Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:Solymári/Az 1939–1944 közötti magyar országgyűlési képviselők listája

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Ez a szócikk az 1939–1944 közötti magyar országgyűlési választási ciklus képviselőinek névsorát igyekszik bemutatni, feltüntetve azt a választókerületet vagy listát, ahonnan az illető mandátumot szerzett, az eredeti jelölő szervezetét, illetve esetenként azt, ha az illető elhagyta eredeti frakcióját.

Az 1938. évi XIX. számú törvénycikk az országgyűlési képviselők számát 260 főben állapította meg, oly módon, hogy 135 főt egyéni, 125-öt pedig lajstromos választókerületben kell megválasztani. A lajstromos kerületeket és az ezekben megválasztható képviselők számát maga a választójogi törvény állapította meg, az egyéni választókerületek paramétereit pedig annak rendelkezései értelmében a belügyminiszter rendelete volt jogosult rögzíteni.

A Képviselőház tagjai 1939–1944 között alfabetikus sorrendben

[szerkesztés]
Név Választókerület Jelölő szervezet Megjegyzés
Abonyi Ferenc Budapest-környéki NYP
Adorján Imre Észak-Erdély és Székelyföld A második bécsi döntés után, 1940. október 10-ével kapott meghívást
Albrecht Rezső Észak-Erdély és Székelyföld A második bécsi döntés után kapott meghívást
Alföldy Béla Bajai járási MÉP
Angi István Észak-Erdély és Székelyföld Erdélyi Párt 1940 októberétől viselt mandátumot
Angyal László pécsváradi MÉP
Antal István pápai MÉP
gr. Apponyi György budapesti I. PSZP
Árvay Árpád Észak-Erdély és Székelyföld A második bécsi döntés után kapott meghívást
Bagi Péter Délvidék Délvidék visszatérése után kapott meghívást
Bajcsy-Zsilinszky Endre Szatmár-Ugocsa-Bereg vm-i lista FKGP Feltehetőleg még képviselőnek minősült, amikor 1944. december 24-én meggyilkolták
Baky László abonyi NYP
Balás Károly Nógrád vm-i lista MÉP
Bálint József Észak-Erdély és Székelyföld Erdélyi Párt 1940 októberétől viselt mandátumot
Balogh Artúr Észak-Erdély és Székelyföld A második bécsi döntés után kapott meghívást
Bánffy Dániel Észak-Erdély és Székelyföld A második bécsi döntés után kapott meghívást
Baross Endre Észak-Pest vm-i lista MÉP
Bartha Ignác Észak-Erdély és Székelyföld A második bécsi döntés után kapott meghívást
Bánó Iván Somogy vm-i lista MÉP
Bárczay Ferenc Somogy vm-i lista MÉP
Bárczay János gönci MÉP
Bártol István Délvidék Délvidék visszatérése után kapott meghívást
Beke Ödön Észak-Erdély és Székelyföld A második bécsi döntés után kapott meghívást
Bencs Zoltán békéscsabai MÉP
Bencze György kárpátaljai meghívott
Beniczky Elemér pétervásárai MÉP
Benkő Géza hajdúnánási MÉP
ifj. Berencsy Géza Hajdu vm-i lista MÉP
Beretvás István kunszentmiklósi pártonkívüli, majd MÉP 1940. február 6-án visszaadta mandátumát
Bertalan Kálmán nyíregyházi MÉP
Bobory György tiszafüredi MÉP
Bocsáry Kálmán budapesti I. MÉP
Boczonádi Szabó Imre Budapest-környéki MÉP
Bodor Márton Győr-Moson-Pozsony vm-i lista EMNSZP
Boér Ágoston dr. Szabolcs vm-i lista MÉP
Bognár Gyula szentlőrinci MÉP
Boksay János kárpátaljai meghívott Mandátumát nem töltötte ki, 1940 tavaszán meghalt
Bonczos Miklós dr., vitéz szentesi MÉP
Borbély György Szolnok vm-i lista MÉP Mandátumát nem töltötte ki, 1941. március 24-én meghalt
Börcs János Fejér vm-i lista MÉP
Brandt Jakab Bács vm-i lista, Baja MÉP
Bródy András kárpátaljai meghívott
Bródy Ernő dr. budapesti III. PSZP
Buday István kárpátaljai meghívott Az 1940 tavaszán meghalt Boksay és Hajovics képviselők egyikének helyét foglalta el
Budinszky László dr. rétsági NYP
Buttler Elemér br., dr. balassagyarmati MÉP
Csáky István gr., dr. soproni MÉP Mandátumát nem töltötte ki, 1941. január 27-én meghalt
Cselényi Pál dr. budapesti I. MÉP
dr. Csia Sándor pilishegyvidéki NYP
Csicsery-Rónay István, vitéz Kaposvár-vidéki MÉP
Csilléry András dr. budapesti I. MÉP
Csizmadia András Békés vm-i lista MÉP
Csoór Lajos aszódi Népakarat Párt
Csorba Antal dr. Hajdu vm-i lista MÉP
Csorba Sándor dr. marcali MÉP
Csuha Sándor meghívott FEMP
Czermann Antal dr. móri MÉP
Darányi Kálmán dr. tapolca-balatonfüredi MÉP Mandátumát nem töltötte ki, 1939. november 1-jén meghalt
Demel Aladár dr. csengeri MÉP
Demkó Mihály kárpátaljai meghívott
Donáth György dr. budapesti III. MÉP
Eckhardt Tibor dr. Csanád-Arad-Torontál vm-i lista FKGP
Egry Ferenc meghívott FEMP Feltehetőleg még képviselőnek minősült, amikor elhunyt, 1945. február 26-án
Egry Zoltán mezőcsáti MÉP Mandátumát nem töltötte ki, 1941. április 14-én meghalt
Eitner Ákos alsólendvai EMNSZP
Eitner Sándor ifj. Zala vm-i lista EMNSZP
Ember Sándor dr. Észak-Pest vm-i lista MÉP
Esterházy Móric gr. Zala vm-i lista EKP
Faragó Ede, vitéz gödöllői MÉP
Fáy István jászapáti MÉP 1940-ben, időközi választáson lett képviselő, Orosz Mihály mandátumának megsemmisítése után
Fenczik István dr. kárpátaljai meghívott
Ferenczy Tibor dr. debreceni MÉP Mandátumát nem töltötte ki, 1943. január elején meghalt
Festetics Domonkos gr. szigetvári MÉP
Forster György dr. sziráki MÉP Még mandátumának lejárta előtt halt meg, 1944. november 5-én
Földesi Gyula kárpátaljai meghívott
Fricke Valér öttevényi MÉP
Füssy Kálmán meghívott FEMP
Gacs János soproni MÉP
Gál Csaba Szabolcs vm-i lista NYP
Gergelyffy András dr. nagykálló-nyírbátori MÉP
Gesztelyi-Nagy László dr. kiskőrösi MÉP
Giller János dr. meghívott FEMP
Gosztonyi Sándor Heves vm-i lista NYP
Gratz Gusztáv dr. budapesti II. PSZP
Gruber Lajos Komárom-Esztergom vm-i lista NYP
Gunde László dr. alsódabasi MÉP
Gürtler Dénes dr. meghívott FEMP Feltehetőleg még képviselőnek minősült, amikor elhunyt, 1944. december 31-én
Hajovics Péter kárpátaljai meghívott Mandátumát nem töltötte ki, 1940 tavaszán meghalt
Halmai János kalocsai NYP, később pártonkívüli
Haulik György meghívott FEMP Mandátumát nem töltötte ki, 1942. szeptember 20-án meghalt
Hápka Péter dr. kárpátaljai meghívott
Hellenbach Gottfried, vitéz br. dr. törökszentmiklósi MÉP
Hendrey József siklósi MÉP
Hertelendy Miklós, vitéz tabi MÉP
Hokky Károly meghívott FEMP
Holota János dr. meghívott FEMP
Homicskó Vladimir dr. kárpátaljai meghívott
Homonnay Tivadar dr. budapesti II. MÉP
Horváth Ferenc dr. sopron-csepregi MÉP
Horváth Géza gyomai MÉP
Horváth István Vas vm-i lista MÉP
Horváth Zoltán dr. Dél-Pest vm-i lista FKGP
Hoss József Veszprém vm-i lista MÉP
Hóman Bálint dr. székesfehérvári MÉP
Hubay Kálmán Budapest-környéki NYP
Hunyadi Buzás Endre dr. Heves MÉP Időközi választás (1940. október 27.) eredményeként lett képviselő, Nyireő Andor mandátumának megsemmisítése után
Hunyady Ferenc gr. vitéz Fejér vm-i lista MÉP
Huszár Mihály Vas vm-i lista EKP Mandátumát nem töltötte ki, 1941. január 10-én meghalt
Huszovszky Lajos zalaszentgróti MÉP
Ilovszky János nagykanizsai MÉP
Imrédy Béla vitéz dr. pécsi MÉP
Inántsy-Pap Elemér, dr. enyingi MÉP
Incze Antal váci MÉP
Ivády Béla Heves vm-i lista MÉP
Jandl Lajos, dr. tamási MNSZFMP
Jaross Andor meghívott FEMP
János Áron dr. devecseri MÉP Mandátumát szinte biztosan nem töltötte ki, 1944-ben meghalt
Jurcsek Béla sárbogárdi MÉP
Kabók Lajos budapesti III. SZDP Feltehetőleg még képviselőnek minősült, amikor 1945. januárjában meggyilkolták
Kadlecz Antal meghívott FEMP
Károlyi Viktor gr. Csongrád vm-i lista MÉP
Keck Antal dr. mohácsi NYP
Keresztes-Fischer Ferenc, vitéz dr. kaposvári MÉP
Kéthly Anna budapesti II. SZDP
Király József meghívott FEMP
Klein Antal dr. Tolna vm-i lista FKGP
Kolosváry-Borcsa Mihály, vitéz dr. Dél-Pest vm-i lista MÉP
Konkoly-Thege Kálmán vásárosnaményi MÉP
Korláth Endre dr. meghívott FEMP
Kornis Elemér gr., vitéz sümegi MÉP
Korponay Ede sárvári MÉP
Kossuth Pál dr. sátoraljaújhelyi MÉP
Kovách Gyula dr. budapesti II. NYP
Kovarcz Emil budapesti I. NYP
Kóródy Tibor dr. Szabolcs vm-i lista NYP
Kölcsey István fehérgyarmati MÉP
Kövér János Szolnok vm-i lista FKGP
Közi-Horváth József dr. győri EKP
Krancz Raymund dr. Vas vm-i lista NYP
Krúdy Ferenc mezőkövesdi MÉP
Kunder Antal esztergomi MÉP
Laky Dezső dr. csurgói MÉP
Lázár Imre jászladányi MÉP
Leel-Őssy Árpád, vitéz sarkadi MÉP
Lénárt János dr., vitéz hódmezővásárhelyi MÉP
Lill János budapesti I. NYP
Lipcsey Márton, vitéz karcagi MÉP
Lukács Béla vitéz miskolci MÉP
Magasházy László vitéz váli MÉP
Makkai János dr. budapesti III. MÉP
Makray Lajos vitéz Dél-Pest vm-i lista EKP
Malasits Géza győri SZDP
Maróthy Károly dr. keszthelyi KNSZF
Marton Béla vitéz Közép-Pest vm-i lista MÉP
Martsekényi Imre, vitéz edelényi MÉP
Matolcsy Mátyás dr. nagykátai NYP
Matolcsy Tamás dr. monori NYKF
Mayer János nagyatádi MÉP
Máriássy Mihály dr. Dél-Pest vm-i lista MÉP
Máté Imre gyulai MÉP
Mátéffy Viktor szobi MÉP
Megay Károly nádudvari MÉP
Meixner Emil dr. lengyeltóti MÉP
Melczer Lilla Alaúj-Torna vm-i lista MÉP
Meskó Zoltán Szolnok vm-i lista MNSZFMP
Mester Miklós dr. ráckevei MÉP
Mezey Lajos dr. kunszentmártoni MÉP
Milotay István dr. nagykőrösi MÉP
Miskolczy Hugó, vitéz dr. nagylétai MÉP Mandátumát nem töltötte ki, 1944. augusztus 5-én meghalt
Miskolczy István biharnagybajomi MÉP
Mocsáry Ödön salgótarjáni MÉP
Mokcsay Dezső budapesti I. NYP Mandátumát nem töltötte ki, 1943. február 8-án meghalt
Molnár Dezső miskolci MÉP
Mosonyi Kálmán Nógrád-Hont vm-i lista NYP, majd pártonkívüli
Mühl Henrik bonyhádi MÉP
Müller Antal budapesti III. MÉP
Nagy Ferenc Baranya vm-i lista FKGP
Nagy László budapesti II. MÉP
Nánássy Imre dr. nyírmadai MÉP
Németh Andor pannonhalmai MÉP
Nesz Ferenc Budapest III. NYP Mandátumát a közigazgatási bíróság 1939. november 30-ával megsemmisítette
Nyilas Ferenc dr. ónodi MÉP
Nyireő Andor dr. hevesi NYP, majd pártonkívüli Mandátumát a bíróság 1940 októberében megsemmisítette
Nyiry István Bihar vm-i lista MÉP
Oláh György kapuvári MÉP
Orosz Mihály jászapáti NYP Mandátumát a bíróság 1940 januárjában megsemmisítette
Ortutay Jenő meghívott FEMP
Paczolay György Közép-Pest vm-i lista NYP
Pajor Győző Bihar vm-i lista MÉP
Pajor Miklós dr. meghívott FEMP
Palló Imre Bács-Bodrog vm-i lista NYP
Papp József zirci NYF
Papp Mihály meghívott FEMP
Patacsi Dénes, vitéz Baranya vm-i lista MÉP
Pataky László Komárom-Esztergom vm. MÉP
Pálffy József téti MÉP
Pándi (Pölcz) Antal magyaróvári NYF
Pápai István Szolnok vm-i lista MÉP
Petró Kálmán dr. egri MÉP Mandátumát nem töltötte ki, 1942. október 13-án meghalt
Peyer Károly budapesti II. SZDP
Péchy László Szatmár-Ugocsa-Bereg vm-i lista MÉP
Pintér Béla meghívott FEMP
Piukovich József dr. tokajhegyaljai MÉP
Plósz István Heves vm-i lista MÉP
Polgár Béla Szolnok vm-i lista MÉP
Pongrácz Lajos Tolna vm-i lista MÉP
Porubszky Géza dr. meghívott FEMP
Prokopecz József meghívott FEMP
Pröhle Sándor Budapest-környéki NYP
Putnoky Móric Borsod MÉP
Quirin Leó dr. ózdi MÉP
Radák Lajos, vitéz mátészalkai MÉP
Radocsay László dr. tapolca-balatonfüredi MÉP
Rajniss Ferenc dr. dombóvári MÉP, majd pártonkívüli
Rapcsányi László Észak-Pest vm-i lista NYP
Rassay Károly dr. budapesti II. PSZP
Rátz Kálmán dr. budapesti II. NYP, majd pártonkívüli
Reibel Mihály eleki EKP
Reményi-Schneller Lajos bajai MÉP
Révész László dr. kecskeméti FKGP
Riesz Ádám Baranya vm-i lista MÉP
Riskó Béla kárpátaljai meghívott Az 1940 tavaszán meghalt Boksay és Hajovics képviselők egyikének helyét foglalta el
Ronkay Ferenc sajószentpéteri MÉP
Roszner István, vitéz, br. vasvári MÉP
Rupert Rezső dr. budapesti II. PSZP
Salkovszky Jenő dr. meghívott FEMP
Sarvay Elek dr. nagyhalászi MÉP
Sármezey Endre battonyai MÉP
Serényi Miklós gr. Észak-Pest vm-i lista NYP
Sigray István székesfehérvári járás MÉP
Simon Ferenc adonyi MÉP
Somogyi Ferenc dr. pécsi MÉP
Somogyváry Gyula, vitéz csornai MÉP
Spák Iván kárpátaljai meghívott
Spett Ernő mezőtúri MÉP
Stitz János sásdi MÉP
Szabó Gusztáv dr. tatatóvárosi MÉP
Szabó Gyula dr. tatabányai MÉP
B. Szabó István Békés vm-i lista FKGP
Szabó Károly celldömölki MÉP
Szabó Zoltán dr. Zemplén vm-i lista MÉP
Szakáts Pál dr. szekszárdi MÉP
Szalay László, vitéz felsőgagyi MÉP
Szász Lajos dr. kecskeméti MÉP
Szeder Ferenc Budapest-környéki SZDP
Szeder János csongrádi MÉP
Szemere Béla, dr. Szolnok vm-i lista MNSZFMP
Szent-Ivány József meghívott FEMP
Szentiványi Lajos Abaúj-Torna vm-i lista FKGP
Széchenyi Lajos gr. Sopron vm-i lista NYP
Szilassy Béla meghívott FEMP
Szilvássy Pál Borsod vm-i lista MÉP
Szinyei-Merse Jenő dr. hatvani MÉP
Szögi Géza dr. szegedi NYP
Szöllősi Jenő makói pártonkívüli
Taby Árpád, vitéz gyöngyösi MÉP
Takách-Tolvay József gr., vitéz jászberényi MÉP
Tasnádi Nagy András hajduszoboszlói MÉP
Tatár Imre, ifj. Közép-Pest vm-i lista NYP
Tauffer Gábor dr. Zala vm-i lista KNSZF
Tegzes László dr. Somogy vm-i lista MÉP
Teleki János gr. jánoshalmai MÉP
Teleki Mihály gr., vitéz kiskunhalasi MÉP
Teleki Pál gr., dr. szegedi MÉP
Temesváry Imre dr. hódmezővásárhelyi MÉP
Téglássy Béla dr., vitéz paksi MÉP
Thassy Kristóf dr. zalaegerszegi EKP
Thuránszky Pál Szabolcs vm-i lista MÉP
Tildy Zoltán békési MÉP
Torkos Béla dr. orosházai MÉP
Tornyos György dr. körmendi MÉP
Tost László meghívott FEMP
vitéz Tóth András dr. Budapest III. MÉP
Tóth János Közép-Pest vm. NYF
Tóth József dr. kiskunfélegyházi MÉP
Tömböly Dénes Győr vm. MÉP
Törley Bálint veszprémi MÉP Mandátumát nem töltötte ki, 1940. december 11-én elhunyt
Törs Tibor szerencsi MÉP
Turchányi Imre dr. meghívott FEMP
vitéz Újfalussy Gábor kisvárdai MÉP
Uzonyi György dr. hajdúböszörményi MÉP
Vajay Károly dr. berettyóújfalui MÉP
Vajna Gábor Veszprém vm. NYP
Varga Béla Somogy vm. FKGP
Varga József dr. szegedi MÉP
Vasváry Lajos Budapest-környéki MÉP
Vay László br. debreceni MÉP
Vay Miklós br. tiszalöki MÉP
G. Váczi Lajos Bihar vm.-i lista FKGP
vitéz Váczy György dr. szolnoki MÉP
Váczy József dr. Borsod vm. FKGP
Vágó Pál dr. Budapest III. NYP
Vályi Lajos dr. Budapest I. MÉP Mandátumát nem töltötte ki, 1940. június 30-án meghalt
Várady József dr. Budakörnyék MÉP
vitéz Várady László dr. Tisza-Maros MÉP
Vásárhelyi András Csanád vm. MÉP
Vásáry István dr. Debrecen FKGP
Virágh Béla meghívott FEMP
Vitéz Attila Szikszó MÉP
R. Vozáry Aladár meghívott FEMP
Wälder Gyula Szombathely-Kőszeg MÉP
Wirth Károly Budapest III. NYP
Witz Béla Fejér vm. Keresztény Gazdasági Párt Egy elfogadott fellebbezés miatt csak rövid ideig volt képviselő, az 1939-es választást követő időszakban
Zeöld Imre Péter dr. Budapest III. NYP Nesz Ferenc mandátumának megsemmisítése után lett képviselő, mint a pártlista soron következő jelöltje
vitéz Zerinváry Szilárd dr. Szarvas MÉP
Zichy János gr. Nógrád vm. EKP
gr. Zichy Nándor dr. Zemplén vm. MÉP
Zih Károly Biharkeresztes MÉP
Zimmer Ferenc ifj. Budapest III. NYP, majd pártonkívüli
Zsegora Ödön kárpátaljai meghívott
Zsengellér József Cegléd NYP
Zsidó Sándor dr. Zala vm. MÉP
Zsindely Ferenc Komárom MÉP

Egyéni választókerületből mandátumot szerzett képviselők listája a választókerületek sorrendjében

[szerkesztés]
Sorszám Egyéni választókerület Képviselő Párt Megjegyzés
Vármegye Kerületi központ
1 Abaúj-Torna Felsőgagy vitéz Szalay László Magyar Élet Pártja
2 Abaúj-Torna Gönc Bárczay János Magyar Élet Pártja
3 Abaúj-Torna Szikszó Vitéz Attila Magyar Élet Pártja
4 Bács-Bodrog Jánoshalma gróf Teleki János Magyar Élet Pártja
5 Bács-Bodrog Bajai járás Alföldy Béla Magyar Élet Pártja
6 Bács-Bodrog Baja város Reményi-Schneller Lajos Magyar Élet Pártja
7 Baranya Mohács Keck Antal Nyilaskeresztes Párt
8 Baranya Pécsvárad Angyal László Magyar Élet Pártja
9 Baranya Sásd Stitz János Magyar Élet Pártja
10 Baranya Siklós Hendrey József Magyar Élet Pártja
11 Baranya Szentlőrinc Bognár Gyula Magyar Élet Pártja
12 Békés Békés Tildy Zoltán Független Kisgazda Párt
13 Békés Békéscsaba Bencs Zoltán Magyar Élet Pártja
14 Békés Gyoma Horváth Géza Magyar Élet Pártja
15 Békés Gyula Máté Imre Magyar Élet Pártja
16 Békés Orosháza Torkos Béla Magyar Élet Pártja
17 Békés Szarvas vitéz Zerinváry Szilárd Magyar Élet Pártja
18 Bihar Berettyóújfalu Vajay Károly Magyar Élet Pártja
19 Bihar Biharkeresztes Zih Károly Magyar Élet Pártja
20 Bihar Biharnagybajom Miskolczy István Magyar Élet Pártja
21 Bihar Nagyléta vitéz Miskolczy Hugó Magyar Élet Pártja
22 Bihar Sarkad vitéz Leel-Őssy Árpád Magyar Élet Pártja
23 Borsod, Gömör és Kishont Edelény vitéz Martsekényi Imre Magyar Élet Pártja
24 Borsod, Gömör és Kishont Mezőcsát Egry Zoltán Magyar Élet Pártja
25 Borsod, Gömör és Kishont Mezőkövesd Krudy Ferenc Magyar Élet Pártja
26 Borsod, Gömör és Kishont Ónod Nyilas Ferenc Magyar Élet Pártja
27 Borsod, Gömör és Kishont Ózd Quirin Leó Magyar Élet Pártja
28 Borsod, Gömör és Kishont Sajószentpéter Ronkay Ferenc Magyar Élet Pártja
29 Csanád, Arad és Torontál Battonya Sármezey Endre Magyar Élet Pártja
30 Csanád, Arad és Torontál Elek Reibel Mihály Egyesült Keresztény Párt,

Keresztény Gazdasági és Szociális Néppárt

31 Csanád, Arad és Torontál Tisza-Maros vitéz Várady László Magyar Élet Pártja
32 Csanád, Arad és Torontál Makó Szöllősi Jenő Pártonkívüli
33 Csongrád Csongrád Szeder János Magyar Élet Pártja
34 Csongrád Szentes vitéz Bonczos Miklós Magyar Élet Pártja
35 Fejér Adony Simon Ferenc Magyar Élet Pártja
36 Fejér Mór Czermann Antal Magyar Élet Pártja
37 Fejér Sárbogárd Jurcsek Béla Magyar Élet Pártja
38 Fejér Székesfehérvári járás Sigray István Magyar Élet Pártja
39 Fejér Vál vitéz Magasházy László Magyar Élet Pártja
40 Fejér Székesfehérvár város Hóman Bálint Magyar Élet Pártja
41 Győr, Moson és Pozsony Magyaróvár Pándi (Pölcz) Antal Egyesült Magyar Nemzeti Szocialista Párt,

Nyilaskeresztes Front

42 Győr, Moson és Pozsony Öttevény Fricke Valér Magyar Élet Pártja
43 Győr, Moson és Pozsony Pannonhalma Németh Andor Magyar Élet Pártja
44 Győr, Moson és Pozsony Tét gróf Pálffy József Magyar Élet Pártja
45 Hajdú Hajdúböszörmény Uzonyi György Magyar Élet Pártja
46 Hajdú Hajdúnánás Benkő Géza Magyar Élet Pártja
47 Hajdú Hajdúszoboszló Tasnádi-Nagy András Magyar Élet Pártja
48 Hajdú Nádudvar Megay Károly Magyar Élet Pártja
49 Heves Eger Petró Kálmán Magyar Élet Pártja
50 Heves Gyöngyös vitéz Taby Árpád Magyar Élet Pártja
51 Heves Hatvan Szinyei-Merse Jenő Magyar Élet Pártja
52 Heves Heves Nyireő Andor (1939) Nyilaskeresztes Párt, később pártonkívüli
Hunyadi Buzás Endre (1940) Magyar Élet Pártja
53 Heves Pétervására Beniczky Elemér Magyar Élet Pártja
54 Heves Tiszafüred vitéz Bobory György Magyar Élet Pártja
55 Jász-Nagykun-Szolnok Jászapáti Orosz Mihály (1939) Nyilaskeresztes Párt
Fáy István (1940) Magyar Élet Pártja
56 Jász-Nagykun-Szolnok Jászberény vitéz gróf Takách-Tolvay József Magyar Élet Pártja
57 Jász-Nagykun-Szolnok Jászladány Lázár Imre Magyar Élet Pártja
58 Jász-Nagykun-Szolnok Karcag vitéz Lipcsey Márton Magyar Élet Pártja
59 Jász-Nagykun-Szolnok Kunszentmárton Mezey Lajos Magyar Élet Pártja
60 Jász-Nagykun-Szolnok Mezőtúr Spett Ernő Magyar Élet Pártja
61 Jász-Nagykun-Szolnok Szolnok vitéz Váczy György Magyar Élet Pártja
62 Jász-Nagykun-Szolnok Törökszentmiklós vitéz báró Hellenbach Gottfried Magyar Élet Pártja
63 Komárom és Esztergom Esztergom Kunder Antal Magyar Élet Pártja
64 Komárom és Esztergom Komárom Zsindely Ferenc Magyar Élet Pártja
65 Komárom és Esztergom Tatabánya Szabó Gyula Magyar Élet Pártja
66 Komárom és Esztergom Tatatóváros Szabó Gusztáv Magyar Élet Pártja
67 Nógrád és Hont Balassagyarmat báró Buttler Elemér Magyar Élet Pártja
68 Nógrád és Hont Rétság Budinszky László Nyilaskeresztes Párt
69 Nógrád és Hont Salgótarján Mocsáry Ödön Magyar Élet Pártja
70 Nógrád és Hont Szirák Forster György Magyar Élet Pártja
71 Nógrád és Hont Szob Mátéffy Viktor Egyesült Keresztény Párt,

Keresztény Gazdasági és Szociális Néppárt

72 Pest-Pilis-Solt-Kiskun Abony Baky László Egyesült Magyar Nemzeti Szocialista Párt,

Nyilaskeresztes Front

73 Pest-Pilis-Solt-Kiskun Alsódabas Gunde László Magyar Élet Pártja
74 Pest-Pilis-Solt-Kiskun Aszód Csoór Lajos Népakarat Párt
75 Pest-Pilis-Solt-Kiskun Budakörnyék Várady József Magyar Élet Pártja
76 Pest-Pilis-Solt-Kiskun Cegléd Zsengellér József Nyilaskeresztes Párt
77 Pest-Pilis-Solt-Kiskun Gödöllő vitéz Faragó Ede Magyar Élet Pártja
78 Pest-Pilis-Solt-Kiskun Kalocsa Halmai János Nyilaskeresztes Párt, majd pártonkívüli
79 Pest-Pilis-Solt-Kiskun Kiskőrös Gesztelyi-Nagy László Magyar Élet Pártja
80 Pest-Pilis-Solt-Kiskun Kiskunfélegyháza Tóth József Magyar Élet Pártja
81 Pest-Pilis-Solt-Kiskun Kiskunhalas vitéz gróf Teleki Mihály Magyar Élet Pártja
82 Pest-Pilis-Solt-Kiskun Kunszentmiklós Beretvás István pártonkívüli, majd Magyar Élet Pártja
83 Pest-Pilis-Solt-Kiskun Monor Matolcsy Tamás Egyesült Magyar Nemzeti Szocialista Párt,

Nyilaskeresztes Front

84 Pest-Pilis-Solt-Kiskun Nagykáta Matolcsy Mátyás Egyesült Magyar Nemzeti Szocialista Párt,

Nyilaskeresztes Front

85 Pest-Pilis-Solt-Kiskun Nagykőrös Milotay István Magyar Élet Pártja
86 Pest-Pilis-Solt-Kiskun Pilishegyvidék Csia Sándor Nyilaskeresztes Párt
87 Pest-Pilis-Solt-Kiskun Ráckeve Mester Miklós Magyar Élet Pártja
88 Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vác Incze Antal Magyar Élet Pártja
89 Somogy Csurgó Laky Dezső Magyar Élet Pártja
90 Somogy Kaposvár vitéz Keresztes-Fischer Ferenc Magyar Élet Pártja
91 Somogy Kaposvár-vidék vitéz Csicsery-Rónay István Magyar Élet Pártja
92 Somogy Lengyeltóti Meixner Emil Magyar Élet Pártja
93 Somogy Marcali Csorba Sándor Magyar Élet Pártja
94 Somogy Nagyatád Mayer János Magyar Élet Pártja
95 Somogy Szigetvár gróf Festetics Domonkos Magyar Élet Pártja
96 Somogy Tab vitéz Hertelendy Miklós Magyar Élet Pártja
97 Sopron Csorna vitéz Somogyváry Gyula Magyar Élet Pártja
98 Sopron Kapuvár Oláh György Magyar Élet Pártja
99 Sopron Sopron-Csepreg Horváth Ferenc Magyar Élet Pártja
100 Sopron Sopron város gróf Csáky István Magyar Élet Pártja
101 Szabolcs és Ung Kisvárda vitéz Újfalussy Gábor Magyar Élet Pártja
102 Szabolcs és Ung Nagyhalász Sarvay Elek Magyar Élet Pártja
103 Szabolcs és Ung Nagykálló-Nyírbátor Gergelyffy András Magyar Élet Pártja
104 Szabolcs és Ung Nyíregyháza Bertalan Kálmán Magyar Élet Pártja
105 Szabolcs és Ung Nyírmada Nánássy Imre Magyar Élet Pártja
106 Szabolcs és Ung Tiszalök báró Vay Miklós Magyar Élet Pártja
107 Szatmár, Ugocsa és Bereg Csenger Demel Aladár Magyar Élet Pártja
108 Szatmár, Ugocsa és Bereg Fehérgyarmat Kölcsey István Magyar Élet Pártja
109 Szatmár, Ugocsa és Bereg Mátészalka vitéz Radák Lajos Magyar Élet Pártja
110 Szatmár, Ugocsa és Bereg Vásárosnamény Konkoly-Thege Kálmán Magyar Élet Pártja
111 Tolna Bonyhád Mühl Henrik Magyar Élet Pártja
112 Tolna Dombóvár Rajniss Ferenc Magyar Élet Pártja, majd pártonkívüli
113 Tolna Paks vitéz Téglássy Béla Magyar Élet Pártja
114 Tolna Szekszárd Szakáts Pál Magyar Élet Pártja
115 Tolna Tamási Jandl Lajos Magyar Nemzeti Szocialista Földműves és Munkás Párt,

Nyilaskeresztes Magyar Párt

116 Vas Celldömölk Szabó Károly Magyar Élet Pártja
117 Vas Körmend Tornyos György Magyar Élet Pártja
118 Vas Sárvár Korponay Ede Magyar Élet Pártja
119 Vas Szombathely-Kőszeg Wälder Gyula Magyar Élet Pártja
120 Vas Vasvár vitéz báró Roszner István Magyar Élet Pártja
121 Veszprém Devecser János Áron Magyar Élet Pártja
122 Veszprém Enying Inántsy-Pap Elemér Magyar Élet Pártja
123 Veszprém Pápa Antal István Magyar Élet Pártja
124 Veszprém Veszprém Törley Bálint Magyar Élet Pártja
125 Veszprém Zirc Papp József Egyesült Magyar Nemzeti Szocialista Párt,

Nyilaskeresztes Front

126 Zala Alsólendva Eitner Ákos Egyesült Magyar Nemzeti Szocialista Párt,

Nyilaskeresztes Front

127 Zala Keszthely Maróthy Károly Keresztény Nemzeti Szocialista Front
128 Zala Nagykanizsa Ilovszky János Magyar Élet Pártja
129 Zala Sümeg vitéz gróf Kornis Elemér Magyar Élet Pártja
130 Zala Tapolca-Balatonfüred Radocsay László Magyar Élet Pártja
131 Zala Zalaegerszeg Thassy Kristóf Egyesült Keresztény Párt,

Keresztény Gazdasági és Szociális Néppárt

132 Zala Zalaszentgrót Huszovszky Lajos Magyar Élet Pártja
133 Zemplén Sátoraljaújhely Kossuth Pál Magyar Élet Pártja
134 Zemplén Szerencs Törs Tibor Magyar Élet Pártja
135 Zemplén Tokajhegyalja Piukovich József Magyar Élet Pártja

Képviselőházi tisztségek betöltői

[szerkesztés]
Korelnök
Korjegyzők

A felsőház tagjai

[szerkesztés]

A Habsburg-Lotharingiai család teljeskorú férfitagjai

[szerkesztés]

Latin- és görögszertartású római katolikus egyháznagyok

[szerkesztés]

A református és az evangélikus egyház egyháznagyjai, főhivatalnokai

[szerkesztés]
  • Ravasz László, a dunamelléki református egyházkerület püspöke
  • Farkas István, a tiszáninneni református egyházkerület püspöke [mandátumát nem töltötte ki, 1941. november 9-én elhunyt]
  • Medgyasszay Vince, a dunántúli református egyházkerület püspöke
  • Balogh Jenő, a dunántúli református egyházkerület főgondnoka
  • Id. gr. Teleki József, a dunamelléki református egyházkerület főgondnoka
  • Farkasfalvi Farkas Géza, a tiszáninneni református egyházkerület főgondnoka
  • Kapi Béla, a dunántúli evangélikus egyházkerület püspöke
  • Raffay Sándor, a bányai evangélikus egyházkerület püspöke
  • Br. Radvánszky Albert, az evangélikus egyház egyetemes egyházi és iskolai felügyelője
  • Mesterházy Ernő, a dunántúli evangélikus egyházkerület felügyelője

Az unitárius egyház hivatalban idősb elnöke

[szerkesztés]

A budai görögkeleti püspök

[szerkesztés]

Izraelita hitfelekezet

[szerkesztés]
  • Lőw Immánuel, a szegedi neológ zsidó hitközség főrabbija [mandátumát nem töltötte ki, 1944. július 19-én elhunyt]

A legfőbb bíróságok vezetői

[szerkesztés]

A magyar királyi honvédség főparancsnoka

[szerkesztés]

A magyar királyi honvédség vezérkari főnöke

[szerkesztés]

A Magyar Nemzeti Bank elnöke

[szerkesztés]

Az örökösjogú főrendi családok képviselői

[szerkesztés]

A felsőház választott tisztikara és bizottságai

[szerkesztés]

Földművelésügyi bizottság

[szerkesztés]

Gazdasági bizottság

[szerkesztés]

Igazoló bizottság

[szerkesztés]

Igazságügyi bizottság

[szerkesztés]

Iparügyi bizottság

[szerkesztés]

Kereskedelemügyi és közlekedési bizottság

[szerkesztés]

Kérvényi bizottság

[szerkesztés]

Közigazgatási bizottság

[szerkesztés]

Közjogi bizottság

[szerkesztés]

Közoktatásügyi bizottság

[szerkesztés]

Külügyi bizottság

[szerkesztés]

Mentelmi bizottság

[szerkesztés]

Napló-hitelesítő bizottság

[szerkesztés]

Pénzügyi bizottság

[szerkesztés]
  • Elnök: Baranyai Lipót
  • Előadó: Czettler Jenő
  • Tagok (az országgyűlés megalakulásakor): Apponyi Károly gróf, vitéz Barcy Gábor, Beöthy László, Beretvás János, Bethlen István gróf, Biró Zoltán, Buday-Goldberger Leó, Chorin Ferenc, Egry Aurél, Endrédy Vendel, Erdőhegyi Lajos, Erney Károly, Fabinyi Tihamér, Fellner Frigyes, Fiáth Tibor báró, Fischer Béla, Glattfelder Gyula, Harrer Ferenc, Hegedűs Lóránt, vitéz Hellebronth Antal, Hoepfner Guidó, Hoyos Miksa gróf, vitéz Huszár Aladár, Juhász Andor, Kállay Miklós, Khuen-Hederváry Károly gróf, Kolossváry Mihály, Koós Zoltán, Kornfeld Móric báró, Láng Lajos, Lehner Vilmos, Montenuovo Nándor herceg, Mutschenbacher Emil, Őrffy Imre, Pap Elek, Papp Kálmán, Prónay R. György báró, Radvánszky Albert báró, Schandl Károly, Schmidt Richárd, Schóber Béla, Scitovszky Tibor, Serédi Jusztinián, Somssich Gyula gróf, Somssich László gróf, Szabó Iván, Székács Antal, Szőke Gyula ,Szterényi József báró, Szüllő Géza, Tarányi Ferenc, Vida Jenő, Visnya Ernő, Waldbott Kelemen báró, Weiss Fülöp, Wekerle Sándor

Társadalompolitikai bizottság

[szerkesztés]
  • Elnök: Balogh Jenő
  • Előadó: Papp Kálmán
  • Tagok (az országgyűlés megalakulásakor): Albrecht királyi herceg, Bakay Lajos, ifj. Batthyány Zsigmond gróf, Bezerédj István, Borhy György, Breyer István, Cziráky József gróf, Dani Balász, Fehér Gyula, Fischer Béla, Glattfelder Gyula, Hanauer A. István, Harrer Ferenc, vitéz Hellenbronth Antal, Horváth Győző, vitéz Huszár Aladár, Hüttl Tivadar, vitéz József Ferenc királyi herceg, Kapi Béla, Kelemen Krizosztom Ferenc, Keszthelyi Gyula, Kolossváry Mihály, Korányi Sándor báró, Löké Karoly, Ludány Miklós, Magoss György, Péchy Manó, Ripka Ferenc, Rupprecht Olivér, Sebes Ferenc, vitéz Simon Elemér, Simon György, Sivó Ernő, vitéz Soós Károly, Steiner Miklós, Szeberényi Lajos Zsigmond, Szent-Györgyi Albert, Székács Antal, Szilágyi Lajos, Szmrecsányi Lajos, Tost Barnabás, Verebély Tibor, Vida Jenő, Virág Ferenc, Visnya Ernő, Wenckheim József gróf

Véderő bizottság

[szerkesztés]
  • Elnök: vitéz József királyi herceg
  • Helyettes elnök: Rőder Vilmos
  • Előadó: Apponyi Károly gróf
  • Tagok (az országgyűlés megalakulásakor): Albrecht királyi herceg, Andrássy Mihály gróf, vitéz Barcy Gábor, ifj. Batthyány Zsigmond gróf, Bethlen Pál gróf, Dani Balázs, vitéz Endrey Antal, Farkasfalvi Farkas Géza, Fiáth Tibor báró, vitéz Görgey László, Hazai Samu báró, vitéz Hellebronth Antal, Hunyady József gróf, vitéz Huszár Aladár, Jankovich Bésán József gróf, vitéz József Ferenc kir. herceg, vitéz Kozma Miklós, Liptay László, Mailáth György gróf, vitéz Meskó Zoltán, ifj. Mészáros István, Montenuovo Nándor herceg, Múzsa Gyula, Pallavicini Alfonz Károly őrgróf, Pékár Mihály, vitéz Purgly Emil, vitéz Simon Elemér, Somssich Miklós, vitéz Sónyi Hugó, vitéz Soós Károly, Széchényi Viktor gróf, Szilágyi Lajos, vitéz Szurmay Sándor báró, Teleki József gróf, Vay Artúr gróf, Waldbott Kelemen báró, Werth Henrik

A 36 tagú országos (gazdasági) bizottságba a felsőház részéről választott tagok

[szerkesztés]

A 36 tagú országos (honvédelmi) bizottságba a felsőház részéről választott tagok

[szerkesztés]

Igazoló bíróság

[szerkesztés]

A legfőbb fegyelmi bíróságba a felsőház részéről választott tagok

[szerkesztés]

Mentés

[szerkesztés]

Az 1938. évi XIX. számú törvénycikk az országgyűlési képviselők számát 260 főben állapította meg, oly módon, hogy 135 főt egyéni, 125-öt pedig lajstromos választókerületben kell megválasztani. A lajstromos kerületeket és az ezekben megválasztható képviselők számát maga a választójogi törvény állapította meg, az egyéni választókerületek paramétereit pedig annak rendelkezései értelmében a belügyminiszter rendelete volt jogosult rögzíteni.

Az országgyűlés tagjai

[szerkesztés]

Lajstromos mandátumot szerzett képviselők

[szerkesztés]

Az egyéni választókerületekben elnyerhető mandátumokon felül további mandátumokat nyerhettek el az induló képviselőjelöltek a lajstromos választókerületekben, az alábbi kiosztás szerint:[3]

  • Abaúj-Torna vm. – 2 mandátum
  • Bács-Bodrog vm. + Baja – 2 mandátum
  • Baranya vm. – 3 mandátum
  • Békés vm. – 2 mandátum
  • Bihar vm. – 3 mandátum
  • Borsod–Gömör–Kishont vm. – 3 mandátum
  • Csanád–Arad–Torontál vm. – 2 mandátum
  • Csongrád vm. – 2 mandátum
  • Debrecen thj. város – 3 mandátum
  • Fejér vm. + Székesfehérvár thj. város – 2 mandátum
  • Győr–Moson–Pozsony vm. – 2 mandátum
  • Győr thj. város – 2 mandátum
  • Hajdu vm. – 2 mandátum
  • Heves vm. – 3 mandátum
  • Hódmezővásárhely vm. – 2 mandátum
  • Jász-Nagykun-Szolnok vm. – 6 mandátum
  • Kecskemét vm. – 2 mandátum
  • Komárom-Esztergom vm. – 2 mandátum
  • Miskolc thj. város – 2 mandátum
  • Nógrád-Hont vm. – 2 mandátum
  • Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.-ben
    • Budapest-környék (Újpest) – 6 mandátum
    • Pest vm. északi kerület – 4 mandátum
    • Pest vm. középső kerület – 4 mandátum
    • Pest vm. déli kerület – 4 mandátum
  • Pécs thj. város – 2 mandátum
  • Somogy vm. – 4 mandátum
  • Sopron vm. + Sopron thj. város – 2 mandátum
  • Szabolcs-Ung vm. – 4 mandátum
  • Szatmár-Ugocsa-Bereg vm. – 2 mandátum
  • Szeged thj. város – 3 mandátum
  • Tolna vm. – 2 mandátum
  • Vas vm. – 3 mandátum
  • Veszprém vm. – 2 mandátum
  • Zala vm. – 4 mandátum
  • Zemplén vm. – 2 mandátum
  • Budapest I. (budai) vk. – 8 mandátum
  • Budapest II. (északi) vk. – 9 mandátum
  • Budapest III. (déli) vk. – 10 mandátum

Az országgyűlés tisztségviselői

[szerkesztés]
Elnök: Tasnádi Nagy András (MÉP)
Alelnök: Szinyei Merse Jenő (MÉP)
Törs Tibor (MÉP)
Háznagy Putnoky Móric (MÉP)
Korelnök Magyary-Kossa István (NYP)[1]
Korjegyzők Keck Antal (NYP)[1]
Papp József (NYF)[1]
Szendrői Kovách Gyula (NYP)[1]
Wirth Károly (NYP)[1]

Elfogadott törvények

[szerkesztés]
1939
1939. évi I. törvénycikk az 1935. évben Genfben tartott Nemzetközi Munkaügyi Egyetemes Értekezlet által a nőknek bármilyen bányában földalatti munkára alkalmazása tárgyában tervezet alakjában elfogadott nemzetközi egyezmény becikkelyezéséről
1939. évi II. törvénycikk a honvédelemről
1939. évi III. törvénycikk a gazdasági és hitelélet rendjének, továbbá az államháztartás egyensúlyának biztosításáról szóló 1931:XXVI. tc. 7. §-a értelmében alakított országos bizottság tagjai számának felemeléséről
1939. évi IV. törvénycikk a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról
1939. évi V. törvénycikk a Magyar Szent Koronához visszacsatolt felvidéki területek képviselőinek az 1939. évi június hava 10. napjára egybehívott országgyűlés képviselőházába meghívásáról
1939. évi VI. törvénycikk a Magyar Szent Koronához visszatért kárpátaljai területeknek az országgal egyesítéséről
1939. évi VII. törvénycikk az állami költségvetési év kezdetének megváltoztatásáról, valamint az 1939. évi július hó 1. napjától az 1939. évi december hó 31. napjáig viselendő közterhekről és fedezendő kiadásokról
1939. évi VIII. törvénycikk a gazdasági és hitelélet rendjének, továbbá az államháztartás egyensúlyának biztosításáról alkotott 1931:XXVI. törvénycikkben a minisztériumnak adott és utóbb kiterjesztett felhatalmazás további meghosszabbításáról
1939. évi IX. törvénycikk a Budapest székesfőváros területén létesítendő tisztviselő- és munkásházak, olcsóbérű kislakásos bérházak, valamint a szegények, ínségesek és hajléktalanok elhelyezésére szolgáló házak adómentességéről
1939. évi X. törvénycikk a „Horthy Miklós Nemzeti Repülő Alap” létesítéséről
1939. évi XI. törvénycikk a követi megbizatásban működő rendkívüli követek és meghatalmazott miniszterek hivatalból való szabályszerű elbánás alá vonhatásáról
1939. évi XII. törvénycikk az árurészletügylet egyes kérdéseinek szabályozásáról
1939. évi XIII. törvénycikk a magyar állampolgárság megszerzéséről és elvesztéséről szóló 1879:L. törvénycikk kiegészítéséről és módosításáról
1939. évi XIV. törvénycikk a fizetési eszközökkel, külföldi követelésekkel és vagyontárgyak kivitelével elkövetett visszaélések hatályosabb megtorlásáról
1939. évi XV. törvénycikk a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület részére Magyarország címere használatának engedélyezéséről
1939. évi XVI. törvénycikk az 1938:XII. törvénycikk alapján biztosított gazdasági munkavállalók özvegyeinek járadékban részesítéséről
1939. évi XVII. törvénycikk az 1939-1940. számadási időszakra szóló állami költségvetésről
1939. évi XVIII. törvénycikk a Magyar Szent Koronához visszacsatolt felvidéki területeken és a Magyar Szent Koronához visszatért kárpátaljai területen országgyűlési képviselők választásáról
1939. évi XIX. törvénycikk a törvényhatósági bizottsági tagsági jogról
1939. évi XX. törvénycikk a beruházási hozzájárulás végső fokú elbírálására hivatott Országos Döntőbizottság kiegészítéséről

Érdekességek

[szerkesztés]
  • Az 1939–1944. évi országgyűlés legidősebb képviselője az 1864-ben született Egry József volt, míg a legfiatalabb az 1909-ben született Wirth Károly
A képviselők megoszlása vallás felekezet szerint
Római katolikus Görög katolikus Görög keleti Református Evangélikus Unitárius Izraelita
174 10 1 81 27 1 1
58.98% 3.39% 0.34% 27.46% 9.15% 0.34% 0.34%

Jegyzetek

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]