Szatmár vármegye
| Szatmár vármegye | |||
| |||
| Ország | Magyar Királyság | ||
| Központ | Szatmárnémeti | ||
| Népesség | |||
| Népesség | ismeretlen | ||
| Nemzetiségek | magyarok, románok | ||
| Földrajzi adatok | |||
| Terület | 6257 km² | ||
| Térkép | |||
 | |||
| Szatmár vármegye térképe | |||
 | |||
| Szatmár vármegye domborzati térképe | |||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Szatmár vármegye témájú médiaállományokat. | |||
Szatmár vármegye közigazgatási egység volt az egykori Magyar Királyság északkeleti részén.
Földrajz
[szerkesztés]A vármegye területe nyugaton síkság, keleten találhatóak dombságok. A síkságok között találhatóak voltak mocsárvidékek is, illetve dombságok vízben igen gazdagok. Legfontosabb folyói a Szamos, a Lápos illetve a Túr. Északról Bereg, Ugocsa és Máramaros, keletről Szolnok-Doboka, délről Szolnok-Doboka, Szilágy és Bihar, nyugatról pedig Szabolcs vármegye határolta.
Története
[szerkesztés]A vármegyét Szent István király hozta létre az államalapítás és a királyi vármegyerendszer megszervezése idején Szatmárvár központtal valószínűleg a Kaplon nemzetség birtokaira alapozva.[1]
A vármegye a török időkben, az ország három részre szakadásakor többnyire a Partiumhoz tartozott. Az 1876-os megyerendezéskor a megszűnő Kővárvidék egy részével bővült. Székhelye 1771-tól 1920-ig Nagykároly, 1920-1940 között Mátészalka, 1940-45 között Szatmárnémeti, 1945-50 között ismét Mátészalka volt.
Területét 1920-ban a trianoni békeszerződéssel Magyarország, Románia és Csehszlovákia között osztották fel. Területe 1910-ben 6287 km², ebből Romániához 4505 km² (71,7%) került, Csehszlovákiához pedig Nagypalád község (0,4%).
1920-ban a magyarországi részhez csatolták Ugocsa vármegye Magyarországon maradt néhány négyzetméternyi lakatlan területét, majd 1923-ban egyesítették Bereg vármegye Magyarországon maradt területével Szatmár, Ugocsa és Bereg közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegye néven.
1940-45 között teljes korábbi területét ismét Magyarország birtokolta, és ezekben az években ismét önállóan működött. 1945-ben a trianoni határok helyreállítása miatt lényegében az 1923-ban kialakult állapot állt helyre azzal a különbséggel, hogy az egyesített megyét most Szatmár-Bereg megyének hívták.
Az 1950-es megyerendezés során Szatmár-Bereg megye egyesült Szabolcs megyével Szabolcs-Szatmár megye néven, amit 1990-ben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére változtattak.
Romániai részének története Szatmár megye néven folytatódik, valamint néhány település Ukrajnához került, a Nagyszőlősi járáshoz.
Lakosság
[szerkesztés]1910-ben a vármegye összlakossága 361 740 személy volt, ebből:
A magyarság a csengeri, fehérgyarmati, mátészalkai, szatmári és nagykárolyi járásokban, valamint a három városban túlnyomó többségben élt; az románok az avasi, a nagybányai, nagysomkúti és szinérváraljai járásban voltak többségben, a németek csak az erdődi járásban képeztek nagyobb szigeteket.[2]
Közigazgatás
[szerkesztés]A vármegye kilenc járásra volt felosztva:
- Csengeri járás, székhelye Csenger
- Erdődi járás, székhelye Erdőd
- Fehérgyarmati járás, székhelye Fehérgyarmat
- Mátészalkai járás, székhelye Mátészalka
- Nagybányai járás, székhelye Nagybánya
- Nagykárolyi járás, székhelye Nagykároly
- Nagysomkúti járás, székhelye Nagysomkút
- Szatmárnémeti járás, székhelye Szatmárnémeti
- Szinérváraljai járás, székhelye Szinérváralja
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Györffy György. 15 / A vármegye X. századi előzményei és korai szervezete., István király és műve. Gondolat Budapest 1983. ISBN 963-281-221-2
- ↑ Révai lexikon
További információk
[szerkesztés]- Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. Szatmár vármegye és Szatmárnémeti, 1908
- Gorzó Bertalan: Szatmár vármegye nemes családjai, 1910
