Serédi Jusztinián

Serédi Jusztinián (Serédi Jusztinián György)
Született	Szapucsek György 1884. április 24. Deáki
Elhunyt	1945. március 29. (60 évesen) Esztergom
Állampolgársága	magyar
Nemzetisége	magyar
Foglalkozása	katolikus pap ellenálló katolikus püspök
Tisztsége	bíboros (1927. december 19. – ) esztergomi érsek (1928. január 8. – 1945. március 29.)
Iskolái	Pápai Szent Anzelm Egyetem
Kitüntetései	Magyar Királyi Szent István-rend a Lengyel Köztársasági Érdemrend nagykeresztje
Sírhelye	Esztergomi bazilika
esztergomi érsek
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Vallása	római katolikus egyház
Szerzetesrend	bencések
Szerzetesi fogadalom	1905. július 10.
Pappá szentelés	1908. július 14. Pannonhalma
Püspökké szentelés	1928. január 8.
Szentelők	XI. Piusz pápa (főszentelő) Carlo Cremonesi (társszentelő) Agostino Zampini (társszentelő)
Bíborossá kreálás	1927. december 19.
Hivatal	esztergomi érsek
Hivatali idő	1927–1945
Elődje	Csernoch János
Utódja	Mindszenty József
Szentelt püspökök
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Grősz József 1929. február 24. Hász István 1929. április 28. Breyer István 1929. május 19. Meszlényi Zoltán 1937. október 28. Tóth Tihamér 1938. június 29. Madarász István 1939. augusztus 24. Czapik Gyula 1939. augusztus 27. Apor Vilmos 1941. február 24. Scheffler János 1942. május 17. Pétery József 1942. november 8. Hamvas Endre 1944. március 25. Mindszenty József 1944. március 25. Kovács Sándor 1944. március 25.
Serédi Jusztinián aláírása
Catholic Hierarchy
A Wikimédia Commons tartalmaz Serédi Jusztinián témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Serédi Jusztinián hercegprímás. Fotó: R.von Bagratuni öröksége

Serédi Jusztinián (született Szapucsek György néven) (Deáki, 1884. április 24. – Esztergom, 1945. március 29.) római katolikus pap, bencés szerzetes, tudós, egyházjogász, érsek, bíboros, hercegprímás, a magyar katolikus egyház vezetője 1927 és 1945 között, 1933-tól 1945-ig a Szent István Akadémia elnöke. Kiválóan tudott latinul, ismerte az ógörög és héber nyelveket, anyanyelvi szinten beszélt olaszul, de németül és franciául is jól tudott, spanyolul és angolul kevésbé. A Felvidék déli részének visszatérése után szlovákul is elkezdett tanulni.

Pályafutása

Származása

1884-ben a Pozsony vármegyei Deáki faluban, szlovák eredetű, vallásos, sokgyermekes tetőfedő iparos családban született. Édesapja Szapucsek Mihály, édesanyja Oroszlán Júlia volt. Szülei tizenegy gyermeke közül ő volt a tizedik. Tehetségére plébánosa, Gulyás Elek figyelt fel, s vette rá apját, hogy taníttassa.

Bencés szerzetesi évei

1895-ben került a pozsonyi katolikus gimnáziumba. Hatodik osztályos korában szerzetes bátyja, Marcell példája nyomán a nevét Serédire magyarosította, s ugyancsak testvére példája motiválta, amikor 1901-ben felvételét kérte Pannonhalmára a bencés szerzetesrendbe. Augusztusban magára ölthette a bencések fekete habitusát, s az addigi Györgyből Jusztinián novícius lett. A középiskolát Pannonhalmán, illetve Győrben fejezte be. A teológiát a római bencés Pápai Szent Anzelm Egyetemen végezte. Tanulmányai során Pietro Bastien professzor hatására az egyházjogra specializálódott, nála is doktorált. Azután hazatért Pannonhalmára, ahol 1908. július 14-én az ugyancsak bencés rendi esztergomi segédpüspök, Kohl Medárd pappá szentelte.

Korán kapcsolatba, majd barátságba került August Hlond későbbi lengyel bíboros-prímással, aki szintén Achille Ratti, a későbbi XI. Piusz pápa baráti köréhez tartozott. Hlond „szinte magyarrá lett”, hiszen szalézi atyaként 1904. szeptember 15-én Lembergben érettségizett, ahol számtalan magyar diáktársa volt, 1919-től pedig Bécsben, a szalézi rend német–osztrák–magyar tartományának a főnöke volt. Rattit itt ismerte meg, majd bemutatta neki a közeli Pannonhalmán tartózkodó, de Bécsben nála gyakran vendégeskedő Szapucseket. A későbbi magyar hercegprímás útban Rómába, mindig a szaléziaknál szállt meg. A kőbányai lengyel templom közös kezdeményezésükre épült, miután Wincenty Danek lengyel plébános megkereste mindkettőjüket. Felszentelésén 1926-ban együtt vettek részt.

A Szentszék szolgálatában

1904-ben X. Piusz pápa (1903–1914) Pietro Gasparri (*1852 †1934, 1907–1934) bíborost, a hírneves párizsi katolikus egyetem, az Institut Catholique kánonjogi professzorát (1898–1901), későbbi vatikáni államtitkárt (1914–1930) bízta meg az 1918. május 19-én életbe léptetett Egyházi Törvénykönyv (Codex Iuris Canonici) kidolgozására fölállított bizottság vezetésével. Ennek a bizottságnak az egyik tekintélyes tagja volt Serédi Jusztinián egyházjogász professzora, Bastien, aki az igen nagy türelmet, alaposságot és szívósságot igénylő jogszerkesztői feladatok elvégzésére, az időközben Pannonhalmára visszatért fiatal szerzetest a főapáttól maga mellé kérte. A fiatal magyar kánonjogász pappá szentelését követően Bastien professzor kérésének eleget téve, rövid időn belül Rómába utazott, ahol bekapcsolódott a jogalkotó munkába. A könyvtári és levéltári kutatások során Serédi is közvetlen, baráti kapcsolatokba került Achille Rattival (*1857 †1939, 1922–1939), aki 1907–1914 között a milánói Ambrosiana-könyvtár, majd 1907–1918 között a Vatikáni Apostoli Könyvtár vezetője volt. A Codex Iuris Canonici 1916 végére elkészült, és Serédi az év végéig maradt még olasz földön. De aztán távoznia kellett, mert az olasz lapok erősödő éllel támadták a pápai kúriát, szemére vetve, hogy megtűri az ellenséges államok alattvalóit.

Az esztergomi tábori lelkész, majd ismét vatikáni szolgálat

Serédi Jusztinián 1918-ban tábori lelkész lett Esztergomban. Esztergom-, Komárom és Bars vármegyék területén a munkaszolgálatra rendelt olasz hadifoglyok lelki gondozását is átvette. Az első világháború után ismét Rómában élt, a bencés kongregáció ülésén a magyar bencés rend képviselője, a vatikáni magyar követség kánonjogi tanácsnoka, majd a magyar egyházmegyék ügyvivője lett a Szentszéknél. 1923-tól a római kúria jogtörténetét tanította a pápai levéltárosképző intézetben, az Anselmianumban (Collegio Sant'Anselmo) átvette az egyházjogi katedrát. Az ő érdeme a Codicis Juris Canonici Fontes című kilenckötetes mű megjelentetése, amely az új kánonjog forrásait tartalmazta. Egyházjogi teljesítményét az Oxfordi Egyetem 1936-ban díszdoktori címmel ismerte el, s ez a munka járult hozzá ahhoz is, hogy a pápa az 1927-ben megüresedett esztergomi érseki és prímási székkel jutalmazta meg.

Az áldozópap bíboros

Serédi Jusztinián hercegprímás

Csernoch János hercegprímás halála után a magyar kormányzat megosztott volt abban, hogy kinek a jelöltségét támogassa az esztergomi érseki posztra. Horthy Miklós kormányzóvá választásakor kifejezetten lemondott az ősi magyar királyi előjogok körébe tartozó főkegyúri jogról (ius praesentationis), miszerint a magyar uralkodónak joga volt püspököt vagy érseket javasolni a Vatikán számára. Ennek ellenére Klebelsberg Kuno egy római látogatása során írásbeli megállapodást kötött Pietro Gasparri vatikáni államtitkárral, a Szentszék kormányzatának vezetőjével arról, hogy a magyar államnak lehetősége lesz javaslatokat tenni a megüresedő főpapi pozíciók betöltésére. A magyar kormány Szmrecsányi Lajos egri érsek jelölése mellett döntött, bár ő magas kora miatt – ekkoriban már 76 éves volt – kevéssé látszott alkalmasnak. Maga Klebelsberg kultuszminiszter a kulisszák mögött Glattfelder Gyula kalocsai érsek személyét igyekezett előtérbe helyezni. Nagy Elek vatikáni magyar követ viszont Serédit, saját kánonjogi tanácsosát, Pietro Gasparri vatikáni államtitkár évtizedes bizalmasát javasolta a posztra. Gasparri befolyása döntőnek bizonyult, és az egyszerű bencés szerzetesből egyhamar bíboros, majd esztergomi hercegprímás lett.

XI. Piusz pápa 1927 adventjében, november 30-án Serédit kinevezte esztergomi érseknek és egyúttal beiktatta a bíborosok testületébe. Az új érsek december 19-én kapta meg a bíborosi kalapot, 1928. január 8-án pedig a pápa a Sixtus-kápolnában püspökké szentelte. A magyar kormány gyorsan megbékélt a helyzettel, és elfogadta Serédi Jusztinián ígéretét, miszerint az ország érdekeit szem előtt tartva fog tevékenykedni.

A tudós és akadémikus főpap

1928-ban a Magyar Tudományos Akadémia igazgatósági, 1934-ben tiszteleti taggá választotta. A felsőház tagjaként 1935-ben törvényjavaslatot terjesztett elő a polgári házassági kényszer eltörléséről, és az egyházak előtt kötött házasságok állami elfogadásáról. A magyar katolikus egyház fejeként mindenben XII. Piusz pápa álláspontját követte a szélsőjobboldal megítélésében, állást foglalt az alkotmányos rend védelmében, tiltakozott a fajelmélet ellen. 1937-ben Magyar Corvin-lánc kitüntetésben részesült.

Kapcsolata a neokatolikus mozgalmakkal

A két világháború között, tehát éppen Serédi prímássága idején a katolikus világot különös pezsgés járta át, köszönhetően a XI. Piusz által írt Quadragesimo anno kezdetű szociális enciklikának. Magyarországon sorra jöttek létre az egyház társadalmi tanítását hirdető és azt tettekre váltani igyekvő tömegmozgalmak: a KALOT, a KALÁSZ, a KIOE, a Magyar Dolgozók Országos Hivatásszervezete és az EMSZO. Serédi működésüket engedélyezte és támogatta. A Foederatio Emericanát például megvédte attól, hogy egy egységes állami diákszervezetbe olvasszák be. A prímás nevéhez kötődik még a Karitász mozgalom megindítása, valamint a Pápai Magyar Intézet felállítása. Az ő indítványára szerveződött meg a korban fontos közéleti fórumként működő Katolikus Nyári Egyetem, ahol az ország jeles katolikus tudósai tartottak előadásokat (többek között Bálint Sándor, Eckhart Ferenc és Szekfű Gyula). Az ilyen műhelyek fontos gyülekezőhelyei lettek a nyilas- és németellenes értelmiségieknek. 1943-ban a hercegprímás áldását adta egy modern kereszténydemokrata párt létrejöttére, és megbízta Apor Vilmos püspököt, hogy az egyház részéről koordinálja a szervezést.

Prímási szolgálatának egyik legnagyobb eredménye az eucharisztikus világkongresszus budapesti megrendezése volt, 1938-ban. Serédi érsekké történő beiktatása óta szorgalmazta az ünnepély megszervezését. (A kongresszusra Magyarországra érkezett Eugenio Pacelli bíboros-államtitkár, a későbbi XII. Piusz pápa is.) A programmal indult Szent István halálának 900. évfordulójára szervezett Szent István Emlékév programsorozat, melynek keretén belül számos megemlékezést és ünnepélyt szerveztek szerte az országban. A programsorozat hasonlított az 1896-os a millenniumi emlékévhez.

A lengyelbarát antifasiszta

Serédi Jusztinián – 1940 körül

A lengyel–magyar kapcsolatok ápolását célul tűző Magyar Mickiewicz Társaságnak első, tiszteletbeli elnöke volt. 1939 szeptemberében, Lengyelország nemzetiszocialista-sztálinista lerohanása után Magyarországra mintegy 140 ezer lengyel menekült érkezett. Serédi ekkor magához kérette Keresztes-Fischer Ferenc belügyminisztert és annak szociális ügyekkel foglalkozó ügyosztályvezetőjét, id. Antall Józsefet (a későbbi miniszterelnök, ifj. Antall József édesapját), akinek menekültügyi kormánybiztosi kinevezése érdekében közbenjárt.

A hercegprímás vatikáni évei alatt jól megtanulta azt, hogy háttérből hogyan lehet hatást gyakorolni az ügyek menetére. A lengyel menekültügyek tényleges vitelét egyházi részről a személyi titkárára, Beresztóczy Miklós prelátusra bízta, aki párhuzamosan állami hivatalnok is volt, a Vallás- és Közoktatási Minisztérium katolikus ügyosztályát vezette. A hercegprímás utasítására Beresztóczy személyesen megkereste a budapesti lengyel követet, Leon Orłowskit és kérte, hogy kapcsolattartásra jelöljön ki egy személyt. A választás Zdzisław Antoniewicz újságíróra esett, aki akkor már a budapesti Lengyel Intézet és Zbigniew Załęski igazgató, a Pázmány Péter Tudományegyetem lengyel lektorának a titkára (igazgatóhelyettese) volt, és a lengyel menekültügyi oktatási ügyekért felelt. Antoniewicz Zdzisław és Beresztóczy Miklós társaságában többször felkereste a lengyel menekülttáborokat, ahol szentmisét celebrált. E téren hű követője volt Angelo Rotta pápai nuncius is. Serédi állítólag csak a keresztény hitre áttért zsidók érdekében emelte fel a szavát, őket próbálta óvni, számukra kért egyéni elbírálást, miközben azon sajnálkozott, hogy a „zsidók összességének szélsőségekre való hajlamossága és bizonyos túlkapásai miatt” a konvertitáknak is szenvedniük kell.^[forrás?]

Zdzisław Antoniewicz kezdeményezésére, Beresztóczy támogatásával, Hanauer Árpád István váci püspök szárnyai alatt létrehozta azt a kollégiumot és általános iskolát, amelyben Lengyelországból elmenekült, többnyire árva lengyel zsidó gyermekek nyertek elhelyezést, szeretetet, atyai gondoskodást. Titkára és Antoniewicz társaságában a hercegprímás többször titokban elzarándokolt ide. Ebben támogatta a bíborost id. Antall József is, aki valamennyi magyar közigazgatási szervnek kiadott egy körlevelet: „Magyarországon nincsenek lengyel zsidók, csakis kizárólag lengyel menekültek!“ A balatonboglári lengyel gimnázium és diákkollégium létrehozása is Zdzisław Antoniewicz kezdeményezésére történt, aki Beresztóczy Miklós társaságában leutazott Balatonboglárra, ahol találkozott Varga Béla plébánossal, a Nemzetgyűlés későbbi elnökével, majd a szomszédos Balatonlellén Lékai László plébánossal. Ők voltak azok, akik ennek az ügynek fedőtörténetet biztosítottak. Ugyanis sem a magyar állam, sem a magyar egyház hivatalosan nem adhatott pénzt sem a váci zsidó iskola, sem a balatonboglári gimnázium fenntartására. Ezért aztán ezek a pénzek „egyházi célra” kerültek Hanauer Árpád püspök, Varga Béla és Lékai László plébánosok kezébe. Tőlük viszont Esztergomba és a Vallás és Közoktatási Minisztériumhoz sorra érkeztek a hamis számlák: így például a boglári és a lellei templom tatarozásáról, váci egyházmegyei létesítmények karbantartásáról.

Nyíltan szembeszáll a nyilasokkal

1938-ban az első zsidótörvény-javaslat felsőházi vitájában Serédi bíboros és Glattfelder Gyula csanádi püspök fejtették ki az egyház álláspontját. Kifogásolták a kollektív felelősség és büntetés elvét.

Serédi Jusztinián hercegprímás tudtával több lengyel zsidó nyert menedéket magyar kolostorokban, elsősorban a bencéseknél, a ferenceseknél és a domonkosoknál. A bíboros-hercegprímás egyik kedvenc idézete a Szentírásból pontosan visszaadta mindazt, amit tett a lengyelekért és a zsidókért: „timor non est in caritate sed perfecta caritas foras mittit timorem quoniam timor poenam habet qui autem timet non est perfectus in caritate“ – A szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet kizárja a félelmet, mert a félelemnek köze van a büntetéshez. Aki tehát fél, abban nem tökéletes a szeretet (János első levele 4.18). Az Országtanács 1944. október 27-ei ülésén Serédi Jusztinián bíboros-hercegprímás emelt fővel és határozott fellépéssel jogilag törvénytelennek nyilvánította Szálasi Ferenc hatalmát, és nem jelent meg a „nemzetvezető” november 4-ei eskütételén. A magyarországi ökumenizmusnak a csíráit is tulajdonképpen ő ültette el, hiszen nem zárkózott el a kapcsolattartástól a többi nagy történelmi egyházzal. Ennek is gyakorlati oka volt: a reformátusok, evangélikusok, unitáriusok és baptisták szintén aktívan részt vettek a lengyel menekültek segélyezésében.

1944 decemberében a főpapi székhely is a frontvonalba került, így Serédi kapcsolata megszakadt a püspökeivel. Cukorbaja és szívbetegsége is egyre inkább súlyosbodott, de ő maradt, mint ahogyan papjait is az állomáshelyükön való maradásra szólította fel. Az óvóhelyen – ahol közel 40 embernek nyújtott menedéket és táplálékot – élte utolsó hónapjait. 1945. március közepén az óvóhelyen még fogadta az Esztergomot „felszabadító” szovjet parancsnokot és kíséretét. Március 29-én, nagycsütörtökön hunyt el.

Utódjára gyakorlatilag az „összeesküvő“ társai – id. Antall József, Zdzisław Antoniewicz, Beresztóczy Miklós, Varga Béla és Lékai László – tettek javaslatot.^[forrás?] Mindszenty József pontosan ugyanolyan nagy lengyelbarát és diktatúragyűlölő volt (zalaegerszegi plébánosként állandó vendége volt a zalaszentgróti lengyel tábornak, ahol nagyon sokszor celebrált szentmisét), mint ahogyan Serédi is.

Művei

• Emlékkönyv Szent István király halálának kilencszázadik évfordulóján, 1-3.; mint a mű szerkesztője; MTA, Budapest, 1938
• Serédi Jusztinián öt beszéde; Jelenkor, Budapest, 1943
• Serédi Jusztinián hercegprímás feljegyzései, 1941–1944; sajtó alá rendezte, az előszót, tan.-t, jegyzeteket írta: Orbán Sándor és Vida István, fotóválasztás: Kalavszki Györgyi; Zrínyi, Budapest, 1990, (Sisak és cilinder sorozat)

Emlékezete

• Pannonhalma és Esztergom díszpolgára.
• 1929-től a Szuverén Máltai Lovagrend Nagykeresztes tartománynagya.
• Alakja felbukkan Kondor Vilmos Budapest noir című bűnügyi regényében, mint Gömbös Gyula miniszterelnök temetésének egyik magas rangú résztvevője.

Források

• ↑ Barankovics István Alapítvány, 2014.02.22.: Serédi Jusztinián. Barankovics István Alapítvány, 2014. február 22. [2016. augusztus 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. január 1.)
• ↑ Barcza: Barcza György: Diplomata-emlékeim 1911–1945. Budapest: Európa–História. 1994. ISBN 963 07 5657 9  

További információk

• Csíky Balázs: Serédi Jusztinián, Magyarország hercegprímása; szerkesztette és sajtó alá rendezte: Tóth Krisztina; MTA BTK TTI–MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport, Budapest, 2018 (Magyar történelmi emlékek. Értekezések)
• Csíky Balázs: Serédi Jusztinián hercegprímási tevékenysége. Doktori disszertáció
• Rosdy Pál: Megtört életpálya. Harminc éve halt meg Beresztóczy Miklós. Új Ember, 2003. szeptember 7. LIX. évf. 36. (2875.)
• Beresztóczy Miklós: A VKM története, Budapest, 1947
• Ispánki Béla: Az évszázad pere, Lámpás Kiadó, Abaliget, 1995, 478 oldal ISBN 963-7593-23-3
• Zsidómentő lelkészek és laikusok a Felvidéken 8., 2006-11-27, Szabad Újság
• Ravasz István – Oprán Emese: Megszállástól megszállásig Magyarország, 1944-45
• Magyar katolikus lexikon I–XII. Főszerkesztő: Diós István, szerkesztő: Viczián János, Budapest, 1993–2005, Szent István Társulat
• István Lagzi: Droga żołnierza polskiego przez węgierską granicę w latach 1939–1941. Wydawnictwo Poznańskie, Poznań, 1987 ISBN 83-210-0660-4
• István Lagzi: Uchodźcy polscy na Węgrzech w latach drugiej wojny światowej. Wydawnictwo Ministerstwa Obrony Narodowej, Warszawa, 1980 ISBN 83-11-06490-3
• Kazimierz Stasierski: Szkolnictwo polskie na Węgrzech w czasie drugiej wojny światowej, Poznań, 1969
• Zdzisław Antoniewicz: Rozbitkowie na Węgrzech. Wspomnienia z lat 1939-1946. Ludowa Spółdzielnia Wydawnicza, Warszawa, 1987 ISBN 83-205-3801-7
• Stanisław Maczek: Od podwody do czołga. Wspomnienia wojenne 1918-1945. Tomar Publishers, Edinburgh, 1961
• Laczkó András: Menekülés a jövőért. Lengyel sorsok Magyarországon 1939-1945. Kiadja a Boglárlellei Városi Tanács, Boglárlelle, 1989 ISBN 963-03-2669-8
• Stefan Badeni: Wczoraj i przedwczoraj. Katolicki Ośrodek Wydawniczy Veritas, 12 Praed Mews, London, W.2. Tom 60. serii Czerwonej Biblioteki Polskiej., Londyn, 1963
• Zdzisław Antoniewicz: Lengyel sajtó Magyarországon 1939-től a felszabadulásig.Magyar Nemzet, 1975. november 6. 261. sz. XXXI. évf.
• Antoniewicz Roland Józef: Népek országútján. Az Elvek és utak sorozat és a lengyel–magyar barátság. Lobogó, 1973. június 6. 23. sz. XV. évf.
• Antoniewicz Roland Józef: Bajcsy-Zsilinszky Endre ; s a lengyelek. Magyar Nemzet, 1974. december 29. 303. sz. XXX. évf.
• Antoniewicz Roland Józef: Búcsú Antall Józseftől, a lengyel menekültek segítőjétől. Napló, 1974. július 30. 176. sz. XXX. évf.
• Antoniewicz Roland Józef: Lengyelek és magyarok. Könyvvilág, 1971. november 11. sz. XIV. évf.
• Id. Antall József: Menekültek menedéke. Emlékek és iratok. Mundus Magyar Egyetemi Kiadó, Budapest, 1997 ISBN 963-8033-18-5, ISSN 1416-8324
• Barátok a bajban. Lengyel menekültek Magyarországon 1939-1945. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985 HU ISSN 0209-5165
• Zdzisław Antoniewicz: Lengyelek Magyarországon 1939-1945. Valóság, 1975, 5. sz. 83-90. old.
• Antoniewicz Roland Józef: Történelmeink. Valóság, 1975. 8. sz. 102-106. old.
• Beresztóczy Miklós: Polak, Węgier dwa bratanki… Katolikus Szó, 1969/6. sz.
• Lévai Jenő: A magyarországi lengyel bázis története. Magyar Nemzet, 1970/184. sz.
• Ruffy Péter: Varsói hajnal. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1961
• Köves Rózsa: Találkozás lengyel fiatalokkal és idősekkel. Kötelező olvasmány: A Pál utcai fiúk. Magyar Nemzet, 1972. október 29.
• Bakó Endre: Huszonnégyszer Magyarországon. Hajdú-Bihari Napló, 1973. október 6.
• Várkonyi Endre: Múlt idők tanúi. Id. Antall József. Menekültügy Magyarországon. Magyarország 1974/36. sz.
• Uchodźcy polscy na Węgrzech w czasie wojny. Athenaeum, Budapest, 1946
• Hory András: Kulisszák mögött. Bécs, 1965
• Antoniewicz Roland József: Lengyel papok az ellenállásban. Katolikus Szó, 1971, 19. sz.
• Talpassy Tibor: Bajcsy-Zsilinszky és a lengyelek. Magyar Nemzet, 1975/32. sz.
• Leon Orłowski: Wspomnienia z Budapesztu. Kultura (Párizs), 1952/10. sz.
• Antoniewicz Roland József: Ezeréves lengyel-magyar kapcsolatok.Élet és Tudomány, 1972/19. sz.
• Kazimierz Stasierski: Polscy uchodźcy na Węgrzech w latach 1939-1945, Przegląd Historyczny, Warszawa, 1961
• Jan Reychman: Dzieje polonii węgierskiej. Problemy Polonii Zagranicznej, Varsó, 1966/1967. tom. V. 47-62. old.
• Rajz Mihály – Korompay Tibor: Megemlékezés dr. Hanauer Árpád István váci megyés püspökről (1869-1942), Szent István Társulat, Budapest : 963 360821 1
• Stanisław Podlewski: Wierni Bogu i Ojczyźnie. Duchowieństwo katolickie w walce o niepodległość Polski w drugiej wojnie światowej. Wydawnictwo Novum, Chrześcijańskie Stowarzyszenie Spoíeczne. Nakładem Ars Christiana. Warszawa, 1971
• Hetényi Varga Károly: Papi sorsok a horogkereszt és a vörös csillag árnyékában I-V. Lámpás Kiadó, Abaliget, 1992
• Serédi Jusztinián és a trianoni egyházmegyék – Serédi Jusztiniánra emlékezünk. Új Ember Magazin, 2005. március-április II. évf. 3. szám
• A tudós főpap – Serédi Jusztinián hatvan éve, 1945. március 29-én halt meg. Új Ember, 2005. március 27. LXI. évf. 13-14. (2954-2955.)
• Pelle János: A katolikus egyház és a zsidótörvények. 2005, június 7. Zsidónegyed.com.
• A püspöki kar tanácskozásai. A magyar katolikus püspökök konferenciáinak jegyzőkönyveiből, 1919-1944. Szerkesztette Gergely Jenő. Budapest, 1984, Gondolat.
• Slachta Margit 1941. július 29-ei és augusztus 13-ai keltezésű leveleit Majsai Tamás tette közzé. In: Ráday Gyűjtemény évkönyve. IV. 205-206 és V. köt. 217-218, Budapest, 1986
• Prímási Levéltár, Esztergom, Serédi Jusztinián személyes iratai 5464/1942. sz.
• Saly Dezső: Szigorúan bizalmas! Fekete könyv: 1939-1944. Budapest, Anonymus, 1945, 575-576. o.
• Rácz Lajos: Állam és egyház a két világháború közti Magyarországon a kánonjogász Serédi Jusztinián prímássága kapcsán. In: Ministerio (A nemzetközi történész konferencia előadásai, 1995. május 24–26.), szerkesztette: Bárdos István és Beke Margit, Kultsár István Társadalomtudományi és Kiadói Alapítvány, Esztergom, 1998, 39-50. o., ISBN 963-852-502-9
• Hamza Gábor: Az európai magánjog fejlődése. Budapest, 2002, 259-261. o.
• Jusztinián György Cardinal Serédi, O.S.B., Catholic-Hierarchy (angol)
• Serédi Jusztinián, Magyarország bíboros hercegprímásának jubileuma (1937-es Híradó)
• Emlékkönyv Szent István király halálának kilencszázadik évfordulóján. Budapest, 1938
• Prímás-album. Serédi Jusztinián Magyarország bíbornok hercegprímása tiszteletére; Franklin, Budapest, 1928
• Gerevich Tibor: A San Gregorio Magno. SS. Andreae et Gregorii in Clivo Scauri. Serédi Jusztinián bíbornok tituláris temploma. Emlékfüzet; Vatikáni Nyomda, Róma, 1928
• Bánk József: Serédi bíboros fiatal évei Rómában, 1908–1927; Szt. István Társulat, Budapest, 1999
• Nagy magyarok élete. Történelmi arcképcsarnok. Erzsébet királyné, Esterházy Miklós, Esterházy Pál, Andrássy Gyula, Tisza Kálmán, gróf Andrássy Gyula, Serédi Jusztinián; szerkesztő: Szabolcs Ottó, Anno, Budapest, 2000
• Boldog Meszlényi Zoltán Lajos válogatott kéziratai; sajtó alá rendezte, szerkesztette, a bevezetőt és a jegyzeteket írta: Beke Margit; Szent István Társulat, Budapest, 2014
• Közi Horváth József: Serédi Jusztinián. Életrajz és kortörténet; szerk. Klestenicz Tibor, Petrás Éva, Soós Viktor Attila; Közi Horváth József Népfőiskola, Agyagosszergény, 2021

Elődje:
Csernoch János

Esztergomi érsek
1927–1945

Utódja:
Mindszenty József