Árvay Árpád
| Árvay Árpád | |
| Élete | |
| Született | 1902. április 21. Szatmár |
| Elhunyt | 1985. szeptember 9. (83 évesen) Bukarest |
| Házastársa | Lőrinczy Jolán |
| Gyermekei | Árvay Zsolt |
| Pályafutása | |
| Jellemző műfaj(ok) | regény |
Árvay Árpád (Szatmár, 1902. április 21. – Bukarest, 1985. szeptember 9.) író, regényíró, újságíró, szerkesztő. Felesége Lőrinczy Jolán. Fia Árvay Zsolt kutató vegyészmérnök.
Életútja
[szerkesztés]A nagyváradi jogakadémia hallgatója, majd újságíró, a nagyváradi Magyar Szó (1930), ennek betiltása után a lap folytatásaként megjelenő Magyar Kurír, Erdélyi Magyar Szó, Magyar Hírlap, Új Magyar Szó szerkesztője (1930-37), ugyanott a Néplap főszerkesztője. Írásai jelentek meg a Magyar Kisebbségben és a Tíz tűz című antológiában. Az Országos Magyar Párt helyi elnöke volt. Árvay Árpád a bevonulás idején a nagyváradi polgárőrség parancsnoka, egyben a Horthy Miklós kormányzó fogadásának előkészítője volt. Ebből adódóan hiteles szemtanúja volt az eseményeknek, melyeket a "Fény gyúlt a toronyban" című dokumentumértékű művének köszönhetően az utókor is megismerhetett. A könyv egyetlen kiadást élt meg, a második világháború után rejtegetni kellett.
1940 és 1944 között behívottként országgyűlési képviselő volt Magyországon.[1] 1941 és 1944 között a nagyváradi Estilap főszerkesztője és publicistája.A Sztójay-kormány 1944 áprilisában háborúellenes magatartás miatt betiltotta a lapot.Könyve és újságírói tevékenysége miatt a kommunizmus idején menekülnie kell a Securatite elől, de a titkosszolgálati rendőrség keze Budapestig is elér. Hazaszállítása után kínvallatások és megaláztatások hosszú sora következett, többször is letartóztatták. A második világháború után a kolozsvári népbíróság 10 év börtönre ítélte, 1949-ben szabadult.[2] Hosszabb szünet után csak 1967-től jelenhettek meg újra írásai. Napilapokban és folyóiratokban a közös román-magyar művészeti hagyományokat elevenítette fel.
Főbb munkái
[szerkesztés]- Regösök útján (versek, Nagyvárad, (1931)
- Fény gyúlt a toronyban (1941)
- Jumbó nem felejt (ifjúsági regény, 1970)[3]
- Elődök példája. Múlt századi művészek a magyar-román kapcsolatok elmélyítéséért (1973. Románul Gelu Păteanu fordításában, Ion Bănuța előszavával, 1975)
- Szélsodorta falevél (életrajzi regény Szathmári Pap Károlyról, 1973. Románul Pictorul peregrin címmel, Constantin Olariu fordításában, 1977)
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Botlik József: Nemzetünket szolgálták: a visszacsatolt területek felsőházi és képviselőházi tagjai a Magyar Országgyűlésben, 1938–1944 – Budapest: Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944-45 Alapítvány, 2020–808. p. – ISBN 978-615-80348-0-7
- ↑ Archivált másolat. [2015. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. december 25.)
- ↑ Információ a könyvről az antikvarium.hu oldalán
Források
[szerkesztés]- Romániai magyar irodalmi lexikon: Szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, művelődés I. (A–F). Főszerk. Balogh Edgár. Bukarest: Kriterion. 1981.
.svg){kind=small}