Borojevići (Donji Kukuruzari)
| Borojevići | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Horvátország |
| Megye | Sziszek-Monoszló |
| Község | Donji Kukuruzari |
| Jogállás | falu |
| Irányítószám | 44432 |
| Körzethívószám | (+385) 44 |
| Népesség | |
| Teljes népesség | 68 fő (2021. aug. 31.)[1] |
| Földrajzi adatok | |
| Tszf. magasság | 190 m |
| Terület | 14,3 km² |
| Időzóna | CET, UTC+1 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 45° 17′ 46″, k. h. 16° 24′ 32″45.296111°N 16.408889°EKoordináták: é. sz. 45° 17′ 46″, k. h. 16° 24′ 32″45.296111°N 16.408889°E | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Borojevići falu Horvátországban, a Sziszek-Monoszló megyében. Közigazgatásilag Donji Kukuruzari községhez tartozik.
Fekvése
[szerkesztés]Sziszek városától légvonalban 21, közúton 34 km-re délre, községközpontjától 7 km-re északnyugatra, a Zágrábot Hrvatska Kostajnicával összekötő 30-as számú főúttól délre, a Samarica-hegység (Šamarica gora) északi részén, a Sunja-folyó jobb partján fekszik ott, ahol a Lovča a Sunjába torkollik.
Története
[szerkesztés]E vidék történelmi és gazdasági jelentősége már ősidők óta az itt áthaladó fontos kereskedelmi utakban rejlett. Ezt az elsők között a rómaiak ismerték fel, akik két fontos utat is építettek ezen a területen. Jelenlétüket jelzi a Borojevići területén, a Bjelovac nevű helyen a Lovča-patak hídjánál talált értékes római pénzlelet, melyet ma a zágrábi régészeti múzeumban őriznek.
A térség 1578 óta török megszállás alatt volt. Az 1683 és 1699 között zajlott felszabadító harcokat a karlócai béke zárta le, melynek eredményeként a török határ az Una folyóhoz került vissza. Az első pravoszláv népesség 1690 körül érkezett Komogovinára. Ők Boszniából a bosanska dubicai moštanicai monostor szerzeteseivel és Ljubojević Atanáz metropolita vezetésével érkeztek és megalapították a közeli komogovinai pravoszláv kolostort. 1696-ban a szábor a bánt tette meg a Kulpa és az Una közötti határvédő erők parancsnokává, melyet hosszas huzavona után 1704-ben a bécsi udvar is elfogadott. Ezzel létrejött a Báni végvidék, horvátul Banovina, vagy Banja. Az osztrák generálisok azonban védelmi célból a Zrínyi-hegység vidékére a török határövezetből érkezett pravoszláv katonákat, köznevükön martalócokat telepítettek be azokat, akik korábban török szolgálatban éppen a horvát falvak és városok fosztogatását végezték. Ekkor már nemcsak a határövezetből, hanem Hercegovina, Nyugat-Szerbia, Montenegró, Koszovó és Metohija, valamint Bosznia más vidékeiről is számos szerb család érkezett. Ezzel e vidék etnikai összetétele véglegesen megváltozott. A falvak legnagyobb része a 18. század elején és közepén alakult ki. Fejlődésük a 18. század második felében Károlyvárosból Glinán és Petrinyán át Kostajnicára menő főút megépítésének és a forgalom újbóli megindulásának köszönhető.
Borojevići nevét az egyik első betelepülő szerb családról a Borojevićről kapta, melynek leszármazott tagjai ma is élnek a településen. A falu 1773-ban az első katonai felmérés térképén „Dorf Boroevich” néven szerepel. Lipszky János 1808-ban Budán kiadott repertóriumában „Borojevich” a neve.[2] Nagy Lajos 1829-ben kiadott művében ugyancsak „Borojevich” néven 24 házzal és 234 (mind görögkeleti vallású) lakossal szerepel.[3] A Petrinya központú második báni ezredhez tartozott. 1857-ben 347, 1910-ben 545 lakosa volt. A katonai közigazgatás megszüntetése után Zágráb vármegye részeként a Petrinyai járáshoz tartozott. 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később Jugoszlávia része lett.
Különösen nehéz időszakot élt át a térség lakossága a II. világháború alatt. 1941-ben a németbarát Független Horvát Állam része lett, de már az év június 22-én megalakult a környékbeli szerbekből az első partizánosztag, mely egészen az 1945-ös végső győzelemig harcolt az usztasák, a csetnikek és a horvát katonai alakulatok, valamint a német megszállók ellen. Az usztasa egységek megtorlásul az otthon maradottak közül sokakat megöltek, másokat koncentrációs táborokba hurcoltak. A délszláv háború előtt lakosságának 98%-a szerb nemzetiségű volt. 1991. június 25-én a független Horvátország része lett. A délszláv háború idején szerb lakossága a szerb erőkhöz csatlakozott. A Krajinai Szerb Köztársasághoz tartozott. A falut 1995. augusztus 7-én a Vihar hadművelettel foglalta vissza a horvát hadsereg. A szerb lakosság többsége elmenekült, majd a boszniai Szávamentéről, Közép-Boszniából és Banja Luka környékéről horvát lakosság érkezett. A településnek 2011-ben 119 lakosa volt.
Népesség
[szerkesztés]| Lakosság változása[4][5] | |||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1857 | 1869 | 1880 | 1890 | 1900 | 1910 | 1921 | 1931 | 1948 | 1953 | 1961 | 1971 | 1981 | 1991 | 2001 | 2011 |
| 347 | 364 | 368 | 484 | 518 | 545 | 518 | 515 | 414 | 438 | 386 | 344 | 313 | 294 | 174 | 119 |
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Popis stanovništva, kućanstava i stanova 2021. – stanovništvo prema starosti i spolu po naseljima. Horvát Statisztikai Hivatal, 2022. szeptember 22.
- ↑ Lipszky János: Repertorium locorum obiectorumque: in XII. tabulis Mappae regnorum ... 70. o.
- ↑ Nagy Lajos: Notitiae politico-geographico-statisticae inclyti regni Hungariae, partiumque eidem adnexarum 139. o. Buda, 1829.
- ↑ - Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001.
- ↑ http://www.dzs.hr/Hrv_Eng/publication/2011/SI-1441.pdf
Források
[szerkesztés]- A község hivatalos oldala (horvátul)
- Az első katonai felmérés térképe (1763-1787)
- A község rendezési terve. (horvátul)
További információk
[szerkesztés]- A megyei turisztikai iroda honlapja (horvátul)
