Szerkesztővita:Hungarikusz Firkász
Jelen vitalap alkalmas a velem történő kapcsolat felvételére és a kapcsolattartásra.
- Ha rólam/velem van közölni valód, azt legyél szíves itt tegyed! Ez a lap erre való.
- Ha már írtam neked a vitalapodra, akkor a figyelőlistámon vagy, de ha kimondottan nekem szánsz üzenetet, főleg ha sürgős választ vársz, akkor ide írj!
- A vitalapomon hagyott üzenetekre a könnyebb követhetőség kedvéért itt válaszolok, és ezt igyekszem be is tartani.
- Mindenkinek köszönöm a húsvéti kívánságot, de én nem fogom se kívánni, sem viszont kívánni. A húsvétot sem ünnepnek, sem kellemesnek nem tartom. Elnézést kérek mindenkitől, aki eddig ezzel kapcsolatban írt, vagy írni fog.
- A 104-es irányelv vonatkozó szakaszára hivatkozva mostantól minden személyeskedő, személyes támadásnak minősülő és/vagy civilizálatlan megjegyzést törölni fogok a vitalapomról. Mindenki ennek tudatában írjon a vitalapomra, mert érkezés után reklamációt nem fogadok el.
Az üdvözlést DorganBottól kaptam 2007. május 9-én. 12:05-kor.
- 2007. június 9. – 2010. november 8. (28)
- 2010. november 9. – 2010. december 16. (28)
- 2010. december 18. – 2011. március 21. (80)
- 2011. március 22. – 2011. április 18. (46)
- 2011. április 18. (1)
- 2011. április 19. – 2011. május 9. (30)
- 2011. május 12. – 2011. június 17. (51)
- 2011. június 21. – 2011. július 12. (36)
- 2011. július 12. – 2011. augusztus 16. (50)
- 2011. augusztus 17. – 2011. szeptember 28. (50)
- 2011. szeptember 28. – 2011. október 28. (50)
- 2011. október 28. – 2012. január 20. (100)
- 2012. január 20. – 2012. április 28. (100)
- 2012. április 28. – 2012. augusztus 29. (110)
- 2012. augusztus 31. – 2012. október 5. (40)
- 2012. október 5. – 2013. január. 10 (150)
- 2013. január 11. – 2013. április 17. (100)
- 2013. április 18. – 2013. szeptember 13. (100)
- 2013. szeptember 14. – 2014. február 9. (100)
- 2014. február 12. – 2014. július 29. (100)
- 2014. augusztus 1. – 2015. április 7. (100)
- 2015. április 7. – 2016. január 13. (100)
- 2016. január 14. – 2016. október 16. (100)
- 2016. október 22. – 2017. október 9. (100)
- 2017. október 9. – 2018. október 2. (150)
- 2018. október 2. – 2019. október 6. (100)
- 2019. október 10. – 2021. szeptember 8. (150)
- 2021. szeptember 15. – 2023. május 15. (100)
Passuth László szócikkben írt szövegem visszaállításának kérése
Kedves Hungarikusz Firkász!
Kérlek, szíveskedj visszaállítani azt a szöveget, amit Passuth László munkásságának jó ismerőjeként egy teljes napos munkával írtam, a követelményeknek megfelelően beformáztam és huszonhárom forráshivatkozással láttam el, s ami szerintem nem jogsértő, főleg nem "ismételten jogsértő".
Bár én teljesen korrektnek tartom, hogy egy író kapcsán egy másik író véleményét szó szerint leidézzek, említettem már, hogy ha kell, két helyen is húzok belőle.
De ezt csak akkor tudom megtenni, ha te a hatalmas munkabefektetéssel elkészített szövegemet visszateszed.
Várom mihamarabbi szíves intézkedésedet: Tegzes 2023. május 15. Tegzes vita 2023. május 15., 21:57 (CEST)
@Hungarikusz Firkász: köszönet Schikkel kapcsolatos gyors és korrekt reagálásodért! OsvátA vita 2023. május 22., 21:15 (CEST)
S. Sz.
Szia! Erőss Zsolt cikkébe 2013. május 23-án került bele, hogy május 21. körül elhunyt. Írom ezt annak apropóján, hogy az adminfalra ezt írtad: „amikor forrásban megjelenik az, hogy halottá nyilvánították”. Ez a halottá nyilvánítás hivatalos úton nagyon sokáig eltarthat, ezt te sem gondolhattad komolyan. Olyan források, amilyenek E. Zs. cikkében vannak, már most is rendelkezésre állnak. Vépi vita 2023. május 28., 11:25 (CEST)
Vépi, szia! Az csak egy javaslat volt. Hadd kérjelek meg, hogy ne te döntsd el, hogy mit gondolok komolyan és mit nem! X szerkesztő óta eléggé irritáló amikor meg akarja szabni valaki másoknak, hogy mit gondolhatnak komolyan. Az irritálásos rész nem rád vonatkozik. Az, hogy Erőss Zsolt szócikkében miképpen jártak el, nem feltétlenül jelenti azt, hogy most is jó az az eljárás, még csak azt sem, hogy akkor jó volt. Mindenesetre az biztosan nem jó irány, hogy beírunk egy adatot, amelyet expliciten nem tartalmaz a forrás, mert "habár valószínűsíteni lehet". A megadott források alapján még a valószínűsítés is gyenge lábakon áll.
Van amúgy több lehetőség is. Pl.: eltűnt: Csendes-óceán, 1937. július 2. (Amelia Earhart), vagy 2023. május, vagy 2023. május 25/26 vagy 2023. május 25 körül. Az első változathoz később oda lehet írni, mikor nyilvánították elhunyttá.
De, mint mondtam, engem kifejezetten csak az zavart, hogy konkrét dátum lett megadva úgy, hogy a forrás azt nem tartalmazta. A kettő közül egyik sem. Ráadásul egy olyan szerkesztőtől, aki anno adminisztrátor volt, és most az AÜ-n tombol. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. május 28., 11:45 (CEST)
- Én a „körül” változatot támogatom. Vépi vita 2023. május 28., 11:56 (CEST)
Zola-szócikk- értesítés arról, hogy a szerkesztők között felmerült vitában a Járőrök segítségét kértem
Elnézést, hogy ismét jelentkezem, de mivel vita merült fel, valakinek döntenie kellene benne. (Minden bizonnyal utolsó lesz ez a jelentkezésem, hisz úgy látom, Wikipédia-szerkesztőként nemhogy nem terem számomra babér, de egyszerűen a sziszifuszi, akadályokkal elnehezített terepen úgyis elbukom.)
A helyzet a következő: nagyon jól ismerem Zola munkásságát (mind a huszonhat regényét olvastam, s a róla szóló szakirodalomban is jártasnak mondhatom magamat), ezért merült fel bennem, hogy kiegészítem a Zoláról szóló cikket: Szerintem vagy másfél hónapot dolgoztam az anyagon.
A Zolára vonatkozó fő forrásokként ezekből a rá vonatkozó szövegekből dolgoztam leginkább, melyeket alul (fő) forrásokként megadtam:
Világirodalmi Lexikon 18. kötete – Zola-szócikk (Akadémiai Kiadó, 1995) Világirodalmi Kisenciklopédia I-II – Zola-szócikk (Gondolat Kiadó, 1978) Hegedüs Géza: Világirodalmi arcképcsarnok I-II - Zolára vonatkozó fejezet, Trezor Kiadó, Budapest, 1994 Sulinet Tudásbázis - Magyar nyelv és irodalom rész - Zolára vonatkozó fejezet A Fazekas Gyakorlógimnázium Kulturális Enciklopédiája - A naturalizmus és a magyar irodalom kapcsolatát taglaló rész.
Mivel láttam, hogy a munka során Hungarikusz Firkász a felettes szerkesztőm, arra is odafigyeltem, hogy a forráshivatkozások se hiányozzanak. 45 forráshivatkozással van ellátva a szöveg.
Ennek ellenére tegnap, amikor hosszú-hosszú munkám után azt hittem, végre nyugvópontra jutott az ügy, újra megkontrázott mindent: a szócikket két helyen is "forráshiányosként" jelölte meg.
Már jeleztem Hungarikusz Firkásznak, hogy a "Magyar irodalomra gyakorolt hatása"-résznél a Fazekas Gyakorlógimnázium Kulturális Enciklopédiája - A naturalizmus és a magyar irodalom kapcsolatát taglaló rész a forrás, ezt a szócikk legvégén, a Források között is feltüntettem, s szövegben is megvan a kellő utalás. Így: "Noha a naturalizmus az 1880-as, 1890-es években számos prózaírónk írásművészetére rányomta bélyegét," s ide van beszúrva a 38. jegyzet. Emellett pedig a Világirodalmi Lexikonból is dolgoztam, ami úgyszintén be van hivatkozva.
A három Zoláról készült Filmről szóló részt is forráshiányosnak bélyegezte. Most vissza próbálok menni a tegnapi változatomhoz, s két filmet megforráshivatkozok, nehogy véletlenül hiba csússzon a szócikkbe. Valaki nem létező filmről írjon.
Hungarikusz Firkász úgymond logikusabb elrendezést csinált a szócikkben. Zola magánéletét tette előre. Én Zola műveit tartom a hangsúlyosabbnak, de ez lehet, hogy az én szakmai szűklátókörűségemből adódik, ugyanis printben (nyomtatott formában) más számos könyvön dolgoztam.
De untatlak tovább benneteket. Bár tegnap is elkéstem a szerkesztés miatt egy előadásról, s ma egy konferenciát hagyok ki, még a tegnapi változathoz visszatérve beteszek újabb két forráshivatkozást a filmekről.
Komolyan mondom, soha életemben nem dolgoztam még ekkora ellenszélben. Nem saját hiúságból, hanem Zola miatt nem szeretném, ha a szócikke meg lenne bélyegezve, kérlek hát benneteket, hogy vegyétek le azt a sablont, amit Hungarikusz Firkász két helyre is rátett.
Mondom, a két filmes hivatkozást most beteszem.
Szíves intézkedéseteket köszönöm: Tegzes (Elnézést, ha hiba lenne a szövegben, de már nem olvasom el újra. Kifolyik a szemem, annyi adminisztráció van ezzel az egésszel. A szócikkírásban még van öröm is, az ember tanul belőle. De az állandó akadályok legyűrése...) Tegzes vita 2023. június 2., 12:17 (CEST)
Ne haragudj, de engem tényleg untat ("De untatlak tovább benneteket), hogy folyamatosan azzal takarózol, hogy te mindenkinek a "szakértője" vagy, mert olvastad a műveiket, meg ezt-azt olvastál róluk. Itt a Wikipédián általában nem veszi ki jól magát az, hogy valaki a szakértőségére hivatkozva próbál nyomást gyakorolni. Ahhoz nem kell Zola-szakértőnek (vagy Passuth-szakértőnek, vagy Akárki-szakértőnek) lenni, hogy meg lehessen állapítani, hogy egy-egy állításra van forrás vagy nincs.
Ráadásul hadd ne kelljen már minden változtatásomat megvitassam veled! De például ha kicsit is figyelnél, láthatnád, hogy a Magánélete szakasz az Életpálya szakasz alszakasza, míg a műveit taglaló szakasz az Életpályájával egyenrangú szakasz.
Ha egy kicsit is ismernéd a Wikipédiát, tudhatnád, hogy nincs olyan, hogy "felettes szerkesztő". Legfeljebb olyan van, hogy mentor és mentorált, de téged akkor sem vállalnálak utóbbinak, ha előbbit csinálnám is. A szócikk meg van bélyegezve? Hát ilyent is csak olyan mond, aki úgy alkot véleményt, hogy nem ismeri a helyet, ahol van. Ez a gunyoros "A három Zoláról készült Filmről szóló részt is forráshiányosnak bélyegezte. Most vissza próbálok menni a tegnapi változatomhoz, s két filmet megforráshivatkozok, nehogy véletlenül hiba csússzon a szócikkbe. Valaki nem létező filmről írjon." megjegyzés is ilyenekre jellemző. Itteni munkásságom során nem egy, nem tíz, nem húsz olyan helyzettel találkoztam, ahol nemlétező dolgokat csempésztek a szócikkekbe. Némelyről még világhírű botrány is volt. Úgyhogy nem véletlen, de még csak nem is Tegzes-kínzás, pláne nem szórakozás a forráselvárás. Amúgy sem világos, miért ennyire a forrásellenesség, miért jó a forrásolatlanság és az abból fakadó bizonytalanság? Vagy mindent el kell fogadnunk, mert egy messziről jött Tegzes (aki azt mond, amit akar) szakértője Zolának (Passuthnak? Akárkinek?), és már részt vett könyvek szerkesztésében? Állítása szerint, amit ugye csak ő állít. Nekem meg verseim jelentek meg antológiákban, akkor én meg versszakértő vagyok? Ja, és továbbra sem fogom bűnösnek, sárosnak, vasvillával üldözendőnek tekinteni amiatt, hogy forrásolást várok el. Rövid szócikkeknél rendben van, hogy a forrás csak a végén szerepel, de hosszabbaknál, ahol ráadásul több forrás is meg van adva, már nem annyira. Ha valakit érdekel, hogy honnan származik egy-egy állítás, lehet, hogy az összes forrást végig kell kattintgatnia, hogy megtalálja azt, ahelyett, hogy a refszámra kattintana és máris látná. Sajnálom, hogy a szakértőúr ezt nem érti meg!
"A szócikkírásban még van öröm is, az ember tanul belőle. De az állandó akadályok legyűrése..." -- Na, akkor képzeld magad elé azt, hogy mások miattad vannak pont ugyanígy, mert az akadékoskodásoddal felállított akadályokat másoknak kell legyűrniük. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. június 2., 13:06 (CEST)
Úgy látom, felesleges is időt és energiát pocsékolni arra, hogy Tegzessel bármit is megvitassak, újabb forráshivatkozások betétele megjegyzéssel 12 szerkesztésemet dobta ki, köztük túlnyomórészt olyant, aminek a forrásoláshoz semmi közük nem volt. Ez a baj a "szakértőkkel", az észérvek (meg semmilyen érvek) nem érdeklik őket, a szakértelmük mindenre is "feljogosítja" őket, csak úgy lehet jó, ahogy ők azt gondolják. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. június 2., 14:39 (CEST)
- Kedves Hungarikusz Firkász!
- Mondtam, én nem vitázni akarok. Szeretném rendbe téve elhagyni a pástot.
- Úgy láttam, öt forrásigénylőd van még mindig benn a Zola-szövegben. Egy egyébként is felesleges mondatot kihúztam, vele röpült egy forrásigénylés. Egynél ott van a forrás: a Világirodalmi Kisenciklopédia. Tehát három forrást még megpróbálok berakni, bár már folyik ki a szemem.
- Szerencsére van itthon egy háromezres könyvtáram, s benne megvannak Zola összes művei. (Pontosabban az ifjúkori zsengéi nincsenek meg, de azok nem is kellenek.) Megnézem, mert általában az utószavakban szoktak nagy bölcsességeket írni az alkotókról/írókról. De én egyébként a Világirodalmi Lexikont is átnyaltam, abban is van vagy 8 oldal Zoláról, ha nem több.)
- Na mindegy! Ezt még megpróbálom végigcsinálni: Tegzes
- Ui. Egyébként feltűnt, hogy Zola megszületése is 5 forrással van alátámasztva, a halála meg 10-zel. Nem tudom, maga Zola mit szólna ehhez...
- Már csak annyit, hogy Te neheztelsz, mert a munkád állítólag nem vették figyelembe (ez persze nem így van, pont a te elvárásaidat próbálom már hetek óta, igaz abszolút kis hatékonysággal teljesíteni), akkor gondolj bele, hogy én mit érezhetek, aki cirka másfél hónapja szinte reggeltől estig dolgozok a Zola-szócikken.
- És Zola iránti tiszteletből még egyszer nekifekszek. Tegzes vita 2023. június 2., 15:22 (CEST)
- "Már csak annyit, hogy Te neheztelsz, mert a munkád állítólag nem vették figyelembe (ez persze nem így van, pont a te elvárásaidat próbálom már hetek óta, igaz abszolút kis hatékonysággal teljesíteni)" -- Á, értem, tehát az én elvárásaim érdekében csináltad vissza az összes szerkesztésemet az általad preferált változatra, némelyiket többször is. Jaj, bocs, hát én ezt nem tudtam, hogy ez mind az én elvárásaim teljesítése miatt van. Mea culpa, mea maxima culpa!
- Képzeld el, nekem is megvan a Világirodalmi lexikon, és képzeld el, nem mindenkinek van meg. Nem világos, miért vált ki belőled ennyire ellenkezést, hogy a pontos forrásolással megkönnyítsük az emberek dolgát és ezzel fejlődjön nem csak a Zola szócikk, de a teljes Wikipédia?
- Azt látom, hogy nem vitázni akarsz, úgy tűnik, inkább csak azt akarod, hogy a szakértelmedre hivatkozva az történjen és úgy legyen kialakítva a szócikk, ahogyan te azt jónak látod. Az, hogy "újabb forráshivatkozások betétele" szócimmel minden szerkesztésemet visszacsináltad, mindenféle magyarázat, indoklás nélkül, erre utal. Az a gyanúm, hogy mindez a kifárasztásomra megy, hogy majd feladom, legyintek és úgy lesz minden, ahogyan azt te preferálod. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. június 2., 15:31 (CEST)
- Hadd dolgozzak már!
- Tegzes
- Nekem csak egy célom van: hogy a tőlem telhető legjobb szócikket írjam Zoláról. Ennyi.
- Most is az általad megkövetelt három forráshivatkozást keresem, de ez nem egy egyperces munka. Az is lehet, hogy nem is fogok most forrást találni. Nem jegyzeteltem ki, mi hol van. Nem irodalomvizsgára készültem. Tegzes vita 2023. június 2., 15:50 (CEST)
Őőő, esetleg kényszerítettelek, hogy válaszolj? Hogy lepedőnyi hozzászólásokban fejts ki dolgokat? Esetleg elvettem a gépedet, a forrásaidat? Vagy lefogtam a kezedet? Történt ilyesmi? Ha nem, akkor hanyagold az ilyen lózungokat, mert senki sem gátol abban, hogy dolgozzál. Ilyen játszmázára nincs szükség.
Nincs semmi baj azzal, hogy a forráskérőzött állításra forrásokat hozol, sőt, dicsérendő. Mindaddig, amíg a szakértelmedre (vagy másra) hivatkozva nem negligálod mások szerkesztéseit, rosszabb esetben mindent visszavonva, azért, mert az a célod, hogy a tőled telhető legjobb szócikket írjad Zoláról. Képzeld el, másoknak is hasonló terveik vannak. Hidd el, én sem azért módosítottam a szócikket, hogy rontsak rajta, még csak nem is a te bosszantásodra. Ráadásul én minden szerkesztésemet (kivéve ott, ahol a WikEd nem volt hajlandó kitölteni a szerkesztési összefoglalót) mindenhol tételesen megmagyaráztam, míg te (már bocsánat), de sumák módon, "újabb forráshivatkozások betétele" indoklással mindent, de mindent visszacsináltál a korábbi állapotra.
Dolgozz már, nem igényleg választ! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. június 2., 16:05 (CEST)
Zola-szócikk
Kedves Hungarikusz Firkász!
Úgy tűnik, nem igazán találkoztál még olyannal, hogy több íróról egy összefoglalóban írtak.
Olvasd el ezt. Ez az a forrás, mely a Fazekas Gyakorlógimnázium Kulturális Enciklopédiájából való:
"Naturalizmus - Magyar irodalom A naturalizmus Magyarországon az 1880-as, 1890-es években honosodik meg, és ereszt mély gyökereket. Az első generációban elsősorban Bródy Sándor és Csáth Géza képviseli, majd a legerőteljesebben Móricz Zsigmond művészetére nyomja rá a bélyegét. Elsőként Toldy Istvánnak (1844—1879) az Anatole c. regényében (1872) jelenik meg a naturalista ábrázolásmód. A regényíró Tolnai Lajos valóságábrázolásában idővel, a pesszimizmus fölerősödésével válnak uralkodóvá a komor tónusok. Gozsdu Elek a kisember hamis tudatának érzékeltetése, kiélezése céljából él az analitikus leírás eszközeivel. Az irányzat elemei Justh Zsigmond műveiben is jelentkeznek. Bródy Sándor (1863—1924) a századforduló kiemelkedő, sokszínű alkotója. Egyéb hatások mellett Zola, a darwinizmus, a pozitivizmus és az anarchizmus is rányomja bélyegét a műveire. A Nyomor c. novelláskötete mutatja meg az új színt, ebben közelíti először a nyers valóságot fiziológiai szemlélettel. A színtér a csapszékek és prostituáltak világa, az ábrázolásmód részletező és felkavaró. Bródy tehát ekkor szakít az anekdotizmussal, az életképpel, sőt a realizmussal is, és kialakítja a "rút" esztétikáját. Életművének ezen a vonulatán születik az Erzsébet dajka c. novelláskötet (1900—1901), illetve a belőle formált A dada c. dráma (1902). Thury Zoltán a "keserű igazságok" feltárója, a lelki és társadalmi bajok összefüggéseit keresi. Naturalista drámája a Katonák (1897). Stílusában impresszionista és szecessziós elemek is akadnak. Csáth Géza (1888—1919) novellisztikájában a naturalizmus kulcsszerepet kap. Írói szemléletében is érvényesül képzettsége és foglalkozása (idegklinikai orvos); az ideg- és tudatbetegség tüneteit pontosan, expresszív módszerekkel érzékelteti. Témavilágában a nyers ösztönök, a brutalitás és a szexualitás a középpontba kerülnek. Írói magatartása a legmegrázóbb esetek bemutatásakor is metszően szenvtelen.
Magyarországon a naturalista színjátszás meghonosítója Paulay Ede rendező (1836—1894), kibontakoztatója és sikeres szerzője Csiky Gergely (1842—1891). Gárdonyi Géza a legismertebb színművében (A bor) naturalisztikus elemeket is alkalmaz. Molnár Ferenc a pályája elején a naturalista drámát művelte.
A naturalizmus XX. századi továbbélésében a Nyugat jelentős szerepet játszik; Zolának és Hauptmann-nak a XX. század első felében is több követője akad. Móricz Zsigmond jellegzetes témája a társadalmi felemelkedés elemi erejű vágya, amelyet azonban a környezet elfojt, megsemmisít. Így kerül a művilágban előtérbe — a szublimáció révén — a szexualitás, ill. a vegetatív ösztönök szférája, az evés, az "egyszer jóllakni" motívum. A vívódó hősök sorsát az író mélyen átérzi, sajátjaként tolmácsolja, az átképzeléses közlésmód formájában. A naturalista stílus számos művében szerepet kap, pl. a Tragédia c. novellában (1909), a Sárarany (1911) és az Árvácska (1940) című kisregényeiben is. Tersánszky Józsi Jenő (1888—1969) a hagyományos művészi (irodalmi) kifejezésformákat elutasító, öntörvényű alkotó. A társadalom perifériája foglalkoztatja, a lecsúszott, sodródó figurák (koldusok, hamiskártyások, szélhámosok, részegesek, prostituáltak stb.) élete. Leghíresebb hőse Kakuk Marci. Figuráit a maguk erkölcsiségében, természetes közegében jeleníti meg, művilága anyagszerű. Jellegzetes műformája az epizódok laza sorozata. Stílusa az élő köznyelv, amelyet átszínez a nyelvteremtő szellemesség. Nagy Lajos (1883—1954) fő témája a nincstelenek sivár élete, ellentpontként gyakran megjelenteti a gazdagok dőzsölését is. Jellegzetes eljárása a nyers valóságelemek puszta, de célzatos és didaktikus felsorakoztatása; reflexióiban gyakran kap szerepet az erős irónia. Kodolányi János (1899—1969) szociografikus írásaiban, az "ormánsági novellák"-ban alkalmazza célravezetően a naturalista ábrázolásmódot."
Emellett forrás a Világirodalmi Lexikon Zola-szócikke. Nem elég?
Holnap Tacsipacsihoz, a mentoromhoz fordulok, s megkérdem, mi a teendő, ha valaki olyan hangnemet üt meg, mint amilyent Te velem és Nyiffivel szemben ütsz meg, s arra is rákérdezek, hogy meddig lehet "dolgoztatni" valakit, új és új követelményeket támasztva?
Tegzes
Most már addig nem csinálok semmit, amíg valaki a Járőrök közül ki nem vizsgálja ezt az ügyet! Tegzes vita 2023. június 2., 21:08 (CEST)
- Akkor a saját hangnemedet is említsd majd meg, köztük a "felettes szerkesztőm" kifejezéssel, meg a "Úgy tűnik, nem igazán találkoztál még olyannal, hogy több íróról egy összefoglalóban írtak.", aztán említsd majd meg azt is, hogy 12 szerkesztésemet kidobtad a fenébe. Sehol nem voltak újabb és újabb követelmények. Ugyanazt az egy dolgot vártam el, úgyhogy az állításod csúsztatás.
- Annyi erővel pedig, amennyivel "bizonyítás gyanánt" idemásoltál egy lexikonszócikket, már be is forrásolhattad volna a szükséges helyeken. Még egyszerűbb is lett volna. Összehasonlítottam szövegösszevetővel, ráadásul egy részük szó szerinti átvétel, amit nem jelöltél idézetként.
- Amúgy mintha nem akarnád megérteni azt amit mondok. Nem azzal van baj, hogy nincs forrás, hanem azzal, hogy nincs rendesen feltüntetve.
- Meddig lehet valakit dolgoztatni? Mint mondjuk te engemet, amikor a munkámat megsemmisítetted? Amúgy a kutya sem dolgoztat. Nem kell megcsinálnod, ha nem akarod. Majd megcsinálja más, ha akarja. Nem kell itt ez a játszmázás. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. június 2., 22:44 (CEST)
Zola-szócikkbe bekerült újabb helyesírási, stilisztikai és szerkesztési hibák
Kedves Hungarikusz Firkász! Említettem neked, hogy a hatalmas ellenszelet – hogy ne mondjam bosszúvágyat – érzékelve nem láttam már értelmét annak, hogy a Zola-szócikkel foglalkozzak. Meg sem akartam többé nyitni. Ma viszont olyan kollegák, akik tudták, hogy próbáltam dolgozni rajta, hívták fel a figyelmemet rá, hogy újabb hibák kerültek bele. Hát sajnos igazuk volt. Azt alighanem te is elismered, hogy ez a megfogalmazás nem korrekt: „Juhász Gyula elsőrendű realistának, "a regény nagy mesterének" tartott,” Ide a tartotta szó illik. Én a Juhász Gyula-részben megadtam a forrást, de Te (direkt?) kihúztad, majd odaírtad, hogy nincs forrás. Lehet persze, hogy azért nem tudtad beazonosítani a forrást, mert az Összeomlás című regényre Juhász Gyula franciául utalt. Mindenesetre célszerű lenne visszatenni az általam korábban már megadott forrást. A Lukács György-részt így fejezed be: „Lukács György oly mértékben bámulója Balzac zsenijének, hogy az ő szemében Zola hátrább van a rangsorban, ennek ellenére” Szerintem Te is elismered, hogy egy mondatot így nem lehet befejezni. Nem végződhet így, hogy „ennek ellenére”. Se pont. Se annak kifejtése, hogy minek ellenére. Szerintem tökéletesen érdektelen Kádárnak milyen Zola könyvek voltak meg. Inkább a volumen, a kötetszám releváns. De ha már meg van adva a kötetek száma, akkor illeszkedjenek a címeik a törzsszövegben megadott kötetcímekhez, mert így megzavarja az olvasókat. Sándor Kálmánhoz még egy újabb forrást kérsz. Ám legyen! De akkor hadd írjam be.
Ami a Széchenyi Ágneses-részt illeti. Ha mindenáron meg akarjuk a talán még a másodvonalba se tartozó Bíró Lajost említeni, akkor a magyar Zolák közé tegyük. Én egy ilyen szövegverziót javasolok: „Széchenyi Ágnes irodalom- és sajtótörténész Pályaképek – Művelődéstörténeti metszetek a 20. századból című írásának Bíró Lajossal foglalkozó részében az író 1917-ben megjelent Budapestiek című kötete kapcsán veti össze Bíró Lajost Zolával. Az összehasonlításra az ad alapot, hogy a szóban forgó kötetben Bíró Lajos „a dezillúzión át mutatja be a világot, mint egy magyar Zola. ”
Így kiküszöbölhető lenne az a Te megfogalmazásodba becsúszott két hiba, hogy Bíró Lajost egy bekezdésen belül hol hosszú, hol rövid í-vel írod, az, hogy a „1917-benmegjelent”-et egybe írod, pedig külön kellene. Már jeleztem, hogy a „dolgoknak is vannak könnyei” nem Bíró Lajos magyar Zoláságához tartozik. (Az egy másik gondolat az egyébként általam személyesen is ismert és tisztelt Széchenyi Ágnes részéről, akivel egy életútinterjú kapcsán már – igaz, csak egyszer – dolgoztam együtt. Nem idetartozik.) Egy idézetnek egy olyan helyre való beillesztése, ahova logikailag nem tartozik, zavaró, ezért kerülendő. Kérlek tehát, hogy nyisd meg számomra a Zola-szöveget, hogy kijavíthassam. Hidd el, nekem egyáltalán nem életélvezet, hogy újra meg újra kijavítsak olyan fogalmazványokat, amelyek nem igazán jó íráskészségről tanúskodnak, de kötelességemnek érzem, hogy legalább alany-állítmány egyeztetési problémák és megnyitott és be nem fejezett mondatok ne rondítsák el a szöveget. Tegzes 2023. 06. 08. Amennyiben nem nyitod meg számomra a nem hiúsági okokból, hanem a Zola, illetőleg a Wikipédia iránti elkötelezettségemből fakadó szövegjavítási lehetőséget, akkor tartalomellenőrzést kérek. Írok Tacsipacsinak a mentoromnak, mi a teendő ilyen esetben. Illetve kérem, hogy a Wikipédia irodalmi műhelye is foglaljon állást, mit lehet tenni olyan esetben, ha valaki, aki nem tud fogalmazni, „belerondít” szövegbe. Alany-állítmány egyeztetési hibákat pakol be. Illetve a szerkesztgetései után nem olvassa el a saját szövegét, így értelemzavaró részek és megnyitott, de be nem fejezett mondatok kerülnek be. (Arról már nem is beszélek, hogy a mai napig is 7 nem szabványos, http-s forráshivatkozás ékteleníti el a szócikket, holott én igyekeztem kijavítani őket.) Most már persze bánom is én a forráshivatkozások csúfságát! Legalább maga a szöveg ne legyen szégyellnivaló. Egy íróról szóló szócikkbe, amelyet nyilván humán érdeklődésűek olvasnak majd, ne legyen olyan fogalmazási szarvashibák, amelyeket már az általános iskola felsőtagozatában is pirossal húz alá a tanár néni. Még egyszer mondom kedves Hungarikusz Firkász, biztos vagyok benne, hogy Te százszor okosabb vagy, mint én, százszor jobban tudod, milyen szabályai vannak a Wikipédiának. De a Wikipédia (és itt konkrétan Zola) érdekében nagyon szépen kérlek, hogy nyisd meg nekem a lehetőséget, hogy kijavítsam a szövegbe belekerült hibákat. Nagyon szépen köszönöm. Émile Zola nevében. A Wikipédia nevében, amelynek a szócikkei mégiscsak meg kell üssenek egy stilisztikai minimumot. Tegzes vita 2023. június 8., 10:08 (CEST)
Kijavítom amit kell, de erre a tirádától bővelkedő floodolt trollkodásra, minősítgetésre nincs szükségem egy értetlen, a Deákné vásznánál nem jobb valakitől. A személyéről tett állításokat bizonyítani nem bizonyítja semmivel, de mindenki higgye el neki, hogy ő szerző-szerkesztő jogász. Most már "kiderült", hogy Sz. Á.-t is ismeri (nagyszerű, mivel neki van problémája az írásával, az ismeretségre való hivatkozással fel is keresheti.). Az elgépeléseket úgy veti az ember szemére, mintha azoknál nem lennének nagyobb bűnök, miközben ő meg forrásokat töröl meg szövegrészeket, csak mert ő szerző-szerkesztő. Sajnos ez viszont csak abban jelenik meg, hogy ő ezt állítja, a munkájában nem. Azért az könnyűszerrel megállapítható, hogy mi a nagyobb "bűn". Néhány elütés, véletlenül bennmaradt szövegrész? Esetleg az, hogy mivel nincs forrás megadva valamire, nem ellenőrizhető az, hogy tényleg szerepel az valahol, vagy az, hogy a forrás egészen mást ír, mint amit a szerző-szerkesztő úr beírt? Azt a dolgot nem képes felismerni, hogy a Bíró Lajos az a meglévő szócikken is szereplő változat (amit Tegzes is preferál), a másik pedig egy műnek a címében van (ami kurzívval meg is van jelölve): Magyar író a film világpiacán Biró Lajos (1880–1948). Tehát nem én írtam egyszer így, egyszer úgy, hanem pontosan adtam meg a forrás címét. Mások műveinek címét nem nagyon illik megváltoztatni. Ezt egy szerző-szerkesztő nem tudja? Valószínűleg nem, különben nem minősítgetne több soron át.
Tegzes, felőlem írjál Tacsipacsinak, sőt meg is pingeltem neked, hogy ezzel se kelljen fáradnod, írjál az irodalomműhelynek, felőlem Jimmy Walesnek is írhatsz, olyan tartalomellenőrzést kérsz, amilyent akarsz, engem ilyenekkel nem tudsz megijeszteni. Amit itt levágtál, nem kérés, hanem zsarolás. Sajnos én zsarolásnak nem ülök fel. Az a probléma, hogy annyit sem vagy képes felfogni a gőgöd mögül, hogy ezek a hibák nagyrészt amiatt adódtak, mert a visszavonogatásaid, a "húzásaid" miatt kapkodnom kellett. Nagyon magasan hordod az orrodat, pedig a te szövegeid sokkalta szégyellni valóbbak. Ráadásul ehhez még szerző-szerkesztő is vagy (állításod szerint, amin túl ezt még senki és semmi nem támasztotta alá). Ezt ugyan félve írom le, mert aggódok, mit fogsz még belerondítani a szócikkbe vagy ki belőle, de nem vagy eltiltva a szócikk szerkesztésétől (pláne nem általam), állítólag szerző-szerkesztő vagy, mégsem sikerült értelmezni azt a szöveget, hogy "Arra kérlek, hagyj fel ezzel a törölgetéssel, különben kénytelen leszek megvonni azt a jogosultságodat, hogy a Zola-cikket szerkeszd."? Segítek: azt jelenti, hogyha továbbra is törölgeted a betett forrásokat, akkor el leszel tiltva a szócikk szerkesztésétől. Tehát egy jövőbeli esemény kapcsán várható lépés a szócikktől való eltiltásod, ami még nem következett be. Mint azt az adminisztrátorok üzenőfalán is írtam, az "Természetesen a szóismétléseket, elütéseket gond nélkül lehet javítani.". Úgyhogy én nyithatom meg neked a szócikket. Már csak azért sem, mert nincs elzárva.
Viszont megkérlek, hogy a jövőben ne írogass nekem, mert arra nincs szükségem, hogy feleslegesen, válaszolgassak, mert vagy el sem olvasod, vagy nem érdekel, vagy nem értelmezed (lásd a forrásolás újra felhozását, holott leírtam, mi az eljárás. Amúgy a te módszered sem szabványos, ha már itt tartunk. A szabványos a cite-sablon használata, de addig nem fogok bíbelődni vele, amíg nem biztosított, hogy nem dobod ki a francba), ráadásul minősítgetsz. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. június 8., 11:27 (CEST)
- Kedves Hungarikusz Firkász!
- Akkor tehát kijavíthatom, ami problémás? Illetőleg visszatehetem az általad kihúzott forrásmegjelölést, plusz betehetem a forrást, amit kérsz? Tegzes vita 2023. június 8., 11:34 (CEST)
- Kedves Hungarikusz Firkász!
- Látom, te magad is kijavítottál pár dolgot, amit fölvetettem. Köszönöm.
- Válaszodat pedig úgy értelmezem, hogy lehetőségem van arra, hogy épp a Te problémafelvetéseid kapcsán tovább javítsak.
- Ezt is köszönöm: Tegzes Tegzes vita 2023. június 8., 11:52 (CEST)
Ahogy látom, téged semmilyen érv nem érdekel, csak a saját magadét hajtod (tettben és szóban is). Őszintén, mi értelme van vitát folytatni, ha te úgyis csak azt csinálod (sunyi, sumák módon), amit te akarsz, mert csak a sajátod lehet jó? Leírom, miért nem módosítandó valami, te fogod és kitörlőd, és dafke is módosítod. Kezd elegem lenni belőled. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. június 8., 12:39 (CEST)
- Kedves Hungarikusz Firkász!
- Azt írod, kezd eleged lenni belőlem.
- Kérlek, gondolj be az én helyzetembe! Másfél hónapja legjobb tudásom szerint dolgozom a Zola-szócikken, nem kis szellemi erőkifejtés van ebben az anyagban, szakszerű is, "jó tollal megírt" - ezt Te láthatóan nem értékeled. Oké. Nem vagy irodalmár, az a stílusodból is kitetszik.
- Szerinted miért sunyi, sumák mód az, hogy felelősséget érzek azért, hogy a szöveg minősége ne romoljon. Jeleztem neked, hogy vannak problémák. Meg is köszöntem, hogy két dolgot javítottál.
- Ahhoz, hogy további javításokat tudjak csinálni, nyilvánvaló, hogy megelőzően ki kell törölnöm a hibajelzéseket. A múltkor a Passuth-szócikknél azt hiszem, Pagony mondta, hogy úgy tudok javítani, ha visszamegyek a megelőző állapotra.
- Nem akartam, hogy a Te ötleteid elvesszenek. Jobb meggyőződésem ellenére a Bíró Lajosos szöveged nagy részét is meg akartam tartani, csak egy másik helyen: a magyar Zoláknál, ahova tematikailag és kronológiailag is illik. (Semmiképp se akarok arra hivatkozni, hogy irodalmi szerkesztő, lektor vagyok. Szerintem ha takarítónő vagy kosárfonó lennék, akkor is a megfelelő logikai rendbe raknám a szöveget. Egy szövegnek kell, hogy legyen egy íve.)
- Ha megnézed, a Kádáros részben is öt névelő illesztési probléma került be a réveden. A-t írtál, ahol az kell és fordítva. Hidd el, ha rajtam múlna, be se írtam volna a konkrét könyvcímeket, mert minek. De már rettegek tőled - csakugyan így van, s ezzel nem vagyok egyedül, más szerkesztőkkel is beszéltem, akik úgy félnek tőled, mint a tűztől -, s ezért bennhagynám az összes könyvcímet, pedig összevissza logikai rendben vannak. Csak legalább azt engedd, hogy a hibákat kijavítsam.
- Megint belemegyek a szövegbe. Szerintem azt Te se akarhatod, hogy olyan alapdolog, mint a névelők összepárosítása, ne legyen rendben.
- Arra kérlek, ne törölgess, míg nem gondolod át a konstrukciót. Mert egy szöveg - egy logikai konstrukció. Egy hosszú, nagyon hosszú gondolkodás eredménye.(Régen a lexikon-szócikkeket a téma legkiválóbb szakemberei írták, így például a Világirodalmi Lexikon Zola-szócikkét Gorilovics Tivadar. Alap volt, hogy szócikk-szerzők értsenek a témához, plusz jó stiliszták legyenek.)
- Emlékeztetnélek még az öt napos szabályra. Ne törölj, ne javíts bele rögtön, mert Te magad is láthatod, hogy mennyi hibát kell korrigálnom, ami nem én miattam került be. Én ötször-hatszor is elolvasok egy szöveget, mielőtt közreadom. Trehány munkát nem adok ki a kezemből.
- Szavazz már nekem egy minimális bizalmat. Hidd el, ha javul a szöveg, én örülök a legjobban. De annak ne várd, hogy tapsikoljak, hogy új és új hibák, logikai inkonzisztenciák kerülnek be. S kérlek, becsüld meg azt bennem, hogy Téged is megvédelek avval, hogy a szarvashibákat kiszedegetem. Ezt a Zola-szócikket háromezren nézték már meg. Tiszteljük már meg őket azzal, hogy igényesek vagyunk a munkánkra.
- Tegzes
- Röviden: kérlek, hagyjál dolgozni. Elég munkabíró vagyok, de azt már én se bírom, ha így leszívják minden energiámat. Vedd figyelembe, hogy nem én mentem bele a Te munkádba, hanem Te az enyémbe - s gondolkozz el kérek azon is, hogy ez vajon a szöveg javára vált-e?
- Még rövidebben: véleményed szerint Neked van jobb íráskészséged, vagy nekem? Tegzes vita 2023. június 8., 15:45 (CEST)
- @Tegzes: Én azt mondtam, hogy az előző, törölt szerkesztések sohasem vesznek el, ha ki akarod menteni őket, a laptörténet segítségével mindig megtalálod a te változatodat. Szerkeszteni úgy kell, hogy megnyitod szerkesztésre a megfelelő szakaszt, vagy akár az egész cikket. :) Pagony üzenet 2023. június 8., 16:30 (CEST)
- Kedves Pagony!
- Pontosan ezt csináltam. S hidd el, azért nyitottam meg, hogy a Hungarikusz Firkász által javasolt változtatásokat átvezessem. Tehát, ha Hungarikusz Firkász új forrást kért (ez újra meg újra előfordult), azt úgy csináltam meg, hogy legelőször is kitöröltem az ő forráshiányra utaló jelzését a forrásszerkesztésben, majd átmentem a szerkesztésbe, s ott beraktam a forrást. Így lett jó az olvasásra szánt szövegben.
- Tényleg igyekeztem Hungarikusz Firkász minden egyes elvárását teljesíteni. S mindössze csak annyit kértem tőle, engedje kijavítani az ő közreműködése révén bekerült hibákat. Bárki megnézheti, hogy a Kádár Jánosos részben e pillanatban is öt névelő-egyeztetési hiba van, ahol az kellene ott a van és fordítva. Csakugyan maradjon így?
- Egyszerűen nem értem ezt az egészet. Miért jó az, ha helyesírási, stilisztikai vagy logikai hibák kerülnek be egy szövegbe. Pláne egy íróról szóló szövegbe.
- Tegzes
- Alázatosnál alázatosabb leveleket írok Hungarikusz Firkásznak, hogy engedje javítanom a nyilvánvaló hibákat. Tisztában vagyok vele, hogy Hungarikusz Firkász már nyolc éve a Wikipédián dolgozó, óriási tapasztalatokkal rendelkező szerkesztő, én meg egy kis senki vagyok. De szerintem ez se írhatja felül a helyesírási és nyelvhelyességi szabályokat. Tegzes vita 2023. június 8., 16:50 (CEST)
- Úgy látom, Tegzesnél komoly bajok vannak. Egy névelőtévesztési hiba volt a kádáros résznél, de már azt is javítottam. Tegzesnél persze még mindig "benne vannak a szócikkben". Nála az ennek a problémának a javítása, hogy inkább az egész listát törli, vagy átírja a címeket.
- Nem nyolc éve vagyok a Wikipédia szerkesztője, de hát mit foglalkozzunk a tényekkel, ha az megzavarja az elméleteinket. Főleg, ha valaki "tisztában is van vele". :-)
- Én nem nevezném alázatosabbnál alázatosabbnak az azokat az üzeneteket, amiket Tegzes hagy nálam. Ha ezek alázatosak, félek belegondolni, milyen az, amikor nem alázatos.
- Azt én sem értem, hogy miért jó az ha helyesírási, stilisztikai vagy logikai hibák kerülnek be egy szövegbe. Elismerem, hogy én is szoktam véteni ilyeneket (ahogy mindenki más is), amit vagy észreveszek és javítok, vagy más észreveszi is javítja, azonban Tegzes sorozatosan és szándékosan tesz be ilyeneket, akár ugyanazokat többször is, aztán meg azt írja, hogy nem érti, miért jó az ha ilyenek kerülnek be? De akár vissza is dobhatnám a labdát: miért jó az, hogy forrás nélküli állítások kerülnek bele egy szócikkbe, vagy az ha valaki átírja a tartalmat a saját szája íze szerint, de úgy mintha az állításhoz rendelt forrás az ő szövegét alátámasztaná? Ez a megfelelő szerző-szerkesztői viselkedés? Belehazudni a tartalomba? Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. június 8., 17:03 (CEST)
- @Tegzes: Én azt mondtam, hogy az előző, törölt szerkesztések sohasem vesznek el, ha ki akarod menteni őket, a laptörténet segítségével mindig megtalálod a te változatodat. Szerkeszteni úgy kell, hogy megnyitod szerkesztésre a megfelelő szakaszt, vagy akár az egész cikket. :) Pagony üzenet 2023. június 8., 16:30 (CEST)
- Tehát akkor ez vagy kamu volt, vagy szövegértelmezési probléma. Melyik a jobb? Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. június 8., 16:49 (CEST)
Igen, elnézve a trehány munkádat, megállapítható, hogy jobb az íráskészségem mint neked. Ahogy elnézem, az irodalomhoz is több közöm van, és igényesebb munkát végzek, mint te. Az meg, hogy most Pagonyt vádolod amiatt, hogy törlöd mások munkáit, undorító. Pagony egészen biztosan nem mondott neked olyant, hogy "hogy úgy tudsz javítani, ha visszamész a megelőző állapotra", ahogy az is egyértelműen marhaság, hogy "ahhoz, hogy további javításokat tudj csinálni, nyilvánvaló, hogy megelőzően ki kell törölnöd a hibajelzéseket." (Kieg.: már csak azért is mert be csak hibajelzéseket törölgetsz, hanem más szövegrészeket is.) Egyszerűen nem értesz a szövegszerkesztéshez, ez a nagy helyzet. "Semmiképp se akarok arra hivatkozni, hogy irodalmi szerkesztő, lektor vagyok." – Ehhez képest folyamatosan erre hivatkozol, a munkádból viszont ez nem látszik ki. Ha tényleg az vagy, akkor őszintén remélem, hogy nem olvastam egy olyan könyvet sem, amiben te szerkesztőként vagy lektorként részt vettél, mert elég silány munka lehet, ha csak azt vesszük, hogy nem egy alkalommal nem azt közlöd, ami a forrásban van. Hozzáköltesz, átírod, kiveszel belőle. Sajnos de, trehány munkát végzel. Nem érted a szöveg és a forrás közötti kapcsolat fontosságát, a koherencia fontosságát. Ráadásul még gőgös is vagy.
Ilyen ötnapos szabály nincsen, amit állítasz. Úgy látszik, ezt is hiába mondták el neked. Ezek szerint minden neked írt szöveg falra hányt borsó. Megkérlek, hagyjál engem békén. Elegem van a kis hazudozásaidból, meg abból, hogy 4-5-ször is el kell valamit mondani, mégsem érted. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. június 8., 16:23 (CEST)
Károlyi Béla filmszerepei
Szia, Károlyi Béla filmszerepeinél, hagytál egy üzenetet, hogy "ez is problémás". Kérdésem, hogy konkrétan, mire gondoltál? CameloTA 82 vita 2023. június 20., 20:40 (CEST)
CameloTA 82, nem biztos, de valószínűleg arra a képre, amit kivettem a szócikkből Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. június 20., 22:55 (CEST)
- Visszaraktam több képet is, remélem most már jól licenszelve. Kérlek ellenőrizd. CameloTA 82 vita 2023. június 20., 23:44 (CEST)
- Konkrétan, hány darab filmkocka használható egy szócikken belül, ha az túl sok, ahányat kiraktam? A sirjával kapcsolatban a temetkezési intézettől van az infó, hogy mikor járt le a sírhely, de mivel e-mail-ben történt a kommunikáció, ezért csak a bti-t rakhattam be, mint forrás, de ezt bárki lekérheti tőlük. Szerintem egyébként, Károlyi Béla utóéletének részéhez hozzátartozik az is, hogy a sírja jelenleg kvázi senkiföldje. De ha mégsem, akkor hol található a wiki-en erről írás/szabályzat, illetve arról, hogy hány darab fényképet lehet felhasználni egy szócikken belül, akár filmkockát, akár bármilyen más licensz alapút? CameloTA 82 vita 2023. június 20., 23:59 (CEST)
Donát Tamás képei
Kedves Hungarikusz Firkász!
első és egyetlen oldalamról eltávolítottad a képeket, mondván nincsen engedélyem a felhasználásukra. A képek mindegyikét Donát Tamástól kaptam, akiről az oldal szól és az ő tulajdonát képezik. A ő kérésére szerkesztettem az oldalt. Mit tehetek annak érdekében, hogy a képek visszakerülhessenek és essenek törlés áldozatául? Bendantam vita 2023. június 24., 23:13 (CEST)
Bendantam, ezek könyvborítók voltak, amelyeknél kizártnak tartom, hogy mindnek, vagy akár egynek is Donát Tamás lenne a szerzője (főleg ott, ahol nem is egyedüli szerző). Attól, hogy te megkaptad tőle, sem őt, sem téged nem tesz a borító szerzőjévé. A szerző, általában, a kiadó, vagy a könyvben feltüntetett fotós/borítótervező. Az, hogy adott kötet esetében ez miként valósul meg, az a kötettől és a kiadótól függ. A borító készítője és/vagy a kiadó adhat engedélyt a képek használatára. Ha bármelyik is engedélyezi a borító használatát, ennyit csak szabad licenc alatt lehet a szócikkben elhelyezni, ha nem szabadlicencű az engedély, akkor maximum egyet vagy kettőt. A Wikipédia:Engedélykérés oldalon taláhatóak az engedélyezőszövegek és az instrukciók az engedélyezés menetéről. Úgy látom, már SZERVÁC Attilától is kaptál választ. A továbbiakban tartózkodj a "A jogtalanul letörölt képek miatti címek hozzáadása"-féle fordulatoktól. A képek nem jogtalanul lettek törölve, viszont úgy lettek feltöltve. További szép estét! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. június 25., 00:19 (CEST)
az Infláció és a Payer Imre-szócikk javításai
Kedves Hungarikusz Firkász! Úgy látom, a Horthy Miklós-szócikk körüli gubanc megoldódott. Köszönöm. Marad még két probléma. 1) Az Infláció szócikkben az alapul szolgáló szöveghez képest radikálisabb átírást javasoltál. Rendben van. Még jobban átfogalmazom a behivatkozott cikket. Bizonyára emlékszel rá, hogy Pagony úgy foglalt állást, hogy ha problémát vetnek fel, akkor jogunk van javítani, s szintén Pagony mondta (amit én korábban nem tudtam), hogy a javításnak az a módja, hogy vissza lehet menni az általunk beírt szövegbe, s ott lehet végrehajtani a megkívánt korrekciót. Pagony tanácsát és a Te kívánalmaidat egyaránt érvényesítve hamarosan hozzákezdek az Infláció-szócikk korrekciójához. 2) A Payer Imre-szócikkre „megbízhatatlansági sablont” tettél. Payer tanár úrnak én ugyan nem voltam a tanítványa, de egy kicsit lelkiismeretfurdalásom van vele szemben. Hisz eddig úgymond megbízható volt a róla szóló szócikk, s most, hogy én belenyúltam, megbízhatatlanná vált... Próbálok azon a szócikken is dolgozni. De két dolgot leszögeznék. Az a szócikk már az én beleírásom előtt is létezett, és sok olyan dolog van benne (hol dolgozott, hol tanult, ki a felesége, hány gyereke van stb.), ami semmivel sincs alátámasztva, s amit én se tudom, hogyan tudnék igazolni. Ennél azonban fontosabb, hogy e szócikkbe is tettem idézeteket, amiket látom, Te hibaként értékelsz. Meglátom, tudom-e rövidíteni őket. (Megjegyzem, ha írókról, költőkről ír valaki, évezredek óta bevett szokás, hogy más írókat, költőket szólaltatnak meg velük kapcsolatban. Vagy egy magas állami kitüntetés, vagy egy másik nagy művész elismerése tudja megadni egy művész rangját, semmi más. Ezért idézgetek olyan nagy előszeretettel. Ráadásul az olvasók is szeretik tudni, ki mit mondott egy másik szakmabeliről.) Megint nekifutok hát a munkának. Bízom konstruktív hozzáállásodban: Tegzes 2023. 06. 27. Tegzes vita 2023. június 27., 16:14 (CEST)
Tegzes, legyél szíves és ne hivatkozz többet olyasmire, hogy "Pagony mondta (amit én korábban nem tudtam), hogy a javításnak az a módja, hogy vissza lehet menni az általunk beírt szövegbe, s ott lehet végrehajtani a megkívánt korrekciót." és ne is szerkesszél ezen a módon, mert ezzel csak és kizárólag azt éred el, hogy törlőd, alias visszaállítod (ahogy már nem egyszer megtörtént) az előző szerkesztéseket. Kérlek, értsd meg, hogy a már fent lévő szövegeket nem így kell javítani, hanem normál szerkesztésre megnyitva az oldalt.
A lektorsablon nem megbízhatatlanságra utal, hanem olyan és azon problémákra, amelyek fel lettek sorolva a szócikk vitalapján. Azt jól látod, hogyha az általad felsorolt dolgok (hol dolgozott, hol tanult, ki a felesége, hány gyereke van stb.) nincsenek forrásolva, akkor azok is problémás részletek. Főleg a magánéleti részekre vonatkozóan fontos a forrásolás. Arra nyilván van forrás egy ilyen kaliberű embernél, hogy hol dolgozott, hol tanult. De erre semmiképpen nem megoldás, hogy újabb forrásolatlan adatokat teszünk a szócikkbe. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. június 27., 16:21 (CEST)
- Kedves Hungarikusz Firkász!
- Az Inflációs dolgot már megcsináltam. Kérlek, légy olyan kedves és gondolj be valamibe (hidd el, ez nem az én egyéni szocproblémám), ha valaki óriási munkával beformáz egy szöveget, s azt másvalaki törli, akkor újra - teljesen feleslegesen - órákig kell dolgozni a formázással, s még csak nem is biztos, hogy amit csinálunk, az megfelelő lesz.
- Szerintem Pagony ezért mondta, hogy vissza lehet menni a már beformázott szöveghez.
- Hidd el, nem én találtam ki. Honnan tudtam volna? De számomra abszolút logikus.
- Tegzes Tegzes vita 2023. június 27., 16:34 (CEST)
- Kérlek, te pedig gondolj bele abba, amit lentebb írtam. A felvitt szöveged miatt megint 56.1%-os szövegegyezés van a forrással. Ez nem megengedhető szövegmennyiség. Adok két napot, hogy átfogalmazd, utána megint eltávolítom a szöveget, mert ez így jogsértő. Ekkora szövegmennyiséget idézetként sem lehet feltölteni. Vannak szabályok, amiket vagy elfogadsz és azok szerint működsz, vagy nem fogadsz el, és akkor mások működnek aszerint.
- Szerintem nagyon, de nagyon félreértetted, amit Pagony mondott. Újra kérlek, ne hivatkozz többet se erre, se Pagonyra! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. június 27., 16:40 (CEST)
- Kedves Hungarikusz Firkász!
- Az inflációs cikkről beszélsz?
- Mivel az egy történelmi cikk, annál óhatatlanul szövegegyezés kell legyen, mégse írhatom át a történelmet. (Már eleve a császárok nevei, uralkodási dátumai, a rontott pénzhez kapcsolódó százalékszámok mindenképp egyezőek kell legyenek, de a többi történelmi részben is vannak standard elemek. assignata, ideiglenes nemzetgyűlés, egyebek.)
- Akkor még nem kezdek bele a Payerbe, hanem meghúzom az inflációt. Így persze nem lesz olyan adatgazdag. Tegzes vita 2023. június 27., 16:52 (CEST)
- Ne keverjük a dolgokat! Természetesen, amik nem módosíthatók (nevek, dátumok, adatok), azokra nem vonatkozik a szerzői jogi védelem, de a szöveg megfogalmazására igen. Viszont a nem módosítható adatok nyilvánvalóan nem adnak ki akkora méretű egyezést, amely már nem elfogadható. Nem a történelmet kell átírni, hanem a meglévő szöveget úgy átfogalmazni, hogy az megfelelő legyen (de ne kerüljenek bele olyan állítások, amelyeket a forrás nem állít). Másik megoldás, hogy megpróbálod engedélyeztetni a szöveget a szerzővel/szerzőkkel. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. június 27., 16:57 (CEST)
- Kedves Hungarikusz Firkász!
- Radikálisan átírtam az Inflációk a történelemben részt - persze úgy, hogy azért hiteles maradjon.
- Kérlek, vedd le a másolmánygyanús-sablont, illetőleg hagyd jóvá a szócikket.
- Köszönöm: Tegzes
- Most már rátérek a Payer Imre Tanár Úrról szóló szócikkre. Az, úgy hiszem, nehezebb szülés lesz. Tegzes vita 2023. június 27., 18:01 (CEST)
- Kedves Hungarikusz Firkász!
- A sablon indoklásában foglaltak figyelembevételével átdolgoztam a Payer Imre Tanár Úrról szóló szócikket. A leghosszabb, a Tanár Úrtól származó idézetet kihúztam, egy másikat erősen lerövidítettem.
- A szócikk hangvétele semlegesebb lett.
- Gyakorlatilag minden adatolva (e helyütt: forráshivatkozva) van benne.
- Kérlek, vedd le róla a sablont, s hagyd jóvá.
- Köszönöm: Tegzes Tegzes vita 2023. június 27., 20:14 (CEST)
Ami az idézeteket illeti: mivel a Wikipédia Cc-by-sa licenc alatt fut, azaz a a felvitt szövegek újrafelhasználhatóak kereskedelmi és nemkereskedelmi módon is, ezért idézeteket csak meghatározott mennyiségben szabad felvinni. Az ott megadottnál nagyobb mértékű szövegmennyiséget nem. Idézet jelzése nélkül nagyobb szövegmennyiséget, vagy innen-onnan összeollózottakat pedig csak a szerzőjük engedélyével szabad, mivel hozzá kell járulniuk a kereskedelmi és nemkereskedelmi újrafelhasználáshoz. Ez nem játszható ki olyanokkal, hogy a szerzők nem szeretik, ha csak részleteket idéznek tőlük, sem azzal, hogy "évezredek óta bevett szokás, hogy más írókat, költőket szólaltatnak meg velük kapcsolatban. Vagy egy magas állami kitüntetés, vagy egy másik nagy művész elismerése tudja megadni egy művész rangját, semmi más". Hidd el, sokmindenki szeretne mások által megírt szövegekkel dolgozni, mert az úgy könnyebb, de ezt nem tehetjük meg. Sem jogilag, sem erkölcsileg. Persze van olyan, aki megteszi, de annak előbb-utóbb blokkolás lesz a vége. Bízom benne, hogy kivételes elolvasod mindazokat, amiket írtam neked válaszul! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. június 27., 16:32 (CEST)
- Szerintem az Inflációnál sikerült megoldani, amit kértél.
- Mondom, nekifekszem a Payer Imre-szócikknek. (Ha a Tanár Úr tudná, hogy én barmoltam bele a szócikkébe, biztos totál kikészülne.) Úgyhogy igyekszem menteni a menthetőt.
- Na előre!
- Tegzes Tegzes vita 2023. június 27., 16:39 (CEST)
@Tegzes: Megismétlem, amit feljebb már egyszer leírtam. Én azt mondtam, hogy az előző, törölt szerkesztések sohasem vesznek el, ha ki akarod menteni őket (mert ez volt a problémád, hogy akkor most újra kell formáznod, még ha megváltoztatva akarod is majd visszatenni), a laptörténet segítségével mindig megtalálod a te változatodat. Szerkeszteni úgy kell, hogy megnyitod szerkesztésre a megfelelő szakaszt, vagy akár az egész cikket. Örülnék, ha végre megértenéd. – Pagony üzenet 2023. június 27., 18:40 (CEST)
Oscar Wilde-cikk szerkesztése
Kedves Hungarikusz Firkász!
Egy kis türelmedet kérem. Párhuzamosan dolgozunk az Oscar Wilde-szócikken, így most amit a legelejére írtam, sajnos elveszett. (Én hülye, nem a Word-ből emeltem át a szöveget, hanem élesben itt kezdtem el fogalmazgatni. Nem számítottam rá, hogy más is benn lesz a szövegben.)
Szóval az elejére beírok egy-két, a Világirodalmi arcképcsarnokból vett értékelő gondolatot. (Mert most az elején csak a homoszexualitása van kidomborítva, de azért Wilde mégiscsak író volt.)
Ugyanakkor lehet, hogy a sírjáról is beteszek egy alcímet fotóval, már ha találok. Egyszer láttam a sírról egy fotót, s az dereng nekem, hogy a sír homoszexuális zarándokhely lett. Tele van rúzsnyomokkal meg kabalaállatokkal.
Szóval egy kicsit dolgozom még a Wilde-szócikken. Még egyszer kérem tehát a türelmed, nehogy ismét ütközés legyen. (Mindenesetre most először a Wordben fogok dolgozni.)
Tegzes Tegzes vita 2023. július 1., 11:53 (CEST)
Tegzes, ha te a legelejére írtál, akkor az a szöveg nem miattam veszett el, mert én szakaszt szerkesztettem. Egyébként ha szerkesztési ütközés alakul ki, a szöveg akkor is megmarad, ha követed az instrukciókat. Megkérlek, engem ne próbálj megtéveszteni! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. július 1., 12:09 (CEST)
Egyébként a szerkesztési ütközések elkerülésére vannak az alábbi sablonok: {{tataroz}}
(?) és {{építés alatt}}
(?) (utóbbi az új szócikkekre). Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. július 1., 12:11 (CEST)
- Dehogy akarlak megtéveszteni!
- Egyébként épp most teszem fel a Wordben megírt szöveget, csak az elég időigényes, míg beformázom.
- Tegzes Tegzes vita 2023. július 1., 13:15 (CEST)
- Kedves Hungarikusz Firkász!
- Köszönöm türelmedet. Most sikerült elkészülnöm az Oscar Wilde-os szócikkben megejtett változtatásaimmal.
- Ha módodban áll, kérlek hagyd jóvá.
- Előre is köszönöm: Tegzes Tegzes vita 2023. július 1., 14:52 (CEST)
20 év legjobb szócikke versenyen nyert díjad
A 20 éves magyar Wikipédia legjobb szócikke | ||
A magyar Wikipédia jubileumi versenyén a 20 év legjobb szócikkei között a
melynek egyik fő közreműködője voltál, a Politika, gazdaság, vallás kategóriában első helyezést ért el!A Wikipédia szerkesztői nevében gratulálok! Dodi123 vita 2023. július 2., 09:25 (CEST) |
Infláció-szócikk
Kedves Hungarikusz Firkász!
Megpróbáltam értelmezni azt az üzenetet, amit az Infláció-szócikk kapcsán tőled kaptam.
Jól értem én azt, hogy továbbra is az időszámítás-témával kapcsolatban áll fönn probléma?
A szócikket végül úgy módosítottam, hogy két helyen van beírva (pontosabban kiírva), hogy időszámításunk előtt 210-ben, illetve az időszámítás szerinti 3. században.
A szócikkbe ugyanis bekerült az egyik legnevesebb közgazdász, Berend T. Iván 2022-ben, a Népszavában megjelent cikkére való hivatkozás is, s a jeles tudós a szóban forgó cikkben ezt írja: "időszámításunk előtt 210-ben". Ehhez igazítottam a szócikk egy másik helyén a választott megoldást. Azt írtam be, hogy "az időszámítás szerinti 3. században".
Fellapoztam a Magyar Értelmező Szótárt, ahol szintén érvényes megoldásként van feltüntetve ez a verzió. /Bár a Krisztus előtt és után is korrekt szerintem. Ja! Az lehet, hogy nem polkorrekt.)
Summa summárum: énszerintem az Infláció-szócikken belül ez a kérdés elfogadhatóan és egységesen van kezelve.
Tegzes
Ui. Elismerésedhez gratulálok! Tegzes vita 2023. július 3., 09:21 (CEST)
Tegzes, ne haragudj, de tényleg fárasztó az, hogy vagy nem akarsz vagy nem tudsz szöveget értelmezni. Sajnos nem tudom eldönteni, hogy szándékosan csinálod, vagy tényleg nem megy. Láthatóan egészen másról szólt a szakasz, amikor meg lett nyitva, és láthatóan le is írtam, hogy az i.e./Kr.e téma OFF-téma abban a szakaszban. Ezen kívül semmit nem írtam erről a témáról. A kérdés nem befolyásolja a szerzői jogi kérdést, semmilyen irányba, mert egyik változatban sem megváltoztatható az információ, így nem releváns a kérdésben, hogy melyik formátum van használva, így -- ebben a kérdésben -- teljesen mindegy, miként van beírva. Tehát nem, nem jól érted, hogy továbbra is azzal kapcsolatban áll fenn probléma, mert ezzel kapcsolatban egyáltalán nem állt fenn probléma, amíg bele nem vittétek. Ezért lett OFF az időszámítás-téma. Remélem, így már érthető, mert ennél egyszerűbben nem lehet elmagyarázni! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. július 3., 17:01 (CEST)
Payer Imre-szócikk
Mindent kijavítottam.
Csak egy idézet került fel újként.
Itt a forrása:
https://irodalmijelen.hu/05242013-1443/hadesz-panelban-konyv-kata-festmenyei-payer-imre-verseivel
Csak az a baj, hogy egyszerre nem lehet azt megcsinálni, hogy az idézet is forrásmegjelölve legyen meg sablon is legyen egyszerre.
Elcsúszik. Kérlek, tedd meg, hogy csináld meg úgy, ahogy Te jónak tartod.
A forrás meg van, de ha indexelem, elcsúszik. Nyilván nem arra tervezték a sablont, hogy még az idézet forrásmegjelölése is bele legyen préselve.
Hálásan köszönöm tehát, hogyha megmutatod, hogyan kell ez jól megcsinálni.
Tegzes Tegzes vita 2023. július 7., 17:25 (CEST)
From The Sky
Szia! Kb 10 évvel ezelőtt sokat segítettél a Wisdom szócikk kapcsán. Most arra szeretnélek kérni, hogy vess egy pillantást a frissen létrehozott From The Sky szócikkre. Igyekeztem alapos munkát végezni, de biztos maradtak hibák, hiányosságok, amiket a közeljövőben szívesen javítanék, pótolnék. Köszönöm! Deligabi vita 2023. július 8., 10:08 (CEST)
- Bocsánat a türelmetlenkedésért, de véletlenül nem kerülte el a figyelmedet ez a téma? Deligabi vita 2023. július 17., 09:04 (CEST)
Szia, Deligabi! Bocsánat, tényleg elkerülte a figyelmemet. Maga a szócikk szépen van összerakva, de nem vagyok meggyőződve az együttes nevezetességéről, de ebbe most nem igazán szeretnék belemenni, viszont ne érjen meglepetésként ha esetleg valaki törlési megbeszélésre írja ki. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. július 17., 20:48 (CEST)
Angelo (fényképész) szócikke
Ez azért már túlzás!
Letörölted Nagy István színészről a 8 képes galériámat, Szilassy László színészről a Galériámat, a Csendélet szócikkben 8 képet szintél letöröltél. Jó. (Nem jó.)
De most letöröltél a Görgei Artúr szócikkből is négy festményt, amit tegnap feltettem. Ráadásul épp dolgozom az Angelo-szócikken, de mikor rész-közlés van csak (odaírtam, hogy "szerkesztés folyamatban"), még be se fejeztem, ám te már törölgetsz, belejavítgatsz.
Már megint szerkesztési ütközés jött létre. Már megint elveszett az összes kereszthivatkozásos javításom.
Nézd! Inkább nem minősítem ezt a magatartást. De ha minősíteném, nem mondanám rá, hogy kollegiális.
Ahogy a Zola-szócikket nem tudtam befejezni, pedig még rengeteg ötletem lett volna, most az Angelós-szócikket is hagyjam abba?
Még be akartam tenni egy anekdotát, meg egy "Ismert mondását".
Félórai munkámat tetted tönkre azzal, hogy akkor, mikor direkte miattad beírtam, hogy még nem végeztem, belejöttél a szócikkbe, s felesleges szerkesztési ütközést kreáltál. Gondolom, (inkább nem gondolok semmit)...
Így nem lehet dolgozni.
Őszintén remélem, csak engem tisztelsz meg ezzel az abszolút inkorrekt viselkedéssel. S másokat hagysz élni. Hagysz dolgozni.
Tegzes
Nem tudod a szócikkek érdemi részére koncentrálni. Mint valami éjfekete árny kísértesz - ez már a minőség rovására megy. Tegzes vita 2023. július 9., 12:23 (CEST)
Tegzes, talán ha ismernéd a szövegszerkesztés és a Wikipédia alapjait akkor nem kéne utánad folyamatosan javítani. És te inkább ne magyarázz inkorrektségről, amit te csinálsz, az sem éppen a korrektség netovábbja (ez a beszólásod is nagyban alátámasztja, de esetleg kérdezd meg újra Tacsipacsit, hogy a felettes szerkesztőd vagyok-e , vagy beszélgesd meg a háttérben, isten tudja, kikkel, hogy milyen vagyok, a kavarás úgyis jól megy, ahelyett, hogy utánanéznél a Wikipédia működésének és szabályainak). A minőség rovására a te módosításaid mennek, amiket muszáj javítani. A szerkesztési összeütközések elkerülésére pedig már megírtam a megoldást. Nyilván, ahogy eddig semmit, azt sem olvastad/nem értelmezted. Ne aggódj, továbbra is javítani fogom utánad a problémás részeket azon szócikkekben, amelyek az érdeklődési körömbe esnek.Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. július 9., 12:35 (CEST)
Görgei Artúr-szócikk
Hadd kérdezzem meg, mi az oka annak, hogy a Görgei Artúrról feltett hat képemből ötöt törtöltél? (Ráadásul négy közülük egy nemzetközi hírű művész, László Fülöp, alias Philip de Laszlo műve.) Mivel jogi oka nem lehet a törlésnek, lévén, hogy mind Görgei, mind László Fülöp már meglehetősen régen eltávoztak az élők sorából, a következő dolgok merültek fel bennem, mint esetleges okok. Te még mindig árulónak gondolod Görgeit, s úgy fejezed ki iránta érzett megvetésedet, hogy törlöd a képeit. Netalántán László Fülöppel van bajod. Úgy véled, erkölcsileg elítélendő, hogy szupergazdagokat festett, ahelyett, hogy – mint például Derkovits – proletárokat festett volna meg és bónuszként éhen halt volna. Komolyan mondom, már az is felmerült bennem, hogy tán az a bajod László Fülöppel, hogy zsidó (ráadásul mind anyai, mind apai ágról zsidó) volt, s nem helyesled, hogy én a magam rendkívül szerény eszközeimmel népszerűsíteni szeretném őt a Wikipédián. Figyelj! Én László Fülöpöt magyarnak tartom, ami persze tökéletesen érdektelen. Sokkal érdekesebb, hogy László Fülöp maga magyarnak tartotta magát, mi több: élete végéig büszke volt a magyarságára. Ha nincs méltányolható oka a László Fülöp-féle képek törlésének a Görgei Artúr-szócikkből, akkor nagyon szépen kérlek, tedd újra láthatóvá őket. (Amennyiben netán a felirat nem nyerte volna meg a tetszésedet, akkor módosítsd így: Görgei Artúr időskorában.) A Görgei Artúrt magyar nemzeti HŐSnek, a László Fülöpöt MAGYARnak tartó Tegzes Tegzes vita 2023. július 10., 09:50 (CEST)
- Nem az a baj, hogy Görgei áruló lett volna, vagy hogy László Fülöp kiment Angliába… Nem ajánlott a személyeskedés, ne támadd a vitapartner személyét, mert az ilyen vita rossz. Alfa-ketosav vita 2023. július 10., 10:05 (CEST)
Pénzes Bethen
Szia! Ezt nem akarod áttenni főnévtérbe? Elég komplettnek tűnik. -- ato vita 2023. augusztus 10., 16:02 (CEST)
Szia, ato! Köszönöm az észrevételed! Szerintem még nem megfelelő minőségileg a szócikknévtérbe, de hamarosan nekiállok és javítok még rajta, hogy kikerülhessen. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. augusztus 11., 19:46 (CEST)
Lejtmenet (film)
Szia! Láttam anno kiszedted a Lejtmenet (film) cselekményét. Lehet, hogy megvolt az okod rá – amit nem indokoltál ott meg –, csakhogy utána mindössze egy csonksablont hagytál ott, azt annyi. Ezzel szokás szerint az a gond, hogy aki az oldalra megy nem kap semmi információt a film történetéről. Jó lenne ha törlés helyett cserélnél, és vagy te vagy más írjon oda olyan cselekményleírást, ami rendben van és tájékoztat. Az nem buli, hogy valaki csak töröl, és nem pótol, mert ilyen direkt csonkítással haszontalanná válik a szócikk. Vander Jtömb 2023. augusztus 19., 19:14 (CEST)
Szia Vander, nem emlékeztem már rá, hogy miről van szó, úgyhogy utána kellett néznem. Részben igazad van, én viszont azon az állásponton vagyok, hogy jobb ha nincs szöveg a cselekményleírásban, mint ha olyan van, amiket anno Bandee berakosgatott. Kevésbé szégyenletes egy üres szakasz, mint egy totálisan nyelvtani és helyesírási hibáktól hemzsegő. Abban persze igazad van, hogy jobb lenne ha cserélve lenne a szöveg, de én például nem fogok olyan filmről cselekményleírást írni, amit nem láttam (és filmnézésre nagyon kevés időm van). Azt viszont nem mondanám, hogy ettől használhatatlanná válna a szócikk, hiszen a cselekményleíráson kívül még sok információt tartalmaz(hat). A cselekmény leírás "csak" egy része a szócikknek. De annak persze semmi akadálya, hogy bárki más, akár te magad is, bővítse a szócikket a cselekmény leírásában. A képességeidből adódóan te ezzel biztosan remek munkát tudnál végezni, én viszont a továbbiakban sem szeretném ha a Wikipédia Bandee-szintű förmedvényekkel járatná le magát. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. augusztus 19., 20:32 (CEST)
- Ó, én sok cselekményt pótoltam már, ahogy sok filmszócikket is létrehoztam, viszont engem sem érdekel minden film, aminek hiányos a szócikke, ezért én sem néztem meg őket. A panaszom pont annak szólt, hogy más figyelmét is felkeltsem ezekre, illetve arra, hogy ha már beleavatkozik egy szócikk szerkesztésébe törekedjen rá, hogy ne kevesebb, hanem több vagy legalábbis ugyanannyi infó maradjon benne. Nem kell magadra venni, de a halálom, hogy törölgetünk ilyen-olyan indokkal, aztán ott hagyjuk hiányosan a szócikket, mert büdös a munka vele, hogy megfelelő tartalom kerüljön a helyére. Vander Jtömb 2023. augusztus 20., 19:46 (CEST)
halálozási listák
Ne állítsd vissza őket, megcsinálom. Elbasztam, azt hittem, hogy a halálozási kategóriák kerültek be. Bocsǃǃ Dudva posta 2023. augusztus 23., 19:34 (CEST)
Összevonás(?) segítség kérés
Szia! Tudnál segíteni a Sablon:Balti államok és a https://en.wikipedia.org/wiki/Template:Baltic_states összevonásában. Próbáltam a leírás alapján, de nem sikerült. Köszönettel: Alcohool Alcohool vita 2023. augusztus 31., 04:09 (CEST)
Alcohool, mivel két különböző nyelvű WP-n vannak, nem lehet őket összevonni. Ráadásul nem is kell. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. szeptember 4., 07:04 (CEST)
Receptúra
@Hungarikusz Firkász: Kissé meg vagyok zavarodva. Egy csomó ételnél találkoztam készítési leírással. Mi alapján dől el, hogy maradhat vagy sem? VitaSzerkesztő:Tombenko 2023. szeptember 10., 16:24 (CEST)
Szerkesztő:Tombenko, az, hogy tradicionálisan hogyan készül az egy enciklopédikus leírás, de az, hogy házilag hogyan készítse el, aki házilag akar készíteni valamit, az egyrészt recept, ami nem való a Wikipédiába, másrészt nevezhető használati útmutatásnak is (hogyan használjuk fel az alapanyagokat, hogy elkészítsünk valamit), ami szint nem való a Wikipédiába. Harmadszor ez a formula, hogy "Következzen egy recept házi készítésre:" inkább egy főzőműsorba vagy bulvár(os) hírportálra való, semmint enciklopédiába. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. szeptember 10., 16:45 (CEST)
- @Hungarikusz Firkász: Tehát ha tradicionális recepttel bővítem ki, akkor az maradhat? VitaSzerkesztő:Tombenko VitaSzerkesztő:Tombenko 2023. szeptember 10., 16:51 (CEST)
- Ha autentikus forrásból származik és tényleg tradicionális leírását tartalmazza annak, hogy hogyan készül(t) az étel, akkor nagy valószínűséggel, én nem fogom eltávolítani, de ez nem garancia arra, hogy más sem teszi. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. szeptember 10., 16:53 (CEST)
Az intézkedés
Üdv kedves Hungariksuz Firkász, te magad mondtad hogy a dolog nem adminhatáskör hanem az ip ellenőrök hatásköre, én meg ennek rendjén tettem oda a sablont, hiszen egyértelműen kijelentetted hogy nem adminhatáskör, jaa hogy én nem vagyok admin az a baj?? akkor bocsi, csak meg akarom könnyíteni a munkátokat, és kicsit be segíteni, de ha már az a gond hogy ezt mind nem adminként teszem, akkor adj nekem is admint és akkor úgy már nem lesz probléma. sykes vita 2023. szeptember 13., 10:58 (CEST)
sykes, figyelj! Először is nem kell leírnod, hogy mi történt, tisztában vagyok vele. Másodszor: felesleges volt kitenned a sablont, ahogyan azt le is írtam a visszavonáskor. Harmadszor: az AÜ-s ténykedéseiddel nem segíted az adminisztrátorokat, csak a zajszintet növeled. Negyedszer: Az adminisztrátorok listáját itt találod: Wikipédia:Adminisztrátorok/Adminisztrátorok listája. Azonban egyik admin sem az enyém, így nem adhatok neked egy admint sem. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. szeptember 13., 11:50 (CEST)
- Azonban egyik admin sem az enyém Ez érdekes, ha te sem vagy admin, akkor neked sem kellene irkálnod, meg változtatni dolgokat az AÜ-ben már ne haragudj. sykes vita 2023. szeptember 13., 14:47 (CEST)
Nem tudom, hogy szövegértési problémáid vannak, vagy szimplán csak trollkodsz. Kérlek, próbáld meg értelmezni, amit írtam, majd akkor jelentkezzél, ha sikerült. Addig -- ha lehet -- ne fárasszál, mert jobb dolgom is van, mint az értetlenkedéseidre reagálni. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. szeptember 13., 14:52 (CEST)
- ok értem. sykes vita 2023. szeptember 13., 15:00 (CEST)
Szerkesztőtárs nem túl szép minősítése szerköfben
Szia! Látom, hogy régóta tart köztetek a mosolyszünet az érintett (úgy lehet, tán kezdő) szerkesztővel, de szeretném megérteni, milyen előzmények válthatnak ki belőled olyasmit, hogy egy szerkesztőtársat olyan szavakkal minősíts, hogy "rasszistázó primitív ártány". Üdv: Solymári vita 2023. október 7., 15:21 (CEST)
Solymári például az, hogy rasszistának próbált beállítani:
- „Komolyan mondom, már az is felmerült bennem, hogy tán az a bajod László Fülöppel, hogy zsidó (ráadásul mind anyai, mind apai ágról zsidó) volt, s nem helyesled, hogy én a magam rendkívül szerény eszközeimmel népszerűsíteni szeretném őt a Wikipédián.” (A hozzászólás és a többi része itt található: Szerkesztővita:Hungarikusz Firkász#Görgei Artúr-szócikk)
- „Láthattad, hogy számos ok felmerült bennem. Például lehet, hogy Hungarikusz Firkász nem tartja elég jelentős festőnek László Fülöpöt, vagy nehezményezi, hogy külföldön csinált karriert. Fogalmam sincs, mi baja László Fülöppel. Egyébként Hungarikusz Firkász Tihanyi Lajosnak a Csendélet-szócikkbe betett képét is törölte már (anyai ágon zsidó), Passuth Lászlónál is rendre nehézségeket támasztott (anyai ágon zsidó), Sándor Kálmánnál is (mindkét ágon zsidó), Angelo sztár-fényképész szócikkét is meghúzta tegnap (mindkét oldalról zsidó) és Zolánál is eltiltott a szerkesztéstől (Zola ugyan nem volt zsidó, de a Dreyfus-perben ő állt ki legerőteljesebben a zsidók mellett). Ezért merült fel bennem, mint egy opció a sok közül, hogy László Fülöpnek esetleg azért lett egyszerre négy képe kukázva, mert Hungarikusz Firkász indokolatlannak tartja a szerepeltetését.” (A hozzászólás és többi része itt található: Szerkesztővita:Alfa-ketosav#Görgei Artúr-szócikk)
- Utána jött egy kis hitlerezés.
- Whitepixels vitalapján már mindezt igyekezett letagadni: „Az meg tényleg egy nagyon csúnya húzás, hogy úgy tüntetsz föl, mintha én antiszemitának állítottalak volna be. (Figyelj! Én nem vagyok zsidó származású, s így nem különösebben szokott ez a szempont felmerülni bennem, s fasisztázni, meg kommunistázni se szoktam.)”, pedig ugyanezeket az idézeteket megtettem Whitepixels vitalapján is. Most a képes kocsmafalon is igyekszik letagadni a dolgot, és úgy beállítani, mintha az egészet csak az általam "vélt" dolgok miatt csinálnám. Na ezek váltanak ki belőlem ilyesmit. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. október 7., 15:36 (CEST)
- Köszönöm. Szokatlanok voltak tőled ilyen erős minősítő kifejezések, ezért tényleg szerettem volna tisztán látni. Üdv: Solymári vita 2023. október 7., 16:01 (CEST)
- Solymári, én köszönöm az érdeklődésedet, és a hozzászólásaidat! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. október 7., 16:02 (CEST)
- Nem akarok a köszönetnyilvánítások örvényébe belefulladni, csak úgy gondoltam, jelzem, hogy ha már egyszer előállt az a helyzet, hogy megválasztotta(to)k wt-tagnak, akkor külön beadvány nélkül is ildomos felfigyelnem ilyesféle súrlódásos helyzetekre. Remélem és kívánom a legjobbakat ezzel kapcsolatban. Solymári vita 2023. október 7., 20:50 (CEST)
Harka Ákos
Az imént a Harka Ákos című lapról eltávolított kép a Wikimédia Commonson is szerepel, de annak leírólapján engedély is van (száma 2023091710003923).
Frissítés (2023. október 12., 16:13 (CEST)): Később megnéztem további Harka-könyvborító képét is, és azok leírólapján is szerepelnek engedélysablonok. Alfa-ketosav vita 2023. október 12., 16:06 (CEST)
Alfa-ketosav, törölt könyvborító itteni változatán nem szerepelt engedelysablon és csak a feltöltőtől voltak rajta szerkesztések. Mivel amúgy is duplikátum, és a Commonsban lévő változaton van engedélysablon, az itteni változatot töröltem, és a commonsos változatot visszahelyeztem. Köszönöm, hogy szóltál, én csak a huwiki változatot láttam. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. október 12., 16:21 (CEST)
Rendezők melletti számok
Hello, a számok valóban az adott rendezővel való együttműködés sorszámát mutatják. Ha már feltüntetjük egy színész filmográfiájában a rendezőket is (én nem ragaszkodom hozzá, de sokan szokták), akkor szerintem legyen valami haszna is, pl. derüljön ki áttekinthető módon, hány alkalommal dolgoztak együtt. HG vita 2023. október 13., 14:07 (CEST)
Nem rossz ötlet, amit mondasz, HG, de ezt valahogy a közösség elé kéne vinni, és ott leegyeztetni, majd az ilyen táblázatokban rendszerszintűen alkalmazni, mert az nem szerencsés, hogy egy-egy helyen, magyarázat nélkül szerepelnek. A rendezők nevének feltüntetése fontos információ, hogy látható legyen, adott színész kikkel, mely rendezőkkel dolgozott együtt pályafutása során. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. október 13., 16:39 (CEST)
Hello, Michael Jai White filmográfiájában zömében "no name" rendezők voltak (néhány híres is, de azokkal nem dolgozott együtt visszatérő jelleggel), ezért töröltem. Egy De Niro esetében látom értelmét feltüntetni, kikkel dolgozott együtt, White-nál kevésbé.– HG vita 2023. november 10., 16:59 (CET)
HG , szerintem ez rossz irányvonal. ELőször is az egységesség, amire minden lexikonnak törekednie kéne, azt diktálja, hogy minden színésznél egyformán járjunk el. Sajnos így is nagy eltérések vannak színész és színész szócikkek között (valahol táblázat van, valahol nincs, a táblázatok tartalma nem egységese, a felsorolások sem, a sorrend sem), így ahol már meg csinálva a táblázatba helyezett rendezőfelsorolás, legalább már onnan nem kéne kiszedegetni. Azért is rossz ez az irányvonal, mert könnyen válhat önkényessé, hogy eldöntjük, hogy itt fontos, ott nem, itt kell, ott nem. Vagy egységesen beírjuk (ahol már van táblázat) vagy nem, de az észszerűség azt diktálja, hogy ezek az adatok feltüntetendőek. Mivel semlegesnek (is) kéne maradnunk, nem hiszem, hogy úgy járhatunk el, hogy ad hoc jelleggel döntjük el, hogy kinél fontos a rendezők feltüntetése. Az, hogy visszatérő jelleggel kikkel dolgozott együtt, kikkel nem, jelen kérdésben irreleváns. Nem emiatt kell feltüntetni a rendezőket. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. november 10., 17:06 (CET)
Akkor legyen úgy, hogy önálló szócikként megírt filmográfiákban (lásd pl. Michael Caine-filmográfia) feltüntetjük a rendezőket, egyébként nem. Szerintem némi rugalmasság és praktikusság nem árt, nem lehet és nem is kell mindenhol mindent egységesíteni - a rendezők feltüntetésének továbbra is ott látom értelmét, ahol ez plusz információt ad, lásd gyakori közreműködések. Ennek hiányában egy felesleges betűhalmaz, ami adott esetben (pl. sok ismeretlen, belső hivatkozás nélküli rendezőnél) áttekinthetetlenné is teszi a filmográfiát. – HG vita 2023. november 10., 17:30 (CET)
Bocs, HG, de egy enciklopédiban az egységesség a leginkább praktikus hozzáállás, ugyanis minél egységesebbek a szócikkek az olvasók annál könnyebben megtalálják a kívánt, a keresett információkat. Ilyen nem létezik, hogy egyik szócikkben áttekintethetetlenné teszi ez az oszlop a filmográfiát, másiknál pedig nem, hiszen pont ugyanúgy jelenik meg (kéne megjelennie mindenhol). Az nem módszer, hogy csak a filmográfiaszócikkekben szerepeltetjük, hiszen nagyon sok színésznek nem készül ilyen, és nagyon soknak nem is kell, hogy készüljön, mégis fontosak a rendezők. Mindenhol plusz információt ad, mert megmutatja, kikkel dolgozott együtt adott színész, ráadásul a még nem létező filmes szócikkek esetében ez plusz információval szolgál legalább a színész szócikkében, főleg ha még a rendezőről sincs szócikk. Bocs, hogy ezt mondom, de amit erőltetsz az se nem rugalmasság, se nem praktikusság, hanem lényeges információk kizárása a szócikkekből. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. november 10., 17:38 (CET)
Nem "kizárok" információkat, hanem szelektálok, valahol meg kell húzni egy határvonalat, amit egyébként a nevezetesség irányelv is megtesz. Ennyi erővel az enwiki is szelektál azzal, hogy nem minden színész kap önálló filmográfia- vagy (nálunk nem annyira elterjedt) díjak-szócikket, csak a "fontosak". De filmes díjakból sem tüntetünk fel több száz különbözőt egy adott színész szócikkében, hanem csak azokat, amik fontosak (Oscar, Golden Globe, stb.) és nagy eséllyel ezeket keresik az olvasók. No name rendezőket ezért sem sorolgatnék fel, amikor az IMDb és a PORT.hu ezt megteszi és ott elérhető ez az infó, ha valakit érdekel. Ez kicsit olyan, mint mikor a szereplők táblázatban flesorolják az összes magyar szinkronhangot a legutolsó statisztánál is. Minek? Van megadva további információként ISzDb link, ott megtalálható ez az információ. – HG vita 2023. november 10., 17:47 (CET)
A szelektálás nem zárja ki a kizárást, sőt, egyik ismérve. Szerintem nem itt kell meghúzni a határvonalat, és az, hogy az enwikin mit csinálnak, nem jelent semmit (az enwikin pl. az életrajzoknál nem írnak be településeket a születési és halálozási helyre, mi igen, akkor azt is törölgessük?).
Az a baj, hogy a neves rendezőket is törlöd (itt például Q. T.-t is). Nem nekünk kell eldöntenünk, hogy mit keresnek az olvasók, az meg, hogy az IMDb és Port.hu mit sorol fel nem számottevő dolog, akkor ennyi erővel állhatna egy színész szócikke annyiból, hogy Karton Károly (Budapest, 1950. december 2. – Kukutyin, 2020. február 1.) magyar színész. A többit meg nézze meg az olvasó az IMDb-n, a port.hu-n, meg a többi megadott forrásban. Ez nagyon, de nagyon rossz irány. Kérlek, ne törölgess információkat a szócikkekből! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. november 10., 17:53 (CET)
Tarantino filmjéből törölték a jeleneteit (ergo nem szerepelt benne), így ez rossz példa. Szerintem ezt a témát a közösség elé kéne vinni megvitatni, mert túl nagy horderejű ahhoz, hogy itt döntsük el. – HG vita 2023. november 10., 18:02 (CET)
Q. T. jutott eszembe a szócikk újbóli megnézése nélkül (ebbe belekötni szerintem kicsinyesség), de mondhattam volna Emmerichet, Seagalt White-ot magát (nem direkt rímmel). Utóbbi már önmagában is szükségessé teszi a felsorolást, hiszen többször játszott saját rendezésű filmjében is.
Szerintem pont a hordereje miatt kéne békenhagyni ezeket a felsorolásokat. A horderő itt éppenhogy a bevitt és nem a törölt információkban van. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. november 10., 18:18 (CET)
Egyébként a korábbi témánál sem volt nagy érdeklődés és nem nyüzsögtek a hozzászólók. Gyanítom, itt is ez lenne. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. november 10., 18:25 (CET)
HG, mi lenne ha azt a javaslatot követnénk, hogy ahol te nem érzed fontosnak, oda nem írod be a rendezőket, ahol annak érzed, oda beírod, de nem törölgeted onnan, ahová más fontosnak tartotta beírni ezen információkat? Ez rugalmasság is lenne, és nem tennéd tönkre más munkáját sem, ráadásul nem szülne vitákat a tevékenység. Pluszban nem fordulna elő még a látszata sem annak, hogy a szerkesztők önkényesen döntik el, hogy kinél törlendőék ezek az információk, kinél nem, legfeljebb az látszódna, hogy azt döntik el, hogy valakinek fontos beírni ezeket, másoknak meg nem. Szerintem ez elég jó kompromisszum. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. november 10., 18:48 (CET)
Nekem ok. – HG vita 2023. november 10., 20:54 (CET)
Széles Gábor (üzletember)
Én hosszú-hosszú évekkel ezelőtt kiszedtem Széles Gábor (üzletember) szócikkéből Derzsi Elekes Andor békemenetes képét, mert marhára rá nem jönnék, hogy ez Széles Gábor. 2021-ben azonban egy másik szerkesztő (vagy más néven ugyanaz?) a wikidatába visszacsempészte ezt a képet, én pedig nem tudom, hogyan lehetne eltávolítani és szerintem a képet a Wikimedia Commonsból is el kellene távolítani. Egyáltalán vigyázni arra, hogy ilyen kép ne kerüljön a wikidatán keresztül Széles Gábor szócikkébe. Tudsz segíteni? Apród vita 2023. október 13., 21:32 (CEST)
Apród, itt láthatod, hogy lehet képet helyben kiiktatni. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. október 13., 21:41 (CEST)
Ezek szerint az infoboxba egy - jelet kellett volna tennem a kép helyére. Köszönöm. Apród vita 2023. október 13., 21:44 (CEST)
Tegzes szerkesztőtársunk elnézéskérése
Szia! Tegzes szerkesztőtársunk azzal a kéréssel keresett meg, mint wt-tagot, hogy közvetítsem feléd elnézéskérését. Minden további hozzáfűzése nélkül (bízva békülésetekben) itt küldöm, amit írt.
"Kedves Hungarikusz Firkász!
Mivel se az iskolai pályám során, se a munkahelyeimen nem fordult még elő, hogy különösebb vitákba keveredtem volna osztálytársakkal, munkatársakkal, eléggé megviselt, hogy itt, a Wikipédián egy elég csúnya konfliktus fűződik a nevemhez
Hátraléptem kettőt, s rájöttem, hogy a szóban forgó konfliktus alapvetően az én hibám miatt alakult ki. Bocsánatot kérek tehát tőled pár meggondolatlan, botor és védhetetlen mondatomért, amivel megsértettelek. (Kifakadásom nyilván abból a frusztráltságból fakadt, hogy bár láttam, hogy ezeregy Wikipédia-szócikkben is van baloldali képelhelyezés, Galéria stb, az én általam óriási lelkesedéssel feltett képek szinte kivétel nélkül a törlés sorsára jutottak, s ezt egy kissé méltánytalannak tartottam.)
Bocsánatkérésem őszinte és minden érdektől mentes. Nem hiszem, hogy már túl sok vizet zavarnék Wikipédia-szerkesztőként, aligha lesz belőlem minősített szerkesztő, s arra sincs esély, hogy a számomra legfontosabb Derkovits Gyula-szócikkbe visszakerüljön az a modernizált képanyag, amit a Nemzeti Galéria szakembereivel hosszú hetek során együtt válogattunk ki.
Egy szó, mint száz: azért kérek bocsánatot, mert magam is úgy érzem, hogy hibáztam, inkorrekt módon viselkedtem veled szemben. Hogy elfogadod e bocsánatkérést, az rajtad áll.
Tegzes, aki kevés dologba fogott bele ekkora lelkesedéssel, mint a Wikipédia-szerkesztésbe és szinté kevés dologgal futott ennyire lukra."
Tegzes vita 2023. október 23., 18:42 (CEST)
Üdv: Solymári vita 2023. október 23., 21:49 (CEST)
Solymári, köszönöm a közvetítést! A bocsánatkérést elfogadom. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. október 30., 08:53 (CET)
Solymári, sajnos szerkesztésileg ugyanott tartunk, ahol voltunk, a szerkesztéseivel megsemmisíti mások szerkesztéseit (lásd Alexa Károly szócikk). Sajnos a bocsánatkérés változtatás nélkül csak manipuláció. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. január 4., 11:53 (CET)
Időmérték könyvsorozat
Kedves Hungarikusz Firkász! Ellenőrzöttnek tudnád jelölni az Időmérték könyvsorozatot? Most adtam hozzá két 2023-as kötetcímet, de még a korábbi változat sincs ellenőrizve és jóváhagyva. Köszönöm. https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Id%C5%91m%C3%A9rt%C3%A9k_(k%C3%B6nyvsorozat)&oldid=26551820 Plekszus vita 2023. október 26., 22:14 (CEST)
Elnézést
Elnézést. Belátom, hibáztam. Én fogtam fel rosszul, hogy Nepost nem egyszerűen zoknibábnak kellett volna írnom, hanem kitiltott szerkesztőnek. Mentségemre legyen szólva, azt gondoltam, hogy a Wikipédia:Zoknibáb adott szakasza erről tájékoztatást nyújt azzal, amikor így kezdett el mondatot: Ha bebizonyosodott, hogy egy felhasználónév csak zoknibáb, amivel visszaéléseket követtek el,. Apród vita 2023. október 30., 08:43 (CET)
Apród, nincs miért elnézést kérned (pláne tőlem), nem történt semmi komoly dolog, és nem is hibáztatási célzattal írtam, csak avégett, hogy nehogy véletlenül téves információ terjedjen el. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. október 30., 08:49 (CET)
Harag Anita
Nem tudom jól csináltam-e, hogy a További információk szakaszt megszüntettem, de a Recenziók és Interjúk szakaszt nem, de zavar volt, mert a refes dolgokat egy kivételével nem a Jegyzetek szakaszban jelenítette meg, hanem szakasz nélkül hagyta alul. Ezt a zavart akartam megszüntetni. Ha szerinted valamit rosszul csináltam, nyugodtan változtasd meg a Harag Anita szócikkben. Apród vita 2023. november 2., 16:19 (CET)
Bocs
Beleszerkesztettem a lapodba, mert elfeledkeztem róla, hogy még allap, bocs. Bináris ide Kelt: Wikipédia, 2023. november 5., 18:15 (CET)
Bináris, köszi! Neked szabad. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. november 5., 18:21 (CET)
Jó is, hogy belenyúltál, így legalább észrevettem, hogy téves kategóriát tettem ki. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. november 5., 18:28 (CET)
Karsai Dániel: törölt képek
Szia!
Egyfelől kimondottan örvendetes, hogy végre van kép Dánielről, másfelől némileg érthetetlen, hogy miért törölted a többit. Főleg az indoklás furcsa: "az életrajzára tekintve nincs illuszreációs értékük". Hm...
A képek abban a szakaszban szerepeltek, ami a nagyon aktív sportéletét mutatta be. Konkrétan 2 olyan csúcs, amit megmászott és ezt a szövegben is szerepel. Van egy interjú, amiben Karsai megemlíti az Everest alaptáborát meg Machu Picchu-t is, aztán a partizános interjúban meg lett említve Svájc (túrázás vs meghalás).
Szóval, nem igazán érhető az indoklás.
Üdv, Ulrich von Lichtenstein vita 2023. november 16., 08:10 (CET)
Szia!
Szerintem nagyon is érthető az indoklás. Az más ha neked nem az, de az nem általános nézőpont. A Wikipédia egyik irányelve a WP:NEM, ami tartalmazza, hogy a szócikkek nem képgalériák, és a szócikkeket releváns képekkel illusztráljuk, azaz olyanokkal, amelyek szorosan kapcsolódnak a szócikk alanyához, tárgyához. Az említés (ahogy azt te magad is megfogalmaztad) nem ilyen. Ennyi erővel berakhatnánk illusztráció gyanánt:
- A Kéktúráról
- Alföldről
- Ju Jitsu
- Kelemen Istvánról
- ELTE-ről
- A gimnáziumáról
- Az Igazságügyi Minisztériumról
hiszen ezek mind-mind fontos állomások voltak az életében. Némelyik valószínűleg hegymászós eseteknél is fontosabbak.
Egy kép esetleg még elmegy, de négy, galériába rendezve, nem igazán csak mert van képünk azon helyekről, ahol megfordult. Ha ő maga szerepelne a képeken, még talán azt mondanám, rendben van, de így csak szöveghelyettesítőnek tűnnek, és itt vissza is térünk a WP:NEM-re. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. november 16., 08:41 (CET)
Csigó László fotói
Szia! A Csigó László fotók csak a magyar Wikipédián használhatók. vagy áttölthetők a Wikimedia Commonsra? Csak te teheted meg, vagy az engedély szövegének másolásával bárki megerősített szerkesztő is? Van-e valamilyen nyilvántartásod arról, hogy miként áll az áttöltés, és hol (amennyiben szabadok erre a célra a képek) és más is belevezetheti-e az áttöltés tényét? Ha áttölthetők, akkor segítesz-e, hajlandó vagy-e leellenőrizni, ha áttöltöm pl. az Fájl:Iglódi István 1990.PNG képet? Ne haragudj, de még mindig nem vagyok otthon ezekben a szervezési kérdésekben, pedig már 3 éve itt vagyok. Köszönöm szépen. Üdvözlettel, Bizottmány vita 2023. november 20., 11:44 (CET)
Bizottmány, áttölthetőek, csak annyi a kérésem ezekkel a képekkel kapcsolatban, hogy itt ne legyenek törlésre jelölve, töröltetve, törölve (áttöltéskor ezeket az opciókat felajánlja a rendszer), mégpedig azért mert ezeket csak itt tudom megfelelően rendezni, ha szükséges, a Commonsban ezt bizonyos technikai tényezők akadályozzák. Amúgy Iglódi Istvánnak a Commonsban sok képe van a saját kategóriájában. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. november 20., 12:18 (CET)
Köszönöm, akkor megpróbálom, ha olyan személyt találok, akinek nincs a Commonson arcképe. Láttam, hogy Iglódi Istvánnak valóban sok felvétele van. Majd annak idején megírom, és kérlek szépen ellenőrizd le, hogy szabályosan csináltam-e. Szia, – Bizottmány vita 2023. november 20., 17:40 (CET)
Segítségkérés!
Üdv, megcsináltam a Wittgenstein (film) lapot, de az új rendszerben nem tudom, hogyan lehet hozzáadni az idegen nyelveket. Tudsz segíteni? Dancilynch vita 2023. november 21., 17:22 (CET)
Dancilynch! Már hozzá vannak adva. Itt láthatod, hogyan kell: [1]. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. november 21., 18:13 (CET)
Weöres
Üdv, a Weöres átirányításom miért volt felesleges? Nagyon sok olyan átirányítás van, amely híres emberek vezetéknevéről irányít át a szócikkükre pl. Radnóti, Petőfi, Móra, Móricz, Csokonai. Ha ezek létezhetnek, akkor a Weöres miért nem? Nem akarok szerkesztési háborút, úgyhogy szólok. Köszönöm a figyelmet, KormimacskaCicaház 2023. december 1., 11:40 (CET)
Azok is hibásak. Nem az a megoldás, hogy még több hibás létrehozást csinálunk, hanem az, hogy javítjuk az eddigi hibákat. El is kezdtem Petőfivel. Nem hivatkozunk csupán vezetéknévre a szócikkekből, ha csak azt akarjuk megjeleníteni, akkor a [[Petőfi Sándor|Petőfi]] formátumot használjuk. Örülök, hogy nem akarsz szerkesztési háborút, ennek tükrében, légy szíves, ne hozd létre újra, és ne hozz létre máséval sem! Köszönöm a figyelmet! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. december 1., 11:44 (CET)
Pluszban az is különbség, hogy az általad felsoroltakra, ha hibásan is, de rengeteg belső hivatkozás lett létrehozva. A Weöresre meg egy sincs (leszámítva egy szerkesztői allapot, meg most már az én vitalapomat), csak azért létrehozni pedig, hogy legyen, felesleges és hibás koncepció. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. december 1., 11:59 (CET)
Részmegbeszélés (a most korrigált linkek között is volt ilyen találat): Wikipédia:Kocsmafal (egyéb)/Archív123#Hivatkozás utcákra, intézményekre stb.. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. december 1., 12:01 (CET)
Szabóky Alajos fotója
Kedves Hungarikusz Firkász! Kérlek, ellenőrizd le légy szíves a Fájl:Szabóky Alajos, Képes Krónika, 1924.jpg képet, hogy jól tettem-e fel. Most először töltöttem ide a magyar Wikipédiába képet, mert ha jól értelmeztem, akkor – lévén, hogy a szerzője Diskay Sándor, aki 1953-ban hunyt el – az amerikai licenc miatt ez nem tölthető fel a Commonsra. Köszönöm szépen. Üdvözlettel, Bizottmány vita 2023. december 1., 13:54 (CET) Ui: Ha mégis, akkor csak írd meg légy szíves, és én áttöltöm, legalább ki tudom próbálni a módszert. – Bizottmány vita 2023. december 1., 13:56 (CET)
Bizottmány, megnéztem. Talán áttölthető, mert maga a kép 1924-ben jelent meg, és az 1928 előtt megjelent művekre nem vonatkozik, viszont ez az URAA eléggé ingoványos rész, jól megbonyolítja a dolgokat. Regasterios, mit gondolsz? Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. december 1., 14:06 (CET)
@Bizottmány: ha ismert a szerző, két feltétele van, hogy a fotó feltölthető legyen a Commonsba (értelemszerűen ez a magyar szerzők műveire vonatkozik):
- A szerző több mint 70 éve elhunyt (vagyis nálunk már közkincs legyen a kép).
- A fotó több mint 95 éve készült (vagyis az USA-ban is közkincsnek számít).
Annyi csavar van a logikában, hogy ha a szerző legkésőbb 1943-ben elhunyt (ez egy fix évszám), akkor a második feltételnek nem kell teljesülnie, mert ez esetben a 95 év eltelte nélkül is közkincsnek számít az USA-ban a kép. Vagyis a fenti kép feltölthető a Commonsba. – Regasterios vita 2023. december 2., 20:47 (CET)
Kedves @Regasterios: és Hungarikusz Firkász! Nagyon szépen köszönöm a segítséget! Felvéstem magamnak.:-)) Most megpróbálom majd az áttöltést az itteni kép törlésével, kérlek, nézzetek rá, hogy jól csináltam-e. Köszönöm szépen! Üdvözlettel,– Bizottmány vita 2023. december 2., 21:01 (CET)
@Regasterios: és Hungarikusz Firkász! Nem sikerült, kérem valamelyikőtöket, tegyétek rendbe legyetek szívesek. c:File:Szabóky Alajos, Képes Krónika, 1924.jpg Hiányol valamilyen „helyszínt”, nem tudom, mi az. És az itteni képre se tette rá a törlési kérelmet, pedig bejelöltem. Nem egyszerű az élet! :-)) – Bizottmány vita 2023. december 2., 21:19 (CET)
Csak sikerült, betett egy sort Budapest helynek a Source rovat alá, azt kiszedtem. Köszönöm szépen a segítségeteket! És látom, hogy az itteni képre is rákerült törlési szöveg. – Bizottmány vita 2023. december 2., 22:32 (CET)
@Bizottmány: most esik le, hogy ez a kép még nem közkincs, január 1-jén válik azzá. Mármint Magyarországon még nem, az USA-ban már igen. – Regasterios vita 2023. december 7., 22:15 (CET)
@Regasterios: Magyarországon miért nem? Diskay Sándor 1953 februárjában hunyt el, azóta eltelt csaknem 71 év, így Mo-on a szerző halála utáni 70 év rendben van. Maga a fotó pedig 1924 áprilisában jelent meg a Képes Krónikában, így az amerikai licencnek is megfelel szerintem. Vagy most aztán igazán nem értek semmit. Nehogy törlésre jelöld, ezt a 3 hetet már bírjuk ki :-)) Üdvözlettel, – Bizottmány vita 2023. december 7., 22:48 (CET)
@Bizottmány: válasz alább: – Regasterios vita 2023. december 9., 10:29 (CET)
A művek mindig a 70 év leteltét követő január 1-jén válnak közkinccsé, ez esetben 2024. január 1-jén. A fentebb említett több mint 70 évet így kell érteni, de az USA kapcsán a 95 évet is. Nem azon a napon válnak tehát közkinccsé a művek, amikor a szerző elhalálozását követően letelik a 70 év, hanem a rákövetkező év első napján. – Regasterios vita 2023. december 9., 10:27 (CET)
@Regasterios: Köszönöm szépen! Akkor még 3 hét hátra van, és szabad lesz a kép. – Bizottmány vita 2023. december 9., 14:34 (CET)
ÁtirányÍtások
Szia! Miért törölgeted a hasznos átirányításokat? Bináris ide Kelt: Wikipédia, 2023. december 1., 18:47 (CET)
Mert nem hasznosak. Lásd kettővel fentebb. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. december 1., 18:49 (CET)
De, hasznosak. Ilyen volumenű törölgetés előtt illett volna/illene kikérned a közösség véleményét. Szemmel láthatóan többen nem értünk egyet veled, tehát nem megfelelő módon használod az adminisztrátori eszközeidet, amelyek mögött mindig közösségi felhatalmazásnak kell állnia. Kérlek, vidd a kocsmafalra a kérdést.
Ez pedig kifejezetten szembemegy az útmutatóval. Bináris ide Kelt: Wikipédia, 2023. december 1., 18:52 (CET)
Nem megy szembe az útmutatóval, mert -- úgy emlékszem -- közösségileg lett eldöntve, hogy a kivételekről szavazunk. Erről nem találtam ilyen szavazást.
Ki az a szemmel láthatóan több ember? Te és Kormimacska (aki legalább három ilyent jelölt törlésre)?
Ezeknek a vezetékneves átirányításoknak semmi értelmük. Csak ma két anomáliát is találtam az ilyen félrevezető linkelések miatt. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. december 1., 18:58 (CET)
Összekevered a főjelentést mint címet az átirányítással. Bináris ide Kelt: Wikipédia, 2023. december 1., 19:42 (CET)
Nem keverem össze. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. december 1., 19:47 (CET)
Tamási Lajos portréja
Kedves Hungarikusz Firkász! Átmásoltam Fájl:Tamási Lajos.jpg portréját a Commonsba (c:File:Tamási Lajos.jpg), kérlek, ellenőrizd, hogy minden adat megvan-e, jól csináltam-e? Nem kértem az itteni azonnali törlést, amint mondtad, így viszont az itt maradt példányon még mindig ott van az "exportálás wikimedia commonsba" leguruló menü. Attól hogy lehet megszabadulni, vagy a többi átmozgatott példányokon is ott van? Köszönöm szépen, üdvözlettel, Bizottmány vita 2023. december 6., 15:58 (CET)
Földi Tamás fotói
Szia! Krd megkért, hogy készítsek egy külön OTRS-sablont azokhoz a képekhez, amelyeket Földi Tamás készített, pl. ehhez. Egy másik képsorozat kapcsán is ez volt a kérése, azt megcsináltam magyarul, lásd itt: {{commons:Jozsef Varga tombs permission}}
. Ennek mintájára meg tudnád fogalmazni Földi Tamás képeihez is a szöveget? Aztán majd megkérek valakit, hogy mindkettőt fordítsa le. Magát a sablont ne csináld meg, kérlek, majd én megteszem, hogy az én nevem legyen ott mint létrehozó. Köszönöm előre is. Regasterios vita 2023. december 9., 11:03 (CET)
Szia! Este megcsinálom. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. december 9., 13:32 (CET)
Apróságok
A csonkozások mellett, vagy helyett ha bővítenél is olykor-olykor egy-egy szócikket, az jót tenne a Wikipédiának. Ami pedig a filmográfia linkeket illeti: ezt megoldást alkalmazzák más wikik általában. Ezek a linkek plusz információk, és nem ártanak. OsvátA vita 2023. december 10., 07:18 (CET)
- P.S.: Helénke nem érdekel. Csak egy remek rajz volt egy gyenge fotó helyett. OsvátA vita 2023. december 10., 07:30 (CET)
A beszólásod hidegen hagy (amellett téged minősít. Le.), mivel tettem legalább annyit, de talán többet is a Wikipédiáért, mint te (arról nem is beszélve, hogy én, amikor nem szerkesztek, akkor is WP-ért teszek, tudniillik a feltöltött képek nem engedélyezik önmagukat, ahogy az engedélyeztett szövegek sem, és amikor megveszek egy-egy forrásanyagot a bővítések érdekében, azok sem magukat vásárolják meg, csak hát én -- sokakkal ellentétben -- nem a szerkesztésszámláló bűvöletében élek), meg már kezdek immunissá válni velük szemben. Az tenne jót a Wikipédiának ha a csonkokkal való teleszórása helyett értelmes mértékben és tartalommal mentenéd el a "szócikkeidet", de ha ez nem megy, legalább
- Ne rontsd vissza rossz, vagy rosszabb állapotra!
- Ne akard a hülyeséget hülyeséggel megmagyarázni!
főleg ha már tucatjával kell utánad javítani, hogy legalább valami normális állapotba kerüljenek. Ja, az is jót tenne a Wikipédiának, ha néha leszállnál a magas lóról, volna mire szerénynek lenned. "Ezek a linkek plusz információk, és nem ártanak." -- igen, ezért van a helyük a További információk szakaszban, nem a szócikkek közepén. Van még valami pökhendi közölnivalód? Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. december 10., 07:38 (CET)
Ismert modorodból fakadó durvaságaidra igyekszem most sem reagálni. Viszlát! OsvátA vita 2023. december 10., 07:51 (CET)
- Bagoly böfögi verébnek, hogy éjszakás, borgőzös csőrrel prédikálva vizet. Osvát "úr" egy beszólással indít, aztán még ő sértődik meg, ha ugyanolyan stílusban válaszolnak meg felé. Éljen! KIWI-t neki, megérdemli. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. december 10., 08:03 (CET)
- Azt a díjat már megkapta szavazással. Alfa-ketosav vita 2023. december 10., 08:10 (CET)
- Tudom, hogy már kapott, de az ilyen alakításaiért, és a színvonalas szócikkeiért jár neki mégegy, hiszen makulátlan szócikkek százait hozza létre. Egyikben sem lehet hibát találni. Amellett meg a kommunikációja WikiNobel-békedíjat érdemelne (ha lenne olyan), hiszen úgy indítani egy beszélgetést, hogy "A csonkozások mellett, vagy helyett ha bővítenél is olykor-olykor egy-egy szócikket, az jót tenne a Wikipédiának." az a megfelelő, békés kommunikáció dojenjének a netovábbja, azután, hogy valaki 20 szócikkben javított utána (és az egyik szerkesztéséért még elnézést is kért tőle), és utána még meg is kell sértődni, ha hasonló stílusban kap választ (profi alakítás egy újabb személyeskedéssel, de hát az rendben van, ha ő beszólogathat, de az juj-juj, ha visszapattan a gumilabda). Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. december 10., 08:21 (CET)
- Kieg.: Sokaknak nem tetszik amikor visszafal a nagyi. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. december 10., 08:23 (CET)
Szia! Szerintem a kiegészítéseid nem ide valók. Jobban örülnék, ha máshova írnád ezt a részt. Bináris ide Kelt: Wikipédia, 2023. december 10., 20:48 (CET)
Szerkesztővita:Bináris#Wikipédia:Skywalker-effektus. Tégy belátásod és aszerint, hogy minek örülnél (leg)jobban! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. december 10., 20:54 (CET)
Igen, de nem akarom simán kikukázni, valahol máshol jó lesz az a szöveg a képek használatáról szóló leírásban. Bináris ide Kelt: Wikipédia, 2023. december 10., 20:57 (CET)
Bináris, nekem most nincs ötletem, melyik lapon lenne a legjobb helyen... Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. december 12., 07:20 (CET)
Egy dopaminmolekula neked!
Egy dopaminmolekula neked! | |
Amiért visszavontad Kern András szócikkének ama szerkesztését, ahol a szerkesztő viccet csinált abból, hogy a sajtó sokszor írta meg Kern András szabálytalan parkolási eseteit. Alfa-ketosav vita 2023. december 16., 20:51 (CET) |
Alfa-ketosav, köszönöm! Én amúgy jót derültem rajta, mert ötletesek a szövegek. Mondjuk egy Hahota magazinban jók is lennének. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. december 17., 19:38 (CET)
Frusztráció
Hello!
Ok, elismerem hogy nem szalonképes állapotban fogalmaztam meg a mondandómat, de a mondandóm áll: nem azzal van a bajom, hogy a szerkesztéseim nem jelennek meg (ha az lett volna, akkor már 15 évvel ezelőtt kértem volna jogot), hanem hogy pár nap alatt 3 külsős is kérte a szerkesztése elfogadását, és válasznak azt kapták, hogy várjanak a sorukra, hisz még 10k ellenőrizetlen cikk van előttük. Afonya esetében ráadásul ez a második eset, az első jelzésére választ se kapott, a mostani pedig több mint 1 hónapig állt ellenőrizetlenül. Biztos, hogy ez szerkesztőcsalogató hozzáállás? (Főleg hogy az ellenőrizetlen cikk is a JÜ-t javasolja. Gondolom azért, mert anélkül ezek soha nem lennének leellenőrizve.)
Igen, elég karcos voltam, sajnos ez valószínűleg nem fog változni, öreg vagyok már, kivan a térdem, nem tudok olyan könnyen hasraesni minden baromság előtt.
A sajátom annyi volt, hogy kértem a D&D cikk tartalmi ellenőrzését, le is írtam, hogy ez az első eset, hogy teljes cikket írtam, így jobb lenne, ha valaki átnézné. Ezt kb. 3 havonta ismételgettem, mire Joeyline válaszolt, hogy másoljam be, és majd ő ellenőrizetté módosítja, de tartalmilag nem nézi át (!). Cikkértékelés ugyanez, milyen módosításokat kéne tennem, hogy a cikkem kikerüljön a vázlatos státuszból, és elérje legalább a jól használható státuszt?
A helyzet az, hogy itt nem egy dolog van elbaltázva, hanem egyszerre több is. Alapból a járőrözéssel nem lenne gond, ha lenne mögötte megfelelő infrastruktúra. Jelenleg az van, hogy ellenőrzési maraton után leesik 2000-re az ellenőrizetlen lapok száma, majd pár hónap múlva visszaáll az eredetire. Ha nincs elég járőr, akkor nem éppen vevőcsalogató a "mindenki vandál, kivéve aki bizonyítja, hogy nem" hozzáállás.
Én elhiszem, hogy az adminoknak jól esik egymás vállát veregetni, hogy "milyen jó rendszert alkottunk", csak sajnos az én javaslatom az lett volna Afonyanak, hogy inkább foglalkozzon harmadrangú focisták cikkeivel, azzal pikk-pakk megkapja a szerkesztői jogot, és akkor nem kell a 615 napja ellenőrizetlen cikkek átnézésére várnia, mire ő sorra kerül.
Sajnos a jelenlegi rendszerben a megerősített szerkesztői jogot is inkább megalázónak érzem, mint privilégiumnak... Kry 2023. december 19., 20:31 (CET)
Kry, ne haragudj, de nekem ehhez az értetlenkedéshez, nincs sem időm, sem türelmem, ahhoz meg pláne nem, hogy megpróbáljam veled tisztázni a tévedéseidet, félreértéseidet. Bár én még nem vagyok öreg, de utálok beszállni a majmos játékba. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. december 19., 21:22 (CET)
Blokk
Kérlek, őt is. Burumbátor Súgd ide! 2023. december 24., 22:04 (CET)
Köszi. Tartózkodnék a fordításától, de a név rendkívül trágár személyeskedés OV-vel kapcsolatban. – Burumbátor Súgd ide! 2023. december 24., 22:07 (CET)
Megértem. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. december 24., 22:08 (CET)
Útmutató
A WP:SZUB immár útmutató, tehát a szerkesztő figyelmeztetése már szerepel útmutatóban. Alfa-ketosav vita 2023. december 24., 23:40 (CET)
Alfa-ketosav, nem értem az üzenetedet. Mostanában nem jelöltem szubcsonknak szócikket, utoljára 2023. november 15., 19:33-kor. Ez barátok között is több mint egy hónapja volt.
De!
Az útmutató úgy kezdődik, hogy (kiemelések tőlem): „Az itt leírtak a wikipédisták elfogadott szokásait foglalják össze, amiket illik követni, hacsak nincs nagyon jó okod, hogy eltérj tőlük.” – Bizonyos esetekben nekem van okom eltérni tőle. Például amikor aktív járőr, illetve a botja által létrehozott szócikkekről van szó.
Továbbá a Wikipédia:Irányelvek és útmutatók-ban ez szerepel: „Ezeken felül minden más a legteljesebb mértékben konszenzus kérdése, az alábbiakban ismertetett irányelvek és útmutatók tehát az eddigi gyakorlat és a korábbi közösségi döntések képét mutatják, nem pedig kőbe vésett szabályok, alkalmazásukban fontosabb a sejthető mögöttes szándék, mint a betű szerinti értelem (a pontos megfogalmazások sokszor esetlegesek), s a józan ész is fontosabb, mint a bürokratikus szabályszerűség.” – Ennek megfelelő az, hogy nem értesítek aktív járőrt az általa, illetve a botja által létrehozott szócikkek miatt.
Végül, az útmutatóban az szerepel, hogy Fontos, hogy ha megjelölsz egy szubcsonkot, akkor az azt létrehozó szerkesztőt figyelmeztesd erre a vitalapján. – Az szerepel, hogy fontos, nem az, hogy kötelező. A fontosság legalábbis véleményes.
Majd ha a WP:SZUB-ban is az szerepel, a közösség által megszavazottan, ami az Egyszerűsített törlésre jelölésnél, hogy értesítés nélkül a jelölés érvénytelen, akkor majd értesíteni fogok mindenkit, akinek a létrehozását szubcsonknak jelölöm, addig viszont ezt az útmutatót (illetve ezen részét) úgy kezelem, ahogyan az az útmutatók leírásának megfelel, azaz nem kötelezőérvényűnek, mert nem az.
Egyébként tudok róla, hogy útmutató lett, részt vettem a szavazásban, amellyel azzá vált. Végezetül, ez az eljárás eddig csak a BZsoltbot által létrehozott lapokra vonatkozott, és eddig az összes jelöltet megmentette valaki, még úgyis, hogy nem lett a létrehozó értesítve. Akit amúgy nem is igazán érdekel, hogy megmentsen akár csak egyet is ezekből a szócikkekből és ez útóbbi még egy ok arra, hogy ne kapjon figyelmeztetést.
Remélem, tudtam segíteni! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. december 25., 00:11 (CET)
- Köszönöm szépen az információt. Alfa-ketosav vita 2023. december 25., 00:18 (CET)
Hangnem
Szerintem ilyeneket üzengetni szerkesztési összefoglalóban legalább annyira nem szabad, mint az enwikire linkelni. Alsó hangon is 1:1. És főleg nem beszélünk így OsvátA-val. Bináris ide Kelt: Wikipédia, 2023. december 26., 11:28 (CET)
Arany János
HuFi, úgy tűnik, benézted az Arany János-on végzett szerkesztésedet: annak a lapnak valójában az Arany János (költő) lapra kell mutatnia az útmutató alapján. Részletesebb magyarázat a javaslatos kocsmafalon. Az átirányítás célját kijavítottam, szerintem további teendő nincs, hacsak nem akarsz Kormimacskának pár szót írni. Boldog új évet! --Malatinszky vita 2023. december 31., 10:53 (CET)
Malatinszky, nincs mit írjak Kormimacskának, úgy látom, nagyon jól megbeszéltétek egymás között, hogy hogyan legyen. Te egyből lesöpörted, hogy esetleg a közösség döntsön róla, ő meg sietve egyetértett veled, nyilván, hiszen az általa preferált változat léphet így érvénybe. Úgy látszik, a hiába lett eldöntve, hogy ezekről a kivételekről szavazunk, az egyértelműsítéspártiak már ezt is megakadályozzák (Bartóknál még csak a döntés melletti változatot, itt már dönteni sem lehet). Persze te nem tartozol ezek közé, te csak kiszolgálod a rosszul értelmezett rendszert. Én viszont sosem fogom elfogadni embereknél az egyértelműsítést, mert attól a költő nem lesz aranyjánosabb a többi Arany Jánosnál, hogy jóval ismertebb, attól meg pláne nem, hogy több a hivatkozás rájuk. Egyébként a kivételek mindig gyengítik a szabályt, és minél több a kivétel, annál nagyobb a zavar. Már csak azért is, mert egy idő után az ilyen helyzetekben senki sem fogja tudni, keresés után hova jut. Ráadásul a szerkesztési módszert is megnehezíti ez a változat, mert így nehezebb észrevenni, ha egy link rossz helyre mutat. De hát ez van, fontosabb, hogy az egyértelműsítéshívők akarata teljesüljön. Nem tartok igényt válaszra. Boldog új évet! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. december 31., 13:14 (CET)
És sikerült kinyítni Pandora szelencéjét. Most erre a kocsmafali "megbeszélésre" hivatkozva tucatjával fognak történni az átirányítások megváltoztatásai, mert majd mindenki önkényesen eldönti, hogy ki kinél kibb, mint mások, és ennek megfelelően a közösség véleménye mellékes. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. december 31., 13:50 (CET)
Alexa Károly
Kedves Hungarikusz Firkász!
Hadd kérdezzem meg, melyik díjnak a neve problémás?
Másik kérdésem: mire vonatkozik a mit forrásol kérdésed?
Köszönöm válaszod: Tegzes Tegzes vita 2024. január 4., 11:52 (CET)
Ha megnéznéd, hogy mit módosítottam, illetve ha néha megnéznéd, hogy mit alkotsz, láthatnád, hogy mikre vonatkoznak a megjegyzések és a kérdések, de, úgy látom, ott tartunk, ahol eddig: nem figyelsz senkire és semmire, ugyanúgy semmisíted meg mások módosításait, ahogyan azt eddig is tetted. Nézd meg a laptörténetben, hogy miket csináltál, és miket javítottam utánad. Talán rájössz a válaszokra. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. január 4., 11:58 (CET)
Alexa Károly 2.
plusz kérdésem/kérésem:
Nem tudom értelmezni, hogy a javításaid közt a mikor mire vonatkozik?
Ha módodban áll, jó lenne, ha ki tudnád esetleg venni a További információk közül a halott linket.
Köszönöm válaszod, illetve munkád: Tegzes Tegzes vita 2024. január 4., 12:00 (CET)
Valószínűleg arra a mondatrészre vonatkozik, amire a sablon rákerült. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. január 4., 12:06 (CET)
Böbe majom
Kedves Hungarikusz Firkász! Kedves Jávori István!
Hadd kérdezzem meg, hogy az az ötletem szerintetek járható út lenne-e, ha a Veszprémi Állatkertet (van ott egy Böbe majom Tanoda, tehát a mai napig is ápolják Böbe emlékét) megkérném, hogy tegyenek föl egy fotót Böbéről a WikipédiaCommonsra, s ha ez megtörténne, onnan lehívnám a fotót, s föltenném az Infoboxra.
Vagy ha ez nem oké, mit tudnék tenni Böbe képi megjelenítése érdekében?
Köszönöm előre is szíves javaslataitokat: Tegzes Tegzes vita 2024. január 5., 08:57 (CET)
A Veszprémi Állatkert képeiből kaptunk már engedélyeket. Azokat Melczer Zsolt engedélyezte, úgyhogy van esély arra, hogy adnak engedélyt a majomról készült képre is. Mondjuk az nem a legudvariasabb út, ha megkérjük, hogy töltsék fel a képet, majd engedélyezzék is azt. Ilyenkor úgy illik, hogy megkeressük öket a kéréssel, ha előzetesen hozzájárulnak, akkor feltöltjük a képet, utána a feltöltött kép URL-jének birtokában kitöltött engedélyezőszöveget elküldjük az engedélyezőnek és megkérjük, küldje el az önkéntes ügyfélszolgálat részére. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. január 5., 09:08 (CET)
- Kedves Hungarikusz Firkász!
- Megpróbálom akkor elindítani a dolgot. Nagyon szépen köszönöm a segítségedet: Tegzes Tegzes vita 2024. január 5., 09:37 (CET)
Andrássy Gyula
Szerintem a felesége képét vissza lehetne tenni. A Családja részhez.
Tegzes Tegzes vita 2024. január 6., 21:42 (CET)
Ha elhelyezhető normális módon, nincs akadálya. A lényeg, hogy a képek ott illusztrálják a szócikk tartalmát, ahol szó van róluk. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. január 6., 21:44 (CET)
- Mégse tehető be. A dia az egyik oldalon (jobbon) van, úgyhogy a Családjához már tehető semmi. Balra.
- Én is azért tettem eredetileg oda, ahova egyáltalán befért. Az Emlékezete részbe.
- Egyébként a Száműzetése rész utolsó sorában is megvan említve a házassága, a neje. De oda se lehet képet tenni.
- Hidd el, átgondoltam.
- Tegzes Tegzes vita 2024. január 6., 21:52 (CET)
Dolgozd össze a Családja szakaszt az Ifjúkora szakasszal. Akkor lesz helye a képnek is, ha már mindenképpen fontos, hogy benne legyen a szócikkben. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. január 6., 21:56 (CET)
- Sajnos nem tudom összedolgozni, ugyanis az ifjúkora 1847-ben zárul, míg a házassága 1856-ban köttetett, szóval lyuk van, ami közben a politikai pályáján sok minden történt.
- Ráadásul az egyik elődöm az Ifjúkora rész utolsó bekezdésénél az első sorban 1847-ről ír, a másodikban 1844-ről, azaz a kronológia nincs betartva. Ez "orvoslom" úgy, hogy felcserélem a két mondatot.
- Nagyobb baj, hogy az Infoboxban csak a középiskolai végzettségét írták be, pedig mindenhol azt írják, hogy jogot végzett.
- Most nézem, hogy az ELTE akkori neve Királyi Magyar Tudományegyetem volt. Úgyhogy beírom ezt az infót.
- Az is problémás, hogy az Infoboxban húgyvérűség van megjelölve a halála okaként. Én eddig mindenütt azt olvastam/hallottam, hogy rákos volt. Tegzes vita 2024. január 6., 22:25 (CET)
Tegzes, úgy látom, ott tartunk, ahonnan elindultunk: amit én megcsinálok azt te úra és újra visszacsinálod, visszarontod. Én ezennel feladom azt, hogy veled megpróbáljak zöldágra vergődni. Elegem volt, a hibás szerkesztéseidet a továbbiakban szó nélkül visszaállítom. Próbáltam segíteni, te nem vagy erre vevő. Akkor ez van. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. január 7., 01:04 (CET)
- Kedves Hungarikusz Firkász!
- Bocs, de én mikor szerkesztek, akkor a szócikk-alanyra koncentrálok, s nem nézem állandóan a laptörténetet, hogy a legkülönbözőbb járőrök mit teszek, mit nem. (JSoos mindig maximálisan jóakaratú volt velem. Ő is felvetette egyszer e problémát, s neki is megírtam: nem tudok és nem is akarok munka közben - Andrássynál 66 szerkesztést végeztem egy-két nap alatt - kizökkenni. JSoos szerintem meg is értette érveimet.)
- Az számomra egyébként talány, hogy mikor látni lehet, hogy valaki szerző-szerkesztő épp dolgozik, miért nincs hagyva, hogy újra meg újra átolvashassa amit írt, hanem egy másodperc leforgása alatt törlik a sokszor komolyan átgondolt szöveget. Ez a minőség rovására megy.
- Hogy én visszacsinálom, amit te csinálsz? Viccelsz? Nem vagyok én járőr.
- Nekem nincs se jogom, se kedvem senki munkáját paffra vágni. Húzni csak rendkívül indokolt esetben húzok a szövegből. Jelen esetben pl. azt húztam ki, hogy Andrássy eminens volt, holott az is be volt írva, hogy csak 19. volt a középiskola osztályban. Ez így biztos nem oké.
- Te viszont rengeteg fontos dolgot kihúztál, amit én beírtam. Pedig hidd el, csakis olyan témákban írok, amikben járatos vagyok, s igyekszem fölvállalható színvonalú munkákat kiadni a kezemből.
- Én is föladom az Andrássyt, pedig rengeteget olvastam/hallottam róla, s szívesen átadtam volna másoknak is az ismereetimet. Még sokat lehetne írni róla, de minek?
- Tegzes
- Ui. Kérlek, azt is vedd fontolóra, szavaiddal esetleg nem sértesz-e vérig másokat, a Wikipédia közösségének ilyen-olyan rangú szorgos munkásait.
- Nekem még úgy-ahogy rendben van az önértékelésem, hiszen kitűnően végeztem el az ELTE ÁJTK-t, kitűnően tettem le a szakvizsgámat, vezető is voltam a közigazgatásban, főiskolán is tanítottam, több olyan barátom van, aki a Magyar Tudományos Akadémia doktora, de volt már akit "borogatni kellett", mert igencsak megsérült lelkileg egy-egy megjegyzésed olvastán.
- Szóval engem támadhatsz, én bírom, de... Tegzes vita 2024. január 7., 03:38 (CET)
Szerintem a fajgyűlőlős megjegyzéseid után jobb lenne ha nem osztogatnád az észt arról, hogy ki mit vegyen figyelembe megsértés terén! Az öntömjénezésed mellett fura, hogy olyan alapvető dolgokat nem tudsz, mint azt, hogy az y-ra végződő nevekhez tapad a toldalék és nem kötőjellel írjuk, vagy például, hogy fogalmad sem volt arról, hogy Bertha Bulcsu neve rövid u-val írandó, de még a róla elnevezett díj is. Meg az, hogy nem tudod átlátni az összevont jegyzetelést. Itt hiába fényezed magad azzal, hogy milyen végzedséged van, meg mit csináltál IRL, meg, hogy kik a barátaid. Itt csak az számít, hogy mit művelsz a szócikkekben. Neked túl jó az önértékelésed, pedig bőven lenne mire szerénynek lenned!
De, úgy látom, még azt az alapvető helyzetet sem fogod fel, hogy amikor felülírod a szerkesztéseddel más szerkesztését, úgy, hogy az előző állapotra állítod vissza, az visszacsinálás, és ehhez nem kell járőrnek sem megerősített szerkesztőnek lenni. Ezt még egy IP-cím is meg tudja tenni. Akár akarva, akár akaratlan.
Semmilyen fontos dolgot nem húztam ki a szócikkből, legyél szíves, ne kezdd újra a hazudozást. Amiket csináltam:
- Anthony van Dyck nevét javítottam, erősen megindokolva, hogy miért. – Semmilyen kihúzás nem történt. Nincs kihúzás.
- A bevezető baloldalán lévő képet kivettem, mert szabvány és szokvány szerint oda nem teszünk képet. – Ez tűnhet kihúzásnak, de... (nincs kihúzás)
- A bevezetőből kivett képet betettem a feleség képének helyére – ... mivel ide bekerül az előző szerkesztésből kivett kép, nem lehet kihúzásnak minősíteni, tehát itt nincs kihúzás. A feleség képének kiszedését lehet kihúzásnak nevezni, de fontos dolog kihúzásának semmiképpen.
- Az indokolatlanul törölt képdiát visszahelyeztem a szócikkbe. Benne elhelyeztem a bevezetőből kivett képet. – Itt nincs kihúzás.
- Itt kivettem a maozóleum fényképét, mert rossz helyen volt. – Ez tűnhet kihúzásnak, de... (nincs kihúzás)
- a kivett képet betettem a helyére – ... mivel ide bekerül az előző szerkesztésből kivett kép, nem lehet kihúzásnak minősíteni, tehát itt nincs kihúzás.
- Átfogalmaztam egy nem enciklopédikus mondatot. – Mivel az információ megmaradt. Nincs kihúzás
- Létrehoztam a Származása és családja szakaszt, hogy a TE óhajodnak megfelelően, bent legyen a feleség képe a szócikkben. – Nincs kihúzás
- Itt visszaállítottam az általad taccsra tett szerkesztésemre a szócikket. – Ezt lehet kihúzásnak nevezni. Egy részét visszatettem, a többi visszatehető. Mivel te nem nézed, hogy mit teszel tönkre más munkájában, sorry, de én sem néztem, hogy mit tettem tönkre a tiédben. Tudod, kölcsönkenyér...
- – Itt visszatettem az előző szerkesztésben kivettek egy részét. Kihúzásról nem lehet beszélni, mert visszakerült egy kivett szöveg.
- Javítottam a szakaszcímet.
- Javítottam a szakaszcímet
Tudod, közel 20 éve szerkesztem a Wikipédiát, de rajtad kívül még senkitől sem láttam olyant, hogy nem képes figyelni arra, hogy ne írja felül mások elvégzett szerkesztését. És amellett, hogy milyen nagyra tartod magadat, fura, hogy ilyesmikre nem vagy képes odafigyelni, ilyesmiket nem vagy képes megtanulni. Tudod, nem kell ám állandóan nézni a laptörténetet, elég csak akkor ránézni, amielőtt elmented a szerkesztéseidet. De te ezt direkt csinálod, szerintem. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. január 7., 04:18 (CET)
Visszatettem a szerkesztésem során eltűnt információk 99%-át. Gyanítom, fordított esetben ez nem történt volna meg. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. január 7., 04:36 (CET)
- Kedves Hungarikusz Firkász!
- Úgy látom, jóváhagytad az Andrássy-szócikk változtatásait. Köszönöm szépen.
- Hidd el, mi sem áll tőlem távolabb, mint hogy a járőröket direkte bosszantsam.
- Nekem a szerkesztéseimmel mindössze két célom van.
- 1) a szócikkalany "népszerűsítése". (Láthattad, hogy bár már 1000 fölötti a szerkesztéseim száma, még senkiről se írtam rosszat. Egy kivétel van csak. Keszi Imre, aki mint ember nem lehetett egy könnyű eset; az írásművészetéről viszont az Elysium című műve elolvasása után csak a legjobbakat mondhattam/írhattam.)
- 2) a potencionális olvasóknak közérthető, információgazdag szöveget szolgáltatni, ismereteiket gyarapítani.
- Tegzes
- Ui. Lényegtelen dolog, de érdeklődésből megnéztem, van Dycket milyen keresztnévvel szerepeltetik a Művészeti Lexikonban, amelyet két olyan legendás főszerkesztő, mint Zádor Anna és Genthon István jegyez.
- Anhonis keresztnév van föltüntetve a szócikkében, minden bizonnyal a születési anyakönyvi kivonata alapján, s mivel gyerekkorom óta vonzódom a festészethez, láttam, hogy a Szépművészeti Múzeumban is Anthonis-ként fut, s a szakkiadó: a Corvina is így szokta emlegetni.
- De a Wikipédián maradjon úgy, ahogy van. Én csak azért mondom ezt, mert vitakérdésként vetetted föl.
- Más: az szerintem sokkal problematikusabb, hogy van egy szócikk, amiben én is dolgoztam és Harold Harmsworth a szócikkalany neve. Nem lehetne átnevezni Lord Rothermere-re? Magyarországon mindenki így ismeri. (A magyar revíziós gondolat nagyhatású támogatója volt Angliában. Emlékműve is van Budapesten, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár előtt.)
- Egyetértesz az átnevezésre irányuló javaslatommal? Tegzes vita 2024. január 7., 05:57 (CET)
Létige a bevezetőben
Szia, az Andrássy-cikkben adott szerkesztési összefoglalódban írottal szemben, az ajánlás csak az első mondatra vonatkozik. Voxfax vita 2024. január 7., 07:00 (CET)
Szia! Az, amit ajánlásnak hívsz, egy útmutató, ilyesformán lehetőség van a továbbgondolására, ami az én álláspontomban az, hogy a bevezető egészére kiterjesztem. Ennek oka az, hogy enélkül is sokszor kerül létige be az első mondatba, ha viszont sok helyen van a bevezetőn belül máshol is, akkor ázok, akik erről az útmutatóról semmit nem tudnak, bőven helyezgetnek majd el az első mondatokba is létigét, hiszen fogalmuk sincs a helyes eljárásról.
Azért kösz, hogy tájékoztattál. Ismerem az útmutatót, nemrég ki is egészítettem. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. január 7., 07:17 (CET)
- Egyébként mi indokolja ezt a kirívó szabályt, amely a világ összes wikijével szemben áll? (Persze a szláv nyelvűeket, meg a latint nem számítva.)
- Azt sem értem, hogy az évek ismertetőit, művek cselekményeit kivéve, miért nem lehet múltban játszódó eseményeket jelen időben leírni, holott ez a magyar irodalomban általánosan bevett szokás. Voxfax vita 2024. január 7., 07:34 (CET)
Egyrészről nem lehet mindig minden szabály ellen lázadni. Egy idő után értelmetlenné válik de addig is csak felesleges energiákat köt le. Ebben az esetben nem érdekel, mi indokolja, elfogadom, hogy ez van az útmutatóban (érdekelt a bevezetői tituluskiírás és az elrendezés a kategóriákban, ezeket kijártam (sok segítséget kapva), hogy legyen rá magyarázat és közösségi támogatottság). Valami oka biztosan van, hogy belekerült. Ha nagyon érdekel, kérdezd meg talán azt, aki beletette.
A kérdésedet nem értem. Eleve miért kéne múltban történt eseményekről jelenidőben írni? És mi köze ide annak, hogy az irodalomban ez miként szokás? Nem irodalmi műveket írunk, hanem enciklopédiát. Az irodalomban bevett szokás a szókép, a hasonlat, a metafóra. Akkor mostantól írjunk ilyen szövegű és tartamú szócikkeket? Példul ha valakinek a válásáról írunk, akkor fogalmazzunk úgy, hogy Elváltak egymástól mint ágtól a levél? Vagy valaki halálához írjuk azt, hogy Megvívá cervantesi szélmalomharcát a betegségével, de az legyőzte vala?
Amúgy ezek olyan kérdések, amiket nyugodtan felvehetsz a javaslatos kocsmafalon, hátha támogatják az ötleteidet és áttérünk az ilyen jellegű fogalmazásokra. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. január 7., 08:16 (CET)
- Elolvastam, amit írtál. Voxfax vita 2024. január 7., 15:03 (CET)
Derkovits Gyula
Kedves Hungarikusz Firkász!
Tudom, hogy nem teszünk két képet az Infoboxba. A feltétellel párhuzamosan írtam egy levelet JSoosnak, hogy válassza a két kép közül, melyik tetszik neki jobban, mert nekem a Fehéringes képe tetszik jobban, de én nem vagyok jogosult dönteni.
Megmondom őszintén szerintem a jelenlegi fönnlévő képe nagyon előnytelen szerencsétlen Derkovitsnak - ahogy mi jogászok mondani szoktuk, kiköpött Lombroso-típus.
Nem engednéd meg, hogy az Önarckép ecsettel (1925) képét tegyem fel? Egy festő esetében abszolút stílusos lenne egy őt ecsettel a kezében, festés közben ábrázoló kép.
Előre is köszönöm konstruktív hozzáállásodat: Tegzes
Fölteszem tehát, s nézd meg, jó lelkiismerettel jóvá tudod-e hagyni? Bízom benne, hogy igen. Tegzes vita 2024. január 9., 19:26 (CET)
Derkovits Gyula Önarckép ecsettel című képének föltétele
Kedves Hungarikusz Firkász!
Ahogy ígértem, föltettem a szóban forgó festményt.
Szerintem ez egy jó választás lenne, de nekem nem áll jogomban döntést hozni.
Tegzes Tegzes vita 2024. január 9., 19:50 (CET)
Derkovits Gyula képe
Rubens, Dürer, László Fülöp stb. esetében is saját festményük van fenn magukról.
Azok valósak? Ez nem?
Annyi a különbség, hogy amit én tennék föl az fiatalkorában ábrázolja Derkovitsot (1925), amit te, az egy későbbi fotó.
Megnéztem a Molnos-monográfiát, mikorra datálja, de ő se tud pontos dátumot beírni erre az általa "szigorú pillantású"-nak nevezett fotóra, hisz ezt a fotót nem Angelónál állították be szupergondosan, hogy minél jobban nézzen ki a fotóalany, hanem gondolom, csak úgy lekapták ad hoc módon.
Hadd hivatkozzam arra, hogy Esterházy Péter vitalapján is fenn van annak a nyoma, hogy a jóakarói többször is nekifutottak, hogy olyan fotót pakoljanak föl róla, amin a lehető legjobban néz ki.
Szóval "könyörögve kérlek" nem tegyünk már föl olyan fotót másról, amit magunkról se szeretnénk nyilvánosságra hozni.
Tegzes
Ha már semmiképpen nem hagyod, hogy az én választásom érvényesüljön, akkor inkább kerüljön föl újra a Pipás önarckép, amit anno Pallerti tett föl. Tegzes vita 2024. január 9., 20:11 (CET)
Rubensről, Dürerről és László Fülöpről van fénykép? Van feltöltve róluk készült fénykép? Ha nincs, akkor kicsit gondold már át, hogy miket mondasz! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. január 9., 21:18 (CET)
- László Fülöpről vannak fotók. Egy találomra:
- https://www.gettyimages.dk/detail/news-photo/hungarian-portrait-painter-philip-de-laszlo-circa-1925-news-photo/914850142
- De a Wikipédián belül is van fenn fotója:
- https://commons.wikimedia.org/wiki/Category:Philip_Alexius_de_L%C3%A1szl%C3%B3
- De itt nem ez a lényeg, hanem az, hogy Derkovits a most fennlevő fotóján úgy néz ki, mint egy rablógyilkos. Tényleg ez a cél? (Mondom, Esterházynál is összevissza válogattak, hogy minék jobban nézzen ki a Wikipédián.)
- Jó, tudom, hogy Derkovits hadirokkant volt, nem nézett ki úgy, mint Szilassy László.
- Ám a fiatalkori festményein kifejezetten jóképű. Miért kell valakit vizuálisan lejáratni, mikor nem egyetlenegy kép van róla, hanem legalább tízszer megörökítette magát.
- Kérlek képzeld el, ha valaki terólad tenne föl egy ilyen ramaty fotót. (Tegnap Lechner Ödönt szerkesztettem, s mivel neki is van egy überronda szobra a Margit-szigeten, direkt nem tettem föl. Úgy néz ki rajta, mint gnóm. Ahányszor kimegyek a Margit-szigetre és elmegyek mellette, felmegy bennem a pumpa, hogy hogyan csinálhattak ilyen borzalmas szobrot róla.)
- Szóval szerintem ne szúrjuk már ki Derkovitscsal. Épp eleget szenvedett életében. Tegzes vita 2024. január 9., 21:54 (CET)
Esterházyról én tettem fel csomó képet, nem vettem részt semmilyen válogatásban, úgyhogy ezt hagyjuk! Már csak azért is mert irreleváns. Nem tudom, te milyen könyveket szereztél meg szerkesztettél, de a Wikipédiának nem feladata idealizálni senkit. Ha a megszerezhető, felhasználható fotó ilyen, akkor ilyennel ábrázoljuk, a többi mehet a szövegtörzsbe, már csak azért is, mert azok úgy ábrázolják, ahogyan ő látta saját magát, vagyis nem reális ábrázolás. Kérlek, ismerkedj meg a Wikipédia alapjaival! Bár úgy vettem észre téged csak a saját álláspontod érdekel. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. január 9., 22:13 (CET)
- Kedves Hungarikusz Firkász!
- Feltettem akkor egy másik festményt Derkovitsról. Remélem elnyeri a tetszésed. Én négy könyvet is olvastam Derkovitsról, így tudom, hogy a kortársak véleménye szerint eredetileg csinos fiú volt, de a szerb hadszíntér, az ott szerzett tüdőbaj, az éhezések, valamint a művészlét kínzó dilemmái nem tettek jót a szépségének.
- Rubenset és Dürert azért hoztam föl, mert ők kifejezetten jól néznek ki a saját festményeiken. Szinte biztos, hogy idealizálták magukat, még a hajukat is begöndörítették, meg ilyesmik. Mégis az utókor ebben a "följavított állapotban" ismeri őket, a korabeli photoshopban, filterezésben.
- Nézd! Én szerkesztettem Paris Hiltont is, de meg se kíséreltem az ő szócikkébe fotókat felrakni, vagy az Infoboxba valami a jelenleginél dögösebb képét bepakolni. Paris Hilton ugyanis különösebben nem érdekel. Derkovits Gyula viszont annál inkább.
- Kérlek, engedd meg, hogy egy tűrhető kép reprezentálja őt az olvasóközönség előtt.
- Tegzes
- Ui. Ha megnyitod az Esterházy Péter-szócikk vitalapját, ott láthatod mennyit filóztak egyes szerkesztők, milyen képet pakoljanak föl róla. Engem meghat az ő hozzáállásuk. Nyilván Esterházy-rajongók, s szerették volna róla a lehető legelőnyösebb képet föltenni. Tegzes vita 2024. január 10., 01:37 (CET)
- Nem érted meg ugye? Ez nem tetszés vagy nem tetszés kérdése. Ebben a kérdésben nem számít, hány könyvet olvastál el róla, az sem, hogy mit írnak le bennük. Ha valakiről van egy róla készült fotó, azt használjuk, a többi ábrázolása mehet a szócikk többi részébe. Nem a Wikipédia feladata idealizálni valakit, van így nézett ki akkor amikor a kép készült, akkor így nézett ki. Ez semmit nem von le az értékéből. Az pedig, hogy ő hogyan ábrázolta önmagát a szócikk releváns szakaszában kifejtendő. Itt van relevanciája annak, hogy ki hány könyvet és azokban mit olvasott.
- Egyébként pont az ilyen kép mutatja be a tragédiáját (ha elfogadjuk a felfogásodat, ámbátor én nem látom azt, amit bele akarsz magyarázni a képbe), hogy egy szép és tehetséges ember mivé válik ha az élet elbánik vele és a társadalom sem segít neki.
- De ugye hiába koptatom a billentyüzetemet? Úgysem érdekel, igaz?
- Azt fejed be, hogy folyton más szócikkekre hivatkozol! Állítólag jogász vagy, akkor tudnod kell az ilyen példálózásra vonatkozó érvelési hiba nevét és értelmét. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. január 10., 01:51 (CET)
- Természetes, hogy más szócikkekre hivatkozom.
- Pont mint jogász tartom elfogadhatatlannak az ún. kettős mércét. Hogy például a már említett László Fülöpről egy önmaga által készített, elég jó külsőt mutató festménye van fenn, holott róla számos fotó készült, amiken messze nem néz ki olyan jól, Derkovitsról meg egy ilyen pocsék fotó lesz fönn.
- Kérlek azt is vedd figyelembe, hogy egy fotó se feltétlenül reális ábrázolás. Egy gazdag ember el tud menni Angelóhoz, és akkor olyan lesz a fényképein mint Alain Delon vagy Brad Pitt, mert beállítják/retusálják. Egy olyan számkivetett személyről, mint Derkovits ugyan ki fog egy tisztességes fotót csinálni?
- Ez mély társadalmi probléma. Bizony benne, hogy elgondolkodsz szavaimon. Tegzes vita 2024. január 10., 02:05 (CET)
- Ha ez a hivatkozás természetes, akkor te természetesnek veszed, hogyha Gipsz Jakab lopott, akkor Karton Károlynak is joga van lopni.
- Fülöpről cseréltem a képet a Commonsban lévőre.
- Figyelembe vettem, és erről írtam előző válaszaim egyikében, de ezek szerint, el sem olvastad, csak írod a sajátod. Bízom benne, hogy elgondolkodsz szavaimon! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. január 10., 02:13 (CET)
Ezzel a szerkesztéssel jól sikerült Tegzesnek demonstrálnia utolsó hozzászólásom utolsó mondatát, magyarán semmilyen észérv, szokásjog, kompromisszum nincs rá hatással, annak kell történnie, amit ő akar. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. január 10., 01:32 (CET)
- Kedves Hungarikusz Firkász!
- Sok helyen sokakkal dolgoztam már, de ekkora akadályokat még sose kellett átugranom. (Abszolút nem hatékony a munkám, hisz míg eddig minden miunkahelyemen "hagytak dolgozni", itt - bár 90 %-ban olyan dolgokról szoktam írni, amikhez értek - szinte mindig lyukra futok.
- Írok Regasteriosnak, s megkérdezem tőle, mi a véleménye a kérdésről.
- Tegzes
- Eredetileg azt kértem volna, hogy a Szilassy László-szócikkbe fölteendő képeimet nézze meg, de föl se teszem őket, mert te úgyis letörölnéd őket. Tegzes vita 2024. január 10., 01:52 (CET)
- Ezek, munkahelyeiddel, kollégáiddal kapcsolatos megjegyzéseid már nagyon unalmasak. Hidd el, semmit nem nyom a latban, akkor sem, ha minden 4-5. hozzászólásodban közlöd, hogy jogász, szerkesztő, szerző, mindenhez is értő mindenszakértő vagy. Ezek egy vitában érvelési hibák.
- Az akadályokat pedig saját magad gördíted magad elé a folyamatos erőszakosságoddal, és az arroganciáddal.
- Írj nyugodtan Regasteriosnak, nekem egy szemernyi félelem sincs sem tőle, sem az álláspontjától. Én meg lassan irok a WT-re, hogy mi a véleményük a Derkovits szócikkről való eltiltásról. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. január 10., 02:03 (CET)
Venczel Vera
Kedves Hungarikusz Firkász!
Feltettem akkor a Venczel Vera-szócikkbe egy képet, de kissé furcsa arányai vannak. Jó lesz így? (A fotót Regastarius töltötte fel eredetileg, akit Jávori István temelletted a legkiválóbb képszerkesztőként jelölt meg.)
Már csak egy plusz-fotó szándékozom fölpakolni, ha ez így oké. Egy Egri csillagost.
Köszönöm szépen, ha ránézem a szóban forgó szócikkre.
Tegzes Tegzes vita 2024. január 11., 13:46 (CET)
Venczel Vera 2
Kedves Hungarikusz Firkász!
Találtam a Venczel Vera-honlapon egy fotót, melyen Venczel Vera Tóth Benedekkel látható együtt az Egy szerelem három éjszakája Júliájaként.
http://venczelvera.hu/film/egyszerelem/egyszerelem.html
Nem tudnád ezt a fotót, amely egyértelműen nem filmkocka, hanem csak egy közönséges standfotó szerintem feltenni a Venczel Vera-szócikkbe?
Én már nem merek próbálkozni vele, hisz ki tudja, milyen retorzióval kellene szembenéznem.
Tegzes Tegzes vita 2024. január 11., 17:05 (CET)
Venczel Vera 3
Az a lekezelő hangnem, amit megütsz...
Megint azt írod, hogy mennyit kell dolgoznod utánam. Burumbátor tegnap gyönyörűen leírta neked, mi a helyzet. Ha nekem nem hiszel, higgyél legalább Burumbátornak.
Azt írod, unsz engem. Figyelj! Most már tényleg abbahagyom a szerkesztést, ha ennyire unsz, csak a már megkezdett ügyeimmel foglalkozom egy ideig.
De egy számolási műveletet nagyon kérlek, végezz el! Nézd meg, én mennyi ideig dolgoztam például a Venczel Vera-szócikken, s te mennyi ideig dolgoztál rajta. (A rendszer gyönyörűen mutatja, ki mikor dolgozik, illetve annyiban nem pontos, hogy nem látható mondjuk a Wordben végzett akár egyórás előkészítő munka. )
Tegzes
Még egy mondat:
Nem véletlenül írtam azt a szócikkbe, hogy Venczel Vera, a múzsa. Itt arról volt szó, hogy ő mint szép nő megihletett pár férfiművészt. Mint mondjuk Alma Mahler Gustav Mahlert. A szobor, a festmény még az életében készült el, tehát szerintem itt nem az Emlékezete rész a jó elhelyezés.
Erről ennyit: Tegzes
Ui: Úgy látom, hogy bár kértem a segítségedet, most se segítettél. Nem tettél föl fotót Venczel Veráról. Erről is ennyit. Tegzes vita 2024. január 12., 17:22 (CET)
Tegzes
Mindenekelőtt elnézésedet kérem, hogy a lentebbi sorokat írom a Tegzes és a közted kialakult helyzetre.
Egyfelől a wikitanács felvetésére reagálnék:
- A wikitanácsi beadványnak az a hátránya, hogy iszonyatosan sokat kell hozzá gürizni, hogy egy beadvány részletekbe elkészüljön. Ez azzal fog járni, hogy visszatekintve a múltra, hogy ezt is csinálta, ezt is mondta, ezt is csinálta, ezt is mondta, ezt is csinálta, ezt is mondta, a stresszt növeled ezzel is magadban, nemcsak a menet közbeni összeütközésekkel.
- Ráadásul ha mégis megcsinálod a wikitanácsi beadványt és egyeseknek jó véleményük lesz róla, másoknak pedig ugyan meglesz a véleményük Tegzesről, de inkább magukban tartják, mert inkább távol szeretnék tartani magukat egy wikitanácsi izé, cirkusztól és magadra maradsz, az még inkább elkeserítőbben fog hatni rád. És ha nem állnak melléd egy wikitanácsi beadvány esetén emiatt, hanem megmaradnak a lélekben támogatásod mellett, az a wikitanácsi beadvány kimenetelére is hatással lesz.
Amit még tanácsolni tudnék, ne szerkesztői összefoglalókban üzengess, sőt még csak ne is a vitalapodon, hanem az ő vitalapján. Ha mégis idetévedne, helyezd át az ő vitalapjára az üzeneteit és ott reagálj rá.
Élj az üzenetekben az aláhúzásokkal és a félkövér betűk, utasításszerű kérdőmondatok használatával. Mondtam ugyan, hogy a vitalapodról az ő oldalára helyezd át a mondatait, de ettől még a mellébeszéléseire ne reagálj, csakis arra, ami lényeges. Próbálj meg vele lakonikusan, érzelemmentesen beszélni mindvégig. Ugyanakkor úgy beszélj vele, mint főnök a beosztottjával. Akár egymás után több üzenetet is küldhetsz úgy, hogy még az elsőre se válaszolt, időnként sürgesd is.
Tudom, te is tudod, hogy tudom, hogy régi motoros vagy a wikipédián, de mivel éjszaka ezeken tűnődtem, amiket írtam, szükségesnek éreztem leírni - akár feleslegesnek hatnak mindazok, amiket írtam, akár nem. Apród vita 2024. január 14., 07:38 (CET)
Apród! Elolvastam az üzenetedet! Szinte semmivel sem értek egyet vele, de ahogy Tegzessel sem óhajtok "beszélgetni" úgy róla sem, úgyhogy remélem, ez lesz az utolsó ilyen válaszom. Egy megjegyzésem lenne csak: úgy lett volna frankó a dolog, ha a nálam hagyott üzeneted mellett nála is hagysz egy üzenetet. Például arról, hogy ideje lenne változtatnia. Láthatta több ízben és láthatja, hogy a módszerei problémát okoznak másoknak (tulajdonképpen neki is, de ez már legyen az ő baja), mégsem próbál meg változtatni rajtuk, sőt még dölyfösen ki is jelenti, hogy semmit nem óhajt tenni a problémák elkerülésének érdekében. Ő nem néz előnézetet, ő nem kapcsolja be az értesítéseket, ő nem hajlandó ránézni a szócikkre, mielőtt elmenti a lapot. Bár az sem ördögtől való, hogy mindét használja, ezt senki sem kérte tőle, de, hogy egyiket sem hajlandó... Gyakorlatilag mindenki igazodjon hozzá, mert ő a Tegzes. Hát ez nem így működik ott a Wikipédián. Burumbátor leirt egy lehetséges magyarázatot arra, hogy miért semmisíti meg sorozatosan a szerkesztéseimet. Amellett, hogy ez csak egy lehetséges magyarázat, akkor sem magyaráz meg minden alkalmat, pl. két link bemásolása nem órákig tart. Ezt a Burumbátor szerinti magyarázatot most vértként próbálja viselni, mint bizonyítékát annak, hogy ő mindenben ártatlan, én meg mindenben vádaskodok. De!
- Burumbátor magyarázata csak egy lehetséges magyarázat és nem is húzható rá minden esetre még akkor sem, ha igaz is.
- A magyar Wikipédia 20+ éve létezik. Érdekes, hogy eddig még soha senkinek nem volt ilyen szerkesztési problémája csak és kizárólag Tegzesnek, és mit ad isten, ezek is gyakorlatilag csak az én szerkesztéseimre korlátozódnak (akármekkora a két szerkesztés közötti időintervallum), meg egyszer Jsoóséra.
- Azért sem hihető a Burumbátor-féle magyarázat teljes egészében, mert Tegzes nem egyszer jelentette ki, hogy ő úgy szerkeszt, hogy az előző szerkesztő szerkesztését nyitja meg szerkesztésre. Ezt állítólag Pagony mondta neki, hogy így kell csinálnia, ami teljességgel nonszensz.
- Most bocsánatkérést követel, de egyrészt nem bizonyított semmit, ami ezt jogossá tenné, mivel, ahogy írtam, Burumbátor magyarázata csak egy lehetséges magyarázat és nem is illik rá minden esetre, főleg ha a pagonyos részt is figyelembe vesszük. Másrészt nem veszi észre magát, hogy ő miket csinál, miket mond.
Tegzesnek mind az írással, mind az olvasással vannak problémái a szerkesztések téren, azonban nem óhajt változtatni, sem tenni a problémák ellen. Saját maga jelentette ki. A szabályokat nem ismeri, azokat megismerni nem akarja. A szerkesztéseivel kapcsolatos véleményeket, válaszokat vagy el sem olvassa, vagy nem foglalkozik velük, csak a saját álláspontját nyomatja, azokba a saját elképzeléseit nyomva, ahelyett, hogy elolvasná és értelmezné a leírtakat. Pl., neki megvan a panorámás Bulgária könyv, de én azt nem fogadnám el forrásként. Persze azt nem tudhatja, hogy nekem több része is megvan a sorozatnak, de ha egy kicsit körülnézett volna, tudhatná, itt lyukra futott, mivel a könyvek elfogadott források egy-két kivételtől eltekintve), ha pedig még inkább körülnézett volna, azt is tudhatná, hogy két panorámás könyvnek még sablont is létrehoztam, hogy forrásként könnyebb legyen használni. De persze könnyebb beszólogatni, hogy nekem mi tetszik meg mi nem tetszik, mint megnézni a vonatkozó irányelvekben/útmutatókban azt, hogy mi fogadható el forrásként és ami nem az miért nem. De hát végülis egy jogász miért is foglalkozna azzal, hogy szabályokkal ismerkedjen meg, amikor veszekedni is lehet.
Részemről ennyi. Remélem, nem kell Tegzesről többet értékeznem a vitalapomon. Fentebbieket neked és róla írtam, nem neki. Az üzeneteit továbbra is kapásból fogom a vitalapomról törölni, mert a végtelen pofátlansága nagyon irritáló. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. január 14., 12:17 (CET)
- Még egy gyors gondolat. Még ha igaz is Burumbátor magyarázata, és elfogadjuk, hogy Tegzes soha nem találkozik szerkesztési ütközéssel (leszögezem, ez lehetetlen, még ha néha elő is fordulhat), akkor sem magyarázat arra, amikor érveket hoz fel a szerkesztési összefoglalókban, amikor az általa preferált változatra állítja vissza a szócikket (lásd Derkovits Gyula infoboxos ügye). Ha nem is tud a módosításról, nincs tudomása a szerkesztésről, akkor honnan tudja, hogy még kell indokolnia a változtatást? Akkor miért nem csak szimplán visszaáll a szerkesztés? Ez csak úgy lehet ha 1. Tegzes időutazó, 2. Tegzes jövőbelátó, 3. Tegzes hazudik. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. január 14., 14:38 (CET)
- Én is arra kérlek, hogy ehhez ne fűzzél olyan szerkesztési összefoglalókat, mint legutóbb. Bináris ide Kelt: Wikipédia, 2024. január 14., 12:44 (CET)
- A kérésdet vettem, köszönöm! Az események fényében majd meglátom, hogyan járok el a saját vitalapomon. Köszönöm! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. január 14., 12:50 (CET)
- Kedves Hungarikusz Firkász!
- Tök más ügyben jöttem ide, mivel látom, hogy rólam leveleztek, elolvastam miket írtatok.
- Valaki mást is megkérdeztem (egy informatikust), és ő azt mondta, hogy nekem a Böngészőmben úgy van beállítva valami, hogy letilt dolgokat és ezért nem kapok meg bizonyos üzeneteket.
- Például azt írod, hogy te ötször írtál nekem Berény Róbert ügyében. Hidd el, hogy én egyszer se kaptam meg. S a laptörténetben sincs utalás arra, hogy te bármit is csináltál volna a Berény Róbert-szócikkel.
- Budapesten laksz? Eljössz hozzám? Megnézed a számítógépemen a beállításokat? Vagy hogy a fenébe bizonyítsam be az "ártatlanságom"-at?
- Szinte bármit csinálok, te olyan dolgokat tulajdonítasz nekem, amit egyszerűen nem tudok mire vélni. Miközben én békésen dolgozom, azt írod, hogy én törölgetek.
- Jóllehet még a Derkovitsos Infoboxos fotót se töröltem, amit pedig mikor megláttam, majdnem szívinfarktust kaptam.
- Szerintem Burumbátornak van igaza. Most se tudok mást mondani és hidd el, én se örülök annak, hogy gyakorlatilag nem is tudok érdemi dolgokkal: a szócikkalanyokkal foglalkozni, hanem állandóan igazolójelentéseket kell írjak, s a tetejébe még nem is hisztek nekem.
- Most mi lesz ennek a vége? Kijön egy ellenőrzőbizottság, s leellenőrzi a számítógépes beállításaimat?
- Tegzes Tegzes vita 2024. január 14., 18:08 (CET)
Apród, Solymári, legyetek szívesek segíteni szöveget értelmezni ennek az egyetemet kitűnővel végzett embernek! Ezt írtam én:
- "Ennek ellenére segítettem néhány feltöltésednél, így megint itt van egy valótlan állításod, miszerint nem segítettem. Berény Róbert festményeinél 5 azaz öt esetben tettem utalást arra, hogy mit és hogyan kellene javítanod, nem tetted, rá sem néztél a fájlokra."
Erre az a válasza, hogy:
- "Például azt írod, hogy te ötször írtál nekem Berény Róbert ügyében. Hidd el, hogy én egyszer se kaptam meg. S a laptörténetben sincs utalás arra, hogy te bármit is csináltál volna a Berény Róbert-szócikkel."
Hol írtam én olyant, hogy írtam neki üzenetet Berény Róbert ügyében? Hol írtam én olyant, hogy bármit is csináltam a Berény Róbert szócikkben? Úgy látom, azt írtam, hogy Berény Róbert festményeinél (" néhány feltöltésednél") tettem öt szerkesztést ("tettem utalást") és a mondat végén oda is írtam, hogy a fájlokról van szó ("rá sem néztél a fájlokra").
Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy aki kitűnőre végzett egy egyetemen ennyire nem képes egyszerű mondatokat értelmezni. Vagy kamuzott a végzettségéről, vagy szórakozik azzal, hogy ennyire értetlen és ennyire nem képes szöveget értelmezni. Akár így, akár úgy, látható, hogy valami nem stimmel nála. Az újabb fals állításairól már nem is akarok szólni. A wikipédiás értesítéseknek semmi közül a böngésző beállításaihoz. Vagy vegyétek a szárnyaitok alá, vagy lassan drasztikusabb megoldások felé kell menni, mert ez így sokáig nem működhet. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. január 14., 18:53 (CET)
Berény Róbert esetében a laptörténetben 18 óra 53 előtt egyszer sem fordult elő Hungarikusz Firkász neve. Az utalás és szerkesztés - amit Tegzes mond "csinálás" néven - fogalma szerintem nem ugyanaz. Ugyanakkor Berény Róbert ügyében Tegzes csak egyszer írt a saját vitalapjára a te segítségedet kérve 2024. január 6-án (válasz nincs a vitalapján).
Nem kétlem ettől függetlenül, hogy Hungarikusz Firkász öt esetben utalást tett Berény Róbert festményeinél (már csak azért is, mert lehet, hogy csak festménycímek íródtak le), ezt azonban kereső segítségével meg a Berény Róbert szócikk szerkesztési összefoglalóiban nem látszik. A linkek forrásolására jó lenne éppen ezért mindkét félnek törekedni, mert így mindkét fél mondatai a levegőben lógnak (még az sem baj, hogyha úgy írnának, hogy X. vitalapján Y. hónap Y. napján tettem utalást valamire, meg A. vitalapján B. hónap C. napján tettem utalást rá). Ha pedig mindezek szerkesztési összefoglalókban történtek, akkor ezért sem jó, hogy úgy történnek, mert ezt a Wikipédia keresője nem tudja kiadni.
Ami pedig azt illeti, hogy vegyük szárnyunk alá, a vitalapomon és a vitalapján egyaránt írtam részben a szócikkek tartalmával kapcsolatban, részben azzal kapcsolatban, egy-egy szócikk átnézéséhez kit tudnék ajánlani, részben a járőrök üzenőfalán írtam arról, miért nem jó a járőrök üzenőfalán tett javaslata. És nemcsak én próbálok segíteni, hanem mások is.
Mindenesetre a vitalapomon volt, hogy jót írt rólad (Én az Émile Zola-szócikkből próbáltam meríteni, ahol Hungarikusz Firkász megoldotta ezt a problémát, úgy, hogy az érintett részekre ezt írta be: <rev name= "EF" />). Tehát - ha nem is mondom, hogy mindig - de időnként merít a tanácsaidból, mégha nem is úgy tűnik (egyébként itt arra is felhívtam a figyelmét, hogy nem rev, hanem ref). Apród vita 2024. január 14., 19:56 (CET)
- Na, úgy tűnik vakot kértem meg, hogy vezessen egy világtalant. Apród, próbáld meg értelmezni ezt a szöveget:
- "Ennek ellenére segítettem néhány feltöltésednél, így megint itt van egy valótlan állításod, miszerint nem segítettem. Berény Róbert festményeinél 5 azaz öt esetben tettem utalást arra, hogy mit és hogyan kellene javítanod, nem tetted, rá sem néztél a fájlokra."
- Van ebben szó szócikkről? Van benne szó vitalapról? Szerinted mit jelent a mondatban a néhány feltöltésednél fordulat? Szócikket? Szerinted mit jelent a rá sem néztél a fájlokra szövegrész? A fájlok szó szócikket jelent? Tényleg ide kell linkelnem a Commonsba feltött fájlokat, hogy felfogjátok, hogy fájlokról van szó, mert a feltöltés és a fájl szavakból nem értitek meg, hogy nem szócikkekről meg vitalapokról beszélek? Te azért nem ma kezted a szerkesztést, tényleg nem tudsz különbséget tenni szócikk és fájl között? Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. január 14., 20:06 (CET)
- Valóban nem volt nehéz rátalálni, pl. itt: [2]. Amúgy próbáltam lelkesíteni Tegzest, hogy vegyen részt a jövő hétvégi élő wikitalálkozón, hiszen ott egy vagonnyi kérdésére választ kaphat régi szerkesztőktől. Solymári vita 2024. január 14., 20:29 (CET)
- (Fizikailag nem ide akartam tenni ezt a beírást, de most már mindegy, lényeget nem érint a fizikai hollét.) Solymári vita 2024. január 14., 20:32 (CET)
- Valóban nem volt nehéz rátalálni, pl. itt: [2]. Amúgy próbáltam lelkesíteni Tegzest, hogy vegyen részt a jövő hétvégi élő wikitalálkozón, hiszen ott egy vagonnyi kérdésére választ kaphat régi szerkesztőktől. Solymári vita 2024. január 14., 20:29 (CET)
Most végre rátaláltam az utalásokra (legalábbis négyre):
- https://commons.wikimedia.org/w/index.php?title=File:Ber%C3%A9ny_R%C3%B3bert_-_1920-as_%C3%A9vek_v%C3%A9ge_-_Pirosruh%C3%A1s_n%C5%91_z%C3%B6ld_szob%C3%A1ban.jpg&action=history
- https://commons.wikimedia.org/w/index.php?title=File:Ber%C3%A9ny_R%C3%B3bert_-_1929-30_-_Macsk%C3%A1s_csend%C3%A9let.jpg&action=history
- https://commons.wikimedia.org/w/index.php?title=File:Ber%C3%A9ny_R%C3%B3bert_-_1929_-_Csend%C3%A9let_tulip%C3%A1nokkal.jpg&action=history
A szerkesztési összefoglalók használatát üzengetésekre mindenesetre célszerűtlennek tartom, különösen, ha az egymás közötti kommunikáció amúgy is feszélyezett, ezeket vitalapokon, kocsmafalakon kell megbeszélni. És emlékezz, mennyire bosszantó volt, amikor Livvyfan nem akarta megadni a forrást ahhoz, hogy mire céloz, csak utalásokat adott meg, úgy kellett azt is kibányászni, hogy mire gondol. Apród vita 2024. január 14., 20:26 (CET)
- Apród, úgy látom, itt vaksüket beszélgetés folyik.
- Ahol négyet találtál ott van az ötödik is. Az egyik képen kettő van.
- Itt nem láthattál üzentetést, itt leírások vannak az elvégzett szerkesztésekről, amiket el lehet olvasni, elolvasás után okulni belőlük, okulás után, megfelelő módon tölteni fel fájlokat.
- A Livvyfan-ügynek semmi köze ezekhez az eseményekhez. Korántsem hasonlítanak. Semmilyen mértékben sem.
A továbbiak hadd ne nekem kelljen magyarázkodnom teljesen nyilvánvaló dolgokról, és szövegértelmezést adni arról, hogy mit írtam. Solymári kapásból megtalálta a képeket, pedig ugyanazt a szöveget olvasta el, amit ti ketten. Szerintem itt nem én vagyok az, akit meg kell győzni, hogy azt írtam, amit gondoltam, hogy írtam, és a leírtak azt jelentik, mint amik le vannak írva. Megkérlek, a továbbiakban inkább Tegzest próbáld rávenni arra, hogy változtasson a gondolkodásán, a beállításainak megváltoztatásán, és azon, hogy végre elolvassa a Wikipédia szabályait. Például, hogy milyen forrásokat fogadunk/nem fogadunk el.
Solymári, köszönöm a lépésedet. Fura a válasza, annak fényében, hogy nekem meg azt írta, menjek fel hozzá és nézzem meg a számítógépét. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. január 14., 20:47 (CET)
Újabb megnyilvánulása miatt sajnos megint fel kell vegyem a fonalat, mert amit Tegzes megenged magának az már kritikán aluli. Vitalapján, 2024. január 18., 08:23-kor hagyott khm. üzenetével kapcsolatban kénytelen vagyok sajnos rámutatni a ferdítéseire, csúsztatásaira. Többek között ezeket írta:
- Olvasd csak el ezt a gyöngyszemet, kérlek:
- "TUDOM, HOGY A JOGÁSZOKNÁL AZ ERKÖLCS NEM FELTÉTLENÜL SZEMPONT." Forrás: Korvin Ottó-szócikk vitalapja
- A Te véleményed szerint ez, egy ismert járőrtől származó, nekem való beszólás "disztingvált hangvételű megszólalás"? Példamutató gesztus egy állítása szerint a Wikipédián már több mint 20 éve szerkesztéseket végző személytől?
- Amikor ezt, az egész magyar jogásztársadalmat gyalázó szöveget meglátta egy ismerősöm, fölhívott telefonon, és az javasolta, hogy kezdeményezzek összeférhetetlenségi eljárást, s kérjem, hogy a nemcsak engem, hanem a jogászokat en bloc becsmérlő járőrt a kritikátlan gyűlölködése miatt tiltsák le attól, hogy az én szerkesztéseimet ellenőrizze.
- Nem kezdeményeztem összeférhetetlenségi eljárást.
- De komolyan mondom, ha még egyszer belém rúg a szóban forgó személy, föl fogok lépni az általa egy kezdő szerkesztővel szemben folytatott, minden elképzelést felülmúló rágalomhadjárat ellen.
- És nyomatékosan megkérem, hogy nézzék már meg azokat a szerkesztői összefoglalókat, amelyekben úgy beszél velem, mint egy rühös kutyával. (Ne a mostaniakat. Ugyanis Apród tanácsára pár napja visszafogja magát. Meg lehet nézni, hogy tavaly év végén nem is szerkesztettem szinte semmit, úgy tele volt a hócipőm őmiatta.)
- Nem folytatom.
- Csak annyit akartam elmondani neked, kedves Solymári, hogy ha itt a Wikipédián mindennapos tapasztalatom a bullying, akkor talán nem csodálható, ha végső kétségbeesésemben nagybetűvel írok. Kiabálok.
- Szia: Tegzes
Kezdjük azzal, hogy a szöveg kiragadott részlete egy khm. vitának, ahol rámutattam arra, hogy Tegzes, ahhoz képest, hogy jogász, még a legegyszerűbb jogi dolgokat sem tudja (például, hogy ami nem az ő munkája, arról nem állítja, hogy az övé), és arra, hogy olyan hajmeresztő dolgokat képes állítani, amiknél még csak jogásznak sem kell lennie senkinek ahhoz, hogy belássa, logikailag lehetetlen (például egy 1919-es képnek nem lehet szerzője az, aki most feltöltötte, és akiről tudjuk, hogy nem is élhetett 1919-ben). Az, hogy egy vitából kiragad valaki egy részletet és csak azt mutatja be, de azokat amiket ő mond, vagy ő tesz, "elfelejti" nem erkölcsös lépés. Már csak azért sem, mert tudjuk, ő miket írogatott nekem, és igen, itt az ominózus, zsidógyűlőlzös, Görgey-ellenzőségről van szó. Másokat ilyenekkel vádolni szintén nem erkölcsös, aztán többször letagadta még azt is, hogy ilyesmit egyáltalán mondott volna. Szintén nem erkölcsös. Érdekes, az ő megnyilvánulásai miatt "nem telefonált ismerőse"? Kettős mérce. Szintén nem erkölcsös.
De akkor lássuk, miért is mondtam, amit mondtam. Nagyjából azóta, amióta Tegzes megjelent a Wikipédián, ahányszor szerkesztek utána, szinte mindig visszacsinálja arra a változatra, amit ő csinált. Korábban arra hivatkozott, hogy Pagony mondta neki, hogy ezt így kell csinálnia. Miután én is, Pagony is szóltunk róla, hogy ez biztosan nem igaz, leállt azzal, hogy erre hivatkozzon. A szokásával azonban nem állt le. Azonban most már arra a lehetséges eshetőségre hivatkozik, amit Burumbátortól olvasott. Emellett ugyebár azt állította többször is, hogy ő nem kap értesítéseket, de sajnos legalább két esetben is elszólta magát (egyszer amikor OsvátA-nak írta, hogy kapott értesítést a vitalapja módosításáról, egyszer amikor Apródnak megírta, hogy kapott értesítést arról, hogy Apród megköszönt neki valamit. Szóval Tegzes vagy nem állított igazat arról, hogy nem kap értesítést, vagy nem állított igazat arról, hogy nem kap értesítést. Valótlanságok állítása, azok többszöri megismételgetése nem erkölcsös lépés.
- "Tudom, hogy a jogászoknál az erkölcs nem feltétlenül szempont." mondottam én.
- "Amikor ezt, az egész magyar jogásztársadalmat gyalázó szöveget meglátta egy ismerősöm, fölhívott telefonon, és az javasolta, hogy kezdeményezzek összeférhetetlenségi eljárást, s kérjem, hogy a nemcsak engem, hanem a jogászokat en bloc becsmérlő járőrt a kritikátlan gyűlölködése miatt tiltsák le attól, hogy az én szerkesztéseimet ellenőrizze."
Hát akkor nézzük. Kezdjük azzal, hogy én sehol nem beszéltem magyar jogászokról. Itt megint tetten érhető Tegzes azon szokása, hogy nem értelmezi a szövegeket. Mivel -- állítása szerint -- kitűnően végezte az egyetemet. Hogy lehet, hogy olyasmit olvas bele egyetlen mondatba, amibe 9 szó van, ami ott sincs? Ha nem tud olvasni, szöveget értelmezni az baj, de az még nagyobb baj, ha tud és szándékosan lát bele mások mondanivalójába olyasmiket, amik nincsenek ott, és azokat támadja. Sajnos amellett, hogy ez sem erkölcsös dolog, ráadásul még érvelési hiba is. Abban most nem vagyok biztos, hogy ez az árnyékboxolás vagy a szalmabábérvelés.
Folytassuk azzal a mondással, hogy akinek nem inge ne, ne vegye magára. Én nem gyűlölöm en bloc a jogászokat. Több jogász barátom is van, őket kifejezetten kedvelem. Közülük az egyik egy volt szerkesztőtársunk Laci.d, akivel, bár már nem szerkeszt, szoktuk tartani a kapcsolatot. Ez az en bloc jogászgyűlős megjegyzés nagyon, de nagyon hasonlít a zsidógyűlős megjegyzéshez, azaz a vér nem vállt vizzé.
Végül, amivel kezdtem: láthatóan egy környezetből kiragadott mondatról van szó. Az nem lett feltüntetve, miért is írtam, amit írtam. Ez pedig az, hogy nem tartom erkölcsösnek azt, hogy valaki az egyik mondatával éppen támad, a másik mondatával meg arra kér, hogy segítsek. Erkölcsös embereknél ez nem így működik. Ennek ellenére én segítettem, amennyire tudtam, és a helyzetnek megfelelően jónak láttam azt megtenni. Tegzes még ezt a segítséget is próbálta letagadni. Hát ez sem éppen erkölcsi nívó.
Nekem nincs félelmem attól, hogy Tegzes fellép ellenem. Már csak azért sem, mert láthatóan nem csak nekem van bajom a szócikkekben tett módosításaival, ami viszont engem igazol. Mit érne el vele? Egy időre megtiltanák, hogy ellenőrízzem a szerkesztéseit? Egyrészt csak növekedne az ellenőrízetlen szerkesztések száma, több teher jutna a többi járőrre. Másrészt látható, hogy akkor mások kifogásolnák a szerkesztéseit, ahogy ez az uralkodó vitalapján is történt, ahol látható, még csak nem is én kértem másodvéleményt a szerkesztéseiről, így még csak az sem merülhet fel, hogy olyanok szóltak hozzá, akiket direkt én kértem meg, hogy az álláspontomat támogassák. Ezzel szemben Tegzes direkt arra kért embereket, hogy az ő érdekében szóljanak hozzá egy témához: Derkovits Gyula arcképe téma. Ez sem igazán erkölcsös, sőt a canvassing nem is igazán elfogadott dolog a Wikipédián.
Az ezzel való fenyegetőzése is tipikus: ha valami nem tetszik, (rögtön) "perrel" fenyegetőzik. Sajnos azokat a rágalmakat elfelejtette-elfelejti, amiket ő tett-tesz velem szemben. Emiatt sincs félelmem egy eljárástól, amit ő kezdeményez, mert ez egy olyan fegyver a kezében, amely megeshet, hogy fordítva sűl el.
Összefoglalva: nem cáfolta meg az állításom valóságtartalmát, legalábbis, az ő esetében biztosan nem. Leírom, bár már más is elmondta neki, és nem volt foganatja, így valószínűleg most sem lesz: az a probléma, hogy ő többre tartja magát másoknál, és úgy ugrik bele egy-egy szócikkbe, hogy ő mindenkénél mindent jobban tud, ezért nem fogadja el a szerkesztései utáni javításokat és a kritikákat, arra hivatkozva, hogy ő mindenféle. Gyakorlatilag egy wikipédiás Havas Henrik, aki polihisztori reneszánsz embernek érzi magát. Sajnos azonban nincs tisztában sem az enciklopédia minőségével, sem a Wikipédia szokásaival, szabályaival, szabványaival.
Azt mondtam, nem fogok hozzászólni, és csak olyan szócikkekben járok el, amely témája érdeklődésemre számot tart. Sajnos azonban a provokációk, fals állítások mellett nem lehet szótlanúl elmenni, mert ha az ember nem cáfolja meg azokat, akkor hallgatás egyetértés alapon kvázi elismeri azok valóságtartalmát. Továbbra is módosítani fogom utána a problémás részeket az engem érdeklő szócikkekben, legfeljebb nem írok szerkesztési összefoglalót, vagy csak minimálisat, így nem lesz mibe belekapaszkodnia. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. január 18., 10:33 (CET)
Véletlenül kimaradt ez az erős ferdítésnek, csúsztatásnak a tisztázása:
- „Példamutató gesztus egy állítása szerint a Wikipédián már több mint 20 éve szerkesztéseket végző személytől?”
Először is, nem állítottam olyant, hogy több mint 20 végzek szerkesztéseket. Mivel a Wikipédia idén 23. éves, a magyar pedig idén lesz a 21. nem is állíthattam ilyesmit, ugyanis pár évvel később, 2005-ben szerkesztettem először, IP címről. Ezen szerkesztői azonosító alól pedig 2007-ben szerkesztettem először, ami ~16-17 év. Amit mondtam az az volt, hogy közel húsz éve szerkesztek, valamiért Tegzesnek ezt is sikerült kiforgatnia, ami szintén rámutat arra, hogy erkölcsileg nincs a helyzet magaslatán, azonban a tények (regisztrációs naplók pl.) jól megcáfolják az állításait. De ha esetleg idehozza idézetként és difflinkkel azt a hozzászólásomat, ahol azt írtam, több mint 20 éve szerkesztem a Wikipédiát, azon nyomban revideálom ezt az álláspontomat, és ezért a megjegyzésemért természetesen meg fogom követni Tegzest.
Példamutatásról viszont inkább ne magyarázzon olyan, aki másokat alaptalanul vádol meg hatalommal való visszaéléssel. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. január 18., 11:07 (CET)
- Egész egyszerűen elegem van abból, hogy nem tudok érdemi munkát végezni. (Valakinek megígértem, fölteszek a Venczel Vera-szócikkre jogtiszta, engedélyezett fotókat, de nem jut rá időm.)
- Egyre reagálok csak, de arra századszor is: nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem teszek föl olyan fotókat, amiket te töröltél. Legjobb lenne, ha Burumbátor eljönne a lakásomra, s megnézné, hogy vannak nálam a beállítások, s akkor talán leállnál ezzel a szinte monomániásan hangoztatott rágalommal.
- Ahogy mondtam, számomra a Wikipédián a legfontosabb szócikk a Derkovits Gyula-szócikk. Ennek ellenére nem töröltem le szerencsétlen Derkovits bányarém-fotóját. Ugyancsak nem töröltem le Korvin Ottó fotóját (jóllehet azt a fotót abszolút problémásnak tartom a vitalapján kifejtett érvek alapján), s nem töröltem le László Fülöpöt és Berény Róbertet se. Mind a négyükről az a fotó van fenn, amit te tettél föl.
- Most jelzem azonban, hogy mivel szereztem kb. hat jogtiszta fotót Venczel Veráról, szándékozom egy fiatalkori fotót föltenni az Infoboxába. És nem, nem csak azért, mert Venczel Vera fiatalon szebb volt, hanem azért mert Venczel Vera naiva volt, tehát informatív erővel az bír, ha a naiva-kori fotóját szerepeltetjük.
- xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
- Egyúttal hadd adjak hangot értetlenségemnek: annyiszor írtad már hogy unsz engem, akkor miért vagy mazochista? Miért teszed ki magad annak súlyos traumának, amit számodra az én munkáim javítása jelent.
- De a Wikipédia illetékeseit se értem. Hogy engedhették, hogy idáig fajuljanak az események?
- Nem először fordul elő a világtörténelemben, hogy két ember nem tud (harmonikusan) együtt dolgozni. Nagy dolog! Erre vannak az összeférhetetlenségi szabályok. Hungarikusz Firkász, aki láthatóan egy kanál vízben megfojtaná Tegzest, ne ellenőrizhesse többé Tegzes munkáit. Annyira gyűlöli ugyanis Tegzest, hogy a közreműködéseit képtelen reálisan, egy lépést hátralépve megítélni.
- Tegzes
- Ui. Eddig mindig te "fenyegetőztél" azzal, hogy többé nem fogsz válaszolni nekem, meg három levelemet is törölted a vitalapodról, amiben mindig megírtam, hogy szerkesztési ütközéseknél nem törölgetek képeket.
- Most már én mondom, hogy kétszer is meggondolom, válaszoljak-e neked. Az én türelmemnek is van határa!
- Tegzes Tegzes vita 2024. január 18., 11:25 (CET)
- "Egész egyszerűen elegem van abból, hogy nem tudok érdemi munkát végezni. (Valakinek megígértem, fölteszek a Venczel Vera-szócikkre jogtiszta, engedélyezett fotókat, de nem jut rá időm.)" –- Senki nem kért meg sem arra, hogy írogassál nekem, sem arra, hogy válaszolgassál (érdemlegeset úgysem tudsz mondani), úgyhogy azt, hogy nem tudsz érdemi munkát végezni, ne erre akard fogni! Azért nem tudsz érdemi munkát végezni, mert egyszerűen túl nagyra vagy magaddal ahhoz, hogy belásd: rengeteg mindenhez nem értesz, amiről azt hiszed, hogy igen.
- "Egyre reagálok csak, de arra századszor is: nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem teszek föl olyan fotókat, amiket te töröltél. Legjobb lenne, ha Burumbátor eljönne a lakásomra, s megnézné, hogy vannak nálam a beállítások, s akkor talán leállnál ezzel a szinte monomániásan hangoztatott rágalommal." -- Akkor százegyedszerre is: attól, hogy egy tévedést, valótlanságot állít valaki, akár százszor is, nem válik igazzá. Pláne úgy nem, hogy te magad írtad le, hogy kapsz értesítéseket. Azt is te magad írtad le, hogy nem akarsz értesítéseket kapni, aztán meg a böngésződre fogtad. Ráadásul Burumbátor az értesítésekről nem mondott semmit, úgyhogy ne vele takarózz, mert az is hamisság!
- "Ennek ellenére nem töröltem le szerencsétlen Derkovits bányarém-fotóját. Ugyancsak nem töröltem le Korvin Ottó fotóját (jóllehet azt a fotót abszolút problémásnak tartom a vitalapján kifejtett érvek alapján), s nem töröltem le László Fülöpöt és Berény Róbertet se. Mind a négyükről az a fotó van fenn, amit te tettél föl." - Ez úgy pontos, hogy kettejűknél az a fotó van benn, amit visszatettem, azután, hogy te kivetted őket. Korvinról azért van az a kép, ami volt, mert amit te feltöltöttél problémás volt. Ráadásul te magad vetted ki a szócikkből, így duplikálódott a szövegtörzsben lévővel. Ezt a duplikációt szüntettem meg. Persze, ha ezt figyelembe vetted volna, az megzavarná az elméletedet. Összességében pedig nehogy már hálás legyek azért, hogy nem változtattál vissza egy szócikket, miután a közösség hozzászóló tagjai leszavazták az álláspontodat!
- A Venczel Verás eszmefuttatásod nem érdekel. Egyrészt mert ha van jobb kép róla az csak haszon, ha pedig nem stimmel majd a jogi helyzete, a kezelők úgyis eljárnak a képekkel kapcsolatban.
- "Egyúttal hadd adjak hangot értetlenségemnek: annyiszor írtad már hogy unsz engem, akkor miért vagy mazochista? Miért teszed ki magad annak súlyos traumának, amit számodra az én munkáim javítása jelent." - Mivel elkötelezett szerkesztője vagyok a Wikipédiának, és az engem érdeklő szócikkeknek, sajnos olyannak is a közelébe kell menni, aki problémás. De! Nem a javítások okoznak traumát, hanem az, hogy jópárat többször is meg kell ismételni. Akár szándékosan, akár figyelmetlenségből, akár beállításeltérésből adódóan (utóbbira, ha valós is, nincs elnézés, mert ha valaki dafke nem akar változtatni a beállításokon, akkor az az ő felelőssége, akkor viselje a következményeit) következnek be, valamint az, hogy folyamatosan, gyakorlatilag már trollszinten tartod fenn az ezekkel kapcsolatos vitákat, veszekedéseket. Ezeket viszont sajnos nem tudom kivédeni, mert minden alkalommal megjelensz vagy itt vagy vitalapon és többkörben tartasz fenn témát, amiben megpróbálod megmagyarázni azt, amit nem lehet.
- "Nem először fordul elő a világtörténelemben, hogy két ember nem tud (harmonikusan) együtt dolgozni. Nagy dolog! Erre vannak az összeférhetetlenségi szabályok. Hungarikusz Firkász, aki láthatóan egy kanál vízben megfojtaná Tegzest, ne ellenőrizhesse többé Tegzes munkáit. Annyira gyűlöli ugyanis Tegzest, hogy a közreműködéseit képtelen reálisan, egy lépést hátralépve megítélni." -- Megint fantáziálsz, vagy pedig a saját érzéseidet próbálod kivetíteni rám. Én nem akarlak megfolytani sehogyan sem, és nem is gyűlőllek. Nem foglalsz el akkora teret az életemben, hogy ilyen súlyos érzéseket váltsál ki belőlem, a személyedet sem ismerem annyira, hogy téged, mint embert gyűlöljelek. Nem-nem. Egyáltalán nem gyűlőllek. Azokat a hibás szerkesztéseket rühellem, amiket elkövetsz, és meg is ismétled őket, utána pedig az IRL valódra hivatkozva igyekszel megmagyarázni.
- "Ui. Eddig mindig te "fenyegetőztél" azzal, hogy többé nem fogsz válaszolni nekem, meg három levelemet is törölted a vitalapodról, amiben mindig megírtam, hogy szerkesztési ütközéseknél nem törölgetek képeket." – Igen, és igyekszem is ezt betartani, de sajnos egyes provokációkra kénytelen vagyok.
- "Most már én mondom, hogy kétszer is meggondolom, válaszoljak-e neked. Az én türelmemnek is van határa!" - Először is, soha nem kértem, hogy akárcsak egyszer is írj nekem. Soha. Másodszor pedig hidd el, én lennék a legboldogabb ha nem irogatnál nekem. Attól meg méginkább ha végre változtatnál a szerkesztési szokásaidon. Láthatod, már nem csak nekem szúrja a szememet. Nem igénylek választ. Bár biztos fogsz még írni, mert nem bírod megállni. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. január 18., 12:00 (CET)
Korvin Ottó
A képet törölnöm kell, ugyanis nem megfelelő licenccel tettem fel.
Most teszek egy kísérletet a Commosra, majd az Infoboxba való feltételre. Tegzes vita 2024. január 17., 02:12 (CET)
Fekete Vince
Kedves Hungarikusz Firkász,
kérem, hogy a január 17-én 15:08-kor a Fekete Vince oldalán végzett szerkesztésem kerüljön elfogadásra, a múltkor kifogásolt dolgokat javítottam. Amennyiben van még valamilyen módosítási javaslat, amelyben nem megfelelően jártam el, kérem jelezze. A lényeg, hogy már egy hónapja történt a szerkesztés és még folyamatban az ellenőrzés. Van esetleg egy meghatározott maximális idő, ameddig ez még függőben lehet?
Nagyon köszönöm. Kidti vita 2024. január 18., 09:55 (CET)
Venczel Vera - visszavonások
Hatalmas munkával beírom a szerepeit és te kitörlöd. Összeférhetetlenségi eljárást kezdeményezek.
Tegzes Tegzes vita 2024. január 21., 03:29 (CET)
Rendben! Majd ne felejtsd el megemlíteni azt, hogy milyen hibákat csináltál, és ezek azok, amiket visszavontam:
- Hibás linkelések:
- ''Ványa bácsi'' [[1970|című darabjának Szonyája (1970)]] eredménye: Ványa bácsi című darabjának Szonyája (1970)
- ''Mesél a bécsi erdő'' [[1971|című színművéből Mariann (1971]] eredménye: Mesél a bécsi erdő című színművéből Mariann (1971
- ''Viszontlátásra, drága!'' [[1972|– Nela, 1972]] eredménye: Viszontlátásra, drága! – Nela, 1972
- Javított szöveg javításának visszarontása.
- „Gyermekkora óta tudatosan készült a színészi pályára.” szövegből az lett, hogy „Gyermekkora óta tudatosan készült a színészi pályára készült.”. Vagyis vissza lett téve egy szóismétlés és ez lenne a hibajavítás.
Ezeket ne felejtsd majd el megemlíteni! Kíváncsi vagyok, mit szólnak majd hozzá mások. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. január 21., 03:37 (CET)
Ja, és majd emlékezzél meg a féltucat jogsértő(gyanús) képről is, amit feltöltöttél a Commonsba, és amelyek közül egyet be is tettél a szócikkbe! Bár mindegyiknél azt írtad, hogy ismeretlen a szerzőjük, háromnál kapásból kiderült, kb. egyenként két-két perc alatt, hogy nem ismeretlenek. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. január 21., 03:52 (CET)
- Állok elébe bármilyen vizsgálatnak!
- Nem hiszem, hogy nekem ismerni kellene a Wikipédia a normál szerzői joggal nem is minden esetben egyező gyakorlatát. Azért vannak a képügyekben járatos szerkesztőtársak, hogy kiszűrjék, mi jogszerű és mi nem.
- Analógia: egy közigazgatási szervnél se fognak kivégezni egy ügyfelet, ha olyasmit kér, ami jogszerűtlen. Az ügyfelek oroszlánrésze jóhiszemű, ha netán hibázik is, nem szándékosan teszi.
- Tegzes
- És itt az óriási különbség kettőnk között. Ha fordított a helyzet és te töltesz föl képet, s én vagyok a penge képügyekben, és rájövök, ki a képek szerzője, akkor tájékoztatlak, ki a szerző, hogy engedélyt tudj kérni, nem pedig egyből letörlöm a képet. (Tudod te hány jogsértő kép van fönn békésen a Wikipédián? Olyan, amiről még számomra is rikít, hogy problémás?)
- De én veled a továbbiakban már nem levelezgetek. Most már ellenérdekű felek vagyunk. Azok pedig tipikusan nem szoktak levelezgetni.
- Örülnék, ha amíg az összeférhetetlenségi eljárás le nem zárul, nem törölgetnél a munkáimból.
- Előre is nagyon szépen köszönöm: Tegzes Tegzes vita 2024. január 21., 04:13 (CET)
Mint azt már mondottam volt, a szemtelenségednek nincs határa. Nem tudom, hol tudnak olyan jogászt alkalmazni, aki azzal sincs tisztában, hogy a jogsértő állapotot mielőbb meg kell szüntetni. A képeken megjelöltem, ki a szerző, utána a vitalapodon üzenetet kaptál arról, hogy a képekre nincs engedély. Ennél jobban nem tudom, milyen tájékoztatásra lenne szükséged. Gyanítom rá sem néztél azóta a képekre. Ha nem jártál utána, az nem az én problémám. A képeket egyébként nem is tudnám törölni, mivel a Commonsban nem vagyok adminisztrátor, úgyhogy ez itt rohadt nagy luftot rugtál. A szócikkből szedtem csak ki, mert a jogi helyzet tisztázásáig nem szerepelhet a szócikkben. Az, hogy vannak még jogsértő képek, nem indok arra, hogy még több legyen. Jogilag nem védhető érv a tu quoque. Ha Gipsz Jakab lop, az nem jogosítja fel Karton Károlyt, hogy ő is lopjon.
A hibás szerkesztéseidet továbbra is vissza fogom vonni.
2024. január 18., 11:25-kor már azt mondtad, kétszer is meggondolod, hogy írjál nekem. Errefel megint itt vagy immáron két üzenettel. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. január 21., 04:27 (CET)
Bara Margit
Azért nem olyan egyértelműek a szabályok.
Itt ez a FORTEPAN-os fotó Bara Margitról és Páger Antalról a Dani című filmből.
https://fortepan.hu/hu/photos/?id=174678
Szerzőként az Új Élet Szerkesztősége van feltüntetve, míg a fotó adományozói Sütő András örökösei.
Ez meg hogy lehet?
Tegzes Tegzes vita 2024. január 25., 18:33 (CET)
Éppen erről beszéltem, Tegzes. Úgy lehet, hogy a Fortepan nagyon lazán kezeli a képeket és az engedélyeket, és ebből kifolyólag sok kép nem is jogosan van náluk szabad licenc alatt. Pont ezért mondtam, hogy: „Egyébként óva intelek: nem minden fortepanos fotó tölthető fel, úgyhogy legyél körültekintő...” A kicsit is kétséges helyzetű képeket nem szabad feltölteni tőlük. Többtucat onnan feltöltött képet kellett már töröltetnünk és már az MTI is fellépet velük szemben. Annak idején az általam feltöltött fortepanos képet is törlésre jelöltem, mert kétséges volt a felhasználása. Szerencsére azóta tisztázódott, hogy azok a képek rendben vannak.
Egyébként sok esetben van, hogy egy újság fotósa nem rendelkezhet a szerzői jogokkal, mert azok felett az újság rendelkezik pl. ezért nem használhattam fel Iszai Ferenc képét Medvepapáról, és ezért lett Bődey János előző fotója is törölve). Valószínűleg itt is ez van, és ha igen, akkor az örökösök nem is adományozhatták volna a képeket Cc-by-sa licenc alatt a Fortepannak. Persze kivéve, ha van olyan megállapodás, amiről nem tudunk, és az újság is hozzájárult.
Tudom, hogy te azt gondolod, hogy itt mindenki a habokra beszél, de sajnos amiket mondunk azok mögött többévnyi tapasztalat és tudás áll. Jó lenne, ha néha megpróbálnád elfogadni, hogy nem azért mondunk vagy teszünk valamit, hogy Tegzessel kitoljunk, hanem azért mert olyan tudással rendelkezünk, amivel te (még) nem! Neked is jobb lenne, ha inkább tanulnál ezekből, ahelyett, hogy ágálsz ellenük. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. január 25., 18:46 (CET)
- Ha már szót váltunk, nem tudnád levenni a Pilinszky János-szócikkről a lektor ("megbízhatatlansági") sablont.
- A sablon nem miattam került föl, semmi közöm nem volt a mai napig a szócikkhez, s a vitalapra azt írtad, hogy azért helyezted föl, mert két családfája is fel volt pakolva Pilinszkynek.
- Én most az egyik családfát töröltem, úgyhogy orvosolva lett az általad észrevett probléma.
- Tegzes Tegzes vita 2024. január 25., 19:15 (CET)
- Köszönöm, hogy a Pilinszky János-szócikkről levetted a Lektorálandó-sablont. Tegzes vita 2024. január 26., 01:46 (CET)
Pilinszky refek
Szia! A változáskövető szerint te tettél be refnek google kereséseket, ezért írok neked. Biztosan ezt akartad betenni? VitaSzerkesztő:Tombenko 2024. január 25., 19:38 (CET)
Tombenko, idelinkelnéd nekem azt a szerkesztést, ahol ilyent csináltam? Megnéztem a szócikkben tett összes szerkesztésemet és nem látok benne ilyen típusú szerkesztést. Nem zárom ki a lehetőségét, de mivel nem is emlékszem ilyen szerkesztésre, és nem is találok ilyesmit, nem tudok választ adni sem a kérdésedre. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. január 25., 19:46 (CET)
Tombenko, talán ezt a szerkesztést tulajdonítottad nekem, de ezt Tegzes csinálta. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. január 25., 19:50 (CET)
- Igen, az az. Nálam a te változtatásaidnál mutatta, de akkor bocs a zavarásért.
- VitaSzerkesztő:Tombenko 2024. január 25., 21:50 (CET)
- Korrigáltam. Tegzes Tegzes vita 2024. január 26., 01:43 (CET)
CitPer archiválása
N. Kósa Judit szócikkében nem tudom lehet-e jobban archiválni a CitPert a Váci utca cikknél. Az archiválást általában bot szokta intézni, CitPer archiválása esetében nem tudom, hogy minden tőlem telhetőt megtettem-e vagy lehet-e rajta finomítani. Apród vita 2024. január 26., 19:26 (CET)
Apród, használd a halott linkek javítása opciót, ami minden laptörténet tetejéről elérhető. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. január 26., 20:06 (CET)
Végigmentem rajta, aztán a végén egy üres oldalra vitt, amivel nem tudok mit kezdeni. Apród vita 2024. január 26., 20:47 (CET)
- Amit most megnyomva, már nem üres. Apród vita 2024. január 26., 20:48 (CET)
- De a szócikkben semmi sem változott. Apród vita 2024. január 26., 20:49 (CET)
- Pipáld be az Archivált változat hozzáadása a nem halott hivatkozásokhoz (nem kötelező) opciót. Akkor fogja a lapon archíválni amit lehet, és halott linkként megjelölni, amit már nem tudott archíválni. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. január 26., 20:51 (CET)
- Ez nem megy. Nem találok olyan opciót, hogy Archivált változat hozzáadása a nem halott hivatkozásokhoz, pedig megpróbáltam angol nyelvre lefordítani az opciót és úgy keresni. Apród vita 2024. január 26., 21:11 (CET)
- Na majd holnap. Apród vita 2024. január 26., 21:14 (CET)
- Megvan! Apród vita 2024. január 26., 21:15 (CET)
- Csak most azokat is archiválta, amelyek rendes linken is elérhetőek voltak és nem szorultak archiválásra. Apród vita 2024. január 26., 21:22 (CET)
- Az nem baj, mert sosem lehet tudni, hogy mikor hal meg egy link, amely bármely nap bekövetkezhet, Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. január 26., 21:24 (CET)
- Rendben. Jó éjszakát! Apród vita 2024. január 26., 21:26 (CET)
Rendben
Rendben. Apród vita 2024. február 3., 15:17 (CET)
Egyébként most rám is mérges vagy? Apród vita 2024. február 3., 15:25 (CET)
Apród, egyáltalán nem vagyok rád mérges. Sőt, senkire sem, mert a Wikipédia nem az a hely, ahova ilyen erős érzelmeket pocsékolnék. Nem. Mindössze módosítottam egy szerkesztést, és leírtam benne, hogy amit csináltam azt miért csináltam. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. február 3., 15:38 (CET)
Jay Leno
Szia! Bocs, valami elütés lehetett, nem volt szándékos szerkesztés, nem tudtam, hogy szerkesztettem ezt a lapot, nem is értem! Ryca ide írj! 2024. február 6., 09:50 (CET)
Szia, Ryca! Nem kell bocsánatot kérned! Csak az nem hibázik, aki nem dolgozik. :-) Gondolom, elnéztél egy sort valahol és más szócikkben kötöttél ki, mint ahol akartál. Ez bárkivel előfordulhat. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. február 6., 11:07 (CET)
Pécsi színészek
Valamiért kitaláltad, hogy neked a pécsi színészek kategória nem tetszik, szakmányban irtod gondolkodás nélkül, és még arra sem figyelsz, hogy ezzel kiveszed a Pécsiek kategóriából is a szócikket, és megsemmisíted a kategóriákban megjelenő információt, hogy a cikk alanya pécsi. A kategória azért jött létre, hogy a túlnövekedett, áttekinthetetlen Pécsiek kategóriát fel lehessen osztani, és nem jelent semmi olyat, hogy az illető csak Pécsen játszana. Kérlek, állj le ezzel az átgondolatlan kategóriairtó kampánnyal, és ha kifogásod van a kategória ellen, indíts róla megbeszélést. Bináris ide Kelt: Wikipédia, 2024. február 11., 19:24 (CET)
Bináris, vegyél már vissza a lekezelő, kioktató stílusodból! Lehet, hogy vétettem a kategóriaváltozatatásnál egy-két hibát, de
- Ahol az illető pécsi, ott cseréltem arra, hogy Pécsiek, ahol csak ott játszik, és nem szerepel a szócikkben, hogy Pécsett is él, ott született, ott élt, ott nem, mert a településiek kategóriák az ott születetteket, ott élteket és ott élőket kategórizálja, nem pedig az ott dolgozókat.
- Hol lett ez a kategoriziálás megbeszélve, mielőtt érvénybe lett léptetve? Ilyesmit ugyanis meg kellett volna beszélni, de nincs nyoma ilyennek, és ez annak lett volna a kötelessége, aki ilyen kategóriát akar létrehozni és fenntartani. Nem nekem. Úgyhogy teljesen valid az eljárásom, míg a te beszólásaid nem, vagy legfeljebb részben azok (az esetlegesen becsúszott hibák esetében).
- A kategórieltávolítás nem értelmetlen. A kategórián nincs semmi kritéréium arra, hogy kik kerülhetnek bele, sem látható megbeszAttól, hogy valaki Pécsett játszik, még nem lesz pécsi színész, és pláne nem váltja ki azt, hogy valaki magyar színész.
- Miért csak Pécsnek van ilyen kategóriája? Miért csak a színészeket kell Pécsen így elkülíteni?
Úgyhogy, ha neked kifogásod van a kategória kiszedésére, indíts róla megbeszélést! Az ilyen minősítgető (gondolkodás nélkül, és még arra sem figyelsz) meg tartogasd annak, aki vevő rá, nekem kezd elegem lenni belőle. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. február 11., 19:39 (CET)
Konkrétan azért írtam, mert azt láttam, hogy nem maradt a cikkeken semmilyen pécsi kategória. A települési kategóriák a kötődést fejezik ki, még akkor is, ha nincs ennek tételesen felsorolva az összes elképzelhető módja. Aki Pécs kulturális életét gazdagítja, az pécsi, Pécshez kötődő, akkor is, ha a szomszéd faluban él. A lakóhelyet pedig az életrajzok többségében egyáltalán nem tüntetjük fel, ez irreális elvárás. Bináris ide Kelt: Wikipédia, 2024. február 11., 19:54 (CET)
A települési kategóriák kritériuma az általam leírtakat tartalmazza. Nem én találtam ki ezeket:
- Vagy adott településen élő
- Vagy adott településen élt
- Vagy adott településen született
Ha szerinted azokat is bele kell venni, akik a te szempontodnak megfelelnek, akkor indíts róla megbeszélést, mert tudtommal egy megbeszélés okán lett az a megállapodás, hogy csak ezen szempontok alapján kategorizálunk valakit adott település kategóriájába. Addig viszont a fentebb felsorolt kritériumoka a mérvadóak. Nekem nincs ellenemre, ha bővül a bekerülhetőség, de jelenleg ezek a bekerülési tételek. És ha most megbocsájtasz, korrigálnám azokat, ahol jogos volt az észrevétel, hogy nem maradt benne, hogy illető pécsi. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. február 11., 20:01 (CET)
A másik kérdésedre pedig az a válasz, hogy a Pécsiek kategória volt elég nagy a felosztáshoz, nem pedig a színészeket kategorizáltuk települések szerint. Nagyon sok más felosztás is így történik, egy irányból, hiszen ehhez a kategóriához megvan a szükséges öt elem, sokkal több is, a diósdi színészekhez meg nem biztos, és a diósdiak nincsenek is áttekinthetetlenül sokan. Bináris ide Kelt: Wikipédia, 2024. február 11., 20:15 (CET)
Hibás az érvelésed. Egyrészről, mert továbbra sincs, nem volt megbeszélés ilyen szempontú kategória/'k létrehozásáról. Másrészről, sehol nem szerepel semmilyen leírás a kategóriázás szempontjáról. Így, harmadrészt senki sem gondolatolvasó, hogy ezt kitalálja, ami potenciálisan félreszerkesztésekhez vezethet, hiszen nekem is az hívta fel a figyelmemet, hogy Viloris betette, hogy Pécsi színészek és kivette, hogy Magyar színészek. Negyedrészt azért hibás az érvelés, mert csak lefelé mutat (Diósd), nyilván vannak ugyanakkora, vagy nagyobbak a pécsinél, azokról mégsem született ilyen kategória. És még mindig ott van az, hogy más foglalkozások nincsenek így kategorizálva, pedig ha egyre van, akkor az magával vonja azt, hogy ha nem is mindenre, de más foglalkozásokra is kellene, más településeknél, így ezt a kategorizálási szempontot mindenképpen közösségileg kell megbeszélni, nem ad hoc, meggondolatlanul létrehozni. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. február 11., 20:23 (CET)
Tényleg nem a foglalkozások vannak kategorizálva, hanem a pécsiek, de hagyjuk. Bináris ide Kelt: Wikipédia, 2024. február 11., 20:50 (CET)
Ez részben ferdítés. Egyrészt, mert a A Pécsi színészek kategóriában pécsiek és színészek vannak, hiszen ez is a kategória neve.vannak, másrészt, mert olyanok is vannak benne, akik nem pécsiek, legalábbis a kategórizálási kritériumok szerint. A többire pedig nem tudtál magyarázattal szolgálni. De az áll, hogy a mostani kritériumok (amikről, emlékeim szerint a közösség döntött) szerint nem kategorizálandóak be pécsieknek, és a kritériumok szerint nem lesz valaki pécsi színész, mert valamikor pécsi színházban játszott. A legtöbb színész budapesti színházakban lép vagy lépett fel, mégsincs olyan kategória, hogy Budapesti színészek (vagy akár kerületekre lebontva), akár színészek, akár budapestiek a szempont, akár mindkettő.
A vonatkozó 49 szerkesztésből 14 esetben valóban elnéztem a pécsi illetőséget, az erre való figyelmeztetés jogos volt, a stílus nem. Ezeket korrigáltam.
Igen, szerintem is hagyjuk. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. február 11., 20:56 (CET)
Annyit megtehetek, hogy a további módosításokkal várok, amíg kikéred és kikapod a közösség támogatását a kategória használatára (amit már azelőtt meg kellett volna tenni, hogy a kategória létre lett hozva és terjesztve, vagy mielőtt beszóltál miatta). Amennyiben támogatást nyersz, még mindig visszavonhatóak a vonatkozó szerkesztéseim (akár általam is), ha nem nyersz támogatást, akkor folytatom a módosításokat. Várok egy hónapot, ha az alatt nincs kiírva, vagy nincs támogatottsága a dolognak, folytatom a módosításokat. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. február 11., 21:08 (CET)
Forráshamisítás (gondatlanságból)
Akkor is meg van oldva az Antiocheia-kérdés, ha forráshamisítás történt? A Magyar Nagylexikon szócikkének címe "Antiochia", az "Antiocheia"-nál csak egy átirányítás van. Azért engedem meg, hogy Pasztilla szerktárs csak gondatlan volt, mert valójában nem állította az ellenkezőjét, csak annyit mondott, hogyaz MNL is hozza azt az átírási szabályzatot, amiből "Antiokheia" következik (és amúgy pl. "Alexandreia"). Viszont ezek után többen az orrom alá dörgöltétek a Magyar Nagylexikont, mint mindent eldöntő érvet. Ha mindent eldöntő érv, akkor esetleg lapozzátok föl az "Antiochia" szócikknél, ahol leírják a tudnivalókat a városról. Ugyanúgy, mint minden más akadémiai kiadvány. És állítólag nekem van vitám az MTA-val...– Csomorkány vita 2024. február 27., 11:54 (CET)
- Na, itt már direkt a forráshamisítás: "Idecitáltam neked lexikonszócikket (MNL) [!!!] és az OH.-t is, csak velünk, amatőrökkel szemben neked, profinak fontosabb az ész nélküli csapkolódás. De egyébként csak az ógörög átírást kellene megérteni, elmélyedni benne és belátni. Pasztilla 2024. február 22., 13:59 (CET)" Csomorkány vita 2024. február 27., 11:59 (CET)
- Forráshamisítás??? Egyetlenegy szóval nem állítottam, hogy Antiokheia a címszó az MNL.-ben, hanem azt írtam, hogy "Az ógörög akadémiai átírási szabályainak az Antiokheia alak felel meg. Így hozza az ógörög átírást a Magyar nagylexikon." Az Antiochia a latin alak, ez a címszó, rögtön mögötte pedig a tudományos és a népszerű ógörög átírás: Antiocheia és Antiokheia. A Wikipédia a népszerű átírást követi. Hogy egy másik megszólalásban röviden visszautalok a korábbi hozzászólásomra ("idecitáltam az MNL.-t") és erre te direkt forráshamisítást kiáltasz, csak annyit tesz tisztába, hogy te egészen egyszerűen nem vagy normális. Leírtam másutt, hogy az Antiochia a latin alak, a római időkre bízvást első helyen alkalmazható és megengedőleg a középkori használatra is, és hogy ettől függetlenül az ógörög név még Antiokheia. Mit nem lehet ezen megérteni vagy belátni? Pasztilla 2024. február 27., 13:13 (CET)
- Arról nem beszélve, hogy az eredeti felvetésed (ámokfutásod) az volt: az Antiokheia alak eleve téves és rossz. Ezen már rég túlvagyunk, de te csak tolod, tolod anélkül hogy elismernéd a tudatlanságodat: az Antiokheia a helyes átírás ógörögből. A szócikk írója az ógörög alakot választotta egy eredetileg hellenisztikus, később római iga alá kerülő város címszavának. Pasztilla 2024. február 27., 13:21 (CET)
- Valóban túlvagyunk, itt most forráshamisítást vetek a szemedre. De soha sehol nem mondtam, hogy az "Antiokheia" nem felel meg az akadémiai átírásnak. Az "Alexandreia" is megfelel, mégis rossz szócikkcím volna mindkettő. Amint azt a Magyar Nagylexikon döntése is mutatja. Csomorkány vita 2024. február 27., 13:24 (CET)
- "Idecitáltam neked lexikonszócikk cikket (MNL) [!!!] " Ez nem visszautalás. Ez kijelentés arról, hogy a lexikonszócikk "Antiokheia". A szerktársak pontosan így is értették. Annyiból engedem meg a gondatlanságot, hogy lusta voltál valamit föllapozni. Csomorkány vita 2024. február 27., 13:22 (CET)
- Hogyan lehet kijelentés arról, ha sehol nem írtam olyat, hogy a címszó (nem lexikonszócikknek hívjuk) Antiokheia, hanem azt írtam szó szerint, amit fentebb idéztem, és később arra utaltam vissza. "Lusta voltál föllapozni": ez is egy olyan (teljesen alaptalan) kiszólás, ami szépen illusztrálja, miféle ember is vagy. Ha te fellapoztad, te is pontosan látod, hogy az Antiochia címszó után rögtön ott vannak az ógörög átírások, a tudományos és a népszerű. Pasztilla 2024. február 27., 13:35 (CET)
- Soha nem mondtad? Ez volt a kocsmafali vitaindítód. "Hibás név: Antiokheia. Sziasztok! Az Antiokheia szócikk ezen a néven egyértelműen rossz" Pasztilla 2024. február 27., 13:37 (CET)
- És ez mit jelent? Ha érteni magyarul, engedélyt kértem a szerktársaktól a szócikkcím átírására az eredeti "Antiochia"-ra. Mert nem való szócikkcímnek. Te pedig ezt azzal védted ki, hogy a Magyar Nagylexikonra hivatkoztál. Csomorkány vita 2024. február 27., 13:39 (CET)
- Mi volna, ha követnénk is a Magyar Nagylexikont, nem csak hivatkoznánk rá? Legyen a szócikkcím "Antiochia" és legyen rá egy átirányítás az "Antiokheia"-ról (is)– Csomorkány vita 2024. február 27., 13:44 (CET)
- Véleményem szerint félő precedenst teremtene arra, hogy az antik Közel-Kelet vagy Hellász városait az eredeti ógörög (vagy bármely eredeti) nevük helyett a romanizált alakra tologatnánk. Pasztilla 2024. február 27., 13:50 (CET)
- Az Antiochia nem eredeti, a szeleukidák nem latinul hívták a városukat. Az eredeti név az Antiokheia.
- Elemezlek egy kicsit:
- Leírom, hogy az eredeti felvetésed az volt, hogy az Antiokheia alak téves és rossz.
- Erre te sunyi és ravazdi módon azt válaszolod, hogy sehol nem mondtad, hogy nem felel meg az akadémiai átírásnak (nem is mondtam, hogy ilyesmit mondtál volna)
- Természetesen nem ülök föl a manipulációdnak, hanem az eredeti felvetésem szellemében ideidézem, hogy "hibás" és "rossz" jelzőket használtál.
- Erre megint jössz egy manipulatív, gerinctelen válasszal.
- Pasztilla 2024. február 27., 13:46 (CET)
- Mi volna, ha követnénk is a Magyar Nagylexikont, nem csak hivatkoznánk rá? Legyen a szócikkcím "Antiochia" és legyen rá egy átirányítás az "Antiokheia"-ról (is)– Csomorkány vita 2024. február 27., 13:44 (CET)
- Hogyan lehet kijelentés arról, ha sehol nem írtam olyat, hogy a címszó (nem lexikonszócikknek hívjuk) Antiokheia, hanem azt írtam szó szerint, amit fentebb idéztem, és később arra utaltam vissza. "Lusta voltál föllapozni": ez is egy olyan (teljesen alaptalan) kiszólás, ami szépen illusztrálja, miféle ember is vagy. Ha te fellapoztad, te is pontosan látod, hogy az Antiochia címszó után rögtön ott vannak az ógörög átírások, a tudományos és a népszerű. Pasztilla 2024. február 27., 13:35 (CET)
- Arról nem beszélve, hogy az eredeti felvetésed (ámokfutásod) az volt: az Antiokheia alak eleve téves és rossz. Ezen már rég túlvagyunk, de te csak tolod, tolod anélkül hogy elismernéd a tudatlanságodat: az Antiokheia a helyes átírás ógörögből. A szócikk írója az ógörög alakot választotta egy eredetileg hellenisztikus, később római iga alá kerülő város címszavának. Pasztilla 2024. február 27., 13:21 (CET)
- Forráshamisítás??? Egyetlenegy szóval nem állítottam, hogy Antiokheia a címszó az MNL.-ben, hanem azt írtam, hogy "Az ógörög akadémiai átírási szabályainak az Antiokheia alak felel meg. Így hozza az ógörög átírást a Magyar nagylexikon." Az Antiochia a latin alak, ez a címszó, rögtön mögötte pedig a tudományos és a népszerű ógörög átírás: Antiocheia és Antiokheia. A Wikipédia a népszerű átírást követi. Hogy egy másik megszólalásban röviden visszautalok a korábbi hozzászólásomra ("idecitáltam az MNL.-t") és erre te direkt forráshamisítást kiáltasz, csak annyit tesz tisztába, hogy te egészen egyszerűen nem vagy normális. Leírtam másutt, hogy az Antiochia a latin alak, a római időkre bízvást első helyen alkalmazható és megengedőleg a középkori használatra is, és hogy ettől függetlenül az ógörög név még Antiokheia. Mit nem lehet ezen megérteni vagy belátni? Pasztilla 2024. február 27., 13:13 (CET)
Sablon:Sz6 Csomorkány, igen, részemről meg van oldva a kérdés. Őszintén, annál jobban nem óhajtok foglalkozni a kérdéssel, mint amennyire belefolytam. Ráadásul azt állítottad, hogyha nem "provokállak", akkor le(sz)állsz a témáról. Igaz, addig sem provokáltalak, azóta sem, te mégis ezen a témán kattogsz. Ez téged minősít egy szinten. Ez a te problémád, ha neked így jó, akkor neked így jó. Viszont az rohadtul nem tetszik, hogy már többedszer és nem az első helyen gyanusítod meg Pasztillát forráshamisítással. Pasztilla közel húsz éve elkötelezett szerkesztője a Wikipédiának, amibe magas színvonalú tudásával járul hozzá. Voltak vele nézeteltéréseim, nem is egy. Ennek ellenére és éppen ezért is a tűzbe merem tenni a kezemet, és kijelenteni, hogy Pasztilla soha, de soha nem tenne olyant, hogy forrást hamisítson. Sőt!
Nekem nincs meg a nevezett lexikon, így nem tudom ellenőrizni annak tartalmát. Az viszont tény, hogy Pasztilla 2024. február 20., 22:56-kor ezt írta a nyelvi kocsmafalon: „Az ógörög akadémiai átírási szabályainak az Antiokheia alak felel meg. Így hozza az ógörög átírást a Magyar nagylexikon, az OH. helyesírási példatára, késő van már. Obskúrus hallomásokból és értesülésekből nehéz kiindulni.” (Csak elfelejtette aláírni.), majd később azt írta, hogy: "Idecitáltam neked lexikonszócikket (MNL) [!!!] és az OH.-t is, csak velünk, amatőrökkel szemben neked, profinak fontosabb az ész nélküli csapkolódás. De egyébként csak az ógörög átírást kellene megérteni, elmélyedni benne és belát, ami a korábbi hozzászólására". Ez bizony visszautalás a korábbi hozzászólására, hiába is próbálod beállítani forráshamisításnak.
A szócikk címe nem érdekel, azt viszont jobb ha már most megérted: ha mégegyszer forráshamisítással vádolod Pasztillát (vagy tényleges ok nélkül bárkit) blokkolni fogom a szerkesztési lehetőségeidet. Ha már -- ígéreted ellenére -- nem tudsz leállni a témáról, legalább próbálj meg tisztességesen operálni! Ja, és ne a vitalapom próbáld meg átvinni az akaratodat, mivel ez közösségi döntést igénylő kérdés (ja, értem, első alkalomra nem sikerült lenyomnod a közösség torkán). Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. február 27., 13:48 (CET)
- Én meg észre se vettem, hogy eza te vitalapod, csak jöttem a pinggel. Elnézést. Pasztilla 2024. február 27., 13:51 (CET)
- Pasztilla, semmi gond! Azzal nincs probléma, hogy ott reagálsz egy téged érintő hozzászólásra, ahol az elhangzott, mégha az az én vitalapom is, maradjon együtt egy adott téma. Egyébként is mindig szívesen látott személy vagy nálam.
- A baj az alaptalan gyanúsítgatás, és nálam ez már nem is az első, Ogodejnél már ezt megelőzően megtörtént.
- De még inkább problémás, hogy egy, a közösségre tartozó ügyet, mosta közösség megkerülésével próbál kijárni, ráadásul azután, hogy a): a közösségen nem tudta átvinni az akaratát és b) azt állította, leáll a témáról. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. február 27., 14:03 (CET)
- Kíváncsi lettem a Magyar Nagylexikonra. Lexikonszerkesztőtől fura hozzáállás, igaz? Ennyiben valóban nem álltam le. És láss csodát, nem úgy oldotta meg a szócikket, ahogy a Wikipedia, hanem egy amúgy számomra teljesen elfogadható módon. Örömmel láttam, hogy valójában nem nekem van vitám az MTA-val, hanem annak a 20 éve idejáró szerkesztőnek, aki saját álláspontja alátámasztására vélte idecitálni a Magyar Nagylexikont, konkrétan utalva a megfelelő lexikonszócikkre. Ha ez így OK, akkor itt ez a módi. Persze én is tag vagyok itt 13 éve, vannak tapasztalataim... Csomorkány vita 2024. február 27., 14:37 (CET)
- Még egyszer: azt állítottam, hogy az MNL. is Antiokheia alakban hozza az ógörög átírást. Te voltaképpen azt állítod, hogy ez nem így van? Pasztilla 2024. február 27., 14:51 (CET)
- Bocsáss meg, én csak annyit látok belőled, amennyit ideírsz. Ezt a szövegedet: "Idecitáltam neked lexikonszócikket (MNL) [!!!] " dokumentálhatóan* nem egyedül én értettem úgy, hogy ezek szerint az MNL lexikonszócikke az "Antiokheia". Erre lettem kíváncsi, nem is csak a vita folytatásaképpen, hanem mert Milei.vencel-lel közösen írtam egy fejezetet a jelenlegi "Antiokheia" szócikken belül a városnév nyolcféle magyar írásmódjáról. Ha már ennyit pörögtem a témán, gondoltam, érdekes. Becsülettel azt gondoltam, ha a Magyar Nagylexikonban "Antiokheia" van, beteszem forrásnak. Hát, nem oda tettem be.
- Idézet Ogodej-től: A Magyar Nagylexikont se felejtsük ki, ahol az OH mellett itt is az általad hibásnak tartott névalak szerepel. Csomorkány vita 2024. február 27., 15:20 (CET)
- Te egész egyszerűen buta vagy, de nagyon, a legalapvetőbb összefüggéseket sem vagy képes értelmezni. Soha nem írtam azt, hogy van Antiokheia címszó, azt írtam, hogy az MNL. szócikke az Antiokheia ógörög átírást hozza, miután te az Antiokheia alakra azt mondtad, hogy rossz és téves. De mindeggy, úgysem érted. Pasztilla 2024. február 27., 17:16 (CET)
- Bocsáss meg, én csak annyit látok belőled, amennyit ideírsz. Ezt a szövegedet: "Idecitáltam neked lexikonszócikket (MNL) [!!!] " dokumentálhatóan* nem egyedül én értettem úgy, hogy ezek szerint az MNL lexikonszócikke az "Antiokheia". Erre lettem kíváncsi, nem is csak a vita folytatásaképpen, hanem mert Milei.vencel-lel közösen írtam egy fejezetet a jelenlegi "Antiokheia" szócikken belül a városnév nyolcféle magyar írásmódjáról. Ha már ennyit pörögtem a témán, gondoltam, érdekes. Becsülettel azt gondoltam, ha a Magyar Nagylexikonban "Antiokheia" van, beteszem forrásnak. Hát, nem oda tettem be.
- Úgy látom, szelektív a látásod (vagy pedig szándékosan trollkodsz), úgyhogy mégegyszer leírom idézve:
- "...viszont tény, hogy Pasztilla 2024. február 20., 22:56-kor ezt írta a nyelvi kocsmafalon: „Az ógörög akadémiai átírási szabályainak az Antiokheia alak felel meg. Így hozza az ógörög átírást a Magyar nagylexikon, az OH. helyesírási példatára, késő van már. Obskúrus hallomásokból és értesülésekből nehéz kiindulni.” (Csak elfelejtette aláírni.), majd később azt írta, hogy: "Idecitáltam neked lexikonszócikket (MNL) [!!!] és az OH.-t is, csak velünk, amatőrökkel szemben neked, profinak fontosabb az ész nélküli csapkolódás. De egyébként csak az ógörög átírást kellene megérteni, elmélyedni benne és belát, ami a korábbi hozzászólására". Ez bizony visszautalás a korábbi hozzászólására, hiába is próbálod beállítani forráshamisításnak.". Hiába íród, hogy te "csak annyit látsz, mert ott van más is. Az igazság inkább az, te csak annyit akarsz látni. Érthető mondjuk, ha figyelembe vennéd a tényeket azok megzavarhatnák az elméleteidet. Még egy szó, még egy megjegyzés ami arra utal, hogy Pasztilla hamisított és megy a blokk. Elég volt ebből! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. február 27., 15:36 (CET)
- Bocs, hogy idepofátlankodom, de meg lettem pingelve. Csomorkány forráshamisítást lát, pedig csak a szöveget kellett volna helyesen értelmezni. Egyúttal jótékonyan félrenéz az OH-nál (ami amúgy "elavult, húsz éves" – ez egyébként elég gyakori érv az Akadémiai átírási rendszerek ellen, a másik hogy az OH példatára "nem akadémiai kiadás") és a görög átírási rendszerek akadémiai ajánlott alkalmazása fölött. Ellenben a Katolikus Lexikon, meg a nem tudom milyen bibliai és egyéb fordítások megfelelnek a célnak, hiszen azt támasztják alá, amit állít. Ezt hívják szelektív forrásválogatásnak. Mindig is azt állítottam, hogy következetesen az akadémiai átírási irányelveket kell alkalmazni, mert ha egyszer nem, akkor megkapjuk, hogy ez és az az átírási rendszer saját kutatás. Többször leírtam már, hogy mi a különbség a kiejtés utáni, és a kiejtéskövető átírások között, a lényeg, hogy az átírásokat mindig, pontosan hallható kiejtéstől függetlenül egy szabályrendszer határoz meg. Már nagyon unom ezt a vitát, nem is szólnék hozzá többet. Ogodej vitalap 2024. február 27., 17:02 (CET)
- Ogodej, köszönöm, hogy "ide pofátlankodtál"! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. február 27., 17:15 (CET)
- Hol írtam olyat, hogy az OH "elavult, húsz éves"? Semmi gondom vele, amikor a maga helyén használjuk. Már ha megpróbálod helyesen értelmezni a szövegeimet... Tény, hogy a "névalak" szavadat így egyes számban a "cikkcím" szinonimájának értettem a fönti idézetben. Ha ez melléfogás volt, akkor bocs. A valóságban mind az OH mind az MNL több "névalakot" ajánl, és az MNL elsődlegesen nem azt, ami mellé az MNL-t így általánosságban érvként fölhozzátok. De tényleg befejeztem. Csomorkány vita 2024. február 27., 19:25 (CET)
- Bocs, hogy idepofátlankodom, de meg lettem pingelve. Csomorkány forráshamisítást lát, pedig csak a szöveget kellett volna helyesen értelmezni. Egyúttal jótékonyan félrenéz az OH-nál (ami amúgy "elavult, húsz éves" – ez egyébként elég gyakori érv az Akadémiai átírási rendszerek ellen, a másik hogy az OH példatára "nem akadémiai kiadás") és a görög átírási rendszerek akadémiai ajánlott alkalmazása fölött. Ellenben a Katolikus Lexikon, meg a nem tudom milyen bibliai és egyéb fordítások megfelelnek a célnak, hiszen azt támasztják alá, amit állít. Ezt hívják szelektív forrásválogatásnak. Mindig is azt állítottam, hogy következetesen az akadémiai átírási irányelveket kell alkalmazni, mert ha egyszer nem, akkor megkapjuk, hogy ez és az az átírási rendszer saját kutatás. Többször leírtam már, hogy mi a különbség a kiejtés utáni, és a kiejtéskövető átírások között, a lényeg, hogy az átírásokat mindig, pontosan hallható kiejtéstől függetlenül egy szabályrendszer határoz meg. Már nagyon unom ezt a vitát, nem is szólnék hozzá többet. Ogodej vitalap 2024. február 27., 17:02 (CET)
- 2011 és 2018 között 50 szerkesztés, 2021-től gyakoribb, főleg vitalapokon és kocsmafalakon... Pagony üzenet 2024. február 27., 14:52 (CET)
- Nekem viszont kábé éppen 2021 óta alig van szerkesztésem. Nagyon nem is csodálkozom rajta, ezt épp ésszel nem lehet elviselni. Pasztilla 2024. február 27., 15:04 (CET)
- Még egyszer: azt állítottam, hogy az MNL. is Antiokheia alakban hozza az ógörög átírást. Te voltaképpen azt állítod, hogy ez nem így van? Pasztilla 2024. február 27., 14:51 (CET)
- Kíváncsi lettem a Magyar Nagylexikonra. Lexikonszerkesztőtől fura hozzáállás, igaz? Ennyiben valóban nem álltam le. És láss csodát, nem úgy oldotta meg a szócikket, ahogy a Wikipedia, hanem egy amúgy számomra teljesen elfogadható módon. Örömmel láttam, hogy valójában nem nekem van vitám az MTA-val, hanem annak a 20 éve idejáró szerkesztőnek, aki saját álláspontja alátámasztására vélte idecitálni a Magyar Nagylexikont, konkrétan utalva a megfelelő lexikonszócikkre. Ha ez így OK, akkor itt ez a módi. Persze én is tag vagyok itt 13 éve, vannak tapasztalataim... Csomorkány vita 2024. február 27., 14:37 (CET)
Játék életre-halálra más filmek
Szia! Köszönöm a javításodat! Sajnos nekem nincs hozzáférésem az Arcanumhoz, tudnál kérlek segíteni az egyértelműsítő lap létrehozásában? Köszönöm! Üdv. Artep123 vita 2024. március 1., 14:52 (CET)
Artep123, kész! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. március 1., 14:55 (CET)
- Köszönöm! Szép napot :) Artep123 vita 2024. március 1., 15:01 (CET)
Lenin-rend vs Lenin-díj
Kedves Hungarikusz Firkász!
A "Kategória:Lenin-renddel kitüntetettek" oldal az "Категория:Лауреаты Ленинской премии", "Category:Recipients of the Lenin Prize", stb. fordításaként van beállítva. Ez azért problémás mert a "Lenin-rend" (oroszul: Орден Ленина, angolul: Order of Lenin) és a "Lenin-díj" (oroszul: Ленинская премия, angolul: Lenin Prize) két különböző kitüntetés.
Üdvözlettel:
Alcohool vita 2024. március 5., 10:27 (CET)
Szia, Alcohool! Javítsd bátran, ahogy megfelelő. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. március 5., 10:46 (CET)
Válasz
Közben tisztáztam az „utolsó előtti mondatot” is ottani válaszban, ha érdekel. Vander Jtömb 2024. március 9., 14:16 (CET)
Vander, igen, láttam a választ, de oda már nem akarok kommentelni. Az üggyel kapcsolatban pedig nem tudom azt ígérni, hogy most átnézem, mert nekem az most túl hosszú a szabad időmhöz képest, de valamikor igyekszem sort keríteni rá, és jelentkezem a véleményemmel. Addig türelmedet kérem. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. március 9., 14:20 (CET)
- Semmi gond, csak mivel jelezted, hogy ott végeztél gondoltam szólok róla, mert nem tudtam visszanézel e még (úgy vettem észre a sima válaszadást nem jelzi a rendszer a szerkesztőknek). A többit már rád bízom. Vander Jtömb 2024. március 9., 14:40 (CET)
- Igen, csak akkor van jelzés, ha megpingeled a címzettet. Legalábbis ha jól tudom... Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. március 9., 14:42 (CET)
- Válasznál én legalábbis nem tapasztaltam. Vander Jtömb 2024. március 9., 20:59 (CET)
- Sajnos amikor a Választ fejlesztették, nem jutott eszükbe, hogy ping funkciója is legyen. Én szóltam, de hiába. Megígérték, hogy egyszer majd hozzárendelik... Pagony üzenet 2024. március 9., 21:22 (CET)
- Válasznál én legalábbis nem tapasztaltam. Vander Jtömb 2024. március 9., 20:59 (CET)
Minimax 2021-es logója
- Minek kellett törölnöd a Minimax 2021-es logóját? Miért pirosra csináltad a logót? Miért!?! BrownsterGold24 vita 2024. március 9., 16:45 (CET)
- Ja és bocsánat a hülyeségért! BrownsterGold24 vita 2024. március 9., 16:46 (CET)
Birkás Gábor 2003, kérlek, nézd meg a szerkesztéseket!
- [3]: A(z) Minimax_2021_logo.png nevű fájlt Fitindia törölte a Commonsból: „No permission since 25 February 2024”
- Itt a válasz arra, hogy ki és miért törölte a logót. A piros linket a kép törlése idézte elő, amit nem én töröltem, hanem Fitindia. A CommonsDelinker, akinek te a szerkesztését visszavontad pedig egy bot, aki eltávolítja a Commonsból törölt képek után maradt piros linkeket, amikor ez megtörtént, megjelent a Wikidatából behívható logó, majd miután visszavontad, újra megjelent a piros link, mert a kép már nincs feltöltve, és attól nem lesz, hogy a CommonsDelinker szerkesztését visszavonod, ezért vontam vissza a szerkesztésedet, ahogyan azt a szerkesztési összefoglalóban meg is írtam. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. március 9., 16:55 (CET)
Atyaúristen
Atyaúristen, már lassan kilenc hónapja ülnek a Sablon:Amerikai vadnyugat törlési megbeszélésen. Azóta a nyárt követte az ősz, az őszt követte a tél, a télt követte a tavasz. Apród vita 2024. március 16., 21:15 (CET)
Tordy
Szia. Ne töröld önkényesen azt amit pl duplán forrásoltam, csak azért főleg ne, mert neked nem tetszik, vagy nem tartod odavalónak. Más, sokan meg odavalónak tartják. Tartsd tiszteletben. Évek óta szerepelt a cikkben, ameddig nem döntöttél megint úgy,hogy törölgetsz hobbiból. Kösz! Pressburg10 vita 2024. április 1., 13:24 (CEST)
Pressburg10, kicsit kezdem unni a beszólogatásaidat és a minősítgetéseidet amiket megengedsz magadnak velem szemben. Nem látom, hogy rajtad kívül ki az a sok, aki odavalónak tartja, egyelőre te írogatod folyton vissza. Sajnos láthatóan nem érted, hogy szükséges szelektálni az információkat az enciklopédiában. Arra nem látom a választ, hogy miért fontos ezt az információt szerepeltetni. Az nem indok, hogy már régóta ott volt, az sem, hogy te odavalónak tartod. A sokakat nem látom. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. április 1., 13:29 (CEST)
- Nem tudtam kommentet írni,mivel a visszavonás után rögtön elmenti.
- Én meg kezdem unni, hogy random törölgetsz olyanokat, amiken más dlgozik és mert csak Te úgy gondolod, nem odavaló. Te 1 db vélemény vagy. Meg az enyém is minimum 1, hogy odavaló. Milyen jogon értéekeled magad felül másoknál?
- Ha már érvek:
- Az, hogy Tihanyban töltött sok időt, mutatja például a visszavonultságát.
- Mutatja azt is, miképp viszonyult a vidékhez.
- A Tihanyiaknak esetleg fontos, és büszkeség lehete, hogy ott volt háza, ott töltötte idejét.
- Például bizonyos művökön ott dolgozott dramaturg, rendezőként. Tehát ott alkotott is.
- Évekig szerepelt a cikkben, csak Te megint rárepültél valamire. Indíts róla szavazást, vagy mit tudom én mit, ha töröltetni akarod, de ne tedd tönkre folyamatosan más munkáját. Pressburg10 vita 2024. április 1., 13:34 (CEST)
Ha az enyém is egy darab vélemény és a tiéd is, akkor én is kérdezhetném, hogy te milyen jogon értékeled magadat felül másoknál?
- Nem mutatja. Mások is visszavonultak már, nem Tihanyban voltak. Attól, hogy ott töltötte a nyarakat az csak annyit jelent, hogy ott töltötte a nyarakat. Semmit sem mond a visszavonultságról.
- Erről sem mond semmit, csak annyit mond, ott töltötte a nyarakat.
- Lehet, de nekünk nem dolgunk a tihanyiak büszkeségét kiszolgálni.
- Ezt nem támasztja alá az állítás, még ha igaz is, irreleváns.
A stílusodból pedig vegyél vissza! Én eddig megadtam neked a tiszteletet (akkor is, amikor nem éppen érdemelted meg), úgyhogy a beszólogatásaidat most már mérsékeljed! Nem vagyok sem a rokonod, sem a barátod, aki eltűri ezt a stílust. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. április 1., 13:41 (CEST)
- Nem én értékeltem magam felül, mert nem én rondítok bele más munkájába, nem én törölgetek random. Ez a te műfajod. Én szerkesztettem valamit, amit én odaillőnek gondolok. És nem önkényesen szétromboltam valamit. Még egyszer megjegyzem, évek óta szerepelt a szócikkben ez. Eddig nem nagyon érdekelt hogy ott van. Most miért repültél rá?
- A Tihanyiak büszkeségét hadd döntsék el ők maguk. Például miért szerepeltetnek települési szócikkeken "Híres lakók vagy szülöttek" részt? Ez nem információ?
- Ha a Tordy lapon hivatkozok Tihanyra, akkor valószínű bekerült a Tihany szócikkbe is, hogy a faluban töltött sok időt. Ez szerinted jelentéktelen infó? Az ország egyik legnagyobb színészével kapcsolatban?
- A stílussal nincs semmi gond. Sokadik eset, hogy törölgetsz és belerondítasz mások munkáiba. Sosem segíteni, javítani próbálsz, sosem kérdezel, hanem törölsz azonnal. Szerintem ezen gondolkodj el Te.
- Én nem értek ilyenekhez, de ha annyira nagy gond ez az 1 mondat neked és aludni sem tudsz miatta, akkor miért nem írsz ki egy bmegbeszélést erre? Hadd mondja el akkor akinek véleménye van, hogy illik oda vagy sem.
- ui. menj el Fonyódra a Szaplonczay sétárnyra. Ki van táblázva, írva, életrajzzal, kiknek volt háza, vilája ott. Biztos azért tették azt is ki, mert a kutyát se érdekli, hogy Huszka Jenő ott lakott. Pressburg10 vita 2024. április 1., 13:50 (CEST)
De, te legalább annyira felülértékeled magadat velem szemben, mint én veled szemben, hiszen te vagy az, aki visszavonogatod a szerkesztésemet a saját meggyőződésed miatt. Tényleg ennyire nem látod, nem érted ezt a részét, vagy csak nem akarod látni, érteni?
Az önkényesség nem csak a szövegeltávolításra húzható rá, hanem a szövegbehelyezésre is. Ez kétoldalú dolog. Tényleg ennyire nem látod, nem érted ezt a részét, vagy csak nem akarod látni, érteni?
Nagyon egyszerű a válasz, akkor láttam a szövegben, amikor kivettem. Előbb nem tudtam kivenni, minthogy észrevettem volna. De, újra elmondva, attól, hogy valami valahol már régóta ottvan, nem jelenti azt, hogy addig is jó volt, sem azt, hogy nem lehet eltávolítani. Felhívom a figyelmedet a minden szerkesztési ablak alatt megjelenő szövegre: „Ha nem akarod, hogy az általad írtakat könyörtelenül átszerkesszék vagy a CC-BY-SA licenc feltételei szerint terjesszék illetve felhasználják (akár üzleti célra is), ne küldd be!”, hangsúlyozva a könyörtelenül átszerkesszék és a ne küldd be részletet.
De, rohadt nagy gond van a stílussal. Többet tettem le Wikipédia asztalára ahhoz, hogy szó nélkül tűrjem, hogy rombolással vádoljál (főleg amikor a közösség döntésének értelmében jártam el, amikor töröltem egy szócikket, amiről a közösség döntött úgy, hogy törlendő, nem én, mégis én kaptam a hideget-meleget, ahelyett, hogy normális hangon jelentél volna meg, vagy kikérted volna a közösség újbóli véleményét). Ezen gondolkodj el Te.
Na, végre valami amit őszintén elhiszek, tényleg nem értesz hozzá, de azért dumálsz és kioktatsz. Te akarod szerepeltetni a szöveget, így neked kell kijárni azt, hogy szerepeljen a szövegben. Ha nem értesz hozzá, itt az ideje, hogy megtanuld, nem árt a fejlődés.
Huszka Jenő esete itt irreleváns. Majd ha Tihanyban lesz Tordynak emléktáblája (nem kizárt, hogy lesz), akkor az analógia megáll a lábán, addig nem. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. április 1., 14:03 (CEST)
- Biztos többet tettél le. Gratulálok hozzá.
- Amilyen az adj Isten, olyan a fogadj... biztos ismered. Ha majd megtisztelsz azzal, hogy nem teszed tönkre szó nélkül a munkám, hanem kérdezel, jelzel, akkor majd ugyan azt a tiszteletet visszakapod. Sokszor előfordult már ugyan ilyen eset.
- Abból is látszik, hogy évek óta semmi közöd nem volt ehhez a szócikkhez, most odajöttél és elkezdtél törölgetni.
- Többször javasoltam, hogy a szemléletedet az alkotás, és létrehozás felé irányítsd, ne a rombolás és tönkretevés fele. Lehet a frusztráltságod is csökken majd. További szép napot! Pressburg10 vita 2024. április 1., 14:56 (CEST)
Úgy látom, a következetlenségednél márcsak a pofátlanságod a nagyobb.
- Itt egyedül te vagy a frusztrált, hiszen te ragadtatod magad személyeskedőbbnél személyeskedőbb megjegyzésekre.
- Nem tettem tönkre szó nélkül a munkádat, a szövegeltávolításokat minden esetben megindokoltam, tehát jeleztem, így jogtalan és oktalan erre hivatkozva személyeskedned. Pláne, hogy te sem nagyon kérdeztél, vagy jeleztél pl. amikor a Pinceszínház szócikket elkezdted a szócikknévtérben, úgyhogy ne huhogjál bagoly!
- Teljesen irreleváns, hogy mikor volt közöm a szócikkhez, mikor nem volt hozzá közöm. Teljesen jogosan és adekváltan szerkesztettem. Az, hogy ez a szócikk elkészültétől vagy a kivett szöveg bekerülésétől számított mennyi idő elteltével történik az teljesen mindegy. Nem ártana ha ezt megértenéd végre.
- A "javaslatod" a pofátlanság netovábbja. Sokkalta többet járultam én hozzá az enciklopédia építéséhez, mint amennyit te valaha is fogsz, úgyhogy vegyél visszs most már magadból, mert érvelni nem tudsz, csak támadni. A "javaslatodat" meg kend a szemedre, annyit sem ér, mint halottnak a csók, mivel én konstruktívabban járultam már eddig is hozzá a Wikipédiához, mint amennyit te magadnak álmodni is képes lennél. Ugyanakkor szánalmas, hogy egy kivett mondat miatt ilyen mélyre vagy képes süllyedni. De ez téged minősít, nem engemet. Remélem, hogy a beszólogatásaidtól most boldogabb vagy és ettől szebb lett a napod is, az ünneped is! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. április 1., 15:14 (CEST)
Pressburg10 fentebbi érvei miatt arra kell következtetnem, hogyha csak forrást tettem volna a kivett mondatra, törölte volna, arra a fentebb hangoztatott "érvekre" alapozva, hogy már évek óta szerepelt ott forrás nélkül, mégis hogyan van pofám forrást tenni rá, hiszen évek óta nem volt közöm a szócikkhez. Pressburg hozzáállása a dolgokhoz mentesül minden következetességtől, érvrendeszere kimerül a személyeskedésből, és (ahogy az látható a fentebb hozott példákból) mentesül a helyzetek értelmezéstől, és a belátástól. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. április 1., 15:36 (CEST)
- Ne gyanusítgass olyannal, amit nem tettem. Mint mondtam. Építs és ne rombolj. Forrásolj, javíts vagy kérdezz, ne törölj.
- Az, hogy nem volt forrás megjelölve, nem jelenti, hogy nincs forrás. Lehet kérdezni kellett volna, hogy forrás hiányában ez esetleg törlendő, mit gondoltok? Vagy Te magad is kereshettél volna forrást.
- Ez már régen is téma volt köztük. A Te mentalitásod nem a segítés, javítás, a törlés, rombolás. Nem találsz forrást, törlöd. Miért nem keresel forrást? Neked nem az a célod, minél gazdagabb, jobb legyen egy szócikk?
- Mindegy, ki miben leli örömét... Zárjuk le. Unalmas. Pressburg10 vita 2024. április 1., 15:52 (CEST)
De hiszen te is olyasmikkel gyanusítasz, amiket nem tettem. Neked szabad, nekem nem? Miért gondolod, hogy te gyanúsítgathasz, vádaskodhatsz, de én nem tehetem? Miért hiszed többnek, jobbnak magadat? Nem vagy az.
Többet építetttem mint te valaha is fogsz, úgyhogy álljál már le ezzel az "építs ne rombolj" ökörséggel! Annyira egyűgyű ez a hozzáállás amit képviselsz, hiszen, ha a rombolás lenne a mentalitásom már réges rég ki lennék innen tiltva.
De az a célom, hogy minél jobbak legyenek a szócikkek, hallottál már arról, hogy kevesebb néha több? Javításból is többet végeztem már mint te, úgyhogy le lehet erről a lóról szállni. Valamikor a törlés maga a javítás, de ennek megértéséhez kell egy értelmi színvonal. Vagy csak így tudod az indulataidat kiadni magadból? Ez lenne a segítő mentalitás?
Úgy látom, te a beszólógatásokban leled örömödet. Erre tényleg nincs szükség, de az tény, hogy tényleg unalmas vagy. Ráadásul ezt az egészet te kezdted. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. április 1., 16:02 (CEST)
- Örülök, hogy javítasz és építesz. Folytasd továbbra is ezt.
- ui. igazad van, hogy a törlés néha a javítás maga. De azért még mindig nem nagyon értem, hogy egy az illető életében elég fontos dolog törlése, miért emelte a szócikk színvonalát?! De biztos ezt Te tudod. Abban a magaslatban biztos erre is van magyarázat. Pressburg10 vita 2024. április 1., 16:16 (CEST)
- Na látod, amivel most kiegészítetted, szerintem(!) tök jó és hasznos infó, emeli a szócikk színvonalát. Pressburg10 vita 2024. április 1., 16:19 (CEST)
- Kénytelen voltam valamilyen kompromisszumos megoldásra, mert te erre nem voltál hajlandó, csak a visszavonogatásra, meg a beszólógatásra, holott neked pont ugyanennyibe került volna bővíteni, hogy ne legyen probléma a szövegből. Ha nem haragszol (ha haragszol az sem probléma) a fentiek miatt nem nagyon tud érdekelni, hogy szerinted mi a jó és mi nem. Véleményeket olyanoktól tudok csak elfogadni, akik nem masszív szemtámokkal operálnak. Legközelebb próbálj asszertív(abb) lenni! Hidd el, sok probléma elkerülhető vele. Most is az lett volna. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. április 1., 16:32 (CEST)
(Szerkesztési ütközés után) Jó lenne, ha végre leszállnál a magas lóról! Nem kérek a tanácsaidból, és teszek arra, hogy minek örülsz, minek nem. Jobban építettem és építem én az enciklopédiát, mint te, mégsem tanácsolgatom neked folyamatosan, hogy építs, javíts. A jelentéktelen mondatot, amihez annyira ragaszkodsz, bővítettem olyan tartalommal, amitől jelentősége is lett, ezt te is megtehetted volna. Kérlek, legközelebb a személyeskedések, támadgatások helyett (amik szintén romboló hatásúak), inkább próbálj meg asszertíven viselkedni és további építkező szerkesztésekkel javítani a szócikkeket. A visszavonogatások nem mindig hasznosak. A te alkalmazásodban most jelentősen nem voltak azok. Remélem, örömet szerzett, hogy beszólogathattál! Széppé vált tőle az ünneped? Remélem, igen! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. április 1., 16:26 (CEST)
- Hogy visszamenjünk a kályhához: az azonnali törlés helyett, akár kezdhetted volna ezzel is, amit most megtettél. Sokkal értékesebb dolog, mint törölgetni. Erre közben magad is rájöttél.
- Építsd jobban az encikolpédiát. Most erre mit mondjak? Nekem ez nem verseny :D Pressburg10 vita 2024. április 1., 16:36 (CEST)
- Erre válaszoltam a szócikk vitalapján, hadd ne ismételjem meg.
- Számomra sem verseny, de kénytelen vagyok minduntalan leírni ezt a tényt, mert folyamatosan rombolással gyanusítasz, ami a nonszensz kategória.
Akarsz még valami ökörséget mondani, vagy befejezhetjük? Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. április 1., 16:39 (CEST)
- Szia. Minden tisztelettel kérdezem miért vagy milyen szabály alapján távolítod el a római katolikus kategóriát? Köszi! Pressburg10 vita 2024. április 19., 15:05 (CEST)
- Pressburg10, megint kezded a tombolást? Megpróbálom neked elmagyarázni a szituációt, remélem, ezúttal értelmesebben állsz hozzá, és nem ragadsz le a szokásos zöngéidnél, amiket ezúttal nem ídéznék!
- A helyzet a következő: Római katolikus magyarok és hasonló kategóriákat megegyezés alapján csak olyanoknál használjuk, akiknek az életére vagy a munkásságára az jelentős hatással volt. Tordy Géza esetében ez nem teljesül. És nem, az, hogy ilyen szertartás szerint búcsúztatták, nem minősül annak, más említése pedig ezen kívvül nincsen a dolognak.
Fentiek fényében, annyi tisztelettel, amennyit megérdemelsz, kérlek, fejezd be a visszavonogatást és a kategória visszahelyezgetését! Nem ez az egyetlen ilyen szócikk, ahonnan eltávolításra került az ilyen jellegű kategória és nem is az utolsó. Kérlek, most kívételesen fogadd el, hogy nem az van, amit te akarsz! Köszönöm! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. április 20., 08:06 (CEST)
- Kérlek mutasd meg, hol van ez így leírva. Komolyan kérdezem, és elhiszem, hogy ez a szabály. Csak szeretném látni.
- Mivel nem én szerkesztettem, nem engem tisztelttél volna meg azzal, hogy odaírod, miért törölgetsz, jó szokásodnak megfelelően.
- Törölgess, csak legalább írd oda, mire hivatkozol. Pressburg10 vita 2024. április 20., 08:10 (CEST)
Azért nem semmi vastag a bőr a képeden! Egy hozzászóláson belül beszólsz, szívességet kérsz és még kamuzol is. ]https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Tordy_G%C3%A9za&diff=prev&oldid=20043581 Te voltál, aki 2018. június 19., 21:29-kor betetted a kategóriát, úgyhogy ez bukta.
Ennek ellenére teljesítettem volna a kérésedet, ha nem szólsz be megint, jó szokásodnak megfelelően, de ezek után keresd meg magad, hogy hol van a megbeszélés. Te úgyis mindent jobban tudsz, nyilván megvan a tehetséged a megbeszélés megtalálásához.
Ja, és máskor ne próbálj olyasmiről valótlanságot állítani, ami visszakereshető, mert könnyedén hamarabb kapnak el, mint a sánta kutyát. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. április 20., 08:18 (CEST)
- Az lehet, hogy 2018-ban, 6 évvel ezelőtt beletettem, bocsáss, meg hogy erre nem emlékeztem.
- De most nem én tettem bele, amit töröltél, és most erről volt szó, nem 2018-as szerkesztésről.
- Semmiféle beszólás nem volt. Kérés volt, hogy legalább aki belerakta, tudja, miért törölgeted. Ez csak egy kis jóindulatot és tiszteletet jelentene a többiekkel szemben.
- Az én kérésem nélkül is illett volna a megbeszélésre hivatkozni, szerintem. Pressburg10 vita 2024. április 20., 08:27 (CEST)
- Mondtam, hogy ne próbálj olyasmiről valótlanságot állítani, ami visszakereshető! 2018-as behelyezést követően senki nem tette be a kategóriát, mivel az én mostani első kiszedésem előtt nem volt eltávolítva a kategória. Tudod, van egy nagyon jó kis feature, ami megmutatja, hogy egy karaktersor mikor került be, vagy mikor került ki. Így könnyedén megtalálható volt, hogy te mikor tetted be, és könnyedén az is, hogy nem volt eltávolítva eddig.
- Kérlek, mutasd meg azt a szerkesztést, amellyel "most nem én tettem bele".
- Az, hogy szerinted mi illett volna és mi nem, hidegen hagy. Remélem, tudod, hogy miért! Ha nem, segítek: a "törölgetsz, jó szokásodnak megfelelően." szösszeneted melyik része tartalmaz kérést? Semelyik. Ez egy nettó beszólás. De ha még ezt sem vagy képes felfogni, akkor nincs miről tárgyalni. Majd gyere vissza, amikor normális stílusban, ferdítések és csúsztatások nélkül tudsz megnyilvánulni! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. április 20., 08:40 (CEST)
- Ok, biztos igazad van, valószínű egy másik lappal kevertem. Akkor én tettem bele 6 éve a kategóriát, amire 6 évig senki sem gondolta, hogy nem odavaló.
- Most, mikor főleg odavaló lenne, szerintem, akkor kiszedted. De nem baj, ne legyen ott. Legalább egy kis öröm ért téged.
- Ha már engem akarsz oktatni, javaslom, hogy Te olvasgasd ezt: Wikipédia:Wikikett Főleg a második pontra hívom fel a figyelmed.
- Van néhány gondolata, amit érdemes lenne alkalmaznod. Pressburg10 vita 2024. április 20., 08:46 (CEST)
- Sem akkor, sem most nem odavaló. Nincs olyan, hogy most főleg odavalóbb lenne. Nincs olyan a szócikkben, amitől odavaló lenne. Ennyi, próbáld felfogni, ha nehéz is! Az, hogy csak most került ki, semmit nem jelent. Én most láttam meg. Ennyi. Semmi többet nem kell ebbe belemagyarázni (persze, te fogsz, mert ilyen vagy).
- A Wikipédia:Wikikett olvasgatása neked is előnyödre válna, ha már itt tartunk. Én itt indoklással vettem ki a részt: [4], te itt indoklás nélkül visszaírtad (ergo visszavontad a szerkesztésemet, mégha nem is a visszavonásgombbal): [5]. Aztán én indoklással kivettem megint a szöveget: [6], amit te indoklás nélkül visszavontál: [7]. Utána én indoklással visszavontam: [8], te pedig indoklás nélkül megint visszavontad: [9].
- Úgyhogy nagyon nem ártana ha azt második pontot te magad is sűrgősen a magadévá tennéd, mivel látható, hogy az én három megindokolt szerkesztésemet te háromszor vontad vissza indoklás nélkül.
- Mivel már többedszer fordul elő. hogy olyasmire szólítasz fel, amit te magad sem tartasz be, a továbbiakban háromféle lehetőség van.
- Vagy nem érted, hogy olyasmit vársz el, amit te sem tartasz be. Akkor értetlen vagy. Ebben az esetben nincs miről beszéljünk.
- Vagy érted, hogy olyasmit vársz el, amit te sem tartasz be, de nem érted, hogy neked is be kéne tartanod. Akkor kettős mércével mérsz, és nincs miről beszélnünk.
- Vagy érted, hogy olyasmit vársz el, amit te sem tartasz be, de tudod, hogy neked is úgyanúgy be kéne tartanod, de csak mástól várod ezt el Akkor kettős mércével mérsz, és nincs miről beszélnünk. Ebben az esetben a megnyilvánulásaid már a trollkodás medréből is merítenek. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. április 20., 09:05 (CEST)
- Legyen szép napod! Pressburg10 vita 2024. április 20., 09:14 (CEST)
Verebély Iván-díj
Szia!
Segítségedet kérném.
Mi a folyamata annak, ha valaki áthelyez vagy töröl egy lapot? Köszönöm a segítségedet. Pressburg10 vita 2024. április 5., 15:06 (CEST)
Mindketten tudjuk, hogy a kérdező nem erre kíváncsi, de akkor játsszuk ezt: a folyamat az, hogy az illető áthelyezi vagy törli a lapot. A folyamat a laptörténetben visszakövethető. Szívesen! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. április 5., 15:13 (CEST)
- Milyen esetben kell törlési megbeszélést kezdeményezni, indítani? Pressburg10 vita 2024. április 5., 15:28 (CEST)
- Wikipédia:Irányelvek és útmutatók. Jó olvasást! Majd szólj, ha meguntad a szórakozást és/vagy a forró kása kerülgetését, és akkor majd elmondom, hogy a Verebély Iván-díj nem lett törölve. Upsz, elszóltam magamat. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. április 5., 15:41 (CEST)
- Nyugodtan törölgesd, amit írtam. Ezzel is csak azt bizonyítod, hogy gáz amit csináltál.
- Mindent összevetve, csak egy kérdést kellett volna fentenni ismét. De még ennyire se tisztelsz meg itt más szerkesztőket. Pressburg10 vita 2024. április 5., 15:50 (CEST)
- Nem, csak azt bizonyítom, hogy a megnyilvánulásaid megfelelnek annak, amit a WP:104-es irányelv szerint törlök a vitalapomról. Ilyenek a személyeskedések, a beszólógatások, a provokációk.
- Minek tettem volna fel a kérdést? Hiszen láttam, hogy mi lett volna a válaszod (amit előre is tudtam, és láthatóan jól tudtam). Minek fussak felesleges köröket? Még miattad sem fogok. Mindenkinek annyi tiszteletet adok meg, amennyit megérdemel és amennyit ő ad nekem.
- Ezt a hisztiziést pedig nem értem.
- A tartalom megvan a Verebély Iván szócikkben, tehát a munkád nem veszett el.
- A külön szócikk címe átirányítás a Verebély Iván szócikkre a laptörténet megőrzésével, tehát a szerkesztéseid sem vesztek el.
- A külön szócikk címe átirányítás a Verebély Iván szócikkre, így az érdeklődök ott elérik gond nélkül.
- A Verebély Iván szócikkben nem probléma, hogy a díj önmagában nem nevezetes, így egy problémás szócikkel kevesebb van.
- Mivel le szoktad kapkodni a nevezetesség sablont, így nincs ezzel sem probléma.
- Mi a probléma? Hogy darabszámra eggyel kevesebb szócikk van? Ennyivel lassabban fogunk utolérni más Wikipédiákat?
Ahhoz képest, hogy nem „pazarlod rám az időd”, még mindig irogatsz. Az a baj, hogy az én időmet is pazarlod, mert érdemlegeset nem tudsz mondani, a beszólogatásaidra pedig nem vagyok kíváncsi. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. április 5., 16:03 (CEST)
- Értem,látom. Mi a helyzet a többi, kb 20 ilyen díjjal. Egyiknek sem ilyen felépítése, egyik sem így van. Ez csak analóg volt a többihez. Ahogy megcsináltad, az abszolút nem az. Minden díjnak külön lapja van.
- Talán emiatt is kellett volna egy kérdést feltenni, ki mit szól ehhez a megoldáshoz?! Nem gondolod?
- Én mennyi tiszteletet adok? Én törölgetem random a munkáidat? Én nem tiszteltelek meg még annyival se, hogy egy kérdést felteszek?
- Nyugodtan nézd át a szerkesztéseimet. Csak javításokat, létrehozásokat és kiegészítéseket fogsz találni. Aztán veheted ezt értéktelennek.
- "Mivel le szoktad kapkodni a nevezetesség sablont, így nincs ezzel sem probléma." - ez nem tudom mi akar lenni, de semmiféle nevezetesség sablont nem kapkodok le. Pressburg10 vita 2024. április 5., 16:16 (CEST)
- Az, hogy más díjaknak is van külön szócikke, még koránt sem jelenti azt, hogy azok rendben vannak (analógia: ha látok 9 betört ablakot egy házon, nem gondolom azt, hogy az rendben van, és még egyet betörök, vagy ez alapján nem csináltatok be egy másik ablakot, mert hát már több is ki van törve) , így ez nem érv. Azért sem, mert minden szócikknek önmagában kell megállnia, nem más szócikkekhez viszonyítva. Egyébként ott nincs is hasonlóság, hogy a többinél nem merült fel a nevezetesség kérdésessége. Legalábbis látható nyoma nincs (nincs rajtuk sablon).
- Nem, nem gondolom. Nem tartozok feléd elszámolással, és nincs kedvezési kötelezettségem sem feléd. Akkor lenne, ha töröltetni akartam volna a lapot, de ilyen nem történt.
- Az hazugság, hogy törölgetném random a munkáidat. Megkérnélek, ne kamuzzál.
- Itt nem történt törlés.
- Az Szfe szócikkből ugyan töröltem a feleslegesnek vélt listát, de aztán mégis ottmaradt.
- A Tordy Géza szócikkből ugyan töröltem azt a semmitmondó mondatot, amit aztán én bővítettem, mert te csak visszavonogatni voltál képes.
- A folyton a szememre olvasott szócikket pedig csak technikailag töröltem én, annak törléséről a közösség döntött. Fura módon nem a közösség hozzászóló tagjait osztottad ki emiatt, hanem engem.
- Fentieken túl nem tudok "random törölgetésekről" a szerkesztéseid közül, viszont ezek nem a te szerkesztéseidre irányuló törlések, ha nem a tartalomra. Javításkor, még ha az szovegeltávolítás is, nem nézem azt, ki írta be (kivéve ha tájékoztatás is követi a módosítást).
- Hát pedig simán leszedted a nevezetesség sablont. Ha nem tudod, mikor mit teszel, az szomorú, de ezzel az állapottal én nem tudok mit kezdeni.
- Kérlek, fejezd be ezt a hisztizést a vitalapomon! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. április 5., 16:47 (CEST)
- Kieg.: megjegyzendő, hogy a nevezetesség sablon másfél napig kint volt, tehát lehetett volna reagálni rá, de a szerkesztőtárs csak annyit csinált, hogy beírt egy díjazottat, és közölte, hogy az is csak Facebookon érhető el. Ez szintén megerősíti azt, hogy a díj önmagában nem wikiképes és indokolt volt az összevonás. Ha a sablon kihelyezése és a szócikkbe való bedolgozás között a létrehozó nem reagált, utána eléggé furcsa szemrehányása a "nemkérdezésről".
- De, ahogy mondtam: sem az információk, sem a szerkesztések nem vesztek el. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. április 5., 17:49 (CEST)
- Igen, Te semmit se töröltél. Majd sorolod, mit és hol.... tényleg nem.
- Öngól, mert nem töröltem semmiféle nevezetességi sablont a díjon. Ne hazudzz rólam megint. Ott van a laptörténet, megnézheted nyugdotan. Ne hazudozz.
- Ha önmagában kell megállni minden szócikknek, akkor ne hasonlítsd a többi betört ablakhoz. Te akkor ha látsz 10 betört ablakot, 1-et megjavítasz, a többi nem érdekes?
- "Megkérdőjelezték, hogy a cikk/jelölt témaválasztása enciklopédiába való-e, azaz hogy megfelel-e a „Nevezetesség” irányelvben leírtaknak. Amiben segíthetsz: kiegészítheted az irányelvnek megfelelő forrásokkal, vagy a tartalmat bedolgozhatod egy a témakört összefoglaló cikkbe. Ha vitatni akarod mindezt, a vitalapon tedd." - A szerkesztőtárs kiegészítette a 2023-as díjazottal, ez hiányzott róla. Még is mit tettem volna még? Ez a szócikk évek alatt bővült volna, ahogy vannak újabb díjazottak.
- Például, én hogy vitattam volna azt a vitalapon a másfél nap alatt, amit nem is tudtam? Nevezetesen azt, hogy mire készülsz?! Ráteted ezt a sablont. És?
- Abszolút nem vagy korrekt szerkesztőtárs. Pressburg10 vita 2024. április 6., 09:33 (CEST)
- Még annyit, látva a korábbi bejegyzéseket, amiket nem olvastam, mert nem érdekel - nem csak nekem van gondom veled, hogy nem segíteni próbálsz, hanem törölsz azonnal. Ezt más is szóvátette már itt neked. Gondolkodj el rajta. Csak javaslat. Pressburg10 vita 2024. április 6., 09:37 (CEST)
- Úgy látom, neked komoly emeleti problémáid vannak, az biztos, hogy a szövegértés nem nem megy:
- Azt írtam, hogy „Itt nem történt törlés”, ami tény, mert a Verebély Iván-díjat nem töröltem, és azt írtam, "hogy nem törölgetem a random a munkáidat", ami szintén tény, mert nem a munkáidat töröltem, hanem részleteket szócikkekből, amikről leírtam, hogy "Fentieken túl nem tudok "random törölgetésekről" a szerkesztéseid közül, viszont ezek nem a te szerkesztéseidre irányuló törlések, ha nem a tartalomra. Javításkor, még ha az szovegeltávolítás is, nem nézem azt, ki írta be (kivéve ha tájékoztatás is követi a módosítást).". Tehát gyakorlatilag csak két olyan esetről lehet beszélni, ahol "random törölgettem a munkádat"
- Öngólt inkább te rúgtál magadnak, mert láthatóan nem olvasol, nem értelmezel szöveget. Sehol nem írtam, hogy a díj szócikkéből vetted le a sablont. Azt írtam, hogy ezt elkerülendő vontam össze a szócikkeket és utána megadtam hivatkozással is, hogy hol történt, ahol lekaptad a sablont, és most megint, úgyhogy ezzel meg is erősítetted az ezzel kapcsolatos állításomat, és aztán újra.
- Kénytelen vagyok analógiával élni, mivel te hasonlítod a szócikket más szócikkekhez, és az analógiával rámutattam arra, hogy ez miért nem jó ötlet. Az analógia mindig valami reflexió, nem önmagában érv, hanem ellenérv.
- Köszönöm, hogy idézted a sablont! Lássuk, mi is szerepel benne: „Amiben segíthetsz: kiegészítheted az irányelvnek megfelelő forrásokkal, vagy a tartalmat bedolgozhatod egy a témakört összefoglaló cikkbe.” (kiemelés tőlem). – Ez történt meg, bedolgoztam a megfelelő(nek vélt) szócikkbe.
- Úgy látom, neked komoly emeleti problémáid vannak, az biztos, hogy a szövegértés nem nem megy:
- Ha vitatni akarod mindezt, a vitalapon tedd. – Szerintem ezt ne feszegesd, mert nem tetted meg. Te vagy az, aki vitatja a dolgot, így éppen, hogy neked kellett volna vitát indítanod róla még a művelet előtt a szócikk vitalapján. Nem tetted, most meg úgy lobogtatod, mintha te jól csináltál volna mindent.
- „Például, én hogy vitattam volna azt a vitalapon a másfél nap alatt, amit nem is tudtam? Nevezetesen azt, hogy mire készülsz?! Ráteted ezt a sablont. És? ” – Mondjuk úgy, hogy megkérdezel, hogy mi a helyzet. Ha engem kérdőre tudsz vonni, hogy nem kérdeztelek meg, akkor vondd kérdőre magadat is, hogy nem kérdeztél meg. Egyébként úgy látom, csak másolni tudod a sablon szövegét, értelmezni nem: „Megkérdőjelezték, hogy a cikk/jelölt témaválasztása enciklopédiába való-e, azaz hogy megfelel-e a „Nevezetesség” irányelvben leírtaknak.” – Mondjuk megkérdezhetted volna, miért gondolom így, mit lehetne tenni, hogy ne így legyen? Láttad a sablont, a kihelyezése után szerkesztetted a szócikket. Ne utólag reklamálj, hogy nem csináltál semmit!
- Azt, hogy ki mennyire korrekt, inkább hagyjuk, ugyanis te legalább annyira nem vagy korrekt, mint én.
- Azt pedig már elmondtam, mit csinálj a javaslataiddal. Előbb talán próbáld megfogadni saját magad őket. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. április 6., 11:11 (CEST)
- Kieg.: ezt a hisztiziést pedig továbbra sem értem, hiszen
- A tartalom megvan a Verebély Iván szócikkben, tehát a munkád nem veszett el.
- A külön szócikk címe átirányítás a Verebély Iván szócikkre a laptörténet megőrzésével, tehát a szerkesztéseid sem vesztek el.
- A külön szócikk címe átirányítás a Verebély Iván szócikkre, így az érdeklődök ott elérik gond nélkül.
- A Verebély Iván szócikkben nem probléma, hogy a díj önmagában nem nevezetes, így egy problémás szócikkel kevesebb van.
- Mivel le szoktad kapkodni a nevezetesség sablont, így nincs ezzel sem probléma.
- Mi a probléma? Hogy darabszámra eggyel kevesebb szócikk van? Ennyivel lassabban fogunk utolérni más Wikipédiákat?
Ezekről a pontokról valahogy sosem esik szó, csak olyasmikről, amikkel támadni lehet, meg amikről a szerkesztő úgy véli, feljogosítja, hogy beszólogathasson, minősítgethessen. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. április 6., 11:21 (CEST)
- Csak ismételni tudom a vergődésed után: más is szóvátette azt amit én is. Gondolkodj el magadon. Ellenben veled, nekem nem volt senkivel itt semmiféle bajom, nem rongáltam, törölgettem senki munkáját, max segítettem feljavítani.
- Ez a lényeg, a többi rizsa. Rágd a gittet továbbra is. Pressburg10 vita 2024. április 6., 11:33 (CEST)
- A személyeskedés és a szemtám sohasem lehet a lényeg egy wikipédiás beszélgetésben, legfeljebb társulódó kellemetlenség. Jól látható: értelmes érveid nincsenek, és mivel nincsenek, nem tudsz velük érvelni sem, ebből kifolyólag a vitatkozási képességed leragadt a támadgatás, minősítgetés felé. Amúgy csak olyanoknak volt velem baja, akik hozzád hasonló színvonalon vannak. Mivel nincsenek észérveid, csak a támadás marad. Szerintem jobb lenne, ha te is elgondolkodnál magadon. Rád férne!
- De legalább most kimutattad a fogad fehérjét: számodra csak a veszekedés, a beszólógatás a lényeg, nem a szócikk. Én úgy látom, itt egyedül te vergődsz, hiszen te jössz a vitalapomra folyton, te személyeskedsz, te támadsz, te tartod fent a vitát azután, hogy szerinted "unalmas", meg "nem pazarlod rám az idődet". Ebből kifolyólag a gittrágó is egyedül te vagy itt (bár azt, amit csinálsz, azt más rágásával szokták kifejezni).
- Legközelebb akkor írj a vitalapomra, hogy normális érvekkel érkezel, és azokat normális hangnemen tudod előadni. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. április 6., 11:43 (CEST)
- Milyen érvek? Elmondtam 100x, hányszor kell még?
- Törölgetsz, tönkreteszel, kérdés nélkül. Nem én, Te.
- Semennyire nem tartod tiszteletben más gondolatát, érveit, mit és miért úgy hozott létre. Nem csak én tettem ezt szóvá, más is. Semmennyire nem vagy segítő szándékú, törölsz.
- Mivel velem senkinek ilyen jellegű baja sosem volt, ellenben veled (lásd vitalapod), nincs további kérdés.
- További jó törölgetést! Pressburg10 vita 2024. április 6., 12:00 (CEST)
- Milyen érvet mondtál el 100%-szor? Semmilyent.
- Ez nem érv, ez vélemény. Azon belül személyeskedés. Az érv az, hogy adott témával kapcsolatban konstruktívan mondasz valamit. Az nem érv, hogy a vitapartneredet minősíted. És te csak ezt csinálod.
- A személyeskedés, szemtám nem tiszteletbentartandó gondolat. Érveid nem nagyon voltak, amik voltak, gyengék voltak, azok meg lettek cáfolva. Annak segítek, aki megérdemli, te ezt már ellőtted. Még egyszer elmondom: itt nem volt törlés, ennek okát már kétszer listáztam neked, ha nem tudod felfogni, az sajnálatos, de az a te szegénységi bizonyítványodat terheli.
- Most sem sikerült mást tenned, csak személyeskedned. Szomorú, hogy felnött emberként nem vagy képes másra csak a duzzogó hisztizésre. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. április 6., 12:06 (CEST)
- Nem én teszem tönkre a Te munkáidat folyamatosan, sem másét, kérdés nélkül, hanem fordítva. Milyen érv kell még? Nem tisztelsz meg senkit és a rászánt idejét, hogy előtte kérdezel, javasolsz, vagy ötleted felvetsz.
- Ez a kiinduló pont, és nem fordítva.
- Leírtam már sokszor, nem fogom újra. Pressburg10 vita 2024. április 6., 12:13 (CEST)
- Úgy látom, nem érted, hogyan működnek a dolgok. Nem a másik személye a kiindulópont egy vitában, ami egy szócikkről szól. Nem is lehetne. Maximum azoknak, akik csak veszekedni vagy trollkodni akarnak. Ebből kifolyólag örülnék is, ha nem írnád le többször ezeket a maszlagokat. Egyszer sem kellett volna, nemhogy sokszor. De köszönöm, hogy legalább annyi egyenesség van benned, hogy elismered, érvelni nem tudsz, csak személyeskedni. Gondolom, akkor utolsó mondatodnak megfelelően, további hülyeségeiddel nem fárasztasz. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. április 6., 12:21 (CEST)
- "Maximum azoknak, akik csak veszekedni vagy trollkodni akarnak." - akinek nem inge...nekem nem az.
- Hogy mit és hogy szerkesztek, látható. Az is, kivel van/nincs gondom. Szóval ezzel nem nagyon jutottál semmire.
- Szép napot neked. Pressburg10 vita 2024. április 6., 12:28 (CEST)
- Hát pedig ezt a bőinget pont, hogy rádszabták. Én semmire nem is akartam sehova sem jutni, nagyon fordítva van alattad a ló. Nem én irogattam neked, nem én mentem a vitalapodra napokra veszekedni, nem tartom fenn folyamatosan a személyeskedő vitát, nem én vagyok az, aki nem érvelni jön más vitalapjára, hanem beszólógatni. De legalább végre beismered, alapjában véve sem a szócikk sorsa érdekelt, csak a beszólógatás. A következő üzeneted megy a levesbe. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. április 6., 12:48 (CEST)
- Úgy látom, nem érted, hogyan működnek a dolgok. Nem a másik személye a kiindulópont egy vitában, ami egy szócikkről szól. Nem is lehetne. Maximum azoknak, akik csak veszekedni vagy trollkodni akarnak. Ebből kifolyólag örülnék is, ha nem írnád le többször ezeket a maszlagokat. Egyszer sem kellett volna, nemhogy sokszor. De köszönöm, hogy legalább annyi egyenesség van benned, hogy elismered, érvelni nem tudsz, csak személyeskedni. Gondolom, akkor utolsó mondatodnak megfelelően, további hülyeségeiddel nem fárasztasz. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. április 6., 12:21 (CEST)
Állj le a beszólógatásokkal! (korábban Pressburg10 vitalapján)
Pressburg10: A fentebbi mondat mellett pedig legyél már legalább az alapvető fogalmakkal tisztában: Wikipédia:Ellenőrizhetőség#A bizonyítás terhe: "A bizonyítás terhe mindig azon a szerkesztőn van, aki az adott tartalmat bele szeretné írni a szócikkbe." -- Nem én írtam be, nem én szerettem volna beírni a szócikkbe, nem az én felelősségem volt a forráskutatás. A tiéd, meg azé, aki eredetileg beírta. Illetve lett volna. A WP:ÉLŐ értelmében töröltem a tartalmat. Sajnos ezt az irányelvet sem ismered. Beszólógatás helyett inkább tanulj egy kicsit. Erősen és sűrgősen rádfér. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. április 14., 12:52 (CEST)
- Légy boldog a törölgetéseiddel. Ennyi a véleményem. Pressburg10 vita 2024. április 14., 13:05 (CEST)
- Pressburg10 a véleményed értéke számomra egyenlő a nullával, mivel láthatóan nem érted a a törlések funkcióját (sem). Beszólógatás helyett viszont inkább ismerkedj meg a Wikipédia funkcióival, szabályaival, céljaival, mert az láthatóan még hiányosságként jelentkezik nálad, és csak mész a saját meglátásaid szerint. De ha már érdekel a boldogságom, jelzem, hofy akkor lennék boldog, ha mindenki szabályszerűen forrásolna (a normális szerkesztés egyéb aspektusairól nem is beszélve), de ha már nem teszi meg, legalább ne lenne arrogáns, pökhendi amikor jelzik ennek hiányát. Nem kell válaszolnod, nem tartok rá igényt. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. április 14., 13:15 (CEST)
Római katolikus kategória
Szia,
tisztelettel kérdezem, hogy a Tordy Géza lapon miért nem szerepelhet a kategória? Mi az oka? Milyen szabály nem érvényesül?
Másrészt, ha már törölted, szerintem tiszteld meg azt aki a lapot bővítette ezzel (nem én voltam), hogy megindoklod miért törölted. Pressburg10 vita 2024. április 20., 08:01 (CEST)
De, te voltál, 2018. június 19., 21:29-kor, amikor még csak információként sem szerepelt a szócikkben ez az állítás, tehát megsértetted a kategórizálási szabályt, mely szerint a szócikkek olyan kategóriákba kerülnek bele, amelyről a szócikkben szó van. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. április 20., 08:12 (CEST)
- Így ok. Azóta már szó van. De törölni kellett. Legyen így. Pressburg10 vita 2024. április 20., 13:41 (CEST)
- Ennyire nem bírod elviselni, ha nem a tiéd az utolsó szó és/vagy azt, hogy nincs igazad? Vagy csak el sem olvasod a válaszaimat, csak mondod a magadét? 08:06 és 09:05 között kétszer (legalább) is leírtam, hogy ez az információ olyan szempontból irreleváns, hogy csak emiatt nem kategorizálunk be valakit. Erre idepököd ezt a kis szösszenetedet 13:41-kor. Mi van? Mostanra győzött le a válaszolási és az enyém-kell-legyen-az-utolsó-szó kényszer? Költői kérdések, nem igényelnek választ (legalább mások látják, hogy viselkedsz, ha már tenmagad nem látod). Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. április 20., 14:17 (CEST)
- Leírtam, legyen úgy ahogy akartad. Mit nem tudok elviselni?
- Igen, nyugodtan olvassa aki szeretné. Meg nyugodtan nézze meg a szerkesztési történeteket. Pressburg10 vita 2024. április 20., 17:18 (CEST)
- A tipikus, nincs-igazam-de-még-mondok-valamit-hogy-ne-tűnjön-úgy-hogy-feladtam válasz, egy kis megsértődtem-mert-nem-az-van-amit-én-akarokkal fűszerezve, megfuttatva egy kicsi beszólok-mert-nem-tudok-érvelni-de-azt-sem-viselem-el-hogy-ne-az-enyém-legyen-az-utolsó-szóval. Bizonyíték, hogy három helyen indítottál beszélgetést a témáról, és a "Legyen szép napod!" után órákkal később is még beszólogatós üzeneteket írogatsz (Igen, leírtad, hogy "Legyen így.", de látható, hogy megint nem értetted meg az egészet, amit bizonyít, hogy szerinted ez az egész csak az én akaratom miatt van így. Fogalmad sincs a működésről, csak szövegelni tudsz.). Cáfolj meg, hogy nem így van. Ha nem válaszolsz, az lesz a cáfolat. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. április 20., 17:29 (CEST)
Hibás fájlhivatkozások
A hibás fájlhivatkozások kategória kiürítéséért | ||
Egy díj Neked, amiért többszáz cikkben kibogarásztad a hibás vagy törölt képek hivatkozásait! Ezt csak sok türelemmel és egyesével lehetett elvégezni, sikerült megjavítotanod a tényleg nyakatekert, sablonokba bújtatott hivatkozásokat is! -B.Zsolt vita 2024. április 24., 13:47 (CEST) |
Itt reagálnék arra is, hogy sajnálom és bánom, hogy felesleges megjegyzéssel provokáltalak egy szerkesztői összefoglalóban. :( Ez nem illő a Wikipédia szellemiségéhez! További hasznos munkát Kívánok! B.Zsolt vita 2024. április 24., 13:47 (CEST)
B.Zsolt, köszönöm szépen!
Részemről nincs harag. Főleg, ha esetleg a 6-os villamos (Prága) szócikkben megtudnád oldani a javítást, ami egyelőre csak kitakarással ment. Azt hiszem, a BSicon exKRZxlr+xlr.svg helyére a Fájl:BSicon KRZlr+lr.svg fájl kellene kerüljön, de nem találtam meg, hogy hova kell beilleszteni. Köszönöm előre is! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. április 25., 09:04 (CEST)
- Nem tudom, mire gondolt a szerző, én raktam oda egy egyszerűbb képet, ami logikailag illik oda, de biztosan szegényebb, mint amit a szerző gondolt. Itt nézelődhetsz, hát ha megtalálod, mit is akart a szerző: Wikipédia:Útvonaldiagram. De elképzelhető az is, hogy az idevaló képecske nem elérhető a magyar Wikipédián. – B.Zsolt vita 2024. május 2., 13:02 (CEST)
Bojár Sándor
Helló! Szeretném megkérdezni, hogy a Fortepanon fellelhető Bojár Sándor-képek mennyire használhatóak fel a Wikipédián? Itt leírtad, hogy a képeit a fia, Bojár Gábor adományozta a Fortepannak, és evégett a törlési megbeszélés eredménye is a képek megtartása lett. Bojár Sándor elég jelentős eseményeknél is jelen volt, pl. a háborús bűnösök kivégzésénél. Ezeket a képeket feltölteném a jövőben, ha lehetséges. Norden1990 vita 2024. április 25., 15:04 (CEST)
Szia, Norden1990! Elvileg a fortepanos Bojár-képek rendben vannak. Azért mondom, hogy elvileg, mert elvileg a fortepanos Urbán Tamás képek is rendben vannak, ennek ellenére a napokban mégis töröltek egyet, amelyet csak nehezen sikerült helyreállítatni. Szerintem nyugodtan töltsd fel a képeket a megszokott sablon használatával. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. április 26., 12:37 (CEST)
- Köszi szépen! – Norden1990 vita 2024. május 18., 20:19 (CEST)
Csontos László képének törlése
Elnézést, de nem egészen értem az intézkedést. Csontos Lászlóné Berényi Emília a kép jogtulajdonosa márc. 7., Cs 13:14-én elküldte az engedélyét a permissions-hu@wikimedia.org címre. A címzettek közé berakott engem is, így az email 100%, hogy elment. Nem érkezett rá semmilyen reakció, olyan sem, hogy valaki azt mondta volna, hogy az elküldött engedély nem volt megfelelő. Mi a teendő ilyenkor? – Qedrák vita 2024. április 30., 14:43 (CEST)
Qedrák, én nem vagyok kezelő, így csak annyit láttam, hogy a képre 2024. február 20-án került ki az engedélyezésre vár sablon. Ma viszont április 30-a van, így bőven letelt a 30 nap. Ez a magyarázat az intézkedésre.
Az engedély beérkezéséről nem tudok nyilatkozni. Javaslom, a Wikipédia:Az önkéntes ügyfélszolgálat üzenőfala oldalon érdeklődjél felőle. Ha az engedélyt megtalálják, a kezelők kérni fogják a kép helyreállítását, és intézik az intéznivalókat. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. április 30., 14:59 (CEST)
- Az ügyfélszolgálat üzenőfala közben archiválódott... Az engedély megint el lett küldve a címre, mivel be lettem csatolva, megkaptam én is. Mi ilyenkor a teendő? Vissza lesz állítva a kép, vagy töltsem fel újra? – Qedrák vita 2024. június 6., 09:15 (CEST)
Qedrák, a képet helyreállítottam, frissítettem a sablont is. A többi a kezelőkön múlik. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. június 6., 12:37 (CEST)
- Köszönöm. Qedrák vita 2024. június 6., 12:40 (CEST)
Reminder to vote now to select members of the first U4C
- You can find this message translated into additional languages on Meta-wiki. Segíts lefordítani a saját nyelvedre
Dear Wikimedian,
You are receiving this message because you previously participated in the UCoC process.
This is a reminder that the voting period for the Universal Code of Conduct Coordinating Committee (U4C) ends on May 9, 2024. Read the information on the voting page on Meta-wiki to learn more about voting and voter eligibility.
The Universal Code of Conduct Coordinating Committee (U4C) is a global group dedicated to providing an equitable and consistent implementation of the UCoC. Community members were invited to submit their applications for the U4C. For more information and the responsibilities of the U4C, please review the U4C Charter.
Please share this message with members of your community so they can participate as well.
On behalf of the UCoC project team,
RamzyM (WMF) 2024. május 3., 01:11 (CEST)
Esti zenének
Esti zenének. Apród vita 2024. május 5., 20:25 (CEST)
Májusi wikitalálkozó
Kedves Hungarikusz Firkász! A következő wikitalálkozót május 18-án szombaton tartjuk, amikor A 2023. év szócikke és A 2023. év közreműködője díjazottjait is szeretnénk megünnepelni, így téged is szeretettel várunk! Érdeklődnék, hogy számíthatunk-e rád, el tudsz-e jönni? Üdvözlettel: VRéka (WMM) 2024. május 6., 11:37 (CEST)
Kedves VRéka (WMM)! Köszönöm szépen a meghívást! Sajnos nem tudok jelen lenni. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. május 6., 12:24 (CEST)
- Köszönöm a gyors visszajelzést, sajnálom! VRéka (WMM) vita 2024. május 6., 17:46 (CEST)
Arcanum
Szia! A segítségedet szeretném kérni. Ha jól emlékszem, neked van Arcanum-hozzáférésed (egyelőre nem hosszabbítottam meg a könyvtári belépőmet). A Ludas Matyi 1946-08-11-es számában van egy karikatúra Berend Béla rabbiról. Azt szeretném megkérdezni, hogy valahol az újságban fel van tüntetve a rajzoló személye? (itt megtalálható külön a kép is: https://konyvterasz.hu/kollaboracio-vagy-eletmentes/) Előre is köszönöm a válaszod. Norden1990 vita 2024. május 18., 20:18 (CEST)
- Egészen pontosan erről az oldalról van szó: [10] – Norden1990 vita 2024. május 18., 23:34 (CEST)
Szia Norden1990! Nem találtam szerzőmegjelölést. Úgy látom, a karikatúrákon vannak megjelölve a készítők neve, de ezen nincs név vagy aláírás feltüntetve. Az impresszumban sincsenek feltüntetve a karikatúristák. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. május 19., 09:23 (CEST)
- Köszönöm. Akkor feltöltöm a képet. Maximum, ha később kiderül a szerző kiléte, akkor törlésre kerül. – Norden1990 vita 2024. május 19., 12:39 (CEST)
Mihail Alekszandrovics
Szia, a Mihail Alekszandrovics szócikket az orosz minta alapján szerkesztettem. Miért lenne hibás? Atoljaka vita 2024. május 20., 23:01 (CEST)
Atoljaka, mert ellentmondásos adatok kerülteek bele. Pl. hogyan lett volna uralkodási ideje, ha azonnal le is mondott, ráadásul be sem iktatták, tehát nem volt semmilyen értelemben uralkodó cár. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. május 20., 23:04 (CEST)
Keitelnél meg olyanokat írtál be fegyvernemnek, amik nem fegyvernemek. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. május 20., 23:04 (CEST)
- A sablon magyar változatában nincsen sem ország/hűség sem ágazat/branch, ezért írtam oda. Ezeket nem lehetne belerakni a sablonba? Elég fontos lenne szerintem. Atoljaka vita 2024. május 20., 23:08 (CEST)
- Szóval ha nincs megfelelő hely a sablonba, akkor beírod rossz helyre? Hát ez eléggé furcsa logika. A sablon valószínűleg bővíthető, kérni kell a sablonszerkesztők üzenőfalán. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. május 20., 23:16 (CEST)
Egyébként az orosz WP-t is emberek írják. Miért ne lehetnének hibák? Mindenféle átvételt figyelmesen kell kezelni, nem lehet abban bízni, hogy más WP-ken minden hibamentes. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. május 20., 23:05 (CEST)
Jól tette?
Atoljaka lecserélte a Gyurcsány Ferenc szócikkben a Személy infobox + Személyinfobox/Vezetőt csak Vezető infoboxra. Nem tudom, jól tette-e. Apród vita 2024. május 27., 20:48 (CEST)
Megoldódott (visszanevezték). Apród vita 2024. május 27., 21:42 (CEST)
Sárándi József
Négy órája tette ki a Facebook-oldalára a Forrás folyóirat, hogy meghalt. :( Máshol még nincs hír róla. – Pagony üzenet 2024. június 3., 21:39 (CEST)
Pagony, :- ( Úgy látom, Csurla megtette amit kell. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. június 4., 08:59 (CEST)
Láng Balázs
- A Láng Balázs oldalára írt szerkesztéseim közül nem fogadtad el a Star Wars: A klónok háborújás és Transformers: Robots In Disguise-os szerkesztésemet, azzal az indokkal hogy nem találtál rá információt. Képzeld el nincs minden munkája fenn az ISzdb-én! Ráadásul ezek egy az egyben, fent vannak a sorozatok wikipédia lapján! Úgyhogy ezt nem tudom elfogadni. Prime2023 vita 2024. június 7., 16:07 (CEST)
Prime2023, nem csak az ISZDb létezik. Viszont máshol sem találtam rá forrást. Más szócikk nem lehet forrásalap, így sajnos az, hogy mit nem tudsz elfogadni: irreleváns. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. június 7., 16:36 (CEST)
Levédés
Szerintem le kellene védeni: Best of Napoleon Boulevard. Apród vita 2024. június 8., 18:39 (CEST)
Megoldódott. Apród vita 2024. június 8., 20:02 (CEST)
Agymanók 2.
Szia! Az Agymanók 2. cikknél elrontottad a törlést. Márton Ádám helyett az összes többi szerkesztő szerkesztését törölted. Fromiadrian vita 2024. június 23., 10:18 (CEST)
Fromiadrian, köszönöm, hogy szóltál! Korrigáltam. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. június 23., 14:12 (CEST)
Moving files to Commons
Hi!
I moved Fájl:Nádas Péter 1984.jpg to Commons and I noticed that there are many more files in Kategória:Csigó László képei.
I wonder if they all could be moved to Commons? The files are relevant for other projects. I found this on Wikiquote q:Fájl:Nádas Péter 1984.jpg.
However, it may be a good idea to check/fix Sablon:Csigó László-engedély2 first so that no changes are needed after the transfer to Commons.
I do not speak Hungarian so I have to use Google Translate. So I think that it will be better if a local user check the template to make sure things are correct. I do not know if you would like to do it but I think the photos are very nice. – MGA73 vita 2024. június 27., 08:10 (CEST)
Cikkcímek
Szia
Látom kicsit besegítettél! A Kategória:Demográfia országok szerint kategória cikkeit is átnevezzem akkor Japán és Ázsia mintájára? B.Zsolt vita 2024. július 4., 23:45 (CEST)
B.Zsolt, szia! Én is néztem a kategóriát, és úgy látom, elég nagy a szócikkek címei között a változatosság. Lehet, hogy ki kéne kérni a közösség véleményét, hogy melyik legyen a megfelelő, mert egységesnek kéne lenniük. Sokan pl. nem szeretik az idegen vagy idegen hangzású szavakat, így lehet, hogy a demográfia szó helyet mást látnának inkább a címben. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. július 4., 23:49 (CEST)
Vicces amúgy, mert én a Te változatodat gondoltam helyesnek, el is mentettem a sablont, de nem tetszett és átírtam. Te visszajavítottad az én első elképzelésemre, ami a laptörténetben is benne volt. Hát így épül ez az enciklopédia! – B.Zsolt vita 2024. július 5., 23:36 (CEST)
B.Zsolt, az én változatom is helyes, ezért is neveztem át arra a változatra. Azonban több változat is van, így szükséges az egységesítés, viszont, hogy melyik változat szerepeljen egységesen, az -- szerintem -- közösségi döntés. A másik változat sem helytelen. Azonban jobban belegondolva, lehet, hogy ez egy komolyabb megbeszélést igényel, mert -- talán -- a két téma nem feltétlenül azonos. Lehet, hogy szócikkre válogatja. De az szinte biztos, hogy a Demográfia Ázsiában változat helytelen (legalábbis szócikkcímnek nekem eléggé furcsán hangzik). Ha gondolod, majd írd alá az utolsó hozzászólásodat. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. július 5., 12:32 (CEST)
Hupsz, tényleg lemaradt... Írok a helyesírás kocsmafalra. – B.Zsolt vita 2024. július 5., 23:36 (CEST)
Kedves Hungarikusz Firkász, látom, hogy a személyemről szóló szócikkbe valaki belebarmolt és te visszaállítottad az eredetit. Köszönöm szépen. Üdv. Elkágyé vita 2024. július 6., 21:10 (CEST)
Köszönet
Kedves Hungarikusz Firkász, látom, hogy a személyemről szóló szócikkbe valaki belebarmolt és te visszaállítottad az eredetit. Köszönöm szépen. Üdv. Elkágyé vita 2024. július 6., 21:10 (CEST)Válasz Elkágyé vita 2024. július 6., 21:12 (CEST)
Elkágyé, ezt bármely megbecsült szerkesztőnek megtettem volna. Bár ne lett volna rá szükség! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. július 6., 22:49 (CEST)
Inkább törlöm
Inkább törlöm ezt a Magyarul szakaszt, mert amúgyis nem én tettem bele, hanem Turokaci és hogy ő mit értett min, nem tudom. Egyetértesz velem? A szócikk értékesebbik (értsd életrajzi) része úgyis megmarad. Szép napot kívánok! Apród vita 2024. július 7., 08:45 (CEST)
Tégy belátásod szerint. Ha kiderül, hogy mire lehet használni (forrás, további információ) majd úgyis visszakerül a megfelelő helyre. Szép napot neked is! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. július 7., 08:48 (CEST)
Demográfia országonként
Szia
A segítségedet és a véleményedet szeretném kérni. Elkezdtem egy infoboxot létrehozni a demográfiákhoz, az első változatot itt tekintheted meg: Európa demográfiája. Még formálódik, nem végleges.
Az lenne a kérdésem, hogy mielőtt még a többi cikkbe bekerülne és elkészülne a használati útmutatója, milyen paraméterek kellhetnek még? És a meglévőkre kerüljön-e link (szerintem igen). Jó hír, hogy néhány tulajdonság elérhető a Wikidatából is, rossz, hogy alig van ezekhez adat felvíve. Ha nem kívánsz ezzel foglalkozni, melyik szerkesztőt ajánlod számomra? B.Zsolt vita 2024. július 10., 23:51 (CEST)
B.Zsolt, köszönöm, hogy megtisztelsz a bizalmaddal! Annyira behatóan nem vagyok járatos a témában, így csak laikusként tudok hozzászólni. A bevitt paraméterek -- szerintem -- jók. Annyi kérdésem lenne, hogy a hivatalos nyelvet nem lehet úgy beállítani, hogy csak akkor látszódjon, ha van adat? Így a hozott szócikkben úgy tűnik, mintha nem tudnánk, hogy mi Európának a hivatalos nyelve, pedig a valóság az, hogy Európának nincs hivatalos nyelve. Szerintem Andrást kérdezd meg, úgy tudom, ő komolyabban ért a földrajzhoz, esetleg valaki mást a Földrajzműhelyből. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. július 11., 11:45 (CEST)
Amit jeleztél, az nem hiba, ugyanis én raktam minden paraméterhez kérdőjelet, hogy látszódjon az infoboxban a paraméter. De nem töltöttem ki, mert már késő volt, és ha nem is ilyen lesz az infobox, akkor feleslegesen dolgoztam vele. Azért is gondoltam rád, mert a navboxon is dolgoztál, hát ha van kedved még benne segíteni. Érdekes témakör, el leszek vele még egy darabig és talán többen is olvassák, mint az n+1-edik gőzmozdonyt, amiből kettő volt az egész Osztrák-Magyar Monarchiában. – B.Zsolt vita 2024. július 11., 12:54 (CEST)
B.Zsolt, hát a navboxokat könnyen tudom kezelni, főleg az infoboxokhoz képest, azok nekem bonyolultak (bár egyet készítettem anno). Szerintem ez a változat, hogy „Hivatalos nyelv fő cikk: Európa nyelvei”, mert nem pontos, így eléggé zavaró. A kontinenseknek nincsen hivatalos nyelvük, az csak országoknak van, így eléggé furcsán hat az egész koncepció. Emellett még az is, hogy „Ország Európa”. Európa nem ország, és nem kéne ezt még az infoboxban sem terjeszteni. Vagy át kéne írni megfelelőbbre (terület vagy régió?), vagy kiegészíteni, hogy Ország vagy régió (terület?), így semmiképpen ne maradjon! Más meglátásom egyelőre nincs a sablonnal kapcsolatban. Ha esetleg van más WP-n hasonló sablon, érdemes lenne onnan áthozni még paramétereket. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. július 12., 19:10 (CEST)
L. Simon László
Ööööö. Ez nem teljesen jól sikerült. Apród vita 2024. július 12., 20:12 (CEST)
Ja, véletlenül töröltem e végéről a }} jeleket. Kösz, hogy szóltál, bár egyszerűbb lett volna, ha visszateszed. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. július 12., 20:15 (CEST)
Zavarba jöttem, mert te mindig pontos javításokat végzel az infoboxokban. Apród vita 2024. július 12., 20:19 (CEST)
Meg egyébként is nehezen szánom rá egy-egy hiba javítására. Apród vita 2024. július 12., 20:21 (CEST)
Hát ezt a javítást nem az infoboxban végeztem, hanem alatta. Mint látható, én is véthetek hibákat (az más kérdés, hogy sokkal ellentétben, én nem próbálom ezt tagadni , ez itt nem rád való célzás), nyugodtan lehet javítani. Hungarikusz Firkász Ide írkássz!
Kamarás Béla
Ha születési és halálozási adatot egy emléktábla igazolja (ugyanis a Kamarás Béla szócikk forrásait (pl. levéltár) tekintve kutatómunka eredménye), akkor az emléktábla elfogadható születési és halálozási év igazolásának: https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Kamar%C3%A1s_B%C3%A9la_eml%C3%A9kt%C3%A1bla.jpg ?
Itt perlekedek ezen: Szerkesztővita:Kriszti1333. Apród vita 2024. július 13., 22:24 (CEST)
Mielőtt bármit is visszavonnál javaslom, hogy nézd meg újra a filmet (itt megteheted). Mert ilyen nem lehet, hogy bármiféle égi fény menti meg a doktort és Lizát. Emily maga is a pokolban volt, megvakult, mert szembenézett a sötétség tengerével, aztán amikor megtámadják hárman, akkor kiabál, tiltakozik, hogy nem akar visszamenni. A doktor és Liza éppúgy megvakulnak, mert a szemük elfehéredik nekik is és ez csak egyet jelent. Továbbá máshol is azt írják, hogy a pokolba kerültek. Doncsecz~enwiki vita 2024. július 15., 18:59 (CEST)
Doncsecz~enwiki, fogadd meg a saját tanácsodat és nézd meg újra a filmet. Elsősorsban azt, hogy hányan is vannak ott Emily házában, amikor megölik. Mert vagy nem láttad a filmet, vagy számolni nem tudsz. Amúgy nekem két kiadásban is megvan, egy amerikai extraváltozat és a magyar változat, úgyhogy nem szorulok a kioktatásodra, hogy hol tudom megnézni. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. július 15., 19:03 (CEST)
Én igazán nem akartalak megsérteni, de az extraváltozat tartalmazza a befejezés azon lehetőségét, amiről te írtál korábban? Doncsecz~enwiki vita 2024. július 15., 19:09 (CEST)
Úgy emlékszem, a script tartalmazza, de nem fogok vitatkozni erről, nem tettem vissza ezt a változatot. Majd holnap megnézem, mit írt Orosdy Dániel erről, most nincs a közelemben a könyv. Ettől függetlenül a másik jelenetleírásod akkor is téves volt. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. július 15., 19:34 (CEST)
Az FBI vizsgálata folyamatban van
Az FBI vizsgálata folyamatban van mondatot, amennyiben még július 30-án is ez lesz benne az angol nyelvű wikipédia életrajzi szócikkében, akkor kiveszem. De már most látom, hogy olyan gyors vizsgálódás folyik a merénylet kapcsán, mintha legalábbis egy atomtámadás elhárítása múlna azon, hogy egy elnökjelölt ellen - aki ellen esélyesek lennének a demokraták, ha nem egy olyan 81 éves ember lenne az elnökjelöltjük, akinek tévedésein, ahogy az embereket összekeveri egymással, botladozásain röhög a világ és nehézkesen beszél és szinte már olyannak tűnik, mintha legalábbis amiatt pályázna elnöki tisztségre, hogy az emberek Donald Trumpra szavazzanak és nem egy demokratára - merényletet kíséreltek meg.
Szerintem az angol wikipédián egy sablon törlési megbeszélésén is gyorsabban intézkednének, nem várnának vele több mint egy évet. Szerintem legalábbis, nem tudom- így van-e.
Nálunk még egy Nemzeti Színházbeli baleset felelőseinek megállapítása is kb. fél évbe telt.
És hiába mondjuk, hogy a magyar wikipédia nem híroldal, ha a Szuverenitásvédelmi Hivatal majd elvárja az ellenzéki híroldalaktól, hogy ne ellenzékieskedjenek, hanem védjék a magyar szuverenitást, ugyanúgy tőlünk próbálnak igazi információkhoz hozzájutni, mint ahogy Oroszországban az ellenzéki médiumok betiltása után is az orosz wikipédiából próbálták az oroszok egy része megtudni az orosz-ukrán háború valós eseményeit, nem a Pravdából (más kérdés, hogyha az ellenzéki médiumok hivatalos álláspontokat próbálnának meg csak megjeleníteni, valószínűleg nemzetközi oldalak Magyarországot érintő híradásaira kellene támaszkodnunk). Apród vita 2024. július 17., 09:48 (CEST)
Apród, nem szükséges megmagyaráznod, hogy mit miért csinálsz, hidd el, ha valamit nem értek, hogy mit miért csináltál, azt jelezni fogom. Ettől függetlenül köszönöm, hogy megosztottad a gondolataidat, de szükségtelen volt, mindössze jelöltem egy bizonytalan időmeghatározásnál, hogy az bizonytalan. Ha tudtam volna, mire, átírom, de ilyen adatra szerintem nincs információ, nemhogy forrás. A politikai motivációik pedig nem nagyon érdekelnek, így nem is látok és nem próbálok belelátni politikai dolgokat a "jelenlegi" kifejezésbe. Mindössze pontatlanság a Wikipédián az ilyen kifejezés használata. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. július 17., 11:32 (CEST)
Szolnoki gyermekbaleset
Nagyszerű, most már Pottyondy Edina is a szolnoki gyermekbalesettel foglalkozik, mert ennek kapcsán Novák Katalint is mint karatemestert kitüntetőt is szóba lehet hozni és a gyermekvédelem hiányosságaira is fel lehet hozni példaként és Orbán Viktor is szóba hozta a szolnoki gyermekbalesetet pénteki rádióinterjújában.
Hova jutottunk, hogy mivel foglalkozik egy miniszterelnök egy rádióinterjúban?
Ha ez így megy tovább, mégis vissza kell majd állítani a szócikket, mivel országos ügy lett belőle, nem egyszerűen bulvárhír. Apród vita 2024. július 19., 19:34 (CEST)
Apród, majd átmegyünk ezen a hídon ha odaérünk. A dolog politikai oldala engem nem érdekel, így az olyan kérdések sem, hogy mivel foglalkozik a miniszterelnök amikor rádióinterjút ad. Ugyanígy nem érdekel Pottyondy Edina videója(?) sem. Ugyanakkor nem gondolom, hogy azért nevezetessé válik valami, mert a miniszterelnök és bloggerek beszélnek róla. Nincs bajom Pottyondy Edinával, de szerintem bloggere véleménye nem enciklopédiatéma (persze lehetnek kivételek).
Ha és amennyiben helyre kell állítani a szócikket, akkor majd helyre lesz állítva. Emiatt nem fogok a kardomba dőlni, egyrészről, mert ha érdemes lesz szócikknek, akkor nincs miért tenni ellene, ha meg nem, nekem annál több energia belefektetést, mint amennyit ezzel a témával itt foglalkoztam, nem ér. Az ügyről továbbra sem változott a véleményem. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. július 19., 19:44 (CEST)
Re: Green & Co
Szia! Köszi a felhomályosítást. Ilyen dicséretben még sosem részesültem. Üdv: Xing 興 Mesélj csak 2024. július 23., 09:16 (CEST)
Gólyafészkek
Szia, a természet leírása és bemutatása véleményem szerint településenként számos oknál fogva fontos és üdvözlendő, remélem ebben egyet tudunk érteni. Egy településszócikkben legyen az pl. Ógyalla kidolgozottságú, vagy olyan csonk mint Vék (ez ugyan településrész, de számos ilyen terjedelmű önálló településszócikk van a magyar wikin is) egy adott témára a leghatékonyabb figyelemfelkeltés a képanyag belefoglalása, mint úgy általában. Ezen belül látogatói szemmel - nem természetvédői szempontok szerint, hiszen úgy tekintve minden élőlény fontos, s a védelem erősítésére az őshonos ritka fajok szolgálnak rá leginkább - az egyik leglátványosabb résszel a gólyafészkek és a gólyafiókák bemutatását próbálom kiegészíteni. Ezek esetében azonban a képanyag akkor lehet informatív, ha minden gólyafészekről van kép, hiszen ezek megtalálása pontos leírás hiányában nehézkes, nem beszélve arról hogy manapság a helyi lakosok sem látják a saját településük természeti értékeit (értsd nem tudják pl. azt hogy az utcájukban, akár a fejük felett gólyafészek van, s bár fizikailag ez fordítva van, de sokan sajnos le is sza..ák), illetve a gólyák fészkelése évenként változó, tehát ezt folyamatában érdemes bemutatni/ szemlézni. Ezért semmiképp nem tartom jó ötletnek, ha erről ha ráadásul rendelkezésre áll elegendő kép, csak egyet kiválasztva besuvasztjuk a település többi képe közé valahova, mert az semmiféle képet, többletinformációt nem ad az adott település gólyáival kapcsolatban, tehát önmagában felesleges. Visszautalok újból az első mondatomra: 1) szerintem kell ilyen szakasz, 2) erre is érdemes és kell is a figyelmet felhívni, tehát a képanyag is kell. Ha az arányokkal van problémád szívesen veszem, ha Te is bővítenéd e szakaszt növényekkel, rovarokkal, madarakkal, hüllőkkel, emlősökkel stb. (lehetőleg fotókkal is az adott település élőlényeiről) akármelyik településszócikkben, legyen szó akár Ógyalláról, akár Vékről. Kösz! Taz vita 2024. július 24., 23:40 (CEST)
Szia Taz! Természetesen fontos a települések élővilágáról írni, akár részletesen is, de abban nem, hogy szöveg helyett képanyaggal töltjük fel a szócikkeket, pláne, hogy olyan képanyaggal, amely magát a szócikket érintőlegesen illusztrálja. Az ilyen túlzott képhasználatot maga a Wikipédia WP:NEM vonatkozó pontja is megemlíti. Tehát nem értek egyet azzal, hogy szöveg helyett képekkel árasszuk el a települések szócikkeit. A Wikipédiának egyébként nem célja semmilyen mozgalomra, tevékenységre felhívni a figyelmet, sem ösztönözni másokat, akár az állatvédelemre. A Wikipédia célja a tájékoztatás, amely elsősorban szöveggel, nem képekkel történik. Lehet szöveggel részletezni a gólyák, akár évenként fészkelési változásait, de a túlzott képhasználat nem teszi ezt indokolttá. Ha a továbbiakban sem értesz egyet, kérd ki a közösség tagjainak véleményét, utána pedig annak eredményének fényében folytatódhat a szerkesztés. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. július 24., 23:47 (CEST)
- A "helyettel" egyetértek, a szövegi részt is igyekszem frissíteni, de nem emlékszem hogy valaha is létrehoztam volna ezt a szakaszt csak képanyaggal. Mi értelme lenne? Azzal is egyetértek hogy nem kell túlzottan használni a képeket, csak épp nálam a 8-9 kép (Vék esetében 4!) egy témának kifejtésére (értsd az adott település több gólyafészkének illusztrálása, ill. esetleg a gólyafészkelés változásának bemutatása) nem számít túlzottnak, még akkor sem, ha más témákról nincs ennyi, hiszen az nem az adott téma hibája hogy egy másik nincs kifejtve. Nem fogok törölni a történelme részből azért, mert mondjuk a nevezetteségei szakaszban csak a kastélyról írnak, kb. annyit hogy van (pontosabban volt, hiszen a kutya se ellenőrzi hogy létezik-e még a romos kastély vagy már évekkel ezelőtt szétkapták pucolt téglának). Ez marhaság is volna. Attól pedig hogy a wikinek vlmi nem kimondott célja, nem jelenti azt hogy még nem lehet ilyesmire használni, ez esetben pl. az adott település élővilágának bemutatására (és úgy globál a természet(védelem) propagálására). A gólyák képeinek visszaszorítását/ leredukálását egy esetben látnám indokoltnak (amennyiben azok száma egészében informatív, ahogy fentebb írtam), amikor is az élővilág további részei is kifejtésre és illusztrálásra kerülnek, ami véleményem szerint szintén szükséges lenne, de hadd ne akkor szerkeszthessem csak a település élővilág szakaszát amikor már szerkesztőként mindegyikről lesz információm (s hozzáférhető forrásom) és lehetőleg képanyagom is. Tudtommal ilyesmit a wiki irányelvei nem írnak elő, nekem pedig sem módom sem kapacitásom nincs ezek jelen pillanatban történő pótlására. Majd talán egyszer lesz (?), de még jobb lenne, ha más is kedvet kapna és érezne a hiányosságok pótlására helyben vagy távolról egyaránt. Taz vita 2024. július 25., 00:04 (CEST)
(Szerkesztési ütközés után) Taz, először is, az nem eljárás és nem fair play, hogy írsz egy szöveget és gyakorlatilag még meg sem várod, hogy elolvassam, rögtön a "megértésre" hivatkozva visszavonod a szerkesztésemet, vagyis annyi tiszteletet nem adsz meg, hogy elolvassam a véleményedet, nemhogy annyit, hogy válaszolni tudjak. Másodszor, úgy látom, nem csak én, de Solymári is nehezményezi a túlzott gólyázását. Egyszerűen ezek a települészócikkek nem a gólyák körül kellene, hogy forogjanak. Minden szócikkben a minden vonatkozó tartalomnak egyensúlyban kell szerepelniük. Te viszont túlzásba viszed a gólyás képekkel. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. július 25., 00:07 (CEST)
- Azt hogy veszem a fáradtságot hogy leírjam az ellenvetéseimet, az szerintem plusz. Visszavonhatok szerkesztést vita nélkül is. Te sem kerestél meg ilyesmivel, mármint hogy lebeszélj arról (vagy hogy változtassak a módján) amit már egyébként évek óta egészítgetek. Akkor vettem észre, amikor hibát próbáltam javítani, akár csak egy év múlva is vehettem volna észre, ha egyáltalán hogy fogtad és kidobtad a galériát. Akkor ez most milyen eljárás? Solymári ahogy látom pedig a helyi politikai szakasz szerkesztését viszi túlzásba, de az hogy az engem nem érdekel, még nem fogom törölgetni a szerkesztéseit. Nem is értem, hogy ha őt a települések természeti leírásának témája feltehetően egyébként nem érdekli miért tesz így, miért veszi a fáradtságot és a bátorságot hogy más munkáját törölgesse? Ismétlem nem látom hogy érdekelné, vagy hogy lenne fogalma a témáról. Ha a szavajárásod szeretném átvenni akkor legfeljebb egyes településszócikkek élővilága szakaszai forognak részben jelenleg a gólyák körül, de hál Istennek vannak kivételek. A szócikkekben használható galériákra felhozott példában pedig én kb. annyi különbséget látok, mint más láthat a gólyafészkelés változásának bemutatásában, tehát hogy kronológiailag van némi eltérés, de én a történelmi női divathoz sem értek, nem látom hogy az egyik festményen szereplő női ruházat miben tér el vagy fontosabb annak a bemutatása mint a következő képeken szereplőéké. Taz vita 2024. július 25., 00:37 (CEST)
- Ha indoklás nélkül vonsz vissza az azt jelenti, hogy a szerkesztést vandálkodásnak minősítetted. Ha ezt teszed, az különböző problémák elé állíthatnak, pl. hogy mások megkérdezik, hogy mégis hogy gondoltad?
- Ha különbözik a véleményünk és te töröltél én meg visszaállítottam, akkor most az a probléma hogy magadra veszed? Hogy neked úgy tűnik hogy vandálkodással vádolnálak? (és akkor az én szerkesztéseim törlését is magamra vegyem? Tényleg, akkor most vandálkodással vádolsz? bocs, de engem ez nem hoz lázba) Hát ha sorozatban teszed, akkor egyébként lehetne, de egy-két hiba visszavonását nem kéne zokon venned. Egyébként sem minősítettem ezt az eljárásod, tehát gondolj amit akarsz.
- Kezdesz össze-vissza beszélni, és jelentősen eltérni a tárgytól, nyilván könnyebb kifárasztósdit játszani, mint érvelni a tárgyban, de ha ezt akarod, hát legyen ez. Én egyelőre semmit nem vettem magamra, pusztán leírtam, hogy az indoklás nélküli visszavonás mit jelent. Ennyi. Én a törléseket megindokoltam, és azokban az indoklásokban nem volt szó vandálkodásról. Ha és amennyiben te ezt akarod belelátni az már a saját felelősséged, de azt ne akard rám hárítani. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. július 25., 03:41 (CEST)
- Ha különbözik a véleményünk és te töröltél én meg visszaállítottam, akkor most az a probléma hogy magadra veszed? Hogy neked úgy tűnik hogy vandálkodással vádolnálak? (és akkor az én szerkesztéseim törlését is magamra vegyem? Tényleg, akkor most vandálkodással vádolsz? bocs, de engem ez nem hoz lázba) Hát ha sorozatban teszed, akkor egyébként lehetne, de egy-két hiba visszavonását nem kéne zokon venned. Egyébként sem minősítettem ezt az eljárásod, tehát gondolj amit akarsz.
- Az én eljárásom a WP:SZB alapján történt, megindokolva. Teljesen jogos és a Wikipédiának megfelelő eljárás. Tudod, nem kell minden szerkesztést előzetesen megbeszélni. Ahogy te sem kértél ki senkitől véleményt, mielőtt elkezdted teleszórni gólyákkal a szócikkeket, úgy másnak sem kötelező szólni neked, hogy kiszedi ezeket. Az viszont nem fair play eljárás, hogy írsz valakinek és még annyit sem vagy hajlandó várni, hogy válaszoljon, rögtön úgy lépsz, mintha a véleményed megcáfolhatatlan, vitathatatlan lenne, és a másik azt automatikusan megértéssel kezeli.
- Csak hogy tisztázzuk akkor is visszavontam volna a szerkesztésed, ha egy sort se írtam volna ide. Nem vártam el semmit, s láthatóan nem is kaptam semmit :)
- Én szintúgy visszavontam volna a szerkesztésedet. Bár azt nem értem, hogy ennek a kijelentésednek mi értelme, mert szerintem semmi. Ellenben a vigyorgás sokatmondó. Magyarán nem óhajtod a tiéddel nem egyező véleményeket komolyan venni. Szomorú. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. július 25., 03:41 (CEST)
- Csak hogy tisztázzuk akkor is visszavontam volna a szerkesztésed, ha egy sort se írtam volna ide. Nem vártam el semmit, s láthatóan nem is kaptam semmit :)
- Solymári nem viszi túlzásba a politikai szakaszokat. Az általa felvitt adatok a megfelelő mennyiségben vannak, ráadásul annál kevesebbet nem is nagyon lehet felvinni anélkül, hogy a teljesség ne csorbuljon. Egyrészt ha Solymáriéhoz akarod hasonlítani a tevékenységedet, akkor a hasonlatod úgy állna meg, ha Solymári minden polgármesterről feltenne képeket, vagy egy polgármesterről 4-8 képet, regnálási évenként egyet-egyet.
- Az én értelmezésemben a polgármesterek szakasz teljesen felesleges, képekkel vagy képek nélkül, csak a tisztánlátás kedvéért. De a véleményem láthatóan nem egyezik Solymáriéval és nem fogok neki ezért sem beszólni, sem törölni a szerkesztéseit. (De igazad van, Solymárinak kellene szólni hogy tegyen fel a polgármesterekről legalább 4 képet, mert ez így aránytalan... :D) Te most a képek számáról beszélsz, én meg egy adott információ relevanciájáról. Az Ógyalla szócikk utolsó verziós képgalériája, ahogy átcsináltam hogy tán számodra is elfogadható legyen, igen is hordoz információt. Releváns, ergo maradnia kéne, ahogy szerinted (?) a polgármesterekről szóló információknak. A különbség az, hogy a véleményem az aktuális helyi politikai információk jelentőségének tekintetében nem erőltetem rád, vagy Solymárira. Ezt el tudom fogadni. Azt hogy jösz és a te véleményed akarod rámerőltetni (mert hogy te törölted és véleményezted irrelevánsnak) és azt fogadjam el, azt meg nem tudom, mert olyan ember vagyok hogy amiben nem hiszek azt nem fogadom el. Magyarán nem győztél meg a véleményed helyességéről, ahogy vélhetően én sem téged. Ebből kifolyólag teljesen természetes számomra hogy visszavonom a törléseid. Részemről ettől nincs harag, nem fogom azt állítani hogy vandálkodtál vagy bármi hasonló és ha neked az hogy "mivel ellentétes a véleményemmel továbbra is visszaszerkesztem" - indokolva hogy a végeredmény haszontalan - fenyegetés, akkor alacsony az ingerküszöböd. De nyugodtan, ez még mindig nem hoz lázba.
- Na, haladunk, végre ráébredtél, hogy két különböző dologról van szó. Akkor harmadjára is leírom, hátha végre sikerül meg is értened: a téma jelentős, fontos, kell, hogy szerepeljen a szócikkben. A téma. Ismétlem: a TÉMA. De nem a képek zabolázatlan mennyiségben. Érted már mi a különbség? Eddig is arról volt szó, hogy a képek vannak aránytalanul túltolva, nem az információk. Ez eddig nem tűnt fel?
- Az a magánügyed, hogy szerinted feleslegesek a polgármesterek, azonban aki kicsit is gondolkodik, rájön, hogy nem azok, mert ő irányítják a városokat, és fontos tudni, kik ők, vagy kik voltak.
- Az én értelmezésemben a polgármesterek szakasz teljesen felesleges, képekkel vagy képek nélkül, csak a tisztánlátás kedvéért. De a véleményem láthatóan nem egyezik Solymáriéval és nem fogok neki ezért sem beszólni, sem törölni a szerkesztéseit. (De igazad van, Solymárinak kellene szólni hogy tegyen fel a polgármesterekről legalább 4 képet, mert ez így aránytalan... :D) Te most a képek számáról beszélsz, én meg egy adott információ relevanciájáról. Az Ógyalla szócikk utolsó verziós képgalériája, ahogy átcsináltam hogy tán számodra is elfogadható legyen, igen is hordoz információt. Releváns, ergo maradnia kéne, ahogy szerinted (?) a polgármesterekről szóló információknak. A különbség az, hogy a véleményem az aktuális helyi politikai információk jelentőségének tekintetében nem erőltetem rád, vagy Solymárira. Ezt el tudom fogadni. Azt hogy jösz és a te véleményed akarod rámerőltetni (mert hogy te törölted és véleményezted irrelevánsnak) és azt fogadjam el, azt meg nem tudom, mert olyan ember vagyok hogy amiben nem hiszek azt nem fogadom el. Magyarán nem győztél meg a véleményed helyességéről, ahogy vélhetően én sem téged. Ebből kifolyólag teljesen természetes számomra hogy visszavonom a törléseid. Részemről ettől nincs harag, nem fogom azt állítani hogy vandálkodtál vagy bármi hasonló és ha neked az hogy "mivel ellentétes a véleményemmel továbbra is visszaszerkesztem" - indokolva hogy a végeredmény haszontalan - fenyegetés, akkor alacsony az ingerküszöböd. De nyugodtan, ez még mindig nem hoz lázba.
- Ha indoklás nélkül vonsz vissza az azt jelenti, hogy a szerkesztést vandálkodásnak minősítetted. Ha ezt teszed, az különböző problémák elé állíthatnak, pl. hogy mások megkérdezik, hogy mégis hogy gondoltad?
- Jelentős különbség még az, hogy a polgáermesterek felsorolása semmilyen wikipédiás szabállyal, sem a józan ésszel nem megy szemben, ami nem mondható el az indokolatlan gólyás képgalériáról.
- "Magyarán nem győztél meg a véleményed helyességéről, ahogy vélhetően én sem téged. Ebből kifolyólag teljesen természetes számomra hogy visszavonom a törléseid." -- Akkor nyilván elfogadod, hogy teljesen természetes számomra, hogy visszavonom ezeket képgalériákat. Ugye? Részemről nincs harag. Egyelőre én sem neveztelek vandálnak, nem is nagyon értem, miért akarod ezt belemagyarázni a dologba.
- "Nem is értem, hogy ha őt a települések természeti leírásának témája feltehetően egyébként nem érdekli miért tesz így, miért veszi a fáradtságot és a bátorságot hogy más munkáját törölgesse? Ismétlem nem látom hogy érdekelné, vagy hogy lenne fogalma a témáról." – Ezt a kérdést, hogy valaki hogyan veszi a bátorságot, hogy szerkesszen egy szócikket, ugye te sem komolyan kérdezed? Remélem, nem, mert akkor komoly problémák vannak!
- Azt hogy vlki törli munkádat te jónéven veszed? Szóval akkor nyugodtan törölhetem bármelyik szerinted hasznos szerkesztésedet, mert én másként gondolom és nem lesz harag? Ugye nem fogod megkérdezni hogy akkor most vandálkodtam vagy sem? Nem vitatom hogy ne szerkeszthetne bárki, csak nem értettem miért foglalkozna vele... egyébként most sem értem, mert bár Solymári saját állítása szerint tájékozott a témában, az aktuális tevékenységén nem ezt láttam. De bizonyára valahogy Verebély esetén elértem az ingerküszöbét, csak ott nem kerestük meg egymást az ügyben.
- Az a különbség, hogy az én szócikkeimben nincsenek indokolatlan, a WP irányelveinek és a józanésznek ellentmondó tartalmak, de ezek a gólyás galériák ezt mindet kimerítik. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. július 25., 03:41 (CEST)
- Azt hogy vlki törli munkádat te jónéven veszed? Szóval akkor nyugodtan törölhetem bármelyik szerinted hasznos szerkesztésedet, mert én másként gondolom és nem lesz harag? Ugye nem fogod megkérdezni hogy akkor most vandálkodtam vagy sem? Nem vitatom hogy ne szerkeszthetne bárki, csak nem értettem miért foglalkozna vele... egyébként most sem értem, mert bár Solymári saját állítása szerint tájékozott a témában, az aktuális tevékenységén nem ezt láttam. De bizonyára valahogy Verebély esetén elértem az ingerküszöbét, csak ott nem kerestük meg egymást az ügyben.
- Az enwikis példád több szempontból szintén hibás. 1. Az enwiki nem mindenben követendő példa, nem evidens, hogy amit ott csinálnak, úgy kell nekünk is. 2. Az ottani szócikkben is túlzott a kép használat. 3. Az a szócikk arról tartalmaz képeket, amelyről a szócikk szól, szemben azzal, hogy ezek a szócikkek a településről szólnak, nem pedig a gólyákrók. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. július 25., 01:04 (CEST)
- Az enwikis oldid-s példát a magyar wiki ajánlja. Nem én, ne velem vitatkozz. A budapesti gólyák a budapesti gólyák szócikkbe valók. De ha nincs akkor nem szerepelhetnek a budapest élővilága szócikkben? Neadjisten ha az sincs az ilyen nevű szócikkszakaszban? Nagyon szigorú vagy.
- Köszönöm, hogy behivatkoztad a Wikipédia:Képhasználati útmutató#Képgalériák oldalt. Még ez a leírás sem támogatja a féltucat-tucat-tucatnál is több gólyás képet a település szócikkekben. Az a baj, hogy láthatóan még most sem érted, miről van szó. Szerepelhet a tartalom, szerepelhet kép is, de nem féltucat-tucat-tucatnál is több, mert az nem indokolt, nem enciklopédikus, és nem releváns. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. július 25., 03:41 (CEST)
- Kedves @Taz: és Kedves @Hungarikusz Firkász:! Örülök, hogy ez a téma végre vita tárgya lett. Gyerekkorom óta madarászkodom (ennyit a "nem érdekli / nincs fogalma a témáról" minősítésről), ezzel együtt nagyon rég zavarnak itt a wikin az olyan települési szócikkek, amelyekben a cikk élére tolakszik az Élővilága szakasz, hogy aztán rögtön kiderüljön, azon belül szinte semmi más nincs, csak x számú gólyafészekfotó, esetleg 1-2 mondat arról, hogy a Molnár utcában költő gólyacsalád 1974-ben három fiókát is sikeresen kirepített. Ha én egy települési szócikkhez Élővilága címmel akarnék szakaszt írni, az biztos, hogy ennél több irányú megközelítésre törekednék, vagy legrosszabb esetben kitennék egy szakaszcsonk-sablont. Az pedig, hogy valaki egyetlen település-szócikkbe nyolc gólyafészekfotót zsúfol be és nem érti, hogy mások ebben miért látnak aránytalanságot, határozottan nem teszi könnyűvé a helyzet rendezése felé vezető utat... Solymári vita 2024. július 25., 02:02 (CEST)
- Akkor bocsánatot kérek. Mégis aktuálisan a polgármesterek a fontosabbak neked, de hát a te dolgod, mi közöm hozzá. A település szócikk formájával nem vitatkoznék, mert számomra másodlagos hol van egy ilyen szakasz, még ha véleményem szerint a fekvése szakasz után való a természetföldrajz (nemhiába rakom oda), de egy szót se szólnék ha valaki a szócikk végére dobja, mert az nem érdekel. Az hogy ki miről mennyit ír, az akarat, idő és energia kérdése. Természetesen én is jobban örülnék, ha pl. a demográfiai részben egy rövid elemzést olvashatnék arról miért alakult a demográfia az adott településen úgy ahogy, de ez általában le van spórolva. És csak saját magamtól kérdezve: kiegészítem valaha? Nem valószínű. A szakaszcsonk-sablon nem is rossz ötlet, bár eddig soha semmi hatását nem láttam. Az aránytalanságot teljesen értem, de jelen pillanatban erre ne hivatkozzunk. Azért törölni valamit mert a másik szakaszban kevesebb van írva/ kevesebb kép van, indoklásnak elég fura amikor az egész általában több sebből vérzik. Nézd már meg pl. a Vék szócikket, hát szerinted elég róla annyi? És ahhoz képest hogy ez egy településrész, az átlaghoz képest még egész sok info van benne... De még önálló települések esetében is tudnánk rossz példákat hozni. Ez aktuálisan komoly érv? Van képem a település természetrajzához egy rakat, de nem rakok be egynél többet, mert a története szakaszhoz nincs egy fotó sem, csak majd ha lesz. Tök értelmes érvelés, így soha nem kerül be a településszócikk "vérkeringésébe" az élővilág ki- és átdolgozása, mert mindig meg tudjuk indokolni hogy hát aránytalan.
- Az enwikis oldid-s példát a magyar wiki ajánlja. Nem én, ne velem vitatkozz. A budapesti gólyák a budapesti gólyák szócikkbe valók. De ha nincs akkor nem szerepelhetnek a budapest élővilága szócikkben? Neadjisten ha az sincs az ilyen nevű szócikkszakaszban? Nagyon szigorú vagy.
Csak éppen a szócikkek nem a te tulajdonaid, és nem csak magadnak szerkeszted azokat, így figyelembe kell venned más szerkesztők álláspontját is. A Wikipédia nem propagálásra való, az ilyen célú és irányú terveidet máshol fejtsd ki, ezekre való oldalakon! Az, hogy a Wikipédiának valami nem a célja, az pont azt jelenti, hogy arra, ami nem a célja, nem lehet használni. Leginkább propagálásra nem. Képzeld el ezen logika szerint akkor politikai propaganda is lehetne, hiszen nem ez a célja, de erre is lehet használni. Lehetne pornófilmgyűjtemény, hiszen nem ez a célja, de erre is lehet használni, sőt lehetne hírdetőoszlop is, hiszen nem ez a célja, de lehet erre is használni. Ugye érzed, milyen csúszós lejtőre jutottál?
Olyant viszont előír a Wikipédia, hogy a szócikkek nem képgalériák, és nem szolgálnak annak. Ha nem látod indokoltnak a redukálását a gólyás képeknek, akkor te ne redukáld azokat! Majd megteszik mások, te csak fogadd el, hogy nem indokolt ennyi, gyakorlatilag irreleváns kép egy szócikkbe, és ne tegyél bele ennyi, irreleváns képet egy szócikkbe. A másik érvelésed is hibás: a műemlékek esetében sem teszünk be egy-egy műemlékről 7-8 képet egy-egy település szócikkébe. Ahol egynél több kép van, onnan ki is vesszük, úgyhogy ez az érved nem jó, mert az analógia hibás. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. július 25., 00:18 (CEST)
- A wikipédia elég sok minden, ebbe ne menjünk bele. Az általad felhozott példák mindegyike problematikus a magyar wikin (is). Azt hiszem a települések élővilága nem hogy elfér, hanem kifejezetten fontos is és tájékoztató jellegű. A gólyák ennek részei, s egyébként is a gólyafészkelés a médiák évenként visszatérő uborkaszezoni témái, tehát van rá némi kereslet. Van rá forrás is, képanyag is. Tényleg szörnyű hogy van aki ilyesmivel foglalkozik a magyar wikin... A műemlékeknél ha nem külön szócikk van róla, akkor is szerepelhet és sokszor szerepel is több kép egy település esetében, sokszor azért mert pl. nincs is másról szabad kép a commonson, de ha van akkor is előfordul. Úgy látszik más szócikkeket böngészünk... A fogadd el érveléseddel pedig azt etesd aki a beosztottad, szerinted irreleváns, szerintem meg nem. Ha a képgaléria (nézd meg a WP példát, ne csak szövegeket ismételgess) helyett egy képet hagysz meg, akkor mivel ellentétes a véleményemmel továbbra is visszaszerkesztem, mivel egy kép meg jelen pillatnatban az adott szakaszban (bocsánat így már a szócikkben) teljesen felesleges és nem tájékoztat semmiről. Taz vita 2024. július 25., 00:37 (CEST)
- Nem, a Wikipédia egy enciklopédia, és le is van írva, hogy mi az enciklopédia ismérve, és az is, hogy milyen szempontok alatt működik. Ez a megjegyzésed, már bocsánat, de röhej. Mint azt már korábban megbeszéltük, a települések élővilága fontos és tájékoztató jellegű, nem világos, miért kellett ezt újra felhozni. Ettől függetlenül és függően, ez nem indokolja, hogy gyakorlatilag irreleváns képekkel árasszunk el szócikkeket.
- Én még emlékszem erre a poénos önkritikára. Ott van az általad említett politikai propaganda és pornófilmgyűjtemény is, csak lehet más szavakkal. De még egyszer ne menjünk bele, mert nem vezet sehová. A többit meg nem kell magyaráznod, nem ma kezdtük szerkeszteni a wikit. Azért kell felhozni az élővilág fontosságát, hogy legyen értelme a mondandómnak, s annak hogy az irányelvre hivatkozva és irrelevánsnak minősítve törlöd a galériát. Mindezt úgy, hogy mivel pl. a Vék szócikken is történt némi javítás, hogy kevésbé legyen elhanyagolt, egy korábbi állapotot erőltetsz vissza csak hogy ne vigyem túlzásba az engem érdeklő témát. Köszönöm hogy ilyen figyelmes vagy!
- Én is emlékszem a képre, több változatára is. Lényegtelen. Ahogy te is állítod: poénos önkritika. Ennyi. Valakinek egyik téma a fontosabb, valakinek a másik téma. Az, hogy vannak politikai propagandát és pornófilmeseket tartalmazó lapok is, az csak azt jelenti, hogy vannak ilyen témában érdeklődők, de teljesen irrelevánsak a mostani témát illetően, mert egyik sem arról szól, hogy egy adott szócikk tele van olyan képekkel, amelyek nem relevánsak. Ráadásul ez itt nem szempont azon okból sem, hogyha ezek eltávolítandóak lennének, de nincsenek eltávolítva, az nem indok arra, hogy máshova is eltávolítandó tartalmakat erőltessünk. Nem akarsz ebbe belemenni, de folyamatosan felhozod. Érdekes gondolkodás. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. július 25., 03:41 (CEST)
- Én még emlékszem erre a poénos önkritikára. Ott van az általad említett politikai propaganda és pornófilmgyűjtemény is, csak lehet más szavakkal. De még egyszer ne menjünk bele, mert nem vezet sehová. A többit meg nem kell magyaráznod, nem ma kezdtük szerkeszteni a wikit. Azért kell felhozni az élővilág fontosságát, hogy legyen értelme a mondandómnak, s annak hogy az irányelvre hivatkozva és irrelevánsnak minősítve törlöd a galériát. Mindezt úgy, hogy mivel pl. a Vék szócikken is történt némi javítás, hogy kevésbé legyen elhanyagolt, egy korábbi állapotot erőltetsz vissza csak hogy ne vigyem túlzásba az engem érdeklő témát. Köszönöm hogy ilyen figyelmes vagy!
- Nem, egyáltalán nem szörnyű, hogy valaki ezzel foglalkozik, kérlek, ne kavarj olyan dolgokat bele, amik nem hangzottak el. A szörnyű az, ha valaki az őt érdeklő témát túlzásba viszi és nem érdeklik mások, sem észérvek, sem semmi más, csak az, hogy ő úgy csinálja, ahogy azt ő akarja.
- "A fogadd el érveléseddel pedig azt etesd aki a beosztottad". – Ebből a stílusból még azelőtt vegyél vissza, mielőtt belelendülél.
- Még bele sem lendültem, mert hiába jöttem ide leírni az ellenvéleményem, semmi foganatja nincs, csak annyi hogy irányelv (a képgaléria használata megengedett, sőt az enwikis példát ajánlja a magyar wiki), irreleváns (szerinted) és törlés. Meg nem eljárás, meg fogadd el! Kösz!
- Mivel az észérvekre sem, irányelvekre sem, meg semmi másra sem vagy nyitott, és ezek közül semelyik sem érdekel, másképpen kell beszélni hozzád. Leírtad a véleményedet, neked csak ez számít. Csak a te véleményed lehet jó, senki másé. Így szívesen! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. július 25., 03:41 (CEST)
- Még bele sem lendültem, mert hiába jöttem ide leírni az ellenvéleményem, semmi foganatja nincs, csak annyi hogy irányelv (a képgaléria használata megengedett, sőt az enwikis példát ajánlja a magyar wiki), irreleváns (szerinted) és törlés. Meg nem eljárás, meg fogadd el! Kösz!
- "A műemlékeknél ha nem külön szócikk van róla, akkor is szerepelhet és sokszor szerepel is több kép egy település esetében, sokszor azért mert pl. nincs is másról szabad kép a commonson, de ha van akkor is előfordul." – Úgy látom, vagy nem értetted meg, amit írtam, vagy szándékosan félreértetted. Az, hogy több kép van műemlékekről, az rendben van, amíg egy-egy kép van róluk, és 7-8 kép ugyanarról az egy műemlékről. Ilyesmit nem nagyon látni, de, ahogy mondtam is, ha ilyesmi van is, azt is kitakarítjuk, mert nem a település szócikke nem a műemlékről szól.
- Elég baj ha az egyke elvét követitek, mert a végeredmény az lehet hogy egy sem marad. Azt ki fogja visszaellenőrizni?
- Erre a marhaságra inkább nem reagálnék annál többel, mint, hogy csúszós lejtő, és teljesen ökörség. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. július 25., 03:41 (CEST)
- Elég baj ha az egyke elvét követitek, mert a végeredmény az lehet hogy egy sem marad. Azt ki fogja visszaellenőrizni?
- Megmondtam, mit lehet tenni: ha nem értesz egyet a véleményemmel, kérd ki a közösségét, és ha széleskörű támogatást kapsz, eláraszthatod a szócikkeket a gólyáiddal. Addig legyél szíves elfogadni a Wikipédia irányelveiből azt, hogy mi nem a Wikipédia. Ha továbbra is visszateszegeted a galéráikat, előbb-utóbb problémáid lesznek belőle, mert másoknak is fel fognak tűnni a problémás szerkesztések, és nagyobb ellenállásba ütközhetsz. Egyébként meg a Wikipédián nem szeretjük a fenyegetőzéseket, és ez a "mivel ellentétes a véleményemmel továbbra is visszaszerkesztem" eléggé fenyegetőzés szagú, arról nem is beszélve, hogy ennek belengetése a szerkesztési háborúnak, ami szintén nem egy jó dolog a Wikipédián. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. július 25., 01:04 (CEST)
- Ó, hát ezt a széleskörű támogatást hiába várhatom, a téma kb. 2 embert fog érdekelni, s várhatóan az irányelves (miközben a képgaléria nem egy tiltott dolog) rajongótábor majd szépen rendezi ügyet. Kösz! Ez nem megoldás, az sem megoldás hogy fogsz egy galériát és törlöd, mert szerinted irreleváns. Ugyanígy javaslom kérd ki a közösség véleményét hogy irreleváns-e és ha széleskörű (!) támogatást kapsz akkor elfogadom. Na, áll az alku?
- Nem, nem áll az alku. Egyrészt mert te mész szembe mind az irányelvekkel, mind a józan ésszel, másrészt, mert abból, amit itt bemutattál az látszik, hogy nem fogadnád el. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. július 25., 03:41 (CEST)
- Ó, hát ezt a széleskörű támogatást hiába várhatom, a téma kb. 2 embert fog érdekelni, s várhatóan az irányelves (miközben a képgaléria nem egy tiltott dolog) rajongótábor majd szépen rendezi ügyet. Kösz! Ez nem megoldás, az sem megoldás hogy fogsz egy galériát és törlöd, mert szerinted irreleváns. Ugyanígy javaslom kérd ki a közösség véleményét hogy irreleváns-e és ha széleskörű (!) támogatást kapsz akkor elfogadom. Na, áll az alku?
- Még egy gondolat, Taz: én a kutyákért rajongok és fontosnak, kiemelkedően fontosnak tartom a kutyamentést, kutyavédelmet. Képzeld el, ha lefényképezném a településeken a kutyákat és mindegyikről feltöltögetném a képeket a települések szócikkeibe, akkor hogy néznének ki a szócikkek? Más a macskákkal van így, ő a macskák fényképeivel csinálná, megint más a békákkal. Szerinted milyenek lennének a szócikkek, ha a te logikád, véleményed, meglátásod szerint cselekednének még négyen-öten? Vagy többen? Gerincesektől a rovarokig bezáróan? Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. július 25., 01:21 (CEST)
- Mondjuk azt nem biztos hogy elfogadnám ha a házikedvencek szerepelnének az élővilága szakaszban (egyáltalán kérdés hogy a commonson elfogadnák-e), fogalmazzunk inkább egyszerűen: nem fogadnám el, de ha 4-5 szerkesztő a helyi élővilág bedolgozásával foglalkozna (nem tudok ilyen kezdeményezésről) akkor szerintem szuper településszócikkeink lennének legalább természeti oldalról, feltéve hogy ugyanazon szócikkeket szerkesztenék és akkor nem gólyakép sorozatok lennének, hanem lenne növény, rovar, hal, madár stb. fotó tőlem akár 15 is az adott szakaszban (személy szerint ennyit elviselnék), vagy ha tényleg kidolgozott szakasz lenne, egyesével illusztrációként, de természetesen nem 30-40. Mint írtam, ha a kezdetet követően más információk is belekerülnek én csak örülni fogok, fotóknak nemkülönben, akkor simán elfogadom hogy nem lesz a szócikkben 4-8 gólyás kép, hanem amiről van abból válogatás. De amíg azzal foglalkozunk hogy ha valamit elkezd valaki akkor töröljük mert nem oda való, mert irányelv (hadd ne ismételjem önmagam) meg hasonlók akkor soha a büdös életbe nem jutunk el addig hogy szuper szócikk-szakaszok legyenek a Kárpát-medencei települések többségéről. Ez a szomorú végeredmény. Taz vita 2024. július 25., 03:01 (CEST)
- Úgy látom, szándékosan kiforgatsz mindent, amit mondok. Ez nagyon gáz. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. július 25., 03:41 (CEST)
- Mondjuk azt nem biztos hogy elfogadnám ha a házikedvencek szerepelnének az élővilága szakaszban (egyáltalán kérdés hogy a commonson elfogadnák-e), fogalmazzunk inkább egyszerűen: nem fogadnám el, de ha 4-5 szerkesztő a helyi élővilág bedolgozásával foglalkozna (nem tudok ilyen kezdeményezésről) akkor szerintem szuper településszócikkeink lennének legalább természeti oldalról, feltéve hogy ugyanazon szócikkeket szerkesztenék és akkor nem gólyakép sorozatok lennének, hanem lenne növény, rovar, hal, madár stb. fotó tőlem akár 15 is az adott szakaszban (személy szerint ennyit elviselnék), vagy ha tényleg kidolgozott szakasz lenne, egyesével illusztrációként, de természetesen nem 30-40. Mint írtam, ha a kezdetet követően más információk is belekerülnek én csak örülni fogok, fotóknak nemkülönben, akkor simán elfogadom hogy nem lesz a szócikkben 4-8 gólyás kép, hanem amiről van abból válogatás. De amíg azzal foglalkozunk hogy ha valamit elkezd valaki akkor töröljük mert nem oda való, mert irányelv (hadd ne ismételjem önmagam) meg hasonlók akkor soha a büdös életbe nem jutunk el addig hogy szuper szócikk-szakaszok legyenek a Kárpát-medencei települések többségéről. Ez a szomorú végeredmény. Taz vita 2024. július 25., 03:01 (CEST)
- Nem, a Wikipédia egy enciklopédia, és le is van írva, hogy mi az enciklopédia ismérve, és az is, hogy milyen szempontok alatt működik. Ez a megjegyzésed, már bocsánat, de röhej. Mint azt már korábban megbeszéltük, a települések élővilága fontos és tájékoztató jellegű, nem világos, miért kellett ezt újra felhozni. Ettől függetlenül és függően, ez nem indokolja, hogy gyakorlatilag irreleváns képekkel árasszunk el szócikkeket.
- Na ez már tényleg röhej :D Taz vita 2024. július 25., 05:40 (CEST)
- Akkor röhigcséljél csak. Szerintem meg inkább szánalmasan szomorú, hogy ilyen régi szerkesztőként arra nem vagy képes, hogyha külön-külön helyeken válaszolsz, akkor aláírod a hozzászólásokat, hogy a másik (vagy mások is akár) átláthassa, hogy hol ér véget a válaszod. Első alkalommal kibogarásztam, másodjára nem vagyok hajlandó. Ha annyi nincs benned, hogy ezt felfogd, és csak odáig tart az értelmed, hogy röhögjél ezen akkor amúgy sincs miről beszéljünk, így a "válaszod" visszavonásával nem is ért senkit sem veszteség, meg értéke a nullához konvergál. Lomokat meg nem őrzök. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. július 25., 05:48 (CEST)
A TV-ben sugároznak
Ej, de fiatal vagy! Valóban nem használnak már filmbontót. HDD-ről vetítik már azt is, ami filmszalagra készült.... MZ/X vita 2024. július 25., 21:25 (CEST)
Ahhoz meg mit szólsz, hogy minden stúdiót TV-adónak nevez a wikipédia. Akár a Hármashatárhegyen van, akár Szentesen. Mondjuk, a Széchenyi-hegyi adó legalább 50 stúdió műsorát sugározza. MZ/X vita 2024. július 25., 21:33 (CEST)
Research about the tools on Wikimedia projects by the CEE Hub
Hi everyone,
We would like to invite you to submit your responses to the survey dedicated to the tools that are used currently across the Wikimedia projects and the tools that you want to have.
This survey was made by the working group of the CEE Hub, and your responses will be reviewed afterwards, as we want to continue supporting the communities. That support can be documentation for certain most used tools by other communities across the region per specific topics, finding solutions for new tools to be created in the future, creating most needed tools in the region (so called "regional wishlist list"), and many other options.
Deadline to fill in the survey is 20th of August, 2024.
Submit your answers here
Thank you in advance for your time that you will dedicate in filling in this survey --MediaWiki message delivery vita 2024. július 26., 15:07 (CEST)
A probléma továbbra is fennáll
Azért van/volt függőben a Wikipédia:Kocsmafal (egyéb)#NER? Orbán-rendszer? Orbán-korszak?, mert a probléma továbbra is fennáll, mivel van két szócikk, az egyiknek témája lényegében a másik (Nemzeti Együttműködés Rendszere kontra Cikkjelölt:Orbán-rendszer), de az egyik szócikk (Orbán-rendszer) cikkjelöltként van számontartva és augusztus 12-ig van elvben cikkjelöltként számontartva, elvben kezdeni kellene valamit, de május 12 óta megállt rajta az élet. Viszont cikkjelöltként augusztus 12 a határidő, elvben valószínűleg törlődik, de ha a kocsmafali beszélgetés archivumba kerül, akkor augusztus 12 után nem lesz szó róla, hogy most akkor ebből lett-e önálló szócikk vagy nem. Ennek a szócikknek a sorsát nem kizárólag én követem, hanem @JSoos: is, az pedig hogy trollkodik valamely kocsmafali megbeszélésen valaki, az nem lehet oka (hol van ez előírva, hogy lehet?) egy kocsmafali megbeszélés Függőben sablon levételének, mert konkrétan a témát kell érinteni mindennek. Egyrészt, másrészt azért én is, meg Malatinszky is rákérdez egy függőben sablon levételénél, hogy le legyen-e véve, ha nem nézem meg a kocsmafalat, ki se derült volna számomra.
Mindenesetre kiváncsian várom JSoos véleményét is minderről (egyébként Atoljaka kezdte el az Orbán-rendszer szócikket 2024-ben), a NER szócikkét pedig Syp 2010-ben.
De ha te ilyen egyszerűnek találod a probléma megoldását és ketté tudod vágni a gordiuszi csomót, hát rajta! De ha nem, akkor kérdezem, hogyan legyen végigkísérve, hogy megmarad-e mindkét szócikk? Apród vita 2024. július 28., 13:46 (CEST)
Apród, nem érdekel egyik szócikk, sem a tartalmuk, de az nyilvánvalóan látható, hogy nem ebben a kocsmafali szakaszban fog megoldódni a kérdés. Értelmes hozzászólás több mint két hónapja nem volt, így nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy majd lesz, annak pedig még kevesebb, hogy megoldja a gondotokat. Viszont táptalaj a trollkodásra. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. július 28., 13:49 (CEST)
Mondom az nem megoldás, hogy valakit valami nem érdekel, a megbeszélés mint a neve is mondja megbeszélést jelent a kocsmafalon, ami erre szolgál Ja és eredetileg az összevonandó sablont tettem a NER-re, de JSoos azt írta, hogy Inkább várjunk kicsit, abból lett baj, hogy rákerült a másik cikkre ez a sablon. Az sem indok, hogy megoldja majd a gondotokat, mert ha nem törlik, akkor összevonandó sablon kell. Mindenesetre az adminok üzenőfalán idő előtt kérem a szócikkjelölt idő előtti törlését, mert nem várható javulás. Apród vita 2024. július 28., 13:55 (CEST)
Jól van, Apród, majd akkor is így gondolkodj, ha veled trollkodnak! Ne felejtsd el, hogy fentebb mit mondtál! Az viszont indok a sablon levételére, hogy láthatóan senkit sem izgat már annyira a téma, hogy érdemben hozzászóljon. Mikor lennél kegyes engedélyezni a sablon levételét? 2-3-5-10-20 év múlva. Attól, hogy van egy nyitva tartott szakasz, amihez már senki nem szól, nem fogja megoldani a problémát. Vagy másik fórumot kell keresni, vagy szerkesztéssel lépni. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. július 28., 14:00 (CEST)
Egyfelől ha megkérhetlek, kulturáltabban szólj hozzá, nem ingerülten. Elvégre több mint vagy mint szerkesztő, valamifajta kulturált viselkedés elvárható egy admintól. Ez a minimum, mivel te is hasonló viselkedést várnál el egy szerkesztőtől és más is. Másrészt jó esetben augusztus 12-ig, de ha a határidőn túl is cikkjelölt lesz, akkor se valószínű, hogy évekig. És te is tudod, hogy nincs másik fórum, a kocsmafal szolgál közösségi viták eldöntésére.
Úgyhogy kissé kulturáltabban viselkedj, nem úgy, hogy berúgom a kocsmafal oldalát és akkor annyi. E tekintetben már évek óta sok a panasz rád. Ne tetézd ezt most. Apród vita 2024. július 28., 14:15 (CEST)
És igenis nem attól vagy admin, hogy azt képzeld, neked mindent szabad, mert te te vagy. Apród vita 2024. július 28., 14:17 (CEST)
Teljesen kulturáltan szóltam hozzád, annál legalábbis kulturáltabban, mint amennyire te szóltál hozzám, és annál jóval kulturáltabban, mint amennyit egyáltalán megérdemelsz a velem szembeni viselkedésed miatt. A fenyegetőzést pedig visszautasítom. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. július 28., 14:20 (CEST)
Lássuk tételesen a válaszaimat. Első válaszom:
- "Apród, nem érdekel egyik szócikk, sem a tartalmuk, de az nyilvánvalóan látható, hogy nem ebben a kocsmafali szakaszban fog megoldódni a kérdés." – Megpingeltem a nekem író szerkesztőt. Ebben nincs semmi olyan, ami miatt kulturált válaszadásra kéne felszólítani. Kijelentettem, hogy nem érdekelnek a szóban forgó szócikkek és a tartalmuk. Ebben sincs olyan, ami miatt kulturált válaszadásra kéne felszólítani. Leírtam, hogy (véleményem szerint) nyilvánvalóan nem ebben a szakaszban fog megoldódni a probléma. Ebben sincs olyasmi, ami miatt kulturált válaszadásra kéne felszólítani.
- "Értelmes hozzászólás több mint két hónapja nem volt," – Ez egy ténymegállapítás, mivel több, mint két hónapja nem szólt hozzá senki érdemben a szakaszhoz. Ebben sincs olyasmi, ami miatt kulturált válaszadásra kéne felszólítani.
- "így nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy majd lesz, annak pedig még kevesebb, hogy megoldja a gondotokat." – Ez egy megjegyzés arról, hogy nem valószínű, hogy a szakaszban, amihez hónapok óta nem szólt senki, megoldás várható. Ebben sincs olyasmi, ami miatt kulturált válaszadásra kéne felszólítani.
- "Viszont táptalaj a trollkodásra." – Ez is tény, mert egy IP-címről csak trollkodás érkezik a szakaszba. Ebben sincs olyasmi, ami miatt kulturált válaszadásra kéne felszólítani.
Második válaszom:
- "Jól van, Apród, majd akkor is így gondolkodj, ha veled trollkodnak! Ne felejtsd el, hogy fentebb mit mondtál!" – Ez egy teljesen jogos és indokolt megnyilvánulása arra, hogy "az pedig hogy trollkodik valamely kocsmafali megbeszélésen valaki, az nem lehet oka (hol van ez előírva, hogy lehet?) egy kocsmafali megbeszélés Függőben sablon levételének, mert konkrétan a témát kell érinteni mindennek." Nincs itt sem olyan, amely kulturáltabb kommunikációra való felszólításra jogosítaná az illetőt. Egyébként mi az, hogy "hol van ez előírva, hogy lehet?" Mintha csak azt lehetne csinálni, ami elő van írva. Majd ha elő lesz írva, hogy nem lehet, akkor lehet majd jogosan szólni. Ha Apródnak valaki ellent mer mondani rögtön problémái vannak, de másoknak nem lehetnek. Kettős mérce.
- "Az viszont indok a sablon levételére, hogy láthatóan senkit sem izgat már annyira a téma, hogy érdemben hozzászóljon." – Ebben sincs semmi kulturálatlanság.
- "Mikor lennél kegyes engedélyezni a sablon levételét? 2-3-5-10-20 év múlva. Attól, hogy van egy nyitva tartott szakasz, amihez már senki nem szól, nem fogja megoldani a problémát. Vagy másik fórumot kell keresni, vagy szerkesztéssel lépni." – És ebben sincs. Úgyhogy lehet, hogy "van rám panasz", de az nem azt jelenti, hogy ezzel lehet revolverezni csak amiatt, mert nem tetszik a válaszom. Itt maximum a "Jól van, Apród, majd akkor is így gondolkodj, ha veled trollkodnak! Ne felejtsd el, hogy fentebb mit mondtál!" mondataimban lehet fogást találni, az viszont reakció arra a nyegle, nemtörődöm hozzáállásra, ami Apród "az pedig hogy trollkodik valamely kocsmafali megbeszélésen valaki, az nem lehet oka (hol van ez előírva, hogy lehet?) egy kocsmafali megbeszélés Függőben sablon levételének, mert konkrétan a témát kell érinteni mindennek." mondataiban hangzott el. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. július 28., 14:47 (CEST)
Mindeközben, aki felszólít a kulturált viselkedésre, ilyeneket enged meg magának:
- De ha te ilyen egyszerűnek találod a probléma megoldását és ketté tudod vágni a gordiuszi csomót, hát rajta! – Utasítgatás.
- Mondom az nem megoldás, hogy valakit valami nem érdekel, a megbeszélés mint a neve is mondja megbeszélést jelent a kocsmafalon, ami erre szolgál Ja és eredetileg az összevonandó sablont tettem a NER-re, de JSoos azt írta, hogy Inkább várjunk kicsit, abból lett baj, hogy rákerült a másik cikkre ez a sablon. – Kiemelt rész tőlem. Mintha a másik hülye lenne, és ki kéne neki emelni, hogy mit mond.
- "erről szóló megbeszélésről lekerült a függőben sablon egy admin által, mert fontosabb volt, hogy trollkodott valaki rajta és az admint nem érdekelte a probléma, csak a vitalapon való trollkodás." – Adminozás.
- "Megjegyzem, nem egyedi eset, évekig fenntartani egy függőben sablont még akkor sem, ha hónapokig vagy akár évekig nem szól hozzá senki, éppen ezért a döntést diszkriminatívnak tartom, amelyeket mások esetében nem feltétlenül alkalmaznak." – Diszkriminációval való vádaskodás. [A szakasz -- szerintem -- nem Apródról szól(t)].
- "Szerkesztőként hivatkozol magadra, de te is tudod, hogy nem azért, mert szerkesztő vagy, hanem mert szerkesztőként tudod feltüntetni azt, hogy adminként csinálsz valamit." – Személyeskedés, alaptalan inszinuáció.
- "Ha most visszaállítanám, azért éreznéd magad feljogosultnak magad szerkesztési háborúra, mert adminra nem vonatkozik a szerkesztési háború fogalma" –Szintén személyeskedés, alaptalan inszinuáció. Arra a blődségre, hogy honnan szedte, hogy "adminra nem vonatkozik a szerkesztési háború fogalma" persze nem válaszol.
- "És jó lenne, ha kulturáltabban szólnál hozzá, mint az utolsó bekezdésben tetted felkiáltójellel. Már így sok rád évek óta a panasz." – Személyeskedés. Azt, hogy a "Jó lenne, ha nem csinálnád a hangulatot!" felszólításban mi a kulturálatlan, szintén nem tudjuk meg. Apród az ilyen jellegű kérdések elől szépen kitér ilyen megnyilvánulásokkal: "Mások vagy érzékelik, mi a probléma a hozzászólásoddal (fnem érzékelik a fennhéjázó stílust, szemben az enyémmel) és mi nem az enyémmel, vagy nem. Ezt mások érzékelésére bízom." Pláne, hogy igaz is, hogy csinálta vele a hangulatot, mert úgy állította be az egészet, mintha egy adminisztrátor visszaélt volna adminisztrátori eszközeivel, ráadásul -- ez későbbi válaszából kiderülve -- úgy, hogy az adminisztrátorokra, állítólag nem vonatkozik a szerkesztési háború (Was??), és diszkriminálva Apródot (csak mert véletlenül egy olyan szakaszról van szó, amit ő nyitott).
- "Mások vagy érzékelik, mi a probléma a hozzászólásoddal (fnem érzékelik a fennhéjázó stílust, szemben az enyémmel) és mi nem az enyémmel, vagy nem. Ezt mások érzékelésére bízom." – Szerintem pont, hogy ez a fennhéjázó stílus.
- És igenis nem attól vagy admin, hogy azt képzeld, neked mindent szabad, mert te te vagy. – Masszív személyeskedés.
Quod licet Iovi, non licet bovi. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. július 28., 15:06 (CEST)
Kiegészítő megjegyzés: Úgy látom, Apród úgy gondolja, hogy akire már volt panasz a kommunikációja miatt, annak nem szabad számára ellentmondania, és rögtön elő lehet kapni a "viselkedj kulturátabban"-kártyát. Mint az látható, akkor is, ha valaki csak ellent mer(t) mondani. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. július 28., 15:09 (CEST)
Egy kis szerotonin
Egy kis szerotonin | |
Amiért egyszerűsített törlésre jelöltél egy több mint 15 éves hamis cikket. Alfa-ketosav vita 2024. augusztus 2., 08:45 (CEST) |
Alfa-ketosav, köszönöm szépen a kedvességedet, de a valódi érdem MarkgrafvonComorn szerkesztőtársunké, hiszen ő jelezte, hogy hoaxról van szó. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. augusztus 3., 00:01 (CEST)
Te mit képzelsz?
Neked szabad rejtett személyes támadást véghezvinned, te viszont megsértődsz, ha szeméyledben érintenek és visszavonod. Mindkettőnknek jobb, ha a közösségi munkát nem személyes aakciókkal tarkítod, ami nem kapcsolódott a szakaszhoz. Gondolom, most mások segítségedre futnak, de ennek ellenére továbbra is visszavonok minden személyes támadást. Apród vita 2024. augusztus 15., 16:39 (CEST)
Egyfelől ha megkérhetlek, kulturáltabban szólj hozzá, nem ingerülten. Kissé kulturáltabban viselkedj, nem úgy, hogy berúgom a kocsmafal oldalát és akkor annyi. E tekintetben már évek óta sok a panasz rád. Ne tetézd ezt most. Főleg, hogy egy bejelentkezett szerkesztő legitim hozzászólását törlöd immár többszöri alkalommal, mert megsértődtél, és ezt nem tudod kezelni. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. augusztus 15., 16:42 (CEST)
Most magamat idézed? Apród vita 2024. augusztus 15., 16:44 (CEST)
Csak érdemeid szintjéig. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. augusztus 15., 16:51 (CEST)
Krencsey Marianne
Az állítólagos fia nem fogja abbahagyni, érdemes figyelni, és esetleg levédeni a lapot. Olvasd el, mit írtam a vitalapjára, és milyen hetykén válaszolt. (l. Szerkesztővita:U194862) Wikizoli vita 2024. augusztus 31., 16:41 (CEST)
Wikizoli, figyelem a szócikket és a belinkelt vitalapot is, ha szükséges meglépjük a meglépendőt, ha elértünk a hídhoz. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. szeptember 1., 23:31 (CEST)
Székely Kriszta
Nem 2025-ben történik meg, hanem hamarosan. A színházakban egy-másfél évvel előre nevezik ki a következő igazgatót, hogy együtt dolgozhasson a régivel. Bináris ide Kelt: Wikipédia, 2024. szeptember 3., 10:18 (CEST)
Hát a beírás nem ezt jelenti. Mindenestre megkérdeztem Székely Krisztát, hogy mi a véleménye a szöveg ilyentén és mostani megjelenéséről. Várom a válaszát. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. szeptember 3., 10:21 (CEST)
- Az nem baj, hogy kivetted, mert máshoz se írjuk be az álláspályázatait. Csak megjegyeztem. Ha megtörténik a kinevezés, akkor már beírható. Bináris ide Kelt: Wikipédia, 2024. szeptember 3., 10:23 (CEST)
- Köszönöm a megjegyzést! Sokat tudok a színházakról, ezt momentán nem tudtam, de mindig tanul az ember. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. szeptember 3., 10:26 (CEST)
Bocs
Bocs, csak véletlen volt, magam is meglepődtem, hogy visszavontalak, miközben nem állt szándékomban. Nem tudom, hogy történt mindez. Apród vita 2024. szeptember 14., 16:54 (CEST)
Semmi gond, bárkivel előfordulhat. Velem is történt már ilyen. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. szeptember 14., 16:55 (CEST)
Géczi Gábor
Ez maradjon a Géczi Gábor szócikkben? Munkássága részbe már olyan is bele van írva, ami már halála után volt. És már Posta Imre tevékenységéről kezdett el írni a szerkesztő a Munkássága szakaszban. Apród vita 2024. szeptember 17., 23:35 (CEST)
Jurassic world Újjászületés
Szia.
Annyit mondj már el nekem, hogy egy adott szöveg lefordíítása egy angol lapról, valamint az összes forrás feltüntetése ehhez, miért is plagizálás? Tudtommal a plagizálás esetén nem kerül feltüntetésre a forrás, honnan van az infó.
Megint meg se nézted, már belekavartál.
A hivatalos honlapon jelent meg a leírás, ezt fordítottam és oda is tettem a forrást. Miért plagizálás forrás feltüntetésével?
"Plágiumnak vagy plagizálásnak nevezik azt a cselekedetet, ha valaki egy másik ember (az eredeti szerző) munkáját saját publikált munkájában hivatkozás, forrás- vagy szerzőmegjelölés nélkül felhasználja, azt sajátjaként tünteti fel, és ezzel az eredeti szerző jogait sérti." Pressburg10 vita 2024. szeptember 20., 12:15 (CEST)
Pressburg10, leírtam a vitalapon, hogy miért jogsértő. Nincs veled mit kommunikáljak. Egyrészt, mert te úgysem akarsz velem kommunikálni (mégis itt vagy megint), másrészt mert megint a szokásos tapló stílusoddal érkeztél. A vitalapon megtettem a bejegyzést, ahol mindent leírtam. Ha nem érted, az a te bajod, ne velem foglalkozzál, hanem a szócikkel, én sem veled foglalkoztam, hanem a szócikkel. A továbbiakban próbálj meg nem másolgatni! Úgy egyszerűbb lesz a dolgod. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. szeptember 20., 12:19 (CEST)
Bár nem a filmhez, de Pressburg10 habitusához és (többször elsütött) megjegyzéseihez kapcsolódik, hogy hát itt sem én koslattam a szerkesztései körül, és szóltam be neki, hanem fordítva. No, ezt csak úgy itt hagyom, hogy látszódjék. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. szeptember 27., 11:47 (CEST)
- Örülj neki, hogy az 50 aránylik az egyhez :D Remélem azért a rombolás, és építés különbségét érzed.
- Végre fel tudtál mutatni egy olyan szócikket, amit nem én indítottam és szokásos törölgetésedet, forrással visszaraktam. Valóban nagy bűn :) Azt a szócikket követem egyébként, ezért láttam az újabb törölgetésed, ettől még fennáll a korábbi kérésem. Isten őrizz, hogy kövessem a munkásságod, kértelek is, hogy hanyagold az enyémet is.
- Amíg ezt megírtad, kereshettél volna egy forrást arra, amit kapásból töröltél onnan is. Tudom, ez nem szokásod. Pressburg10 vita 2024. szeptember 27., 12:18 (CEST)
- Ez az üzenet is kiválóan mutatja, hogy Pressburg10-fajta emberek pofátlansága határtalan, ellenben a tudásuk a gőgjükkel fordítottan arányos. Szánalmas a vergődése. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. szeptember 27., 12:34 (CEST)
- Érdekes megfigyelni, hogy mindig azok támadják a legvehemensebben a szócikkeikbe belenyúlókat, vagy a szócikkeikben eljárókat, akiknek valami van a fülük mögött. Ez is jól példázódik itt. Köszönettel vettem az üzenetet! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. szeptember 27., 12:38 (CEST)
Áltudósok
Láttam, hogy megnyitottad ezt a törlési megbeszélést. Szerinted hasonlóan kellene eljárni az áltudósok kategóriával is? Egyrészt szerintem ott is baj van a semlegességgel, másrészt alig van rajta valaki, aki releváns lenne. 0 db asztrológus vagy homeopata pl. Egyébként ennek az alkategóriája a sarlatános, meg van még egy jóval értelmesebb alkimisták is benne. Hörgő vita 2024. szeptember 21., 01:30 (CEST)
- Egyelőre nincs kiforrott véleményem az Áltudósok kategóriával kapcsolatban. Viszont Padányi Viktor szócikkéből kivettem, mert ott semmi sem szerepel, ami miatt jogos lenne ebbe a kategóriába sorolni. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. szeptember 21., 09:40 (CEST)
Szerintem mindkét kategóriára szükség van, ahogy a törlésin is kifejtettem. Az interwikik jól mutatják, hogy bőségesen meg lehet tölteni tartalommal ezeket. Az elhatárolás persze fontos, a kategóriák bevezetőjében kellene egy-egy jó meghatározást adni. A semlegesség nem jelentheti azt, hogy a tudományos fősodor és az áltudományok között középre kellene helyezkedni.– Szilas vita 2024. szeptember 21., 10:09 (CEST)
- Szerintem, enwiki ide- vagy oda, nem feladatunk nekünk valakit sarlatánnak minősíteni. Ráadásul a trolloknak is csábító egy ilyen kategória. Köthetünk fogadást, hogy hány hónap múlva próbálják Karikó Katalinra rárakni ezt a kategóriát. Másrészről, elfogult szerkesztők (szélső)jobboldali történészek megbélyegzésére használják. Az lehet megoldás, hogy az áltudományba bedolgozzuk, azt pedig lehet jócskán bővíteni még, és úgy már annak több értelme van. Aztán ott később lehet alkategóriákat nyitni, 3 elemre nem érdemes. De az alkimisták mellé lehetne homeopaták, asztrológusok, parapszichológusok stb. ha ezekből lesz elég. Magukat hívják ilyeneknek, mi pedig a megbízható források többsége alapján áltudománynak tartjuk ezeket. Esetleg lehet egy műtárgyhamisítók alkategória, abból van sok a sarlatánosban is, és ha lebuktak, akkor már nem mi minősítűnk. A tudományos visszaélés elég relatív sokszor, az olyan egyértelmű esetekből, mint Wakefield, nincs sok, és még azt is lenne, aki vitatná. Ott az a semlegesség, hogy igen, széles körben bizonyított, hogy csalást követett el, [itt részletezzük, miért és hogyan] ő és követői szerint viszont a gyógyszerlobbi sározta be. Mi nem az Elsevier szerkesztősége vagyunk, ahol valakinek a kutatásainak tudományosságát kell vizsgálni, hanem azt, hogy az adott személyről mi való egy encikopédiába. Hörgő vita 2024. szeptember 21., 13:53 (CEST)
Vitalap
Kedves HuFi! Légyszi ne törölj dolgokat a vitalapomról! Nem kértem senkit, hogy moderálja a vitalapot! Köszönöm! Baráti üdvözlettel: Hirannor Postaláda 2024. szeptember 25., 11:08 (CEST)
Hirannor, WP:Kitiltás. A nemkérésed irreleváns. A magánmegjegyzésemet arról, aki ilyen bomlasztó, romboló üzeneteket óhajt a vitalapján őrizni, és ráadásul az eltávolítását úgy állítja vissza, mintha az vandálkodás lenne (ahogy az UltimateChance esetében történt, de felteszem, az enyémben is ez történt volna, ha nem takarom ki, és csak a kitakarás miatt érkezett ez az udvarias kérés, amúgy az én szerkesztésem is ugyanúgy vandálkodásként lett volna visszaállítva. Ugye?) inkább nem írom le, mert abból csak sértődés lenne. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. szeptember 25., 11:15 (CEST)
Anon megmaradt válasza
Szia, a @45.156.240.107: ip című anon válasza az AÜ-n még ott maradt, gondoltam hogy jelzem hogy tudj róla, további szép napot és jó szerkesztést. Vinywylerüzenet 2024. szeptember 29., 14:09 (CEST)
Lezárás tisztázása
Kedves HuFi, ha trágárságot, becsmérlő részt látsz, kérlek csak az a részt húzd át, ne töröld az egészet, a tárgyilagos részek maradjanak.
Erre hivatkoztál: "Az alábbi megbeszélést/szavazást/vitát lezártuk" - Miért a többes szám? Ez pontatlan, mert te zártad le, pedig a beérkező sok-sok felvetésre - amik jócskán szétfeszítették az AÜ kereteit - nem lehetett itt megfelelően reagálni.
A hozzászólásokkal a résztvevők elfogadták hogy helye van itt, - pedig ha zömében azt jelzik hogy nem ide való, akkor az ottani lezárással előrébb lennénk.
A téma a Wikipédia fejlesztés sok vetületére nézve lényeges. ha nem mozgatod át a megfelelő helyre (amire megvan a szabályok szerinti lehetőség) akkor jelöljük meg az utókor számára azt.
Emellett nem a vitához szóltam hozzá, hanem a téma megfelelő helyét jelöltem meg az utókornak. Esztétikai okokból szakaszon belül, de ha akarod a te szöveged felé is tehetjük. Rodrigó ⇔ 2024. október 3., 15:37 (CEST)
Rodrigó, szerintem te vagy nem tudsz olvasni, vagy nem nem tudsz szöveget értelmezni, vagy -- amit én feltételezek -- egyszerűen átmentél a legroszabb vértrollba.
Miért többesszám? Olvasd már a sablon szövegét! Sablon:Lezárás teteje. Mit ír ott? Látod, érted, amit ott ír: „Az alábbi megbeszélést/szavazást/vitát lezártuk. Kérjük, ne módosítsd! A további hozzászólásokat a témának megfelelő fórumra vagy vitalapra írhatod. Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!”? Ez van a sablon szövegében. Ezt/azt idéztem. Érted az idézés fogalmát?
Ismered az AÜ Az adminokra tartozik… / nem tartozik… fülét, ahol leírja, mi tartozik az AÜ-re és mi nem? Ha nem ismered, olvasd el, ott szerepel, onnan idéztem: „Nem az adminisztrátorokra tartozik” -- „irányelvjavaslatok és hasonlók (az adminisztrátorok nem a Wikipédia vezetői, csak adminisztratív „személyzet” – az ötleteidet a kocsmafalon vesd fel)”
Másik fórumon észérvekkel meggyőztek, hogy engedjem, hogy beírd amit akarsz, úgyhogy írjad. De jó lenne, ha most már találnál magadnak valami más játékot! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. október 3., 15:47 (CEST)
- Ahogy jeleztem, ez nem játék, éppen az AÜ-n való szerkesztés törlés esetei és feltételei az alaptéma, amit színez hogy épp ismételten alkalmaztál. :)
- Köszönöm a sok kiegészítést! Wikipédia:Adminháború#Háborúzás helyett – Rodrigó ⇔ 2024. október 3., 16:26 (CEST)
- Rodrigó, ha finoman szeretnék fogalmazni, azt mondanám, megint tévedsz, de az utóbbi pár napban lerendezett ámokfutásod alapján csak azt tudom mondani, megint hazudsz (sajnos veled szemben már nem alkalmazható a feltételezz jóindulatot irányelv). Sajnos akárhányan mondtuk eddig neked, nem veszed észre sem magadat (azt még pláne nem, hogy ezalatt megkorra blődségeket jelentettél ki), sem azt, hogy amit csinálsz az káros, és azt sem, hogy nincs senki aki partnered lenne ebben a neked nagyon fontos kérdésben. Amit csinálsz már károsabb mint az, amit a Lisztes vandál ezidáig itt lerendezett. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. október 3., 16:35 (CEST)
- Ahogy jeleztem, ez nem játék, éppen az AÜ-n való szerkesztés törlés esetei és feltételei az alaptéma, amit színez hogy épp ismételten alkalmaztál. :)
Két kiegészítés:
- Én, veled ellentétben, megadtam neked azt a tiszteletet, amit meg sem érdemelnél, hogy nem minősítettem vandálkodásnak a szerkesztésedet, mindkétszer megindokoltam a visszavonást. Ezzel szemben te az én szerkesztésemet úgy állítottad vissza, mintha az vandalizmus lenne.
- Remélem, a Wikipédia:Adminháború#Háborúzás helyett lapot te magad is elolvastad, ha már ilyen nagy mellénnyel reklámozod, hiszen pont te vagy az, aki napok óta háborúzik több aktív adminisztrátor ellen, holott a Wikipédia nem csatatér. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. október 3., 16:47 (CEST)
Köszönöm
Köszönöm, hogy segítettél. Apród vita 2024. október 5., 17:22 (CEST)
Nincs mit! Az adminisztrátor ahol tud, segít és önként szolgálja a közösséget. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. október 5., 17:25 (CEST)
Át legyen téve a törlési megbeszéléshez?
Át legyen téve a törlési megbeszéléshez: Kategóriavita:Törlésre javasolt lapok#Nyíregyházi gyerekgyilkosság? Az szól mellette, hogy akkor nem több helyre szétszórva szerepelne a megbeszéléshez kapcsolódó hozzászólások, az szól ellene, hogy nem tudom, rátalál-e a válaszra az anon szerkesztő. Apród vita 2024. október 5., 18:29 (CEST)
Szerintem másolással és idézetként. A kategóriavitán pedig hagyni kell egy üzenetet, hogy a továbbiakban ott mondja el a meglátásait. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. október 5., 18:40 (CEST)
Úgy csináltam, ahogy mondtad. Apród vita 2024. október 5., 18:56 (CEST)
Results from the survey about the tools on Wikimedia projects by the CEE Hub
Hi everyone,
During August 2024, we sent you a survey about the tools, so now we would like to bring to your attention the conclusions and results from the survey, which you can explore on this Meta page.
I hope you will enjoy exploring the mentioned tools on the page, along with other conclusions from the survey. Thanks for your time, and we will continue working on this important topic. --MediaWiki message delivery vita 2024. október 7., 14:10 (CEST)
Véleménykérés
Értesítelek hogy a viselkedésed miatt véleménykérést indítottam veled kapcsolatban az alábbi lapon: Wikipédia:Szerkesztők véleményezése/Hungarikusz Firkász. Üdvözlettel: 12akd vita 2024. október 9., 14:06 (CEST)
BOTladozás
Köszönöm a figyelmeztetést. Szerencsére csak pár lap ilyen nem túl szabályos mmegvalósítású, amit javítani próbáltam. Megnézem azt a párat, hogy ott van-e hasonló gond. B.Zsolt vita 2024. november 6., 13:35 (CET)
- Kettőt visszavontam, kettőt tudtam javítani, a töbi rendben lévőnek tűnik. egyet kitettem kocsmafalra, hát ha valaki tudja és érti az okát. B.Zsolt vita 2024. november 6., 13:48 (CET)
Pintér Sándor bemondó
3 mondat az idézet. Nehogy már ezt soknak találd! A forrásoknál megtalálod az idézeteket is. Batula8649 vita 2024. november 18., 16:59 (CET)
Batula8649, a vitalapodon megadtam és behivatkoztam azt, ami tartalmazza, hogy mennyi idézetet tartalmazhat egy szócikk. Kérlek, azt vedd figyelembe! Valamint azt, hogy az idézetek pontosan forrásolandóak (refes forrásmegjelöléssel), nem eldugva valahol a források között. Köszönöm a figyelmedet! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. november 18., 17:03 (CET)
- Reffelem a szerkesztést, de kérlek 3 idézett mondatot hadd szerkesszek már bele a szócikkbe! Batula8649 vita 2024. november 18., 17:10 (CET)
- Batula8649, nem a mondatok darabszámával van gond, hanem az idézett szövegrész mennyiségével az összes szöveghez képest. Ez, ebben a szócikkben 14%-át teszi ki, ami már eléggé meghaladja a megengedett mennyiséget. Kérlek, vedd figyelembe a Wikipédia szabályait! Annak nincs akadálya, hogy egy részét átfogalmazd a saját szavaiddal. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. november 18., 17:14 (CET)
- Ez 3 idézett mondat 14%-ot tesz ki az egész szócikkhez képest? Ezt hogy lehet kiszámolni?
- Ha csak az első és a harmadik idézet maradna az is túllépné a megengedett mennyiséget? Az első és a harmadik idézetet fontosnak tartanám! (A középső idézet csak a népszerű bemondót erősítette volna meg.) Batula8649 vita 2024. november 18., 17:30 (CET)
- Batula8649, szövegösszehasonlítóval, vagy olyan szövegszerkesztővel, amelynek van ilyen opciója. Online is találni ilyeneket. A felvetett változatodban már csak 5,26% az arány. Szerintem az elfogadható. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. november 18., 17:45 (CET)
- Akkor ez azt jelentené, hogy az első és a harmadi idézet reffelve mehet? Batula8649 vita 2024. november 18., 17:49 (CET)
- Batula8649, igen. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. november 18., 17:51 (CET)
- Köszönöm! Batula8649 vita 2024. november 18., 17:57 (CET)
Nürnbergi per
Szia,
az ezzel a cikkel kapcsolatos, most a cikk vitalapján jelzett kifogásaimat azelőtt írtam le, mielőtt megnéztem volna, ki volt a cikk fő szerkesztője. Szeretném, ha a kritikámat nem tekintenéd személyesnek. Szilas vita 2024. november 20., 14:33 (CET)
Szilas, köszönöm a jelzést! Azt a részt, bár -- azt hiszem -- szerkesztettem bele, nem én írtam. Sajnos az ott megadott források nincsenek is meg nekem, így segíteni sem tudok a felvetett probléma megoldásában. Nekem az alábbiak állnak rendelkezésemre:
- Nürnbergi epilógus
- A nürnbergi huszonkettő
- Akasztófa és amnesztia
- Nürnbergi napló
- Az ítélet napja
- Nürnberg: Az utolsó csata
- A Hitler-dosszié
és Szabolcs Ottó tanár úr kis könyve, amiben összefoglalja a pert. Ha ezekben szükséges valamit megnézni, azt szívesen megteszem, de -- mint mondtam -- a jelzett szakasz tartalmában nincs rendelkezésre álló anyagom. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. november 20., 14:44 (CET)
Köszönöm a megértésedet. A források rendelkezésre állása nélkül is lehet talán semlegesebb, a kritikus német álláspontoktól távolságot tartó megfogalmazást használni, megpróbálok majd igazítani rajta.– Szilas vita 2024. november 20., 15:37 (CET)
Szilas , köszönöm a szövegsemlegesítést! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. november 21., 20:36 (CET)
Mit kell ilyenkor csinálni?
Jó, legyen úgy, hogy nem azonalizom. Már nem emlékszem, mit kell ilyenkor csinálni. Csak gépi fordítás sablont kell rátenni? Apród vita 2024. november 25., 20:26 (CET)
Közben megtudtam. Jó éjszakát! Apród vita 2024. november 25., 20:29 (CET)
profilkép
Szép napot! Módos Gábor adott engedélyt egy képre,hová lett a profilkép? Köszönöm a választ!
https://hu.wikipedia.org/wiki/Varga_Lajos_(modell)? Nyárizápor vita 2024. november 27., 09:36 (CET)
Nyárizápor, én csak annyit látok, hogy Krd adminisztrátor törölte a képet a Commonsból azzal, hogy nincs engedélyezve. Én már nem vagyok az ügyfélszolgálat tagja, így nem tudom ellenőrizni ennek az állításnak a jogosságát. Ha tényleg van beküldött engedély, akkor ideiglenesen töltsétek fel a huwikire (ha jól láttam, Jávori István tette be a képet a szócikkbe, talán ő is töltötte fel? Ezt sajnos nem tudom megállapítani, mert a kép linkje nem szerepel feltöltői vitalapon), és az önkéntes ügyfélszolgálat üzenőfalán kérdezzetek rá. Vagy csak kérdezzetek rá, hátha előkerül az engedély és akkor kérni tudják a fájl helyreállítását. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. november 27., 13:01 (CET)
- köszönöm a választ! Van másolatom, elküldtem e mailben! Nyárizápor vita 2024. november 28., 07:46 (CET)
- Nyárizápor, megkaptam, de ezzel én így nem tudok mit kezdeni. Kérjétek meg legfeljebb, hogy újra küldje be az engedélyt. Ha esetleg nem közvetlenül p küldte be, akkor úgy tegye. Jelen helyzetben ennél több én nem tudok tenni. Kérdezzetek rá az üzenőfalon, esetleg Regasteriosnál, ő helyre is tudja állítani, ha a szituáció indokolja, mivel neki van jogosultsága erre a Commonson. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. november 28., 12:19 (CET)
- Elküldtem a násolatot a képekkel újra. Várom a választ. Nyárizápor vita 2024. november 28., 12:53 (CET)
Hámori Gyula (fotográfus)
Kedves HuFi! Látom, törölted a Wikimedia Commons-ra utalást a Hámori Gyula (fotográfus) szócikkből, azonban jelenleg nem érhető el még az infoboxból a Commonson lévő képeinek kb. 1005 darabja, mert nincs besorolva még az ő kategóriájába. Láttam, hogy te Urbán Tamás 1446 fotójának készítettél önálló kategóriát c:Category:Photographs by Tamás Urbán. Szerinted nem lesz-e negatív következménye (értem itt a Fortepan-os mizériát a Commonson), ha én is készítek ehhez hasonlóan egy kategórát (Category:Photographs by Gyula Hámori) néven? Köszönöm szépen! Bizottmány vita 2024. november 29., 15:52 (CET)
Bizottmány, én semmilyen akadályát nem látom annak, hogy létrehozd a kategóriát. Nem hiszem, hogy bármilyen probléma lehetne belőle. Amiket én létrehoztam, azok is minta alapján lettek létrehozva, tehát már mások is csináltak ilyen kategóriákat. Ezekre szükség is van, hogy könnyebben megtalálhatóak legyenek adott fotós képei. Úgy láttam, minden esetben az adott fotós kategóriája alá vannak rendezve (persze lehetnek kivételek, amennyiben a fotósról magáról nincs kép). Úgyhogy bátran hozd létre! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. november 29., 17:07 (CET)
Kedves HuFi! Nagyon örülök, köszönöm szépen a gyors választ!! :-)) – Bizottmány vita 2024. november 29., 18:33 (CET)
Editcountitis
Az editcountitisben szenvedőknél nem a mennyiségi szempontokat helyezik a minőségi szempont elé? – EniPort eszmecsere 2024. december 12., 22:41 (CET)
EniPort, de igen. Hol írtam el? Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. december 12., 22:42 (CET)
- Wikipédia:Szerkesztői csoportok#Szerkesztgetők utolsó sor. – EniPort eszmecsere 2024. december 12., 22:45 (CET)
- Köszönöm szépen! Javítottam. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. december 12., 22:46 (CET)
Klaniczay
Én most csak a Magyar Érdemrend kategóriáiban vagyok benne, ezeket a szocialista ügyeket nem tudom kezelni. Bocs. :) – Pagony üzenet 2024. december 14., 17:20 (CET)
Pagony , ja azt hittem, hogy ezek valamelyest összefüggenek. Akkor így marad, amíg valaki nem tesz(i) kategóriát. Köszi! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. december 14., 17:23 (CET)