Ugrás a tartalomhoz

Cikkjelölt:Homokozó

Új téma nyitása
Ez a lap átnevezés ellen védett
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Wikipédia:Homokozó szócikkből átirányítva)
Legutóbb hozzászólt Emlekmegörzö 9 nappal ezelőtt a(z) Szerkesztő:Minta Marcsi/Piszkozat témában
Egy valódi, homokozóba való vödör kislapáttal
A Homokozó a Wikipédia játszótere, itt az újdonsült szerkesztők szabadon garázdálkodhatnak, bármilyen szerkesztést kipróbálhatnak kötetlenül, természetesen a civilizált viselkedés keretein belül, valamint úgy, hogy ne legyen jogsértő a szerkesztés. Az itt olvasható szövegeket szerkesztőink a felület tesztelése céljából írták, azok tartalmát senki nem ellenőrizte, a helytelen vagy valótlan állításokat nem nézte át, nem javította senki.

Az oldalon szereplő „információt” tehát természetesen jobb nem megfogadni, komolyan venni. A Wikipédia közösségével kapcsolatos kérdéseket, illetve egyéb komoly kérdéseidet pedig a kocsmafalon teheted fel, műszaki, technikai szerkesztési problémáidat pedig annak műszaki és kezdőknek fenntartott szekciójában. A leggyakrabban előforduló kérdésekre, problémákra a segítség-oldalakon igyekszünk választ adni.

Sablonok tesztelésére használhatod a sablonhomokozót és a sablonok kibontására való lapot.

Az ideírtakat az erre járók folyton felülírják, ez egyszerűen csak egy firkapapír. Ha nem csak próbálkozni szeretnél, hanem már a készülő cikked piszkozatán dolgozol, akkor kaphatsz egy saját homokozót is. Ehhez – ha még nem tetted volna meg – előbb regisztrálj (azaz válassz magadnak egy szerkesztői nevet), majd kattints ide!

Egyszerűen csak kattints az oldal tetején és az egyes fejezetcímek mellett található „[szerkesztés]” gombra.

Némi eligazításért lásd a „Szerkesztés” oldalt, lépésről lépésre haladó útmutatást pedig az első lépések oldalon találsz. Ha kész vagy a módosításokkal, csak nyomd meg a „Változtatások közzététele” gombot – igen, ennyire egyszerű! Semmit nem ronthatsz el, ne aggódj. Ha véletlenül az egészet törlöd, akkor is könnyen vissza tudjuk állítani.

Csak egy dologra kérünk: az első sorban, a Sablon:/***** Arra kérünk, hogy ezen a soron ne változtass! ***** szövegen tényleg ne változtass! (Ha forrásszöveg nézetben szerkesztesz, akkor ez {{/***** Arra kérünk, hogy ezen a soron ne változtass! *****}} formában jelenik meg.)

Tóth Erzsébet Margit

[szerkesztés]

A Mediawiki Markup spec/EBNF oldal definiálja a ‘header link’ elemet. Ezt senki nem ismeri, még én sem és senki nem tudja, hogy mire való. Maga a ‘header link’ a definíción kívül látszólag nem szerepel sehol az EBNF-ben. A definíciója ez: header link = "/*", Index.hu, "*/"; Próba: /* valami */ itt állna a header link. Ez totál nagy rejtély! És mitől ‘header ...’? Semmi köze a headerhez. Egyéb szöveg.

/* valami */ Talán így? Hát így sem.

id. Hegyi István református lelkész

[szerkesztés]

.id. Hegyi István (Petek, 1914. szeptember 7. – Székelyudvarhely, 2004. december 23.) református lelkipásztor.

KataKosztolányi vita 2024. április 24., 19:11 (CEST)Válasz

Hegyi István 1914-ben született az udvarhelyszéki Peteken, Hegyi Péter református lelkipásztor hat gyermeke közül ötödikként. Apai ágon siklódi földműves, anyai ágon a földbirtokos Gyarmathy családból származik. Apai nagyapját 83 évesen brutális módon román katonák gyilkolták meg 1916-ban. Az elemi iskolát szülőfalujában végezte el, majd a székelyudvarhelyi református gimnáziumba járt, ámbár az átszervezések miatt a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban érettségizett 1932-ben. Onnan egyenes út vezetett a kolozsvári protestáns teológiára, ahol felsőfokú tanulmányait 1936-ban fejezte be. Pályakezdőként Szamosújvárra került börtönlelkésznek. Majd utazótitkári kinevezést kapott, szórványvidékeket látogatott, részt vállalt az Ifjúsági Keresztény Egyesület (IKE) munkájában, az Erdélyi Fiatalok révén pedig bekapcsolódott a Dimitrie Gusti-féle falukutató mozgalomba. Népdalgyűjtéssel is foglalkozott, A mi dalaink címmel daloskötete jelent meg az Ifjú Erdély kiadásában 1936-ban. 1938-ban szülőfaluja meghívta lelkésznek. Rövidesen megnősült, a buzásbocsárdi tanító egyik lányát, Técsi Irént vette el. Hét gyermekük született: az elsőszülött csecsemőként elhunyt, István, Dániel és Sándor fia a nyomdokaiba lépett, Katalin lánya szintén lelkész férjet választott, Irén budapesti intézetbe került, miután gyerekkorában megvakult, Mária tisztviselőként helyezkedett el. 18 unokája közt pap, politikus, tanár, történész is van. 1940-ben a határmódosítással öt évre Dél-Erdélyben rekedt. 1945-ben több társával együtt fogolytáborba hurcolták Bólyára, családja pedig menekülni kényszerült. 1959-ben a püspökhelyettesnek választott Dávid Gyula utódaként Székelyudvarhelyen kezdte meg egyházi szolgálatát, majd 2 év múlva az esperesi tisztséget is átvette. Innen ment nyugdíjba 1984-ben. Szellemi apjának tartotta Imre Lajost, Ravasz Lászlót, Tavaszy Sándort, barátai közt tudhatta Juhász Istvánt, Tőkés Istvánt, Soos Gézát. Népszolgálatáért 1999-ben Orbán Viktor miniszterelnök Kisebbségekért Díjjal tüntette ki. A Hegyi család Székelyudvarhelyen címmel 2002-ben dokumentumfilmet készített a Duna Televízió. Több ezer kötetes könyvtárát a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumnak adományozták örökösei, ugyanitt emlékszobát hoztak létre 2006-ban. Halála huszadik évfordulójára Komoróczy György Szeretni kell ezt a népet címmel portrékötetet jelentetett meg 2024-ben.

Dr. Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgáló

[szerkesztés]

A Dr. Szabó Gyula Bemurtató Csillagvizsgáló Miskolcon, a Kilián városrészben a LÁÉV kisvasút végállomás mellett található a Dorottya utcai 10 emeletes bérház tetején. {{Épület infobox | név = Dr. Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgáló | más név = | besorolás = | kép = Dr. Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgáló.jpg | képaláírás = A 10 emeletes toronyház a Dr. Peja Győző emlékperkból nézve | képméret = | belső kép = | belső kép mérete = | belső kép aláírása = | becenév = | korábbi nevek = Uránia Csillagvizsgáló | település = Miskolc,
magyar Magyarország | cím = 3534 Miskolc, Dorottya utca 1. | építés éve = 1963 | megnyitás = | rekonstrukciók évei = | lebontás éve = | lebontás oka = | stílus = | felhasznált anyagok = | védettség =

Mediawiki ‘header link’ teszt

[szerkesztés]

A Mediawiki Markup spec/EBNF oldal definiálja a ‘header link’ elemet. Ezt senki nem ismeri, és senki nem tudja, hogy mire való. Maga a ‘header link’ a definíción kívül látszólag nem szerepel sehol az EBNF-ben. A definíciója ez:

header link   = "/*", text, "*/";

Próba: /* valami */ itt állna a header link. Ez totál nagy rejtély! És mitől ‘header ...’? Semmi köze a headerhez. Egyéb szöveg.

/* valami */ Talán így? Hát így sem.

id. Hegyi István református lelkész

[szerkesztés]

.id. Hegyi István (Petek, 1914. szeptember 7. – Székelyudvarhely, 2004. december 23.) református lelkipásztor.

KataKosztolányi vita 2024. április 24., 19:11 (CEST)Válasz

Hegyi István 1914-ben született az udvarhelyszéki Peteken, Hegyi Péter református lelkipásztor hat gyermeke közül ötödikként. Apai ágon siklódi földműves, anyai ágon a földbirtokos Gyarmathy családból származik. Apai nagyapját 83 évesen brutális módon román katonák gyilkolták meg 1916-ban. Az elemi iskolát szülőfalujában végezte, majd a székelyudvarhelyi református gimnáziumba járt, ámbár az átszervezések miatt a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban érettségizett 1932-ben. Onnan egyenes út vezetett a kolozsvári protestáns teológiára, ahol felsőfokú tanulmányait 1936-ban fejezte be. Pályakezdőként Szamosújvárra került börtönlelkésznek. Majd utazótitkári kinevezést kapott, szórványvidékeket látogatott, részt vállalt az Ifjúsági Keresztény Egyesület (IKE) munkájában, az Erdélyi Fiatalok révén pedig bekapcsolódott a Dimitrie Gusti-féle falukutató mozgalomba. Népdalgyűjtéssel is foglalkozott, A mi dalaink címmel daloskötete jelent meg az Ifjú Erdély kiadásában 1936-ban. 1938-ban szülőfaluja meghívta lelkésznek. Rövidesen megnősült, a buzásbocsárdi tanító egyik lányát, Técsi Irént vette el. Hét gyermekük született: az elsőszülött csecsemőként elhunyt, István, Dániel és Sándor fia a nyomdokaiba lépett, Katalin lánya szintén lelkész férjet választott, Irén budapesti intézetbe került, miután gyerekkorában megvakult, Mária tisztviselőként helyezkedett el. 18 unokája közt pap, politikus, tanár, történész is van. 1940-ben a határmódosítással öt évre Dél-Erdélyben rekedt. 1945-ben több társával együtt fogolytáborba hurcolták Bólyára, családja pedig menekülni kényszerült. 1959-ben a püspökhelyettesnek választott Dávid Gyula utódaként Székelyudvarhelyen kezdte meg egyházi szolgálatát, majd 2 év múlva az esperesi tisztséget is átvette. Innen ment nyugdíjba 1984-ben. Szellemi apjának tartotta Imre Lajost, Ravasz Lászlót, Tavaszy Sándort, barátai közt tudhatta Juhász Istvánt, Tőkés Istvánt, Soos Gézát. Népszolgálatáért 1999-ben Orbán Viktor miniszterelnök Kisebbségekért Díjjal tüntette ki. A Hegyi család Székelyudvarhelyen címmel 2002-ben dokumentumfilmet készített a Duna Televízió. Több ezer kötetes könyvtárát a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumnak adományozták örökösei, ugyanitt emlékszobát hoztak létre 2006-ban. Halála huszadik évfordulójára Komoróczy György Szeretni kell ezt a népet címmel portrékötetet jelentetett meg 2024-ben.

Dr. Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgáló

[szerkesztés]

A Dr. Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgáló Miskolcon, a Kilián városrészben a LÁÉV kisvasút végállomás mellett található a Dorottya utcai 10 emeletes bérház tetején.

Dr. Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgáló
A 10 emeletes toronyház a Dr. Peja Győző emlékperkból nézve
A 10 emeletes toronyház a Dr. Peja Győző emlékperkból nézve
Korábbi nevek: Uránia Csillagvizsgáló
TelepülésMiskolc,
magyar Magyarország
Cím3534 Miskolc, Dorottya utca 1.
Építési adatok
Építés éve1963
Hasznosítása
Felhasználási területobszervatórium
TulajdonosMiskolc Megyei Jogú Város Önkormányzat
Elhelyezkedése
Dr. Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgáló (Miskolc)
Dr. Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgáló
Dr. Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgáló
Pozíció Miskolc térképén
é. sz. 48° 06′ 02″, k. h. 20° 42′ 10″48.100614°N 20.702845°EKoordináták: é. sz. 48° 06′ 02″, k. h. 20° 42′ 10″48.100614°N 20.702845°E
Dr. Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgáló weboldala
SablonWikidataSegítség

Története

[szerkesztés]

Az akkori Vasgyár Vasas Szakszervezete fontos szerepet játszott a helyi közművelődésben. Ebbe a munkába a város tanárait is bevonták. A szakszervezeten belül Közművelődésügyi Szakosztály alakult. Itt a csillagászat és a természettudományok iránt érdeklődőket egy csoportba tömörítették. Egy saját építésű, 10 cm tükörátmérőjű Newton-távcsővel rendszeresen tartottak távcsöves bemutatókat hol a volt Kilián (ma Diósgyőri) Gimnázium udvarán tanítások után, hol a Kilián Lakótelep egy-egy forgalmas pontján. Az érdeklődőknek megmutatták a Hold felszínét (krátereit, hegyeit), a Jupitert és holdjait, a Szaturnusz és gyűrűrendszerét valamint a fontosabb csillagképeket.

1948-ban kezdtek hozzá az új gimnázium épületének megépítéséhez. Ennek keretében egy kis, 3,5x3,5 m-es, eltolható tetejű csillagvizsgálót építettek a tanári kar, a diákok, valamint a szakosztály tagjai segítségével. Az épület előadóterme a Vasgyár területén található világháborús törmelékek felhasználásával készült el. A munkálatok 1949-ben fejeződtek be. Megszületett Miskolcon az Uránia Csillagvizsgáló, mely Magyarország első iskolai csillagvizsgálója lett.

Pár évvel később az Észak-Magyarországi Építőipari Vállalat segítségével tovább bővítették, amellyel 1952-re készültek el. Egy kis kupolát kapott a csillagvizsgáló, amelyet a Lenin Kohászati Művekben készítettek társadalmi munkában.

Szász Hargita Író, kommunikációs tanácsadó

[szerkesztés]

erdélyi magyar író, kommunikációs tanácsadó Donovál Zoltán 2024. május 14., 13:38 (CEST)

Földön-Égen Mentőcsoport

[szerkesztés]

A Földön-Égen Mentőcsoport egy nyomkövető, területkutató, személykereső kutyákkal felszerelt civil egyesület, amely drónokat is használ légi felderítésre. Beensz vita 2024. május 17., 13:26 (CEST)Válasz

Csonka Károly basszusgitáros,dalszerző ,szövegíró

[szerkesztés]

A Zafyr Rock Band zenekar alapítója, basszusgitáros, dalszerző, szövegíró Csokar vita 2024. május 21., 20:05 (CEST)Válasz


Hanzély József vegyészmérnök, feltaláló

[szerkesztés]
Hanzély József
Életrajzi adatok
Született1930. augusztus 1.
Mezőberény
ElhunytBudapest
HázastársHazafi Lenke
GyermekekHanzély Tibor (Építőmérnök, Mérnök-Közgazdász) Hanzély Zoltán (Nyomdaipari mérnök)
Iskolái
Felsőoktatási
intézmény
Szegedi Tudományegyetem (1953)
Pályafutása
Szakterületkémia, vegyészet
Kutatási területtextilfestékek kutatása,textil szövetek tartóssá tétele
Munkahelyek
Pamutnyomóipari VállalatGoldberger Textilgyár, Textilmintagyártó Vállalat
Szakmai kitüntetések
Ipari Minisztérium Formatervezési Nívódíj (1984)

Hanzély József (Mezőberény, 1930. augusztus 1.)

Életútja

[szerkesztés]

Gyermekkorát Mezőberényben és Békéscsabán töltötte. Nehéz körülmények között nevelkedett, de szülei mindent megtettek taníttatásáért. Már gyermekkorában megismerte egyik legjobb barátját Szabó Benjámint, aki a Paksi atomerőmű első vezérigazgatója és a beruházás kormánybiztosa volt. Azóta is az atomenergia jó célú felhasználásával kapcsolatos előadásokat tart. Békéscsabán érettségizett 1948-ban a Békécsabai Evangélikus Gimnáziumban. Gimnázium után a Budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetemre nyert felvételt Kémia-Fizika szakra. A következő évben egyetemi tanulmányait egy újabb sikeres felvételi után a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi karán folytatta, ahol kíváló tanárai, mint például Kalmár László matematika professzor, Fodor Gábor szerveskémia professzor, Koch Sándor ásványtan professzor, Kiss Árpád szervetlen-kémia professzor fejlesztették tudását. 1953-ban Szerveskémia szakon vegyészmérnöki diplomát szerzett.

Egyetemi évei alatt együtt lakott albérletben a későbbi Dr. Ötvös László professzorral aki kémiai doktorátust szerzett és találmányaiért állami Széchenyi-díjjal ismerték el. Szobatársa volt még id. Bubik István kémiai tudományok professzora az MTA Központi Kémiai Kutatóintézet munkatársa.(Bubik István színész édesapja). Évfolyam társai voltak: Tüdős Ferenc, Márta Ferenc,Kelen Tibor

Munkássága

[szerkesztés]

Pályája kezdetén, fiatal mérnökként Budapestre került, ahol Óbudán, a Goldberger Textilművekben üzemvezető mérnökként kezdett el dolgozni. 1963-ban a gyárat összevonták több textilgyárral, megalapítva a Budaprint Pamutnyomóipari Vállalatcsoportot, ahol a szakmai ranglétrán apránként előrelépve előbb technológus majd főtechnológus mérnökként tevékenykedett. Munkája magában foglalta mind az óbudai, mind a kelenföldi Goldberger gyáregység mérnöki feladatainak ellátását, elsőorban a megfelelő textilfestékek kiválasztását, gyártásba állítását. Munkáját elismerve később kinevezték ezen gyárak főmérnökévé.

Mivel jól beszélt angolul és németül, tevékenyen részt vett a Budaprint PNYV külföldi partneri kapcsolataiban (német, svájci, angol, olasz, görög, orosz), és a festékbeszállítók kiválasztásában, auditálásában.

1982-ben kinevezték a PNYV vállalatcsoport Textil Mintagyártó Gyárának igazgató-főmérnökévé amely poziciót három évig töltötte be. A Hungarotex Külkereskedelmi Vállalatot' segítve sokszor tárgyalt a külkereskedelmi üzletkötők által felkutatott leendő üzleti partnerekkel az export lehetőségekről, velük együtt átnézve és kiválasztva a megfelelő kollekciót.

1985 végén a Könnyűipari Minisztérium döntése alapján a Pamutnyomóipari Vállalat átszervezésével megszüntették a Textil Mintagyártó gyáregységet. Visszahívták a Goldberger Textilművekbe mivel a Pamutnyomóipari Vállalat óbudai gyárának szüksége volt magas szakmai tudására és tapasztalatára, nyelvtudására, jó kommunikációs képességére.

Kutatásai, szabadalmai

[szerkesztés]

Már ezt megelőzően is részt vett kutatásokban textilfestékek terén, tanulmányokat folytatott nyomófestékek felhasználásával kapcsolatban, vizsgálva tapadásukat, fedő tulajdonságukat, fényállóságukat, izzadással szembeni tartósságukat, mosásállóságukat (szakszóval vizsgálva a valódisági értékeiket) különböző alapanyagú textiliákon. Sokat dolgozott fejlesztéseken. 1981-ben egyik találmánya a Budacolor Festékgyárral együtt egy „Különböző diszperzitásfokú pigmenteket tartalmazó nyomófesték kifejlesztése és gyártási eljárásának” leírása volt. E fejlesztés célja olyan nyomófesték előállítása volt, amely textilipari és nyomdaipari célokra egyaránt felhasználható, mind szívóképes, mind pórusos nyomathordozón felületjavító hatás elérését teszi lehetővé , javítva ezzel a nyomat minőségét bármilyen felületen. A korábban használt festékek (melyeknél a nyomat minőségét elsősorban a nyomathordozó fehérsége, simasága határozta meg) nem rendelkeztek felületjavító hatással. Ezt a találmányt 14 országban szabadalmaztatták.

Együttműködve a KELTEX főtechnológusával és a BME adjunktusával kifejlesztett egy újszerű, úgynevezett maratott szövet élőállítását amihez gyártástechnikai bravúrokra is szükség volt. Ez az anyag "Budavore" márkanéven debütált a Budapesti Nemzetközi Vásáron, ahol a Kiváló Áruk Fóruma díját is elnyerte.

1984-ben az Ipari Minisztérium Formatervezési Nívódíját nyerte el az „Együtt tervezett harmónikus lakástextil kollekció” megnevezésű munkájáért egy textiltervező munkatársnőjével együtt.

Ezt az ötletét továbbgondolva együttműködött a Taurus Pálma gumigyárral különböző, mintájában harmonizáló kempingező szettek gyártásában. A szettben szereplő felfújható gumimatracok, kempingágyak, strandszékek ugyanolyan mintával kerültek a piacra. A leginkább közkedvelt textil-mintasorozat Dargay Attila rajzfilmfiguráival készült.

Kifejlesztett egy gyöngyházfényű festéket textilnyomásra ami elnyerte abban az évben a BNV Budapesti Nemzetközi Vásár nagydíját is.

Részt vett egy - a hadsereg számára készített - fedő-álcázó nyomófesték kifejlesztésében is, amit a kötöanyagával együtt fel lehetett használni textil nyomásra és fedésre, elsősorban légi felderítés ellen.

Családja

[szerkesztés]

A Goldberger Textilgyárban ismerte meg feleségét, Hazafi Lenkét Két fiúgyermeket neveltek fel és indítottak útnak. Mindkettőjük mérnök lett (Vízépítő mérnök és Nyomdaipari mérnök), magukban hordozva az szüleiktől tanult elhivatottságot és tisztességet és a munkájukhoz és családjukhoz való őszinte hozzáállás szemléletét amit még az édesapjuk az egyetemi évek alatt neves professzoraitól látott.

Súlyos Betegsége

[szerkesztés]

1986-ban súlyos betegségen esett át amiből felépülve a vállalat szakértői, szaktanácsadói munkakörét látta el nyugdíjba vonulásáig.

2013-ban fiai segítségéével még személyesen részt tudott venni a gyémántdiplomaosztó ünnepségen szegeden. 2023-ban örömmel vette kézbe rubinoklevelét amit a Szegedi Tudományegyetem küldött el neki.

Források

[szerkesztés]

1984 pari Minisztérium Formatervezési Nívódíj

https://arpad.abtk.hu/hu/repository/hadak-utjan-2014-2/35-bereczki

https://sci.u-szeged.hu/karunkrol/diszokleveleseink/diszokleveleseink-2023

https://sci.u-szeged.hu/karunkrol/diszokleveleseink/diszokleveleseink-2013

https://www.sztnh.gov.hu/hu/testuletek/mft/nemzeti-dijak-osztondijak/magyar-formatervezesi-dij/archivum/az-1984-evi-ipari

https://matarka.hu/cikk_list.php?fusz=76615

https://patents.justia.com/inventor/jozsef-hanzely

https://goodip.io/iq/assignee/budacolor-festekgyar

https://patents.google.com/patent/US4565576A/en

https://tmte.hu/wp-content/uploads/2021/11/2013-Magyar-Textiltechnika.pdf

Kategória:Magyar vegyészmérnökök Kategória:1930-ban született személyek

Tarka forgó (könyv)

[szerkesztés]

A Tarka Forgó, egy Weöres Sándor és felesége, Károlyi Amy verseit tartalmazó gyermekkönyv, melyet 1995-ben bocsátottak közkinccsé. A kötet minden hónapra 10-10 verset kínál, amiket íróik megszokott humorukkal és könnyedségükkel szedtek rímbe.


A kötetet több kiadó is kiadta, többek között a Santos-Bynt, és a Trubadúr kiadó.

Illusztrálta: Keresztes Dóra

5.14.146.36 (vita) 2024. augusztus 5., 07:51 (CEST)Válasz

Hexoprene

[szerkesztés]

*Hexoprene* egy innovatív gyógyszer, amelyet a tüdő funkcióinak javítására és a légzőizmok lazítására fejlesztettek ki. Az eszközként a krónikus légzőszervi megbetegedések, például tüdőgyulladás és tüdőfibózis kezelésére szolgál. ## Történet A Hexoprene-t a 2020-as évek közepén fejlesztették ki a légzőszervi betegségek kezelésére irányuló kutatások részeként. Az első klinikai próbák 2023-ban kezdődtek, és a gyógyszer 2025-ben kapott forgalomba hozatali engedélyt. ## Kémiai összetétel A Hexoprene fő hatóanyaga a *hexopiridin*, amely izomlazító és gyulladáscsökkentő tulajdonságokkal rendelkezik. Ezen kívül a készítmény tartalmaz adjuváns anyagokat, amelyek elősegítik a gyógyszer hatékony felszívódását és hatását. ## Hatásmechanizmus A Hexoprene működése során elősegíti a légzőizmok relaxációját, így javítva a légzés hatékonyságát és csökkentve a légzési nehézségeket. A gyógyszer emellett csökkenti a gyulladást a tüdő szöveteiben, ami segít a légúti obstrukció enyhítésében. ## Alkalmazás ### Adagolás A Hexoprene-t napi kétszer, szájon át szedhető tabletta formájában alkalmazzák. Az adagolás a betegség súlyosságától függően változhat, és orvosi felügyeletet igényel. ### Indikációk - Krónikus légzőszervi betegségek, mint például tüdőgyulladás és tüdőfibózis - Tüdőműtétek utáni rehabilitáció - Légzési nehézségek, amelyek izomfeszültségből erednek ### Mellékhatások A Hexoprene alkalmazása során előfordulhatnak mellékhatások, mint például köhögési rohamok, torokirritáció, és ritkán szédülés. Hosszú távú használat esetén a gyógyszer szédülést és gyengeséget okozhat, ezért rendszeres orvosi ellenőrzés szükséges. ## Ellenjavallatok A Hexoprene nem alkalmazható súlyos máj- és vesebetegségekben szenvedők számára, valamint azoknak, akik allergiásak a hexopiridinre vagy bármely más összetevőjére. ## Kutatás és jövőbeli fejlesztések A Hexoprene további kutatások tárgyát képezi, hogy még hatékonyabbá váljon a tüdőbetegségek kezelésében. Jelenleg a kutatók a gyógyszer hatásainak finomításán és a mellékhatások csökkentésén dolgoznak, különös figyelmet fordítva a hosszú távú használat biztonságára. ## Források - Légzőszervi Innovációs Központ (2025): "Hexoprene: Egy új megoldás a tüdőgyulladás és tüdőfibózis kezelésére." - Orvosi Kutatóintézet (2025): "Hexoprene hatásai és alkalmazási lehetőségei." - Nemzeti Tüdőegyesület (2025): "A Hexoprene szerepe a légzőszervi rehabilitációban." --- Ferencz Béla-Péter vita 2024. augusztus 13., 17:36 (CEST)Válasz

1.Kínai-Roma hàború Magyarorszàgon

[szerkesztés]

Az 1. Kínai-Roma konfliktus Magyarorszàg területèn lezajló konfliktus kèt kissebsèg,a magyarorszàgra betelepülő Kínai állampolgárok és az itt élő Roma kissebség között.A konfliktus okainak territoriális,üzleti és kultúrabeli okokra vezethető vissza. 13.PàcTivald vita 2024. augusztus 13., 20:58 (CEST)Válasz

Mr. Sámán (Béres Szabolcs)

[szerkesztés]

Született Érsemjén község 1988.július 16. "Énekes, dalszerző, vers-, és dalszövegíró, tiktok live alkotó, műsorvezető, saját bevallása szerint egyfajta életművész".

Tanulmányait saját szülőfalujában kezdte, ahol jelenleg is él 1995-ben, s miután elvégezte az általános iskolát Érmihályfalván tanult tovább természettudományok szakon. A sikeres érettségi vizsgát követően bekerült a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem turizmus szakára, ezután pedig a nagyváradi Állami Egyetem vállalatvezetői szakán lemesterizett. Mindig elég jó tanuló volt,de sohasem volt igazán elégedett saját eredményeivel. Gyermekként leginkább a futball érdekelte, nem igazán érdeklődött a zene vagy egyéb művészetek iránt. Egy csendes, szégyenlős gyerek volt, egész addig míg be nem költözött Nagyváradra, ahol az új környezet, a nagyvárosi feeling, és az új ismerősök, barátok akkora hatással voltak rá, hogy mondhatni teljes fordulatot vett az egész élete. Természetesen mint minden egyetemen, a PKE-n is voltak képzőművészek, zenepedagógia szakosok egyaránt, emellett sokat járt barátaival karaoke klubokba,ott szerette meg az éneklést. Mégsem innen indult be a zenei karrierje, hanem az egyetemi évek alatt kapta meg a "Sámán" becenevet.

2012 januárjában viszont hatalmas fordulópont állt be a falusi celeb életébe (akiről addigra már elég komoly városi legendák hallatszottak-szerk.megj.), ugyanis részt vett egy határon átívelő kommunikációs képzésen, ahol megismerkedett az újságírással, képszerkesztéssel, videóvágással, innentől kezdődött el költői pályafutása. Természetesen ebben a periódusban jelent meg az első videó is a youtube-on Sámán és a mókusok - Celebpercek címmel, ami nem várt sikert ért el akkoriban, és mindmáig megtalálható a debreceni Hang-Kép Egyesület csatornáján. Itt ismerkedett meg Király László debreceni újságíróval, akivel elindítottak egy közös verses blogot "Tehetségek Határok Nélkül" címmel. László sajnos korán félbehagyta az alkotást, ezért Sámán (akkoriban még "Kreaktor" álnéven) egyedül működtette a blogot évekig, ami pár hónap alatt több mint 15.000-res megtekintést ért el. Ezután újabb városi legenda jelent meg Erőss Ádám alkotásában Sámánok régen és most címmel, ami kissé burkoltan ugyan,de egyértelműen Mr. Sámánról szólt. Legismertebb versei: "Barátság vagy szerelem", "Végtelennek tűnő februári tél", "Egyedül a hűvös szobámban", "Az édes csók", "Vérző szívem titka", "Vallomás", "Március, a tavasz első hírnöke", "Őrült érzés", "Igaz szerelem", "Gondolatok az ideálról", stb. Egyik legismertebb kortársa volt akkoriban Borsi Imre Lóránt, aki szintén félbehagyta a versírást és jelenleg Bihar megye egyik legismertebb politikusa, egyben Érsemjén község polgármestere lett.

2012 végén visszaköltözött Nagyváradról Érsemjénbe, ahol először azáltal vált ismertté, hogy megalapította a község utolsó szórakozó klubját "Sámán club" néven.

Több civilszervezet oszlopos tagja volt, mint például Midesz, NMD, Vidifisz.

Sokáig visszavonultan élt, és szinte semmit sem lehetett hallani róla, mígnem egyszer csak kirobbant egy ötlet, hogy pár barátjával együtt egy hobbizenekart alapítson. 2020. szeptember 9-ikén megalakult a "Sámán egyes" formáció, amelynek dalszövegeit ő és Bánházi Ádám írták, és általában Ötvös Szabolcs zenésítette meg, s szakaszokra osztva énekelték fel. Egyik érdekessége a bandának, hogy sohasem mentek stúdióba, hanem mindig otthon vették fel dalaikat. Első daluk "Nekem már" címmel jelent meg folyó év októberében, és hatalmas megtekintést ért el, de a csapat elég éles kritikákat kapott miatta. Második daluk decemberben jelent meg "Barátság, szerelem vagy csalódás" címmel, melyet Sámán egyedül írt, de ezt a dalt is együtt énekelték fel, természetesen ez a dal is megosztotta a hallgatóságot.

2021. Márciusban aztán jött a nagy áttörés, amikor Sámán és Bánházi egy üveg bor mellett megírták "Az idő" című számot, ami azóta is töretlen sikernek örvend. Ugyancsak 2021 augusztusában a csapatnak volt egy élőkoncertje az Ottományi nyári vásáron, ami nagyon nagy sikert aratott, de sajnos kissebb nézeteltérések után a zenekar decemberben feloszlott. Ekkor Sámán egy időre teljesen félbehagyott az előadóművészettel, de 2022 nyarán ismét visszatért egy sikeres élőkoncerttel, ami után jött a valódi áttörés. Legjobb barátja és unokatestvére unszolására szeptember 4-ikén letöltötte a TikTok nevű akkor már nagyon ismert applikációt, amire elkezdett mindenféle vicces és persze művészi tartalmakat is feltölteni. Nagyon szép megtekintéseket ért el és mindössze 11 nap alatt elérte az 1.000 követőt, aminek köszönhetően megkezdhette az élőzést. Természetesen hatalmas sikereket és nagy megtekintést ért el a live streaming világában, megismerkedett több nagy alkotóval, és különböző rekordokat döntött. Ekkor már teljesen szóló karrierbe kezdett, Mr. Sámán néven, S természetesen írt egy vadiúj dalt "A topra fel" címmel. Ez a dal is nagyon hamar ismertté vált rajongói az úgynevezett "Sámán fanatikusok" körében, akik napról napra egyre többen vannak.

A 2023-as év alatt már 18 fellépése, 310 élőadása, 5 közönségtalálkozója volt, S természetesen mai napig sokan leszólítják az utcán egy egy fényképért vagy autogrammért.

Jelenleg is szülőfalujában él, és heti több alkalommal láthatjuk élőadásait a tiktokon, ahol már több mint 100.000 követője van. TikTok Legenda vita 2024. augusztus 19., 18:14 (CEST)Válasz

Orbán Csaba

[szerkesztés]

Aranykoszorús mester, gasztronómiai szakember, tanár. János80 vita 2024. augusztus 22., 06:17 (CEST)Válasz

kell bele pár fénykardszín

[szerkesztés]

f 78.92.239.201 (vita) 2024. augusztus 22., 12:27 (CEST)Válasz

kell ránk zaj

[szerkesztés]

Matild ma körbeúsz

ezeket számoknak és betűknek hívjuk spadfj09

talán már hallottál róla

Kerekecske

[szerkesztés]

Kerekecske gombocska 2A0A:F640:1811:B13D:0:0:0:1 (vita) 2024. augusztus 28., 20:59 (CEST)Válasz

Hamar István nyugalmazott református lelkipásztor

[szerkesztés]

Hamar István a szolnoki református gyülekezet lelkipásztoraként ment nyugdíjba 2005-ben. Zerbinetta50 vita 2024. szeptember 8., 06:14 (CEST)Válasz

Barth Attila

[szerkesztés]

Eredeti nevén Bártfai Attila, 1986. február 27.-én, Baján látta meg a napvilágot. Átlagos alsó-középosztálybeli családból származik. Szülei és nagyszülei is évekig vállalkozóként dolgoztak, többek közt a ruhaiparban, de a városi Autósmozit is üzemeltették néhány évig. Édesapja jelenleg is felsővezető egy multinacionális vállalatnál. Ésesanyja ápolónő. Két húga és egy öccse van. 2012-től 2024-ig tartó házasságából két kislánya született. 2014-ben költözött családjával Németországba, ahonnan 2020 őszén már egyedül tért haza. Barth Attila néven 2021 tavaszán bloggerként debütált a Facebookon, jelenleg 17.000 fős követőtáborral rendelkezik.

Saját elmondása szerint sokoldalú személyiség: gazdálkodó, informatikus, blogger, feltörekvő influenszer, marketing szakember, a kortárs magyar irodalom támogatója, szabadúszó, életművész. Jelenleg az első novelláskötetén dolgozik, miközben támogatja a fiatal, feltörekvő tehetségeket.

A Barth nevet még tinédzser korában kapta osztálytársaitól, barátaitól. Akk Barth Attila vita 2024. szeptember 11., 17:06 (CEST)Válasz

Akármi, akárki😸😸

[szerkesztés]

Jejj! 2001:4C4D:2982:2A00:5919:3D4F:6280:B429 (vita) 2024. szeptember 18., 18:05 (CEST)Válasz

Mgr. Farkas Gábor (Gabriel)

[szerkesztés]

TANULMÁNYOK


2008               Rendőrakadémia, Pozsony Szlovákia

                      Szakterület: Közlekedési mérnök

2000 - 2007  Etikai szakértő és tanácsadó, Bölcsészettudományi Kar, Konstantin Filozófus Egyetem Nyitra, Szlovákia

Főbb tantárgyak: Etika, Filozófia, Jogászat, Teológia, Pszichológia,  Kommunikáció

                       Szakdolgozat: Közösségi média hatása a gyerekekre és az ifjúságra  

1996 – 1997 Rendőr Szakközépiskola Bazin, Szlovákia

                       Érettségi bizonyítvány

1992 - 1996   Gimnázium, Somorja, Szlovákia

                       Érettségi bizonyítvány

1984 - 1992   Általános Iskola, Illésháza, Szlovákia

                     


MUNKAHELYEK


2016 -            B.R.A. Company s.r.o., Egyházgelle, Kereskedelmi igazgató

                       Nemzetközi tevékenységű cég (Európa, Ázsia)

Fő tevékenység: jégcsarnokok, sportcsarnokok kivitelezése és teljes felszerelése

                       Feladatok: üzletkötés, jégkorong és műkorcsolya VB rendezése, felügyelése


1996 - 2016  Szlovák Belügyminisztérium, Pozsony – rendőr, közlekedési mérnök, alakulat koordinátor, igazgató

                       (szakmai gyakorlat – 20 év)

                        

IRODALOM - ELISMERÉSEK


2021               ARANYLANT DÍJ – költői munkásságáért /MANE, Székesfehérvár/

2021               KIEMELT ARANYLANT DÍJ – XI. Szonett /MANE, Székesfehérvár/

2021               ELISMERŐ OKLEVÉL – Wawelben koronázták /MANE, Székesfehérvár/

2021               BARÁTSÁG DÍJ – elismerés az Aranycsillag Irodalmi és Művészeti Csoportban végzett tisztségviselői

munkásságáért MANE, Székesfehérvár/

2021               KÜLÖNDÍJ – Színes eső /MANE, Székesfehérvár/

2020               IRODALMI DÍJ – Trianon üzenete /MANE, Székesfehérvár/

2020               ARANYPENNA DÍJ – Így nőtünk mi fel /MANE, Székesfehérvár/

2020               KIEMELT NÍVÓDÍJ – Lélekhúr /MANE, Székesfehérvár/

2020               OKLEVÉL + KÜLÖNDÍJ – Magas fák törzsénél, Lelkem énekel /Fészek Irodalmi és Művészeti Kör, Budakeszi/

2020               ARANYPENNA DÍJ – A költő /MANE, Székesfehérvár/


IRODALOM – Megjelent alkotások


2022               HÍD ANTOLÓGIA 2022, FELVIDÉKI ALKOTÓK EGYESÜLETE

2022               LELKEMBŐL – SAJÁT KÖTET, ISBN 978-80-570-3808-5

2021               SZÉL-JÁRÁS, XIV. ÉVFOLYAM, 3. SZÁM, ISSN: 2060-3886

2021               TÉLTÁNCOLTATÓ, KALAMÁRIS ANTOLÓGIA 2021

2021               ÚJ VERŐFÉNY, IV. ÉVFOLYAM 2021/1-2, ISSN: 2631-1801

2021               PRIATEĽOM, ISBN: 978-80-89634-19-4

2020               ÚJ VERŐFÉNY, III. ÉVFOLYAM 2020/1, ISSN: 2631-1801

2020               SZÓHALÁSZOK ANTOLÓGIA 2020, ISBN 978-615-00-8658-3

2020               SZÍNES SZŐTTESEN LÉPDEL AZ ŐSZ, ISBN:978-615-62163-07-5

2020               ÚJ VERŐFÉNY, III. ÉVFOLYAM 2020/2-3, ISSN: 2631-1801

2020               ŽIVÝ SEN, ISBN: 978-80-89634-13-2

2019               GONDOLATRAJZOK ANTOLÓGIA 2019, ISBN 978-615-81346-0-6

2019               ÚJ VERŐFÉNY, II ÉVFOLYAM 2019/3-4, ISSN: 2631-1801

2019               LÉLEKHÚR ANTOLÓGIA 2019, ISBN 978-615-00-9450-2

2018               MAGYAR SZÍVVEL - SAJÁT KÖTET, ISBN 978-615-00-4173-5

2018               MINDEN REGGEL, CD, BLACK&WHITE EGGYÜTTES


EGYÉB


2024 A Szlovákiai MEOSZ Dunaszerdahelyi központjának és tanácsának járási elnöke.

2022               Tagja a Magyar újságírók közösségének /MÚK, Budapest/

2021               FAE – Felvidéki Alkotók Egyesülete alapító elnöke

2021               Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Szlovákiai Szövetsége, Dunaszerdahely járás alelnöke

2018               Önkormányzati képviselő – Nový Život, SK

2016               Hendyhelp – Šamorín polgári társlás alapító tagja

2014               Csallóközcsütörtöki Horgászklub polgári társulás alapító tagja és titkára  

2011               A Szlovákiai MEOSZ Somorjai Alapszervezetének alapító tagja és titkára

2011               SC ODVAHA (Mozgáskorlátozott Egyesületek Országos Szövetsége - Somorja) sportklub alapító elnöke Mgr. Farkas Gábor vita 2024. október 7., 13:58 (CEST)Válasz

World of Warcraft: The War Within

[szerkesztés]

A World of Warcraft: The War Within a World of Warcraft című "massively multiplayer online role-playing game" (MMORPG) játéknak a tizedik kiegészítője. A kiegészítőt 2023 Novemberében jelentették be[1][2], majd 2024 augusztus 24.-én jelent meg.[3] A történet a Worldsoul Saga kiegészítők közti trilógiájának első részeként funkcionál, mely Chris Metzen, a Warcraft franchise újonnan visszatérő rendezőjének égisze alatt valósul meg.[1]

Játékmenet

[szerkesztés]

A The War Within történetének központja Khaz Algar kontinense, amelyet négy eltérő területre lehet felosztani: Isle of Dorn, the Ringing Deeps, Hallowfall és Azj-Kahet birodalmára. Ezek közül a már említett Isle of Dorn-on található a kiegészítő fővárosa, Dornogal.[4] A narratíva a Void Hírnöke, Xal'atath fenyegető veszélyén alapszik, akinek tervei messze túlmutatnak Khaz Algar elfoglalásán: célja Azeroth-ra összpontosul.[5] A kampány elvégzése után a játékosok egy új játszható fajt képesek feloldani: a Horda és Szövetség számára is elérhető Earthent. A dungeon és raid féle felosztás továbbra is megmarad a legnehezebb tartalmak kapcsán, így a játék kiegészül nyolc új dungeon-nel és egy raid-del is.[6]

A maximális szint a kiegészítő kezdetétől megemelkedett 80-ra, így lehetőséget biztosítva a játékosok erejének és képességeinek további fejlesztésére. A 71. szinttől kezdődően a játékosok fel tudnak oldani új Hero Talent-eket, amelyek kibővítenek minden egyes classt és specializációt, megnövelve a testreszabhatóságukat és a harcban felhasználható stratégiák repertoárját is.[7] Az eleinte Dragonflight kiegészítőben bemutatott Skyriding mechanika a játékosok számára továbbra is elérhető az új zónák gyors felfedezéséhez, továbbá a már eddig kiadott hátas jószágok is kompatibilisek lettek a közkedvelt rendszerhez. Az új Delves mechanika kihívásokkal teli kalandokat ígér a játékosok számára, nem mellesleg egy kedvükre testreszabható NPC segítőt is. A Delve-ek a legnehezebb kihívások által elérhető tárgyakkal megegyező szintűeket szolgáltatnak a főellenséget sikeresen leküzdő, akár egytől öt játékos számára.[8] A Warbands névre hallgató újítás egy hatalmas kiegészítése az egész fiókra érvényes fejlődés koncepciójának, megengedve a játékosok számára a reputációk és mérföldkövek, karakterek közötti teljes szinkronizálását.[9]

Történet

[szerkesztés]

The War Within kampány bevezetése

[szerkesztés]

Azerothi víziók

[szerkesztés]

Amikor Azeroth számos pontján élő hősök, nevezetesen Thrall, Jaina Proudmoore és a Szövetség volt uralkodója Anduin Wrynn megkapják a Tündöklő Melódiának is nevezett látomásokat felkeresik a gyémánttestű Magni Bronzebeard-et, aki korábban még képes volt Azeroth világlelkével közvetlenül kommunikálni, pár éve viszont már csak némaság fogadta próbálkozásait. Ami után Magni megsérül ami közben kapcsolatot akar létesíteni újfent Azeroth-tal, hőseink Magni lányával, Moira Thaurissan-nal, és fiával, II. Dagran Thaurissan-nal megteszik székhelyükként Dalaran lebegő városát, ahol Khadgar főmágus és Alleria Windrunner segítségét kérik. Magni kómájából feléledve elmagyarázza, hogy Azeroth sötét erőkre figyelmeztette, melyek fenyegetik a földmélyén elterülő Khaz Algar kontinensét. Erre válaszul Dalaran városát teleportációval áthelyezik a kontinenshez, hogy megvizsgálják jobban a lehetőségeiket. Alleria, aki már vadászott a titokzatos Void entitásra, Xal'atath-ra,[a] rájön, hogy ellenségének már sikerült beférkőznie soraik közé, ez viszont már késő. Dalaran teljes ostrom alá kerül a lesben álló Nerubian-ok, egy kihaltnak hitt ősi emberszabású pókfaj által, akik elrabolnak számos városlakót. Amiközben Alleria és Anduin vállvetve harcolnak Dalaran lakosainak evakuálásáért Khadgar konfrontálja Xal'atath-ot. Szemtanúja ahogyan a Void hírnöke beolvasztja a város mágikus erejét a Sötétség Szívének nevezett ereklyébe, majd elpusztítja azt, úgy tűnik a mágus vesztét is okozva.

Út a mélybe

[szerkesztés]

Dalaran pusztulásának túlélői Dorn Szigetén találják magukat, ahol további nerubian támadásokat kell túlélniük, ameddig segítséget nyújtanak romok alá szorult társaiknak. Hamarosan Stormward Baelgrimmel találkoznak, a Viharlovas earthen csoport vezérével, aki elárulja, hogy a népe már évezredek óta elszigetelten élt, és kizárólagosan a Titánok ediktumainak engedelmeskedtek. Végül sikerül meggyőzni, hogy együttműködjön a súlyos vereséget szenvedett kívülállókkal, akikkel sikeresen megvédik az earthen fővárost, Dornogal-t, egy újabb nerubian támadástól, noha a Coreway, egy grandiózus alagúthálózat megsérül, ami összeköttetésben tartotta a felszínt Khaz Algar kontinensének további mélységben elterülő területeivel. Mialatt Thrall és Jaina elhagyja a szigetet erősítést keresve a Horda és Szövetség sorai közt, addig a túlélők az Eskühű earthen vezetőjével Councilward Merrixxel találkoznak, aki elfogadja segítségüket. Baelgrim az elidegenedett Stoneward Adelgonn felkeresésére indul, a Feloldozott earthen frakció vezetőjét pedig annak ellenére sikerül neki meggyőzni, hogy segítsen a Coreway restaurálásában, hogy a múltban megtagadta a Titánok rendeleteit. Ezek után a Viharlovasokat próbálja meg harcba vonni, mely kísérlet meghiúsul, amikor rájön, hogy távollétében a legtöbbjük vagy elesett, vagy pedig fertőzött lett void mágia által. Az earthen seregek hiányában Adelgonn csapdát állít, hogy visszaverje a nerubian előrenyomulást; Baelgrim feláldozza magát, hogy legyőzze a nerubianok tábornokát, megmentve Dornogalt a további támadásoktól. Merrix és Adelgonn meghatódva a nemes tettől újraalakítja Dornogal Tanácsát és a Coreway megjavításának munkálatai is hamarosan befejeződnek. Xal'atath látomásaival gyötri Alleria-t, aki a mélybe követi célpontját, bosszúra szomjazva Dalaran pusztulásáért.

Fejlődése

[szerkesztés]

A World of Warcraft: The War Within először 2023 november 3.-án lett bemutatva a BlizzCon rendezvényen. A Worldsoul Saga trilógia első részeként került bemutatásra Chris Metzen rendezésében, aki emellett beharangozta a Blizzard Entertainment sikerjátékán két új kiegészítőjét is, amelyek a Midnight és a The Last Titan névre hallgatnak.[10] Terveik szerint innentől sokkal gyorsabban fogják majd a kiegészítőket és patch-eket biztosítani majd a játékhoz.[11]

Fogadtatása

[szerkesztés]

The War Within egy "általánosan ajánlott" megítélést kapott 86-os Metacritic[12] pontot elérve. Leana Hafer az IGN munkatársa az nyilatkozta, hogy a játék "eddigi legjobb formáját" képviseli a kiegészítő; dícsérte és kiemelte a történetmesélést, a játékon belüli környezetet, a zenét és az új mechanikákat is.[13] Robin Baird MMORPG.com-tól megjegyezte, hogy a játék nagy elvárásokat állított fel saját magával szemben a jövőre nézve.[14] Alex Avard a GamesRadar+ -tól kifejezte, hogy igaz, hogy a kiegészítő nem lett eget rengető, de remekül megalapozza a Worldsouls Saga további szegmenseit.[15]

Jegyzetek

[szerkesztés]

Hivatkozások

[szerkesztés]

Eredeti angol nyelvű Wikipédia cikk, amiből készült a fordítás: https://en.wikipedia.org/wiki/World_of_Warcraft:_The_War_Within

  1. a b Valentine, Rebekah: Blizzard Announces Next Three Expansions in World of Warcraft: The Worldsoul Saga - BlizzCon 2023 (angol nyelven). IGN , 2023. november 3. (Hozzáférés: 2024. január 4.)
  2. Longdale, Holly: 'World of Warcraft in 2024 —The Road Ahead. World of Warcraft , 2023. december 19. [2024. május 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2024. május 8.)
  3. Jessica, Cogswell: 'World Of Warcraft: The War Within Release Date Announced During Xbox Showcase (angol nyelven). GameSpot , 2024. június 9. (Hozzáférés: 2024. október 8.)
  4. James, Sarah. „Everything we know about World of Warcraft: The War Within”, PC Gamer, 2023. november 8. (Hozzáférés: 2024. január 4.) (angol nyelvű) 
  5. DiscordianKitty: Xal'atath Confirmed the Harbinger, Will Have a Unique Rivalry with Alleria Windrunner (angol nyelven). Wowhead , 2023. november 5. (Hozzáférés: 2024. január 4.)
  6. Thoma, Christian: Delves are a new seasonal outdoor content feature in WoW: The War Within' (angol nyelven). Blizzard Watch , 2023. november 3. (Hozzáférés: 2024. január 4.)
  7. Ratcliff, James: 'World of Warcraft Reveals New Zone, Race, and More Coming With The War Within Expansion (angol nyelven). Game Rant , 2023. november 3. (Hozzáférés: 2024. január 4.)
  8. Luxrah: Delves: A Look at the New Game Mode in The War Within' (amerikai angol nyelven). Warcraft Tavern , 2023. november 3. (Hozzáférés: 2024. január 4.)
  9. Law, Eric: 'World of Warcraft: Some Major The War Within Features Coming Sooner Than Players Expected (angol nyelven). Game Rant , 2023. december 20. (Hozzáférés: 2024. január 4.)
  10. Marshall, Cass: 'World of Warcraft's 3-expansion Worldsoul Saga announced at BlizzCon (amerikai angol nyelven). Polygon , 2023. november 3. (Hozzáférés: 2024. február 3.)
  11. Koch, Cameron: 'World Of Warcraft's Next Three Expansions Revealed All At Once, Including 2024's The War Within' (amerikai angol nyelven). GameSpot , 2023. november 3. (Hozzáférés: 2024. március 1.)
  12. Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke; nincs megadva szöveg a(z) MC nevű lábjegyzeteknek
  13. Hafer, Leana: 'World of Warcraft: The War Within Review (angol nyelven). IGN , 2024. szeptember 13. (Hozzáférés: 2024. szeptember 27.)
  14. Baird, Robin: 'World of Warcraft: The War Within Review, 2024. szeptember 16.
  15. 'World of Warcraft: The War Within review – "One of the strongest WoW expansions in recent memory" (angol nyelven). gamesradar , 2024. szeptember 3. (Hozzáférés: 2024. szeptember 27.)

Külső linkek

[szerkesztés]

Hivatalos weboldal Sarkyroka vita 2024. október 29., 14:36 (CET)Válasz

.

[szerkesztés]

. 91.120.156.160 (vita) 2024. október 30., 13:44 (CET)Válasz

Jakab Ágnes építészmérnök (1930-1988)

[szerkesztés]

Élete

Jakab Ágnes 1930. augusztus 23-án született Miskolcon.

Elemi osztályait a Zugligeti Angolkisasszonyoknál végezte (Szarvas Gábor út 50.) 1940-1948-ig a Magyar "Új Iskola" Egyesület Leánygimnáziumába járt (Budapest, XII.Bíró utca 16.) Érettségi vizsgát tett 1948. május 16-án. Építészmérnöki tanulmányait Budapesten kezdte meg, de az első féléves vizsgát sikeres letétele után Svájcba disszidált 1956-ban, majd Zürichben fejezte be tanulmányait kiváló minősítéssel az E.T.H-n: Eidgenössische Technische Hochschule. Első férje: Benkó Ferenc gépészmérnök, gyermekük nem született, ezért elváltak. Második férje: Vukovich Miklós építészmérnök (1939-2001). 1974-ben elváltak. Lányuk: Vukovich Edit. Harmadik férje: Rohonczy Viktor. Közös gyermekük nem született.

Vukovich Edit vita 2024. november 2., 17:44 (CET)Válasz

proba

[szerkesztés]

sadd BigTiger01 vita 2024. november 13., 11:39 (CET)Válasz

Prof.Dr.Medgyaszay Attila

[szerkesztés]

Születési idő: 1928.07.10.Budapest Novák Attila Jenő Tihamér néven

Elhunyt: 2001.11.17. Budapest

Család:

Édesapja: Novák Jenő orvos [1]

Édesanyja: Koncz Mária háztartásbeli[2]

A család a felmenők női ágának vezetéknevét 1934-ben vette fel. (Medgyaszay) [3]

Egy nővére volt: Medgyaszay Éva (1924-1971) [4]

Középiskolai tanulmányait a budapesti Werbőczy István Gimnáziumban (Petőfi Sándor)kezdte, majd a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban érettségizett 1946-ban.

A 2. világháború idején a család egy ideig Lellén tartózkodott, majd az akkor még közkórházként működő lipótmezei elmegyógyintézetben jutottak átmeneti szálláshoz, ahol Attila laboránsként dolgozott .

Kriszitinavárosi otthonukat bombatalálat érte,így a háború után Zuglóban találtak lakást ,ahol édesapja gyermekorvosként rendelt.

Egyetemi diplomáját a Budapesti Orvostudományi Egyetemen , az Általános Orvostudományi Karon szerezte. A diploma kelt: 1952.08.07-én.

A honvédség engedélyével 1954.07.03-án feleségül vette Sziget Magdolnát, aki gépészmérnökként dolgozott és szabadidejében falikárpitokat szőtt. ( Medgyaszay Magdolna: Szálról szálra [1] (https://www.antikvarium.hu/index.php?typ e=search&kc=Sz%C3%A1lr%C3%B3l%20sz%C3%A1lra&sz=Medgyaszay%20Magdolna&he=0&jk=0&reszletes=1&old alcount=1&interfaceid=102)). Közös gyermekük dr.Medgyaszay Orsolya,aki szemészként édesapja nyomdokaiba lépett.

Életpálya: 

Orvosi munkáját honvédorvosként kezdte Taszáron,majd Kecskeméten.

1955-ben a Repülőkórházba(Gyáli úti Kórház) (https://www.dpckorhaz.hu/korhazunkrol/galeria/merenyi-gusztav-korhaz/) került a Dr. Aczél György főorvos által vezetett szemészeti osztályra került.

Leszerelt és 1956-tól mintegy 10 évig a Prof.Dr. Radnót Magda által vezetett Tömő utcai I.sz.Szemészeti Klinikán dolgozott.

1957-ben tette le  a szemészeti szakvizsgát  1971-ben tette le a repülőorvosi szakvizsgát.  1966-ban a Merényi Gusztáv Kórház (https://www.dpckorhaz.hu/korhazunkrol/galeria/merenyi-gusztav-korhaz/) Szemészet osztályvezető főorvosává nevezték ki.

1974-től nyugdíjba vonulásáig az István Kórház (https://www.dpckorhaz.hu/korhazunkrol/galeria/szent-istvan-korhaz/) Szemészet osztályvezető főorvosaként dolgozott.

Tudományos munkásság: 

1969-ben kandidátusi fokozatot szerzett. Értekezésének címe : Adatok a színérzés mechanizmusához és a szerzett színérzészavar diagnosztikájához.

1975-ben címzetes egyetemi docensi címet kapott.

1991-ben az OTE címzetes egyetemi tanári címet kapta meg.

Több szerkesztőbizottság tagja volt.

Az MTA világítástechnikai szakbizottság (https://tervlap.hu/cikk-nezet/valtozasok-az-mta-magyar-szin-bizottsag-aicmnb-ve zetosegeben)ának.

Vezetőségi tagja a GIE magyar szakbizottságának .

1972-76 között a Magyar Szemorvostársaság (https://szemorvostarsasag.hu/) főtitkára .

1970-75 között az OSZI igazgatóhelyettese.

1981 –83 között az OSZI igazgatója.

Kitüntetések:

Kiváló orvos (1990)

Publikációk,előadások:

Medgyaszay  A. A magyar szemészet fejlődésének harminc éve Szemészet (http://real.mtak.hu/21851/ 1/jav_135_158_u_103121.80041.pdf) 1975. 112 5-8
Fiziológiai optika
Medgyaszay  A. A színek fúziója (https://adt.a rcanum.com/hu/search/resul ts/?list=eyJxdWVyeSI6ICJhI

HN6XHUwMGVkbmVrIGZcd TAwZmF6aVx1MDBmM2phI

n0)

Szemészet 1961 98 155-

156

Pajor R.-Medgyaszay A. Kancsal-amblyop szemek színérzékenysége (https://ad t.arcanum.com/hu/search/re sults/?list=eyJxdWVyeSI6IC JLYW5jc2FsLWFtYmx5b3Ag c3plbWVrIHN6XHUwMGVkb lx1MDBlOXJ6XHUwMGU5a 2VueXNcdTAwZTlnZSJ9&pe r_page=20) Szemészet 1964 101 41-43
Medgyaszay  A.-Hőnig M. Binoculáris accomodáció mérése concav lencsével Szemészet 1964 101 241-

243

Medgyaszay  A. Fusionrelationsfeld Albrecht von Graefes Archiv für Ophthalmologie (https://www.springer. com/journal/417) 1964 167 377-

380

Medgyaszay  A.-Szabó Gy. Das Farbengesichtsfeld im Spiegel der Farbenmischung Albrecht von Graefes Archiv für Ophthalmologie 1964 167 1-3
Pajor R.-Medgyaszay A. Colour Sensitivity of Eyes with Squint Amblyopia American Journal of Ophthology (http s://www.ajo.com/) 1965 59 493-

494

Medgyaszay  A. The Dynamic Blending

Colour and the Chromatic

Theories

Acta Ophthologica 1965 43 415-

418

Medgyaszay  A. A tekintés irányának, a fuzios szélességnek és az akkomodációnak a viszonya (https://adt.arcanum.com/hu/ search/results/?list=eyJxdW VyeSI6ICJBIHRla2ludFx1M DBlOXMgaXJcdTAwZTFueV x1MDBlMW5haywgYSBmdX ppb3Mgc3pcdTAwZTlsZXNz XHUwMGU5Z25layBcdTAw ZTlzIGF6IGFra29tb2RcdTA wZTFjaVx1MDBmM25hayB hIHZpc3pvbnlhIn0&per_pag e=20) Szemészet 1965 102 180-

182

Medgyaszay  A. Inverz fuzió (https://adt.arca num.com/hu/search/result s/?list=eyJxdWVyeSI6ICJJb nZlcnogZnV6aVx1MDBmMy

J9&per_page=20)

Szemészet 1966 103 249-

251

Medgyaszay  A. Szituációs fuzió (https://adt.a rcanum.com/hu/search/resul ts/?list=eyJxdWVyeSI6ICJTe ml0dVx1MDBlMWNpXHUw MGYzcyBmdXppXHUwMGY

zIn0&per_page=20)

Szemészet 1969 106 37-42
Medgyaszay  A. Színlátás,teljesítőképesség a repülésben A Merényi Gusztáv Kórház tudományos közleményi 1971 65-66
Medgyaszay  A. A gépjárművezetés szemészeti követelményei Délpesti Orvosnapok I.kötet 1972
Medgyaszay  A. Die binoculare

Farbempfindung im Spiegel der Farben mischung

Europen Society of Ophthalmogy  4th Congress Basel 1974 Part II 411-

413

Medgyaszay  A. Színérzés és sötétadaptáció (https://adt.arcanum.com/hu/ search/results/?list=eyJxdW VyeSI6ICJTelx1MDBlZG5cd

TAwZTlyelx1MDBlOXMgXH

UwMGU5cyBzXHUwMGY2d

Fx1MDBlOXRhZGFwdFx1M DBlMWNpXHUwMGYzIn0& per_page=20)

Szemészet 1975 112 208-

211

Medgyaszay  A. A sebesség,gyorsulás és a szem feloldóképessége Repülőorvosi jubileumi  kongresszus

Kecskemét

1975 előadás
Medgyaszay  A. Színkeverés

látótérvizsgálattal nyert tapasztalataink gyakorlati vonatkozásai

A.I.C.Színdinamika (https://tervlap.hu/ cikk-nezet/valtozasok-az-mta-magyarszin-bizottsag-aicmnb-vezetosegeben) 76 MTESz.Bp. 1976
Medgyaszay  A. Látás és űrrepülés ONO Tudományos  ülés 1979 előadás
Medgyaszay  A. A színérzés zavarban szenvedő teljesítőképessége a közlekedésben Magyar Igaszságügyi Orvosok

Társasága (https://www.miot.hu/)

V.Kongresszus  Szeged

1976 előadás
Borsányi G.-Nagy I.Medgyaszay A. Egyszemű látás szerepe a gépjárművezetésben Magyar Igaszságügyi Orvosok

Társasága (https://www.miot.hu/)

V.Kongresszus  Szeged

1976 előadás
Medgyaszay  A. Látáscsökkenés és színtévesztés együttes előfordulásának jelentősége a közuti közlekedésben való alkalmasság  szempontjából Országos Orvosszakértői Intézet Jubileumi  Tudományos kötet 1977
Medgyaszay  A. Fiziológiai optikai kutatások lehetősége általános kórház szemészeti osztályán Merényi Gusztáv Kórház

Jubileumi Tudományos  ülés

1980 előadás
Medgyaszay  A. Szemészeti betegségek Munkaegészségtan-üzemegészségtan (https://www.regikonyvek.hu/kiadas/m unkaegeszsegtan-uzemegeszsegtan1981-medicina-konyvkiado) 1980 Medicina 815-

828

Medgyaszay  A. Problems of Colour

Visionand ITS Reletionship to Colour Dynamics

A.I.C.Színdinamika (https://tervlap.hu/ cikk-nezet/valtozasok-az-mta-magyarszin-bizottsag-aicmnb-vezetosegeben) 82 .MTESz (https://www.mee.hu/nyito oldal/)

Budapest (https://www.mee.hu/ nyitooldal/)

1982
Gyógyszerhatástan
Medgyaszay  A. Transitorikus refrakció változás Fonurit /Diamox/ hatására (https://adt.arcanu

m.com/hu/search/results/?lis t=eyJxdWVyeSI6ICJUcmFu c2l0b3Jpa3VzIHJlZnJha2Np XHUwMGYzIHZcdTAwZTFs dG96XHUwMGUxcyBGb251 cml0IC9EaWFtb3gvIGhhdFx

1MDBlMXNcdTAwZTFyYSJ

9&per_page=20)

Szemészet 1961 98 13-17
Medgyaszay  A. Transitorische

Veranderungen der Refraction auf Einwirkung von Fonurit

Klinische Monatsblätter für

Augenheilkunde (https://www.thieme-c onnect.de/products/ejournals/journal/1

0.1055/s-00000031)

1961 138 255-

258

Medgyaszay  A. Tüszőhormon okozta szemtenzió emelkedés Szemészet 1962 99 58-60
Medgyaszay  A. Alkalmazkodás csökkenés Noxiron hatására Szemészet 1964 101 228-

229

Medgyaszay  A. Intraocularer  Druck and

Hormonbehandlung

Ophthalmologica (https://www.karger.c om/Search/?q=medgyaszay&q_Submi t=) 1963 145 243-

248

Komor A. -Medgyaszay A.-Polgár Gy. Veranderung der Augentension nach intravenös verachtreichten

Noradrenalin

Albrecht von Graefes Archiv für Ophthalmologie 1965 168 577-

580

Cserháti E-

Medgyaszay A. -Póder Gy. -Békefi D.Schöngut L.

Cortison kezelés és lencsehomály Gyermekgyógyászat 1970 21 455-

458

Klinikum
Medgyaszay  A. A gyermekkori endogen uveitisek aetiologiája Gyermekgyógyászat 1959 X. 88-90
Medgyaszay  A. Endogen uveitises gyermekeken végzett EKG vizsgálatok Szemészet 1962 99 215-

218

Medgyaszay  A. Az ulcus serpens corneae prognózisáról Orvosi hetilap 1962 103 354-

356

Medgyaszay  A. Ulcus serpens corneae

előfordulása a gyermekkorban

Gyermekgyógyászat 1963 XIV 165-

167

Medgyaszay  A. Kutyaharapás okozta szemhéjsérülések Szemészet 1963 100 107-

109

Medgyaszay  A. Subdural abscess verursachter einseitiger Exophthalmus Klinische Monatsblätter für Augenheilkunde 1964 144 254-

257

Medgyaszay  A. Haemangioma cavernosum

conjunctivae bulbi (https://ad t.arcanum.com/hu/search/re sults/?list=eyJxdWVyeSI6IC JIYWVtYW5naW9tYSBjYXZl cm5vc3VtIGNvbmp1bmN0a XZhZSBidWxiaSJ9&per_pa

ge=20)

Szemészet 1964 101 101-

104

Medgyaszay  A.Hegedűs J. Monoculáris gerontoxon (htt ps://adt.arcanum.com/hu/se arch/results/?list=eyJxdWVy eSI6ICJNb25vY3VsXHUwM GUxcmlzIGdlcm9udG94b24i fQ&per_page=20) Szemészet 1966 101 158-

170

Medgyaszay  A.Hegedűs J. A cornea hámosodásáról Szemészet 1966 103 66-69
Medgyaszay  A.-Szabó Gy. Könnyútfűző szonda Szemészet 1966 103 115-

116

Medgyaszay  A. Szürkehályog műtét indikációja és színérzés vizsgálat (https://adt.arcanu

m.com/hu/search/results/?lis t=eyJxdWVyeSI6ICJTelx1M DBmY3JrZWhcdTAwZTFse

W9nIG1cdTAxNzF0XHUwM

GU5dCBpbmRpa1x1MDBlM WNpXHUwMGYzamEgXHU wMGU5cyBzelx1MDBlZG5c dTAwZTlyelx1MDBlOXMgd ml6c2dcdTAwZTFsYXQifQ& per_page=20)

Szemészet 1969 106 274-

275

Uzonyi Gy-

Medgyaszay A. -Nyíri I.

Yatrogen fertőzések megelőzése a szemészetben Merényi Gusztáv Kórház (https://www. dpckorhaz.hu/korhazunkrol/galeria/me renyi-gusztav-korhaz/)  Tudományos közleményei 1971 209-

212

Radnót M. -Lapis KMedgyaszay A. Examen ultrastructural d; un mélanome malin du sac lacrymal Ophthalmologica (https://www.karger.c om/Article/Abstract/306326) 1971 163 73-89
Bölcs S.-Medgyaszay A. Treatment problems of Dacriocystitis in Infancy Journal of Pediatric Ophthalmology and Strabismus (https://journals.heali

o.com/doi/10.3928/0191-3913-196507 01-02)

1965 2 9-10
Bölcs S.-Medgyaszay A. Congenital nasolacrimal obstruction Modern Medicina, Pediatrics 1965 6 192-

193

Medgyaszay  A. Adatok a színérzés mechanizmusához és a szerzett színérzés zavar diagnosztikájához (http://real

-eod.mtak.hu/66/1/KANDI_1

968-1970.pdf)

Kandidátusi értekezés 1969.05.27
Medgyaszay  A.-Szabó Gy. Könnycsövecske rekonstrukció műtéte retrograd szondázással Magyar Szemorvos Társaság (https:// szemorvostarsasag.hu/) Kongresszus   - Debrecen 1964.04.03 film
Medgyaszay  A. A szem maródásos sérülései Országos Orvosszakértői Intézet

Újabb eredmények a szemészetben

1971 I
Medgyaszay  A. Yatrogén infekciók a szemészetben Országos Orvosszakértői Intézet

Újabb eredmények a szemészetben

1973 I
Medgyaszay  A. A szembetegek néhány kérdéséről területünkön Délpesti Orvosnapok II.kötet 1975
Gombosi KMedgyaszay A.Domokos M. Trinitrotoluol /TNT/ expositioban dolgozók komplex vizsgálata Munkavédelem 1981 XXVII 4-6
Kálmán Zs.-

Medgyaszay A.

A monoculusok mélységlátásának közlekedésügyi vonatkozásai BM Orvos 1981/1-2 31-38
Gottlieb E. -

Medgyaszay A.

Vakok és csökkentlátók vizsgálatának 10 éves

tapasztalatai (https://adt.arc

anum.com/hu/view/Szemesz et_1982/?query=Vakok%2 0%C3%A9s%20cs%C3%B6 kkentl%C3%A1t%C3%B3 k%20vizsg%C3%A1lat%C 3%A1nak%2010%20%C3%

A9ves%20tapasztalatai&pg=

78)

Szemészet 1982 119 71-79
Gombosi K-

Medgyaszay A.

Trinitrotoluol /TNT/ expositioban dolgozók

ismételt  vizsgálatának eredményei

Munkavédelem 1982 28 23-25
Gombosi K-

Medgyaszay A.

Újabb adatok a trinitrotoluol /TNT/cataractogen hatásáról Munkavédelem  Munka- és Üzemegészségügy 1983 29 222-

223

Gombosi K-

Medgyaszay A.

Vájárok kontaktlencse viselésével kapcsolatos tapasztalataink Munkavédelem  Munka- és Üzemegészségügy 1984 30./4-6 103-

105

Medgyaszay  A. Szemészeti

megbetegedések

foglalkozási vonatkozásai

Országos Munkaegészségügyi Intézet Szakorvostovábbképző előadás sorozat előadás
Medgyaszay  A. Látáspsychológia-fiziológia Műszaki Egyetem Építészmérnöki Kar Szakmérnöki továbbképző sorozat előadás
Medgyaszay  A. Színlátás zavarai, modern színvizsgáló

eszközök,alakalamssági vizsgálatok

Orvostovábbképző Egyetem Szakorvos továbbképző előadás sorozat előadás
Medgyaszay  A. A szem dysfunkciói és a közlekedés biztonsága Szombathely előadás 1987 előadás
Medgyaszay  A. Tapaszatalatok a Flickeranomaloszcopppal a szemfenéki

megbetegedések

differenciáldiagnosztikájában

Debrecen előadás 1988 előadás
Medgyaszay  A. Orbita traumák és szemmozgási zavarok ONO Szeged előadás 1988 előadás
Medgyaszay  A. Colour Requirements for Colour Designers Nemzetközi Színbizottság Budapest 1988 előadás
Medgyaszay  A. Mezopikus állapot és a színlátás biztonsága Magyar Szemorvos Társaság ülése 1989 előadás
vége

1.  dr.Medgyaszay Orsolya

2.  dr.Medgyaszay Orsolya

3.  dr.Medgyaszay Orsolya

4.  dr.Medgyaszay Orsolya Zita7 vita 2024. november 13., 22:49 (CET)Válasz

Próbabekezdés (az értelem minden jele nélkül.)

[szerkesztés]

Szerkesztő:Minta Marcsi/Piszkozat

[szerkesztés]

Ez lesz az elsö mondat. Ez meg a második. Emlekmegörzö vita 2024. november 23., 22:17 (CET)Válasz
Forráshivatkozás-hiba: <ref> címkék léteznek a(z) „lower-alpha” csoporthoz, de nincs hozzá <references group="lower-alpha"/>