Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:Burumbátor

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Kemajuan

Statisztika

Közgazdász, nemzetközi szakértő vagyok.

Gondolatok tisztasága: Szépen az ír és beszél, akinek sikerül még a bonyolult gondolatait is egyszerűen és világosan előadni. (Illyés Gyula)
A szilárdság: Nyugodtan megölhetnek. Akkor megkapják a holttestemet, de nem a beleegyezésemet... (Mohandász Karamcsand Gandhi)

Ars vivendi

„Az ért el igazán sikereket, aki jól élt, gyakran nevetett, sokat szeretett, elnyerte az okos emberek tiszteletét, a szegény emberek bizalmát és a gyerekek vonzódását, aki különb világot hagyott maga után, mint amilyent ő talált születésekor, aki mindenben a legjobbat kereste, és ő is a legjobbat adta önmagából. Az élete ihletett volt, az emléke áldáshozó.” (Moldova nyomán)

Hommage à Faludy

„…és nyakamon érzem,
hogy seggem mily' nehéz.”
(François Villon, ford. Faludy György)

Az egész Wikipédia mottója lehetne

A világon semmi sem veszélyesebb, mint az őszinte tudatlanság és a lelkiismeretes butaság.
(Martin Luther King)

Márai mindig elgondolkodtató

OrsolyaVirág jóvoltából
A szuverén ember, aki életét föltette az igazságok hirdetésére és gyakorlására, melyeket megismert és minden következménnyel vállal: természetesen mindig szerény és udvarias. Akkor is, amikor az igazságot hirdeti. A szuverén ember legfőbb ismertető jele, hogy nem fél semmitől, csak a lelkiismeretétől, s ugyanakkor nem is sértődik meg semmitől. Mert aki megsértődik, nem bátor és nem is szuverén. Aki fél és megsértődik, nem tud egy igazságot következetesen, életre-halálra képviselni a világban. Aki megsértődik, veszekszik. A szuverén ember soha nem veszekszik, igen, mégcsak nem is vitatkozik. Kimondja a maga igazát, s aztán helyén marad, utolsó pillanatig és vállalja mindazt, ami az igazságból és a világ türelmetlen félreértésiből következik. Mindenki más csak nyelvel. Ha rangod van, nem szabad félni. Megsértődni csak a csiszlikek szoktak, s azok, kiknek a világ véleménye fontosabb, mint az igazság.
Márai Sándor: Füves Könyv: A szuverén emberről
valamint
Vigyázz arra, hogy ne mulaszd el a pillanatot, amely csak a te pillanatod, műved kivitelének végzetszerűen kijelölt időszaka. Kényelem, szöszmötölés, gyávaság, lustaság néha késleltetik feladatod kivitelét, noha szíved mélyén tudod jól, hogy az idő telítve van azzal, amit rajtad keresztül el akar mondani, s egy pillanatot sem mulaszthatsz, mert elmondja más helyetted, s nem úgy mondja el, ahogyan te jónak és igaznak hiszed. Tudományban, művészetben, irodalomban, közéletben vannak ilyen sürgető pillanatok, amikor egy igazság megérett és ki kell mondani. S ha úgy érzed, végzetesen éppen téged jelölt ki e feladatra a sors, ne késlekedj, mint a rossz színész, aki elmulasztotta a jelenet végszavát. Nemcsak műved van, az idő is van. S az időn belül meg van a te pillanatod, melyet nem szabad elmulasztani.
Márai Sándor: Füves Könyv: A feladatodról és a pillanatról

Gyökerek

Burumbatorok, mongol harcosok


Bábel szerkesztői információk
hu Ennek a szerkesztőnek magyar az anyanyelve.
en-5 This user is able to contribute with a professional level of English.
ru-4 Этот участник владеет русским языком почти как родным.
de-3 Dieser Benutzer hat sehr gute Deutschkenntnisse.
es-1 Este usuario puede contribuir con un nivel básico de español.
id-1 Pengguna ini bisa berbahasa Indonesia dalam tingkat dasar.
Ez a felhasználó alapszinten beszél indonézül.
Szerkesztők nyelvek szerint
ru-abc Ez a szerkesztő teljesen megérti a cirill ábécét.
Ez a szerkesztő 11. szintű.
Életem 21543 napjából a

Wikin töltött napok száma: 6964.
Ebből adminisztrátor voltam 407 napig, majd újraválasztásom után 2953 napig. Később átmenetileg 11 napig, majd negyedik adminidőszakomban 1815 napig.

Ez a szerkesztő (sor)katonaviselt embör, tudja, mi fán terem a kopasz, és nem ijed meg a (saját) árnyékától. :-)
Ez a szerkesztő tagja a Dec28-asok Klubjának, azaz december 28-án született.
Ez a szerkesztő bélyeggyűjtő.
Ez a szerkesztő részt vett a 2010-es Wikitáborban.

Ezeken a helyeken már jártam (65)

Életvitelszerűen (több mint 6 hónapig éltem ott)

 Kína (1965–1968)  Kuba (1974–1979)  Indonézia (1982–1985)  Ausztria (1995–2003)  Kirgizisztán (2006–2011)  Belgium (2021–)

 Magyarország (1968–1974, 1979–1982, 1985–1995, 2003–2006, 2011–2021)

Európa

 Albánia  Andorra  Bosznia-Hercegovina  Bulgária  Csehország  Dánia  Észak-Macedónia  Észtország  Fehéroroszország  Finnország  Franciaország  Görögország  Hollandia  Horvátország  Írország  Koszovó  Lengyelország  Lettország  Luxemburg  Málta  Moldova  Montenegró  Egyesült Királyság  Németország  Norvégia  Olaszország  Oroszország  Portugália  Románia  San Marino  Spanyolország  Svájc  Svédország  Szerbia  Szlovákia  Szlovénia  Törökország  Ukrajna  Vatikán

Már nem létező országok

 Szovjetunió  Csehszlovákia  Szerbia és Montenegró

Amerika

 Amerikai Egyesült Államok

Ázsia

 Azerbajdzsán  Grúzia  India  Izrael  Japán  Kazahsztán  Libanon  Mongólia  Örményország  Szingapúr  Tádzsikisztán  Thaiföld  Türkmenisztán  Üzbegisztán

Afrika

 Tunézia

Csak repülőtéren

Amerika

 Kanada

Ázsia

 Egyesült Arab Emírségek  Katar

Országok, ahol nem jártam DE már nem is fogok

 NDK  Jugoszlávia

Fontos lapok

Tervek

Hogy el ne felejtsem

Amik inspirálnak

A kiváló fordítói munkáidért Nikitától, Leicestertől és NCurse-től
Meghatódtam, tényleg... Nagyon köszönöm! Burumbátor 2006. március 17., 11:51 (CET)
Mentorálásodért és támogatásodért sok szeretettel, OrsolyaVirág
2007. november 23.
Kiváló Wikipédista díj Lily 15-től kifogástalan adminisztrátori tevékenységedért és szerkesztői munkádért 2006. december 16-án.
Üdvözléseid
Itt ez a glóriás, szívecskés barnstar neked azért, mert szívesen üdvözlöd Vitalapjaikon az újoncokat, és segíted őket. – Superconductortiporj porba! 2008. március 8., 07:13 (CET)
A szorgalom barnstarja
Kiemelkedő szerkesztéseidért kapod. Szeretném megköszönni a segítségedet is egyben! :) Csak így tovább ;) Szajci reci 2008. december 9., 07:21 (CET)
A diplomácia csillaga
Nem konkrét dolog miatt érdemesült ki Burumbátor akár az összes dicsérő köszönömre. Csak mert ....annak ellenére, hogy "nagy" ember, számít a szava- döntő akár, ami nagyon nem baj!- EMBER, RENDES, INTELLIGENS és KORREKT EMBER tud maradni MINDIG. Ezt nem lehet ilyen szintű szerkesztőnek ebben a formában javára írni. Példa legyen mindenkinek, ilyen " BURUMBÁTOR " érdemrend- nívó- szerint minősíteném szívesen a fő embereket a kicsik, kezdők, ritkán jövők, renitensen de nem szándékosan és főleg nem rossz indulattól vezérelve rontani mernek. Kiáll leszóltakért, lehurrogottakért, de ő mégis rendes- eszerint összefér- szub-csonkokat javít fel, mert megteheti és miért ne javítson, ha módjában áll...Nem szól be, ne tüntet el és nem viselkedik soha magából kivetkőzve, ha vélt sérelem éri- sem. Bár őt nem hiszem, hogy valakinek oka lenne bántani. (igazából VAN, akit okkal fegyelmeznek, de ha egy ügyetlenkedő, büntetlen előéletű ember előfordul itt- nem érezheti magát megalázottnak vagy rögtön ítélő bíróság által elítéltnek, ha téved, akkor sem! ' És' aki nagyon alatta van ennek a szintnek , azon segítene pl. éves szavazás mindenki közreműködésével-, az eredmény így demokratikus, ha az USA elnöke kibír ilyet, a magyar Wikipedia vezetői is kibírnák- ha nem, az élhet a jogával: lemondhat, ha ragaszkodik a hibáihoz- akár változtathat önmagán- saját és mindenki hasznára./ hogy a Wiki-szabályok biztosan úgy működjenek, hogy azt még a nagyon nagyra nőttek is kénytelenek legyenek betartani./ Gratulálok Burumbátor, rendesnek, kiválónak lenni sokszor munka, sokszor nehéz- de TE nem botlasz el úgy, hogy az orrod magasra tartva nem látnád meg a talpad alatti kavicsokat. Csak így tovább! Üdvözlettel és őszinte tisztelettel Izzibell01 (nyugi, nem kell mentoromnak lenned, én leléptem:) :(....) 2018. június 18., 16:45 (CEST)

Ha bajom van