Katar
Ennek a lapnak a címében vagy szövegében az arab nevek nem a magyar nyelvű Wikipédiában irányelvként elfogadott magyaros átírás szerint szerepelnek, át kellene javítani őket. |
Katar (arabul: قطر, IPA: [ˈqɑtˤɑr]; hivatalosan a Katari Állam,[7] arabul: دولة قطر, átírva: Davlat Katar) egy közel-keleti arab emírség a Perzsa-öbölbe nyúló Katari-félszigeten. Szárazföldi határán csak Szaúd-Arábiával osztozik délen. Területe Magyarországénak kb. a nyolcada, népessége pedig a harmada (2023-ban). Területe nagyrészt sík, alacsonyan fekvő sivatagból áll. A fővárosa Doha, ahol az ország lakosságának több mint 80%-a él.
A volt brit protektorátus 1971 óta független. A világ egyik legnagyobb kőolaj- és földgázkészletével rendelkezik, és gazdaságában nagyszámú külföldi munkavállalót alkalmaz, akik a lakosságának a zömét adják. Olajvagyona megalapozta az ország lakóinak magas életszínvonalát.[8] A Föld egyik legnagyobb cseppfolyósított földgáz exportőre [9] és 2020 táján a legnagyobb egy főre jutó szén-dioxid-kibocsátója.[10] A Föld egyik legmagasabb egy főre jutó GDP-jével (PPP) rendelkezik.
Apró területe ellenére regionálisan, az arab világban feltörekvő középhatalom.[11]
Nevének eredete
[szerkesztés]Idősebb Plinius római történetíró már a Krisztus utáni első században említi a félsziget lakóit Catharrei néven, akik egy hasonló elnevezésű települést laktak.[12] Klaudiosz Ptolemaiosz egyiptomi görög tudós térképén Catara-nak nevezi a félszigetet.[13] A félsziget keleti részén egy Cadara nevű város feküdt,[14] amelyet később Katara-nak, végül többszöri változás során Guttur-nak, Katr-nak vagy Kattar-nak neveztek.[15] A katari nyelvjárásban [ˈɡɪtʕɑr]-nak is ejtik a helyiek.
Földrajz
[szerkesztés]Katar kis félszigetet foglal el az Arab-félsziget északkeleti partján, és délen csak Szaúd-Arábia határolja, míg területének többi részét a Perzsa-öböl veszi körül. A Bahreini-öböl választja el a közeli Bahreintől.
Domborzat
[szerkesztés]A Katar-félszigeten fekvő apró állam enyhén felboltozódó mészkőrétegekből álló sivatagos alföld.[16] Az ország nagy része alacsony, kopár, homokkal borított síkságból áll.
A felszínt délkeleten szélfútta homokdűnék, a korallzátonyokkal övezett partok mentén sós-agyagos mélyedések tagolják.
Legmagasabb pontja: Qurayn Aba al Bawl, 103 méter.[17]
Vízrajz
[szerkesztés]Nincs jelentősebb állandó vízfolyás, vagy édesvizű tó.
Éghajlat
[szerkesztés]Éghajlata sivatagi, nagyon enyhe téllel és nagyon forró nyarakkal. Kicsi és zömmel sík területe lévén az egész országban egységes az éghajlat.
Alapvetően két fő évszak létezik: egy hűvösebb évszak decembertől februárig, és egy forró évszak áprilistól októberig. Utóbbiban ezen belül megkülönböztethetünk egy nagyon forró időszakot májustól október közepéig. Március és november átmeneti, meleg hónapok.[18]
Hónap | Jan. | Feb. | Már. | Ápr. | Máj. | Jún. | Júl. | Aug. | Szep. | Okt. | Nov. | Dec. | Év |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Átlagos max. hőmérséklet (°C) | 21,7 | 23,0 | 26,8 | 31,9 | 38,2 | 41,2 | 41,5 | 40,7 | 38,6 | 35,2 | 29,5 | 24,1 | 32,8 |
Átlagos min. hőmérséklet (°C) | 12,8 | 13,7 | 16,7 | 20,6 | 25,0 | 27,7 | 29,1 | 28,9 | 26,5 | 23,4 | 19,5 | 15,0 | 21,6 |
Átl. csapadékmennyiség (mm) | 13 | 17 | 16 | 8 | 3 | 0 | 0 | 0 | 0 | 1 | 3 | 12 | 73 |
Havi napsütéses órák száma | 244 | 224 | 242 | 273 | 325 | 342 | 325 | 328 | 306 | 303 | 276 | 241 | 3429 |
Forrás: http://weatherspark.com |
Élővilág, természetvédelem
[szerkesztés]Az állam területe sivatag. A partok előtt mangrovemocsarak találhatók, figyelemre méltó madárvilággal.
Történelem
[szerkesztés]A perzsa és görög fennhatóság után az 1. században arab törzsek vették birtokba a vidéket. 528-ban az Arab Kalifátus része lett, de mivel távol esett a birodalom nagy központjaitól, időről időre vallási reformátorok vagy önállóságra törő emírek kezébe került. A törökök 1536-ban foglalták el, és fennhatóságuk alatt maradt egészen 1868-ig, az angolok megjelenéséig. A Katari Emírséget 1868. szeptember 12-én kiáltották ki. Az ország 1916-ban brit védnökség lett, az uralkodó emír csak formálisan gyakorolta hatalmát. Amikor az angolok bejelentették, hogy 1971-ben kivonulnak a Perzsa-öböl térségéből, a part menti területek uralkodói egy föderáció létrehozását határozták el, amely meg is alakult (napjainkban Egyesült Arab Emírségek), de Katar és Bahrein sem csatlakozott hozzá. Katar 1971. szeptember 3-án kikiáltotta függetlenségét.
1995-ben az emír fia megdöntötte apja hatalmát, és jelentős reformokat vezetett be. Az 1999-es első ízben megtartott választásokon nők is részt vehettek. 2003-ban itt volt az Irak elleni amerikai támadás főhadiszállása.
Politika és közigazgatás
[szerkesztés]Az állam de facto abszolút monarchia, ahol a katari emír államfő és kormányfő is. Katar örökös emírje rendelkezik minden végrehajtó és törvényhozó hatalommal, és végső soron ellenőrzi az igazságszolgáltatást.[19]
Az uralkodó család tagjai töltik be szinte valamennyi fontosabb miniszteri posztot, akiket az emír nevez ki.[20]
Katar jogrendszerének több forrása van: a saría (iszlám jog), az oszmán jog, valamint az európai polgári jog.[20] Ez utóbbit más európai befolyású arab államok jogrendszerének kölcsönzésével vezették be.[20]
A saría törvény a katari jogszabályok fő forrása.[21][22]
Katarban nincsenek politikai pártok,[20] nem engedélyezettek.[19] Az állampolgárok 1999 óta szavazhatnak az önkormányzati választásokon, az első parlamenti választást 2021-ben tartották.[20] Az emír, az uralkodó család azonban fenntartja a politikai hatalom monopóliumát, a rendszer kizárja a választások útján történő kormányváltás lehetőségét.[20]
Közigazgatási beosztás
[szerkesztés]Az ország nyolc kerületre (arabul baladijáh) oszlik:
- Al Shamal
- Al Khor
- Al-Shahaniya
- Umm Salal
- Al Daayen
- Ad-Dawhah
- Al Rayyan
- Al Wakrah
Védelmi rendszer
[szerkesztés]Népesség
[szerkesztés]A népesség száma Katarban az évszaktól függően jelentősen ingadozik, mivel az ország nagyban támaszkodik a külföldiek munkájára. 2017 elején Katar teljes népessége 2,6 millió volt, de népességének döntő többségét a külföldiek tették ki. Ekkor (2017) a népességének csak 313 ezer fő (12 %-a) volt katari állampolgár, míg a fennmaradó 2,3 millió (88 %) bevándorló és vendégmunkás volt.[23] A legtöbb külföldi munkást a dél-ázsiai országok adják.[23] A férfimunkások beáramlása az országba felborította a nemek arányát és 2020-as becslés alapján a nők a népesség kb. negyedét teszik csak ki.[24]
Népességének változása
[szerkesztés]Lakosok száma | 47 316 | 79 746 | 130 390 | 192 059 | 341 249 | 476 517 | 512 476 | 629 745 | 1 359 114 | 2 639 211 |
1960 | 1966 | 1972 | 1978 | 1984 | 1990 | 1996 | 2002 | 2008 | 2017 |
Általános adatok
[szerkesztés]Legnépesebb települések
[szerkesztés]Nyelvi megoszlás
[szerkesztés]Az országban a hivatalos nyelv az arab és a katari arab a helyi nyelvjárás. Széles körben beszélt nyelv még az angol is, és gyakran használják második nyelvként.[26] Ezeken kívül a bevándorlók és vendégmunkások egymás között számos más nyelven beszélnek.
2012-ben Katar új társult tagként csatlakozott a frankofón országok (OIF) szervezetéhez.[27]
Etnikai megoszlás
[szerkesztés]A lakosság származási összetétele 2015-ös adatok alapján:[28]
- nem katari: 88,4%,
- katari: 11,6%.
A külföldiek nagy része indiai, nepáli, pakisztáni, srí lankai, fülöp-szigeteki, európai, afrikai stb.[29]
Vallási megoszlás
[szerkesztés]Vallási összetétel 2020-ban: 67-68 %-a muszlim (ennek zöme szunnita), közel 14 %-a keresztény és szintén kb. 14 %-a hindu, kb. 3%-a buddhista, a maradék egyéb.[30] A keresztény, hindu, buddhista lakosság szinte teljes egészében külföldiekből tevődik össze.
A katari állampolgárok többsége az iszlám vahhabizmus ágához tartozik,[31][32] míg 5–15%-uk követi a síita iszlámot. Más iszlám irányzatok elhanyagolhatók.[33]
Szociális rendszer
[szerkesztés]Gazdaság
[szerkesztés]A kőolaj felfedezése előtt a gazdasága a halászatra és gyöngyhalászatra épült. Miután az 1920-as és 1930-as években megjelent a japán tenyésztett gyöngy a világpiacon, a katari gyöngyipar összeomlott. A kőolajat ezután fedezték fel [34] és a felfedezés gyökeresen átalakította az állam gazdaságát. Az életszínvonal ma kimagasló, jövedelemadó nincs, adókulcsai pedig a világ legalacsonyabbai közé tartoznak. A munkanélküliségi ráta elenyésző.[35] Az egy főre jutó GDP (PPP) tekintetében is kiemelkedő helyen áll a világ országai között.
Gazdasági adatok
[szerkesztés]Gazdasági adatok 2010-2017 között:[36]
Év | GDP (milliárd US$ PPP) |
GDP per fő (US$ PPP) |
GDP növekedés (reál) |
Infláció |
Államadósság (GDP %-ban) |
---|---|---|---|---|---|
2010 | 218.2 | 127,226 | 18.1 % | −2.4 % | 29.1 % |
2011 | 252.5 | 145,724 | 13.4 % | 2.0 % | 33.5 % |
2012 | 269.2 | 146,872 | 4.9 % | 1.8 % | 32.1 % |
2013 | 285.6 | 142,543 | 4.4 % | 3.2 % | 30.9 % |
2014 | 302.3 | 136,409 | 4.0 % | 3.4 % | 24.9 % |
2015 | 316.4 | 129,805 | 3.6 % | 1.8 % | 34.9 % |
2016 | 327.6 | 125,159 | 2.2 % | 2.7 % | 46.5 % |
2017 | 340.6 | 124,529 | 2.1 % | 0.4 % | 54.0 % |
Általános adatok
[szerkesztés]Fő gazdasági erőforrása a hatalmas kőolaj- és földgázkészlete. Iparát a kőolaj-finomítás, vegyipar és teljes vertikumú vaskohászat alkotja. A tetemes bevételekből fejlett infrastruktúrát, szociális intézményrendszert építettek ki. Mezőgazdaságának vezető ágazata a modern alapokra helyezett halászat. Az Öböl Menti Együttműködési Tanács (GCC) tagja.
A GDP összetétele 2017-ben:[28]
- mezőgazdaság: 0,2%
- ipar: 50,3%
- szolgáltatások: 49,5%
Mezőgazdaság
[szerkesztés]Mezőgazdasága elenyésző. Főbb áruk :[28] paradicsom, datolya, padlizsán, juhtej, kecsketej.
Tenyésztett állatok :[28] teve, juh, kecske, baromfi.
Ipar
[szerkesztés]Iparágak :[28] földgáz és nyersolaj-kitermelés és -finomítás, petrolkémiai ipar, műtrágyagyártás, acél- és cementgyártás, kereskedelmi hajójavítás.
Külkereskedelem
[szerkesztés]Fő árucikkek:[28]
- Export: kőolaj, kőolajtermékek, műtrágya, acél.
- Import: gépek és berendezések, járművek, élelmiszerek, vegyszerek.
Legfontosabb kereskedelmi partnerek 2017-ben:[28]
- Export: Japán 17,3%, Dél-Korea 16%, India 12,6%, Kína 11,2%, Szingapúr 8,2%, Egyesült Arab Emírségek 6,4%
- Import: Kína 10,9%, USA 8,9%, Egyesült Arab Emírségek 8,5%, Németország 8,1%, Egyesült Királyság 5,5%, India 5,4%, Japán 5,3%
Az országra jellemző egyéb ágazatok
[szerkesztés]Közlekedés
[szerkesztés]A legfontosabb kikötő és nemzetközi repülőtér Doha mellett van, ezenkívül még 1 repülőtér és 2 kikötő van az országban.
Közút
[szerkesztés]Az országban a legtöbb főútvonalat többsávos autópályává építették át; ezek (2020-ban):
- Al Shamal autópálya: Doha - Ar Ru'ays. Hossza: 109 km.
- Doha autópálya: Doha - Mesaieed. Hossza: 57 km.
- Garafat Ar Rayyan autópálya: Doha - Dukhan . Hossza: 82 km.
- Al Khor autópálya: Doha - Al Khor . Hossza: 45 km.
- Salwa Highway: Doha – Salwa. Hossz: 100 km.
- Umm Bab autópálya: Dukhan - Salwa. Hossza: 61 km.
- Az Al Majd Road, Katar leghosszabb autópályája, amely délről északra 195 km hosszú.[37]
Légi
[szerkesztés]Az ország légi közlekedését a Dohai nemzetközi repülőtér és Hamad nemzetközi repülőtér bonyolítja. Az ország saját légitársasága a Qatar Airways, amelyet 2011-ben és 2012-ben is a világ legjobb légitársaságának választott a Skytrax World Airline Awards.[38]
Vasúti
[szerkesztés]A Dohai Metró (Doha Metro) 2019-ben kezdte meg működését. 2022 óta 3 vonalon, 76 km hosszan működik, 40 megállóval.
Telekommunikáció
[szerkesztés]Hívójel prefix | A7 |
ITU zóna | 39 |
CQ zóna | 21 |
Kultúra
[szerkesztés]A hagyományos katari kultúrát erősen befolyásolta a beduin kultúra. A félsziget zord éghajlati viszonyai egykor arra kényszerítették a lakosokat, hogy táplálékért a tengerhez forduljanak. Így a helyi kultúrában, például az irodalom és a folklór témái gyakran kapcsolódnak a tengeri tevékenységekhez.[39]
Az olyan szóbeli művészetek, mint a költészet és az ének, történelmileg inkább elterjedtek voltak, mint a figuratív művészetek (szobrászat, festészet), mivel az iszlám korlátozza az érző lények ábrázolását; azonban bizonyos vizuális művészeti ágakat, például a kalligráfiát, az építészetet és a textilművészetet széles körben gyakorolták.[40]
Világörökség
[szerkesztés]Média
[szerkesztés]Itt működik az al-Dzsazíra hírtelevízió, amely arab és angol nyelven sugároz.
A Freedom House 2022-es sajtószabadság-jelentése a katari médiát "nem szabadnak" minősítette.[41] A kormány, az emír és az uralkodó család bírálata a médiában illegális.[42] Az újságírók ellen is eljárás indul az iszlám megsértése miatt is.[43] Mind a nyomtatott, mind a sugárzott médiát befolyásolják, és állami cenzúra alá esnek.[41] 2020 januárjától a büntető törvénykönyv módosítása öt év börtönbüntetéssel vagy 100 ezer riál (27,5 ezer USD) maximális pénzbírsággal bünteti a „hamis hírek” közzétételét.[41]
Kulturális intézmények
[szerkesztés]A katari múzeumokat a 2000-es évek elején hozták létre.
- az Iszlám Művészetek Múzeuma (Museum of Islamic Art), Doha központi vízparti sétányával szomszédos. Hagyományos iszlám minták (kupolák, geometrikus minták, boltívek) ötvöződnek a modern építészettel, így jött létre a múzeum épülete.
- a Mathaf: Modern Arab Művészetek Múzeuma (Mathaf: Arab Museum of Modern Art), Doha.
- Katari Nemzeti Kongresszusi Központ (QNCC), modern épület, amely számos rendezvénynek ad helyet, és előadótermeket, tárgyalókat és kiállítótereket tartalmaz.[44]
Oktatási rendszer
[szerkesztés]Tudomány
[szerkesztés]Művészetek
[szerkesztés]Hagyományok, néprajz
[szerkesztés]Gasztronómia
[szerkesztés]Mivel Katar az iszlám előírásokat követi, alkoholt és sertéshúsból készült termékeket nem lehet bevinni az országba.
A katari konyha a hagyományos arab és levantei konyhát tükrözi,[45] de az iráni és indiai konyha is nagy hatással van rá. A tenger gyümölcsei és a datolya alapanyagok.[46]
Turizmus
[szerkesztés]A katari kormány célja a külföldi látogatók számának növelése. Az állam mintegy 17 milliárd dollárt különített el az idegenforgalom fejlesztésére 2014-ig, amelynek nagy részét szállodák, kiállítóhelyek és az infrastruktúra fejlesztésére fordították. Annak érdekében, hogy lépést tudjanak tartani a növekvő látogatószámmal, a kormány 2012-ig 400%-os szállodai kapacitásnövekedést tűzött ki célul. A pénzügyi támogatás mellett a kormány az üzleti szabályozás könnyítésén is munkálkodott a magánszektor aktivitásának növelése érdekében.
Főbb látnivalók :[47]
- Souq Waqif (hagyományos "szuk" piac)
- Doha Corniche (Vízparti sétány)
- Katara - The Cultural Village Foundation (Amfiteátrum és építészet)
- MIA Park
- A múzeumok
- Az erődök (Zubara, AlKoot)
- A mecsetek
- Doha városképe, a felhőkarcolók
Sport
[szerkesztés]Labdarúgás
[szerkesztés]Az egyesületi futball a legnépszerűbb sportág Katarban, mind a játékosok, mind a nézők szempontjából.[48]
Olimpia
[szerkesztés]Formula–1
[szerkesztés]A katari nagydíj legutóbb 2021-ben volt megrendezve, 2022-ben a labdarúgó-világbajnokság miatt nem szerepelt a naptárban, de 2023-tól visszatér az ország az F1-be.
Egyéb
[szerkesztés]- 2004-ben Dohában rendezték az asztalitenisz csapat-világbajnokságot.
- 2004 óta minden évben megrendezik a gyorsasági motoros világbajnokság Katari Nagydíját.
- Itt rendezik meg minden évben a katari ExxonMobile tenisztornát.
- Itt kerül sor 2011-ben a labdarúgó-Ázsia-kupára, 2022-ben pedig – az arab országok között először – a labdarúgó-világbajnokságra.[49]
- 2015-ben a XXIV. férfi kézilabda világbajnokság helyszíne.[50]
- 2019-ben itt rendezték a FIFA Klubvilágbajnokság döntőjét.
Ünnepek
[szerkesztés]Katarban a hétvégét a péntek és szombat adja.[51]
Az ország jelentős ünnepei:
dátum | név | arab név | megjegyzés |
---|---|---|---|
február 2. keddje | Nemzeti Sportnap | اليوم الوطني للرياضة | munkaszüneti nap |
március eleje | márciusi munkaszüneti nap | عطلة البنك | munkaszünet |
december 18.[52] | Nemzeti Nap | اليوم الوطني لقطر | Katar nemzeti napja. A korábbi szept. 3-ról módosult decemberre. |
1st, 2nd, 3rd Shawwal | Eid ul-Fitr | عيد الفطر | A ramadán végéről megemlékezés |
10th, 11th, 12th Zulhijjah | Eid ul-Adha | عيد الأضحى | iszlám ünnep |
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Profile: Qatar Emir, Sheikh Tamim bin Khalifa Al Thani. BBC. (Hozzáférés: 2013. június 26.)
- ↑ Világbank-adatbázis. Világbank. (Hozzáférés: 2019. április 8.)
- ↑ Worldometers
- ↑ Worldometers 2020
- ↑ https://www.imf.org/external/pubs/ft/weo/2018/01/weodata/weorept.aspx?sy=2016&ey=2023&scsm=1&ssd=1&sort=country&ds=%2C&br=1&pr1.x=80&pr1.y=16&c=453&s=NGDPD%2CPPPGDP%2CNGDPDPC%2CPPPPC&grp=0&a=
- ↑ Archivált másolat. [2018. szeptember 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. május 24.)
- ↑ fvm.hu
- ↑ Qatar | History, Population, Flag, Language, & Facts (angol nyelven). Encyclopedia Britannica. (Hozzáférés: 2021. február 4.)
- ↑ „2022 World LNG Report Press Release”, International Gas Union (IGU), 2022. július 6.. [2022. október 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2022. október 7.)
- ↑ Where in the world do people emit the most CO2?. Our World in Data . [2021. május 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. július 17.)
- ↑ The new emerging middle powers within the new Middle East: UAE and Qatar. frqjournal.csr.ir. (Hozzáférés: 2024. július 7.)
- ↑ Casey, Paula; Vine, Peter (1992): The heritage of Qatar. Immel Publishing. ISBN 9780907151500. 17. o.
- ↑ History Of Qatar − Our census, our future
- ↑ Katara: About use
- ↑ Rahman, Habibur (2010). The Emergence of Qatar: The Turbulent Years 1627–1916. London: Routledge. ISBN 9780710312136. 1. o.
- ↑ Nyír-Karta Világatlasz
- ↑ "Qatar". CIA World Factbook
- ↑ World climate guide: Qatar. (Hozzáférés: 2021)
- ↑ a b Qatar: Freedom in the World 2022 Country Report (angol nyelven). Freedom House. (Hozzáférés: 2022)
- ↑ a b c d e f Qatar | (angol nyelven). Encyclopedia Britannica. (Hozzáférés: 2022)
- ↑ The Permanent Constitution of the State of Qatar. Government of Qatar. [2014. október 6-i dátummal az eredetiből archiválva].
- ↑ Constitution of Qatar. „According to Article 1: Qatar is an independent Arab country. Islam is its religion and Sharia law is the main source of its legislation.”
- ↑ a b Population of Qatar by nationality - report. [2018. december 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. július 14.)
- ↑ Middle East: QATAR". CIA The World Factbook.
- ↑ a b worldometers
- ↑ Encyclopedia of Bilingualism and Bilingual Education. Multilingual Matters, 429. o. (1998). ISBN 978-1853593628
- ↑ Jacot, Martine: Le Qatar ne paie pas ses contributions à la francophonie, 2013. december 23. (Hozzáférés: 2017. június 5.)
- ↑ a b c d e f g Qatar - The World Factbook. www.cia.gov. (Hozzáférés: 2021. február 4.)
- ↑ http://www.state.gov/r/pa/ei/bgn/5437.htm
- ↑ Population By Religion, Gender And Municipality March 2020. Qatar Statistics Authority[halott link]
- ↑ Tiny Qatar's growing global clout. BBC, 2011. április 30. (Hozzáférés: 2015. március 12.)
- ↑ „Qatar's modern future rubs up against conservative traditions”, Reuters, 2012. szeptember 27.
- ↑ 2011 Report on International Religious Freedom – Qatar. US Department of State
- ↑ Rasoul Sorkhabi. The Qatar Oil Discoveries [archivált változat] (2010. december 18.). Hozzáférés ideje: 2023. november 3. [archiválás ideje: 2020. december 5.]
- ↑ Nordland, Rod. „New Hope for Democracy in a Dynastic Land”, NYTimes.com , 2013. június 25. (Hozzáférés: 2013. június 26.)
- ↑ Report for Selected Countries and Subjects (amerikai angol nyelven). www.imf.org . (Hozzáférés: 2018. szeptember 11.)
- ↑ Expressway Programme Project Booklet. KBR. [2019. január 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. január 17.)
- ↑ The World's Best Airline. World Airline Awards. [2012. december 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 26.)
- ↑ Abu Saud, Abeer. Qatari Women: Past and Present. Longman Group United Kingdom, 133. o. (1984. december 18.). ISBN 978-0582783720
- ↑ Abu Saud (1984). Qatari Women: Past and Present. Longman Group United Kingdom. p. 133. ISBN 978-0582783720.
- ↑ a b c Qatar: Freedom in the World 2022 Country Report (angol nyelven). Freedom House. (Hozzáférés: 2022. augusztus 11.)
- ↑ Roth, Richard J.. „Awaiting a Modern Press Law in Qatar”, The New York Times, 2013. május 8. (Hozzáférés: 2013. június 16.)
- ↑ Qatar Freedom of the Press. Freedom House. [2019. március 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. január 19.)
- ↑ 10 architectural wonders in Qatar (angol nyelven). www.visitqatar.qa. (Hozzáférés: 2022. augusztus 11.)
- ↑ The 3 M's of Qatari Cuisine. The Daily Meal, 2012. október 3. (Hozzáférés: 2015. május 15.)
- ↑ Culture of Qatar. Hilal Plaza. (Hozzáférés: 2015. május 6.)
- ↑ Activities in Qatar
- ↑ Qatar – a Sporting Nation. Qatar e-Government. (Hozzáférés: 2015. március 12.)
- ↑ Origo.hu 2010
- ↑ Ihf.info 2011
- ↑ Public Holidays in Qatar in 2015. Office Holidays. (Hozzáférés: 2015. május 15.)
- ↑ National Day Observances. Timeanddate.com. (Hozzáférés: 2015. május 15.)
Források
[szerkesztés]- ↑ fvm.hu: Országnévjegyzék (PDF)[halott link] Vidékfejlesztési Minisztérium
- ↑ Origo.hu 2010: „Brazília után Oroszország és Katar lesz a foci-vb házigazdája”, Origo, 2010. december 2. (Hozzáférés: 2010. december 2.) Sport >> Focivilág
- ↑ Ihf.info 2011: „Denmark and Qatar host World Championships 2015”, ihf.info, 2011. január 27. (Hozzáférés: 2011. január 27.)
További információk
[szerkesztés]- Katar kormányának weboldala (angolul) és (arabul)
- The world factbook Archiválva 2018. december 24-i dátummal a Wayback Machine-ben
- University of Colorado–Boulder Libraries
- Wikivoyage
- Wikimedia atlasz
- NOL: Katar külpolitikájáról