Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztővita:Malatinszky

Az oldal más nyelven nem érhető el.
Új téma nyitása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Legutóbb hozzászólt Porrima 15 nappal ezelőtt a(z) Amerikaiakra hivatkozás témában




Doboz

[szerkesztés]

Most is csak azt írhatom a Trianon-szavazásról, amit január 23-án: Tegyetek, amit akartok! Ha a függőben sablon lekerül, azt se bánnom, én magam segítség nélkül maradtam úgyis a döntéshozatalban, a vita, szavazás, új javaslat pedig bedöglött, egy másik szakaszban folytatódik most már. Ha tudom, hogy a végén tanácstalan leszek, hogy mit tegyek, talán bele se kezdek ebbe az egészbe. Szép napot mindnyájatoknak!

Magyarán szívesen vettem volna, ha azt mondjátok, hogy így és így legyen a szakasszal (még meg is pingeltelek téged és Csomorkányt), de nem mondtatok rá semmit. Mint ahogy Bináris sem mondott semmit, pedig a vitalapján meglátogattam. Aztán töröltem a vitalapjáról azt a szakaszt, amiben kérdeztem őt, mert nem kaptam választ tőle (úgyhogy március óta én is felvettem ezt, hogyha nekem mondanak valamit régi szerkesztők, az egyiknek válaszolok, a másiknak már nem). Már nem akarok a régi szerkesztők egy részével vitatkozni.

Ha tehát a függőben lekerül, azért nem bánom, mert a döntéshozatalban cserben lettem hagyva és én aszerint cselekedtem volna, ahogy ti akarjátok. Mármint a Trianon-szakasznál. És továbbra is azt írom, nem akarok minderről dönteni. Ne haragudjatok azért, hogy én ezt leírtam.

Nem mindig örülök egyes szerkesztők döntésének, de itt kifejezetten örültem volna január 22-23-án, ha mások döntenek helyettem. Apród vita 2024. április 3., 19:05 (CEST)Válasz

Sajnálom, hogy kudarcélmény volt számodra ez a kezdeményezés. A valóság az, hogy nem mindig sikerül egyezségre jutnunk szerkesztési kérdésekben, és ez is iyen eset volt. A szakaszt archiváltam. -- Malatinszky vita 2024. április 3., 19:22 (CEST)Válasz
Pontosabban törölted azt a szakaszt, mert nem kaptál azonnal választ. Kérlek, fogadd el, hogy nem mindig az a legsürgősebb, hogy neked válaszoljak a vitalapomon, és ne vedd ezt sértésnek. Így aztán úgy vettem, hogy nem is gondoltad komolyan. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2024. április 3., 19:44 (CEST)Válasz

Hegyközcsatár település helynevei, utcái és dűlői jegyzőkönyve

[szerkesztés]

Itt először elcsúszott a Hegyközcsatár település helynevei, utcái és dűlői jegyzőkönyve, majd hiába igazította meg JSoos, ettől még a jegyzőkönyv a törlési megbeszélés aljára került. Apród vita 2024. április 7., 15:11 (CEST)Válasz

Illetve itt nincs benne a lezárás. Apród vita 2024. április 7., 15:14 (CEST)Válasz

Megoldották. Apród vita 2024. április 7., 16:24 (CEST)Válasz

Ez micsoda?

[szerkesztés]

Talán egy meggondolatlan substolás eredménye: [1]? B.Zsolt vita 2024. május 6., 09:56 (CEST)Válasz

Sajnálom, de nem emlékszem erre a szerkesztésre. Nyilván valami tévedésből fakad, de nem tudom már miért vagy hogyan csináltam. Ha gondolod, csináld vissza, vagy majd kijavítom én később, amikor nem telefonon vagyok. -- Malatinszky vita 2024. május 6., 13:47 (CEST)Válasz

A Birs nem tartozik az érdeklődési körömbe és a megoldást sem tudom erre a problémára. Az előzményt itt olvashatod: [2]. Egyenlőre vitalapra tettem a táblázatot, talán valaki bedolgozza majd a cikkbe. – B.Zsolt vita 2024. május 6., 21:43 (CEST)Válasz

A Birs cikket kijavítottam (nem volt szükség birsügyi szakértelemre, csak a laptörténetet kellett megnézni), és azt is kinyomoztam, hogy ez a kocsmafali szakasz volt a probléma kiindulópontja. --Malatinszky vita 2024. május 7., 06:02 (CEST)Válasz

Fentebb én is linkeltem a megbeszélést! :) Örülök, hogy megoldódott a probléma. :) – B.Zsolt vita 2024. május 7., 12:41 (CEST)Válasz

A 2023-as év kiemelt közreműködői

[szerkesztés]

Kedves András! A 2023. év közreműködői között, Az év bürokratái és átnevezői kategóriában 2. helyezést értél el, gratulálok! A következő wikitalálkozót május 18-án szombaton tartjuk, amikor A 2023. év szócikke és A 2023. év közreműködője díjazottjait is megünnepeljük. A nagy távolság ellenére érdeklődnék, hogy esetleg Magyarországon leszel-e éppen, el tudsz-e jönni a találkozóra? Üdvözlettel: VRéka (WMM) 2024. május 9., 11:27 (CEST)Válasz

Szia, Réka!
Köszönöm, hogy írtál, de sajnos nem tudok ott lenni, mert legközelebb csak júliusban leszek Magyarországon. Remélem, jól sikerül a találkozó.
Minden jót,
Malatinszky vita 2024. május 9., 12:14 (CEST)Válasz
Köszönöm a visszajelzést, sajnálom! Üdvözlettel: VRéka (WMM) vita 2024. május 14., 15:43 (CEST)Válasz

Szerkesztő:BluesD

[szerkesztés]

Az átirányítás célját azóta törölték, így a lap most nem létező lapra mutat, és hibalistán szerepel. Még mindig ragaszkodsz hozzá, hogy ne töröljü ki? Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2024. június 4., 11:08 (CEST)Válasz

Nem szívesen mondok olyat, hogy valamihez ragaszkodom. Maradjunk abban, hogy még mindig rossz ötletnek tartom a törlést. Ha nagyon érdekel az oka, keresd ki az adminüzenő archívumában a kapcsolódó szakaszokat. Mindenesetre a szakaszcímben szereplő lapra ötszáznál több belső hivatkozás mutat; ezeket mind ki kellene javítani a törlés előtt. Szerintem az élet ehhez túl rövid.
Én egyébként nem nevezném hibalistának a Speciális:Nem létező lapra mutató átirányítások lapot (gondolom, erre céloztál). Mint ahogy a piros linkeknek általában is lehet létjogosultsága, úgy a még vagy már nem létező lapokra való átirányításoknak is lehet. (Ha kell, mondok példákat is, de nyilván magadtól is ki tudsz ilyeneket találni.) Malatinszky vita 2024. június 4., 13:55 (CEST)Válasz
Nem igazán. A piros linkek értelmesek, az ezekre mutató átirányításoknak nem látom hasznát, inkább csak megtévesztőek. Éppen ezért nem baj, ha a sehova sem mutató átirányítás törlésével piros linkek keletkeznek, ezeken nincs mit javítani; ha valaki rákattint, a törlési naplóból úgyis kiderül, hova mutattak egykoron. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2024. június 4., 14:11 (CEST)Válasz
  • A listán mindjárt első helyen szerepel az Akif Ugurdur --> Akif Uğurdur átirányítás. Ha az Akif Uğurdur lap létezik, akkor ennek nyilván van értelme. De a lap nem létezik, mert Csurla áttette a feljavítóba. Ha most töröljük az átirányítást, Csurla pedig egy hónap múlva végez a feljavítással és újra tartalom kerül az Akif Uğurdur lapra, akkor szinte biztos, hogy senkinek sem fog eszébe jutni, hogy az Akif Ugurdur --> Akif Uğurdur átirányítást helyreállítsa.
  • Vladlen Drakulovics Unyicstozsin hadseregtábornok még meg nem írt szócikke fájó hiány a Wikipédián, amit jelez a számtalan rá hivatkozó piros link is. Sajnos azonban ezek többsége a szabályainknak meg nem felelő Vladlen Unyicstozsin alakra mutat. Ha elkészítjük a Vladlen Unyicstozsin --> Vladlen Drakulovics Unyicstozsin piros átirányítást, akkor ezzel arra ösztönözzük a szerktársakat, hogy a piros linkjeik eleve a majdan létrehozandó Vladlen Drakulovics Unyicstozsin alakra mutassanak.
Utolsó mondatod rámutat egy olyan kérdésre, ami gyakran felmerül bennem mindenféle átirányítások törlésekor. Mi a haszna annak, hogy egy átirányítást lecserélünk egy rózsaszín hátterű feliratra, amely tájékoztat bennünket arról, hogy itt egykoron átirányítás volt?
Ha ezeket megfontolod, jó; ha nem, az se nagy baj. Ne haragudj, nem szeretnék többet foglalkozni ezzel a témával. -- Malatinszky vita 2024. június 4., 14:46 (CEST)Válasz
A szócikkeket valóban javítandónak tartom én is, számon is tartom, a konkrét kérdés a userlapra vonatkozott. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2024. június 4., 14:51 (CEST)Válasz

Soltysiak Edina

[szerkesztés]

Szia András, törlésre jelöltem a Soltysiak Edina szócikket, kérlek szólj hozzá a TMB-hez, ha gondolod. --PallertitcoC 2024. június 6., 13:45 (CEST)Válasz

Köszönöm, hogy szóltál, de inkább nem. Engem ugyanis a cikk megmaradása nemigen izgat, csak azt szeretném, ha nem statáriális eljárásban intéznénk el az ilyen törléseket. -- Malatinszky vita 2024. június 6., 13:57 (CEST)Válasz

Trump

[szerkesztés]

Jó estét!

Még egy éve te javasoltad a címeket a Trump elleni eljárásokról szóló cikkeknek. Azok alapján az immunitási ügy cikkének (Trump v. United States (2024)) mi lenne szerinted a megfelelő címe (vagy maradjon ez)?

Köszönöm előre is, Kismenőkbaj van? 2024. július 2., 22:31 (CEST)Válasz

Szia!

Tekintve, hogy nincs másik Trump v. United States cikkünk, én elhagynám a címből a zárójeles részt, hiszen az a mi rendszerünkben egyértelműsítést jelent. Abban nem vagyok biztos, hogy magyarul a "v." szócska-e a jó, vagy inkább a "kontra". Talán ezt érdemes lenne a nyelvi kocsmafalon megkérdezni. --Malatinszky vita 2024. július 3., 07:46 (CEST)Válasz

Rendben, köszönöm. Kismenőkbaj van? 2024. július 3., 11:09 (CEST)Válasz

Észak-Amerika repülőterei

[szerkesztés]

Szia

Létrehoztam egy listát Észak-Amerika legforgalmasabb repülőterei utasforgalom alapján néven. Egész sok benne a kék link, de van még pár hiányzó. Megtennéd, hogy ellenőrzöd a még meg nem írt hiányzó cikkek linkjét, hogy jó néven hozhassam létre őket? Előre is köszönöm! B.Zsolt vita 2024. augusztus 4., 23:08 (CEST)Válasz

Szívesen, de adj egy kis időt, kérlek. Malatinszky vita 2024. augusztus 5., 06:59 (CEST)Válasz
Rendben, előre is köszönöm a segítséget! :-) – B.Zsolt vita 2024. augusztus 8., 22:43 (CEST)Válasz

@B.Zsolt: Bocs, hogy így megvárattalak.

Kezdve a Kiszolgált város oszlopnál: A huwikin, úgy tűnik, nincs külön cikk a Dallas–Forth Worth-i agglomerációról, sem a Seattle–tacomai agglomerációról, sem a Minneapolis–Saint Paul ikervárosról, sem a Baltimore–washingtoni agglomerációról. Én ezeket rendre így csinálnám:

A 30. sorban a városnak a Washington alakban kellene szerepelnie. A zöld linkeket jó lenne kékíteni.

Ami a repülőtér-elnevezésket illeti, erre Pasztilla csinált egyszer egy – szerintem nagyon jól használható – kisokost, amit most ideidézek:

Tehát az alapvetés az, hogy az OH. a desztinációt és a repülőtér nevét kötőjellel kapcsolja egymáshoz: Desztináció-Repülőtérnév. A repülőtérnév áll egy tulajdonnévi, azaz nagy kezdőbetűs előtagból és egy köznévi, azaz kis kezdőbetűs utótagból (repülőtér). A probléma, ami felett elsiklottam az, hogy az OH. csak helynévből -i képzővel képzett repülőtérneveket ad meg: Bécs-Schwechati repülőtér, Berlin-Schönefeldi repülőtér, Budapest-Ferihegyi repülőtér, Moszkva-Seremetyjevói repülőtér (OH. 1233b.). Alapvetően a különböző repülőtérnév-típusok különböztethetőek meg:

  1. A desztináció és a közigazgatási/földrajzi hovatartozás egybeesik, ami a repülőtér nevében is tükröződik, pl. Airport de Bruxelles, ebben az esetben az -i képzős repülőtérnév indokolt: Brüsszeli repülőtér.
  2. A desztináció és a közigazgatási/földrajzi hovatartozás elkülönül, ez a repülőtér nevében is tükrüződik, pl. a Londont kiszolgáló Lutoni repülőtér, vagy a Bécset kiszolgáló Schwechati repülőtér elnevezése London Luton Airport, illetve Flughafen Wien-Schwechat. Ez magyarban az OH. fenti példái alapján a London-Lutoni repülőtér, illetve a Bécs-Schwechati repülőtér szerkezetekkel tükröztethető.
  3. A desztináció és a közigazgatási/földrajzi hovatartozás elkülönül, de a repülőtér nevében csak a desztináció(k) jelenik/nek meg, pl. a saint-louis-i Aéroport international Basel-Mulhouse-Freiburg esetében az -i képző használata indokolatlan, s a szerkezet a Basel-Mulhouse-Freiburg repülőtér elnevezéssel tükröztethető.
  4. A repülőtér nevében csak a desztináció és a repülőtér elnevezése, kvázi-fantázianeve található meg, pl. Stockholm-Arlanda flygplats vagy Aéroport de Paris-Charles-de-Gaulle. Ezekben az esetekben szintén az OH. által javasolt kötőjeles kapcsolás követendő, de értelemszerűen -i képző nélkül, azaz: Stockholm-Arlanda repülőtér, illetve Párizs-Charles de Gaulle repülőtér.
  5. A repülőtér nevében a közigazgatási hovatartozással azonos desztináció és a repülőtér elnevezése, kvázi-fantázianeve található meg, pl. Aéroport Nice Côte d’Azur, azaz a reptér elhelyezkedése és desztinációja egyaránt Nizza. Ebben az esetben nem hibáztatható sem a Nizza-Côte d’Azur repülőtér, sem a Nizzai Côte d’Azur repülőtér megoldás, ez utóbbi mégis értelemtükröztetőbb.
  6. A repülőtér nevében csak a közigazgatási/földrajzi hovatartozás és a repülőtér elnevezése, kvázi-fantázianeve található meg, de ilyenre egyelőre példát nem találtam.
  7. A repülőtér nevében a desztináció, a közigazgatási hovatartozás és a repülőtér elnevezése, kvázi-fantázianeve egyaránt helyet kap, pl. Aeroporto di Roma-Fiumicino "Leonardo da Vinci". Ebben az esetben a fenti vonalat továbbvezetve Róma-Fiumicinói Leonardo da Vinci repülőtér az értelemtükröztető írásmód.

Pasztilla 2009. április 22., 21:01 (CEST)

Ennek alapján a piroslinkes nevek rendre így lennének: Nashville-i nemzetközi repülőtér, Daniel K. Inouye nemzetközi repülőtér, Dallas-Love repülőtér, Guadalajarai nemzetközi repülőtér St. Louis-Lambert nemzetközi repülőtér, William P. Hobby repülőtér, Tijuanai nemzetközi repülőtér, Raleigh-Durham nemzetközi repülőtér, John Wayne repülőtér, Oaklandi nemzetközi repülőtér, Monterreyi nemzetközi repülőtér.

A táblázatban több helyen vessző áll pont helyett (St, Louis; William P, Hobby Airport). Ezeket nyilván javítani kell.

--Malatinszky vita 2024. augusztus 13., 13:25 (CEST)Válasz

Szia

Köszönöm a segítséget, sikerült minden linket bekékítenem! :) Kicsit lassan haladtam, mert a linkeket nem csak ebben a cikkben javítottam, hanem még ott is, ahol rábukkantam szerte a Wikin. Meg kellett pár kategória, hozzáírtam néhány városhoz is pár sort...

Az útmutatót felírom a repülésműhelyhez is, hogy máskor is meglegyen. – B.Zsolt vita 2024. augusztus 14., 23:04 (CEST)Válasz

Esszé?

[szerkesztés]

Nézd, a második javításom egy rövidítés volt, ezért nem értem a kritikádat. Ami az elsőt illeti, Horthy felelősségének a mértéke egyszerűen történészi vitakérdés. Az viszont tény, hogy leállította a deportálásokat, és ezt a tényt illik megemlíteni, amikor azért szidjuk, hogy 1944 márc. 19 után is kormányzó maradt. Nem semleges az egyik álláspontot (hogy háborús bűnös) a bevezetőben hozni, a másikról (ill. egy egyensúlyozni próbáló, forrásolt szövegről) meg azt mondani, hogy nincs helye a bevezetőben, mert esszévé duzzasztja. Számomra elfogadható, objektíve pedig semleges megoldás, ha a Horthyra vonatkozó részt simán törlöd a bevezetőből, amennyire látom, te írtad. Ha lent ismerteted a vitát és nem törlöd a forrásolt hozzászólásomat, az is OK. Csomorkány vita 2024. augusztus 14., 23:11 (CEST)Válasz

Bocsánat a szerk. összefoglaló miatt

[szerkesztés]

Sajnos a szerkesztéseim indoklását nem tudom javítani, de örömmel látom, hogy Horthy felelősségének lenti taglalását nem húztad ki. Viszont a bevezető nem lehet ennyire egyoldalú. Eichman mellé állítod oda Horthyt. Lehet ilyen véleményed, de ne képzeld már, hogy nincsenek más vélemények. Jeszenszky Géza pl. vitatkozik veled az idézett cikke szerint, hiszen Horthy "tévedéséről" beszél és nem büntetőjogi felelősségéről. Nota bene: a zsidótörvényeket Horthy tényszerűen aláírta, ezért azokért mindenképpen felelős. Csomorkány vita 2024. augusztus 15., 08:52 (CEST)Válasz

en:Prekmurje Slovene

[szerkesztés]

Üdv! Az angol wikin helyre akartam hozni a vend nyelvről szóló cikket, ami parlagon hevert évek óta és sok rossz (mondjuk inkább torzított infót) vittek be más szerkesztők elavult források alapján. Egy amerikai professzor nemrég lefordította és Bostonban kiadta a nyelv nyelvtankönyvét. Ennek alapján és más források alapján igyekeztem rendesen kialakítani. De még mindig azt mondják, hogy ez poor english. Nem titkolom, hogy szeretném, ha jobban meg lenne fogalmazva, mert arra készülök, hogy a SIL Internationalhoz készülök beadni kérvényt a vend nyelv bejegyeztetésére. Megnéztem az egyéb nyelvekről szóló korábbról maradt beadványokat és sokszor nézik az angol wikipédiát. @Szilas: javasolta, hogy téged keresselek, mert te jobban tudsz angolul. Doncsecz~enwiki vita 2024. augusztus 16., 09:25 (CEST)Válasz

Kijavítgattam az első néhány bekezdést, de aztán felhagytam vele, mert ez a téma nem igazán áll közel a szívemhez. Malatinszky vita 2024. augusztus 16., 13:46 (CEST)Válasz

Gondolom, de csak annyit szeretnék, hogy a cikk egészéből legalább nagyrészt eltűnjenek a komolyabb hibák. Az apróságok annyira talán nem lényegesek. Éppkézlább mondatokból kell állnia. A történelem és a mai állapotot tárgyaló résznél szerintem ez a legjobban elmondható. Doncsecz~enwiki vita 2024. augusztus 16., 20:53 (CEST)Válasz

Európai idő

[szerkesztés]

Tőled nézve talán nem releváns, de a huwiki olvasóinak elsöprő többsége Európában él, az éjjel szempontjából pedig tökmindegy, melyik konkrét időzónára gondolunk. Az európai idő szerint fordulat használatos. Mindegy. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2024. augusztus 18., 01:34 (CEST)Válasz

Nekem rémlik valami megbeszélés, ahol abban maradtunk, hogy a távoli időzónákban történt eseményeket a helyi idő (és ami lényegesebb, a helyi dátum) szerint tartjuk nyilván. E szerint az elv szerint a kamcsatkai földrengés augusztus 18-án történt, akkor is, ha számomra ez még mindig holnapi dátum. Malatinszky vita 2024. augusztus 18., 02:17 (CEST)Válasz
Legyen így, csak azért írtam, mert a szerkesztési összefoglalóban kérdőjelezted meg egy létező fogalom értelmét. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2024. augusztus 18., 07:24 (CEST)Válasz
Értelek, köszönöm. Malatinszky vita 2024. augusztus 18., 11:23 (CEST)Válasz

Ötvös Bence

[szerkesztés]

Szia! Szomorúan látom, hogy 10 nappal a jelölés után lezártad a vitát, törölted a szócikkét. Több mint 100 NB I-es mérkőzésen szerepelt, bajnoki ezüstérmes, nemzetközi kupamérkőzéseken is szerepelt (és hamarosan fog is). A cikkalanytól független, megbízható magyar és nemzetközi forrásokkal, hivatkozásokkal volt ellátva, hasonlóan a többi labdarúgóhoz. Az adatlapok (szerintem forrásértékűek), (HLSZ, MLSZ Transfermark, Soccerway, stb.) részletesen, a meccsösszefoglalók említésszerűen taglalják, hogy mikor, hol milyen szerepet játszott az adott játékos a csapatban, az eredmény alakulásában. Más esetekben több idő után megmaradhatott a szócikk (pl. Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/Nagy Krisztián (labdarúgó, 1995) vagy Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/Májer Milán). Jávori István Itt a vita 2024. augusztus 20., 18:52 (CEST)Válasz

Ahogy a lezárásban is írtam, ha lesz róla független, részletekbe menő említés független forrásban, helyre lehet állítani a cikket. -- Malatinszky vita 2024. augusztus 20., 20:02 (CEST)Válasz
Talán abban egyetértünk, hogy egy olyan magyar labdarúgó, aki több mint 100 első osztályú mérkőzésen játszott, és a 2021–2022-es szezonban ezüstérmet szereztt, az nevezetes játékos. Ezen kívül a Kisvárda és a Paks együttesében is (ahogy a szócikkben is szerepelt) nemzetközi kupameccseken vett részt eredményesen (gól gólpasszok). Az adatlapok közül a Transfermarkt-com-ra forrásként a sportújságírók is (tévében, újságokban) hivatkoznak. Ötvös Bence oldalán részletesen, precízen látható, hogy hol mettől meddig, milyen eredményességgel szerepelt, mennyi a piaci értéke euróban. A Soccerwaynál még az ezüstérme is fel van tüntetve. A magyar adatlapokat már említettem. (A női vízilabdázók és az F1 pilóták szócikkei is adatlapokra épülnek.) A szócikkben (emlékezetem szerint) a Nemzeti Sporttól az eredmények.com-tól is voltak hivatkozások. Milyen egyéb független, részletekre menő forrásokra gondoltál? Hol keressek ilyeneket? Addig is, ha lehet, állítsd már vissza, légy szíves, a szócikket forráskérővel (részben nincs forrás), így könnyebb lenne bővítenem, kiegészítenem! Köszönettel: – Jávori István Itt a vita 2024. augusztus 20., 21:13 (CEST)Válasz

Támogatom Jávori istván kérését: jó lenne a szócikket (akár forráskérővel) visszaállítani. Jávori István a TMB kiírásához képest jelentősen bővítette a szócikket. Én magam nem értem, miért került törlésre (magyarul: miért törölted, LOL), én nem tettem volna, de hát nem vagyunk egyformák. Csigabiitt a házam 2024. augusztus 20., 21:23 (CEST)Válasz

A nevezetesség szempontjából nem releváns, hogy a cikkalany hány első osztályú mérkőzésen játszott és milyen érmet szerzett. Ami számít az az, hogy van-e róla több, részletekbe menő független említés. Ehhez képest amikor a cikk forrásait végignéztem, azt láttam, hogy a források egy része nem független (ilyen az MLSZ vagy a HLSZ adatbázisa, amelyekben éppen azért szerepel a cikkalany, mert tagja ezeknek a szervezeteknek), a többi pedig nem részletekbe menően taglalja, csak egy-egy meccsen nyújtott teljesítményéről szól fél mondatban, vagy azt említi meg, hogy melyik klubhoz igazolt át. Amire itt szükség volna, az valami életrajz, portré, egy-egy mondatnál hosszabb interjú, vagy bármi más formátumú független említés, ahol legalább néhány bekezdésen át, részletesen van szó a cikkalanyról.

A cikkel egyébként nem az a probléma, hogy nem eléggé bő és azt sem vitatom, hogy a cikk állításai forrással alá vannak támasztva (tehát nem tartom szükségesnek az általatok javasolt forráskérőt). A cikkel az a probléma, hogy a cikkalany nem nevezetes a szónak abban az értelmében, ahogy azt a WP::NEV leírja. Ezt már XXLVenom999 is kifejtette a kiírásban, és ebben azóta sem látok változást.

Én ezért a cikk helyreállítását továbbra sem támogatom, de persze nem fogok hisztit csapni ha a többi admin felülbírálja a döntésemet. Ha erre igény van, talán az adminüzenőn lenne jobb folytatni. --Malatinszky vita 2024. augusztus 20., 22:47 (CEST)Válasz

A Nemzeti Sport Online oldalán (jelenleg) 23 bejegyzés található Ötvös Bence (címke) alatt. Ezek elfogadhatók független forrásnak?

Igen, köszönöm, éppen az ilyen említéseket hiányoltam. Vissza is állítom a cikket. Malatinszky vita 2024. augusztus 21., 17:54 (CEST)Válasz
Én is köszönöm: a visszaállítást. – Jávori István Itt a vita 2024. augusztus 21., 19:17 (CEST)Válasz

@Malatinszky: Sajnálom hogy az amúgy helyes döntésed utólag megváltoztattad. Most előfordulhat hogy én vagyok a vak, vagy a mentálisan korlátolt, de én még mindig nem látom sem azt hogy ez az ember mitől nevezetes, sem azt hogy hol vannak azok a források amik életét, pályafutását RÉSZETEKBE MENŐEN tárgyalják. Van néhány pár soros NSO-s forrás, ahol (a napi sporthírek számának megtartása okán) két kérdéses, semmitmondó interjúkat készítettek vele, ahol kifejti hogy hiányolja a gólt, meg hogy az új edzőtáborba vitte magával a családtagjait. Ez mind remek, csak az nem derül ki továbbra sem hogy miről nevezetes. Semmi olyan nem mondható el róla, ami kismillió másik emberről ne volna. De örülök, hogy a fociimádatnak ekkora lobbiereje van, hogy már TMB-eredményt is megvétóznak közfelkiáltásra, azért kíváncsi lennék Jávori István indoklására, miért tekinti ezt a sokezredik focistát annyira fontosnak, hogy foggal-körömmel a szócikkéért harcol. Ahogy arra is, hogy régi motoros, megbecsült szerkesztőként hogyan érvelhet konzisztensen focisták TMB-jén maradás mellett azzal az indokkal, hogy NB1-ben szerepelt X meccsen, meg Y gólt lőtt. Ez a dolga, ezért fizetik. Hány pékről van szócikkünk pusztán azért, mert kisütött X kenyeret egy héten? Azt is elszomorító látni, hogy mennyi energiát fektetnek egyesek abba, hogy valahogy sikerüljön a nevezetességet ráhúzni egy olyan emberre aki semmiről nem nevezetes. Magánvélemény, de ezt az időt és energiát fontos cikkek írására is lehetne fordítani, a sallang szaporítása helyett.

Mindazonáltal örülök, hogy ennyit ért a véleménykérés év elején, illetve hogy ennyire tiszteletben van tartva annak a közösség által megszavazott eredménye (11:3 arányban döntöttünk úgy hogy nem megfelelő források a napi sporthírek és átigazolási hírek). Szerintem legegyszerűbb volna kinyilvánítani, hogy minden élő ember, aki életében belerúgott egy labdába, azonnal és megfellebbezhetetlenül nevezetes. Szemeteljük csak tele az eredetileg komolynak szánt enciklopédiát noname focisták áradatával, nincs még elég belőlük. A nevezetességi irányelveket meg ilyenkor tekintsük csupán ajánlásnak. – XXLVenom999 vita 2024. augusztus 21., 20:12 (CEST)Válasz

Én szeretném ezt a cikket most már elengedni. Malatinszky vita 2024. augusztus 21., 21:11 (CEST)Válasz

United States

[szerkesztés]

Szia

Az angol nyelvű cikkekben gyakran szerepel az United States kifejezés, ami szó szerint Egyesült Államok-at jelent. Szükséges-e a magyarban pontosítani, hogy ez az Amerikai Egyesült Államok? B.Zsolt vita 2024. augusztus 22., 22:29 (CEST)Válasz

Ellenőrzések

[szerkesztés]

Szép estét!

Köszönöm szépen az üdvözlő üzenetet a vitalapomon! Ránéznél kérlek a szócikkekre, amiket létrehoztam, vagy amiken nagymértékben változtattam? Előre is köszönöm! Rmilan907 vita 2024. augusztus 28., 20:41 (CEST)Válasz

Cikkjelölt:Mika Peltola

[szerkesztés]

Szia! Kérlek, hogy nézd meg a törölt Cikkjelölt:Mika Peltola esetében valóban lejárt-e a három hónap. A Mika Peltola oldalon az olvasható, hogy július 11-én lett cikkjelölt. Ha ez így van, akkor még nem járhatott le a 90 nap. Üdv, Csurla vita 2024. szeptember 14., 09:42 (CEST)Válasz

Igazad van, valamit elnézhettem. Helyreállítottam a lapot. Köszönöm, hogy szóltál. -- Malatinszky vita 2024. szeptember 14., 14:05 (CEST)Válasz
Köszönöm, Csurla vita 2024. szeptember 14., 17:48 (CEST)Válasz

@Csurla: Ha már szóba jött ez a játékvezető-projekt: Hogy állunk a cikkjelöltté minősítésekkel? Látom, hogy te egy csomó cikket betettél a feljavítóba, párat XXLVenom is, de nem tudom, hogy ez mekkora százaléka a teljes állománynak. Történt tényleges feljavítás is, ahol a cikk visszakerült a főnévtérbe? Vannak olyan játékvezető-cikkek, amiket megnéztél, és a cikknévtérben hagytad, mert úgy döntöttél, hogy rendben vannak? --Malatinszky vita 2024. szeptember 14., 18:51 (CEST)Válasz

A Labdarúgó-játékvezetők listája szócikk teljesen újra szerkesztésre került és lettek újabb allisták. Így gyakorlatilag az összes játékvezető-szócikket átnéztem. Kb 25-33 százaléka ment feljavítóba és abból csak nagyon kevés került vissza a szócikktérbe. A szócikktérben maradt cikkek nevezetesek lehetnek, de van amin még kell majd javítani. Az egy újabb kör lesz majd valamikor később. A mostani állomány kezelhetőbb. Ilyen tömeges törlésre már nem kell számítani. Kb 600+ szócikk került törlésre. Csurla vita 2024. szeptember 14., 19:58 (CEST)Válasz

Ashley Biden

[szerkesztés]

Mi a véleményed arról, hogy Joe Biden szexuálisan traumatizálta a lányát azzal, hogy vele zuhanyzott? Marcell.Lovas93 vita 2024. október 5., 18:50 (CEST)Válasz

A legkevésbé sem áll szándékomban erről a témáról a Wikipédián fórumozgatni. -- Malatinszky vita 2024. október 8., 15:07 (CEST)Válasz

Idézési kérdés

[szerkesztés]

Kedves Szerkesztőtárs. Másolás kapcsán érdeklődök, nehogy valami baj legyen belőle: Ebből a cikkből mennyit szabad idézni az Univerzum Könyvtár című oldalra? Van erre valami matematikai szómérőlap? 12akd vita 2024. október 16., 15:06 (CEST)Válasz

Üdvözöllek!

A WP:NEMSZABAD irányelv szerint a szócikkeknek maximum tíz százaléka állhat idézetből. A Szerzői jogi törvény szerint az idézés a Wikipédia "jellege és célja által indokolt terjedelemben" megengedett. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Zalai Hírlap cikkéből (amit Arcanum-előfizetés nélkül nem tudok megnézni) csak olyasmit idézhetsz, amit fontos azokkal a szavakkal visszaadni, amiket az újságíró annak idején használt. Fiktív példával:

Az Univerzum Könyvtár politikai fogadtatása pozitív volt. A Zalai Hírlap újságírója például úgy fogalmazott, a könyvsorozat „a szocialista kultúrpolitika diadala, a dolgozók művelődésének páratlanul hasznos eszköze”.

Az a gondolatmenet viszont, hogy „ezt a bekezdést olyan jól megírta a Zalai Hírlap, hogy megállná a helyét így ahogy van a Wikipédiában, úgyhogy most beemelem a cikkembe” nem megengedhető. A cikket persze használhatod forrásnak, és a benne lévő tényeket beírhatod a cikkedbe a saját szavaiddal.

Akármennyit is idézel, nyilván idézőjelet kell használnod és meg kell jelölnöd az idézet forrását és -- lehetőség szerint -- a szerzőjét.

Remélem, segít a válaszom.

Malatinszky vita 2024. október 16., 15:33 (CEST)Válasz

@Malatinszky: Köszönöm szépen a válaszod. 12akd vita 2024. október 16., 16:06 (CEST)Válasz

Dögölj meg!

[szerkesztés]

Rohadjál meg! Dögölj meg! 5000 Mérföld vita 2024. október 20., 10:22 (CEST)Válasz

Rendőrmúzeum

[szerkesztés]

Kedves munkatárs. Szeretném megkérdezni, hogy ilyen formában átfogalmazva az eredeti helyről átvétel után jó lesz az anyag? 12akd vita 2024. október 25., 08:37 (CEST)Válasz

Malatinszky Elek

[szerkesztés]

Ne haragudj a zavarásért, de szeretnék feltenni egy kérdést. Több építészéletrajzot írok, és van egy 19. századi építőmester, Malátinszky Elek, aki Skacel Józseffel tervezett és/vagy kivitelezett bérházakat (pl. Budapesten). Tudsz-e valamit róla, arra gondoltam, hátha felmenőd lehetett. Üdvözlettel: 12akd vita 2024. november 6., 08:28 (CET)Válasz

Nem tudok róla semmit. -Malatinszky vita 2024. november 6., 12:48 (CET)Válasz
Köszönöm. 12akd vita 2024. november 6., 14:28 (CET)Válasz

Enwiki deadminálás

[szerkesztés]

Amennyiben nem hallottál róla, esetleg releváns irányelvpélda lehet. Bencemac A Holtak Szószólója 2024. november 6., 09:47 (CET)Válasz

Nem hallottam róla, de azt tudom, hogy a dewikin hasonló modell működik. Köszönöm, hogy ezt megosztottad velem. -- Malatinszky vita 2024. november 6., 12:54 (CET)Válasz

Amerikaiakra hivatkozás

[szerkesztés]

Szia!

(Mivel Téged tartalak a legmegfontoltabb szerkesztőnek) kérdeznék valamit. Éppen egy éve készült el a cikk, ami több tízezer [[Amerikai Egyesült Államok|amerikai]] belső hivatkozás egy részének kiváltására született. No, a kiváltás eléggé rabszolga munka, amit 1-2 hónapja kezdtem el, de még van hátra legalább húszezer átnézése. Én úgy gondolom, hogy az amerikai autóversenyzők, színészek stb. esetén az [[Amerikaiak|amerikai]] link helyénvaló, de már a filmek, együttesek esete necces, az amerikai rakéták esetén meg nem is jogos. Először is a véleményedre lennék kíváncsi, hogy jól gondolom-e? Másodszor, hogyan lehetne befolyásolni a jövőbeni helyes hivatkozást? Köszönöm a segítségedet. – Porrimaeszmecsere 2024. december 1., 17:19 (CET)Válasz

Bocs, hogy csak most válaszolok. Szerintem jól gondolod, hogy az Amerikaiak szócikkre való hivatkozás csak emberek esetében helyénvaló, más esetekben meg kell hogy maradjon az [[Amerikai Egyesült Államok|amerikai]] alakú hivatkozás. Nem tudok hathatós módszert arra, hogy a jövőben helyesen hivatkozzanak a szerktársak. Őszintén szólva én azt sem tartom rossznak, ha személy esetében is az országra linkelünk (pl.: Joe Biden [[Amerikai Egyesült Államok|amerikai]] elnök). --Malatinszky vita 2024. december 5., 14:47 (CET)Válasz
Köszönöm szépen a válaszodat, annak meg örülök, hogy egyetértünk a hivatkozások használatában. Bottal nem vészes munka, ha éppen máshoz nincs kedve az embernek, meg elég sok ilyen népneves cikk létezik. Akkor csinálgatom így tovább, hogy haladjon. – Porrimaeszmecsere 2024. december 5., 16:29 (CET)– Porrimaeszmecsere 2024. december 5., 16:28 (CET)Válasz

Hiszen Biden elnöksége esetében az amerikai mást jelent, mint az amerikai autóversenyzőknél. Az amerikai elnök az USA elnökének rövidítése. Fogalmazzunk úgy, hogy még a személyek esetén is szelektálni kell kontextustól függően. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2024. december 5., 16:54 (CET)Válasz

Egyetértek, így tettem eddig is. – Porrimaeszmecsere 2024. december 5., 23:00 (CET)Válasz

Nyilvánvaló végzet

[szerkesztés]

Szia

A Nyilvánvaló végzet cikk vitalapján ketten vitatják a kifejezés helyes formáját. Te, mint Amerikában élő személy, hozzá tudnál szólni ehhez a kisebb vitához? A cikkcímet én nem tartom negatívnak, de lehet csak azért, mert már oly sokszor olvastam és írtam le a kifejezést. B.Zsolt vita 2024. december 5., 18:36 (CET)Válasz