A sólyomfélék családjának egyik legnagyobb elterjedési területű képviselője. Körülbelül akkora, mint egy nagy testű varjú. Háta kékesszürke, hófehér hasán fekete, csepp alapú pettyek rendeződnek sorokba. Fekete fején ugyancsak fekete „bajusz” húzódik. Ahogy a többi madárevő ragadozó madárnál is megfigyelhető, a vándorsólyom nemi kétalakúsága is erőteljes: a tojó jóval nagyobb, mint a hím. A vándorsólyom főleg gyorsaságáról ismert: zuhanórepülés közben elérheti a 322 km/h sebességet is, ezzel a Föld leggyorsabb állata.
Költőterülete az arktiszitundrától a trópusokig terjed. Majdnem a teljes Földön megtalálható, kivéve a leghidegebb sarki területeket, az igen magas hegységeket, a legforróbb esőerdőket és Új-Zélandot – ezzel a világ legelterjedtebb ragadozó madara. Magyar, angol és tudományos neve egyaránt arra a tulajdonságára utal, hogy északi populációjának egyedei igen vándorló kedvűek. A természettudósok 17–19 alfaját különböztetik meg. Még nem tisztázott, hogy a sivatagi sólyom, más néven berber sólyom (Falco pelegrinoides) külön faj-e, vagy a vándorsólyom két afrikai alfajának egyikéhez tartozik-e.
Első lépéskét kattintsunk a Kezdőlapra, amelyen július 5-én, vasárnap végén, és a 27. hét végén az éjféli Himnuszig a „Kiemelt cikk” rovatban az aktuális Jumièges-i Róbert cikkajánló alatt a „Vándorsólyom” ezen együttesben látható:
„A kezdőlapon legutóbb megjelent szócikkek: Vándorsólyom • Igeragozás és igehasználat a román nyelvben • Albán ortodox egyház • Holdlovag • A Nibelung gyűrűje • Paul Keres • SMS Szent István”.
További kiemelt lapok – *feridiákvita2020. július 5., 23:49 (CEST)[válasz]
július 2. 12.00 és július 5. 23.59 között: Jumièges-i Róbert
Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!
A jumièges-i apátság romjai
Jumièges-i Róbert, néha Robert Chambert vagy Robert Champart (meghalt 1052 és 1055 között) volt Canterbury első normannérseke. Kezdetben a Franciaországban fekvő roueniSzent Ouen apátságperjele volt, majd 1037-ben a Rouen melletti jumièges-i apátságapátja lett. Hitvalló Eduárd angol király jó barátja és tanácsadója volt, aki 1044-ben kinevezte Londonpüspökévé, majd 1051-ben érsekévé. Róbert csak nagyjából 18 hónapig töltötte be az érseki posztot. Már ezt megelőzően konfliktusba került a nagy hatalmú Wessexi Godwin gróffal, és érseksége alatt a figyelmet a családjától Godwinhoz és családjához került földek visszaszerzésére összpontosította. Meg is tagadta Spearhafocnak, London püspöki székében az ő utódjának kinézett jelöltnek a felszentelését. A jelölt Eduárd választottja volt. Godwin és Róbert viszonya annyira elmérgesedett, hogy 1052-ben Róbertet eltávolították hivatalából és száműzték.
Egy középkori normann krónikaíró, Jumièges-i Vilmos, aki Róberttel nem állt rokoni kapcsolatban, és Róbert onnét kapták nevüket, hogy Jumièges-ben voltak szerzetesek. Írásai szerint Róbert 1051-ben vagy 1052-ben Normandiába ment, és elmondta Vilmos hercegnek, a későbbi angol királynak, hogy Eduárd őt szeretné örökösévé tenni. Az utazás biztos időpontja, és ennek megtörténte a valóságban a történészek között még vita tárgyát képezi.
Az érsek száműzetésben Jumièges-ben halt meg valamikor 1052 és 1055 között. Róbert Jumièges-ben jelentős építészeti munkálatokban segédkezett, és lehet, hogy részese volt az első angliai román stílusú épület, a mai Westminsteri apátság helyén állt templom felépítésében is. Róbert eltávolítása volt Vilmos hódítóútjának egyik oka.
Hódító Vilmos uralkodása normandiai hercegként 1035. július 3-án kezdődött. I. Vilmos angol király Londonban, 1066. december 25-én történt megkoronázásával lett. Kettős uralkodása 1087. szeptember 9-én bekövetkezett halálával ért véget.
Gratulálok! Eredményes lett javaslatod. 2020. július 2-án, csütörtökön déltől július 5-én, vasárnap éjfélig Jumièges-i Róbert cikkajánlója van fenn a „Kiemelt cikk” rovatban a Kezdőlapon. Ezen cikkajánló záró szakasza Jumièges-i Róbert halálával, majd több mint harminc évvel utána, 1087. szeptember 9-én I. Vilmos angol király halálával ért véget. De a történelem ment tovább, és ránk is vár a méltó folytatás. – *feridiákvita2020. július 5., 22:05 (CEST)[válasz]
28. hét
július 6. 0.00 és július 9. 11.59 között: Tendzin Gyaco
A dalai láma a tibetiek vallási vezetője. A tibeti buddhizmus felfogása szerint az elődei reinkarnációjaként született e világra. Világszerte híres előadó, gyakran karizmatikus egyéniségként jellemzik. Ő az első a dalai lámák sorában, aki nyugatra utazott, hogy a buddhista tanításokat hirdesse, és hangsúlyozza az etika és az egyetemes felelősségtudat valamint a vallások közötti párbeszéd fontosságát.
Annak ellenére, hogy a 14. dalai láma „egyszerű buddhista szerzetesként” jellemzi magát, valójában a világbéke nagykövete és inspiráló szószólója is egyben. Három fő dolog mellett kötelezte el magát egész életére. Az emberi lények szintjén, elkötelezte magát, hogy támogatja az egyetemes emberi értékeket, például az együttérzést, a megbocsájtást, az elfogadást, az elégedettséget és az önfegyelmet. Másodikként, hívőként, elkötelezte magát, hogy támogatja a nagy világvallások hagyományai közötti harmóniát és egyetértést. Harmadikként, mivel tibeti és a dalai láma címet viseli, elkötelezte magát, hogy megőrzi a tibeti buddhista kultúrát, amely a béke és az erőszakmentesség kultúrája.
A dalai láma díjainak és elismeréseinek száma meghaladja a százötvenet, amelyből több mint ötven tiszteletbeli doktori cím. Ezek között szerepelnek díszpolgári, tiszteletbeli doktori és professzori elismerések, életműdíjak, medálok és aranyérmek. Az egyik legjelentősebb elismerését 1989. december 10-én kapta, amikor a Nobel-békedíjat neki ítélte a norvég Nobel-bizottság. 2010. szeptember 18-án, hetedik magyarországi tartózkodása során átvehette a Budapest díszpolgára címét.
Kezdőlapunkon a mai napon a „Kiemelt cikk” rovatban a hét kezdetétől közepén a déli harangszóig Tendzin Gyaco Nobel-békedíjas dalai láma képes cikkajánlója szerepel. Ezen kiemelt cikk vitalapján: a Vita:Tendzin Gyaco laptörténetében ez olvasható: „ Ez a szócikk 2015. július 6. és 2015. július 9. között szerepelt a kezdőlapon (ajánló).”
Még néhány percig zárjelben, de már ott a folytatás. Most leveszem a zárjelet, és a vitalapi laptörténet így módosul:
„ Ez a szócikk 2015. július 6. és 2015. július 9. (ajánló), valamint 2020. július 6. és 2015. július 9. (ajánló) között szerepelt a kezdőlapon.”
A The Emancipation of MimiMariah Carey amerikai énekesnő tizennegyedik albuma és kilencedik stúdióalbuma. 2005. április 4-én (az Amerikai Egyesült Államokban április 12-én) jelent meg. Az album dalaiban számos, a R&B-zal rokon műfaj megjelenik, az 1970-es évekbeli retro-soultól a quiet storm, gospel és más műfajokig. Az album több szempontból is Carey legsikeresebb albuma; ez jelentette számára a nagy visszatérést, miután előző albumai nem arattak akkora sikert, mint amiket karrierje első felében megjelentetett. Az album a Billboard 200 albumslágerlista első helyén nyitott, és az énekesnő minden eddigi albuma közül ebből kelt el a legtöbb a megjelenését követő első héten; az Egyesült Államokban, ahol ez volt 2005 legtöbb példányszámban elkelt albuma, az eladási adatokat tekintve ez Carey második legsikeresebb albuma az 1995-ben kiadott Daydream után. A The Emancipation of Mimi az USA-ban hatszoros platinalemez lett, és elnyerte a legjobb kortárs R&B-albumnak járó Grammy-díjat a 2006-os díjkiosztón; világszerte több mint tízmillió példányban kelt el.
Az albumról több kislemez jelent meg, mint Carey eddigi bármelyik albumáról, köztük a We Belong Together, mely az énekesnő egyik legnagyobb sikere; számos országban vezette a slágerlistát, és egyben segített Careynek megdönteni több rekordot; az album további, szintén nagy sikerű kislemezei közül a legfontosabbak az It’s Like That, a Shake It Off, a csak Európában megjelent Get Your Number, a Say Somethin’ és az album új kiadásán szereplő Don’t Forget About Us.
A Názáreti Egyházkeresztény egyház, a wesleyánus szentségmozgalomhoz tartozó evangéliumiprotestáns felekezet. Küldetésük: „minden népet Krisztushoz hasonló tanítvánnyá tenni”. 2014-ben az egyháznak 2 295 106 tagja és 29 395 gyülekezete volt 159 országban. Legtöbb tagja az Amerikai Egyesült Államokban van (631 454 fő).
Az Egyház 56 oktatási intézményt tart fenn szerte a világban. Az evangéliumi egyházakra jellemző módon a Názáreti Egyháznak is vannak ébredési összejövetelei és missziós munkái. Az egyház központja a Missouri állambeli Kansas Cityben van. Ugyanitt található az egyház kiadója a Názáreti Kiadóház. 2005-ben az egyetemes tanács úgy döntött, hogy a székhely átköltözik a kansasiLenexa városba.
A Názáreti Egyház a nevét Jézusról kapta, akit az emberek názáreti Jézusként ismertek. Názáret volt Jézus lakóhelye, ezért mind őt, mind a tanítását a názáreti névvel különböztették meg. Így nevezték őt a követői és az ellenségei egyaránt. „…és amikor odaért, abban a városban telepedett le, amelyet Názáretnek neveztek, hogy beteljesedjék, amit a próféták mondottak: názáretinek fogják őt nevezni.” (Máté 2:23) Később Jézus követőire is használták ezt a jelzőt. Pál apostolt a „názáreti irányzat fejé”-nek nevezi az ApCsel. 24:5.
Az egyház alapítója (Phineas F. Bresee) azért választotta ezt a nevet, mert Jézus alázatos, földi szolgálatára akart utalni egy olyan időszakban, amikor a társadalmi különbségek az egyházon belül is nagyon érezhetőek voltak. Missziójának ő ugyanazt tekintette, amit Jézus: szolgálni az embereknek minden szükségükben.
Mások is csatlakoztak ehhez a szolgálathoz, így nőtt ez az egyház közel 100 év alatt több mint egymillió tagú, sok országban szolgáló egyházzá.
FAdamus társunk 2020. május 20-án a 29. hét első felére csütörtökön a déli harangszóig a Názáreti Egyház cikket ajánlotta a kezdőlapra. Majd ugyanazon napon, sőt, ugyanazon órában a hét második felére az Újlatin nyelvek cikket javasolta a kezdőlapra.
Az újlatin nyelvek vagy román nyelvek egymással igen közeli rokonságban álló modern nyelvek, amelyek az indoeurópai nyelvek italikus (itáliai) csoportjába tartozó latin nyelv beszélt változataiból alakultak ki. Napjainkban hozzávetőlegesen 850 millió anyanyelvi beszélője van e nyelveknek világszerte, főleg Amerikában, Európában és Afrikában. Az újlatin nyelvű európai országokat összefoglaló néven Romaniának is nevezik.
Az összes újlatin nyelv az ún. vulgáris latinból származik, ami Róma valóságos, tehát beszélt nyelve volt, és melynek változásait az irodalmi nyelv jóval kevésbé, vagy egyáltalán nem követte (azaz már igen korán kétféle nyelvállapotról beszélhetünk), és a különbség utóbb egyre nagyobb lett (bár az irodalmi nyelv, amelyből aztán a középkor nemzetközi nyelve lett, maga is sokat változott közben). Tekintve, hogy az oktatásban mindenkor mutatkozott egy igény, hogy a beszélt nyelvet újra és újra közelítsék az ideálisnak elképzelt aranykori állapotokhoz (a legnagyobb presztízsű szövegek és a latin Biblia nyelvéhez), a folyamatos átalakulás egy bonyolult kölcsönhatás volt az írott és beszélt nyelvváltozatok között.
Az i. e. 3. század és i. sz. 2. század között a latin vált az uralkodó nyelvvé a Földközi-tenger térségében az Ibériai-félszigettől a Balkánig. A latin volt a birodalom nyugati felében az érvényesülés, a kereskedelem, a jog (utóbb pedig a kereszténység) nyelve, az áttérésre tehát sokféle erőteljes motiváció hatott. A római provinciákban változatos tendenciák érvényesültek, annyit mindenesetre lehet mondani összefoglalóan, hogy meglepő gyorsasággal merült feledésbe számos helybeli nyelv, és a kulturális asszimilálódás is igen erőteljes volt annak ellenére is (vagy talán éppen azért), hogy a birodalomnak nem volt sem közös nyelvi, sem közös kultúrpolitikája. Az idő múltával a vulgáris latin területi változatai folyamatosan elkezdtek helyi nyelvjárásokká, dialektusokká fejlődni. Ez a változás az 5. században a Római Birodalom felbomlása után tovább gyorsult, és elvezetett a ma ismert újlatin nyelvekhez, úgymint: portugál, spanyol, katalán, francia, olasz és román. A 15. századra az újlatin nyelvek túllépték Európa határait és a spanyol, portugál és francia terjeszkedés során eljutottak Amerikába és Afrikába. Napjainkban már az újlatin nyelvek anyanyelvi beszélőinek kétharmada Európán kívül él.
Az újlatin nyelvek pontos besorolása mindamellett nem túl egyszerű, mivel (összevetve az egyéb indoeurópai rokon nyelvekkel) még mai állapotukban is igen közel állnak egymáshoz, ún. dialektális kontinuumot alkotva. Így az egyszerűbb szövegkörnyezetekben valamennyiük között – legalább írásban – elég jó a kölcsönös érthetőség: például egy elegendő nyelvérzékkel rendelkező spanyolul beszélő szóban alapvetően meg fogja érteni a galíciai portugált, a katalánt és az olaszt, írásban a portugált, a franciát és a románt is.
FAdamus társunk 2020. május 20-án a 29. hét első felére csütörtökön a déli harangszóig a Názáreti Egyház cikket ajánlotta a kezdőlapra. Majd ugyanazon napon, sőt, ugyanazon órában a hét második felére az Újlatin nyelvek cikket javasolta a kezdőlapra.
Uralkodói példaképének minden bizonnyal II. Ramszeszt, a XIX. dinasztia fáraóját tartotta, akit számos tekintetben utánozni igyekezett – uralkodási nevei a II. Ramszeszéit idézik, Medinet Habu-i halotti templomát II. Ramszesz ma Ramesszeum néven ismert halotti templomáról mintázta, és még fiait is a nagy előd fiairól nevezte el.
Bár III. Ramszesznek sikerült Egyiptomot megvédenie több katonai támadás ellen is, uralkodása alatt már megfigyelhetőek voltak azok a válságjelenségek, amelyek a XX. dinasztia és az Újbirodalom bukását okozták. Ramszesz uralkodása alatt történt a történelem első ismert, szervezett sztrájkja, valamint arról is tudunk, hogy a fáraót meggyilkolták egy összeesküvés során, amelyben egyik felesége és fia is szerepet játszottak.
Belgrád cikkét ajánlom a Kezdőlapra. 2008-ban volt először a Kezdőlapon. 12 év után ideje, hogy a szomszédos Szerbia fővárosa másodszor is kezdőlapra kerüljön. Történelme során Belgrád a keleti és nyugati kultúra választóvonala volt. Itt zajlott le 1456. július 4-22. között a nándorfehérvári csata és ezzel megakadályozva a Török Birodalom további Közép-Európa felé való terjeszkedését. Az Országgyűlés 2011-ben, az ostrom 555. évfordulóján július 22-ét a nándorfehérvári diadal emléknapjává nyilvánította. A déli harangszó napról napra ezért szól. Fokozza fontosságát és aktualitását, hogy holnap, 2020. július 22-én tizedik alkalommal ünnepeljük meg, valamint jövőre, 2021. július 22-én ünnepeljük első megünneplése tizedik évfordulóját.
Mindezekért időben elkésztettem a cikkajánlót, és javaslatom 2020. július 16-án feltettem a Kezdőlap kiemelt cikkei/2020-33-1 helyre. Ott jó, de itt még jobb lenne. Ezért első helyen ide ajánlom, és javaslom a helycserét. III. Ramszesz cikke nem kötődik naphoz, pár nappal később is jöhet. Belgrád cikkajánlásnak véglegesítéséhez szabad a kezed. Minden további csak Tőled függ. Ha a cikkajánló éjfél után Kezdőlapra kerül, előre nagyon köszönöm. Ha nem, az élet megy tovább, és akkor jó lesz augusztusban is. Üdv: – *feridiákvita2020. július 19., 18:08 (CEST)[válasz]
Ha rákattintunk a Kezdőlapra, annak „Kiemelt cikk” rovatában a mai napon a déli harangszóig III. Ramszesz cikkajánlója található. De hogyan jutunk onnan ide, ezen kiemelt vitalaphoz? Befejezésül ezt a hiánypótlást végzem el. – *feridiákvita2020. július 23., 11:21 (CEST)[válasz]
Kész. Tessék ellenőrízni. 1. Innen a Kezdőlapra kattintunk. > 2. Azon a „Kiemelt cikk” rovat tartalmára kattintunk Ezzel megjelenik a kiemelt cikk. > 3. A kiemelt cikk vitalapja következik. Azon már ott ez az ajánló: „Ez a szócikk 2020. július 20. és 2020. július 23. között szerepelt a kezdőlapon (ajánló).” Erre kattintva a Kezdőlap kiemelt cikkei/2020-30-1 sablonban benne a kiemelt tartalom. > 4. Ezen lapon felül a „vitalap”, amelyre ráklikkelve megérkeztünk ide. – *feridiákvita2020. július 23., 11:53 (CEST)[válasz]
július 23. 12.00 és július 26. 23.59 között: Textilanyagok hegesztése
Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!
Védőruha hegesztett varratokkal
A textilanyagok hegesztése, mint általában a hegesztés, különálló – ez esetben valamilyen textíliából (kelméből) készült – alkatrészek oldhatatlan kötéssel történő összeerősítésére szolgál. A hagyományos varrásnál a tű átszúrja a textilanyagot, következésképp abban a varrat mentén apró lyukak keletkeznek, amelyeket azonban a varrócérna nem tud lég- és vízmentesen tömíteni. Egyes felhasználási területeken, például vízhatlan vagy vegyszerálló, légmentesen záródó védőruhák esetében ezért gondoskodni kell arról, hogy ilyen lyukacskák ne keletkezhessenek, vagy legalábbis úgy le kell fedni az ilyen varratokat, hogy tökéletesen szigetelve legyenek. Az előbbi esetben az összevarrandó alkatrészeket hegesztéssel lehet egymáshoz rögzíteni, az utóbbi esetben pedig a varratot egy fölé hegesztett műanyagfólia-szalaggal lehet borítani. A felhasználási terület dönti el, hogy melyik eljárás alkalmazása célszerűbb az adott esetben.
A korábban csak fémekre alkalmazott hegesztési eljárás a hőre lágyuló műanyagok esetében is felhasználható, így ezek megjelenésekor, az 1940-es évektől, amikor PVC-fóliákból készített esőkabátokon alkalmazták, kézenfekvő volt a gondolat, hogy az ilyen alkatrészek összeerősítésére is ezt a módszert használják. Textíliák esetében ez a poliamidok (poliamid 6.6 ill. poliamid 6) széles körű elterjedésével párhuzamosan, az 1960-as években került napirendre. Ilyen irányú kísérletek a tűvel-cérnával való varrás helyettesítésére már akkor folytak, egyebek között Magyarországon is a Habselyem Kötöttárugyárban, az 1960–70-es években nagyon népszerű és sok millió számra gyártott (poliamid 6 alapanyagú) nejloningek gyártásánál.
Hegesztett varratokat alkalmaznak a ruhadarabokon kívül sátrak, ponyvák, textilépületek készítésénél is. Az ultrahangos hegesztés védőruhák, csomagolóanyagok, szűrők, kórházfelszerelési textíliák (huzatok, kendők stb.), árnyékolástechnikai eszközök (textilredőnyök), melltartók, fűzőáruk stb. készítéshez használatos; a lézersugaras hegesztés elsősorban az autóiparban terjedt el, egyebek között a légzsákok gyártásában is. Emellett használják egyéb műszaki textíliák, pl. ponyvák, árnyékoló textilanyagok, csomagolóanyagok konfekcionálásában és a textilépítészetben is, a ruházati iparban pedig varratok műanyag szalaggal való lefedésére vízhatlanítás céljából.
ellenzem Hkoala-val egyetértve, legyen helyette a Textialnyagok hegesztése szócikk. Az évfordulókra nem a kezdőlapi kiemelt cikkek szolgálnak, van külön évforduló rovat a kezdőlapon. – VargaAvita2020. április 21., 12:32 (CEST)[válasz]
31. hét
július 27. 0.00 és július 30. 11.59 között: Bismarck (csatahajó)
Egyetlen harci bevetésére, a Rheinübung hadművelet keretében, 1941 májusában került sor. Ennek során a Prinz Eugen nehézcirkáló kíséretében kellett kitörnie az Atlanti-óceánra, hogy ott a Nagy-Britanniába tartó hajóforgalmat támadja. A bevetésre készülő csatahajót Skandinávia partjainál több alkalommal észlelték, és lehetséges útvonalán a britek több köteléket helyeztek el feltartóztatására. Az Izland és Grönland közötti Dánia-szorosban megtámadta őket a Hood csatacirkáló – az eddig legnagyobbnak számító kapitális hadihajó –, valamint a Prince of Wales, a legújabb brit csatahajó. A németek pontos tüzüknek köszönhetően néhány perc leforgása alatt elsüllyesztették a Hoodot, melynek hátulsó, gyengén védett lőszerraktárát a Bismarck egyik nehézgránátja a levegőbe repítette, majd ezt követően megfutamították a Prince of Walest. A Bismarck a tűzharcban három találatot kapott, melyek közül az egyik megrongálta az elülső olajtartályok vezetékeit, így a bevetésről idő előtt vissza kellett térnie.
A Britannia tengeri hatalmát két évtizeden át szimbolizáló Hood elsüllyesztése után a Royal Navy minden elérhető hadihajóját a Bismarck elfogására irányította. Két nappal később a Franciaország irányába tartó csatahajót repülőgép-hordozóról indított torpedóbombázók támadták meg. Az egyik torpedó súlyosan megrongálta a hajó kormánylapátjait, aminek következtében a csatahajó irányíthatatlanná vált. A megbénított Bismarck a helyszínre érkező brit egységekkel másnap reggel felvette a kilátástalan harcot. Két csatahajótól, valamint két nehézcirkálótól számos találatot kapott, és a súlyos sérülések következtében harcképtelenné vált, mire a legénysége elsüllyesztette. A hajó roncsait 1989. június 8-án találta meg a Robert Ballard vezette mélytengeri expedíció 4790 méteres mélységben, és azóta több hasonló expedíciót is tettek hozzá.
Az 1914. december 8-án lezajlott Falklandi csata Kezdőlapra javasolása alapos vita után az 50. hét eleje (december 7. – december 10.) helyre már 2020. június 12-én megtörtént: Kezdőlap kiemelt cikkei/2020-50-1. – Viszont a Bismarck (csatahajó) cikk a kiemelt státuszt már 2020. 06. 21. napján megkapta, és azóta javasolóra várt. Ezért ide a Bismarck (csatahajó) cikket javasolom.
Kérem, mutassunk példát a jó együttműködésre a cikkajánló elkészítésében. – *feridiákvita2020. július 6., 13:52 (CEST)[válasz]
július 30. 12.00 és augusztus 2. 23.59 között: Stigand
Stigand (? – 1072. február 22.) angol egyházi személy volt a normann hódítás előtti időszakban. 1020-ban már királyi káplán és tanácsadó volt. 1043-ban nevezték ki Elmham püspökévé. Ezután Winchester püspöke és Canterbury érseke lett. Stigand az angolszász és normann angol királyok közül többnek is a tanácsadója volt. Ezalatt hat királynak segített döntéseik meghozatalában. Több pápa is kiközösítette, mivel egyszerre több posztot, Winchester püspökének és Canterbury érsekének a székét is elfoglalta. 1070-ben véglegesen megfosztották hivatalától, és ingatlanjait valamint személyes vagyonát I. Vilmos elkobozta. Stigandot Winchesterben börtönözték be, és itt is halt meg szabadsága visszanyerése nélkül.
Stigand volt Kanut káplánja az 1020-ban újonnan megalapított Ashingdonban. Ekkor és ezt követően is királyi tanácsadó volt Kanut fiainak, Nyúllábú Haraldnak és Hardeknutnak uralkodása idején. Mikor Hardeknutot Kanut mostohafia, Hitvalló Eduárd követte a trónon, a fennmaradt jelek szerint Stigand lett Anglia ügyintézője. A kor kolostori írói szerint Stigand kizsarolta az egyháztól annak földjeit és pénzét. 1066-ban már csak a király, Harold Godwinson volt, akinek a nevében kezelték a királyi ingatlanokat.
1043-ban Eduárd kinevezte Stigandot Elmham püspökségének az élére. Négy évvel később, 1047-ben a winchesteri székbe, 1052-ben pedig a canterburyi érseki székbe nevezte ki, és ez utóbbit a winchesteri hivatalával együtt látta el. Mivel Stigand egyszerre viselte ezeket a hivatalokat, öt egymást követő pápa is – többek között II. Sándor és II. Miklós – kiközösítette. Az érsek jelen volt Eduárd király halálos ágyánál és Harold Godwinson 1066-os koronázásán is. Harold halálát követően Stigand behódolt Hódító Vilmos angol királynak. 1066. december 25-én Aldred, York püspöke koronázta meg Anglia királyát, mert Stigand a kiátkozása miatt csak segédkezhetett a szertartáson.
Annak ellenére, hogy egyre inkább növekedett a letételét kívánók tábora, Stigand továbbra is a királyi udvarnál maradt. 1070-ben pápai küldöttek váltották le posztjain, majd börtönbe zárták. A pápaság iránti hajthatatlanságát propagandaként használták annak a nézetnek a normann szószólói, akik szerint az angol egyház fejletlen és reformra szorul.
1915 és 1917 között mindkét részről számos offenzívát indítottak a nyugati fronton. A támadásokat nagy erejű tüzérségi csapások jellemezték, és a korra jellemző harci és technikai eszközök használata mellett jelentős számú élőerőt is bevetettek. A fedezékek, géppuskafészkek, szögesdrótrendszerek és a tüzérség használata mindkét oldalon rendkívül nagy emberáldozatot követelt, ám egyik fél sem tudott döntő csapást mérni a másikra.
Az áttörés elérésének érdekében a fronton addig még nem használt haditechnikai eszközöket is alkalmaztak. Ilyenek voltak például a harci gázok, a repülőgépek és a tankok, de ezek az eszközök csak a megfelelő harceljárások kidolgozása után voltak igazán használhatóak, eleinte nem értek el vele komolyabb hadi sikereket.
Mindezek mellett mégis ezen a fronton dőlt el a háború, mivel az Amerikai Egyesült Államok hadba lépésével az antant került túlerőbe. Az 1918-as szövetséges hadjárat meggyőzte a német parancsnokokat, hogy a vereség elkerülhetetlen, így a kormány tárgyalni kezdett a megadás feltételeiről. A compiègne-i fegyverszünetet1918. november 11-én írták alá.
Az Apollo–15 az Apollo-program kilencedik repülése volt, egyben a negyedik olyan, amelynek során űrhajósok szálltak le a Holdra. Dave Scott parancsnok és Jim Irwin holdkomppilóta a küldetés 13 napos idejéből három napot tartózkodott a holdfelszínen, négy holdsétát végezve.
Az Apollo–15 már „J-típusú” repülésként jutott a Holdra, amely hosszabb tartózkodási időt, bővített műszerkészletet és tudományos programot jelentett. Az űrhajó1971. július 26-án indult, a parancsnok David R. Scott, a parancsnoki modul pilótája Alfred M. Worden és a holdkomppilóta James B. Irwin volt. Az expedíció célkitűzése a program első három repülésén már megkezdett tudományos kutatómunka folytatása, új vizsgálatok végrehajtása volt. A részletes kutatómunka érdekében a holdkompot több készlet szállítására tették alkalmassá, hogy a Holdon való tartózkodást 68 órára növelhessék.
Az Apollo–15 legnagyobb újítása az első holdjáró (holdautó) feljuttatása és használata volt, amely megkönnyítette az űrhajósok munkáját. A holdautóval 27,9 km-es utat tettek meg, de alkalmas lett volna 60 km megtételére is, azonban biztonsági okokból a holdkomptól sohasem távolodtak el 7 km-nél messzebbre vele. A holdjáró tervezését a magyar származású Pavlics Ferenc vezette mérnökcsoport végezte. Az asztronauták már az újabb típusú, főként a holdjáró szabta követelmények miatt áttervezett, a mozgást megkönnyítő űrruhában repültek. Újdonságként a program keretében először Scotték juttattak ember irányította űrhajóról indított szondát Hold körüli pályára, amely a gravitációs teret és a napszelet vizsgálta.
Az űrhajósok felállították a harmadik ALSEP (Apollo Lunar Surface Experiment Package) mérőállomást, és megteremtették az összeköttetést a Földdel, kezdetét vette a korábban felállított ALSEP állomásokkal együtt a Hold távolságának három pontos lézerbemérése a Földről, ezen kívül a három felszíni holdséta alatt összesen 77 kilogrammnyi holdkőzetet és talajmintát gyűjtöttek.
A város a Száva és a Duna összefolyásánál fekszik Szerbia északi részének közepén, ahol a Kárpát-medence a Balkán félszigettel találkozik. Lakossága 2011-ben hivatalosan 1 166 763 fő volt.
Történelme során Belgrád a keleti és nyugati kultúra választóvonalán helyezkedett el. Európa egyik legrégibb városa: Belgrád szélesebb környéke volt a legnagyobb európai prehisztorikus kultúra – a Vinča–tordosi kultúra – bölcsője. A város alapítása a kelta és római időkre tehető, ezt a szlávok betelepülése követte, a 7. században. A középkorban bizánci, frank, bolgár, magyar és szerb uralkodók birtokolták, amíg az oszmán törökök el nem foglalták, 1521-ben, hogy a belgrádi pasaság székhelyévé tegyék. 1403-ban először lett a független szerb állam fővárosa (1427-ig, amikor is Magyarországhoz került). Ezen státusát 1841-ben visszanyerte, de a törökök ténylegesen csak 1867-ben hagyták el. A 20. században a sokféle változáson átment Jugoszlávia fővárosa lett, egészen 2006-ig, amikortól Szerbia ismét független állam.
Belgrád Szerbia közigazgatásában külön közigazgatási egységet képvisel, saját városi önkormányzattal. A városnak 17 kerülete van, mindegyiknek élén saját tanáccsal. Szerbia területének 3,6%-án fekszik, a szerbiai népesség 21%-a él az ország kereskedelmi, kulturális, gazdasági és tudományos központjának számító városban.
A cikkajánló ezen fontos és aktuális tartalommal fejeződik be: Történelme során Belgrád a keleti és nyugati kultúra választóvonala volt. Itt zajlott le 1456. július 4-22. között a nándorfehérvári csata és ezzel megakadályozva a Török Birodalom további Közép-Európa felé való terjeszkedését. Az Országgyűlés 2011-ben, az ostrom 555. évfordulóján július 22-ét a nándorfehérvári diadal emléknapjává nyilvánította. A déli harangszó napról napra ezért szól.
2020. július 19. napjának végéig vártam. Most folytatom. Holnap, 2020. július 22-én tizedik alkalommal ünnepeljük meg, valamint jövőre, 2021. július 22-én ünnepeljük első megünneplése tizedik évfordulóját. Mindezekért időben elkésztettem a cikkajánlót, amelynek elsődlegesen a Kezdőlap kiemelt cikkei/2020-30-1 a természetes helye. Itt is jó, de ott még jobb. Ezért ott is felajánlom. – *feridiákvita2020. július 19., 17:25 (CEST)[válasz]
augusztus 13. 12.00 és augusztus 16. 23.59 között: Jackie Chan
Jackie hírnevét magas szintű harcművész-képzettsége mellett elsősorban akrobatikus harc- és kaszkadőrstílusa, komikus szerepei, improvizatív eszközhasználata és veszélyes kaszkadőrmutatványai alapozták meg. Az 1970-es évek óta szerepel a filmvásznon, több mint 100 filmben játszott már, valamint számos képregényt és videojátékot is mintáztak róla. Leghíresebb filmjei közé tartozik a Részeges karatemester, a Rendőrsztori, a Balhé Bronxban és a Csúcsformában. 2010-ben A karate kölyök című filmjét vetítették a mozik.
Csillagot kapott a Hollywood Walk of Fame-en (Hírességek sétánya) és a hongkongi Csillagok sugárútján. Aktívan foglalkozik énekléssel is, számos popzenei albuma jelent meg, és több filmjének betétdalát is ő maga énekli. Sikeres üzletember, számos cég, többek között egy étteremlánc és egy mozihálózat tulajdonosa.
969 és 980 között született, keresztelésére985 és 989 között kerülhetett sor. Liudolf Gizellát, II. Henrik bajor herceg leányát 995 körül vette feleségül. Már apja, Géza 997-es halálától magyar fejedelem, majd 1001. január 1-én (az akkor érvényes Julián naptár alapján 1000 karácsonyán) történt megkoronázása által „Isten kegyelméből” Magyarország királya. A magyarok országát, a magyar törzsek szövetségéből kialakult fejedelemséget egységes keresztény állammá szervezte át. Ez az államalakulat 1028-tól kis híján az egész Kárpát-medencére kiterjedt és államformájában a 20. századig nem történt változás. Az általa meghirdetett új politikai irányvonalnak ellenszegülő magyar törzseket fegyverrel vagy békés úton hódoltatta, az ellene irányuló lázadásokat leverte.
Legalább egy érsekséget, hat püspökséget és három bencés monostort alapított, így a magyar egyház a Szent Római Birodalomtól függetlenül működhetett. A kereszténység terjedését szigorú büntetésekkel kényszerítette ki. A közigazgatást a várak köré szervezte és kialakította a vármegyerendszert. Miután sikerült békét teremtenie, az ország a zarándokok és a kereskedők kedvelt útvonalává vált.
A NASA ekkor még nem rendelkezett olyan tolóerejű hordozórakétával, amellyel egy űrkabint Föld körüli pályára tudott volna állítani, ám a Szovjetunióval folytatott „űrverseny” elvesztésétől félve az amerikai kormány egy mielőbbi űrutat szorgalmazott, akkor is, ha az orbitális repülésre még nem készültek fel. Ám az űrrepülésre titokban készülő Szovjetunió három héttel korábban, április 12-én váratlanul felbocsátotta első űrhajóját, a Vosztok–1-et, fedélzetén Jurij Gagarinnal, megszerezve az első helyet az űrhajózás történetében.
A Freedom 7 útja egy 187 km magasságig emelkedő ballisztikus repülés volt, ez a magasság megközelítette a legalacsonyabb műholdpályák magasságát, és az USA megalapozottan tekinti az utat a világűrig való eljutásnak. Egy második űrugrás (Virgil Grissom) után John Glenn-nek sikerült először orbitális pályára jutnia az amerikai űrhajózásban.
Az első amerikai űrrepülés Cape Canaveralről startolt, majd az űrhajó 15 perc 28 másodpercnyi repülés után a Bahama-szigetek mellett az Atlanti-óceánra szállt le, ahonnan a USS Lake Champlain hadihajó kutató-mentő helikopterei emelték ki. Néhány kisebb alrendszer jelentéktelen hibájától és a startfolyamat elhúzódásából fakadó kényelmetlenségektől eltekintve a repülés teljesen problémamentesen zajlott le. Később ennek a sikernek a propagandaértékét felhasználva jelentette be John F. Kennedy elnök, hogy az USA megkísérli a Holdra szállást és ennek érdekében elindítja az Apollo-programot.
Alan Shepard ellentengernagy, az első amerikai űrhajós a világűrben két sikeres küldetést teljesített. Az elsőt 1961. május 5-én a Mercury–Redstone–3 (vagy Freedom 7) keretében. A Freedom 7
a Mercury-program első olyan repülése volt, amelynek fedélzetén átlépte az úgynevezett Kármán-vonalat és eljutott a világűrbe. A másikat 1971. január 31-től február 9-ig az Apollo–14 küldetésben, parancsnokként 33 órát töltött a Hold felszínén. A két szócikkből a
Mercury–Redstone–3 cikke már 2015-ben megkapta a kiemelt státusz, és 2016-ban a „Kiemelt cikk” rovatban már volt a Kezdőlapon is. Az Apollo–14 cikke kiemelési eljárása másodszor is sikertelen lett. Ezért felcseréljük a sorrendet, és az 1961-est hozzuk 2020-ban, és 2021-ben az 1971-es küldetést. – *feridiákvita2020. augusztus 13., 11:44 (CEST)[válasz]
augusztus 27. 12.00 és augusztus 30. 23.59 között: 1972-es sakkvilágbajnokság
Az 1972-es sakkvilágbajnokság versenysorozata zónaversenyekből, zónaközi versenyből, a világbajnokjelöltek egyenes kieséses rendszerű páros mérkőzéseiből és a világbajnoki döntőből állt. A döntőben a világbajnok szovjet Borisz Szpasszkij kihívója az amerikaiBobby Fischer volt. Izland fővárosában, Reykjavíkban, a Laugardalshöll arénában csaptak össze 1972. július 11. – augusztus 31. között.
Az időszak kétségtelenül két legerősebb játékosának mérkőzését fokozott politikai és médiaérdeklődés kísérte, az „évszázad sakkmérkőzésének” is nevezték, miként a két évvel korábbi Szovjetunió–Világválogatott csapatmérkőzést is, amit a szovjet válogatott szoros küzdelemben 20,5–19,5-re nyert meg.
Fischer 12½–8½ arányban győzött, ezzel a szovjet sakkozók negyedszázados hegemóniáját megszakítva ő lett a sakk 11. világbajnoka, Wilhelm Steinitz után a második amerikai állampolgár. Ő az első, Amerikában született világbajnok (Steinitz Prágában született, 1886–1894 között volt a sakk első hivatalos világbajnoka, 1888-ban kapta meg az amerikai állampolgárságot).
A nagy mérkőzés több kulturális megörökítést is kapott. Köztük még a mérkőzés előtt Vlagyimir Viszockij egy kétrészes dalt írt A sakk-korona tisztelete, valamint Előkészületek és játék címmel. Havadtőy Sámuel több festményét a mérkőzés ihlette, ezekből tematikus kiállítást is rendeztek a Közép-európai Egyetem Centrális Galériájában 2007–2008-ban One Man Show címmel. Az utolsó játszma 41 lépését szimbolizáló kiállítást többek között a moszkvai Magyar Kulturális Központban is megrendezték, amelyet Borisz Szpasszkij is megtekintett.
Periklész olyan nagy hatással volt az athéni társadalomra, hogy a kortárs történetíró, Thuküdidész „Athén első polgárának” nevezte. A Déloszi Szövetséget Athén birodalmává alakította, és ő vezette honfitársait a peloponnészoszi háború első két évében. Athéni vezető szerepének idejét (i. e. 461–429) gyakran nevezik „Periklész korának”, amelybe időnként beleveszik a perzsa háborúkat vagy a halála utáni időszakot egészen az i. e. 4. század elejéig.
Az athéni demokrácia egyik álhatatos úttörője, akit kritikusai populistának tartottak. Támogatta az irodalmat és a művészeteket, aminek köszönhetően Athén az ókori Görögország kulturális és oktatási központjává vált. A perzsák által lerombolt várost – beleértve az Akropolisz máig fennmaradt épületeit, így a Parthenónt is – újjáépíttette. Ez a merész vállalkozása amellett, hogy megszépítette Athént és növelte fényét, munkát is adott az embereknek.
A délkelet-albániai Korçában született. Fiatalon kivándorolt, Bukarestben telepedett le, és három évtizedre a romániai albán kolónia egyik vezéralakja lett. Az 1910-es évektől Albánia diplomáciai szolgálatába szegődött, majd hatvanas évei elején, 1921-ben az első választott albán nemzetgyűlés képviselője, első elnöke, a reformista néppárti frakció egyik vezéralakja lett. 1921. október 16-án kérték fel egy koalíciós kormány vezetésére, kabinetje munkáját azonban a széthúzó politikai erők ellehetetlenítették, december 6-án fegyverrel kényszerítették a lemondásra. 1930. március 6-án alapította meg második kormányát, ezt követően több mint öt éven át, 1935. október 16-áig volt Albánia miniszterelnöke. A mérsékelt és józan, de gyenge kezű politikusként ismert Evangjelinak a végrehajtó hatalom fejeként szűk mozgástere volt, alapvetően I. Zogu albán király autoriter politikai programját szolgálta ki. Az 1930 és 1935 közötti éveket a folyamatosan romló gazdasági teljesítmény, valamint a Mussolini vezette Olaszország albániai hegemóniatörekvéseivel szembeni küzdelem, sajátos macska-egér harc jellemezte. Belpolitikai téren az öt év legfontosabb mérföldkövei a földreform (1930), a cenzúratörvény (1931), a kereskedelmi törvénykönyv (1932), az állami iskolarendszert kialakító oktatási reform (1933–1934) voltak. Az 1935. augusztusi fieri felkelés után Musa Juka belügyminiszter által levezényelt aránytalan megtorló hadjárat felszította a kormánnyal szembeni indulatokat, az Evangjeli-kabinet feloszlott.
A következő három évben Evangjeli a nemzetgyűlés elnökeként vett részt a politikai életben. 1938 áprilisában ő vezette le I. Zogu és Apponyi Géraldine polgári esküvői szertartását. Albánia 1939. áprilisi olasz lerohanását követően visszavonult a közélettől, a kommunista hatalomátvételt követően, 1947 után pedig korçai belső száműzetésben élte le hátralévő éveit.
Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!
A természetes szálasanyagok csoportosítása
A szálasanyagok a textilipar nyersanyagainak összefoglaló neve. Ez a kifejezés a nyersanyagok külső megjelenési formájára utal, mivel hosszuk sok nagyságrenddel nagyobb, mint az átmérőjük. Ahhoz, hogy a szálasanyagokból fonalakat lehessen fonni, műszakilag legalább 5 mm, gazdaságossági szempontból legalább 10 mm hosszúnak kell lenniük. Azonban szálasanyagokból nem csak fonalakat készítenek, a textiliparnak vannak más eljárásai is, amelyek nem fonalakat használnak fel, hanem a szálasanyagokból a fonalgyártást kikerülve hoznak létre összefüggő kelmét (ilyenek a nemezek és bizonyos fajta úgynevezett nemszőtt kelmék).
A „szál” tehát nem tévesztendő össze a belőle készült fonallal: a fonal alkotóeleme a szál, amely valamely szálasanyag-csoportból származik.
Szálasanyagokat nem csak a textilipar használ fel, hanem fontos alapanyagai a kompozitokat előállító műanyagiparnak is, amely erősítő anyagként hasznosítja ezeket.
A legtöbb szálasanyag közös tulajdonsága, hogy polimerláncmolekulákból, azaz egymáshoz kapcsolódó, egyforma vagy többféle, de szabályosan ismétlődő atomcsoportokból épülnek fel. Ilyen láncmolekulák létrejönnek a természetben (jó példa erre a növényi szálasanyagokat felépítő cellulóz vagy az állati szőrök alkotó anyaga, a keratin), de létrehozhatók mesterséges úton, kémiai eljárásokkal is – ezek az ún. szintetikus szálasanyagok. Vannak azonban olyan szervetlen ásványi anyagok is, amelyek szálas szerkezetűek és ezek is alkalmassá tehetők textilipari felhasználásra.
A szálasanyagok termesztésében illetve a mesterséges szálasanyagok gyártásában egyre nagyobb súllyal szerepelnek az ázsiai országok, elsősorban Kína, Tajvan, Japán, Dél-Korea, India, de fontos szerepet töltenek be e téren egyes európai országok (Németország, Franciaország, Olaszország, Oroszország, Törökország) és az USA, Mexikó és Brazília is.
I. Vilmos angol király vagy Hódító Vilmos, Normandiai Vilmos (ónormannul Williame; óangolul Willelm, 1028 körül – 1087. szeptember 9.) Anglia első normann királya 1066-tól 1087-ben bekövetkezett haláláig. Vilmos a soha meg nem nősült I. Róbert normandiai herceg egyetlen, Herleva nevű szeretőjétől született fia volt. Hét- vagy nyolcéves korában apja a jeruzsálemi zarándokútján meghalt, így Vilmos lett Normandia hercege, de kiskorúsága és törvénytelen születése miatt uralma gyenge volt, a hercegség rendje megbomlott. Vilmost egészen nagykorúságáig a főurak hatalmi játszmái mozgatták, de 1047-ben I. Henrik francia király segítségével el tudta fojtani az ellene szerveződő lázadást. Hatalmát így csak sokára, 1060 körül tudta megszilárdítani. Ebben nagy hasznára volt házassága az erős flandriai gróf leányával, Matildával. Ezután még a szomszédos Maine grófságát is sikerült megszereznie.
Vilmos nagyapja II. Richárd herceg, Hitvalló Eduárd angol király anyai nagybátyja volt. Ezért amikor az angol király gyermektelenül meghalt, ő is jelentkezett Anglia koronájáért. Eduárd halála után a leghatalmasabb angolszász earlt, Harold Godwinsont koronázták meg, de Vilmoson kívül III. Harald norvég király is magát tartotta jogos uralkodónak. 1066 szeptemberére Vilmos összegyűjtötte seregét, és flottát építtetett, hogy áthajózzon a szigetországba. Harold legyőzte a norvég betolakodókat, de a normannok ellen vívott hastingsi csatában elesett, így Vilmos maradt az egyetlen jelölt. 1066 karácsonyának december 25. napján Londonban Anglia királyává koronázták. Ezután idejét megosztotta királysága és Normandia között. Számos felkelést vert le, és ezek után az angolszász nemesség nagy részét normann urakra cserélte le.
Uralkodása utolsó éveit normandiai nehézségek jellemezték. Viszályba keveredett idősebb fiával, Róberttel, és a dán inváziótól is tartania kellett. 1086-ban összeíratta Anglia valamennyi földbirtokát, összeállíttatta a Domesday Bookot. 1087 szeptemberében egy hadjáraton halt meg. Caenben temették el. Soha nem próbálta egyetlen birodalommá ötvözni két országát, amelyeket elosztott fiai között: az idősebbik, Róbert örökölte Normandiát, Vilmos Rufus pedig Angliát.
A Saturn V (népszerű nevén holdrakéta) az amerikai Apollo-programban használt háromfokozatú, folyékony hajtóanyagú óriásrakéta, amellyel az Apollo űrhajókat juttatták a Hold térségébe. A Skylabűrállomást is Saturn V rakétával állították Föld körüli pályára. A rakétával összesen 13 felbocsátást végeztek 1967 és 1973 között, ezek mindegyikét sikeresnek ítélte a NASA (annak ellenére, hogy a második tesztindításkor és a Skylab űrállomás feljuttatásakor messze nem teljesített tökéletesen, utóbbi alkalommal kis híján elveszett az űrállomás). A mai napig ez a hordozóeszköz számít a legnagyobb és legerősebb sorozatban gyártott és szolgálatba állított rakétának, mert bár a szovjetEnyergijatolóerő tekintetében nagyobb volt nála, tömeg, hasznos tömeg és méret szempontjából a Saturn maradt a legnagyobb, valamint a szovjet rakéta sosem vált sorozatgyártott, tényleges szolgálatba állított típussá.
A rakéta többféle technológia ötvözeteként jött létre; a számos technológiai áttörést jelentő konstrukció vezető tervezője Wernher von Braun volt. A Saturn V a Saturn rakétacsalád legnagyobb és legfejlettebb tagja lett. Az első fokozatában a kerozin-oxigénmeghajtást alkalmazták, amely technológia egészen a második világháborús pusztítóeszközig, a V–2-ig nyúlik vissza. A felső két fokozathoz az éppen születőben lévő, vadonatúj technológiát, a hidrogén-oxigénmeghajtást választották, amelyet Abe Silverstein és az általa vezetett mérnökcsoport vitt sikerre. A hidrogén-oxigén meghajtás mellett a harmadik fő technológiai újdonság az újraindítható hajtómű volt a holdrakétán. A kétféle meghajtás egy eszközön való alkalmazását, a hajtóművek „clusterekbe” (hajtóműcsokrokba) egyesítését, a rakéta megfelelő pályán tartását végző navigációs rendszer fejlesztését és az egész koncepció rendszerbe foglalását végezte von Braun és az 1945-ben vele az Egyesült Államokba emigrált mérnökcsoport.
Összesen 13 példányt használtak fel 1967 és 1973 között, amelyből két példány indult automatikus módon tesztrepülésre Föld körüli pályára, további egy példány ugyanígy Föld körüli pályára, de űrhajósokkal az Apollo űrhajó fedélzetén, majd kilenc példány indította a Holdhoz űrhajósokkal az Apollo űrhajórendszert – amelyből aztán hat esetben le is szálltak a holdfelszínre az űrhajósok –, végül egyetlen példányt a Skylab űrállomás pályára állítására használtak. Problémák léptek ugyan fel több felbocsátás alkalmával is, ám végül minden repülést sikeresnek minősített a NASA.
A Chessmetrics módszer teljesítményszámításai szerint 1904 októbere és 1907 márciusa között a világranglista élén állt. Ennek ellenére csak egyszer hívta ki a világbajnokot, 1906-ban, az Emanuel Lasker elleni mérkőzés azonban a helyszínként kijelölt Kuba politikai problémái miatt nem jött létre. Az 1906 októberre számított 2820-as Élő-pontszámával a sakkozók örökranglistáján ma is az első tízben állna. Magyar sakkozó ezt a pontszámot azóta sem tudta elérni. Aktív sakkozói pályafutása 1908-as befejezését követően, majd hosszú kényszerű külföldi távollét után állt a magyar válogatott rendelkezésére a sakkolimpiákon. Csapatkapitányként és első táblásként járult hozzá a magyar sakkválogatottnak az 1927-es első hivatalos sakkolimpián Londonban nyert aranyérméhez, az 1930-as hamburgi sakkolimpián elért második helyéhez és ezzel ezüstérméhez, valamint 1936-ban, 66 éves korában a müncheni nem hivatalos sakkolimpián nyert újabb aranyérméhez. 1932-ben magyar bajnokságot nyert. 1950-ben a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) korábbi eredményei alapján nagymester címet adományozott neki.
1908-ban belépett a szociáldemokrata pártba, és a Tanácsköztársaság idején az Operaház és az államosított színházak intendánsa volt. E szerepvállalása miatt 1920–1927 között emigrációban élt. Ez idő alatt tanítványa volt a női sakkvilágbajnok Vera Menchik és az Aljechintől 1935–1937 között a világbajnoki címet elhódító Max Euwe is. Hazatérte után a Pesti Hírlap sakkrovatát vezette, sakkoktatóként működött, és a magyar sakkválogatott kapitánya volt. Közben megírta visszaemlékezéseit. Ekkor már csak kevés alkalommal versenyzett, de még mindig erős ellenfele volt bárkinek. 1951-ben hunyt el mint az Országos Társadalombiztosító Intézet igazgatója, sírja a Kerepesi temetőben védelem alatt áll.
Henjo, csedzsui búvárnők, akik 20 méter mélyre is lemerülnek palack nélkül, tenger gyümölcseit gyűjteni
Dél-Korea kulturális örökségvédelmi programja többlépcsős, állami és tartományi, illetve városi szintekkel. A programot a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (대한민국 문화재청, Tehan Minguk Munhvadzsecshong) felügyeli, a védelmet pedig az 1999-es kulturális örökségvédelmi törvény biztosítja. A ma is életben lévő programot 1962-ben kezdték el, akkor még szerény körülmények között, és fokozatosan fejlesztették, illetve terjesztették ki.
A hivatal öt kategóriába sorolja az értékeket (államilag besorolt kulturális örökség, tartományi/városi szinten besorolt kulturális örökség, kulturális örökség, regisztrált kulturális örökség és be nem sorolt kulturális örökség), majd ezeket kategóriákra osztják. A kulturális örökség részeként nem csak a tárgyi örökséget, hanem a szellemi örökséget is kategorizálják — ide tartoznak a népszokások, a népzene, a néptánc, valamint a népművészeti értékek elkészítésének technikái is. A szellemi örökség programjának főszereplői az úgynevezett „élő emberi kincsek”, akik valamilyen, a kulturális örökség szempontjából fontos tudás birtokosai, és ezt a tudást a program keretében kötelesek továbbadni tanulóiknak. A dél-koreai állam több oktatóközpontot és egy egyetemet is működtet a kulturális örökség megőrzésére és továbbadására.
A programban szereplő kulturális örökség egy részét az UNESCO védi: Dél-Koreának tizenhárom kulturális és egy természeti világörökségi helyszíne van, 13 további helyszín a javaslatok listáján szerepel. A szellemi világörökség részeként 20 koreai tételt regisztráltak 2018-ig.
Bár a programot általában a közvélemény és a szakma is sikeresnek tartja, hatékonyságát és a kategorizálás módszereit is többen vitatják.
@*feridiák nagyon jó lenne, ha előtte megnéznéd a szócikket is, hogy frissek-e az adatok, mert sajnos kikopiztad az előző ajánlóból a jó régit, 2012-es adatokkal! Ugyanezt csinálod az érdekességekkel is, csak kopi-pészteled a régit, azt se nézed meg, hogy a szócikket azóta nem-e sablonozták fel, vagy nincs-e vele más probléma. Kezd most már nagyon idegesítő lenni ez az egész. XiaÜzenő2020. szeptember 21., 11:14 (CEST)[válasz]
szeptember 24. 12.00 és szeptember 27. 23.59 között: Apollo–16
Az Apollo–16 az Apollo-program embert szállító tizedik missziója, az ötödik küldetés, amely landolt a Holdon. Eredetileg ez lett volna az első holdjárót is alkalmazó repülés, ám a program újratervezését követően az Apollo–15 lett az első, amely alkalmazta az új eszközt, az Apollo–16 pedig hátrébb lépett egyet a sorban és csak a második olyan lett, amely a Roverrel felszerelve indult a Holdra. Az űrhajósok végül 71 óra 2 perc 12 másodpercet töltöttek a Hold felszínén, amelyből 20 óra 14 perc 14 másodpercet tett ki a holdsétával, kinn a felszínen töltött idő.
A repülés előtt széleskörű vita folyt arról, hová küldjék a hátralevő két küldetést (az eredeti tervek 10 leszállásról szóltak, amelyek a törölt küldetésekkel és az Apollo–13 kudarcával az Apollo–16 startja előtt még 6 lehetséges célpontot mutattak, mint hátralevő leszállóhely, ebből kellett a két legígéretesebbet kiválasztani). A hat jelölt végül kettőre, a Descartes térség Cayley formációjára, és az Alphonsinus kráterre szűkült. Az elemzők a két térség Lunar Orbiter fotóinak tanulmányozása után úgy látták, hogy a Descartes néhány vulkáni eredetű képződményt rejteget, amelyek a Hold mint égitest késői geológiai aktivitására utalhatnak. A vulkáni működés megtalálása fontos tudományos eredmény lett volna, ezért végül a repülést ennek a felfedezésére szánták és a Descartes térséget választották leszállóhelyül az Apollo–16 számára.
A repülésre John Young parancsnokot – az immár veterán űrhajóst, aki ezzel a repüléssel utolérte a rekorder Jim Lovellt a maga két Gemini és immár két holdrepülésével –, Ken Mattingly parancsnoki egység pilótát és Charlie Duke holdkomp pilótát jelölte Deke Slayton.
A startra 1972. április 16-án került sor Cape Canaveralről. Az Apollo—16 rendben pályára állt, majd a holdirányú gyújtás és a holdkomp retrakció is rendben zajlott. A repülés a Hold körüli keringés során azonban veszélybe került. Közvetlenül azután, hogy a holdkomp levált és elkezdte volna a süllyedést a Hold felett a leszálláshoz, Mattingly egy kitérő manőverbe kormányozta volna a CSM-et, ám a főhajtómű tartalék irányítórendszere hibát jelzett. Ekkor leállították a leszállást, várakozásra kárhoztatva a holdkomp utasait, és az irányítás nekilátott a helyzet elemzéséhez. A rendszerutasítások szerint ilyen hiba esetén nem lehetett leszállni és haza kellett volna indulnia a legénységnek. Közel hat óra telt el várakozással, míg az irányítás azt a döntést hozta, hogy vállalják a kockázatot és a legénység próbálja meg a leszállást.
A késve elvégzett leszállás miatt egy kissé megrövidített holdfelszíni tevékenységre készülődhetett az Apollo–16 legénysége. Összesen három holdséta szerepelt a tervben. Ebből az első kiszállás alkalmával az űrhajósok – a holdjáró és az eszközök rövid kipakolását követően – felállították az ALSEP tudományos műszercsomagot, majd a holdjáróval egy rövid felfedezőutat tettek. A második holdsétán elhajtottak a legtávolabbra, a környék hegyvonulataihoz, a Stone Mountain lejtőjére, majd vissza. Már ezen a felfedezőúton is nyilvánvalóvá vált, hogy az elemzők által vélt vulkáni működés nyomai nem találhatóak, helyette a Hold ősi, a keletkezés óta szinte változatlan felföldjeinek egyikén állnak. A harmadik holdsétára kellett a kutatási programot lerövidíteni, hogy a leszálláskori várakozás miatt elfecsérelt készletek hatását ellensúlyozzák. Ezen a holdsétán a környék egyik legnagyobb képződményéhez, a North Ray kráterhez látogattak el az űrhajósok és további bizonyítékokat gyűjtöttek az eredeti vulkáni teória ellen és a helyette kiderült ősi felföldes tények mellett.
A tudományos program sikeres végrehajtását követően az Orion holdkomp rendben elstartolt a holdfelszínről, majd – egy rövid pihenési periódust követően – a hajtómű lehetséges hibája miatt az irányítás haladéktalanul hazarendelte az Apollo–16-ot, elvetve a további, keringésből végzett megfigyelések lehetőségét, egyedül a magukkal vitt kis szubszatellitet állították pályára. A repülés végén – eseménytelen hazautat követően – 11 nap 1 óra 51 perc 5 másodperc repülést követően az Apollo–16 Kiribati szigete mellett a Csendes-óceánon szállt le, ahol az USS Ticonderoga hordozó emelte ki a tengerből.
Az Apollo–16 cikkajánlóját jelölöm a 39. hét vége (szeptember 24. – szeptember 27.) helyre. Ez az egész 17 tagú Apollo-program célfázisában az utolsó előtti, a 16. küldetés. Továbbá az Apollo–16 űrhajó parancsnoka, John Young 1930. szeptember 24-én született, tehát a jelölés napra születésének 90. évfordulójára esik, és ez lesz egy új kiemelt szócikk első Kezdőlapra feltevése. – *feridiákvita2020. május 8., 17:23 (CEST)[válasz]
kérdés Miért nem lehet megvárni a kiemelési eljárás lezárását? Ráadásul nem pár napról van szó, hanem több mint két héttel korábban sikerült ide betenni. Meg még az 50. hétre is. Nagyon nem fair ez senkivel szemben sem. Kemenymatevita2020. május 21., 18:25 (CEST)[válasz]
1704-ben a Conservatorio dell’Ospedale della Pietà tanára lett, és bár később többször került összetűzésbe az intézmény vezetőivel, ezt az állását élete végéig megtartotta. A Pietà hangversenyei és zenés istentiszteletei a korabeli velencei és külföldi nemesek kedvelt szórakozásai voltak, így Vivaldi több befolyásos uralkodóval, arisztokratával ismerkedhetett meg. Első operáját 1713-ban, Vicenzában mutatták be nagy sikerrel, következő dalművét a következő évben már Velencében vitték színre. Ezután nem sokkal a velencei Sant'Angelo színház impresszáriója lett, operái pedig hamar meghódították Itália operaszínpadait: néhány év múlva már Firenze, Róma, Mantova, Milánó színházai is rendeltek tőle operákat. Operaszerzőként egyre nagyobb hírnévre tett szert, Mantovában egy ideig Fülöp herceg szolgálatába is lépett. 1720-ban jelent meg Benedetto Marcello korabeli operaéletet kifigurázó írása, amelynek egyik főszereplője Vivaldi volt.
1725-ban Vivaldi publikálta legújabb versenyműgyűjteményét, Il cimento dell'armonia e dell'inventione op. VIII. címen. A gyűjtemény érdekessége, hogy az egyes koncerteket a zeneszerző programcímekkel látta el: La Tempesta di Mare (A tengeri vihar), La Caccia (A vadászat), Il Piacere (A gyönyörűség), Il Riposo (A nyugalom), Il Ritiro (A magány), de a kiadvány darabjai között található Vivaldi talán legismertebb versenyműsorozata a Le Quattro Stagioni (A négy évszak) is. A Le Quattro Stagioni/Négy évszak már a zeneszerző életében is hihetetlen népszerűségre tett szert. Rómába utazott, ahol három operáját mutatták be, és valószínűleg a pápával is találkozott.
Az 1730-as években a zeneszerzőt már egyre kevésbé becsülték meg, a Pietà is több fiatal zenészt alkalmazott, végül megvált Vivalditól, aki elhatározta, hogy elhagyja a lagúnák városát. Eladta mindenét és Bécsbe utazott, hogy régi ismerősének, VI. Károly császárnak ajánlja fel szolgálatait. Az uralkodó azonban hamarosan elhunyt, ezért Vivaldi tovább akart utazni Drezdába, de megbetegedett, és ő is meghalt.
A feladat fizikai nehézségét az adja, hogy a radaregyenlet szerint a visszaérkező jel teljesítménye a távolság negyedik hatványával csökken, ezért a kb. 380 000 km-es Föld–Hold-távolságot oda-vissza megtett rádiójel annyira legyengült, hogy nem lehetett kiszűrni a zajból. Bay Zoltánék úgy oldották meg ezt a kérdést, hogy periodikusan ismétlődő jelsorozatot bocsátottak ki, a visszaérkező jeleket összegezték, és az így felerősödött jel mérhetővé vált. Mivel az adóberendezés teljesítménye korlátozott volt, az impulzusok hosszabbításával növelték a kisugárzott energiát, de emiatt – a sok helyen olvasható téves információval ellentétben – pontos távolságmérést nem tudtak végezni.
A Hold-radar-kísérletek jelentősége abban áll, hogy ezek voltak az első természettudományos vizsgálatok, melyeket Földön kívüli tárgyon végeztek. Az égitestekről szerzett ismeretek évezredeken keresztül kizárólag passzív megfigyeléseken alapultak, de a mikrohullámú technika lehetővé tette a távoli objektumok fizikai vizsgálatát is. Tulajdonképpen ekkor bizonyosodott be, hogy a Hold egy anyagi jellemzőkkel bíró tárgy, jól meghatározható távolságra a Földtől.
A világűr az égitestek közötti légüres térség. A Földlégköre és a világűr között nincs éles határ. A legáltalánosabban elfogadott határvonal a Nemzetközi Asztronautikai Szövetség által meghatározott 100 kilométeres magasság (a Kármán-vonal), de a funkcionalizmus hívei szerint a világűr ott kezdődik, ahol már létezhet orbitális mozgás. Az Amerikai Egyesült Államokban – éppen emiatt a funkcionalista nézet miatt – a 80 km magasságig eljutott pilótákat már asztronautáknak nevezik és a világűrt megjárt egyénként jegyzik be őket. Az űreszközök visszatérésekor 120 km magasságtól válik jelentőssé a légkör fékező hatása, a visszaúton tehát itt ér véget a világűr. A világűr területi felosztása földközpontú: bolygónktól kifelé induló térségekre osztjuk a teret az alacsony Föld körüli pályától az univerzum határáig.
Neve ellenére a világűr nem teljesen üres. Apró porszemcsék, molekulák és atomok formájában itt is van anyag, de sűrűsége olyan kicsi, amilyet a legjobb földi laboratóriumokban sem lehet előállítani. A világűrt 2,7 Khőmérsékletűkozmikus háttérsugárzás tölti be, amely az ősrobbanás egyik fontos következménye.
A világűr felfedezése 1957. október 4-én indult a Szputnyik–1 felbocsátásával, és azóta is töretlenül halad. A holdra szállás az Apollo-programban, a víz felfedezése a Marson, esetleg a heliopauzát elérő Voyager szondák kiemelkedő eredmények voltak, de mellettük számos más, az űr megismerését szolgáló, kevésbé látványos program is futott. Ezek a programok ötven év alatt több tudást adtak kezünkbe a világegyetemről, mint amennyit az előző több ezer évben tanultunk róla.
2020. július 20-án kapott jelölést a Világűr cikkajánlója, és ez a tartalom van fenn a világűr világhetében hétfőtől csütörtökön délig a „Kiemelt cikk” rovatban a Kezdőlapon. De idén ugyancsak október 5-én kezdődött és október 12-ig tart a Nobel-díjat nyertek kihirdetése. Utána következnek az októberi hónap további vitakérdései ezen a vitalapon, és további vitalapokon párhuzamosan. – *feridiákvita2020. október 8., 11:07 (CEST)[válasz]
október 8. 12.00 és október 11. 23.59 között: Sakk
Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!
Alapállás a sakktáblán
A sakk kétszemélyes táblajáték, egyben szellemi sport. A „sakk” szó – amely nemcsak a játékot jelenti, hanem azt a helyzetet is, amikor az ellenfél királya „ütésben van” – az uralkodót jelentő perzsa „shāh” (شَاه)-ból ered. A sakk története a legendák világába nyúlik vissza. Az ismert mese szerint egy brahmin találta fel, és jutalmul első hallásra jelentéktelennek tűnő fizetséget kért a rádzsától: mindössze annyi búzaszemet, amennyi a sakktábla mezőire képletesen rátehető a következőképpen: az első mezőre egy, a másodikra kettő, a harmadikra négy, vagyis az előzőnek mindig a duplája. Hamar kiderült, hogy ennyi búza nem terem a Földön, hiszen a brahmin összesen 264−1=18 446 744 073 709 551 615 (tizennyolctrillió-négyszáznegyvenhatbilliárd-hétszáznegyvennégybillió-hetvenhárommilliárd-hétszázkilencmillió-ötszázötvenegyezer-hatszáztizenöt) búzaszemet kért.
A sakknak különféle változatai ismertek, ezek közül ez a cikk az Európában legnépszerűbb modern sakkot ismerteti. Az első hivatalos sakkvilágbajnokságot 1886-ban játszották, és Wilhelm Steinitz nyerte. Ezzel ő lett a sportág első világbajnoka. 2020-ban a norvég Magnus Carlsen a világbajnok, aki 2013-ban, Csennaiban nyerte el a címet az indiai Visuvanátan Ánandtól, és a címét azóta háromszor (2014, 2016, 2018) megvédte. A nők első világbajnokságát 1927-ben rendezték, és Vera Menchik nyerte. 2020-ban a kínai Csü Ven-csün a női világbajnok. A bajnokságokat a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) rendezi.
A sportágban 1924 óta rendeznek olimpiát, 1950 óta már kétévenként. Ezeket is a FIDE szervezi, és nincs közük a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által szervezett játékokhoz. A magyarok a sakkolimpia nyílt versenyén eddig ötször állhattak fel a dobogó legmagasabb fokára (ebből kétszer nem hivatalos olimpián), a nők két alkalommal szerezték meg az aranyérmet. A 2018-as sakkolimpiát a grúziai Batumiban rendezték.
Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!
IV. Thotmesz (uralkodói nevén Menheperuré, ur.: kb. i. e. 1401 – i. e. 1391) az ókori egyiptomiXVIII. dinasztia nyolcadik fáraója. Egyik sztéléjének felirata alapján maga a Napisten választotta ki őt II. Amenhotep számos fia közül fáraónak, jutalmul, amiért kiszabadította a nagy szfinxet a rárakódott homok alól. A már ekkor is több mint ezer éves szfinx e kiásása tekinthető a történelem első régészeti ásatásának, természetesen nem a mai értelemben véve.
Mindössze tíz évig uralkodott. Uralkodása alatt megszilárdult a korábbi ellenféllel, Mitannival létrejött béke; a békét azzal is megerősítette, hogy feleségül vette Artatama király lányát. Tovább épült a hatalmas karnaki templomegyüttes; Az építkezésekhez új réz- és türkizbányákat nyittatott a Sínai-félszigeten található Szerábit el-Hádimban. Megjelentek az első jelei a fia, III. Amenhotep alatt egyre erősödő napkultusznak, amely Thotmesz unokája, Ehnaton alatt érte el csúcspontját. Thotmesz halotti temploma olyan későbbi építményeknek szolgált mintául, mint a luxori templom vagy III. Amenhotep halotti temploma. Sírja, a Királyok völgye 43 jó állapotban maradt fent.
Én sem látom a lényeges változásokat, de a kiemelt aktualitást sem. Térjünk vissza erre a cikkre valamikor 2024 táján, addig meg keressünk valami mást a kezdőlapra. --Malatinszkyvita2020. július 19., 05:09 (CEST)[válasz]
Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!
LT vz. 35 könnyű harckocsi
Az LTM–35 (T–11) vagy LT vz. 35 (Lehký Tank vzor 35, „35-ös mintájú könnyűharckocsi”) 1935-ös csehszlovák tervezésű könnyű harckocsi, melyet legnagyobb számban Németország használt a második világháború alatt. Német alkalmazásban a hivatalos neve a Panzerkampfwagen 35(t) (Pz.Kpfw. 35(t)) volt, de általában Panzer 35(t) néven azonosították.
A (t) betű a „tschechisch” szó rövidítése (németül: cseh). 434 darab készült belőle; ebből 244-et a németek használtak, miután elfoglalták Cseh-Morvaországot1939 márciusában. A szlovákok 52 darabot szereztek, miután ugyanebben az időben kikiáltották a függetlenségüket Csehszlovákiától. Export révén hozzájutott még Bulgária és Románia is.
A Magyar Királyi Honvédség1939 márciusi kárpátaljai és felvidéki hadmozdulatai során hadizsákmányként megszerzett két darabot, melyeket kijavításuk után kiképzési célra használtak fel. A Škoda gyártól1940-ben Magyarország megvásárolta az LT vz. 35 továbbfejlesztett változatának, a T–21 jelű harckocsinak licencét és átalakított, átfegyverzett változataként 40M Turán I jelzéssel gyártották a típust.
hát ez igaz, felsablonozott cikk ne legyen kezdőlapon... októberig még van idő javítani külföldi wikik alapján, ha valakinek szívügye a téma. Alensha2020. szeptember 19., 13:53 (CEST)[válasz]
ellenzem Felsablonozott cikk kiemelt cikk se legyen. Ha pedig nem kiemelt, nem lehet címlapon. Leginkább csillagtalanítani kellene, ill. feljavítás után újra kiemelésre vinni, de úgy első blikkre ez cikk max. jócikk. - Tündivita2020. szeptember 19., 15:56 (CEST)[válasz]
A Wipeout 3, vagy Wip3out futurisztikus versenyzős videójáték, mely a Psygnosis fejlesztésében és kiadásában jelent meg PlayStation játékkonzolra. A címével ellentétben a Wipeout 3 a Wipeout-sorozat negyedikként megjelent része, mely 1999 folyamán jelent meg Európában és Észak-Amerikában. A játék második kiadása kizárólagos európai kiadással 2000 augusztusában jelent meg Wipeout 3: Special Edition néven. A Wipeout 3 játékosának egy különösen gyors, lebegő versenyjárművet kell irányítania és az ügyesség mellett fegyverekkel és más eszközökkel kell lelassítania vagy versenyképtelenné tennie ellenfeleit.
A játékot fejlesztő Psygnosis a The Designers Republic nevű stúdiót bízta meg azzal, hogy tervezzék meg a játék egyszerű színsémán alapuló menürendszerének és versenypályáinak arculatát a Psygnosis munkatársai által meghatározott „hihető jövő”-alapgondolatát követve. A Wipeout 3 egyike azon PlayStationre megjelent játékoknak, melyek magas felbontásban futnak, így grafikája és látványhatásai a konzolra megjelent átlagos játékok fölé emelkednek. A játék techno és electronica műfajú zenéjét DJ Sasha válogatta össze, olyan előadók zeneszámaiból, mint például az Orbital és a The Chemical Brothers.
A Wipeout 3 megjelenése után túlnyomó többségben pozitív megítélést váltott ki. A játék kritikusai dicsérően írtak annak grafikájáról, zenéjéről és minimalista arculati elemeiről. A negatív hangvételű kritikák elsősorban az új tartalom és a változatosabb versenypályák hiányát nevezték meg a játék főbb hibáinak, a sorozat előző részeihez képest. Az általánosan kedvező megítélés ellenére a játék pénzügyileg nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A Wipeout 3 volt a Wipeout-sorozat utolsó része, mely PlayStation játékkonzolra megjelent; a sorozat következő része, a Wipeout Fusion 2002 folyamán jelent meg kizárólagos PlayStation 2-es kiadással.
igaz, szerintem is kapjon esélyt olyan cikk, ami nem volt még. Szent-Györgyi halálának ugyan évfordulója van, de csak nagyon kerek évforduló indokolná, hogy egy cikk harmadszor is címlapot kapjon, amíg van olyan cikk, ami még nem volt. (nekem egyébként is szimpatikusabb, ha valakinek a születését ünnepeljük, nem a halálát, annak most lett volna évfordulója, de az sem kerek.) Alensha2020. szeptember 19., 13:59 (CEST)[válasz]
Azok, amik még nem voltak címlapon, vagy nagyon régiek (amik már nem biztos, hogy kiemelt minőségűek), vagy nagyon újak (ez mondjuk nem baj.) Javaslom helyette a Kék bálna cikket. - Tündivita2020. szeptember 19., 16:04 (CEST)[válasz]
Spiro Agnew amerikai alelnök gratulál az Apollo-17 küldetés indításához
Az Apollo–17 volt az Apollo-program tizenegyedik repülése emberekkel az űrhajó fedélzetén, egyben a hatodik – és utolsó – olyan, amely leszállt a Holdon. A program átszervezése miatt – bár eredetileg még három további expedíció követte volna, ez lett az utolsó leszállás a Holdon, amely végül rekordokat hozott. 12 nap 13 óra 51 perc 59 másodperces teljes repülési ideje, 22 óra 3 perc 57 másodperces holdfelszínen töltött ideje, 35,7 kilométeres holdjáróval megtett távolsága és 110,52 kg-nyi összegyűjtött holdkőzetmintája mind-mind rekordnak számított az összes Apollo-repülés között. Két nagyobb újítást is hozott az utolsó repülés: ezek egyike az éjszakai start, a másik a legénységbe jelölt tudós – geológus – űrhajós volt.
A repülést jóval megelőzően, még 1961-ben született a javaslat a tudományos közösség részéről, hogy ne csak berepülőpilótákat, hanem tudósokat is képezzen ki a NASA, és juttasson fel űrhajósként az űrbe vagy a Holdra. Az űrügynökség egy teljes űrhajós válogatási fordulót szentelt ennek a kezdeményezésnek, ahol kizárólag tudományosan képzett embereket kerestek, és végül ki is választottak egy hat főből álló csoportot, amelynek orvos, fizikus, mérnök és geológus tagjai voltak. Végül különböző tagcserékkel és felsőbb politikai nyomásra a csoport geológus tagja kapott helyet az utolsó holdra szállás legénységében. Így nevezte ki Donald Slayton az utolsó legénységet: Eugene Cernan parancsnok, Ron Evans, a parancsnoki modul pilótája és Harrison Schmitt holdkomppilóta.
A leszállóhely kiválasztását is nagy várakozások előzték meg, az eredeti listáról is számos jelölt volt még hátra, majd maguk a korábbi repülések is termeltek ki további érdekes leszállási lehetőségeket, ezekből kellett választani. A NASA választása végül egy új jelöltre, a Taurus-Littrow-völgyre esett, amelyet az Apollo–15 Hold körüli keringéséből végzett megfigyelések során emeltek ki, mivel a helyszínt furcsa sötét talajtakaró fedte, amelyet a tudósok esetleges vulkáni tevékenység eredményének tudtak be. Emellett a helyszín az eredeti, ősi holdfelszín anyagának megtalálására, és mintaként való összegyűjtésére is lehetőséget mutatott, így két célt is kiszolgálhatott volna a tudósok szerint, ezért tartották különösen megfelelőnek az utolsó repülésre.
Az indulásra 1972. december 7-én, helyi idő szerint 00:33:00-kor (05:33:00 UTC) került sor, az éjszakai start rendkívüli látványosságot tartogatott a kb. 500 000 helyszíni nézőnek. A választott pálya abban is újdonságot hordozott, hogy a földi parkolópályán nem másfél, hanem két keringésnyi időt töltött az űrhajó, és a Hold irányú hajtóműgyújtás az Atlanti-óceán felett történt meg. Cernanék eseménytelen út után, négy nap múlva érték el a Holdat, majd az America és a Challenger szétváltak, és az utóbbi rendben leszállt a Mare Serenitatis peremén fekvő – a környező Taurus hegységről és egy nagyobb kráterről, a Littrow kráterről elnevezett – Taurus-Littrow-völgyben.
A leszállást követően az űrhajósok három holdsétát tettek. Az első alkalommal – a Rover és a különböző eszközök kipakolását, üzembe helyezését követően – az ALSEP felállítása volt a fő feladat, majd ezt követően – némileg az ALSEP-pel való késlekedés miatti időhiány okán – egy nagyon rövid geológiai kutatóút következett, egyetlen felszíni formáció meglátogatásával. Ezen a holdsétán történt egy kisebb, de később szimbolikussá vált baleset, a parancsnok véletlenül letörte a holdjáró egyik sárvédőjét (amelyet aztán egy rögtönzött megoldással sikerült pótolni). Később ez az epizód vált annak a szimbólumává, hogy a világűr felfedezése közben az ember a leghatékonyabb, aki adott helyzetben rögtönözni is képes, szemben az automatákkal, űrszondákkal, amelyek ilyenkor kudarcot vallanak. A második holdséta során egy hosszabb kutatóútra indultak az űrhajósok, amelynek során öt geológiai állomást érintettek, amelyek egyikén szenzációs felfedezést tettek, narancsszínű talajt találtak (később kiderült, hogy a vulkáni eredetűnek hitt talajréteget félreazonosították). A harmadik holdsétán az űrhajósok a völgyet övező hegyek közé mentek, és ott végeztek kutatómunkát négy geológiai állomáson.
A holdsétákat követően a holdkomp utasai rendben felszálltak a holdfelszínről, dokkoltak az anyaűrhajóhoz, csatlakoztak az addig a Hold körül keringő Ron Evanshez, és folytatták annak megfigyeléseit. További másfél nap múltán, a 75. keringésben jött el az ideje a hazavezető irányra állni, és újabb négy nap múltán az űrhajó leszállt a Csendes-óceánon, ahol a kiemelésére érkező USS Ticonderogaanyahajó már várta. Az Apollo–17 1972. december 19-i leszállásával véget ért az Apollo–program űrrepülési része (míg a kihelyezett műszerekkel a megfigyelések egészen 1974-ig folytatódtak), és az azóta eltelt időben nem járt ember a Holdon (így máig Gene Cernan parancsnok az utolsó ember, aki a lábnyomát a Holdon hagyta).
Az új nyugati front megnyitását először 1941. július 19-én, alig egy hónappal a Barbarossa hadművelet megindítása után kérte SztálinWinston Churchilltől, hogy a britek így tehermentesítsék a szovjet erőket. Erre a briteknek nem volt módjuk. Az Amerikai Egyesült Államok hadba lépése után a helyzet megváltozott, és minden fontosabb többhatalmi egyeztetésen – a washingtoni konferenciákon, Casablancában és Teheránban – előkerült a partraszállás ügye. Az angolszász szövetségesek több lehetséges helyszínt latolgattak, végül amerikai nyomásra Észak-Franciaország mellett döntöttek, mert Eisenhowerék úgy vélték, csak ott lehet elég nagy csapást mérni a németekre.
Az aprólékos tervezés során a szövetségesek arra az álláspontra jutottak, hogy nem a leginkább kézenfekvő területen, Calais környékén, hanem Normandiában lépnek partra. Normandia kevésbé volt megerősítve, mint Calais térsége, habár Erwin Rommel (egyedül ő jelezte ezt a potenciális támadás helyszínéül) érkezése után felgyorsult a védelmi rendszer, az Atlanti fal építése. Adolf Hitler hosszú ideig nem hitt abban, hogy a szövetségesek megkísérlik az akciót, ezért nem fordított elég figyelmet a partok védelmére, és a sok fronton zajló háború miatt kevés katonája állomásozott nyugaton. Az elterelő hadműveletek miatt a németek nem jutottak pontos információkhoz, így meglepetésként érte őket a június 6-ai invázió.
A szövetségesek éjfél után nem sokkal három légi szállítású hadosztályt dobtak le a tervezett partraszállási övezet két szárnyán, hogy megakadályozzák a németek ellentámadását. Az ejtőernyősök elfoglalták a kijelölt magaslatokat, hidakat, töltéseket és ütegeket. Az angolok és amerikaiak sok helyen harcba bocsátkoztak a németekkel, akik megzavarodtak az egymásnak ellentmondó, sokszor pontatlan információktól, és nem rendeltek el általános riadót. Hajnali öt óra körül a több mint hatezer hajóból álló flotta felsorakozott Normandia előtt, majd a hajóágyúk lőni kezdték a parti védműveket, a brit, kanadai és amerikai katonák pedig elindultak a partraszállító járművekkel az öt partszakasz – kódnevükön Utah, Omaha, Gold, Juno, Sword – felé.
A hadihajók tüze után a szövetséges légierő hatalmas támadást intézett a partokon kiépített védelmi állások és más, mélyebben fekvő célpontok ellen. Június 6-án a szövetséges gépek 14 600 bevetést teljesítettek, amire a németek mindössze százzal tudtak válaszolni. A rossz látási körülmények miatt azonban a gépek sok célpontot nem találtak el, az Omaha-parthoz rendelt 329 bombázó például öt kilométerre a célpontoktól dobta le 13 ezer bombáját. A légi előkészítés után öt gyalogoshadosztály szállt partra Franciaországban. A németek ellenállása különböző erősségű volt, a leghevesebb csata az Omaha-szakaszon bontakozott ki.
A németek hosszú ideig úgy gondolták, hogy a normandiai akció nem a valódi partraszállás, hanem egy elterelő támadás, ezért késve, nehézkesen lendültek mozgásba. A Führer átaludta az invázió első óráit Berchtesgadenben, ugyanis utasításának megfelelően nem ébresztették fel.
1944. június 6-án a szövetséges erők megvetették a lábukat Normandiában, és 156 115 szövetséges katona lépett francia földre az öt elfoglalt partszakaszon. Az angolszászok az invázió első hat napján 326 ezer embert, 54 ezer járművet, 104 ezer tonnányi hadianyagot tettek partra a hídfőben. Az utánpótlást napi kétszáz hajó szállította Franciaországba. A június 6-ai harcokban mintegy tízezer szövetséges katona esett el, sebesült meg vagy tűnt el. Több mint hatvan százalékuk amerikai volt. A pontos német adat nem ismert, a becslések szerint a veszteség 4-9 ezer főre rúgott.
Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!
Európa áttekintő nagyszerkezeti térképe
Magyarország ásványkincsei
Magyarország földtana a Kárpát-medence földtanának egy szelete. A Kárpát-medence nem egységes földtani szerkezet, a Kárpátok ívén belüli képződmények egy része az Afrikai-lemezhez, másik része az Eurázsiai-lemezhez tartozik, és e kettőben csak az alpi orogén ciklus középső szakasza után, a harmadidőszakban képződött kőzetek, azaz az alpi takarórendszer és a medencekitöltő üledékek, valamint a fiatal vulkanitok közösek. Magyarország földtani történetének két szakasza élesen elkülönül egymástól. Az elsőben a mai aljzat részei egymástól távol és függetlenül fejlődtek. Ezek a rögök mintegy 100 millió éve kezdtek közelíteni egymáshoz. A második szakasz elején, 25–20 millió éve már olyan közel kerültek egymáshoz, hogy a további alakulásuk már közös.
A mai Magyarország aljzatát alkotó mikrolemezek története rendkívül fontos a Pangea utáni földtanban, mivel ezek a kéregdarabok a kinyíló Tethys-óceán hasadékvölgyének környezetében, majd a bezáródó Tethys szubdukciós zónájában voltak. Ezek a töredékek választották el egymástól Afrikát és Európát, gyűrték fel a Kárpátokat. Mindezek után a Kárpátok ívébe zárt üledékgyűjtő medencében létrejött a világ egyik legnagyobb hordalékkúpja, a Pannon-medence feltöltése, amit a kainozoikumi eljegesedés idején keletkezett pleisztocén–holocén törmelékek fednek.
A lemeztektonika elméletének elterjedése előtt a földkéreg vízszintes mozgásait jelentékteleneknek vélték, és így minden geológiai képződményt autochton jellegűnek gondoltak. A tengerelöntéseket, hegységképződéseket a kéregdarabok egyszerű süllyedésével, illetve emelkedésével magyarázták. Jellegzetes megközelítése: „… a mi devonrögeink és a nagy gráci devonmasszívum eredetileg összefüggő, nagy táblát alkottak. Később azonban, a karbon korszak vége felé, ez a táblás hegység összetöredezett és legnagyobb része a mélybe süllyedt…”
Az összecsapás során a Maximilian von Spee altengernagy vezette német Kelet-ázsiai Hajóraj(Ostasiengeschwader) jobb taktikai helyezkedésének és kimagasló tüzérségi teljesítményének köszönhetően győzelmet aratott az elfogására küldött, Christopher Cradock ellentengernagy vezette brit hajóraj felett, elsüllyesztve mindkét páncélos cirkálóját és megfutamítva két másik hadihajóját.
A német tengeri győzelem nagy feltűnést keltett világszerte, mivel ez volt az első alkalom a napóleoni háborúk óta, hogy a brit haditengerészet vereséget szenvedett. A győzelem révén Spee rövid időre megszerezte Dél-Amerika nyugati vizei felett az ellenőrzést.
A német hajóraj bő egy hónappal később 1914. december 8-án a falklandi csatában vereséget szenvedett a jelentős túlerőben lévő, Doveton Sturdee altengernagy vezette brit hajórajtól. Az öt német hadihajóból négy veszett oda. A coroneli győztes Spee altengernagy és két fia is elesett a csatában.
Felnőtt karrierjét az egyik legsikeresebb portugál csapatban, az FC Portóban kezdte. Hét évet töltött itt, mégis csak hetvennégy mérkőzésen lépett pályára. 1997-től 2001-ig csapata folyamatosan kölcsönadta, sorrendben a Leça, a Vitória Setúbal és az Alverca csapatainak. A Portóval háromszoros bajnok, kupa- és szuperkupa-győztes, ezenkívül Bajnokok Ligája és UEFA kupa-győztesnek is mondhatja magát. A BL-győzelem után ő lett a sorozat legjobb hátvédje.
2004-ben edzőjével, José Mourinhóval és több más portugál játékossal együtt a Chelsea-hez szerződött. A vételára 30 millió font volt. A londoni csapattal három-három alkalommal lett bajnok és kupagyőztes, a szuperkupát és a ligakupát kétszer-kétszer sikerült megnyernie. 2008-ban csapattársai a szezon legjobbjának választották.
2010 augusztusa óta hat Chelsea-nél töltött év után 6,6 millió £ vételárért cserébe a spanyol Real Madrid játékosa lett, így ismét együtt dolgozhatott korábbi edzőjével, Mourinhóval.
@Alensha Én nyilván a Ricardo Carvalho cikket szeretném, *feridiák nyilván a másikat. Azért írtam a kezdőlap vitalapjára, hogy mások is szóljanak hozzá, ne kettőnk között dőljön el. Érveim Carvalho mellett:
a cikk elég régóta kiemelt, a Torch hadművelet csak most lett az, nyugodtan várhat pár hetet
ne legyen két hadtörténeti cikk egymás után (most a Coronel-foki csata van kint)
@Alensha, Hkoala: Sajnos csak kséőn vettem észre, így nem tudtam akkor szólni, hogy Carvalho szócikke hiányos, pályafutása utolsó éveiből semmi sincs benne. Ha lekerül a kezdőlapról, éremes lesz a státuszát is felülvizsgálni. – Gerry89vita2020. november 7., 06:40 (CET)[válasz]
@Hkoala: Most látom, ahogy belinkelted. Sajnálom. Fowler szócikke mindenesetre már nem menjen a kezdőlapra szerintem, bár az valamivel teljesebb, a jóval tartalmasabb angl szócikk is csak jó státuszú, szóval van abba is még mit beleírni. – Gerry89vita2020. november 7., 06:54 (CET)[válasz]
A szakaszcímre rákattintva látható, hogy a labdarúgásról is kellő időben és méltó képviseletről gondoskodtunk, melyet ezen „Sablonvita:Kezdőlap kiemelt cikkei/2020-48-1” hely tartalma is mutat:
Akik megállapítják és kihirdetik az új kiemelt cikkeket
Ha az idézetből a Sablonvita:Kezdőlap kiemelt cikkei/2017-47-2 részre külön rákattintunk, még arról is tájékoztatást kapunk, hogy ha egy szócikk már megfelel a kiemelésnek, akkor kik azok, akik ezt megállapítják és kihirdetik: „@Bencemac, Kemenymate, LaSza nincs a támogatók között, így megalapozottan remélhetjük, van, aki megállapítsa és kihirdethesse ezt.”
Ennek tudására három konkrét aktuális eset miatt különösen szükségünk van. Az egyik
„Wernher von Braun” cikke. Rákattintva látható, hogy a kiemelési eljárást Moonwalkr szerkesztő kezdeményezte 2020. október 12-én délelőtt. Így a záróhatáridő 2020. november 9. Már csak órák vannak hátra addig. Milyen szép lenne, ha hétfőn röviddel a déli harangszó előtt megkapná a kiemelt státuszt.
A másik kezdeményezője szintén Moonwalkr wikitárs, és a „Apollo–1” kiemelése a cél. Cikke egyenlőre a VÁRÓLISTÁN vár arra, hogy a kiemelt cikkek munkapadján felszabaduljon egy hely. Ez holnap „Wernher von Braun” cikkének kiemelésével valósulhat meg.
A harmadik cikk a „Wikipédia:Javaslatok kiemelt szócikkekre/Torch hadművelet”, amelynek kezdeményezője Dudva szerkesztő. A Torch hadművelet kiemelését Alensha 2020. november 5-én elvégezte, az már csillagos kiemelt. De függőben maradt, folytatásra vár. A jövő héten ránk váró kiemelt feladat, hogy hol legyen a „Torch hadművelet” kiemelt cikkajánlója, és hol „Wernher von Braun” cikkajánlójáé.
Tisztelt @Alensha! Köszönöm megállapításom megerősítését, hogy a Torch hadművelet szócikke már november 4-én meg kellett volna kapja a kiemelt státuszt, és hogy Te november 5-én pótoltad a hiányt. Ezzel ez lett az 1030. kiemelt szócikkünk. Továbbá ezzel felszabadult a kiemelésre váró cikkek sorában az első hely, és ezen 1031. helyre
Wikipédia:Javaslatok kiemelt szócikkekre/Wernher von Braun cikke lépett előre. Ezzel nekem is ez lett a súlypont. Ezért kompromisszumos megoldásként elfogadom azt, hogy a Torch hadművelet Kezdőlapra kerülése várhat pár hetet. – *feridiákvita2020. november 5., 11:52 (CET)[válasz]
megjegyzés A Torch hadművelet nem az 1030. kiemelt szócikk, hanem az 1128., de sebaj. Kemenymatevita2020. november 8., 18:27 (CET)[válasz]
Nagy örömet szereztél közléseddel. Köszönöm, hogy ezen tudásodat is megosztottad. De akár 1030., vagy 1128. a Torch hadművelet, és akár 1031., vagy 1129. lesz a Wernher von Braun cikke,
elsősorban Kemenymate szerkesztő megjelenésének örvendek. Így Tőled személyesen kérhetem, hogy holnap Te legyél az, aki megállapítja és kihirdeti, hogy a Wernher von Braun cikk kiemelt státuszú lett. Kérlek, szíveskedj megírni, hogy vállalod. Üdvözöl szerkesztőtársad: *feridiákvita2020. november 8., 21:38 (CET)[válasz]
Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!
A Szent József-templom a világháborús emlékművel
A Radnóti Miklós-emlékmű a költő kivégzésének helyszínén, az Öreg-Rábca töltésének oldalában
AbdaközségGyőr-Moson-Sopron megyében, a Győri járásban, Győr központjától légvonalban 8 km-re nyugatra. A jó közúti és vasúti helyzetű, Győr agglomerációjához tartozó 3026 fős (2011) település 2013 óta a Börcsöt és Ikrényt is magában foglaló közös önkormányzat székhelye. A település szomorú irodalomtörténeti nevezetessége, hogy 1944 novemberében határában gyilkolták meg az erőltetett menetben nyugatra tartó Radnóti Miklós költőt és munkaszolgálatos társait. A kivégzés Rábca-parti helyszínén található a költő emlékműve, a település jelentősebb építészeti-művelődéstörténeti értékei a Szeplőtelen Szűz Mária-szobor (1700), a Szent József-templom (1845, klasszicista) és a főutca 19. századi parasztbarokk népi lakóházai. A község folyó- és állóvizei horgászásra, a Holt-Rábca vidéke és az ártéri erdők természetjárásra alkalmasak.
Abda a Mosoni-sík és a Csornai-sík találkozásánál, a Rábca és a Mosoni-Duna által közrezárt síksági területen fekszik. A mai település elődje a „bécsi nagyúton” vámszedő helyként létesített Rábca-híd mellett alakult ki az Árpád-korban. Az először 1153-ban Obda néven említett falut a török hódoltság időszakában több ízben feldúlták, ezért 1588-ban kisebb tarisznyavár épült a Rábca-hídnál, amelyet a Rákóczi-szabadságharc során romboltak le. Az egyre gyakoribb árvizek elől 1830-ban a falu a Rábca-partról mai helyére költözött, itt épült fel 1845-ben a már 1739-ben önállósult egyházközség Szent József-temploma. A jobbágyfelszabadítás, a bécsi országút és a vasútvonal kiépülése, majd a folyamszabályozások következtében a 19. század második felétől Abda megerősödött. A paraszti kisbirtokok mellett három uradalom határozta meg a falu gazdasági életét (Káptalanmajor, Pillingérpuszta, Szentkeresztpuszta), megjelentek az első ipari kisüzemek is a településen. Az 1930-as évektől a lakosság egyre nagyobb része a közeli nagyváros, Győr ipari létesítményeiben talált munkát, de az 1955-ben létesített gépállomás, az 1959-ben megalakult termelőszövetkezet, az 1960-as évektől alapított termelőszövetkezeti melléküzemek és győri középvállalatok telephelyei is adtak munkát a helyieknek. A nagy nemzetközi forgalommal rendelkező településen az 1980-as évek végétől kiépült a híres-hírhedt abdai bazársor. Virágzásának az M1-es autópályaszakasz 1996. évi átadásának következményeként az átmenőforgalom csökkenése vetett véget.
A 21. században lakosságszámában és infrastruktúrájában fejlődő község, általános iskolával, óvodával és bölcsődével, művelődési házzal, könyvtárral, egészségházzal, postával, takarékszövetkezettel, több vendéglátó és szállásadó hellyel. A határban folyó szántóművelés és a melegházi virágkertészet mellett az ipari tevékenység helyi zászlóshajói a gépgyár, a húsüzem és a kavicsbánya.
Kitüntetés általános értelemben minden olyan állami vagy társadalmi megnyilvánulás, amely a kimagasló egyéni vagy közösségi teljesítményt erkölcsi vagy anyagi elismerésben részesíti. Sok évszázados története alatt kialakult a kitüntetés sajátos, szűkebb fogalma: az elismeréseknek a ruházaton viselhető formái. Ennek ismertebb típusai az érdemrend, a kitüntető érem, a cím, a díj, a jelvény és a zászló.
A kitüntetések történetének kezdetét az ősi vadásztársadalmak trófeáiból vezetik le: a vadászcsoportok az elejtett állat trófeáját a legsikeresebb vadásznak adták. Később az embercsoportok hadakozásaiban, háborúiban a harcosok teljesítményük arányában részesültek a hadizsákmányból, és büszkén hordták annak viselhető elemeit. Az ókori, középkori, újkori társadalmak a kitüntetések egyre bonyolultabb rendszerét alakították ki.
A 20. századtól az uralkodó adta állami (katonai és civil) kitüntetések mellett egyre gyakoribbá váltak a polgári szervezetektől, alapítványoktól vagy személyektől kapható, gyakran nemzetközi díjak is. Az egyik ilyen a legelismertebb nemzetközi tudományos díj, a Nobel-díj. Egy másik legismertebb polgári díj az Oscar-díj, amellyel túlnyomórészt az Amerikai Egyesült Államok filmművészeit jutalmazzák. A magyar állam által adományozható legnagyobb kitüntetés a Magyar Érdemrend nagykeresztje.
A kitüntetések általában a társadalmi megbecsülés jelei, bár közülük többet egyes történelmi korokban, rendszerekben megfelelő adományokkal meg is lehetett vásárolni. A társadalmi körülmények, értékrendszerek, politikai kurzusok változásával egyes kitüntetések elveszíthetik erkölcsi értéküket, de történelmi emlékként még ilyenkor is tanúskodnak korukról, adományozójuk szándékáról, alkotóik iparművész képességeiről.
„A Magyar Szent István-rend a legmagasabb állami kitüntetés amelyet a 2011. évi CCII. törvény alapított meg. (A törvényben az írásmódja: Magyar Szent István Rend”.)
Wernher von Braun a rakéták elméleti atyja, az orosz Konsztantyin Ciolkovszkij elgondolásait és az amerikai Robert Goddard publikus elméleti kutatásait továbbfejlesztve, a folyékony hajtóanyagú rakétákban találta meg a leghatékonyabb megoldást a rakétarepülésre. Munkássága a világűr meghódítását célozta, ám kezdetben a rakétafegyverek fejlesztésére volt lehetősége. Karrierjének kezdete egybe esik Adolf Hitlernemzetiszocialista rezsimjének időszakával, amelyben állami katonai monopóliummá tették a rakétafejlesztést, így az ezzel foglalkozó Von Braunnak saját hazájában csak a hadiipar adhatott fejlődési lehetőséget. 1934–1944 között kifejlesztette az Aggregat rakétasorozatot. Az utóbb V–2-nek (Vergeltungswaffe–2) elnevezett fegyverrel Londont és Antwerpen kikötőjét támadták, ezzel több ezer ember halálát okozva.
A háborút követően Von Braun amerikai hadifogságba került, ahol az amerikaiak alkut ajánlottak a rakétatudósnak: áttelepítik az Egyesült Államokba, ahol az amerikaiak rakétaprogramjain fog dolgozni, cserében a náci múltját nem vizsgálják. Az ő irányítása alatt 1961–67 között sikerült kifejleszteni a Saturn V rakétát. Fő tevékenysége mellett útjára indította a Skylab-program technikai részét, valamint rendkívül sikeres ismeretterjesztővé vált az űrtevékenység népszerűsítése terén.
Felfedezői pályafutása 1894-ben kezdődött, amikor csatlakozott Henryk Bull norvég bálnavadász expedíciójához, melynek során az egyik első ember volt, aki az Antarktisz szárazföldjére lépett. Az ott szerzett tapasztalatok és a hírnév segítettek neki megszervezni első saját expedícióját, a brit anyagi támogatással létrejött Southern Cross-expedíciót 1898 és 1900 között. Az expedíció során a csapat – a világon elsőként – a teljes telet az antarktiszi szárazföldön töltötte, új rekordot állított fel a 78°50' déli szélesség elérésével, és Sir James Clark Ross óta először eljutott a Ross-selfjéghez (korabeli nevén a Nagy jégfalhoz).
Az expedíció sikereit, köztük a déli szélességi rekordot a közvélemény mérsékelt érdeklődéssel fogadta, ugyanúgy, mint a brit tudományos szervezetek, melyek akkorra már teljes egészében Scott közelgő Nemzeti Antarktisz Expedíciójára összpontosították figyelmüket. Borchgrevink néhány munkatársa nyíltan kritizálta vezetési módszereit, és az expedícióról készített beszámolóit szenzációhajhásznak és megbízhatatlannak nevezte.
Az antarktiszi expedíciót követően Borchgrevink egyike volt annak a három tudósnak, akiket a National Geographic Society tudományos alapítvány 1902-ben a Karib-térségbe küldött, hogy beszámoljon a Mont Pelée tűzhányó kitörésének következményeiről. Ezt követően Kristianiában (korábbi nevén: Christiania, mai nevén: Oslo) telepedett le, és a nyilvánosságtól visszavonulva élt.
Úttörő munkásságát később több országban is hivatalos kitüntetésekkel ismerték el, és 1912-ben Roald Amundsen, a Déli-sark meghódítója is méltatta felfedezői munkásságát. 1930-ban végül a Brit Királyi Földrajzi Társaság is elismerte sarki felfedezések körében végzett munkáját, és a Patron’s Medal arany érdeméremmel tüntette ki. A Társaság elismerte, hogy korábban nem a jelentőségének megfelelően kezelték a Southern Cross-expedíció eredményeit.
A labdarúgás történetének egyik legjobban cselező, legtechnikásabb játékosa volt. Játékstílusa ötvözte az ügyességet, a cselezőkészséget és a gyorsaságot. 1974-ben váratlanul bejelentette, hogy megválik a Manchester Unitedtől, és ezután többnyire tehetségéhez méltatlan csapatokban játszott legfeljebb két szezont. Pályafutását 1984-ben, 37 évesen fejezte be. Az északír válogatottban 37 mérkőzésen kilencszer volt eredményes, világ- vagy Európa-bajnokságon azonban sohasem játszhatott.
Best volt az első, mai értelembe véve is sztár labdarúgó, egyfajta playboy, akiért a nők és a férfiak egyaránt rajongtak; 1966-ban kapta az „El Beatle” becenevet. Később ez az extravagáns életmód problémákhoz vezetett, főleg alkoholizmushoz, amelytől élete végéig szenvedett. Életének ez a kettőssége máig ellentmondásossá teszi megítélését. Karrierjéről egyszer így nyilatkozott: „Rengeteg pénzt költöttem piára, nőkre és gyors autókra. A többit egyszerűen csak elherdáltam.” Visszavonulása után egy ideig televíziós szakértőként dolgozott, de életvitele és egészségi problémái ekkor már nagyban hátráltatták.
Teste hosszú és karcsú, többféle kékesszürke árnyalattal: a felső része sötétebb, az alsó világosabb. Három alfaját különböztetik meg: a B. m. musculust az Atlanti- és Csendes-óceán északi részén; a B. m. intermediát a Déli-óceánban és a B. m. brevicaudát (ezt az alfajt törpe kék bálnának is nevezik) az Indiai-óceánban és a Csendes-óceán déli részén. A három valószínű alfaj mellett lehet, hogy egyik, az Indiai-óceánban élő csoportja önálló alfaj, a B. m. indica. Mint a legtöbb sziláscet, a kék bálna is főleg kis rákokon él – ezek gyűjtőneve krill avagy világítórák.
A 20. század elejéig, amíg az ember ipari mértékben mészárolni nem kezdte, a kék bálna – rokonaival együtt – gyakori volt a Föld összes óceánjában és nagyobb tengerében. Egy évszázad alatt azonban az intenzív vadászat majdnem a kihalás szélére juttatta, végül 1966-ban nemzetközi összefogással védelmi intézkedéseket hoztak megmentésére. A 2002-ben végzett kékbálna-számlálás szerint világszerte 5–12 000 egyede él öt csoportban avagy állományban. Bár a törpe kék bálnák számát csak becsülni tudják, valószínű, hogy belőlük több van, mint a normál kék bálnából; mivel azonban nehéz őket megkülönböztetni, a korábbi számlálók valószínűleg jelentősen felülbecsülték a kék bálnák számát. Manapság a Csendes-óceán keleti részén, az Antarktisz vizeiben és az Indiai-óceánban 2–2000 óriás bálna él. Az előbbi állományokon kívül az Atlanti-óceán északi részén és a déli félgömbön még két-két csoportja van.
A legrégibb fennmaradt román nyelvű dokumentumokat (16. század) egy 43 betűs cirill ábécével írták. A 16. századtól kezdve, elszórtan már előfordult a latin ábécé használata is, főleg Erdélyben. Itt a 18. században az erdélyi iskola szorgalmazta a cirill írás helyettesítését a latinnal. A cirill ábécé több egyszerűsítésen ment keresztül, majd a 19. század középső évtizedeiben egy vegyes, cirill–latin átmeneti ábécét használtak. Ezután áttértek a latin ábécére. Egy ideig vita tárgya volt, hogy a helyesírás etimológiai vagy fonemikus legyen. Végül egy nagy mértékben fonemikus helyesírást vezettek be hivatalosan. Ez több reformon ment át (a legutóbbi 2005-ben volt).
A beszélői számát tekintve (kb. 24 millió román anyanyelvű és 4 millió nem román anyanyelvű) a román az ötödik nyelv az újlatin nyelvek között, a spanyol, a portugál, a francia és az olasz után.
A rend első centruma Jeruzsálem volt, onnan a város eleste (1187) után Margatba, majd Akkóba költöztek. 1291-ben onnan is távozniuk kellett. Ciprusra költöztek, ahol birtokaik voltak, de II. Henrik ciprusi király ellenséges magatartása miatt új székhelyet kellett keresniük. Erre a célra a termékeny Rodoszt nézték ki, amely Anatóliához való közelsége miatt kiváló kiindulási pont volt a muzulmánok elleni harchoz. 1306. június 23-án Foulques de Villaret nagymester és serege megtámadta a szigetet, amelyet 1310-ben sikerült teljesen elfoglalniuk.
A következő éveket a rend és a keresztény kereskedők, elsősorban a genovaiak és a velenceiek vitái határozták meg, mivel a johanniták felléptek a muzulmánokkal folytatott árucsere ellen. Ezzel párhuzamosan az ispotályosok megkezdték az Anatólia nyugati partjain elhelyezkedő kisebb emirátusok kikötőiből induló muzulmán hajók elleni akciókat is. A rend először az 1312-es amorgószi ütközetben, majd az 1319-es híoszi csatában mért vereséget a törökökre.
A rend perjelségeiben burjánzott a korrupció és a szervezetlenség, Rodosz a pápa anyagi támogatásától függött. A lovagok úsztak az adósságban, és a Rodoszon megkezdett erődítési munkák is egyre több pénzt emésztettek fel. Az ispotályosok kezdetben a hajózásban is segítségre szorultak, elsősorban a genovaiakéra. Az egész évszázadban ritkán tudtak három-négy gályánál többet adni egy-egy hadjáratba. Mindezek ellenére 1334 őszén a Szent Liga soraiban harcoltak az edremiti csatában, majd elfoglalták Leszboszt, 1337-ben pedig visszaszerezték Koszt. Komoly szerepet vállaltak Szmirnabevételében és megtartásában.
Az 1350-es éveket a keresztény hatalmak versengése és az Oszmán Birodalom terjeszkedése jellemezte. A rend 1365-ben részt vett az Alexandria elleni hadjáratban, majd 1376-ben partra szállt Epiruszban. Az utóbbi, az ispotályosok első önálló akciója, súlyos kudarccal zárult. Az évszázad végén a Peloponnészoszon próbálták megakadályozni az Oszmán Birodalom térnyerését. A 15. század elején nagy erődépítések kezdődtek Rodoszon, amelyek aztán az egész évszázadot jellemezték.
A latin keresztény területek jelentősen csökkenésével párhuzamosan felértékelődött Rodosz. Egyre több kereskedő használta bázisként. Eközben a rend összetétele is megváltozott; jelentősen csökkent benne a francia nyelvűek aránya. Rodosz a muzulmánok és a keresztény kereskedők elleni kalóztámadások kiindulópontja lett, ami miatt gyakran keveredtek vitába a velenceiekkel és a genovaiakkal. A kalózakciók súlyos károkat okoztak a Mamlúk Birodalomnak, amellyel a rend hol szövetségben, hol ellenséges viszonyban volt. A mamlúkok 1444-ben sikertelenül ostromolták meg Rodoszt.
1453 tavaszán elesett Konstantinápoly. A város és a Bizánci Birodalom bukása egyértelművé tette, hogy alapvetően fognak megváltozni a viszonyok e térségben, amelyet egyértelműen a keresztények uraltak a 11. és a 15. század között. II. Mehmed ambíciói ugyanis hatalmasak voltak: azt akarta, hogy a világon „egy birodalom, egy hit és egy hatalom” legyen. Ettől kezdve a lovagok életét az ostromra való készülés és a pénzhiány határozta meg.
A szultán flottája 1480. május 23-án horgonyzott le Rodosz előtt. Az ostrom csaknem három hónapon át tartott, és a védők sikerét hozta. A következő másfél évtized viszonylagos nyugalomban telt, mivel a lovagok békét kötöttek a törökökkel, annak vállalásával, hogy őrzik a trónkövetelő Dzsem herceget. Az ellenségeskedés a 16. század elején kiújult, és 1522. június 28-án I. Szulejmán megkezdte a város ostromát. A hathónapos öldöklés végén a szultán engedte távozni a magukat megadó lovagokat, akik Máltán alakították ki új központjukat.
A britek a november 1-jei Coronel-foki csatában elszenvedett vereséget követően jelentős erősítést küldtek a brazil partokhoz visszarendelt dél-amerikai haderejük részére. A német páncélos cirkálókénál jóval nagyobb sebességgel, páncélzattal és tűzerővel rendelkező két csatacirkáló, az Invincible és az Inflexible feladata a győzedelmes németek felkutatása és elpusztítása volt feltételezett tartózkodási helyükön, a chilei partoknál. Útközben szénvételezéshez a Falkland-szigeteken lévő Port Stanley-ben álltak meg. A Németországba visszatérni igyekvő Spee gróf öt cirkálójával (Scharnhorst és Gneisenau páncélos cirkálók, valamint Nürnberg, Leipzig, Dresden könnyűcirkálók) és három szénszállítójával a britek érkezése utáni napon, december 8-án rajtaütést tervezett végrehajtani Port Stanley-n. A kikötőben észlelt nagyszámú ellenséges hadihajót észlelve azonban elállt a szándékától, és keleti irányba hajózott el. A brit hajóraj – melyhez két csatacirkáló, három páncélos cirkáló, két könnyűcirkáló és egy segédcirkáló tartozott – kifutott a németek üldözésére. A gyorsabb és erősebb csatacirkálók elől, melyek jelenlétére nem számítottak, azonban a németek nem tudtak elmenekülni, amihez hozzájárult a térségben szokatlanul jó időjárás is ezen a napon. Spee ezt tapasztalva a könnyűcirkálóknak utasítást adott az elszakadásra, így ő maga után vonhatta a csatacirkálókat.
A kibontakozó több órás küzdelemben Sturdee hajói nagy nehézségek árán, de végül elsüllyesztették Spee két páncélos cirkálóját, míg a három német könnyűcirkáló közül a többi brit hajó kettőt tudott elsüllyeszteni. A három német szénszállító közül ugyancsak kettő veszett oda. A német hajók közül csak a Dresden könnyűcirkáló és a Seydlitz tudott elmenekülni. Brit oldalon az emberveszteség a számos elszenvedett találat ellenére is csekély maradt, míg német oldalon a halálos áldozatok száma 1871 volt. Az elesettek között volt Spee tengernagy és négy hajóparancsnok.
A falklandi csata során aratott jelentős győzelem révén a britek lényegében megsemmisítették az egyetlen német külhoni köteléket, aminek révén elsősorban négy csatacirkálót szabadíthattak fel és irányíthattak át az északi-tengeri fő hadszíntérre. A megmenekülő Dresden miatt azonban a következő hónapok során is több hajórajt kellett a térségben tartani. A chilei partok mentén erre az időre az antant kereskedelmi hajózása lényegében teljesen leállt, ami miatt a falklandi csata nem tekinthető teljes értékű brit stratégiai győzelemnek.
A brit győzelmet beárnyékolta továbbá a harc során felmutatott rendkívül gyenge tüzérségi teljesítmény, a rossz taktikai megoldások, a már harcképtelenné vált német hajók nagy emberáldozattal járó tűz alatt tartása, valamint az, hogy nem tettek kísérletet a német zászlóshajó hajótörötteinek kimentésére.
Habár a brit tüzérség hiányosságai – mint lényegében a háború összes ütközete során – nyilvánvalóak voltak, hatékonyságának fokozására egészen a skagerraki csata utánig nem tettek kísérletet, a brit főerők ezt követően pedig már nem vállaltak fel újabb összecsapást a német Nyílttengeri Flottával.
Minden vitalapnak és közösségi lapnak meghatározott célja van, ami ahhoz nem kapcsolódik, nem oda való (a szócikkek vitalapjai például szigorúan az illető cikk tartalmával és szerkesztésével foglalkoznak):
a más szócikkekről vagy felhasználókról szóló vitát vidd át azok vitalapjára;
a Wikipédia működésével kapcsolatos általános kérdéseket valamelyik kocsmafalon fejtsd ki;
a szerkesztéssel kapcsolatos szakkérdésekkel az illetékes műhelyt érdemes felkeresni.
Ha a szócikk tárgyáról szeretnél vitatkozni, vagy elmondani, hogy véleményed szerint melyik nézőpont a helyes, azt egy fórumon vagy blogon tedd – a Wikipédia nem vitafórum.
Kiemelésre váró cikkeink sorában jelenleg ez a három van napirenden: Pandeli Evangjeli + Apollo–16 + Falklandi csata. Tegnap olyan események sora történt, amely ezen háromból nagy valószínűséggel rövidesen az 1020., 1021. és 1022. sorszámmal egészül ki kiemelt cikkeink sortörténetében. Válaszúthoz értünk, és hogy sikertelen lesz, vagy sikerül, az ma, 2020. május 14-én dől el, és a kimenetel Tőled is nagy mértékben függ. Ezért a déli harangszó után egy 2019. május 14-i eseményre emlékezéssel és emlékeztetéssel kezdünk még ma új szinten új szakaszt. – *feridiákvita2020. május 14., 11:16 (CEST)[válasz]
„Nem szerencsés egymás után két űrhajós cikk. Egyébként a 36. hétre is betetted.” – jelezted a problémát 2020. május 12-én. 15:52-kor. 2020. május 14-én röviddel 15 óra után jelenthetem, hogy együtt megoldottuk a problémákat. Már csak közérthetően közölni kell. Ehhez kérem elsőnek a Te segítségedet. Kezdhetjük? – *feridiákvita2020. május 14., 15:30 (CEST)[válasz]
Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!
A Diósgyőri VTK (alapításkori név: Diósgyőr-Vasgyári Testgyakorlók Köre, később Diósgyőri Vasgyárak Testgyakorló Köre, ma DVTK, avagy Diósgyőri VTK) egy több sportág bajnokságában csapatot, versenyzőket indító sportklub Miskolcon. Az egykori sokszakosztályos egyesület az 1990-es évek elején szétesett, a 2000-es évektől épült újjá. A klub színeiben többek között férfi és női labdarúgók (DVTK), női kosárlabdázók (Aluinvent DVTK Miskolc), jégkorongozók (DVTK Jegesmedvék), sakkozók (DVTK-EMSE), asztaliteniszezők (DVTK-Volán), E sportolók (DVTK ESPORT), valamint birkózók (DVTK-MVSI) szerepelnek.
Az egyik legismertebb magyar élvonalban szereplő labdarúgócsapat. A sportegyesületet 1910-ben eredetileg a Diósgyőri Vasgyárban dolgozó fiatalok hozták létre, ami csak a későbbiekben vált profi csapattá. 1940-ben szerepelt először a legfelsőbb osztályban, míg egyik fénykorát az 1970-es évek végén, 1980-as évek elején élte a csapat. Ekkor kétszer megnyerte a Magyar Kupát, és bronzérmes lett az NB I-ben. A Diósgyőr híres a fanatikus szurkolóiról, hazai mérkőzésein még az 1990-es–2000-es években sem volt ritka a 8000–10 000 fős nézőszám, amivel Magyarország egyik legkedveltebb csapatának számít.
A klub az évek során sokat változott a tulajdonosok váltakozása, majd átmeneti megszűnése miatt. Története során új szakosztályok jelentek meg a klubban, de a rendszerváltás után ezek különváltak. A futballcsapat a kilencvenes években a Diósgyőri Football Club nevet viselte, és csak később, a klub újraindítása után vette fel újra a DVTK nevet.
2020-ban, a DVTK alapításának 110. évében a klub a következő sportágakkal rendelkezik: labdarúgás, kosárlabda, jégkorong, röplabda, birkózás, asztalitenisz, short track, műkorcsolya, kerékpár, triatlon, atlétika, kajak-kenu, cselgáncs, muaythai, erőemelés, darts, sakk, e-sport.
Megjegyzések, vita:[szerkeszt (vitalap módosítása)][frissítés] Az Apollo–17 cikkajánlóját jelölöm a 43. hét vége (október 22. – október 25.) helyre. Ez az egész Apollo-program utolsó küldetése, mondhatni a pont a mondat végén, amely nagy összefoglalást tesz lehetővé, és azt igényli is. Az Apollo–17 kiemelt küldetést – mint a Neil Armstrong, meg az Apollo–16 küldetés példája mutatja - két lépcsős megoldással vihetjük sikerre. A már bizonyított közösségünk az első félévben a jó fok, majd a második félév végére a kiemelt státusz elérését, s ezzel a cikkajánló Kezdőlapra vitelét teszi lehetővé. Kérem megértéseteket, hogy miután elmúltam nyolcvan éves, és már volt két szívinfarktusom, szeretném Veletek együtt ünnepeli a történelmi eseményt. Hajrá Magyarok, hajrá Magyar Wikipédia! – *feridiákvita2020. május 9., 19:44 (CEST)[válasz]
Igazából persze, hogy vállalom, bár nekem is vannak éppen futó projektjeim (Saturn V, LC-39, az összes Apollo repülés teljes kifejtése, stb). Az Apollo–17-et is igazából akartam Kiemeltnek és a jelen állapotában is már azt hiszem több, mint egy „jó cikk”, de pár apróság hiányzik ahhoz, hogy kiemelt legyen. Persze ártani nem használ, ha elnyeri a jó cikk címet is, de szvsz felesleges ez a lépcsőfok. Arról nem is beszélve, amit @*feridiák: vitalapján már fejtegettem, hogy most éppen mind a Kiemelt, mind a jó szócikk munkapadon van másik űrrepüléses cikk és nem szerencsés, ha a hasonló témakörű cikkek torlódnak, mert saját tapasztalat, hogy a később felkerült cikkek már alig kapnak érdeklődést és végül érdeklődés hiányában halnak el...Moonwalkrvita2020. május 11., 15:18 (CEST)[válasz]
A város földrajzi fekvésének köszönhetően a történelem során stratégiai fontosságú hely volt. Éghajlata kontinentális, de a mediterrán hatás is érzékelhető.
Temesvár többnemzetiségű város. A románok mellett magyarok, németek, szerbek, szlovákok, ukránok, illetve az utóbbi években kis mértékben olaszok is lakják. Lakossága lélekszáma az 1990-es évek óta folyamatosan csökken. Kulturális és különösen az építészeti gazdagsága miatt „Kis Bécsnek” is nevezik.
Temesvár a 18. századra komoly gazdasági központ lett, és a 21. században is a gazdaság viszonylagos fejlettségének köszönhetően a negyedik helyet foglalja el a romániai városok között az életszínvonal tekintetében.
Internetes enciklopédiánk Nupédia néven 2000. márciusában indult el.
2001. január 15-énWikipedia néven emelkedett történelmi jelentőségű útjára. 2021. január 15-én ünnepeljük Wikipédiánk születésének húszéves jubileumát. Az ennek méltó megünneplésre felkészülést is szolgáljuk az ezüstvasárnaptól aranyvasárnapig tartó héten a karácsonyi ünnepkörben.
A Magyar Wikipédia Kezdőlapján a hét kezdetétől közepéig Temesvár az ajánlott cikk. Már 2015-ben is így volt. Egy kattintással bárki ellenőrizheti: Sablonvita:Kezdőlap kiemelt cikkei/2015-51-1. A különbség a „Kiemelt cikk” rovat alsó részének hét tagjában van. Temesvár cikke alatt középen a Román nyelv cikke szereppel. Most délben csere következik, és a teljes hét együtt lesz látható. A megbeszélésre felkészüléshez hagyjunk gondolkodási időt, s utána folytassuk tovább. – *feridiákvita2020. december 17., 11:45 (CET)[válasz]
december 17. 12.00 és december 20. 23.59 között: Traviata
A Traviata vagy La TraviataGiuseppe Verdi egyik háromfelvonásos operája. Szövegkönyvét Francesco Maria Piave írta ifj. Alexandre DumasA kaméliás hölgy című regénye alapján, amely 1848-ban jelent meg először nyomtatásban. Dumas kaméliás hölgyét a valóságban Marie Duplessis-nek hívták. Még csak 23 éves volt, amikor 1847-ben (egy évvel Dumas regényének megjelenése előtt) a tüdőbaj végzett vele. Duplessis 15 évesen került Párizsba, ahol divatáru-eladóként dolgozott. Szépsége és kalandvágya hamar megnyitotta számára az utat a felső társadalmi réteg felé, és egyike lett a francia főváros legfényűzőbben élő kurtizánjainak.
Az opera ősbemutatójára a velenceiTeatro la Fenice operaházban került sor 1853. március 6-án. Noha a bemutató bukás volt, amelynek okát a zenetörténészek máig vitatják, az évek során a Traviatából a világ opera-repertoárjának egyik legjátszottabb darabja lett. Első magyarországi előadása Temesváron 1855. február 9-én volt. A budapesti Nemzeti Színházban 1857. november 10-én mutatták be Tévedt nő címmel.
A Traviata zenéjében feltűnően nagy szerephez jut a táncmelódia; az opera alaphangját a francia keringő adja meg. Az első felvonás legnagyobb része, Violetta estélye egy sor táncdallamon nyugszik: egymást követik a polka-, galopp- és keringődallamok. A felvonás zárójelenete, Violetta nagyáriájának zárórésze egyetlen szárnyaló keringő. A tánczene mellett figyelemre méltó a darab konverzációs stílusa, amit nem kötnek le a dallamépítkezés zárt formái, ezért realista hatásúak. A társalgás rövid, izgatott mondatokból épül, a feszültséget egy visszatérő zenei motívum is hangsúlyozza.
A nagy cél elérése annak kitűzésével kezdődik. Ez időben megtörtént. A feladat teljesítése rendben halad, és időben célba érünk. Kérem, hogy térjünk vissza a december végi kérdésre szeptember végén. Ezt kérem Karácsony cikkénél is. – *feridiákvita2020. augusztus 14., 15:02 (CEST)[válasz]
Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!
Útban Észak-Afrika felé
George Patton tábornok (b) és Henry Kent Hewitt ellentengernagy a USS Augusta fedélzetén
A Torch hadművelet (magyarul Fáklya hadművelet, angolul:Operation Torch) a szövetségesek észak-afrikai partraszálló hadművelete volt a második világháborúban. 1942. november 8-án vette kezdetét Eisenhower tábornok parancsnoksága alatt. A szövetségesek 650 hajója és 65 000 katonája vett benne részt.
1942 júliusában, a washingtoni konferencián az angolszász szövetségesek megegyeztek abban, hogy közös sereget tesznek partra Észak-Afrikafranciák által ellenőrzött részén. Céljuk az volt, hogy a partraszállás után keletre nyomuljanak, és így két tűz közé szorítsák a Német Afrika-hadtestet, majd kiűzzék a kontinensről. Az észak-afrikai partvidék birtoklása azt jelentette, hogy a szövetségesek megszerzik az ellenőrzést a Földközi-tenger medencéje felett, így felmentik az ostrom alatt álló Máltát és biztosítják konvojaik biztonságos áthaladását a Szuezi-csatorna és a Gibraltári-szoros között.
A hadművelet a Torch (Fáklya) nevet kapta. A szövetséges csapatok november 8-án partra szálltak Marokkóban, valamint az Algéria területén fekvő Oránban és Algírban. Mivel a briteknek kifejezetten rossz volt a kapcsolata a Vichy-kormányzattal, megpróbáltak minél amerikaibbnak feltüntetni az akciótː a partraszállás főparancsnoka Dwight D. Eisenhower amerikai tábornok volt, és ők adták a szárazföldi csapatok nagy részét is.
A Torch hadművelet eredményeként a szövetségesek elfoglaltak két nagy földközi-tengeri kikötőt, Oránt és Algírt, valamint a kezdeti ellenállás után a maguk oldalára állították a francia gyarmati sereget. Az invázió révén az angolszászok repülőtereket szereztek az észak-afrikai partokon, amelyek révén véget vethettek a Málta elleni támadásoknak, valamint biztosíthatták a konvojokat a Szuezi-csatornától a Gibraltári-szorosig, ami szükségtelenné tette Afrika megkerülését.
Az egyik legnagyobb hódító fáraó volt; uralkodása alatt Egyiptom minden addiginál tovább terjeszkedett. Tizenhét hadjárata során Észak-Szíriától a núbiai negyedik kataraktáig terjesztette ki birodalma határait. Több mint ötven templomot épített és jelentősen bővítette a karnaki templomegyüttest is. A Királyok völgyében temették el, fia, II. Amenhotep követte a trónon.
Katonai szempontból Hatsepszut békés uralma az erőgyűjtés idejének számított. Thotmesz rögtön azzal kezdte uralkodását, hogy háborúba indult az Egyiptomtól északkeletre szír-palesztin területeken fekvő államok ellen. A 330 kis (város)állam szövetséget hozott létre, melyet az egyre fenyegetőbb ellenség, Mitanni is támogatott. Thotmesz hadjáratairól részletesen beszámol a karnaki templomban az ún. Krónikák terme. Az első nagy csata Megiddónál zajlott. A győztes hadjáratok alatt szerzett hadizsákmány nagy építkezéseket tett lehetővé. Thotmesz is jelentős bővítéseket végzett a karnaki templomon. Karnakban áll az a templom is, melyet Thotmesz saját maga emlékére, illetve őskultusza tiszteletére emeltetett. A tíz legnagyobb, ma is álló egyiptomi obeliszk közül négynek az állítása fűződik Thotmesz nevéhez, köztük van a legmagasabb obeliszk és a „Kleopátra tűje” néven ismert obeliszkek.
Régi és nagy adósság rendezéseként ajánlom Karácsony cikkét. A nagy cél elérése annak kitűzésével kezdődik. Ez időben megtörtént. A feladat teljesítése rendben halad, és időben célba érünk. – *feridiákvita2020. augusztus 14., 14:57 (CEST)[válasz]
Nem valami udvarias lépés a kezdőlap kerülés előtti utolsó percekben új javaslatot tenni. Ráadásul úgy, hogy ez a cikk is harmadszorra van a címlapon! Amúgy nem tudom, mi bajod van szegény III. Thotmesszel, hogy másodjára törlöd ki. ("Áthelyezés" akkor lett volna, ha más az innen törléssel párhuzamosan más hétre beteszed, de ez sem először, sem másodszor nem történt meg.) Azt pedig nem tudom, hogy képzelted, hogy december 24-én 11:42-kor felszólítasz, hogy 12 óráig tegyek meg valamit!!! Hkoala2020. december 24., 20:50 (CET)[válasz]
Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!
A miskolci Pannónia szálló
A Három Rózsa Szálló épülete
A miskolci vendéglátás története szoros összefüggésben van a település kereskedőváros voltával. A Miskolcra a város kapuin át érkező és esetleg továbbhaladó kereskedők ellátása a vendéglátás sokirányú kielégítését kívánta meg. Erre szolgáltak a miskolci kocsmák és vendéglők, a vendégfogadók, a szállodák, a kávéházak és cukrászdák, valamint a több százra tehető, ételt is kínáló pincék.
A számos városi kocsma a meglévő helyi igények kielégítésében játszotta a fő szerepet, és az akkori (bel)város számos pontján helyezkedtek el. Ezeken kívül ki kell emelni az Avas, a Tetemvár és a Bábonyibérc pincehálózatának kocsmáit is. A kocsmákban eleinte csak bort és pálinkát mértek, csak később jelent meg a sör a kínálatban. A városi rendelkezések szerint a pincékben szigorúan tilos volt étel, harapnivaló kiszolgálása. A korcsmálás – elvileg – szigorú körülmények között folyt, az italmérési jog megszerzését, ellenőrzését és időszakonkénti szabályozását a borbíró végezte. A város folyamatos – de az események tükrében sikertelen és nem is teljes erővel végzett – harcot folytatott az engedély nélküli italmérés, az úgynevezett kura vagy kurta kocsmák ellen. Az is előfordult, hogy a lakosság a megbüntetett kurta korcsmárosoknak a pártjára állt, megakadályozta a lefoglalt bor elszállítását, és még az ispánt is elűzte, a hajdúival együtt.
A vendéglátás más szintjét jelentették a vendégfogadók és szállodák. Ezen a területen némi késéssel reagált a város az igényekre. Miskolc tanácsa 1718-ban építette meg Zöldfa vendégfogadóját a Csabai (akkor Mindszenti) kapunál, a Miskolctól akkor elkülönült Mindszent településsel szemben, az út másik oldalán. Erre a helyre a tanács a városba érkező nagy kereskedelmi és szekérforgalom miatt gondolhatott, de – bár a 19. század közepéig működött – nem igazán vált be, mert távol volt a város központjától. Miskolc belvárosában nyílt a 18. század utolsó harmadában a Három rózsa vendégfogadó, de eleinte csak két vendégszobája volt. A Korona vendégfogadó még inkább az akkori belvárosban helyezkedett el, a Piac utca központi helyén (ma Széchenyi utca 1.), de ebben is csak négy vagy hat vendégszoba volt. Ez azt jelenti, hogy Miskolcnak még 1798-ban is csupán három szállója volt, összesen 13–15 szobával. Az elszállásolási igények azután kikényszerítették további szálláshelyek, szállodák építését.
Sajátos oldala volt a vendéglátásnak a kávéházak és cukrászdák megjelenése a városban. A kávézás szokása az 1700-as években kezdett elterjedni Miskolcon, először a nagypolgárság köreiben. Az első kávéház 1788-ban nyílt meg a Piac utcában. A következő a legendássá vált Jost–Rabel–Roráriusz kávéház és cukrászda volt, amelyet eleinte svájci cukrászok vittek sikerre, és számos híresség is megfordult benne. A Megay cukrászda is nevezetes intézmény volt Miskolcon. Tulajdonosa számos szakmai versenyen szerzett hírnevet magának és cukrászdájának. További híres és a miskolciak emlékezetében sokáig megmaradó cukrászda volt a Piva, a Trillhaas–Doró–Rácz és a Capri.
Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!
A Kázmér és Huba (eredeti címén Calvin and Hobbes) Bill Watterson író és rajzoló képsora. A sorozat eredetileg 1985 és 1995 között jelent meg az Egyesült Államokban, a Universal Press Syndicate sajtóügynökség közvetítésével. A képregény két címszereplője Kázmér (eredetileg Calvin), a hatéves örökmozgó és öntörvényű kisfiú, valamint Huba (eredetileg Hobbes), Kázmér plüsstigrise és egyben legjobb barátja. Míg Kázmér szemében Huba legtöbbször antropomorftigrisként jelenik meg, addig a történetek más szereplői egyszerű plüss játékfigurának látják. A kritikailag is elismert képsorok népszerűsége megjelenésük során folyamatosan nőtt, megszűnésekor már nagyjából 2400 újság oldalán volt olvasható az Egyesült Államokban. A Kázmér és Huba egyike az amerikai képregény történetében legsikeresebb és legelismertebb képsoroknak. A sorozatról számos tanulmány született. A Kázmér és Huba mintegy 3000, Bill Watterson által adományozott eredeti képsorát 2005 óta az Ohio Állami EgyetemBilly Ireland Képregény Könyvtár és Múzeuma őrzi.
A nyilvánosságtól való visszahúzódásáról ismert Watterson sajtóügynökségéhez fűződő kapcsolatát szinte a Kázmér és Huba megjelenésének kezdetétől fogva folyamatos viták és kompromisszumok jellemezték. Az alkotó nem volt hajlandó képsora licencét áruba bocsátani, mivel úgy gondolta, hogy munkája bármi más formában való felhasználása rombolná az eredeti alkotást. Watterson kitartó állásfoglalása révén a Kázmér és Huba népszerű szereplői néhány ritka kivételtől eltekintve egyetlen más kereskedelmi terméken sem tűntek fel, csak magukban a képsorok gyűjteményköteteiben és néhány, a sorozatot megjelentető folyóiratoknak küldött reklámterméken.
A Kázmér és Huba magyar fordításban az 1990-es évek elejétől kezdve jelent meg különböző képregényfüzetekben és folyóiratokban, így például a Képregény Koktélban, a Tiszta Diliben, a Garfieldban és a Metropolban. A képsor gyűjteménykötetekben való kiadását, Nikowitz Nóra fordításában a Vad Virágok Könyvműhely kezdte meg 2007-ben.
Ha rögtön december 14-én jelöli kiemeltnek, a kiemelési eljárás legkorábban 2021. január 11-én érhet véget, tehát ezen a héten még biztos nem lesz kiemelt. Hkoala2020. szeptember 27., 20:22 (CEST)[válasz]
Tisztelt Hkoala Wikitárs!
Röviden összegezem az eddigieket, és kérem a sikeres befejezéshez segítségedet.
A: 2020. augusztus 13-án javaslat. >< 2020. augusztus 14-én ellentmondás.
B: 2020. szeptember 27-én konkrétabb javaslat. >< 2020. szeptember 27-én a 2021. január 11-i megoldásra előremutatás.
C: 2020. október 2-én a 2021. január 11. dátum elfogadása, és 2021. évben 2. hetének január 11-től január 14-ig tartó szakasz lefoglalása, és a dátum elfogadásának várása:
Tisztelt Hkoala Wikitárs!
Köszönöm az Apollo-1 cikkre kora reggel készített – és ezen vitaszakaszban is benne lévő – igen fontos tartalmat. (A „Szócikkek a kezdőlapon” sablont itt is felülre tettem, ahogy az a Kezdőlap vitalapjában is használatos.)
A holnapi részletes megbeszéléshez szeretnék egy kérdést tisztázni. Szerinted (a 2020-53-2 vitahelyen) „három kiemelt cikk van javasolva”. Melyik az a vita szövegében ténylegesen ott levő összes javaslatból a szerinted kiemelt három? Kérem, hogy holnap délelőtt szíveskedj válaszolni.
Előre köszöni, és üdvözöl: – *feridiákvita2020. december 5., 22:39 (CET)[válasz]
Én Giuseppe Signori cikkét javasoltam, sokkal régebb óta várakozik a címlapra kerüléshez, mint az Apollo-1. Mivel hárman háromfélét javasoltunk, várjuk meg a többiek véleményét is. Hkoala2020. december 6., 13:41 (CET)[válasz]
Tévesen gondoltad úgy, hogy a legutolsó javaslatom felülírta az előzőket. Ezen 2020. augusztus 13-i javaslatommal indult gondolatgazdag megbeszéléseink első szakasza:
Lewis Hamilton sorozatban negyedik, összességében hetedik világbajnoki címét szerezte a 2020. évben
Tisztelt Hkoala Wikitárs!
Hosszú volt az út augusztus 13-tól december 10-ig. De Közösségünk elkészítette a vállalt 2020-as Formula–1 világbajnokság cikkajánlót. Ezzel holnaptól egyik sportágról másikra: a Formula–1 területéről a Labdarúgás területére helyezem tevékenységem súlypontját.
Ehhez fűzök kis emlékeztetőt. A 2020-as Formula–1 világbajnokság címlapján Lewis Hamilton képe mellett van egy kulcsszöveg, amely a cikkajánlóban is olvasható: „Lewis Hamilton sorozatban negyedik, összességében hetedik világbajnoki címét szerezte a 2020. évben”. A hétből a négyes sorozat 2017-től 2020-ig egyértelmű. A kezdő hármasból pedig Lewis Hamilton első világbajnokságának éve 2008, a második és harmadik pedig a 2014 és 2015.
Magyar Wikipédiánkban kiemelt cikke van a 2008-as elsőnek, valamint az utolsó négynek. Az ötből a negyedik cikkajánlóját 2020-ban a 2019-es és 2020-as között Te készítetted, és az a 2017. évi utólagos. Kérem megértésed jelen hét második felében is. A Sablonvita:Kezdőlap kiemelt cikkei/2020-50-2 vitahelyen csak harmadszori jelöléshez kérek megértést:
Ha rákattintunk a „Formula–1” linkre, csillagos kiemelt cikket kapunk.
Aki rákattint a „Labdarúgás” linkre, mellbevágó ténnyel szembesül. Az „Aranycsapatos” labdarúgás hazájában a labdarúgás wikicikke még kiemelési eljárásra vár!
A Kezdőlapon a „Kiemelt cikk” rovatban már csak pár percig, pontosan a déli harangszóig még a Falklandi csata kiemelt cikkajánlóján zászlós kezében az utolsó ember látható. A mi ügyünk hajóján a győzelem zászlaja leng! – *feridiákvita2020. december 10., 11:45 (CET)[válasz]
Internetes enciklopédiánk Nupédia néven 2000. márciusában indult el.
2001. január 15-énWikipedia néven emelkedett történelmi jelentőségű útjára. 2021. január 15-én ünnepeljük Wikipédiánk születésének húszéves jubileumát. Az ennek méltó megünneplésre felkészülést is szolgáljuk az ezüstvasárnaptól aranyvasárnapig tartó héten a karácsonyi ünnepkörben.
A Magyar Wikipédia Kezdőlapján a hét kezdetétől közepéig Temesvár az ajánlott cikk. Már 2015-ben is így volt. Egy kattintással bárki ellenőrizheti: Sablonvita:Kezdőlap kiemelt cikkei/2015-51-1. A különbség a „Kiemelt cikk” rovat alsó részének hét tagjában van. Temesvár cikke alatt középen a Román nyelv cikke szereppel. Most délben csere következik, és a teljes hét együtt lesz látható. A megbeszélésre felkészüléshez hagyjunk gondolkodási időt, s utána folytassuk tovább. – *feridiákvita2020. december 17., 11:45 (CET)[válasz]
Közösségünk megcsinálta a „Kezdőlap/Főcímlap vitalapja” és a
„Kezdőlap kiemelt cikkei/2020-53-2 vitalapja” közötti kétirányú munkakapcsolatot. Egyik kattintás a felső linkre, és ott látható a vitalap felső része. Másik kattintás az alsó linkre, és ott látható a vitalap alsó része.
Hosszas de eredményes viták után végül a Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2020-53-2 helyre a Kázmér és Huba cikk ajánlója lett a tartalom. Egyetlen művelet maradt még hátra. Az utolsó percekig vártam, hogy elvégzi valaki. Nincs több idő, sietek elvégezni még a déli harangszó előtt. Kezdőlapunkon kinn ragyog a karácsonyfa. Délután már nekem is családunk karácsonyfájánál a helye. Mindenkinek boldog karácsonyi ünnepeket. – *feridiákvita2020. december 24., 11:21 (CET)[válasz]
Jubileum és teljesítény visszaszámolása/előreszámolása
_post-mating_on_Morro_Rock.jpg)
.jpg){kind=small}
2020. május 13., 07:04 (CEST)
2020. július 19., 19:14 (CEST)
ellenzem Már kétszer volt a címlapon, a legutóbbinak még egy éve sincs. – Hkoala 
megjegyzés Messze van még július vége. Előbb vigyük végig a Kezdőlap kiemelt cikkei/2020-22-2 helyen most folyó vitánkat, majd kellő időben, május végén következhet a Kezdőlap kiemelt cikkei/2020-30-2 hely tartalmi kérdéseiről az érdemi vita. – *feridiák vita 2020. április 16., 17:06 (CEST)
.jpg)
_from_NPG.jpg)
kérdés Miért nem lehet megvárni a kiemelési eljárás lezárását? Ráadásul nem pár napról van szó, hanem több mint két héttel korábban sikerült ide betenni. Meg még az 50. hétre is. Nagyon nem fair ez senkivel szemben sem. Kemenymate vita 2020. május 21., 18:25 (CEST)
ellenzem A "nincs forrás" sablonnal nem való a címlapra. Hkoala 
megjegyzés Többek között még a Harisnyagyártás sem szerepelt a kezdőlapon a Wikipédia:Kiemelt szócikkek listája szerint. -- ato vita 2020. szeptember 20., 11:00 (CEST)
támogatom az LT vz. 35 szócikket. – VargaA vita 2020. szeptember 25., 21:08 (CEST)
Hkoala 
.jpg)
[timiˈʃo̯ara], horvátul: Temišvar, a bánsági bolgárok nyelvén: Timišvár, szerbül: Темишвар) város Romániában, a Bánságban. Az egykori Temes vármegye és a mai Temes megye székhelye. 250 849 lakosával (2011) Románia harmadik legnépesebb városa. A Duna–Körös–Maros–Tisza eurorégió földrajzi középpontjában fekszik, és annak legnépesebb városa.
.jpg)
.jpg)
_3.jpg)
vita 2020. november 30., 14:00 (CET)
vita 2020. december 5., 17:20 (CET)
.jpg)
