Szerkesztő:Ginery/Fertőboz

A településen világörökségi helyszín található

Fertőboz
A bozi templom
Fertőboz címere
Közigazgatás
Ország	Magyarország
Régió	Nyugat-Dunántúl
Vármegye	Győr-Moson-Sopron
Járás	Soproni
Jogállás	község
Polgármester	Kutrucz Gyula (független)
Irányítószám	9493
Körzethívószám	99
Népesség
Teljes népesség	Az értéket a szócikknévtérbe mozgatás után adhatod meg.
Népsűrűség	23,77 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület	13,67 km²
Időzóna	CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Fertőboz Pozíció Győr-Moson-Sopron vármegye térképén
Sablon • Wikidata • Segítség

Fertőboz (németül: Holling, horvátul: Buza) község Győr-Moson-Sopron vármegyében, a Soproni járásban. A világörökség részeként számontartott Fertő-tájhoz tartozik.

Fekvése

A Gloriette kilátó

„András“ nevű gőzmozdony a bozi állomáson

Magyarország északnyugati részén, az Alpokalján helyezkedik el, Győr-Moson-Sopron vármegye egyik legszebb vidékén, a Fertő déli partját övező dombsor és a fertői nádas között. A Fertő–Hanság Nemzeti Park és a Soproni borvidék része, gazdag növény- és állatvilág jellemzi. Hozzátartozik Kisboz és egy geofizikai obszervatórium is. A legközelebbi város a 12 kilométerre fekvő Sopron.

Említésre méltó a békák tavaszi és őszi vonulása, mely a falut keresztezi. Ebben az időszakban a közlekedőket táblák figyelmeztetik, hogy vigyázzanak a szúnyogpusztítókra. Minél hatékonyabb védelmük érdekében az országút alatt alagutakat is építettek.

Megközelítése

A településen kelet-nyugati irányban végighalad a Fertőd térségét Sopronnal összekötő, a Fertő-tó déli partján sorakozó településeket sorba fejtő 8518-as út, ez a legfontosabb közúti megközelítési útvonala. Déli határától nem messze találkozik egymással a 84-es és a 85-ös főút, ezeken az ország távolabbi részei felől is könnyen elérhető; mindkét útról Nagycenknél kell letérni, ahonnan öt számjegyű mellékutakon juthatunk el a településre. Ugyancsak Nagycenknél az M85-ös autóútnak is van egy csomópontja, ahonnan a 84-es főúton keresztül közelíthetjük meg a falut.

A főbb hazai vasútvonalak közül a települést a Győr–Sopron-vasútvonal érinti, melynek egy megállási pontja van itt, Fertőboz vasútállomás, a központtól mintegy 2,2 kilométerre délre. Ezen felül az itteni vasútállomás mellett indul a Nagycenki Széchenyi Múzeumvasút vonala is.

Az áthaladó turizmust a falut érintő turistautak segítik, egyrészt egy kekerékpárút, mely az EuroVelo 13-as nemzetközi kerékpárútvonal része, másrészt pedig a Vasfüggöny turistaút, mely a Balti-tengertől egészen a Fekete-tengerig vezető, mintegy 6800 km-es hosszútávú túraútvonalba illeszkedik.

Nevének eredete

A község nevének eredetéről különféle elméletek láttak napvilágot, melyek között négy jelentősebb is található. A név első fele, mely egyébként csak 1906 óta része a falu nevének, nem okoz különösebb nehézséget, hiszen a Fertő előtag a közeli tóra utal, jelentése mocsaras, agyagos, sáros hely. Az elnevezés a honfoglalás idejéből származik. Amikor a bejövő magyarok a tóban fürödtek, azt Ferdőnek, majd később Fertőnek nevezték. IV. Béla király krónikása ugyanakkor a Lutum musan nevet adta a tónak, ami nagyjából iszapos területet jelent.

A településnév második részének eredetéről azonban megoszlanak a vélemények. A Boz(ias) név először egy 1281-ből származó okmányban bukkan fel. A talán legnépszerűbb elképzelés, mely Kiss Lajostól és Mollay Károlytól származik, a bodzával hozza összefüggésbe a Boz–bodza névhasonlóság és a környéken található nagy számú bodza miatt. Ennek alátámasztására említik, hogy a már említett 1281-ből származó oklevélben Terra Boziasnak, azaz Boziás földnek nevezték. Ezen felül a Holling német elnevezés is megfelelne a bodza német nevének a Holundernek. A horvát Buza név ugyancsak megfelelhet a bodza horvát bazga vagy baza elnevezésnek, ám az sem kizárt, hogy e név csak a magyar név eltorzítása. Ezen az elméleten felbuzdulva rendezi meg a község 2002 óta minden év májusában a Bodzavirág Fesztivált.

Más szakemberek vitatják, hogy a bodza lenne a névadó. Egy másik elmélet szerint a latin bos vagy bovis, azaz szarvasmarha szóból származna a község neve, miután e terület tenyésztésükre volt alkalmas. Az Észak-Németországi nyelvjárásban a bos szó ma is marhaszállást jelent. Sokáig jelentős külterjes szarvasmarha-tartás volt jellemző a falura, 1946-ban például 241 tehenet és számtalan borjút jegyeztek fel, de 1851-ben Fényes Elek mintegy 65 hektárnyi legelőt jegyzett fel, ami ugyancsak méretes állatállományt sejttet. 1349-ben a települést Hollern néven említik németül, ami jelenthet magyarul lejtőt vagy mocsárszéli telepet, de lehet, hogy inkább a Holder, azaz pásztor, állatőrző szó bújik meg mögötte. Ez a község német Holling elnevezésétől nem sokban különbözik. Az tény, hogy a faluban évszázadokon át használtak Bos (1446) feliratú pecsétet, de ezen kívül nem sok bizonyíték akad. Külön érdekes, hogy a Holling formában írt név csak az Elzász-Lotaringiai német családok XVII-XVIII. századi betelepítése után tűnt fel, ami egybeesést mutat egy az azon a területen található kis falu, Holling nevével.

Egy harmadik elképzelés családnévnek tételezi fel a Boz nevet. A középkorban több hasonló nevű birtokosa volt a falunak. 1274-ben a szomszédos Hidegségen és Cenken volt birtokos Buzád fia, 1298-ban Beze István örökölt itt, 1321-ig pedig Bees fia László volt a község ura. A feltevés szerint Buzád, Beze és Bees ugyanazt a családnevet jelölték, a különbségek csak a név bizonytalan írásából adódtak. E családnévből lett aztán az idők során különbözőképpen írott Boos, Búzs, Booz és Boz elnevezés. Ezen elméletbe beillik a falu horvát neve is, de nem ad magyarázatot a település német nevére; mindazonáltan nem zárható ki az sem, hogy a különböző nyelvű elnevezéseknek más-más etimológiája legyen.

Ismét egy másik elképzelések a település tóhoz való közelségét és a római kori fürdő elméletét alapul véve elképzelhetőnek tarják, hogy a falu neve a latin balneum vagy batus, azaz fürdő szóból származna, ami aztán az évszázadok során Boz formára torzult, majd így rögzült. Ezen elképzelést a falu településképi arculati kézikönyve is megemlíti.

Története

Az őskortól a honfoglalásig

A település története az őskorig nyúlik vissza. Kutatók a Gradina hegyet kőkorszaki lakóhelynek nyilvánították az 1963-64-ben Nováki Gyula régész vezetése által végzett ásatások alapján. Ezek szerint a háromszöghöz hasonlító alakú domb őskori földvár volt. Két oldalról meredek völgy határolja, a csúcsa a Fertő déli partja fölé emelkedik. A fennsík felőli oldalát kettős sánc védte. A magaslati kelta telep a feltárások szerint a kora bronzkorban épült, de a középső bronzkorban és talán a késő vaskorban is használták. A kelták ezen a vidéken valószínűleg már rendelkeztek egyfajta borkultúrával, hiszen a közeli Zárány térségében szőlőmagokat (olaszrizling, zöld szilváni és pinot blanc) találtak egy i. e. VII-VIII. századi temetkezési helyen. A területen eredetileg illír törzsek, pannonok és azalok éltek, majd az i. e. IV. századtól a kelta bój törzsbe tartozó hódítók érkeztek a Fertő vidékére. A kelták uralmát egy rövid ideig Burebista dák király zavarta meg az i. e. I. század első felében.

Nem sokkal ezt követően a rómaiak hódították meg a vidéket, és csakhamar a környék Pannonia provincia része lett. Az itt élők a római uralom alatt ugyan nem tűntek el, de asszimilálódtak, romanizálódtak. Az I. század végéről ismert Domitianus császár egy rendelete, melyben megtilitja Pannonia provinciában az újabb szőlők telepítését és helyette gabona termesztést írt elő. Ezt a rendeletet majd csak mintegy 200 évvel később Probus császár oldotta fel, aki egyben újabb szőlőket telepíttetett a 270-es években több helyütt, így a Fertő partján is. A terület Kr. u. 106-tól Pannonia Superior, 296-tól pedig Pannonia Prima provincia része lett. Fertőbozon, a Gradina hegy északnyugati részén került elő az első lelet ebből az időből, amikor Bella Lajos régész 1900-ban valószínűleg IV. századi sírra bukkant. Ebben egy 173 cm magas csontváz feküdt, körülötte egy rozsdás késpengével, három nyílcsúccsal és egy szíjkapoccsal. Egy másik, 1930-ban Lauringer Ernő régész által a faluban talált ókori (feltehetőleg római) sírban a csontváz egyik oldalán egy kis edényben hamu, másik oldalán pedig egy fésű feküdt. A környék intenzív római lakottsága nem kétséges, a sírokon kívül korabeli pénzérmék és zsinórkerámia is előkerült a kutatások nyomán. 2019-ben újabb lelet került elő, a Gradina hegytől keletre II-III. századi telep felszíni nyomaira bukkant Mrenka Attila régész. Egyes feltevések szerint a falu helyén a rómaiak idejében talán fürdőhely is lehetett. Habár a IV. század elején Galerius római császár állítólag kiszáríttatta a tavat, vizét a Dunába vezettette, de a tó medre hamar újra megtelt vízzel.

A Római Birodalom fénykora után folyamatos volt az életszínvonal csökkenése. 395-ben a kettéosztott birodalom nyugati felébe került a Fertő vidéke, majd a rómaiak kénytelenek voltak azt 409-ben a hunoknak átengedni, majd 433-ban egész Pannonia provinciát feladták. Attila 453-as halála után a vidék a longobárdok fennhatósága alá került. 456-ban a rómaiak egy utolsó sikertelen kísérletet tettek a vidék visszahódítására. Az itt lakó longobárdok sem maradtak túl sokáig, ugyanis az avaroktól való félelmükben állataikat hátrahagyva 568-ban Észak-Itáliába távoztak. Ekkortól a környék az Avar Kaganátushoz tartozott. Az avarok ittlétét alátámasztja a közeli Sopronkődián feltárt avar kori telep is. Az Avar Kaganátus 804-ben bekövetkezett összeomlását követően a terület a Frank Birodalom része lett. A IX. század elején Nagy Károly bajorokat telepített Sopron körzetébe, akik nagy valószínűséggel folytatták a korábban itt élő kelták és rómaiak szőlő- és borkultúráját. A magyarok csak a honfoglalás legvégén, a X. század elején hódították meg a vidéket a 907-ben zajlott pozsonyi csata után. 955-től az országhatár a településhez jóval közelebb került, és ez meghatározó fontosságú lett a későbbi évszázadokban.

A honfoglalástól a török korig

A mai település Árpád-kori eredetű, 1281-ben már írott források is említik, a honfoglalás korából nyílhegyek kerültek elő a településen, de különös módon hiányoznak eddig a népvándorláskori és középkori leletek. A Balf és Hidegség közötti Boz nevű birtokot a zalavári konvent előtt Bees fia Lászlótól 1321-ben zálogként szerezte meg Kanizsai Lőrinc mindössze 6 széles bécsi dénármárkáért. A nem sokkal korábban 20 dénármárkáért zálogba ígért birtok azért került Kanizsaihoz ilyen kedvezménnyel, mert Bees fia László a Kőszeghi családdal való csatározásokban fogságba került, s innen csak Kanizsai Lőrinc közbenjárására szabadult ki. 1349-ban a települést német nyelven és néven említik. 1366-ban Lajos király Kanizsai István zágrábi püspöknek és testvérének, Jánosnak további birtokot ajándékozott itt. Ebben az időben a falu azon kevés falvak közé tartozott, ahol földesúri vámot szedtek. 1397-ben Zsigmond király első ízben szabályozta a halászatra vonatkozó jogokat és adókat, melyeket törvényben rögzítettek. 1409-ben szörnyű pestisjárvány ütötte fel a fejét a környéken, amit a vidék csak nehezen hevert ki. A falu birtokosai, Kanizsai Imre és László, 1440. május 15-én részt vettek a gyermek Habsburg László koronázásán Székesfehérváron és hűséget esküdtek neki. Emiatt Ulászló uralkodása alatt a Habsburg-ellenes Rozgonyi János és testvérei elfoglalták a Kanizsaiak birtokainak jelentős hányadát, köztük Bozt is. A kapuvári és sárvári uradalmakat – az előbbihez tartozott a falu is – az országos tanács 1446-ban adatta vissza a Rozgonyiakkal Kanizsai Imrének, Miklósnak és Lászlónak. A hatalmas és gazdag Kanizsai család kezéből később azonban egyre több birtok csúszott ki, az 1476-ban Kanizsai László által Csupor Demeter győri püspöknek elzálogosított falvak között említették Bozt is. 1477-ben Mátyás király és III. Frigyes német-római császár között háború tört ki részben a Szent Korona bitorlása miatt, amit ugyancsak a környék szenvedett el.

Az Árpád-korban is folytatódott a környék borkultúrája. IV. Béla király olasz és vallon családokat telepített le Magyarországon, akik feltehetőleg több szőlőfajtát is magukkal hoztak. Egy 1230-ból származó soproni ajándékozási levél már helybeli fajtákat is megjelöl, ezek voltak a furmint, a fehérfoltos, a barnaszőlő (talán tramini), a gyöngyfehér és a sárfehér.

Habár Sopron városa meglehetősen közel van a faluhoz, az sosem tartozott a városhoz. A XIV. században és még a XV. század elején is gyakran támadt vita a város és a falu birtokhatáráról. Ennek az elhúzódó pereskedésnek, ami Sopron és Kanizsai László között folyt, Zsigmond király vetett véget 1429. október 21-én kelt oklevelével. Ebben a király határjárást rendelt el a Sopronhoz tartozó Balf és Harka, valamint a Kanizsaiak birtokában lévő Boz, Vámoscenk és Dánielcenk között. Ezzel azonban a város és a Kanizsaiak között nem született béke. A soproni városi tanács 1453-ban ártatlanul elfogatta a család egyik jobbágyát, majd ugyanebben az évben egy másik jobbágytól három terménnyel teli szekeret vettek el. De a Kanizsaiak is visszavágtak, Mátyás király halála után Kanizsai János 20 éven keresztül pusztította Sopron szőlőit, mert nem tudtak megegyezni, hogy kinek jár a fertői halászat joga. Ugyancsak ebben az időben jelent meg a környéken a vörösbor, Mátyás király Itáliából és Franciaországból hozatott kékszőlő vesszőket. Szintén ekkor jelent meg a kadarka (és talán a csókaszőlő is), melyet a törökök elől menekülő rácok hoztak magukkal. Szintén a rácoknak köszönhető a vörösbor készítéséhez elengedhetetlen héjon erjesztés módszere. A borkészítés eszközei is némileg fejlődtek, a XIV. században megjelent a környéken a prés és az agyag tárolóedényeket lassan leváltották a kezdetleges fahordók, melyek dongáit mogyoróvesszőkkel rögzítették egymáshoz. A halászatot is tovább szabályozták, az 1492. évi urbárium említi, hogy mindenki, aki a pók-háló nevű eszközzel halászik a Fertőn, adót köteles fizetni.

Még a Kanizsaiak birtokában állt a falu, amikor a törökök elérték a környéket, 1529-ben már a Rábaközt támadták, a Bécs ellen vonuló oszmán hadak pusztították a vidéket. Egy kisebb csapat Rábakecölnél átkelt a Rábán, majd a Fertő vidékét is elérték és a gyújtogatás mellett sok embert is elhurcoltak rabszolgának. Ennek nyomán Fertőboz lakossága is csökkent. 1532-ben a község birtokosa, Kanizsai Ferenc meghalt és vele együtt a Kanizsai család is kihalt. Az egyetlen örökös, Kanizsai Orsolya, báró Nádasdy Tamás későbbi nádor felesége volt, így került a falu a Nádasdy család kezére. Mivel azonban a Nádasdyak evangélikusok voltak, a falu lakosságának át kellett térnie erre a hitre, mert akkoriban a földesúr vallását kellett követnie a jobbágyoknak. A korabeli fertői halászat egyik fontos dokumentuma Nádasdy és feleségének fennmaradt levelei közül az, amit a nádor 1559-ben írt, és amelyben világosan a Fertőn folytatott tógazdaságra utal. Egy rövidebb viszonylag békés időszakot követően aztán 1590-ben előbb német és vallon katonák pusztítottak a környéken, majd 1594-ben nem csak Győr és Pápa, hanem a legközelebbi végvár, Kapuvár is török kézre került, még ha csak rövid időre is. 1605-ben Bocskai csapatai vonultak át a környéken. Az 1608. évi urbárium kimutatásaiból, ami a tizenöt éves háború pusztításait igyekezett felmérni, talán érzékelhető a pusztítás mértéke. A falu 6 háza (a házak mintegy fele) az elvonuló hadak gyújtogatásainak áldozata lett, ekkor a 3 zsellértelken felül mindössze egy adózó és két adómentes telek volt; ezen felül pedig mindössze egyetlen tehenet jegyeztek fel, sem lovat, sem ökröt, sem más haszonállatot. Még a község malma is, mely az urasági halastavon volt, elpusztult és faanyagát Cenkre hordták. 1618-ban ismét török zászló volt Kapuvár várán, de megint csak rövid ideig. A sok háború rengeteg hadisarc fizetésével is járt, amit a környék lakossága volt kénytelen viselni. 1639-ben azonban ismét malmot említ a faluban az urbárium, ami után ekkor Molnár Márton fizetett árendát. Nádasdy Ferenc 1643-ban visszatért a katolikus hitre felesége, Esterházy Pál nádor leánya kérésére, így a falu is rekatolizált. Ebben az időben, 1663-ban Fertőbozon 15 családot írtak össze, amikor is Hamarla György bérelte a falut a Nádasdyaktól.

A község rekatolizált birtokosa, Nádasdy Ferenc azonban részt vett a Wesselényi-összeesküvésben, amiért fej- és jószágvesztésre ítélték, így 1671-ben Bécsújhelyen kivégezték. Emiatt a birtokok Fertőbozzal együtt a kincstárra szálltak, majd Lipót király Draskovich Miklós királyi főajtónállónak (Nádasdy vejének) adományozta azt. Draskovich azonban nem tudta a király által megszabott 326 000 forintot előteremteni ahhoz, hogy a birtokot örökjogon is megválthassa, ezért a terület jelentős részét Széchényi György kalocsai érseknek zálogosította el 1678-ban. Ez természetesen a fertői halászat jogát is magában foglalta, a halászat központja Hegykő lett, a halászcsaládok ide voltak kötelesek fizetni a hálónkénti 8 krajcáros adót. Az 1677-es urbárium ismét elpusztult malomról tesz említést, helyén Krukics Mátyás bíró háza állt. A Széchényi család végül 1711-ben tudta örökjogon is megváltani a birtokot az 1697-ben grófi rangra emelt Széchényi György személyében. Mindeközben 1679-ben ismét pestis tört ki, majd pedig a Bécs ellen vonuló török segédcsapatok dúlták fel a területet 1683-ban.

A törökök kiűzésétől a XIX. századig

A Széchényi család 1678-tól kezdve egészen a második világháborút követő földosztásig birtokolta a települést. 1680 és 1690 között német családokat telepítettek a falu megüresedett házaiba és a birtok egyéb részeibe is. A Rákóczi-szabadságharc hadai 1705-re érte el a környéket, majd a kuruc seregek a következő évben visszatértek Bottyán János vezetésével mintegy 8000 fős sereggel. A Széchényi-birtokokat csak 1707-ben sikerült visszafoglalnia a császárhű Ebergényi László tábornoknak. A harcok idején a környéket mind a kurucok, mind pedig a labancok megsarcolták. A szabadságharc után az 1710-es évek legelején újabb pestisjárvány tombolt a faluban és az egész környéken is. 1715-ben a község termékeny határa 221 ha (105 ha szántó, 75 ha rét és 40 ha szőlő) volt, ezt képtelenség volt az akkor összeírt 28 család számára a korabeli eszközökkel megművelni, így Mária Terézia közbenjárására ismét német telepesek érkeztek, ezúttal Elzász-Lotaringia és a mai Baden-Württemberg tartományokból. Ezek a telepesek jól értettek a szőlőműveléshez, magukkal is hozták burgundi szőlőiket, így elkezdett fellendülni a környék szőlő- és bortermelése. A legjelentősebb fajta a furmint volt, melyből kedvező időjárás esetén még aszúbort, ún. Ausbruchwein-t is készítettek. A korábban lerombolt malom valószínűleg ismét felépült, mert 1720. január 20-án Rigor Jakab árendára vette fel a bozi malmot. A településnek egyébként később is volt malma, melyet a Theiner család üzemeltetett.

A XVIII. század első felében elszaporodtak a seregélyek a környéken, és komoly károk keletkeztek a szőlőkben. Széchényi György ezt írta fiának 1718. szeptember 21-én: „Annyi a kártevő madár a szőlőben, mind a felhő. Minden holdat 2 ember őriz éjjel-nappal, mégsem tudjuk a kártól megóvni.” Sopron városa Stuttgartból kért vadászt, aki a seregély veszély elhárítására oktatta ki a jobbágyokat. Ez a módszer azonban nem hozott sikert, a seregélyek évről évre pusztították a szőlőt, így döntés született, hogy fizetnek a parasztoknak a madarak pusztításáért és a madarakat is megtarthatták. Külön érdekes, hogy éppen ekkor, 1719-ben termett a legtöbb szőlő, a borvidék átlagos évi bortermelésnek nagyjából dupláját tudták előállítani. Ez legalább annyira volt áldás, mint átok, hiszen ennek a bornak a nagy része megromlott, megecetesedett, mert egészen egyszerűen nem volt elég hordó ekkora mennyiségű bor tárolásához.

1732-ben épült fel az egyszerű, hagymasisakos tornyú templom a falu fölötti egyik dombon, amit a Szentháromság tiszteletére emeltek. Nem sokkal később a templom mellé paplakot és 1770-ben iskolát is építettek. Az akkor még csak 4 osztályos elemi iskola első tanítója Scheidel Antal volt. Az évszázadok során természetesen többször is átépítették a templomot, ma az eredeti templomból már csak a szentélynek és a hajónak az oldalfalai vannak meg. Az ugyancsak többszörösen átépített iskola épülete a temlom mellett szintén áll.

1741-ben Széchényi Antal gróf átköltöztette az uradalmi központot Kiscenkre, mert sajnálatosan nem tudta megakadályozni, hogy Széplak birtoka, ahol egészen addig volt a központ, vissza ne kerüljön az Esterházy családhoz. Ekkor kezdődött el a kastély építése is, és a Fertőbozhoz így közelebb került uradalmi központ jó hatással volt a település későbbi fejlődésére. Ugyancsak Széchényi Antal volt az, aki feleségével, Barkóczy Zsuzsannával együtt a híres kettős hársfasort telepíttette 1754-ben. Ugyancsak ebben az időben történt, hogy Mária Terézia higiéniai okokra hivatkozva elrendelte, hogy minden temetőt a településeken kívül kell elhelyezni. Emiatt Boz akkor még temploma mellett található temetőjét a falu keleti végébe költöztették át.

1781-ben II. József közbenjárására a környékbeliek új zöldséggel ismerkedtek meg, ekkor ültették ugyanis az első burgonyát a környéken. Az ekkor főként halászattal, nádaratással és szőlőműveléssel foglalkozó lakosság azonban nem sokáig örülhetett az új növénynek, hiszen hamarosan Napóleon seregei fenyegették Európát. A rendszeres hadisarc mellett beszállításokkal kellett a környéknek kivennie a részét a hadakozásból, 1809-ben 309 ökröt és 393 mázsa különböző élelmiszert kellett a soproni raktárba szállítaniuk.

1798-ban a Soproni borvidéken ún. Hegytörvényt alkottak, mely már szabályozta a termelési módokat, a szőlőterületek jobb kihasználását és szabályozták a bortermelést és annak értékesítési módját. Egy-egy településen ennek betartását, valamint a termelés és kereskedelem szervezését hegyközségek látták el. 1809-ben a francia seregek elfoglalták Sopront és környékét, de szerencsére a megszállás csak 8 hónapig tartott. A háború a bortermelésben is okozott károkat, így üzletet látva ebben 1811-12-ben Széchényi gróf két ma is meglévő és működő borospincét építtetett a faluban, és megalapította a Boózi Borüzér RT-t. 1817-ben ún. „Hegybéli Articulus” íródott, amit Széchényi gróf aláírásával erősített meg. Ez 32 pontban szabályozta a hegymesterek és szőlőpásztorok feladatait és választásuk módját a szőlőművelés zavartalanságát biztosítandó. Ekkor még mindig szinte majdnem kizárólag fehérborokat termeltek. Görög Demeter mezőgazdász 1829-ben részletes leírásokat közölt Európa legtöbb borvidékének szőlőfajtáit illetően, ahol Bozról külön bekezdés áll. Az említett szőlőfajták a Zapfner, azaz a furmint, a Reifler, valószínűleg a piros veltelini, a Grün Muskateller, vagyis a zöld veltelini, a Weihrer, azaz a sárga muskotály és a rakszőlő voltak; valamint a kékszőlők közül a kadarka és a csókaszőlő. Görög ugyancsak említ néhány nehezen beazonosítható fajtát is, úgy mint a nyárhajú vagy Mehlweisse (talán lisztesfehér), a Silberweisse (talán mézesfehér vagy sárfehér) és a Geisler (talán a gyöngyfehér). Ekkor a vörösborok a borvidék termelésének csak 5-10%-át tették ki. Ebből is kitűnik, hogy a kékfrankos elnevezésének legendája, miszerint Napóleon katonái az általuk hozott kék színű frankkal fizettek volna a vörösborért, nem egészen lehet igaz. Ha létezett is ilyen bor, annak nagy valószínűséggel fehérbornak kellett lennie, ráadásul a kékfrankos elnevezés már néhány évvel a francia katonák megjelenése előtt is használatban volt Kőszegen és vidékén.

A napóleoni háború után egy rövid békés időszak következett, amit az 1831-ben ide is elért kolerajárvány szakított meg. A Magyarországon az év nyarán megjelent betegség még abban az évben szedett áldozatokat a faluban. A kolera a XIX. század előtt gyakorlatilag ismeretlen volt Európában. A betegség terjedésének különböző óvintézkedésekkel próbáltak gátat vetni, ekkor a szomszédos Ausztriába például csak 42 napos karantén után lehetett beutazni. A betegek házi ápolásának módjára javasolták, hogy gondoskodjanak elkülönítő szobáról, a szükséges gyógyszerekről, így klórmészoldatról, kámforszeszről, melisszateáról, mustárlisztről és melegítő palackokról is. Mivel ezek az intézkedések nem vezettek eredményre, először arra gyanakodtak, hogy a kórokozó a levegőben terjed, de aztán csakhamar kiderült, hogy a vizeken keresztül fertőz. Ezt követően a kórokozó terjedése ellen úgy védekeztek, hogy a kutakat beszórták bizmutporral. Ezzel a céljuk a lakosság megóvása volt, de végül sajnálatosan túladagolták a port és sokan pontosan ennek következtében betegedtek meg. Ez oda vezetett, hogy a szegényebb rétegek azt gondolták és azt a hírt kezdték terjeszteni egymás között, hogy a nemesség tudatosan mérgezi őket. 1832 végéig a kolerás esetek megszűntek, a falu lakói közül összesen 28-an estek áldozatul a kórnak.

Ekkor a Fertő vízszintje már egy ideje elég magas volt, ami ugyan jó hatással volt a halászatra, azonban ezzel egyetemben a település északi házsorának kertjei víz alá kerültek. A magas vízszint olyannyira tartósnak bizonyult, hogy Széchenyi István a következőt írta jószágkormányzójának, Lunkányi Jánosnak 1838-ban: „Igen szeretném, ha Ön Bayerrel jól kidolgozná a Czenki vagy is inkáb Bozi fürdő tervét gut praktisch und billig”. Így Bayer soproni orvos közreműködésével, aki még Adler József balatonfüredi fürdőorvos segítségét is kikérte, 1839-ben 1705 ezüst forintért megépült a bozi fürdő. Az összegből egyrészt megépítették magát a fürdőt, kikotorták a csatornát, csónakokat készíttettek és lepadlózták a jobbágyok szobáit, hogy megfelelő feltételekkel tudják a fürdővendégeket elszállásolni. Csakhamar már 27 szobát adtak bérbe a helyiek, ami szép hasznot hozott. A fürdő először csak egy szezon élt meg, de 1852-ben ismét megnyitották. 1850-ben Storno Ferenc készített a helyi Gloriette kilátóról egy kis vízfestményt, melyen jól látható a víz tükre ott, ahol ma csak nádasok vannak. 1855-ben újabb fürdőt építtettek, majd a ma is működő Gloriette fogadó kezdte meg működését mint fürdőintézet. Ebben az időben annyira kedvelt fürdőhely volt a falu, hogy Sopronból napi három pár omnibusz szállította az érdeklődőket. Ezzel a falu számos várost, közöttük Miskolcot és Szombathelyet is megelőzte, hiszen előbbiben csak 1862-től, utóbbiban pedig 1865-től lehetett omnibusszal közlekedni. Széchenyi gróf, a fellendült turizmust kiszolgálandó egy vendéglőt is építtetett a településen saját kúttal, borospincével és tekepályával; sőt, Somogyi grófnő szalonjában keddenként muzsika és tánc szórakoztatta a rangos vendégeket. 1857-ben már Bécsből és Pestről is érkeztek fürdőzők. A szolgáltatások körét bővítendő, Széchényi egy könnyű és modern 3 tonnás kutter vitorlás hajót is állíttatott a Fertő vizére. Az angol mintára épített vitorlás a Himfy nevet kapta, és egy bizonyos Mertens nevű angol hajóskapitány vezetésével legénységet is képeztek ki hozzá hat bozi fiatal legény személyében. Ennek az idillnek végül az vetett véget, hogy 1862-ben már bántóan alacsony volt a tó vízszintje, 1865-ben pedig teljesen kiszáradt, ami egy csapásra vetett véget a fürdőnek és a halászatnak is. Ugyan 1886-ra a tó vize már ismét régi pompájában tárult a lakók elé, a fürdőt Széchényi gróf próbálkozásai ellenére azonban már nem sikerült fellendíteni, annak ellenére sem, hogy 1897-től a falunak már vasútállomása is volt.

Ekkor járt a környéken Herman Ottó, aki 1883 és 1887 között halászati tanulmányi- és gyűjtőútján fordult meg a Fertő-vidéken. A helyben szokásos rekesztőhalászat eszközei közül itt figyelte meg az általa fertői vejszének nevezett eszközt, mellyel a helyiek leginkább pontyot fogtak. A vejsze tulajdonképpen egy nádból vagy vesszőből font és a tófenékre rögzített csapda, melybe a hal be tud úszni, de a kijáratot nem találja meg. Ezt követően szákkal egyszerűen kimeríthetőek a vejszébe tévedt halak. Ezt a módszert olyanok használták, akik egyébként földműveléssel és állattartással foglalkoztak, tehát nem főfoglalkozású halászok voltak. Herman 1887-ben és 1888-ban megjelent kétkötetes A magyar halászat könyve című munkájában nem csak a vejsze, de más helyben használt halászati eszközök is megjelentek, úgy mint a varsa vagy a nyeles tapogató.

Leírás a faluról a XIX. század közepéről:

Boz, németül Holling, német falu, Sopron vmgyében, a Fertő mellett, 430 kath. lak., s paroch. szentegyházzal. Sopronhoz csak 1 1/4 mfd. esik, s innen Czenkre szép árnyékos fasor vezet. Határa 18 6/8 hold belsőség, és 690 hold külsőség. Névszerint urasági belsőség 6 2/8, szántóföld 286 5/8, rét 1 3/8 hold, legelő 84, szőlő 80 1/8, erdő 38 hold. Urbéri belsőség 12 4/8 hold, szántóföld 24 4/8 hold, rét 22 1/8 hold, legelő 66, és 27 hold nádas. A helység bir 2 6/8 hold szántóföldet, 10 hold rétet; templom, pap és mester birnak 46 hold szántóföldet, 1 3/8 h. rétet. A föld középszerűnél alábbvaló; de bora igen jó, mivel szőlőhegye a Fertőre néz; gyümölcse elég. Birja gr. Széchenyi István.

– Fényes Elek, Magyarország geographiai szótára, (1851)

Volt tehát összesen 155 ha szántóföld, 15 ha rét, 65 ha legelő, 35 ha szőlő, 16 ha erdő és 12 ha nádas. Fényes ugyancsak említi a Fertő partján uralkodó enyhe éghajlatot, az itt készülő aszúborokat és az itt lévő válogatott gyümölcsfákat, a barackot és a mandulát. 1854-ben a szomszédos Nagycenken a sziléziai Anton Luft cukorgyárat létesített, majd a következő évben meg is indította termelését. Ez a helyiek számára nem is annyira a cukorrépa termesztését, hanem inkább a gyár számára értéktelen kifőzőtt répaszeletek állati takarmányként való felhasználását jelentette. 1891-ben renoválták a település templomát, majd 1894-ben új iskola épült. 1895-ben az addig fel- felbukkanó száj- és körömfájás mellé megjelent a sertéspestis. Ugyanebben az időben újabb csapás is érte a települést, a filoxéra ugyanis itt is megjelent. Szinte az egész szőlőkultúrát megsemmisítette a kártevő. A szőlősgazdák eleinte el sem akarták hinni, hogy egy apró rovar tönkre tudja tenni a tőkéket. Kezdetben Vetter Pál vezetésével csak leégették a fertőzött szőlőket, de aztán a közeli Ruszt példáját követve sikerrel alkalmazták a szénkéneges gyérítést. Ezzel a módszerrel párhuzamosan pedig az amerikai alanyra, leginkább parti szőlőre oltott európai szőlővesszők telepítésével nagy erőfeszítésekkel megindult a szőlőskertek fokozatos felújítása. Ekkortól kezdve a vörösborszőlők hányada lassan emelkedésnek indult, különösképpen a ma is legfontosabb kékfrankost (akkori nevén lemberger) és a cabernet fajtát telepítették, de továbbra is a fehér fajták maradtak túlsúlyban. 1896-ban bortörvényt alkottak, mely felsorolta a telepítésre engedélyezett fajtákat a Sopron-Ruszt-Pozsonyi borvidéken, ezek a furmint, a rakszőlő, az ezerjó, a muskotály, a zöld szilváni, az olaszrizling, a zöld veltelini, a piros veltelini, a vöröshegyű, a szürkebarát, a mézesfehér és a tramini; valamint a kékszőlők közül a kékfrankos, a kékoportó, a cabernet és a merlot. A század végéig a vörösborok aránya a 40% körüli értéket érte el, ezzel együtt pedig gyakorlatilag megszűnt az aszúborok készítése.

A XX. századtól

Fertőbozi utcarészlet háttérben a templommal

A XX. század szomorú eseménnyel köszöntött Fetőboz lakosaira. 1901-ben elkészült az út (ekkor még burkolat nélkül) a falu főutcáján keresztül, majd 1903-ban Széchenyi Béla újrazsindelyeztette a templom nyugati homlokzata feletti huszártornyot, és személyesen látogatta meg június 5-én a munkálatok helyszínét. Még ugyanazon a napon egy nádas fészerben játszó két gyermek tüzet okozott a faluban. Az 1891-ben alakult helyi önkéntes tűzoltó egyesület munkája ellenére a gyorsan terjedő tűzvész komoly károkat okozott nem csak a templomban és az iskolában, de a falu többi épületében is, 66 épület, a község háromnegyede leégett. Egy lakos egy melléképületben bennégett, egy másik égési sérüléseibe néhány nap múlva halt bele. A tűz gyors terjedését az akkoriban szokásos nádtetők is elősegítették a nyári melegben. Egy korabeli legenda szerint a falu plébánosa, Siklósy József késve értesült a tűzvészről, és mire odaért, a templom már lángokban állt. Első gondolata az volt, hogy az Oltáriszentséget kimentse. A sekrestyén keresztül berohant a lángoló épületbe, ám ekkor a templom hagyma alakú tornya beomlott. Kisvártatva azonban a tűzoltáson fáradozók nagy meglepetésére a pap és az Oltáriszentség sértetlenül kiért. A hivatalos felmérések szerint a faluban összesen 96 100 koronányi kár keletkezett, ennek azonban alig több mint negyede volt biztosítva. Sopron lakói közel 12 000 korona készpénzt, valamint ruhákat és bútorokat juttattak a károsultaknak, míg az állam mindössze 430 koronát küldött. A tűzvész után a település hozzájárulásával és gróf Széchenyi Béla pénzügyi segítségével a templom újjáépítése azonnal megkezdődött id. Radics József süttöri építőmester tervei szerint barokk stílusban. A több mint egy teljes évig tartó felújítással újjáépült templom felszentelésére 1904 július 3-án került sor.

Az 1904-es év sem volt jobb, a kis faluban ugyanis a skarlát és diftéria 17 áldozatot szedett. 1904 és 1907 között, a megindult országos kivándorlási láz idején a településről elég sokan, összesen 29-en vándoroltak ki Amerikába. Az 1910-es években egy kisebb földbirtokreform során kiosztott területen épült egy új utca Kisboz néven, mintegy 20 házhellyel, de ennek benépesülését a világháború késleltette.

Az első világháborúban a faluból bevonult katonák közül 19 vesztette életét, neveik mai is olvashatóak a nekik szentelt emlékművön. Közvetlenül a háború után megjelent a spanyolnátha és a vérhas, melynek összesen 11-en estek áldozatul. A háborút lezáró Trianoni békeszerződés Fertőbozt, a közeli Sopron városával együtt Ausztriának ítélte, de a környékbeliek ellenállásukkal elérték, hogy a Velencei jegyzőkönyv értelmében népszavazással dönthessenek arról, hogy melyik országhoz szeretnének tartozni. Annak ellenére, hogy ekkor a község lakosságának mintegy 90%-a német anyanyelvű volt, az 1921. december 14-e és 16-a között tartott népszavazáson a falu 77,6%-a a Magyarországhoz való tartozásra adat le voksát. Ennek emlékét őrzi a falu milleniumi emlékparkjában látható emlékmű.

A két világháború közötti Horthy-korszakban a korábban már kijelölt Kisboz nevű településrész végre benépesülhetett, melynek vízzel való ellátására ekkor egy 20 m mély kutat is ástak. Az I. világháború bevonult katonái közül ketten kaptak vitézségi aranyérmet, s mellé vitézi telket. A bortermelés válságba jutott, hiszen hazánk előbb ausztriai, majd csehszlovákiai piacait is elvesztette a politikai változások miatt. A vörösborok iránti belföldi igény mentette meg a gazdákat, elkezdték a ma is domináló kékfrankost tömegesen telepíteni, ezzel párhuzamosan a fehérborok visszaszorultak. Ebben az időben több direkt termő szőlőfajta is megjelent, úgy mint a noah, a delavári és az othello. A borvidék kimutatásai szerint a vörösborok 1937-ben kerültek többségbe. 1928-29 tele olyan hideg volt, hogy a Fertő döntő hányada fenékig befagyott, majd pedig jelentősen csökkent a vízállás, így az összes halfogás az 1928-as 85 t-ról 1929-ben 20 t-ra, majd a következő években átlagosan 5 tonnára csökkent. 1934-re jutott mélypontra a halfogás, ekkor a teljes évi kifogott halmennyiség nem érte el a 4 tonnát. Szintén 1929-ben mintegy 3000 holdnyi nádas égett le, gondatlan tűzgyújtás miatt.

1927-ben az akkor már meglévő Soprontól Balfig húzódó műút folytatásaként megépült Fertőboz főutcáján át Hidegségig az útburkolat, mely ma a 8518-as út része. 1928-ban új kisiskola épült. Egy 1933-as felmérés szerint két tanító oktatta a diákokat a katolikus egyház által a településen fenntartott hatosztályos elemi iskolában. 1931-ben a nagycenki cukorgyár felhagyott a cukorgyártással. Az országhatáron belüli akkori legközelebbi cukorgyár Petőházán volt, ami túlságosan messze volt ahhoz, hogy a helyiek továbbra is be tudják szerezni a takarmányként szolgáló répaszeleteket, így a helyiek visszatértek a hagyományos náddal való etetéshez. A vízelvezetési gondok megoldására árkot ástak a Balf felőli falurészen, majd 1936-ban egy kisebb tűzben 7 épület égett le. 1934-ben a helyi születésű mérnök, Pittner János és Unger nevű üzlettársa új strandfürdőt nyitottak a Fertő közelében. Habár ez a fürdő Balfhoz jóval közelebb volt, ráadásul Sopron város birtokán feküdt, üzemeltetői miatt sokszor Fertőbozhoz kötötték, vagy egyszerűen csak Pittner-féle strandnak nevezték. A strandra a GYSEV rendszeres buszjáratot közlekedtetett. 1939-ben a Bánhidai Hőerőműtől ellátva bevezették az elektromos áramot. Ebben az időben több egyesület is alakult, 1925-től leventeegyesület, 1928-tól leányegylet, 1935-től pedig gazdakör is volt a településen.

1931-ből név szerint is ismerjük a helyieket foglalkozásukra nézve. Ekkor a falu bírája Jáki János, a község legnagyobb birtokosa pedig gróf Széchényi Bertalan, aki 1276 holdnyi földet tudhatott magáénak. Rajtuk kívül volt Raidl Lipót asztalos; Johl J. és Tremmel P. cipészek; Iby József kovács; Theiner János molnár; Pittner Ferenc, Pittner János és Unger József nádkereskedők, Jaksitz József és Otmayer Pál vegyeskereskedők; valamint Krizonits József vendéglős.

A második világháború eseményei sokáig elkerülték a falut, a környékbeli teleplülésekkel (Balf, Fertőrákos, Hidegség, Nagycenk) ellentétben ide zsidó munkaszolgálatosok sem kerültek. Az első kézzel fogható háborús esemény csak 1942-ben történt, amikor mintegy 300 katonát telepítettek a faluba. A helyi légiharcokban egy amerikai repülőgépet 1944. április 23-án a légvédelmi erők lelőttek a település felett, George Johnson pilótának beakadt ejtőernyőjével esélye sem volt a túlélésre, így a falubeliek a nádasból holtan húzták ki, a helyi temetőben helyezték végső nyugalomra. Ugyanebben az évben Érsekújvárról a ide vezényelték át a 108. sz. vasúti rakodó és építőszázadot is, akik december 5-ére érkeztek meg, majd a következő nap délelőtt 11 órától bombázások kezdődtek, melyben több épület is megrongálódott és egy helyi 17 éves leány életét vesztette. Szintén ekkor történt, hogy a Magyar Nemzeti Bank a faluba menekítette az aranyvonatot Jankovics László vezetésével, ami 1944. december 10-én futott be a község vasútállomására. Hat hétig, 1945. január 23-ig állomásozott itt a vonat a Nemzeti Bank és a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank összesen nettó 33 tonnányi aranytartalékával megrakodva a legnagyobb téli hidegben. A vonat az arany mellett többek között a nemzeti bank részvényállományát, valuta- és devizatartalékait, a méteretalon platinarúdját, az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Tudományos Akadémia és más intézmények közgyűjteményeinek értékeit (pl. Mátyás király Corvináit) és egyes állami kezelésű letétállományokat is magában rejtette. Érdekes, hogy a vonaton a Nemzeti Bankot a mintegy 400 fős dolgozói gárda tovább működtette. A vonat aztán 1945 januárjában tovább indult a Felső-Ausztriai Spital am Pyhrn felé, mert így akarták biztosítani, hogy az arany ne kerüljön a Szovjet Hadsereg kezére. Néhány vagont azonban, melyek veretlen pénzérméket rejtettek, kisoroztak a szerelvényből és azokat a faluban hagyták. Ezeket aztán bombatalálat érte, így az érmék szétszóródtak, s azokat a község lakosai a mai napig meg-megtalálják. Ezeket az érméket "bozi pengő"-nek is nevezik. Nem lehet tudni, hogy hány kocsit hagytak itt, annyi azonban bizonyos, hogy 1949-ben 60 többnyire kiégett kocsit írt össze a GYSEV, amiket aztán csak 1950-ben és 1951 szedte fel a MÁV daruskocsijával. 1945. Április 1-jén érkeztek meg a faluba a szovjet csapatok. A bombázások és a harcok a falu más részeiben is tettek kárt, összesen 13 lakóház rongálódott meg, melyek közül 3-at véglegesen le kellett bontani; a háborúban összesen 39 falubeli vesztette életét.

Kézi nádaratás kocérral

Gépesített nádaratás a Fertőn

A háború után aztán még rosszabb dolgok következtek. A 12330/1945 M.E. rendelet értelmében Németországba történő költözésre köteleztek mindenkit, aki az 1941. évi népszámlálás alkalmával német nemzetiségűnek vagy német anyanyelvűnek vallotta magát. Ez azt jelentette, hogy 1946-ban a falu lakosainak döntő hányadát kitelepítették, elhagyott házaikba, a kormány határozata alapján telepesek költöztek a Rábaközből és a Felvidékről. Megtörtént, hogy egy Sopronból hazaérkező gyermek már nem találta otthon kitelepített családját, a szomszédoktól tudta meg, hogy mi történt. Az esetenként szétszakított családok otthon maradt tagjai közül többen önkéntesen követték rokonaikat külföldre. A nagyarányú kitelepítéseket nem tudták érdemben ellensúlyozni a betelepítések, így a falu lakossága a korábbinak mintegy kétharmadára zuhant. 1948-tól határ- és aknazárak, valamint határövezeti szigorítások zavarták a nádaratást és a halászatot, mely a lakosság fő megélhetési forrása volt. Ugyanebben az évben mindenhol megszüntették a hegyközségeket, így Fertőbozon is. 1951-ben öt személyt deportáltak az Alföldre, a Hortobágyra, akik csak 1953 októberében térhettek vissza.

1954-ben megalakult a fertőbozi Szabadság Termelőszövetkezet, melybe az egész község belépett, ez aztán 1962-ben egyesült a nagycenkivel. 1946 és 1978 között részben kivágták, részben pedig felújították a szőlőterületeket, a hagyományos szálvesszős rendszerről gépi művelésre alkalmas kordonos rendszerre tértek át. Így a korábbinál nagyobb hozamokat értek el, de a bor nagyüzemi előállítása komoly minőségromlást okozott. Az új telepítésű szőlők először olaszrizling és a kékfrankos ún. teltfürtű változata voltak. Az 1960-as évek elejére már a szőlőterület háromnegyedén kékfrankos termett, a fennmaradó területen a kékoportó, a tramini, a zöld veltelini, a piros veltelini, az olaszrizling, a leányka és a sárga muskotály osztozott. Emellett újabb szőlőfajták is megjelentek, a 60-as években a merlot és a zweigelt, a 80-as években pedig a sauvignon blanc. 1984-ben a falu 1363 hektáros területéből volt 48 ha szántó, 10 ha kert és gyümölcsös, 108 ha szőlő, 31 ha rét és legelő, 113 ha erdő. A világháborúig nagyobbára csak legeltetésre, kisebb mértékben pedig tetőfedésre használt nád aratására csak kézi eszközöket, kocért és tolókaszát használtak, az 1960-as évek közepétől azonban mindinkább gépesítettek, hiszen ekkortól került előtérbe a nád építőanyagként való hasznosítása. A különböző gépek közül a mai napig is használt Seiga gyártmányúak váltak be leginkább a mocsaras terepen.

Az 1950-es évek végén épült fel a község határában a geofizikai obszervatórium, majd 1967-ben avatták fel az egykori fürdőszállóból kialakított turistaszállót. A község iskoláját előbb 1948-ban államosították (ekkor 65 tanulója és 2 tanára volt), majd 1974-ben bezárták, a helyi gyermekeket átirányították a nagycenki általános iskolába. 1971-ben kiépült a vezetékes víz és szennyvízhálózat, 1977-ben pedig a Fertőt és környékét tájvédelmi területté nyilvánították. 1973. november 15-én a falu határában 18 súlyos és több könnyebb sérüléssel járó vasúti baleset történt, emiatt Fertőboz a címlapokra került. Néhány évvel ezt követően, 1979-ben a GYSEV pályafelújítást végzett a falut is érintő vasútvonalon, melynek keretében Balf és Fertőboz között egy mintegy 2 kilométeres szakaszon kicserélték a síneket, majd 1987-ban villamosították a teljes vonalat Sopron és Győr között.

A falu a rendszerváltás után, 1990-ben önálló közigazgatású község lett, elkezdődött a gázvezeték-rendszer tervezése majd megvalósítása. 1991-ben állították a második világháborúban elesettek emlékére a Hősi Emlékművet a helyi temetőben. Ugyanebben az évben az addig létező Fertő-tó Tájvédelmi Körzet átszervezéséből létrejött a Fertő-tó Nemzeti Park. 1992-ben jött létre a most is működő Faluért Egyesület Fertőboz elnevezésű társadalmi szervezet, melynek célja a faluszépítés, a környezet- és természetvédelem, a hagyományőrzés és a jó faluközösség megteremtése és fenntartása. Ugyanebben az évben utazhattak szülőfalujukba első ízben a korábban kitelepített németajkúak. Elkezdődött a privatizáció is, melynek során a szőlőterületek ismét magántulajdonba kerültek, és lassan az eleinte lenézett kékfrankos minőségi borrá lépett elő, eközben megjelentek a világfajták, mint például a chardonnay. 1995-ben újra megalakulhattak a hegyközségek, a falu ekkortól 135 ha-os szőlőterületével a Sopron Fertőmenti Hegyközséghez tartozik. 2001-ben az UNESCO a Fertő tavat, az azt övező tájat és településeit (köztük Fertőbozt) felvette a világörökségek közé. 2002-ben első ízben került megrendezésre a Bodzavirág Fesztivál, melynek keretében számos program mellett a helyiek bodzavirágból készült étel- és italkülönlegességeket készítenek. 2006. május 28-án került sor a kitelepítések 60. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésre, melynek keretében emlékművet avattak a kitelepítettek névsorával.

Polgármesterei

• 1990–1994: Blága Márton (független)
• 1994–1998: Blága Márton (független)
• 1998–2000: Blága Márton (független)
• 2001–2002: Henn Márton (független)
• 2002–2006: Henn Márton (független)
• 2006–2010: Tóth József Gyula (független)
• 2010–2014: Tóth József Gyula (független)
• 2014–2019: Tóth József Gyula (független)
• 2019–2024: Kutrucz Gyula (független)
• 2024-től: Tóth József Gyula (független)

A településen 2001. január 7-én időközi polgármester-választást tartottak, az előző polgármester lemondása miatt.

Statisztika

Népesség

A különböző okokból készült korai népösszeírások általában családokban adták meg az egyes kisebb települések lakosságszámát. Így a XVI. század végén 11 család lakta a falut, míg 1663-ban 15, 1715-ben pedig 28 családot írtak össze. Az első központi népszámlálást II. József rendelte el, melyet 1784 és 1787 között tartottak. Ekkor Fertőbozon 390 lakost számláltak. A továbbiakat az alábbi grafikon mutatja:

Lakosságszám Év Népesség Vált. (%)   1784 390 —     1840 392 +0,5% 1851 430 +9,7% 1855 416 −3,3% 1870 374 −10,1% 1880 415 +11,0% 1890 496 +19,5% 1900 522 +5,2% 1910 518 −0,8% 1920 591 +14,1% 1924 604 +2,2% 1930 684 +13,2% 1941 627 −8,3% 1946 692 +10,4% 1949 478 −30,9% 1960 384 −19,7% 1970 381 −0,8% 1980 319 −16,3% 1990 284 −11,0% 1995 270 −4,9% 2000 263 −2,6% 2005 259 −1,5% 2010 252 −2,7% 2015 310 +23,0% 2020 314 +1,3% Anyanyelv 1880-ban 415 lakosából volt 377 német, 19 magyar, 1 horvát és 18 csecsemő. 1890-ben 496 lakosából volt 479 német (96,6%) és 17 magyar (3,4%). 1900-ban 522 lakosából volt 492 német (94,3%), 25 magyar (4,8%), 4 horvát (0,8%) és 1 egyéb nemzetiségű (0,2%). Összesen 117-en (22,4%) beszéltek magyarul. 1910-ben 518 lakosából volt 490 német (94,6%), 26 magyar (5,0%) és 2 horvát (0,4%). Összesen 172-en (33,2%) beszéltek magyarul. 1920-ban 591 lakosából volt 557 német (94,2%), 33 magyar (5,6%) és 1 horvát (0,2%). Összesen 153-an (25,9%) beszéltek magyarul. 1930-ban 684 lakosából volt 616 német (90,1%), 63 magyar (9,2%) és 5 horvát (0,7%). Összesen 305-en (44,6%) beszéltek magyarul. 1941-ben 627 lakosából volt 571 német (91,1%), 50 magyar (8,0%) és 6 horvát (0,9%). 1946-ban 692 lakosából volt 648 német (93,6%), 34 magyar (4,9%), 5 horvát (0,7%) és 5 lengyel (0,7%) a kitelepítési jegyzék szerint. 1949-ben 478 lakosából volt 474 magyar (99,2%), 3 német (0,6%) és 1 cigány (0,2%). 1960-ban 384 lakosából volt 354 magyar (92,2%), 29 német (7,6%) és 1 egyéb (0,3%). 1980-ban 319 lakosából volt 302 magyar (94,7%), 16 német (5,0%) és 1 szlovén (0,3%). 1990-ben 284 lakosából volt 258 magyar (90,8%), 22 német (7,7%), 1 horvát (0,4%), 1 szlovén (0,4%), 1 szlovák (0,4%) és 1 román (0,4%). 2001-ben 273 lakosából volt 13 német (4,8 %) és 1 horvát (0,4%), más nemzetiséget nem jegyeztek fel. 2011-ben 294 lakosából volt 280 magyar (95,2%), 36 német (12,2%), 1 horvát (0,3%) és 1 szlovák (0,3%). (13 nem nyilatkozott, 4,4%; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallás 1840-ben lakosai mind római katolikusok voltak. 1870-ben 374 lakosa mind római katolikus volt. 1880-ban 415 lakosából volt 412 római katolikus (99,3%), 1 evangélikus (0,2%) és 2 izraelita (0,5%). 1890-ben 496 lakosából volt 493 római katolikus (99,4%) és 3 izraelita (0,6%). 1900-ban 522 lakosából volt 517 római katolikus (99,0%) és 5 izraelita (1,0%). 1910-ben 518 lakosából volt 512 római katolikus (98,8%), 4 evangélikus (1,0%) és 2 izraelita (0,5%). 1920-ban 591 lakosából volt 589 római katolikus (99,7%) és 2 izraelita (0,3%). 1930-ban 684 lakosából volt 682 római katolikus (99,7%), 1 evangélikus (0,1%) és 1 református (0,1%). 1941-ben 627 lakosából volt 626 római katolikus (99,8%) és 1 evangélikus (0,2%). 1949-ben 478 lakosából volt 442 római katolikus (92,5%), 5 evangélikus (1,0%), 14 református (2,9%), 9 görög katolikus (1,9%) és 8 baptista (1,7%). 2001-ben 273 lakosából volt 233 római katolikus (85,3%), 4 evangélikus (1,5%), 2 református (0,7%), 1 görög katolikus (0,4%), 17 felekezeten kívüli (6,2%) és 1 ismeretlen vallású (0,4%) (15 nem nyilatkozott, 5,5%) 2011-ben 294 lakosából volt 192 római katolikus (65,3%), 2 evangélikus (0,7%), 3 református (1,0%), 5 görög katolikus (1,7%), 30 felekezeten kívüli (10,2%) és 1 egyéb vallású (0,3%), (61 nem nyilatkozott, 20,7%). Iskolázottság A népszámlálások alkalmával rögzített adatok alapján készült százalékos táblázatok az írni és olvasni tudás valamit a legmagasabb iskolai végzettség szerint. Az első táblázatból kiderül, hogy 1880 és 1960 között végig magas írni és olvasni tudás volt jellemző, míg a második táblázat jól mutatja az oktatási törvények hatásait 1990-ig, különösképpen az 1961-ben 16 éves korig emelt tankötelezettséget. Év Lakosság Írni és olvasni tudás a teljes népességből a 6 évnél idősebbek közül 1880 415 80,5% n.a. 1900 522 75,5% n.a. 1910 518 75,1% n.a. 1920 591 80,5% n.a. 1930 684 83,0% 88,5% 1941 627 89,0% 99,1% 1949 478 81,4% 98,5% 1960 384 82,6% 98,5% Év 7 év feletti lakosság Legmagasabb iskolai végzettség felsőfokú középiskola általános iskola befejezett megkezdett 8 osztály 6 osztály 4 osztály 1941 563 1 (0,2%) 3 (0,5%) 4 (0,7%) 4 (0,7%) 449 (79,8%) 38 (6,7%) 1949 395 n.a. 31 (7,8%) 13 (3,3%) 30 (7,6%) 241 (61,0%) 31 (7,8%) 1960 322 3 (0,9%) 6 (1,9%) 7 (2,2%) 64 (19,9%) 180 (55,9%) 57 (17,7%) 1970 348 4 (1,1%) 14 (4,0%) 9 (2,6%) 122 (35,1%) 151 (43,4%) 28 (8,0%) 1980 283 1 (0,4%) 59 (20,8%) 7 (2,5) 75 (26,5%) 118 (41,7%) n.a. 1990 263 4 (1,5%) 58 (22,1%) n.a. 100 (38,0%) 69 (26,2%) n.a. n.a. = nincs adat Lakásadatok A népszámlálási adatok során rögzített lakásadatok alapján készült százalékos táblázat. A táblázatból jól kitűnik, hogy az 1903-as tűzvész után jelentősen csökkent a vályogfalú és a nádtetős házak aránya. A faházak a XX. század elejére eltűntek, míg a nádtetők előbb az 1930-as években jelentősségüket vesztették, majd 1960-ra teljesen eltűntek. A lakóházak elektromos árammal való ellátásának aránya az 1939-es bevezetés után a világháború miatt megtorpant, de a szocializmus éveiben gyorsan 90% fölé szökött. Év Lakóházak száma falazata tetőzete villannyal vízvezetékkel kő / tégla sár / vályog fa / deszka cserép / pala nád / zsúp 1900 85 30,6% 65,9% 3,5% 31,8% 68,2% - - 1910 84 71,4% 28,6% - 50,0% 50,0% - - 1920 90 76,7% 23,3% - 52,2% 47,8% - - 1930 122 78,7% 21,3% - 72,1% 27,9% - - 1941 134 93,3% 6,7% - 92,5% 7,5% 52,2% - 1949 117 95,7% 4,3% - 97,4% 2,6% 52,5% - 1960 93 92,5% 7,5% - 100,0% - 90,7% - 1970 89 91,0% 9,0% - n.a. n.a. 99,0% - 2001 90 95,6% 4,4% - n.a. n.a. 84,4% 95,6% 2011 97 96,9% 3,1% - n.a. n.a. 99,0% 100,0% n.a. = nincs adat Nevezetes személyek Itt volt plébános 1819-től 1822-ig Berger János katolikus pap. Itt született 1946-ban dr. Jáki Rezső geológus-mérnök, hidrogeológus szakmérnök. Itt töltötte gyermekkorát 1948 és 1966 között Kónyáné Dr. Kutrucz Katalin jogász, egyetemi adjunktus, politikus, országgyűlési képviselő, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója. Fertőboz az irodalomban Részben a faluban játszódik Serfőző Larry: A professzor öröksége című regénye. A szereplők háború idején bujdosva a falubeli vendéglőbe térnek be. A település történetét két könyv is feldolgozza: Franz Krizanits: Egyet-mást Fertőboz/Hollingról (1995, korábban németül is megjelent) Németh László: A világ közepe (2018). Nem kimondottan a faluban, de a Fertő vidékén játszódik Jókai Mór: Névtelen vár című regénye. Az először 1877-ben mejelent mű különös részletességgel kitér a tó szeszélyességére. A falu nevét megemlíti az alábbi népies dal is: „Van egy kis szőlőm Fertőbozon, Oda viszlek, ha a szívem fáj. Azóta biztos forr a borom, A kadarka meg a muskotály. Meglásd a bánat sose jár eszünkbe, Úgy berúgunk, kinyílik a bicska a zsebünkben. Van egy kis szőlőm Fertőbozon, Odaviszlek, ha a szívem fáj.” Érdekességek A szeszélyes tó A történelem során a Fertő tó többször is kiszáradt, melyről már római kori feljegyzések is tanúskodnak. Ez azt eredményezte, hogy a falu lakói halászati tevékenységüket időről időre felfüggeszteni kényszerültek. Így történt ez 1543-ban, 1693-ban, 1738 és 1742 között, 1811-ben és legutoljára 1865 és 1868 között. Ekkor a tó egykori fenekét művelés alá vonták, Ruszt és Illmic között pedig rendszeres kocsiforgalom volt. 1869-től aztán ismét gyűlni kezdett a víz, 1874-re már 30 cm-es átlag mélységet mértek, de a tó eredeti méretét csak 1886-ra érte el ismét. Külön érdekes, hogy nem csak kiszáradás, de a megemelkedett vízszint sem volt ritka. 1786-ban például 515 km²-re duzzadt a tó területe, ami a mai nagyjából 300-310 km²-nek közel duplája. Egy 1777-ből, a boldogasszonyi ferences kolostorból származó forrás szerint a XI. században a tó elöntötte a Feketetó, Jakabfalva, Sárvölgye, Jókút, Kendervölgye és Fertő nevű Árpád-kori községeket, de ennek nincs történelmi hitelessége. Egy fertőszéplaki legenda szerint az egykor a falu határában lévő Jakabfalva lakói betolakodó népek elől két harangjukat is a földbe rejtették. Annyi bizonyos, hogy 1735-ben Udvardy Mihály széplaki plébános feljegyezte, hogy egy helybéli paraszt bikája szántás közben szarvával két harangot is kifordított a földből. A harangokat megvizsgálták, mindkettő középkori eredetű, díszítés nélküli, sima harang volt. Az egyik harang innen előbb a széplaki templomba, majd 1917-ben Sarródra került, aztán csakhamar az első világháború miatt beolvasztották. A másik harang először a soproni ferences kolostorba, majd onnan Csorna környékére került, ahol viszont nyomtalanul eltűnt. Miután egyik harang sincs már meg, ráadásul Hidegség lakói is úgy tartják, hogy az ő templomukba került volna az egyik harang, nagyon nehéz fényt deríteni az igazságra. Az 1860-as években Új-Mexikó néven egy majorságot alapítottak a mai Fertőújlak közelében. A lakosság 1870-re már a százat is meghaladta, iskola is épült. A sors azonban úgy hozta, hogy a vízszint ismét emelkedni kezdett, a falu 1871 áprilisára teljesen víz alá került. Gmainwieser Ádám A XVIII. század első felében egy kisgyermeket találtak a falubeliek a községi réten. A fiúgyermeket azonnal Széchényi grófhoz vitték, aki a megtalálás helyéről Gmainwieser (magyarul „községi réti”) Ádámnak nevezte el. Felnevelték, majd később pap lett belőle, ő lett 1772-ben a falu első plébánosa és ő kezdte meg a település anyakönyvezését. 1781-ben halt meg, síremléke ma is megtalálható a helyi temetőben. A zöldégtermesztő remete A Széchényi család által támogatva a Hársfasor végében egy remete élt a XVIII. század közepén, aki a falu lakosságának tanította a zöldségtermesztés tudományát. Csak ekkortól vette kezdetét nagyobb arányú zöldségtermelés. A helyiek a termőföld hiánya miatt a soproni poncichterekhez hasonlóan a szőlőtövek közé ültettek zöldségeket, jellemzően babot, paradicsomot, burgonyát és káposztát. Híres látogatók A lentebb említett József nádor látogatásai után a Habsburg-ház több tagja is ellátogatott Fertőbozra. 1843-ban Ferenc József főherceg, a későbbi császár-király, és két öccse, Károly Lajos főherceg, a későbbi trónörökös és Ferdinánd Miksa főherceg, a későbbi mexikói császár látogatta meg a Széchényi családot kiscenki kastélyukban. Innen korabeli beszámolók szerint úgy utaztak tovább Sopronba, hogy előbb megtekintették a Fertőt. A környéken csak a Gloriette kilátóból látható az egész tó, ugyanakkor korabeli beszámolók írnak arról is, hogy a helyi fürdőintézetből szép kilátás nyílik a tóra, nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy a főhercegek is a faluban járva pillantották meg a tavat. A Habsburg-ház több tagja mellett többször is ellátogatott a faluba id. Storno Ferenc, aki több festményt is készített itt. Az egykori fürdő pedig olyan rangos vendégeket fogadhatott, mint az őrgróf Pallavicini és a gróf Zichy családok tagjai, gróf Széchényi Kálmán, vagy báró Buday Gábor császári tengerészeti kapitány. A gúnyolódó szomszédok A falu szomszédos településeinek németajkú lakosai gyakran emlegették a következő gúnyverset (helyi német nyelvjárásban): „Wenn der See außakimmt und der Beri obarollt, hot der Teufel Holling gholt.” Ez magyarul nagyjából: Ha a tó kiárad a partra és a domb lecsúszik, az ördög elviszi Fertőbozt. Ezzel utaltak a falut a történelem során fenyegető két legnagyobb ellenségre, a Fertő időnként a helyi házakig emelkedő vízszintjére és az erős esőzések alkalmával komoly problémát jelentő földcsuszamlásokra. Ecce homo-szobor Látnivalók Műemlék római katolikus templom (1732) Műemlék Gloriette kilátó (1802) – Habsburg-Lotaringiai József főherceg látogatásának emlékére 1802-ben Széchényi Ferenc kilátót emeltetett. Legutóbb 2020-ban állították helyre. Műemlék Ecce homo-szobor (1750), más néven a Búsuló Krisztus szobra. A szobor az elítélt Krisztust ábrázolja, Ecce homo jelentése: Íme az ember! János evangéliuma szerint Pilátus ezekkel a szavakkal mutatott a tövissel koronázott Jézusra. Műemlék Szent Apollónia-szobor (1780–1800 körül) a fogorvosok, fogbetegek és fogfájósak védőszentjének szobra, 1896-ban a helyi Tschida József újíttatta fel, majd 1996-ban ismét renoválták. Széchenyi-síremlék (1872) – A nagycenki kastélytól induló hársfasor végén található a síremlék, melyet Erdődy Hanna grófnő hűséges férje, gróf Széchenyi Béla emeltetett az ifjabbik leányuk születésébe belehalt feleség végakaratának megfelelően. A vörös gránit szarkofágon a grófné alakja, továbbá bronzból készült, a hitet, reményt és szeretetet allegorizáló jelenetek díszítik, mindez a bécsi Karl Kundmann szobrászművész érdeme. A síremléket kovácsoltvas kerítés veszi körül, melyet óriási kaukázusi fenyők szegélyeznek. A hagyomány szerint a világutazó férj ezeket a magvakat ázsiai útjáról hozta magával, s ő maga ültette ide azokat. 1918-ban a gróf földi maradványait is itt helyezték örök nyugalomra. Kiállított tűzoltószekér (1891 körül) az egykori helyi önkéntes tűzoltó egyesületnek állít emléket. Út menti kereszt, az ún. "Pléhkrisztus" szobor (1906) – A szobor talapzatán olvasható felirat szerint: „Állította: Tschida József vendéglős kislánya felgyógyulása emlékére 1906-ban.” A szobrot 2018-ban Németh László: A világ közepe című könyvének adományaiból felújították, majd 2019. április 24-én újraszentelték. Nagycenki Széchenyi Múzeumvasút (1969–1972) – Fertőbozt a szomszédos Nagycenkkel köti össze. Eredetileg is múzeumi jelleggel épült turisták számára, sosem szolgált jelentős személy- vagy teherszállítási feladatokat. A 424.140 pályaszámú mozdony kiállítva A 520.030 pályaszámú mozdony kiállítva A vasútállomás mozdonyszobrai – Kiállítva található egy MÁV 424 sorozatú mozdony, egy legendás gőzmozdonytípus, ami egykor a magyar ipar büszkesége volt. Számos nosztalgikus műben tűnik fel, a szépirodalomban, a filmben, a popzenében, klubokban, az emberek emlékezetében, a modellezésben. Ezen kívül ugyanitt egy ritka, a Deutsche Reichsbahn (Német Birodalmi Vasút) DRB 52 sorozatú (a MÁV-nál az 520-as számot viselte) mozdonya is található. Ez a típus a Harmadik Birodalom legfontosabb úgynevezett hadimozdonya volt, feladata a háború alatt az előrenyomuló Wehrmacht utánpótlásának biztosítása, illetve a megszállt országokból a hadizsákmánynak a birodalomba való eljuttatása volt. Valószínűleg ilyen típusú mozdony (vagy mozdonyok) húzta az aranyvonatot is. Magyarországon ezen kívül mindössze kettő példánya lelhető fel. Hősi Emlékmű (1991) – A második világháborúban elesetteknek állított emlékmű a helyi temetőben található. Hűség Emlékmű (2002) – A Trianoni békeszerződés által Ausztriának ítélt, de a Velencei Jegyzőköny értelmében Magyarországon maradt településeknek és így a soproni népszavazásnak állít emléket. A javarészt betonból készült emlékmű felső részén rézből készült címerek láthatóak: Fertőboz, Ágfalva, Balf, Sopronbánfalva, Fertőrákos, Harka, Kópháza, és nyolcadikként egy Civitas Fidelissima Sopron dombormű. A jobb oldalon gömböt formázó szürke gránittömb, rajta bronzból öntött magyar címer. Az emlékmű a helyi Friderics Ciprián munkája, 2002. szeptemberében avatták fel. A kitelepítettek emlékműve (2006) – Az egészen addig a település lakosságának döntő többségét adó helyi németajkúak 1946-os kitelepítésének állít emléket, a hidegségi Grubits János műve. Megtalálható rajta a kitelepítettek teljes névsora. Avatásán nem csak leszármazottak, hanem néhányan maguk a még elő kitelepítettek is megjelentek. Nagyboldogasszony szobor (2020) a templom melletti régi temető helyén állították. Nepomuki Szent János-szobor Források Győr-Moson-Sopron megye kézikönyve (Szekszárd 1998); Dancsecz Mónika írása Fertőboz Településképi Arculati Kézikönyv Fertőboz történelme a település honlapján Soproni Szemle, 2008. LXII. évfolyam, IV. szám (online hozzáférés) Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, I. (Pest, 1851) (online hozzáférés) Megszentelt helyek - A Fertő-táj Világörökség templomai Fertőboz krónikája 1887-1946 Révai Új Lexikona, VII. kötet FEJ-GAK, 295. old Csatkai Endre, Dercsényi Dezső: Sopron és környéke, Budapest, 1952. Sarkady Sándor: Sopron és környéke, Budapest, 1992. Tuba László: Győr-Moson-Sopron megye települései, Győr, 1994. Hivatkozások További információk A Wikimédia Commons tartalmaz Ginery/Fertőboz témájú médiaállományokat. A település honlapja Fertőboz műemlékei a Műemlékem.hu-n