Budapesti nosztalgiajáratok
Budapesten már évtizedek óta kiemelt figyelmet fordítanak az egykori járművek megőrzésére. Rendszeres nosztalgiajáratokat a 2010-es évek óta üzemeltetnek. A járatok általában betűjelzést kapnak, ám ezek közül egyik sem közlekedik rendszeresen. 2017-ben és 2018-ban az állandó nosztalgiajárművek BH, DH, TH és SH jelzéssel közlekedtek tavasztól őszig hétvégenként. 2019-től N2-es, N19-es és N109-es jelzéssel járnak, ekkor többféle retrójárat is indult R jelzéssel, melyekre normál díjszabás volt érvényes, de közülük csak az R158-as autóbusz és az R47-es villamos közlekedett rendszeresen. A vonalakat a Budapesti Közlekedési Központ megrendelésére a Budapesti Közlekedési Zrt. üzemelteti. Időnként C jelzéssel a Deák Ferenc tér és Szentendre, I jelzéssel a Deák Ferenc tér és a Városliget között is közlekedik nosztalgiabusz. A MÁV-HÉV G jelzéssel közlekedtet nosztalgia HÉV-járatot az Örs vezér tere és Gödöllő között. Autó- és trolibuszokkal valamint villamosokkal különböző útvonalakon fotós járatokat is szerveznek különféle viszonylatjelzésekkel, melyek előzetes regisztrációhoz kötöttek, s a részvétel nosztalgia napijeggyel lehetséges.[1] Ritkán ugyan, de a fogaskerekűn is közlekedik nosztalgia jármű. 2023-ban a rendszeresen induló nosztalgiajáratok sora kiegészült az N18-assal is.
Buszjáratok
[szerkesztés]Az N109-es járat az egyetlen rendszeresen, minden hónap második szombatján üzemelő nosztalgia-autóbuszjárat. Alkalmanként, mely többnyire különböző nyílt napokon van, más autóbusz- és trolibusz-járatok is közlekedhetnek.
N109-es buszjárat
[szerkesztés]N109 jelzésű autóbusz | |||||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||||
Ikarus 180-as busz a vonalon | |||||||||||||||||||||||||
Történeti adatok | |||||||||||||||||||||||||
Státusz: | időszakos | ||||||||||||||||||||||||
Üzemi adatok | |||||||||||||||||||||||||
Jellege: | nosztalgiajárat | ||||||||||||||||||||||||
Település: | Budapest | ||||||||||||||||||||||||
Üzemeltető: | Budapesti Közlekedési Zrt. | ||||||||||||||||||||||||
Járműtelep: | Kelenföldi autóbuszgarázs | ||||||||||||||||||||||||
Járművek: | Ikarus 60, Ikarus 180, Ikarus 284, Ikarus 630, Ikarus 415 | ||||||||||||||||||||||||
Végállomások | |||||||||||||||||||||||||
Végállomás: | Deák Ferenc tér M | ||||||||||||||||||||||||
Útvonaladatok | |||||||||||||||||||||||||
Vonalhossz: | 8,5 km | ||||||||||||||||||||||||
Megállóhelyek: | 10 db | ||||||||||||||||||||||||
Menetidő: | 25 perc | ||||||||||||||||||||||||
Járatadatok | |||||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||||
Kapcsolódó vonalak | |||||||||||||||||||||||||
Hálózat: | Budapest tömegközlekedése | ||||||||||||||||||||||||
Autóbuszok: | Budapest autóbuszvonal-hálózata | ||||||||||||||||||||||||
menetrendi tájékoztató |
Útvonaldiagram | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Az N109-es jelzésű nosztalgia autóbuszjárat a Deák Ferenc térről indul, majd az Erzsébet hídon, a budai rakparton, a Margit hídon és a Bajcsy-Zsilinszky úton át ugyanide tér vissza. A vonalon Ikarus 180-as csuklós, vagy Ikarus 630-as kabrióbusz[2] közlekedik.
Az Ikarus 180-as busz az Ikarus gyár első sorozatban gyártott csuklós autóbusztípusa volt. A 7802 legyártott buszból 416 darab közlekedett Budapesten, a többi nagy részét külföldre exportálták (Szovjetunió, NDK, Románia, Bulgária, Lengyelország, Egyiptom, Irak, Tunézia, Mongólia). Az Ikarus 280-as buszok megjelenésével fokozatosan kiszorultak Budapestről, az utolsó járművet 1980 januárjában selejtezték. A Fürst garázs GA-96-00 rendszámú autóbusza a szerencsének is köszönhetően elkerülte a szétvágást, és 1990-ben (a budapesti autóbuszközlekedés 75. évfordulójára) az Autóbusz Járműjavító Főműhely dolgozói újjáépítették, a jármű azóta is a nosztalgiaflotta része. Budapesten kívül csak Moszkva rendelkezik nosztalgia 180-assal.[3][4][5]
Az Ikarus 630-as buszokat 1959-től 1971-ig gyártották, a nyitott tetejűből viszont csak ez az egy darab létezik. A busz korábban az NDK-ban járt, Cottbusból egy hazai gyűjtő vásárolta meg és teljes felújítás után kabrióvá alakították, ám motorja és sebességváltója maradt az eredeti. A 38 férőhelyes autóbuszt 2017-ben megvásárolta a BKV, ezzel a nosztalgiaflotta újabb értékes darabbal bővült.[3]
- Útvonala
- Megállóhelyei
N109 (Deák Ferenc tér ► Ferenciek tere ► Batthyány tér ► Nyugati pályaudvar ► Deák Ferenc tér) | |||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|
Perc (↓) | Megállóhely | Átszállási kapcsolatok | |||||
0 | Batthyány tér M+H induló végállomás |
||||||
5 | Margitsziget / Margit híd | 26, 226 4, 6 | |||||
7 | Jászai Mari tér | 9, 15, 26, 91, 191, 226, 291 75, 76 2, 2B, 4, 6, 23 | |||||
9 | Nyugati pályaudvar M | 9, 26, 91, 191, 226, 291 72, 73 4, 6 S21 S50 Z50 S70 Z70 S71 S72 Z72 IC, EC, sebesvonat | |||||
11 | Arany János utca M | 9 72 | |||||
13 | Deák Ferenc tér M | 47, 48, 49, N19 72 9, 15, 16, 100E, 105, 178, 210B, 216 | |||||
16 | Ferenciek tere M | 5, 7, 8E, 15, 107, 110, 112, 133E | |||||
19 | Várkert Bazár | 5 19, 41, N19 | |||||
21 | Clark Ádám tér | Budavári sikló 16, 105, 178, 210B, 216 19, 41, N19 | |||||
26 | Batthyány tér M+H érkező végállomás |
11, 39 19, 41, N19 |
Villamosjáratok
[szerkesztés]Az N2 és N19 vonalakon többféle villamos közlekedik, az N18 viszonylaton a bengáli villamos a jellemző.
A G típusú motorkocsi 1906-os gyártású Schlick-villamos eredetileg 270-es pályaszámmal közlekedett, a 2624-es pályaszámot a BSzKRt-os időkben kapta. 1959-ben acélvázassá alakították, majd az 1970-es években felújították. 1981 áprilisában kivonták a forgalomból, 1984-től Amszterdamban járt városnéző villamosként. 2004-ben visszaérkezett Magyarországra, egy évvel később pedig felújították. A budapesti nosztalgiaforgalomban 2012 óta vesz részt.[3]
A K típusú motorkocsi 1911-ben készült a Schlick-Nicholson által. Eredetileg a 382-es pályaszámot viselte. Később a BSzKRt-os időkben új motort és akkus sínféket kapott. A Nagykörútról kiszorították az UV-k, majd Újpesten közlekedett 1977-es forgalomból történő kivonásáig. 2018-ban a BKV 50 éves évfordulója alkalmából önkéntesek közreműködésével került felújításra.
Az L típusú motorkocsit 1913-ban gyártották a Schlick gyárban, Budapesten 1980-ig közlekedett, az 1950-es évektől csak ikerkocsiként. Selejtezése után 1987-ben újították fel a gyártáskori állapotának megfelelően, majd a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeumba került kiállításra. A 2000-es évek közepétől a budapesti nosztalgiajáratok állandó képviselője, pályaszáma a 436-os.
Az S típusú motorkocsi 1908-ban szintén a Schlick gyárban készült, melyből összesen 130 darab járta Budapest sínjeit. A 611-es pályaszámú favázas villamost 1975-ben megmentették a bontástól, majd 1987-ben korhű felújítást kapott. Az 1820-as pályaszámú társa, mely eredetileg az 571-es számot viselte, 2018-ban került felújításra a BKV 50 éves évfordulójának alkalmából.
Valamint az FVV CSM–4 1233-as pályaszámú, magyar gyártmányú, "Bengáli" motorkocsi. Budapesti közlekedése után Debrecenbe került, ahol 492-es pályaszámmal futott. 2011-ben visszakerült Budapestre, s 2018-ban teljes körű helyreállításon esett át.
Minden hónap első szombatján R47-es jelzésű retró-villamosjárat is közlekedik a 47-es villamos vonalán.
Alkalmanként, mely többnyire különböző nyílt napokon van, más villamosjáratok is közlekedhetnek, amik többnyire Ganz UV motorkocsiból állnak.
N2-es villamosjárat
[szerkesztés]N2-es jelzésű villamos | |||||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||||
S típusú villamos a Soroksári úton | |||||||||||||||||||||||||
Történeti adatok | |||||||||||||||||||||||||
Státusz: | időszakos | ||||||||||||||||||||||||
Üzemi adatok | |||||||||||||||||||||||||
Jellege: | nosztalgiajárat | ||||||||||||||||||||||||
Település: | Budapest | ||||||||||||||||||||||||
Üzemeltető: | Budapesti Közlekedési Zrt. | ||||||||||||||||||||||||
Járművek: | L típus (436), S típus (611, 1820), G típus (2624), K típus (2806), V típus (1074), FVV CSM–4 (1233) | ||||||||||||||||||||||||
Végállomások | |||||||||||||||||||||||||
Induló állomás: | Jászai Mari tér | ||||||||||||||||||||||||
Érkező állomás: | Közvágóhíd | ||||||||||||||||||||||||
Útvonaladatok | |||||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||||
Járatadatok | |||||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||||
Kapcsolódó vonalak | |||||||||||||||||||||||||
Hálózat: | Budapest tömegközlekedése | ||||||||||||||||||||||||
Villamosok: | Budapest villamosvonal-hálózata | ||||||||||||||||||||||||
menetrendi tájékoztató |
Az N2-es jelzésű nosztalgia villamosjárat a Duna-parton, a 2-es villamos vonalán jár a Jászai Mari tér és a Közvágóhíd között. A 2023-as szezonban májustól október végéig minden szombat délután közlekedik.
- Útvonala
Közvágóhíd felé | Jászai Mari tér felé |
---|---|
Jászai Mari tér vá. – Balassi Bálint utca – Kossuth Lajos tér – Széchenyi rakpart – Széchenyi István tér – Eötvös tér – Belgrád rakpart – Petőfi tér – Március 15. tér – Belgrád rakpart – Fővám tér – Közraktár utca – Boráros tér – Soroksári út – Közvágóhíd H vá. | Közvágóhíd H vá. – Soroksári út – Boráros tér – Közraktár utca – Fővám tér – Belgrád rakpart – Március 15. tér – Petőfi tér – Belgrád rakpart – Eötvös tér – Széchenyi István tér – Széchenyi rakpart – Kossuth Lajos tér – Balassi Bálint utca – Jászai Mari tér vá. |
- Megállóhelyei
Az útvonala megegyezik a 2-es villamos útvonalával.
Az átszállási kapcsolatok között az azonos útvonalon közlekedő 2-es villamos nincsen feltüntetve.
N2 (Jászai Mari tér ◄► Közvágóhíd H) | |||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|
Perc (↓) | Megállóhely | Perc (↑) | Átszállási kapcsolatok | ||||
0 | Jászai Mari tér végállomás |
20 | 2B, 4, 6, 23 75, 76 9, 26, 91, 191, 226, 291 | ||||
1 | Országház, látogatóközpont | 18 | 2B, 23 | ||||
3 | Kossuth Lajos tér M | 16 | 2B, 23 70, 78 15 | ||||
5 | Széchenyi István tér | 14 | 2B, 23 16, 105, 178, 210B, 216 | ||||
9 | Eötvös tér | 13 | 2B, 23 16, 105, 178, 210B, 216 | ||||
7 | Vigadó tér | 12 | (Vörösmarty tér) 2B, 23 | ||||
9 | Március 15. tér | 10 | 2B, 23 5, 7, 8E, 15, 107, 110, 112, 133E | ||||
11 | Fővám tér M | 8 | 2B, 23, 47, 48, 49 83 15 | ||||
13 | Zsil utca | 6 | 2B, 23 83 15 | ||||
14 | Boráros tér H | 5 | 2B, 4, 6, 23 15, 54, 55, 212, 223E, 224 | ||||
16 | Haller utca / Soroksári út | 3 | 2B, 23, 24 54, 55, 223E, 224 | ||||
18 | Müpa – Nemzeti Színház H | 1 | 24 54, 55, 224 | ||||
20 | Közvágóhíd H végállomás |
0 | 1, 24 54, 55, 179, 223E, 224 |
N18-as villamosjárat
[szerkesztés]N18-as jelzésű villamos | |||||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||||
Az 1233-as bengáli a Szent Gellért téren | |||||||||||||||||||||||||
Történeti adatok | |||||||||||||||||||||||||
Státusz: | időszakos | ||||||||||||||||||||||||
Üzemi adatok | |||||||||||||||||||||||||
Jellege: | nosztalgiajárat | ||||||||||||||||||||||||
Település: | Budapest | ||||||||||||||||||||||||
Üzemeltető: | Budapesti Közlekedési Zrt. | ||||||||||||||||||||||||
Járművek: | FVV CSM–1 (3720), FVV CSM–4 (1233) | ||||||||||||||||||||||||
Végállomások | |||||||||||||||||||||||||
Induló állomás: | Szent János Kórház | ||||||||||||||||||||||||
Érkező állomás: | Csóka utca (Karinthy Színház) | ||||||||||||||||||||||||
Útvonaladatok | |||||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||||
Járatadatok | |||||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||||
Kapcsolódó vonalak | |||||||||||||||||||||||||
Hálózat: | Budapest tömegközlekedése | ||||||||||||||||||||||||
Villamosok: | Budapest villamosvonal-hálózata | ||||||||||||||||||||||||
menetrendi tájékoztató |
Az N18-as jelzésű nosztalgia villamosjárat a Szent János Kórház és a Csóka utca (Karinthy Színház) között közlekedik. A Városmajor felől érkező villamos keresztülhalad a Tabánon, majd érinti Rudas fürdőt, a Gellért fürdőt és a Karinthy Színházig halad. Ezen a viszonylaton a „Bengáli” becenevű, FVV CSM–1, illetve FVV CSM–4 típusú járművek közlekednek. A 2023-as szezonban májustól október végéig havonta egyszer, minden második szombaton délután közlekedik.
- Útvonala
Csóka utca (Karinthy Színház) felé | Szent János Kórház felé |
---|---|
Szent János Kórház vá. – Szilágyi Erzsébet fasor – Széll Kálmán tér – Krisztina körút – Döbrentei tér – Szent Gellért rakpart – Szent Gellért tér – Bartók Béla út – Csóka utca (Karinthy Színház) vá. | Csóka utca (Karinthy Színház) vá. – Bartók Béla út – Szent Gellért tér – Szent Gellért rakpart – Döbrentei tér – Krisztina körút – Széll Kálmán tér – Szilágyi Erzsébet fasor – Szent János Kórház vá. |
- Megállóhelyei
Az útvonala megegyezik a Szent János Kórház és a Gárdonyi tér között az 56-os és 56A villamoséval, tovább a 19-es és 49-es viszonylatok útvonalán halad.
N18 (Szent János Kórház ◄► Csóka utca (Karinthy Színház)) | |||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|
Perc (↓) | Megállóhely | Perc (↑) | Átszállási kapcsolatok | ||||
0 | Szent János Kórház végállomás |
26 | 56A, 59, 60, 61 22, 22A, 91, 128, 129, 155, 156, 222 781, 782, 783, 784, 785, 786, 787, 789, 791, 793, 794, 795 | ||||
1 | Városmajor | 25 | 56A, 59, 60, 61 5, 22, 22A, 91, 155, 156, 222 | ||||
2 | Nyúl utca | 24 | 56A, 59, 61 5, 91, 155, 156 | ||||
4 | Széll Kálmán tér M | 23 | 4, 6, 17, 56A, 59, 59A, 61 5, 16, 16A, 21, 22, 22A, 39, 91, 102, 116, 128, 129, 139, 140, 140A, 149, 155, 156, 221, 222 781, 782, 783, 784, 785, 786, 787, 789, 791, 793, 794, 795 | ||||
6 | Déli pályaudvar M | 21 | 17, 56A, 59, 59A, 61 21, 39, 102, 139, 140, 140A, 221 770 S10 S12 S30 G30 Z30 S34 S35 S40 Z40 S42 Z42 IC, sebesvonat, gyorsvonat, expresszvonat, | ||||
7 | Mikó utca | 20 | 56A | ||||
8 | Krisztina tér | 19 | 56A 5, 16, 105, 178, 210B, 216 | ||||
10 | Dózsa György tér | 17 | 56A 5, 16, 216 | ||||
12 | Döbrentei tér | 15 | 56A 5 | ||||
14 | Rudas Gyógyfürdő | 14 | 19, 41, 56A 7, 8E, 107, 110, 112 | ||||
17 | Szent Gellért tér – Műegyetem M | 12 | 19, 41, 47, 48, 49, 56A 7, 107, 133E | ||||
18 | Gárdonyi tér | 7 | 19, 41, 47, 48, 49, 56A 7 | ||||
21 | Móricz Zsigmond körtér M | 4 | 6, 17, 19, 41, 47, 48, 49, 56A, 61 7, 27, 33, 58, 114, 213, 240 | ||||
23 | Kosztolányi Dezső tér | 3 | 19, 49 7, 53, 58, 114, 150, 153, 154, 212, 213, 240 | ||||
24 | Karolina út | 1 | 19, 49 7, 58, 114, 153, 213 | ||||
26 | Csóka utca (Karinthy Színház) végállomás |
0 | 19, 49 |
N19-es villamosjárat
[szerkesztés]N19-es jelzésű villamos | |||||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||||
G típusú villamos a Szabadság híd és a Szent Gellért tér között | |||||||||||||||||||||||||
Történeti adatok | |||||||||||||||||||||||||
Státusz: | időszakos | ||||||||||||||||||||||||
Üzemi adatok | |||||||||||||||||||||||||
Jellege: | nosztalgiajárat | ||||||||||||||||||||||||
Település: | Budapest | ||||||||||||||||||||||||
Üzemeltető: | Budapesti Közlekedési Zrt. | ||||||||||||||||||||||||
Járművek: | L típus (436), S típus (611, 1820), G típus (2624), K típus (2806), V típus (1074) | ||||||||||||||||||||||||
Végállomások | |||||||||||||||||||||||||
Induló állomás: | Deák Ferenc tér M | ||||||||||||||||||||||||
Érkező állomás: | Katinyi mártírok parkja | ||||||||||||||||||||||||
Útvonaladatok | |||||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||||
Járatadatok | |||||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||||
Kapcsolódó vonalak | |||||||||||||||||||||||||
Hálózat: | Budapest tömegközlekedése | ||||||||||||||||||||||||
Villamosok: | Budapest villamosvonal-hálózata | ||||||||||||||||||||||||
menetrendi tájékoztató |
Az N19-es jelzésű nosztalgia villamosjárat a Deák Ferenc tér és a Katinyi mártírok parkja között közlekedik. Érinti a Rudas fürdő, a Gellért fürdőt, a Király fürdőt és a Szent Lukács fürdőt. Ezen a viszonylaton a „Bengáli” becenevű, FVV CSM–1, illetve FVV CSM–4 típusú járművek nem közlekedhetnek a Lánchídnál lévő alagút tulajdonságaiból adódó korlátozások miatt. A 2023-as szezonban májustól október végéig minden vasárnap délután közlekedik.
- Útvonala
Katinyi mártírok parkja felé | Deák Ferenc tér felé |
---|---|
Deák Ferenc tér M vá. – Károly körút – Múzeum körút – Kálvin tér – Vámház körút – Fővám tér – Szabadság híd – Szent Gellért tér – Bartók Béla út – Szent Gellért tér – Szent Gellért rakpart – Döbrentei tér – Várkert rakpart – aluljáró – Bem rakpart – Árpád fejedelem útja – Germanus Gyula park – Vidra utca – Frankel Leó út – Zsigmond tér – Bécsi út – Katinyi mártírok parkja vá. | Katinyi mártírok parkja vá. – Bécsi út – Zsigmond tér – Frankel Leó út – Vidra utca – Germanus Gyula park – Árpád fejedelem útja – Bem rakpart – aluljáró – Várkert rakpart – Döbrentei tér – Szent Gellért rakpart – Szent Gellért tér – Bartók Béla út – Szent Gellért tér – Szabadság híd – Fővám tér – Vámház körút – Kálvin tér – Múzeum körút – Károly körút – Deák Ferenc tér M vá. |
- Megállóhelyei
Az útvonalának első szakasza megegyezik a 47-es és 49-es villamos Deák Ferenc tér és Szent Gellér tér közötti szakaszával, valamint a második szakasza pedig egyező a 19-es és 41-es villamos Szent Gellért tér és Katinyi mártírok parkja közötti szakaszával.
N19 (Deák Ferenc tér M ◄► Szent Gellért tér M ◄► Katinyi mártírok parkja) | |||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|
Perc (↓) | Megállóhely | Perc (↑) | Átszállási kapcsolatok | ||||
0 | Deák Ferenc tér végállomás |
31 | 9, 15, 16, 100E, 105, 210B, 216 72 47, 49 | ||||
1 | Astoria M | 29 | 47, 49 72, 74 5, 7, 8E, 9, 110, 112, 133E | ||||
3 | Kálvin tér M | 27 | 47, 49 72, 83 9, 15, 100E | ||||
4 | Fővám tér M | 26 | 2, 2B, 23, 47, 49 83 15 | ||||
7 | Szent Gellért tér – Műegyetem M | 24 | 19, 41, 47, 49, 56A 7, 107, 133E | ||||
12 | Szent Gellért tér – Műegyetem M | 19 | |||||
14 | Rudas Gyógyfürdő | 16 | 19, 41, 56A 7, 8E, 107, 110, 112 | ||||
15 | Várkert Bazár | 15 | 19, 41 5 | ||||
17 | Clark Ádám tér | 13 | 19, 41 16, 105, 178, 210B, 216 | ||||
19 | Halász utca | 11 | 19, 41 | ||||
20 | Batthyány tér M+H | 11 | 11, 39 19, 41 | ||||
21 | Bem József tér | 9 | 19, 41 | ||||
23 | Margit híd, budai hídfő H | 7 | 4, 6, 17, 19, 41 9, 26, 91, 191, 226, 291 | ||||
24 | Szent Lukács Gyógyfürdő | 5 | 17, 19, 41 | ||||
25 | Komjádi Béla utca | 4 | 17, 19, 41 | ||||
26 | Zsigmond tér | 3 | 17, 19, 41 9 | ||||
27 | Kolosy tér | 1 | 17, 19, 41 9, 29, 65, 65A, 165 | ||||
29 | Katinyi mártírok parkja végállomás |
0 | 17, 19, 41 |
N36-os villamosjárat
[szerkesztés]2024. július 25-én egy napra N-es nosztalgiajáratként újjáéledt a 36-os villamos, melyen az 1233-as pályaszámú FVV CSM–4 bengáli villamos járt. Az útvonala majdnem megegyezett a járat bezáráskori útvonalával azzal a különbséggel, hogy a külső végállomása hogy a volt Kápolna téri végállomás bejárhatatlansága miatt a Kápolna utca volt az oda beépített visszafogásnál.[6]
Járművek
[szerkesztés]Villamos
[szerkesztés]Kép | Típus | Darabszám | Pályaszám | Gyártási év | Nosztalgiaként közlekedik | Megjegyzés |
---|---|---|---|---|---|---|
FVV CSM–1 | 1 db | 3720 (eredetileg 3720-3721, később 1100) | 1961 | 2018 | FVV CSM–2 prototípusa prototípusi fényezéssel 1 vezetőállással 3 ajtóval | |
FVV CSM–4 | 1 db[7] | 1233 (később 492) | 1964 | 2012 (felújított állapotban: 2018) |
2 vezetőállással 10 ajtóval | |
BKVT S típus | 2 db | 611 (később 1850, majd 1715) | 1908 | 1987 | eredeti favázas kialakítás | |
1820 (eredetileg 571, később 1714) | 1907 | 2018 | acélvázas átalakítás | |||
BKVT V típus | 1 db[7] | 1074 | 1912 | 2009 | eredeti favázas kialakítás | |
BVVV G típus | 1 db[7] | 2624 (eredetileg 270) | 1906 | 2012 | acélvázas átalakítás | |
BVVV K típus | 1 db | 2806 (eredetileg 382) | 1911 | 2018 | acélvázas átalakítás | |
BVVV L típus | 1 db[7] | 436 (később 2900, majd 2993) | 1913 | 1987 | eredeti favázas kialakítás | |
Ganz MUV | 1 db | 3430 | 1960 | 2018 | Ganz UV alapján 2 vezetőállásos visszaalakítás modernizált és fűtött utastérrel kialakítva | |
Ganz UV | 4 db[7] | 3873, 3885, 3888, 3898 | 1964 | 2007 | ||
MWG EP pótkocsi | 2 db | 5869[7] | 1951 | 2007 | zártperonosra átalakított | |
5884[8] | 1949 | 2019 | eredeti dupla ajtós és légfékes kialakítás | |||
FP pótkocsi | 1 db[7] | 6010 | 1954 | 2007 | ||
F1A motorkocsi | 1 db | 1522[9] | 1940 | 2021 |
Fogaskerekű
[szerkesztés]Kép | Típus | Darabszám | Pályaszám | Gyártási év | Nosztalgiaként közlekedik |
---|---|---|---|---|---|
Fogas pótkocsi | 1 db[7] | 2, 50 | 1874 | 1997 (nem állandó) |
Autóbusz
[szerkesztés]Kép | Típus | Darabszám | Rendszám | Gyártási év | Nosztalgiaként közlekedik | Megjegyzés |
---|---|---|---|---|---|---|
Rába Tr 3,5 | 1 db | GF-184[10] | 1948 | |||
MÁVAG Tr 5 | 1 db[11] | PBC-255 | 1948 | 2015 (nem állandó) | ||
Ikarus 55 | 1 db | P-04375 | 1969 | |||
Ikarus 60 és pótkocsi | 1 db[12] | BPI-060 | 1955 | 2019 | ||
Ikarus 180 | 1 db[12] | LZZ-330 | 1970 | 2012 | ||
Ikarus 260 | 3 db[12][13] | BPO-671 | 1981 | 2013 | harmonikaajtós kialakítás | |
BPO-301 | 1992 | bolygóajtós kialakítás, ezüstnyíl fényezés | ||||
BPO-100 | 1991 | megőrzésre kijelölt jármű | bolygóajtós kialakítás | |||
Ikarus 263 | 1 db | NCA-263 | 1999 | megőrzésre kijelölt jármű | ||
Ikarus 280 | 2 db | BPO-449 | 1987 | megőrzésre kijelölt jármű | bolygóajtós kialakítás, gyors 7-173 fényezés | |
BPO-477 | 1986 | harmonikaajtós kialakítás | ||||
Ikarus 284 | 1 db[11] | MZE-284 | 1984 | 2015 | ||
Ikarus 412 | 1 db | BPI-007 | 1999 | megőrzésre kijelölt jármű | ||
Ikarus 415 | 1 db[11] | MZE-415 | 1988 | 2015 | ||
Ikarus 435 | 1 db[14] | BPO-583 | 1993 | megőrzésre kijelölt jármű | ||
Ikarus 521 | 1 db[11] | NEU-521 | 1988 | 2015 | ||
Ikarus 556 | 1 db | GC 45-31 | 1971 | nem üzemképes | ||
Ikarus 620 és pótkocsi | 1 db | 19?? | ||||
Ikarus 630 | 1 db[7] | FKF-550 | 1971 | 2017[15] |
Trolibusz
[szerkesztés]Kép | Típus | Darabszám | Pályaszám | Gyártási év | Nosztalgiaként közlekedik |
---|---|---|---|---|---|
Ikarus 60T és ÁMG pótkocsi | 1 db | 923[16] | 1955 (pótkocsi 196?) | ||
Ikarus 260T | 1 db[12] | 600 | 1983 | ||
Ikarus 280T | 1 db[11] | 156 | 1978/1990 | 2015 | |
ZiU–5 | 1 db | 573 | 1968[17] | megőrzésre kijelölt jármű | |
ZiU–9 | 3 db[12] | 927, 929, 938 | 1980 | 2013 | |
MTB–82 | 1 db | nem üzemképes | 19?? |
HÉV
[szerkesztés]Kép | Típus | Darabszám | Pályaszám | Gyártási év | Nosztalgiaként közlekedik | |
---|---|---|---|---|---|---|
ACSEV szerelvény[18] | Weitzer DM XII motorkocsi | 1 db[19] | 297 | 1906 | 19??[20] | |
Weitzer P XXIII/b pótkocsi | 1 db[19] | 459 | 1904 | 19??[20] | ||
Ganz L VII motorkocsi | 1 db[21][22] | 83[23] | 1943 | 1994 | ||
Ganz M VIII motorkocsi | 1 db[21] | 251[23] | 1952 | 1994 | ||
Ganz P XV pótkocsi | 1 db[21] | 511[23] | 1943-56 között | 1994 |
Metró/Földalatti
[szerkesztés]Kép | Típus | Darabszám | Pályaszám | Gyártási év | Nosztalgiaként közlekedik |
---|---|---|---|---|---|
Siemens & Halske motorkocsi | 1[24] + 2 db[25] | 11 + 1, 19[26] | 1896 | 1996 (nem állandó) | |
Vezérlőpótkocsi[27] | 1 db[25] | 81[26] | 1959/60 | ||
MMZ Ev3 | 6 db ( 1 szerelvény) | ???[28] | 197? | megőrzésre kijelölt jármű | |
MMZ Ev | 3 db (1 szerelvény) | 101, 102, 103[29] | 1968/9 | megőrzésre kijelölt jármű |
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Archivált másolat. [2016. október 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. május 5.)
- ↑ Kabrió nosztalgiabusszal hív időutazásra a BKV és a BKK. budapest.hu. (Hozzáférés: 2017. június 8.)
- ↑ a b c Nosztalgiajáratok. BKK. (Hozzáférés: 2017. április 26.)
- ↑ Az első harmonikás - Ikarus 180-as. Origo.hu. (Hozzáférés: 2017. április 26.)
- ↑ Ikarus 180 #11-48, Мосгортранс Москва. phototrans.eu. (Hozzáférés: 2017. április 26.)
- ↑ Becsky András: 2024.08.25. 30 év után újra járt a 36-os villamos, avagy az N36-os Bengálival és a retró Ikarusok. (Hozzáférés: 2024. augusztus 27.)
- ↑ a b c d e f g h i http://www.origo.hu/auto/20170421-csodalatos-retro-ikarust-vett-a-bkv.html
- ↑ https://www.facebook.com/photo.php?fbid=2272902822824262&set=gm.2130407753729786&type=3&theater
- ↑ https://www.bkv.hu/hu/nosztalgia/1522
- ↑ korabeli, nem forgalmi rendszám
- ↑ a b c d e Archivált másolat. [2014. június 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. május 5.)
- ↑ a b c d e https://www.bkv.hu/hu/nosztalgia/nosztalgia_buszok
- ↑ HBweb.hu. hbweb.hu. (Hozzáférés: 2019. július 29.)
- ↑ HBweb.hu. hbweb.hu. (Hozzáférés: 2019. július 29.)
- ↑ https://www.facebook.com/bkvzrt1/posts/910031799139679
- ↑ Mesterember - Az autóbusz szerelő (21:00-nál látható a Kelenföldi garázsban). (Hozzáférés: 2019. május 14.)
- ↑ http://villamosok.hu/troli/ziu5/index.html
- ↑ https://www.facebook.com/mavhev/photos/a.794097857652386/806530913075747/?type=3&theater
- ↑ a b http://www.villamosok.hu/bhev/jarmuvek/mavatvett/
- ↑ a b feltehetőleg 1994 körül
- ↑ a b c http://www.villamosok.hu/bhev/jarmuvek/mviii-pxv/index.html
- ↑ több darab is meg van üzemképes állapotban
- ↑ a b c http://www.villamosok.hu/bhev/jarmuvek/mviii-pxv/lvii-all.html
- ↑ MILLFAV nosztalgiajármű. [2019. május 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. május 31.)
- ↑ a b Földalatti Vasúti Múzeum - Budapest. (Hozzáférés: 2019. június 3.)
- ↑ a b Az 1-es, 19-es és 81-es kocsik a Földalatti Vasúti Múzeumban vannak, tervben van a múzeum összekötése a kisföldalatti pályaszakaszával, így azon járművek is használhatók lennének nosztalgiaként.
- ↑ Saját gyártmányú
- ↑ Az M3-as metró Kőér utcai járműtelepén az egyik Ev3-as szerelvény üzemben van tartva és rendszeresen beindítják, valószínűleg az a szerelvény lesz nosztalgia célokra.
- ↑ IHO - Vasút - Tamara kortalan. iho.hu. (Hozzáférés: 2020. április 11.)
További információk
[szerkesztés]- Nosztalgiajáratok Budapesten. BKK. (Hozzáférés: 2017. április 26.)
- bkk.hu: Az N2-es villamos menetrendje
- bkk.hu: Műholdas járatkövető-rendszer (BudapestGO)
- online.winmenetrend.hu: Forgalmi számok a Winmenetrend adatbázisában
- bkk.hu: Az N18-as villamos menetrendje
- bkk.hu: Műholdas járatkövető-rendszer (BudapestGO)
- online.winmenetrend.hu: Forgalmi számok a Winmenetrend adatbázisában
- bkk.hu: Az N19-es villamos menetrendje
- bkk.hu: Műholdas járatkövető-rendszer (BudapestGO)
- online.winmenetrend.hu: Forgalmi számok a Winmenetrend adatbázisában
- bkk.hu: Az N109-es busz menetrendje
- bkk.hu: Műholdas járatkövető-rendszer (BudapestGO)
- online.winmenetrend.hu: Forgalmi számok a Winmenetrend adatbázisában