Lámkerék
| Lámkerék (Lancrăm) | |
.JPG) | |
| Lucian Blaga szülőháza | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Románia |
| Történelmi régió | Erdély |
| Fejlesztési régió | Közép-romániai fejlesztési régió |
| Megye | Fehér |
| Rang | falu |
| Községközpont | Szászsebes megyei jogú város |
| Irányítószám | 515801 |
| Körzethívószám | +40 x58[1] |
| SIRUTA-kód | 1892 |
| Népesség | |
| Népesség | 1530 fő (2021. dec. 1.) |
| Magyar lakosság | 9 (2011)[2] |
| Földrajzi adatok | |
| Tszf. magasság | 235 m |
| Időzóna | EET, UTC+2 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 45° 59′ 15″, k. h. 23° 33′ 20″45.987500°N 23.555556°EKoordináták: é. sz. 45° 59′ 15″, k. h. 23° 33′ 20″45.987500°N 23.555556°E | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Lámkerék témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Lámkerék (románul Lancrăm, németül Langendorf, szászul Lankenderf) falu Romániában, Erdélyben, Fehér megyében, Szászsebestől északra, a Sebes folyó bal partján.
Nevének eredete
[szerkesztés]Neve a német nyelvjárási Lânkräck ('hosszú hát') helynévből származik. Régi román neve Lancrăng volt, ebből való a Lăncrănjan és a Lăncrăjan családnév.[3] Történeti névalakjai: Lanchrukindorf (1309), Lancruk (1330), Langkerék (1402), Lanckendorf (1488), Lengyelkerék (1600), Lámkerék (1644).
Története
[szerkesztés]Eredetileg szász telepítésű falu volt Szászsebesszékben. 1309-ben már plébániatemploma volt, amely a mai felszegen, a Maier nevű helyen állt. 1438-ban a törökök pusztították. A 15. század második felében menekült katolikus délszlávok települtek be. Nagy részük továbbtelepült Bongárdra és Oroszcsűrbe, más részük a 18. századra elrománosodott. A reformáció során a szász lakosság lutheránussá vált. 1558 és 1562 között a Havasalföldről száműzött Száva, akit előbb Izabella, majd János Zsigmond nevezett ki az erdélyi románok püspökévé, ortodox kolostort és udvarházat alapított benne. Miután Száva Havasalföldre távozott, 1570-ben ezeket Tordasi Pál román református püspök foglalta el.[4] 1637-ben I. Rákóczi György a gyulafehérvári kollégium és a fejedelmi nyomda számára papírmalmot alapított a helységben, amely Havasalföldre is szállított.[5] A malom 1650-ben megszűnt.[6] 1658-ban a törökök ismét feldúlták. Bár 1765-ben már csak az evangélikus pap és családja voltak szászok a faluban, evangélikus egyházközsége mégis csak 1865-ben szűnt meg.[7] A 19. században az üvegikonfestés egyik jelentős központja alakult ki itt. A legkorábbról keltezett, fennmaradt lámkeréki üvegikont 1787-ben Ioniță Zugravu készítette.[8] A 19. század első felében a település a Sebes áradásai miatt nyugatabbra települt. Ezzel a korábbi országúton is fölhagytak a közlekedéssel, az új országút, egyben a falu új főutcája, 1840-ben épült meg, és 1932-ben aszfaltozták. 1876-ig Szászsebesszékhez, 1876 és 1925 között Szeben vármegyéhez, majd Fehér megyéhez tartozott. A 19. század második felében és a 20. században ismert volt káposztatermesztéséről, lakói a káposztát és más zöldségféleségeket a szászsebesi piacra termelték.[9] Emiatt lakóit „nyulaknak” (iepure) csúfolták.[10] 1922-ben huszonkét család Temesrékasra települt.
Népessége
[szerkesztés].JPG)
- 1900-ban 1783 lakosából 1755 volt román és 25 magyar anyanyelvű; 1755 ortodox, 14 római katolikus és 13 református vallású.
- 2002-ben 1468 lakosából 1458 volt román nemzetiségű; 1370 ortodox, 24 pünkösdista és 18 baptista vallású.
Gazdasága
[szerkesztés]A Romaqua ásványvízipari vállalat sörfőzdéje 2008 óta működik és gyártja az Albacher sört.[11]
Látnivalók
[szerkesztés]- Lucian Blaga szülőházában emlékmúzeum működik. A házat 1995-ben vásárolta meg a román állam és a korabeli fényképek segítségével visszaállította azt az állapotát, amilyen a költő születésekor lehetett.
- A 18. századi ortodox templom kertjében Lucian Blaga sírja.
- A közeli Vörös-szakadék.
Híres emberek
[szerkesztés]- Itt született 1895. május 9-én Lucian Blaga román költő és filozófus.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Az „x” a telefonszolgáltatót jelöli: 2–Telekom, 3–RDS.
- ↑ [1]
- ↑ Al. Graur: Nume de persoane. București, 1965, 118. o.
- ↑ Nagy Levente: A román reformáció. Budapest, 2020, 82–84. o. és Adrian Andrei Rusu: Dicționarul mănăstirilor din Transilvania, Banat, Crișana și Maramureș. Cluj-Napoca, 2000
- ↑ Magyar Könyvszemle, 116. évf. 2000. 2. szám
- ↑ Bogdán István: A magyarországi papíripar története (1530–1900). Budapest, 1963, 189. o.
- ↑ Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek: A középkori erdélyi püspökség templomai I–II. 2. bőv. kiadás. Gyulafehérvár: Római Katolikus Érsekség. 2000. ISBN 973-9203-56-6
- ↑ Cornel Irimie: Pictura populară pe sticlă. In Nicolae Dunăre (Red.): Țara Bîrsei. 2. București, 1974, 247. o.
- ↑ Valeriu Braniște: Amintiri din închisoare. București, 1972, 119. o.
- ↑ Ioan Roșianu: Observații asupra sistemului popular de denominație personală în Transilvania, Limbă și literatură XII (1966), 350. p.
- ↑ [2]
Források
[szerkesztés]- Ana Lupu: File de cronică din Lancrăm (Alba Iulia, 2008)
.svg){kind=small}