Ugrás a tartalomhoz

Laskafalu

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Čeminac szócikkből átirányítva)
Laskafalu (Čeminac)
A községháza
A községháza
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeEszék-Baranya
KözségLaskafalu
Jogállásközség
PolgármesterZlatko Pinjuh (HDZ)
Irányítószám31325
Körzethívószám+385 031
Népesség
Teljes népesség2484 fő (2021. aug. 31.)[1]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság88 m
IdőzónaCET, UTC+1
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 45° 41′ 12″, k. h. 18° 40′ 06″45.686667°N 18.668333°EKoordináták: é. sz. 45° 41′ 12″, k. h. 18° 40′ 06″45.686667°N 18.668333°E
Laskafalu weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Laskafalu témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Laskafalu (horvátul: Čeminac, németül: Laskafeld) falu és község Horvátországban, Eszék-Baranya megyében.

Fekvése

[szerkesztés]

Eszéktől légvonalban 14, közúton 18 km-re északra, Baranyában, a Drávaszög területén, az Eszékről Mohácsra menő főút és az Eszék–Pélmonostor vasútvonal mentén fekszik.

A község települései

[szerkesztés]

Közigazgatásilag Albertfalu (Grabovac), Keskend (Kozarac), Mitvárpuszta (Mitrovac) és Újlaskafalu (Novi Čeminac) települések tartoznak hozzá.

Története

[szerkesztés]

Az „Okrugla zemlja” régészeti lelőhely[2] leletei szerint területe már az őskorban lakott volt. Szántóföldi művelés közben számos őskori és középkori kerámia került elő. Az őskori kerámiák a kőrézkori vučedoli kultúrához és a középső bronzkorhoz tartozó dunántúli mészbetétes kerámiákhoz tartoznak, az i. e. 2900 és i. e. 1400 közötti időszakból származnak. A középkori kerámiák jelenléte a település írásos forrásokkal is dokumentált középkori létezését támasztja alá.

A középkori település első írásos említése a boszniai káptalan 1377. július 14-én kelt oklevelében történt „Vaskafalua” alakban. 1409-ben, 1418-ban, 1422-ben, 1430-ban, 1468-ban, 1472-ben és 1489-ben „Waskafalwa” néven találjuk a középkori oklevelekben. Csemény mezővároshoz tartozott.[3] Ez alapján kapta mai horvát nevét.[4] A középkori település valószínűleg a török 1526. évi hadjárata során, a mohácsi csata előtt pusztult el. A török uralom idején újratelepült. Laskafalu néven 1561-től említik. A térség településeivel együtt 1687-ben szabadult fel a török uralom alól.

A mai Laskafalu 1716 és 1723 között jött létre az Esterházy család birtokán. Első lakói a németországi Fekete-erdőből érkezett német telepesek voltak, akik földjeiket bérbe kapták. Mivel ekkor még ezt a területet erdő borította, az újonnan érkezetteknek először az erdőt kellett kiirtani, hogy fel tudják építeni tömésházaikat, melyeket náddal fedtek. 1745-ben felépítették templomukat is, mely a mai templom elődje volt. 1789-ben II. József rendeletével Laskafalut leválasztotta a dárdai plébániáról, ahova addig tartozott, és önálló káplánja lett, majd 1803-ban hivatalosan is plébánia rangjára emelték. Említésre méltó esemény, hogy II. József császár Belgrád 1789-es visszafoglalása után ott tett látogatása után Bécsbe visszatérőben, egy éjszakát töltött Laskafaluban és ekkor rendelte el, hogy a falu kapja meg saját papját és egyházát. Abban az időben egy jól ismert malom és sörfőzde is volt itt az Eszékről Magyarországra vezető út mentén. A falu első plébániája 1801-ben épült, míg a mait 1871-ben építették. 1800 körül a faluban postaállomást létesítettek, ahol az utasok lovakat is válthattak. A postaforgalom 1800-tól 1860-ig zajlott, amikor felépítették a vasútállomást.

Az első katonai felmérés térképén a település „Laskafeld vel. Laska Falu” néven található. Lipszky János 1808-ban Budán kiadott repertóriumában „Laskafalva” néven szerepel.[5] Az Esterházy, majd a Schaumburg-Lippe hercegi család birtoka volt. 1857-ben 1049, 1910-ben 1277 lakosa volt. Baranya vármegye Baranyavári járásához tartozott. 1906-ban a régi templom helyén felépítették a mai plébániatemplomot, mely akkor a legnagyobb volt Baranyában, ezért a nép „baranyai székesegyháznak” nevezte. Kulturális eseményekre (tánc, rendezvények) a Dárda–Pélmonostor út mentén fekvő kastélyban került sor. A kastély a 19. század elején épült, később sörgyárrá alakították át, majd bérlakásokat alakítottak ki benne, melyek végül magántulajdonba kerültek. Az első telefont 1910-ben kapta meg a falu, mely gazdasági szempontból mezőgazdasági település volt, de mellette többféle kézművesség is kifejlődött: pékségek, kovácsműhelyek, boltok, hentesek, fogadók is voltak itt. Érdekesség, hogy 1880-ban a falunak már saját orvosa volt.

A település az első világháború után az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később (1929-ben) Jugoszlávia része lett. 1941 és 1944 között ismét Magyarországhoz tartozott, majd a háború után ismét Jugoszlávia része lett. A második világháború végén a német és magyar lakosság nagy része elmenekült a partizánok elől. Az itt maradtakat a kommunista hatóságok kollektív háborús bűnösökké nyilvánították, minden vagyonuktól megfosztották és munkatáborba zárták. Az életben maradtakat később Németországba és Ausztriába telepítették ki. 1945-ben a település teljesen lakatlan volt. 1946-ban különvonatokkal a horvát Zagorjéból szállítottak ide teljesen elszegényedett horvát családokat, akik megkapták az elűzött németek házait. Saját földjeiket nem sokáig birtokolhatták, mert még abban az évben a szovjet kolhozok mintájára megalapították a helyi termelő szövetkezetet. A teljes lakosságnak be kellett lépnie a szövetkezetbe oly módon, hogy az összes gazdasági eszköz és a föld szövetkezeti tulajdonjogú lett, a nyereséget pedig nem a bevitt földterület szerint osztották el, hanem a szövetkezet felnőtt tagjainak száma alapján, amelyet sokan nem tudtak elfogadni. A szövetkezet végül 1953-ban szűnt meg, de ezután is korlátozták a magánkézben levő földek nagyságát. Az 1991-es népszámlálás adatai szerint 1413 főnyi lakosságának 75%-a horvát, 9%-a szerb, 5%-a jugoszláv, 4%-a magyar nemzetiségű volt.

A délszláv háború eseményei 1991 nyarán érték el Laskafalvát, amikor újlaskafalvi és ölyvesi szerbek éjszakánként aknavetőkkel lőtték a falut. A plébános vezetésével a nőket és a gyermekeket Bračra és más szigetekre evakuálták. Ők csak 1998-ban a harcok elmúltával térhettek vissza. 1992. április 10-én a szerb megszállók felgyújtották a plébániatemplomot, csak a csupasz falak maradtak. Az épületet az évek során benőtték a bokrok. A felújítási munkálatok 2001 őszén kezdődtek és 2003 őszéig tartottak. A településnek 2011-ben 968 lakosa volt, akik többségben mezőgazdasággal foglalkoztak.

Lakossága

[szerkesztés]
Lakosság változása[6][7]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
1.049 1.130 1.267 1.369 1.234 1.277 1.548 1.714 1.273 1.256 1.578 1.484 1.331 1.413 1.108 968

Gazdaság

[szerkesztés]

A településen hagyományosan a mezőgazdaság és az állattartás képezi a megélhetés alapját.

A Jézus szíve plébániatemplom

Nevezetességei

[szerkesztés]

Jézus Szentséges Szíve tiszteletére szentelt római katolikus plébániatemploma 1906-ban épült a régi templom helyén neogótikus stílusban. A templomot a tej értékesítésével összegyűjtött pénzből építette a német lakosság. Felszentelése 1907. június 24-én volt. Az elkészült templomot abban az időben a Drávaszög legszebb templomának tartották. A templomot 1915-ben Gebauer Ernő magyar festő festette ki. Viszonylag rövid története során ezt a templomot kétszer is lerombolták. Először a II. világháború utáni években a betelepítést követően pusztították el. A templom belsejét teljesen megsemmisítették és egyesek szerint fel is akarták gyújtani, ami szerencsére nem történt meg. A templom évekig lepusztult állapotban volt és csak Josip Varžić plébános érkezése után, 1964-ben kezdődött meg a felújítása. A teljes megújítás 1990-ben az innen elszármazott németországi hívek adományaiból történhetett meg. 1992. április 10-én, a Független Horvát Állam 1941-es megalapításának évfordulóján az épületet a szerbek felgyújtották. Ez alkalommal a templomban minden éghető elpusztult. A felújítási munkálatok 2001 őszén kezdődtek és 2003 őszéig tartottak. 2005-re az összes építési munka befejeződött. A falak belső felületeit újravakolták és festették, a főoltárt felújították. Szent Leopold Mandićnak és Jézus Szívének egy 3 méter magas szobrát állították fel, melyet a község önkormányzata adományozott. A 18 regiszteres orgonát Hollandiából vásárolták. Új központi fűtést és hangosítást építettek be. Az újjáépítés közel 2 millió kunás költségének nagy részét az Újjáépítési Minisztérium fedezte.

Oktatás

[szerkesztés]

A település általános iskolája Matija Gubec nevét viseli. Területi iskolája Keskenden működik.

  • NK Mladost Čeminac labdarúgóklub
  • ŠK Mladost Čeminac sakk-klub
  • SK Matija Gubec Čeminac asztaliteniszklub

Jegyzetek

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]