Pécsi Országos Színházi Találkozó
Pécsi Országos Színházi Találkozó | |
POSZT reklámfelirat a Széchenyi téren (2017) | |
Helyszín | Pécs, Színház tér |
Aktív évek | 2001–2019 |
Dátum | Június |
Típus | Kulturális fesztivál |
A Pécsi Országos Színházi Találkozó weboldala | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Pécsi Országos Színházi Találkozó témájú médiaállományokat. |
A Pécsi Országos Színházi Találkozót (közismert rövidített nevén: POSZT) a „Magyar Színházi Társaság” Pécs városában szervezte 2001 és 2019 között.[1] 2012 februárjában a rendezvény tulajdonosi szerkezete megváltozott, innentől a kétharmados többségű Pécs városa melletti egyharmad részen egyenlő arányban osztozott a Magyar Színházi Társaság és a Magyar Teátrumi Társaság.[2][3] 2019 júniusában a Magyar Színházi Társaság kilépett a tulajdonosi körből, mert felügyeleti jogát kisebbségben nem tudta érvényesíteni.[4]
2001-et megelőzően az Országos Színházi Találkozó helyszínét folyamatosan váltogatták, ekkor azonban a helyszínt szakmai és politikai okokból rögzítették. A magyar színházi szakma legfontosabb eseménye volt, valódi fesztiváli hangulattal. A rendezvénysorozat 2020-ban elmaradt a pandémia miatt, 2021-ben pedig megszűnt.[5][6][7]
A fesztiválról
[szerkesztés]A fesztivál igazgatója 2001–2010 között Jordán Tamás és Simon István,[1] 2011–2012-ben Márta István, 2013-tól pedig Kőhalmi Andrea[8] és Stenczer Béla.[9]
Három csoportba sorolták a programokat: versenyprogramok, off-programok és folyamatos rendezvények.[1] Külön díjat adott át a legjobb női és férfi alakításért a MASZK Országos Színészegyesület színészzsűri. Díjat adott át ezen kívül a közönségzsűri és a Baranya megyei önkormányzat is.
A 2012-es fesztivál zsűritagjai Takács Katalin színművész, Kerényi Imre rendező, Lőkös Ildikó dramaturg, Szlávik István díszlettervező, Koltai Tamás kritikus, Szakonyi Károly drámaíró és Rimas Tuminas rendező (a moszkvai Vahtangov Színház művészeti igazgatója) voltak, míg a színész zsűriben Margitai Ági, Pásztor Erzsi és Gáspár Sándor vettek részt. A közönségzsűribe (sorsolás útján) Bruder Erzsébet dokumentum-digitalizáló, dr. Szolcsányi Jánosné pedagógus, nyugdíjas igazgató és Nyíriné Kőhalmi Klára ügykezelő került. A fesztivál díszvendége Cserhalmi György volt.
A 2013-as fesztivál zsűritagjai Gyöngyössy Katalin színésznő, Nagy Viktor rendező, Dobák Lívia dramaturg, Füzér Anni tervező, Jászay Tamás kritikus, Zalán Tibor drámaíró, valamint Pawel Szkotak színész-rendező (a Poznańi Polski Teatr igazgatója) voltak; a színész zsűri tagjai Egri Márta, Haumann Péter és Tóth Auguszta lettek. A szakmai zsűri mellett ez évben is kisorsoltak egy háromtagú közönségzsűrit is. A fesztivál díszvendége Bodrogi Gyula volt.
A 2014-es fesztivál zsűritagjai Ráckevei Anna színművész, Szűcs Gábor rendező, Perczel Enikő dramaturg, Rátkai Erzsébet tervező, Karsai György kritikus, Németh Ákos drámaíró és Jean-Pierre Thibaudat, a Libération volt kritikusa, a kelet-európai színházak Passages Fesztiváljának művészeti igazgatója lettek. A színész zsűri tagjai ezúttal Barnák László, Benedek Miklós és Vasvári Csaba voltak, és ez évben is részt vett az értékelésben egy háromtagú közönségzsűri is. A fesztivál díszvendége Huszti Péter volt.
Jelölés menete
[szerkesztés]- A „profi”, tehát költségvetési intézmények 1–1 előadást jelöltek (1 nagyszínházi, 1 stúdió).
- Az „alternatív” – vagyis költségvetésen kívüli, de állandó játszóhellyel rendelkező színházak (Szkéné, RS9. stb.) 1–1 előadást javasolhattak.
- Az „egyéb”, vagyis alkalmi társulások által létrehozott produkciók is jelölhettek egy előadást, de ehhez legalább két, szakmailag elismert művész ajánlását kellett írásban mellékelni.[10]
2011-ben – a módosult Előadó-művészeti törvény miatt – megváltoztak a kategóriák:
- A nemzeti és kiemelt intézmények – vagyis a törvény szerinti I., II. IV. kategóriába tartozó színházak – két előadást jelölhettek (az adottságtól függően 1 vagy 2 nagyszínházi, és 1 vagy 2 stúdió vagy kamara előadást).
- A regisztrált színházak – azaz az V. és VI. kategóriába tartozó színházak – 1 előadást javasolhattak.
- A független, de nem regisztrált társulások által létrehozott produkciók is jelentkezhettek, de ehhez két elismert színházi szakember ajánlása volt szükséges.
- A Magyar Színházi Társaság nem színházi szervezetei (dramaturgok, rendezők, tervezők stb.) is jelölhettek előadást.[11][12]
A válogatók csak az ajánlott produkciókat voltak kötelesek megnézni – de emellett tetszésük szerint bármilyen előadást megtekinthettek és meghívhattak – illetve elvárás volt, hogy csak olyan bemutatókat javasoljanak, amelyek a Pécsi Nemzeti Színház valamelyik játszó-helyén elférnek.
Versenyprogram
[szerkesztés]Díjazottak
[szerkesztés]A fesztivál első 13 éve alatt 22-en kaptak egynél több díjat. A legtöbb díjat – összesen ötöt – Mohácsi János (2001, 2006, 2011, 2012, 2014) vehette át, amelyből hármat a legjobb rendezésért kapott. Ketten kaptak három díjat: Zsótér Sándor (2003, 2004, 2008), Ascher Tamás pedig kétszer (2009, 2014) a legjobb rendezésért, valamint Helmut Stürmer (2006-ban kétszer, 2012) a legjobb jelmezért és díszletért. Legjobb díszletért ezen felül még Khell Csörsz (2002, 2007), Khell Zsolt (2004, 2009), Ambrus Mária (2003, 2010) és Bagossy Levente (2005, 2008) érdemelt két különböző évben is első helyezést. Legjobb jelmezért Nagy Fruzsina (2009, 2013) és Remete Kriszta (2011, 2012) kapott kétszer is elismerést. A legjobb női főszereplő díját egyedül Eszenyi Enikőnek sikerült elhódítania kétszer (2001, 2013). A legjobb férfi főszereplésért egyedül Kovács Zsolt kapott kétszer is díjat. Öten kaptak díjat különböző években a legjobb női főszerepért és legjobb női mellékszerepért: Kováts Adél, Schell Judit, Csomós Mari, Börcsök Enikő és Für Anikó. Ezen felül még négy művész szerzett több mint egy évben díjat: Bagossy László (legjobb előadás – 2003, legjobb rendező – 2010), Hámori Gabriella (legjobb 30 év alatti női – 2005, legjobb női mellékszereplő – 2010), Bodó Viktor (legjobb előadás és legjobb rendező – 2005), Ötvös András (legjobb férfi mellékszereplő – 2008 (megosztva Juskó Bálinttal és Zrínyi Gál Vincével), 2010), Tenki Réka (Legjobb 30 év alatti női – 2009, 2013 (megosztva)), Pál András (legjobb férfi mellékszereplő – 2009, legjobb 30 év alatti férfi – 2012), valamint Lovas Rozi (Legjobb 30 év alatti női – 2013 (megosztva), 2014).
A díjazottak emléktárgyai Fürtös György Munkácsy-díjas keramikus alkotásai, 2004 óta[13][14] a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. felajánlásában.[15]
A legtöbbször díjazott színház a Katona József Színház, amely eddig (2019) összesen 38 díjat tudhat a magáénak, a második helyen az Örkény István Színház áll 29 díjjal, a harmadik a Radnóti Színház 17 díjjal,ezt követi fej-fej mellett a Csiky Gergely Színház és a Nemzeti Színház 15 díjjal.
A szakmai zsűri díjai | |||
---|---|---|---|
Díj | 2019[16][17] | 2020 | |
Legjobb előadás | Woyzeck (Rendezőː ifj. Vidnyánszky Attila, Nemzeti Színház, Budapest) | ||
Legjobb rendezés | Sebestyén Aba (10, Radnóti Színház, Budapest) | ||
Legjobb női főszereplő | Szirtes Ági (Rozsdatemető 2.0, Katona József Színház) | ||
Legjobb férfi főszereplő | Horváth Lajos Ottó és Trill Zsolt (Caligula helytartója, Nemzeti Színház és Gyulai Várszínház) | ||
Legjobb női mellékszereplő | Csákányi Eszter (Secondhand, Örkény Színház) | ||
Legjobb férfi mellékszereplő | Erdei Gábor (Egy zabigyerek kék háttér előtt történetet mesél, Tamási Áron Színház) | ||
Legjobb 30 év alatti színésznő | Mészáros Blanka (Jeanne d'Arc, Katona József Színház) | ||
Legjobb 30 év alatti színész | Ifj. Vidnyánszky Attila (A diktátor, Vígszínház) | ||
Legjobb társulati összjáték | |||
Legjobb zene | Cári Tibor (10, Radnóti Színház) | ||
Legjobb színpadi mozgás és térhasználat | Bóbis László (A diktátor, Vígszínház) | ||
Legjobb koreográfia | |||
Legjobb írói és dramaturgi munka | Gábor Sára (Secondhand, Örkény Színház) | ||
Legjobb jelmez | Giliga Ilka (Idióta, Csokonai Színház) | ||
Legjobb díszlet | Cziegler Balázs (Rozsdatemető 2.0, Katona József Színház) | ||
Legjobb fényterv | Csontos Balázs (A diktátor, Vígszínház) | ||
A közönség zsűri díja | |||
Díj | 2019 | 2020 | |
A közönség zsűri díja | Radnóti Színház | ||
A Színházi Dolgozók Szakszervezete díja | |||
Díj | 2019 | 2020 | |
Básti Lajos-díj | Mészáros Béla (Katona József Színház) és Fazakas Júlia (József Attila Színház) | ||
A Magyar Művészeti Akadémia Színházművészeti Tagozata díja | |||
Díj | 2019 | 2020 | |
alkotói díj!! !! | |||
A MASZK Országos Színészegyesület és a Mozaik Művészegyesület díjai | |||
Díj | 2019 | 2020 | |
A legjobb férfi alakításért | Kiss Gergely Máté (Idióta, Csokonai Színház) | ||
A legjobb női alakításért | Sodró Eliza (10, Radnóti Színház) | ||
A Színházi Dramaturgok Céhének díja az az évi Nyílt Fórumon | |||
Díj | 2019 | 2020 | |
Vilmos-díj | Oláh-Horváth Sára (Életigen) |
A szakmai zsűri díjai | |||
---|---|---|---|
Díj | 2017 | 2018[18] | |
Legjobb előadás | Mesél a bécsi erdő (Rendező: Bagossy László, Örkény Színház, Budapest) | Rosmersholm (Kolozsvári Állami Magyar Színház) | |
Legjobb rendezés | Székely Kriszta (Nóra – karácsony Helmeréknél, Katona József Színház, Budapest) | Székely Kriszta (A kaukázusi krétakör, Katona József Színház, Budapest) | |
Legjobb női főszereplő | Ónodi Eszter (Nóra – karácsony Helmeréknél, Katona József Színház, Budapest) | Imre Éva (Rosmersholm, Kolozsvári Állami Magyar Színház) | |
Legjobb férfi főszereplő | Trill Zsolt (III. Richárd, a Gyulai Várszínház és a Nemzeti Színház közös produkciója) | Kocsis Gergely (A kaukázusi krétakör, Katona József Színház, Budapest) | |
Legjobb női mellékszereplő | Für Anikó (Mesél a bécsi erdő, Örkény Színház, Budapest) | Kováts Adél (III. Richárd, Radnóti Színház, Budapest) | |
Legjobb férfi mellékszereplő | Nagy Viktor (Apátlanul (Platonov), Katona József Színház, Kecskemét) | Szemenyei János (Csárdáskirálynő, Katona József Színház, Kecskemét) | |
Legjobb 30 év alatti színésznő | Sodró Eliza (A falu rossza, Weöres Sándor Színház, Szombathely) | Szakács Hajnalka (Három nővér, Csokonai Színház, Debrecen) | |
Legjobb 30 év alatti színész | Gyöngyösi Zoltán (III. Richárd, a Gyulai Várszínház és a Nemzeti Színház közös produkciója) | ||
Legjobb társulati összjáték | Borisz Davidovics síremléke (Újvidéki Színház, Újvidék) | ||
Legjobb zene | Kákonyi Árpád (Mesél a bécsi erdő, Örkény Színház, Budapest) | Marian Necak (Borisz Davidovics síremléke, Újvidéki Színház, Újvidék) | |
Legjobb színpadi mozgás és térhasználat | Három nővér (Csokonai Színház, Debrecen) | ||
Legjobb koreográfia | Bodor Johanna (A chicagói hercegnő, Budapesti Operettszínház, Budapest) | ||
Legjobb írói és dramaturgi munka | Wéber Kata és Boronkay Soma (Látszatélet, Proton Színház, Trafó) | Kozma András (Három nővér, Csokonai Színház, Debrecen) | |
Legjobb jelmez | Ignjatovic Kristina (Mesél a bécsi erdő, Örkény Színház, Budapest) | Nagy Fruzsina (A kaukázusi krétakör, Katona József Színház, Budapest ill. III. Richárd, Radnóti Színház, Budapest) | |
Legjobb díszlet | Ágh Márton (Látszatélet, Proton Színház, Trafó) | Andry Zholdak és Daniel Zholdak (Rosmersholm, Kolozsvári Állami Magyar Színház) | |
Legjobb fényterv | Yuri Kordonsky (A mélyben, Kolozsvári Állami Magyar Színház, Kolozsvár) | Baumgartner Sándor (III. Richárd, Radnóti Színház, Budapest) | |
A közönség zsűri díja | |||
Dí | 2017 | 2018 | |
A közönség zsűri díja | Kocsis Pál (Apátlanul (Platonov), Katona József Színház, Kecskemét) | ||
A Színházi Dolgozók Szakszervezete díja | |||
Díj | 2017 | 2018 | |
Básti Lajos-díj | Harsányi Attila (Kivilágos kivirradtig, Miskolci Nemzeti Színház, Miskolc) | Rózsa Krisztián (A kaukázusi krétakör, Miskolci Nemzeti Színház) | |
A Magyar Művészeti Akadémia Színházművészeti Tagozata díja | |||
Díj | 2017 | 2018 | |
alkotói díj | Szerémi Zoltán (A falu rossza, Weöres Sándor Színház, Szombathely) | ||
A MASZK Országos Színészegyesület és a Mozaik Művészegyesület díjai | |||
Díj | 2017 | 2018 | |
A legjobb férfi alakításért | Kocsis Pál (Apátlanul (Platonov), Katona József Színház, Kecskemét) | Horváth László Attila (Illatszertár, Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza) | |
A legjobb női alakításért | Kováts Adél (Futótűz, Radnóti Színház, Budapest) | Pálmai Anna (A kaukázusi krétakör, Katona József Színház, Budapest) | |
A Színházi Dramaturgok Céhének díja az az évi Nyílt Fórumon | |||
Díj | 2017 | 2018 | |
Vilmos-díj | Znajkay Zsófia: Rendezői változat | Oláh-Horváth Sára: Lenni vagy nem |
Díj | 2015 | 2016 | |
---|---|---|---|
Legjobb előadás | Isten ostora (Rendező: Vidnyánszky Attila, Nemzeti Színház, Budapest) | Macska a forró bádogtetőn (Rendező: Zsótér Sándor, Katona József Színház, Kecskemét) | |
Legjobb rendezés | Vidnyánszky Attila (Isten ostora, Nemzeti Színház, Budapest) | Horváth Csaba (A te országod, Forte Társulat/Trafó) | |
Legjobb női főszereplő | Krizsán Szilvia (Bánk bán, Újvidéki Színház) | Trokán Nóra (Macska a forró bádogtetőn, kecskeméti Katona József Színház) | |
Legjobb férfi főszereplő | Pálffy Tibor (Meggyeskert, Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy) | László Zsolt (Lear király, Radnóti Miklós Színház, Budapest) | |
Legjobb női mellékszereplő | Csonka Ibolya (Szigorúan ellenőrzött vonatok, Csiky Gergely Színház, Kaposvár) | Danis Lídia (Tartuffe, Jászai Mari Színház, Tatabánya) | |
Legjobb férfi mellékszereplő | Kelemen József (Szigorúan ellenőrzött vonatok, Csiky Gergely Színház, Kaposvár) és Szalma Tamás (A Mester és Margarita, Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen) | Tasnádi Bence (Az olaszliszkai, Katona József Színház, Budapest) | |
Legjobb látvány | Olekszandr Bilozub (Isten ostora, Nemzeti Színház, Budapest) | Menczel Róbert (Lear király, Radnóti Miklós Színház, Budapest)[19] | |
Legjobb zene és hangzásvilág | Rozs Tamás (Szigorúan ellenőrzött vonatok, Csiky Gergely Színház, Kaposvár) | ||
Különdíj | Wilhelm-dalok (Jel Színház, Magyarkanizsa) | A Liliomfi előadás teátristái[20][21][22] (Budaörsi Latinovits Színház) | |
Legjobb jelmez | nem hirdettek | Adriana Grand – Vízkereszt, vagy amire vágytok (Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy) | |
Legjobb színpadi szöveg | nem hirdettek | Szikszai Rémusz (Tartuffe, Jászai Mari Színház, Tatabánya)[23] | |
A színész zsűri díjai | |||
Díj | 2015 | 2016 | |
Legjobb férfialakítás | Horváth Lajos Ottó (Isten ostora, Nemzeti Színház, Budapest) | Szatory Dávid (Lear király, Radnóti Miklós Színház, Budapest)[24] | |
Legjobb női alakítás | Gubik Petra (Koldusopera, Jókai Színház, Békéscsaba) | Csombor Teréz (Macska a forró bádogtetőn, kecskeméti Katona József Színház)[24] | |
Legjobb 30 év alatti színésznő | Benedek Ágnes (Meggyeskert, Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy) | - | |
Legjobb 30 év alatti színész | Kónya-Ütő Bence (Meggyeskert, Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy) | - | |
A közönség zsűri díja | |||
Díj | 2015 | 2016 | |
A közönség zsűri díja | Meggyeskert (Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy) | Piszkavas (Pécsi Harmadik Színház, Pécs) | |
A Színházi Dolgozók Szakszervezete díja | |||
Díj | 2015 | 2016 | |
A Színházi Dolgozók Szakszervezete díja (Básti Lajos-díj) | Bajomi Nagy György (Vitéz Mihály, Weöres Sándor Színház, Szombathely) | Horváth László Attila (Túl zajos magány, Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza) | |
A Magyar Művészeti Akadémia Színházművészeti Tagozata díja | |||
Díj | 2015 | 2016 | |
alkotói díj | Fehér László (Szigorúan ellenőrzött vonatok, Csiky Gergely Színház, Kaposvár) | Füsti Molnár Éva (Piszkavas, Pécsi Harmadik Színház, Pécs) | |
A Fidelio díja | |||
Díj | 2015 | 2016 | |
különdíj a 30 év alatti olyan művészeknek, akik részt vehetnek a Fidelio Fortissimo Programban[25] | először 2016-ban osztották | A Liliomfi előadás teátristái[20][21][22] (Budaörsi Latinovits Színház) |
Díj | 2013 | 2014[* 1] |
---|---|---|
Legjobb 30 év alatti női | Lovas Rozi és Tenki Réka | Lovas Rozi (Bródy Sándor: A tanítónő – Miskolci Nemzeti Színház) |
Legjobb 30 év alatti férfi | nem hirdettek | Molnár Áron (Sütő András: Az álomkommandó – Vígszínház) |
Legjobb színházi zene | nem hirdettek | Kovács Márton (Örkény István Színház – A képzelt beteg és Katona József Színház – Fényevők) |
Legjobb dramaturg | nem hirdettek | Mohácsi István és Mohácsi János (Örkény István Színház – A képzelt beteg) |
Legjobb jelmez | Nagy Fruzsina | Marina Sremac (Opera ultima) |
Legjobb díszlet | Ágh Márton | Fodor Viola (Mohácsi testvérek: A képzelt beteg, Örkény István Színház) |
Legjobb női mellékszereplő | Nagy Dorottya | Jordán Adél (Fényevők, Katona József Színház) |
Legjobb férfi mellékszereplő | Bányai Kelemen Barna | Kaszás Gergő (I. Erzsébet, Vádli Alkalmi Színházi Társulás – Szkéné Színház) |
Legjobb női főszereplő | Eszenyi Enikő | Elor Emina (Opera ultima, Újvidéki Színház) |
Legjobb férfi főszereplő | Polgár Csaba | Fodor Tamás (Paul Foster: I. Erzsébet, Vádli Alkalmi Színházi Társulás – Szkéné Színház) |
Legjobb rendezés | Mundruczó Kornél (Proton Színház – Trafó Kortárs Művészetek Háza, Budapest) | Ascher Tamás (Fényevők – Katona József Színház, Budapest) |
Legjobb előadás | Vígszínház: Bertolt Brecht: Jóembert keresünk (Michal Dočekal) | Újvidéki Színház: Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais (Beaumarchais Sevillai borbély és Figaro házassága című művei alapján): Opera ultima (Kokan Mladenović) |
Különdíj | nem hirdettek | Alkésztisz (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Tompa Miklós Társulat) |
Legjobb női alakítás | nem hirdettek | Hay Anna (A hosszabbik út – Kerekasztal Színház) |
Legjobb férfi alakítás | nem hirdettek | Balázs Áron (Opera ultima – Újvidéki Színház) |
Díj | 2007 | 2008 | 2009 |
---|---|---|---|
Legjobb 30 év alatti női | Danis Lídia | Jelinek Erzsébet, Lass Bea | Tenki Réka |
Legjobb 30 év alatti férfi | Schruff Milán | Ötvös András, Jaskó Bálint és Zrínyi Gál Vince | Pálfi Ervin |
Legjobb jelmez | Izsák Lili | nem ítélt a zsűri | Nagy Fruzsina |
Legjobb díszlet | Khell Csörsz | Bagossy Levente | Khell Zsolt |
Legjobb női mellékszereplő | Fullajtár Andrea | Vasvári Emese | Börcsök Enikő |
Legjobb férfi mellékszereplő | Debreczeny Csaba | Pálffy Tibor | Pál András |
Legjobb női főszereplő | Für Anikó | Monori Lili | Herczeg Adrienn |
Legjobb férfi főszereplő | Kamarás Iván | Pintér Béla | Gyabronka József |
Legjobb rendezés | Zsámbéki Gábor | Zsótér Sándor | Ascher Tamás |
Legjobb előadás | Tasnádi István: Finito | Mundruczó Kornél és Bíró Yvette: Frankenstein-terv | Pécsi Nemzeti Színház: Istenítélet |
Díj | 2004 | 2005 | 2006 |
---|---|---|---|
Legjobb 30 év alatti női | Láng Annamária | Hámori Gabriella | Kézdi Imola |
Legjobb 30 év alatti férfi | Kiss Ernő | Keresztes Tamás | Hajduk Károly |
Legjobb jelmez | Benedek Mari | Iuliana Vilsan | Helmut Stürmer |
Legjobb díszlet | Khell Zsolt | Bagossy Levente | Helmut Stürmer |
Legjobb női mellékszereplő | Varga Gabriella | Balogh Erika | Für Anikó |
Legjobb férfi mellékszereplő | Tilo Werner | Máté Gábor | Gyuricza István |
Legjobb női főszereplő | Básti Juli | Börcsök Enikő | Györgyi Anna |
Legjobb férfi főszereplő | Kovács Zsolt | Szervét Tibor | Bogdán Zsolt |
Legjobb rendezés | Zsótér Sándor, Brecht: A kaukázusi krétakör | Bodó Viktor, Vinnai – Bodó: Ledarálnakeltűntem | Mohácsi János – Michael Frayn: Veszett fejsze |
Legjobb előadás | Schilling Árpád (Csehov: Sirály) | Vinnai – Bodó: Ledarálnakeltűntem | Anyám orra – Pintér Béla és Társulata, Budapest |
Díj | 2001 | 2002 | 2003 |
---|---|---|---|
Legjobb 30 év alatti női | Horváth Lili | Schell Judit | Széles Zita |
Legjobb 30 év alatti férfi | Nagy Zsolt | Nagy Ervin | Gula Péter |
Legjobb zene | Horgas Ádám | nem hirdettek | nem hirdettek |
Legjobb jelmez | Csík György | Szakács Györgyi | Füzér Anni |
Legjobb díszlet | Horgas Péter | Khell Csörsz | Ambrus Mária |
Legjobb női mellékszereplő | Kováts Adél | Csomós Mari és Schell Judit | Karna Margit |
Legjobb férfi mellékszereplő | Anger Zsolt | Miske László és Kóti Árpád | Haumann Péter |
Legjobb női főszereplő | Eszenyi Enikő | Törőcsik Mari | Csomós Mari |
Legjobb férfi főszereplő | Bubik István | Bertók Lajos és László Zsolt | Fekete Ernő |
Legjobb rendezés | Szikora János | Gothár Péter | Zsótér Sándor, Hans Henny Jahnn: Medea |
Legjobb előadás | „Megbombáztuk Kaposvárt” (Mohácsi János) | Bűn és bűnhődés a rácsok mögött, rendező: Sopsits Árpád | Urs Widmer: Top Dogs, Rendező: Bagossy László |
Helyszínek
[szerkesztés]
|
|
|
Megjegyzések
[szerkesztés]Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b c Pécs lexikon II. (N-ZS). Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs: Pécs Lexikon Kulturális Nonprofit Kft. 2010. 143. o. ISBN 978-963-06-7920-6
- ↑ XIII. POSzT Felhívás. poszt.hu. [2012. május 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. június 16.)
- ↑ Csörnök Mariann: POSZTevolúciós folyamatok. poszt.hu. [2012. november 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. június 15.)
- ↑ Kiszáll a POSZT-ból a Magyar Színházi Társaság. hvg.hu (2019. június 17.) (Hozzáférés: 2019. június 18.)
- ↑ Ivándi Szabó Balázs: Vidnyánszkyék megszüntetik a POSZT-ot. 24.hu, 2021. március 3. (Hozzáférés: 2023. április 4.)
- ↑ Megszűnik eddigi formájában a Pécsi Országos Színházi Találkozó. papageno.hu, 2021. március 3. (Hozzáférés: 2023. április 4.)
- ↑ Körkérdés a POSZT-ról. jelenkor.hu, 2021. szeptember 26. (Hozzáférés: 2023. április 4.)
- ↑ H. L. B.: Változás a POSzT irányításában: Márta István távozik a művészeti igazgatói pozícióból. pecsiujsag.hu, 2012. december 11. (Hozzáférés: 2015. július 1.)
- ↑ Stáb - XIV. POSzT. poszt.hu, 2013. május 14. [2015. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. július 1.)
- ↑ [1] Archiválva 2016. március 15-i dátummal a Wayback Machine-ben olvasva:2008-02-05.
- ↑ XII. POSzT Felhívás Archiválva 2012. január 6-i dátummal a Wayback Machine-ben - 2011. június 18.
- ↑ XIII. POSzT Felhívás Archiválva 2012. május 19-i dátummal a Wayback Machine-ben - 2012. június 16.
- ↑ Pesti Est Súgó 2003 VII. évfolyam 5. különszám A Pécsi Országos Színházi Találkozó hivatalos műsorfüzete 2003-ból, mandadb.hu - 2003.
- ↑ Pesti Est Súgó 2004 VIII. évfolyam 3. különszám A Pécsi Országos Színházi Találkozó hivatalos műsorfüzete 2004-ből. 4. oldal, mandadb.hu - 2004.
- ↑ VI. Pécsi Országos Színházi Találkozó A Pesti Műsor ingyenes melléklete, a POSzT teljes programja 2006, 4. oldal, mandadb.hu - 2006. május 10.
- ↑ Krisztina, Pálúr: POSZT: A Nemzeti Színházé lett az év előadása (magyar nyelven). index.hu, 2019. június 15. (Hozzáférés: 2019. június 16.)
- ↑ A 2019-es POSZT díjazottjai - Pécsi Országos Színházi Találkozó. poszt.hu. [2019. június 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. június 16.)
- ↑ A 18. POSZT díjazottjai - Pécsi Országos Színházi Találkozó (magyar nyelven). poszt.hu. [2018. június 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. június 19.)
- ↑ legjobb díszlet
- ↑ a b Liliomfi Archiválva 2016. május 22-i dátummal a Wayback Machine-ben, Budaörsi Latinovits Színház honlapja (hozzáférés: 2016. június 19.)
- ↑ a b POSZT versenyprogramja: Liliomfi Archiválva 2016. június 13-i dátummal a Wayback Machine-ben, (hozzáférés: 2016. június 19.)
- ↑ a b Gratulálok a Liliomfi nagyszerű csapatának!, Eszenyi Enikő hivatalos Facebook-oldala - 2016. június 18.
- ↑ legjobb dramaturg
- ↑ a b MASZK Országos Színészegyesület és a Mozaik Művészegyesület díjai
- ↑ Zsótér Sándoré a POSZT legjobb előadása, - 2016. június 18.
- ↑ Zsolnay Kulturális Negyed Labor Archiválva 2014. november 9-i dátummal a Wayback Machine-ben - Interaktív Varázstér
Források
[szerkesztés]További információk
[szerkesztés]- POSZT 10. A Pécsi Országos Színházi Találkozó tíz éve; szerk., interjúk Nánay István; Alexandra, Pécs, 2010
- Színházfesztivál kívül-belül. A POSZT tíz esztendeje; szerk. Mészáros B. Endre; Pécsi Országos Színházi Fesztivál Nonprofit Közhasznú Kft., Pécs, 2010