Ugrás a tartalomhoz

Bakos-Kiss Gábor

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Bakos-Kiss Gábor
Egy jótékonysági fellépésen
Egy jótékonysági fellépésen
SzületettKiss Gábor
1981. augusztus 1. (43 éves)
Nyíregyháza
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
Iskolái
Kitüntetései
Színészi pályafutása
Aktív évek2009–

A Wikimédia Commons tartalmaz Bakos-Kiss Gábor témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Bakos-Kiss Gábor (Nyíregyháza, 1981. augusztus 1. –) Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező, jogász. 2021-től a Győri Nemzeti Színház igazgatója.

Életpályája

[szerkesztés]

Apagyi református családban született. 14 éves koráig református lelkésznek készült. Szülővárosában, a Krúdy Gyula Gimnázium matematika tagozatán érettségizett, majd a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát. 2005–2009 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója zenés színész szakon, Huszti Péter és Kerényi Imre osztályában.

2009–2011 között szellemi szabadfoglalkozású, 2011-től a debreceni Csokonai Színház, 2014-től a Nemzeti Színház tagja. A színészet mellett rendez is.[1][2] 2019 februárjától 2020 márciusáig a Váci Dunakanyar Színház művészeti vezetője volt.[3][4] A Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karának tanára. 2020–2021-ben a Zenthe Ferenc Színház művészeti tanácsadója.[5] 2021 januárja és júniusa között a Karinthy Színház ügyvezető igazgatója.[6] 2021 júniusától a Győri Nemzeti Színház igazgatója.[7] Megbízatása 2023. június 30-ig tartott.[8] 2023-tól újabb ötéves megbízatást kapott, amely 2028-ig tart.[9]

2021. szeptember 1-jétől a MATE Kaposvári Campus Rippl-Rónai Művészeti Intézetének osztályvezető tanára, egyetemi adjunktusa.[10]

Magánélete

[szerkesztés]

Felesége szemorvos, három gyermekük van.[11] Unokaöccse Hajdu Tibor színész.[12]

Filmes és televíziós szerepei

[szerkesztés]
  • Frici & Aranka – Havas Gyula (2022)
  • Attila, Isten ostora (2022)
  • Tárgyalás és érvelés (2020)
  • Stílusgyakorlatok (2020)
  • Szent István, kisjátékfilm gyerekeknek – Fiú (2019)
  • Két csík – Doktor (2019)
  • Goldoni: Házasság Palermóban – Giacinto (2018)
  • Csak színház és más semmi (2017)
  • Tóth János (2018)
  • Hacktion: Újratöltve – Laboros (2013)
  • Alföldi rock – Író (2012)
  • Csalihorgászok – Hársfa János (2015)

Fontosabb színházi szerepei

[szerkesztés]
  • Donizetti: A csengő - Enrico, rendező: Zakariás Zalán
  • Petőfi – Bereczki – Kovács: A helység kalapácsa – Vándor, rendező: Zakariás Zalán (Győri Nemzeti Színház), 2023
  • Dér András: Mindenkinek mindene – Apor Vilmos, rendező: Dér András (Győri Nemzeti Színház – Gyulai Várszínház), 2022.
  • Szabó Magda: Az ajtó – Főorvos, rendező: Szabó K. István (Nemzeti Színház), 2021.
  • Kálmán Imre: Csárdáskirálynő – Kaucsiánó Bonifác gróf, rendező: Olt Tamás (Csiky Gergely Színház), 2021
  • Márai: Kassai polgárok – Timót fürmender, rendező: Szabó K. István (Nemzeti Színház), 2020.
  • Wass Albert: Tizenhárom almaf' – Jegyző, Henry ezredes, Clemenceau, Orosz tiszt, rendező: Vidnyánszky Attila (Nemzeti Színház), 2020.
  • SzenteGalambosJuhász: PuskásSebes Gusztáv, rendező: Szente Vajk (Erkel Színház), 2020
  • Shakespeare: A vihar – Antonio, rendező: Andrzej Bubien (Nemzeti Színház), 2019.
  • Raymond Quineau: Stílusgyakorlatok, rendező: Gerendás Beáta (Zenthe Ferenc Színház), 2019.
  • Kálmán Imre, Gábor Andor: Csárdáskirálynő – Edwin, rendező: Vidnyánszky Attila (Budapesti Operettszínház – Margitszigeti Szabadtéri Színpad), 2019.
  • Frankie című önálló est, rendező: Zakariás Zalán (Nemzeti Színház), 2019.
  • Schiller: Stuart Mária – Leicester grófja, rendező: Kéri Kitty (Csiky Gergely Színház), 2019.
  • Robert Bolt: Egy ember az örökkévalóságnak – Egyszerű ember, rendező: Csiszár Imre (Nemzeti Színház), 2019.
  • Shakespeare: Othello – Cassio, rendező: Kiss Csaba (Nemzeti Színház), 2018.
  • Vinterberg, Rukov, Hansen, Eldridge: Az ünnep – Christian, rendező: Kelemen József (Csiky Gergely Színház), 2018.
  • Brian Friel: Pogánytánc – Michael, rendező: Bozsik Yvette (Nemzeti Színház), 2018.
  • Goldoni: Házasság Palermóban – Giacinto, rendező: Kiss Csaba (Nemzeti Színház), 2017.
  • Shakespeare: Vízkereszt vagy bánom is én – Malvolio, rendező: Zakariás Zalán (Csiky Gergely Színház), 2017.
  • Liliom – Ficsúr, rendező: Dicső Dániel (3K Kaszásdűlői Kulturális Központ), 2017.
  • George Gershwin: Porgy and Bess, Nyomozó (Margitszigeti Szabadtéri Színpad), 2017.
  • Az Úr komédiásai – Képek Assisi Szent Ferenc életéből – Szent Ferenc, rendező: Bozsik Yvette (Nemzeti Színház), 2017
  • Molnár Ferenc: Liliom – Ficsúr, rendező: Dicső Dániel (3K Kaszásdűlői Kulturális Központ), 2017.
  • A miniszter felesége – Risztó, rendező: Árkosi Árpád (Nemzeti Színház), 2016
  • Tóth Ilonka – Szentgáli István nyomozó főhadnagy, rendező: Vidnyánszky Attila (Nemzeti Színház), 2016.
  • Sok hűhó semmiért – Don John, Galagonya, rendező: Dicső Dániel (3K Kaszásdűlői Kulturális Központ), 2016.
  • Megadom magam – Kabátos, rendező: Kis Domonkos Márk (Váci Dunakanyar Színház), 2016
  • Nem a Messiás, csak egy haszontalan fiú – Stan, Loretta (Erkel Színház), 2016
  • Csongor és Tünde – Duzzog, rendező: Vidnyánszky Attila (Nemzeti Színház), 2016
  • Petőfi Sándor: János vitéz – Huszárkapitány, rendező: Vidnyánszky Attila (Nemzeti Színház), 2015
  • Vancura-Ernyei-Galambos: Szeszélyes nyár – Karel Gott, Jirka, rendező: Galambos Péter (Nemzeti Színház), 2015
  • Webber-Rice: Jézus Krisztus Szupersztár – Júdás, koreográfus-rendező: Bozsik Yvette (Csiky Gergely Színház), 2015
  • Don Quijote – Sanson Carrasco ill. a Fehér Hold lovagja, rendező: Vidnyánszky Attila (Nemzeti Színház), 2015
  • Havel: Audiencia/Vernisszázs – Ferdinand, rendező: Nagy Péter István (Váci Dunakanyar Színház), 2015.
  • Orfeusz az alvilágban – A Műsorvezető, rendező: Káel Csaba (Művészetek Palotája), 2014
  • Isten ostora – Hilárion, a manicheus, rendező: Vidnyánszky Attila (Nemzeti Színház), 2014
  • Tetszettek volna forradalmat csinálni (Váci Dunakanyar Színház), 2014
  • Minden kezdet nehéz, hát még a versenyzongora – Lackó, rendező: Olt Tamás (Váci Dunakanyar Színház), 2013
  • Gombrowicz: Operett – Elnök, rendező: Andrzej Bubien (Nemzeti Színház), 2013
  • Légy jó mindhalálig – Török János, rendező: Várhalmi Ilona (Csokonai Nemzeti Színház), 2013
  • Honegger-Claudel: Johanna a máglyán, rendező: Vidnyánszky Attila (Nemzeti Színház), 2013
  • Karinthy-Nyitrai: Az emberke tragédiája (Váci Dunakanyar Színház), 2013
  • Lehár: A víg özvegy – Danilovics Danilo gróf, rendező: Horváth Patrícia (Csokonai Nemzeti Színház), 2013
  • Huszka: Lili bárónő – Gróf Illésházy László, rendező: Szőcs Artúr (Miskolci Nemzeti Színház), 2013
  • Mendelssohn: Szentivánéji álom, rendező: Dávid Zsuzsa (Művészetek Palotája), 2013
  • Absinth – George, rendező: Olt Tamás (Csokonai Nemzeti Színház), 2013
  • A rögöcsei csoda – Obi doki, rendező: Árkosi Árpád (Csokonai Nemzeti Színház), 2013
  • Momo – Szürke ügynök, rendező: Horváth Patrícia (Csokonai Nemzeti Színház), 2013
  • Holdbeli csónakos – címszerep, rendező: Gemza Péter (Csokonai Nemzeti Színház), 2012
  • Kacsóh Pongrác: János vitéz – címszerep, rendező: Zakariás Zalán (Csokonai Nemzeti Színház), 2012
  • Donizetti: A csengő – Enrico, rendező: Vranyecz Artúr (Opera Comica Lasagna), 2012
  • Jászai – Petőfi, rendező: Galambos Péter (Csokonai Nemzeti Színház), 2012
  • Kóbor csillag rendező: Mispál Attila (Csokonai Nemzeti Színház), 2012
  • Korngold: A halott város rendező: Vlad Troickij (Csokonai Nemzeti Színház), 2012
  • Mária – József, rendező: Vidnyánszky Attila (Csokonai Nemzeti Színház – Szegedi Szabadtéri Játékok), 2011, 2012
  • Anconai szerelmesek – Lucrezio, rendező: Magyar Attila (Budapesti Kamaraszínház), 2011
  • Szirmai-Bakonyi: Mágnás Miska –Baracs István, rendező: Harangi Mária (Hevesi Sándor Színház), 2011
  • Világvége szerelem – Író, rendező: Vidnyánszky Attila (Csokonai Nemzeti Színház), 2011
  • Faragó Béla: Ludas Matyi – címszerep, rendező: Vidnyánszky Attila (Csokonai Nemzeti Színház), 2011
  • Macskadémon – címszerep, rendező: Harangi Mária (Madách Színház), 2010
  • Szirmai-Bakonyi: Mágnás Miska – Baracs István, rendező: Salamon Suba László (Budaörsi Játékszín), 2010
  • Bástyasétány 77 (Spinoza Ház), 2010
  • Charley nénje – Charley, rendező: Tompagábor Kornél (Kvártélyház), 2010
  • A királyasszony lovagja – Alba grófja, rendező: Léner András (Thália Színház), 2010
  • Lehár: Víg özvegy – Danilo, rendező: Znamenák István (Csiky Gergely Színház), 2010
  • Fűszermadár – címszerep, rendező: Felhőfi Kiss László (Budaörsi Játékszín), 2009
  • Orfeusz az alvilágban – Orfeusz, rendező: Iglódi István (Szegedi Nemzeti Színház), 2009
  • Anconai szerelmesek – Luigi, rendező: Harangi Mária (Budaörsi Játékszín), 2009
  • Padlószőnyeg, rendező: Léner András (Budapesti Kamaraszínház), 2009
  • Bástyasétány 77 – Ványa Durnyenkov, rendező: Huszti Péter (Ódry Színpad), 2009
  • A kőszívű ember fiai – Baradlay Richárd, rendező: Parászka Miklós (József Attila Színház), 2009
  • Karinthy-Nyitrai: Az emberke tragédiája (Ódry Színpad), 2009
  • A lét elviselhetetlen könnyűsége – Főorvos, rendező: Kerényi Imre (Ódry Színpad), 2008
  • Süsü,a sárkány – Menő Manó, Királyfi, rendező: Harangi Mária (József Attila Színház), 2008
  • Godspell – Jézus, rendező: Dávid Zsuzsa (Ódry Színpad), 2008
  • Szabad Pince Rádió, rendező: Szőcs Artúr (AKKU), 2008
  • Világzene, koeográfus-rendező: Vári Bertalan (Ódry Színpad), 2008
  • Szeressük egymást gyerekek, rendező: Huszti Péter (Ódry Színpad) 2008
  • Özvegyek – Második úr, rendező: Dávid Zsuzsa (Ódry Szinpad), 2007
  • A katona története – Katona, rendező: Vidnyánszky Attila (Magyar Állami Operaház), 2007
  • My fair lady – Freddy (Ódry Színpad), 2007
  • Udvariatlan szerelem (Spinoza Ház), 2007
  • Lehár: Luxemburg grófja – címszerep, rendező: Iglódi István (Gárdonyi Géza Színház), 2007

Fontosabb rendezései

[szerkesztés]
  • Aldo Nicolaj: Hárman a padon (Győri Nemzeti Színház), 2024
  • Webber-Rice: Evita (Margitszigeti Színház - Győri Nemzeti Színház), 2024
  • Heltai Jenő: A tündérlaki lányok (Déryné Program), 2024
  • Yasmina Reza: Az öldöklés istene (Zenthe Ferenc Színház), 2024
  • Pierre Choderlos de Laclos: Veszedelmes viszonyok (Müpa), 2024
  • Csiky Gergely: Buborékok (Győri Nemzeti Színház), 2023
  • Hunyady Sándor: Lovagias ügy (Déryné Program), 2023
  • Tamási Áronː Énekes madár (Győri Nemzeti Színház), 2022
  • Yasmina Reza: Az öldöklés istene (Győri Nemzeti Színház), 2021
  • Tamási Áronː Énekes madár (Zenthe Ferenc Színház), 2021
  • Yasmina Reza: Egy élet háromszor (Csiky Gergely Színház, Kaposvár), 2020
  • Eisemann Mihály, Szilágyi László: Én és a kisöcsém (Színház- és Filmművészeti Egyetem), 2019
  • Georges Feydeau: Esküvőtől válóperig (Váci Dunakanyar Színház), 2019
  • Molnár Ferenc: Az ördög (Zenthe Ferenc Színház – Váci Dunakanyar Színház), 2018
  • Yasmina Reza: Művészet (Váci Dunakanyar Színház), 2017
  • Neil Simon: Az utolsó hősszerelmes (Váci Dunakanyar Színház), 2016
  • “Mindig új élet lesz a vérből” – versszínházi előadás (Neszmély – Hajó Skanzen), 2016
  • Genet: Cselédek (Váci Dunakanyar Színház), 2015
  • Mrozek: Özvegyek (Váci Dunakanyar Színház), 2014
  • Éjszaka – versszínházi előadás Ratkó József költeményeiből (Neszmély – Hajó Skanzen)
  • Csehov: Három nővér etűdök (Neszmély – Lunai Miklós Általános Iskola)
  • Fausto Paravidino: Földimogyoró (Ady Endre Gimnázium – Adyák Színpad)
  • Paté-csete Chioggiában mely nyomokban Goldonit tartalmaz (Adyák Színpad)
  • Bella – Buda Tandem – versszínházi előadás (Casa de la Musica)

Díjai, elismerései

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Színház, Nemzeti: Bakos-Kiss Gábor | Nemzeti Színház (magyar nyelven). nemzetiszinhaz.hu. (Hozzáférés: 2017. február 3.)
  2. http://www.dehir.hu/kultura/papnak-keszult-jogi-egyetemet-vegzett-majd-szinesznek-allt-bakos-kiss-gabor/2012/06/09/
  3. Kiemelt előadóművészeti szervezet lett a váci színház - Művészeti vezető lett Bakos-Kiss Gábor (magyar nyelven). Színház.org, 2019. január 23. [2019. január 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. január 23.)
  4. Vác - Csőre Gábor a váci színház művészeti igazgatója. www.vac.hu. (Hozzáférés: 2020. március 6.)
  5. Ivor, Gönczi: Önálló társulattal hat nagyszínpadi bemutatót terveznek Salgótarjánban | Felvidék.ma (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2021. március 23.)
  6. Kedvenc Színészeink l Bakos-Kiss Gábor” (hu-HU nyelven). 
  7. Megosztom, bejelentés 2021 03 05 16:51: Bakos-Kiss Gábor a Győri Nemzeti Színház új igazgatója (magyar nyelven). KISALFÖLD. [2021. március 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. március 5.)
  8. A Facebookról tudta meg a Győri Nemzeti Színház igazgatója, hogy tíz év után leváltották (magyar nyelven). telex, 2021. március 5. (Hozzáférés: 2022. október 16.)
  9. Zrt, HVG Kiadó: Bakos-Kiss Gábor marad a Győri Nemzeti Színház igazgatója (magyar nyelven). hvg.hu, 2023. március 29. (Hozzáférés: 2023. március 29.)
  10. Bakos-Kiss Gábor a Jászai Mari-díjasok között. [2022. május 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. május 10.)
  11. Főszerep (magyar nyelven). Karc FM 105,9. (Hozzáférés: 2021. március 25.)
  12. Frank Sinatra életéről készíti önálló estjét Bakos-Kiss Gábor (magyar nyelven). Deszkavízió. (Hozzáférés: 2022. április 4.)
  13. Színház, Nemzeti: Versünnep fesztivál döntő a Nemzeti Színházban (magyar nyelven). Nemzeti Színház. (Hozzáférés: 2019. április 18.)
  14. Győri Nemzeti Színház honlapja, 2022. október 3.

Források

[szerkesztés]