Ugrás a tartalomhoz

Zoltán Áron

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Zoltán Áron
SzületettZoltán Áron Andor
1991. május 30. (33 éves)[1]
Budapest[2]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
Iskolái
KitüntetéseiJunior Prima díj (2018)
Színészi pályafutása
Aktív évek2011–

SablonWikidataSegítség

Zoltán Áron (Budapest, 1991. május 30. –) magyar színész.[3]

Élete

[szerkesztés]

Gyermekkorában zeneiskolába járt, több hangszeren tanult játszani (moldvai fúvós hangszerek: furulya, kaval, tilinkó, valamint moldvai dob és mandolin[3]). 2006–2010 között az Eötvös József Gimnázium tanulója volt,[3][4] miközben folytatta a zenetanulást, zenekarban, színjátszókkal játszott.[5]

2010–2015 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt Hegedűs D. Géza és Marton László osztályában. Ez alatt egyik tanára, Kiss Csaba, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatójaként hívta színházába játszani, szakmai gyakorlatát ott töltötte Tóth Andrással és Brassai Tóth Jánossal.

2015-től a Vígszínház tagja.[3][4] 2016-tól a Színház- és Filmművészeti Egyetem doktori iskolájának hallgatója volt, témavezetője Karsai György.[6] 2023-ban DLA fokozatot szerzett.

Gimnáziumi évei alatt a Kreatin zenekar nevű formációt vezette az érettségiig. Játszik Orosz Ákos Aszittem zenekarában is. 2017 februárjától A Grund – vígszínházi fiúzenekar nevű formáció alapító tagja is Wunderlich Józseffel, Ember Márkkal, Medveczky Balázzsal és a kezdeményező[7] Fesztbaum Bélával, akik mind az előző év őszén bemutatott A Pál utcai fiúk című zenés játék főbb szereplői, így repertoárjukon e színdarab dalai és több, legendás vígszínházi sláger, jól ismert Presser- és néhány hazai és külföldi rock-klasszikus dal is szerepel.[8][9][10][11]

Színházi szerepei

[szerkesztés]
  • Galgóczi Erzsébet, Makk Károly, Kovács Krisztina: Egymásra nézve (2011, Vígszínház - Pesti Színház) - I. Rendőr; Újságíró
  • Nóti Károly: Lepsénynél még megvolt (2012, Szentendrei Teátrum - Kultkikötő, Balatonföl)
  • Ernst Theodor Amadeus Hoffmann, Gothár Péter, Kapecz Zsuzsa: Diótörő (2012, Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves színész osztály - Ódry Színpad)
  • Shakespeare: Makrancos Kata (2012, Vígszínház) - Curtis, Petruchio gondnoka
  • William Shakespeare, Nádasdy Ádám: Hamlet (2013, Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves színész osztály - Ódry Színpad)
  • Federico García Lorca, Illyés Gyula: Vérnász (2013, Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves színész osztály - Ódry Színpad)
  • Anton Pavlovics Csehov: Három Nővér Gyakorlatok (2013, Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves színész osztály - Ódry Színpad)
  • Weöres Sándor, Kovács Adrián, Zoltán Áron, Zsigmond Emőke:[12] Madárka sír, madárka örül (2013, Színház- és Filmművészeti Egyetem - Ódry Színpad)
  • Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok (2014, Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves színész osztály - Ódry Színpad)
  • Molière: Don Juan (2014, Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves színész osztály - Ódry Színpad)
  • Molnár Ferenc: Fekete ég - A fehér felhő (2014, Nemzeti Színház)
  • Shakespeare: IV. Henrik (2014, Miskolci Nemzeti Színház) - John of Lancaster, a kisebbik fia
  • Deres Péter: Robin Hood (2015, Miskolci Nemzeti Színház - Kamaraszínház) - Robin Hood
  • Csokonai Vitéz Mihály: Karnyóné (2015, Színház- és Filmművészeti Egyetem ötödéves hallgatói - Ódry Színpad, Szeged) - Tipptopp – egy másik reményteljes gavallér
  • 'Énekelünk...' Francia sanzonok és songok (2015, Színház- és Filmművészeti Egyetem ötödéves hallgatói - Ódry Színpad)
  • Shakespeare, Vecsei H. Miklós: Athéni Timon (2015, Színház- és Filmművészeti Egyetem ötödéves hallgatói - Ódry Színpad)
  • Bereményi Géza, Cseh Tamás: Frontátvonulás - Cseh Tamás-est (2015, Színház- és Filmművészeti Egyetem ötödéves hallgatói - Ódry Színpad)
  • Arthur Miller: Pillantás a hídról (2015, Miskolci Nemzeti Színház - Kamaraszínház) - Rodolpho
  • Friedrich Schiller, Hevesi Judit, Cziglényi Boglárka: Haramiák (2015, Vígszínház - Pesti Színház)- Schufterle
  • Shakespeare: Tévedések vígjátéka (2016, Vígszínház) - Kereskedő I., Dr. Karmos
  • Mike Bartlett: Földrengés Londonban (2016, Vígszínház) - Eladó; Pincér; Koldus; Dr. Harris
  • Molnár Ferenc, Grecsó Krisztián, Dés László, Geszti Péter: A Pál utcai fiúk (2016, Vígszínház) - Barabás
  • Bereményi Géza, Cseh Tamás: Kelet-nyugati pályaudvar - Cseh Tamás-est (2016, Vígszínház - Házi Színpad)[13]
  • Shakespeare, Nádasdy Ádám, Závada Péter: Szentivánéji álom (2017, Vígszínház) - Üsti, Fal
  • Lev Tolsztoj, Morcsányi Géza: Háború és béke (2017, Vígszínház) - Dolohov hadnagy
  • Peter Morgan, Morcsányi Géza: Audiencia (2017-től,[14][15] Vígszínház) - Kamarás
  • Vecsei H. Miklós: Kinek az ég alatt már senkije sincsen - János / Csokonai Vitéz Mihály / Madách Imre
  • L. Frank Baum, Harold Arlen, E. Y. Harburg, Békés Pál, Sztevanovity Dusán: Óz, a csodák csodája (2017-től,[14] Vígszínház) - Bádogember / Hickory
  • William Shakespeare, Forgách András: Hamlet (2017, Vígszínház) - Guildenstern
  • Dosztojevszkij: A félkegyelmű (2018, Vígszínház-Pesti Színház) - Ferdiscsenko / Burdovszkij[16]
  • Charlie Chaplin: A diktátor (2018, Vígszínház) - Kalapos úr/Pincér/Sovány járőr/Trombitás[17]
  • Molnár Ferenc: Liliom (2018, Vígszínház) - Hugó[18]

Televíziós és filmszerepei

[szerkesztés]
  • Cella – Letöltendő élet (magyar drámasorozat, 2023) - császári katona
  • Brigi és Brúnó (magyar vígjátéksorozat, 2022) - borász
  • Egyszer volt Budán Bödör Gáspár (magyar vígjátéksorozat, 2020) - Norbi
  • BÚÉK (magyar filmvígjáték, 2018) - Marci[19]
  • Bűnösök kora (The Age of Criminals, ismeretterjesztő sorozat, 1. epizód: Aki eladta a Rottenbiller utcát , 2018[20]) - mérő
  • Válaszcsapás (Strike Back, angol akciófilm-sorozat, 6. évad 3. epizód, 2017) - biztonsági őr[21]
  • Tóth János (televíziós sorozat, 2017) - Tóth Patrik
  • A mi kis falunk (televíziós sorozat, 2017, 2018) - Gunda
  • Kémek küldetése (X Company, kanadai drámasorozat, 2 epizódban, 2016, 2017) - erdei katona #1 (2. évad 3/11. epizód) / RSD-őr (3. évad 6/24. epizód[22])
  • Haza kell vinni a Tibit (rövidfilm, 2016) - Kristóf
  • Munkaügyek (televíziós sorozat, 2013) - Caretaker
  • Nagyárpi (rövidfilm, 2013) - Osztálytárs

Díjai, elismerései

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Česko-Slovenská filmová databáze (cseh nyelven), 2001
  2. Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet
  3. a b c d Zoltán Áron. mfhszfe.5mp.eu. (Hozzáférés: 2017. január 16.)
  4. a b Zoltán Áron | Vígszínház. vigszinhaz.hu. (Hozzáférés: 2017. január 16.)
  5. Bujdos Attila: „Mindent energiából tolni, tolni, tolni” – Interjú: Zoltán Áron színművésszel Archiválva 2016. február 29-i dátummal a Wayback Machine-ben, boon.hu - 2014. október 24.
  6. Zoltán Áron - ODT hallgatói adatlap. doktori.hu. (Hozzáférés: 2022. december 31.)
  7. Fesztbaum Béla vezetésével megalakult, ..., bejegyzés a Vígszínház hivatalos Facebook-oldalán - 2017. április 29.
  8. Ünnepeljük együtt a Víg 121. születésnapját!, vigszinhaz.hu - 2017. április 25.
  9. A VígMajálison debütál a Vígszínház fiúzenekara és új sorozata is, origo.hu - 2017. április 28.
  10. Íme A Grund - vígszínházi fiúzenekar! bejegyzés a Vígszínház hivatalos Facebook-oldalán - 2017. április 27.
  11. Schranez Rebeka: "Nem eljátsszuk, hogy zenészek vagyunk, hanem tényleges zenekarként akartunk színpadra állni!" Zoltán Áronnal, A Pál utcai fiúk Barabásával és A GRUND zenekar tagjával beszélgettünk, szeretlekmagyarorszag.hu - 2017. október 20.
  12. a b Madárka sír, madárka örül, Miskolci Nemzeti Színház - 2013. (hozzáférés: 2017. január. 18.)
  13. BENCE V.: Kelet-Nyugati pályaudvar – Cseh Tamás est a Vígszínházban, cornandsoda.com - 2016. szeptember 12.
  14. a b Egy igazán dolgos hétvége közeleg... bejegyzés Zoltán Áron hivatalos Facebook-oldalán - 2017. november 22.
  15. Szép Zoltán János: Tahi Tóth László visszatért: így ünnepelte őt a közönség, blikk.hu - 2017. október 4.
  16. d. „A félkegyelmű”, Vígszínház (Hozzáférés: 2018. április 14.) 
  17. A diktátor színlap (hozzáférés: 2018. december 14.)
  18. Liliom színlap (hozzáférés: 2018. december 14.)
  19. Film stáblista
  20. Az Országos Kriminológiai Intézet kutatóinak 2018. évi médiaszereplései, okri.hu (hozzáférés: 2018. december 14.)
  21. Strike Back Season Six Archiválva 2018. december 14-i dátummal a Wayback Machine-ben, garnsguides.com (hozzáférés: 2018. december 14.) (angolul)
  22. X Company Episode Guide Episodes 001–027, iasfbo.inaf.it (hozzáférés: 2018. december 14.) (angolul)
  23. Átadták a Junior Prima Díjakat. Színház.hu. (Hozzáférés: 2018. október 16.)

Források

[szerkesztés]
Aron Zoltan az Internet Movie Database oldalon (angolul)

További információk

[szerkesztés]