Ugrás a tartalomhoz

Csapó Attila

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Csapó Attila
Életrajzi adatok
Született1987május 21. (37 éves)
Makó[1]
Pályafutása
Iskolái
Aktív évek2014
Tevékenységszínész
További díjakSoós Imre-díj (2019)[2]

Csapó Attila IMDb-adatlapja
PORT.hu-adatlap
SablonWikidataSegítség

Csapó Attila (Makó, 1987. május 21. –) magyar színész.

Élete

[szerkesztés]

Gyerekkorától színész akart lenni. Családja mindvégig támogatja, bár a tanári pályán is szívesen látnák.

Középiskolai tanulmányait 2001–2005 között a szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatán végezte kollégistaként. Ebben az időben a színháztól a film felé fordult, osztályfőnöke, Dózsa Erzsébet volt segítségére. Érettségi után Pesten előbb a Keleti István Művészeti Iskolában, majd két évig az Új Színház Stúdiójában folytatta pályafutását és ismét elkezdett aktívan a színházi világgal foglalkozni. Háromszor is felvételizett a Színház- és Filmművészeti Egyetem, miközben elvágyódva Magyarországról a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem bábszínész szakán tanult 2007-től 2008-ig, a második évet azonban már Budapesten kezdte – vendégdiákként – Meczner János és Csizmadia Tibor bábszínész osztályában. De ekkor is kockáztatott és felvételizett a színész szakra, miközben Marosvásárhelyről kirúgták.

2010-ben felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Egyetem színész szakára Marton László, Hegedűs D. Géza és Forgács Péter osztályába. Szakdolgozatát Jellem és jellemtelenség[3] címmel írta. 2015-ben diplomázott és a Vígszínházhoz szerződött, de egyetemistaként már 2014 eleje óta a színház több bemutatójában is szerepelt (Vízkereszt, vagy amit akartok, Ha majd egyszer mindenki visszajön, A Mester és Margarita, Julius Caesar, Össztánc).

A TIM Stúdióban 2023-ban Rács címmel rendezett vizsgaelőadást.[4]

Színházi szerepei

[szerkesztés]

A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma 2017. április 19-éig: 20.[5]

  • Vörösmarty Mihály:Csongor és Tünde:

Csongor (Új színház)

- színészként

  • Molnár Ferenc: Játék a kastélyban - Ádám (Vígszínház)
  • William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok - Orsino, Illyria hercege (Pesti Színház, 2014)
  • Békés Pál: Össztánc (Vígszínház, 2015)
  • Presser Gábor, Sztevanovity Dusán, Horváth Péter: A padlás - BARRABÁS, B. Barrabás, a gengszter; RÉVÉSZ, aki csak külsőleg azonos Barrabással (Vígszínház)
  • Lyman Frank Baum, Harold Arlen, E.Y. Harburg, Békés Pál, Sztevanovity Dusán: Óz, a csodák csodája - Gyáva oroszlán (Zeke) (Vígszínház, 2015)
  • Friedrich Schiller, Hevesi Judit, Cziglényi Boglárka: Haramiák - Hermann; Tisztviselő; Moser (Pesti Színház, 2015)
  • William Shakespeare, Nádasdy Ádám: A velencei kalmár - Solanio, fiatal úriember (Pesti Színház, 2016)
  • Kincses Réka: A Pentheszileia Program - Nőgyógyász; Nagyapa; Dédapa (Vígszínház, Házi Színpad, 2016)
  • Grecsó Krisztián, Molnár Ferenc, Dés László, Geszti Péter: A Pál utcai fiúk - Geréb (Vígszínház, 2016)
  • Vecsei H. Miklós,[7] ifj. Vidnyánszky Attila: Kinek az ég alatt már senkije sincsen - Másik tanú, Sárváry Pál, Fáncsy Lajos, Gyulai Pál (Vígszínház, Pesti Színház)
  • F. M. Dosztojevszkij, ifj. Vidnyánszky Attila: A félkegyelmű - Ganya (Vígszínház, Pesti Színház)
  • Molnár Ferenc, ifj. Vidnyánszky Attla: Liliom - Második detektív, Budai rendőr (Vígsznház)
  • Mihail Bulgakov, Hegedűs D. Géza: Bíborsziget - Nyikanor Fosinkó ügyelő, Pászportu, papagáj (Vígszínház, Pesti Színház)
  • William Shakespeare: Hamlet - Rosencrantz (Vígszínház, 2017)
  • F. Scott Fitzgerald-Kovács Adrián-Vecsei H. Miklós-ifj. Vidnyánszky Attila: A nagy Gatsby - Nszié (Vígszínház, 2019)
  • Lev Tolsztoj: Anna Karenina - Jasvin (Vígszínház, 2019)
  • Jacques Prévert-Kovács Adrián-Vecsei H. Miklós-ifj. Vidnyánszky Attila: A szerelmek városa - Pier Fránszoá (Vígszínház, 2021)
  • Joe Masteroff-John Kander-Fred Ebb: Kabaré - Bobby, a mulató pincére (Vígszínház, 2021)
  • Vörös Róbert: Csáth és démonai -Brenner Dezső, Brenner József öccse/Sebésztanár (Vígszínház, 2021)
  • Komán Attila: K utazásai: Ottó, Matyi (Vígszínház 2022)
  • Hubay-Ránki-Vas: Egy szerelem három éjszakája: Henker Frigyes

(Vígszínház 2022)

Filmek

[szerkesztés]

Díjai és kitüntetései

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Színházi adattár. (Hozzáférés: 2019. december 10.)
  2. http://artnews.hu/2019/03/27/vigszinhazi-hirek-csapo-attila-kapta-a-soos-imre-dijat/
  3. Színház- és Filmművészeti Egyetem Könyvtára: Jellem és jellemtelenség (hozzáférés: 2016. május 8.)
  4. Rács. TIM Stúdió. (Hozzáférés: 2024. március 24.)
  5. Színházi adattár: [szinhaziintezet.hu/index.php?option=com_wrapper&view=wrapper&Itemid=754 Előadások adatbázisa]
  6. Művészetek Völgye: Műsorfüzet 2007 Archiválva 2022. június 20-i dátummal a Wayback Machine-ben, volgytortenet.hu (hozzáférés: 2016. május 8.)
  7. Vecsei H. Miklós” (magyar nyelven). Wikipédia. 
  8. alon.hu: Színházi világnap - Gobbi Hilda-életműdíjat, Soós Imre-díjat és Hevesi Sándor-díjat ítéltek oda. www.alon.hu. (Hozzáférés: 2019. március 26.)
  9. közönség.hu - Évados díjak, új tagok, rekordszámú beugrás - Évadot zárt a Vígszínház. kozonseg.hu. (Hozzáférés: 2022. június 10.)

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]