Ugrás a tartalomhoz

Fekete Zoltán (színművész)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Fekete Zoltán
Született1967. december 8. (57 éves)
Debrecen
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásaszínész
Színészi pályafutása
Tevékenységszínész

SablonWikidataSegítség

Fekete Zoltán (Debrecen, 1967. december 8. –) magyar színész, szinkronszínész.

Életpálya

[szerkesztés]

Gyermekkorától kezdve vonzotta a színészet, a színház. Általános iskolásként csatlakozott a Várhidi Attila vezette Alföld Gyermekszínpadhoz, majd a Főnix diákszínpadhoz, ahol 5 éven keresztül játszott. Itt ismerkedett meg a színjátszás alapjaival. Ezzel a csapattal nemcsak szülővárosában, Debrecenben, hanem az egész országban rendszeresen tartottak előadásokat. A Pál utcai fiúk első musicalváltozatában Nemecseket, majd később Kolnayt, a Golding regényéből készült A Legyek Ura magyarországi ősbemutatóján pedig Röfit alakította. A Lázár Ervin mesejátékaiból készült összeállítást a Magyar Televízió is rögzítette. Az iskola és a fellépések mellett majdnem minden estéjét a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban töltötte, és nemsokára már a színpadán is bemutatkozhatott. Gali László direktor több rendezésében is közreműködött.

A hajdúböszörményi Bocskai István Gimnáziumban érettségizett, majd felvételt nyert a budapesti Arany János Színház Színészképző stúdiójába. Intenzív három esztendő következett, hiszen amellett, hogy fellépett a színház produkcióiban, kisebb-nagyobb szerepekben, mozgás, beszéd, ének, tánc és színészmesterség oktatásban is részesült. Tanárai többek között Korcsmáros György, Gyabronka József, Szabados Zsuzsa, Puskás Tivadar, Csankó Zoltán, Móger Ildikó, Juhász Anikó, Hajas Kiss Anikó voltak. A három év elteltével sikeres előadóművészi vizsgát tett az Országos Filharmóniánál, és megszerezte a gyakorlatos színészi (Színész 3) képesítést.

Meghallgatásra jelentkezett az ország akkor leghíresebb, musicaleket és rockoperákat játszó társulatához, a budapesti Rock Színházhoz. Itt az előadások mellett a művészeknek a színház folyamatos képzést biztosított, énektanára Szarka György volt, a klasszikus, és jazz-balettel is megismerkedett Pattantyús Anikó, illetve Bakó Gábor mesterek vezetésével. A hangképzésben Vályi Éva segítette, tőle vett magánórákat. 3 év társulati tagság után, 1992-ben a Magyar Színész Kamarától ideiglenes színész (Színész 2) képesítést kapott. Közben egy előadáson felfigyelt rá Rehorovszky Béla neves szinkronrendező, és a kezdeti pár mondatos szinkronszerepek után hamarosan az egyik legfoglalkoztatottabb magyar hanggá vált.

A szinkronban dramaturgként is bizonyított, sok sorozat és játékfilm magyar szövegkönyve fűződik a nevéhez. Ugyanakkor mesekönyvek, számítógépes játékok magyar változatának elkészítésében is közreműködött.

A végleges színész (Színész 1) minősítést 1995-ben nyerte el a Magyar Színész kamarától a Sakk című musicalben Walter de Coursey szerepének megformálásáért. A bizottságban jelen volt Barta Mária, Galambos Erzsi, Pálos Zsuzsa, Géczy Dorottya és Papadimitriu Athina. A Rock Színház megszűnését követően nyugat-európai (Németország, Svájc, Hollandia) turnén vett részt a Dorian Gray című musicallel. Szabadúszóként több produkcióban is játszott, de idejének nagy részét a szinkron töltötte és tölti ki mind a mai napig.

Színházi szerepek

[szerkesztés]
  • Dosztojevszkij: Karamazov testvérek....Kolja
  • Erich Kästner: Emil és a detektívek....Petzold
  • Keleti: Az ördög három aranyhajszála....Szomjas katona
  • Bertolt BrechtKurt Weill: Koldusopera....Filch/Kimball
  • Paul Pörtner: Bárki úr....9 karakterszerep
  • L Bart: Oliver....Kalapárus
  • Keleti: Pacsuli palota....2. ellenfürkész
  • Molière: Úrhatnám polgár....Szabósegéd
  • Jókai Mór: A kőszívű ember fiai....Diák
  • Csemer-Szakcsi: Bestia....Ficzkó
  • Boublil-Schönberg: Nyomorultak....Qlaqsu
  • Miklós-Várkonyi: Sztárcsinálók....Otho

  • Móricz Zsigmond-Kocsák-Miklós: Légy jó mindhalálig....Böszörményi
  • Andrew Lloyd Webber–Rice: Evita....Az Eva Peron alapítvány menedzsere
  • Webber-Rice: Jézus Krisztus szupersztár....Apostol, Öreg
  • Braunke-Ács–Várkonyi: Dorian Gray....James Wane
  • Björn–Ulveaus-Rice: Chess....Walter de Coursey
  • Boublil-Schöberg- Miklós : Miss Saigon....Tulajdonos
  • Sondheim: Orgyilkosok....David Harold
  • Camoletti: Hatan pizsamában....Bertrand
  • Frenkó–Fényes: Egy szoknya egy nadrág....Sóvári Péter
  • Kárpáti: A Caligula klán....Ganymedes
  • Örkény: kulcskeresők...Bolyongó

Filmjei

[szerkesztés]

Játékfilmek

[szerkesztés]
  • Peer Gynt (1987)
  • Az álommenedzser (1994 )

Tévéfilmek

[szerkesztés]

Szinkronszerepek

[szerkesztés]

Sorozatok

[szerkesztés]
  • Melrose Place: Matt Fielding - Doug Savant
  • Sunset Beach: Mark Wolper - Nick Stabile
  • Lois és Clark - Superman legújabb kalandjai: Jimmy Olsen #2 - Justin Whalin (2. hang)
  • Bajnokakadémia: Nhon Huong Tran, „Noodle” - Tai Nguyen
  • Madison: Kevin Sharpe - Peter Stebbings
  • A házasság buktatói - İsmet Açar - Ufuk Özdemir
  • Csupa - csupa élet: Patrick Schmole - Jim Boeven
  • Star Trek-Voyager: Harry Kim - Garrett Wang
  • Teljes bizonyossággal: Neville Watson - Flex Alexander
  • Medicopter 117- Légimentők: Sanitäter Peter Berger - Serge Falck (2. hang)
  • Angel: Allen Doyle - Glenn Quinn
  • Bűbájos boszorkák: Kyle Brody - Kerr Smith
  • Űrbalekok: Harry Solomon - French Stewart
  • Jenny: Cooper - Dale Godboldo
  • Nyughatatlan Jordan: Dr. Mahesh „Bug” Vijayaraghavensatanaryanamurthy - Ravi Kapoor (Hallmark)
  • Az elit alakulat: Robert van Klinken - Ezra Godden
  • Agymenők: Barry Kripke - John Ross Bowie
  • McLeod lányai: Luke Morgan - Dean O’Gorman
  • Eddie a hóbortos hekus: Insp. Monty Pippin - Julian Rhind - Tutt
  • Igen, Drágám!: Greg Warner - Anthony Clark
  • Az igazság napja: Julian Lodge - Joe Flanigan
  • Doktor House: Dr. Robert Chase - Jesse Spencer
  • Lángoló Chicago: Matthew Casey - Jesse Spencer
  • A liliomlány: Efraín - Abraham Ramos
  • Lety, a csúnya lány: Eduardo Mendoza - Carlos de la Mota
  • Kórház a város szélén 20 év múlva: Dr. Hynek Klobouk - Radek Zima
  • Érzékeny ifjúság: Pierre - Julien Duval
  • Baywatch Hawaii: Jason Ioane - Jason Momoa
  • Csillagközi romboló: Captain Lee „Apollo” Adama- Jamie Bamber
  • 4400: Kyle Baldwin - Chad Faust (2. hang)
  • Otthonunk: Dan Baker - Tim Campbell
  • Agykontroll: Dr. Tom Flores - Armando Riesco
  • Bostoni halottkémek: Dr. Mahesh „Bug” Vijayaraghavensatanaryanamurthy - Ravi Kapoor (TV2)
  • Testvérek: Tommy Walker - Balthazar Getty
  • Raboljuk ki Mick Jaggert!: Louis Plunk - Josh Grisetti
  • Két pasi- meg egy kicsi: Alan Harper - Jon Cryer
  • Halott ügyek: Det. Len Harper - Matthew Bennett
  • Esti meccsek: Jeremy Goodwin - Joshua Malina
  • Eli Stone: Matt Dowd - Sam Jaeger
  • Smallville: Greg Arkin - Chad Donella
  • Clara Sheller: JP - Frédéric Diefenthal
  • Clara Sheller: JP - Patrick Mille
  • The Good Wife - A férjem védelmében: Louis Canning - Michael J Fox (TV2)
  • Natalia Del Mar: Octavio - Adrián Delgado
  • Hello Ladies: Stephen Merchant
  • Grand Hotel: Javier - Eloy Azorin
  • Jamie privat school girl: Jamie - Chris Lilley
  • Szünidei napló: Micha - Aki Avni
  • Bizaardvark: Liam
  • Modern család: Mitch Prichett
  • Orgyilkos osztály: Skorpió Mészáros
  • Veszélyes Henry: Schwoz Schwartz
  • Family Guy: új Brian
  • Boba Fett könyve: Főudvarmester - David Pasquesi
  • A mentalista (S02E11): L. J. Cordova
  • Gumball csodálatos világa: Rob (3.-5. évad)

Film szinkronszerepei

[szerkesztés]
Cím Év Szerep A szinkronizált színész
Vámpírok bálja 1967 Alfred Roman Polański
Piszkos Harry 1971 Skorpió Andrew Robinson
A kukorica gyermekei 2. – A végső áldozat 1992 Mordechai Ted Travelstead
Scooby-Doo – A nagy csapat 2002 Norville "Bozont" Rogers Matthew Lillard
Scooby-Doo 2. – Szörnyek póráz nélkül 2004 Norville "Bozont" Rogers Matthew Lillard
Télapu 3. 2006 Jack Frost Martin Short
Ki voltál, lányom 2006 Chris Pine
Pokoli Hajsza (The Objective) 2008 Benjamin Keynes Jonas Ball
Scooby-Doo! Az első rejtély 2009 Norville "Bozont" Rogers Nick Palatas
Scooby-Doo és a tavi szörny átka 2011 Norville "Bozont" Rogers Nick Palatas
South Park – Nagyobb, hosszabb és vágatlan 2010 Butters Stoch Matt Stone
Kedves Prudence! Otthon Prudence-szel 2011 Michael Merchant Adam Kaufman
Lego Batman: A film 2013 Joker Christopher Corey Smith
Pingvin Steven Blum
Scooby-Doo! Rejtély a bajnokságon 2014 Norville "Bozont" Rogers Matthew Lillard
Mulholland – Gyilkos negyed 1996 Jimmy Fields

Andrew McCarthy

Doktor House 2004-2012 Dr. Robert Chase Jesse Spencer
Imperium: Augustus 2003 Iullus Antonius Juan Diego Botto

Rajzfilmsorozatok

[szerkesztés]

Anime/Rajzfilm

[szerkesztés]

Tizenháromszor szinkronizálta Casey Kasemet a Scooby-Doo mozifilmekben a „Bozont” szerepét.

Háromszor szinkronizálta Scott Innest:

További információk

[szerkesztés]