Keresztes Tamás
Keresztes Tamás | |
A Cigányok című darabban | |
Született | 1978. március 24. (46 éves)[1] Debrecen[1] |
Állampolgársága | magyar |
Házastársa | Jordán Adél |
Foglalkozása | színész |
Iskolái | Színház- és Filmművészeti Egyetem (–2004) |
Kitüntetései |
|
Színészi pályafutása | |
Aktív évek | 2001– |
A Wikimédia Commons tartalmaz Keresztes Tamás témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Keresztes Tamás (Debrecen, 1978. március 24. –) Jászai Mari-díjas magyar színész, autodidakta zenész-zeneszerző. A Budapesti Katona József Színház tagja.
Életút
[szerkesztés]Tízéves volt, amikor egy nyári színésztáborban megismerkedett Porcsin Lászlóval, aki a két hetes turnus végén meghívta a nagy hírű debreceni alkotó műhelybe, az Alföld Színpadra. Ezt követően Pinczés István beválogatta a Légy jó mindhalálig című musical gyermekszereplői közé. A darab bemutatója 1991. április 19-én volt a debreceni Csokonai Színházban. Ettől kezdve színpadközelben volt, úgy is, mint az Ady Endre Gimnázium drámatagozatos osztályának tanulója. Érettségi után – néhány társával együtt – ígéretet kapott a színház igazgatójától, hogy foglalkoztatja, ha nem sikerül a felvételije az egyetemre. Erre a hátországra szüksége is volt, mivel csak a negyedik próbálkozása járt sikerrel. Az egyetemen Hegedűs D. Géza osztályába járt. Mesterei voltak még, többek között: Ascher Tamás, Bálint András, Benedek Miklós, Bodó Viktor, Karsai György, Lukáts Andor, Méhes László, Mundruczó Kornél, Zsámbéki Gábor és Zsótér Sándor. „Tanulóként” Bodó Viktor osztott rá szerepet a Katona-Kamra Motel című produkciójában. A bemutató időpontja: 2003. október 17. volt. Később ugyanott a Csongor és Tündében is szerepet kapott. Diplomavédés után először csak szabadúszóként számított rá a Katona József Színház. Rövid időn belül azonban szerződést kapott, mivel foglalkoztatásának finanszírozása gazdaságosabb volt ebben a formában. Azóta is sokféle feladattal látja el a teátrum, klasszikus és modern produkciókban is.
Egyik meghatározó alkotója a Vajdai Vilmos által létrehozott TÁP Színháznak. Találkozhatunk nevével más alternatív társulatok színlapján is (Dumaszínház, A38-as hajó, Pince Színház stb.).
A Dzsesztetés című darabban kivételes zenei tehetségét is bizonyíthatta a nagyérdemű előtt. Zenét – öccséhez, Keresztes Gáborhoz hasonlóan – autodidakta módon tanult. Több hangszeren virtuóz módon játszik; zenét szerez, hangszerel, saját építésű stúdiójában felvételeket kever. Billentyűse és szerzője a SADANT nevű formációnak.
- Méltatás[2]
„ | Az alkalmi zenekar lelke Keresztes Tamás. Zongorás magánszámát bármely jazzklub megvehetné aranyáron, a dobszólóját pedig – melyben bejárta a színpadot, és az álló hamutartótól kezdve földön és égen, zongorán és széken járt a dobverőkkel – cirkuszi attrakcióként lehetne eladni hasonló árfolyamon. És – észrevenni ezt is – vezényel közben, a többiek fél pillantása rajta, akár tangóharmonika van a kezében, akár gitár. Keresztes vérbeli muzsikus, de ne tévedjünk: a kitűnő színészt látjuk a színpadon. | ” |
2016. július 22-én, a szegedi Thealter Fesztiválon mutatták be Gogol monodrámáját, az Egy őrült naplóját, amelyhez Axentyij Ivanovics Popriscsin alakjának megformálása mellett ő tervezte a díszletet is, valamint a rendhagyó produkció zenéjét is ő jegyezte, illetve improvizálta egy looper segítségével. Alkotótársai – többek között – Bodó Viktor rendező, Róbert Juli dramaturg és Kákonyi Árpád zenei konzultáns voltak.[3][4]
Magánélete
[szerkesztés]Jordán Adéllal 10 évig alkottak egy párt. Fiuk, Andor 2010. november 6-án született.[5]
Szerepeiből
[szerkesztés]Színház
[szerkesztés]- Kocsák Tibor-Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig (Szegedy)
- Bolondóra
- Madách Imre: Az ember tragédiája (Több szerep)
- Darvasi László:
- Bolond Helga (Feuer)
- Argentína (Franz Jung)
- Édes méreg (Dzsiró kadzsa)
- Az Ernyő, a ló meg a mester (Második férfi)
- Molnár Ferenc: Az üvegcipő (Szász Bandi)
- Dumas-Várady Szabolcs: A három testőr, avagy az élők mindig gyanúsak (D"Artagnan)
- Jarry: Übü király (Több szerep)
- Borbély Szilárd: [kamera.man] (Másik [figura])
- Dévényi Ádám: Fafejű (Címszerep)
- Bulgakov: Molière (Moirron /Tartuffe/)
- David Rogers-Várady Szabolcs: Tom Jones
- Topler Zoltán: Toepler, Platon, Garaczi (ja és a macskák) (Címszerep) *[6]
- Miller: Az ügynök halála (Charley; Ben:)
- Szomory Dezső: Györgyike, drága gyermek (Tersánszky László) **[7]
- Dosztojevszkij: Lakodalom (Stephen Bullock)
- Vinnai András-Bodó Viktor: Motel ***[8]
- Büchner: Pulcinella közlegény (Strázsamester) *
- Schimmelpfennig: Push up 1-3 (Heinrich)
- Filó Vera: Szobalánynak Londonban (Fiú; Kalapos fiú) *
- Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde (Tudós) ***
- Szorongás Orfeum
- Metro
- Centrál Színház
- John Kander - Fred Ebb: Cabaret (Konferanszié)
- Szegedi Szabadtéri Játékok
- Dés László - Nemes István - Böhm György - Korcsmáros György - Horváth Péter: Valahol Európában (Ficsúr)
- Jacobi Viktor: Leányvásár (Fritz Rottenberg)
- Shakespeare:
- Hamlet, dán királyfi (Laertes)
- Szentivánéji álom
- Peer Krisztián: Old Death (avagy én se téged) (Marci; Ádám)
- A csillagász álma[9]
- Tarantino: Tomik pizzicato[10]
- TÁP Színház
- Minden rossz kabaré
- Bona
- Clübb bizárr örfeüm
- Rossz-lesz varieté
- Sírás lesz a vége
- TÁP Varieté
- Keresők
- Színészverseny
- TÁP TRAVI VARI
- Peer Krisztián-Vajdai Vilmos-Veress Anna: Teliholdkor az emberek olyan bolondosok
- Odüsszeisz
- Vinnai András: Roló
- Kurátorok
- Továbbá
- Békeffi István - Szenes Iván - Fényes Szabolcs: Szerencsés flótás (Ideges vendég, professzor) - Városmajori Szabadtéri Színpad
- Nagy András: A Tanner - Petőfi Irodalmi Múzeum
- Peter Shaffer: Amadeus (Mozart) - Orlay produkció
- Brecht: Puntila úr és szolgája, Matti (A nyamvadt)
- Weöres Sándor: Remek hang a futkosásban
- Tóth Krisztina: Bikinivonal
- Congreve: Így él a világ (Több szerep)
- Vinnai András-Bodó Viktor: Ledarálnakeltűntem
- Shakespeare:
- Troilus és Cressida (Troilus)
- Macbeth (Donalbain)
- Ahogy tetszik
- Papp András-Térey János: Kazamaták
- Molière rögtönzések: A nagy Sganarelle és tsa.
- Fodor Géza-Lengyel György-Zsámbéki GáborAz emberek veszedelmes közelségében (Notóriusok I.)
- Bán Zoltán-Máté Gábor: A rendőrfőnök jó fiú' (Notóriusok II.)
- Kerényi Ferenc-Bezerédi Zoltán: 'Halljátok végszavam: ártatlan vagyok!' (Notóriusok V.)
- 'rombolni nem színházat építeni szívesen' (Notóriusok VI.)
- Mi ez a hang? (Dzsesztetés)
- Bozsik Yvette:
- Playground (Játszótér)
- Lány, kertben (Szerető)
- Turandot Közfürdő
- Csehov: Ivanov (Vendég)
- Spiró György: Koccanás (Több szerep)
- Bond: Ki jön a házamba? (Grit)
- Koltés: A néger és a kutyák harca (Cal)
- Hamsun: Éhség
- Andrejev: Kutyakeringő (Karl Tiele)
- Pedro Calderón de la Barca: Az élet álom (Segismundo)
- Tersánszky Józsi Jenő-Grecsó Krisztián: Cigányok (Dani)
- Georg Büchner - Robert Wilson - Tom Waits - Kathleen Brennan: Woyzeck (Címszerep)
- Parti Nagy Lajos: Pinokkió (Címszerep)
- Ibsen: A vadkacsa (Gregers Werle)
- Ödön von Horváth:
- Mit csinál a kongresszus? (Ferdinand)
- A végítélet napja (Állomásfőnök)
- Németh Gábor: Ahol a farkas is jó
- Goethe: Faust (Több szerep)
- Illaberek
- Joël Pommerat: A két Korea újra egyesítése
- Beckett: Godot-ra várva (Lucky)
- Brecht: A kurázsi mama és gyermekei (Több szerep)
- Viripajev: Részegek (Gabriel)
- Gotthold Ephraim Lessing: Emilia Galotti (Hettore Gonzanga)
Mozgókép
[szerkesztés]
Film[szerkesztés]
|
TV[szerkesztés]
|
Szinkron
[szerkesztés]Rádió
[szerkesztés]- Lanczkor Gábor: A malária (2012)
Színházi zenei munkák
[szerkesztés]- Szentivánéji álom (Társszerző, Keresztes Gáborral)
- Vadászgörény
- Szép magyar komédia
- Reviczky
- A nagy Sganarelle és Tsa (Don Juan)
- Motel (Társszerző, Kunert Péterrel)
- Lány kertben (Társszerző, Jean-Philippe Heritier-rel )
- Mennyekbe vágtató prolibusz
- Egy őrült naplója
Díjai, elismerései
[szerkesztés]- Színikritikusok Díja 2005 (2005 – a legígéretesebb pályakezdő)
- POSZT, a Pesti Műsor Díja (2005 – a legjobb 30 év alatti színész)
- PUKK-díj (2005)
- Máthé Erzsi-díj (2005)
- Junior Prima díj (2008)
- Jászai Mari-díj (2012)
- Az év színházművésze (2017)[11]
- Színikritikusok díja: A legjobb férfi főszereplő (2017)
- Venczel Vera-emlékdíj (2024)[12]
Hang és kép
[szerkesztés]Megjegyzések
[szerkesztés]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b Freebase-adatdump
- ↑ Revizor: ALL THAT JAZZ
- ↑ Archivált másolat. [2016. október 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. október 6.)
- ↑ UNIKORNIS.HU. [2016. október 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. október 6.)
- ↑ Fehérváry-Ménes Anna: "Az jelenti az igazi gazdagságot, ha tartozunk valakihez". Nők Lapja, LXXV. évf. 23. sz. (2024. június 5.) 20–22. o. ISSN 0029-0963
- ↑ * A Zsámbéki Nyári Színház előadásai
- ↑ ** A Nemzeti Színház előadása
- ↑ *** A Katona József Színház előadásai
- ↑ A Krétakör Színház előadása
- ↑ A Szombathelyi Kamaraszínház produkciója
- ↑ [1]
- ↑ Vígszínház: Megtartotta évadzáró társulati ülését a Vígszínház :: Vígszínház (magyar nyelven). www.vigszinhaz.hu. (Hozzáférés: 2024. június 12.)
Források
[szerkesztés]- A budapesti Katona József Színház hivatalos honlapja
- A Katona József Színház bemutatói 1982-
- lapja a "Katona" internetes portálján
- Színházi adattár. Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet. (Hozzáférés: 2024. december 20.)
- PORT.HU
- Interjú. Origo Filmklub