Wikipédia:Kocsmafal (egyéb)/Archív64
Ez egy lezárult megbeszéléseket / befejezett projekt anyagát / aktualitását vesztett felvetést / megvalósult tervezet korábbi stádiumát stb. tartalmazó archív közösségi lap. Ne változtass rajta. Ha fel akarsz éleszteni egy itt szereplő megbeszélést, vitát, az aktuális lapon, illetve annak hiányában a Kocsmafalon tedd! |
Csak jelzem, egy történész barátom (aki tehát nem hülye) a névtelen (IP-s) szerkesztőablakban lévő homokozós linket úgy értette, hogy őt a Wikipédia "alkalmazottai" a korábbi beírásai alapján olyan hülyének nézik, hogy "Homokozni" akarják küldeni, mert dedósnak nézik. Lehet, hogy usability szempontból át kellene ezt gondolni. – KGyST vita 2009. július 18., 01:10 (CEST)
- Jobb lenne, ha valami olyan lenne ott, hogy „ha még új neked a Wikipédia és nem vagy biztos a dolgodban”, vagy hasonló? – Alensha sms 2009. július 18., 01:58 (CEST)
Teljesen egyetértek ezzel a felvetéssel, meg kellene változtatni a nevét. Magam részéről kezdőként még aranyosnak tartottam, de most egy kicsit kellemetlen látni egy-két szerk-társunkat, aki ott fogalmaz és gyakorol. Olyan kényelmetlen nekem. Ugyanígy a törlések utáni mondatokat is meg kellene változtatni (bár ezt a kezdők még nem hiszem, hogy látják, örülnek, ha egy-két dolgot megtalálnak a rengeteg segítségajánló menűpont és gomb között). Ez nekem elég kellemetlen élmény volt, amikor először törölték valami fölösleges lapomat és a végén azt olvastam, hogy csak én szerkesztettem. Most már kihallom belőle azt, hogy egyedül vagy kizárólag, de akkor olyan volt, mint egy pofánvágás. – Teroses vita 2009. július 18., 07:38 (CEST)
- Az eredeti en:Sandbox tán sértő? Na mindegy, lehetne akár próbapálya is. (Mondom is!) A gond bármilyen normális névvel az, hogy elveszi a helyet egy igazi szócikk elől. A fő névtérben ugyanis egy átirányítás van rá. --Bitman vita 2009. július 18., 08:14 (CEST)
- Ehh... a magyarban a homokozásnak más konnotációja is van. Szóval, ha elküldök valakit homokozni... Meg van egy erősen dedós felhangja. • Az a csak te szerkesztetted, nekem is sokáig furcsa volt. Csak én, tehát mehet a levesbe. ;)) – eLVe kedvesS(z)avak 2009. július 18., 08:27 (CEST)
A „csak XY szerkesztette” formulát többen kifogásolták már, talán azt is át lehetne írni arra, hogy nincs összetettebb laptörije. A lényege ugyanis az, hogy nem valami olyat töröltünk véletlenül, ahol User:Gizike megírt egy frankó többoldalas cikket, User:Gézuka meg poénból lecserélte a tartalmat arra, hogy Gizike hülye. Mert ott már többszemélyes laptörténet lenne, ami ilyenkor gyanút kelt. – Alensha sms 2009. július 18., 14:26 (CEST)
- Én nem nagyon értem. Mi az a „gyanút kelt”? Bocs, csak ezeket tényleg nem tudom, mit jeleznek és mire hívják föl igazából a figyelmet. – eLVe kedvesS(z)avak 2009. július 20., 14:06 (CEST)
- Valóban lehetne más, mondjuk próbapálya vagy gyakorlótér... Az egyedüli szerkesztés azért fontos, mert minden törlés naplózásra kerül, és legalább azt az "egyoldalas a laptöri"-t nem kell ezerszer leírni, egyébként meg kellene. De természetesen ezt is meg lehet változtatni, nem Ti vagytok már az elsők, akiket szíven ütött ez a nyenyeci nyersesség... :) – Burumbátor Hyde Park Corner 2009. július 20., 14:16 (CEST)
- Oppá. Ha „nyenyeci”, akkor minden világos nyersességileg. :) Azt, hogy hová mit kell leírni, én ugyan nem tudom, de (meg)értem. :) – eLVe kedvesS(z)avak 2009. július 20., 14:31 (CEST)
Segíts, mert buta vagyok...
Hogy kell egyérteműsítő lapot létrehozni? – eLVe kedvesS(z)avak 2009. július 18., 07:16 (CEST)
Szia! A segítség haladó szerkesztőknek legelső pontja az egyértelműsítő létrehozása. Még én se vettem rá magamat hogy tüzetesen végignézzem, ezért a kényelmesebb utat választom mindig. Majd csak erre jár valaki és Neked is segít. (Bár érdemes azért végignézni ezt [1] is.) – Teroses vita 2009. július 18., 07:45 (CEST) Ja, bocs a link. (Link vagyok). – Teroses vita 2009. július 18., 07:55 (CEST)
- Köszöntem! Ez már jó lesz (bár utálom a hosszas leírásokat, olyan, mintha mindennap mosógépet szerelnék papírból :). És majd megnézem a „Sötétség haladó szerkesztőknek”-et is. ;)) – eLVe kedvesS(z)avak 2009. július 18., 08:31 (CEST)
Amúgy nagyon egyszerű: megnézel egy pár már készen lévő egyértelműsítőt, átmásolod a tartalmat, sablonokkal és egyebekkel, aztán kijavítod az adatokat. L András vita 2009. július 18., 08:57 (CEST)
- Igaz. Mondtam, hogy buta vagyok. – eLVe kedvesS(z)avak 2009. július 18., 09:07 (CEST)
Törlésre javasolt jogsértő lapok
Időről időre előfordul a következő helyzet: Egy szerktárs törlésre javasol egy cikket a {{törlés}} sablon segítségével. Megnézem a cikket és kiderül róla, hogy jogsértő, úgyhogy rátrszem a megfelelő sablont és kitörlöm a jogsértő tartalmat. Ezen a ponton a cikk két, egymással némileg konfliktusban lévő eljárás alatt van, ami nem ideális. Tegnap is volt egy ilyen eset, amihez Alensha azt a kommentárt fűzte, hogyaszongya „Ezerszer mondtam már, ha valamit átraktok jogsértőre, akkor itt zárjátok már le. Ne legyen kétféle sablon”. Magával a gondolattal persze egyetértek, de nem világos, hogy közönséges (nem-admin) szerkesztőként hogy zárhatok le egy törlési megbeszélést. Szerintetek mi itt a helyes eljárás? – Malatinszky vita 2009. július 18., 16:20 (CEST)
Odaírod a törlési szavazás tetejére, hogy
, az aljára meg, hogy {{tt}}
jogsértő – ~~~~
. – Tgrvita•IRC•WP•PR 2009. július 18., 21:00 (CEST)
{{ta}}
Eztet. ;) Való igaz ugyan, hogy a szavazási irányelvek rögzítik, hogy törlésit admin zár le, de ez nem annyira kasztvédelmi okokból van ott, hanem mert törölni is csak admin tud, tehát szerencsésebb, ha nem kerül belső konfliktusba a lezárás a végrehajtással, ráadásul ugye a törlési nem szavazás, hanem megbeszélés (mondja utánam háromszor...). A szavazási irányelvek között is csak hagyományőrzési okokból szerepel. Ettől eltekintve más oka nincs. Az viszont egyértelmű, hogy ha egy törlésin nincs mit lezárni, mert ügy sincs, tehát ha például hülyeségből jelölték, jogsértő vagy azonnali, akkor a felesleges eljárás lezárásához semmi speciális jogosítvány nem kell, csak a fentebb Tgr által vázolt eljárás követése. ;) | Nagy Gömböc hamm! 2009. július 18., 22:25 (CEST)
Hogy mik vannak! És hogy kell vigyázni!
Köszönöm. – Malatinszky vita 2009. július 18., 23:32 (CEST)
Houston, we have a problem!
Komolyan. Napra pontosan 40 éve lépett Neil Armstrong a Holdra. Eddig összesen 12 ember járt a Holdon, gondoltam megnézem mit találok a Wikipédián róluk. A semminél kicsit többre gondoltam. Négyüknek még ugyanis szócikke sincsen: David Scott, James Irwin, Eugene Cernan, Harrison Schmitt. Nagy reccs vita 2009. július 20., 00:51 (CEST)
- A "Kért cikkek" oldalára vésd fel a többi közé, nem ide tartozik. misibacsi*üzenet 2009. július 20., 11:59 (CEST)
- Én meg feszt azon gondolkodom, hogy hol kezdődik „a semminél kicsit több” Trollországban? Pasztilla 2009. július 20., 14:41 (CEST)
Van egy összefoglaló szócikkünk: Holdraszállások emberrel. – Dencey vita 2009. július 20., 18:36 (CEST)
Interwikilink-kereső wikitool kerestetik
Tud-e valaki olyan eszközről, amely képes megmondani nekem, hogy egy adott wikipédia egy adott kategóriájában és alkategóriáiban lévő szócikkek közül melyikben szerepel [[hu: hivatkozás? Kösz. Pasztilla 2009. július 20., 13:18 (CEST)
Pywikipediabot? Ez egy sima regexp keresés egy kategóriában, talán a replace.py tud ilyet. (Ha nem, akkor kb. öt sorban megírható.) – Tgrvita•IRC•WP•PR 2009. július 20., 19:17 (CEST)
Szennyai
Ehhez én kevés vagyok:(. Valaki rendbe tudná tenni? Megjegyzem, a művésznő nevére 89 találatot adott ki a gugli, hogy abból mennyi a független, nem néztem. Kevés. Felhívnám a figyelmet a díjakra és a filmekre. – Lily15 üzenet 2009. július 20., 18:33 (CEST)
Belefáradtam Szennyaiba.:(( Amit én írtam be, azok valós adatok, de se az Oscar díjra se a Nívó díjra nincs referencia. Vajon miért nem rak ki egy képet magáról és hogy lehet, hogy a saját életrajzát nem ismeri. Nincs szerintem doktorátusa, (Szennyai Mária szociális munkás találatokat hagyd ki). – VadszederkeMágika 2009. július 21., 17:46 (CEST)
- Én is láttam, de nem volt kedvem végigbogarászni:). – Lily15 üzenet 2009. július 22., 13:22 (CEST)
- Megnyírbáltam. Amire nem volt forrás, kivettem. Valamint kivettem a Szomszédok 1245. részét is. – Lily15 üzenet 2009. július 22., 13:32 (CEST)
Memento Park, vagy Szoborpark?
Perpill párhuzamos univerzum van fennforgásban! :) Azaz van egy Memento Park (angolul is: en:Memento Park) illetve van egy Szoborpark is (erre átirányításként a Szoborpark Múzeum). Kérdés: melyik a neve (vagyis milyen néven szerepeljen)? Ha megvan a megoldás, akkor ahhoz kell igazítani a többi wikin is létező lapokat. – Vince blabla :-) 2009. július 21., 17:48 (CEST)
A honlapjukon, ami egyaránt elérhető a www.szoborpark.hu és a www.mementopark.hu címen, magyarul és angolul is Memento Park Budapest néven futnak, bár a GYIK/FAQ oldalon Szoborpark/Statue Park néven emlegetik magukat. Ennek a lapnak [2] az alapján úgy tűnik, a Szoborpark volt az eredeti intézmény, ami aztán kibővült (vagy kibővülni készül) újabb objektumokkal, és az egész komplexum neve Memento Park. Én ezért úgy gondolom, a Memento Park kéne legyen a főcikk és a Szoborpark az átirányítás. – Malatinszky vita 2009. július 21., 18:23 (CEST)
Őrület:)
Újabb felajánlásom a nagyérdeműnek: nincs véletlenül kedve valakinek elmerülni a pokol népünk múltjának legmélyebb bugyraiban, és rendbeszedni ezt. Már ha egyáltalán érdemes rá. Jó dolog ez a járőrözés. Olyanokat megtudok, hogy csak na.– Lily15 üzenet 2009. július 22., 13:37 (CEST)
- Ezt a
baromsremek ciket már én is láttam. Belenézek. Ha nem jönnék vissza fél 7-re... ;)) – eLVe kedvesS(z)avak 2009. július 22., 13:57 (CEST)
Megnéztem. Anyira zűrzavaros, áttekinthetetlen és értelmetlen, hogy én feltenném törlésre. Ezt senki nem fogja kijavítani, mert nem lehet. Ezek az infók maradjanak csak a honlapjukon. Nem kell ide baromság-reklám. Ráad a cikket analfabéta hívek írják álneveken. Apróság: „Életében, tanításában és gyógyításában nagy fordulatot jelentett, hogy elvált első feleségétől és feleségül vette Magyar Ildikót. Tanításainak tartalma ez után jelentősen megváltozott. ... 2004 környékétől kezdve Magyar Ildikó hatására nagy változáson esett át Kovács Magyar András eszmevilága. Magyar Ildikó bevezette a médiumitás világába és attól kezdve a szellemvilággal folytatott beszélgetések, a Magyar Ildikóval közösen kapott üzenetek formálják Kovács Magyar András előadásainak tartalmát, ezek kerültek a középpontba.” -- Tehát a valódi vezető az asszony. Nos, hogy legyen? – eLVe kedvesS(z)avak 2009. július 22., 14:22 (CEST)
- Kovács Magyar András egy közönséges epigon, méghozzá a rosszabb fajta. Többrétűen dokumentálható, hogy még 1990-ben, az MSZP OV tagjaként beterjesztettem javaslatomat az Első Magyar Sámánista Egyház (EMSE) megalapítására. Egyúttal javasoltam, hogy a párt testületileg lépjen be az új felekezetbe. A magyar néplélek (szellem) legmélyebb sajtosságait kifejező, éves ünnepünket augusztus 20-án tartottuk volna. A szertartás lényege szerint a fősámán ilyenkor fellépett volna a Parlament előtt felállított emelvényre, elévezették volna a fehér lovat, és a sámán ünnepélyesen átesett volna a ló túlsó oldalára.
- Javaslatomat elvetették; az epigon törlésével egyetértek:
P/c vita 2009. július 22., 14:43 (CEST)
Ha ezt Vágó István látná :-DD – Tgrvita•IRC•WP•PR 2009. július 22., 15:14 (CEST)
A szerkesztéseid akkor jelennek meg a rögzített változatban…
Elég humoros ez így; főleg azoknál a lapoknál, amiket csak én szerkesztek. De bizonyára van vmi értelme ennek a rendszernek, csak én nem látom.
Egyre gyakrabban érzem úgy, hogy bután fogok meghalni:
P/c vita 2009. július 22., 16:50 (CEST)
Értelme van (lásd a Jelölt lapváltozatok oldalt), csak mostanában nem igazán működik. – Tgrvita•IRC•WP•PR 2009. július 23., 00:57 (CEST)
Idegen szavak
Sziasztok. Nemrég írtam pár szócikket. Egy-két német eredetű szó jelentését írtam meg. Félreértés ne essék nem német szavakat fordítottam le magyarra, hanem idegen eredetű ma már magyar szavak jelentéséről írtam. Hkoala rátette a /Wikiszótárba bemásolandó és utána törlendő/ sablont. Azt szeretném kérdezni, hogy ez így szabályos e. Nem zavar, hogy a cikkek átkerülnek más helyre, csak azért kérdezem, mert a Kóser szócikk maradhatott. Üdv– Croom vita 2009. július 23., 15:28 (CEST)
- Nem tudom, milyen szócikkekről van szó, úgyhogy csak alapelvfektetek saját szakállra. Nagyban függ a válasz attól, hogy az adott szóhoz fűződő információk túlmehetnek-e a szómagyarázat körén, azaz egy enciklopédiában nem a szó a lényeges, hanem az általa leírt tárgy vagy jelenség, és egy enciklopédiában a felteendő kérdés az, létezik-e ehhez a tárgyhoz vagy jelenséghez fűződő enciklopédikus tartalom. A második kérdés az, hogy az adott tárgy/jelenség leírására, megnevezésére éppen az a szó a legszabatosabb, legköznyelvibb és legdirektebb-e. Azaz, ha az adott szó mondjuk a konstábler, van helye egy enciklopédiában, mert általa a szómagyarázaton túlmenően bemutatható a 19. századi városi csendbiztosság intézménye és történelme, ha a szó a sparhelt, akkor is helye lehet, hiszen egy sor technika- és művelődéstörténeti, néprajzi információ kötődik ehhez a sajátos tűzhelytípushoz. Vannak viszont olyan szavak, amelyek tipikusan szótári bejegyzések, mert a szó jelentésén, eredetén, stilisztikai és hangulati értékén túl semmit nem tudunk róluk mondani, pontosabban az enciklopédikus tartalommal feltölthető kifejezést kell megtalálnunk helyette (eszcájg helyett evőeszköz, a gurtni helyett heveder, de sőt, a sparhelt helyett takaréktűzhely), ebben az esetben a német szavak az egy adott tárgy, jelenség leírására használt elsődleges szó vagy kifejezés redirektjei leendenek, és természetesen a fő szócikkben helyet kaphat az esetleges szinonimák etimológiai magyarázata. Pasztilla 2009. július 23., 15:54 (CEST)
- ezek a kérdéses szócikkek– Istvánka posta 2009. július 23., 15:56 (CEST)
- Kösz. Szerintem:
- Abbau: wikiszótár, különösen, hogy több dolgot is leír. Hasonló ez a hajdanvolt csatorna szócikkhez, amiben minden össze volt hordva, aminek a magyar csatorna szóhoz bármi köze van, a tengerszorosoktól a kardok vércsatornáin át a telekommunikációig. Enciklopédikus szempontból ezeket a leírt jelenség szerint szét kellett darabolni külön szócikkekbe.
- Abblende: szerintem maradjon, mert legalábbis egyik jelentésében nem kiváltható szakkifejezés, amelyhez enciklopédikus információk is fűzhetőek.
- Abdamf: Wikiszótár, egy majdani fáradt gőz szócikk redirektje lehetne.
Ugyanakkor semmi akadálya egy Német eredetű magyar szavak listája szócikknek, amelyben ezek a kifejezések és kétsoros definícióik is elférnek. Pasztilla 2009. július 23., 16:13 (CEST)
- Köszönöm. Az álláspontokat tudomásul vettem. A szócikkeket úgy alakítom tovább. Abblende marad, a többi meg szótár. Üdv– Croom vita 2009. július 23., 20:45 (CEST)
Dovcsák Antal
A Dovcsák Antal és a Magyarország kormányfőinek listája című cikkekben egyaránt az szerepel, hogy Dovcsák 1919. június 24-től augusztus 1-ig 7 napon át volt miniszterelnök (vagyis a Forradalmi Kormányzótanács elnöke). Mármost hacsak nem volt a Tanácsköztársaság alatt forradalmi naptárreform, akkor persze világos, hogy június 24. és augusztus 1. között nem hét nap telt el. A Dovcsák-cikket elolvasva valószínűnek tűnik, hogy igazából július 24-én lett kormányfő, de azt is el tudom képzelni, hogy valóban június 24-től augusztus 1-ig volt, és a 7 napról szóló adat a helytelen. Sajnos nem találok semmi megbízható forrást (a Magyarországi Tanácsköztársaság cikk meg se említi Dovcsákot). Ha valaki elő tud ásni valami tisztességes leírást, kérem tegye rendbe ezt a két cikket (meg esetleg egészítse ki a harmadikat). Köszönöm.
– Malatinszky vita 2009. július 23., 16:54 (CEST)
- Nem ástam bele magam, de egyszeri megnézés alapján úgy fest, hogy nem volt ő kormányfő, akárhány napig sem.
- „Dovcsák Antal. […] 1919. jún. 24. – aug. 1. között a Forradalmi Kormányzótanács elnökh.; ebben a minőségében 1919. jún. 29-től aug. 1-jéig a Népgazd. Tanács III. (ipari termelési) főosztályának vezetője és a kormányzótanácsban képviselője.”
- Viszont:
- „Garbai Sándor. […] A Tanácsköztársaság idején, 1919. márc. 21. – aug. 1. között a Forradalmi Kormányzótanács (kormány) elnöke, e minőségében egyúttal jún. 24-től a Szövetséges Központi Bizottság elnöke és jún. 29-től a Népgazd. Tanács VIII. (középítési) főosztályának vezetője.”
- Új magyar életrajzi lexikon II. (D–Gy). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2001. 238., 922. o. ISBN 963-547-414-8
Mivel a Dovcsák-szócikk forrás híján volt, azonkívül Garbai kormányfőségét több forrás is 1919. augusztus 1-jéig keltezi, és Dovcsákot a kormányfőlistába anon szúrta be, ahhoz viszont nem volt esze, hogy az egy sorral feljebb lévő Garbai mandátumát lerövidítse, szóval mindezért bátor szerkesztőként kitöröltem Dovcsák kormányfői említését mindenhonnan.
Megjegyzem, anonunknak vannak még rejtett tartalékai, egy svunggal betette Pattantyús-Ábrahámot is ugyanarra az időszakra kormányfőnek. Valamint van még egy négynapos kormányfője, Récsey Ádám személyében. A fentiek fényében ezeket sem ártana ellenőrizni. Pasztilla 2009. július 23., 21:21 (CEST)
Üres kategória
Mi a szokásos eljárás az üres kategóriákkal kapcsolatban? Én azonnali sablont tettem a Kitalált tigrisek kategóriára, de egyrészt nem is tudom, hogy ezt kell-e csinálni, másrészt olyan furcsán jelenik meg az Azonnali törlésre váró lapok között.
– Malatinszky vita 2009. július 24., 22:03 (CEST)
- Ha nem is lesz használva a kategória, akkor teljesen jó. – Hunyadym Vita 2009. július 24., 22:06 (CEST)
Kutyabaj
Tanácstalan vagyok, na. Átnéztem a kutyafajták szócikkeinek egy részét, és rengeteg összeollózott vagy bizonytalan eredetű szöveget találtam. Jogsértőre és későbbi törlésre feltenni őket fáj a szívem, a másik lehetőség a {{Nincs folyószöveg}} sablon használata a kutyafajták sablonja mellett. Mit tegyek? – Lily15 üzenet 2009. július 25., 17:05 (CEST)
- Sebaj. Egyszer én is végigcsináltam ugyanezt a kutyás cikkekkel, mint amit te ma. A kutyás szócikkek egy része másolmány más honlapokról, de fordítva is igaz, egyes kennelek tulajdonosai a Wikipédiából írták meg honlapjukat. Más kenneltulajdonosok a saját honlapjuk tartalmát töltötték fel a Wikire reklámcélzattal. Én is sajnáltam a szócikkeket, mert szerintem fontosak, ezért egyes esetekben csak az infoboxot hagytam meg. Végül is feladtam a kutyás cikkek alakítgatását, mert szélmalomharcnak véltem. Csigabiitt a házam 2009. július 25., 17:11 (CEST)
- Viszont ha meghagyom a sablont, és kitörlöm a szöveget, akkor a tiszta lappal induló szócikkeket könnyebb ellenőrizni. Így viszont volt olyan lap, ahova négy helyről másolgatta össze pár szerkesztő a szöveget, azt se tudtam, melyik url-t tegyem a jogsértő sablonba. – Lily15 üzenet 2009. július 25., 17:19 (CEST)
- Teljesen igazad van. Nálam ez volt az a pont, ahol feladtam. Itt van egy korábbi megbeszélés ezzel kapcsolatban. Csigabiitt a házam 2009. július 25., 17:23 (CEST)
Véleménykérés:Fehér Zoltán
Wikipédia:Szerkesztők véleményezése/Fehér Zoltán– Istvánka posta 2009. július 27., 13:20 (CEST)
Nézzetek rá erre
Sziasztok! NÉzzetek rá erre legyetek szívesek: Wikipédia:Javaslatok kiemelt szócikk státusz megvonására. Köszönöm. Szajci reci 2009. július 29., 07:13 (CEST)
Keresztnevek megtekintése
Hogyan tudnám megkérni a járőröket úgy zusammen, hogy NE tekintsék meg a keresztneveket, különösen, ami Encsimanóka legutóbbi szerkesztéseit illeti? Ugyanis én szeretném megtekinteni őket... Oka a kérésemnek: már több, mint 1 hónapja a nevekkel vacakolok, és tegnap végre elkezdtem forrásolni is őket a Ladó utónévkönyv alapján. Múlt héten azonban wikiszabin voltam, és mikor visszajöttem, azt láttam, hogy Encsimanóka is elkezdett pluszjelentéseket beírogatni a nevekhez, és amikor rákérdeztem, hogy milyen forrás alapján, akkor egy másik könyvet nevezett meg. Ekkor persze kértem, hogy tüntesse fel forrásként, amit egy-két helyen meg is tett. A lényeg, hogy vannak eltérések a két könyv között a nevek értelmezése kapcsán, ami nem baj, csak szeretném, ha ez a <ref>-ekben megjelenne. De azt csak úgy tudom meg, hogy Encsimanóka-forrása-féle értelmezés, vagy valami korábbi hülyeség, ha látom, hogy még X darab változtatást kell ellenőrizni, mivel az utóbbi időben csak E.manóka szerkesztett bele a keresztnevekbe (meg Ferká, de ő híresemberek millióit írta bele a cikkekbe). Persze megnézhetném a laptörit, de ne kelljen már több, mint 1000 (sőt, talán 2000+) cikk laptörijét is átnézni, elég magukat a cikkeket. – Perfectmiss vita 2009. július 29., 08:43 (CEST)
- Részemről rendben– Lily15 üzenet 2009. július 29., 09:03 (CEST)
- Indokoltnak tartom a kérést, a magam részéről eleget teszek ennek.
- Egyébként: miért nincs az FV járőröknek külön üzenőfala? Ez az üzenet pl. ott nagyon hasznos lenne. A külön lapot mindegyik FV bukmarkolná, tehát bizton értesülne a hasonló közlésekről. És magunk között az sem ártana, ha az FV-k is konzultálnának néha egymással és ez hozzájárulhatna az egységes gyakorlathoz.
- Pl. egységes szóhasználatot eredményezne, ha a "pilóta" szót mindenki átcserélné "autóversenyzőre", ha nem légijármű vezetőjéről van szó. Sztem törekedni kellene a zsargon (mint itt a pióta) minimálisra szorítására.--Linkoman vita 2009. július 29., 11:23 (CEST)
- Wikipédia:Járőrök üzenőfala, hogy Linkoman egyik kérése máris teljesüljön – Crimea vita 2009. július 29., 11:34 (CEST)
Kapcsolódó változtatások? – Tgrvita•IRC•WP•PR 2009. július 29., 11:47 (CEST)
- Kipróbáltam, nem teljesen korrekt. Nem mutat meg minden változást. – Perfectmiss vita 2009. július 31., 11:54 (CEST)
Derüljetek!
Kínai régészek 100 méter mélyen 1000 éves rézszálakat találtak, és arra a következtetésre jutottak, hogy az 1000 éve élt őseik már kiépítették a telefonhálózatot.
Természetesen az oroszok sem szerettek volna lemaradni. Hetekkel később szenzációs hírt közöltek az orosz lapok:
'Orosz tudósok 200 méter mélyen 2000 éves üvegszálas kábelmaradványokat tártak fel, és arra a következtetésre jutottak, hogy a 2000 éve élt őseik már optikai kábelt használtak. 1000 évvel az elott, hogy a kínaiaknak telefonjuk lett volna.'
Egy héttel késöbb újabb hír az újságokban:
'Magyar tudósok 500 méter mélyre ástak le, de az égvilágon semmit nem találtak. Arra a következtetésre jutottak, hogy az őseik már 5000 éve is wireless kommunikáltak.'
- És természetesen wireless wikiztek... – OrsolyaVirágHardCandy 2009. július 30., 08:49 (CEST)
- Naná hogy mi találtuk ki a virtuális enciklopédiát! L András vita 2009. július 30., 20:55 (CEST)
– eLVe kedvesS(z)avak 2009. augusztus 1., 06:04 (CEST)
kiemelt cikkek
Szükségem volna egy olyan listára, mint a metában, hogy az adott wikiben hány szócikk van, csak itt a kiemelt száma szerepelne. Van ilyen lista? Ha esetleg nincs, valaki írna a metawikire, hogy gyűjtsék össze, mert kíváncsi lennék rá. Ki tudna nekem segíteni ebben? Szajci reci 2009. július 30., 21:12 (CEST)
Lista nem tudom, van-e, de a Kategória:Kiemelt cikkek interwikilinkjein keresztül könnyen összegyűjthető. – Tgrvita•IRC•WP•PR 2009. július 30., 22:46 (CEST)
Köszi, csak jó lenne, ha a metawikin is lenne egy ilyen, ami állandóan frissülne. Nem lehet elintézni valahogy? Szajci reci 2009. július 31., 08:05 (CEST)
- Szerintem írj Dorgannak, egy stew talán el tudja vhogy intézni! – OrsolyaVirágHardCandy 2009. július 31., 08:34 (CEST)
Bottal. – Tgrvita•IRC•WP•PR 2009. augusztus 1., 20:52 (CEST)
Jogsértés userlapon
Szerkesztő:Allatokvilaga szekesztői lapja tökéletes példája a copypaste-nek. Ez a szócikk-névtérben jogsértőnek számít. Itt mi a helyzet? (A név egyébként ismerősen hangzik számomra, de lehet, hogy csak a véletlenek egybeesése?) Csigabiitt a házam 2009. augusztus 1., 10:04 (CEST)
- Ugyanannak, nem? Nekem még a cikk is ismerős. ;) – eLVe kedvesS(z)avak 2009. augusztus 1., 10:33 (CEST)
- Arra gondolsz, hogy kedves ismerősünk a macskák után rávetette magát a kutyákra? – Lily15 üzenet 2009. augusztus 1., 10:35 (CEST)
- Ezt nem tom, de már ha azt látom, hogy macska, kutya vagy állat, kisebb idegrángásom lesz. Amúgy mintha pár „rutinosabb” szerkesztő ezt a megoldást kedvelné, hátha onnan nem lesz törölve. – eLVe kedvesS(z)avak 2009. augusztus 1., 10:42 (CEST)
Minden Wikipédia-oldal CC-BY-SA alatt van, ha a szöveg máshonnan származik, és a szerzője nem adott erre engedélyt, akkor jogsértő. – Tgrvita•IRC•WP•PR 2009. augusztus 1., 10:39 (CEST)
- Lily15: arra. Megy is a jogsértő sablon. Igen ám, de a userlap nem kerülhet törlésre, csak a tartalma. Csigabiitt a házam 2009. augusztus 1., 10:40 (CEST)
Egy jogi jellegű kérdés: törölhetek-e valamit egy másik szerkesztő userlapjáról, még ha a tartalom jogsértő is? Csigabiitt a házam 2009. augusztus 1., 10:50 (CEST)
Salamoni(?) döntést hoztam: nem töröltem, hanem ezzel az izével: <!----> láthatatlanná tettem, így a böngészők nem találják meg. Így ha akar rajta dolgozni, dolgozzon, de mást nem zavar. – Lily15 üzenet 2009. augusztus 1., 11:05 (CEST)
Derüljetek! – π
„ | Magyarország végre lekerült a korrupciótól legjobban sújtott országok listájáról. Nem volt egyszerű, de egy ilyen nagy eredmény minden pénzt megér! | ” |
– (Ismeretlen korrumpátor) |
- Előbb-utóbb mindenkiderül. L András vita 2009. augusztus 1., 22:59 (CEST)
Közel 3 millió angol wiki cikk!
Ezzel szemben a magyar wiki sehol sem tart. MTA doktorok nagy részéről még szócikk sincs. Forrasnyelo vita 2009. július 31., 22:29 (CEST)
- Ja hát persze. Az angol világnyelv, több tucat országból írnak bele naponta! Sokkal több szerkesztője van, de azonkívül a legtöbb hülyeséget az angol wiki írja. [törölt kép] DoncseczTöj njaš znán. 2009. augusztus 2., 14:55 (CEST)
- Muszáj mindig etetned ezeket a trollokat? qcz [Dani] デスノート 2009. augusztus 2., 15:17 (CEST)
- Fog még ő egyáltalán írni? Talán csak hülyének néz minket, hogy majd elkezdünk tömegtermelésbe, miután felvilágosítást adott az angol wiki cikkeinek a számáról. [törölt kép] DoncseczTöj njaš znán. 2009. augusztus 2., 15:34 (CEST)
- Nem az a lényeg, hogy fog-e még írni. Hanem az, hogy mindenki poénként vette a dolgot, csak te voltál képes kötekedő módon visszaírni neki. (Ráadásul utólag, közvetlenül az írása alá, hogy ha nem akarná, akkor is észrevegye.) qcz [Dani] デスノート 2009. augusztus 2., 15:42 (CEST)
- Az én válaszom nem kötekedés. Minek kell az orrunk alá dörgölni ezt? Mi nem amerikaiak, meg angolok vagyunk, azok mindent nyomnak dögivel. [törölt kép] DoncseczTöj njaš znán. 2009. augusztus 2., 16:42 (CEST)
- Ja hát persze. Az angol világnyelv, több tucat országból írnak bele naponta! Sokkal több szerkesztője van, de azonkívül a legtöbb hülyeséget az angol wiki írja. [törölt kép] DoncseczTöj njaš znán. 2009. augusztus 2., 14:55 (CEST)
- qcz [Dani] デスノート 2009. július 31., 22:42 (CEST)
- Hát igen. Én is le vagyok sújtva, megyek is Tökön szúrni magam. :-( – Zimmy 2009. július 31., 22:46 (CEST)
- Szegény Zimmyné... Cassandro Ħelyi vita 2009. július 31., 22:51 (CEST)
- Legalább egy gonddal kevesebb... Nincs az a nagy macera! – Zimmy 2009. július 31., 22:56 (CEST)
- Tökönszúrásról jutott eszembe Zelk Zoltán kevéssé ismert verse, amelyet idős korában, egy komplikált urológiai műtét után írt:
- Prosztatám az asztalon
- Most már aztán b@szhatom.
- Komolyan az ő verse :) Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. július 31., 23:14 (CEST)
Határozottan felháborítónak tartom, hogy 200 aktív magyar wikipédista nem tud annyi cikket írni, mint 147 000 aktív angolul tudó felhasználó az enwikin! Vérlázító! Pedig olyan szorgalmas szerkesztőink vannak mint Forrasnyelo, aki napjaban 0 azaz kereken nulla darab cikkel igyekszik behozni a az angol wikihez képest a lemaradást! Le a csigalassú magyar wikipédiával! Kitüntetést a szorgalom hősének, Forrasnyelonek! Munkásérdemrendet neki!!! És szégyeljje magát a sok lusta disznó szerkesztő, hogy nincs milliós cikk itt! Pffüüüüjj! – Timish levélboksz 2009. július 31., 23:24 (CEST)
- Hát az tényleg ciki, hogy 1 év alatt csak 30%-kal tudtuk növelni az össz szócikkszámot... Megyek, meg is mosom az arcom annyira ég... – OrsolyaVirágHardCandy 2009. július 31., 23:35 (CEST)
Basszus, ezt a statisztikát nem is láttam, az angolon többen vannak regisztrálva, mint Magyarország teljes lakossága :O – Alensha sms 2009. július 31., 23:43 (CEST)
Átmegyek az ürdüng ügyvédjébe (kezdődő szakmai ártalom): azért ne ünnepeltessük nagyon magunkat. Jó úton vagyunk, de messze nem üdvös még a helyzet. Egyes területeken vagy borzalom az egész, vagy nincs gyakorlatilag semmi. Van még hova fejlődni, trollok ide vagy oda... Cassandro Ħelyi vita 2009. július 31., 23:48 (CEST)
- Ez az írás- és olvasástudatlan jóember ötnaponta megjelenik más-más júzernévvel, és mindig ugyanez a baja, még a szórend is ugyanaz, hogy ti. nincsenek akadémikus- meg tudósszócikkek, kicsit aggódom is a mentális állapotáért. Viszont, én pont azután kezdtem el akadémikusszócikket írni, amikor harmadszor tette fel ugyanazt a lemezt. Trollanon azóta is folyamatosan ugyanezen pörög, gondoltam is már rá, hogy elgáncsolom, de most inkább azt javasolnám neki, hogy váltson csatornát, és kezdje el szajkózni valami más témakör hiányosságait, hátha egyszer valakinek abból lesz elege és nekiáll megírni őket. Mert azért van választék triviális hiányosságból. Pasztilla 2009. július 31., 23:51 (CEST)
- Ahelyett, hogy örülnétek, hogy a Wikipédiának az ismeretterjesztési mellett már rehabilitációs funkciója is van. – Tgrvita•IRC•WP•PR 2009. augusztus 1., 10:41 (CEST)
- Milyen igazad van! megyek is jelentkezem klinikai pszichológia szakra, hogy szaképzetten tudjam gondozni a bentlakókat :DDD – Timish levélboksz 2009. augusztus 1., 13:11 (CEST)
- Ahelyett, hogy örülnétek, hogy a Wikipédiának az ismeretterjesztési mellett már rehabilitációs funkciója is van. – Tgrvita•IRC•WP•PR 2009. augusztus 1., 10:41 (CEST)
én is megyek arcot mosni :) – Einstein2 blablabla, és más zagyvaságok 2009. augusztus 1., 18:54 (CEST)
- Megmostam... – Einstein2 blablabla, és más zagyvaságok 2009. augusztus 1., 18:56 (CEST)
- Ügyes vagy, Aranyom! – OrsolyaVirágHardCandy 2009. augusztus 1., 19:13 (CEST)
Szerintem is szép a szócikkíró munkaversenyben elért nemzetközi helyezésünk, de én azért jobban örülnék, ha valamilyen minőségi kritériumok alapján kerülnénk az élmezőnybe. Vagy mondjuk magyarról fordítanának angolra cikkeket annak teljessége és tökéletessége miatt, és nem fordítva. . Sajnos sokan egy cikk kibővítését, átdolgozását nem tartják elég elegánsnak, vagy nem tudom mi az oka, de inkább új cikkek születnek kevésbé keresett témákról, mint feljavítanának egy keresetebbet. Ráadásul a kiemelési eljárásnak sincs meg a presztizse. De ez egy más téma.... Ogodej Box 2009. augusztus 1., 20:47 (CEST)
Verseny van? Hát én nem nagyon szeretem ezt az arccal a vasút felé típusú, sztahanovi jellegű dolgot. Annyi, amennyi - nem mindegy? Ennyire jutottunk, ez van nekünk, és legyünk büszkék arra, amink van, a hiányosságokat meg lassanként javítsuk ki. L András vita 2009. augusztus 1., 20:53 (CEST)
- A minőségi kritériumok alapján az élmezőnyhöz tartozunk. Ennek a táblázatnak az utolsó, „depth” oszlopa egyfajta minőségi jelzőszám (magyarázat a felette látható „Notes” szakaszban). Ebből a szempontból igenis előkelő helyen állunk. Ha figyelembe vesszük (aktív) szerkesztőink számát, akkor semmi okunk nincs a szégyenkezésre. Csigabiitt a házam 2009. augusztus 1., 21:00 (CEST)
- WOW!– OrsolyaVirágHardCandy 2009. augusztus 1., 22:31 (CEST)
- Re L András: én sem szeretem az ilyet, azért vetettem így fel . Csigabi: Ezt a táblázatot nem ismertem, kösz, de azért van itt még bőven tennivaló... Ogodej Box 2009. augusztus 2., 08:23 (CEST)
Ogodej: Igazad van, tennivaló még van bőven, dolgozunk is rajta. Itt van még egy táblázat, lehet, hogy egy páran ezt sem ismeritek. Ez a táblázat a minden Wikipédiában elvárt 1000 szócikk alapján állít fel egy minőségi rangsort. Jól látható, hogy itt sincs okunk panaszra, annak ellenére, hogy az elvárt szócikkek közül 50 (látszólag) nem készült el. Ez egy másik kérdéskör, melyet meg kellene oldanunk. Valóban van ezen a listán olyan szócikk, mely még megírásra vár, de van olyan is, mely elkészült, csak éppen a lista számára nem látható. Most csak egy párat említek, kérem a hozzáértőket, hogy próbálják az interwiki káoszt rendbetenni.
- en:Gautama Buddha. Nekünk van Buddha szócikkünk, ám ennek interwikije mégcsak nem is a en:Buddhism-ra, hanem a en:Buddhahood-ra mutat. Mivel ehhez a területhez nem értek, nem merem megkísérelni a javítást.
- Hasonló a helyzet a en:Pig magyar megfelelőjével,
- és a en:Stone Age szócikkel. A mi Kőkorszak-unk a en:Paleolithic-re mutat, mely a mi Paleolitikumunkra, mely viszont egy átirányítás a Kőkorszakra.
- És a maradék 47 szócikk között is lehet még hasonló kavarás. Csigabiitt a házam 2009. augusztus 2., 10:58 (CEST)
Ezt az MTA-tagos idiótát nem lehetne egy range blokkal kilőni egy hónapra? Az ezalatt ártatlanul blokkoltak majd szólnak és őket egyesével fel lehet oldani. – Vince blabla :-) 2009. augusztus 2., 13:00 (CEST)
Re: Csigabi: Hát én is azon vagyok, csak néha elkeseredem, hogy egy szócikk megírsához 5-6 másikat rendbe kell tenni. Az olyan szép dolog, hogy van a részletekről szócikk, amire bővebben sablonnal lehet hivatkozni, aztán kiderül, hogy a bővebben az kevesebb mnt a fő szócikk összefoglaló szakasza. A buddhizmus nagy részét én írtam, az eredeti szánalmas volt, a Buddha cikkhez viszont még nem nyúltam, mivel a keleti vallások közül a hinduizmust, taoizmust, iszlámot is újra kellett írni hasonló okok miatt. És az még a jobbik eset, ha csonk vagy szubcsonk lenne a bővítendő cikk, de sokszor félrevezető, forráshiányos, szvsz butaságok halmaza rossz, általános iskolában sem elfogadható fogalmazványokkal. (azért élvezettel olvastam igazán kiváló cikkeket is). Csak azt szeretném ezzel mondani, hogy én sem kibicként kritizálom a minőséget. És ezzel természetesen magamat is kritizálom. Ogodej Box 2009. augusztus 2., 13:58 (CEST)
- Forrásnyelőt meg nem üdvözli senki... OsvátA Palackposta 2009. augusztus 2., 15:02 (CEST)
Örökblokk
Szerkesztő:WBrian örök időkig történő blokkolása kapcsán a következő furcsaságra figyeltem fel. A blokk szövege: „Szerkesztési jogaidat destruktív szerkesztéseid miatt örökre felfüggesztettük. Ha szeretnél érdemben hozzájárulni az enciklopédia fejlesztéséhez, megteheted a blokk lejárta után, addig azonban ne szerkessz, mert ilyenkor a blokk automatikusan meghosszabbodik!” Mi van még az öröklét után???? Nem lehetne ezen a szövegen változtatni? BTW: a zoknibáb, vagy a zoknibábot létrehozó személy érdemli az örökblokkot? Csigabiitt a házam 2009. augusztus 1., 12:35 (CEST)
A zoknibábozás önmagában nem indok se örök-, se másmilyen blokkra (bár nem nézzük jó szemmel). De ha valaki a zokniját a rá kivetett blokk indokául szolgáló ártalmas tevékenység folytatására használja, akkor azt a zoknit ki kell zárni. – Winston vita 2009. augusztus 1., 12:40 (CEST)
Ezt eddig nem is vettem észre, pedig nagyon jó! (Látszik, hogy nem adtam még örökblokkot.) Szerintem maradjon így, biztos ami biztos :) Pl. a bíróságok egy 80 éves embernek is bátran adnak 140 év börtönbüntetést, ki tudja, mit hoz a jövő… Bár még a végtelen=(végtelen+1) azonosságot sem sikerült teljesen feldolgoznom. Samat üzenetrögzítő 2009. augusztus 1., 13:02 (CEST)
- Vagy 10 000 évet [3] – Hunyadym Vita 2009. augusztus 1., 13:23 (CEST)
- Samatnak a végtelen=(végtelen+1) mellé: 0,999…. Csigabiitt a házam 2009. augusztus 1., 18:22 (CEST)
Erről már volt szó emlékeim szerint, ez egyike azoknak a dolgoknak, ami egyszerűen így alakultak, hagyományosan így vannak, és nem kell foglalkozni velük. :-) Csak halkan mondom, hogy ennek a mondatnak egyedül az örökblokk esetében van értelme, ugyanis itt poénos, más esetben viszont egyszerűen nem igaz. Nem is tudom, hogy lehet blokk alatt szerkeszteni. Viszont blöffnek tűrhető. Bináris ide 2009. augusztus 2., 18:11 (CEST)
- Pedig lehetséges. Éppen a fent említett szerkesztővel történt, hogy a blokk alatt a bevallott zoknija nevén szerkesztett. A blokk, ha nem is automatikusan, de meghosszabbíttatott. Csigabiitt a házam 2009. augusztus 2., 20:27 (CEST)
- Arról tudok, de az manuális volt. Ezért mondom, hogy blöff. :-) Bináris ide 2009. augusztus 2., 20:29 (CEST)
- A hosszabbodás automatikus része az automatikus IP-blokkra vonatkozott. --Dami vita 2009. augusztus 2., 21:43 (CEST)
- Arról tudok, de az manuális volt. Ezért mondom, hogy blöff. :-) Bináris ide 2009. augusztus 2., 20:29 (CEST)
Derüljetek2!
A szócikkek számát tekintve ezekben a percekben utolértük a cseh wikit, a jelenlegi tempóval haladva pár héten belül a törököt is. Csigabiitt a házam 2009. július 30., 19:00 (CEST)
- És ha befogjuk őket, de nem eresztenek??– Lily15 üzenet 2009. július 30., 19:01 (CEST)
- Csehet fogtunk? Vagy törökül állunk? Csigabiitt a házam 2009. július 30., 19:02 (CEST)
VC-s barna ökörszemével pedig már orrhosszal vezetünk. Csigabiitt a házam 2009. július 30., 19:04 (CEST)
- És a különbség nőttőn nő! Mostmár kettővel!– Lily15 üzenet 2009. július 30., 19:32 (CEST)
Csak túl ne szárnyaljuk a törököket is, mert kapunk Timishtől! Bináris ide 2009. július 30., 19:51 (CEST)
Az este már vissza is előztek 10 cikkel. Szajci reci 2009. július 31., 08:04 (CEST)
De most (2009. augusztus 1., 19:03 (CEST)) le vannak előzve 64 cikkel :) – Einstein2 blablabla, és más zagyvaságok 2009. augusztus 1., 19:03 (CEST)
- Mdavid89, Dani, Pakos jóvoltából egy nap alatt több, mint 400-zal nőtt szócikkeink száma (lehet, hogy összebeszéltek?), így most már a törököket is megelőztük (Timish!). Köszi nekik. Csigabiitt a házam 2009. augusztus 4., 09:06 (CEST)
Nemnevezetességi sablon
Kollégáim a zűrben! Létezik-e vajon kezdő szerkesztőket figyelmeztető sablonunk, amely röviden és érthetően szólna arról, hogy az általuk létrehozott szócikk tárgyának nevezetesnek kell lennie, és hogy mi fán terem az, és miért baj, ha nem, vagy pedig csak én világosodtam meg a most született A Civitas Fidelissima diskurzusa. (Kulturális, történeti és gazdasági tanulmányok Sopronról) c. cikk kapcsán, amely alig hosszabb a címénél, hogy égbekiáltó szükség lenne egy ilyenre, mert úgy kell, mint most nekem egy kávé; és egyáltalán, miért nem bír ez a Bináris normális hosszúságú mondatokat írni?
Ha van ilyen sablon, mi a becses neve? Ha nincs, érez-e valaki kedvet a megteremtésére?
Bináris ide 2009. augusztus 2., 18:56 (CEST)
Az azért igen kívánatos lenne, hogy aki rátesz egy szubcsonksablont egy jóindulatú kezdő cikkére, az figyelmeztesse mán a szerzőt, ad absurdum dobja meg egy üdvözlősablonnal is, mert abban vannak a linkek, amit el tud olvasni, ha érdekli. Épp az imént láttam néhány újabb példát, hogy csak odavágódott a szubcsonksablon. Bináris ide 2009. augusztus 2., 19:07 (CEST)
- Ebben a kategóriában nincs ilyesmi. Jó ötlet lenne egy ilyen is, mert a rossz próbálkozások egy részét a nem nevezetes alanyok cikkei teszik ki. Peligro (vita) 2009. augusztus 2., 20:26 (CEST)
- Akkor ez most komolyan érdekel. Mikortól üdvözlünk egy új belépőt? Mert már sok megoldást láttam erre, főleg a kivárást. Viszont: Ha az üdvsablont csak azután küldjük rá, hogy töröltük a cikkét, az faramuci. – eLVe kedvesS(z)avak 2009. augusztus 3., 13:58 (CEST)
- Általában első (észrevett) szerkesztésekor szoktunk üdvsablont adni. Mert az is faramuci, hogy sose szerkeszt semmit, de üdvözlősablont kap egyből. Vannak kollegák, akik szerkesztések megtekintésétől függetlenül osztogatják az üdvsablont, aztán az még csak a faramuci, mikor a trágár vandál kapja, és az üdvsablon után a kövi bejegyzés az értesítés blokkolásról :) – Timish levélboksz 2009. augusztus 3., 14:03 (CEST)
- Értem. (a zs-ket átjavítottam sz-ekre:) – eLVe kedvesS(z)avak 2009. augusztus 3., 14:24 (CEST)
- Nem faramuci az attól. Az az optimális, ha nem jelent a törlés semelyik félről előítéletességet, azaz azt kell sugallni, hogy értelmes indokok miatt töröltük a cikket. Egy körültekintően megfogalmazott sablonnál nincs jobb erre - annál is inkább, mert az abban a pillanatban megfogalmazott szöveg nem feltétlenül veszi figyelembe, hogy milyen érzékeny a téma, hisz egy öreg wikis százával jelöli törlésre a cikket, egy újoncnak ez kisebb megrázkódtatással ér fel :) Ezért is jók ezek a specifikus sablonok. Peligro (vita) 2009. augusztus 3., 18:34 (CEST)
- Értem. (a zs-ket átjavítottam sz-ekre:) – eLVe kedvesS(z)avak 2009. augusztus 3., 14:24 (CEST)
- Általában első (észrevett) szerkesztésekor szoktunk üdvsablont adni. Mert az is faramuci, hogy sose szerkeszt semmit, de üdvözlősablont kap egyből. Vannak kollegák, akik szerkesztések megtekintésétől függetlenül osztogatják az üdvsablont, aztán az még csak a faramuci, mikor a trágár vandál kapja, és az üdvsablon után a kövi bejegyzés az értesítés blokkolásról :) – Timish levélboksz 2009. augusztus 3., 14:03 (CEST)
- Akkor ez most komolyan érdekel. Mikortól üdvözlünk egy új belépőt? Mert már sok megoldást láttam erre, főleg a kivárást. Viszont: Ha az üdvsablont csak azután küldjük rá, hogy töröltük a cikkét, az faramuci. – eLVe kedvesS(z)avak 2009. augusztus 3., 13:58 (CEST)
Jeje. Azonkívül már nem egyszer hallom én eztet a furcsaságot az üdvsablon körül, de nem egészen értem, hogy egyesek szerint miféle bajt okoz bárkinek a lelkében, ha kisebb mulasztásairól értesítvén egyszersmind üdvözöljük is. Azért, mert valakinek a munkája nem maradhat meg úgy, ahogy van, már üdvözölni se lehetne? Azt tetszik gondolni, hogy félreérti? Túl van kissé a dolog érzésem szerint spilázódva. Ha magambul indulok ki, akkor is örülnék az üdvözlésnek, ha mellesleg közlik velem, hogy amit csináltam, az ezért meg azért nem jó. Udvarias intésről még nem tetszettek hallani? Azt tetszenek gondolni, hogy ha valaki vét némely általa még nem ismert közösségi szabályok ellen, azt csakis bazmegelve lehetne a tudtára adni, de ha nem is, üdvözlésre ne számítson az ilyen?
Továbbmegyek: azt sem tartom szentséggyalázásnak, ha akár a könnyebb hülyegyerek/vandálokat is üdvözöljük, ezzel mintegy érzékeltetve, hogy a hülyeség nincs ránk hatással, ellenben szívesen látjuk a közreműködőket. Van még kérdés, elvtársak? Ha nincs, rá lehet gyújtani. | Nagy Gömböc hamm! 2009. augusztus 3., 19:57 (CEST)
Mivel most töröltem a {{jogsértő}}
(?) sablonnal ellátott cikkek közül, volt szerencsém észrevenni, hogy sokan lefelejtik felpakolni a WP:C-re őket, így nehézzé teszi megtalálásukat. Amíg nem lesz olyasvalaki, aki a szubcsonkokhoz hasonló botos rendszert vezet be, addig munkánk megkönnyítése érdekében kérek mindenkit, hogy ha másolmányt talál, akkor azt vésse fel a fenti lapra. Köszönöm! Cassandro Ħelyi vita 2009. augusztus 4., 01:56 (CEST)
- (Én voltam, bocs! ) A
{{jogsértő}}
(?) doksijában az áll, hogy a dátumot egy robot írja bele. Ugyanaz nem tudná mindjárt feltenni a WP:C-re is? Sőt! Ha ez egy rejtett kategória lenne, mint az "azonnali törlésre jelölt", akkor teljesen önjáróan menne a dolog a jelenlegi eszközökkel is. Csak a sablonba kell betenni egy plusz kategóriabesorolást. --Bitman vita 2009. augusztus 4., 09:40 (CEST)- Na éppen ez az, hogy ez a botos program nincs meg... Cassandro Ħelyi vita 2009. augusztus 4., 11:17 (CEST)
Broken link
Megesik néha, hogy valaki panaszt emel, mert kitöröltem egy-egy broken linket valamelyik szócikkből. Kérdés: mi a jobb az olvasónak? IMHO a semmibe mutató link egyértelműen rossz. Frusztrálja a nézőt. És azt a benyomást kelti, hogy ez egy elhanyagolt, gagyi oldal/wiki. Ennél nyilván jobb lenne a helyes link. Az lenne a legjobb! Mondjuk érjen a broken link minusz tíz, a helyes meg plusz tíz pontot. Hol helyezkedik el ezen a skálán az, ha nincs semmilyen külső hivatkozás. Triviális, hogy +10-nél kevesebb pontja van. De vajon visszataszítóbb-e −10-nél is? Akik ahhoz ragaszkodnak, hogy ne töröljem ki a rosszat, azok szerint nyilván igen. Szerintem meg nem. És ha −10-ről nem is hozom fel +10-re, csak −3-ra, akkor is javítottam a cikken, nem pedig rontottam. Mit gondoltok erről? --Bitman vita 2009. augusztus 4., 09:35 (CEST)
- Érdekes megközelítés, de van benne ráció. Én idáig úgy gondoltam, hogy nekem segít a piros, mert motivál, hogy javítsam a szócikket oly módon, hogy új szócikkeket hozok létre (kékítek). A kérdés csak az, hogy ha feketén hagyunk egy szócikket (vagyis nem lesz linkelve), akkor később ha valaki megír egy kapcsolódó szócikket, akkor ki fogja végigvezetni, lejavítani a már meglévő szócikkekben, hogy link legyen belső link? (bottal meg lehet csinálni, csak azért van hiba kockázat is)– Kavicsposta 2009. augusztus 4., 11:34 (CEST)
Bocs, talán nem hangsúlyoztam eléggé: az időközben megszűnt külső hivatkozásokról van szó. Azoknak nincs jelzőszíne. --Bitman vita 2009. augusztus 4., 12:25 (CEST)
- Egy ide tartozó hasznos eszköz, amit szerintem nem sokan ismernek a huwikin: Checklinks qcz [Dani] デスノート 2009. augusztus 4., 14:00 (CEST)
Szerintem a sehova nem vezető linkeket ki kell venni a cikkekből. Mi értelme van benne hagyni őket? – Perfectmiss vita 2009. augusztus 4., 14:09 (CEST)
- Van olyan, hogy a cikk forrása volt az adott külső link másik végén, és azóta törlődött. Mert vannak, akik a külső linkekhez teszik a felhasznált weboldalakat. Szalakóta vita 2009. augusztus 4., 18:11 (CEST)
Konstruktív megoldás
Nos, most nincs kedvem bányászni, de találkoztam korábban egy olyan ajánlással, hogy a hibás linkeket ne vegyük ki azonnal, hanem jelöljük meg, és térjünk vissza rájuk később ellenőrizni, hogy rosszak-e még, mert lehet átmeneti zavar is. Azt hiszem, talán a pywikibot hibás linkeket nyomozó moduljának a leírásában lehetett. Ez az egyik. A másik Perfectmiss kérdése: mi értelme meghagyni őket? Huzamosan meghagyni elérhetetlenül semmi értelme. Azonban nekimenni a radírral a dolgoknak a legkönnyebb végükön való megfogása. Hurrá, töröljük ki, nem lesz ott, mindenki elégedett lehet. Ja hogy forrás nélkül maradt a cikk vagy egy része, hogy elveszett néhány állításnak az igazolása?
Szét kell választani a dolgokat: ha csak egy kapcsolódó ajánlott oldalról van szó, azért nem nagy kár. Főleg ha Emma Watson tizenhetedik fanclubjáról van szó, ami már akkor felesleges link volt az első tizenhattal együtt, amikor még működött. De ha forrásértéke van a linknek, akkor nem illik nagybaltával támadni rá.
Szerintem három olyan dolgot kell érdemes feltétlenül megtenni a link jó lelkiismerettel való törlése előtt, ami konstruktívan megoldhatha a problémát:
- Körülnézni a megadott webhelyen, ha egyáltalán még elérhető, hogy nem egyszerű átszervezés történt-e, aminek következtében a régebbi tartalom továbbra is hozzáférhető, csak megváltozott linkeken, új struktúrában. Ugyanis ez a törött linknek a leggyakoribb oka! Ebben a körülnézésben is segít a Google a
site:
kóddal. Pl. aBitman site:hu.wikipedia.org
keresőkifejezés csak a magyar Wikipédián keresi ezt a nemes nevet. Az összetett keresésre kell kattintani, ha valaki nem bírta megjegyezni a varázsszót. Lehet találni jellemző szavakat, kifejezéseket, pl. a rossz link szövegéből. - Ha ott nincs meg, akkor körülnézni az egész neten, hátha azonos tartalommal, azonos vagy hasonló minőségű forrást találunk az állításra.
- Ha még ez sem működik, akkor jön a forrásvadászok végső menedéke, a http://web.archive.org. Ott szépen beírjuk a törött linket, és a laptörténetből kiválasztjuk a dátumot, amikor elhelyezték a szócikkben, és könnyen lehet, hogy lesz nagy csoda!
Sőt: lett is. Éppen a közelmúltban az itt említett módszerekkel (2. és 3.) sikerült megmenteni a Földvár (vitalap | | hivatk | | | | | | | ) szócikkben a Dencey által felfedezett és lazán kitörölt törött forrásokat. Jelentem, a dolog működik.
Ha mindezen próbálkozáson túl vagyunk, akkor lehet, hogy csakugyan amputálni kell a cikk sérült részét. Azonban ha forrásról van szó, ilyenkor is érdemes még a vitalapon leírni, hogy mi történt. Ugyanis így legalább nyoma marad annak, hogy a cikkben foglalt állításnak van forrása, és azt egykor látta valaki. Ha a forrás már nem érhető el, az nem ugyanaz, mint az eleve forrás nélkül beírt állítás! És talán ez lehet az egy értelme annak is, ha mégis bennehagyjuk a linket, hogy mutassa, hogy nem von kisujj aus szopódott az állítás.
Tehát ne feledjétek: három, mint a mesében!
Bináris ide 2009. augusztus 4., 20:28 (CEST)
- Találtam az angol Wikipédiában egy ilyen helyet:
- Federation of Veterinarians in Europe Position Paper: Antibiotic Resistance & Prudent Use of Antibiotics in Veterinary Medicine No longer online
- Tehát bennehagyták a hivatkozást, és megjelölték, hogy Már nem érhető el online.
- Ez felele meg annak, ami Bináris a három mesés lépését átmenetileg megelőzné.
- Karmelaüzenőlap 2009. augusztus 4., 22:19 (CEST)
- Ez nem egy link, hanem egy állásfoglalás. Mármint link egy állásfoglalás internetes változatára. Annyira remélhetőleg senki nem egyszerű, hogy egy alapvetően nem webes forrást kitöröljön csak azért, mert egy ideig a weben is megtalálható volt, de aztán levették onnan. – Tgrvita•IRC•WP•PR 2009. augusztus 5., 00:11 (CEST)
A szép megoldás az lenne, ha mi is elmentenénk minden egyes forrást, mint pl. enwikin a webcitebot. – Tgrvita•IRC•WP•PR 2009. augusztus 5., 00:11 (CEST)
Hungarizmus.info mehet külső hivatkozásba
Datával már vitattuk, ő mondta, hogy hozzam ide, mert el kell némi rendezés. A hungarizmus cikkbe Szerkesztő:Endre László a mai nap beletett egy hungarizmus.info nevű oldalt, amely mint a neve is mutatja, hungarista, azaz szélsőjobboldali lap. Igaz, hogy a kuruc.info cikkében belinkeltük a weboldalt, amely szintén szélsőséges, de a hungarizmus maga egy eszme, s a hungarizmus.info ennek az igazát törekszik bebizonyítani, forráshivatkozásnak nem egészen jó. Data Destroyer szerint a hivatkozásban felsorolt többi oldal szélsőséges beállítottságú, egyebek között a második világháború második világszabadságharcnak tartja, nem tudom mi ellen, de ennek mint tudjuk az a paradoxonja, hogy akik indították, másokat akartak a szabadságuktól megfosztani. [törölt kép] DoncseczTöj njaš znán. 2009. augusztus 4., 19:24 (CEST)
Szerintem a hungarizmus cikk alatti források tartalmuk okán nem igazán használhatóak a magyar wikiben. Én szívem szerint kivenném őket, de ez tipikusan az a dolog, amiben egy személyben senki sem dönthet, ezért nagyon örülnék, ha minél többen jönnének és elmondanák véleményüket pro és kontra egyaránt. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. augusztus 4., 19:45 (CEST)
- ellenzem a hungarista linkek használatát a külső hivatkozások között, ezeknek semmi konkrét közük nincs a szócikkhez, kivéve az Ungváry cikket. Ha szükséges, a szócikk szövegéhez kapcsolódóan jegyzetben lehet rájuk hivatkozni. Amögöttük álló mozgalmakról, ahogy elnézem, úgyis van már külön szócikk. – Zimmy 2009. augusztus 4., 20:03 (CEST)
A kontra már megvolt, akkor jöhet pro. A hungarizmus is egy nézőpont, ami kétségkívül létezik. Függetlenül az értékítéletektől. A cikk a hungarizmusról szól, következésképp külső hivatkozásként ott van a helye a linknek. Ha a link nem lehet ott, akkor magának a cikknek sincs helye, tehát úgy gondolom, vagy a cikkel együtt kell kidobni, vagy maradjon. L András vita 2009. augusztus 4., 20:07 (CEST)
- A külső hivatkozás nem forrás, hanem "lásd még, ha érdekel a téma, itt találsz még adalékot". Itt talán felvonulhatnak a vita nagy pro és kontra képviselői, esetünkben pl. egy hungarista, és egy az ellenes weboldal. Aztán olyasmiket idekeverni teljesen felesleges, hogy ez jó eszme avagy rossz, mert nem befolyásol(hat)ja itteni megjelenésüket. Ez kb. olyan dolog, mintha a processzorok cikkhez adott külső linket ellenezném, mert processzorok képei vannak rajta. Peligro (vita) 2009. augusztus 4., 20:25 (CEST)
- Nincs értelme egy eszmét jónak vagy rossznak beállítani a cikkekben, mert az emberiség folyamatosan kipróbálja őket és aztán elveti. Ma is akadnak, akik pl. a befutógyanús jó eszmét, Jézus szeretet eszméjét tagadják, pedig bennük van. – Dencey vita 2009. augusztus 4., 20:47 (CEST)
- Én nem beszéltem értékítéletről, ezt ne keverjük ide. A szócikk nem róluk szól, említés sem esik benne a mai mozgalmakról. Sőt vannak köztük olyan linkek is, ami szimpla vitafórumok (suttogo.hu), nem valamifajta mozgalom honlapjai. Biztos vagyok benne, hogy még lehetne 10 másik hungarista linket is összeszedni, pedig tudtommal a Wikipédiának nem célja linkgyűjtemény kialakítása. Mint ahogy pl. a Póker cikkből is következetesen kiirtom a semmitmondó linkeket, pedig egy oldalt meg lehetne tölteni velük.
- A külső hivatkozások célja, hogy a témáról bővebb ismereteket szerezzünk. Az említett linkek igen egyoldalúan szolgálják ezt a célt. – Zimmy 2009. augusztus 4., 20:44 (CEST)
- A fórumokat, blogokat ki lehet szedni. L András vita 2009. augusztus 4., 21:03 (CEST)
A jelenlegi külső hivatkozások közül szerintetek melyik(ek) maradjon(maradjanak)? Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. augusztus 4., 21:12 (CEST)
A hungarizmus.info csak egy ernyőszájt, ami összefogja a "minőségi" (=komolyan gondolják és értik is amiről írnak) hungarista portálokat, így a Hungarizmus cikken kívül máshol nincs értelme. Az általa linkelt három lap + a suttogó max. csak a hungarizmushoz kapcsolódó cikkekhez alkalmas forrásnak (pl Becsület Napja), máshol aligha. Amit ezekből érdemes átvenni igazából, azok a képek, mivel a forrás megjelölésével szabadon felhasználhatók. – Vince blabla :-) 2009. augusztus 4., 21:27 (CEST)
Valaki bogozza ki a lapot, összement az egész. Szóval: megnéztem a forrásokat, Vincének igaza van, a hungarizmus.info valóban egy összefoglaló lap, így a többi külön felesleges. Próbáltam mégis bennhagyni legalább egyet ezen kívül, amelyik nem szidja penetránsan a zsidókat/cigányokat/melegeket/mindenkit, de egy ilyet sem találtam. Ebből meg elég egy is, pláne, hogy magában foglalja az összes többit. Tettem be pár egyéb forrást a nyilas rémségekről, keresek még, illetve teszek be pár könyvforrást is. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. augusztus 5., 01:12 (CEST)
enwiki mint forrás
Meg lehet-e adni az enwiki egy bizonyos cikkét forrásként (pontosabban <ref></ref> lábjegyzetként)? Ha igen, akkor hogyan kell úgy belinkelni, hogy a link a lap egy bizonyos változatára mutasson? – Perfectmiss vita 2009. augusztus 3., 12:18 (CEST)
A cite web sablont használva: <ref>{{cite web|url=http://en.wikipedia.org/w/index.php?title=enszócikk&oldid=változat|title=cím}}</ref>
Példa: <ref>{{cite web|url=http://en.wikipedia.org/w/index.php?title=Example&oldid=273071211|title=Angol Wikipédia - Example}}</ref> – Einstein2 blablabla, és más zagyvaságok 2009. augusztus 3., 12:50 (CEST)
Általában nem, mert nem megbízható forrás. – Tgrvita•IRC•WP•PR 2009. augusztus 3., 13:00 (CEST)
Amennyiben az adott rész forrásolva van az angol (német, olasz, francia, akármi) wikin, akkor az ottani eredeti forrást érdemes megnézni és hivatkozni. Magát a wikiket nem túl szerencsés megoldás. Az enwiki (dewiki, itwiki, frwiki, stb.) is csak egy Wikipédia, ami köztudottan (legalább számunkra) nem forrás. Cassandro Ħelyi vita 2009. augusztus 3., 13:05 (CEST)
- Konkrétan erről a lapról van szó: en:List of most popular given names. Ebből a cikkből szeretnék belinkelni a mi keresztneves cikkeinkbe úgy, hogy pl. a mi Anasztázia cikkünkbe beírnám, hogy Észtországban a leggyakoribb női volt 2007-ben, és ehhez adnám meg az enwiki cikket forrásként, ill. lábjegyzetként. Kismillió lábjegyzethivatkozás van az enwiki cikkben, amit akár be is linkelhetnék a mi cikkeinkbe, de nincs az az isten, hogy én ezeket elkezdjem bogarászni amellett, hogy a mi keresztneves cikkeinket is most rakom rendbe és forrásolom, kiegészítem, egyenként. Ezért gondoltam arra, hogy az enwiki cikket adnám meg forrásként, illetve azt a változatát, amit éppen aznap mutat. (A magyar adatokat éppen én javítottam az angol cikkben a minap.) – Perfectmiss vita 2009. augusztus 3., 14:01 (CEST)
Amúgy honnan lehet megtudni, hogy egy adott cikk adott változatának mi az oldid-je? – Perfectmiss vita 2009. augusztus 3., 14:03 (CEST)
- Ha a laptörténetben a dátumra kattintasz, akkor a címsorban megjelenik az oldid. Csigabiitt a házam 2009. augusztus 3., 14:07 (CEST)
- Ó, köszi, most már ezt is tudom. – Perfectmiss vita 2009. augusztus 3., 14:19 (CEST)
- Például: http://en.wikipedia.org/w/index.php?title=List_of_most_popular_given_names&oldid=305643186 az oldid után álló számsor :) – Timish levélboksz 2009. augusztus 3., 14:12 (CEST)
- Ó, köszi, most már ezt is tudom. – Perfectmiss vita 2009. augusztus 3., 14:19 (CEST)
- A legfrissebb pedig a bal oldali permalink/link erre a változatra menüponttal is elérhető. – Tgrvita•IRC•WP•PR 2009. augusztus 4., 01:04 (CEST)
Ha valaki oldidet keres, így egyszerűbb:
importScript("Szerkesztő:Hunyadym/showoldid.js") ;
a monobook.js-edbe, és láss csodát a laptöriben. - Matthew (hűtőszekrényajtó) 2009. augusztus 4., 10:51 (CEST)
- Fantasztikus, köszi! – Perfectmiss vita 2009. augusztus 4., 10:58 (CEST)
- Én nem látok semmi különbséget. :( Csigabiitt a házam 2009. augusztus 4., 11:02 (CEST)
Nos igen, csak Firefoxban és Operában megy, de szerzőt meg lehet kérni, hogy IE-re is csinálja meg. - Matthew (hűtőszekrényajtó) 2009. augusztus 4., 13:44 (CEST)
- (Szerkesztési ütközés után) Ha kell, megcsinálom IE-re is. Van rá igény? – Hunyadym Vita 2009. augusztus 4., 13:56 (CEST)
- Van, mert itthon Firefoxom van, a munkahelyen meg IE6. Bár ott sokkal kevesebbet wikizek, mert a főnököm elvárja, hogy dolgozzak is néha. – Perfectmiss vita 2009. augusztus 4., 14:05 (CEST)
Na, most működik minden böngésző alatt, Ctrl+F5. (úgy szeretem, amikor egy paraméter kompatibilitás részénél látok egy listát, hogy FF: FULL, Opera: FULL, Chrome: FULL, Safari: Buggy, IE:None) – Hunyadym Vita 2009. augusztus 5., 14:09 (CEST)
Pár napja van már jQuery a magyar Wikipédián, érdemes megismerkedni vele, a legtöbb kompatibilitási problémát felszámolja. – Tgrvita•IRC•WP•PR 2009. augusztus 5., 14:35 (CEST)
- Közben megcsináltam jQueryvel. qcz [Dani] デスノート 2009. augusztus 5., 21:06 (CEST)
Kategória:Magyarországi kulturális események, Magyarországi fesztiválok, Magyar könnyűzenei fesztiválok
A fenti három kategória jelenleg csökkenő sorrendben áll, valójában viszont nem tudom egyértelműen szétválasztani a kulturális rendezvényeket a fesztiváloktól, és a jelek szerint másoknak sem igazán sikerült, úgyhogy ez most eléggé következetlen. Mi több, felmerül az ősrégi kérdés: magyar vagy magyarországi, melyikről szóljanak inkább a kategóriák. Ádám ✉ 2009. augusztus 3., 14:32 (CEST)
- A Gömör-Tornai Fesztivál (az idén volt a 8.) magyarországi-szlovákiai, határmenti rendezvénysor (kulturális események tömege). SZVSZ nem magyar (bár majdnem az), és biztosan nem magyarországi:
- Szerintem meg magyarországi is, meg szlovákiai is. Miért zárná ki egyik a másikat? – Winston vita 2009. augusztus 4., 06:57 (CEST)
- Sőt, lehet magyar is meg szlovák is egyszerre. – Winston vita 2009. augusztus 4., 06:59 (CEST)
Ha pl. Romániában vagy Amerikában rendeznének egy "Magyar Könyvek Fesztivál"-ját, az ugye nem magyarországi fesztivál vagy kult.esemény, de magyar fesztivál; ha a Román Kult. Int. itt nálunk rendezne egy "Románnyelvű Könyvek Fesztiváljá"-t, az magyarországi fesztivál és kult.esemény, de nem magyar fesztivál. A "kult. esemény" - "fesztivál" már valóban rázós kérdés. Az előbbi fogalma nagyjából körülhatolható, az utóbbi viszont szerintem nem, mert ma már szinte minden "fesztivál", amit így neveznek el, pl. egy íjászverseny is. (Jut eszembe: nincs külön "Kulturális fesztivál" - "Sportfesztivál" kategória?). Könnyebb lenne behatárolni, ha "fesztivál"-nak tekinthetnénk egy eseménysorozatot: egy könyv vagy egy opera bemutatója - kult. esemény; több napig tartó könyvek, operák bemutatója (ha fesztiválnak hirdették) - kult. esemény is, fesztivál is. De mit kezdjünk pl. a "pörköltfőző fesztivál" és társaival? - Vadaro vita 2009. augusztus 4., 18:25 (CEST)
És mi lenne, ha a fesztivál fogalmat egyszerűen kihagynánk? Úgy sincs sok olyan kulturális esemény, ami ne lenne fesztivál. – Egyúttal pedig létre lehetne hozni a magyarországi kategória mellett kisebbségi magyar kulturális események, illetve a fenti kategórián belül magyarországi kisebbségi (vagy idegen nyelvű) kulturális események, így mindazt kezelni tudnánk, ahol a magyar és a magyarországi nem esik egybe. Ádám ✉ 2009. augusztus 5., 12:23 (CEST)
- Az első szvsz nem jó ötlet. Kulturális esemény pl. a mostani kategóriában lévő Anna-bál is, vagy a benne nem lévő Múzeumok éjszakája, Kulturális örökség napok, vagy egy időszaki kiállítás, egy vendégkarmester szereplése stb. Akkor már inkább össze kéne vonni: "Kulturális események és fesztiválok"; ez alatt lehet alkateg. a Könnyűzenei és ha valaki akar, csinálhat alá pl. "Sportfesztivál"-t is. -- Én a "kisebbségi"-től kissé viszolygok (ez szubjektív). A "Kulturális események és fesztiválok" alatt lehetne alkateg. "Magyarországi kulturális események és fesztiválok"; ami pedig nem magyarországi, az egyelőre maradna a "Kulturális események és fesztiválok" alatt. (?) - Vadaro vita 2009. augusztus 5., 23:25 (CEST)
Források, jegyzetek és a többi
A következő "problémával" találkoztam. A Tábornokok pere szócikk írása közben – amin többed magammal dolgozgatok – a jegyzetek és a forrás bejegyzések közötti különbségtétel fontossága. El is kezdtem körülnézni és igen vegyes képet kaptam. Vagyis a jegyzetek ömlesztve tartalmaznak megjegyzéseket - valódi lábjegyzeteket és forrás hivatkozásokat. Ez néha már-már áttekinthetetlenné teszi, hogy mit kell kiemelni a források között is mire nincs már szükség (duplikáció). (lásd: a formázás előtt: Tábornokok pere oldid=5952844 és utána Tábornokok pere oldid=5957530)
Jelen pillanatban a rendszer lehetőséget biztosít, a problémánk megoldására, de szerintem ez nem csak nekem jelent újdonságot :) Idáig a <references /> bejegyzést vagy a {{források}} sablont használtuk. De ahogy a nevében benne van ez a forrás hiv. összegyűjtésére használatos. Van neki egy testvérpárja a {{jegyzetek}} sablon, amely a <ref group="notes">esti mese ami a szócikk szövegébe már nem illik...</ref> elhelyezett jegyzeteket gyűjti össze a lap alján. Ennek a megoldásnak a használatát még más szócikknél nem láttam, de lehet, hogy csak nem néztem elégé körül.
A másik problémám, szintén a forrásokkal kapcsolatos. Az elmúlt időszakban a források és a külső hivatkozások szinte követhetetlen módon keverednek szócikkekként és szerkesztőnként egyaránt. Mit értek ezalatt? Nos, vannak olyanok, akik ha weboldal tartalmát használják forrásként a forrásban tűnteik fel (mondjuk {{cite web}} sablonnal) és vannak olyanok akik külső hivatkozásként, ömlesztve az egyéb külső hivatkozásokkal. Szeretném, ha közösen dűlőre jutnánk, hogy mi legyen a követendő, jó példa. Ha a kiemelteknél szeretnénk feltételnek a cite sablonok használatát (a korrekt hivatkozás kezelés miatt), akkor rendet kell tennünk itt is.
Szerintem külső hiv. ami a témát kiegészíti, de nem forrás. Amit forrásként felhasználtam az kerüljön a források közé. Ha rosszul látom szóljatok :) – Kavicsposta 2009. augusztus 3., 19:42 (CEST)
- Rendben van, de akkor át kéne vinni a műszaki kocsmafalra, hogy valaki csináljon a szerkesztőablakhoz még egy gombot, amelyik a jegyzetek-sablont támogatja. A fene se tudja megjegyezni, hogy mit kő odaírni ahhoz, hogy ne forrásjegyzet, hanem jegyzet-jegyzet legyen. L András vita 2009. augusztus 3., 20:09 (CEST)
Groupnévnek lehetne valami magyar kifejezést is megadni, elvégre az megjelenik a jegyzet sorszáma előtt... qcz [Dani] デスノート 2009. augusztus 3., 21:46 (CEST)
- Erre nem gondoltam. Akkor legyen egyszerűen j?– Tgrvita•IRC•WP•PR 2009. augusztus 4., 01:03 (CEST)
- Tökéletes. qcz [Dani] デスノート 2009. augusztus 4., 02:15 (CEST)
Amire a szócikk szövege épít, az nyilván a források közé való (ideális esetben a cite web sablonnal, de mivel azt roppant körülményes használni, az emberek többsége méltányolható lustaságból inkább kézzel írja). Ami nem, ott meg szoktak oszlani a vélemények, hogy mikor való a további irodalom és mikor a külső hivatkozások szakaszba (ill. van-e egyáltalán létjogosultsága az utóbbinak). – Tgrvita•IRC•WP•PR 2009. augusztus 4., 01:03 (CEST)
- Lehetne egy
{{lábjegyzet|blahblahblah}}
sablon, aminek a kifejtése<ref group=j>blahblahblah</ref>
--Bitman vita 2009. augusztus 4., 09:46 (CEST)
Meg a {{források}}
tudhatná azt, hogy kevés ref esetén egy oszlopba rakja őket, mint ahogy az a references-tag esetében működött. - Matthew (hűtőszekrényajtó) 2009. augusztus 4., 13:48 (CEST)
- Én úgy vettem észre, hogy a képernyő szélességétől függ, hogy egy vagy két oszlopba rendezi. A laptopmom szélesvásznú, igy kétoszlopos, de a munkahelyi gépemen csak 1 oszlop van. Bár persze lehet, hogy nem ez az oka...– Perfectmiss vita 2009. augusztus 4., 14:07 (CEST)
- Az IE nem szereti a hasábolást :) - Matthew (hűtőszekrényajtó) 2009. augusztus 4., 14:14 (CEST)
- Az Opera sem, úgy veszem észre. Minden jegyzet egy hasábban van nálam, több gépen is. :( – HoremWeb szavak mondása 2009. augusztus 5., 20:42 (CEST)
- Az IE nem szereti a hasábolást :) - Matthew (hűtőszekrényajtó) 2009. augusztus 4., 14:14 (CEST)
támogatom az elképzelést. Egyúttal létre lehetne hozni {{Forrás}}
és {{Lábjegyzet}}
sablonokat (tudom, hogy jelenleg a forrást másra használjuk), amelyek a <ref>-eket helyettesítik, mivel szerintem egy kezdő egyből elkavarodik/na ezeken. Elképzelésem:
Új | Régi | Megjelenés |
---|---|---|
Magyarország népessége 2009 végén (becslés) 10 020 000 fő |
<ref>http://portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/tabl1_01ha.html</ref> |
Magyarország népessége 2009 végén (becslés) 10 020 000 fő [1] |
Magyarország népessége 2008 januárjában 10 028 000 fő |
<ref name="nepesseg">http://portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/tabl1_01ha.html</ref> |
Magyarország népessége 2008 januárjában 10 028 000 fő[2] |
Magyarország népessége 2008 februárjában 10 025 000 fő |
<ref name="nepesseg" /> |
Magyarország népessége 2008 februárjában 10 025 000 fő[2] |
Magyarország népessége 2009 végén 10020 000 fő |
<ref group="j">Becsült adat</ref> |
Magyarország népessége 2009 végén 10 020 000 fő [j 1] |
Magyarország népessége 2008 januárjában 10 028 000 fő |
<ref name="pontos" group="j" >Pontos adat</ref> |
Magyarország népessége 2008 januárjában 10 028 000 fő[j 2] |
Magyarország népessége 2008 februárjában 10 025 000 fő |
<ref name="pontos" group="j" /> |
Magyarország népessége 2008 februárjában 10 025 000 fő[j 2] |
Magyarország népessége 2009 végén 10 020 000 fő |
<ref group="nepesseg">Becsült adat</ref> |
Magyarország népessége 2009 végén 10 020 000 fő [nepesseg 1] |
Magyarország népessége 2008 januárjában 10 028 000 fő |
<ref name="pontos" group="nepesseg">Pontos adat</ref> |
Magyarország népessége 2008 januárjában 10 028 000 fő[nepesseg 2] |
Magyarország népessége 2008 februárjában 10 025 000 fő |
<ref name="pontos" group="nepesseg" /> |
Magyarország népessége 2008 februárjában 10 025 000 fő[nepesseg 2] |
{{Források}} |
<references /> |
|
{{Jegyzetek}} |
<references group="j" /> |
|
{{Jegyzetek|nepesseg}} |
<references group="nepesseg" /> |
Vagy valami ilyesmi. Vélemények? – Hunyadym Vita 2009. augusztus 4., 16:24 (CEST)
támogatom - csak a sablonok nevét rendezni kell, hogy ne legyen kavarodás...– Kavicsposta 2009. augusztus 4., 17:41 (CEST)
A sablonos lábjegyzetek egyrészt sokkal olvashatóbbá teszik a orrást, főleg annak, aki még kezdő, másrészt váratlan mellékhatásokkal bírnak. (Pl. {{forrás|http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99900076.TV}}
eredménye egy üres lábjegyzet.) A Wikimédia Usability csapata által fejlesztett új skinben lesz valami barátságosabb lábjegyzetkezelés, én megvárnám, az mit tud. – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Tgr (vitalap | szerkesztései)
Rorschach-teszt indexes cikke
Ide is beteszem: kérdések merültek fel a Rorschach-teszt indexen megjelent cikkével kapcsolatban (szokásos: a táblák nyilvánosságra hozhatók-e, de ez a Commonson eldőlt), a kérdezőt a cikk vitalapjára irányítottam a saját véleményem kifejtése után. – KGyST vita 2009. augusztus 4., 11:16 (CEST)
A New York Times-ban is megjelent. – Einstein2 blablabla, és más zagyvaságok 2009. augusztus 4., 11:52 (CEST)
„Az Index úgy értesült, hogy a magyar Wikipedia a pszichológusok felkérésére döntött úgy még évekkel ezelőtt, hogy nem közli az ábrákat. Egyelőre nem találtunk olyan Wikipedia-munkatársat, aki emlékszik az esetre, de az egyik szerkesztő, Karli Gyula Sámuel szerint nehezen elképzelhető, hogy szimpla odaszólásra egyezség született volna az ügyben, hiszen a Wikipedián a vitás szócikkekről nyilvános diskurzus zajlik. Egyelőre nem világos, hogy a magyar verzión miért nincsenek fent az ábrák; ezekre a kérdésekre a magyar Wikipedia Rorschach-tesztről szóló szócikkének vitalapján [23] keressük a választ.”
Winston vita 2009. augusztus 6., 08:51 (CEST)
Emlékeim szerint annak idején többek véleménye alapján arra jutottunk, hogy a pszichológus szakmának árt, illetve a pácienseknek sem jó, ha az ábrák nyilvánosságra kerülnek, ezért nincsenek fent. (most nem tudom, mi az aktuális helyzet).
Olyan ábrákról van szó, amiknél a páciens spontán reakciói számítanak, tehát ha a teszt előtt már x alkalommal látja őket, akkor rendszeresen új ábrákat kellene készíteni, és erre egyelőre nincs törekvés. misibacsi*üzenet 2009. augusztus 6., 14:38 (CEST)
Csak engem zavar, hogy egy kiemelt cikken {{SN-szakasz}} sablon van már több mint fél éve? – Szaszicska vita 2009. augusztus 6., 13:31 (CEST)
- Ha jól látom, ezt fektom (vita | szerk.) kollega írta be és lehet, hogy igaza van. De ki akadályozza meg abban, hogy átírja úgy, ahogy azt a vitalapon leírja? Átírnám én is, de nem nagyon értek hozzá. – Zimmy 2009. augusztus 6., 14:02 (CEST)
Hogyan találok ébren lévő szerkesztőt?
Kezdő létem miatt kérdéseim lennének sok témában, van-e mód rá, hogy megtaláljak bárkit aki pillanatnyilag aktív vagy üzengessek minden felé aztán majd valaki reagál? – S nemTom vita 2009. augusztus 5., 03:08 (CEST)
- Egyszerűbb, ha leírod a kérdéseidet, amint észreveszi valaki, aki tudja a választ, válaszolni fog rá qcz [Dani] デスノート 2009. augusztus 5., 03:37 (CEST)
A megfelelő Kocsmafalra írd a konkrét és rövid kérdésedet, vagy próbálkozz IRC-n találni valakit, az gyorsabb. Mi olyan sürgős, ami nem tud várni másnapig? A Wikipédia dokumentációját is olvasgathatod, az állandóan rendelkezésre áll... misibacsi*üzenet 2009. augusztus 6., 14:41 (CEST)
- Lehet, hogy ami nem sürgős neked, az másnak igen. Hadd döntse el ő, hogy mi sürgős neki, nem kell rögtön a fejét venni a kezdőknek. Csigabiitt a házam 2009. augusztus 6., 14:47 (CEST)
A friss változtatásokban (oldalt van a linkje) látod, ki szerkesztget éppen most. Az nagy valószínűséggel ébren van :) – Alensha sms 2009. augusztus 7., 00:21 (CEST)
Vagy bot. | Nagy Gömböc hamm! 2009. augusztus 7., 00:37 (CEST)
- Vagy alvajár. – eLVe kedvesS(z)avak 2009. augusztus 7., 08:58 (CEST)
- Ráth-Végh-gel a kezében, macskát követve. Csigabiitt a házam 2009. augusztus 7., 09:12 (CEST)
- Megragadnám az alkalmat egy kis IRC-propagandára: Éjnek éjjelén, reggel 3-ig van aki még ébren van, az !admin varázsszóra pedig egészen megnövelhető a reakcióidő. :P ~ Boro 2009. augusztus 7., 02:02 (CEST)
- Nem csökkenthetőt akartál mondani? Csigabiitt a házam 2009. augusztus 7., 08:49 (CEST)
- Igazából, de... csak nem feltétlen igaz. :D ~ Boro 2009. augusztus 7., 08:53 (CEST)
- Nem csökkenthetőt akartál mondani? Csigabiitt a házam 2009. augusztus 7., 08:49 (CEST)
Bennó, a botnak többnyire látszik a nevéből, hogy bot :) – Alensha sms 2009. augusztus 7., 17:22 (CEST)
Kategóriapótló sablonok és hátrányuk
- Terjednek azok a sablonok, amelyek egyszerűen felsorolják egy adott kategória lehetséges szócikkeit pl. egy romániai megye településeit, egy labdarúgócsapat játékosait stb.
- Szépek ezek a sablonok, de teljesen feleslegesek. A kategóriák pont azért vannak, hogy ezt a funkciót ellássák anélkül, hogy egy-egy terjedelmes sablonban szereplő név rengetegszer előforduljon.
- Ha pl. 40 települést tartalmaz a sablon, akkor 40-szer fog szerepelni minden egyes település. Mi ennek a következménye? Az, hogy a kereső többé nem használható, ugyanis találatként hozza majd a sablon valamennyi előfordulását. Ez pedig káros, mivel ettől fogva nehéz megtalálni azokat az említéseket, amelyek tényleg hasznosak lehetnek az egyes cikkek fejlesztésében.
- Ajánlom mindezt azok figyelmébe, akik az ilyen sablonokat létrehozzák. Miközben tetszetős ábrákat hoznak létre, a keresőt "eldugítják", és ezáltal - ha akaratlanul is - a lexikon felhasználhatóságát csökkentik.
- Remélem, ezt belátható.--Linkoman vita 2009. augusztus 6., 00:03 (CEST)
Mivel az adott településről van szócikk is, azt egyáltalán nem kell keresni, de kereséskor is a lista tetején lesz. Nincs ezzel ilyen probléma, szerintem. – Zimmy 2009. augusztus 7., 09:55 (CEST)
Musical kategória
Egy szerkesztő (85.66.245.234) egy csomó színész (pl. Koós Réka, Lippai László, Mahó Andrea) szócikkébe beilleszti a Musical kategóriát. Bizonytalan vagyok, helyes egy műfajt jelző kategóriát színészhez illeszteni? … szalax vita 2009. augusztus 6., 21:50 (CEST)
- Kétlem. Ha majd ott tartunk, akkor is inkább Musical-énekes, vagy valami hasonló legyen. űMert azt azért érdemes jelezni, hogy az illető kapcsolatban van a musicallel, de nem így. Peligro (vita) 2009. augusztus 6., 21:52 (CEST)
- Egy-kettőből már kivettem, mert a színész nem egy musical, legfeljebb musical-színész, olyan kategória meg nincs. L András vita 2009. augusztus 6., 22:10 (CEST)
- Asszem ez a kérdés megoldva. De felveti azt a problémát, hogy totál nem egyértelmű a kategóriák kezelése. L András vita 2009. augusztus 6., 22:39 (CEST)
- Nem egyértelmű? Netán zavaros?... Üdv a klubban. – eLVe kedvesS(z)avak 2009. augusztus 7., 09:39 (CEST)
A Kategória:Musical nem a musicalekkel kapcsolatos szócikkek gyűjtőhelye (ami akár lehet egy zeneszerző, sőt színész is), míg a Kategória:Musicalek a musicaleké? (Persze, az alkategória lenne e legjobb, szerintem is.) - Matthew (hűtőszekrényajtó) 2009. augusztus 7., 18:54 (CEST)
Népességsablonok
Nem látom tisztán, hogy mi értelme van a népességsablonoknak. Már több mint 12000 van belőlük, és mindegyik csak egy oldalra van beillesztve. Szerintem ez a sablon rendeltetésének tökéletes félreértése. Nemdenem egyetlen sablonra volna szükség, amit 12000 helyen használunk. --Bitman vita 2009. augusztus 8., 10:16 (CEST)
Tökéletesen egyetértek. Eddig nem tűnt fel, de ekkora hülyeséget keveset láttam! Egyalkalmazásos sablon, ez jó! Igen, egy (esetleg nagyon kevés) általános érvényű ilyen sablonra lenne szükség. … szalax vita 2009. augusztus 8., 10:37 (CEST)
Egyetértek. Már én is néztem...Kavicsposta 2009. augusztus 8., 10:43 (CEST) - Hunyadym meggyőzött, így már érthető.Kavicsposta 2009. augusztus 8., 12:24 (CEST)
Ennek eredeti értelme az volt, hogy minden településcikkhez forrásolt népességadat legyen hozzárendelhető. Természetesen átalakítható a dolog, de megkérhetem a t. szerkesztőket, hogy ne legyenek ennyire magyarok, hogy megjegyzéseket fűznek, amikkel saját zsenialitásukat akarják fitymálással bizonyítani, mert ez igen gyorsan visszaüthet. Köszönöm, Cassandro Ħelyi vita 2009. augusztus 8., 10:48 (CEST)
- Illetve így nem kell több helyen szerepelni az adatoknak, pl. a Magyarország városai lapon is ugyanazok az adatok vannak. – Hunyadym Vita 2009. augusztus 8., 11:01 (CEST)
- Lásd még: ezt és ezt – Hunyadym Vita 2009. augusztus 8., 11:34 (CEST)
Szemre nagyon szép az érvelés, de jobban utánagondolva a bot nem tudja könnyebben javítani a {{Népesség|784|2005||Adamóckohanóc|{{{1}}}}}
karaktersorozatban a számokat, mintha a település oldalán lévő {{Népesség}}
(?) két paraméterét írja át. Rendszerszervezési szemmel nézve most adatbázisrekordokat tárolunk egy-egy Sablon névtérbeli lapon. Nem mondom, van benne ötlet, de nem tartom hatékonynak a dolgot. (Kisipari.) Legalább nevet adnánk a gyereknek, és lenne egy "Adatbázis" névtér az ilyenek számára, hogy ne keverednének az igazi template-ekkel! --Bitman vita 2009. augusztus 8., 13:41 (CEST)
- Szóltam Daninak, anno ő és Peyerk hozták így össze, gondoltam illik bevonni a vitába. Mellesleg laikus szemmel nézve jogosak a felvetések. Cassandro Ħelyi vita 2009. augusztus 8., 13:53 (CEST)
Bitmannak: 1) en:WP:PERF 2) De, könnyebb. Csak gondolom nem programozol botokat. 3) Nem véletlenül van a Népesség allapjaiként… qcz [Dani] デスノート 2009. augusztus 8., 14:27 (CEST)
- Daninak: 1) Nem a processzoridőt sajnálom, (bár ma már kb. nyolcadszor kapok olyan jelzést, hogy a szerver túl van terhelve...) 2a) Szerinted. 2b) De igen (Amúgy nap mint nap szövegfeldolgozó programokat írok) 3) Ezer szerencse!
És most elég a nyilak lövöldözéséből, probáljunk konstruktívak lenni! --Bitman vita 2009. augusztus 8., 14:42 (CEST)
A MediaWiki roadmapban szerepel az alapvető adatkezelés még erre az évre, nem biztos, hogy azelőtt érdemes átszervezni a rendszert. Egyébként különösebb hatékonysági probléma nincs vele (egy 12000 oldalra beillesztett sablont sokkal inkább költséges változtatni), szépnek nem szép, de aki nem ma kezdett sablonokkal foglalkozni, az ehhez már nyilván hozzá van szokva (a qif után már kevés dolog tudja megrázni az embert :-). A sablon névtérből kivinni nem lenne sok értelme, mert akkor nem érvénytelenítené a tartalmazó lapokat az adat megváltozása. --Tgrvita•IRC•WP•PR 2009. augusztus 8., 21:39 (CEST)
Ha jól emlékszem, ennek az volt a lényege, hogy ha egy városnak változik a népessége, elég egy helyen javítani, nem kell a saját cikkében, meg a megyéében, meg a Mo. városai lapon, meg a nemtom hol. Mert amíg az volt, addig ahány helyen szerepelt, annyiféle adat volt. – Alensha sms 2009. augusztus 9., 01:25 (CEST)