Szerkesztővita:Hujber Tünde/2014
Új téma nyitása
Árva lapok ábécé bontása
[szerkesztés]Kedves Tünde!
Köszönöm a munkádat, és Boldog Új évet kívánok! --Porrimaeszmecsere 2014. január 1., 10:17 (CET)
Szia!
A szilveszteri néhány tűz aligha tekinthető "jelentős baleset"-nek, vagy "tömegkatasztrófá"-nak (például senki sem halt meg). Ezt nyugodtan törölheted, ne legyen ott csak azért, mert "nincs egyéb hír". Ennél jelentéktelenebb hírt nem is tudok elképzelni. Esetleg még a karácsonyi fenyőfák felgyújtását, abból is van évente néhány. misibacsi*üzenet 2014. január 1., 13:08 (CET)
Szia!
Nézd, ezek bulvárhírek, amik tocsognak a vérben. Látom, hogy a 2013-ast is te szerkesztetted, ez még nem indokolja, hogy a 2014-es is ugyanolyan legyen.
Azokat például ki lehetne törölni, hogy a tűzoltóság hány esetben vonult ki, meg hogy pár ember kisebb sérülést szenvedett. Azt miért nem írtad bele, hogy hány ember gyomrát kellett kimosni? Ezek érdektelen "bulvárhírek", ezért törlendők. Ha lenne egy főszerkesztőm, és 5 percet kapnék rá, érdekesebb híreket tudnék kitalálni. A WP meg átvenné, mert az index.hu-n vagy az origo.hu-n jelent meg.
A fejletépős hír maradhat, mert az elég durva, és ha ragaszkodsz hozzá, a többi is, amiben 10-nél több ember halt meg. Amiben Mari néni petárdát robbantott, és emiatt a sufni kigyulladt, érdektelen. Érzékelned kellene a különbséget a kettő között. misibacsi*üzenet 2014. január 1., 14:58 (CET)
X generáció
[szerkesztés]Szia! B.Ú.É.K.! Bővítettem egy kicsit a szócikket, de a lektorsablont nem vettem le róla. És a rossz vonzatot is javítottam . Megnéznéd? Menyus20000 vita 2014. január 1., 16:26 (CET)
Beállítás
[szerkesztés]Szia! Jó lenne, ha a személyes beállításaidnál a szerkesztést segítő eszközöknél átállítanád "az átírányítások zöldben jelenjenek meg" funkciót. Ha beállítottad, láthatod miért. Üdv. Tambo vita 2014. január 2., 13:28 (CET)
Ezek szerint nincs jól beállítva. Ha az átirányítás zöldben jelenik meg, akkor azt kékíteni kellene. Úgy emlékszem ez a lap kiemelésre készült. Jobb lenne most javítani. Pl. déli-sarkkört helyett Déli sarkkör, [[Shackleton]] helyett [[Ernest Shackleton|Shackleton]]. Ugye nem baj, hogy beleszólok? Üdv. Tambo vita 2014. január 2., 13:42 (CET)
Nem kell olyan sokszor kiírni! Ugyanarra elég egy link, a többit felesleges linkelni. Az átirányításokat persze nem kell mindig megszüntetni, de miért ne legyen kék, ha az is lehet ugyanannyi fáradtsággal? Ami a kiemelést illeti: pont én voltam az aki "kitúrtalak" ennek a cikknek a kezdőlapon való foglalásáról, mert ütközött az én javaslatommal. Nyugodtan lehet ebből kiemelt is! Ha szükséged van segítségre (amit kétlek!) nagyon szívesen besegítek, ha levetted a sablont. Fel a fejjel! Ne légy pesszimista! Üdv. Tambo vita 2014. január 2., 13:56 (CET)
Csatlakozok Tambóhoz abban az értelemben, hogy egy kiemelt cikkben zöld link csak a legritkább esetben indokolt. Igazából a többi cikkben sem mutat jól, de ilyen rabszolgamunkára elvétve vállalkozik valaki alkalomszerűen. --Porrimaeszmecsere 2014. január 2., 14:24 (CET)
Sajnos nem értek Veled egyet! Aki kíváncsi rá, az már az első linknél rákeres! A többi hivatkozás link nélkül ugyanúgy megfelel. Bármikor vissza lehet lépni. Persze Te döntesz. Mi csak javaslatokat tehetünk. Tehetnél bele több forrást! Gondolom nem az ujjadból szoptad, így nem okozhat nehézséget. Üdv. Tambo vita 2014. január 2., 14:52 (CET)
El kell keserítsek mindenkit, aki a zöld linkeket üldözi: kijelentkezve (vagyis az olvasók többsége számára) nem látszik a zöld link, ezért önmagában a zöldség nem hiba, csak ha valaki azt beszéli. Csigabiitt a házam 2014. január 2., 15:27 (CET)
(Szerkesztési ütközés után) Természetesen nem kell teleírni felesleges forrásokkal. A kiemelésnél viszont elvárás, hogy minden jelentősebb állítás ellenőrizhető legyen, és a tartalom levezethető legyen a forrásokból. A szerkesztést persze Rád bízom. Üdv. Tambo vita 2014. január 2., 15:31 (CET)
Mivel az egyik szerkesztőtárs elkeserített, mivel üldözöm a zöld linkeket, fel szeretném hívni a figyelmeteket, hogy általában tényleg nem nagy gond, ha átirányításra mutat. Ámde Ausztrália egy másik eset! Mivel egyértelműsítő lapra mutat, pontosítani kellene, mint ahogy ezt jelzi is a sablon. Tambo vita 2014. január 2., 15:46 (CET)
Nyugodtan írd le a nevem, ha rólam beszélsz, talán nem szárad le a kezed tőle. Csigabiitt a házam 2014. január 2., 16:03 (CET)
Leírom: Csigabi Tambo vita 2014. január 2., 16:05 (CET)
Akkor, kedves Tambo és minden zöld linket üldöző, lassan ideírom a zöld linkről a véleményem: a zöld link egy eszköz, amely azokat a szerkesztőket segíti a helyes linkek kialakításában, akik a beállításaiknál erre igényt tartottak. Önmagában sem nem rossz, sem nem jó. Vannak zöld linkek, melyeket felesleges kékíteni, mivel csak a laptörténet hosszát növelik teljesen feleslegesen, vannak zöld linkek, mint pl. Ausztrália, amire nagyon helyesen rámutattál, melyek olyan egyértelműsítő lapra mutatnak, amelyen kéken létezik a helyes szócikk, és vannak olyan linkek, melyek kék voltuktól függetlenül rossz helyre mutatnak. Na, ez utóbbi kettőt kell javítani. Csigabiitt a házam 2014. január 2., 16:20 (CET)
Tesztelés
[szerkesztés]Szia! Ez azért kicsit erős volt szerintem, ez egy sima teszt. Bináris ide Kelt: Wikipédia, 2014. január 3., 12:09 (CET)
Érdekes téma a kocsmafalon
[szerkesztés]Szia Tündi! Nem tudom, láttad-e, de egy elég érdekesnek ígérkező téma szerepel a kocsmafalon. :) Üdvözlettel: --Sphenodon vita 2014. január 10., 00:06 (CET)
Skandináv-hegység
[szerkesztés]Igen, kiemeltnek szántam, de nagyon lassan haladok, beleuntam egy kicsit. De azért hamarosan befejezem már. Üdv --Szilas vita 2014. január 10., 10:50 (CET)
Ok, köszi. További észrevételeidet is szívesen veszem. Üdv--Szilas vita 2014. január 12., 11:23 (CET)
Földrajzi cikkek nevezetessége
[szerkesztés]A Skandináv-hegység kapcsán írtam egy sor cikket az ottani nemzeti parkokról. Ilyesmit tervezek majd a nagyobb hegyekről is. Egy mostani nevezetességi vitám kapcsán viszont elgondolkodtam, nem lehet-e beléjük kötni majd nevezetesség hiánya miatt. Ugye nincs több külön „érdemi” forrás az isten háta megetti norvég hegyekről vagy nemzeti parkokról sem, bár 8-10 nyelven van róluk cikk a wikiben. Van a földrajzi témában valamiféle külön nevezetességi gyakorlat???--Szilas vita 2014. január 10., 16:17 (CET)
- Köszi, ez az! Valami derengett, de attól tartottam, hogy ez csak a településekre vonatkozik.--Szilas vita 2014. január 10., 18:10 (CET)
Szia, mint a cikk első véleményezője és általában is kritikus szemű járőr, kérlek, vess egy pillantást rá, hogy szerinted kell-e még további módosítás, hogy enciklopédikus legyen! Köszönöm. --Rlevente üzenet 2014. január 10., 19:29 (CET)
Körülmetélés
[szerkesztés]Nem találtam logikusnak, hogy körülmetélésről nevezzenek el valamit, ezért lefordítottam oroszra és ott már az Úr körülmetélésének fokaként találtam meg. Мыс Обрезания Господня. Több helyen megtalálod így, pl. http://www.litmir.net/br/?b=151212&p=33 ott Jean-Baptiste Charles Bouvet de Lozier-vel kapcsolatosan. Biztosan lehet nevezni Körülmetélés-foknak, de az Úr körülmetélése egy keresztény ünnep, ezért inkább hiszek az orosz fordításnak. A helyesírása viszont számomra rejtélyes. Üdvözlettel: --Sepultura vita 2014. január 11., 13:43 (CET)
Az Úr körülmetélése mint írtam, keresztény ünnep, olyan mint a Húsvét és a Karácsony ha már a földrajzi neveknél tarunk. --Sepultura vita 2014. január 11., 13:56 (CET)
Amúgy hol kell keresni a könyvben ezt a részt? Megpróbálom eredetiben. --Sepultura vita 2014. január 11., 13:59 (CET)
Már meg is vagyok. Eredetiben a 3. kötet 253. oldalán van a «Земля Буве» szakasz, amelyben Úr nélkül van írva a мыс Обрезания, tehát a Körülmetélés foka. Franciául: Cap de la Circoncision http://fr.wikipedia.org/wiki/%C3%8Ele_Bouvet szintén Úr nélkül és az elérhető wikipédiák is így írják, http://www.wikidata.org/wiki/Q510582#sitelinks-wikipedia . A felfedezés 1739. január 1-én az Úr körülmetélésének ünnepén történt. Innen már számomra csak az a kérdés, hogy a Körülmetélés-fok vagy a Körülmetélés foka legyen-e visszaállítva. Üdv: --Sepultura vita 2014. január 11., 15:43 (CET)
Mirnij
[szerkesztés]Szivesen – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Texaner (vitalap | szerkesztései)
Electool
[szerkesztés]Kedves Tünde! Megválaszoltam az üzeneted: andrasjuhasz vita 2014. január 13., 21:37 (CET)
Norvég utak
[szerkesztés]Kedves Tünde! A szakaszban a források megkeresése nélkül bizonytalanságokat találtam, amelyek ellentmondanak több wikipédia szócikknek. Most csak a témához tartozókat sorolom: Hjalmar Riiser-Larsennél mint azt korábban írtam, jelezni kellene, hogy csak pilóta volt, az expedíciókat nem ő vezette. Lars Christensen 1927 és 1931 között a Norvegia-expedíciókat szponzorálta, a névadó hajó nem Norge, hanem Norvegia volt. http://sorpolen2011.npolar.no/en/did-you-know/2011-11-20-the-norwegian-vessel-norvegia-sailed-all-around-antarctica.html A Ingrid Kristenssen- és a Lars Kristenssen-part helyesen Ingrid Christensen- és Lars Christensen-part, de nem Lars Christensen fedezte fel azokat, csak az ő és a felesége tiszteletére lettek elnevezve. A Torshaven hajót úgy látom, hogy «Torshavn» http://sorpolen2011.npolar.no/en/quiz/answers.html A Leopold- és Astrid-partot Lipót- és Asztrid-partnak fordítanám. Ezek forrásait most nem tudom átnézni, nincs időm, de jó lenne a Maud királyné-föld helyesírását is egyértelműsíteni, szerintem is kötőjeles. Ezeken kívül van még néhány bizonytalanság máshol, de azt majd később, no és ha érdekel. Üdvözlettel: --Sepultura vita 2014. január 14., 10:39 (CET)
A norvég esetben nem látok forrást, de azért vannak a norvég lapok, hogy ott is ellenőrizhessük a nevek helyes írását. A Norvegia hajóról még olyan kép is van amelyen látszik a hajó neve. --Sepultura vita 2014. január 14., 12:28 (CET)
Algol
[szerkesztés]Szia!
Az Algol csillag cikkét allapon kezdted el és onnan nevezted át a főnévtérbe? - Igen.
a tegnapi Új lapok listáján nem szerepel, de a laptörije szerint tegnap készült. - Valóban tegnap fejeztem be. Azt nem tudom, hogy az Új lapok között miért nem szerepel. Az FV-n szoktam látni "Ú" jelöléssel az ilyen cikkeimet. misibacsi*üzenet 2014. január 16., 17:06 (CET)
Az allapon létrehozott szócikkek nem jelennek meg az Új lapok listáján. Gondolom ez a WM szoftver egyik feature-je. Az FV-n viszont minden újonnan létrehozott oldal (vitalap, sablon stb.) „Ú” jelöléssel látszik. Csigabiitt a házam 2014. január 16., 17:55 (CET)
Ezért mondtam, hogy ez a WM szoftver egy feature-je. Tudod, hol lehet reklamálni... Csigabiitt a házam 2014. január 16., 18:03 (CET)
William Pitt
[szerkesztés]Ha adsz egy linket, akkor majd később javítom ott is, de elsősorban az a fontos, hogy ne rossz címmel legyen létrehozva, és több kocsmafali megbeszélés után – végre - eldöntötte a közösség, hogy az azonos nevűeket az általam írt változatban különböztetjük meg egymástól. Teljesen irreleváns ebből a szempontból, hogy más nyelvű Wikipédiák ezt hogyan teszik. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2014. január 22., 16:58 (CET)
"2014 a légiközlekedésben"
[szerkesztés]Szia!
Ha utánanézel, láthatod, hogy minden évre létezik ilyen nevű szócikk, aminek a célja az, hogy az adott évben történő eseményeket összegyűjtse, amik a légiközlekedéssel összefüggenek. Nyilvánvaló, hogy január 1-jén a cikk jószerivel üres lesz. Azonban szükség van rá, hogy mások a megfelelő helyen (ebben a cikkben) leírhassák az adott évre vonatkozó eseményeket. Nem lenne értelme várni egy konkrét esemény bekövetkeztére, mondván, hogy "miért nem akkor jön létre a szócikk"? Hiszen ennek időpontja kiszámíthatatlan, és nem biztos, hogy aki egy adott eseményt le akarna írni, az tudja azt is, hogy a cikknek milyen felépítésűnek kell lennie, milyen szakaszokból áll. Nem lenne szerencsés, ha minden év hasonló szócikke az éppen aktuális szerkesztő kénye-kedve szerinti szakasznevekből állna.
Summa-summárum: egy ilyen szócikk létrejöhet akár január 1-jén is, gyakorlatilag üres tartalommal, de keretet adva a későbbi bővítéseknek. misibacsi*üzenet 2014. január 26., 16:23 (CET)
Cikk
[szerkesztés]Tudom hogy a fent említett cikk katasztrófális, de többet nem találtam róla, így megértem a szubcsonkolást--Adamradio vita 2014. január 26., 19:33 (CET)
Elfogadhatatlan azonosítók allapjai
[szerkesztés]Megkérlek, hogy ne hozz létre olyan allapokat, amelyek elfogadhatatlan azonosítójúak neveit tartalmazzák! Köszönöm. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2014. január 28., 09:55 (CET)
Részletesen kifejtettem álláspontomat a Járőrök üzenőfalán. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2014. január 28., 10:46 (CET)
Szinkronúszás
[szerkesztés]Feltetted a hirdetőtáblára, itt van a szócikk kezdete: Szinkronúszás. Remélem nincs vele gond így (bár még kezdeti állapotban van). Apród vita 2014. január 30., 01:31 (CET)
Snowden
[szerkesztés]Hali!
Kitetted a lektorálandó sablont Edward Snowden szócikkére. A vitalap nem tartalmaz semmi erre vonatkozót és te se írtál oda semmit ezzel kapcsolatban. Kérlek írj némi építő jellegű kritikát és az megfelelő motiváció lesz ahhoz, hogy elöbb-utóbb folytassam a munkát a cikken.
Köszi! --K0zka vita 2014. január 31., 10:07 (CET)
Koszorú
[szerkesztés]Szia, önkéntesek szabadidőben végzett munkájánál kicsit erősnek érzem az ilyen számonkérő stílust. --Rlevente üzenet 2014. január 31., 10:07 (CET)
Paverpol
[szerkesztés]Szia! Legyél szives figyeld a paverpol lapot, remélem változtatsz a törlési javaslatodon! Üdv! --szucso vita 2014. január 31., 13:35 (CET)
cite4wiki
[szerkesztés]Szia! Nekem a Firefox 26.0 alatt megy ez: cite4wiki. A legfrissebb kiadás az 1.5-ös. Az angol cikk szerint már régóta jó, én csak pár napja fedeztem fel, hogy tényleg megy! --B.Zsolt vita 2014. február 1., 00:05 (CET)
Rakd fel az 1.4-est és elméletileg frissül majd az 1.5-re. Nem tudok másra gondolni sajna... Pontosan meddig működik és mi nem működik nálad? --B.Zsolt vita 2014. február 1., 15:15 (CET)
Igen, ismerős a problémád, nálam is így nem működött, de most jó. szerintem a megoldás az 1.5-ös verzióban van, megpróbálom megkeresni neked! --B.Zsolt vita 2014. február 1., 22:46 (CET)
Ahha, meg is van a megoldás! Van egy béta verzió, ami jól működik, azt kell telepíteni, itt találod: cite4wiki. Ezt a lapot a firefox addonok oldal nem hozza be, ezért van neked a régi verzió. Ez már több mint egy éves hibajavítás, kicsit reklámozhatták volna jobban is! --B.Zsolt vita 2014. február 1., 22:48 (CET)
Kerguelen-szigetek
[szerkesztés]Véletlenül vontad vissza, vagy mi a baj? Nem indokoltad. --JulesWinnfield-hu vita 2014. február 1., 19:58 (CET)
Kérlek, ne vonj vissza építő jellegű szerkesztést. Egyáltalán, mi a probléma? Nem kéne megindokolni? Már kétszer. --JulesWinnfield-hu vita 2014. február 1., 20:07 (CET)
Az a baj, hogy visszavontad. Csak a német térképet kellett volna kivenni. Én mást is javítottam. Nem kellett volna visszavonni. Főleg nem indoklás nélkül. Senki se tudta, mi a probléma. Általában vandalizmust szoktak indoklás nélkül visszavonni. --JulesWinnfield-hu vita 2014. február 1., 20:15 (CET)
Közben írtam mást is, csak ezt kell kiszedni:
| térkép = Kerguelen-pos.png | térképaláírás = Pozíciója a Déli-óceánban
--JulesWinnfield-hu vita 2014. február 1., 20:29 (CET)
Kiszedtem. --JulesWinnfield-hu vita 2014. február 1., 20:38 (CET)
Kerguelen-szigetek
[szerkesztés]Szia! A lapot 1 napra levédtem. Beszéljétek meg. Csigabiitt a házam 2014. február 1., 20:08 (CET)
Megkíméltelek attól, hogy beleszaladj egy blokkba a 3VSZ miatt, ami felé jó tempóban tartottál. A visszaállítást pedig illik indokolni, ezt egy ilyen régi szerkesztő, mint te tudhatná. Csigabiitt a házam 2014. február 1., 20:13 (CET)
Ki kapkod itt? Bevallom egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy kivárom a negyedik visszaállításodat, de aztán győzött a józan ész. Indoklás nélkül kezdtétek egymás szerkesztését visszavonni, mi ez, ha nem szerkesztési háború? Csigabiitt a házam 2014. február 1., 20:17 (CET)
Kedves szerkesztőtársak! Most, hogy a lapvédelem miatt egy pillanatra elgondolkodtatok, senki nem szaladt bele a 3VSZ miatti blokkba, és nem utolsósorban az álláspontok is közeledni látszanak, a lapvédelmet feloldom. Tündének figyelmébe ajánlom a WP:SZH irányelvet, gondolom nem olvasta, mert különben nem írta volna azt, ami a vitalapomon olvasható. Csigabiitt a házam 2014. február 1., 20:28 (CET)
Szia!
A "horror" sablont indokolni kell a vitalapon, légy szíves ezt pótold. misibacsi*üzenet 2014. február 2., 06:30 (CET)
Ne haragudj, de ez nem indoklás, ez a definíció megismétlése. Ha úgy gondolod, hogy az Óceán cikk katasztrofálisan rossz állapotban van, akkor magyarázd meg hogy milyen konkrét problémákat látsz vele. hogy a szerktársak segítségedre lehessenek a javításban. Malatinszky vita 2014. február 2., 11:01 (CET)
Bűnügy
[szerkesztés]Szia! Rendben van, többet akkor nem írok be nem halálos kimenetelű bűneseteket. Csupán úgy gondoltam hogy a súlyos sérülés elegendő ok a bekerülésre, de ha nem akkor ezt észben tartom. Meg hát a cikkben sok tárgyalásról szóló hír is benne van, ami nem is igazán maga a bűncselekmény. ‑‑XXLVenom999 vita 2014. február 2., 17:07 (CET)
- Mielőtt megint visszavonásra kerülne sor, kikérem a véleményed: ez elegendő ahhoz, hogy bekerüljön a bűnügyek közé? ‑‑XXLVenom999 vita 2014. február 8., 13:39 (CET)
Szia!
Légy szíves, alaposabban szűrd meg a napi hírek beillesztését. Az, hogy télen Szerbiában esik a hó, és emiatt autók elakadnak az utakon, nem hír, és semmiképpen nem katasztrófa. Esetleg nézd meg, hogy mi számít természeti katasztrófának, ez biztosan nem. Mi lesz a következő hír, hogy nem tudtál leparkolni az autóddal, mert valaki elfoglalta a megszokott helyedet? Ez tényleg tragédia. misibacsi*üzenet 2014. február 2., 20:43 (CET)
A természeti katasztrófa cikk szerint a havazás és a hóvihar is lehet katasztrófa.
Lehetni lehet, meg is mondom, hogy mikor. Nem akkor, amikor Budapesten 1 cm hó borítja az utakat, és a tömegközlekedés ettől látványosan összeomlik. Ez tényleg katasztrófa, de nem természeti, hanem emberi. Katasztrófa hóhelyzet miatt akkor van, ha a buszok egyáltalán nem járnak, a dolgozók jelentős része nem tud bejutni a munkahelyére, az iskolák bezárnak. Hóvihar miatt akkor, ha autókat borít fel vagy be a hó; Szerbiában ez történt?
Másrészt azt írják a szerb esetről, hogy igen szokatlan ez arrafelé, például olyan erős szelet mértek, amilyen még nem volt.
Ccc... fel kellene ébredni arrafelé is. Az utóbbi időben folyamatosan olyan szélsőséges időjárás van mindenfelé, "ami korábban még nem volt", vagy rendkívül szokatlannak számít (például lásd az elmúlt év európai árvizeit). Na és? A "szokatlan" és "rendkívüli" nem azonos a "katasztrófa" fogalommal. Az "katasztrófa" egyik ismérve, hogy nagy számú emberi áldozata van. Szerbiában hányan fagytak meg az ominózus esetben? Másrészt a "szokatlan" és "rendkívüli" is megszokottá válik, ha mondjuk 5 egymás utáni évben is ilyen lesz az időjárás.
Harmadrészt a 2013-as hasonló cikkből is vedd ki légy szíves a márciusi hóviharra utaló hírt, mert az, hogy március közepén még eshet a hó, nem hogy nem katasztrófa, de még csak nem is hír. Nem is értem, miért van külön cikke.
Azért van cikke, mert a bulvársajtó felfújta a hírt a hivatalos szervek bénázása miatt (hozzá kell tennem, hogy jogos a kritika). A megfelelő döntéshozót, aki elbontatta az utak melletti kerítéseket, amik feladata volt a hó megfogása, inkább nem minősítem, remélem azóta már kirúgták alkalmatlanság miatt. Cikket emiatt az eset érdemel, és nem amiatt, hogy "természeti katasztrófa" lett volna. Benne van a cikkben az emberi hibák felsorolása?
Érdekes, én nem lepődtem meg, hogy márciusban Magyarországon esik a hó. Volt már olyan is, hogy áprilisban esett, na és.
Egyébként Szerbiában mettől meddig tart a tél, a február már nincs benne, az ott már tavasznak számít? Mert hogy "télen esik a hó", az szenzációnak számít?
Jobb lenne kevesebb bulvárt és több szakirodalmat olvasnod, mert a bulvárhírekből kiindulva csak lefelé lehet vinni a Wikipédiás szócikkek színvonalát. misibacsi*üzenet 2014. február 3., 18:35 (CET)
az lenne a jobb, ha adnál egy pontos definíciót a katasztrófára
Ezt most nem fogom megtenni, mert gondolom nem létezik pontos definíció rá. Ehelyett rámutatok, hogy mi az egyik különbség egy bulvárhír és egy enciklopédia szócikk között. Ha a forrás megbízható, akkor nem csak az olvasók érzelmeire akar hatni, hanem adatokat is közöl. Ma véletlenül belefutottam ebbe a szerbiai hóesés hírébe. Tudod, mi volt érdekes a hírben? Az, hogy "5000 autóst kellett kimentenie a katasztrófavédelemnek". Ez "információ". Az nem információ, hogy "sok autós elakadt az utakon". Ez bulvárhír. A "megszokottnál erősebb volt a szél" = bulvárhír (ki mit szokott meg?). Add meg, hogy mekkora volt a szélerősség: 150 km/h? 200? Akármennyi? Számszerű adat kell mindenhol, ahol ez lehetséges! Beaufort-skála alkalmazása is szóba jöhet. Ha "sok hó esett", az mennyi volt: 5 cm, 50 cm, 1 méter? Ha februárban nem szokásos Szerbiában a hóesés, legyen ott néhány statisztikai adat: februárban mennyi szokott lenni az átlaghőmérséklet, plusz 15 fok? Esett-e hó az elmúlt száz évben februárban és mennyi? Remélem nem kell tovább magyaráznom, mert érted, hogy miről beszélek. misibacsi*üzenet 2014. február 4., 21:54 (CET)
Szia!
mi lenne, ha a cikk címe maradna ugyanez, de a bevezetőbe beleírnánk, hogy a cikk "természeti katasztrófákat és a megszokottól eltérő időjárási jelenségeket" sorol fel.
Az ötlet tetszik, írd át nyugodtan. Mindjárt megnézem a természeti katasztrófa szócikket, és pontosítom a definíciót. misibacsi*üzenet 2014. február 5., 13:43 (CET)
Szia!
A cikkbe visszateheted a "szerbiai havazás"-t, csak amennyire lehet, legyenek adatokkal megtámogatva (az 5000 fő nyilván becslés, de ezt konkrétan olvastam valahol). Az időtartam is jó lenne, hogy mennyi ideig tartott, mert nem mindegy, hogy 1 órát vesztegel valaki a hóba rekedve, vagy 1 napot.
A természeti katasztrófa szócikk elejét a definícióval együtt átírtam. misibacsi*üzenet 2014. február 5., 19:49 (CET)
Szia, szerintem jó lett volna, ha a feltöltőt értesíted, hogy szubcsonknak minősítetted a cikkét. --Rlevente üzenet 2014. február 2., 22:30 (CET)
VV vs Termodinamika
[szerkesztés]Kedves Szerkesztőtárs
Ha a Való Világ és egyéb sztárok ismertetését fontosnak tartod, hát tedd meg. A jogot azonban, hogy más véleményem legyen, még akkor is fenntartom, ha az sznobizmus, de abba még kevesebben haltak bele, hogy nem ismerték VV Izékét, mint az elektromos eszközök hibás használatába.
Robogos vita 2014. február 5., 10:18 (CET)
Szabadtéri színpadok
[szerkesztés]Szia, erre kettőre időközben megküldte a jogtulajdonos az engedélyt – levettem róluk a sablont.
--PallertiRabbit Hole 2014. február 14., 18:40 (CET)
Engedély kérése
[szerkesztés]Vissza térhetek szerkeszteni? Robogos vita 2014. február 20., 13:21 (CET)
- Az én oldalamon más már válaszolt
- Amíg a nyelvezet nem változik, nincs miről beszélni...
- Amíg a kommunikáció nyelvezete nem változik, mire fel vagytok elkeseredve, hogy nem vagyunk hajlandóak elviselni (még tőled sem), ezért egyre kevesebb a szerkesztő
Robogos vita 2014. február 20., 14:22 (CET)
Mivel a visszavonulás legegyszerűbb módja, ha blokkoltatom magam közlöm veled, hogy egy hisztis picsa vagy, ezzel tájékoztattalak a véleményemről, és az adminok sem fogják figyelmen kívűl hagyni, mint a kocsmafalukra írottakat Robogos vita 2014. február 20., 15:02 (CET)
Értesítés adminisztrátori intézkedésről: Elfogadhatatlan vitastílusa miatt Robogos szerkesztő a vitát csak pénteken 14 óra után folytathatja. ----Karmela posta 2014. február 20., 19:22 (CET)
Sör
[szerkesztés]Köszönöm szépen! --PallertiRabbit Hole 2014. február 21., 18:26 (CET)
Szia. A korábbi törlési vita folyományaként változtattam a szócikken, próbaképpen. Ha van hozzá kedved, nézd meg így is, és tedd meg a javaslatodat a megnevezett három lehetőség közül való választásra. Köszönöm a türelmedet. - Orion 8 vita 2014. február 21., 20:00 (CET)
Szia Tündi, Írtam egy kérdést a hozzászólásodra a Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/Tokodi Bence lapon. Megnéznéd? Ib11 vita 2014. április 15., 06:29 (CEST)
Szervusz, igazad van, ha erőlködnék is rövid lenne. Beteszem egy összefoglaló cikkbe (Nyugdíjrendszerek), az már - remélhetőleg - eléri egy cikk méretét. Úgy oldottam meg, hogy átneveztem - gyakorlatlan lévén csak remélem, jó a megoldás. Új link: https://hu.wikipedia.org/wiki/Nyugd%C3%ADjrendszerek . The.kobold vita 2014. április 17., 22:04 (CEST)
Visszavonás
[szerkesztés]Szie! Kérlek hagyd békén a szerkesztésem. A következő visszavonásodat vandalizmusnak és zavarkeltésnek fogom tekinteni. Csigabiitt a házam 2014. április 26., 17:57 (CEST)
Tanárképzés Magyarországon - azonnali
[szerkesztés]Kedves Tündi! Szerintem nem szubcsonk, hanem azonnali az olyan szócikk, mai jegyzetben Okos Tónira hivatkozik és "Ha elcsüggedtél" alfejezetben filmek linkjeit közli. Semmi értelme ezt a hoaxot megőrizni. Üdv.--Linkoman vita 2014. április 29., 11:39 (CEST)
- Kedves Tündi, van már Középiskolai tanárképzés Magyarországon és Polgári iskolai tanárképzés Magyarországon szócikkünk. Az általam kifogásolt szövegre pedig - szerintem - még a laptörténetben sincs szükségünk. Üdv.--Linkoman vita 2014. április 29., 12:40 (CEST)
Big Brother - horror
[szerkesztés]Szia Tünde! A horror sablonok ellenőrzése közben vettem észre, hogy januárban horror sablont tettél a Big Brother cikkre, de nem adtál hozzá indoklást a vitalapon. Megtennéd, hogy leírod az indokaidat, hogy aki akarja, az javítani tudja a hibákat? Előre is nagyon kösz! Piraeus vita 2014. május 7., 09:03 (CEST)
- Hát... Ez is egy megoldás. Köszönöm a válaszodat. Piraeus vita 2014. május 7., 21:15 (CEST)
Tünde értelek. Csakhogy így a horror sablon nem éri el a funkcióját, azt ami a sablondokumentációban szerepel: „hogy a több ezer lektorálandó és/vagy forrás nélküli és/vagy csonk és/vagy egyéb okból szörnyeteg állapotban lévő cikk tengeréből kiemelje azokat, amelyekről józan ésszel gyanítható, hogy aránylag sokan vagy gyakran keresnek rá, s ezért javítása/bővítése nem ér rá”.
Elkezdtem végigellenőrizni őket és teljesen esetlegesnek tűnik, hogy ki, mikor, miért, mire teszi ki. Van ahonnan leszedtem, mert eleve indokolatlanul került ki, vagy idő közben a cikk drasztikusan megváltozott. Van olyan, ahol nemcsak meghagytam, de én magam nyúltam bele a vitalapba, hogy egyértelmű legyen az indoklás. És sok esetben megkértem azt aki kitette, hogy értékelje át hogy kell-e és ha igen, akkor tegyen ki egy indoklást. Egyszerűen mert nem akarok mindent én megítélni, főleg, hogy valaki már egyszer az adott cikket elolvasta és nagy valószínűséggel... Na jó, nem folytatom.
Ami neked evidens, az másnak nem biztos, hogy az. Márpedig ez csapatmunka, úgyhogy néha magyarázni kell azt is ami neked evidens, hogy más is értse és be tudjon kapcsolódni. Én is ezt teszem most, mert szeretném, ha jól működne a horror sablon. Le is vehettem volna a sablont, de annak nem sok haszna lenne a célom szempontjából.
Ha nem akarod magyarázni, hogy miért tetted ki, akkor ne tedd ki, csak írd át a cikket. Piraeus vita 2014. május 7., 21:58 (CEST)
Árva lapok ábécé bontása
[szerkesztés]Helló Tünde!
Ismét frissítettem a Wikipédia:Árva szócikkeket; sajnos ilyenkor az ábécére bontás elveszik. Ha van kedved pótolni eme hiányosságot, akkor többek nevében is köszönöm. --Porrimaeszmecsere 2014. május 8., 14:45 (CEST)
Köszönöm előre is! --Porrimaeszmecsere 2014. május 8., 15:26 (CEST)
Hát ez aztán nagyon gyors volt!! Gratula és köszönöm, most már akár el is felejtheted --Porrimaeszmecsere 2014. május 8., 15:32 (CEST)
Szülinap
[szerkesztés]Boldog wikiszülinapot kívánok! Vadszederke' 2014. június 1., 22:12 (CEST)
Boldog wikiszülinapot és névnapot kívánok neked én is! --Tulipanos vita 2014. június 1., 22:31 (CEST)
Antarktisz-térképek
[szerkesztés]Szia! Történt valami az ügyben? – 84.1.216.79 (vita) 2014. június 13., 02:22 (CEST)
kairói metró
[szerkesztés]szia ha értesz a metrók hoz létrehoznád a kairói metrót előre is köszönöm is majd fogom énis szerkeszteni a megértésedet köszönöm is ne irjál nekem e mailt előre is köszönöma megértésedet
Meaques
[szerkesztés]Szia, most másban vagyok, de segítenél annyit, hogy belejavítasz, vagy legalább megjelölsz 2-3 mondatot, hogy miket kéne javítani? Kösz: SZERVÁC Attila vita 2014. július 6., 13:58 (CEST)
Capella Pazzi (Firenze)
[szerkesztés]Szia!
Ez az átirányítás kell még? Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2014. július 26., 21:10 (CEST)
Köszi, töröltem. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2014. július 26., 21:34 (CEST)
lyoni metró
[szerkesztés]kérlek keresek egy feljvitő szereksztőt hogy csinája meg rendesen is akor nem kel tőrlni
Hozzászólnál a törléshez?
[szerkesztés]Kedves Hujber Tünde!
Hozzászólnál a Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/Castel Gandolfo (Vatikán)hoz? Itt ugyanis az merült fel, hogy a szlovákiai és magyarországi Komárom helyzetéhez lett hasonlítva Castel Gandolfo státusza, melynek egy része a Vatikán területe, másik része Olaszországé. Ráadásul már van egy másik Castel Gandolfo (Olaszország) szócikk is. Határozott állásfoglalást nyilvánított már Voxfax, Stephanmattheisen, én, Hkoala, de jó lenne, szép lenne, ha egy földrajzműhelyes is hozzászólalna. Már csak azért is, mert Voxfax szerencsétlen módon olyat is mondott a törlési megbeszélésen, ami nem igaz (azt állította párhuzamos érvként, hogy Észak-Ciprusról sincs külön szócikk, a Ciprusi Köztársaság részeként van tárgyalva).
A törléshez kapcsolódik még, hogy egyébként a Castel Gandolfo (Olaszország) szócikkben ellenőrizetlenek Voxfax változtatásai (ha jól emlékszem, hét változtatást csinált).
Ráadásul a két magyar szócikk nemzetközi társlinkjei el is ütnek egymástól (egyébként az olaszországi Castel Gandolfo szócikk olasz párjában található meg Voxfax azon változtatása, mely a polgármester megváltozására utal). Ez talán abból adódik, hogy a külföldi társlinkek részben művészettörténetileg tekintenek Castel Gandolfo épületeire, részben településként.
Szép napot! Apród vita 2014. július 30., 23:56 (CEST)
Köszönöm, hogy hozzászóltál! Rendes vagy! Apród vita 2014. július 31., 16:10 (CEST)
Ebola folyó
[szerkesztés]de észrevettem a folyó infoboxot, csak abban nem jelenik meg a pozíciós térkép, pedig itt pont az a lényeg, mert szinte alig van vmi információ erről a kicsi folyóról. Milei.vencel
Al. Brachère
[szerkesztés]A sport műhelyben megbeszéltük, hogy marad. Van hasonló cikk másról is. Amúgy gondoltam, hogy valaki belefog kötni. Engusz vita 2014. augusztus 3., 14:07 (CEST)
Ugyan még hiányzik a magyar Wikipédiáról a Wikipédia:Nevezetesség (sport) irányelv, de az Olimpiaműhely érdeklődési körében lévő valamennyi cikkben linkelünk minden sportolót (olimpikont), ezáltal is deklarálva, hogy készülhet róluk önálló cikk. Ez egybeesik egyébként az enwiki (ahonnan a legtöbb irányelv lett fordítva) gyakorlatával és irányelvével is (en:Wikipedia:Notability (sports)#Olympic and Paralympic Games), amely kimondja, hogy minden olimpikon de facto nevezetes. Ez a meghatározás a majdani fenti magyar irányelvbe is beemelendő lesz. -- Joey üzenj nekem 2014. augusztus 3., 14:48 (CEST)
Igazad van, de ez egy nagyon nagy falat, és egyelőre még senki se vállalkozott az összefogására. Néhányan pedig nem is igen szerkesztünk az olimpiai témakörön kívül, így valahol hiányzik a motiváció is hozzá. Persze ettől a probléma még probléma, hiszen fontos lenne tudni, hogy – Bennó szavaival élve – egy venezuelai kötéltáncos mikortól számíthat önálló cikkre a magyar wikin. -- Joey üzenj nekem 2014. augusztus 3., 17:11 (CEST)
Abban azért talán egyetértünk, hogy a Sportműhely tagjai egymás között legfeljebb abban állapodhatnak meg, hogy megkísérelnek cikket írni erről a személyről, akinek nem hogy a nevét, de biztosan még a nemét sem tudjuk. Azt, hogy ennek a személynek, aki a WP:NEV kritériumának egészen világosan nem tesz eleget, van-e valamilyen különszabály alapján helye a magyar Wikipédián, nem a Sportműhely, hanem a teljes Wikipédiás közösség dolga eldönteni. Ha pedig az Olimpiaműhely úgy gondolja, hogy valamennyi olimpia valamennyi résztvevője legyen wikiképes, akkor adja elő az érveit a közösség előtt, tűzzön ki szavazást a kérdésről, és ha sikerül megszerezni a kétharmados többséget, akkor megváltoztatjuk ilyen értelemben az irányelvet, és onnantól többet nincs vita. --Malatinszky vita 2014. augusztus 4., 09:52 (CEST)
Dömötörök
[szerkesztés]Szia Tündi! Láttam megjegyzéseidet a vitalapokon. Nem tudom röviden összefoglalni a témát, így kérlek, olvasd el a Wikipédia:Kocsmafal (helyesírás)#A „Dömötör (egyértelműsítő lap)” és például a „Dömötör Sándor (egyértelműsítő lap)” viszonya, sajnos, elég hosszú már a beszélgetés. Illetve megpróbálom röviden és nagyon általánosan összefoglalni: elindult a beszélgetés egy kettős karbantartási problémából, aztán az egyértelműsítéssel kapcsolatban vetődött fel egy vélemény, majd ez fejlődött tovább, Karmela pedig elkészített egy alternatívát, ami véleményezésre kerül majd. --Sphenodon vita 2014. augusztus 5., 22:00 (CEST)
Re:Jó cikk!
[szerkesztés]Köszönöm az elismerést!--DVTK KIADÓ vita 2014. augusztus 19., 12:06 (CEST)
Köszi, bár szerintem mindannyiunk közül én tettem hozzá a legkevesebbet :) Zerind üzenőlap 2014. augusztus 19., 12:40 (CEST)
- Zerind állításával vitatkoznék, mert szerintem én voltam, sőt ironikus is a barnstar, mert ellenzője voltam jelen intézmény létrehozásának. . Ennek ellenére köszönöm a sablon elkészítésével és kihelyezésével történő fáradozást, de a tartalmát – szerintem – nem érdemeltem ki. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2014. augusztus 19., 12:53 (CEST)
Köszönöm szépen, bár igazán nem dolgoztam sokat rajtuk... Ogodej vitalap 2014. augusztus 19., 12:48 (CEST)
Én is köszönöm szépen! --BotlikIrodám 2014. augusztus 19., 13:44 (CEST)
Köszönöm! --Szente vita 2014. augusztus 19., 14:14 (CEST)
Én is köszönöm! --Rakás vita 2014. augusztus 19., 14:48 (CEST)
Köszönöm az elismerést! Igyekszem a továbbiakban is jó sok jó cikket készíteni és részt venni a többi eljárásában is . --Sasuke88 vita 2014. augusztus 19., 14:54 (CEST)
- Köszönöm szépen, bár őszintén meglepett, mivel emlékeim szerint nem voltam túl aktív ezen a téren, mindenesetre nagyon köszönöm, jól esett! --XXLVenom999 vita 2014. augusztus 19., 17:39 (CEST)
Köszönöm szépen! Cooper6 vita 2014. augusztus 19., 18:55 (CEST)
- Szintén köszönöm szépen, bevallom, engem is meglepett a csűrcsillag! :) Emlékszem, hogy a budapesti Füvészkert szócikk esetén segédkeztem egy keveset, de azt gondolom, többeket ez sokkal jobban megillet, mint engem. Köszönöm, hogy gondoltál rám! --Sphenodon vita 2014. augusztus 19., 19:10 (CEST)
- Csatlakozom. :o) (amúgy meg, ha még érdekes, várjuk a fura levelű fáról az infókat. ;o) ) Fauvirt vita 2014. augusztus 20., 01:55 (CEST)
Köszönöm szépen! :) --Pagony foxhole 2014. augusztus 19., 19:40 (CEST)
re Jó cikk!
[szerkesztés]Szia Hujber Tünde!
Megköszönném a barnstarokat, de azt hiszem, hogy tévedés történt. Nem emlékszem olyanra, hogy Jó cikkre jelöltem volna 1 szócikket. Eddig csak a kiemeléssel foglalkoztam. Talán megkért valaki, hogy szavazzak az ő cikkére; és ennyi. Nem hiszem, hogy jelöltem. Üdv. DenesFeri vita 2014. augusztus 19., 16:06 (CEST)
Szia!
Én sem tudom, hogy miért kaptam ezt az elismerést. Mindenesetre a sablon szövegéből a helyedben kivenném a "jelentős mértékben" kifejezést, mert rám biztosan nem vonatkozik, és ez komolytalanná teszi ezt a kezdeményezést. misibacsi*üzenet 2014. augusztus 19., 16:31 (CEST)
- Én csak köszönöm szépen.--Tao Kai 陶凯 vita 2014. augusztus 19., 21:47 (CEST)
Szia! Nem tudom, hol néztél utána, de én bizony nem jelöltem és nem is véleményeztem egyetlen cikket sem. Udvariatlanság volna a barnstart törölnöm a vitalapomról, de azért oda fogom írni, hogy tévedés történt. Üdv. --Vadaro vita 2014. augusztus 19., 22:04 (CEST)
Díj
[szerkesztés]Kedves Tünde!
Örülök a díjnak, pláne tőled, mert azt hittem, hogy megsértettelek azzal, hogy kritikát mondtam annak idején a tesztelési időszakban az általad készített, jó szócikk státuszra ajánlott földrajzi szócikkről (az ókori rómaiak földrajzi felfedezései), pedig nem állt szándékomban megsérteni.
Emlékezetes maradt számomra az Eger-patakról szóló szavazás, a lebigyesztett ajakjelzésed (), mivel a képek egy része ki lett belőle szedve, mert a képek nem az Eger-patak közvetlen közelében készültek (a képeket magam is sajnáltam, de azt is láttam, hogy a nyomás is nagy, hogy bizonyos képek kikerüljenek belőle és ha kikerülnek belőle, azok is támogatni fogják a szócikket, akik csak bizonyos képek miatt ellenezték).
A sikerdíj , amit kaptam, szép és meglepett, hogy a jó szócikkszavazásokon való megjelenésért díjat kapok. Szép augusztusi napot kívánok! Apród vita 2014. augusztus 20., 02:02 (CEST)
Kitüntetés.
[szerkesztés]Köszönöm szépen a kitüntetést. Igen, jó ötlet lehet a "jó cikk" státusz, érdemes ezzel foglalkozni. Ha esetleg szüksges valahol véleményezés, és ha értek hozzák, szívesen segítek, csak írd meg, miben kell. 12akd vita 2014. augusztus 20., 12:24 (CEST)
Szia, én is köszönöm. :) --HG vita 2014. augusztus 21., 17:31 (CEST)
Köszönöm szépen a figyelmességet. ;) Üdv, ✮ Einstein2 vitalap 2014. augusztus 25., 11:00 (CEST)
Allin diák
[szerkesztés]Üdv! Értesítelek, hogy az általad azonnali törlésre jelölt Allin diák szócikkről megbeszélés kezdődött a Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/Allin diák oldalon. --Rlevente üzenet 2014. augusztus 20., 21:06 (CEST)
Jó szócikkek díja
[szerkesztés]Csűrcsillag a Jó szócikkekért! | ||
A Wikipédia Közössége nevében szeretném Neked átadni az első, eredeti csűrcsillagot, elismerve a jó szócikkek terén, és az egész közösségért végzett munkádat. További jó szerkesztést kívánunk! BotlikIrodám 2014. augusztus 21., 17:24 (CEST) |
Gratulálunk, és köszönjük az egész munkásságodat!
Pont Te – aki mindenkinek, aki az elmúlt 1 évben részt vett akár csak egy eljáráson is, kiosztottad a díjakat – igazán megérdemled!!! --BotlikIrodám 2014. augusztus 21., 17:24 (CEST)
Köszönöm a díjat, igazán figyelmes ötlet és nem is számítottam rá. Ugyanakkor csatlakozom az előttem szólókhoz, hiszen valóban sokat tettél-teszel- a közösségért, pláne az ehhez hasonló akciók esnek jól az embernek. Továbbra is jó szerkesztést és kitartást kívánok!
Porbóllett vita 2014. augusztus 23., 21:08 (CEST)
Re:Kerül, amibe kerül
[szerkesztés]Rendben, visszavontam. --PallertiRabbit Hole 2014. augusztus 26., 17:46 (CEST)
- Nem bántottál meg (nem olyan könnyű azt ). A kocsmafali javaslatfelvetést támogatom. --PallertiRabbit Hole 2014. augusztus 26., 19:59 (CEST)
Köszönet
[szerkesztés]Köszönöm a barnstart. Az ilyen kis apró visszajelzésekért érdemes a Wikipédia mellett kitartani. --Zenei szerkesztő Üzenj! 2014. augusztus 26., 21:58 (CEST)
Kategóriajavaslatok
[szerkesztés]Szia, Tündi! A Kategóriajavaslatok lapon az "Oroszország települései" című szakaszban olyan javaslatot tettem, amely a korábbi szerkesztéseidet is érinti. Ha gondolod, ott szólj hozzá vagy véleményezd. Szombat előtt biztosan nem záródik le. Üdv. --Vadaro vita 2014. augusztus 28., 23:47 (CEST)
Gellért-hegy
[szerkesztés]Szia. Sztem nem volt fontos az a kép, jobb lett az oldal, mert a képek és a szöveg egymáshoz illeszkedik. De persze ez csak az én véleményem:-) Latin neveket viszont nem töröltem.Kapeter77
Van egy kérdésem, ez itt a fő bajom. Elég sokat tudok Bp meg a környék élővilágáról, sokat kirándulok. Szívesen megosztanék egy csomó jó infót, de tavaly megkaptam, hogy nincs forrással alátámasztva. Csakhogy ezekről szinte senki sem ír, nincs forrás! Szóval elég, ha csak odaírok valamilyen általánosabb forrást, de az nem nagy baj, ha plusz infókat is beleírok? Ilyen alapon a Margitsziget élővilága pl. nem lesz feltöltve, pedig "kívülről" ismerem:-(
Kösz a választ:-) – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Kapeter77 (vitalap | szerkesztései) Csak a pontosság kedvéért.
FI Relé
[szerkesztés]Köszönöm, hogy egyszer már átrágtad magad a szócikken. Az észrevételek és javaslatok alapján elég sok igazítást eszközöltem, ezért most arra kérnélek, ahogy időd engedi, olvasd át mégegyszer. Remélem, mostmár rendben találod majd. --Szab. vita 2014. szeptember 3., 14:22 (CEST)
- Szia! Az lenne a tiszteletteljes kérésem, hogy a kiemelési, és a jó cikk eljáráson a kérdéseidet, (lehetőleg) ha a lap nem indokolja, tömören, egy megjegyzésben foglald össze. Képzeld el a cikk íróját/íróit (akinek a tudta/tudtuk nélkül én jelöltem a cikket) amikor meglátja/meglátják a 15 szükséges megjegyzést. A következmény (persze nem csak ezért) itt látható ITT. Üdv. Tambo vita 2014. szeptember 4., 20:47 (CEST)
- Kedves Tündi! Feltehetőleg félreértetted, amit írtam! Nem vádoltalak semmivel, se burkoltan, se nyíltan. Én csak egy kérést fogalmaztam meg. Természetesen jogodban áll akárhány megjegyzést tenni. Senki nem kérte, hogy támogassad a cikket. Különösen úgy nem, ha nem érted az abban leírtakat. Sajnos a műszaki életben előfordul olyan, hogy nehéz valamit mindenki számára közérthetően, ugyanakkor szakszerűen megfogalmazni. Kétségkívül voltak a cikkben pontosításra szoruló részek. Azért voltak olyanok, akik közreműködtek a cikk jobbá tételében. Ha én ránézek egy kiemelési lapra, és ott látok 15 szükségest, (gondolom nem egyedül) úgy gondolom, az a cikk nem lehet kiemelésre, vagy jó cikk jelölésre méltó. Természetesen nem gondolom úgy, hogy a szerkesztőtársak "lelki békéje" érdekében nem kell szóvá tenni a kifogásolható részeket. Legfeljebb én nem így tenném. Ez nem zárja ki azt, hogy igazold, hogy a kifogásolt változtatások megtörténtek. Üdvözlettel Tambo vita 2014. szeptember 7., 15:41 (CEST)
- Ez a fontos. Részemről a téma lezárva. Tambo vita 2014. szeptember 7., 17:24 (CEST)
- Kedves Tündi! Feltehetőleg félreértetted, amit írtam! Nem vádoltalak semmivel, se burkoltan, se nyíltan. Én csak egy kérést fogalmaztam meg. Természetesen jogodban áll akárhány megjegyzést tenni. Senki nem kérte, hogy támogassad a cikket. Különösen úgy nem, ha nem érted az abban leírtakat. Sajnos a műszaki életben előfordul olyan, hogy nehéz valamit mindenki számára közérthetően, ugyanakkor szakszerűen megfogalmazni. Kétségkívül voltak a cikkben pontosításra szoruló részek. Azért voltak olyanok, akik közreműködtek a cikk jobbá tételében. Ha én ránézek egy kiemelési lapra, és ott látok 15 szükségest, (gondolom nem egyedül) úgy gondolom, az a cikk nem lehet kiemelésre, vagy jó cikk jelölésre méltó. Természetesen nem gondolom úgy, hogy a szerkesztőtársak "lelki békéje" érdekében nem kell szóvá tenni a kifogásolható részeket. Legfeljebb én nem így tenném. Ez nem zárja ki azt, hogy igazold, hogy a kifogásolt változtatások megtörténtek. Üdvözlettel Tambo vita 2014. szeptember 7., 15:41 (CEST)
Margit-sziget
[szerkesztés]OK, értettem:-)Kapeter77 vita 2014. szeptember 6., 13:14 (CEST) Nincs fényképezőm:-( Van viszont egy kérdésem: miért nem működik a szerkesztőlap-szerkesztőn több sablon? Pl. a háttérszín, cím módosítása, stb? Senkinek a lapján nem látok háttérszínt. Pedig tök egyszerű sablonról van szó... Ugyanaz az ok, amiért az angol Wp-án lehet használni a beta-szerkesztőt, itt meg csak a forrásszövegeset (legalábbis én ezt tapasztaltam)?Kapeter77 vita 2014. szeptember 6., 16:37 (CEST)
Lezárult a szavazás. Győzött az igazság? Köszönöm a kitüntetést, ennél jobban is rászolgálhattam volna már. - Orion 8 vita 2014. szeptember 7., 15:32 (CEST)
Feléget vs. eléget
[szerkesztés]Szia! Vártam kicsit, reagál-e valaki erre a - megbocsáss- „böszmeségre”. Mivel senki nem akart-tudott-mert hozzászólni, hogy megvédjen, magam okítalak ki, szüleid, olvasmányélményeid, iskoláid, környezeted helyett. Felégetni a hidakat lehet magunk mögött, vagy települést háborúban stb. Átvitt értelemben a lehetőségeinket. Az igekötő jó megkülönböztető eszköz a jelentésárnyalatok között. Itt is erről van szó. Heyerdahl bizony elégette a bárkáját, a hivatkozott cikkben látható fénykép tanúsága szerint, méghozzá a vízen. Nem csak kályhában lehet valamit elégetni. (Sőt, abban inkább eltüzelni lehetne.) A fölgyújtotta sem volna elég kifejező, mivel a hajó meg is semmisült. Kérlek, máskor tájékozódj, mielőtt kioktatsz valakit rosszul értelmezett „magyarázatoddal”. Iuventus - ventus. Voxfax vita 2014. szeptember 10., 12:16 (CEST)
Re: Jegorov
[szerkesztés]Szia! Rendben, külön szakasz alá vettem. A fő forrásként használt Spahr egyelőre még keresem, ha meglesz, megnézem az alapján lehet-e még pontosítani valamit. – Laci.d vita 2014. szeptember 12., 19:05 (CEST)
Kertész András (operaénekes)
[szerkesztés]Kedves Tündi, a lapot én hoztam létre, és alapvetően egyetértek az általatok megfogalmazott kritikákkal. A közeljövőben, ha lehet, majd szeretném egy kicsit átjavítani, de addig is kérlek, hogy ha lehet, töröljétek. Nagyon szépen köszönöm! - zimnomel vita 2014. szeptember 18., 12:37 (CEST)
Trafoi-völgy
[szerkesztés]A Stilfser Joch -hágó (2758 m) keleti rámpájáról van szó. Ezen a szócikken dolgozom, s nem igen szeretem a pirosakat, mindenképpen kéken szeretem az ilyen melléktémákat is látni, példaként lásd a korábbi Bauhaus szócikket, ahol ugyanígy mellédolgoztam a bauhausos személyeket is. Természetes, ehhez idő is kell. Ezért légy türelemmel. Szia Kit36a vita 2014. szeptember 29., 10:30 (CEST)
A múltkor elfelejtettem elküldeni a Trafoi-völgyet. Szia
Kit36a vita 2014. október 17., 16:03 (CEST)
Javaslatok jó szócikkekre
[szerkesztés]Kedves Tündi! Jelenleg 65 jó szócikkünk van. Szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy október végére legyen 75, és év végére pedig ha lehet, legyen meg az első 100. Ezért most én is tettem néhány javaslatot. Kérlek, ha időd engedi, szíveskedj megnézni, és megtenni jobbító észrevételeidet, hogy a szükséges műveleteket időben elvégezhessem. Segítséged előre köszönve üdvözöl: - *feridiák vita 2014. szeptember 29., 15:48 (CEST)
Szia! A képen az emléktábla nem a villája bejáratánál van, hanem a Bajor Gizi Színészmúzeum bejáratánál. Üdv. Tambo vita 2014. október 4., 17:01 (CEST)
- Bajor Gizi tragikus halála után rögtön elkezdte Gobbi Hilda az emlékhely szervezését. Bajor Gizi a névadó, Gobbi Hilda az alapító. Üdv. Tambo vita 2014. október 4., 17:47 (CEST)
Re:Visszavonás
[szerkesztés]Szia! Igen, csak véletlen volt, de mostanig észre sem vettem. Elnézést kérek, így utólag. --Szabi237 vita 2014. október 14., 12:31 (CEST)
Szentté avatás
[szerkesztés]Köszönöm a hozzászólást a jócikk-jelölésben, így legalább kiderült, hogy bőven lehet fejleszteni a cikket és muszáj volt megcsinálni. Az azért jól esett volna, ha az általad kért változtatások elvégzése után is visszanézel és leírod, hogy mi a véleményed. --Rlevente üzenet 2014. október 15., 08:17 (CEST)
Free enciclopedia
[szerkesztés]Megküzdünk a lap törléséért. Kíváncsi leszek téged minek nevez el . Halász János üzenet 2014. október 26., 17:41 (CET)
Allapos cikkjelölt
[szerkesztés]- Kedves Tündi, köszönöm a válaszod.
- Engem csak a szöveg érdekelt és bevallom, egyre kevésbé vagyok híve ennek túlbonyolított rendszernek, ahol nem a szócikk szöveg és minősége számít hanem sok más hókuszpókusz. Üdv.----Linkoman vita 2014. november 17., 00:45 (CET)
- Köszönöm a válaszodat. Ha jól értem, rendészeti intézkedést tettetek. OK.----Linkoman vita 2014. november 17., 18:52 (CET)
Kersznovszkaja
[szerkesztés]Szia, rossz a cím: a keresztnév cirillel Евфроси́ния, átírva: Jevfroszinyija. --Pagony foxhole 2014. november 24., 13:16 (CET)
Elszúrták. Oroszul az Eufrozina Jevfroszinyija. A görög eu-nak az oroszban a (j)ev felel meg. Így van a Hadrovics--Gáldiban is. --Pagony foxhole 2014. november 24., 14:55 (CET)
Japán buddhisták
[szerkesztés]Óno Taiicsi itt, Tojoda Kiicsi [1], Sakichi Toyoda 84. oldal. Nem szívügyem, hogy ki milyen kategóriában legyen. Megváltoztathatod, nem lesz belőle sértődés. Jó szerkesztést kívánok! üdvözlettel és tisztelettel: Mrszantogabor Nyomd itt 2014. november 28., 17:32 (CET)
Vének tanácsa
[szerkesztés]- Sajnálnám, ha pont azt szót akarnád elhagyni, amely e kifejezésnek a mai zsurnalisztikában eluralkodott használatát helyre teszi. (Ha neked az angol "jocular"-re van jobb szavad, használd azt. Használhatnánk még a "metaforikus" jelzőt is, de azt talán nem mindenki érti.
- A kategorizálás is ezen alapszik. Spártában az államszervezet része volt.
- Jelenleg viszont nincsen "vének tanácsa", csak ezzel illetnek különböző csoportokat. Ez a kedélyeskedő, viccelődő szóhasználat persze esetenként rögzül és a beszélők egy része már nem is tudja, hogy nem komoly kifejezésről van szó. Ilyen szóhasználat a "pilóta" a Formula-1 autóversenyzőkre, a "legénység" egy popegyüttes tagjaira, a "banda" egy popegyüttesre stb. Fontosnak tartom, hogy legalább a Wikipédiából tájékozódni lehessen az ilyen stiláris árnyalatokról. ----Linkoman vita 2014. december 2., 15:48 (CET)
- Módosítottam a szócikket. Üdv.----Linkoman vita 2014. december 3., 12:33 (CET)
Szenátorok
[szerkesztés]Szia! Részben igazad van, de azért nekem is vannak érveim:
- kell a minél nagyobb lefedettség a magyar wikinek is, ráadásul ezzel talán más is kedvet kap az íráshoz;
- akár lehetne ezt tavakkal, folyókkal, szigetekkel is csinálni;
- némelyik még rövid, de ha összekapcsolódik a wikidatával, magától bővül: fotó, születés/halálozás, városok, iskolák, tisztségek, foglalkozás, hivatalos oldal benne van, sőt az interwikik is;
- azzal hogy ezek létrejönnek, más cikkek is maguktól bővülnek, pl a város híres szülöttei, az iskola híres diákjai...
- benépesednek a kategóriák, létrejön több kapcsolódási pont az enwikivel
- talán más jobb feladatot talál nekem, ahol fontosabb és látványosabb eredményt lehet elérni
- +1: más wikik is ezt csinálják, csak mi jobban! ;)
--B.Zsolt vita 2014. december 8., 12:25 (CET)
Köszönöm a bővítési javaslatokat. Hadd mondjam el, hogy mennyire érdekes volt ilyen mélyen utánajárni egy témának, felkutatni a részletes forrásokat (eljutni az újsághírektől a szakmai folyóiratokon és jogszabályokon keresztül a disszertációkig és szakkönyvekig), aztán rácsodálkozni, ahogy az egyre terebélyesedő történet összeáll az apró mozaik-darabokból, mintha egy nyomozás vagy kincskeresés részese lenne az ember. Az ilyen élményekért érdemes részt venni ebben a projektben. --Rlevente üzenet 2014. december 16., 19:35 (CET)
Jószócikk szavazás technika
[szerkesztés]Szia!
Kösz, hogy szóltál, bizonytalan voltam benne, hogy hova kell írni. Azt hittem, itt is külön kell, mint a kiemelt szavazáson. Olvasgattam, hogy hogyan kell, de nem láttam leírva. Pótolnád esetleg a leírást? Szavazatomat átraktam. misibacsi*üzenet 2014. december 19., 11:41 (CET)
Rjúkjú-szigetek
[szerkesztés]Szia, a hiányolt szakazt pótolták, és hamarosan lejár a jelölési idő, átnéznéd, hogy megfelelő-e számodra a módosítás? Köszi! Xiaolong Üzenő 2014. december 22., 12:13 (CET)
Karácsony
[szerkesztés]Boldog karácsonyt! Szalakóta vita 2014. december 24., 22:04 (CET)
Mikor?
[szerkesztés]Szia!
A WP:JÓ projekt mikor indult el pontosan? Jól látom, hogy már tavaly augusztusban? :O [2] Üdv, OrsolyaVirágHardCandy 2014. december 30., 23:06 (CET)
- Köszi! 20 Ft-os kérdés: mi volt az első jó cikkünk? ;-) OrsolyaVirágHardCandy 2014. december 31., 18:39 (CET)
- Köszi még 1x! Adminisztráltam! ;-) BÚÉK! OrsolyaVirágHardCandy 2014. december 31., 21:37 (CET)