1967-es Formula–1 világbajnokság

1967-es FIA Formula–1 világbajnokság
Brabham BT24-es
Egyéni világbajnok
Denny Hulme	51
Konstruktőri világbajnok
Brabham	63
← 1966 1968 →

Az 1967-es Formula–1-es szezon volt a 18. FIA Formula–1 világbajnoki szezon. 1967. január 2-ától október 22-éig tartott.

A világbajnokság élén a két brabhames versenyző végzett: Denny Hulme csapattársa, Jack Brabham előtt nyert. Bár Clark négy futamgyőzelmet is szerzett, egyenletesebb teljesítménye miatt Hulme lett a világbajnok. A konstruktőri világbajnokságot a Brabham-Repco nyerte a Lotus-Ford és a Cooper-Maserati előtt. A holland nagydíjon a Lotus szerezte meg a Ford által támogatott Cosworth DFV, a sportág legsikeresebb motorjának első győzelmét (összesen 155 alkalommal győztek a DFV motorral). Ebben az évben szerepelt először a versenynaptárban a kanadai nagydíj. Pedro Rodríguez a Cooper utolsó, Dan Gurney saját csapata, az Eagle egyetlen győzelmét szerezte meg.

Érdekesség, hogy ebben az évben egyetlen pole-pozíciót sem szerzett a világbajnok, 1984-hez (Niki Lauda) hasonlóan.

Csapatok és versenyzőik

Csapatnév	Konstruktőr	Modell	Motor	Gumi	Versenyző
Team Lotus	Lotus	43 33 49	BRM Climax Ford-Cosworth DFV	F	Graham Hill Jim Clark Eppie Wietzes Giancarlo Baghetti Moises Solana
Brabham Racing Organisation	Brabham	BT19 BT20 BT24	Repco	G	Jack Brabham Denny Hulme
Bruce McLaren Motor Racing	McLaren	M4B M5A	BRM	G	Bruce McLaren
Scuderia Ferrari SEFAC SpA	Ferrari	312	Ferrari	F	Chris Amon Ludovico Scarfiotti Lorenzo Bandini Mike Parkes Jonathan Williams
Matra Sports	Matra	MS7	Ford-Cosworth FVA	D	Jean-Pierre Beltoise Johnny Servoz-Gavin
Owen Racing Organ.	BRM	P83 P261 P115	BRM	G	Jackie Stewart Mike Spence
Reg Parnell Racing	Lotus BRM	25 P261 P83	BRM P142	F	Piers Courage Chris Irwin
Cooper Car Company	Cooper	T81 T81B T86	Maserati	G	Pedro Rodríguez Jochen Rindt Alan Rees Richard Attwood Jacky Ickx
Rob Walker J.Durlacher Racing Team	Cooper	T81	Maserati Tipo 9/F1	F	Jo Siffert
Anglo American Racers	Eagle	T1F T1G	Weslake 58 Climax	G	Dan Gurney Richie Ginther Bob Bondurant A. J. Foyt Bruce McLaren Ludovico Scarfiotti
Honda Racing	Honda	RA 273 RA 300	Honda	F	John Surtees
Bayerische Motoren Werk Ag	Lola	T100	BMW	D	Hubert Hahne
Mike Fisher (privát)	Lotus	33	BRM	F	Mike Fisher
DW Racing Enterprises	Brabham	BT11	Climax	F	Bob Anderson
Scuderia Scribante	Brabham	BT11	Climax FPF		Dave Charlton
Luki Botha (privát)	Brabham	BT11	Climax FPF		Luki Botha
Ian Raby Racing	McLaren	M2B	Climax	F	Trevor Taylor
Bernard White Racing	BRM	P261	BRM P142	G	David Hobbs
John Love (privát)	Cooper	T79	Climax FPF	F	John Love
J. Bonnier Racing Team	Cooper	T81	Maserati Tipo 9/F1	F	Jo Bonnier
Charles Vögele Racing Team	Cooper	T77	A-T-S	D	Silvio Moser
Ecurie Filipinetti	Cooper	T81	Maserati	F	Andrea de Adamich
Tom Jones (privát)	Cooper	T82	Climax		Tom Jones
Guy Ligier (privát)	Cooper Brabham	T81 BT20	Maserati Repco	D F	Guy Ligier
Advance Muffler/ Bruce Bomner	Eagle	T1G	Weslake	G	Richie Ginther
Castrol Oil Ltd	Eagle	T1F	Climax FPF	G	Al Pease
Sam Tingle (privát)	LDS	Mk3	Climax	F	Sam Tingle

A szezon menete

Az 1967-es évadra John Surtees a Hondához szerződött, helyét a Cooper-Maseratinál Pedro Rodríguez foglalta el Jochen Rindt csapattársaként. A Brabham versenyzőfelállása maradt, míg a Lotushoz visszatért az 1962-es világbajnok Graham Hill Peter Arundell helyére, Jim Clark mellé. A Ferrarinál Chris Amon lett Lorenzo Bandini csapattársa.

Denny Hulme

1965 után ismét visszakerült a dél-afrikai nagydíj a világbajnoki versenyek közé, a szezonnyitó versenyt január 2-án rendezték az új Kyalami pályán, Johannesburg mellett. Dél-Afrikába a Ferrari és a McLaren csapat sem utazott el. A mezőny nagyrészt régi autókból állt: a Brabham a tavalyi BT20-as, a Lotus a 43-as modellel indult. A rajtrács elején a két Brabham-Repco végzett Brabham-Hulme sorrendben Clark és Rodríguez előtt. A helyi versenyző John Love a figyelemre méltó ötödik időt autózta privát Cooper-Climaxával. A rajt után Hulme állt az élre Brabham és Surtees előtt. A 3. körben Brabham, majd Rindt is megcsúszott. Mindketten több helyet visszaestek, de visszatértek a második és harmadik helyre. Rindt a verseny felénél motorhibával kiállt, majd Surtees visszaesett Love és Gurney mögé. Brabham a második helyről visszaesett motorprobléma miatt, majd Gurney hátsó felfüggesztés hibája miatt kiesett. Ezek után Hulme egy perccel vezetett Love előtt, de a 61. körben problémája akadt fékjeivel és visszaesett a mezőnyben. Ekkor John Love vezette a futamot, és bár Rodríguez a második helyen közeledett felé, úgy tűnt hogy a rodéziai nyeri a versenyt. Hét körrel később azonban Love kiállt üzemanyagért, így Rodríguez nyert 20 másodperccel Love, Surtees és Hulme előtt.

Ferrari 312

A májusban rendezett második versenyig több nem világbajnoki futamot is rendeztek. Dan Gurney megnyerte a Race of Championst Brands Hatchben, Mike Parkes győzött az International Trophyn a Ferrari színeiben. A monacói nagydíjon már elindult a Ferrari és a McLaren is, valamint két Matra is részt vett, de Jean-Pierre Beltoise nem tudta magát kvalifikálni a futamra. Brabham indult az élről, Bandini, Surtees és Hulme előtt. Már az első körben kiesett a pole-pozíciós Brabham motorhiba miatt, a vezetést Lorenzo Bandini vette át. Clark a második körben letért a pályáról, így a mezőny végére esett vissza. Bandinit Hulme mellett Stewart is megelőzte, de erőátviteli hiba miatt BRM kiesett a versenyből. A második Bandini mögött McLaren jött fel a harmadik helyre Surtees motorhibája után. A negyedik helyre Clark küzdötte fel magát, de lengéscsillapítója meghibásodott, helyezése Amoné lett. Bandini elkezdett közeledni Hulme-ra, míg McLarennek ki kellett állnia elektromos probléma miatt, Amon és Hill mögé tért vissza. A rendezők úgy próbálták megakadályozni a versenyzők tengerbe zuhanását, hogy a szalmakupacok mögé fakorlátot helyeztek el. A 82. körben Bandini a sikán előtt megcsúszott, és nagy erővel nekicsapódott a korlátnak. Ferrarija lángra lobbant, segítségére túl későn érkeztek. A versenyző testének 70 százaléka megégett, sérüléseibe pedig három nap múlva belehalt. Hulme nagy előnnyel nyert, míg Amon defekt miatt csak Graham Hill mögött ért célba a harmadik helyen.

Számos versenyző a mezőnyben az Egyesült Államokba utazott, hogy részt vegyen az indianapolisi 500 mérföldes versenyen. Közülük csak Hulme tudta teljesíteni a teljes távot, negyedikként végzett. A Ferrari Bandini helyére Mike Parkest igazolta le.

Jim Clark Lotus 49-ese

Zandvoortban végre megérkezett a Ford Cosworth DFV motorral felszerelt új modell, a Lotus 49-es, amelyet Maurice Philippe tervezett. Úgy tűnt, jól sikerültek a fejlesztések: Hillé lett a pole fél másodperccel Gurney, egy egésszel pedig Brabham előtt. Clarkot mechanikai problémák hátráltatták az edzésen, csak a nyolcadik helyre kvalifikálta magát. Amikor a verseny elkezdődött, egy ember még a második rajtsor közepén állt, aki így Hulme-ot feltartotta. Hill a rajt után megtartotta első helyét Brabham és Gurney előtt, a kör végén a Lotus 2 másodperc előnyre tett szert. Rindt a harmadik helyért megelőzte Gurneyt, majd az amerikai a boxba hajtott motorhiba miatt. Clark megelőzte Amont, a skótot Hulme követte. A 11. körben a vezető Hill autója lelassult, motorhiba miatt feladta a versenyt. Brabham vette át a vezetést Rindt és Clark előtt. A Lotus versenyzője a 15. körben megelőzte Rindtet, a 16. körben átvette a vezetést. Brabham nem tudta a skót tempóját tartani, míg Rindt visszaesett a mezőnyben. A harmadik Hulme sikeresen megvédte harmadik pozícióját Amon előtt. Jim Clark 25 másodperc előnnyel megnyerte a Cosworth DFV első futamát a Brabham-Hulme kettős előtt.

Két héttel ezután Spában három másodperc előnnyel Clarké lett a pole-pozíció. Gurney az előző hétvégén a Le Mans-i 24 órás versenyen aratott győzelme után a második helyet szerezte meg átdolgozott autójával. Hill a harmadik helyről lemerült akkumulátorja miatt nem tudott elindulni, a boxból indult a mezőny után. A rajtnál Clark után a második helyet Rindt vette át Stewart és Parkes előtt. A ferraris Mike Parkes az első kör végén az előtte haladó BRM-ből kifolyó olajon megcsúszott, és a Blanchimont kanyarban nagy sebességnél balesetet szenvedett. A versenyző túlélte az esetet, de súlyos lábsérülést és fejsérülést szenvedett, valamint eltört a csuklója. Bár emiatt abbahagyta a versenyzést, számos évig a Ferrarinál dolgozott mérnökként és tesztversenyzőként. Rindt az első körökben visszaesett, ezután Stewart jött fel másodiknak. Gurney Amon megelőzésével a harmadik helyre jött fel. A 12. körben Gurney és a vezető Clark egyszerre ment ki a boxba. Clark 2 percet töltött a boxban gyertyacsere miatt, csak a 7. helyre tért vissza. Gurney szólt a szerelőinek, hogy az üzemanyagnyomása alacsony, de megállás nélkül továbbhaladt. A vezetést Stewart vette át, ekkor 15 másodperccel vezetett Gurney előtt. A skótnak sebességváltási problémája akadt, csak egy kézzel foghatta a kormányt, a másikkal a váltókart kellett sebességben tartania. Gurney a 21. körben átvette a vezetést és több mint egy perc előnnyel megszerezte az Eagle-Weslake egyetlen győzelmét. Stewart második, Chris Amon harmadik lett.

Brabham BT24

A francia nagydíjat első alkalommal rendezték Le Mans-ban. A nagydíjra nem sokan látogattak ki, mindössze 20 000 néző volt jelen. Egy hónapja debütált a Lotus 49-es, de továbbra sem tudták tökéletesen összehangolni a motorral. Graham Hillé lett az első rajtkocka, Brabham és Gurney előtt. A második sorból Clark és az Eagle-lel versenyző McLaren indult. A rajt után Hill megtartotta első helyét, de a második körben Brabham, majd Clark is megelőzte. A Lotusok ekkor Brabhamet követték, az 5. körben Clark állt az élre, majd Hill is megelőzte az ausztrált. A két Lotus az élen a 11. körben helyet cserélt. Hamarosan Hill az erőátvitel meghibásodása miatt kiesett, és 9 kör múlva ugyanígy járt csapattársa is. Miután Hulme megelőzte Amont, a 40. körben Gurney is kiesett üzemanyagcsövének problémája miatt. A két Brabham-Repco így a verseny élén végzett. Stewart harmadik, Jo Siffert negyedik lett.

Miután a Lotus mindkét versenyzője azonos hiba miatt esett ki a versenyen, igyekeztek megoldani a problémát, változtatásokat hajtottak végre az autókon. Az első öt verseny után Hulme 22 ponttal vezette a bajnokságot Brabham (16), Rodríguez (12), Amon (11) és Clark (10) előtt.

Silverstone-ban, az időmérésen a két Lotus végzett a két Brabham előtt: Clark, Hill, Brabham és Hulme indult az első rajtsorból. Clark a rajtnál megtartotta a vezetést, Brabham a 2. körben megelőzte Hillt, de a brit később visszaelőzte. Hulme rossz rajtja után a 9. körben már negyedik volt, majd megelőzte Brabhamet is a harmadik helyért. A 26. körben Hill csapattársát megelőzve az élre állt, de az 55. körben hátsó felfüggesztési problémája miatt lelassult. Boxkiállása után 10 körre visszatért a pályára, de motorhiba miatt kiesett. Clark nyerte a versenyt 13 másodperc előnnyel Hulme előtt. Az utolsó körökben Amon megelőzte Brabhamet, így harmadik lett.

Honda RA300

A Nürburgringen egy sikánt építettek a boxok elé, hogy lassítsák a célegyenesbe érkező autókat. Az előző évhez hasonlóan a Formula–2-es autókkal együtt rendezték a nagydíjat. Clark 10 másodperces előnnyel autózta legjobb időt a második Hulme előtt. A harmadik legjobb időt nagy meglepetésre Jacky Ickx szerezte meg F2-es Matrájával. A belgának ennek ellenére a versenyen a Formula–1-esek mögötti F2-es rajtrácsról kellett indulnia. Clark és Hulme mellől Stewart és Gurney indult az első rajtsorból. Clark az első helyet a 4. körig tudta tartani, amikor felfüggesztése meghibásodott, és a skót kiesett. Graham Hill az edzésen történt karambolja miatt csak a tizenharmadik helyről indult. A versenyen a fűre hajtott és megcsúszott, a 8. körben csapattársához hasonlóan felfüggesztési hiba miatt esett ki. Clark kiesése után Gurney vezetett Hulme előtt, Brabham a harmadik helyre jött fel, miután Bruce McLaren olajcsöve elrepedt és az új-zélandi kiesett. A 12. körben Gurney autójának féltengelye meghibásodott, az amerikai kiesett. A futamot Denny Hulme nyerte csapattársa, Jack Brabham előtt. Amon harmadik, Surtees negyedik lett.

Pedro Rodríguez egy Formula–2-es balesetben lábtörést szenvedett, ezért Kanadában Richard Attwood, Olaszországban és az Egyesült Államokban Jacky Ickx volt Rindt csapattársa a Cooper-Maseratinál.

Cooper-Maserati T86

Az első kanadai nagydíjnak a Mosport Park adott otthont, ahol az élről Clark és Hill indult. A verseny elején esett az eső. Clark a 4. körig vezette a versenyt, amikor Hulme megelőzte, míg Brabham Hill előzésével a 3. helyre jött fel. Bruce McLaren az 5. helyen haladt, amikor megcsúszott, de ezután visszaküzdötte magát az élmezőnybe. A 13. körben Brabham, a 22.-ben Clark elé került. Az eső elálltával mindketten visszavették helyezéseiket McLarentől, majd Clark az 58. körben megelőzte Hulme-ot. Az eső ezek után ismét eleredt, de Jim Clark vezető helyezése megmaradt a 68. körig, amikor a skót motorhiba miatt kiesett. Brabham ugyanekkor előzte meg Hulme-ot, így az élre állt. A Brabham-Repco kettős győzelmet aratott Gurney, Hill, Spence és Amon előtt.

Monzában ismét Clarké lett a pole Brabham és Bruce McLaren előtt. A rajt után Brabham, majd Gurney, a 3. körben pedig Clark állt az élre. Hill két körrel később a második helyre jött fel, míg Gurney kiesett motorhibával. Clarknak problémája akadt, a boxba kellett hajtania defekt miatt, mire visszatért a pályára, már egy kör hátrányban volt. Az élen Hill, Brabham és Hulme harcolt az elsőségért, Hulme motorhibával állt ki. Clark élete egyik legnagyobb versenyét futva gyorsan zárkózott fel, Surteest megelőzve harmadik, Hill motorhibája után, az 59. körben már második volt. Ekkor már csak Brabham autózott előtte, akit szintén megelőzött, így az élre állt. Surtees később szintén meg tudta előzni az ausztrált, és amikor Clark az utolsó körben üzemanyagpumpájának hibája miatt lelassult, mindketten megelőzték. Surtees nyerte a versenyt Hondájával Brabham és Clark előtt. A Brabham csapat második konstruktőri címét biztosította be.

Jim Clark Watkins Glenben

Watkins Glenben Hill indult az első helyről Clark és Gurney előtt. A rajt után Gurney megelőzte Clarkot a második helyért, de a skót 8. körben visszaelőzte, Gurney a 24. körben felfüggesztésének meghibásodása miatt kiesett. A harmadik hely ekkor Amoné lett, aki a két Brabham előtt haladt. A vezető Hillnek sebességváltóproblémája akadt, a 41. körben Clark megelőzte, a 65.-ben Amon mögé esett vissza. Jack Brabham autója defektet kapott, emiatt az ausztrál visszaesett a mezőnyben. Chris Amon és Hill a második helyért harcolt, amikor Amon Ferrarijának motorja a 85. körben elromlott. Két körrel a leintés előtt a vezető Clark felfüggesztése riasztóan elgörbült, de a versenyző képes volt a célba vezetni autóját, 6 másodperccel győzött Hill, Hulme, Siffert és Brabham előtt. Hulme előnyét 5 pontra növelte a második Brabhammel szemben.

Az utolsó, mexikói versenyen dőlt el az egyéni bajnoki cím sorsa. Rodríguez balesete után visszatért a mezőnybe, míg Rindt elhagyta a Cooper csapatot. Clark indult az első helyről, Amon és Gurney előtt. A rajtnál Gurney hátulról nekiütközött Clark autójának. A Lotusnak egyetlen kipufogója maradt, míg az Eagle-nek a hűtője sérült meg, Gurney néhány kör után emiatt feladta a versenyt. Clark Amon után csapattársát, Hillt is megelőzte, ezután pedig dominálta a versenyt annak ellenére, hogy nem működött a kuplungja. Hill féltengelyhibával a 18. körben esett ki, míg Amon autójának gyújtáskihagyása volt az utolsó körökben. A Ferrari mellett Brabham, Hulme és Surtees is elment. A versenyt Clark nyerte Brabham, Hulme, Surtees, Spence és Rodríguez előtt.

Az egyéni világbajnokságot Hulme nyerte 51 pontjával, csapattársával szemben, aki 46 egységet szerzett. A két brabhames mögött Clark, Surtees és Amon végzett. A konstruktőri bajnokságban a Brabham-Repco győzött immár a második alkalommal a Lotus-Ford és a Cooper-Maserati előtt.

Futamok

#	Verseny	Dátum	Pálya	Pályarajz	Győztes pilóta	Győztes csapat	Összefoglaló
151	dél-afrikai nagydíj	január 2.	Kyalami		Pedro Rodríguez	Cooper-Maserati	Összefoglaló
152	monacói nagydíj	május 7.	Monaco		Denny Hulme	Brabham-Repco	Összefoglaló
153	holland nagydíj	június 4.	Zandvoort		Jim Clark	Lotus-Ford	Összefoglaló
154	belga nagydíj	június 18.	Spa-Francorchamps		Dan Gurney	Eagle-Weslake	Összefoglaló
155	francia nagydíj	július 2.	Le Mans		Jack Brabham	Brabham-Repco	Összefoglaló
156	brit nagydíj	július 15.	Silverstone		Jim Clark	Lotus-Ford	Összefoglaló
157	német nagydíj	augusztus 6.	Nürburgring		Denny Hulme	Brabham-Repco	Összefoglaló
158	kanadai nagydíj	augusztus 27.	Mosport Park		Jack Brabham	Brabham-Repco	Összefoglaló
159	olasz nagydíj	szeptember 10.	Monza		John Surtees	Honda	Összefoglaló
160	amerikai nagydíj	október 1.	Watkins Glen		Jim Clark	Lotus-Ford	Összefoglaló
161	mexikói nagydíj	október 22.	Hermanos Rodriguez		Jim Clark	Lotus-Ford	Összefoglaló

A bajnokság végeredménye

Az évad első hat futamából csak az öt, az utolsó öt futamból csak a négy legjobb helyezésért adtak pontot. A zárójelekben található az összes pont, a zárójelek előtti szám a bajnokságba számított pont.
Pontozás:

Helyezés	1.	2.	3.	4.	5.	6.	7-20.
Pont	9	6	4	3	2	1	0

(Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)

Versenyzők

Helyezés	Versenyző	RSA	MON	NED	BEL	FRA	GBR	GER	CAN	ITA	USA	MEX	Pontszám
1	Denny Hulme	4	1	3	Ki	2	2	1	2	Ki	3	3	51
2	Jack Brabham	6	Ki	2	Ki	1	4	2	1	2	5	2	46 (48)
3	Jim Clark	Ki	Ki	1	6	Ki	1	Ki	Ki	3	1	1	41
4	John Surtees	3	Ki	Ki	Ki		6	4		1	Ki	4	20
5	Chris Amon		3	4	3	Ki	3	3	6	7	Ki	9	20
6	Pedro Rodríguez	1	5	Ki	9	6	5	8				6	15
7	Graham Hill	Ki	2	Ki	Ki	Ki	Ki	Ki	4	Ki	2	Ki	15
8	Dan Gurney	Ki	Ki	Ki	1	Ki	Ki	Ki	3	Ki	Ki	Ki	13
9	Jackie Stewart	Ki	Ki	Ki	2	3	Ki	Ki	Ki	Ki	Ki	Ki	10
10	Mike Spence	Ki	6	8	5	Ki	Ki	Ki	5	5	Ki	5	9
11	John Love	2											6
12	Jo Siffert	Ki	Ki	10	7	4	Ki	Ki	NI	Ki	4	12	6
13	Jochen Rindt	Ki	Ki	Ki	4	Ki	Ki	Ki	Ki	4	Ki		6
14	Bruce McLaren		4	Ki		Ki	Ki	Ki	7	Ki	Ki	Ki	3
15	Jo Bonnier	Ki			Ki		Ki	5	8	Ki	6	10	3
16	Chris Irwin			7	Ki	5	7	7	Ki	Ki	Ki	Ki	2
17	Bob Anderson	5	NK	9	8	Ki	Ki						2
18	Mike Parkes			5	Ki								2
19	Guy Ligier				10	HN	10	6		Ki	Ki	11	1
20	Ludovico Scarfiotti			6	HN					Ki			1
21	Jacky Ickx									6	Ki		1
22	Jean-Pierre Beltoise		NK								7	7	0
23	David Hobbs						8		9				0
24	Jonathan Williams											8	0
25	Alan Rees						9						0
26	Richard Attwood								10				0
27	Mike Fisher								11			Ki	0
—	Dave Charlton	HN											0
—	Luki Botha	HN											0
—	Al Pease								HN				0
—	Piers Courage	Ki	Ki				NI						0
—	Moises Solana										Ki	Ki	0
—	Sam Tingle	Ki											0
—	Lorenzo Bandini		Ki										0
—	Johnny Servoz-Gavin		Ki										0
—	Silvio Moser						Ki						0
—	Giancarlo Baghetti									Ki			0
—	Tom Jones								NK				0
—	Eppie Wietzes								Kiz				0
—	Richie Ginther		NK										0
Helyezés	Versenyző	RSA	MON	NED	BEL	FRA	GBR	GER	CAN	ITA	USA	MEX	Pontszám

Konstruktőrök

Helyezés	Konstruktőr	RSA	MON	NED	BEL	FRA	GBR	GER	CAN	ITA	USA	MEX	Pontszám
1	Brabham-Repco	4	1	2	Ki	1	2	1	1	2	3	2	63 (67)
2	Lotus-Ford			1	6	Ki	1	Ki	4	3	1	1	44
3	Cooper-Maserati	1	5	10	4	4	5	5	8	4	4	6	28
4	Honda	3	Ki	Ki	Ki		6	4		1	Ki	4	20
5	Ferrari		3	4	3	Ki	3	3	6	7	Ki	8	20
6	BRM	Ki	6	8	2	3	7	7	5	5	Ki	5	17
7	Eagle-Weslake		Ki	Ki	1	Ki	Ki	Ki	3	Ki	Ki		13
8	Lotus-BRM	Ki	2	7					11			Ki	6
9	Cooper-Climax	2							NK				6
10	McLaren-BRM		4	Ki					7	Ki	Ki	Ki	3
11	Brabham-Climax	5	NK	9	8	Ki	Ki						2
—	Matra-Ford		Ki								7	7	0
—	Eagle-Climax	Ret	NK						HN			Ki	0
—	LDS-Climax	Ki											0
—	Lotus-Climax		Ki										0
—	Cooper-ATS						Ki						0
Helyezés	Konstruktőr	RSA	MON	NED	BEL	FRA	GBR	GER	CAN	ITA	USA	MEX	Pontszám

• A vastagon kiemelt helyezéseket vették figyelembe a bajnoki pontok összeadásakor.

Helyezés	Gyártó	Győzelmek	Dobogó	Első rajthelyek	Leggyorsabb kör	Pont
1	Brabham-Repco	4	14	2	2	63(67)
2	Lotus-Ford	4	6	9	6	44
3	Cooper-Maserati	1	1	0	0	28
4	Honda	1	2	0	0	20
5	Ferrari	0	4	0	0	20
6	BRM	0	2	0	0	17
7	Eagle-Weslake	1	2	0	2	13
8	Lotus-BRM	0	1	0	0	6
9	Cooper-Climax	0	1	0	0	6
10	McLaren-BRM	0	1	0	0	3
11	Brabham-Climax	0	0	0	0	2
—	Matra-Ford	0	0	0	0	0
—	Eagle-Climax	0	0	0	0	0
—	LDS-Climax	0	0	0	0	0
—	Lotus-Climax	0	0	0	1	0
—	Cooper-ATS	0	0	0	0	0

Nem világbajnoki versenyek

Verseny	Pálya	Dátum	Győztes versenyző	Konstruktőr	Összefoglaló
II Race of Champions	Brands Hatch	március 12.	Dan Gurney	Eagle-Weslake	Összefoglaló
I Spring Cup	Oulton Park	április 15.	Jack Brabham	Brabham-Repco	Összefoglaló
XIX BRDC International Trophy	Silverstone	április 29.	Mike Parkes	Ferrari	Összefoglaló
XVI Gran Premio di Siracusa	Siracusa	május 21.	Mike Parkes Ludovico Scarfiotti	Ferrari	Összefoglaló
XIV International Gold Cup	Oulton Park	szeptember 16.	Jack Brabham	Brabham-Repco	Összefoglaló
XIII Gran Premio d'España	Jarama	november 12.	Jim Clark	Lotus-Ford	Összefoglaló

Jegyzetek

A Ford Cosworth DFV motor

További információk

A Wikimédia Commons tartalmaz 1967-es Formula–1 világbajnokság témájú médiaállományokat.

• Az 1967-es szezonról a formula1.com honlapon