Bessenyei Ferenc (színművész)
Bessenyei Ferenc | |
1971-ben Kolozsváron Bánk bán szerepében (Csomafáy Ferenc felvétele) | |
Született | 1919. február 10. Hódmezővásárhely |
Elhunyt | 2004. december 27. (85 évesen) Lajosmizse |
Állampolgársága | magyar |
Házastársa |
|
Gyermekei |
|
Foglalkozása |
|
Kitüntetései |
|
Sírhelye | Farkasréti temető |
Színészi pályafutása | |
Aktív évek | 1940–2004 |
Híres szerepei |
|
A Wikimédia Commons tartalmaz Bessenyei Ferenc témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Bessenyei Ferenc (Hódmezővásárhely, 1919. február 10. – Lajosmizse, 2004. december 27.) a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Pályája
[szerkesztés]1940-ben a szegedi Városi Színházban kezdte pályáját, 1942-től a Miskolci Nemzeti Színházban, 1944-től a budapesti Nemzeti Színházban, utána több helyen (Budai Színház, Vígszínház, Hódmezővásárhely, Magyar Színház), majd újra Miskolcon szerepelt. A Szegedi, majd a Pécsi Nemzeti Színházban is játszott egy-egy évadot. 1950-től 1963-ig, 1967-től 1973-ig, majd 1980-tól 2000-ig a Nemzeti Színház művésze. 2000-től a korábbi Nemzeti társulatában maradt, így a Magyar Színház tagja lett. 1963-tól 1967-ig, majd 1973–1980 között a Madách Színházban játszott. 1981 után nyugalomba vonult, csak szerepekre szerződött 1997-ig, utána lajosmizsei tanyáján élt, visszavonultan. Élete utolsó napjáig aktív volt, színházba járt, kitüntetést vett át (az utolsót 2004. december 1-jén), tévéinterjút adott (az utolsót 2004. december 7-én, amelyet december 24-én sugárzott a televízió). Otthonában, békésen hunyt el. Római katolikus szertartás keretében, a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.[3]
Közel 80 filmben és több tévéjátékban volt főszereplő.
Özvegye, B. Élthes Eszter Férjem, a komédiás címmel írt róla könyvet, amely 2004 novemberében jelent meg.
Színpadi szerepei
[szerkesztés]- Peer Gynt (Henrik Ibsen: Peer Gynt)
- Bethlen Gábor (Móricz Zsigmond: Boszorkány)[4]
- Giovanni (Herczeg Ferenc: Bizánc)
- Flambeau (Edmond Rostand: A sasfiók)
- Svángya (Konsztantyin Trenyov: Ljubov Jarovaja)
- Tyetyerev (Gorkij: Kispolgárok)
- Tyrone (Eugene O’Neill: Hosszú út az éjszakába)
- Claudius (William Shakespeare: Hamlet)
- Bánk bán (Katona József: Bánk bán)
- Kossuth (Illyés Gyula: Fáklyaláng)
- Fegya (Tolsztoj: Élő holttest)
- Görgey (Németh László: Az áruló)
- Hódi professzor (Németh László: Mathiász panzió)
- Colbert (Németh László: Colbert)
- Széchenyi (Németh László: Széchenyi István)
- Ádám (Madách Imre: Az ember tragédiája)
- Szakhmáry Zoltán, előtte Zséllyei Balogh Ábel, majd Csörgheő Csuli (Móricz Zsigmond: Úri muri)
- Háry János (Kodály Zoltán: Háry János)
- Galilei (Bertolt Brecht: Galilei)
- Othello (Shakespeare: Othello)
- Falstaff (Shakespeare: A windsori víg nők)
- Asztrov (Csehov: Ványa bácsi)
- Dózsa (Illyés Gyula: Dózsa György című darabjában)
- Dózsa (Székely János: Dózsa c. monodrámájában)
- Newton, (Friedrich Dürrenmatt: A fizikusok)
- Higgins (Lerner–Loewe: My Fair Lady)
- Barney Cashman (Neil Simon: Az utolsó hősszerelmes)
- Tevje (Bock–Stein: Hegedűs a háztetőn)
- Kerekes Ferkó (Kálmán Imre: Csárdáskirálynő)
- Dragomir (Kálmán Imre: Marica grófnő)
- Zorba (Kander–Stein: Zorba)
- A pápa (João Bethencourt: A nap, amelyen a pápát elrabolták)
- I. Lipót (Weöres Sándor: A kétfejű fenevad)
- Kreon (Eörsi István: Tragédia magyar nyelven)
- Kleitosz (Sütő András: Szuzai menyegző)
- János mester (Márai Sándor: Kassai polgárok)
- Noszty Pál (Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival)
- Matthias Clausen (Gerhart Hauptmann: Naplemente előtt)
- Bagó (Kacsóh Pongrác–Heltai Jenő: János vitéz)
- II. Fülöp (Friedrich Schiller: Don Carlos)
- Kányai (Szigligeti Ede: Liliomfi)
- Galilei (Németh László: Galilei)
- Az Úr (Madách Imre: Az ember tragédiája)
- Lear király (Shakespeare: Lear király)
- Dávid Ferenc (Páskándi Géza: Vendégség)
Filmjei
[szerkesztés]- 1951: Gyarmat a föld alatt – Strumpf
- 1951: Teljes gőzzel – Pongrácz
- 1951: Ütközet békében – Antal
- 1951: Vihar – Pörneczi Gáspár, Tsz elnök
- 1953: A harag napja – Sós Ferenc
- 1953: A város alatt – Géza
- 1953: Föltámadott a tenger 1-2. – Gábor Áron
- 1953: Ifjú szívvel – Varga, iskolaigazgató
- 1953: Kiskrajcár – Turi
- 1955: Különös ismertetőjel – Szabó Imre
- 1956: A császár parancsára – Hajnóczy
- 1956: Hannibál tanár úr – Hannibál
- 1956: Keserű igazság[5] – Sztankó
- 1956: Szakadék – Böröcz Horváth
- 1957: Láz – Szabó Barna
- 1959: Dúvad[6] – Ulveczki Sándor
- 1959: Kölyök – Igazgató
- 1960: Az arcnélküli város – Takács Imre ezredes
- 1960: Légy jó mindhalálig! – Igazgató
- 1960: Virrad – Vándor ezredes
- 1960: Zápor – Miskei
- 1961: Alba Regia – Szovjet őrnagy
- 1961: Délibáb minden mennyiségben – Kálmán
- 1961: Napfény a jégen – Rezső
- 1961: Nem ér a nevem – Barcsai
- 1961: Puskák és galambok – Boda
- 1962: Fagyosszentek – Gyepes Sándor
- 1962: Félúton – Drahos
- 1962: Húsz évre egymástól – Bálint István
- 1962: Isten őszi csillaga – Béla bácsi
- 1963: Pacsirta – Latintanár
- 1964: A kőszívű ember fiai 1-2. – Görgei Artúr tábornok
- 1964: Ha egyszer húsz év múlva – Takács Sándor
- 1964: Már nem olyan időket élünk – Vezérigazgató
- 1964: Másfél millió – Igazgató
- 1965: Fény a redőny mögött – Detektív
- 1965: Iszony – Bodolay
- 1966: Aranysárkány – Dr. Barabás
- 1966: Egy magyar nábob – Kárpáthy János
- 1966: Fügefalevél – Pattantyús, főszerkesztő
- 1966: Sok hűség semmiért – Orvos
- 1967: A koppányi aga testamentuma – Csomai kapitány
- 1967: Az özvegy és a százados – Donner János
- 1968: Egri csillagok 1-2. – Török Bálint
- 1968: Az utolsó kör – Venczel István
- 1970: Ítélet – Dózsa György
- 1970: Szerelmi álmok – Liszt – Vörösmarty
- 1971: Hahó, Öcsi! – A sárkány (hang)
- 1972: Harminckét nevem volt
- 1973: János vitéz – Az óriáskirály és jobbágyai (hang)
- 1976: Fedőneve: Lukács – Posos, olasz tábornok
- 1976: Labirintus – Bíró
- 1980: A mérkőzés – Kurucz elvtárs, megyei rendőrfőkapitány
- 1982: Elveszett illúziók – Dóri Albert
- 1985: Lutra – Mesélő (hang)
- 1987: A másik ember – Bojtár Bálint
- 1987: Érzékeny búcsú a fejedelemtől – Bethlen Gábor
Tévéfilmjei
[szerkesztés]- 1960: Zsuzsi – Balogh, kőfejtő
- 1961: Nő a barakkban
- 1962: A medve
- 1962: Epeios akció: Epeios
- 1962: És Ön mit tud?
- 1963: Elektra – Aigüszthosz
- 1963: Fáklyaláng – Kossuth Lajos)
- 1963: Kreutzer szonáta – Férj
- 1964: Az idegen ember
- 1964: Hókirálynő
- 1964: Két találkozás – Ezredes
- 1964: Példázat: Tegnapi bölcsesség
- 1965: A helység kalapácsa – Széles tenyerű Fejenagy
- 1965: Boldog újévet, Rüdiger úr!
- 1965: Rembrandt: Rembrandt
- 1966: Oly korban éltünk 1-5.
- 1967: Máglyák Firenzében
- 1967: Malva
- 1968: Iphigenia Auliszban
- 1968: Legenda a páncélvonatról
- 1969: A fejedelem
- 1969: Az ember tragédiája
- 1970: A fehér kór
- 1970: Ágis tragédiája – Leonidás, Spárta királya
- 1970: Eklézsia megkövetés
- 1970: Valaki a sötétből
- 1971: A fekete város 1-7. – Görgey Pál, Szepes vármegye alispánja
- 1971: A képzelt beteg – Argan
- 1971: Csendélet – Sóváry, színész
- 1971: Diagnózis – Sobók András
- 1971: Egy óra múlva itt vagyok… 1-14. – Valkó Antal
- 1971: Rózsa Sándor 1-12. – Mesélő (hang)
- 1972: A csodadoktor – Olasz Pál, a csodadoktor
- 1972: A tűz balladája – Kovácsmester
- 1972: Az 1001. kilométer – Szerző
- 1972: Híres szökések – Szalontay
- 1972: Kísérleti dramaturgia
- 1972: Pályakorrekció
- 1973: A lámpás – Buzsáky
- 1973: A menekülő herceg – Szalontay György bíró
- 1973: Az áruló – Görgey Artúr
- 1973: Cserepes Margit házassága – Cserepes Ferenc
- 1973: Lúdláb királynő – Jerome Coignard abbé
- 1973: Trójai nők – Poszeidon
- 1973: Velünk kezdődik minden – Anti apja
- 1973: Zrínyi 1-3. – Zrínyi Miklós
- 1974: Elektra – Mester
- 1974: Enyém a világ
- 1974: Felelet 1-8. – Farkas Zénó
- 1974: Intőkönyvem története – Dallos Sándor
- 1974: Méz a kés hegyén
- 1974: Volpone – Leone
- 1975: Kapupénz – Tulipán János állami ítéletvérehajtó
- 1975: Keresztút – Raktáros
- 1975: Othello
- 1975: Széchenyi
- 1976: A délibábok hőse
- 1976: A fej
- 1976: A szerelem bolondjai – Harter Nándor
- 1976: Beszterce ostroma 1-3. – Pongrácz István
- 1976: Csongor és Tünde – Tudós
- 1976: Robog az úthenger 1-6. – Gajdos
- 1977: Galilei – Galilei
- 1977: Sir John Falstaff – Falstaff
- 1978: A két Bolyai – Bólyai Farkas
- 1978: Kiálts város! – Sztavriász
- 1978: Lear király – Lear, Britannia királya
- 1979: Bolondok kvártélya – Palaczki Gáspár
- 1981: Nyári zsoltár
- 1982: A helytartó
- 1982: A nyomozás – dr. Nagy rendőrfőtanácsos
- 1982: A tanszék
- 1982: Különös házasság 1-4. – Dőry báró
- 1983: A béke szigete – Alapy Gáspár polgármester
- 1983: Mint oldott kéve 1-7. – Mednyánszky
- 1985: A nagymama – Örkényi Vilmos
- 1986: A falu jegyzője 1-4. – Vándory
- 1988: A rablólovag – Ferenc gróf
- 1990: Zenés TV Színház: Erdők szép virága – Peterdi
- 1992: A templomos lovagok kincse 1-13. – Nagymester
- 1992: Egy diáktüzér naplója
- 2000: Millenniumi mesék – Eötvös József
- 2001: Zsaruvér és Csigavér I.: A királyné nyakéke – Öreg színész
Szinkronszerepei
[szerkesztés]Év | Cím | Szereplő | Színész | Szinkron év |
---|---|---|---|---|
1934 | Csapajev (1. magyar szinkron) | Zhikharev | Nyikolaj Szimonov | 1951 |
1939 | Lenin 1918-ban | Vaszilij, Lenin védence | Nyikolaj Ohlopkov | 1952 |
1942 | Casablanca | Sam | Dooley Wilson | 1966 |
1948 | Kellemetlenkedők | N/A | N/A | 1954 |
1949 | Lúdas Matyi | Főispán | Rajczy Lajos | 1961 |
1950 | Megacélozottak | N/A | N/A | 1951 |
Titkos megbízatás | Gawrey | Szergej Vecseszlov | 1950 | |
1951 | Feledhetetlen 1919 | Shibajev | Borisz Andrejev | 1952 |
1952 | Széttört bilincsek | Szigizmund Ignatyevics Szerakovszkij | Ivan Pereverzev | 1953 |
Hűtlen asszonyok (1. magyar szinkron) | Giulio Cantagalli | Giulio Calì | 1954 | |
1953 | Julius Caesar (1. magyar szinkron) | Julius Caesar | Louis Calhern | 1961 |
Őrs a hegyekben | Morrov | Vlagyimir Belokurov | 1954 | |
1954 | A Zsurbin-család | Ilja Matvejevics Zsurbin | Borisz Andrejev | 1955 |
Husz János | N/A | N/A | 1956 | |
Keresem az igazságot | N/A | N/A | 1955 | |
Papa, mama, ő meg én | N/A | N/A | ||
Valahol már találkoztunk | N/A | N/A | ||
1955 | Othello | Othello | Szergej Bondarcsuk | 1956 |
Vízkereszt (1955) | Antonio | Szergej Lukjanov | ||
1956 | Jó napot, doktor! | N/A | N/A | 1961 |
1957 | Tisztes úriház (1. magyar szinkron) | Narcisse Bachelard | Henri Vilbert | |
Éljen a vakáció! | N/A | N/A | 1963 | |
1958 | A nagy családok (1. magyar szinkron) | Lucien Maublanc | Pierre Brasseur | 1960 |
A törvény | Don Cesare | 1970 | ||
1959 | A vár titka | Mester | Agadadas Qurbanov | 1961 |
Meghasonlás | Lazar Baulin | Borisz Andrejev | 1960 | |
1960 | Candide, avagy a XX. század optimizmusa | A feketéző | Jean Richard | 1962 |
1961 | A világ minden aranya (1. magyar szinkron) | Mathieu, Dumont fia | Bourvil | |
Bekerítve | Karl | Hans Christian Blech | ||
Mamlock professzor | N/A | N/A | 1961 | |
1962 | Nápoly négy napja | A javítóintézet igazgatója | Georges Wilson | 1964 |
Út a kikötőbe | Roszomaha fedélzetmester | Borisz Andrejev | 1963 | |
1963 | Optimista tragédia | Vozák | ||
Robbantsunk bankot! | Biciklis rendőr | Georges Wilson | 1965 | |
1964 | A kém nyomában | Luba őrnagy | Henryk Bąk | 1964 |
A nyírfa | Levko bácsi | Arvo Kruuszement | 1965 | |
Doni elbeszélés (1. magyar szinkron) | Fehér kozák | Leonyid Parhomenko | 1964 | |
Egy óra Alfred Hitchcockkal – II/23. rész: A gyilkossági ügy | Philadelphia Harry | Telly Savalas | 1970 | |
Hamlet | Claudius király | Mihail Nazvanov | 1964 | |
Könnyű élet | Muromcev | Rosztyiszlav Pljatt | 1965 | |
1965 | Falstaff (1. magyar szinkron) | Falstaff | Orson Welles | 1967 |
1966 | Maigret felügyelő csapdája | Maigret felügyelő | Gino Cervi | 1969 |
Woyzeck | Woyzeck | Hans Christian Blech | 1968 | |
1967 | Anjuta útja | Danila Zsulega | Jevgenyij Poloszin | 1970 |
1968 | Az oroszlán télen (1. magyar szinkron) | II. Henrik király | Peter O’Toole | 1972 |
Virinea | Magora | Anatolij Papanov | 1970 | |
1970 | Mouret abbé vétke | Jeanbernat | Fausto Tozzi | 1972 |
1971 | Hegedűs a háztetőn (1. magyar szinkron) | Tevje | Hajím Topól | 1990 |
1973 | Tűzoltó utca 25. | Szentiványi | Erwin Geschonnek | 1973 |
1975 | Comenius | Rembrandt | Paul Verhoeven | 1978 |
Hugó, a víziló (rajzfilm) | Mesélő (hang) | Burl Ives | 1975 | |
1976 | Talpuk alatt fütyül a szél | Farkos Csapó Gyurka | Đoko Rosić | 1976 |
1977 | Koldus és királyfi (1. magyar szinkron) | VIII. Henrik | Charlton Heston | 1979 |
Emlékezete
[szerkesztés]- Tiszteletére emléktáblát avattak a Corvin közben.
- 2008 szeptemberében a Nemzeti Színház szoborparkjában szobrot állítottak neki.
- 2008-ban Bessenyei Művészeti Díjat alapított Hódmezővásárhely Önkormányzata.
- 2012-ben Hódmezővásárhelyen avatták fel a Bessenyei Ferenc Művelődési Központot.
- 2012. március 25-én, a Nemzeti Színház megnyitásának 10. évfordulóján adták át a nemzet színészei közt őt is ábrázoló falképet (graffiti) a Rákóczi híd pesti hídfőjén.
- 2014-ben közönségszavazás után páholyt neveztek el róla a Nemzeti Színházban.
Kitüntetései, elismerései
[szerkesztés]- Farkas–Ratkó-díj (1951)
- Kossuth-díj (1953, 1955)
- Érdemes művész (1954)
- Kiváló művész (1970)
- SZOT-díj (1978)
- Munka Érdemrend arany fokozata (1979)
- EMeRTon-díj (1988)
- A Magyar Népköztársaság Zászlórendje (1989)
- A Nemzeti Színház örökös tagja (1989)
- A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1994)
- Várszínházért-díj (1994)
- Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (1997)
- Magyar Örökség díj (2000)
- A Nemzet Színésze (2000)
- Magyar Művészetért díj (2004)
- Hódmezővásárhely díszpolgára (2004)
- Lajosmizse díszpolgára (2004)[7]
Diszkográfia, hangjáték
[szerkesztés]- Dienes András: Vak Bottyán (1951)
- Kolozsvári András: A lipcsei per (1951)
- Bárány Tamás: Vasból való vár (1952)
- Edmond Rostand: Cyrano de Bergerac (1952)
- Vészi Endre: A vashuta emberei (1952)
- Katona József: Bánk bán (1955)
- Kazakevics: Csillag (1955)
- Alois Jiràsek: Husz és Zsiska (1956)
- Eötvös Károly: A vén tölgy meséje (1961)
- Kodolányi János: Vidéki történet (1961)
- Rozov, Viktor: Szerelmes a gyerek (1961)
- William Shakespeare: Rómeó és Júlia (1961)
- Vagyim Kozsevnyikov: Ismerjék meg Balujevet! (1961)
- Aiszkhülosz: Eumeniszek (1962)
- Irwin Shaw: Hazafiak (1962)
- Molnár Ferenc: Előjáték a Lear királyhoz (1963)
- Atukagava: A cserjésben (1964)
- Fáklyavivők - dalok, hősök, emlékek (1964)
- Gilgames (1964)
- Conan Doyle, Arthur: A sátán kutyája (1966)
- Balogh László: Fekete tó, fekete ég (1967)
- Katajev, Valentyin: A kör négyszögesítése (1967)
- Mikszáth Kálmán: A két koldusdiák (1967)
- Vészi Endre: Passzív állomány (1967)
- Graham Billing: Forbush és a pingvinek (1968)
- Mikszáth Kálmán: A kis prímás (1968)
- Zaid Habukki: A csodatevő mágus (1968)
- Jókai Mór: Erdély aranykora (1969)
- Homérosz: Odüsszeia (1970)
- Németh László: II. József (1970)
- Schiller, Friedrich: Tell Vilmos (1970)
- Lope de Vega: A hős falu (1971)
- Jókai Mór-Hárs László: Kénytelen mulatság (1973)
- Karinthy Frigyes: Egy nőt szeretni (1973)
- Áprily Lajos: Álom a vár alatt (1974)
- Berza László: Reguly Antal (1974)
- Nádasy László: Egy a sok közül (1974)
- Karinthy Frigyes: Mennyei riport (1974)
- Vágó Péter: A boszorkány (1974)
- Galgóczi Erzsébet: Nyári gyakorlat (1975)
- Hegedűs Géza: Az égbolt és a kupola (1977)
- Sluckis, Mykolas: Nem veszett a mi kutyánk? (1977)
- E. L. Doctorow: Ragtime (1980)
- Zoltán Péter: Melankólia (1981)
- Balázs Béla: Doktor Szélpál Margit (1983)
- Gyárfás Endre: A magyar dervis (1983)
- Muszty Bea–Dobay András: A kék csodatorta (1983)
- Vercors: Mesék borogatás közben (1983)
- Bárdos Pál: A Kancsal és a démonok (1985)
- Prokofjeva, Szofja: A varázsló tanítványa (1989)
- Gyárfás Endre: Varázsgombóc (1991)
- Kemény Egon–Ignácz Rózsa–Soós László–Ambrózy Ágoston: „Hatvani diákjai” daljáték, Breaston & Lynch Média, 2019
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b c d e f g h i PIM46980
- ↑ A Cigányértől a Nemzetiig, 2004. február 12.
- ↑ Eltemették Bessenyei Ferencet
- ↑ Ezzel az ősbemutatóval mutatkozott be a pécsi közönségnek 1947-ben. A női főszerepet az író lánya, Móricz Lili alakította
- ↑ A film 1956-ban készült, de csak harminc évvel később, 1986-ban mutatták be a mozikban.
- ↑ A film 1959-ben készült, de csak két évvel később, 1961-ben mutatták be a mozikban.
- ↑ Archivált másolat. [2016. április 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. április 1.)
Források
[szerkesztés]- Tarján Tamás: Bessenyei Ferenc (Múzsák Közművelődési Kiadó, Budapest, 1983 ISBN 963-564-077-3)
- Deák Attilaː Bessenyei Ferenc; Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 1989
- Bóta Gábor–Földes Anna–Gervai András–Szigethy Gábor: Bessenyei; Budapest Print, Bp., 2001 (A nemzet színészei)
- B. Élthes Eszter: Férjem, a Komédiás. Bessenyei Kft., Budapest, 2004
- Bessenyei Ferenc életéről, művészetéről szóló autentikus weboldal
- Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6635-4
- Adatai a Petőfi Irodalmi Múzeum katalógusában
- Bessenyei Ferenc a Színházi adattárban. Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet. (Hozzáférés: 2024. december 21.)
További információk
[szerkesztés]- Bessenyei Ferenc sírja (Varga József fotója) Farkasréti temető: 21/1-1-73/74
- Bessenyei Ferenc. a Hungarian Movie Database-ben
- Hivatalos oldal
- Bessenyei Ferenc a PORT.hu-n (magyarul)
- Bessenyei Ferenc az Internetes Szinkronadatbázisban (magyarul)
- Bessenyei Ferenc az Internet Movie Database-ben (angolul)
- Bessenyei Ferenc a Rotten Tomatoeson (angolul)
- Bessenyei Ferenc. a Nemzeti Örökség Intézetében
- A Kritikus Tömeg portréja
- Magyarok Vasárnapja, 2005. I. negyedévi száma
- Bessenyei Ferenc virtuális emlékhelye
- Magyar színészek
- A Nemzet Színésze cím tulajdonosai
- Kossuth-díjasok
- Hódmezővásárhelyiek
- A Halhatatlanok Társulatának örökös tagjai
- 1919-ben született személyek
- 2004-ben elhunyt személyek
- Farkas–Ratkó-díjasok
- EMeRTon-díjasok
- SZOT-díjasok
- Lajosmizseiek
- A Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze díjasok
- A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze díjasok
- Magyar Örökség díjas személyek
- Hódmezővásárhely díszpolgárai
- A Nemzeti Színház örökös tagjai
- Magyar Művészetért díjasok
- Magyar szinkronszínészek
- Római katolikus magyarok
- Pécsi színészek
- A Farkasréti temetőben eltemetett személyek
- A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjének kitüntetettjei