Ugrás a tartalomhoz

Wikipédia:Kocsmafal (egyéb)/Archív209

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Mathias Corvinus Collegium WP-n való önreklámozása

Üdv mindenkinek!

Szeretnék egy olyan szócikkről beszélni, amely már jó ideje böki a csőröm, és véleményem szerint elég nagy mértékben rontja a WP jó hírét. A kérdéses szócikk a Mathias Corvinus Collegium (továbbiakban MCC) nevű tehetséggondozó intézményről szól, és tartalma már a nevetségesség határát súrolja.

Kezdjük azzal, hogy a szócikk alapjául a MCC saját, önfényezésben bővelkedő weblapját vették, olyan szinten, hogy a Fiatal Tehetség Programról szóló bekezdésekből még a T/1. személyben lévő szavakat (kurzusaink, oktatóink stb.) sem írták át T/3. ba. A lap 90%-a tulajdonképpen másolvány. Persze ez valamilyen fokon még érthető lenne; máshol nincs igazán semmilyen információ az MCC-ről, az egész szervezet egy betonfallal vetekszik transzparencia terén, és teljesen elképzelhető, hogy ilyen néhány óvatlanabb szerkesztő szemei elsiklanak az ilyen hibák felett.

Itt viszont három tényező is bejön a képbe, mely a történetet már a szürrealitás kategóriájába viszi át:

  1. A laptörténetben észrevehetők "188.142.228.143", "Korzonora" és "Mathiascorvinuscollegium" (bárcsak vicc lenne) szerkesztései, kik közül az utóbbi kettő ezen a szócikken kívül sehol máshol nem eszközölt változtatásokat;
  2. A lap ellenőrzött, a változtatásokat sokszor az elgépelés-javító botok (TurkászBot, Atobot stb.) kihasználásával juttatták át az ellenőrzésen;
  3. A lap jelen verziója 4 hónapja rendelkezik ezekkel a hibákkal, a fent említett három szerkesztő pedig 2015 eleje óta fényezi az MCC-t.

A legnagyobb probléma pedig az, hogy ez alapján tájékozódnak az iskolák is. Tanáraim részben ez alapján a Wikipédia-cikk alapján kezdték ajánlani nekem a Középiskolás Programot, mely... mondhatni, nem ütötte meg elvárásaim szintjét. Örülnék, hogyha mással ez a fajta csalódás nem történne meg.

Bár én már nagyrészt kijavítottam a szócikket (ezalatt ijesztő mértékben lecsökkentve a szócikk méretét, 44 kB-ról 6 kB-ra), változtatásaim még nincsenek ellenőrizve, és az előzmények alapján különben sem hiszem, hogy túl sokáig fognak kitartani. Ebből következően a lap módosításainak tüzetesebb figyelését, esetleg levédését kérném.

Válaszaitokat, véleményeiteket előre is köszönöm, – HamukaKong vita 2016. szeptember 17., 13:45 (CEST)

Ilyesmiért itt mindenki hálás lesz, ha kijavítod. A magam részéről a Szervezet c. szakaszt kukáznám, mert legfeljebb a három alcímének egymondatos felsorolása enciklopédikus tartalom, a többi csak az áttekintést nehezíti. Ezt a sok kiváló nevet sorolják fel a honlapjukon, ha akarják. Ahogy átfutottam a képzéseket, mindegyikből kihúzható a jelentkezés módja, ezek sem enciklopédikus információk. A két fénykép nekem valóban nagyon reklámízű, legalábbis megtévesztésig olyanok, mint a reklámfotók. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2016. szeptember 17., 15:25 (CEST)

Miután szóról szóra egyetértek, ennek megfelelően átszabtam a szócikket, kiszedtem az önreklámízű betéteket, lerövidítettem a programleírásokat (ahogy Bináris írja, jelentkezés módja és egyéb ballasztok valóban nem ide valók). Én is köszönöm, hogy szóltál. Pasztilla 2016. szeptember 17., 16:34 (CEST)

Figyelmeztető sablon: túl sok külső hivatkozás

Van a cikkekhez a linkek ritkítására, átnézésére felhívó sablonunk? Erre például rátenném. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2016. szeptember 17., 19:32 (CEST)

Miért? Engem a számosság egyáltalán nem zavar, sőt. Szerintem feladata a cikkeinknek, hogy ha valaki tovább akar tájékozódni, akkor ahhoz támpontot adjunk. És ezért nem az a kérdés, hogy mennyi van a a külső hivatkozásokból, hanem, hogy azok relevánsak és megbízhatóak-e.
És persze van olyan, hogy valami nem a szakterületem, ezért nem nyúlok hozzá, hanem inkább sablonozok, de ha van rá mód, akkor sablon helyett inkább töröljük a nem releváns, nem megbízható linkeket. Piraeus vita 2016. szeptember 17., 22:57 (CEST)

A WP:NEM lapon van egy ilyen mondat: a Wikipédia nem linkgyűjtemény. Ezt kéne alkalmazni, + ld. a vitákat a "*.lap.hu" stílusú hivatkozások elhelyezéséről. – Pkᑌᘗᖾpalackᐁᐧᐦᑕᒪᑫᐃᐧᐣ 2016. szeptember 17., 23:17 (CEST)

Ugyanazt mondjuk, mégis félreértjük egymást, aminek szerintem az az oka, hogy a „linkgyűjtemény” fogalmát nem határoztuk meg. Lehet akár sok külső hivatkozás is egy cikkben, ha azok relevánsak és megbízhatóak. Ha nem azok, akkor meg néhány link is csak felesleges gyűjteményként virít a cikkben. Piraeus vita 2016. szeptember 18., 11:08 (CEST)

Piraeus: persze, hogy az a kérdés, csak rosszul tömörítettem a szakaszcímet. A jelzett esetben, ahogy a szerkesztési összefoglalóból látszik, felmerült bennem, hogy esetleg egyik sem odavaló. Ez nem azt jelenti, hogy nulla linket tartanék elegendőnek. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2016. szeptember 18., 07:00 (CEST)

Teljesen egyet értek. Én nem is voltam ilyen óvatos, kivágtam az összes többit is a cikkből. Ezek nem valók ide, biztos van olyan ami ide való lenne. Piraeus vita 2016. szeptember 18., 11:08 (CEST)

Hatvaniak az első világháborúban

Ez a szócikk vajon micsoda? Hatvaniak az első világháborúban (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)

Azt gondolnám, saját kutatáson alapuló, forrásolatlan és olvashatatlan izé, de két éve megvan moccanatlanul. Nem kellene ezt törölni, ahogy van? Pasztilla 2016. szeptember 17., 22:43 (CEST)

@Vépi: Belinkellek, mert látom, hogy szerkesztetted, hátha van ötleted. Pasztilla 2016. szeptember 17., 22:51 (CEST)
A szerkesztéseim itt azt az elve(me)t követték, miszerint „annyira feljavítom, hogy olvasható legyen” [aztán lesz, ami lesz]. Szóval, következhet a TMB. (Bár úgy látom, szerinted most is olvashatatlan, de bizonyára más értelemben. Ez itt most nem lényeges, és ne is menjünk el erre.) – Vépi vita 2016. szeptember 18., 06:49 (CEST)
Félreértesz, nem támadtalak, csak a cikk szerzője már nincs sehol, láttam a neved a laptörténetben, és gondoltam, hátha többet tudsz a „keletkezéstörténetről”. Pasztilla 2016. szeptember 18., 08:32 (CEST)
Nem is gondoltam ilyesmire. Ami pedig a keletkezéstörténetet illeti, valóban figyeltem egy ideig a szerzőjét. Néha felbukkannak ilyen típusú szerzők, mostanában is van egy nagyon aktív, hasonló módon alkotó. Szerintem meg kell várni, amíg kialakul/lecseng az, amin éppen dolgoznak. – Vépi vita 2016. szeptember 18., 08:40 (CEST)

Én csak a bizonytalanságodat nem értem, mivel igazad van. A két év nem jelent semmit, ez a szöveg nyilvánvalóan nem állja meg itt a helyét, mert első közlés. Simán törlési megbeszélésre kell vinni. Ugyanígy a hozzá kapcsolódó Az Osztrák–Magyar Monarchia veszteséglistája az első világháborúban című cikket, ami egy potenciálisan végtelen lista. Piraeus vita 2016. szeptember 17., 23:07 (CEST)

Ennek szerintem a címe hibás: csak hatvaniakról szól, és akkor már nem is lehet végtelen. – Vépi vita 2016. szeptember 18., 06:49 (CEST)

No igen, azt a cikket is láttam, és valszeg attól bizonytalanodtam el. Az első világháborús szócikkíró verseny ugyanis befogadta azt a szócikket, amit említesz (ha jól értem a helyzetet). Pasztilla 2016. szeptember 17., 23:45 (CEST)

Nem is, hülye vagyok, EZ A BIZONYOS HATVANI CIKK indult a versenyen, és látta zsűri (gondolom). Pasztilla 2016. szeptember 17., 23:49 (CEST)

Szia Pasztilla! Nincs a szócikkíró versenyeken ilyen „befogadás”, amit feltételezel. Ezt a cikket (Első világháborús emlékművek (Hatvan)) is egyszerűen a szerzője, @Őrszem: jelölte a versenyre mint kész szócikket. Jelenleg a cikk át van irányítva a Hatvaniak az első világháborúban cikkre. A harmadik (második) cikke a fentebb linkelt veszteséglista. Minden saját kutatásnak tűnik T/1 megfogalmazásokkal. Jelölöd őket? Piraeus vita 2016. szeptember 18., 01:03 (CEST)

Jelölöm, igen, köszi. Pasztilla 2016. szeptember 18., 08:32 (CEST)

@Piraeus: Ezzel kapcsolatban azért bizonytalan vagyok: Az Osztrák–Magyar Monarchia veszteséglistája az első világháborúban (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd). Nem mélyedtem el benne, pláne a forráshivatkozások milyenségét illetően, de úgy látom, ez azért lehetne alap egy szócikkhez (nem ebben a formában persze). Nem volna jobb visszamozgatni a júzer allapjává, hogy azért megmaradjon, és ne vesszen el ez a rengeteg adat? Pasztilla 2016. szeptember 18., 09:02 (CEST)

Ráadásul elfogultságot jelentek be, ott van a listán az egyik dédapám. Pasztilla 2016. szeptember 18., 09:04 (CEST)

A téma önmagában nevezetes is lehet szerintem, így érdemes lementeni, ha erre neked, vagy bárkinek van igénye. Piraeus vita 2016. szeptember 18., 11:12 (CEST)

Legalább 14 napos karbantartósablonok szócikkeken (2016. 09. 18.)

A Wikipédia:Szócikkek elavult karbantartósablonnal lap frissült. Kérlek, segítsetek átnézni, hogy mely lapokon maradtak indokolatlanul a kéthetes vagy régebbi tataroz, építés alatt stb. sablonok. A korábbi frissítésekből eltávolíthatók az aktualitásukat vesztett sorok. Bináris képviseletében: BinBot vita 2016. szeptember 18., 13:11 (CEST)

Kérdőív az egyesülettel kapcsolatban

Mint valószínűleg tudjátok, van egy szervezet, ami azért jött létre, hogy titeket, Wikipédia-szerkesztőket támogasson, segítsen: ez a Wikimédia Magyarország Egyesület. Arról azonban, hogy ti hogyan szeretnétek, hogy az egyesület segítsen, még sosem kérdeztünk meg. Ezt szeretnénk most pótolni.

A kérdőív linkje.

Kérlek, töltsétek ki a fenti kérdőívet, töltsetek el kb. 10 percet vele azért, hogy az egyesület jobban tudjon segíteni benneteket a következő években. Nekünk sokat segítene, és ezen keresztül remélhetőleg nektek is. Köszönjük szépen!

Samat üzenetrögzítő 2016. szeptember 9., 08:50 (CEST)

@Samat: A 'Kapcsolattartás, kommunikáció' szakasz első kérdése Közvetlen népszerűsítés (Wikipédia) mit jelent? A Wikipédia közvetlen népszerűsítése (nem tudom hol), vagy az Egyesület népszerűsítése (a Wikipédián) ? – Rlevente üzenet 2016. szeptember 9., 09:18 (CEST)

Előbbi: a Wikipédia (és társprojektjeinek) népszerűsítésére (a társadalomban általában és különböző célcsoportokban) gondolt a szerző. :) A második kérdés ehhez képest általánosságban gondol a mozgalom mögötti elvek és gondolatok népszerűsítésére. Samat üzenetrögzítő 2016. szeptember 9., 09:31 (CEST)


Emlékeztetőül: a kérdőív még várja a szerkesztőtársak véleményét. Ne maradj ki belőle! A kérdőív linkjeSamat üzenetrögzítő 2016. szeptember 13., 22:57 (CEST)

Egyébként amennyiben a wikitalálkozók nagyvárosban tartatnak, érdemes volna egy-két héttel egy-egy ilyen wikitalálkozó előtt információs pultokat kihelyezni az adott nagyváros bizonyos helyeire, alkalmi önkénteseket keresve hozzá - a turistainformációs pultokhóz hasonlóan -, amelyek részben az adott wikitalálkozóról adnak információkat, egy kicsit népszerűsítve azt, részben a (magyar) wikipédiáról egy bevezetésjellegű információhalmazt. Egy ilyen bevezetőhőz persze előzőleg azt kell tisztázni, hogy nagyjából milyen vélemények, hitek vannak a (magyar) wikipédiáról és wikitalálkozókról manapság. 37.76.117.156 (vita) 2016. szeptember 17., 21:06 (CEST)

Köszönöm mindenkinek, aki kitöltötte a kérdőívet. Több mint 90 regisztrált szerkesztő töltötte ki, ezzel a legnagyobb részvételű huwikis felmérés lett, amiről én tudok. Az eredményeket egy héten belül összefoglalom. Samat üzenetrögzítő 2016. szeptember 21., 21:34 (CEST)

Gyűjtőkategóriák kontra kategóriagyűjtők – káosz ez most, vagy csak zűrzavar?

Hibát érzékeltem a Mátrixban. Van egy {{Gyűjtőkategória}}(?) sablonunk, ami korábban átirányítás volt a @Vungadu: által létrehozott {{Kategóriagyűjtő}} sablonra, de aztán JulesWinnfield-hu különösebb indoklás nélkül új, kevésbé informatív tartalommal látta el, és másik kategóriát is rendelt hozzá. Most mindenből kettő van: névből, sablonból, kategóriából (Kategória:Gyűjtőkategóriák és Kategória:Osztást igényelő kategóriák). Ez utóbbinak a neve szebben hangzana e nélkül, de így sem fejezi ki olyan pontosan a lényeget (minek osztani, ha már fel van osztva?). Remélem, jól látom, hogy ez a két rendszer egy és ugyanaz, csak van egy bal Twixünk meg egy jobb Twixünk, és elfelejtettük összecsomagolni őket.

A javaslatom:

  • maradjon meg a jelenlegi {{Kategóriagyűjtő}} sablon, mert az szebb és informatívabb,
  • de nevezzük át gyűjtőkategóriára, a gyűjtőkategória sablon átmeneti tartalmának törlésével, mert az szebben hangzik (persze, minden kategória gyűjt valamit, érthető a másik is, de a fő mondanivaló, hogy amit jelölünk vele, az egy kategória, speciális tulajdonságokkal),
  • és vonjuk össze a kettőnek a tartalmát a Kategória:Gyűjtőkategóriákba.

Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2016. szeptember 18., 19:30 (CEST)

Keresztnevek eredet szerint kategória

Kedves szerkesztők!

Az elmúlt hetekben sok szó esett a keresztnevekről a kocsmafalon.

Most én a Sablon:Keresztnevek eredet szerint felől közelíteném meg, mert feltűnt, hogy mechanikus jelleggel készült. Tehát a női vagy férfi keresztnevek sorában felsorolják ugyanazokat az eredetkategóriákat angoltól vitatottig az egyik sorban is, a másikban is, csak annyi különbséggel, hogy az egyik kategóriasorban a férfi, a másikban a női szó szerepel a kategóriákban. Ez viszont ahhoz vezet(het), hogy némelyik kategória sosem lesz elkészítve, mert ha jól sejtem, csak a mechanikus jelleg miatt lett mindkét kategóriasor ugyanazon séma szerint kialakítva. De ez a kisebb hiba.

A nagyobb hiba, hogy mivel az ilyen mechanikusan kialakított kategóriasorok a vezetéknevek szócikkeinek sablonjaiba kerültek, így igen magas a rájuk való hivatkozás, így a Speciális:Keresett lapokban is vezető helyen vannak a magas hivatkozású, de meg nem írt lapok között ezek a kategóriák. Márpedig egy-egy üres kategóriát nehéz volna megírni.

Egyébként van értelme meg nem írt kategóriáknak a Speciális:Keresett lapok között? Hiszen mivel 5000 a Keresett lapok limitje, így az utolsó helyeken - vagyis 79 hivatkozás alatt - meg nem írt szócikkek szerepeltetésétől vesz el helyet a 17 meg nem írt keresztnévi eredetkategória szerepeltetése a keresett lapok között. Szép jó napot kívánok! Apród vita 2016. szeptember 19., 00:45 (CEST)

Kiszedtem a piros kategóriákat a Sablon:Keresztnevek eredet szerintből ezen szerkesztési összefoglalóval: Piros kategóriák kiszedése. Emlékeim szerint az olyan kategóriákat, amiknek nincs tartalma illetve nincs tervezve bele semmi, azokat kiszokták szedni. Nem tudom, jól tudom-e ezt (vagyis hogy a piros kategóriákat ki szokás szedni lényegében nem egyszerűen a sablonból, hanem a sablonon keresztül a szócikkekből is) és jól tettem-e ezt? Apród vita 2016. szeptember 22., 10:50 (CEST)

Helységnevek tömegével

A jelek szerint nyolc év alatt elavult. Hogy nézne ki a mai változat? Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2016. szeptember 20., 08:10 (CEST)
@Bináris: Valahogy így. – Sasuke88  vita 2016. szeptember 20., 08:34 (CEST)

Szervusztok!

Ismét előjönnek a helységnevek, a „Lap találomra” csak azokat mutatja. Nem tudom, mi ennek az oka, de már nem is zavar annyira, mint az előző 2-3 megjegyzésemnél. Hátha más is tapasztalja ezt a jelenséget... – Ronastudor vita 2016. szeptember 19., 12:26 (CEST)

Valószínűleg az az oka, hogy a bottal tömegesen létrehozott, alacsony információtartalmú cikkek ilyen sokan vannak. Elárasztjuk ezekkel a Wikipédiát és lezüllesztjük a színvonalát.
Lóg a levegőben egy szavazás, hogy legyen legalább egy útmutató (itt a tervezete) ebben a témában, csak nehezen szánom rá magam, a szavazás kezdeményezésére, mert nem vagyok benne gyakorlott (lásd itt), kínosan érint a konfliktus, amit ez az egész kavart és töketlenkedem. Pedig megoldaná a problémát. Piraeus vita 2016. szeptember 19., 13:26 (CEST)

Köszönöm, Piraeus! Üdvözlettel: – Ronastudor vita 2016. szeptember 20., 07:48 (CEST)

Hát nem tudom, lehet, hogy én a cseh2-t nézem, de nálam 10-ből max. 2-szer jön elő település. A románon ugyanezt megcsinálva 10-ből 6-szor jön elő szubcsonk. Gyurika vita 2016. szeptember 20., 07:55 (CEST)

Sasuke88, kimaradt a Pallas, a koreai popszátárok és a sok-sok vasútállomás. Gyurika vita 2016. szeptember 20., 10:09 (CEST)

Viszont ha jól látom, Egyiptom végre bekerült a hasznos tartalom alá. Már nem éltem hiába. :D Alensha 2016. szeptember 20., 22:47 (CEST)

@Sasuke88: Nem gondolom, hogy az Olimpia a nem hasznos tartalomhoz tartozik. - Csurla vita 2016. szeptember 20., 22:02 (CEST)

@Gyurika: Már az én változatom is régi, akkor még nem volt nagyüzemi botos csonkgyártás. A Pallas meg a koreai popsztárok annyira nem vészesek, a vasútállomásokkal egyetértek. @Csurla: Ne vedd a szívedre, ez csak wikihumor :-). – Sasuke88  vita 2016. szeptember 20., 22:11 (CEST)
ÉRtem, hogy humor akar lenni, csak nem vicces. - Csurla vita 2016. szeptember 20., 22:23 (CEST)
„Operák” helyett „celebek”, közelebb állna, szerintem. :):) Akela vita 2016. szeptember 20., 22:15 (CEST)

A klasszikus Orbán-Gyurcsány páros miért maradt ki? :D OrsolyaVirágHardCandy 2016. szeptember 21., 22:18 (CEST)

Már idejétmúlt, meg nem is igazán tudom, hogy milyen cikkeket fedne le. – Sasuke88  vita 2016. szeptember 23., 17:44 (CEST)

Lektorálandó kiemelt szócikk?

Ez így hogy: Cukorbetegség (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)

Ilyenkor, amennyiben igazolható a szócikk tartalmának elfogadhatósága, de legalábbis megkérdőjelezhető, nem volna jobb levenni róla a csillagot? Pasztilla 2016. szeptember 24., 11:28 (CEST)

Ápdét: közben szerkesztettem bátran. Ha jól értem a helyzetet, három, obskúrus forrású mondat miatt lett kitéve a lektorsablon, ezeket átmozgattam a vitalapra, és levettem a sablont. Ha nem jó így, jelezzétek. Pasztilla 2016. szeptember 24., 11:46 (CEST)

Ki kicsoda 2000

Van valakinek ilyen könyve? Meg kéne nézni, pontosan mit is ír Érdi Bálintról. Lajos52 szerint 1986-ban kapott egyetemi tanári kinevezést, szerintem meg ez orbitális nagy butaság. Ismerve Lajos52 hozzáállását a forrásokhoz erős a kétségem, hogy ezt olvasta ott. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2016. szeptember 24., 16:45 (CEST)

Egészen egyszerűen elüthette, két szám felcserélésével, így lett 68-ból 86. Egyetemi kinevezés ’68-ban, docens ’84-ben.
1968–75 az ELTE TTK csillagászati tanszékén tanársegéd, 1975–84 adjunktus, 1984– docens, égi mechanikát tanít. Forrás: Ki kicsoda 2000: Magyar és nemzetközi életrajzi lexikon. Budapest: Greger-Biográf. 1999. 446. o.  .
Pasztilla 2016. szeptember 24., 16:55 (CEST)

Ja jó, megnéztem a szócikket. Fogalmam sincs, mire gondolhatott Lajos vagy honnan vette 1986-ot. Pasztilla 2016. szeptember 24., 17:00 (CEST)

Megjegyzem, 1986-ot nem Lajos, hanem bizonyos Bazsola tette be, továbbra sem tudom, mi alapján. Pasztilla 2016. szeptember 24., 17:08 (CEST)

Köszönöm. Elnéztem, csak az első változatra kattintottam, és keresztbe állt a szemem. Valószínűleg az történt, hogy Bazsola nem ismervén Lajos ténykezelési szokásait jóindulatúan azt hitte, hogy Lajos összecserélte a számjegyeket. Pedig szerintem ő is tudja, hogy nem lehetett professzor 86-ban. Egyébként 98-ban lett nagydoktor, ami általában előszobája a professzorságnak. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2016. szeptember 24., 18:14 (CEST)

Ehhez képest akkor ki is vettem. Pasztilla 2016. szeptember 24., 18:22 (CEST)

Arany lándzsakígyó

Sziasztok!

Az Arany lándzsakígyó szócikknél a Trimeresurus insularis szinonimát levettem. A Trimeresurus insularis nem az Arany lándzsakígyónak egy másik elnevezése, hanem egy másik faj. Az angol wikin is külön szócikk van neki. (https://en.wikipedia.org/wiki/Trimeresurus_albolabris_insularis). Az angol Wikin az arany lándzsakígyó szócikk szinonimái között sem szerepel. https://en.wikipedia.org/wiki/Bothrops_insularis. De azért egy biológus is nézze már meg legyen szíves, nehogy tévedjek. Köszönettel: Gg. Any vita 2016. szeptember 25., 22:16 (CEST)

Egyértelműnek tűnik a helyzet, véleményem szerint jó, hogy kihúztad. Solymári vita 2016. szeptember 25., 22:38 (CEST)

Nagyon köszönöm, hogy foglalkoztál vele. Üdv.: Gg. Any vita 2016. szeptember 25., 22:49 (CEST)

Kutná Hora: az Új Malom a Vrchlice-folyónál

Tulajdonképpen miről szól ez a szócikk? És miért ilyen furcsa a címe? A szerzőjéről annyit találtam, hogy van egy blogja a témában: http://krisztike000.ingyenblog.hu/kutna-hora-egyeb-muemlekei.blog. – Vépi vita 2016. szeptember 30., 14:33 (CEST)

Ezt be kellene (röviden) építeni a Kutna Hora szócikkbe. Wikizoli vita 2016. szeptember 30., 14:38 (CEST)

Források nélkül lehet/érdemes? – Vépi vita 2016. szeptember 30., 14:42 (CEST)

A blogról el lehet jutni ide. Túl sokat biztos nem érdemel meg a dolog. Wikizoli vita 2016. szeptember 30., 16:35 (CEST)

Grants to improve your project

Segíts lefordítani a saját nyelvedre:

Greetings! The Project Grants program is currently accepting proposals for funding. There is just over a week left to submit before the October 11 deadline. If you have ideas for software, offline outreach, research, online community organizing, or other projects that enhance the work of Wikimedia volunteers, start your proposal today! Please encourage others who have great ideas to apply as well. Support is available if you want help turning your idea into a grant request.

I JethroBT (WMF) (talk) 2016. szeptember 30., 22:10 (CEST)

Aki másnak vermet ás...

Ez a visszaélés a zoknibábobokkal cifra ügy, érdemes a szélesebb szerkesztőség figyelmére: Wikipédia:Adminisztrátorok üzenőfala#Nl kolléga sok hibába csúszott. --Karmela posta 2016. október 3., 12:40 (CEST)

Miért kell kavarni? Nem elég büdös? – Aláíratlan hozzászólás, szerzője 82.131.225.66 (vitalap | szerkesztései) 2016. október 3., 13:50‎ (CEST)

Népszavazás

Kezdőlapon van jelenleg az alábbi szöveggel: "Október 2-án Magyarországon népszavazást tartottak. A részvételi arány 43%, az érvényes szavazatok aránya 40%, ez utóbbin belül a „nem” szavazatok aránya 98% volt."

Cenzúra? Ebből csak a legfontosabb tény nem derül ki, nevezetesen az, hogy ÉRVÉNYTELEN volt. Egyből a ma reggeli cikk jutott az eszembe: http://comment.blog.hu/2016/10/03/a_legbetiltottabb_szo_ma_reggel_az_ervenytelen. Obngfs vita 2016. október 3., 20:56 (CEST)

Írd bele bátran itt. Minden kezdőlapi rovat címe után van egy rejtett (szóköznek álcázott) szerkesztéslink, automatikusan megerősített szerkesztők mindent javíthatnak. – Tacsipacsi vita 2016. október 3., 21:51 (CEST)
Na, ezt is 8 év után tudtam meg :-) hhgygy óhaj, sóhaj, panasz? 2016. október 3., 22:11 (CEST)
A Kezdőlap vitalapján van egy "Kapcsolódó lapok, sablonok" fül, ott még izgalmasabb dolgokat fogsz találni. A végén még kiderül, hogy a Wikipédiát akárki szerkesztheti. :-) – Malatinszky vita 2016. október 3., 22:13 (CEST)
Igen, én is szerkeszthetem (kivéve mondjuk a kezdőlapot nem megerősített szerkesztőként), az más kérdés, hogy egy hétig kell várni egy megerősítésre. Így pedig már nem szívesen szerkeszt az ember. Obngfs vita 2016. október 3., 22:18 (CEST)
(Két szerkesztési ütközés után) Nem te vagy az első, akire ez az újdonság erejével hat. Egyébként más helyeken is működik ez a trükk (pl. wikimenüs lapokon a bevezető szerkesztéséhez). – Tacsipacsi vita 2016. október 3., 22:24 (CEST)

Novella?

Srínivásza Rámánudzsan, meglehetősen hosszú cikk a matematikai zseniről, ilyen is van benne:

"Rámánudzsan felszolgálta a levest, ami mindenkinek ízlett, és még kértek belőle. „Egy harmadik adagot?” - kérdezte Rámánudzsan. Chatterji kért, de a hölgyek már nem. Rámánudzsan kiment a házból, taxiba ült és a kb. 160 km-re lévő Oxfordba utazott. Vendégei este 10-ig várták, majd távoztak"

Nem éppen enciklopédikus, arról nem beszélve, hogy semmi ref. nincs erre. Obngfs vita 2016. szeptember 25., 18:32 (CEST)

Nyugodtan töröld ki! Wikizoli vita 2016. szeptember 25., 19:52 (CEST)

S közben operaáriákat énekelt. Amikor a sofőr megkérdezte, hogy miért teszi ezt szöveget váltva az empiriokriticizmus matematikai alapelveiről rögtönzött szöveget Mozart 34. mottetájára. (Bocs, nem bírtam ki...) – Némo (Morgóhely) 2016. szeptember 25., 21:39 (CEST)

Nem, ne töröld ki, mivel ez egy jellemző epizód az életéből. Nem hiszem, hogy jópofizni kellene arról, hogy egy szócikk szövegét hogy alakítsa át valaki, főleg ha nem látja, hogy a cikk forrása jelölve van a cikk végén. Az ilyen kritikai megjegyzések nem ide valók, hanem: 1. a cikk vitalapjára, vagy 2. a szócikk többi szerkesztőjét meg lehet keresni (köztük engem, mivel a cikk nagy részét én írtam). misibacsi*üzenet 2016. szeptember 26., 18:01 (CEST)
Szerintem enciklopédiába nem valók komikus párbeszédes jelenetek senki életéből, bármilyen jellemző is az illetőre és bármilyen zseni is legyen. hhgygy óhaj, sóhaj, panasz? 2016. szeptember 28., 14:56 (CEST)

Most elolvastam az egész cikket, nekem nagyon tetszik, ahogy az ilyen érdekes motívumokból összeáll a cikkalany egyénisége és élete, köztük az, hogy milyen lehetett beilleszkedni egy számára eléggé idegen kultúrában. Alensha 2016. október 5., 01:58 (CEST)

Aktuális személynevek feltüntetése helységek infoboxában

Szia! Mi a véleményetek arról, hogy gyakran találkozom helységek infoboxában a polgármester és néha a jegyző nevével is. Ezek az adatok a cikk írásakor valószínűleg helytállóak (voltak), de sok esetben változnak, ha máskor nem, az aktuális önkormányzati választások idején, és nem tudom, hogy vajon követi-e valaki ezeket a változásokat. Véleményem szerint ezeket a személy megjelöléseket nem kellene az infoboxnak tartalmaznia, mert ellentétben pl. a földrajzi adatokkal ezek nem "örökérvényűek". Végül is szócikkeinket nem csak a mának írjuk! – Elkágyé vita 2016. október 4., 15:53 (CEST)

Azt nem tudom, hogy a jegyző mennyire fontos, de polgármestereknek én már néztem utána wikipédián. Szerintem ne töröljük, esetleg mellékerülhetne egy évszám, hogy mikori az adat. Alensha 2016. október 4., 16:18 (CEST)

Bele kell tetetni a wikidatába (évszámmal természetesen), és akkor központilag frissül. - Gaja   2016. október 4., 16:21 (CEST)

wikidata paraméterː p6 – Texaner vita 2016. október 4., 16:36 (CEST)

Frissül, ha valaki frissíti. – Rlevente üzenet 2016. október 4., 16:38 (CEST)

Elég tétován mozgok a Wikidatában, de úgy vettem észre, csak akkor tudom megadni egy azerbajdzsáni városnál a polgármester nevét a p6-os paraméterben, ha annak a polgármesternek van saját wikidatás adatlapja. Öt albán városnál próbálkoztam, nem jártam sikerrel, egyik polgi sincs törzskönyvezve a Wikidatán. Támogatott-e, ajánlott-e pusztán azért létrehozni egy Wikidata-lapot, hogy a polgi beszúrható legyen a település törzslapjába? Pasztilla 2016. október 5., 08:52 (CEST)

A Wikidata nevezetességi kritériumai: d:Wikidata:Notability/hu. Ha nyilvánosan elérhető, komoly források felhasználásával leírható, akkor minden további nélkül készülhet elem. A polgármesterek általában ilyenek. – Máté (vitalap) 2016. október 5., 10:12 (CEST)

Creative Commons 4.0

Szia! A Wikimédia Alapítvány megbízásából írok, hogy meghívjalak a CC BY-SA 3.0 licencről CC BY-SA 4.0 licencre való áttérés javaslatával kapcsolatos megbeszélésre. A tervezet valamennyi Wikimédia projektet érint. A konzultáció október 5-től november 8-ig tart. Reméljük, hogy visszacsatolásként számos nézőpontot és véleményt ismerhetünk meg. Ha érdekel a dolog, kérlek vegyél részt a megbeszélésen a Meta-Wiki-n. Joe Sutherland 2016. október 6., 02:19 (CEST)

Mexikói mokasszinkígyó

Sziasztok! Csak egy észrevétel. 2007.12.10-én a Szerkesztő:M.e./Mexikói mokasszinkígyó (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd) szócikket elkezdte létrehozni M.e. (2009.06.16-án szerkesztett utoljára a Wikin), azóta kint van a Szerkesztés alatt sablon. Üdv.:Gg. Any vita 2016. október 6., 09:47 (CEST)

Ez a lap M.e saját allapja, azt csinál vele, amit akar, és másnak sem illik szerkesztenie. Mivel nem valószínű, hogy egyhamar jelentkezik, ha gondolod a tartalmat egy átnevezéssel átvehetjük, és így M.e is benne lesz a laptörténetben. Csigabiitt a házam 2016. október 6., 09:51 (CEST)

Feltéve, hogy valaki folytatja a szerkesztést, mert így nem érdemes. Wikizoli vita 2016. október 6., 12:02 (CEST)

Az a baj ezekkel az allapokkal, hogy ugyanúgy kimegy a köz felé és mindenki láthatja. Én is döbbenten tapasztaltam, amikor próbalapon cikket írtam, az Origo keresőbe beütve a témát, az én készülő lapomat hozta ki. Ez nagyon nincs így jól megcsinálva. Azért lenne a próbalap, hogy az ember ott elmolyol, elvesz, hozzátesz stb. a maga csendességében. De az allap és normál lap között semmi különbség nincsen. Illetve annyi, valaki hiába dolgozik allapon, ha más élésben elkezdi írni ugyanazt a témát, csak mondjuk "Építés alatt" sablonnal, már el is vette előle. Különben én is az Origo keresőbe ütve a mokasszinkígyó-t találtam rá erre az említett lapra, nem a Wikin. :(( Gg. Any vita 2016. október 6., 14:32 (CEST)

Van egy ilyen, hogy {{noindex}}, tedd rá az ilyen lapjaidra és akkor csak az fogja látni, aki direkt megkeresi. Alensha 2016. október 6., 21:21 (CEST)

Szia Alensha! Köszönöm a segítséged, de nekem egy kicsit így elment a kedvem az allapon való szerkesztéstől. Akkor már mindig jobb a Szerkesztés alatt Sablonnal, mert ha arra rálel valaki, az elég egyértelmű, hogy azon még dolgoznak. Gg. Any vita 2016. október 7., 14:16 (CEST)

Használhatod a {{Munkaváltozat}}(?) sablont is, amely éppen az általad jelzett problémára hívja fel az odatévedt felhasználók figyelmét. – ✮ Einstein2 vitalap 2016. október 7., 14:49 (CEST)

Közel négy éve vagyok itt a wikin, írtam már pár cikket, de soha nem fordult elő, hogy valaki ellopott volna előlem egy témát. Kygyókról meg havonta jó ha egy cikk születik. – Hollófernyiges vita 2016. október 7., 15:58 (CEST)

Még nem vagyok itt egy éve, de már négy témát is elvittek előlem (nem csak kígyókat írok). Pl. a Drechsler-palotát már két hete írtam mikor feltették, már csak az infoboxot (ami már régen készen volt tudtam feltenni hozzá). A Mameluk cikkel ugyanígy jártam, igaz ennek leállt a szerkesztése, így tulajdonképpen egy szakasz kivételével (Történetük) mégis én írtam meg. A Sigmaringeni kastélynál már szinte örökre elhatároztam, hogy nem kezdek olyan cikknek ami a javasolt megírandók között van. Jó, nem tartottam be, a Gabonapoloskákat is megírtam... Nem csak a kígyókra gondoltam az észrevételemmel, de ha már említetted, akkor a Smaragdzöld pitont is írtam volna, azt is megírták. Azért az ellopott szó egy kicsit erős. Természetes, hogy honnan is tudhatná akárki is, hogy valaki nekikezdett annak, amit esetleg ő is meg akar írni, hacsak nagyon bölcsen nem teszi ki az Építés alatt sablont már az elején. Szóval lehet, hogy neked nem fordult elő, de másnak már lehet, hogy sokszor (nem csak magamra gondoltam). Gg. Any vita 2016. október 7., 21:48 (CEST)

Kapcsolódj be a Wikipédia fejlesztésébe! (Outreachy 13)

Lásd a másik kocsmafalon. – Tgrvita 2016. október 8., 02:08 (CEST)

Aligátor porontyok?

Sziasztok! A biológusoktól kérdezném, hogy létezik olyan, hogy "aligátor porontyok"? Békaporontyról már hallottam, de aligátor porontyról még nem. De lehet, hogy csak én nem... Gg. Any vita 2016. október 8., 22:46 (CEST)

kisgyermek, ebihal jelentésű, a szótár meg nem ismeri a békaporontyot csak ebihalként. -Dencey vita 2016. október 8., 23:06 (CEST)

Bocsi, nem igazán ezt kérdeztem. Tudom, hogy a poronty mit jelent, amit én még nem hallottam, az az, hogy aligátornál használták volna. Az egyik szócikkben találtam. Hát elég furcsán hat... Gg. Any vita 2016. október 8., 23:12 (CEST)

Ivadék jelentése okán létezhet az „aligátor poronty” kifejezés, hiszen a poronty szinonímái: sarj, sarjadék, utód, leszármazott, ivadék, bébi, baba, csecsemő, pólyás, újszülött, kisbaba, csöppség, kisded, pocaklakó, csemete, pólyásbaba, babuci, csemete, ifjonc, lurkó, kölyök, gyerek, gyermek, pulya, purdé, apróság, utód, csöppség, sarj, gyerkőc, baba, emberpalánta, csimota, kölök. -Dencey vita 2016. október 8., 23:14 (CEST)
„Hal poronty” kifejezést találtam egy tankönyvben a halvédelemmel kapcsolatban: …a motorcsónakok es a hajók mozgásának korlátozása az ívás helyein, a fulladás elleni küzdelem télen, az értékes halfajok porontyainak szaporítása es a víztározóba való kiengedése.… -Dencey vita 2016. október 8., 23:29 (CEST)
Diszkoszhal-poronty is van: „A diszkoszhal-porontyok szőlőfürtszerűen csimpaszkodnak az egyik szülő testoldalára, és ha ott a tápváladékot már belakmározták, felkeresik másik szülőjük testét, mialatt az eddig etető szülő bőrén új tápréteg válik ki. Ez valóságos halcsoda.” - Dencey vita 2016. október 8., 23:34 (CEST)

Igen, sok helyen elmegy ez, csak itt komoly szócikkeket kellene írni, nem becézgetni. Érdekesen hatna itt a Wikin, ha pl. egy ismert embernek a gyerekeit olyan formában említenénk, hogy "gyerkőcei", "lurkói", "kölkei" stb. Halaknál, békáknál még el is terjedt ez a kifejezés, de aligátornál én még nem hallottam. Na, mindegy, hagyjuk. Felőlem maradjon. Köszönöm a válaszaid. Gg. Any vita 2016. október 8., 23:41 (CEST)

Ne add fel, igazad lehet. Én úgy tudom (de holnap utánanézek), hogy a poronty a halak és kétéltűek vízben kikelő/nevelkedő ivadéka. Hüllők kapcsán valóban meglepő szóhasználat, a fióka az általános (ahogy a szintén tojásból kikelő madaraknál). Pasztilla 2016. október 9., 00:16 (CEST)

NB. De ha, akkor is egybeírandó: aligátorporonty. Pasztilla 2016. október 9., 00:17 (CEST)

Én mégis átjavítottam fiatal aligátorra, annyira bántotta a szemem. Ha valakinek még sem jó így, majd visszaállítja. Gg. Any vita 2016. október 9., 00:31 (CEST)

Található még Mexikói axolotl poronty megfogalmazás is. A Mexikói axolotl (Ambystoma mexicanum) lexikonunk szerint a farkos kétéltűek (Caudata) rendjébe tartozik. -Dencey vita 2016. október 9., 09:09 (CEST)

Ha krokodilporonty van Krokodilok és aligátorok - Táplálkozás, szaporodás (vadállatok.hu), Ritka krokodilok születtek, akkor alligátorporonty pláne. Apród vita 2016. október 9., 22:26 (CEST)

Úgy vélem, talán az alligátorivadék lesz az a kifejezés, amit kerestek, Solymári vita 2016. október 10., 14:55 (CEST)
...amit esetenként érdemes / indokolt / szükséges lehet kiegészíteni az életkorral (két hetes ivadék, négy hónapos ivadék, stb.) Solymári vita 2016. október 10., 14:57 (CEST)

Nekem, a fiatal alligátor már valamivel "nagyobb" ivadékot jelent. Az ivadék szerintem nincs korhoz kötve, lehet kéthetes, de akár két éves is. A poronty sem hangzik olyan borzasztónak. Vigyor – Pegy22 vita 2016. október 10., 16:06 (CEST)

Az egyik könyv használta a fiatal aligátort, azért vettem át végül én is. Forrást is jelöltem. De itt van ez az alligátor helyesírás. Többen két l-el írjátok, de a keresők nagyrésze egy l-el írja. Pl. itt a wikin is Mississippi aligátor, Aligátorfélék, Kínai aligátor egy l-el van írva. Hát nem könnyű.... Gg. Any vita 2016. október 10., 22:35 (CEST)

Szerkessz bátran, legfeljebb a nyelvtannácik kijavítják :) – Hollófernyiges vita 2016. október 11., 08:16 (CEST)

Nagyon jó fej vagy! Nagyot nevettem. :)))))) Gg. Any vita 2016. október 11., 13:58 (CEST)

Sziasztok!

Megjöttem a könyvtárból. Aligátor ügyben jópár könyvet átnéztem, de sehol nem volt "alligátor"-ként írva. Valószínűleg a latin neve miatt ragadt meg sok helyen, hogy így kell írni. Ahol megnéztem:

  • Laczó Krisztina, Mártonfi Attila Helyesírás 445. oldal
  • Helyesírási szabályzat és szótár (MTA) 116. oldal
  • Cambridge enciklopédia 33. oldal
  • Magyar lexikon 502. oldal
  • Larousse 75. oldal
  • Magyar nyelv szótára 481. oldal
  • Magyar helyesírási szótár 13. oldal
  • A magyar helyesírás szabályai (MTA) 149. oldal
  • Akadémiai helyesírási szótár 39. oldal

Gg. Any vita 2016. október 11., 16:51 (CEST)

Az nem volt kérdés, hogy az aligátor egy l. A 11. kiadás előtt még kettővel írtuk, tehát már 1984 óta egy l-es. Remélem, a mangroveerdőt is megnézted az OH-ban. – Pagony foxhole 2016. október 11., 17:03 (CEST)

Itt a levelezésben is váltakozik ki így, ki úgy írta. Ezért lett ez is tisztázva. A mangroveerdőért mentem igazán + a kígyóért, ezt ott olvashatod. Gg. Any vita 2016. október 11., 17:17 (CEST)

Népszabadság

Enwikin: "Népszabadság was a major left-leaning Hungarian newspaper." azaz itt már múlt időben beszélnek a lapról. Az infoboxban lévő link sem jó, hiszen a nol.hu-n jelenleg csak egy sajtóközlemény van. Obngfs vita 2016. október 10., 00:07 (CEST)

Szerkeszd bátran. – Tgrvita 2016. október 10., 00:14 (CEST)

WP:ELL szempontjából az a baj, hogy 3340 *.nol.hu hivatkozás található a wikin (+ 350 az angol wikin, 66 a francia wikin, 44 a német wikin stb.). Oliv0 vita 2016. október 10., 10:52 (CEST)

A korábbi állapotok a webarchívumban érhetők el. – Dodi123 vita 2016. október 10., 11:22 (CEST)

...ahonnan nem lehet levakarni. OsvátA Palackposta 2016. október 10., 11:28 (CEST)
Valami átmeneti probléma lehetett, mert most már újra elérhetők dátum szerint az archivált állapotok. – Dodi123 vita 2016. október 10., 11:38 (CEST)

A szomorú az wikis szempontból, hogyha a lapot nem puccsolták volna meg, akkor még mindig nem javítottak volna a szócikk állapotán a szerkesztők :-(. Puccs "kellett" ahhoz (azért idézőjelbe, mert a fenének kellett a puccs), hogy a szócikk állapotát megjavítsák. Ahhoz képest, hogy a wikipédiának nem kezdőlapos híreken felbuzdulva kellene egy-egy szócikk állapotát megjavítani, hanem úgy, mintha úgy általában véve a sajtós szócikkek állapotán akarna a wikipédia szerkesztőségének egy része javítani kezdőlapos hírektől függetlenül, ez elég szomorú helyzet.

Megint csak ott tartok, hogy szükség van médiaműhelyre, mert így a "sajtós" dolgok (Bayer Zsolt, Népszabadság) tényleg csak központi hírek alapján fognak feljavulni :-(.

Már előre látom pl., hogyha pl. a Magyar Nemzetnél puccs történne, akkor lenne a Magyar Nemzetnél olyan sűrű javítási felbuzdulás, mintha tényleg puccsra lenne szüksége egy lapnak, ahhoz feljavítsák.

Ha mégsem központi hírre van szüksége a szerkesztőknek a "sajtós" szócikkek állapotának javításához, akkor egyrészt javaslom külön médiaműhely létrehozását, másrészt külön segítségnek a médiaműhely létrejöttéhez ezt (Szerkesztő:Apród/Magyar nyelvű média), illetve ezt (Szerkesztő:Apród/Említett fogalmak wikin kívül). Apród vita 2016. október 11., 13:58 (CEST)

Off: Teljesen természetesnek tartom, hogy amikor a nézettség megugrik, akkor többen vannak olyanik is, akik javítanak rajta. – LApankuš 2016. október 11., 14:14 (CEST)

Részben természetes, részben viszont ha volna médiaműhelye a magyar wikipédiának, az is természetes volna, hogy máskülönben, központ hírtől függetlenül is többen javítanának. Mint ahogy kínai szócikkeket is attól függetlenül javítanak fel pl. a magyar wikipédiában, hogy van-e központi hír kínaiakról vagy sem. Apród vita 2016. október 11., 14:20 (CEST)

Ez azért nem egészen így van. Ókorműhely is van, mégsem kiemelt minden ókoros cikk. Kivitelezhetetlen. – LApankuš 2016. október 11., 14:26 (CEST)

És ki beszélt itt az összes sajtós cikk kiemeléséről? Ezeknél már annál is eredmény, ha a dolgok helyükre kerülnek. Én tavaly pl. a két Magyar Kurírt választottam ketté két külön szócikké. A Magyar Nemzetbe van tolva az összes Magyar Nemzetként megjelenő újság, az is, ami Pető Sándor előtt volt, és ez helytelen. És akkor még nem beszéltem a szerkesztőségek vezető egyéneinek váltakozásáról (Pálmai pl. fél éve már nem az Origó főszerkesztője, György Bence az), a sajtótemékek egyértelműsítésének pontosításairól és persze a cikkértékelési fokozatokról, hiszen pl. jelenleg Bayer Zsolt vitalapján az irodalmi műhely sablonja szerepel, miközben a szépirodalom fogalmához elég kevés köze van, még ha vissza is bigyeszették nála az író meghatározást a szócikke első sorába. És igazából az újságírás az egy külön szakma, nem egyszerűen szépírói tevékenység, mert egy rázósabb, mert az íróra a poltikusok rá tudnak legyinteni, hogy te csak mondd a magadét, mi is a magunkét, az újságírás viszont annyival több, hogy az élő lap hatalom. És attól hatalom, hogy napi folyamatosságban van mindenki vele olvasóként, szemben a szépirodalommal, amihez időszakos viszonyulása van a társadalom jó részének. Apród vita 2016. október 11., 22:34 (CEST)

Mangrove erdei sikló

Sziasztok! Ismét biológusok segítségét kérném. Az Mangrove erdei siklót kezdtem el írni. Az angol wikin + a commonson is Gonyosoma Oxycephalum-ként van írva, de a magyar könyvekben + a neten is Gonyosoma Oxycephala a latin nevének írása. Miért?? Eddig ilyen problémával nem találkoztam. A latin név az mindenhol ugyanaz (volt eddig). Néhány link:

És akkor itt vannak az ellenpéldák:

Gg. Any vita 2016. október 10., 21:59 (CEST)

Mindenesetre ha magyarul is le kell írni, akkor mangroveerdei. – Pagony foxhole 2016. október 10., 22:11 (CEST)

Ezzel kapcsolatban az előbb írtam egy jó hosszú választ, de ide másolom neked is, mi a gond az egybeírással, én miért nem írtam egybe (nem saját gondolat volt): "Szia! Hát, úgy néz ki nem. Jó pár helyen megnéztem, de akkor kezdjük az elején, ha már a mangrove erdőt említetted. Sehol nem találtam egybeírva, max. néhol a neten kötőjellel.

Egy pár link:

stb. stb.

Mindig megpróbálok maximálisan körbejárni egy témát, úgy megírni. A szócikk címét is megpróbáltam a lehető legtöbb helyen megnézni, ugyanis, a két könyv amiből főleg dolgozok, különbözőképpen írta. Az egyikben az általam is említett módon, a másikban Mangrove-erdeisikló. (Ez utóbbi formát a helyesírás javító is aláhúzza.) A neten nagyrészt az én választásom szerint volt írva, ami pedig a végső döntést meghozta az a http://meszotar.hu/keres-Mang (Tudományos és Köznyelvi Szavak Magyar Értelmező Szótára Magyarország legnagyobb ingyenes internetes értelmező szótára), ahol szintén az általam választott verziója szerepelt. Az általad említett formában sehol nem találtam, így azt semmiképpen nem használtam volna. Gg. Any vita 2016. október 10., 21:13 (CEST)"

Mint tudod, az MHSZ-t és az OH-t használjuk helyesírási útmutatónak. Mindkettőben benne van: mangroveerdő. (Egyébként itt sem húzza alá a helyesírás-ellenőrző, ha megnézed.) Sima egyszerű összetétel, semmi oka a különírásnak. – Pagony foxhole 2016. október 10., 22:25 (CEST)

Tévedtem, az MHSZ nem hozza, de éppen erre jó az OH, több benne a példa. Az elv pedig világos: egyszerű összetétel, egybeírandó. – Pagony foxhole 2016. október 11., 14:48 (CEST)

A dolog nyitja lehet az is, ha a maximális körbejárás a néhány releváns forrás megnézésére irányul (ez esetben helyesírási szótár), nem hetvennégy, helyesírási szempontból megbízhatatlan honlap szemlézésére. Pasztilla 2016. október 10., 22:33 (CEST)

Hogy a kérdésre is legyen válasz: én is találkoztam már vele néhányszor, hogy a ragozást megváltoztatják. Az én - nem biztos hogy jó - módszerem, hogy az IUCN verzióját használom (ha van neki), ami ebben az esetben Gonyosoma oxycephalum. – Hollófernyiges vita 2016. október 11., 08:13 (CEST)

Igen, ezt én is az elsők között néztem meg, ahogy látod a szócikk legelső Jegyzete is ez, mert az infoboxnál két helyen is használtam, de akkor is bizonytalan vagyok, mert ilyennel, hogy egy latin név kétféleképpen van leírva még nem találkoztam. Gg. Any vita 2016. október 11., 13:55 (CEST)

A könyvtárban nagyon kevés helyen találtam meg, vagy egyáltalán hasonló összetételeket:
  • Laczó Krisztina, Mártonfi Attila Helyesírás 1031. oldal (mangroverét, mangroveerdő, mangrovepáfrány, mangrovepálma).
  • Cambridge enciklopédia 889. oldal (mangrovekígyó, mangrovefa-kígyó)
  • Magyar nagylexikon 502. oldal (mangrovefélék, mangrovefák, és egy képaláírásként mangroveerdők)

De mondtak egy szerintük tutit: http://helyesiras.mta.hu/helyesiras/default/kulegy# itt meg is néztem. A mangroveerdő egybeírva a mangroveerdei sikló, meg így kötőjel nélkül, úgyhogy javítottam a szócikk címét. Végre mást is csinálhatunk, mint a levélírás. :)) Gg. Any vita 2016. október 11., 17:08 (CEST)

Filmográfiák sorrendje

Van valami általánosan elfogadott gyakorlat a Wikipédián arra vonatkozóan, hogy a táblázatos filmográfiákban milyen sorrendben szerepeljenek a filmek? Általában időrendben vannak (a legrégebbi film található a táblázat tetején), amelyet én is támogatok, de sok szerkesztő fordított időrendi sorrendet használ, vagyis a legújabb filmet helyezi legfelülre. Érdemes ezt egységesíteni vagy az adott szócikket megíró szerkesztőtől függ, hogy ki melyiket használja? – HG vita 2016. október 11., 10:25 (CEST)

Ha erről beszélünk, ne szűkítsük le a filmográfiákra. Bármely időrendi felsorolásra érvényesnek kell lennie a megállapodásnak. A magam részéről a valós időrendet támogatom minden vonatkozásban. Pasztilla 2016. október 11., 10:39 (CEST)

A filmográfiákkal kapcsolatban jutott eszembe, mert főként filmes szócikkeket szerkesztek, de természetesen ugyanúgy vonatkozik a kérdés minden időrendi felsorolásra. – HG vita 2016. október 11., 10:50 (CEST)

Többször volt róla szó, talán legutóbb itt: Wikipédia:Kocsmafal (javaslatok)/Archív116#Művek sorrendje. Tíz éve még túlnyomó többségében a legutóbbitól a legkorábbiig rendszer volt túlsúlyban, az volt a megegyezés, illetve a szokásjog alapján, de mostanában inkább az időrendi a meghatározó. – Máté (vitalap) 2016. október 11., 10:55 (CEST)

Az időrendi sorrendet támogatom. A fordított időrend viszont az imdb.com-ból gyorsabban áthozható, ezért újratermelődik. Akela vita 2016. október 11., 11:02 (CEST)

 megjegyzés Az Excellel semmiből nem tart a sorrendet megfordítani. – B.Zsolt vita 2016. október 11., 11:42 (CEST)

Szerintem mind a kettő jó megoldás, fölösleges erre külön szabályt hozni. – Hollófernyiges vita 2016. október 11., 11:10 (CEST)

Egyetértek. – Vépi vita 2016. október 11., 11:12 (CEST)
Megjegyzem a például felhozott DiCaprio cikk táblázatának sorrendje tetszés szerint változtatható az év melletti kis háromszögre kattintva, szóval inkább ne csináljunk ott magunknak munkát, ahol nincs. – Hollófernyiges vita 2016. október 11., 14:16 (CEST)

Tudom, én írtam a szócikket. :) De alapértelmezetten a legrégebbi film van elől. Akkor ezek szerint mindkettő használható. Köszönöm a válaszokat! – HG vita 2016. október 11., 14:53 (CEST)

Lemondó akadémikusok

Egy gyors kérdés: két tiszteletbeli akadémiai tag lemondott a tagságról. Jelöljük-e az akadémikusok listáiban vagy nem. Egy gyors átnézés során nem találtam erre precedenst. – LApankuš 2016. október 11., 11:16 (CEST)

Mint az adminisztrátoroknál. :-) Nyissunk egy külön szakaszt a lemondottaknak. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2016. október 11., 11:17 (CEST)

Igen, jelöljük a tagsági viszonyban beállt valamennyi változást.

lemondott [évszám] a sorba, pl. Lomniczi Béla esetében
a jelenlegi tagokat jelölő csillag kijön a név elejéről
a statisztikát és a bevezető sablont @Cassandro: ápdételi.

Pasztilla 2016. október 11., 11:50 (CEST)

OK. Akkor megvárom, míg ezt a hírt megerősíti valami, aztán megcsinálom. – LApankuš 2016. október 11., 11:53 (CEST)

Kategória:Általános userboxsablonok

Véletlenül bukkantam erre a lapra (Szerkesztő:UzbegHarcos) a sablonok között. Nem hiszem, hogy ott lenne a helye. Vagy mégis? – Pegy22 vita 2016. október 11., 13:45 (CEST)

Töröltem a szerklapról a téves kategóriákat. – Rlevente üzenet 2016. október 11., 13:55 (CEST)

@Rlevente: Akkor mégiscsak jól gondoltam. Vigyor Köszönöm! – Pegy22 vita 2016. október 11., 15:30 (CEST)

Találtam még egyet: Szerkesztő:Szepzsuzsa. Nem akarom én törölni belőle a kategóriát, jobb ha egy admin csinálja. – Pegy22 vita 2016. október 11., 16:30 (CEST)

Ez is kész. (Törölni nagyon jól tudnak az adminok.) – Rlevente üzenet 2016. október 11., 16:38 (CEST)

Előadás a Wikipédiáról

Október 19-én 17-órai kezdettel "Bevezetés a Wikipédia világába, hogyan írjunk wikipédia szócikket". címmel a KSH és a Szépírók társaságának támogatásával előadást tartok a Központi Statisztikai Intézetben. Minden érdeklődőt, leendő szerkesztőt sok szeretettel várunk. – Texaner vita 2016. október 13., 20:03 (CEST)

Bob Dylan

Nem is tudtam, hogy író. De komolyra fordítva a szót:

  • Miért kell az első két mondatban leírni, hogy irodalmi Nobel díjas? A második mondatban csak az évszám az új információ.
  • És itt van az állandóan változó nevek problémája.

"Bob Dylan 1941. május 24-én született", majd "Zimmerman fiatalkora jelentős részét rádióhallgatással töltötte", végül: "Az első év után Dylan abbahagyta a tanulást". Nos, valójában ő Zimmermanként született, de én ennek ellenére mindenhova (Bob) Dylant írnék. Nagyon jól látható, hogy már ti is belezavarodtok abba, ha xy nevét a cikkben mindig úgy írjuk, ahogyan éppen akkor nevezte magát, azaz Zimmermannak majd a névváltoztatás után Dylannek. Egyébként sem értem a logikát ebben; Michael Caine cikkében is végig Cainet írtok: "Caine már tizenöt éves korában abbahagyta az iskolát" pedig ekkor még nem használta a Caine nevet. Obngfs vita 2016. október 13., 22:25 (CEST)

" én ennek ellenére mindenhova (Bob) Dylant írnék". Trollkodás helyett, miért nem teszed? Szerkessz bátran! Wikizoli vita 2016. október 14., 08:02 (CEST)
Az angol wiki hajlandó erre, pedig ez kicsit olyan, mint pl. „Szentpéterváron született 1985-ben”. Oliv0 vita 2016. október 14., 07:47 (CEST)

Minden Nobel-díjasnál, Oscar-díjasnál, Grammy-díjasnál, satöbbi-díjasnál a neve után szerepeltetjük a „díjast”. Wikiszokás. Balázs Béla meg nem Bauer Herbert és Petőfi nem Petrovics. Bob Dylan – költő és irodalmi Nobel-díjat kapott. Mert a költészet: irodalom. OsvátA Palackposta 2016. október 14., 10:01 (CEST)

Who Killed Wikipedia?

Érdekes olvasmány angolul tudóknak: Who Killed Wikipedia? by Virginia Postrel. (Talán akad valaki, aki a többieknek is ideírja a lényeget, előre is köszönet érte.) --Karmela posta 2016. október 7., 16:28 (CEST)

Érdektelen, leírja azt amit én 4-5 éve írok, mondok csak sokkal szebben csomagolva! – Texaner vita 2016. október 7., 17:25 (CEST)

Ennyi előrelátás és éleselméjűség sokkal nagyobb elismerést igényelne a szerkesztőktől. Tisztelettel kérdezem, van tapsolós szmájli? – Burumbátor Súgd ide! 2016. október 7., 18:23 (CEST)

@Texaner: Nekem egyáltalán nem érdektelen. Az mindenképpen érdekes, mennyit is ér az a bizonyos csomagolás, amit te köztudottan nem értékelsz különösebben sokra. De abban sem vagyok biztos, hogy tartalmilag ugyanazt írja, amit te szoktál írni és mondani. – Peyerk vita 2016. október 10., 21:39 (CEST)

Egy új szülöttnek minden vicc új, de az idézett tendenciák meglehetősen szakállasak. És ha engemet is egy 100000-es példányszámban megjelenő amerikai újság fizetne, igyekeznék szebben (simulékonyabban) fogalmazni, de igy....– Texaner vita 2016. október 11., 09:29 (CEST)

Szerző a szívemből szól. Nem a bölcsek kövének letéteményese, megállapításai nem újak, de érvényesek. Pontosan az, amiről mi is beszélünk, de tenni ellene nem tudunk. Kicsit fékezni tudjuk, többet nem. Én is úgy látom, hosszabb (évtizedes) távon nem fog tovább menni. A WP olyan, mint egy vár, amelyet önkéntes védői (kedvtelésből és/vagy rögeszméből) ostrom közben maguknak építgetnek, közben a megépült állományt önkéntes ostromlók tömege (kedvtelésből és/vagy rögeszméből) folyamatosan rombolja, hígítja, graffitizi. A védők energiájának egyre nagyobb hányada megy a rombolás javítására. Az ostromlók folyamatos utánpótlást kapnak, a várőrség létszáma stagnál, fogyatkozik. A közeg, amelyben élünk, sem támogatja a minőséget (esetünkben helyesírni-, fogalmazni-tudást). Írni-olvasni-fogalmazni is tudó, képzett szerkesztői utánpótlás kevés, tiszteletet és támogatást érdemel. Szerintem a WP az alapító generáció kihalásáig tud élni. Félek, a jövő Wikipédiája (ha lesz), gépi fordításból, sms-vakkantásokból és smiley-kból fog állni. De ez már nem ránk tartozik. Akela vita 2016. október 15., 11:44 (CEST)

Addig jó amíg vandalizálnak, mert addig intézmény vagyunk, amihez (majdnem) mindenki először fordul, ha valamilyen infóra van szüksége. Akkor hal meg a wikipédia, ha már vandalizálni sem lesz érdemes. – Hollófernyiges vita 2016. október 15., 11:57 (CEST)

A szabadon szerkeszthetőség szabad lehetősége a szabad vandálkodás. Ez még nem ok a temetésre. Ez csak (szabadon választott) feladat a vandálok megfékezésére. Minden rajtunk múlik. A vandálokon meg semmi. OsvátA Palackposta 2016. október 15., 12:06 (CEST)

Manapság már bárki bárhonnan előállíthat az interneten tartalmat. El kellene dönteni hogy mi a WP célja? Megbízható tartalom megbízható szerkesztők által előállítva, vagy kétes hitelű tartalom, de bárki által szerkesztve? Ha az előbbi, akkor szigorítani kell és csak megerősített szerkesztőknek engedélyezni a szócikknévtérben való tevékenykedést, ha utóbbi, akkor meg nosza, tessék lapátolni a szart 24/7 a vandálok után, ami általában csak 95%-ban sikeres, a maradék 5% meg kreatív vandalizmus, ami gyakran évekig lappang és csak egyre terjed tovább, weboldalak másolják százszámra és folyamatosan terjednek el a hamis információk a köztudatban. És a járőrök energiájának kb. 50%-a ezeknek a kiszűrésére megy el, ami mind az építő munkától vonja el az időt és az energiát, vagyis a potenciális bővülés rovására megy. Ez a szabadon szerkeszthetőség 15 évvel ezelőtt lehet hogy korszerű volt és praktikus, de azóta az angolban született 5 millió cikk, a magyarban 400 ezer, ezt pedig fenn is kell tartani, úgyhogy talán már eljárt az idő felette, akkor talán még nem is gondolták, hogy mivé növi ki magát. Az adatbázis méretéhez, szerkesztők számához kellene talán igazítani a dolgokat. Aki meg építeni akar, nem pedig rombolni, azt úgysem riasztja el a regisztráció. Gyurika vita 2016. október 15., 13:53 (CEST)

Adatok a Wikidatán

Áthozva a műszaki kocsmafalról

A most következő szakasz egyszerre tartozik a Botgazdák üzenőfalára, a javaslatokhoz és a műszaki problémákhoz. Remélhetőleg itt megtalálja majd mindenki, aki érintett lesz benne.

Egyre több adat kerül fel a Wikidatára és egyre többször azok az adatok frissebbek, pontosabbak vagy épp bővebbek, mint ami a magyar wikin megtalálható. Észrevettem, hogy sok szerkesztő (sokszor én magam is) gyakran töröl adatokat a magyar wikiről, mert már a Wikidatán is megvan. Gyakran a frissítés legegyszerűbb módja a törlés, mert helyére egyből egy frissebb adat kerül.

Amennyiben 100%-ig biztosak vagyunk benne, hogy egy cikkcsoport egy bizonyos adata megtalálható a Wikidatán is, szabad bottal törölni az adatokat? Mert bár elférnek, de ha a szerkesztők többsége? is ezt csinálja, akkor a végeredmény úgyis ugyanaz lesz (vö: "Lassú víz partot mos").

Rögtön két példát is írnék ilyenre, hogy egyértelműbb legyen (az adatok a laptörténetben ellenőrizhetőek):

  • Arnold Schwarzenegger öt éve elvált, ezt az infobox azonban nem írta, csak annyit, hogy házas. A törlés után a felesége neve ugyanúgy jelent meg, de minősítőkkel, amiből látható, hogy bizony elváltak;
  • Verona szócikkében a polgármester jól jelent meg, de hivatali idő nélkül. Vajon ha jönnek az olasz választások, lesz rá kapacitás, hogy mindenhol frissítve legyenek?
  • +1 Szinte az összes USA település infoboxában a megye rosszul szerepel!

B.Zsolt vita 2016. október 11., 11:40 (CEST)

Lehet, hogy ez inkább tartozna az egyéb kocsmafalra kevés műszaki vonatkozása és az ottani nagyobb olvasottság miatt. -- ato vita 2016. október 11., 12:38 (CEST)

A wikidata se nem jobb se nem rosszabb mint a magyar wiki csak legalább százszor annyi szerkesztője van! – Texaner vita 2016. október 11., 18:04 (CEST)

Az a baj, hogy a wd-t gondolkodás nélkül megbízható forrásnak tekintjük; az adatai automatikusan jönnek. Nem megbízható, tele van hibával. OsvátA Palackposta 2016. október 11., 18:15 (CEST)

B.Zsolt, hogyan gondolnád a gyakorlatban az "amennyiben 100%-ig biztosak vagyunk benne" eldöntését? Botgazda eldönti magában, szavazást írunk ki, vagy valami egyéb? – Hkoala 2016. október 11., 20:43 (CEST)

Van rá néhány technikai lehetőségünk: egy bizonyos infobox esetében lehetséges lementeni az összes azt az infoboxot használó cikk egy bizonyos paraméterét. A wikidatáról meg tudunk kérni automatikus listát allapra. A kettőt összehasonlítva már eldönthető a kérdés. – B.Zsolt vita 2016. október 11., 21:08 (CEST)

Szerintem a változó adatokat (pl. lakosság, polgármester) nyugodtan vehetjük onnan, de az állandókat (pl. koordináták, születési idő, ...), ha már egyszer valaki ide beírta, azt hagyjuk meg itt. Egyrészt értelme sincs külső helyről venni, ami állandó, másrészt itt könnyebb észrevenni, ha valaki átírja. Zerind üzenőlap 2016. október 11., 20:51 (CEST)

A német wiki szavazásban feltette a kérdést tavaly és úgy döntöttek, hogy szabad törölni egy adatot a wikin, ha a Wikidatán is található. Oliv0 vita 2016. október 12., 08:20 (CEST)

Nekem elég sok bajom van mostanában a wikidatával, kétszer jelenít meg iskolákat, angol szövegeket rak az infoboxba, nem releváns adatokat tesz be kiiktathatatlanul, szóval automata, nem ellenőrzött módosítást nem támogatok. Egyébként Zerind +1, elég a változó adatokat venni a wikidatából, a fixeket nincs értelme törölni. – Hollófernyiges vita 2016. október 12., 09:12 (CEST)

Ebből semmi sem a Wikidata hibája, hanem a magyar Wikipédia helyi moduljáé, amelyet senki sem tart karban. (A kiiktatáshoz egyébként egy kiskötőjelet kell megadni a paraméternek. Hogy miért állítottuk be itt a magyar Wikipédián, hogy jöjjön az angol szöveg, azt én sem értettem sosem.) – Máté (vitalap) 2016. október 12., 09:33 (CEST)
Az angol szöveg átvételét nem mi állítottuk be, a Wikidata szoftverében módosítottak valamit; lehet, hogy tudjuk úgy módosítani a modult, hogy mégse jelenjen meg, de (eddig) senki nem csinálta meg. – Tacsipacsi vita 2016. október 12., 19:51 (CEST)
Lehet, de a végeredmény attól még ugyanúgy messze van a tökéletestől. A fordítási hiányosságokat nem is említem (éppen most futottam bele, hogy valaki az Oxfordi Egyetem Magdalen College-ét Magdalen Főiskolára fordította). A kiskötőjel meg nem mindenütt működik (pl az életrajz infobox legtöbb kategóriájában igen, de a szülőknél valamiért nem). – Hollófernyiges vita 2016. október 12., 12:58 (CEST)
@Hollófernyiges: most már működnie kellene az életrajz infoboxban ott is. -- ato vita 2016. október 12., 14:58 (CEST)
Most már tényleg – @Ato 01, csak a lényeg maradt ki, az általános helyett a feltételes infoboxsablon alkalmazása. @Hollófernyiges: Egyébként ha bármilyen infoboxnál probléma van a letiltással, szóljál a sablonműhelyben, általában pillanatok alatt javítható. – Tacsipacsi vita 2016. október 12., 19:51 (CEST)

Kicsit elkanyarodtunk a témától... De ha a felvetésem miatt néhány hiba kijavításra került, már megérte. Amennyiben nem lesz ellenvetés, úgy napokon belül kiirtom a megyéket az összes amerikai településből, minden amerikai település cikkből eltávolítom az amerikai település infobox megye paraméterének tartalmát, mivel eddig szinte mindenhol, ahol néztem, rosszul szerepelt. Törlés után viszont a jót mutatja. Ahol még így sem, ott pontatlan Wikidata adat szerepel. – B.Zsolt vita 2016. október 12., 21:08 (CEST)

napokon belül kiirtom a megyéket az összes amerikai településből Juj, de borzalmasan hangzik, bár értem, hogy szócikkekről beszélünk. Apród vita 2016. október 12., 21:19 (CEST)

B.Zsolt: Mivel van Wikipédia:USA-műhely, ezt ott is meg kellene hirdetned, és kellő várakozási időt hagynod, a "napokon belül" rövidnek tűnik. – Hkoala 2016. október 13., 08:55 (CEST)

Egy általánosabb vélemény érdekelne. Ez a kérdés nem csak a megyékre vonatkozik. – B.Zsolt vita 2016. október 13., 21:29 (CEST)

 ellenzem a biankó felhatalmazást. – Hkoala 2016. október 14., 05:37 (CEST)

Tehát ellenzed, hogy a rossz adatokat töröljük, hogy helyettük a jók jelenjenek meg? – B.Zsolt vita 2016. október 14., 21:47 (CEST)
Az előző mondatra reagáltam, ahol azt írtad, hogy nem csak a megyékről van szó, de nem mondtad meg, hogy konkrétan miről; azaz véleményt kérsz, anélkül, hogy megmondanád, miről. Amúgy mire alapozod azt, hogy a huwiki adatai általánosságban rosszak, a wikidata adatai általánosságban jók? – Hkoala 2016. október 15., 14:42 (CEST)
Arra, hogy megnéztem találomra több, mint 20 amerikai települést, ahol meg volt adva megye, ott mind rossz volt, ahol üresen volt hagyva, ott mind jó volt. Egy cikk volt csak problémás, ott mindkét esetben rossz érték jelent meg, ugyanis nem tartozik egy megyéhez sem. 20 cikk még nem reprezentatív minta, de elgondolkodtató. Ez a hozzászólás jelenleg csak az USA településekre vonatkozik. – B.Zsolt vita 2016. október 15., 20:48 (CEST)

Ha nem konkrétan az amerikai megyékről van itt szó, hanem általánosabb körről, akkor én is  ellenzem a felhatalmazást. Nem azt ellenzem, hogy rossz adatokat töröljön egy bot, és hogy azokat garantáltan jó és magyar helyesírású adatokra (ha szöveges adatok) cserélje fel, - az én olvasatomban Hkoala sem azt ellenezte -, hanem azt ellenzem, hogy (idézet fentről:) ha egy cikkcsoport egy bizonyos adata megtalálható a Wikidatán is, akkor a magyar Wikipédia cikkeiből bármikor automatikusan szabad bottal törölni az[okat az] adatokat. – Vadaro vita 2016. október 15., 22:39 (CEST)

Köszönöm a hozzászólásokat. Ez a rövid megbeszélés ezek után vonatkozzon mindenkire, ne csak botokra. A megyéket pedig kijavítom (a rosz értéket törölve, hogy a jó megjelenhessen). – B.Zsolt vita 2016. október 16., 21:17 (CEST)

16. században alkotó ember a Wikidatában

Valaki tud ebben segíteni: Onufri. Szülhal dátumai nem ismertek, csak azt tudni, hogy a 16. században alkotott, de ez₠t az Istennek nem tudom a Wikidatában megadni. Ha században adom meg a születési idejét, akkor kiadja az infoboxban, hogy 466 éves meg ilyen hülyeségek. A megoldást is leírjátok, h lehessen tudni? Kösz. Pasztilla 2016. október 16., 13:41 (CEST)

Szerintem kérj meg valakit, hogy javítsa a modulunkat, hogy ne írjon életkort, ha évnél kisebb pontosságú dátum van megadva. – Máté (vitalap) 2016. október 16., 14:34 (CEST)

Két lehetőség kínálkozik:

  1. A Wikidatával nem törődsz, a huwikin pedig beírod a születés idejére, amit akarsz. Nekem simán megjelenítette előnézetben azt, hogy "a múlt péntek előtt" és nem számított ki semmilyen életkort.
  2. A Wikidatán a halál idejére is beállítasz valamit. Akkor az algoritmus nem tételezi föl, hogy élő személyről van szó, és nem számol életkort. A halál ideje lehet szintén 16. század, de az évszám mezőtől balra lévő ikonocskára kattintva azt is beállíthatod, hogy "ismeretlen" -- ekkor a halál idejére ez jelenik meg az infoboxban.

Malatinszky vita 2016. október 16., 15:03 (CEST)

 megjegyzés Most a Wikidatán éppen "16. század" van bejelölve születésre és halálra is. Hálás lennék, ha ezt a forrásoknak megfelelően átírnád. – Malatinszky vita 2016. október 16., 15:11 (CEST)

De hát mire írjam át, mondom, hogy a szülhal nem ismert, csak azt lehet tudni, hogy a 16. század közepétől alkotott, nagyjából a század utolsó harmadáig. Hogy mikor halt meg, a 16. vagy a 17. században, azt nem lehet tudni. Pasztilla 2016. október 16., 15:22 (CEST)

Csak az alkotás ideje ismert. Lehet hogy 1499-ben született, nem tudni. Pasztilla 2016. október 16., 15:23 (CEST)
Akkor erre van dátum, amikor aktív volt (P1317), vagy talán aktív időszak kezdete (P2031)/aktív időszak vége (P2032)) (nem világos a különbség, talán az angol leírás a mérvadó?). Oliv0 vita 2016. október 16., 16:16 (CEST)
Ez az, köszi! A 1317, amikor pontosabban körül nem határolható az alkotás ideje (esetünkben), a másik kettő, amikor ismerjük az alkotási időszak kezdő- és végpontját. Beraktam a 1317-est, de az meg nem jön át az infoboxba. Pasztilla 2016. október 16., 16:32 (CEST)

@Pasztilla: Tulajdonképpen mit szeretnél látni az infoboxban? Malatinszky vita 2016. október 16., 16:47 (CEST)

Lásd a szakasz címét és az első mondatot: „Szülhal dátumai nem ismertek, csak azt tudni, hogy a 16. században alkotott, de ezt az Istennek nem tudom a Wikidatában megadni.” Vagy: „Csak az alkotás ideje ismert.” Most már Oliv segítségével a Wikidatában meg tudtam adni, úgyhogy probléma megoldva. Hogy az infoboxba ezt nem húzza be, túlélem, csak megjegyeztem. Pasztilla 2016. október 16., 16:54 (CEST)

@Pasztilla: azóta én belenyúltam az infoboxba. Kérdés: valahogy így van-e a doboz elképzelve? OsvátA Palackposta 2016. október 16., 16:56 (CEST)

Hát, igazából az van, hogy nekem nincs semmilyen forrásom a születési idejéről, csak az, hogy a 16. században alkotott, leginkább a 16. század közepétől. Elég sanszos, h nem ötvenévesen kezdte el és valóban a 16. században született, de nem tudom. Pasztilla 2016. október 16., 17:00 (CEST)
Hát nekem nem is ez a kérdésem, mert mindmostanáig nem is hallottam a hapsiról. Nem is kérdés: válasz. A magyar Wikipédia infoboxai alkalmasak arra, hogy a wd-import helyett használjuk őket, ha kell. OsvátA Palackposta 2016. október 16., 17:07 (CEST)
Persze, értem én, hogy alkalmas lehetne, ha volna benne olyan paraméter, hogy "alkotott" vagy vmi ilyesmi. és akkor már a Wikidatából is be tudná húzni, amit ott igen, itt nem sikerült megadni. Pasztilla 2016. október 16., 17:27 (CEST)

Nincs a Wd-ben fl. lehetőség? – Pagony foxhole 2016. október 16., 17:44 (CEST)

A wd-ben van, Oliv0 megtalálta. Ki is lett töltve. Pasztilla 2016. október 16., 17:46 (CEST)

Na, most lett jó a huwiki infobox is. Pasztilla 2016. október 16., 20:25 (CEST)

Kategória:Zsidó-amerikaiak

A Kategória:Zsidó-amerikaiak lapon szereplő instrukció a következőkre int:

„A személyek származásuk alapján kerülnek ebbe a listába, függetlenül attól, hogy önmagukat vallási és nemzetiségi szempontból hogyan határozták meg. Csak olyan személyeket kategorizálj be ide, akikről a szócikkben forrással alátámasztottan szerepel, hogy a szüleik (de legalább egyik szülőjük) zsidó vallásúak voltak!”

Nekem a zsidós kategóriák kapcsán örök panaszom az, hogy nincs világosan definiálva, hogy a zsidóság nemzeti hovatartozást, vallást, kultuális identitást, esetleg valamilyen rasszt jelent-e. Üdítő kivétel ez a kategória, amely világosan meghatározza hogy az idetartozás feltétele (a hagyománynak megfelelően) a szülő zsidó vallása. Sajnos azonban így is felmerülnek bizonyos problémák, amelyeket a könnyebb megbeszélhetőség kedvéért alszakaszokban sorolok fel. Kérlek benneteket, hogy a megbeszélés strukturálhatósága érdekében az egyes alszakaszokban szóljatok hozzá. – Malatinszky vita 2016. október 13., 21:10 (CEST)

Számtalanszor leírtam már, persze reménytelenül, hogy ezek a származási kategóriák feleslegesek, sőt károsak. Szoktam érvelni az Árpád-házi királyokkal, akik István után kezdve ilyen módon mind idegen származásúak lennének, mert az anyjuk soha nem volt magyar. Most már csak azért emelnék szót, mert a fenti „instrukció” élesen szembemegy azzal az – egyelőre – általánosan elfogadott demokratikus elvvel, hogy egy ember identitása szempontjából – persze ésszerű keretek között – az a döntő, hogy ő maga milyen identitásúnak vallja magát. Ezt szerintem sürgősen át kellene írni arra, hogy attól függően kerülhetnek ebbe és más származási kategóriákba a személyek, hogy magukat hogyan határozták meg. És ha nincs forrásunk arra, hogy miképpen határozták meg magukat, legalább akkor ne kerüljenek be származási kategóriákba.Szilas vita 2016. október 13., 22:06 (CEST)

Helyesírás

A kategória kontextusában a zsidó vallást jelent. A zsidó-amerikai tehát nem az olasz-amerikai hanem a katolikus amerikai analogonja, és mint ilyen, szerintem külön írandó. Vélemények? – Malatinszky vita 2016. október 13., 21:10 (CEST)

Nem szívesen szólok hozzá, családi okokból kényes vagyok erre a témára, de még az sem tisztázott, hogy a zsidó vallási kategória-e. Én például szinte zsidó vagyok, csak az a bökkenő, hogy ateista vagyok, ami a "zsidók" szerint nyilván kizáró ok. A "magyarok" szerint meg nem. De ez némileg off, ezeket a kategóriákat én sem szeretem, de nem ez a wikipédia legnagyobb problémája.hhgygy óhaj, sóhaj, panasz? 2016. október 13., 21:41 (CEST)
Ha elolvasod a keretes szöveget, láthatod, hogy itt világosan vallási értelemben van használva a zsidó szó. – Malatinszky vita 2016. október 13., 21:42 (CEST)

Bináris már rábólintott, de megerősítené még valaki, hogy ha a zsidó vallást jelent, akkor a zsidó amerikai külön írandó? – Malatinszky vita 2016. október 14., 19:46 (CEST)

Az MTA helyesírása szerint kötőjellel, de lehet, hogy ott nem vallási alapon történt a megállapítása. Én is megnyitottam a szócikket, itt tényleg inkább külön kellene írni. Gg. Any vita 2016. október 14., 20:26 (CEST)

Hol írja ezt a 12. kiadás? – Pagony foxhole 2016. október 14., 21:38 (CEST)

A zsidó itt jelző, nem párhuzamos minőséget kifejező főnév, tehát külön. – Pagony foxhole 2016. október 14., 21:46 (CEST)

Kösz, Pagony, akkor átnevezem. Malatinszky vita 2016. október 15., 00:08 (CEST)

Rokon kategóriák hiánya

Rajtam kívül biztos mindenki más látja, hogy miért hasznos egy olyan kategória, amely a szülők zsidó vallása alapján csoportosítja az embereket, úgyhogy nem is fárasztalak benneteket az értetlenkedésemmel, hanem csak elfogadom, hogy ez hasznára válik a Wikipédiának. Feltűnik viszont a rokon kategóriák fájó hiánya. Miért nincs olyan kategóriánk, amely azokat az amerikaiakat, magyarokat, franciákat, olaszokat gyűjti, akiknek legalább az egyik szülője katolikus, buddhista, református, muszlim? – Malatinszky vita 2016. október 13., 21:10 (CEST)

Nem látom, hogy tisztességes célokra használható lenne. Persze lehet, hogy szegényes a fantáziám. (Továbbá miért van például olyan kategóriánk, hogy Kategória:Magyarországi németek, ami címe szerint nyilvánvalóan azt jelentené, hogy a beleszuszakoltak nem magyarok, hanem németek. Ami hülyeség, elég megnézni a kategória tartalmát.) – Pagony foxhole 2016. október 13., 21:34 (CEST)

Élő személyek

Az élő zsidók, mint mindig, külön problémákat vetnek föl. A Wikipédia:Élő személyek életrajza#Kategóriák használata irányelv szerint

„A szexuális vagy vallási irányultságra vonatkozó kategóriák használata nem ajánlott, kivéve, ha két feltétel teljesül:

  • az érintett nyilvánosan vállalja hovatartozását,
  • az érintett jelentőségének, nyilvános tevékenységének megítélése szempontjából lényegesek az ilyen információk.”

A kategória élő tagjairól tehát egyenként meg kell vizsgálni, hogy a fenti két feltétel teljesül-e rájuk. Nem világos például, hogy Gábor Zsazsa jelentőségének, nyilvános tevékenységének megítélése szempontjából milyen szerepe van annak, hogy apja zsidó volt. Courtney Love cikkében is hiába kerestem „nyilvánosan vállalja, hogy egyik szülője zsidó vallású” tartalmú állítást. Van az ellen kifogás, hogy ha csak a cikk nem tartalmaz explicit forrásolt állításokat a fenti két feltétel teljesülésének igazolására, akkor az élő személyeket egytől egyig eltávolítsam a kategóriából? Malatinszky vita 2016. október 13., 21:10 (CEST)

Mindegyik pontban helyesek a meglátásaid, hadd ne írjam le háromszor. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2016. október 13., 22:07 (CEST)

Távolítsd el. OsvátA Palackposta 2016. október 14., 10:43 (CEST)

 megjegyzés Elképeszt, hogy hány életrajzi szócikken szerepel a "zsidó ezmegaz" sablon és a Zsidóságportál-sablon anélkül, hogy a cikkben bármilyen említés volna a cikkalany zsidóságáról. Mi ez, a Metapédia?! Malatinszky vita 2016. október 18., 05:02 (CEST)

@Malatinszky: Egyetértek veled, ezeket a származási kategóriákat is könnyen osztogatjuk, anélkül, hogy alátámasztanánk őket. A jó megoldás szerintem az lenne, ha csak annál szerepelne ilyen kategória, aki magáról állította, hogy (akármilyen szempontból) a csoporthoz tartozónak tekinti magát. (Erről is zajlott már egy vita évekkel ezelőtt, nehezen keresném most vissza.) Piraeus vita 2016. október 18., 07:51 (CEST)

Éppen ezt csinálom. Nagyjából a WP:ÉLŐ fentebb, a keretben idézett részét alkalmazom. Ez rendben is van; inkább azon vagyok kiakadva, hogy milyen sokszor van a cikkalany bekategorizálva zsidóként anélkül, hogy a cikk egyáltalán említené -- és forrásolná -- ezt az érzékeny személyes információt. Malatinszky vita 2016. október 18., 13:49 (CEST)
  • Ide tartozik a zsidó mivolt kérdése is, hiszen ez többféle dolgot is jelenthet:
A fent leírt kategória a leírt feltételek alapján talán a „Kategória:Zsidó vallású szülők gyermekei” nevet viselhetné és a szülőkről kéne adat hozzá. Élő személyekre ez persze nem megy, ezek érzékeny adatok. Egy „Kategória:Zsidó vallásúak” ettől eltérő feltételekkel lenne forrásolható. Létrehozhatjuk, de élő személyekre ez a kategorizálás sem megy, hiszen a vallás érzékeny adat. A két kategóriamegnevezés rögtön feltűnővé teszi, hogy csak a többi vallásokra vonatkozó hasonló kategóriákkal együtt vállalhatók.
Élő személyekre is alkalmazható lenne megfelelő források esetén a „Kategória:Zsidó identitást vállalók”. Ez az előbbiek egyikével sem lenne egy az egyben azonos.
A jelenlegi kategóriára esetleg a „Kategória:Zsidónak mondottak” lenne találó...

--Karmela posta 2016. október 18., 18:30 (CEST)

Közönybe fulladó kiemelés

Szeretném, ha lenne még legalább egy ember, aki veszi a fáradságot és ránéz a Wikipédia:Javaslatok kiemelt szócikkekre/Phanszori (másodszor) kiemelési eljárásra. A cikknek semmilyen szemmel látható baja sincsen (ami probléma volt, azt a szerző (Szerkesztő:Teemeah) nagyon rendesen kijavította) de a kiemelés már másodszor is bukásra áll, mert nincs elegendő szerktárs, aki tanúsítana. Szerintem ha egy cikk nem felel meg a követelményeknek, akkor bukjon csak meg, de az nagyon demotiváló, ha egy cikk a szerktársak közönye miatt nem kapja meg a csillagot. – Malatinszky vita 2016. október 13., 21:54 (CEST)

  • Ehhez kapcsolódóan megemlíteném a kiemelt szócikkek felülvizsgálata részt, szeptember elején jelöltem egy szócikket és már régen lejárt a szavazás időtartama, nulla reakcióval. Ilyenkor mi a teendő? Marad ugyanúgy kiemelt a szócikk? – HG vita 2016. október 14., 10:35 (CEST)
  • Én is úgy látom, hogy általában kevesen foglalkoznak a kiemelés eljáráson résztvevő szócikkek tanúsításával. Valamit ki kellene találni erre. Például lehetne egy Tanúsító műhely, amibe azok jelentkezhetnek, akik szívesen részt vesznek a tanúsításokban, és akkor az ő figyelmüket külön is fel lehetne hívni, ha valamely szócikknél érdektelenség tapasztalható. Persze rajtuk kívül bárki ás is tanúsíthatna. Ez csak egy ötlet, ami tudom, hogy nem feltétlenül jelentene előrelépést. Más ötletekre is szükség lenne. A mostani érdektelenség miatt sok, egyébként kiváló szócikken ilyen formán rajta maradhat egy „bélyeg”, hogy már sikertelenül vett részt egy vagy több kiemelési eljáráson, és a felületes szemlélőnek (aki csak azt nézi, hogy második vagy harmadik alkalommal vesz részt az eljáráson) úgy tűnhet, hogy esetleg azért, mert nem ütötte meg a mértéket. A változtatásnak mindenképpen szükségét érzem. – Dodi123 vita 2016. október 14., 11:38 (CEST)

Alapjába véve az adott szócikkel semmi bajom nincsen, sőt támogatnám is. Ami miatt nem teszem, az egy elvi kérdés, sokat rágódtunk rajta, az egyik fél se tudja meggyőzni a másikat. Phanszori előadásmód nem létezik. Az irodalom Pansori-nak nevezi. Nem értek egyet a koreai és egyéb nyelvek átírási módjával, mivel az, hogy nevetségesen ragaszkodunk mindenféle megszavazott irányelvhez - szerintem - zavart okoz. A másik problémám, hogy - elvismerve Teemeah felülmúlhatatlan érdemeit a koreai és egyéb nyelvek fordítása terén mégiscsak ezek az ő betűzései. Ránéz, s kitalálja, hogyan is nevezzük magyarul. Ez pedig - szintén véleményem szerint - ütközik az első közlés tilalmával. A szócikk egyébként kiváló, mindazon felül amit leírtam abszolút támogatható. Szigorúan a fenti elvek miatt nem teszem meg. -Némo (Morgóhely) 2016. október 14., 11:44 (CEST)

Ui.: Dodi123 javaslatát abszolút támogatom. -Némo (Morgóhely) 2016. október 14., 11:44 (CEST)

  • @Nemokap: Számtalan cáfolatot kaptál már az átírásokkal kapcsolatban főleg arra az érvre, hogy Teemeah átírása első közlés, illetve az átírások hasraütés szerűek. Ezekre soha nem reagáltál, hanem a legelső adandó alkalommal megismétled ezt az átírásokkal szembeni érvet. Ez nem fair, és amit ismételgetsz amúgy is finoman szólva sületlenség (röviden:az átírási szabályzatunk az 1981-es KNMH illetve a 2006-os OH alapján – külön koreai itt a 260. o. – készültek.) Senkinek nem kötelező ezeket az elveket magáévá tenni, értelmezni, megérteni, de elfogadni itt igen.
  • Ha egy átírási kérdéssel kapcsolatos vita miatt nem tanúsítasz egy tanúsítási szakaszt (pl. Nevek és idegen szavak, az teljesen rendben van. Egy általad amúgy jónak tartott szócikk egyéb szakaszait emiatt ignorálni már kicsit furcsább, bár nem az én ízlésemnek való, még ezzel sincs nagyobb problémám. Azzal viszont igen, hogy szükséges változtatást tettél erre úgy, hogy gyakorlatilag azt mondod, hogy dobjuk ki az átírási irányelveket (nemcsak itt, hanem pl. az összes olyan cikknél, ahol idegen írásrendszerről írjuk át a neveket, hiszen az is saját kutatáson alapul a logikád szerint), és szerinted az angolos – vagy mit tudom én milyen – átírás az elfogadott, hát ez enyhén szólva kicsinyes bosszúnak tűnik. Ez ugyanis lehetetlenné teszi a cikk kiemelését, hacsak nincs pár ember aki ez ellen szavaz Ogodej vitalap 2016. október 14., 15:19 (CEST)

Pontosan ez a lényege: a kicsinyes bosszú. Észérvei ugyanis nincsenek, csak azt hangoztatja, hogy neki nem tetszik az átírási irányelv. Ez viszont itt nem magán tetszési véleményfórum, hanem egy közösség, amely megszavazta az átírási irányelveket, innentől pedig a szerkesztőknek kötelességük ezt betartani. ha ő maga nem akarja használni a szócikkeiben, lelke rajta, de ha valaki a szócikkben átjavítja az irányelv szerintire, az ellen nem tehet semmit. Ezért van az irányelv, hogy egységesek legyenek a szócikkek és ne hasraütve legyenek a nevek írva, mert jancsinak [e] betűvel tetszik, Bélának meg [é] betűvel ugyanaz a szó. Az meg, hogy képtelen felfogni, hogy az ajnározott angolos átírási rendszert is megalkotta valaki, lés nem csak úgy lett a levegőből, különösen érdekes. A McCune–Reischauer átírást, milyen meglepő, egy McCune és egy Reischauer nevű ember alkotta meg, egyébként egyikük sem volt nyelvész, az eguk egy misszionárius volt, a másik meg japanológus (!). A magyar átírási rendszert meg egy nyelvész alkotta meg, aki a koreai nyelvvel foglalkozott és a tudományos akadémia által elfogadott átírási rendszer. De hát neki ez nem érv, mert ő egyszerűen csak bosszút akar állni, mert a pápás cikkénél kijavíttattam vele két darab nevet hónapokkal ezelőtt, és ez neki nem tetszett. Xia Üzenő 2016. október 14., 16:07 (CEST)

Elég rövidlátó gondolkodás, hogy ha valaki nem ért egyet egy irányelvvel azt bosszúval vádolod. Azt gondolom, hogy ez egy közösség, ahol joga van az ellenvéleménynek is elhangoznia. De ha a nagy és felülmúlhatatlan Xia így kívánja a számat örökre befogom, s nem szólok hozzá kiemelési eljárásokhoz. Az ellenvéleményem nem a cikkről szól, hanem arról, hogy butaság az - a saját véleményem szerint, amely ezek szerint megvetendő, sőt sajnos pár főiskolai és egyetemi tanulmányommal gyenge felfogóképességemmel -, hogy szembe megyünk a világgal. S ez még nem is ennél a szócikknél jelenik meg, hiszen a kérdésemre kaptam választ, van független forrás, amely így nevezi ezt a művészeti ágat. De továbbra sem tudom elfogadni, hogy pl. metróállomást máshogy nevezzünk, mint pl. ami (mondjuk pont Szöulban) ki van írva angolul is. De elfogadom, hogy ez is az én egyéni képességeim gyengesége miatt van. -Némo (Morgóhely) 2016. október 14., 18:19 (CEST)

Én is megnéztem a szócikket, összehasonlítottam a Wikipédia:Jegyzeteléssel és annak alapján úgy döntöttem, nem támogatom, mert ellenkezik a jegyzetelésről tartott elveimmel, amelyek azonosak a Wikipédia:Jegyzetelésben írtakkal. Viszont mégsem akartam ennyire kihangsúlyozni, mert legalább a magyar eredetű kínai vezetéknevek tekintetében érdemleges választ adott a szerkesztő és úgy vagyok vele, hogy legalább itt érdemleges kommunikáció történt mindenféle szleng és minősítés nélkül. És ha ebből a szakaszból nem lett volna most egy gördülékeny kommunikáció több szerkesztő között, most sem jöttem volna elő ezzel. További szép napot kívánok! Apród vita 2016. október 14., 19:14 (CEST)

Ha ezt kezelni próbáljuk, akkor kellene egy objektív módszer arra, hogy megállapítsuk, hogy érdektelenség miatt áll bukásra a cikk. Mondjuk, nem érkeztek meg a tanúsítások, de nem is kötöttek bele a lejárat előtti … napig. Ekkor a Kocsmafalon lehet szerkesztőket toborozni, és/vagy meghosszabbítani a kiemelés időtartamát. Szalakóta vita 2016. október 14., 21:03 (CEST)

 megjegyzés Időközben a Phanszori-cikk problémája megoldódott. Köszönöm mindenkinek a részvételt. – Malatinszky vita 2016. október 18., 18:05 (CEST)