Szerkesztővita:Hidaspal/archívum-2014-11-29
Új téma nyitásaszultán
[szerkesztés]Szia! A kategóriák neve általában többes számú: magyar írók, német fizikusok stb. --Hkoala 2013. október 11., 19:50 (CEST)
Talált, elsüllyedt, én is éppen észrevettem. Mindjárt átcsinálom. Hidaspal vita 2013. október 11., 19:55 (CEST)
Szia! Lezártam a törlési megbeszélést, megmaradt a cikk. Most már át lehet dolgozni. Jó szerkesztést! --Regasterios vita 2013. október 18., 19:53 (CEST)
OK, köszi, erről meg is feledkeztem. Hidaspal vita 2013. október 18., 19:59 (CEST)
A biotechnológia története
[szerkesztés]Kedves Hidaspal! A szócikk eseményei egymás után voltak voltak rendezve, részben egymás alatt is voltak, így a maradék egy részével is ezt tettem. Egy ilyen témánál nem lehet a kronológiát mellőzni. Megtehetted volna a visszarendezést ha tetszik a rendezetlenség, de nem ezt tetted. Félnapi munkám került a szemétbe, nagyjából ennyi ment rá a kutatók, feltalálók nevének javítására és kiegészítésére. Hagytam neked javítanivalót csak kisebb hibákat javítottam, de nem tettél ki átalakítás sablont, ezért mertem ilyet tenni. Javaslom készíts magadnak személyre szabott sablont, hamarabb elkerülhesselek! --Sepultura vita 2013. október 27., 15:01 (CET)
Én is éppen ezt találom méltánytalannak. Te dobtad ki egy csomó munkám, amikor a folyószöveget visszacsináltad kronológiává. Én a Wikipédia:Stilisztikai útmutató szerint jártam el, te pedig mentél a saját fejed után. Ha tojsz a stilisztikai útmutatóra, akkor tojsz mindenki másra. Hidaspal vita 2013. október 27., 15:12 (CET)
A CERN ISR kísérleteinek listája
[szerkesztés]Szia!
Betűkimaradás miatt átneveztem a szakaszban megadott címre. Kérlek, jelezd, amikor már nem zavarna, ha törölném a hibás címűt. Köszi. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2013. október 30., 06:51 (CET)
Nahát, nem vettem észre, pedig sokszor nézegettem. Törölheted, kösz szépen. Hidaspal vita 2013. október 30., 07:04 (CET)
Fogd a kávéhiányra! Én mindig arra szoktam. Töröltem, köszi. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2013. október 30., 07:07 (CET)
Kategóriák metszete
[szerkesztés]Látom, hogy ma éjjel számos olyan kategóriát létrehoztál, ami kategóriák metszetét képzi, és hogy eltávolítod a „Szentek, boldogok” kategóriát, és átsorolod a cikkeket az olyan kategóriákba, mint a „Német szentek”.
Úgy tűnik, elkerülte a figyelmedet, hogy éppen élénk eszmecsere folyik egy ellenkező irányú törekvésről, amit sommásan úgy mondhatnánk talán, hogy a kategóriában szereplő fogalomnak önmagában tárgyalhatónak kell lennie, nem pedig két egymással szervesen össze nem függő fogalom metszetének. A cikk alján felesleges a cikkel kapcsolatba hozható fogalmak összes párosítását is felsorolni, de ha valaki éppen ilyesmit kutat, akkor a kategóriametszetek képzését nyugodtan rábízhatja olyan eszközökre, mint a [ttps://tools.wmflabs.org/catscan2/catscan2.php catscan] és az AWB.
Kérlek szólj ott hozzá (egyebekről is van ott bőven szó), és a kérdés eldöntéséig talán nem is kéne tovább szaporítanod az ilyesmit, mert esetleg csak dupla munkához vezet.
--Karmela posta 2013. november 13., 08:25 (CET)
Pelle
[szerkesztés]Azért örülök, hogy közben rájöttél... Barátságosabb lett volna nem visszaállítani, hanem javítani. Egyébként nem tudok róla, hogy szakaszként különítenénk el olyasmit, hogy tudományos fokozata, bőven elég folyószövegben. --Pagonyfoxhole 2013. november 16., 00:34 (CET)
Látszik a visszaállítás? Direkt töröltem a gépi kommentet, persze így két lépcsőben ment. Nem rájöttem, hanem így sokkal kevesebb dolgot kellett észben tartani. Át lehet írni folyószövegbe, az mindegy, de ne fosszuk meg tőle, ha van neki. Hidaspal vita 2013. november 16., 00:40 (CET)
Értesít a rendszer, pirossal, fönt. --Pagonyfoxhole 2013. november 16., 00:44 (CET)
CitPer
[szerkesztés]"Bővítési, módosítási javaslat
Jó lenne ha a sablon támogatná az „issn” és a „doi” megadását, esetleg a forrás nyelvének megjelölési lehetősége sem ártana. Az online hivatkozás szerintem feleslegesen van külön, jobb lenne, ha a cikk/tanulmány címe lenne a link. → Raziel szóbuborék 2011. február 24., 08:31 (CET)
A fentieket én is támogatom, azonkívül kellene egy „kötet” („volume”) paraméter. Utóbbi nem azonos az évfolyammal, a NIM-nek például több, mint 500 kötete van, azon belül több számmal. De témát is jelöl a kötet, ilyenkor betűvel jelölik (A,B,C,...). Hidaspal vita 2013. november 10., 02:16 (CET)"
Karmela kérésének megfelelően megpróbálom a sablont a Lua alkalmazásával interpretálni. A fenti idézetben a Te megjegyzésedhez kérek jónéhány példát, amely pl. a NIM különféle köteteire és azon belül a több számra vonatkoznék. Ezeket így talán közelebbről tudnám megismerni. A legjobb lenne a konkrét cikk megadása is, ahol ezekre sor kerül. --Pepo41 vita 2013. november 17., 19:14 (CET)
- Itt van ez a cikk például: Kisenergiájú ion-gyűrű a források között pedig:
- {{CitPer|periodika=Nuclear Instruments and Methods in Physics Research|kötet=A 532|év=2004|oldal=137–143|szerző=Michel Chanel|url=http://betacool.jinr.ru/COOL/COOL%2703/137.pdf|cím=LEIR: the low energy ion ring at CERN}}
- Éppen úgy felejtettem, ahogy szükség lenne rá, de most nem mutatja ezt: kötet=A 532
- Michel Chanel: LEIR: the low energy ion ring at CERN. Nuclear Instruments and Methods in Physics Research, A 532 k. (2004) 137–143. o.
- Köszönöm, hogy megcsinálod. Hidaspal vita 2013. november 17., 22:35 (CET)
Onchao oázisa
[szerkesztés]Minden részben van egy jelszó. Bbcjtd 98 vita 2013. november 22., 08:06 (CET)
??? Hidaspal vita 2013. november 22., 08:09 (CET)
Ja, már látom, a vitalapon hagytam egy kérdést, de az ilyesmire ki emlékszik pár nap után... Hidaspal vita 2013. november 22., 08:11 (CET)
Német vizsla
[szerkesztés]Üzenet itt. --Karmela posta 2013. november 22., 11:48 (CET)
Antropológia műhely
[szerkesztés]Szia! Nem rosszindulatból kérdezem ezt, csak rész vennél Wikipédia:Antropológia műhelybe? Egyenlőre Én vagyok az egyetlen résztvevő a műhelybe, de mások is kellenének. Üdv:Proki Vitalap 2013. 11. 22. 11:53 (CET)
Láttam, elvileg akár igen, csak az a gond, hogy forrásaim nemigen vannak hozzá. De éppen beírhatom magam, mert amúgy oda szoktam figyelni ezekre a lapokra. Hidaspal vita 2013. november 22., 11:59 (CET)
- Jól teszed, hogy oda figyelsz antropológia témájú oldalakra. Nincs ennek e témában könyveid, de a The Apricity is jó internetes forrásnak. Üdv:Proki Vitalap 2013. 11. 22. 17:16 (CET)
Lovas kategória
[szerkesztés]Kedves Hidaspál!
Szeretném tudni, hogy milyen megfontolásból írtod ki rendszeresen a lovas cikkekből a Lovas világ kategóriát. Miként a kategóri magyarázó leírja: A Kategória:Lovas világ kategória egy olyan összefoglaló kategória, amely a lovas emberrel és a lovakkal kapcsolatos összes témakört magában foglalja. Tartalmazza a háziasított lovakkal kapcsolatos szócikkeket is. A vadlovakat lásd a Lófélék kategóriában! Vadszederke' 2013. november 24., 00:44 (CET)
Konkrét példát mondj, nyilván dupla kategorizálás volt, azaz valamelyik alkategóriájában benne van a cikk. Hidaspal vita 2013. november 24., 01:34 (CET)
A szerkesztői lapomon is szerepel ez: Kérlek, olvasd el ezt: Wikipédia:Hogyan használd a kategóriákat?#Mire ügyelj a szócikkek kategorizálásakor? Hidaspal vita 2013. november 24., 01:38 (CET)
A helyzet az, hogy a Lovasműhely megalakításakor megegyeztünk a tagokkal, hogy létrehozunk egy olyan kategóriát, ami összefoglalja a lovakhoz tartozó összes cikket. Látod ezt fent le is írtam, ezért van ez a kategória és marad is így. Vadszederke' 2013. november 24., 06:16 (CET)
Látom, hogy jó sokat dolgoztál azon, hogy olyan kategóriákba sorold a Lovas műhely cikkeit, amelyekbe nem biztos, hogy bele kell tenni.:( Eddig nem láttalak a lovak körül, talán érdemes lett volna megbeszélni velem, hogyan gondolod a dolgot, nem? Vadszederke' 2013. november 24., 06:21 (CET)
Nem csak az szerkeszthet valamit, aki úgymond egy műhelynek a tagja. Úgy tűnik, visszatérő probléma ez a tulajdonjog-vita. Nincs ilyen tulajdon. Én a wikipédia ajánlásának megfelelően jártam el, az attól való eltérést kell indokolni valójában. Most, hogy mondod, azt is látom, hogy a lovasműhely 2010-ben inaktívvá lett nyilvánítva, miután már előtte is az volt nyilván egy ideig: Wikipédia-vita:Lovasműhely#műhelykordinátor, állapotfelmérés. Ami pedig felül van írva, az nem azt jelenti egyértelműen, amit te mondasz, hiszen így is minden cikket tartalmaz az alkategóriáin keresztül. Ha viszont egy olyan óriáskategóriát akarsz, akkor is kell egy másik kategória, amelyik megfelel a wikipédia általános követelményeinek- Abba át lehet tenni ennek az alkategóriáit és annak alkategóriája lesz a Kategória:Lovas világ is. Felvetem a kérdést a kocsmafalon. Hidaspal vita 2013. november 24., 07:07 (CET)
Ezt a témát itt folytassuk: Wikipédia:Kategóriajavaslatok#Lovas világ. Hidaspal vita 2013. november 24., 07:23 (CET)
Kedves Hidaspal. Felesleges Ágival vitázni. Én éppen most hagyom itt a wikipédiát miatta. Juleecha vita 2013. november 24., 08:01 (CET)
- Szerintem ezért ne hagyd itt a wikipédiát. Vagy ha pihensz egy kicsit, gyere vissza. Velem is megesett már. De inkább el se menj. Hidaspal vita 2013. november 24., 08:08 (CET)
- Utána pedig mindig javítsd ki az összes helyesírási hibáját, mert úgy tűnik, érzékeny rá. Én vak is vagyok, gépelni sem tudok, a klaviatúrámon fekete alapon szürke betúk vannak, úgyhogy kifejezetten örülök, ha valaki utánam kijavítja a hibákat. Bár annak idején kiképeztek minőségi géptávírásznak, úgyhogy katonai minőséggel gyorsan tudok rosszul gépelni. Hidaspal vita 2013. november 24., 08:16 (CET)
CitPer alapértelmezések
[szerkesztés]Jó lenne, ha benéznél ide: Sablonvita:CitPer#Néhány alapértelmezés.
Mandarin - pinyin - magyar átírás
[szerkesztés]Üdv!
Azzal a kéréssel fordulok hozzád, hogy a Kínai (Han) - Hsziungnu háborúk cikkben hova lehetne mégis visszavarázsolni a Kínai írásjegyeket. Mivel a forrás szinte kínai, sok tudományos megközelítésben fontos lenne a kínai megfelelő is. Pl. A Sanjük neve, ami valószínűleg csak hangutánzó kínai irásjelek, kiejtésükön még mai napig vita van, lásd: Maotun/Modu/Batur/Bagatur Ahogy javasolod, úgy fogom követni. Jegyzetként? Zárójel? ...? További kínai forrásokon alapuló cikkekben is jó lenne ugyanez. Szia, ha kell, akkor egyszerű zárójelbe, de csak egyszer egy cikkben, de biztos, hogy kell? A legjobb a saját cikk bevezetőjébe tenni, ott csak egyszer van meg és egy helyen kell karbantartani. Meg kell írni a saját cikkeket, legalább a bevezetőt, kategóriát, wikidata linket, stb. Hidaspal vita 2013. december 5., 05:31 (CET) Üdv: Szolyka Tibor – SzolykaTibor üzenőlapja 2013. december 4., 22:33 (CET) (A hozzászóló azonosítóját és a megjegyzés időbélyegét egy másik szerkesztő pótolta. Lásd: Wikipédia:Aláírás)
Viszont láttam visszaírtál nagybetűsre néhány köznevet és melléknevet. Vagy Ordosz, vagy Ordosz tartomány, vagy ordoszi tartomány, de nem Ordoszi tartomány. A hsziungnukat is kisbetűvel írjuk. A han azért kivétel, mert itt a dinasztiát jelöli, de a mai hanokat már kisbetűvel írnánk. Az „i. e.”-t így írjuk, szóközzel, mivel két szó közé szóközt teszünk a magyarban. Az „i. e.” kisbetű, csak mondat elején nagy. A sanjü is kisbetű a magyarban, ahogy a kagán, király, sah is. „i. e. 133” és nem „i._e._133”. A nagykötőjel és a kiskötőjel közötti különbség is fontos. Hidaspal vita 2013. december 5., 06:03 (CET)
No igen, Grétsy tanár úr is miattam kezdett el kopaszodni :) De valahogy én is így gondoltam, hsziungnu, hun, magyar, vagy Hsziungnu birodalom, Han-dinasztia és Magyar Köztársaság (már amikor még volt ilyen). Lehet, hogy nem éjfélkor kéne irogatnom, akkor talán jobban figyelnék. De majd legközelebb jobban koncentrálok... ha meg nem, akkor köszönöm a javításokat is előre. A kínai formát pedig szeretném, amíg nincs saját magyar oldaluk, pl.: sanjük, kínai hadvezérek, jó lenne még további ötlet... Üdv: Szolyka Tibor – SzolykaTibor üzenőlapja 2013. december 7., 09:03 (CET) (A hozzászóló azonosítóját és a megjegyzés időbélyegét egy másik szerkesztő pótolta. Lásd: Wikipédia:Aláírás)
Be lehet tenni a kínait, ilyesmi szokott lenni más nyelven magyarázatként (görög, latin, akkád, sumer, perzsa, stb. stb.), csak arra kell vigyázni, hogy egyszer legyen egy cikkben egy személyről, ott aholo az illető először előfordul. Ezt nem is kell a sablonkapcsoló mögé rejteni, mert az pinjin–népszerű átkapcsolásra van, hanem egyszerű zárójelbe kell tenni. Én közben a kategóriákat kicsit rendbetettem, megszüntettem a dupla kategorizálásokat, azaz ha benne van valami egy kategóriában, akkor a szülőben már nincs benne. Kicsit ki is egészítettem a kategóriarendszert a hiányzó kategóriákkal. Most már kezd lenni több kínai cikk. Engem korábban a pinjin elriasztott, mióta van átkapcsolási lehetőség, azóta szívesebben benézek. Én Mao Zedongtól frászt kapok, nekem marad Mao Ce-tung. Hidaspal vita 2013. december 7., 11:24 (CET)
Még egy utolsó kérés. A Jegyzetek két hasábban borzasztóan olvashatatlan és szemetszúró. Ezt vajon ki találta így ki? És miért? És hogy? És mé...és és és... ? Szóval érted – SzolykaTibor üzenőlapja 2013. december 7., 14:07 (CET) (A hozzászóló azonosítóját és a megjegyzés időbélyegét egy másik szerkesztő pótolta. Lásd: Wikipédia:Aláírás)
Azért hasznos, mert többnyire nagyon rövid, ha hivatkozásra használják, én inkább 3 oszlopban szoktam használni. A jegyzetek helyett szétbontva hivatkozásokat és megjegyzéseket lehet használni. Átírom. Hidaspal vita 2013. december 7., 14:29 (CET)
OK. Köszönöm! – SzolykaTibor üzenőlapja 2013. december 7., 14:40 (CET) (A hozzászóló azonosítóját és a megjegyzés időbélyegét egy másik szerkesztő pótolta. Lásd: Wikipédia:Aláírás)
"Most akkor örülünk, Vincent?" SzolykaTibor
Szócikkek leellenőrzése
[szerkesztés]Szia! Több cikket is jó lenne leellenőrizni a Wikipédián antropológia témában (pl. dinári rassz, nordikus rassz, kelet-balti rassz), segítenél az ellenőrzésben? --Proki vita 2013. december 15., 15:36 (CET)
Emellett a meszticek, a mediterrán rassz és alpi rassz is jó lenne leellenőrizni, ezt nem rossz indulatból, hanem jó tanácsból mondom. Proki vita 2013. december 15., 15:53 (CET)
Gondolom, inkább kérés, nem tanács. Az embernek sok dolga van, vannak egy hónapja ellenőrizetlen cikkek is. Az ellenőrzés nem automatikus, hanem felelősségvállalás is. A járőr pedig kevés. Hidaspal vita 2013. december 15., 16:02 (CET)
- Ezt tudom, akkor bocsi. Proki vita 2013. december 15., 17:09 (CET)
Az ilyen kéréseket a Wikipédia:Járőrök üzenőfala lapon kell megtenni, hogy ne zökkentse ki az embert a gyakori üzenetriasztás. Hidaspal vita 2013. december 15., 17:18 (CET)
egy irtás
[szerkesztés]Ó köszi. :)
--Vakondka vita 2013. december 16., 08:45 (CET)
Szakata Sóicsi
[szerkesztés]Szia, hosszú ó-val írjuk át. --Pagonyfoxhole 2013. december 17., 17:01 (CET)
OK, kösz, átírtam. Hidaspal vita 2013. december 17., 17:09 (CET)
Karácsony Szilveszter
[szerkesztés]Szia Hidaspal!
Kellemes ünnepeket: boldog szentestét, boldog karácsonyt, még egyszer boldog karácsonyt, boldog szilvesztert és boldog új évet kívánok neked, (szívesen). --Vakondka vita 2013. december 20., 11:11 (CET)
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Újévet Kívánok! --Texaner vita 2013. december 23., 18:50 (CET)
Köszönöm, viszont kívánom. Hidaspal vita 2013. december 24., 15:33 (CET)
Békés karácsonyt és boldog új évet kívánok! Szalakóta vita 2013. december 24., 20:05 (CET)
Radics Endre
[szerkesztés]Szia, értesíted a szerkesztőt a TMB-ről? --Rlevente üzenet 2013. december 22., 14:35 (CET)
Nem voltam közben wikipédiaközelben. Kellett volna, de látom, már értesült róla. Hidaspal vita 2013. december 22., 17:43 (CET)
Kőszeg ostroma
[szerkesztés]Szia! Bocsi, belenyúltam, nem figyeltem, hogy dolgozol rajta. Remélem nem ütköztünk. Csigabiitt a házam 2013. december 22., 23:00 (CET)
Nem, már nagyjából abba is hagytam, elég volt mára. Hidaspal vita 2013. december 22., 23:07 (CET)
re: Calle 13 hiányzó szócikkekre mutató linkek
[szerkesztés]Szia! Köszönöm a választ! Elnézést, hogy csak most reagálok! Azt hittem, a kocsmafalon feltett kérdésekre adott válaszokról is kapok értesítést, de ezek szerint nem, jobban mondva nem tudtam, hogy ha kocsmafalon kérdezek, akkor a választ is ott kell keresnem. Üdv! Voszkovenkó István vita 2013. december 25., 11:16 (CET)
Igen, mert pédául nekem most fogalmam sincs, miről van szó. Hidaspal vita 2013. december 25., 13:18 (CET)
Pecsétviaszgomba
[szerkesztés]Üdv! Engem különösebben nem zavar, hogy az én szerkesztésem is beleesett a szócikkben általad visszavont szerkesztések közé, de szerintem kicsit kilögybölted a fürdővízzel együtt a gyereket is. Ha ez a gomba egyesek által gyógyászati (vagy bármilyen) célra termesztett faj, akkor a termesztésére vonatkozó információk nyilvánvalóan igenis hasznos, és enciklopédikus tartalomnak minősülnek. Az erről írt szöveg minősége vitatható, de én biztosan nem töröltem volna az egész, közel 3000 karakternyi szakaszt. Javaslom, hogy gondold át ezt még egyszer. Szép napot: Solymári vita 2013. december 30., 07:37 (CET)
accessdate
[szerkesztés]Szia!
a helyes elnevezés accd.--Pepo41 vita 2014. január 3., 15:40 (CET)
És ki fogja ezt megjegyezni, én már túl öreg vagyok ehhez, elműltam ötven. Egy valódi nyelvet még meg tudok tanulni, de egy mesterségeset márt nem. Hidaspal vita 2014. január 4., 00:52 (CET)
Köszönöm a javítást, nem is figyeltem, hogy mi a szakasz címe, keresek forrást! --Lálálá9999 vita 2014. január 3., 22:48 (CET)
OK, nagyon köszönöm. Hidaspal vita 2014. január 3., 22:58 (CET)
Együttes
[szerkesztés]Ez a zenekar a Snakeheart volt. – LApankuš 2014. január 4., 09:03 (CET)
Drótszőrű magyar vizsla
[szerkesztés]Szia! A drótszőrű magyar vizsla szócikkre szavaznál? Proki vita 2014. március 16., 10:22 (CET)
Szia! Karácsony óta nem szerkesztettem, szerintem ideiglenesen elvesztettem a szavazati jogom, neki kell állni megint szerkesztgetnem, hogy egy hónap múlva megint tudjak szavazni. Hidaspal vita 2014. március 23., 13:05 (CET)
halmazállapotok + bolygók
[szerkesztés]Szia Hidaspal! Egy szívességet tegyél meg nekem, a halmazállapot cikkben szeretném, ha tennél egy linkelést az elején az első három halmazállapotra is, mivel a negyediken van. Más, tudsz egy internet oldalt javasolni nekem, ahol le van írva, hogy a naprendszer bolygóinak, mennyi az átlag hőmérséklete a felszínükön, mert a wikipédia cikkekben ezt nem olvastam. --Vakondka vita 2014. március 30., 13:07 (CEST)
Nem értem pontosan, milyen linkelést? A másodikra, az átlaghőmérsékletre nincs. Én is a wikipédiát használnám erre. Hidaspal vita 2014. április 3., 17:58 (CEST)
Azt hiszem, megértettem, belső linket tettem rá. Először azt hittem, referencáról lenne szó. Hidaspal vita 2014. április 4., 06:17 (CEST)
Danke: Igen erre a linkelésre gondoltam a halmazállapotoknál, maga a halmazállapot cikkének linkelésére. Mivel a wiki a naprendszer bolygóinak felszíni átlag hőmérsékletét nem írja, akkor szerintem nincs sehol vagy van sehol megoldás. A régi képes gyermekenciklopédiából annyit tudok. Merkúr: +350 Vénusz: +480 Föld: +22 Mars: -23 Neptunusz: -214 Plútó: -230 A mi univerzumunkban ismeretek alapján a leghidegebb -273,16 Celsius-Fok a legmelegebb +100000000000 Celsius-Fok. És sohsem írom se nem mondom a 0 kivételével + vagy - nélkül, hogy pl. 1 Celsius-Fok, azt hiányosan rossznak tartom, mindig hozzá teszem hozzáillően a kettőből az egyiket. Mivel a Jupiter, Szaturnusz, Uránusz az nem lett beleírva abba a könyvbe, azért érdeklődtem, meg az a négy törpebolygó nem volt még benne, a Ceres, Erisz, Makemake és a Haumea, amikhez a Plútó is átkerült másodiknak és így öt lett. --Vakondka vita 2014. április 4., 11:03 (CEST)
Húsvét
[szerkesztés]Szerbusz Hidaspal! (Átástam a híd alatt.)
Boldog nagypénteket, nagyszombatot, húsvétvasárnapot és húsvéthétfőt! --Vakondka vita 2014. április 17., 08:04 (CEST)
Köszönöm, viszont, ha jó későn is. Viszont már m ost előre a Püskösdre. Remélem hamarosan ismét aktív leszek és gyakrabban bejelentkezem. Hidaspal vita 2014. május 10., 22:26 (CEST)
TMB
[szerkesztés]Szia, kérlek, figyelj rá, hogy ne a TMB főlapján tedd meg a hozzászólásodat, hanem a megfelelő allapon! Köszönöm. --Rlevente üzenet 2014. július 3., 16:14 (CEST)
Biztos változott valami tavalyhoz képest, mert először nem is találtam, hogy írjak hozzá. Ezek szerint rosszat találtam. Hogyan lehet most az allapra írni? A "munkalap szerkesztése" gombbal talán? Hidaspal vita 2014. július 3., 23:49 (CEST)
Igen, vagy a szócikk neve melletti (nem a dátum melletti) "forrásszöveg szerkesztése" linkre kattintva. --Rlevente üzenet 2014. július 4., 12:02 (CEST)
Az előttem odaíró nem ugyanúgy csinálta, mint én? Emlékszem, azt kerestem, ő hová írt, én pedig alája. És először egy üres helyet kaptam, az lehetett a jó. Hidaspal vita 2014. július 4., 15:20 (CEST)
De igen, ő is elnézte. --Rlevente üzenet 2014. július 4., 15:55 (CEST)
Szia! A Forrásokban szereplő két linket is én tettem fel (2013. március 2., 2013. április 6.): már jóval a szócikk indulása után. :-)
A Népszabadság írásának linkjét azért itt (Források) szerepeltettem, mert több új információt és képet tartalmaz. Építkezni lehetne belőle. Miért tetted át a További információkhoz? Ez utóbbiakat átnézted? Két link nem működik. --Jávori István Itt a vita 2014. július 6., 17:29 (CEST)
A kommetbe beleírtam, a forrás az, amiből a cikk készült. Ha lehetne építkezni és valaki ezt megteszi a jövőben, akkor forrás lesz belőle. Gondoltam, hogy meg kellene nézni az másik kettőt is, mert úgy szokott lenni, ahogy mondod. A végén előállnak olyan cikkek, láttam már ilyet, amelynek 3 mondatát vagy 30 könyv 10 ezer oldala forrásolta. Hidaspal vita 2014. július 6., 17:34 (CEST)
Komnéna vs Komnénosz
[szerkesztés]Szerintem egy kicsit elsietted ezt az átnevezést. Írtam a helyes KF-re egy választ. – LApankuš 2014. július 6., 18:01 (CEST)
Старая Великая Болгария(165-668гг.)
[szerkesztés]На сегодняшний день мировой историографией официально признано, что на территории современной Украины и Северного Кавказа в VII в.н.э. существовало государство Старая Великая Болгария(165-668гг.).
– 68.70.251.91 üzenőlapja 2014. július 16., 09:37 (CEST) (A hozzászóló azonosítóját és a megjegyzés időbélyegét egy másik szerkesztő pótolta. Lásd: Wikipédia:Aláírás)
Szerb szentek.
[szerkesztés]- áthozva a másik vitalapról, hogy látszódjon, mi mire íródik
- A Kategória:Szerb ortodox szentek nyilván a Kategória:Szerb szentekbe való, ezért betettem. Ezért a Wikipédia:Hogyan használd a kategóriákat?#Mire ügyelj a szócikkek kategorizálásakor? értelmében, csak az ortodox szentek közé kell betenni a tagokat, a szentek közé nem. Hasonló a helyzet a szerb uralkodók illo. a dinasztiák kategóriái esetén, csak az utóbbiba kell betenni őket. Hidaspal vita 2014. július 17., 14:34 (CEST)
Igen, érthető a problémád. Csakhogy én nekiláttam, hogy a https://hu.wikipedia.org/wiki/Kateg%C3%B3ria:Keleti_kereszt%C3%A9ny_szentek -et belülről szabályozzam egyházak szerint. Tehát itt nem a származás a kérdés. Lehetett volna katolikus is, akkor nem használtam volna ezt. 12akd vita 2014. július 17., 14:38 (CEST)
A nemzetiség szerinti kategóriák pedig egyből a katolikus szentekre szoktak vonatkozni a wikipédiás gyakorlat szerint. Az egésznek az oka, hogy nem katolikus szentek viszonylag kevés van, most bővül. 12akd vita 2014. július 17., 14:39 (CEST)
Hát igen, keveredik a nemzetiség az egyházzal. Kellene egy Kategória:Katolikus szentek, boldok, hogy a Kategória:Szentek, boldogok ne a katolikusokat jelentse. Kellene azonkívül a Kategória:Szentek, boldogok nemzetiség szerint mellé egy Kategória:Szentek, boldogok egyházak szerint. Hidaspal vita 2014. július 17., 14:50 (CEST)
Nézd: ha Kategória:Szentek, boldogok nemzetiség szerint beleteszem valamelyik csportba (pl. szerb szentek), akkor autómatikusan belekerült a Kategória:Szentek, boldogok csoportba, ahol viszont csak katolikus szentek vannak. Tehát a nemzetségi kategórizálás valóban kiváltja, hogy a külön szent kategóriát is használjuk, de egyértelműen katolikus szentnek sorozza az illetőt. Ez következetlenség, tehát inkább használom a szerb ortdox és szerb szent kategóriát. (Mert a szerbek, oroszok, görögök, szírek, románok, koptok, etiópok szentjeinek többsége ortodox szent, de nem feltétlenül az.) 12akd vita 2014. július 17., 14:51 (CEST)
Ezért írtam az egyel feljebbit, mert a keveredés már megvan. Hidaspal vita 2014. július 17., 14:56 (CEST)
Ha megcsinálod a katolikusokat, én vállalom az ortodox rendezését, csak mondd az elvet. (Először pl. a szír szentek kategóriát átneveztem szír ortodox szentekké, de később beláttam, hogy ez két különböző dolog.) Hasonló kérdés, hogy pl. Damaszkuszi János szír ortodox, vagy görög ortodox szentnek minősül-e? (Szír volt, a szírek tisztelik is, de a görögöknél is fő teológus.) 12akd vita 2014. július 17., 14:58 (CEST)
Közben mégegy, látom van Kategória:Keleti keresztény szentek csak ez nincs benne a Kategória:Szentek, boldogokban, illetve most már betettem. A szíreknél bizony 5 pátriárka van (antiochiai), úgyhogy annyi kategória kell, feltéve, hogy van beléjük elég szent. Kategóriánként 5 a minimum, ami kívánatos általában. Addig pedig marad valami átmeneti megoldás. Például a kategória oldalán magán kell felhíni a figyelmet. Végül is jól csináltad, akkor, bocs, de a szerb szentekhez oda kell írni, hogy ez egy nemzetiség szerinti kategória, a szerb ortodok szentekhez pedig, hogy ez egy egyház szerinti. Csúcskategóriának megcsinálom a katolikus szentek, boldogok kategóriáját, és egy Kategória:Szentek, boldogok egyház szerint csúcskategóriát is, akkor már a fáből világos lesz ránézésre is jobban a szétválasztás. Hidaspal vita 2014. július 17., 15:13 (CEST)
Igen-igen, valóban több antiochiai pátriárka van. Viszont nem tudom, mennyi köztük a szent. A szír/örmény/kopt ortodox szentek jelentős része egybeesik a fő (görög főségű) ortodox szentekkel. Én alapvetően ilyen fő csoportokra osztanám a szenteket:
- A) Katolikus (esetleg nemzetiség szerinti alcsoportok)
- B) Keleti:
- a) Ortodox, és mivel itt önnálóak az egyházak (nem úgy, mint a katolikusoknál):
- α) Görög ortodox
- β) Szerb ~
- γ) Román ~
- δ) Orosz ~
- ε) Bolgár ~
- ζ) Grúz ~
- b) Nesztoriánus
- c) Kopt ortodox
- e) Örmény ortodox
- f) Szír ortodox
- g) Etióp
- h) Indiai
- a) Ortodox, és mivel itt önnálóak az egyházak (nem úgy, mint a katolikusoknál):
Az utolsó 5 újabb csoport lehetne (miafizita), a nesztoriánussal együtt pedig ókeleti. 12akd vita 2014. július 17., 15:38 (CEST)
Én is majdnem így, egy különbséggel, én főcsoportnak venném az ortodox-pravoszláv egyhazakat, tehát A) katolikus B) ortodox, alatta az alkategóriáival, ahogy írod C) keleti alkategóriái b-től kezdve. Az en:Category:Oriental Orthodoxy mutat egy szép ábrát, ehhez jobban passzol ez a felosztás. Hidaspal vita 2014. július 17., 15:46 (CEST)
A katolikusok alá én is úgy gondolom, hogy az olyan nemzetiség szerinti kategóriát, mint lengyel szentek, be lehet egészében tenni. Hidaspal vita 2014. július 17., 15:50 (CEST)
Én is csináltam korábban egy ágrajzot itt: Kereszténység. 12akd vita 2014. július 17., 16:26 (CEST)
Ezt is át kellene úgy rajzolni, hogy az ortodox (eastern orthodox) jobban elváljon a keletitől (oriental orthodoxy), ahogy valójában van. Az angol ábra jól mutatja, angolul az eastern-oriental nagyon szerencsétlen és lefordíthatatlan, mert magyarul ugyanaz. Hidaspal vita 2014. július 17., 16:34 (CEST)
A te ábrád akkor lenne jó, ha az ortodoxok és keletiek együtt váltak volna el a katolikusoktól, majd később szakadtak volna ketté. Valójában az orotodoxok a katolikusokhoz közelebb vannak, mint a keletiekhez. Hidaspal vita 2014. július 17., 16:42 (CEST)
- Ez pontosan így van, ahogy mondod. (Az ábra csak a jelenlegi helyzetet mutatja). Tehát igen, lehet egy 1) efézus előtti, majd 2) egy kalkédón előtti (neszt. külön már), majd 3) schizma (1054)-előtti (neszt.+monofiz. külön.), majd reformáció (mondjuk 1517) előtti (neszt.+monofiz.+ortodox.+kat. külön.), majd reformáció után (neszt.+monofiz.+ortodox.+kat.+prot. külön) állapotról beszélni. Azonban, ha már itt tartunk, azért kijavítva magamat, még se teljesen így van: több ponton szerintem a keletiek egymáshoz vannak közelebb, mint a katolikusokhoz, bár az időrend valóban előbb széttagolta őket.
- Ugyan nem a szentekhez tartozik, de ha már itt tartunk az időrendiségnél, kérdés: hogy a protestánsok a) a katolikusokból váltak ki lineárisan nézve, vagy b) visszanyultak (inkább ciklikusság) az őskeresztény állapothoz, ahogy ők állítják... Aztán kat.-ort. néhol egyesült (keleti katolikusok) stb. Igen bonyolult kérdés. A színes rajz egyébként többé-kevésbbé pontos valóban. 12akd vita 2014. július 17., 17:11 (CEST)
Kategória:Ortodox katolikus egyházak
[szerkesztés]Szia! Törlési megbeszélést indítottam az általad létrehozott Ortodox katolikus egyházak kategóriáról. Kérlek, szólj hozzá a megbeszélésen. --Hkoala 2014. július 17., 20:07 (CEST)
Szerkesztővita:Texaner elvette róla a mai napi orosz ortodox szentek kategóriát, és visszatette a Keleti keresztény szenteket. Ezzel indokolta lépését: "Nem vagyok teológus, sem egyháztörténeti szakértő sem. De zavarja a szemem hogy pl. Permi Szent Istvánt orosz ortodox szentnek nevezd amikor az Orosz ortodox egyház csak az 1448-ban jóval a halála után jött egyáltalán létre! Egyébként az ortodox szentek listájáról is az a véleményem, hogy teles teli van logikai bukfenccel, nem ártana, ha egy egyháztörténésszel megkonzultálnád elképzelésedet!". Írtam, hogy érdeklődjön nálad, de úgy látszik, ezt elmulaszottta megtenni. Segítenél neki a helyes felismerésben? 12akd vita 2014. július 17., 21:40 (CEST)
Én is így tudtam. Az oroszok valóban a X. sz. végén, I. Vlagyimir (+1015) alatt, annak felesége, a bizánci II. Baszileosz (+1025) testvére miatt vették fel a kereszténységet. Most az én megítélésem szerint ezzel létrejött az orosz ortodox egyház. A későbbi, XV. sz.-i függetlenségről én is hallottam, de ha így nézzük, a helyi szentek nagyrészét a görög ortodox egyházhoz sorozzuk. (pl. a román ortodox egyház sem régi) Azonban, mivel ezek az egyházak a középkori állapotuk utódaiknak tekintik magukat, joggal tekinthetők a középkori szentek is ilyen egyházhoz tartozóknak. (Egyébként, ha már mindenáron baj van a nemzeti egyházzal, szerintem akár megcsinálhatnánk ugyanezt a katolikusoknál is: magyar/svéd/dán/lengyel/angol/francia/ír/horvát/spanyol/portugál/skót stb. szentek-hez sorozást (bár a katolikus részegyházak nem függetlenek, a pápa alá vannak rendelve). De ezt Taxaner-nek magyarázd meg. 12akd vita 2014. július 18., 11:21 (CEST)
Én csak arra szeretnélek kérni, hogy mindig ott folytasd a megbeszélést, ahol elkezdődött. Tudom, hogy vannak néhányan, akik úgy csinálják, ahogy te, csak ilyenkor az ember azt nem látja, pontosan mire is kapott választ. Igaz, így hamarabb le is csengenek a viták. Hidaspal vita 2014. július 18., 11:23 (CEST)
És ha kérdeznek, a saját honlapomon válaszoljak, vagy először még a másikon? 12akd vita 2014. július 18., 13:43 (CEST)
Szerintem mindig ott, ahol kérdeznek, azaz a sajátodon. Hidaspal vita 2014. július 18., 18:36 (CEST)
István ifjabb király
[szerkesztés]Szia! Szerintem az önmagában is teljes, a Wikis felületre megfelelően beillesztett szócikk átalakítása, átnevezése és bizonyos részleteinek átemelése nem volt túl etikus. Jó lenne ha tudnál rá adni egy elfogadható magyarázatot! Üdv.:Cs-mester vita 2014. július 21., 17:26 (CEST)
Az etikus magyarázat a vitalapon található: Vita:Az_ifjabb_királyság_intézménye_Magyarországon. Hidaspal vita 2014. július 21., 19:23 (CEST)
Köszönöm (ahogy ígértem is)
[szerkesztés]… a Hópárduc megerősítését. – Garamond vita 2014. július 21., 21:35 (CEST)
Iszlám.
[szerkesztés]Hát az úgy kezdődött, hogy Teemeah készített kérésemre egy új vallás-sablont, amit be is tettem az iszlám szócikk elejébe (is). Kértem Ogodejt, hogy nézze-javítgassa át a sablonba általam betett tartalmat. Tulajdonképpen az iszlám irányzatokról folyik a beszélgetés, de egyértelműen Ogodej a szakértő. Csak engem is érdekel az álláspontja, aztán arról beszélgetünk.
(Igen, sajnos 2 oldalon kommunikáltunk).
Itt a vita:
12AKD: Teemeah új vallás-sablont csinált a kérésemre. Betettem az iszlámhoz. Mint szakértő, lennél szíves helyesbíteni, bővíteni, ahol szükséges? Köszönettel: 12akd vita 2014. július 17., 17:18 (CEST)
OGODEJ: Ez csakugyan nem egyértelmű, a hanafita, málikita stb. iskolák u.n. vallásjogi iskolák (madzhab), azaz egy adott vallásjogi kérdésben milyen hagyományok és eljárásrend szerint döntenek, de vannak filozófiai (kalám), iskolák is, itt eltérő nézeteket vitatnak meg szintén szokásjog és hagyományok alapján. Én nem emelném ki az iskolákat itt egy általános infobox szerint, kihagynám, mert félreérthetők (vagyis csak akkor egyértelmű, ha hozzátesszük, hogy vallásjogi, kalám, stb. iskolákról beszélünk.). Ogodej Mal 0.png vitalap 2014. július 17., 20:43 (CEST)
12AKD: Én is így gondoltam. Írd meg Teemeah-nak. (Nem is tudom, hogy pl. milyen általános keresztény, zsidó iskola van. Annak tekinthető-e pl. a skolaszticizmus, miszticizmus, racionalizmus stb. Én ilyesmire gondolnék.) 12akd vita 2014. július 17., 20:51 (CEST)
12AKD: És jó lenne, ha tudnál konkrét számadatot is írni a vallásgyakorlókhoz a százalék mellé. 12akd vita 2014. július 17., 20:52 (CEST)
12AKD: Nem tudod, pontosan milyen államokban államvallás ma az iszlám? Én, amit beírtam, abban nem vagyok teljesen pontos. A többi államot, ahol pedig általánosan elterjedt, érdemes egyenként felsorolni, vagy maradjon így általánosan, ahogy írtam? (Közel-Kelet, Észak-Afrika) 12akd vita 2014. július 18., 12:00 (CEST)
OGODEJ: Szia! A vahhábitákat ki kell venni a felekezetek közül az infoboxban, mert aznem felekezet, nagyon sok ilyen van, a vahhabiták pl. szunnitákhoz tartoznak. Bőven eég a síita és a szunnita.Ogodej Mal 0.png vitalap 2014. július 19., 22:16 (CEST)
12AKD: , rendben, kivettem. De ha nem felekezet, akkor tpk. micsoda? A cikk azt írja, hogy a hanbalita jogi iskolából nőtt ki, de 1) a térképek mindg külön színnel jelölik (Szaúd-Arábiát) a síita, szunnita államoktól, 2) úgy tudom, hogy mindenféle hagyományt elvetnek, csak a Korán számít (kicsit ilyen muszlim puritánok), ez viszont a szunnitáktól megint eltér. 12akd vita 2014. július 20., 11:43 (CEST)
OGODEJ: A vahhabiták nem felekezet, hanem a szunniták egyik irányzata. A hanbalita szunnita jogi iskolából nőtt ki. Valóban puritán, de nála puritánabbak például a szalafiták, az afgán tálibok, akik a nők teljes lefátyolozásától kezdve a megkövezésig pl. smink miatt a szigorú vaskalapos irányzat hívei. Az alaviták (a szíriai uralkodóház pl. ) például hisznek a lélekvándorlásban, de attól még szunniták. Az iszlámban három fő irányzat létezik, a szunnita, síita, és a háridzsita, bármi más ezek változatai. Azt, hogy melyik irányzatról van szó, a hittételek döntik el. Itt lehet erről bővebben olvasni. Olyan ez, hogy léteznek katolikus keresztény egyházak, és léteznek anglikán protestáns egyházak, ettől még mindketten keresztények. Ogodej Mal 0.png vitalap 2014. július 20., 17:24 (CEST)
12AKD: Köszönöm a válaszokat, lenne még néhány kérdésem a kép tisztázásához, ha már ilyen segítőkész vagy:
- Igen, én is olvastam már azt a részt. Érdekes, korábban meg voltam győződve más olvasmányokból, hogy Mohamed inb Abd el-Wahháb egy teljesen gyökeres reformot hajott létre (mint kb. Kálvin Genfben, John Knox Skóciában), azaz a gyökerekhez visszatérve egy új törzset sarjaszott az iszlám fájából (nem pusztán egy a szunniták közül). (Ami persze nem zárja ki, hogy nézeteit [vagy azok egy részét] a hanbalita iskola tanaiból is vehette.)
- A tálibokról pont a "tálib" szócikk írja, hogy pont a vahhábitáktól vettek át ideológiai alapokat. Akkor ők "még mélyebbre ástak"?
- Azt írtad, hogy a (szír) alaviták szunniták. Én úgy tudtam, hogy az egy kifejezetten síita ágazat (részben a mostan háborúk kapcsán is a gyilkolásokat ezzel indokolták a "fanatikus" szunniták.) Aztán ez a kép (ld. iszlám szócikkben) [1] is síitának mutatja őket. Igazából szunniták ők mégis?
- Kháridzsiták ma csak Ománban vannak nagyobb létszámban?
- És a szufik tekekinthetők-e irányzatnak? A fenti angol ábra teljesen külön kezeli őket a többitől. Olyan kb. mint a középkori misztikusok (Eckhart [+1327], Tauler [+1361], Seuso [+1366], Ruysbroeck [+1381] vagy az ortodox görög hészükhaszták, orosz remeték, sztarecek)? Tehát félig-meddig a vallás és filozófia határán mozognak, kívül vannak a hagyományos kereteken, de – ha szabad ilyet az iszlámnál írni – nem eretnekek? (Nemrég írt cikkem: Philokalia. Amit ilyen szúfiktól korábban olvastam, az is valami hasonló talán.) 12akd vita 2014. július 21., 17:55 (CEST)
OGODEJ: Igen, az alaviták egy síita irányzat, elütés volt, bocs. Az iszlám szócikkben is ezt írtam. A tálibok vahhábiták, de annak erősebb változata (és a keményebb is) a szalafita. Tulajdonképpen egy szekta ezen belül. A szúfik valóban egy misztikus, ezoterikus irányzat, sokszor vádolták őket eretnekséggel, van akit ki is végeztek, de általában békén hagyták őket, van ahol nagy tisztelettel övezik a szúfi rendeket. Nem irányzat, hanem minden ágazaton belül megvan a helyük. Lehetnek remeték, vándorló dervisek, de egyetemeket is hoztak létre. Ogodej Mal 0.png vitalap 2014. július 21., 18:32 (CEST)
12AKD: Köszönöm. 12akd vita 2014. július 21., 18:34 (CEST)
Kapcsolódj be te is! 12akd vita 2014. július 21., 22:52 (CEST)
Kösz, kérdéseim vannak nekem is. Én a három irányzat (háridzsita, síaita, szunnita) mellett szoktam hallani beszélni eretnekekről is. És hallottam már ide besorolni a vahábitákat – furcs, mert mégiscsak ők a szenthelyek mőrzői –, az alavitákat ("sííita eretnekek"), de a drúzokat is legfőképpen, akikre a leggyakrabban mondják talán, hogy nem is muszlimok. Hidaspal vita 2014. július 22., 13:55 (CEST)
Szia! Ha már 12akd volt kedves idemásolni a beszélgetésünket, itt is szólnék hozzá. Ha az iszlám irányzatairól beszélünk, akkor ez a három fő áramlat létezik, amiknek természetesen számtalan változata és leágazása van. A mérvadó források is ezt a hármat hozzák, ez egy infoboxban bőven elegendő. A tényleges változatokat úgyis a szócikk taglalja, mint ahogy az Iszlám szócikk meg is teszi ezt. Ne keverjük a főbb áramlatokat annak alfajaival, mert súlyos kategóriahibát vétünk. A vahhábiták fundamentalista szunniták. Ha felsorolnánk az összes létező iszlám változatot az infoboxba, eretnekekkel együtt, felesleges és áttekinthetetlen, legfőképp szakmaiatlan lenne az egész cikk, hitelét vesztené. Nem tartom magam szakértőnek, de már vagy 20 éve foglalkozom az iszlámmal, hinduizmussal és úgy általában a keleti vallásokkal, megbízható, hiteles források alapján dolgozom, annyira vagyok csak szakértő, hogy rendszerezni tudom a forrásokban leírtakat. Szerintem a vallási infoboxot nem kell tovább bonyolítani, a cikkben forrásoltan minden részletesen benne van Ogodej vitalap 2014. július 22., 15:04 (CEST)
Én úgy tudom, hogy a drúzok, jezidiek stb. síita eredetű irányzatok, de aztán fokozatosan elhajlottak a síita-muszlim irányzattól is, és önnálósultak. Én kb. a mormonokhoz hasonlítanám őket. Keresztény eredetű, de sem katolikus/ortodox, sem protestáns értelemben nem keresztények. Ebben a könyvben sok érdekeset olvashatsz: http://books.google.hu/books?id=alZKAAAAYAAJ&printsec=frontcover&hl=hu&source=gbs_ge_summary_r&cad=0#v=onepage&q&f=false Az elején van a tartalomjegyzék. 12akd vita 2014. július 22., 16:40 (CEST)
Igen, sok információ van róluk, illetve a különböző áramlatokról a 13 kötetes THE ENCYCLOPAEDIA OF ISLAM-ban, (a legnagyobb iszlamológusok írnak bele a világ vezető egyetemeiről), illetve Goldziher Ignác munkáiban is. Bár Goldziher ma már kissé túlhaladott, az alapokat illetően az egyik legnagyobb kutatója volt a témának. A nemrég megjelent Simon Róbert-féle Iszlám kulturális lexikon szintén figyelemre méltó a témában. Ogodej vitalap 2014. július 22., 19:09 (CEST)
Kereszténység.
[szerkesztés]- A fent írt sablont bettem a Katolicizmus-hoz és az Ortodox kereszténység-hez. Javítgatnád, kiegészítenéd, ha kell némely adattal? OK, jól néz ki elsőre. Hidaspal vita 2014. július 22., 13:47 (CEST)
- Helyes dolog szerinted, hogy külön van katolicizmus és római katolikus egyház szócikk? Ugyanakkor nincs külön ez megkülönböztetve a nesztoriánusoknál, koptoknál stb. (Ortodoxoknál megértem, van ortodox kereszténység, és ortodox egyházak – de olyan, hogy ortodox egyház, nincs.) 12akd vita 2014. július 22., 01:03 (CEST)
- A külön cikk szerintem helyes, mert külön van kategóriájuik is, azt magyarázza. Az ortodoxiáról, de a keleti katolicizmusról, anglikanizmusról is kellenének cikkek, remélem idővel lesznek. Hidaspal vita 2014. július 22., 13:47 (CEST)
Itt van még egy ágas rajz a keleti felekezetek egy részéről: [2].12akd vita 2014. július 22., 01:03 (CEST)
- Úgy látom, benne van a wikimédiában is, be lehetne rakni valamelyik cikk(ek)be: Fájl:Syriac Christian Churches.svg. Hidaspal vita 2014. július 22., 13:47 (CEST)
Igen, én is a német WP-ról vettem. 12akd vita 2014. július 22., 16:36 (CEST)
Kedves Hidaspal! Köszönöm! Utánanéztem: Mór (Maurus comes)-nek. Bár Karácsonyi János könyvében nem sikerült megnéznem, (azért majd ott is utánanézek) de itt megtaláltam: [3]
A nemzetség ismert tagjai
A Héder nemzetség II. Géza királyunk idejében beköltözött Hedrik comestől származik. Az általa épített Hedrik várából lett idővel Hédervár (Győrtől északnyugatra), melytől a nemzetség egyik ága, a Hédervári család nevét vette.
(A Héder nemzetség első ismert tagja volt Mór (Maurus comes), ki 1150-ben élt. Fia István volt, kinek öt gyermeke volt: Sándor, Serafin, István (Chepan) ki 1206-ban nádor és Bács vármegye főispánja volt, Poth, aki ugyancsak nádor és Moson vármegye főispánja volt 1209-ben és István (Chepan) nevű testvérével a Lébényi (Lebéni) apátságot alapította, Saul, ki csanádi püspök volt 1188-ban, és utóbb kalocsai érsek.)
Üdvözlettel:Kossuthzsuzsa vita 2014. július 26., 21:03 (CEST)
De ez a fenti link ([4]) a wikipédia másolata, azt én írtam meg úgy 2011-ben. Hidaspal vita 2014. július 26., 21:13 (CEST)
Energia Japánban
[szerkesztés]Ennek a cikknek a stílusbeli átnézésére szeretném figyelmedet felhívni, mert mint külföldi magyar nem tekintem magamat kompetensnek. Ezenkivül a megfigyelésem az, hogy az Irodalom lista helytelenül azt a látszatot kelti, az átírási robot hiányosságai miatt, hogy az író maga tekintett meg minden egyes irodalmi idézést, ami igen valószínűtlen, és ellenőrízhetetlen, mert az eredeti szerkesztőt nem lehet megtalálni és kikérdezni. Azt pedig nem tudom, hogy a robot hatását lehet-e, vagy hogyan lehetne semlegesíteni. Légy szives megtekinteni a cikk vitalapját hozzászólásaimmal. (Misibácsinak jeleztem a problémát de a téma érdeklődési köre kívül van) Előre is kösz, Üdv LouisBB vita 2014. július 28., 00:02 (CEST)
A kategóriákat már kiegyeltem korábban, nem olvastam el, egyelőre rátettem a lektor sablont. A többit lásd ott, a vitalapon: Vita:Energia Japánban és a sablonvitában: Sablonvita:Fordítás#Elégtelen felhívás a források átemelésére. Hidaspal vita 2014. július 28., 04:56 (CEST)
V. István
[szerkesztés]A kivánalmaknak megfelelően összevontuk a két szócikket, így van egy teljesnek tekinthető (de biztos nem hibamentes) és egy csonk része. Azt javaslom, hogy osszuk meg a felületet én szerkesztem az ifjabb kiráysága szakaszt, Te pedig tedd rendbe a teljes királyságra vonatkozó szakaszt. Alapvetően a probléma az, hogy az átsruktúrálással sérülhet a már összefésült részek tartalmi kapcsolata, a kiegészítéseknek meg szorosan a tárgyhoz kell tartozniuk (én pl. a mellékes de azért az értelmezéshez szükséges információkat mindig megjegyzésbe írom) és illeszkedniük kell az eredeti szövegstílushoz (ami viszont szerintem mindig egyéni). Ha tartalmi hibát találsz írd be a vitalapra, ha valóban az én kijavítom. Persze apró javításokat (pl. évszámbeírások, helyesírási hibák) nem kell egyeztetni. Ha így jó, az élete szakasz alatti részek stílusát hozzáigazítom az alatta lévőkhöz (van bent tartalmi hiba is) és írok egy bevezető részt. Az teljes királyságra vonatkozóan én is a vitalapra fogom írni az észrevételeimet.
Egy másik lehetőség az, hogy visszaállítod a tegnapi változatot (kiveszed a régi István iffjabb király cikket), és tiéd a pálya teljesen. Én mások szócikkébe újabban már csak kérésre szoktam beleszerkeszteni - egy részt, az egyeztetés nélküli beleszerkesztést nem is tartom korrekt eljárásnak, másrészt pedig egy általam nem ellenőrzött felülethez nem adom a nevemet. - Cs-mester vita 2014. július 31., 08:10 (CEST)
A viatalapon válaszoltam: Vita:V. István magyar király#A szócikk továbbszerkesztésére vonatkozó javaslat másolata. Hidaspal vita 2014. július 31., 12:12 (CEST)
Szia Hidaspal!
Ebből a szócikkből kivettél egy csomó kategóriát. Legalább kontinentális kategóriákkal kéne helyettesíteni; nem? Üdv. DenesFeri vita 2014. július 31., 12:51 (CEST)
Azzal lehetne, meg olyan tájegységekről is szó volt egy valamikori (tavalyi-tavalyelőtti) megbeszélésen, hogy kelet-afrikai szavanna, vagy eurázsiai sztyeppe, vagy indiai szubkontinens vagy Ausztrália, vagy Délkelet-Ázsia, Arktisz stb. Ezeket strukturálni is lehet úgy, hogy pl. a Szaharától délre eső Afrika része a kelet-afrikai szavanna. Minél kevesebb kategóriában legyen benne egy-egy állat az áttekinthetőség kedvéért. Magyarország kivétel, meg még lehet néhány kevés. Ez volt körülbelül a konklúzió. Hidaspal vita 2014. július 31., 13:19 (CEST)
Hát a kontinenseket betettem, de tovább nem aprózom, mivel később másnak újabb ötletei támadnak és akkor a mai munkám fölösleges lenne. Hiába dolgozni nincs kedvem. Üdv. DenesFeri vita 2014. augusztus 1., 12:13 (CEST)
Közben éppen tettem egy javaslatot: Wikipédia:Kategóriajavaslatok#Biorégiók és ökorégiók szerinti élővilágkategóriák. Addig helyre lehetne állítani, amit töröltem. Megcsinálom, nem törölve, amit betettél. Az országok alapján könnyebb lesz betenni a régiókat, ha úgy alakul. Hidaspal vita 2014. augusztus 1., 12:48 (CEST)
Illetve helyreállítom. A kontinensek dupla kategorizálást jelentenének. Hidaspal vita 2014. augusztus 1., 12:50 (CEST)
Ahogy óhajtód. DenesFeri vita 2014. augusztus 1., 13:15 (CEST)
Az Ifjabb királyság cikk szerkesztői
[szerkesztés]Jól sejtem-e, hogy az Ifjabb királyság cikkbe olyan részeket, olyan megfogalmazásokat emeltél bele, amik egy mások által is szerkesztett cikkből vannak átemelve? Ha így lenne, akkor kérlek legalább a vitalapon tüntesd fel, hogy melyik lap laptörténete tartalmazza a szerkesztő(ke)t. A legjobb lett volna persze ezt a lap létrehozásakor a szerköfbe írni, de ha már így esett, akkor jó lesz a vitalap is. --Karmela posta 2014. július 31., 13:27 (CEST)
Nem jól sejted, teljesen én írtam a feltüntetett forrásokból mondatonként, ahogy a laptörténet mutatja. Mi esett de ha már „így”? Hidaspal vita 2014. július 31., 13:56 (CEST)
Ha a sejtésem hamis, akkor semmit sem szóltam, azt is halkan mondtam, és bocs! --Karmela posta 2014. július 31., 17:29 (CEST)
Szia, jól értem a TMB-n leírtakat, hogy most már Te is, mint a kategória létrehozója, a törlés mellett vagy, mert közben létrehoztad a Görög katolikus egyházak kategóriát? Vagy inkább maradjon meg átirányításnak? (Ennek akkor van értelme, ha így is keresheti valaki). --Rlevente üzenet 2014. augusztus 2., 17:07 (CEST)
Igen, azt hiszem ez törölhető, ez nem lesz visszatéve a használatba, a görög katolikus általánosan elfogadott elnevezés. A görögkeletivel lehet probléma, mert bár egyértelmű, de állítólag a „görögkeletiek” sértőnek, „kirekesztőnek” tartják. Hidaspal vita 2014. augusztus 2., 17:13 (CEST)
OK, töröltem. Esetleg jó lenne a TMB-n beillesztett ábrát betenni a kategórialapokra némi magyarázattal (magyarítva?), hogy egyértelműbb legyen, ki kicsoda. --Rlevente üzenet 2014. augusztus 2., 19:40 (CEST)
Beraktam az ábrákat, azt hiszem, most már mindenhová. Hidaspal vita 2014. augusztus 2., 22:52 (CEST)
Szuper lett, így tényleg jobban áttekinthető. --Rlevente üzenet 2014. augusztus 2., 23:13 (CEST)
Kategória:Borászat
[szerkesztés]Szia! A Kategória:Borászat bele lesz sorolva a Kategória:Élelmiszeriparba? Csak azért kérdezem, mert a must szócikket nemrég az előbbibe soroltad át, de - bár jelenleg rosszul csak bor szempontból tárgyalja a témát úgy, ahogy - az valójában élelmiszeripari téma. Már - Sphenodon felhívására - dolgozom a must szócikken, de elég kevés itthon a szakkönyvem, pont mivel túlmutat a borászaton (amúgy is úgy gondolom, hogy ami a bor készítését illeti, azt az arra szolgáló szócikkben kell tárgyalni - amibe belenézve szintén a sírás környékez), ezért offline. No de a lényeg: hogyan legyen kategorizálva, ha a szócikk a mustot már mint önálló terméket taglalja végre... mivel gondolom sokan továbbra is a borászatban keresnék (mivel tény, hogy annak tényleg fontos része, hiszen kizárólagosan abból készül). Fauvirt vita 2014. augusztus 4., 14:31 (CEST)
Igen, valahogy úgy kellene. Kerestem a megoldást, de nem találtam éjjel. Majd „belewikiiteráljuk” a jó megoldásba. Azután majd továbbfejlesztjük. Hidaspal vita 2014. augusztus 4., 20:00 (CEST)
A kateóriafa legyen szétágazó, ha értelmes, csak a duplakategorizálást kell elkerülni, amikor egy szülő-felmenő kategóriába is beletennénk egy cikket vagy kategóriát. Hidaspal vita 2014. augusztus 4., 20:04 (CEST)
Ok. Ha elkészültem, úgyis látni fogod (gondolom a figyelőlistádon van) és kifundáljuk. ;o) Fauvirt vita 2014. augusztus 4., 20:16 (CEST)
Beletettem a Kategória:Élelmiszeriparba, ott van a malomipar és a méhészet is, stb. tehát gond nélkül odavaló. A fenti diskurzus idején úgy el voltam az egyéb kategorizálásokkal, ellenőrzésekkel, hogy már nem mertem huszadik ablakot is nyitni a keveredés veszélye miatt. Te is betehetted volna. Hidaspal vita 2014. augusztus 7., 18:55 (CEST)
- Szuper! És bocs, én meg azért nem mertem belenyúlni, hogy nehogy megbolygassak valami folyamatot... a lényeg, hogy megvan. Remélem nemsokára én is rendbe tudom szedni a szócikket és közszemlére merem bocsátani. ;o) Fauvirt vita 2014. augusztus 7., 22:06 (CEST)
Szia! Most nézem csak, hogy a Borászatot beletetted a szesziparba, de az a finomított és ipari szesz előállítással foglalkozik, a , miközben a boripar (akárcsak a húsipar, tejipar, tartósítóipar, malomipar, sütőipar, cukor- és édesipar, növényolajipar, söripar, ásványvíz és üdítőital gyártás, dohányipar egy-)egy külön iparág az élelmiszeriparon belül.... ebből is látszik (meg aztán a szócikkcímből is), hogy a "szeszes italok" megtévesztő kategória, ahogy Téged is megtévesztett (legalábbis gondolom ez indokolhatja a bor szesszé való avanzsálását)! Helyesen "alkoholos italok"-nak (vagy inkább "alkohol tartalmú italok"-nak) kéne lennie, aminek bizonyos alkategóriái (a párlatok, vagy párlat hozzáadással készült alkoholos italok) tartoznak bele a "szeszipar"-ba. Tudom, hogy múltkor azt mondtad, nyugodtan nyúljak bele, de nem szeretnék megbeszélés nélkül kategóriákat változtatni... Fauvirt vita 2014. augusztus 30., 15:08 (CEST)
Igen, még akkor tettem be, amikor a Borászat és a Borkészítés nem volt elválasztva, másrészt az Élelmiszeripar cikket néztem, és ott nem volt külön felsorolva. Bele kell akkor a cikkbe is tenni a boripart, meg ami hiányzik. Viszont a borászat az angol wiki alapján az Kategória:Élelmiszertudományba való lenne és a borkészítés a boriparba. A Kategória:Szeszes italok már létezett, de akkor nevezzük át. Hidaspal vita 2014. augusztus 30., 17:12 (CEST)
- - Italok: sz.tem a "Kategória:Alkoholtartalmú italok" (most látom csak, hogy egybe írandó...? Alkoholt tartalmazó? hogy legyen) lehetne tehát a "K:Italok" alatt.
- - (azt nem értem, hogy az elválasztásnak mi a köze a szeszipar-hoz) Igen, van ez a más beosztás (de Magyarországon nincs külön élelmiszertudomány, mint olyan)... a kertészeti egyetemen is a borászati tanszék most már a szőlészetivel együtt tartozik az élelmiszeripari karhoz (míg a kertészeti karon van borkereskedelmi szak)... ez azért van, mert a bortermelő országokban a szőlő és a bor egy termelési kör (szőlészet és borászat), míg ipari tevékenységnek inkább a palackozást (egyes felfogások szerint a házasítást is, vagy átvitt értelemben a szövetkezeti borászkodást, illetve a tovább-feldolgozást) tartják. Ezért is vagyok bajban a különböző fogalmaknál, mert itthon ezek nincsenek igazából jól elkülönítve (nem csak ezen a területen). Fauvirt vita 2014. augusztus 30., 18:05 (CEST)
Nem tudom én sem, ha találsz valamit, szervezd át. Nyiss egy vitát a lap vitalapján, hogy mit akarsz csinálni, ha senki sem válaszol, akkor a hallgatás beleegyezés. Hidaspal vita 2014. augusztus 30., 18:35 (CEST)
A kategorizálás nem egy és nem két ember ügye – az ilyen kérdéseket jobb lenne a Wikipédia:Kategóriajavaslatok oldalon szélesebb körben megbeszélni. --Hkoala 2014. augusztus 30., 18:41 (CEST)
Vagy inkább ott. Hidaspal vita 2014. augusztus 30., 18:45 (CEST)
A gugli talált néhány élelmiszertudománnyal kapcsolatos cikket. Ezt a megbeszélést egyébként egy az egyben át kellene másolni a kategóriajavaslatok oldalra, mert ott akár nagyobb, rendszer- (kategóriafa) méretű rendezést is meg lehetne beszélni. --Burumbátor Mondd, mit tehetnék érted? 2014. augusztus 30., 19:49 (CEST)
Igenis, intézkedem, csak egy kicsit nem voltam itt... remélem nem az lesz belőle, mint az Irodalom kategóriáival.... Fauvirt vita 2014. augusztus 30., 20:21 (CEST)
Az irodalom kategória régi, fájó pontja a magyar wikinek. Sem a műnemek, az irodalmi formák, gyakorlatilag semmi nincs megfelelően kezelve. Én csak azt ajánlottam, hogy nézzék meg azt a cikket (Líra (műnem)), esetleg ad egy-két gondolatot a kategorizáláshoz. --Burumbátor Mondd, mit tehetnék érted? 2014. augusztus 30., 22:36 (CEST)
Vízkerék hatásfoka
[szerkesztés]Szia!
Kicsit utánanéztem, és 70% tényleg lehet. misibacsi*üzenet 2014. augusztus 4., 20:06 (CEST)
Jó, nem arról van szó, csak ezt referálni kellene, mert különben a végtelenségig folytatódik a javítgatás. Hidaspal vita 2014. augusztus 4., 20:22 (CEST)
ábrák számozása
[szerkesztés]Szia,
semmi gond, számomra az volt a természetes, hogy terjedelmesebb cikkben, könyvben számozódnak az ábrák. Ezentúl elhagyom az ábrák számozását és leveszem a kondenzátor cikkből is, ha még nem tették volna meg.
Üdvözlettel: --efendi vita 2014. augusztus 13., 12:43 (CEST)
OK, köszi, bár mindenkivel így lehetne tárgyalni. Amikor valami problémát találok, és szólni kell érte, már görcs áll a gyomromba. Kösz mégegyszer. Ezentúl egy picit kisebb lesz a görcs. Hidaspal vita 2014. augusztus 13., 17:05 (CEST)
vallási szövegek
[szerkesztés]Szia! A Kategória:Vallási szövegek tetején ez a meghatározás áll: "Itt a különböző vallások szent könyvei találhatóak, mint szövegek. A teológiai, vallásbölcseleti és ezoterikus műveket lásd a Szövegek kategóriában." Ennek a definíciónak a Biblia megfelel, az Institutio nem. --Hkoala 2014. augusztus 14., 19:29 (CEST)
- Miért nem? A lényeges különbség az, hogy egy könyvpéldányról, vagy egy szellemi alkotásról van-e szó. Az Institutio számos kiadását sorolja a szöveg, hogyan alakult ki. Ahogy a Bibliának is számos kiadása van, de akár egy Biblia-fordításnak is lehet. A Károli-biblia esetén a cikk kifejezetten a vizsolyi Bibliáról szól, ezért könyv, ha a Károli-fordításról szólna, akkor szöveg lenne. A határt néha esetleg nehéz meghúzni, ha egy cikket sikerül úgy megírni. Hidaspal vita 2014. augusztus 14., 22:26 (CEST)
Az angol "Christian texts" kategóriában viszont együtt szerepel a Biblia és az Institutio, ott más a kritérium: "This category is for primary sources. Texts consisting of commentary and analysis of these should be placed in Category:Books about Christianity. For individual manuscripts of these texts, use Category:Christian manuscripts or a category therein." (az angol és magyar kategória nincsenek is összekötve, esetleg éppen ezért.) --Hkoala 2014. augusztus 14., 19:34 (CEST)
Sok kategóriának nincs párhuzama. Viszont csak a tetején kellett ennyire megkülönböztetni a dolgokat. A baj ugye a könyv szó kétértelműsége, ami jelenthet adathordozót is és szellemi alkotást is, kategóriának viszont csak az egyikre használható. A kategóriafa alján már szellemi alkotást jelent (tudományos könyv, gyermek- és ifjúsági könyv). Másokkal is tanácskoztam már erről, és ez látszott célszerűnek. Látszik, hogy az angol wiki sem tudott penge megoldást találni, mert ha nála a szöveg az eredeti alkotás, akkor minden mai könyvet, amely egy író eredeti alkotása, szövegnek kellene hívnia. Hidaspal vita 2014. augusztus 14., 22:26 (CEST)
A kategórianevekkel sokat szenvedtem, az nehéz, vitatható szerintem is. A tartalmuk szerintem könnyen eldönthető. Hidaspal vita 2014. augusztus 14., 22:28 (CEST)
Értem a te szempontodat: szöveg vs könyv; most próbáld meg te is megérteni az én gondomat: az Institutio nem szent szöveg. Szent a Biblia, az Institutio az ennek egy értelmezése. A Keresztény vallási szövegek a Vallási szövegek alkategóriája, ahol viszont a definícióban benne van a szent szó. Hkoala 2014. augusztus 18., 20:53 (CEST)
OK, a „szent”-et is én írtam bele a magyarázatba . Akkor találjunk ki valami jobb magyarázatot. Én passz, ha érted, esetleg kérdezzünk meg többeket a kocsmafalon. Rád bízom, megkérlek. Hidaspal vita 2014. augusztus 18., 21:06 (CEST)
Megpróbálnám átfogalmazni a magarázó szöveget, de közben egyéb bajok is vannak:
- "A teológiai, vallásbölcseleti és ezoterikus műveket lásd a Szövegek kategóriában" - közben a Szövegek kategória tetején van egy sablon, ami arra figyelmeztet, hogy oda ne tegyünk semmit, használjuk az alkategóriákat
- Nem semmit, hanem csináljunk alkategóriát. Hidaspal vita 2014. augusztus 18., 22:39 (CEST)
- Az általad elképzelt felosztással teljesen keresztbe áll a Vallási témájú könyvek kategória, ami a Vallási szövegek alkategóriája. Ide mi kerülne? Hkoala 2014. augusztus 18., 22:01 (CEST)
- Igen, ez az ütközőpint a könyv mint adathordozó, a kategóriafa tetején, és a könyv, mint minden, ami a mai népek gondolnak, ami tulajdonképpen szzellemi alkotás, sokszor kiadható. Ide a könyvnyomtatás óta kiadott szzellemi műveket kell tenni. Lehet vallástörténész munkája, vagy egy újságíró elmélkedése a vallásról, vagy akármi. Hidaspal vita 2014. augusztus 18., 22:39 (CEST)
Többszörös kategorizálás
[szerkesztés]Szia.
Köszönöm, javítani fogom.
Üdvözlettel:
--g-moll 2014. augusztus 18., 07:46 (CEST)
Kunok cikk
[szerkesztés]Ne légy konok kis kun! Kedves Hidas Palika, lehet hogy kun vagy vagy valamelyik felmenőd kunságban lakik és elfogult vagy, ami esetedben még a történelmi realitásokat is felülírja. Ez azonban még így sem indok arra hogy tökéletes hivatkozásokkal alátámasztott szövegekbe beletörölj! A történelemtudomány szerint kunok már nem nagyon élnek, illetve apró kisebbség voltak a török kiűzése után a kunságban. A kun egy modern identitás, amit anno anyagi jogi gazdasági érdekekből hívtak életre a sokfelől bevándorolt helyiek.
Itt a bizonyíték hogy szinte nincsenek már "ősi kun" leszármazottak a kunságban , és ha van is talán pár az nagyon kevés lehet: Művelődj olvass kis konok!
– 84.1.188.124 üzenőlapja 2014. augusztus 18., 08:34 (CEST) (A hozzászóló azonosítóját és a megjegyzés időbélyegét egy másik szerkesztő pótolta. Lásd: Wikipédia:Aláírás)
A hangnem téged minősít, a wikipédia nem szanatórium. Hidaspal vita 2014. augusztus 18., 11:03 (CEST)
Lásd ehhez: Vita:Kunok, Szerkesztővita:Thumbsder. Hidaspal vita 2014. augusztus 18., 13:49 (CEST)
Mit mondanak a történészek etnográfus kutatók a kunságon élő mai emberekről. Kik is ma ők valójában?
[szerkesztés]Meg kellene említeni a kunos cikkben a román szerb etnikumot is. Jelentős lehet, mert a kunsági emberek kinézetre is erősen hajaznak ezekre a népekre, amit a történészek is megerősítenek. Mit gondolsz?
– 84.1.188.124 üzenőlapja 2014. augusztus 18., 20:29 (CEST) (A hozzászóló azonosítóját és a megjegyzés időbélyegét egy másik szerkesztő pótolta. Lásd: Wikipédia:Aláírás)
Először is azt, hogy alá kellene írni, másodszor azt, hogy a gyűlölködéssel semmire sem lehet menni. Hidaspal vita 2014. augusztus 18., 20:48 (CEST)
A továbbiakban természetesen azt, hogy egy enciklopédiának a tényszerű, érzelemmentesen feltárt dolgokat kell tartalmaznia. Vélemyényem van sokmindenről, hiszen van hozzá műveltségem. A kunok „román” kinézetének nyilván van köze ahhoz, hogy a mai román nép valószínűleg egy romanizált balkáni trák-illír-stb. nép utóda kun uralkodó osztállyal. Ők a tatárjárás után találtak úgy egymásra, ahogy mondjuk a bolgár-törökök korábban kelet-balkáni szlávokra. Ez így tűnik igaznak, de igazolni kell. A magyarokról például azt gondolom, hogy a háromezer évvel ezelőtti ugor népesség fokozatosan kicserélődött a nyelv alatt. Először törökös lett, majd mára szláv-germános. Én pédául negyed szlovák vagyok, háromnegyed jászsági nem jász. Ebben lehet sok honfoglaló, meg ki tudja mi. Bár jász-kun is, mert azok között is voltak szőkék, mint apám, bár én már csak őszen láttam 10 éves koromban. Én is szőke voltam, de valószínűleg nem sárga kun, lehet, hogy valami alán beütés, mindenesetre apám nem tartozott az orrukat felhűzó jászok közé, mert nem volt az. Én egy igazi keverék magyar vagyok. Mindez viszont nem számít, a cikkbe csak az írható bele, ami komoly tudományos forrásban megjelent. Sokat szenvedtem korábban a „turániakkal”, most jönnek a „finnugrászok”. Én hol ezt kapom, hol azt. Hidaspal vita 2014. augusztus 18., 20:48 (CEST)
Az egyik betű el lett tévesztve?
[szerkesztés]Kérem, te támogassátok-ot írtál a kocsmafalon, ha jól sejtem, Kérem, ne támogassátok helyett. Egy pillanatra meg is lepődtem. Apród vita 2014. augusztus 18., 12:18 (CEST)
Két helyre is betettem, a másodikra copy-paste-tel. Hidaspal vita 2014. augusztus 18., 13:44 (CEST)
Becsúszott egy d betű Hidas és pal (admin) közé, mivel Wikipédia:Javaslat tisztségviselők megválasztására/Hidaspal (admin) lett Wikipédia:Javaslat tisztségviselők megválasztására/Hidaspal (admin) helyett. Persze, ha nagyobb lenne a gond a lapcserével, mint amennyit az az egy betű ér, akkor felőlem maradhat, csak azért szóltam, mert nem tudtam eldönteni, észrevetted-e. Szép napot! Apród vita 2014. augusztus 19., 00:19 (CEST)
Még ez is, mutatja, mennyire nem vagyok tökéletes. Amúgy tényleg ócskán gépelek, csak azért jut át belőle ennyire nem túl sok, mert két-háromszor is átnézem. Mindegy, most már maradjon. Tényleg fekete alapon szürke a klaviatúrám, a határait sem látom a billentyűknek jól. Hidaspal vita 2014. augusztus 19., 14:00 (CEST)
Hol a gyűlölködés
[szerkesztés]Szia! A vitalapot is láttam (pótoltam is a hiányzó aláírásokat), meg a vita más részeit máshol szintén, de nem erről beszélek. Te a szócikkben való törlést indokoltad így: „Ilyen gyűlölködő hangnemnek nincs helye a wikipédián. Ha kell kun is vagyok, zsidó is vagyok, cigány is vagyok, piréz is vagyok.” Amit a visszavonás indoklásában leírtam („Többször elolvastam, gyűlölködő hangnemnek nyoma sincs, forrás viszont van. Vitatni persze lehet, de hol a forrás?”) az értelemszerűen a szócikkből törölt szövegre vonatkozik, és továbbra is fenntartom. --Puskás Zoli vita 2014. augusztus 19., 20:18 (CEST)
Még egy megjegyzés. A Thumbsder vitalapján elhelyezett figyelmeztetésben ezt írod: „Az sem megengedett, hogy egy referált tartalom helyett a saját véleményed írd be, mintha a referált forrásból jönne. Ez hamisítás, és mivel nem tévedés, hanem szándékos, ezért vandalizmus.” Elolvastam a hivatkozott cikket, és az az általad törölt szövegrész jelentős részét alátámasztja. Az egyéb forrásként megjelölt művekhez nincs hozzáférésem, de ezek alapján nincs okom kételkedni a jóhiszemű felhasználásukban. --Puskás Zoli vita 2014. augusztus 19., 20:37 (CEST)
Igen, a tartalmat tekintve igazad van. Sajnos nem tudtam elvonatkoztatni a vitalapi belépőtől. Hidaspal vita 2014. augusztus 19., 21:11 (CEST)
CC-BY-SA versus CC-NC-SA
[szerkesztés]Szia, láttam, hogy Tomcsi80 vitalapján beszélgettetek arról, hogy a www.starwarsmedia.hu/news.php honlap tartalmának mi a licencelése és ilyen téren a mik vonatkoznak a felhasználással kapcsolatban. Az a helyzet, hogy alul az olvasható, hogy a lap CC-NC-SA licenc alatt van, ami a Wikipédia szempontjából nem szabad licenc és nem kompatibilis a Wikipédia (és társprojektjei) által használt CC-BY-SA licenccel. Írja is alul kiegészítő szövegben, hogy megkötésekkel lehet használni.
Tudnék Neked kompatibilitási táblázatot, meg kilométeres léírást linkelni a licencekről, de sokkal egyszerűbben elmagyarázom inkább és érteni fogod a különbséget: ami kriksz-kraksz betűhalmaznak tűnhet egy kívülálló számára a licenc rövidítésében, az gyakorlatilag a lényege a licencnek. Tehát: CC-NC-SA -> CC=Creative Commons ; NC=Non Commercial (Ne add el!, tehát nem kereskedelmi, ez nem megfelelő a Wikipédia számára) ; SA=Share Alike (Így add tovább! Ha feldolgozod, átalakítod vagy gyűjteményes művet hozol létre a műből akkor a létrejött művet ugyanazon licencfeltételek mellett kell terjesztened mint az eredetit. Tehát ide feltöltve semmiképpen sem kerülhet CC-BY-SA alá, mivel ez is megkötés). A CC-BY-SA licenc nem tartalmazza a nem-kereskedelmi megkötést, tehát az ilyen tartalom kereskedelmi célokra is felhasználható.
Röviden: a starwarsmedia.hu CC-NC-SA licenc alatt van, így nem vehető át változtatás nélkül a tartalom, az ilyen másolmány cikkek jogsértőek.
Mivel nem követtem a problémakört, csak ezt a vitátokat láttam, ezért most nem tudom, hogy milyen cikkek lehetnek érintettek, de azt látom, hogy Tomcsi80 több tucat új cikket vitt fel, ezekből a másolmányokat mindenképpen ki kellene szűrni. --PallertiRabbit Hole 2014. augusztus 20., 16:30 (CEST)
Köszi szépen a magyarázatot a rövidítésekről. Nagyon ravasz dolgok ezek a jogi dolgok. Akkor viszont az első gondolatom volt igaz, hogy jogsértő, mert akkor bizony mind az. Sajnos nyilván már többszáz cikket feltett. Megnézem megint, megkeresem őket, mert elmenekültem, levettem őket a figyelőlistámról. Hidaspal vita 2014. augusztus 20., 16:42 (CEST)
Egy Barnstar Neked
[szerkesztés]Köszönöm szépen, áttettem a szerkesztői lapomra a díjak közé. Hidaspal vita 2014. augusztus 21., 20:42 (CEST)
Biorégiók és ökorégiók szerinti élővilágkategóriák
[szerkesztés]Szia! Még nem igen hiszem, hogy beszéltünk volna, na de sebaj, most elkezdem. Azért kereslek fel, mivel nagyon hasznosnak gondolom a javaslatodat, és én folyton állatokkal foglalkozok a wikipédián, ezért hasznát is venném. írtam a kategóriajavaslatokhoz is, de láttam, hogy semmi visszajelzés, vagy mozgás azóta se volt, csak támogatták, és mintha el is tűnt volna a dolog. Én nagyon szívesen segítenék, hogy ezt a dolgot meg is valósítsuk, mert szerintem is szükség van rá. Az biztos, hogy így nehezebb lesz a kategorizálás, de meg lehet tanulni. Várom válaszod --Patko erika vita 2014. augusztus 27., 08:50 (CEST)
Köszi, hogy írtál. Más dolgok egy kicsit lekötöttek, de nem felejtettem el. Rögtön írok a kocsmafalra. Hidaspal vita 2014. augusztus 27., 11:51 (CEST)
Szia! Látom hogy eléggé elfoglalt vagy, de akkor jó lenne ha megtudnád mondani, hogy legelőször is mivel foglalkozzak, hogy haladjunk a kategorizálással :) --Patko erika vita 2014. augusztus 29., 15:34 (CEST)
Szia! Te vagy az én menedékem. Nem akarok és tudok mindent megmondani, de szerintem minden lehetőségre kell egy példát felállítani, nekde tehát arra, amire a legnagyobb az „affinitásod”. Miután te az eredeti javaslomat támogattad, az oroszlánt kellene új kategóriákkal ellátni, ahogy írtam, másodszor javítva. Lehet, hogy lesz rossz kategória, de majd én tartom a hátam. Ha valami nem világos, kérdezd meg nyugodtan de legyél bátor. A jövő héttől én is jobban ráérek jó pár évig. Meglévő kategóriát ne törölj. Nem is tudod, mennyire örülök neked. Hidaspal vita 2014. augusztus 29., 15:47 (CEST)
Rendben. Be is tettem az új kategóriákat az oroszlán laphoz, most megcsinálom őket. Hogy milyen alkategóriáik lesznek, az a nagy kérdés, mert egy-egy szülőkategória széles területet foglal magába. Vagy inkább hogy térképen pontosítva legyen, hogy mely ez a terület. Mondjuk én már nagyjából átlátom a felosztásod. --Patko erika vita 2014. augusztus 29., 16:20 (CEST)
Szia! Lenne egy két kategória javaslatom még az afrotropikus ökozónára, mint például mondjuk Kategória:Madagaszkár és a környező szigetek emlősei és ezt fel lehet bontani arra, hogy Kategória:A madagaszkári erdő emlősei ami magába foglalja madagaszkár legnagyobb részét úgy az esőerdőt mint a lombhullatót. Valamint Kategória:A madagaszkári sivatag emlősei ami pedig a déli sivatagot foglalja magába. És ha netalán szükség lenne rá, akkor külön egy kategória a szigetcsoportnak, de ez még elválik. Akkor még az arab-félszigeten lévő területet az angol wiki Dél-Arab erdőségnek nevezi, de ott tudtommal sivatag van minden fele azon a területen ami bele tartozik ezen a térképen is, maximum a keleti részében van egy kis szavanna, bozótos terület ahogy ezen a térképen is mutatja. Én inkább Kategória:A dél-arabi sivatag emlősei kategóriának nevezném, de várom a te véleményed is. -Patko erika vita 2014. augusztus 31., 00:52 (CEST)
Igen, Madagaszkár elkülönül, és Dél-Arábia is, és afrotropikus. Jó, ahogy írod, szerintem. Valahol Dél-Jemenben vagy Ománban van egy parányi trópusi erdő a tengerpart közelében a mikroklímának köszönhetően. Hidaspal vita 2014. augusztus 31., 01:00 (CEST)
Nem tudom hogy evvel az egésszel hova menjünk hogy más is lássa, mert a kategóriajavaslatokból már talán kiesik, menjünk át a az állatok-mühelyéhez? Talán másnak a véleményére is szükség lenne, hogy egységes jó megoldás szülessen. -Patko erika vita 2014. augusztus 31., 01:13 (CEST)
Igen, a műhelyben kellene folytatni, a kocsmafalon a támogatást megkaptuk, a részletek valóban műhelymunka. Innen is átmásolhatnád szerintem legalább egy részét, vagy egy összefoglalót írhatnál. Hidaspal vita 2014. augusztus 31., 01:24 (CEST)
Felkerült a műhelybe a dolog, remélem csatlakoznak hozzá többen is. --Patko erika vita 2014. augusztus 31., 01:49 (CEST)
adminválasztás
[szerkesztés]Szia, köszönöm, hogy támogattál! :) --Pagony foxhole 2014. augusztus 28., 11:04 (CEST)
Szia, nincs mit, nem hittem, hogy ez lesz az egészből, szavazatomat most is támogatom. Úgy tűnik, mi nem veszekedtünk. Én viszont csodálkozom egy kicsit azon, mekkora velem szemben az ellenállás az adminok részéről. Bár valaki ezt megmondta előre. Olyanokat kapok, hogy túl szigorú vagyok, meg nem elég szigorú, egyszerre. Nemigen értem a frontokat, valahogy keresztben vannak. Rám szavaztak olyanok, akikkel tényleg smirgli voltam, meg ezek közül ellenem is. Volt közöttük olyan, aki ennek ellenére rám szavazott, rá számítottam is, és működött a megérzésem. Volt, akit kevésbé ismertem, és nagyon kellemes meglepetést okozott, de csak azért, mert nem ismertem. Sajnos azt látom, hogy van valami az adminellenes hangulatban, de csak most. Nem tudom, mit lehetne tenni. Ellened olyanok sem szavaztak, akik engem támogattak. Nyilván van oka, ahogy az engem nem támogató szavazatoknak is. De szerintem sok a félreértés. Majd még mondok többet, ha én is lezárultam (kampec dolores). Addig csak annyit, nem tudom, hogy én a jövőben mennyire leszek szigorú, de te legyél az, mert az a helyes. Ha én nem leszek az, akkor csak feladtam, amit másnál nem támogatok. Vannak szabályok, ajánlások, amelyeket mindenkinek be kell tartani. Az igaz, hogy túlszabályozni nem szabad a dolgokat, de akkor ezeknek a szabályokból világosnak kell lennie. Mindegy, ahogy a dolog kinéz, nemadminként az ember sokkal kellemetlenebb tud lenni e téren. Úghogy ne add fel, a wikipédia az első. Hidaspal vita 2014. augusztus 28., 15:39 (CEST)
sérült xls/doc file
[szerkesztés]Hi.
You reverted some of my changes ([5] [6]) with comments "sérült xls file" and "sérült doc file". Are you sure that the files are broken? Google Docs displays them with no problem: [7] [8]
– Rotlink üzenőlapja 2014. szeptember 3., 00:01 (CEST) (A hozzászóló azonosítóját és a megjegyzés időbélyegét egy másik szerkesztő pótolta. Lásd: Wikipédia:Aláírás)
Hi, it's interesting, now they work me too. I shall revert my reverting. Probably there was a problem with some web.archive.org servers, cause I check lots of your changes, and most of them works, thanks for it. Sometimes they stop downloading, while the previous and next changes work. That is why I thought it was a permanent problem. In the meantime we created a template named [[{{{1}}} eredeti link]], so I shall put the original link back into it without reverting the changes, since they might be temporarily unavailable. Hidaspal vita 2014. szeptember 3., 00:40 (CEST)
Still not working: [9], [10], [11], [12], [13],
... Hidaspal vita 2014. szeptember 3., 01:03 (CEST)
Ordo equester
[szerkesztés]Kedves Szerkesztőtárs! Szerkesztésed nyomán észrevettem, hogy létezik egy Ordo equester és egy Lovagi rend az ókori Rómában szócikk amelyeknek hasonló a témája. Utóbbit tartom jónak, előbbi inkább csak redirnek volna jó. Nem szívesen jelölök semmit törlésre, ezért csak felhívom a figyelmedet. Üdvözlettel: Sepultura vita 2014. szeptember 3., 18:14 (CEST)
Az ilyesmit nem is törlésre, hanem bedolgozásra kell jelölni. Sablon:Bedolgozandó Az általad jónak tartott cikk nem beszél a királyság idejéről. Az eredeti forrást felhasználva megcsinálom a bedolgozást és az átirányítást. Hidaspal vita 2014. szeptember 3., 18:30 (CEST)
Már a lovagrend egybeírva sem jó, mivel nagyban különbözik a középkori lovagrendektől, amelyek inkább katonai szervezetekre hasonlítottak. A római lovagi rend viszont társadalmi réteg volt hasonlóképpen a rendi társadalmak rendjeihez. Csak ennyi. Sepultura vita 2014. szeptember 3., 19:26 (CEST)
Így is jó, úgy is jó, a kezemben lévő Római társadalomtörténet használja egyben is. Mint a konyhaasztal vagy a konyhai asztal. Hidaspal vita 2014. szeptember 3., 20:02 (CEST)
Nekem azért sokkal szimpatikusabb a vajas kifli–vajaskifli példa, miszerint mind a kettő vajas is meg kifli is, de az egyiket a pék vajazza a másikat meg mi. Ebből kiindulva, ha valamiket meg tudunk különböztetni a helyesírás szabályait figyelembe véve, akkor azt tegyük meg. Azt akarom ezzel mondani, természetesen a templomos lovagrend az egy lovagi rend, de a papi rend az nem szokott paprend lenni ahogy a nemesi rendet sem mondjuk vagy írjuk nemesrendnek. Mondhatnám még a harmadik rendet is amely messze nem azonos fogalom a harmadrendűséggel pedig utóbbinak nem sok köze van a harmadrészhez annál inkább a besoroláshoz. Mindezekkel azt akartam leírni, amennyiben hasonló fogalmakhoz egy fajta (nem egyfajta) írásmódot társítunk az segíteni fogja azt a célunkat, hogy megértessük a gondolatainkat, ellenkező esetben hiába írunk le valamit helyesen, azzal – főleg a témában járatlanoknál (olyanoknál mint én) – zavart okozhatunk. Remélem nem voltam terhedre ezzel a véleményemmel. Sepultura vita 2014. szeptember 4., 08:46 (CEST)
A papi rend – paprend idevágó példa. Egyszerűen szokás kérdése is. Azt ne rajtam kérd számon, ha a történeti szakirodalomnak van egy szójárása. A wikipédia pedig harmadlagos forrás. Hidaspal vita 2014. szeptember 4., 14:38 (CEST)
Redlist
[szerkesztés]Szia!
Bocs, hogy zavarlak, de azért írok, mert valami nem stimmel a redlisttel, a térképek nem jelennek meg rendesen. Csak a rendes világtérkép jelenik meg a fajoknál, de az elterjedési térkép nem. Megnéznéd kérlek, hogy neked is ugyanígy működik-e. Mert így nem tudom folytatni a fajok kategorizálást. Ezenkívül még írtam a műhely vitalapjára is felmerült problémával kapcsolatba. - Patko erika vita 2014. szeptember 22., 12:16 (CEST)
- Pont most sikerült orvosolják a problémát Mondjuk már vagy 3-4 napja nem működött. - Patko erika vita 2014. szeptember 22., 12:23 (CEST)
Újra vagyok, a műhelyben válaszoltam a másik, még élő kérdésedre. A múlt héten nyakamba szakadt egy sürgős munka a munkahelyemen, de már vagyok. Hidaspal vita 2014. szeptember 22., 13:21 (CEST)
Pápák.
[szerkesztés]Esetleg részt tudnál venni az értékelésében? Köszönöm: Wikipédia:Javaslatok kiemelt szócikkekre/Római pápák listája (másodszor) 12akd vita 2014. szeptember 27., 21:49 (CEST)
Közben úgy látom, ez megoldódott, nagyon elfoglalt 1-2 hetem volt. Hidaspal vita 2014. október 3., 17:17 (CEST)
Léprigó
[szerkesztés]Szia Hidaspal!
A léprigó és a jaguár című szócikkekben betudod tenni a megfelelő, új kategóriákat, az ország kategóriák helyett? Hozzád lettem küldve, azért bizgetlek Üdv. DenesFeri vita 2014. október 3., 11:25 (CEST)
OK, a műhelyvitában nyitok mindkettőnek egy-egy szakaszt és megpróbálom levezetni. Hidaspal vita 2014. október 3., 15:26 (CEST)
Kész a kategóriaszükséglet, lásd: Wikipédia-vita:Állatok műhelye#Léprigó és Wikipédia-vita:Állatok műhelye#Jaguár. Most meglátjuk, lesz-e komment, ha mehet, akkor megcsinálom konkrétan is, de más is megcsinálhatja. Hidaspal vita 2014. október 3., 17:15 (CEST)
Kapi vitalapja
[szerkesztés]Kedves Hidas Pál!
Nem ezt akartad írni a {{sl:segély}} helyett a Kapi vitalapján: {{segély}}
(?)? Apród vita 2014. október 6., 02:19 (CEST)
De, azt hiszem. Amit írtam kettősponttal véletlenül, az mit csinál? Hidaspal vita 2014. október 6., 07:58 (CEST)
Ül és várta, hogy kijavítsák másra . Egyébként véletlenül jöttem rá, hogy mi a megoldás, mert emlékeztem arra, hogy a függőleges választóvonal is a wikipédia mágikus varázsjelei közé tartozik. Apród vita 2014. október 6., 17:40 (CEST)
Sobibóri koncentrációs tábor
[szerkesztés]Kedves Hidaspal!
Szerintem nem volt jó ötlet ellenőrzötté tenni a Sobibóri koncentrációs tábor lapot, egyrészt mivel a Metapedia másolata, másrészt pedig könnyebb újat írni, mint ezt javítgatni. (Ezeket – bár annak érthető – nem bántásként mondom!) Próbálgattam átírogatni, de szívem szerint szinte semmit nem hagynék meg a cikkből a bevezetőt leszámítva, mivel (a részletek kivétele után) gyakorlatilag csak forrás nélküli idézetekből és ugyancsak forrás nélküli főszövegből állnak. TMB-t lenne jó indítani, mivel a szövege nem enciklopédia-szerű, források nélküli, és ami a legfontosabb, a szó szerinti másolata Metapedia "Sobibor" szócikkének. Egy másik lehetőség, hogy a bevezetőt bennhagyjuk, csonkká tesszük (ezt támogatnám). (A TMB azért nem reális, mert túl fontos témáról van szó.) Most, hogy a nagymonológomat befejeztem, mit gondolsz, mi a teendő? Üdvözlettel: Halász János üzenet 2014. október 6., 20:03 (CEST)
Az ellenőrzötté tevés nem jelenti azt, hogy mindaz, amit leírsz, ne lehetne megtenni. Törlés esetén a cikket újra létrehozza valaki. Megbízható források alapján kell a tartalmát megírni. Láthatöd, hogy elég sokat pucoltam rajta. Az ellenőrzötté tevés azt jelenti, hogy bekerül a normál szerkesztői körforgásba a cikk, egyébként pedig foglalja a címet akár évekig. Egészítsd ki, írd át, stb. Hidaspal vita 2014. október 6., 22:54 (CEST)
Akoska0624
[szerkesztés]Nagyon béketűrő vagy. Miért nem kértél rá egy blokkot? Kisbiceboca vita 2014. október 15., 08:04 (CEST)
Jó hallani . Szerencsére nem folytatta. A nyáron kértem, hasonló esetben. Igaz, én úgy gondoltam, hogy az ugor-török háboban egyik oldalról sem szabad az ilyet megengedni, de mások erről féloldalasan gondolkodnak, sajnos. Én viszont a szigorú tudományosság alapján állok, ami mondjuk tényleg nem engedi az indulatot. Hidaspal vita 2014. október 16., 18:09 (CEST)
Szlavón bánság
[szerkesztés]Tartalmát áttettem ide: Vita:Szlavón bánság#Középkor és szlavón királyság. Arról szól, nem rólam. Ne robbantusuk fel a vitalapomat. Hidaspal vita 2014. október 24., 21:36 (CEST)
- Ok, de szerintem megbeszéltünk mindent, és Te kezdted az én vitalapomon írni, én csak folytattam a tieden, én nem mentem volna hozzád, ha Te sem jössz hozzám a problémával.Peadar vita 2014. október 24., 21:40 (CEST)
Az egy értesítés volt, hogy kapj egy, azaz egy piros üzenetet, de most már egyfolytában villog a képernyőm. Hidaspal vita 2014. október 24., 21:44 (CEST)
- Erről nem tehetek, én sem szeretek üziket kapni, külön értesítés meg felesleges, mert észreveszem, ha módosítottak a cikken.Peadar vita 2014. október 24., 22:01 (CEST)
Jól van, akkor zaklass. Hidaspal vita 2014. október 24., 22:05 (CEST)
A csúnya bácsik mindig módosítják a cikkeket. Hidaspal vita 2014. október 24., 22:07 (CEST)
- Akkor magadban beszélsz? :) Látom, kieresztetted haragod. :)Peadar vita 2014. október 24., 22:19 (CEST)
Ja, a Laszkarinák és társaik átnevezése okozta zöld foltokat neked kell kékre festened, mert én nem fogom. Amiket én nevezek át, ott szoktam utána takarítani.Peadar vita 2014. október 24., 22:22 (CEST)
Ugyan, szívesen csinálom, én a wikipédia szolgáinak szolgája vagyok. Nem kell megköszönni. Hidaspal vita 2014. október 24., 22:43 (CEST)
A fáradhatatlan szerkesztő
[szerkesztés]Hogy nem fáradsz el soha? :) Halász János üzenet 2014. október 25., 01:48 (CEST)
Valahogy ez a kategorizálás olyan, mint egy ütemes zene. Egyébként éjjeli típus vagyok, nappal inkább alszom. Hidaspal vita 2014. október 25., 01:51 (CEST)
- Hallom megint a zenét Halász János üzenet 2014. október 27., 01:27 (CET)
Nem is vettem észre, hogy elment az idő. Hidaspal vita 2014. október 27., 01:29 (CET)
- Ez a Wikipédia átka Halász János üzenet 2014. október 27., 01:31 (CET)
Köszönet
[szerkesztés]Köszönöm a támogatásodat. Apród vita 2014. október 27., 23:55 (CET)
Kategória:Hármascsillagok
[szerkesztés]Szia!
Ilyen fogalom létezik?? Kételkedem benne. "Többes rendszer" vagy hasonló megnevezéssel már találkoztam. misibacsi*üzenet 2014. október 29., 17:49 (CET)
Van neki interwikije: en:Triple star systems, ahol a kategória magyarázza, hogy különbséget kell tenni:
- „physical triple stars” vagy „triple star systems” vagy „trinary stars” és
- „optical triple stars” vagy „triple stars” között.
Nyilván nem használták a fögalmat addig, amíg megfelelő megfigyelési módszerekkel ilyeneket nem fedeztek fel. A háromtest-probléma egy régen bevett fogalom, ennek a megoldásairől van szó.
A név lehet kérdéses, de ha a en:binary star megfelelője a kettőscsillag, akkor a trinary star-é természetes módon a hármascsillag.
Itt egy űrvilág.hu cikk, amely az mta.hu-n is megjelent. Ezek fizikai hármascsillagok, mint a Sarkcsillag és az Alfa Centauri. Az elte.hu ezen cikke a Rigelt említi, mint hármascsillagot, amely egyébként egy kék szuperóriásból és egy en:spectroscpocic binaryból áll. Be is tettem a Rigelt harmadikként a kategóriába.
A Rigel egyébként olyan, mint a Nap–Föld–Hold rendszer. két kicsi egymás körül kering és együtt keringenek a harmadik sokkal nagyobb körül. Az Alfa Centauri esetén viszonmt két nagy csillag kering egymáshoz közel, a harmadik kicsi pedig távol tőlük.
Hidaspal vita 2014. október 30., 00:16 (CET)
- Kösz a linkeket, elfogadom, hogy van ilyen megnevezés. Mindig tanul az ember. misibacsi*üzenet 2014. október 30., 17:42 (CET)
OK, örülök, hogy ez megoldódott. Hidaspal vita 2014. október 31., 00:42 (CET)
Kategória törlés
[szerkesztés]Szia. Neked írok, mert nem tudom ki, hogy mint van a kategóriatörlésekkel, de a Kategória:Kelet-Kína állatvilága kategóriát alkategóriáival együtt tudnád törölni, mert elnéztem a dolgot, hogy északkelet-kína és nem csak egyszerűen kelet-kína. Köszönöm. - Patko erika vita 2014. november 1., 22:06 (CET)
Adminisztrátor tudja megtenni, rá kell tenni egy „azonnali” sablont. Az a sima, ha te teszed rá, mert ha csak egy ember szerkesztette a kategóriát, és az kéri a törlését, és a kategória üres, akkor simán törlik. Tedd a cikk elejére ezt:
{{azonnali|Elnézett név, megvan a jó helyette.|~~~~}}
Hidaspal vita 2014. november 1., 23:52 (CET)
Oké. Köszi. Patko erika vita 2014. november 2., 11:06 (CET)
Köszönöm a segítségedet!
[szerkesztés]Köszönöm a tegnapi-mai segítséget a Vágvölgy szócikk és a Vágvölgy kategória esetében! Annak idején kértem segítséget a Kategóriajavaslatok oldalon, Vadaro mogorva volt, te és Taz is mondtál Vadaronál barátságosabban javaslatokat, aztán amikor további kérdéseket tettem fel, már senki sem válaszolt a végén, gyakorlatban pedig senki sem mutatott semmit, hogy ezt így meg így kell csinálni, csak végre valahára most te: Wikipédia:Kategóriajavaslatok/Archív27#Vágvölgy és Vág kategória. Apród vita 2014. november 6., 02:20 (CET)
Emlékszem, most megnézve a véhgét, a végén jót kérdeztél, ha még azt is megnéztem, talán azt gondoltam, sínen van a dolog. Azt írtad, hogy „betetted a kategóriába”, ami alatt ezek szerint mást értettél, mint én. A kategóriát meg nem néztem meg ezek szerint. De tegnap jót kuncogtam a dolgom. Jó poén volt. Hidaspal vita 2014. november 6., 08:17 (CET)
Hőmérő - jóváhagyása
[szerkesztés]Szia!
Ezt a változtatást miért hagytad jóvá? Nem szoktunk két pontot tenni a mondat végén. Úgy látom csak ez változott, vagy más is?
https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=H%C5%91m%C3%A9r%C5%91&diff=15290400&oldid=14961986
misibacsi*üzenet 2014. november 6., 18:48 (CET)
Szerintem fordítva néztem a dolgot, mintha törölné az egyik pontot. Biztos a nap végén csináltam, fáradtan. Hidaspal vita 2014. november 7., 02:21 (CET)
Civil
[szerkesztés]Nincs mit. Kérlek nézd meg, hogy a civil társadalom szócikk nem szól-e valóban annak a magyar jogban való megjelenéséről. Köszi, --Burumbátor Mondd, mit tehetnék érted? 2014. november 7., 21:22 (CET)
Főleg arról, de majd kibővítem az NGO-kkal. Egyszer már találtam rá olyan ötpontos amerikai definíciót, amelyet állítólag a legtöbben elfogadnak. Újra megkeresem majd. Hidaspal vita 2014. november 7., 21:24 (CET)
Hans Kammler
[szerkesztés]Kedves Hidaspál!
Ha időd engedi, pillants rá erre az oldalra (Hans Kammler), mostanság fordítgattam a német II. vh alatti mérnök-katonákról, ebbe a sorozatomba tartozna. Köszönöm szépen!2014. november 9., 11:08 (CET)
Nonprofit
[szerkesztés]- Csodálkozva látom, hogy fáradhatatlanul kevered a jogi, szociológiai, zsurnalisztikai fogalmakat, ahelyett, hogy összegyűjtenénk az összes rokon értelmű kifejezést, ami felmerül ezen a területen, a tisztánlátás érdekében.
- Pl. mivel a "nonprofit gazdasági társaság" is egy "nonprofit szervezet", a nem jogi forrásból származó terminológia még inkább összezavarja ennek a területnek a terminológiáját.
- Korai addig a kategóriák radikális átgyúrása, amíg a terminológia nincs tisztázva.
- Az biztos, hogy a "nonprofit" nemcsak nem szerepel a magyar jogi nyelvben, de még nem is értelmezhető a magyar jogi nyelvben egyértelműen. Ezzel szemben a "Civil tv" terminológiája vitathatatlanul rányomja a bélyegét a mai politikai szóhasználatra is.
- Ráadásul az egyes társasági formák tartalma (pl. az egyesülésé) időről-időre sokat változott.
- Összefogással tovább jutnánk, mint ezen a vágányon haladva.----Linkoman vita 2014. november 9., 20:09 (CET)
Nagyjából végeztem. Azért kevésbé nevezném zsurnalisztikainak, főleg a törvényeket vettem, de azok tényleg kifejezetten a magyar jogra vonatkoznak. Szerintem azért kevésbé „kutyult”, mint Guzolt tette, azt kellett valahogy kibogozni. Most itt van egy kiindulási állapot. Szerintem mots már az egyes vitalapokon meg lehet vitatni, mi nincs jó helyen. Hidaspal vita 2014. november 9., 20:25 (CET)
Úgy is mondhatnám, hogy megkezdtema gyűjtést, hiszen minden alaposan elláttam referenciákkal. Folytassuk a Vita:Nonprofit szervezet lapon. Hidaspal vita 2014. november 9., 20:35 (CET)
Látható fény hővé alakítása
[szerkesztés]Szia!
Ezt írtad a naperőmű szócikkbe:
a Nap infravörös energiáját vagy tükrök segítségével a látható tartományba eső energiáját gőzfejlesztésre használják
Érdekelne, hogy "a [fény] látható tartományba eső energiáját" hogyan alakítják át hővé. misibacsi*üzenet 2014. november 18., 19:18 (CET)
Egy fekete test minden sugárzást elnyel és hővé alakítja. Ezért érdemes a kerti zuhany hordóját is feketére festeni. Csak az kell, hogy elnyelje és ne visszaverje a fényt. A Nap az energiájának jelentős részét a látható tartományban sugározza. A hőmérsékleti sugárzás ábráján látszik, milyen jelentősen 500-600 nm körül összpontosul egy 5500 K-es test sugárzása. Talán fele-fele lehet a látható-infravörös energia, az infravörösnek hosszú a farka. Hidaspal vita 2014. november 18., 20:19 (CET)
Wikitali nov.29
[szerkesztés]Számítunk rád! Vadszederke' 2014. november 23., 22:16 (CET)
Nehéz ügy nekem minden mozgás. 12 éve kezdődött, mint kiderült örökölt hajlamú vizesedéssel, a legenyhébb veseelégtelenséggel. Az enyém ún. minimal change, egy rövid szteroidos(*) kezelés után csak vízhajtót kell szednem, ami eleve korlátozza, hányszor mehetek el itthonról egy héten. Az alapok minden bizonnyal a magas vérnyomás volt. Sajnos a nefrológus mindent rendbe akart úgymond tenni, és a határon mozgó koleszterinszintemre sztatinokat tartalmazó gyógyszert (Lescol) szedetett évekig, amitől izomsorvadásom lett. Amikor észrevettem és rájöttem, mi okozza az izomfájdalmat, és hogy alig tudok lábra állni, és láttam a korábban izmos lábszáram elvékonyodását, akkor abbahagytam minden gyógyszert a vérnyomáscsökkentők és a vízhajtó kivételével. A folyamat lassan megfordult, de a közbeeső mozgáshiány miatt a súlyom – fizikus precízséggel a tömegem megduplázódott.
Egy emeletet megmászni nekem nagy esemény. Ahogy gyalogolni 100 métert is. A bevásárlókocsi nevű járógép nélkül bevásárolni sem tudnék, igazán. Szerencsére csak egyszer kell bemennem a munkahelyemre hetente, mert amúgy is interneten végzem a munkám, CERNi illetőségű gépeken, az meg mindegy, hogy a terminál Csillebércen vagy Dunakeszin van. Gyakorlatilag arra van erőm, hogy hétfőn befelé menet és hazafelé jövet megállok egy-egy helyen (bolt, ügyfélszolgálat) elintézni, amit kell, amit lehet, interneten intézek. Utána ezt két nap alatt kiheverem és kiülöm a gép előtt, majd csütürtökön van egy extra bevásárló-ügyintézónap, az is kéthetente (orvos is ekkor három havonta).
Az állapotom lassan javul, sajnos lassabban, mint reméltem, nyilván összefügg ez a nemhúszéves korommal. Kocsi nélkül mozduni sem tudok, oda tudok elmenni, ahol az ajtóban tudok szinte parkolni. A munkahelyemen is mintegy 20 méterre parkolok a szobámtól. A Váci utca pedig egy sétáló utca, ami nekem olyan, mintha egy fa tetején egy madárfészekben lenne. Ha egyszer egy kicsit külvárosibb étteremben, ahol parkolni is lehet, lenne találkozó. Családom nincs, aki elvihetne, a taxi pedig Dunakesziről azért rázós. Taxival csak az újpesti szervizig szoktam menni, de már abba is belefáradok, mire megjön. Bele sem férek akármilyen kocsiba.
Pali (Hidaspal vita 2014. november 23., 23:58 (CET))
Re: Bobyr képei
[szerkesztés]Ahoj! Kösz a figyelmeztetést. Azért hagytam jóvá a szerkesztéseit, mert nem látszottak vandálkodásnak, való igaz, nem mentem a képek után... Üdv! - Gaja ✉ 2014. november 25., 14:41 (CET)
Először én is majdnem jóváhagytam, de feltűnt a képek minősége közötti különbség, s azután beásva magam tűnt ki a turpisság. Én is felültem volna neki, de most valahogy kutakodni kezdtem. Az egész wikipédiát körbejárta, világszerte, úgy tűnik. A németeknél hagytam egy figyelmeztetést a Taskent cikkben. Hidaspal vita 2014. november 25., 18:04 (CET)