Magamról
1941-ben születtem. Édesapánk német-magyar szakos tanár volt. Négyen voltunk testvérek, de Márta húgom meghalt rákban, röviddel azelőtt, hogy megszületett második unokája.
Eredetileg matematika-fizika szakon végeztem a József Attila Tudományegyetemen, utána egyéni levelezőként alkalmazott (programtervező) matematikus lettem. Én még Kalmár Lászlónak, a számítástechnika egyik nagy magyar úttörőjének a tanítványa is lehettem, ami ajándék. Elvégeztem még a Marx K. Közgazdaságtudományi Egyetemet is. Mindegyik szakmámban dolgoztam. Első feleségemet a mat-fiz. szakon ismertem meg. Korán elvesztettem. Rákban halt meg.
Második feleségemet a német nyelv tanulása révén ismertem meg. Német anyanyelvi lektor volt a szegedi egyetemen. Most kint élünk Németországban fiunk 18 éves gimnazista, aki még nem tudja, milyen életpályát fog választani.
Ahogy ezt így elolvastam újra, borzasztóan száraz, de legalább igaz.
Sokat gondolkodom a társadalmon. Nem voltam párttag. Persze nem is csináltam karriert. Csalódtam a demokráciában, mert csak egy máz, nem a nép van benne hatalmon, hanem a pénz és a nagy-nagy pénzek tulajdonosai, mindenki az ő pénzükért az ő szolgájuk.
A pénzről is sokat gondolkodtam és gondolkodom. Tulajdonosai olyanok, mint az alkimisták, szeretnének aranyat csinálni, de úgy, hogy másoknak ne lehessen lehetőségük hozzá, mert nagy-nagy tragédia lenne, ha mindenki tudna aranyat csinálni.
Undorodom az embernek ember általi kizsákmányolásától, a manipulációtól, mint hatalmi eszköztől, mert még a gondolkodásunk szabadságától is megfoszt, azaz a maradék szabadságunktól.
A német nyelvben erős vagyok, az angolban már nem annyira, a franciában még kevésbé, mert csak most tanulom hatodik éve. Szerettem és szeretek tanulni, szeretnék mindaddig, míg az öregség meg nem foszt ettől a képességtől.
A wikipédiában annak őskommunisztikus jellege vonz. Az emberek örök, egyenlőség iránti, tevőleges vágya, mely nem engedi, hogy csak egy szűk elit kezébe csússzék a ránk hagyományozott tudáskincs.
Wikipédia és én
hu
|
Ennek a szerkesztőnek magyar az anyanyelve.
|
|
de-4
|
Dieser Benutzer beherrscht Deutsch auf annähernd muttersprachlichem Niveau.
|
|
en-2
|
This user can read and write intermediate English.
|
|
|
|
Ez a szerkesztő a Wikipédián 5489 napot töltött el.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Ez a szerkesztő uniós állampolgár.
|
|
|