Ugrás a tartalomhoz

Wikipédia:Táblázatok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Wikipédia:TÁ szócikkből átirányítva)
Tudnivalók

Táblázatokat a Wikipédiában a vizuális szerkesztővel és a forráskód-szerkesztővel is létrehozhatunk. Vizuális szerkesztőben a felső szerkesztési menüben a Beszúrás→Táblázat menüpontot használhatjuk, majd végigpróbálhatjuk a szerkesztői felület gombjait. Ha még új vagy a Wikipédián, javasoljuk, hogy először gyakorolj a Homokozóban (ez direkt a próbálkozásra, kísérletezésre fenntartott hely). Használhatod a próbalapodat is: ha ezt bejelentkezve olvasod, akkor ide kattintva át leszel irányítva a próbalapodra. (Ha a próbalapodon már van valami más tartalom, akkor létrehozhatsz egy új allapot.)

Ha olyan funkciót szeretnél használni, amit a vizuális szerkesztő nem támogat, akkor csináld meg vizuális szerkesztőben azt, amit lehet, válts át forráskód szerkesztésre (jobbra fent ceruza ikon és mellette egy le nyíl), írd bele a módosítást, amit ebből a szócikkből kikerestél, majd nézz egy előnézetet vagy válts vissza vizuális szerkesztésre (szintén ceruza ikon).

Szócikkünk további része a forráskódbeli létrehozást tárgyalja.

A táblázatokat forráskódban kétféle módon lehet készíteni: HTML kóddal, vagy a Wikipédia saját jelölőnyelvével. Azonban a gyakorlatban (ritka kivételeket leszámítva) mindenhol az utóbbit használjuk, ugyanis ez sokkal rövidebb és átláthatóbb, mint a HTML-változat. Ezen az oldalon ennek a jelölőnyelvnek a használatát ismerheted meg.

Alapfunkciók

[szerkesztés]

A Wikipédiában sokféle kinézetű táblázatot készíthetünk, elsőként a legegyszerűbbet mutatjuk be, majd azokat, amiket a gyakorlatban is használunk.

Alap táblázat

[szerkesztés]

A táblázatok elejét és végét az alábbi két jellel jelöljük (magyar billentyűzeten az AltGr+B, AltGr+N, AltGr+W kombinációkkal vihetők be):

{|

|}

Magát a táblázatot a következőképpen lehet felépíteni:

  • Minden |- jel egy új sort jelez.
    • Az első sor előtti |- kimaradhat, de ez megzavarhatja a kezdő szerkesztőtársakat, ezért érdemes odaírni.
  • Ez alá kerülnek az adott sor cellái, külön sorokba. Az egyes cellák tartalma | jelek után következik.
    • Ha egy cellába | jelet akarsz írni, akkor a {{!}} sablonnal teheted be, vagy le kell tiltani a wiki formázást: <nowiki>|</nowiki>. (Ha a cellában sablon van és abban van | jel, azt írhatod rendesen.)

A |-, | jelek után nem kötelező a szóköz, de átláthatóbbá teszi a kódot.

Példa:

{|
|-
| AAA
| BBB
|-
| CCC
| DDD
|}

Eredmény:

AAA BBB
CCC DDD

Szép táblázatok

[szerkesztés]

Az előző példa egy egyszerű, formázatlan táblázatot eredményezett.

A szócikkekben megszokott kinézetet úgy érhetjük el, ha a kezdő {| után a class="wikitable" kódot vagy könnyebben megjegyezhetően a sablonként a {{széptáblázat}} vagy rövidítve az {{szt}} formázási utasítást tesszük. (A paramétereket és formázásokat részletesebben később magyarázzuk el.) Mivel a vizuális szerkesztő nem támogatja a Széptáblázat sablont, ezért érdemesebb a class="wikitable"-t használni.

Bővebben: {{Széptáblázat}}(?), sablonok használata.

A fejléccellák elé !-et teszünk.

Példa az eddigiekre:

Kód Eredmény
{| class="wikitable"
|-
! Első oszlop
! Második oszlop
|-
| AAA
| BBB
|-
| CCC
| DDD
|}
Első oszlop Második oszlop
AAA BBB
CCC DDD

Néha szükséges, hogy a táblázat első oszlopa is a fejlécekhez hasonlóan nézzen ki. Ekkor ugyanígy a cella elé !-et kell írni. Ilyenkor az első oszlop első cellája gyakran üres marad.

Kód Eredmény
{| class="wikitable"
|-
! 
! Első oszlop
! Második oszlop
|-
! Első sor
| AAA
| BBB
|-
! Második sor
| CCC
| DDD
|}
Első oszlop Második oszlop
Első sor AAA BBB
Második sor CCC DDD

Ha a cellák tartalma rövid, az egy sorban lévő értékeket egymás után is írhatjuk, ekkor || (fejlécnél !!) jelet kell közéjük tenni.

A |- jelet ilyenkor is külön sorba kell írni.

Ha az első oszlop fejléc, akkor az utána lévő cellákat külön sorba kell írni, különben a szoftver a sor minden celláját fejlécnek veszi.

Kód Eredmény
{| class="wikitable"
|-
! Első oszlop !! Második oszlop
|-
| AAA || BBB
|-
| CCC || DDD
|}
Első oszlop Második oszlop
AAA BBB
CCC DDD
{| class="wikitable"
|-
! !! Első oszlop !! Második oszlop
|-
! Első sor
| AAA || BBB
|-
! Második sor
| CCC || DDD
|}
Első oszlop Második oszlop
Első sor AAA BBB
Második sor CCC DDD

Táblázatcím

[szerkesztés]

Lehetőség van arra is, hogy a táblázatot címmel lássuk el. Ehhez az első sor elé a |+ kódot, majd a táblázat címét kell írni. Egy táblázatnak csak egy címe lehet. (Van, amikor az első |- helyett adják meg a címet, de ez, főleg kezdő szerkesztőknek, érthetetlenné teszi a kódot.)

Kód Eredmény
{| class="wikitable"
|+ Cím
|-
! Első oszlop
! Második oszlop
|-
| AAA
| BBB
|-
| CCC
| DDD
|}
Cím
Első oszlop Második oszlop
AAA BBB
CCC DDD

Paraméterek használata

[szerkesztés]

A táblázat minden elemének meg lehet adni egy vagy több paramétert. Ezekkel a kinézetét lehet sokféleképpen módosítani. A paraméterek megadása a következőképpen történik:

paraméternév=érték

vagy

paraméternév="érték"

Az értéket nem kötelező idézőjelek közé tenni, de általában ajánlott. Ha az érték szóközt is tartalmaz, akkor kötelező, különben a program nem tudja értelmezni.

Vannak olyan paraméterek, aminek az értéke egy több elemből álló lista. Ezeket (néhány ritka kivétellel) szóközzel tagoljuk. Ilyenkor kötelező az idézőjel.

paraméternév="érték1 érték2"

Fontos, hogy ha mértékegységet is megadunk, pl. 50% vagy 200px, akkor a mértékegység elé soha nem teszünk szóközt, különben a feldolgozó szoftver két külön adatként próbálná meg értelmezni.

Két vagy több paramétert is szóközzel lehet elválasztani egymástól:

paraméternév1="érték1" paraméternév2="érték21 érték22"

A táblázat egyes részeinek paramétereit így lehet megadni:

  • a tábla egészére vonatkozóan:
{| paraméternév="érték"
  • sorra vonatkozóan:
|- paraméternév="érték"
  • cellára vonatkozóan:
| paraméternév="érték" | cella tartalma
  • fejlécre vonatkozóan:
! paraméternév="érték" | fejléc tartalma
  • táblázatcímre vonatkozóan:
|+ paraméternév="érték" | táblázatcím

Ha egymás után írunk cellákat, akkor a formázás és a tartalom közé mindig |-et kell rakni.

  • egymás után írt cellákra vonatkozóan:
| paraméternév="érték" | 1. cella tartalma || paraméternév="érték" | 2. cella tartalma || paraméternév="érték" | 3. cella tartalma
  • egymás után írt fejlécekre vonatkozóan:
! paraméternév="érték" | 1. cella tartalma !! paraméternév="érték" | 2. cella tartalma !! paraméternév="érték" | 3. cella tartalma

A használatra példák a következő szakaszokban találhatók.

Rendezhető táblázat

[szerkesztés]

Rendezhető táblázatot úgy készíthetünk, ha hozzáadjuk a sortable osztályt, tehát class="wikitable" helyett class="wikitable sortable"-t adunk meg. Ilyenkor minden fejléc-cellában megjelenik egy rendezés ikon, erre kattintva lehet rendezni a sorokat. A {{széptáblázat-r}} sablon is használható erre (r = rendezhető).

Angolul nem tudóknak: a sortable szó a sort (rendez) és az -able (-ható, -hető) összetételből származik, a table betűsor csak véletlen egybeesésként került bele. (Viszont a wikitable valóban a wiki és a table (itt: táblázat) szavak összetétele.)

Ha azt szeretnénk, hogy egy oszlop mentén ne lehessen rendezni (tipikusan ilyenek a megjegyzéseket, forrásokat tartalmazó oszlopok), akkor a class="unsortable" kódot kell betenni az adott fejléc-cella tulajdonságaihoz.

Fontos, hogy mivel az {{szt}} és a {{széptáblázat}}(?) sablon is a class="wikitable" kódra cserélődik ki, ezért ha a class-t manuálisan is megadod, akkor a sablonok nem használhatóak (ha a class kétszer van megadva, a böngésző csak az egyiket értelmezi).

Kód Eredmény
{| class="wikitable sortable"
|-
! Számmal
! Betűvel
|-
| 9 || kilenc
|-
| 10 || tíz
|-
| 12 || tizenkettő
|-
| 1 || egy
|-
| 4 || négy
|}
Számmal Betűvel
9 kilenc
10 tíz
12 tizenkettő
1 egy
4 négy
{| class="wikitable sortable"
|-
! Számmal
! Betűvel
! class="unsortable" | Megjegyzés
|-
| 9 || kilenc || [[Lorem ipsum|Lorem]]
|-
| 10 || tíz || ipsum
|-
| 12 || tizenkettő || dolor
|-
| 1 || egy || sit
|-
| 4 || négy || amet
|}
Számmal Betűvel Megjegyzés
9 kilenc Lorem
10 tíz ipsum
12 tizenkettő dolor
1 egy sit
4 négy amet

Rendezési típus megadása

[szerkesztés]

Alapesetben a szoftver automatikusan határozza meg az adattípust (alapesetben szöveg, de felismeri a számokat és a dátumokat), majd ez alapján rendez. Szöveget ábécé szerint, számot érték szerint, dátumot év-hónap-nap sorrendben.

Ha nem a megfelelő adattípust ismeri fel, ezt felülírhatjuk fejléc-cellához írt a data-sort-type="<típus>" kóddal. A típus lehet text (szöveg), number (szám) vagy date (dátum). Ilyenkor a szoftver megpróbál a cellatartalom elejétől kezdve megkeresni egy megfelelő típusú adatot, majd a típus szabályai szerint rakja sorba.

Kód Eredmény
{| class="wikitable sortable"
|-
! data-sort-type="text" | Szám szövegként
! data-sort-type="number" | Szám számértékként
! data-sort-type="text" | Dátum ábécében
! data-sort-type="date" | Dátum dátumként
|-
| 9 || 9 || 1234. január 1. || 1234. január 1.
|-
| 10 || 10 || 1200. február 2. || 1200. február 2.
|-
| 12 || 12 || 1357. december 31. || 1357. december 31.
|-
| 1 || 1 || 2000. január 1. || 2000. január 1.
|-
| 4 || 4 || 2000. február 2. || 2000. február 2.
|}
Szám szövegként Szám számértékként Dátum ábécében Dátum dátumként
9 9 1234. január 1. 1234. január 1.
10 10 1200. február 2. 1200. február 2.
12 12 1357. december 31. 1357. december 31.
1 1 2000. január 1. 2000. január 1.
4 4 2000. február 2. 2000. február 2.

Rendezési érték megadása

[szerkesztés]

Ha a szoftver nem találja meg a rendezési kulcsot, megadhatjuk kézzel is minden cellára. Például ha betű van a szám előtt, a program figyelmen kívül fogja hagyni a helyiértéket (pl. az a100, a300, a2000 sorozat a100, a2000, a300 formában lesz rendezve, mivel a 2 megelőzi a 3-at). Ilyenkor a data-sort-value="rendezési kulcs" attribútummal (pl. | data-sort-value="1234" | Az 1234-es év eseményei) lehet megadni a rendezési kulcsot.

Ha az oszlop némelyik cellájában a szám helyett hiányt jelölő karakter szerepel (pl. kötőjel, kérdőjel), és azt szeretnénk, ha ezek a legkisebb értékű szám előtt álljanak, akkor olyan rendezési kulcsot adjunk meg, ahol az első karakter ASCII kódja kisebb a 0-énál. Tekintve, hogy számokról van szó, érdemes ilyenkor a #-et megadni, | data-sort-value="#" | ? alakban (egyúttal ez az egyik legalacsonyabb kódszámú karakter is).

Kód Eredmény
{| class="wikitable sortable"
|-
! Rendezési kulccsal
! Rendezési kulcs nélkül
|-
| data-sort-value="9" | b9 || b9
|-
| data-sort-value="10" | a10 || a10
|-
| data-sort-value="12" | d12 || d12
|-
| data-sort-value="1" | c1 || c1
|-
| data-sort-value="4" | e4 || e4
|}
Rendezési kulccsal Rendezési kulcs nélkül
b9 b9
a10 a10
d12 d12
c1 c1
e4 e4

Ritkábban használt, de nagyon hasznos funkciókért lásd még: m:Help:Sorting, en:Help:Sortable tables (angolul).

Összecsukható és kinyitható táblázat

[szerkesztés]

Ha a táblázat első sora fejléc, akkor, akkor a táblázathoz hozzá lehet adni a collapsible osztályt. (Ha nincs fejléc, akkor be kell szúrni egy fejléc-cellát, ami a táblázat teljes szélességével egyenlő szélességű – lásd a cellák összevonásánál a colspan kódot.)

  • A táblázat szélességét (width=100%, width=300px, stb.) mindenképpen érdemes megadni, különben a táblázat csukott állapotban „összeugrik” a fejléc szélességére. Érdemes a 100%-ot adni, mert ekkor bármilyen széles képernyőn kitölti a helyet.
  • Ha alaphelyzetben zárt táblázatot szeretnél, akkor a class-hoz írd ezt is: collapsed.
Kód Eredmény
{| class="wikitable collapsible" width=100%
! Becsukható táblázat
|-
| táblázat tartalma
|}
Becsukható táblázat
táblázat tartalma
{| class="wikitable collapsible collapsed" width=100%
! Alapból csukott táblázat
|-
| táblázat tartalma
|}

Cellák összevonása

[szerkesztés]

Cellákat a colspan és rowspan attribútummal lehet összevonni. Mindkettőnek az értéke egy egész szám, ahány cellára vonatkozik az összevonás. Egy cellára egyszerre mindkettő is használható.

A megnövekedett cellák az utánuk lévőket „arrébb tolják”, azaz a megadott cellák a saját sorukban későbbi oszlopba kerülnek. Az összevonás során eltűnő cellák helyére ne írjuk be semmit a forráskódba, az böngésző a megadott cellákkal tölti ki a táblázatot. Például a második példában a 2. sorba csak egy cellát adtunk meg, ami így áttolódott a 2. oszlopba.

Kód Eredmény
{| class="wikitable"
|-
| colspan="2" | AAA
|-
| CCC
| DDD
|}
AAA
CCC DDD
{| class="wikitable"
|-
| rowspan="2" | AAA
| BBB
|-
| DDD
|}
AAA BBB
DDD
{| class="wikitable"
|-
| rowspan="2" colspan="2" | AAA
| 1.3
|-
| 2.3
|-
| 3.1
| 3.2
| 3.3
|}
AAA 1.3
2.3
3.1 3.2 3.3

Táblázat a táblázatban, bonyolult kód a táblázatban

[szerkesztés]

Táblázatba is tehetünk másik táblázatot. Ez sokszor zavaró, ezért ha nincs különös indok rá, akkor kerüljük a használatát, használjuk helyette a colspan-t és rowspan-t.

A wikikód szintaxisa megengedi, hogy egy cella tartalma több soros legyen. Ilyenkor az olvashatóság kedvéért a cellákat határoló | jeleket külön sorba is lehet írni, akár üres sorokat is kihagyhatunk a nagyobb egységek között.

Egy cellában bonyolultabb wikikód, felsorolások, stb. is lehet. Erre lásd a második példát.

(Még egy szintű beágyazásért pedig nézd meg ennek a szakasznak a forráskódját.)

Kód Eredmény
{| class="wikitable"
|-
! Első oszlop
! Második oszlop
|-

|

{| class="wikitable"
|-
! Első oszlop
! Második oszlop
|-
| aaa
| bbb
|-
| ccc
| ddd
|}

| BBB
|-
| CCC
| DDD
|}
Első oszlop Második oszlop
Első oszlop Második oszlop
aaa bbb
ccc ddd
BBB
CCC DDD
{| class="wikitable"
|-
! Első oszlop
! Második oszlop
|-

|

Ez egy bekezdés.

Még egy bekezdés.

* egy
* kettő
** kettő-egy
** kettő-kettő
* három

# Lorem
# ipsum

| BBB
|-
| CCC
| DDD
|}
Első oszlop Második oszlop

Ez egy bekezdés.

Még egy bekezdés.

  • egy
  • kettő
    • kettő-egy
    • kettő-kettő
  • három
  1. Lorem
  2. ipsum
BBB
CCC DDD

Szélesség és magasság

[szerkesztés]

Az oszlopok szélességét és a sorok magasságát alapesetben a böngésző dönti el a táblázat tartalmától függően. Ezt felül lehet bírálni a width és/vagy height paraméterek megadásával.

Egy táblázat széleségét a width paraméterrel lehet megadni, pixelben (pl. 200px) vagy százalékban (pl. 100%). Százaléknál a viszonyítási alap a rendelkezésre álló hely (alapesetben a szócikk szélessége).

Egy oszlop széleségét a width paraméterrel lehet megadni, ugyanígy. Százaléknál a viszonyítási alap a táblázat szélessége.

Egy sor magasságát a height paraméterrel lehet megadni, csak pixelben.

Mindkét méretre használható még az en (a kis n szélessége), em (a nagy M szélessége) és az ex (az x magassága) mértékegység. Mindhárom az éppen használt betűtípussal és -mérettel van kiszámítva. Használatukkor figyelembe kell venni, hogy olyan gépen is nézhetik az oldalt, amire más betűtípusok vannak telepítve.

Fontos, hogy a szám és a mértékegység közé soha ne írjunk szóközt, különben a szoftver nem tudja értelmezni.

Mindkét tulajdonságot cellákra lehet megadni, ilyenkor a cella egész sorára/oszlopára vonatkozik az adat. Az áttekinthetőség érdekében ezeket az oszlop/sor első cellájára érdemes megadni.

Szélességnél százalékot érdemes használni, mert ez mindig az adott kijelzőhöz alkalmazkodik. A pixeles értékeknél könnyen lehet, hogy ami nálad jól néz ki, az egy más méretű képernyőn túl nagy/túl kicsi lesz és nehezíti az olvasást. Ha nagyon biztosra akarsz menni, mentés előtt érdemes csinálni egy előnézetet és a böngészőablak méretét növelve/csökkentve ellenőrizni az olvashatóságot. De általában a legegyszerűbb (a méretek megadása nélkül) a böngészőre bízni a méretezést.

Ha azonos szélességű oszlopokat szeretnél, az utolsó oszlop kivételével mindenhova add meg az értéket (50%, 33.333%, 25%, 20%, stb). Ilyenkor, ahova nem adtál meg értéket, az „a maradék” lesz. (Ha cellára adsz meg százalékot, akkor az a táblázat méretéhez van viszonyítva. A táblázat méretét ettől függetlenül lehet megadni.)

Szélesség

[szerkesztés]
Kód Eredmény
{| class="wikitable"
|-
! Fejléc1
! Fejléc2
|-
| AAA
| BBB
|}
Fejléc1 Fejléc2
AAA BBB
{| class="wikitable" width="100%"
|-
! Fejléc1
! Fejléc2
|-
| AAA
| BBB
|}
Fejléc1 Fejléc2
AAA BBB
{| class="wikitable"
|-
| width="50px" | CCC
| width="100px" | DDD
|}
CCC DDD

Magasság

[szerkesztés]
Kód Eredmény
{| class="wikitable"
|-
| height="80px" | AAA
| BBB
|-
| height="160px" | CCC
| DDD
|}
AAA BBB
CCC DDD
{| class="wikitable"
|-
| width="80px" height="80px" | AAA
| BBB
|-
| CCC
| DDD
|}
AAA BBB
CCC DDD

Igazítások

[szerkesztés]

A táblázat középre igazítása vagy jobbra húzása

[szerkesztés]

Táblázatot úgy lehet középre igazítani, ha a bal és jobb margóját is auto-ra állítjuk.

Csak akkor használd, ha feltétlenül szükség van rá. A Wikipédián a tartalmat alapvetően balra igazítjuk. (Kivéve a jobbról balra író nyelveken.)

Használandó CSS: style="margin-left: auto; margin-right: auto;".

Kód Eredmény
{| class="wikitable" width="250px" style="margin-left: auto; margin-right: auto;"
|-
| AAA
| BBB
|-
| CCC
| DDD
|}
AAA BBB
CCC DDD

A táblázatot jobbra lehet húzni a <div style="float: right;">...</div> jelek közé tétellel, ilyenkor a szöveg körbeveszi.

Kód Eredmény
{| class="wikitable" style="float: right;"
|-
| AAA
| BBB
|-
| CCC
| DDD
|}

[[Lorem ipsum]] dolor sit amet, consectetur adipisicing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis aute irure dolor in reprehenderit in voluptate velit esse cillum dolore eu fugiat nulla pariatur. Excepteur sint occaecat cupidatat non proident, sunt in culpa qui officia deserunt mollit anim id est laborum.
AAA BBB
CCC DDD

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipisicing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis aute irure dolor in reprehenderit in voluptate velit esse cillum dolore eu fugiat nulla pariatur. Excepteur sint occaecat cupidatat non proident, sunt in culpa qui officia deserunt mollit anim id est laborum.

Cellák vízszintes és függőleges igazítása

[szerkesztés]
Vízszintes igazítás
[szerkesztés]

Cellák tartalmát vízszintesen az align kóddal lehet igazítani.

Lehetséges értékei:

Érték Magyarul
left balra (alapértelmezett)
center középre
right jobbra
justify sorkizárt

A sorkizárást nem érdemes használni, mert nagyon kis képernyőkön nagyon szélesre nőhetnek a szóközök, ezzel szétesik a szöveg.

Kód Eredmény
{| class="wikitable" width="100%"
|-
| width=50% align=left | AAA
|-
| align=center | BBB
|-
| align=right | CCC
|-
| align=justify | [[Lorem ipsum]] dolor sit amet, consectetur adipisicing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis aute irure dolor in reprehenderit in voluptate velit esse cillum dolore eu fugiat nulla pariatur. Excepteur sint occaecat cupidatat non proident, sunt in culpa qui officia deserunt mollit anim id est laborum.
|}
AAA
BBB
CCC
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipisicing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis aute irure dolor in reprehenderit in voluptate velit esse cillum dolore eu fugiat nulla pariatur. Excepteur sint occaecat cupidatat non proident, sunt in culpa qui officia deserunt mollit anim id est laborum.
Függőleges igazítás
[szerkesztés]

Cellák tartalmát függőlegesen a valign kóddal lehet igazítani.

Lehetséges értékei:

Érték Magyarul
top felülre
middle középre
bottom alulra
baseline minden betű alja (méretétől függetlenül) egy adott vonalra sorakozik fel

A baseline böngészőnként eléggé eltérően viselkedik, nem érdemes használni.

Kód Eredmény
{| class="wikitable" width="100%"
|-
| height=100px | AAA
|-
| height=100px valign=top | BBB
|-
| height=100px valign=middle | CCC
|-
| height=100px valign=bottom | DDD
|-
| height=100px valign=baseline | ŐÁAcgọ
|}
AAA
BBB
CCC
DDD
ŐÁAcgọ

Ritkábban használt funkciók

[szerkesztés]

Eddig azokat a formázásokat mutattuk be, amik a Wikipédia oldalainak nagy részén szerepelnek, de ezen kívül még rengeteg lehetőség van.

A következő formázások használatakor kérjük, vedd figyelembe, hogy enciklopédiát írunk! A túl feltűnő megjelenés elvonja a figyelmet a hasznos tartalomról, ezzel rontva a szócikk olvashatóságát. Ezért ezeket a legtöbb esetben kerülni kell. (Természetesen szerkesztői lapokon bármilyen kinézet szabadon alkalmazható.)

A style paraméter használata

[szerkesztés]

A táblázatok minden elemének megadható a style paraméter (lásd feltebb, a Paraméterek használata szakaszban).

Itt csak a Wikipédián gyakrabban használt CSS-funkciókat mutatjuk be, a Mozilla weboldalán elérhető egy nagyon részletes, mindenre kiterjedő dokumentáció (angolul).

Színek

[szerkesztés]

Színezések használatakor kérjük, vedd figyelembe, hogy enciklopédiát írunk! A fölösleges és rikító színezéseket és keretvastagságokat kerülni kell. (Szerkesztői lapokon természetesen szabadon használható.)

A Wikipédia bármilyen szabványos HTML-színkódot elfogad. Ez lehet:

  • Előre definiált színnév a szabványos színek listájából. A kis- és nagybetűk egyformának számítanak. (Kezdők számára ezt a legkönnyebb használni.)
    • Pl. green (minta) vagy MediumAquamarine (minta).
  • RGB-kód rgb(?, ?, ?) formában, ahol a ?-ek helyére 0 és 255 közötti számokat kell megadni.
    • Pl. rgb(102, 205, 170) (minta).
  • RGB-kód rgba(?, ?, ?, ?) formában, ahol az utolsó ? az átlátszóság, 0...1 közötti törtszámként vagy 0%...100% közötti százalékos értékként lehet megadni.
    • Pl. rgba(102, 205, 170, 0.5) (minta) vagy rgba(102, 205, 170, 50%) (minta).
  • RGB-kód #RRGGBB formában, ahol RR, GG és BB helyére 00 és ff közötti hexadecimális számokat kell megadni (a hexa számjegyek lehetnek kis- és nagybetűsek is).
    • Pl. #66cdaa (minta).
  • RGB-kód #RGB formában, ahol R, G és B helyére 0 és f közötti hexadecimális számokat kell megadni.
    • Pl. #6ca (minta).
  • Más, ritkábban használt megadási módszerek is léteznek, de ezeket itt nem részletezzük.

Cella háttérszíne

[szerkesztés]

Hátteret a bgcolor paraméterrel lehet állítani. Táblázatra, sorra, cellára is alkalmazható.

Ha egy táblázatra a class="wikitable" meg van adva, az felülírja a bgcolor-ral megadott hátteret. A style="background-color: LimeGreen" kóddal felülírható a wikitable színe.

Kód Eredmény
{| class="wikitable" width="100%" bgcolor=LimeGreen
|-
| AAA
| BBB
|-
| CCC
| DDD
|}
AAA BBB
CCC DDD
{| class="wikitable" width="100%" style="background-color: LimeGreen"
|-
| AAA
| BBB
|-
| CCC
| DDD
|}
AAA BBB
CCC DDD
{| class="wikitable" width="100%"
|- bgcolor=tomato
| AAA
| BBB
|- bgcolor=orange
| CCC
| DDD
|}
AAA BBB
CCC DDD
{| class="wikitable" width="100%"
|-
| bgcolor=aqua | AAA
| bgcolor=blueviolet | BBB
|-
| bgcolor=coral | CCC
| bgcolor=darkcyan | DDD
|}
AAA BBB
CCC DDD

Szöveg színe

[szerkesztés]

Szöveg színét beállítani a color CSS-tulajdonsággal lehet. Táblázatra, sorra, cellára is alkalmazható.

Kód Eredmény
{| class="wikitable" width="100%" style="color: LimeGreen;"
|-
| AAA
| BBB
|-
| CCC
| DDD
|}
AAA BBB
CCC DDD
{| class="wikitable" width="100%"
|- style="color: tomato;"
| AAA
| BBB
|- style="color: orange;"
| CCC
| DDD
|}
AAA BBB
CCC DDD
{| class="wikitable" width="100%"
|-
| style="color: aqua;" | AAA
| style="color: blueviolet;" | BBB
|-
| style="color: coral;" | CCC
| style="color: darkcyan;" | DDD
|}
AAA BBB
CCC DDD

A keret formázása

[szerkesztés]

A táblázat keretei is formázhatóak.

A következő néhány példában nem használjuk a wikitable osztályt.

Keret vastagsága

[szerkesztés]

A keret vastagsága a border-width CSS-tulajdonsággal adható meg.

Értéke megadható pixelben (pl. 4px) vagy előre meghatározott értékekkel: thin (vékony), medium (közepes), thick (vastag).

Fontos: ha a class="wikitable" nincs megadva, akkor a megfelelő működéshez a border-style attribútumot is meg kell adni.

Kód Eredmény
{| style="border-style: solid; border-width: thin;"
|-
| thin
|}
thin
{| style="border-style: solid; border-width: medium;"
|-
| medium
|}
medium
{| style="border-style: solid; border-width: thick;"
|-
| thick
|}
thick
{| style="border-style: solid; border-width: 1px;"
|-
| 1px
|}
1px
{| style="border-style: solid; border-width: 4px;"
|-
| 4px
|}
4px

Keret színe

[szerkesztés]

A keret színe a border-color CSS-tulajdonsággal adható meg.

Fontos: ha a class="wikitable" nincs megadva, akkor a megfelelő működéshez a border-style attribútumot is meg kell adni.

Kód Eredmény
{| style="border-style: solid; border-color: SteelBlue;"
|-
| AAA
|}
AAA
{| style="border-style: solid; border-color: #2E8B57;"
|-
| BBB
|}
BBB

Keret stílusa

[szerkesztés]

A keret stílusa a border-style CSS-tulajdonsággal adható meg.

Lehetséges értékei:

Érték Magyarul
none nincs keret
solid sima vonal
dotted pontokból álló vonal
dashed szaggatott vonal
double dupla vonal
groove 3D bevésett keret
ridge 3D kiemelkedő keret
inset 3D benyomott
outset 3D kiemelt

Némelyik formázás nem túl látványos, ezeket vastagabb kerettel tettük láthatóbbá.

Kód Eredmény
{|style="border-style: none;"
|-
| none
|}
none
{|style="border-style: solid;"
|-
| solid
|}
solid
{|style="border-style: dotted;"
|-
| dotted
|}
dotted
{|style="border-style: dashed;"
|-
| dashed
|}
dashed
{|style="border-style: double;"
|-
| double
|}
double
{|style="border-color: DeepSkyBlue; border-width: 20px; border-style: groove;"
|-
| groove
|}
groove
{|style="border-color: DeepSkyBlue; border-width: 20px; border-style: ridge;"
|-
| ridge
|}
ridge
{|style="border-color: DeepSkyBlue; border-width: 4px; border-style: inset;"
|-
| inset
|}
inset
{|style="border-color: DeepSkyBlue; border-width: 4px; border-style: outset;"
|-
| outset
|}
outset

Keret minden tulajdonsága egyben

[szerkesztés]

Az előbbi három tulajdonságot össze lehet vonni a border CSS-tulajdonsággal.

Három értéket kell neki megadni, ebben a formátumban: vastagság stílus szín.

Kód Eredmény
{| style="border:thick outset Magenta;"
|-
| AAA
|}
AAA
{|style="border:5px dotted #000080;"
|-
| BBB
|}
BBB

Egyirányú vonalazás

[szerkesztés]

A rules paraméterrel megoldható, hogy csak egy irányban legyenek vonalak a táblázatban.

Lehetséges értékei:

Érték Magyarul
rows sorok
cols oszlopok

A border=1 utasítással bekapcsolható a keret. A következő néhány példában nem használjuk a wikitable osztályt.

Kód Eredmény
{| rules=rows border=1
|-
| AAA
| BBB
| CCC
|-
| DDD
| EEE
| FFF
|-
| GGG
| HHH
| III
|}
AAA BBB CCC
DDD EEE FFF
GGG HHH III
{| rules=cols border=1
|-
| AAA
| BBB
| CCC
|-
| DDD
| EEE
| FFF
|-
| GGG
| HHH
| III
|}
AAA BBB CCC
DDD EEE FFF
GGG HHH III

Egyéb funkciók

[szerkesztés]

Táblázatok egymás mellett

[szerkesztés]

Néha szükséges, hogy több táblázatot egymás mellé helyezzük.

Erre az amatőr módszer, ha a két táblázatot egyesítik, az elválasztójuk csak egy üres oszlopsor. Ennek a módszernek a nagy hátránya, hogy egyrészt keskenyebb képernyőkön balra-jobbra kell görgetni az olvasáshoz, másrészt a két táblázat ilyenkor gyakorlatilag szétválaszthatatlan, nem lehet (vagy csak nagyon sok plusz munkával) csak az egyiket kimásolni. Az még nehezebbé teszi a munkát, ha valaki az egyikbe új sort akar beszúrni vagy sorrendet cserélni, mert akkor nagyon sok cellát kell kézzel feljebb/lejjebb mozgatnia.

Ennél sokkal jobb, ha két (vagy több) független táblázatot készítünk, majd ezeket CSS formázással egymás mellé húzzuk. Ezt a style="display: inline-table; vertical-align: top;" kóddal tehetjük meg. Ilyenkor keskeny képernyőn a táblázatok automatikusan egymás alá kerülnek és egymástól függetlenül szerkeszthetőek.

(A vertical-align: top;" azért kell, mert enélkül a táblázatok fejlécének az alja kerül egy magasságba, nem a táblázatok teteje. Példa: előtte, utána.)

Fontos, hogy forráskódban a táblázatok között legyen egy üres sor, különben a megjelenítéskor összeragadnak (nem lesz köztük üres sáv).

Kód Eredmény
{| class="wikitable" style="display: inline-table; vertical-align: top;"
|-
| AAA
| BBB
|-
| CCC
| DDD
|}

{| class="wikitable" style="display: inline-table; vertical-align: top;"
|-
| 111
| 222
|-
| 333
| 444
|}
AAA BBB
CCC DDD
111 222
333 444

Táblázatok behúzása

[szerkesztés]

Ha egy táblázatot beljebb kell húzni, akkor csak a nyitó jele elé kell kettőspontot tenni.

Kód Eredmény
Ez egy bekezdés.

:{| class="wikitable"
|-
| AAA
| BBB
|-
| CCC
| DDD
|}

Ez egy másik bekezdés.

Ez egy bekezdés.

AAA BBB
CCC DDD

Ez egy másik bekezdés.

Keretes írások

[szerkesztés]
Balra húzott keret példa.
Jobbra húzott keret példa.

Ha jobbra vagy balra csúsztatott keretben szeretnél valamit megírni, akkor ezt a keretbal / keretjobb osztály segítségével teheted meg, azaz a <div class="keretbal">...</div> vagy <div class="keretjobb">...</div> kóddal.


Példa szöveg.

Saját keretes írást is lehet csinálni pl. a <div style="float: left; max-width: 200px; border: 4px solid gray;">Példa szöveg.</div> kóddal (vagy ehhez hasonlóan), bár szócikkekben nem ajánlott túlzásba vinni a formázásokat.


Hasábok

[szerkesztés]

Bár a hasábok nem azonosak a táblázatokkal, de a formai hasonlóság miatt mégis megemlítjük őket.

Kétféleképpen lehet hasábokat létrehozni:

{{hasáb eleje}}(?) és {{hasáb vége}} sablonnal: az első sablonnak a hasábok száma vagy a hasábok elvárt szélessége közül az egyiket lehet megadni. A másik adat a képernyő méretétől függően változik. (Szélesség megadásakor a tényleges szélesség kisebb/nagyobb is lehet, hogy kitöltse az elérhető helyet.)

Használata:

{{hasáb eleje}}
Szöveg.
{{hasáb vége}}
{{hasáb eleje|4}}
Ez 4 hasábos lesz.
{{hasáb vége}}
{{hasáb eleje|200px}}
Ez a szöveg kb. 200px széles hasábokra fog törni.
{{hasáb vége}}

Oszlop-sablonokkal (a használatot lásd itt):

Lásd még

[szerkesztés]