Vita:Szlavón bánság
Új téma nyitásaKMTL
[szerkesztés]@Peadar: A KMTL annak az állításnak a forrása, amit megváltoztattál. Középkori magyar történeti lexikon. Annak az állítását nem lehet átírni. Be lehet tenni egy állítást a referenciával együtt, de azt nem lehet, hogy valamire hivatkozva olyat írunk, ami nincs benne, sőt ellentétes azzal. Hidaspal vita 2014. október 24., 19:54 (CEST)
- Ez mind rendben van, de attól függetlenül nem kell mindent szó szerint átvenni, magyarul a vitatott félmondatot igazán ki lehetne venni, ez nem olyan nagy kérés, ettől nem csorbul a szöveg, mert így is érthető marad. Arra meg hozok példát, hogy középkori királyaink is használták a Szlavónia királya címet. Miért ragaszkodsz annyira makacsul ahhoz a félmondathoz?Peadar vita 2014. október 24., 20:06 (CEST)
Középkor és szlavón királyság
[szerkesztés]A vitalapomról áthozom ide, ne azt robbantsuk fel, ha lehet. nem értesítés, nem rólam szól, hanem erről a cikkről. Hidaspal vita 2014. október 24., 21:33 (CEST)
Pálffy Géza írja: " I. Ferdinánd az 1540-es évektől már rendszeresen használta a rex Sclavoniae címet is" (20. old). Nem tudom, neked meddig tart a középkor, de nekem még a XVI. század mindenképpen az, én azt tanultam, hogy 1640-ig tart, tehát ebből a szempontból az a félmondat elég vitatható, pontosítani kellene. Az igaz, én sem voltam eléggé körültekintő a betoldásommal, de jóhiszeműen tettem, viszont neked meg nem kellene annyira makacsul védelmezed vitatható dolgokat. Mivel a középkor tág fogalom, mindenki azt ért rajta szinte, amit akar, így nem árt ezt árnyalni, pontosítani, vagy egyszerűen kihúzni. A szöveg lényegén nem változtat. A szövegben csak egy egész bekezdés végén van hivatkozás, így nem egyértelmű mennyit igazol belőle. Másrészt ha mégis ragaszkodsz ehhez a az általam vitatott gondolathoz, akkor ahelyett, hogy visszavonod a szerkesztésemet, megtehetnéd, hogy egyértelműsíted, és külön is hivatkozni rá, így nem érheti szó a ház elejét, így már el lehet fogadni. Remélem, megérted az én álláspontomat is, hogy nem okvetetlenkedni akartam, csak egy vitatható pontra akartam rámutatni, de ezt könnyen lehet orvosolni, az nem megoldás, ha mindent változatlanul hagysz. Én rádbízom, hogy oldod meg, hiszen Te jegyzed a cikket, de jó lenne egyértelműsíteni, ráadásul egészen kis pontról van szó, ez nem okozhat nagy gondot.Peadar vita 2014. október 24., 20:55 (CEST)
- Ja, és az sem igaz, hogy Kálmán hercegtől használják a Szlavónia királya címet, mert Zvonimir Demeter horvát király már a XI. században is használta, így ez is pontatlan, tehát jogos volt a felvetésem, hogy változtatni kéne a szövegen, de csak ezen a mondaton.Peadar vita 2014. október 24., 21:04 (CEST)
Az újkor a modern felfogás szerint 1500 körül kezdődik, nagy felfedezések, gyarmatosítás, reformáció. Magyarországon Mohács a nagy vízválasztó. Ezek szerint azt kell beírni, hogy I. Ferdinánd az 1540-es évektől már rendszeresen használta a rex Sclavoniae címet is", megjelölve a megadott forrást. A középkor cikk is csak a végén említi az 1640-ig tartó középkort, ami egyébként a marxista felfogás volt, kellett valami forradalom, királyok, hercegek, grófok bukása. Hidaspal vita 2014. október 24., 21:17 (CEST)
- Ok, de a mondat első fele sem pontos, hiszen már Kálmán herceg (XIII. sz.) előtt használták az önálló horvát királyok (XI. sz.) is a szlavón királyi címet, tehát ezt is módosítani kell. Köszönöm.Peadar vita 2014. október 24., 21:27 (CEST)
Ok, de szerintem megbeszéltünk mindent, és Te kezdted az én vitalapomon írni, én csak folytattam, én nem mentem vola hozzád, ha Te sem jössz hozzám a problémával.Peadar vita 2014. október 24., 21:39 (CEST)
- Az értesítés volt. Hidaspal vita 2014. október 24., 21:40 (CEST)
(Szerkesztési ütközés után) Hol van az a forrás, ami azt állítja, hogy a horváttól megkülönböztették a szlavón királyi címet a koraiu horvát királyok. Mindenhol azt írják, hogy Horvátország határa volt szerintük esetleg a Dráva. Két hatalmi tényezővel, a királlyal és a bánnal. De az nem szlavón, hanem inkább avar bán volt. Hidaspal vita 2014. október 24., 21:40 (CEST)
- Ha nem lett volna két külön terület, akkor mi szükség volt külön horvát(-dalmát) és szlavón bánra, nem pedig egységesen egy személy látta volna volna el.Peadar vita 2014. október 24., 21:45 (CEST)
A magyar hódítás tette külön területté. Szlavónia a magyar megyerendszer, Horvátország a Horvát királyság része volt. Dalmácia pedig hol horvát, hol velencei, hol magyar (de akkor nem horvát). Hidaspal vita 2014. október 24., 21:52 (CEST)
- Egyébként meg a Korai magyar történeti lexikon-ra mint csak egyetlen, kizárólagos forrásra hivatkozni ebben a kérdésben nem a legkörültekintőbb hozzáállás. Több különböző hiteles forrás támaszthatná alá csak megnyugtatóan a kérdést.Peadar vita 2014. október 24., 21:57 (CEST)