Ugrás a tartalomhoz

Óradna

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Óradna (Rodna, Altrodenau)
Középkori templomának romjai, mellette a görögkatolikus templom
Középkori templomának romjai, mellette a görögkatolikus templom
Óradna címere
Óradna címere
Közigazgatás
Ország Románia
Történelmi régióErdély
Fejlesztési régióÉszaknyugat-romániai fejlesztési régió
MegyeBeszterce-Naszód
KözségÓradna
Rangközségközpont
Irányítószám427245
Körzethívószám0x63[1]
SIRUTA-kód34342
Népesség
Népesség5795 fő (2021. dec. 1.)
Magyar lakosság265 (2011)[2]
Népsűrűség25,85 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság525 m
Terület224,15 km²
IdőzónaEET, UTC+2
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 47° 25′ 18″, k. h. 24° 48′ 44″47.421667°N 24.812222°EKoordináták: é. sz. 47° 25′ 18″, k. h. 24° 48′ 44″47.421667°N 24.812222°E
Óradna weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Óradna témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség
A főtér – jobbról balra a volt főszolgabírói hivatal, a Florian Porcius nyolc osztályos iskola (volt állami elemi népiskola), bal szélen a római katolikus templom
A görög katolikus templom
Sírok a zsidó temetőben
Óradna környéke 1769–1773 között

Óradna (Radna, románul Rodna, Rodna Veche, régen Rogna és Rocna is, németül Altrodenau, Roden vagy Rodenau, szászul Rodne vagy Rudne) falu Romániában, Beszterce-Naszód megyében.

Fekvése

[szerkesztés]

Naszódtól 41 km-re északkeletre, a Radnai-havasok déli, a Borgói-hegység északi lábánál, a Nagy-Szamos két partján fekszik.

Nevének eredete

[szerkesztés]

Neve az ősszláv *ruda (= érc) főnévből származik és egykori ezüstbányájára utal. Elsőnek tekinthető említése egy 1235-ös óorosz krónika 1425 körüli másolatában maradt fenn: Родна. Rogerius mesternél és 1414-ig többször is Rodna, 1358-ban először Radna. 1440-ben Radna maior, 1576-ban Radna Banna, 1733-ban Rothnabánya. Előtagja Újradnától különbözteti meg és először 1888-ból adatolható.

Története

[szerkesztés]

A 12. században települt be német bányászokkal. Az Árpád-kori Magyarország legjelentősebb ezüstlelőhelye, egyben Erdély legnépesebb és legfontosabb településeinek egyike volt. A környező vármegyei területekkel ellentétben kiváltságolt város volt a királyné birtokán, külön ispán (comes) joghatósága alatt. Történetének virágkoráról azonban, a kevés fennmaradt korabeli irat miatt főként csak későbbi forrásokból nyerhetünk – ellentmondásos – képet.

1241-ben talán az első elpusztított település volt. A tatárok állítólag előbb cselből megfutamodtak a felfegyverzett radnaiak elől, majd rátörtek az ünneplő városra. A Friesach-i évkönyvek szerint négyezer lakosát megölték, négyszáz férfit magukkal hurcoltak, sokan pedig a föld alatti járatokba bevezetett Izvor forrás vizébe fúltak. Az életben maradt radnai szászok a tatárokhoz szegődtek és a Maros mentén Gyulafehérvár felé törve, a tatárokkal együtt harcoltak a székelyek ellen. A tatárjárás után a mai Dombhát határában épült Radna vára, amelyet 1268-ban és 1409-ben említenek. Ideiglenesen visszanyerte korábbi jelentőségét. Itt szerkesztették 1268-ban az első, városi önkormányzat által kibocsátott oklevelet Erdélyben.[3] 1270 körül szedték pontokba saját jogszabályait. A 14. században Körmöcbánya mögött fokozatosan háttérbe szorult és 1378 körül összeolvadt a vármegyei területtel.

1444-től említik a Radna-völgyi kerületet, ennek központja azonban Radna vára volt. Radna 1440-ben a többi környékbeli faluhoz hasonló jobbágyfalu. 1469 körül új szász telepesek költöztek be és hozzáláttak a környező hegyek aranyérckészletének kitermeléséhez. 1475-ben oppidum, ismét saját bírákkal és esküdtekkel. Mátyás ekkor Beszterce vidékéhez csatolta, ami annyit jelentett, hogy Besztercével közösen fizette az adókat és kikerült a királyi tisztviselők hatósága alól. Később ismét felhagytak a bányászattal, amit a 16. század elején gazdag besztercei polgárok és vármegyei nemesek indítottak újra.

1514-ben bányászai csatlakoztak a parasztokhoz és feldúlták a Drágfiak udvarházát. 1527-ben esküdtpolgárai között szászokat, magyarokat és románokat is találunk. 1538 és 1551 között a Radna-völggyel együtt a moldvai vajdák birtoka volt. Jó kapcsolatokat ápolt a moldvai városokkal (Hosszúmező, Moldvabánya) – 1632-ben a közhangulatra hivatkozva megtagadta a hadbavonulást Moldva ellen. A 17. század első felében sok szász család költözött át a pusztítások miatt lecsökkent népességű Besztercére, emiatt a szászok szerepe a városban lecsökkent. A 17. században már nem választottak szász bírót, a templomban pedig együtt prédikált a magyar és a szász lelkész.

1721-ben 53 román, 25 szász és 11 magyar család lakta. A szászok többsége ekkor kézműves foglalkozást űzött. 1760-ban kb. 300 román és 30 szász és magyar család élt itt. 1766-ban a katonai határőrvidék szervezésével összefüggésben kilenc szász és nyolc magyar családját Felsőszászújfaluba, az ottani románokat pedig ide költöztették. Közben azonban jelentős esemény történt a település életében, kijelölve a radnai bányászat harmadik periódusának kezdetét. Elindult a Radnai-havasok ólomércének bányászata, és 1763-ban ólomkohó létesült. Az új bányához osztrák, szlovák és magyar munkások érkeztek. A bányászok állandó otthont még legalább a 19. század végéig Radnán építettek maguknak és a később Radnaborberekké fejlődő bányásztelepről hétvégenként visszatértek családjukhoz. 1770-ben a termelés egy időre visszaesett, és csak nyolc bányász dolgozott itt, a többiek elköltöztek. 1771-ben a túlnyomórészt katolikus bányászok számára kápolna épült, 1782-ben plébániát szerveztek, ugyanekkor a bukovinai Jakobénből költöztek ide cipszer bányászok. 1795-ben a bányák a kincstár tulajdonába kerültek. Bár a bányák is a Határvidék területéhez tartoztak, a határőrök nem válhattak bányászokká és a bányászok sem határőrökké. A bányászok többször panaszkodtak amiatt, hogy a legelőket, erdőket és a regáliákat illetően igazságtalanságok érték őket a határőrök részéről. A bányák 1818-ban 150, 1841-ben 157 főt foglalkoztattak.

1876-tól az állami iskola és az EMKE közösen igyekezett (részben vissza-) magyarosítani katolikus lakóit. A vállalkozás csak részleges sikerrel járt. Az 1910-es népszámlálás a bányászokat ugyan egyöntetűen magyar anyanyelvűként vagy magyarul tudóként mutatta ki, a korabeli tudósítások cáfolják ezt a képet. 1930-ban több mint kétszer és 1966-ban is majdnem kétszer annyian vallották magukat magyar nemzetiségűnek, mint magyar anyanyelvűnek. 1934-ben a római katolikus népiskola párhuzamos román osztályok indítására kényszerült. A második világháború után 1965-ig folyt Óradnán magyar nyelvű oktatás (az utolsó tanévben 140 diákja volt a tagozatnak). 2000-ben a katolikus egyház magyar óvodát létesített, 2006 óta pedig ismét működik magyar nyelvű iskola.[4]

Zsidók valószínűleg az 1820-as években költöztek be a forgalmas vásárokat tartó településre. 1879-ben hoztak létre önálló hitközséget. Többségük haszid volt. A két világháború közt jesivát is működtettek.

1876-ban Naszód vidékétől az egyesített Beszterce-Naszód vármegyéhez csatolták és a vármegye egyik járásának a székhelye lett. 1870-től gyógyszertár működött benne.[5] 1909-ben kapott vasutat. 19201922-ben egymást érték a munkásmegmozdulások és sztrájkok. A bányászat spektruma részben már a 19., de főként a 20. században kibővült. 1934-ben 4001 tonna piritet termeltek ki. A környék bányáiban az 1990-es években 2800 fő dolgozott és jelentős mennyiségben termeltek ki cink-, ólom-, réz- és ezüstércet. Kőbányáiban andezitot, dácitot és mészkövet fejtettek. 2000-ben több bányát bezártak, a bányászok száma a negyedére esett vissza.

Bár bükköseit az előző évszázadokban erősen megritkították, határának több mint a felét még mindig erdők alkotják, további egyharmada pedig legelő és rét.

Népessége

[szerkesztés]
  • 1850-ben 2172 lakosából 1431 főt írtak össze román, 316-ot magyar, 271-et német és 96-ot cigány nemzetiségűként; 1530 volt görögkatolikus, 599 római katolikus, 29 evangélikus és 14 református vallású.
  • 1910-ben 4685 lakosából 2910 vallotta magát román, 1485 magyar és 279 német anyanyelvűnek; 2829 volt görögkatolikus, 1361 római katolikus, 329 zsidó, 112 református és 34 evangélikus vallású.
  • A 2002-es népszámlálás szerint Óradnán 6078 fő élt, közülük 5500 román, 481 magyar és 88 cigány nemzetiségű; 4636 ortodox, 768 római katolikus,[6] 281 pünkösdista, 92 görögkatolikus, 67 baptista és 46 adventista vallású.

(Az adatok értelmezéséhez ld. a történeti részben írtakat.)

Látnivalók, nevezetességek

[szerkesztés]
  • Középkori temploma a 13. században a ferencesekhez, őelőttük állítólag a domonkosokhoz tartozott. A tatárjárás után csak részben állították helyre. Ma egyik tornya, mellette a kapuzat és hajója falainak részletei állnak, romokban. Ezek méreteiből is következtethetünk az egykori város nagyságára.
  • A középkori templom szentélyének helyén a 16. században a reformátusok építettek maguknak templomot. Ezt 1764-ben a görögkatolikusok kapták meg. Itt építették a ma is látható, fa tetőszerkezetű és fatornyos görögkatolikus templomot 1825-ben.
  • Néprajzi és bányászati gyűjtemény.[7]
  • Mai római katolikus temploma 1824-ben épült.
  • A piaci házak alatt alagúthálózat található.

Híres emberek

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. "x" a telefonszolgáltatót jelöli: 2–Telekom, 3–RDS
  2. [1]
  3. Jakó Zsigmond (szerk.): Erdélyi okmánytár. 1. Bp., 1997, 9. o.
  4. 'Szabadság 2009. szeptember 5.. [2009. szeptember 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. október 8.)
  5. Péter H. Mária: Az erdélyi gyógyszerészet magyar vonatkozásai. Kolozsvár, 2002, 45. o.
  6. Egyházi nyilvántartás szerint 2005-ben 853 fő. (Darvas-Kozma József: A szórványkérdés a gyulafehérvári érsekség szemszögéből)
  7. A gyűjtemény ismertetése. (románul)
  8. Bodor Ádám: A börtön szaga. Budapest, 2001, 146–148. o.
  9. Tersánszky Józsi Jenő: Életem regényei. Budapest, 1968

Források

[szerkesztés]
  • Emil Bălăi – Rodica Bălăi – Mircea Mureșianu – Silvestru Leontin Mureșianu: Rodna: pagini de monografie (Timișoara, 1996)
  • Rudolf Bergner: Siebenbürgen. Eine Darstellung des Landes und der Leute. Leipzig, 1884
  • Hunfalvy Pál: Kirándulás Erdélybe. Budapesti Szemle 1887/121. sz.
  • Koós Ferenc: Életem és emlékeim. 2. k. Brassó, 1890
  • Weisz Tádé: Az erdélyrészi bányászat rövid ismertetése. Budapest, 1891
  • Bartha Miklós: Imitt-amott. In B. M.: Összegyüjtött munkái. 2. k. Budapest, 1909, 218–219. o.
  • pákei Sándor József: Az EMKE megalapítása és negyedszázados működése 1885–1910. Kolozsvárt, 1910
  • Virgil Șotropa: Minele rodnene. Arhiva someșană 8 (1928), 1–53. o.
  • Iuliu Moisil: Figuri grănițerești năsăudene. Năsăud, 1937
  • Kőváry László: Tájképek utazási rajzokban. Bukarest, 1984
  • Binder Pál: Közös múltunk. Bukarest, 1982
  • Uő.: Beszterce vidéke és Radna-völgy történelmi személy- és helynevei, 1698–1865. Budapest, 1994
  • Gergely Ferenc: Megoldott kévék. A Nagysajói Református Egyházmegye szórványainak állapotrajza az 1934. évben. Magyar Kisebbség 2000/3. sz.
  • Hegyi Géza: Radna és a Radna-völgy a középkorban (1241–1469/1475). Erdélyi Múzeum 2006/3–4. sz., 33–54. o.
  • Randolph R. Braham – Tibori Szabó Zoltán: A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája. 1. k. Budapest, 2007 –

Külső hivatkozások

[szerkesztés]

Képek

[szerkesztés]