Katonai határőrvidék

A katonai határőrvidék a Habsburg Birodalom délkeleti, balkáni határvidékének őrzésére szervezett, katonai igazgatás alatt álló speciális közigazgatási terület volt a történelmi Magyarország déli vidékein. Előzményét jelentette a török háborúk idején a végvidék védelmi szervezete, de külön közigazgatási területként Magyarországnak a török uralom alóli szinte teljes felszabadításával járó háború után került sor a 18. század elején. A 18–19. században ez az Adriai-tengertől Erdélyig terjedő keskeny sáv választotta el Magyarországot az Oszmán Birodalomtól.

A katonai határőrvidék megszüntetése, felszámolása egyrészt Magyarországhoz való visszacsatolását, másrészt közigazgatásának a magyar jogrend szerinti átszervezését (polgárosítását) jelentette, és az 1870-es években került rá sor.

A katonai határőrvidék részei

Horvát határőrvidék ezen belül:
- Likai ezred székhelye Gospić
- Otocsáci ezred székhelye Otočac
- Ogulini ezred székhelye Zengg
- Szluini ezred székhelye Károlyváros
- I. báni ezred székhelye Glina
- II. báni ezred székhelye Petrinya
- Kőrösi ezred
- Szentgyörgyi ezred székhelye Belovár
Szlavón határőrvidék ezen belül:
- Gradiskai ezred székhelye Újgradiska
- Bródi ezred székhelye Bród
- Péterváradi ezred
Bánsági határőrvidék (1779–1873) ezen belül:
- Németbánsági ezred székhelye Pancsova, a vármegyerendezéskor betagozódott Torontálba.
- Oláh–illír bánsági ezred (1779–1845)
- Románbánsági ezred, (más néven oláh bánsági, a volt oláh–illír ezred keleti felén 1845 után) székhelye Karánsebes, 1873 után Szörény, 1881 után Krassó-Szörény vármegye
- Szerbbánsági ezred (más néven illír bánsági, az oláh–illír bánsági ezred nyugati felén 1845–1873)
Tisza-Marosi határőrvidék (1700–1750) Az 1699. I. 26-os karlócai béke után jött létre, melyet 1745-ben a tiszamenti községekre korlátoztak, majd 1750-ben föloszlattak, ezután tiszai koronauradalom néven igazgatták, s az 1791.évi VII. tc. tette Bács-Bodrog vármegye részévé. Csak a 878 km²-es titeli Sajkásvidék maradt a vármegyerendezésig katonai igazgatás alatt, amikor az 1873. évi XXVII. tc. Bács-Bodrog vármegyéhez csatolta. Jogutód:
- Sajkásvidék hiv: Csajkások kerülete, székhelye Titel
Erdélyi határőrvidék A 18. században állítottak fel, és pedig 1764-ben a székely, 1766-ban a román (oláh) határőrvidéket. 1850-ben felszámolták.

Történelem

Kialakulása

A horvát-szlavón határőrvidéket a 16. században az ország széleinek a törökök elleni védelmére alakították meg, sajátos katonai szervezettel. Sokáig fennmaradt azután is, miután felállításának célja a gyakorlati jelentőségét elvesztette. A határőrvidék a magyar szent korona joghatósága alá tartozó és attól jogosan soha el nem szakasztható területrészekből alakították, így a magyar államterület lényeges kiegészítő részét képezte mindig, és jogilag és pedig aszerint, amint annak alakítására szolgáló területrészeket az anyaország vagy pedig a kapcsolt részek területéből vették – mindig is az anyaországhoz, illetőleg a kapcsolt részekhez tartozott. 1690-ben a visszavonuló császári sereggel együtt nagyszámú, valószínűleg százezer körüli szerb költözött be a Balkánról Magyarországra Csernojevics Arzén ipeki pátriárka vezetésével. Sokukat a 18. század elején megszervezett tisza-szegedi katonai határőrvidéken ˙(Ada [Osztrova], Csurog, Tisza-Földvár, Ókanizsa, Martonos, Mohol, Óbecse, Petrovácz, Szabadka, Szeged, Szenttamás, Zenta, Zombor, Zsablya) telepítették le, majd a szerb határőröket a század második felében áttelepítették a bánáti határőrvidékre. A felszabadító háború idején érkeztek a Balkánról a Bácskába, Baranyába és Tolnába a katolikus horvátok különböző csoportjai (bosnyákok, bunyevácok, sokácok).^[1]

Katonai tekintetben az ország 4 hadi parancsnokságra osztatik fel. A' magyarországi vagy budai magában foglalja az egész polgári anyaországot Temes , Krassó, Torontál, Szerem , Verőcze, Posega vármegyéket kivéve; a' bánságihoz vagy temesvárihoz tartoznak Temes, Krassó, Torontál vármegyék, a' német-bánsági, oláhbánsági végezredek, és bánsági-illir végzászlóaly vidékei, a' szeremihez vagy péterváradihoz : Szerem, Verőcze, Posega vármegyék, brodi, péteiTáradi, gradiskai végezredek, és a' csajkások vidékei ; a' horvátországihoz vagy zágrábihoz : Várasd, Kőrös , Zágráb vármegyék , fiumei tengerpart, körösi, szentgyörgyi, 1-ső báni, 2-ik báni, szluini, ogulini, ottochaczi, likkai végezredek vidékei.

– Fényes Elek: Magyarország statistikája 2. kötet (1843)^[2]

Magyarország közigazgatási rendszerében a 19. század elején a határőrvidék kerületeit: Német bánsági ezred, Oláh-illír bánsági ezred, Bródi ezred, Gradiskai ezred,^[3] Péterváradi ezred, Sajkások (Csajkások) kerülete, Likai ezred, Ogulini ezred, Otocsáci ezred,^[4] Szluini ezred, Kőrösi ezred, Szentgyörgyi ezred, I. báni ezred, II. báni ezred néven tartották nyilván.^[5]

Az 1848. évi törvényekben

Az ország sérelmeinek 1848 előtt is egyik lényeges pontját képezte az, hogy a katonai kormány a határőrvidék területén nemcsak a tisztán katonai ügyekben, hanem a polgári igazgatás (közigazgatás és törvénykezés) tekintetében is, és nem a törvényes magyar rendszer, hanem az osztrák rendszer behozatalával gyakorolt törvényhatóságot. A sérelem azonban orvosolatlan maradt. Az 1848. V. t.-c. a határőrvidéknek is országgyűlési szék- és szavazatjogot tulajdonított, s számára összesen 15 követet állapított meg: a horvát határőrvidéknek 8 követet; a szerémi végvidéknek hármat; a csajkások kerületének egyet; a bánsági végvidéknek hármat. Mindez azonban papíron létezett csupán, 1850-ben pedig a határőrvidéket külön koronaországnak nyilvánították. A katonai határőrvidéken a közigazgatás szervezetét egy 1851-es császári nyílt parancs állapította meg. A határőrvidék közigazgatása (politikai, rendőri és kamarai ügyek) a hadsereg főparancsnokságának feladata volt.

A magyar–horvát kiegyezés után

Az alkotmány helyreállítása után az 1868. XXX. t.-c. (magyar–horvát kiegyezés) a határőrvidék egyes részeit (konkrétan a Drávától és a Dunától délre esőket) Horvát–, Szlavón– és Dalmátországhoz tartozóknak, a többit részeit Magyarországhoz tartozónak ismerte el a következőképpen.

Horvát–, Szlavón– és Dalmátországhoz tartozó részek:

a horvát határőrvidék (a likai, az ottocsányi, az ogulini, a szluini, az első báni, a második báni, a varasd-kőrösi és a varasd-szentgyörgyi ezred), és
a szerémi végvidék (a gradiskai, a bródi és a péterváradi ezred).

Magyarországhoz tartozó részek:

a bánsági határőrvidék (a román-bánsági, a szerb-bánsági és a német-bánsági ezredek), és
2. a titeli zászlóalj, vagyis az úgynevezett Csajkások kerülete.

(Az 1848. V. t.-c. a román bánsági ezredet oláh-bánsági, a szerb-bánságit illír-bánsági ezrednek nevezi.)

Felszámolása

A kiegyezés nem intézkedett a határőrvidékről. 1869-ben a határőrvidék katonai hatóságai nagyarányú erdőeladásba kezdtek, mert a katonai költségvetési túllépéseket a határőrvidéki erdők eladásából kívánták fedezni. Az erdőkiárusítást a magyar közvélemény ellenezte. Az ellenzők azzal érveltek, a hadügyminiszter csak ideiglenesen igazgatja a határőrvidéket. 1869-ben Andrássy Gyula leszögezte, a határőrvidéki rendszert nem lehet tovább fenntartani, mert az összeegyeztethetetlen a dualista berendezkedéssel. Ferenc József elfogadta álláspontját. A polgárosítás törvényi előkészületei elkezdődnek.

A bánsági határőrvidék polgárosítása

A Magyarországhoz tartozó bánsági határőrvidék polgárosítása, azaz a katonai kormányzat megszüntetése, a területrészeknek az ország illető részeihez visszacsatolása, I. Ferenc József 1872. június 9-én kelt nyilatkozatával történt.

A visszacsatolást az 1873. XXVII. t.-c. iktatta törvénybe. Ennek értelmében:

1. a volt román-bánsági ezred és a volt szerb-bánsági ezrednek 12. százada, vagyis a karánsebesi, teregovai, bosovici és orsovai szolgabirói járások Karánsebes székhellyel Szörény vmegye elnevezése alatt önálló törvényhatósággá egyesíttettek;
2. a volt szerb-bánsági ezredből a fehértemplomi szolgabirói járás Krassó vármegyébe;
3. a volt szerb bánsági ezredből és a volt német-bánsági ezredből a károlyfalvi és a kubini szolgabírói járások Temes vmegyébe;
4. a szerb-bánsági ezredből és a német-bánsági ezredből a pancsovai, ujfalvi, alibunári, antalfalvi és a perlaszi szolgabírói járások Torontál vármegyébe;
5. a titeli zászlóalj (csajkások kerülete), vagyis a titeli és zsablyai szolgabírói járások Bács-Bodrog vármegyébe bekebeleztettek;
6. Pancsova, Fehértemplom és Karánsebes városokat önálló törvényhatósági joggal ruházták fel.

A törvényhatóságok és a községek rendezéséről szóló törvények bizonyos módosításokkal a magyar határőrvidéki részekre kiterjesztettek. A törvény egyidejűleg a részeknek országgyűlési képviseletét szabályozta, s törvénykezési és egyéb tekintetekben intézkedik. Az 1886. XXI. t.-c. «a törvényhatóságokról» Krassó és Szörény vármegyéket egy törvényhatósággá egyesítette. A három városból pedig csak Pancsovát hagyta meg törvényhatósági joggal felruházott városnak; miután Fehértemplom és Karánsebes városokat mint törvényhatóságokat már az 1876. XX. t.-c. megszüntette, és azokba a vármegyékbe kebeleztette, amelynek területén feküsznek; az 1876. XXXIII. t.-c. pedig Fehértemplomot Temes vármegyéhez csatolta.

Társadalom – a házközösség intézménye

A határőrvidék legnevezetesebb jogi intézménye a házközösség volt. A határőrvidék lakossága törzscsaládokra volt osztva, melyek mindegyike az összes hadképes tagokkal egy házközösséget képezett. Minden házközösségnek közös ingatlan törzsvagyona volt, mely a közös családnak elválaszthatatlan járulékát képezte. A házközösségnek célja a hadképes erőnek biztosítása, jó állapotban tartása volt, így a törzsvagyon fenntartása hatósági felügyelet alatt állt.

A házközösségi szervezet alapelvei:

a család törzsvagyonát képező földbirtok, el nem idegeníthető;
adóssággal csak rendkívüli esetekben, kis értékig terhelhető; ha a földbirtok házasság, örökösödés vagy végrendelet utján nem határőr tulajdonába ment át, ez köteles volt azt bizonyos határidő alatt határőrnek eladni;
a vagyon felett végrendeletileg csak a család utolsó sarja intézkedhetett
a házközösség feloszthatatlan.

A határőrvidék polgárosítása folytán a házközösség alapja megszűnt, az 1873. XXIX. tc. a házközösségek felbonthatóságát megengedte, a vagyonszerzési jogot illetőleg addig fennálló megszorításokat megszüntette.

Demográfia

A Katonai Határőrvidék jelenlévő népességének megoszlása nemzetiségek szerint 1850-ben:

37 875 német
4 985 magyar
8 822 szlovák, cseh, morva
113 723 román
310 964 szerb
480 494 horvát
2 014 egyéb

Irodalom

Récsi Emil: Közigazgatási törvénytudomány kézikönyve, az ausztriai birodalmi törvényhozás jelen állása szerint különös tekintettel Magyarországra. 1854
Koroknai Ákos: Gazdasági és társadalmi viszonyok a dunai és a tiszai határőrvidéken a XVIII. század elején. Budapest, 1974
A határőrvidék rendezésére vonatkozó legfelsőbb elhatározások. Pest, 1872
Somogyi Éva: Kormányzati rendszer a dualista Habsburg Monarchiában. 1996.

Jegyzetek

Források

További információk

Történelemportál
Hadtudományi portál

[1] Nagy Mariann – Katus László: A Magyar Korona országainak nemzetiségei a 18-19. században

[2] Fényes Elek: Magyarország statistikája 2. kötet

[3] Gradiskai ezred

[4] Otocsáni ezred

[5] Corpus Juris adattár Magyarország vármegyéi

[1]

[2]

[3]

[4]

[5]

m v sz Habsburg Birodalom országai és koronatartományai
A Habsburg-ház osztrák ága által uralt területek	Cseh Királyság • Horvát Királyság • Dalmát Királyság • Galícia és Lodoméria Királysága • Magyar Királyság • Illír Királyság • Lombard–Velencei Királyság • Szlavóniai Királyság • Osztrák Főhercegség • Bukovinai Hercegség • Karintiai Hercegség • Krajnai Hercegség • Stájer Hercegség • Salzburgi Hercegség • Alsó- és Felső-Sziléziai Hercegség • Erdélyi Fejedelemség • Isztriai őrgrófság • Morva őrgrófság • Tiroli hercegesített grófság • Vorarlberg • Görz és Gradisca grófság • Szerb Vajdaság és Temesi Bánság • Trieszt • katonai határőrvidék
A Habsburg-ház spanyol ága által uralt területek	Spanyol Királyság (1516–1700): Kasztíliai és Leóni Királyság • Aragóniai Királyság • Portugál Királyság • Tizenhét Tartomány • Dél-Németalföld
Ideiglenes Habsburg befolyás alatt lévő országok, területek	Parmai és Piacenzai Hercegség (1735–1748) • Toszkánai Nagyhercegség (1737–1799; 1814–1859) • Modenai és Reggiói Hercegség (1814–1859)