Kissajó
Kissajó (Șieuț, Kleinschangen) | |
Közigazgatás | |
Ország | Románia |
Történelmi régió | Erdély |
Fejlesztési régió | Északnyugat-romániai fejlesztési régió |
Megye | Beszterce-Naszód |
Község | Kissajó |
Rang | községközpont |
Irányítószám | 427315 |
Körzethívószám | 0x63 |
SIRUTA-kód | 34869 |
Népesség | |
Népesség | 680 fő (2021. dec. 1.) |
Magyar lakosság | 3 (2011)[1] |
Népsűrűség | 10,86 fő/km² |
Földrajzi adatok | |
Tszf. magasság | 457 m |
Terület | 62,64 km² |
Időzóna | EET, UTC+2 |
Elhelyezkedése | |
é. sz. 46° 58′ 36″, k. h. 24° 38′ 53″46.976649°N 24.648068°EKoordináták: é. sz. 46° 58′ 36″, k. h. 24° 38′ 53″46.976649°N 24.648068°E | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Kissajó (románul Șieuț, németül Kleinschangen, szász nyelven Kli-Schogn) község Romániában, Beszterce-Naszód megyében.
Fekvése
[szerkesztés]Kissajó az Erdélyi-medence északkeleti részén, a Kelemen-havasok lábánál fekszik. Besztercétől délkeletre található.
Története
[szerkesztés]A falu területén folytatott ásatások során bronzkori és vaskori leletek kerültek elő, valamint dák és római korból származó nyomok is.
Kissajó neve legelőször egy 1228-as oklevélben jelenik meg, Soyou néven. 1332-ben önálló plébániával rendelkezett, a plébános neve pedig Konrád volt. Lakói ekkor még németek voltak. Idővel a falu elnéptelenedett, majd 1670-ben románokkal telepítették be.
A trianoni békeszerződésig Beszterce-Naszód vármegye besenyői járásához tartozott. A második bécsi döntés során, 1940-ben visszaítélték Magyarországnak, ekkor épült a község határában a Szeretfalva–Déda-vasútvonal. 1944-ben újra Románia része lett.
Lakossága
[szerkesztés]1910-ben 894 lakosa volt, melyből 828 román, 27 magyar, 33 cigány, 6 német.
2002-ben 829 fő lakta, 772 román és 57 cigány.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikái a népszámlálási adatok alapján, 1852–2011: Beszterce-Naszód megye. adatbank.ro
Források
[szerkesztés]- Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikája, Népszámlálási adatok 1850–2002 között
- Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek: A középkori erdélyi püspökség templomai I–II. 2. bőv. kiadás. Gyulafehérvár: Római Katolikus Érsekség. 2000. ISBN 973-9203-56-6