Ugrás a tartalomhoz

Facsád

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Facset szócikkből átirányítva)
Facsád (Făget, Fatschet)
A volt kaszinó
A volt kaszinó
Facsád címere
Facsád címere
Közigazgatás
Ország Románia
Történelmi régióBánság
Fejlesztési régióNyugat-romániai fejlesztési régió
MegyeTemes
Rangváros
KözségközpontFăget
Beosztott falvak
Lista
PolgármesterMarcel Avram (PD-L), 2012
Irányítószám305300
SIRUTA-kód156801
Népesség
Népesség3379 fő (2021. dec. 1.)[2] +/-
Magyar lakosság147 (2%, 2021)[3]
Község népessége6595 fő (2021. dec. 1.)[1]
Népsűrűség43,71 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság151–160 m
Terület150,87 km²
IdőzónaEET, UTC+2
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 45° 51′ 00″, k. h. 22° 10′ 48″45.850000°N 22.180000°EKoordináták: é. sz. 45° 51′ 00″, k. h. 22° 10′ 48″45.850000°N 22.180000°E
Facsád weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Facsád témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Facsád, 1911-ig Facset (Facsét, románul Făget /fə'ʤet/, németül Fatschet) város Romániában, a Bánságban, Temes megyében.

Fekvése

[szerkesztés]

A Ruszka-havas északnyugati lábánál, Lugostól 33 km-re északkeletre, a Dévát Lugossal összekötő E673-as (68A) út mentén, a Bega két partján fekszik.

Nevének eredete

[szerkesztés]

Neve a románból származik, a făget szó jelentése 'bükkerdő, bükkös'. Első említése: Fagyath (1529). Az újkorban a Facset mellett a magyarban gyakran használták a Facsét névalakot is. A helységnévrendezés idején az Országos Törzskönyvbizottság az 1595-ből adatolható, magyarosabban hangzó nevet állapította meg.

Története

[szerkesztés]

Engel Pál a középkori összeírások és a 16. századi defterek alapján a korábbi Endrőddel azonosította, amely 1364 és 1550 között az endrődi (később facseti) Bekes család uradalmi központja volt.[4] A középkori falumag a vár mellett, a Bega jobb partján, a mai Ștefan cel Mare, Eftimie Murgu és Cetății utcák kereszteződésénél lévő park helyén feküdt.

Jelentőségét fekvésének köszönhette, rajta keresztül vezetett ugyanis a Temesvárt és Lugost Erdéllyel összekötő út. A 16. században mezőváros, a török hódoltság alatt náhije székhelye volt. A várára vonatkozó legkorábbi utalás 1548-ból származik. 1552-ben a török, 1595-ben, ostrom nélkül Borbély György karánsebesi bán, 1602-ben ismét a török, 1603-ban Basta, 1616-ban Bethlen Gábor foglalta el. 1591-ben kb. 110-150 török katona (majdnem kétharmaduk lovas), 1700-ban már csak 25 fős helyőrség védte.[5]

A 18. században a Bega jobb partján fekvő, román lakosságú település (a későbbiekben Románfacset) mellett, a másik parton több betelepülési hullámban alakult ki Németfacset. A facseti románok a 18. században még főként juhtenyésztéssel foglalkoztak – II. József 1768-as, inkognitóban tett utazása idején annyira megdöbbent a nagymérvű erdőirtáson, hogy azt tervezte, az erdők védelmében elköltözteti a környékről a román lakosságot. A hatóságok 1723-ban posztókészítő manufaktúrát állítottak fel a településen, amely 1728-ban már tizenkétezer takarót készített a hadsereg számára. 1727-ben megkezdték a Bega szabályozását, amelyet később a kivágott fa leúsztatására használtak. 1728-ban vagy még azelőtt vámhivatalt (Erdély és a Bánát között), 1729-ben postaállomást létesítettek benne. Facset már 1736-ban, majd a továbbiakban folyamatosan ortodox esperesi székhely volt.

Németfacseten 1733-ban hoztak létre római katolikus plébániát, melynek temploma 1746-ra épült föl. 1773-ig a minoriták gondozták. A területén élő harminchat ortodox családot a bánáti kormányzat a Bega másik oldalára, a románoknak kijelölt településrészre telepítette.[6] A katolikus gyülekezet 1767–1769-ig szerény létszámú maradt, főleg a különböző hivatalok változó személyzete és katonák alkották. Akkor költözött be 35, majd 1788-ban újabb tizenkét német család. Ugyancsak a Bega bal partján telepedtek meg cigányok, és később a facseti zsidók túlnyomó többsége is Németfacseten élt. Cigány lakóiról az első adat 1789-ből való. A cigánytelep a mai Sigilești helyén, Németfacset délnyugati peremén terült el.

Házait 1782–1783-ban vonták utcarendbe. 1787-ben évi nyolc országos vásár tartására kapott szabadalmat, hetivásárt pedig 1834-től rendezhetett. Adóhivatalát először 1790-ben említik. A 18. század végén a temesvári várparancsnok felesége üzemeltette nyolcszobás fogadóját, amelyet Johann Lehmann tisztának, ámde drágának minősített. A Bánát polgáriasítása után Krassó, 1880-tól Krassó-Szörény vármegye egyik járásának székhelye volt. A két településrész, Német- és Románfacset 1819-ben, majd utána több évtizedig önálló községi szervezettel rendelkezett, de az 1880-as években egyesültek.

1813-ban gyógyszertárat alapítottak benne.[7] 1828-ban 1108-an lakták, a családfők közül 114 volt jobbágy, 102 házas, 43 házatlan zsellér, 29 szolga és 26 kézműves. Vásárait 86 faluból látogatták rendszeresen. A németfacsetiek közül csak kevesen nem gyakoroltak valamilyen mesterséget. Fontos bőripari központ volt, szűcsei női bekecseket készítettek vörös bőr rátéttel, növényi és pávaszemes mintájú hímzéssel.[8] A katolikus németek közül kerültek még ácsok, asztalosok, kerekesek, faedénykészítők és zsindelyesek. A románok főként mezőgazdasággal foglalkoztak, a mesterségek közül a bocskorkészítést, a papucsosságot, a molnárkodást, a mészárosságot és a fazekasságot űzték. A facseti zsidókról 1837-től származik az első följegyzés, akkor viszont már imaházuk is volt. Zsinagógájukat 1894–95-ben építették fel a mai Avram Iancu utcában. Az épületet 1965-ben lebontották, helyére három magánházat emeltek.[9]

Választói az 1848. július 31. és augusztus 12. között tartott, megismételt választásokon Dionisie Ciolocoşt küldték a pesti országgyűlésre, miután Maxim Pascu óvást jelentett be az első alkalommal győztes Eftimie Murgu ellen. A temesvári csata után, 1849. augusztus 16-án itt szállt meg Bem és tanácskozott az előző napon ideérkezett Eftimie Murguval. Itt vált el tőle Vécsey Károly, aki innen Arad felé tartott, letenni a fegyvert.

1865-ben kővel borították a Lippára vezető utat. 1871-ben járásbíróságot, 1909-ben közjegyzői hivatalt létesítettek. 1891-ben létrejött a Făgețeana bank, 1905-ben a Facseti Népbank, 1911-ben a Facsádi Bank, 1893-ban a román kaszinó (a későbbi Apollo mozi épületében). Római katolikus iskolája már legalább 1881-től részben magyar tannyelvvel működött, majd az egyház 1891-ben átadta az államnak. 1896-ban az állam új iskolaépületet épített Németfacsádon, a mai Calea Lugojului és az Avram Iancu utcák sarkán. Budinszky György plébános (1873 és 1909 között szolgált) szőlőt és gyümölcsöst telepített a Paphegyre, amelyből az egyházközség jelentős bevételre tett szert. Az ő lelkészsége idején, 1900-ban lett Facsád római katolikus esperesi székhely. 1899-ben a község pénzén felépült a Magyar Királyhoz címzett szálloda. 1903 és 1908 között Molnár Árpád nyomdát működtetett benne.[10] 1911-ben kisközségből nagyközséggé alakult.[11]

Az állam 1900–1903-ban 84 római katolikus magyar és hat német családot telepített Németfacset délkeleti peremére („Telep”: a mai Alecsandri, Unirii, Coșbuc, Eminescu, Cloșca és George Gârda utcák), majd további 10 magyar családot a draksinyesti út mellett, a községtől 2 km-re létrehozott ún. munkástelepre. A telepes családok közül 32 Torontál, 15 Krassó-Szörény vármegyéből, 15 a Vágsellye közelében fekvő Magyarsókról érkezett. (Egy részük korábban részt vett egy sikertelen telepítési akcióban, Bukovecen.) Birtokaik értékét eredetileg 58 év alatt kellett volna törleszteniük, és a magyar kormány csak 1918 decemberében rendelte el birtokba helyezésüket. Így az impérium változása után ismét a teljes összeget kellett kifizetniük a román államnak, ezért közülük sokan otthagyták a földet és városba költöztek. 1926-ban 19 magyar család vándorolt ki Brazíliába. 1938-ban viszont itt talált új otthonra 99 hadikfalvi székely.

1918. november 4-én, vásár napján a piacon frontról visszatért katonák és parasztok gyülekeztek fenyegetően, hogy kifosszák a boltokat. Ekkor állítólag a Deutsch család pincéjéből és a Mailänder család házának (Calea Lugojului 20) emeletéről ismeretlenek a tömegbe lőttek, és tizenöt fő meghalt.

1940 után mintegy nyolcszáz besszarábiai menekültet költöztettek Facsádra, akik többsége véglegesen itt telepedett le. Zsidó lakosságát 1941-ben Lugosra deportálták. Innen 1944-ben csak egy részük tért vissza, de 1950-ig ezek túlnyomó többsége is Izraelbe vándorolt ki.

1954-ben líceumot állítottak fel a településen. Önálló magyar iskolája 1959-ig, magyar tagozat 1973-ig működött.

1994-ben nyilvánították várossá.[12]

Lakossága

[szerkesztés]
A vár alapfalai
  • 1831-ben Oláh- és Németfacsetnek közösen 790 ortodox és 286 római katolikus lakosa volt.[13]
  • 1858-ban 1577 lakosából 947 volt ortodox, 497 római katolikus és 93 zsidó. Az ortodox románok természetes szaporulata a 19. század második felében stagnált, ezt a környező falvakból való beköltözés ellensúlyozta.
  • 1910-ben 3323 lakosából 1467 román (44,14%), 1462 magyar (43,99%) és 376 német (11,31%) anyanyelvű, 1484 római katolikus, 1447 ortodox, 207 zsidó és 131 református vallású volt.
  • 2002-ben 3759 lakosa volt, ebből 3354 román (89,22%), 324 magyar (8,61%) és 58 német (1,54%) nemzetiségű, 2684 ortodox, 364 római katolikus, 311 pünkösdi, 166 baptista és 124 református vallású.

Látnivalók, érdekességek

[szerkesztés]
  • A mai város északkeleti peremén állt egykor Facsád vára. A négyzet alaprajzú síkvidéki erődítménynek az 1980-as–1990-es években feltárt alapfalai láthatók.
  • Római katolikus templomát 1846-ban kezdték építeni. 1848-ban beomlott a karzat mennyezete, hat munkás megsebesült, a többiek pedig nem voltak hajlandóak folytatni a munkát. A honvédség 1849-ben puskaporgyártó műhellyé alakította át, de a temesvári csata előtt már csupán három-négy napig tudták használni. Végül 1850-ben fejezték be az építkezést, és szentelték fel a templomot.
  • Az egykori kaszinó épülete (Calea Lugojului 10, 1800), római katolikus plébánia (1837–1839), volt járásbíróság (ma Traian Vuia Elméleti Líceum), volt adóhivatal (ma bíróság).
  • Az ortodox templom 1889-ben, a református 1997-ben épült.
  • 460 hektáros víztározója a legnagyobb állóvíz Temes megyében.

Gazdasága

[szerkesztés]
Facsád környéke 1770 körül

Legjelentősebb üzeme a 800 munkást foglalkoztató Rifăget bőrgyár. Négy, főként külföldi tőke által működtetett faipari üzeme is van.

Híres emberek

[szerkesztés]

Testvérvárosai

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ 2021-es romániai népszámlálás. Nemzeti Statisztikai Intézet
  2. ↑ 2021-es romániai népszámlálás. Nemzeti Statisztikai Intézet, 2023. május 31. (Hozzáférés: 2023. július 9.)
  3. ↑ 2021-es romániai népszámlálás (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet, 2023. (Hozzáférés: 2024. január 21.)
  4. ↑ Engel Pál: A temesvári és moldovai szandzsák török kori települései (1554–1579). Szeged, 1996, 14. o.
  5. ↑ Hegyi Klára: A török hódoltság várai és várkatonasága. 3. Budapest, 2007, 1381–85. o.
  6. ↑ Benjamin Landais: Nations, privilèges et ethnicité: Le Banat Habsbourgeois; Un Laboratoire politique aux confins de l’Europe éclairée. Strasbourg: Association Presses Universitaires de Strasbourg, 2023, 178. o.
  7. ↑ Péter H. Mária: Az erdélyi gyógyszerészet magyar vonatkozásai. Kolozsvár, 2002, 24. o.
  8. ↑ Georgeta Stoica – Paul Petrescu – Maria Bocșe: Dicționar de artă populară. București, 1985
  9. ↑ Ionel Popescu: Comunităţile evreieşti din Banat, secolele XVIII–XIX. Timişoara, 2007, 151. o.
  10. ↑ typographia.oszk.hu. [2010. február 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 10.)
  11. ↑ Belügyi Közlöny 1911, 344. o.
  12. ↑ Legea nr. 67 din 15 iulie 1994 privind declararea ca oras a comunei Faget. Mpnitorul Oficial, 188. sz. (1994. július 22.)
  13. ↑ Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára. Pesten, 1831

Források

[szerkesztés]
  • Ménessy Gyula – Hangay László: Făget. Falutanulmány. Magyar Kisebbség, 1942, 11–12. sz.
  • Ioan Cipu: Învățământul făgețean: 1769–1998. Lugoj, 1998
  • Dumitru Tomoni: Făget: monografie istorică. Lugoj, 1999
  • Ioan Cipu: Fragmentarium făgețean 1733–1920, 2 köt. Lugoj, 2008

További információk

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Facsád&oldid=26935280”