Tiszakarácsonyfalva
| Tiszakarácsonyfalva (Crăciunești) | |
 | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Románia |
| Történelmi régió | Máramaros |
| Fejlesztési régió | Északnyugat-romániai fejlesztési régió |
| Megye | Máramaros |
| Község | Nagybocskó |
| Rang | falu |
| Községközpont | Nagybocskó |
| Irányítószám | 437051 |
| SIRUTA-kód | 107378 |
| Népesség | |
| Népesség | 1469 fő (2021. dec. 1.) |
| Magyar lakosság | 17[1] |
| Földrajzi adatok | |
| Időzóna | EET, UTC+2 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 47° 57′ 11″, k. h. 23° 58′ 59″47.953056°N 23.983056°EKoordináták: é. sz. 47° 57′ 11″, k. h. 23° 58′ 59″47.953056°N 23.983056°E | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Tiszakarácsonyfalva témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Tiszakarácsonyfalva, 1901-ig Karácsonfalva (románul: Crăciunești, ukránul: Кричунів, jiddisül קרעטשעניף) falu Romániában, Máramaros megyében.
Fekvése
[szerkesztés]Máramarosszigettől kilenc kilométerre északkeletre, az Ukrajnával határfolyót alkotó Tisza bal partján fekszik.
Nevének eredete
[szerkesztés]Magyar és román nevét is a telepítő kenéz személynevéről kapta. Először 1385-ben, Karachonfalva alakban írták.
Története
[szerkesztés]Első birtokosai egy 1360-ban nemesített, valószínűleg román eredetű kenézcsalád utódai, akik Felső-, Középapsára és Kabolapatakra is elszármaztak. 1442-ben a karácsonyfalvi nemesek szerezték meg Nagybocskót és Tiszalonkát. A Karácsonyfalvi család végül még a 15. században Irholci Tatul Mihály birtokszerző éhségének áldozatává vált. 1500 körül lett a Pogány családé.
Már 1719-ben élt benne két zsidó család. Első zsidó lakói földbérlettel, szeszfőzéssel és házalással foglalkoztak. 1830-ban 219-en (más források szerint 413-an) voltak, és főként fakitermelésből éltek. Ekkor már zsinagógája is volt. Nagy feltűnést keltő vitához vezetett, amikor a szigeti Teitelbaum csodarabbi 1834-ben megtiltotta, hogy a hozzá tartozó közösségek alkalmazzák a koszovi haszid irányzathoz húzó karácsonyfalvi saktert.[2] 1855 körül választották meg első rabbijának Jószef Joel Deutschot, aki Tarnopolból érkezett és csak rövid ideig működött itt. Legalább 1838-tól egészen a holokausztig a zsidók alkották a falu lakosságának többségét. 1895 előtt költözött ide Méir Rosenbaum, Mordeháj Leifer nadvornai csodarabbi fia, aki megalapította a krecsnifi (a település jiddis neve) csodarabbi-dinasztiát. A családnak szerte a világon ma is több leszármazottja él nagy tiszteletben.
Az első világháborúig kénes–jódos fürdője működött. 1918 után a határszélre került község gazdasága hanyatlott, mert a kitermelt fa tutajokon való elszállítása lehetetlenné vált. Sok zsidó a városokba vagy Amerikába költözött. A két világháború között négy zsinagóga működött a faluban. A magyar hatóságok 1941-ben 496 zsidó lakosát toloncolták Galíciába, akik közül nyolc család élte túl az ottani mészárlásokat. Maradék zsidósága nagyrészt az 1944-es deportálásban pusztult el.
1838-ban 395 zsidó és 311 görögkatolikus vallású lakosa volt.[3]
1910-ben 2517 lakosából 1331 volt német (jiddis), 1101 ruszin, 58 magyar és 26 román anyanyelvű; 1330 zsidó és 1162 görögkatolikus vallású.
2002-ben 1492 lakosából 1259 volt ukrán, 216 román és 17 magyar anyanyelvű; 1230 ortodox, 205 görög katolikuis, 15 pünkösdista és 14 római katolikus vallású.
Közlekedés
[szerkesztés]A települést érinti a Szálva–Alsóvisó–Visóvölgy–Máramarossziget-vasútvonal.
Nevezetességek
[szerkesztés]- Zsidó temető
- Görögkatolikus templom (1862 körül épült)
Híres emberek
[szerkesztés]- Itt született 1853-ban Drohobeczky Gyula görögkatolikus püspök.
Jegyzetek
[szerkesztés]Források
[szerkesztés]- Bélay Vilmos: Máramaros vármegye társadalma és nemzetiségei a megye betelepülésétől a 18. század elejéig. Budapest, 1943
- Randolph L. Braham – Tibori Szabó Zoltán (szerk.): A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája. 1. Budapest, 2007
- A krecsnifi zsidó közösség története (angolul)
Külső hivatkozások
[szerkesztés]Máramaros megye közigazgatása  | ||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| ||||||||||
| ||||||||||
.svg){kind=small}
