Alsóróna
| Alsóróna (Rona de Jos) | |
 | |
| Az alsórónai fatemplom | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Románia |
| Történelmi régió | Máramaros |
| Fejlesztési régió | Északnyugat-romániai fejlesztési régió |
| Megye | Máramaros |
| Község | Alsóróna |
| Rang | községközpont |
| Irányítószám | 437245 |
| SIRUTA-kód | 108623 |
| Népesség | |
| Népesség | 1928 fő (2021. dec. 1.) |
| Magyar lakosság | < 3 (2011) |
| Népsűrűség | 80,7 fő/km² |
| Földrajzi adatok | |
| Terület | 22 km² |
| Időzóna | EET, UTC+2 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 47° 55′ 12″, k. h. 24° 01′ 11″47.920000°N 24.019722°EKoordináták: é. sz. 47° 55′ 12″, k. h. 24° 01′ 11″47.920000°N 24.019722°E | |
| Alsóróna weboldala | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Alsóróna témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Alsóróna (románul: Rona de Jos, jiddisül אונטר-רינה) falu Romániában, Máramaros megyében.
Fekvése
[szerkesztés]Máramarosszigettől 15 kilométerre keletre, a Róna-patak partján fekszik.
Története
[szerkesztés]Nevét patakjáról kapta. 1360-ban Rona, 1373-ban Rohina, 1390-ben Also Rouna, Alsorowna, 1480-ban Alsorona néven írták. Első említésekor a szaploncai nemesek közé tartozó Ladomér birtokolta. 1402-ben Balk és Drág fiai kapták meg, majd nemsokára az Urmezei családé lett. Pár év múlva ismét a szaploncaiak kezén találjuk. Közülük származtak a későbbi alsórónai kisnemesek: a Pap, Rónai, Stan és Tivadar család. Egy 1482-es határjárás szerint határához tartozott a Fekete-Tisza bal partja egészen Körösmezőig. Amikor azonban az alsórónai nemesek 1547-ben érvényesíteni kívánták jogukat erre a területre, a rónaszéki kamarások tiltakoztak. Az újabb eljárás során tanúkihallgatást kellett róla tartani, hogy melyik a Fehér- és melyik a Fekete-Tisza. A per végén a kincstár 175 forintot fizetett az alsórónaiaknak, aminek fejében lemondtak egészen Galíciáig terjedő egykori birtokaikról. Ortodox szerzetesi közösségét 1652 előtt alapították az Iriștea nevű helyen. A 18. század elején fatemplomát felgyújtották.[1] Nemesi rétege mellett jobbágyok lakták, akik a Rónaszéken bányászott sót fuvarozták. 1848-ban görögkatolikus papja, Karácsonyi János László nemzetőrtisztként szolgált. 1838-ban már zsinagógája volt. Zsidó lakossága vallásilag a máramarosszigeti haszid Teitelbaum rabbikhoz kötődött.[2]
1838-ban 666 görögkatolikus és 209 zsidó vallású lakosa volt.[3]
1910-ben 2042 lakosából 1624 volt román és 404 német (jiddis) nemzetiségű; 1638 görögkatolikus és 404 zsidó vallású.
2002-ben 2110 lakosából 2069 volt román, 21 cigány és 18 ukrán nemzetiségű; 1857 ortodox, 83 evangéliumi keresztény, 79 görögkatolikus és 39 adventista vallású.
Látnivalók
[szerkesztés]- Az Istenanya születése ortodox (korábban görögkatolikus) fatemplom 1639 és 1655 között, tölgyfából épült. Az előbbi datálásra a dendrokronológiai vizsgálatok utalnak, az utóbbira pedig a pronaoszban található évszám. Egy másik felirat az 1720-as évet örökíti meg, ez valószínűleg a tatárok 1717-es pusztítása utáni helyreállítás dátuma. Szentélye négyszög záródású. Belső festése 1793-ból való, nagyrészt megőrződött. Ikonosztázát 1817-ben a dragomérfalvi Ioan Plohod készítette.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Adrian Andrei Rusu: Dicționarul mănăstirilor din Transilvania, Banat, Crișana și Maramureș. Cluj-Napoca, 2000
- ↑ Mislovics Erzsébet: A hászidizmus megjelenése és terjedése. In Bányai Viktória – Fedinec Csilla – Komoróczy Szonja Ráhel szerk.: Zsidók Kárpátalján. Bp., 2013, 65. o.
- ↑ 'Schematismus Venerabilis Cleri Almae Dioecesis Szathmariensis Pro Anno Jesu Christi 1838'. [2015. május 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. május 30.)
Források
[szerkesztés]- Bélay Vilmos: Máramaros vármegye társadalma és nemzetiségei a megye betelepülésétől a 18. század elejéig. Budapest, 1943
- www.romanianmonasteries.org (angolul)
Máramaros megye közigazgatása  | ||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| ||||||||||
| ||||||||||
.svg){kind=small}
