Ugrás a tartalomhoz

Óészaki nyelv

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Az óészaki és további rokon nyelvek körülbelüli elterjedtsége a 10. században:
   Nyugati óészaki
   Keleti óészaki
   Ógotlandi
   Krími gót
   Óangol
   Egyéb germán nyelvek

Az óészaki nyelv a skandináv germánok által a Kr. u. kb. 800 és kb. 1350 között beszélt[1] közös, csupán dialektikus különbségeket mutató nyelv, amely a mai svéd, dán, norvég, izlandi és feröeri nyelvek őse.

A szakirodalomban a „rúnasvéd” (runsvenska) kifejezéssel is illetik (→ld. Elias Wessén-nél), amely tulajdonképpen azt az északi nyelvet takarja, melyet a 16 karakteres rúnaábécével írtak le.

Az óészaki nyelv állapotára egyfelől a középkor óta elszigetelt nyelvek állapotából (azaz az izlandi és feröeri nyelvekből), valamint a csekély írásos emléket felhasználva lehet következtetni.

Az óészaki nyelvet a mai Dánia északi részén, valamint a mai Svédország és Norvégia déli területein beszélték.

Nyelvemlékek

[szerkesztés]
Bővebben: Rúnaírás
Az Ingvar-kövek elhelyezkedése Svédországban
A Gripsholm-kő

A germán nyelvek Kr. u. VI. századi állapotáról alapvetően két forrás alapján tudunk tájékozódni. Egyfelől a gót Bibliafordításból, másfelől a skandináv területeken fellelhető rúnaírásokból. Utóbbi nyelvezete a gót Bibliában használt nyelvtől eltérő, mely arra enged következtetni, hogy a Kr. e. 500 körül a többi indoeurópai nyelvtől elkülönülni kezdő germán nyelvcsaládon belül erre az időre már kialakultak a regionális nyelvjárások.[2]

A rúnaemlékek közül kb. 100-105 íródott az északi germán nyelvjárásban. Ezen feliratok datálásában nehézséget okoz, hogy nem tartalmaznak ismert eseményre, vagy személyre való utalást. A régi futhark írást a Kr. u. II. században felváltotta az új futhark, helyenként a latinbetűs írás.[2]

Az óészaki írásbeliségének periódusában számos felirat mindennapi tárgyakon jelenik meg, például dárdahelyeken, nyílvesszőkön, pajzsokon, fésűkön, esetleg ékszereken. A köveken, elsősorban sírköveken a rúnaírás a IV. század után jelenik meg. Ez a szokás feltehetőleg Norvégiából indulhatott ki, onnan terjedt a többi skandináv területre. A skandináv területeken kívül nem találtak ilyen felirattal ellátott sírköveket.[2]

Az egyik leghíresebb rúnaemlék az Ingvar-féle expedíció (1036-1041) emlékére felállított mintegy 60 kőfelirat, az ún. Ingvar-kövek (svédül Ingvarstenarna). Ezen kövek közül a gripsholmi kő a leghíresebb. A szövegük Ingvarról, Harald nevű testvéréről valamint az útról szól, a követ (mármint a gripsholmit) Tula (Tola) nevű anyjuk állította (a kezdő sor: Tula lit raisi stain dinsat sun sin Haralþur, bruþur Inkuars – azaz: Tula állította ezt a követ az ő fiának, Haraldnak, Ingvar bátyjának). A kő szövege tovább így folytatódik, emléket állítva a keletre és délre menő expedíciónak:

Þæiʀ foru drængila
fiarri at gulli
ok austarla
ærni gafu,
dou sunnarla
a Særklandi.
Bátran utaztak
messze aranyért
és keleten
(ételt) adtak a sasnak
meghaltak délen
Sirklandon (=Szaracénföldön)

Ezek a feliratok rövidek, terjedelmük egy karakter és öt sor (tizenöt szó) között változik. Sokszor a felirat a tulajdonos nevét tartalmazza.

A feliratok közül számos nem értelmezhető.[2]

Fonológia

[szerkesztés]

Magánhangzók

[szerkesztés]

A rúnákkal leírt óészaki nyelv öt magánhangzót tartalmazott, az i, u, e, o, a hangokat, melyeknek az e kivételével voltak hosszú és rövid párjaik. A hosszúságot azonban a rúnaírás nem jelölte, ez azonban a környezetből kikövetkeztethető. Az óészaki magánhangzók rendszere ez alapján a következők szerint ábrázolható:[2] 

              i   i:  u   u:  e   o   o:  a   a:
________________________________________________
magas       | +   +   +   +   –   –   –   –   –
mély        | –   –   –   –   –   –   –   +   +
kerekítéses | –   –   +   +   –   +   +   –   -
hosszú      | –   +   –   +   –   –   +   –   +

A fentieken kívül az óészaki használt még négy kettőshangzót, ezek: /ai/, /au/, /iu/, valamint /eu/, mely azonban valószínűleg az /iu/ egyik variánsa lehetett.[2]

Hangsúly

[szerkesztés]

Az óészakiban már megjelent a tipikus germán hangsúlyozás, azaz a hangsúly a szó tövére esett. A ragok és előtagok hangsúlytalanok maradtak. Ez a hangsúlyozási rendszer befolyásolta a magánhangzók használatát is. Ezen szabályok eredményeként az óészaki a hangsúlyos és hangsúlytalan szótagokban más-más magánhangzókat használ. Az /i/ és az /e/ összeolvadt és i-ként íródott,, hangsúlytalan szótagban pedig nem fordul elő rövid /o/. (A rövid /o/ jelenléte a hangsúlyos szótagban egyébként az a-umlaut (ä) eredményeként jött létre.[2]

A hangsúlytalan hosszú szótagok között az /o/ és /u/ jól elkülönülnek, azonban az /a/ kiejtése előre tolódott és e-ként íródott, akárcsak a kiejtésbeni /au/ kettőshangzó.

Hangsúlytalan, nyílt szóvégi szótagokban eredeti, kétszótagú indogermán szavak esetén a rövid mássalhangzók az /u/ kivételével már az óészaki megjelenése előtt lekoptak.[2]

Félhangzók

[szerkesztés]

Az óészakiban félhangzók voltak a /j/ (némely írásmódban ij), valamint a /w/.[2]

Mássalhangzók

[szerkesztés]
Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

Morfológia

[szerkesztés]

Az óészaki tipikus archaikus indoeurópai nyelv, melynek morfológiája ragozásokban gazdag. A nyelvtani kategóriákat a nyelv ragok segítségével fejezte ki. Az óészaki utódjainál egyértelműen több agglutinatív tulajdonsággal bírt.[2]

Névszói morfológia

[szerkesztés]

Az óészaki főneveket nemük, számuk és az eset szerint ragozzuk. Számos ragozási csoportot különböztetünk meg, melyeket a ragok határoznak meg.[2]

Határozatlan A tövű névszóragozás[3]

  egyes többes egyes többes
Nom. szótő+r szótő+ar fiskr "hal" fiskar
Akk. szótő+∅ szótő+a fisk fiska
Gen. szótő+s szótő+a fisks fiska
Dat. szótő+i szótő+um fiski fiskum

Határozott A tövű névszóragozás

  egyes többes egyes többes
Nom. szótő+rinn szótő+arnir fiskrinn "a hal" fiskarnir
Akk. szótő+inn szótő+ana fiskinn fiskana
Gen. szótő+sins szótő+anna fisksins fiskanna
Dat. szótő+inum szótő+unum fiskinum fiskunum

Személyes névmások

[szerkesztés]

Az óészaki nyelvben még megvolt a kettes szám, így ez látható a személyes névmások esetében is. A következő táblázatban a személyes névmások ragozása látható:[1]

  Alanyeset Tárgyeset Birtokoseset Részeseset
én ek mik minn, mínn mér
te þú þik þinn, þínn þér
ő hímnem hann hann hans hánum, honum, hónum
ő nőnem hon, hón hana, hána hennar henni
ő semlegesnem þat þat þess því
mi ketten vit okkr okkar okkr
ti ketten þit ykkr ykkar ykkr
mi vér oss várr oss
ti þér yðr yðar yðr
ők hímnem þeir þá þeirra þeim
ők nőnem þær þær þeirra þeim
ők semlegesnem þau þau þeirra þeim

Igei szerkezetek

[szerkesztés]

Alább a Gripsholm-kő első mondata látható óészakiul, valamint szókészletileg a neki megfelelő svéd, angol és német nyelvű rokon változatok. Így látható egyben az is, mennyit változtak a szavak.

  A Gripsholm-kő első mondata
óészaki Tula lit raisi stain þinsat sun sin Haralþur bruþur Inkuars
svéd Tola lät resa den här stenen åt sin son Harald, Ingvars bror
angol Tola let raise this stone for her son Harald, brother of Ingvar
német Tola lässt errichten diese Stein für sein Sohn Harald, Ingvars Bruder (errichten)

Szórend

[szerkesztés]

Mint fentebb is látható, az óészaki nyelv szórendje nem tért el különösen a mai leánynyelveinek és rokonnyelveinek szórendjétől. Tehát:

SVO – azaz alany – állítmány – bővítmény

Birtokos formák esetén a birtok megelőzte a birtokost, akin egy -s szuffixum látható.

Szintaxis

[szerkesztés]
Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

Lásd még

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ a b Old Norse for Beginners
  2. ↑ a b c d e f g h i j k The Cambridge Encyclopedia of the World's Ancient Languages, Cambridge University Press, szerkesztette Roger D. Woodard, 2004, Chapter 37 – Ancient Nordic (írta: Jan Terje Faarlund), 907-920. old., ISBN 0-521-56256-2
  3. ↑ Old Norse for Beginners
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Óészaki_nyelv&oldid=27080385”