Ugrás a tartalomhoz

Balti nyelvek

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A balti nyelvek az indoeurópai nyelvcsalád balti-szláv ágához tartoznak. A balti nyelveket a Baltikumban beszélik, főleg a Balti-tengertől keletre és délkeletre fekvő területeken.

A nyelvtudósok két csoportjukat különböztetik meg: a nyugati balti nyelveket (ide csak mára kihalt nyelvek tartoznak), és a keleti baltiakat (amelybe besorolástól függően három vagy négy élő nyelv tartozik: a lett, a latgal, a litván, valamint a szamogit nyelv/nyelvjárás. A keleti balti nyelvek befolyása egykor elérhetett egészen az Urálig, bár ez a hipotézis kérdőjeles.[1][2][3]

A balti nyelvek közül a legősibb a 18. században kihalt, nyugati balti óporosz nyelv volt.[4]

Noha morfológiai szempontból kapcsolódnak egymáshoz, a litván, a lett és főleg az óporosz nyelv szókincse jelentősen eltér egymástól, a nyelvek között nincs meg a kölcsönös érthetőség. Ennek oka főként az, hogy szókincseik között sok a hamis barát, és külön-külön mindegyik más és más jövevényszavakat vett át a környező nyelvekből.

Ágai

[szerkesztés]

A balti nyelveket rendszerint egységes alcsaládnak tartják, két külön ággal. Olykor azonban a balti-szláv nyelveken belül egymással közelebbi összefüggésben nem lévő, külön ágakként osztályozzák a keleti és a nyugati balti nyelveket.

Balti-szláv nyelvek

Nyugati balti nyelvek †

[szerkesztés]

Keleti balti nyelvek

[szerkesztés]

Dnyeper-vidéki balti nyelvek †

[szerkesztés]
  • (keleti) galind (a keleti galindok nyelve, orosz nevén Голядь goljagy) †[5]

(† – holt nyelv)

Története

[szerkesztés]
 Ehhez a szakaszhoz további forrásmegjelölések, lábjegyzetek szükségesek az ellenőrizhetőség érdekében.
Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szakaszban szereplő állítások helytállóak-e. Segíts a szócikk fejlesztésében további megbízható források hozzáadásával.
A balti törzsek elhelyezkedése 1200 körül, kevéssel a Német Lovagrend megjelenése előtt. Területeik mélyen benyúltak a szárazföld belseje felé.

Annak ellenére, hogy írott forrásaik viszonylag késeiek, a balti nyelveket a jelenleg is élő indoeurópai nyelvek legarchaikusabbjai között tartják számon.

Bár ókori történetírók már i.e. 98-ban említést tettek a balti törzsekről[forrás?], az első, valamely balti nyelvű írásos emlék egy kb. 1369-ből való, bázeli, óporosz nyelvű, kétsoros epigramma. Az első litván nyelvemlék egy nyomtatott könyv: Martynas Mažvydas 1547-es kiadású katekizmusa.[6]

A nyelvemlékek viszonylag kései felbukkanásának egyik oka[forrás?] az, hogy a balti népek a többi európai népnél hosszabb ideig álltak ellen a keresztény hittérítésnek, s ez késleltette a írásbeliség megjelenését, valamint elszigetelte nyelveiket a külső behatástól.

Azzal, hogy Poroszországban német államalakulat jött létre, s a balti porosz népesség jórésze kipusztult vagy elmenekült, a megmaradó porosz lakosság asszimilálódni kezdett, s a 17. század végére az óporosz nyelv kihalt.

Lengyelország felosztását követően a legtöbb balti terület az Orosz Birodalom fennhatósága alá került, ahol jelentős oroszosítási kísérlet keretében a helyi nyelvek és ábécék írását és nyilvános használatát gyakran üldözték (lásd például a latinbetűs litván sajtótermékek tilalmát 1865 és 1904 között).[forrás?]

Földrajzi elterjedése

[szerkesztés]
A balti nyelvek elterjedése a Baltikumban (egyszerűsítve)

A modern balti nyelvek beszélői általánosságban Litvánia és Lettország határain belül összpontosulnak, megtalálhatóak az Amerikai Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália emigráns közösségeiben, és a Szovjetunió utódállamaiban.

A történelmi időkben ezen nyelveket tágabb területen beszélték: nyugaton a mai Lengyelországban a Visztula torkolatáig; keleten legalább a mai Fehéroroszországban a Dnyeper folyásáig, de meglehet, hogy egész Moszkváig; délen talán egészen Kijev vonaláig. Ezen elterjedtség fő bizonyítékait a jellegzetesen balti nyelvű víznevek előfordulásai jelentik. A víznevek általánosságban jól tanúskodnak adott kultúra befolyásának kiterjedéséről, de arról nem, mikorra is tehető ez a befolyás.

A főleg a Volga nyugati mellékfolyói mentén beszélt mordvin nyelvváltozatok több tucat, egy vagy több balti nyelvből származó jövevényszóval rendelkeznek. Ezek keleti balti törzsekkel az Oka folyó mellékén fellépő kapcsolatokról tanúskodhatnak.[7]

Keleten és délen a szláv nyelvek, nyugaton a germán nyelvek elterjedése a balti nyelveket korábbi földrajzi kiterjedésük töredékére szorította vissza. Az orosz genetikus, Oleg Balanovszkij feltevése szerint a keleti és nyugati szláv populációk genetikai felépítésében az asszimilált pre-szláv szubsztrátum túlsúllyal van jelen; meglátása szerint az a közös genetikai felépítés, amely a keleti szlávokat és a baltiakat más populációktól megkülönbözteti, arra utalhat, hogy a keleti szlávok pre-szláv szubsztrátuma legjelentősebben balti nyelvi beszélőkből áll, akik az általa idézett régészeti hivatkozások alapján megelőzték a szlávokat az eurázsiai sztyeppék kultúráiban.[8]

Bár elhelyezkedésének köszönhetően Észtország geopolitikailag a balti államok közé tartozik, az észt finnugor nyelv, és nincs rokonságban az indoeurópai balti nyelvekkel.

Történeti-összehasonlító nyelvészet

[szerkesztés]

Rokonsági kapcsolatok

[szerkesztés]
A bázeli epigramma – a legrégebbi óporosz, illetve általánosabban balti nyelvű nyelvemlék, 14. sz. közepe

A balti nyelveket a nyelvészek részéről különleges érdeklődés övezi, mivel számos olyan archaikus jellemzőjük van, amelyről úgy gondolják, hogy már az indoeurópai alapnyelv korai szakaszaiban is jelen lehetett.[9] Emellett azonban nem könnyű meghatározniuk a balti nyelvek és az indoeurópai nyelvcsalád többi tagja közötti viszonyulás pontos jellegét.[10] Számos mára kihalt balti nyelv esetében ha van is írott forrásanyag, az rendkívül korlátozott; gyakran csak ókori történetírók említései, illetve fennmaradt földrajzi nevek és személynevek alapján ismerjük őket. A balti nyelvek mindegyike (az élőeket is beleértve) önálló nyelvvé válásának valószínűsíthető időpontját követően csak nagyon későn jelent meg írott formában. Több más mellett ezen két tényező is hozzájárult ahhoz, hogy a balti nyelvek története meglehetősen homályos, és számos elmélet létezik az indoeurópai nyelvcsaládban való elhelyezkedésükkel kapcsolatban.

A balti nyelvek közeli viszonyban vannak a szláv nyelvekkel, és a legtöbb nyelvtudós egyetlen, balti-szláv családba sorolja őket. A családot így egy közös elődnyelvből, a proto-balti-szlávból eredeztetik. Később aztán számos lexikai, fonológiai és morfológiai dialektizmus kialakulásával a balti-szláv nyelvek egymástól való szétfejlődése következett be.[11][12] Noha meglehetősen nagy az egyetértés abban, hogy a szláv nyelvek egyetlen, a közös balti-szlávból leágazó, többé-kevésbé egységes dialektusból (a proto-szlávból) fejlődtek tovább, a balti nyelvek egymással való kapcsolatát illetően több a vitatott kérdés.

A hagyományos nézet szerint a balti-szláv nyelvek két ágra váltak, egy balti ágra és egy szláv ágra, és hogy a kétfelé válást követően egy ideig mindkettő mint egy-egy külön nyelv (proto-balti és proto-szláv) létezett. Aztán a proto-balti tovább differenciálódott keleti balti és nyugati balti ágakra. Azonban a legutóbbi kutatások arra engednek következtetni, hogy nem volt egységes proto-balti szakasz, hanem a proto-balti-szláv rögtön háromfelé szakadt: szlávra, keleti baltira és nyugati baltira.[13][14] Ezen nézet szerint a balti nyelvek csoportja parafiletikus, mindazon balti-szláv nyelveket tartalmazza, amelyek nem szlávok. Ez azt is magával hozná, hogy az összes balti nyelv közös elődje, a proto-balti nyelv ugyanaz, mint a proto-balti-szláv. Az 1960-as években Vlagyimir Toporov és Vjacseszlav Ivanov a következő következtetésekre jutottak a balti és a szláv nyelvek egymáshoz való viszonyával kapcsolatban: a) a proto-szláv nyelv egy periferiális balti nyelvjárásból alakult ki; b) a szláv nyelvi jellemzők a balti nyelvek szerkezeti modelljéből alakultak ki; c) a szláv nyelvek szerkezeti modellje a balti nyelvek szerkezeti modelljének módosulása. E két kutató tételei nem mondanak ellene a balti és szláv nyelvek egymáshoz való közeliségének, és történeti szemszögből vizsgálják a balti-szláv nyelvek evolúcióját.[15][16]

Végezetül, a tudósok egy kisebbsége amellett érvel, hogy a balti nyelvek közvetlenül származnak a proto-indoeurópaiból, s nem volt közbeeső balti-szláv állapot. Úgy vélik, hogy a balti és a szláv közötti számos hasonlóság és közösnek tetsző nyelvi lelemény a beszélők csoportjainak több évezredre visszanyúló egymás mellett élésének, nem pedig – az indoeruópai alapnyelvhez képest – későbbi közös örökségüknek tudható be.[17]

Thrák hipotézis

[szerkesztés]

A balti nyelveket beszélő népek egykoron vélhetően sokkal nagyobb területen éltek Kelet-Európában, mint ma: akárcsak Nyugat-Európa kelta nyelvű lakossága esetében, támadások, kipusztulás és asszimiláció tizedelte őket. Történeti-összehasonlító nyelvészeti tanulmányok a balti nyelvek csoportját az alábbi, holt nyelvekkel rokonítják:

Jonas Basanavičius litván honatyától ered a dák és thrák nyelvek balti csoportba való tartozásának kimutatására való törekvés, aki ezt a munkát élete legfontosabbjának tartotta, és 600, a „balti” és a thrák közötti „azonos” szót szedett listába.[24][25] Elmélete rokon csoportba sorolta a fríg nyelvet is, de ez más szerzők részéről, mint például Ivan Duridanov, nem talált támogatásra, akinek saját elmélete nem talált semmilyen párhuzamot sem a fríg és thrák, sem a fríg és balti nyelvek között.[26]

Ivan Duridanov bolgár nyelvész első publikációjában azt vélelmezte, hogy a thrák rokoni kapcsolatban áll a balti nyelvekkel,[19] másodikjában pedig a következő osztályozással élt: „A thrák nyelv közeli viszonyban állt a baltival (balti-szlávval), a dákkal és a ’pelaszg’ nyelvekkel. Távolabbi volt a kapcsolata a többi indoeurópai nyelvvel, és különösen a görög, italikus és kelta nyelvekkel, amelyek csak elszigetelt fonetikus hasonlóságokat mutatnak a thrákkal; a tokháriai és a hettita szintén távoliak.”[26] 200, Duridanov által rekonstruált thrák szó közül a legtöbb feltett kognáns (138) a balti nyelvekben, főleg a litvánban fordul elő, ezt követi a germán (61), indoárja (41), görög (36), bolgár (23), latin (10) és albán (8). Rekonstruált dák szólistája a legtöbb kognánst a balti nyelvekkel tartalmazza, ezt követi az albán. A vont párhuzamok alapján egyes nyelvészek számos dák és thrák helynév jelentését is meghatározták, állításuk szerint meglehetősen nagy valószínűséggel. 74, elsődleges forrásból származó és Duridanov által vizsgált dák helynévből megállapítása szerint 62-nek volt balti kognánsa, legtöbbjüket „bizonyosnak” értékelte a bolgár nyelvész.[27] 300 thrák helynévhez is a legtöbb párhuzamot a balti nyelvekben találta meg Duridanov.[26][28][26] Véleménye szerint a balti és thrák párhuzamokra az világít rá leginkább, hogy „ezen hasonlóságok gyakran egyszerre mutatkoznak a szótöveken és a toldalékokon, így a benyomás markáns.”[28][19]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Marija Gimbutas 1963. The Balts. London : Thames and Hudson, Ancient peoples and places 33.
  2. ↑ J. P. Mallory, "Fatyanovo-Balanovo Culture", Encyclopedia of Indo-European Culture, Fitzroy Dearborn, 1997
  3. ↑ David W. Anthony, "The Horse, the Wheel, and Language: How Bronze-Age Riders from the Eurasian Steppes Shaped the Modern World", Princeton University Press, 2007
  4. ↑ Ringe, D., Warnow, T., Taylor, A., 2002. Indo-European and computational cladistics. Trans. Philos. Soc. 100, 59–129.
  5. ↑ Dini, P.U.. Baltų kalbos. Lyginamoji istorija. Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas, 61. o. (2000. november 4.). ISBN 5-420-01444-0 
  6. ↑ Baldi, Philip. The Foundations of Latin. Walter de Gruyter, 34–35. o. (2002. november 4.). ISBN 3-11-016294-6 
  7. ↑ Grünthal, Riho. Baltic loanwords in Mordvin, A Linguistic Map of Prehistoric Northern Europe, Suomalais-Ugrilaisen Seuran Toimituksia 266, 297–343. o. (2012. november 4.) 
  8. ↑ Генофонд Европы (orosz nyelven). KMK Scientific Press (2015. november 30.). ISBN 9785990715707 „Прежде всего, это преобладание в славянских популяциях дославянского субстрата – двух ассимилированных ими генетических компонентов – восточноевропейского для западных и восточных славян и южноевропейского для южных славян...Можно с осторожностью предположить, что ассимилированный субстратмог быть представлен по преимуществу балтоязычными популяциями. Действительно, археологические данные указыва ют на очень широкое распространение балтских групп перед началом расселения славян. Балтскийсубстрату славян (правда, наряду с финно-угорским) выявляли и антропологи. Полученные нами генетические данные – и на графиках генетических взаимоотношений, и по доле общих фрагментов генома – указывают, что современные балтские народы являются ближайшими генетически ми соседями восточных славян. При этом балты являются и лингвистически ближайшими род ственниками славян. И можно полагать, что к моменту ассимиляции их генофонд не так сильно отличался от генофонда начавших свое широкое расселение славян. Поэтому если предположить,что расселяющиеся на восток славяне ассимилировали по преимуществу балтов, это может объяснить и сходство современных славянских и балтских народов друг с другом, и их отличия от окружающих их не балто-славянских групп Европы...В работе высказывается осторожное предположение, что ассимилированный субстрат мог быть представлен по преимуществу балтоязычными популяциями. Действительно, археологические данные указывают на очень широкое распространение балтских групп перед началом расселения славян. Балтский субстрат у славян (правда, наряду с финно-угорским) выявляли и антропологи. Полученные в этой работе генетические данные – и на графиках генетических взаимоотношений, и по доле общих фрагментов генома – указывают, что современные балтские народы являются ближайшими генетическими соседями восточных славян.” 
  9. ↑ Marija Gimbutas. The balts, by marija gimbutas. Thames and hudson (1963). Hozzáférés ideje: 2011. december 3. 
  10. ↑ Ancient Indo-European Dialects. University of California Press, 139–151. o.. GGKEY:JUG4225Y4H2 (1966). Hozzáférés ideje: 2011. december 3. 
  11. ↑ J. P. Mallory. In search of the Indo-Europeans: language, archaeology and myth. Thames and Hudson (1991. április 1.). ISBN 978-0-500-27616-7. Hozzáférés ideje: 2011. december 3. 
  12. ↑ J. P. Mallory. Encyclopedia of Indo-European culture. Taylor & Francis, 46. o. (1997). ISBN 978-1-884964-98-5. Hozzáférés ideje: 2011. december 3. 
  13. ↑ Kortlandt, Frederik (2009), Baltica & Balto-Slavica, p. 5
  14. ↑ Derksen, Rick (2008), Etymological Dictionary of the Slavic Inherited Lexicon, p. 20
  15. ↑ Dini, P.U.. Baltų kalbos. Lyginamoji istorija. Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas, 143. o. (2000. november 4.). ISBN 5-420-01444-0 
  16. ↑ Бирнбаум Х. О двух направлениях в языковом развитии // Вопросы языкознания, 1985, № 2, стр. 36
  17. ↑ Language history, language change, and language relationship: an introduction to historical and comparative linguistics. Walter de Gruyter, 53. o. (1996). ISBN 978-3-11-014784-1. Hozzáférés ideje: 2011. december 24. 
  18. ↑ a b Mayer 1996.
  19. ↑ a b c d Duridanov 1969.
  20. ↑ a b JŪRATĖ STATKUTĖ DE ROSALES EUROPOS ŠAKNYS IR MES, LIETUVIAI, pp. 43–70 
  21. ↑ Schall H., Sudbalten und Daker. Vater der Lettoslawen. In:Primus congressus studiorum thracicorum. Thracia II. Serdicae, 1974, S. 304, 308, 310
  22. ↑ a b Radulescu M., The Indo-European position of lllirian, Daco-Mysian and Thracian: a historic Methodological Approach, 1987
  23. ↑ Dras. J. Basanavičius. Apie trakų prygų tautystę ir jų atsikėlimą Lietuvon
  24. ↑ Balts and Goths: the missing link in European history (angol nyelven). Vydūnas Youth Fund (2004) 
  25. ↑ Entangled Histories of the Balkans – Volume Three: Shared Pasts, Disputed Legacies (angol nyelven). BRILL (2015. március 13.). ISBN 9789004290365 
  26. ↑ a b c d Duridanov 1976.
  27. ↑ Duridanov 1969, 95–96. o.
  28. ↑ a b Duridanov 1985.

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
  • Stafecka, A. & Mikuleniene, D., 2009. Baltu valodu atlants: prospekts = Baltu kalbu atlasas: prospektas = Atlas of the Baltic languages: a prospect, Vilnius: Lietuvių kalbos institutas; Riga: Latvijas Universitates Latviesu valodas instituts. ISBN 9789984742496
  • (litvánul) Pietro U. Dini, Baltų kalbos. Lyginamoji istorija (Baltic languages. A Comparative History), Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla, 2000, p. 540. ISBN 5-420-01444-0
  • (litvánul) Letas Palmaitis, Baltų kalbų gramatinės sistemos raida (Development of the grammatical system of the Baltic Languages: Lithuanian, Latvian, Prussian), Vilnius: „Šviesa“, 1998 ISBN 5-430-02651-4

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Baltic languages című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Külső hivatkozások

[szerkesztés]

Kapcsolódó oldalak

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Balti_nyelvek&oldid=26350586”