Ugrás a tartalomhoz

Trencsén

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Trenčín szócikkből átirányítva)
Trencsén (Trenčín)
A város látképe a várral
A város látképe a várral
Trencsén címere
Trencsén címere
Trencsén zászlaja
Trencsén zászlaja
Közigazgatás
Ország Szlovákia
KerületTrencséni
JárásTrencséni
Rangváros
Első írásos említés1111
PolgármesterRichard Rybníček
Irányítószám911 01
Körzethívószám00421 (0) 32
Forgalmi rendszámTN
Testvérvárosok
Lista
Népesség
Teljes népesség54 740 fő (2021. jan. 1.)[1]
Népsűrűség682 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság211 m
Terület81,99 km²
IdőzónaCET, UTC+1
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 48° 53′ 39″, k. h. 18° 02′ 26″48.894167°N 18.040556°EKoordináták: é. sz. 48° 53′ 39″, k. h. 18° 02′ 26″48.894167°N 18.040556°E
Trencsén weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Trencsén témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség
Adatok forrása: Szlovák Statisztikai Hivatal, http://obce.info
A várkápolna alapfalai

Trencsén szlovákul: Trenčín kiejtése, németül Trentschin, latinul Trentsinium) város Szlovákiában. A róla elnevezett egykori vármegye székhelye, ma a Trencséni kerület, és a Trencséni járás központja.

Hozzá tartozik Csákfalva, Csákháza, Diósfalu, Trencsénpüspöki, Vágapátfalva, Vágaranyos, Vágbékás, Vághidas és Vágszabolcs is.

Nevének eredete

[szerkesztés]

A szláv trnka = kökény főnévből eredő szláv Trnka személynévből keletkezett, és ebből fejlődött ki a magyar Trencsén és a szlovák Trenčín név.

Fekvése

[szerkesztés]

A Középső-Vágvölgy legnagyobb városa a Fehér-Kárpátok lábánál, a Vág folyó két partján fekszik.

Története

[szerkesztés]

A régészeti leletek tanúsága szerint Trencsén környékén már 200 000 évvel ezelőtt is élhettek emberek. A legkorábbi feltárt település a hévmagyarádi kultúra telepe az i. e. 2. évezredből került elő. A késő bronzkorban a Várhegyen a lausitzi kultúra erődített települése állt, de később a puhói kultúra, majd latén kori erődített település és kereskedelmi központ volt ezen a helyen. Ekkor a kelták szállták meg ezt a területet. A római korban kvád és markomann törzsek élhettek itt. A települést "írott forrásban" először 179-ben említik Laugaricio néven, amikor M(arcus) V(alerius) Maximianus római serege idáig üldözte a megvert kvádokat. Erre emlékeztet a várszikla falán található római felirat.

Vára a Vág jobb partján, 260 méter magas hegyen áll, ez a Felvidék egyik legnagyobb vára, amely 1069-ben már állott. Sikerrel tartóztatta fel Vratislav cseh király, majd 1069-ben Ottó morva őrgróf és 1108-ban Szvatopluk cseh király hadait. 1241-42-ben őrsége megvédte a tatárok támadásával szemben. 1263-ban Cseszneki Jakab volt a vár ura, de 1302-ben Vencel király elvette a Csesznekiektől, s Csák Máténak adta, akinek tartományi székhelye lett, majd halála után 1321-ben Károly Róbert kemény ostrommal foglalta el. 1335-ben itt kötötte meg a békeszerződést Károly Róbert, János cseh és Kázmér lengyel király. 1377-ben itt tartották Mária királynő és Luxemburgi Zsigmond esküvőjét. Királyi vár, majd a Hunyadiaké. A 15. században a Szapolyaiaké lett, de 1528-ban Ferdinánd hadai egy hónapi ostrom után bevették, az ostrom során leégett. 1605. július 1-jén Bocskai serege foglalta el. 1622-ben itt őrizték 3 hónapig a Szent Koronát. 1665-ben itt gyűltek össze a vasvári békével elégedetlen főurak. 1704-ben rövid időre elfoglalták a kurucok, de megtartani nem tudták. 1708. augusztus 3-án falai alatt zajlott a vesztes trencséni csata, melynek súlyos következményei lettek. 1782-ben elhagyták a jelentőségét vesztett várat, pusztulását 1790. június 11-én a városban kitört és a várra átterjedt tűzvész pecsételte meg. Az 1960–70-es években maradványait helyreállították.

A város fölé magasodó vár

A vár alatt fekvő települést mint vámszedő és vásáros helyet 1111-ben és 1113-ban a zoborhegyi bencés apátság oklevele említi először. 1241-ben említik Bogomer trencséni ispánt, aki a várat a tatárok ellen védelmezte, a település azonban valószínűleg megsemmisült. A 13. század végén Csák Máté Trencsénre is kiterjesztette fennhatóságát, és hatalmas birtokainak központjává tette. Halála után 1321-től újra királyi birtok, ekkor már városi joggal rendelkezett. A város erődítményei a 15. században épültek. A két kapuval ellátott városfal az erődített plébániatemplommal és a vár erődítéseivel egybeépítve egységes védelmi rendszert alkotott. 1412-ben Luxemburgi Zsigmond Trencsént szabad királyi városi rangra emelte. A város egyenlő jogokat élvezett Budával és Székesfehérvárral, és a Magyar Királyság legjelentősebb városai közé tartozott.

1528. június 28-án, amikor a császári hadak a várat egyhavi ostrom után bevették a várost is felégették és kifosztották. Súlyos károk keletkeztek a város védműveiben is. 1543-ban a városi magisztrátus a városfalak további megerősítését határozta el, mely során az Alsó, vagy más néven Török kaput félköríves barbakánnal és kisebb toronnyal bővítették. Megerősítették a plébániatemplomot és a Szent Mihály kápolnát, félig lebontották a ferences kolostort, azonban újjáépítése már nem történt meg, és falai még 1596-ig álltak. Azt, hogy a városi vezetők aggodalmai nem voltak alaptalanok, megmutatták a hamarosan bekövetkező események. 1599-ban a szultán szolgálatában álló krími tatár hordák pusztították el az egész vidéket, 1604-ben pedig Bocskai hajdúi okoztak hatalmas károkat. A pusztítás megismétlődött húsz évvel később Bethlen Gábor hadainak támadásával, majd 1625-ben mindezt egy nagy árvíz tetőzte be. 16441645-ben I. Rákóczi György serege dúlta a vidéket. 1656-ban a pestisjárvány 300 lakost ölt meg. 1663-ban újra török hadak pusztították a Közép-Vágmentét. A támadás október 2-án érte el a várost, melynek védelmében több mint 300 katona és városi polgár esett el, sokakat rabságba hurcoltak. A környéken 17 falu pusztult el teljesen.

1678 és 1683 között Thököly Imre hadai pusztították a város környékét, amely a legnagyobb veszteségeket mégis a Rákóczi-szabadságharc során szenvedte el. A kurucok 1704. február 14-én zárták körül a várost, mely csak négy évi blokád után lélegezhetett fel. A dühöngő éhínség és járványok után 1708. május 14-én hatalmas tűzvész tört ki, melyben 195 ház a piaristák templomával együtt porig égett és helyrehozhatatlan károk érték a város védőfalait is. Az 1710-ben kitört pestisjárványnak több mint ezer ember esett áldozatul, majd 1715-ben a pestis újabb hullámának 222 áldozata lett. A háborúk és katasztrófák által okozott károk és veszteségek példa nélkül állnak a felvidéki városok között.

A Tátra szálló

A 16. és 17. század katasztrófái közepette a városban virágzott a művészet és kultúra. A 16. század második felében habánok telepedtek itt le akik megalkották a híres trencséni majolikát. A harmincéves háború során Trencsént és vidékét cseh és morvaországi menekültek tömegei árasztották el. 1637-ben a prágai Jan Václav Vokál megalapította az első trencséni könyvtárat, mely 1664-ig működött. A 19. századig nyomda is működött a városban.

1649-ben Trencsénben jezsuiták telepedtek le, majd három év múlva megalapították iskolájukat. Hatásukra indult meg az akkor evangélikus többségű városban a rekatolizáció. 1655-ben kezdte működését a trencséni noviciátus, 1657-ben pedig megnyílt az új kollégium épülete, ahol a színház is működött. A templomot és az iskolát 1776-tól a piaristák vették át.

1790. június 11-én ismét szörnyű tűzvész tört ki a városban, melyben szinte az egész belváros leégett. Súlyos károkat szenvedett a plébániatemplom és a paplak is, a legnagyobb veszteség mégis az ősi vár pusztulása volt, melyből csak füstölgő romok maradtak, és többé már nem épült fel. Szenvedett a város a napóleoni háborúk alatt is. 1805-ben itt vonult át I. Sándor orosz cár serege útban Austerlitz felé, 1813-ban pedig 36 ezer orosz katona vonult át útban a lipcsei csatába. 1813-ban újra nagy árvíz pusztított, mely 44 lakos életét követelte. A várost közvetve sújtotta az 1866-ig königgrätzi csata is, mely után a megvert osztrák sereg maradványai érkeztek ide súlyos kolerajárványt okozva. A porosz–osztrák háborúban részt vett a „drótos regiment”nek csúfolt trencséni 71. gyalogezred is, melynek 1880-tól itt volt a székhelye. Az osztrák-magyar kiegyezés kedvezőtlenül érintette Trencsént, mely 1867-től szabad királyi városi jogait elveszítve Trencsén vármegye alárendeltségébe került.

A Xavéri Szent Ferenc templom

Fényes Elek szerint „A város maga kőfallal vétetik körül és csak 82 házat számlál. Nevezetesebb épületei: az igen szép piarista szentegyház; másik szentegyháza közel a városhoz egy dombon áll, s ez egyuttal parochialis, és temetkező helye vala az Illésházy családnak; a vármegye és a városháza; a piaristák kastélya. Van itt k. gymnasium a piaristák felügyelése alatt; evang. és héber imaház. A külváros házai közt, mellyek 350-re mennek, kevés szépet találni. Népessége a bel- és külvárosnak 3200 lélek, kik jobbára r. katholikusok, aztán evangelikusok és héberek. Nyelvet illetőleg tótok, magyarok és németek. Földe a rónaságon igen termékeny; legelője a Vágh szigetében jó; erdeje távol van; gyümölcse, kivált szilvája sok. A földmivelésen kivül kézmüvességet és kereskedést is folytatnak a polgárok. Híres a trencséni sör. A város 2 falut is bir, u. m. Hamrit és Zabineczet; s főhelye a megyei igazgatásnak.”[2]

Látkép a várból a városra
HDR fénykép

Népessége

[szerkesztés]

1880-ban a városnak 4 402 lakosából 2 425 szlovák, 1 178 német és 619 magyar anyanyelvű lakosa volt.

1890-ben 5 100 lakosából 1 698 magyar, 926 német és 2 417 szlovák anyanyelvű volt. Ebből 3414 római katolikus, 1198 izraelita, 470 evangélikus, 12 református és 6 görög katolikus volt.

1900-ban 7 011 lakosából 2 074 magyar, 1 083 német és 3 715 szlovák anyanyelvű volt.

1910-ben a városnak 7 805 lakosából 3 676 szlovák, 2 997 magyar és 925 német anyanyelvű lakosa volt. Ebből 5616 római katolikus, 1301 izraelita, 778 evangélikus, 82 református, 15 görög katolikus, 10 görög keleti és 3 unitárius volt.

1920-ban a megszállás és a trianoni diktátum hatására a magyar nemzetiségű lakosok nagyrészt a Csallóközbe vagy az Alföldre (Dévaványa, Gyomaendrőd, Kisújszállás) környékére költöztek.[forrás?]

1921-ben 10 411 lakosából 341 magyar és 8 942 csehszlovák volt.

1930-ban 11 809 lakosából 212 magyar és 10 080 csehszlovák volt.

1970-ben 29 055 lakosából 107 magyar és 27 141 szlovák volt.

1980-ban 47 887 lakosából 130 magyar és 45 497 szlovák volt.

1991-ben 56 828 lakosából 144 magyar és 54 573 szlovák volt.

2001-ben 57 854 lakosából 55 131 szlovák (95%) és 164 magyar nemzetiségű volt.

2011-ben 55 877 lakosából 47 618 szlovák, 816 cseh, 120 morva és 118 magyar volt.

2021-ben 54 740 lakosából 99 magyar, 50 573 szlovák, 22 cigány, 21 ruszin, 1096 egyéb és 2929 ismeretlen nemzetiségű volt.[3]

Városrészek

[szerkesztés]

Városközpont

[szerkesztés]
  • Stred mesta (1.045 lakos)
  • Dolné mesto (2.947 lakos)
  • Dlhé Hony (7.158 lakos)
  • Noviny (1.247 lakos)
  • Biskupice (665 lakos)

Déli városrész

[szerkesztés]
  • JUH I. (8.892 lakos)
  • JUH II. (8.213 lakos)

Északi városrész

[szerkesztés]
  • Sihoť I. (4.744 lakos)
  • Sihoť II. (2.240 lakos)
  • Sihoť III. (1.874 lakos)
  • Sihoť IV. (2.309 lakos)
  • Opatová (1.621 lakos)
  • Pod Sokolice (1.897 lakos)
  • Kubrá (2.059 lakos)
  • Kubrica (311 lakos)

Nyugati városrész

[szerkesztés]
  • Zámostie (1.304 lakos)
  • Kvetná (1.664 lakos)
  • Istebník (1.099 lakos)
  • Orechové (715 lakos)
  • Zlatovce (1.520 lakos)
  • N. Zlatovce (2.493 lakos)
  • Záblatie (983 lakos)

Nevezetességei

[szerkesztés]
  • A vár.
  • Trencséni felirat a várszikla oldalán, mely a rómaiak egykori jelenlétének állít emléket.
  • Az egykori Hunnia dombormű. A trencséni vár alatti sziklafalon 1916. október 4-én szentelték fel a Kara Mihály szobrászművész tervei alapján faragott Hunnia domborművet, amely az első világháborúban elesett hősöknek állított emléket. Az elcsatolás után a csehszlovák hatóságok többször utasították a várost az emlékmű eltávolítására. A város vezetői azonban ragaszkodtak az emlékműhöz, s nem tettek eleget a felszólításnak. Eltávolításának legfőbb helybéli szorgalmazója Karol Štúr, a helyi nacionalisták vezére volt. Mivel a város vezetése több évnyi huzavona után sem engedett a követeléseknek, végül a vármegye távolíttatta el az emléktáblát, s helyébe a huszita Jiskra János domborműve került.[4]
  • Kegytemploma a Várhegy kiemelkedő szikláján áll, 14. századi gótikus háromhajós épület. Alabástrom kegyoltárát Dorner készítette, kedvelt búcsújáróhely.
  • A piarista templom 1650-ben épült.
  • A várostorony 1543-ban épült a török támadások ellen, 1934-ben megújították.
  • A várostól 5 km-re északra hegyoldalban állanak az 1224-ben alapított szkalkai (Vágsziklás) bencés apátság romjai. Erődítései a huszita harcokban játszottak szerepet. Kéttornyú barokk temploma romokban áll.

Híres emberek

[szerkesztés]

Testvérvárosa

[szerkesztés]

Képgaléria

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]
  • Pfeiffer Antal 1879: A kegyes tanítórendiek trencséni társházának és a főgimnáziumának története. Trencsén.
  • Vlahovics Emil 1883: Trencsén várának ostroma 1528-ban. A trencséni kir. kath. Főgymnasium értesítője az 1882-83. tanévről. Trencsén, 3-11.
  • Krasznyánszky Károly 1893: Trencsén szabad királyi város és vára vázlatos leírása. Trencsén
  • Károlyi János: A trencséni vár.
  • Bohumil Vavroušek 1920: Malebné Slovensko.
  • Joža Mádl 1929: Archeologické nálezy z doby římské na území dnešního Trenčína. In: Sborník Muzeálnej Slovenskej spoločnosti XXIII/1-2.
  • 1937 Pamätnica mestského muzea dra Karola Brančíka v Trenčíne.
  • Vojtech Ondrouch 1939: Rímske nápisy na Slovensku. Sborník Matice slovenskej 16-17/3-4, 174
  • J. Rekem 1943: Z kultúrnych dejín Trenčianskeho Považia. In: Trenčan.
  • Jozef Cincík 1943: Stenové a klenbové maľby býv. jezuitského kostola v Trenčíne 1712-13. Historický sborník - Časopis Historického odboru MS.
  • Dobroslava Menclová 1956: Hrad Trenčín.
  • Kenyeres István 1995: A trencséni vár a XVI. században. Fons 2.
  • 1997 Živnostníci v meste (Trenčín) 1918-1948.
  • 2007 Musaica XXV
  • Brindza P. 2014: Mestskí kapitáni Trenčína v storočí stavovských povstaní. Vojenská história 2014/1.
  • Brindza P. 2015: Trenčianska mestská elita a genealogické väzby v storočí stavovských povstaní.
  • Bibiana Pomfyová (ed.) 2015: Stredoveký kostol. Historické a funkčné premeny architektúry I. Bratislava.
  • Daňová, M. 2017: Rímsky prsteň z Trenčína. Zborník SNM 111 - Archeológia 27.
  • Ján Šafin 2017: Katalóg členov spoločnosti ježišovej pôsobiacich v Trenčíne v rokoch 1665-1674. Historia Ecclesiastica 2017/2.
  • Libor Bernát 2018: Noviciát frátrov spoločnosti ježišovej v Trenčíne v rokoch 1675-1684. Historia Ecclesiastica 2018/1.
  • Peter Barta - Martin Bóna 2019: Výsledky dendrochronologického výskumu obytnej veže Trenčianskeho hradu. In: Archaeologia historica 44/2, 665-675.
  • Libor Bernát: Životopisný slovník pedagógov jezuitského gymnázia v Trenčíne v rokoch 1649-1773.

Külső hivatkozások

[szerkesztés]
Commons:Category:Trenčín
A Wikimédia Commons tartalmaz Trencsén témájú médiaállományokat.