Portál:Történelem/Evfordulok/november
November 1. Portál:Történelem/Evfordulok/november 1
November 2. Portál:Történelem/Evfordulok/november 2
November 3. Portál:Történelem/Evfordulok/november 3
November 4. Portál:Történelem/Evfordulok/november 4
November 5. Portál:Történelem/Evfordulok/november 5
- 1772 – Visszacsatolják Magyarországhoz az 1412-ben Zsigmond király általLengyelországnak elzálogosított 16 szepesi községet, miután Lengyelország felosztása megtörténik.
- 1860 – Az Amerikai Egyesült Államok elnökévé választják a köztársaságpárti, rabszolgaság-ellenes Abraham Lincolnt, amire válaszul 11 déli állam kilép az Unióból, és új konföderációt alapít.
- 1903 – Megnyílik a Király Színház Budapesten a Király utca 10. szám alatt
- 1921 – a Nemzetgyűlés – a magyar történelem folyamán negyedszer – kimondja aHabsburg-ház trónfosztását. (1921. XLVII. törvénycikk)
- 1937 – az 1936-ban a Németország és Japán által alírt Antikomintern paktumhoz csatlakozikOlaszország is.
- 1944 – Szálasi Ferenc utasítására Budapestről több tízezer zsidót hajtanak gyalogosan kényszermunkára, a nyugati határszélre.
- 1947 – Molotov tájékoztatja a szovjet pártvezetőséget, hogy az „atomtitok már nem titok”.
- 1954 – A Szovjetunió eladja a Meszhart-ban és a Maszovletben levő résztuljadonát Magyarországnak.
- 1956 – Bibó István a Parlamentben megfogalmazza a Tervezet a magyar kérdés kompromisszumos megoldására c. tanulmányát, majd a Nagy Imre kormányának utolsó tagjaként elhagyja az épületet.
- 1956 – A hollandok és a spanyolok lemondják az olimpiairészvételüket, tiltakozásul a szovjet beavatkozás miatt Magyarországon.
- 1966 – Átadják az EMKE aluljárót Budapesten, a Blaha Lujza téren.
- 1967 – Magyarországot két évre az ENSZ Biztonsági Tanácsának nem állandó tagjává választják.
- 1971 – Az Amerikai Egyesült Államok Atomenergia Bizottsága az eddigi legnagyobb földalatti nukleáris kísérletet hajtotta végre az Aleut-szigetekhez tartozó Amchitka szigeten. A kísérlet a Cannikin magyarul vödör kódnéven szerepelt.
- 1980 – Próbacsapolás kezdődik a 10 milliárd forintért épült Diósgyőri Lenin Kohászati Művek új acélművében
- 1984 – Elkészül a 200 000. Ikarus autóbusz.
- 1985 – Magyarország egész területén bevezetik a szén, a brikett, a koksz és a tűzifa előjegyzésre történő árusítását.
- 1989 – Az EGK tagállamainak külügyminiszterei úgy határoznak, hogy a Közös Piac januártól megnyitja határait Magyarország és Lengyelország termékei előtt
- 1990 – Magyarország az Európa Tanács teljes jogú tagjává válik.
- 1991 – Az észt alkotmányozó nemzetgyűlés olyan állampolgársági törvényt fogad el, amely a lakosság harmadát kitevő orosz kisebbséget hontalanná teszi, s megfosztja szavazati jogától.
- 1991 – Kuvaitban kioltják az utolsó olajtüzet, amit Irak gyújtott meg az öbölháborúban.
- 1993 – A MIÉP első országos gyűlésén Horváth Lajost a párt ügyvezető elnökévé,Csurka Istvánt pedig társelnökévé választják.
- 1996 – Horvátország az Európa Tanács teljes jogú tagjává válik.
- 2006 – Sólyom Lászlót, Magyarország köztársasági elnökét a Vatikánban fogadja XVI. Benedek pápa.
- 2007 – A NATO Szövetséges Erők európai legfelsőbb parancsnoka, Bantz J. Craddock vezérezredes – Szekeres Imre honvédelmi miniszter kíséretében – látogatást tesz a MH 86. Szolnok Helikopterbázison.
- 2007 – XVI. Benedek pápa a Vatikánban fogadja Abdullah szaúdi királyt.
- 680 – Összeül a konstantinápolyi egyetemes zsinat, ahol Honorius pápát eretneknek minősítik, és kiközösítik az egyházból.
- 1520 – II. Keresztély dán király kivégezteti a svéd nemességet Stockholmban.
- 1659 – A pireneusi békeszerződés lezárja az 1635 óta tartó francia-spanyol háborút.
- 1687 – A pozsonyi országgyűlés alsótáblája (10-én a felsőtáblája is) elfogadja a Habsburg-ház fiúági örökösödésének törvényét, és lemond az ellenállási jogról.
- 1701 – Megszökik bécsújhelyi börtönéből II. Rákóczi Ferenc, miután tudomására jut, hogy a császári udvar a magyar törvények mellőzésével akarja őt elítélni.
- 1769 – Orvosi fakultás jön létre a Nagyszombati Egyetemen, ez a szervezett orvosképzés kezdete Magyarországon.
- 1860 – A Kisfaludy Társaság Szépirodalmi Figyelő néven új esztétikai, kritikai és szépirodalmi folyóiratot indít, Arany János szerkesztésében.
- 1865 – Londonban megalapítják a London Gazette című újságot.
- 1916 – Thomas Woodrow Wilson amerikai elnököt újraválasztják.
- 1917 – 1917-es októberi orosz forradalom (Nagy Októberi Szocialista Forradalom).
- 1921 – Megalakul az olasz fasiszta párt (Partito Nazionale Fascista).
- 1941 – A moszkvai díszszemlén részt vevő egységek – a belvárosból egyenesen – a frontra mennek, hogy felvegyék a harcot a főváros felé törő német csapatokkal.
- 1942 – Marokkóban és Algériában brit és amerikai csapatok szállnak partra Dwight D. Eisenhower amerikai tábornok parancsnoksága alatt.
- 1944 – Franklin D. Roosevelt amerikai elnököt harmadszor is újraválasztják. (1932 óta elnök, negyedik elnöki időszakát kezdi meg, ő az egyetlen, akit kettőnél több elnöki periódusra megválasztottak).
- 1945 – A Dél-afrikai Köztársaság az ENSZ tagja lesz.
- 1950 – Sztálin híd néven felavatják a budapesti Árpád hidat Budapesten, az Oktogont November 7. térre, az Erzsébet és Teréz körutat Lenin körútra nevezik át.
- 1950 – Legördül a gyártósorról az első Żuk (a gyártása 2001-ben fejeződött be)
- 1956 – Megérkezik szovjet tankokon Budapestre Kádár János, leteszi a hivatali esküt az új miniszterelnök kormánya, ezzel a harmadik Nagy Imre-kormány jogilag megszűnik, Münnich Ferenc rendeletileg tiltja meg a államvédelmi szervek újraszervezését.
- 1956 – Befejeződik a szuezi válság.
- 1968 – Dél-Vietnamban kihirdetik a rendkívüli állapotot.
- 1970 – Faji zavargások Floridában (Daytona Beach).
- 1971 – Ipari létesítményeket avatnak Magyarországon a „Nagy Októberi Szocialista Forradalom” évfordulójának tiszteletére. A Székesfehérvári Könnyűfémmű új szalaghengerművét és a Borsodi Vegyikombinát két új üzemét adják át.
- 1972 – Richard Nixon amerikai elnököt újraválasztják.
- 1990 – A november 7-i ünnepség alatt Alekszandr Smonov merényletet kísérel meg Mihail Gorbacsov szovjet elnök ellen.
- 1991 – Magic Johnson bejelenti, hogy pozitív HIV-tesztje miatt visszavonul a kosárlabdázástól.
- 1992 – meghal Alexander Dubček szlovák kommunista politikus, rövid ideig Csehszlovákiavezetője (1968–1969), a prágai tavasz kulcsfigurája (* 1921)
- 1994 – A Hágai Nemzetközi Törvényszék először emel hivatalosan vádat a délszláv háború során elkövetett bűncselekmények miatt. A vádlott: Dragan Nikolić, egy boszniai szerbfogolytábor volt parancsnoka.
- 1995 – A magyar parlament elfogadja a devizatörvényt, ezzel az utolsó akadály is elhárul a forint konvertibilitása elől.
- 2007 – A grúziai Tbilisziben a rendőrség szétveri a – közel egy hete tartó – tüntetést.
- 2007 – Első alkalom Oroszországban, hogy az Orosz Kommunista Párt – Moszkva város vezetőinek meghozott döntése értelmében – nem koszorúzhatja meg a Lenin-mauzóleumot.
- 1226 – Elfoglalja a francia trónt IX. Lajos francia király.
- 1349 – I. (Nagy) Lajos király hűtlenségi pert indít Báthori András erdélyi püspök ellen
- 1414 – Luxemburgi Zsigmond királyt és második feleségét, Cillei Borbálát Aachenben német királlyá és királynévá koronázzák.
- 1460 – Szilágyi Mihály kormányzó, Hunyadi Mátyás nagybátyja, a délvidéki harcokban atörökök fogságába esik. II. Mehmed szultán később kivégezteti.
- 1620 – A csehek veresége a Prága melletti Fehér-hegyi csatában. A Cseh Királyságot Habsburg örökös tartománnyá teszik.
- 1793 – Megnyílik a Louvre Múzeum Párizsban.
- 1887 – Emile Berliner amerikai feltaláló szabadalmat szerez a gramofonra.
- 1889 – Montana lesz az USA 41. állama.
- 1895 – Wilhelm Conrad Röntgen egy új sugarat fedez fel.
- 1923 – Adolf Hitler első hatalomátvételi kísérlete: a müncheni puccs vagy sörpuccs.
- 1931 – Parlamenti választások a Jugoszláv Királyságban, amelyet az ellenzék bojkottál.
- 1942 – Az USA megszállja Marokkót és Algériát
- 1944 – Brit-amerikai légitámadás az érsekújvári vasútállomás ellen.
- 1956 – Az ENSZ Biztonsági Tanácsa napirendre tűzi a magyar kérdést, a Szovjetuniómagyarországi beavatkozását.
- 1960 – John F. Kennedy az amerikai elnökválasztáson legyőzi Richard Nixont.
- 1966 – Egy mozisztár, Ronald Reagan megnyeri a kaliforniai kormányzóválasztást.
- 1966 – Lyndon B. Johnson elnök aláírja Amerikában a trösztellenes törvényt.
- 1969 – Föld körüli pályára állítják az első nyugatnémet műholdat, az Azurt.
- 1987 – Felavatják Donáth Ferenc síremlékét a Farkasréti temetőben.
- 1989 – A magyar külügyminisztérium Románia budapesti nagyköveténél tiltakozik Tőkés László temesvári lelkész ügyében.
- 1990 – 100 000 amerikai katonát vezényelnek a Perzsa-öbölbe.
- 1992 – Az első többpárti választásokon Litvániában fölényes győzelmet arat az Algirdas Brazauskas vezette posztkommunista Munkapárt a Vytautas Landsbergis vezette konzervatív párt fölött.
- 1993 – Horvát tüzérség lerombolja a 16. században épült Öreg-hidat Mostarban (Bosznia-Hercegovina).
- 1993 – Ungár Klára és Molnár Péter elhagyja a Fidesz-frakciót, és lemond mandátumáról.
- 1994 – Az amerikai törvényhozási, kormányzói és helyhatósági választásokon 1954 óta először kerülnek többségbe a kongresszus mindkét házában a republikánusok.
- 1994 – A magyar Alkotmánybíróság döntése értelmében nem összeférhetetlen az országgyűlési képviselői poszt és a polgármesterség.
- 2006 – Bulgária, Szlovákia és Horvátország kinyilvánítja csatlakozási szándékát a PRT második váltásába.
- 2007 – Miheil Szaakasvili grúz elnök 2008. január 5-ére írja ki az előrehozott elnökválasztást.
- 2011 - A 2005 YU55 katalógusjelű kisbolygó alig 325 000 kilométerre suhan el a Földtől.
- 1330 – Megkezdődik a Posadai csata, melyben Károly Róbert magyar király serege vereséget szenved I. Basarab havasalföldi fejedelem seregétől.
- 1389 – Beiktatják IX. Bonifác pápát.
- 1456 – A Hunyadi-párt vezetője, Hunyadi László a nándorfehérvári várba csalja és meggyilkoltatja ellenfelét, Cillei Ulrik főkapitányt.
- 1799 – Bonaparte Napoleon államcsínyt hajt végre, megdönti a Direktórium uralmát. Másnap katonáival szétkergeti az ötszázak tanácsát, és mint első konzul ő lesz Franciaország diktátora
- 1867 – Japánban visszaállítják a császárságot. (Meidzsi-restauráció)
- 1891 – Üzembe helyezik az Esztergom–Almásfüzitő-vasútvonalat
- 1918 – II. Vilmos német császár bejelenti lemondását.
- 1923 – Adolf Hitler, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt vezetője sikertelen puccskísérletet hajt végreMünchenben, Hitlert és több társát letartóztatják.
- 1938 – A Kristály-éjszaka: náci rohamcsapatok zsinagógákat,zsidó üzleteket gyújtanak fel Németország és Ausztria városaiban.
- 1941 – Budapesten is bevezetik az új forgalmi rendet, a jobb oldali közlekedést (vidéken ez már 1941.július 6.óta érvényben volt).
- 1941 – A Ungvár Duna-tengerjáró hajó a Fekete-tengeren aknára fut és elsüllyed. A magyar hajó 12 fős személyzete életét veszti.
- 1945 – Kanada az ENSZ tagja lesz.
- 1965 – A nagy északkeleti amerikai áramszünet: 7 állam és Kanada egy része, (Quebec és Ontario áram nélkül marad (megközelítőleg 30 millió embert, és 80 ezer négyzetmérföldes területet érint).
- 1967 – Az amerikai Saturn V óriásrakéta sikeres első repülése.
- 1973 – Budapesten megnyílik a Szovjet Tudomány és Kultúra Háza.
- 1975 – Andrej Szaharov szovjet tudósnak odaítélik a Nobel-békedíjat, amit hivatalosan majd decemberben vesz át.
- 1989 – Megkezdik a berlini fal lebontását, az NDK megnyitja határait az NSZK irányában.
- 1995 – Az Európa Tanács tagja lesz Macedónia és Ukrajna.
- 1997 – II. János Pál pápa boldoggá avatja Apor Vilmost, a szovjet katonák által 1945-ben meggyilkolt vértanú püspököt.
- 2007 – A pakisztáni hatóságok elrendelik Benazír Bhutto ellenzéki vezető házi őrizetét (másnap ezt feloldják).
- 1310 – Csák Máté elfogadja Károly RóbertetMagyarország törvényes urának.
- 1444 – A várnai csatában a Hunyadi János és I. Ulászló magyar király vezette keresztény sereg vereséget szenved II. Murád török szultán hadseregétől.
- 1526 – Perényi Péter koronaőr tölti be az erdélyi vajdatisztet.
- 1534 – Szalaházy Tamás szervitorai visszafoglalják Tihanyt Szapolyai János embereitől.
- 1687 – A pozsonyi országgyűlés felsőtáblája (7-én az alsótáblája) elfogadja a Habsburg-ház fiági örökösödésének törvényét és lemond az ellenállási jog-ról.
- 1839 – Trefort Ágoston vezetésével megalakul Pesti Műegylet néven az első művészeti egyesület
- 1871 – Henry Morton Stanley megtalálja az akkor már két éve eltűnt misszionáriust/felfedezőt, David Livingstone-t
- 1892 – Kirobban a Panama-botrány: korrupció és hűtlen kezelés miatt bíróság elé kerül a Lesseps-féle csoport, amely acsatorna építésére koncessziót kapott.
- 1915 – I. világháború: A negyedik isonzói csata kezdete, azolasz hadsereg nagyerejű támadásaival szemben az Osztrák–Magyar Monarchia sikeresen védekezik.
- 1928 – Hirohito japán császár megkoronázásának napja, és uralkodásának kezdete Japánban.
- 1942 – Az amerikai csapatok beveszik Casablanca és Oránvárosát.
- 1944 – Enver Hoxha vezetésével megalakul az ideiglenes albán kormány, amelyet a szövetséges hatalmak elismernek.
- 1944 – Budapesten megszűnik a polgári forgalom a közutakon. Az autótaxikat a honvédség átveszi saját állományába.
- 1954 – Kirobban az Algériai háború, Algéria francia kormány ellen indított függetlenségi háborúja.
- 1956 – A regnáló kormány megjelenteti a Tiszti Nyilatkozatot, ennek aláírása után lehetett bárki a Magyar Néphadsereg állományában.
- 1958 – A szovjetek Nyugat-Berlin ügyében a három nyugati megszálló hatalomhoz és az NSZK kormányához intézett jegyzékükben egyoldalúan felmondják a Nagy-Berlinre érvényes megszállási megállapodást, követelik, hogy hat hónapon belül Nyugat-Berlin váljon demilitarizált szabad várossá, amely önálló politikai egység lenne az NDK területén, a nyugati megszállók hagyják el Nyugat-Berlint, különben a Szovjetunió külön békeszerződést köt az NDK-val és ráruházza az összes Berlinnel kapcsolatos jogot.
- 1964 – Magyarországon törvényerejű rendelet intézkedik arról, hogy a háborús bűntettek 20 év után sem évülnek el
- 1965 – Pécsett megkezdődik az első magyar játékfilmszemle.
- 1966 – Az angol lapok szalagcímmel tudatják, hogy a The Beatles nem turnézik tovább
- 1970 – Megnyitják a turisták részére is a kínai nagy falat.
- 1975 – Az ENSZ elfogadja a 3379-es határozatot, melynek értelmében "A cionizmus arasszizmus és a faji megkülönböztetés egyik formája". (1991. december 16-án visszavonják ezt a határozatot)
- 1982 – Csehszlovákiában letartóztatják Duray Miklós magyar ellenzéki politikust.
- 1983 – a Microsoft kiadja a Windowst, ami az MS-DOS bővítése volt egy grafikus felülettel.
- 1986 – Aláírják a McDonald’s éttermi hálózat magyarországi kialakításáról szóló szerződést.
- 1988 – Politikai pártok alapítását is lehetővé teszi az egyesülési és gyülekezési törvénytervezet, amelyet a kormány is jóváhagy. A kormány dönt az alternatív katonai szolgálat bevezetéséről
- 1989 – Lemond Todor Zsivkov, Bolgár Kommunista Párt vezetője.
- 1992 – Budapesten tárgyal Borisz Jelcin, megállapodik a magyar vezetőkkel arról, hogy az 1,7 milliárd dollárt kitevő orosz államadósság felét katonai repülőgépek szállításával törlesztik, azOrszággyűlésben elmondott beszédében bocsánatot kér a magyar néptől az 1956-os os beavatkozásmiatt.
- 2001 – Kinát felveszik a Kereskedelmi Világszervezetbe (WTO).
- 2007 – Csehországban 396 embert állítanak elő a prágai rendőrök, amikor szélsőjobb szervezetek nem engedélyezett tüntetést akartak tartani, melyet az 1938-as Kristályéjszaka évfordulójára időzítenek.
November 11. Portál:Történelem/Evfordulok/november 11
November 12. Portál:Történelem/Evfordulok/november 12
November 13. Portál:Történelem/Evfordulok/november 13
November 14. Portál:Történelem/Evfordulok/november 14
November 15. Portál:Történelem/Evfordulok/november 15
November 16. Portál:Történelem/Evfordulok/november 16
November 17. Portál:Történelem/Evfordulok/november 17
November 18. Portál:Történelem/Evfordulok/november 18
November 19. Portál:Történelem/Evfordulok/november 19
November 20. Portál:Történelem/Evfordulok/november 20
November 21. Portál:Történelem/Evfordulok/november 21
November 22. Portál:Történelem/Evfordulok/november 22
November 23. Portál:Történelem/Evfordulok/november 23
November 24. Portál:Történelem/Evfordulok/november 24
November 25. Portál:Történelem/Evfordulok/november 25
November 26. Portál:Történelem/Evfordulok/november 26
November 27. Portál:Történelem/Evfordulok/november 27
November 28. Portál:Történelem/Evfordulok/november 28
November 29. Portál:Történelem/Evfordulok/november 29