Felsőcsertés
| Felsőcsertés (Certeju de Sus) | |
 | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Románia |
| Történelmi régió | Erdély |
| Fejlesztési régió | Nyugat-romániai fejlesztési régió |
| Megye | Hunyad |
| Község | Felsőcsertés |
| Rang | községközpont |
| Irányítószám | 337190 |
| SIRUTA-kód | 89259 |
| Népesség | |
| Népesség | 1358 fő (2021. dec. 1.) |
| Magyar lakosság | 11[1] |
| Népsűrűség | 15,15 fő/km² |
| Földrajzi adatok | |
| Tszf. magasság | 300 m |
| Terület | 89,65 km² |
| Időzóna | EET, UTC+2 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 45° 58′ 26″, k. h. 22° 58′ 14″45.973897°N 22.970443°EKoordináták: é. sz. 45° 58′ 26″, k. h. 22° 58′ 14″45.973897°N 22.970443°E | |
 | |
| Felsőcsertés weboldala | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Felsőcsertés (Csertés, románul: Certeju de Sus vagy Certej) falu Romániában, Erdélyben, Hunyad megyében.
Fekvése
[szerkesztés]Az Erdélyi-Szigethegység déli peremén, Dévától 19 km-re északkeletre található.
Nevének eredete
[szerkesztés]Lásd Csertés szócikkében. A név középkori említései Alsócsertésre vonatkoznak, Felsőcsertést először 1733-ban Csertés, majd 1760–1762-ben Felső Csertész, 1808-ban pedig Csertésköz alakban említették.
Története
[szerkesztés]Arany- és ezüstbányászata jóval korábbi kezdetek után 1734-ben kezdődött újra, amikor az alsócsertési román lakosok rátaláltak a Mária-tárnára. Egy korabeli híradás szerint fáradságosan művelték, mivel érce nem volt tiszta, viszont gyakran szembetalálkoztak a bányavízzel. 1742-ben a terület egyik felét a Bánffy, a másikat a Bethlen család bírta.[2] A század közepén Born Ignác bérelte egyik bányáját.[3] 1763-ban épült akkor modernnek számító aranyolvasztó kohója, amely 1884-ig működött.[4] 1784-ben egy tárnákkal telilyuggatott hegy rázuhant a falura, 76 házat temetve maga alá. Ekkoriban negyven zúzómalom törte itt a kalcitos–kvarcos kőzetet.[5] 1848 előtt Felsőcsertésen volt az Érchegység egyik kincstári aranybeváltóhelye. 1848-ban alakult római katolikus plébániája, melynek hívei főként a német eredetű bányászok és kohászok közül kerültek ki. A híveket korábban, 1748 és 1804 között a dévai bolgár ferencesek gondozták.[6] Lakói 1851-ben a királyhoz írt panaszukban felpanaszolták, hogy Bánffy Albert a saját számára lefoglalta a község erdejét.[7]
A kincstári kohómű mellett 1879-ben 35 munkás dolgozott.[8] 1909-ben adták át a kincstári tulajdonú bánya új zúzóművét, amely napi 400 mázsa kapacitású volt.[9] 1934-ben új ércelőkészítőt avattak, amelyet drótkötélpálya kötött össze Nagyággal.
1971-ben az esőzések miatt a meddőhányó megcsuszamlott, és az ennek következtében keletkezett zagyáradat nyolcvankilenc ember halálát okoztak, akik fele gyerek volt. Egyes vélemények szerint a katasztrófa hátterében a krecsunesdi mészkőbányában végzett robbantások álltak.
Aranybányáját 2006-ban bezárták. 2006 és 2008 között azonban egy kanadai többségi tulajdonú, dévai székhelyű cég jelentős arany- és ezüstlelőhelyet fedezett fel, amelyet külszíni fejtéssel, 16 év alatt szándékszik kitermelni.[10]
Lakossága
[szerkesztés]- 1850-ben 749 lakosából 609 volt román, 68 német, 45 magyar és 27 cigány nemzetiségű; 635 ortodox, 99 római katolikus és 14 református vallású.
- 1910-ben 768 lakosából 642 volt román, 101 magyar és 21 német anyanyelvű; 638 ortodox, 112 római katolikus, 9 református és 7 zsidó vallású.
- 2002-ben 1615 lakosából 1596 volt román és 15 magyar nemzetiségű; 1501 ortodox, 36 pünkösdista és 18 római katolikus vallású.
Híres emberek
[szerkesztés]- Itt született 1907. május 8-án Kiss Árpád jogász, jogi szakíró, jogi statisztikus.
- 1827 és 1829 között, helyettes kohóellenőrként itt élt Debreczeni Márton feltaláló, verselő.
Látnivalók
[szerkesztés]- Aranybányászati múzeum.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ [1]
- ↑ Veress Endre: Hunyadmegye bányászatának múltja. A Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat évkönyve 1910, 128. o.
- ↑ Issekutz Antal: Adatok Déva XVIII-ik századi történetéhez. A Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat évkönyve 1902, 82. o.
- ↑ Köpeczi Béla (főszerk.): Erdély története. Bp., 1986
- ↑ Veress Endre, i. m., 134–135. o.
- ↑ Boros Fortunát: Az erdélyi ferencrendiek. Cluj-Kolozsvár, 1927, 195. o.
- ↑ Ioachim Lazăr és Marcela Balazs, ‘Pădurea în istoria, civilizația și cultura hunedoreană’, in Ioan Sebastian Bara – Marcela Balazs – Florin Dobrei – Vasile Ionaș – Ioachim Lazăr – Liviu Lazăr – Paulina Popa – Denisa Toma szerk., Județul Hunedoara: monografie, vol. 4, Om, natură, ocupații (Deva, 2014), 245–6. o.
- ↑ Guttmann Oszkár: Magyar bánya-kalauz. Bécs, 1881
- ↑ Jó szerencsét! 1909. szeptember 19.
- ↑ www.egoldfields.com Archiválva 2007. augusztus 14-i dátummal a Wayback Machine-ben (angolul) és Nyugati Jelen[halott link]
Források
[szerkesztés]Rainer Slotta, Volker Wollmann és Ion Dordea: Silber und Salz in Siebenbürgen, 8. köt., Săcărâmb (Nagyág): die Schatzkammer Rumäniens (Bochum, 2007)
További információk
[szerkesztés]Képek
[szerkesztés]-
A település 1850-ben épült ortodox temploma -
A bányamúzeum -
A bányavállalat székháza
Hunyad megye közigazgatása  | ||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| ||||||||||
| ||||||||||
| ||||||||||
.svg){kind=small}