Ugrás a tartalomhoz

Wikipédia:Kocsmafal (javaslatok)/Archív87

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Commons:Template:PD-US/hu szövege

Szervusztok!
A Fájl:BrownDog5-March11,1910.jpg Licenc fejezeténél többek között ez olvasható: „A kép nem biztos, hogy az Egyesült Államokon kívül is közkincsnek minősül (elsősorban olyan országokra vonatkozik, akik (kiemelés tőlem) nem fogadták el a védelmi idők összehasonlítása szabályt, mint Kanada, Kína (Hongkong és Makaó kivételével), Németország, Mexikó és Svájc). A szerző és a publikáció éve nélkülözhetetlen adat, mindenképp meg kell adni. További információért lásd Wikipedia:Public domain és Wikipedia:Copyrights.” Az országok nem akik, hanem amelyek. Nem lehetne kijavítani valahogy? Üdvözlettel:– Ronastudor a sznob 2013. január 6., 09:29 (CET)

Egyéb bajok is voltak vele, javítottam rajta. --Tgrvita 2013. január 6., 10:22 (CET)

Köszönöm, Tgr! --Ronastudor a sznob 2013. január 6., 10:34 (CET)

Hűha, ebben tényleg volt bőven szörnyűség. Ígérem, többet nem nyúlok jogi szöveghez :) --BáthoryPéter vita 2013. január 6., 12:01 (CET)

Pedig sokkal jobb, mintha angolul lenne. Nagyrészt ízlés dolga egyébként (pl. a rule of shorter termnek tudtommal egyáltalán nincs bevett magyar neve), csak a nagybetűs közkincs bántotta nagyon a szememet. --Tgrvita 2013. január 6., 12:33 (CET)

Commonson szisztematikusan haladva elég sok sablont fordítottam. Ha minden igaz, egy-két jelentéktelen sablontól eltekintve már csak licencsablonok vannak hátra. Párszor megpróbálkoztam velük, de kínszenvedés volt vitatható eredménnyel. Ha valaki kedvet érez hozzá, hasznos munka lenne a lefordításuk: Commons:Template_i18n/Public_domain_license_tags. --BáthoryPéter vita 2013. január 9., 00:36 (CET)

Amerikai településekről szóló szócikkek létrehozása botokkal

Lenne egy javaslatom, mert ezt túl bosszantó, időigényes és macerás lenne botok nélkül, manuálisan végrehajtani, főleg ha egyedül maradok a témában. Létre akarnék hozni minden amerikai településről szócikket, amik legalább a demográfiai adatokat tartalmazzák, azonban ez egyedül manuálisan évekbe tellene. Megoldható lenne-e az, hogy ezeket a szócikkeket is botokkal hozzuk létre? A szócikkekben a demográfiai adatok szakasz a 2010-es népszámlálási adatokat tartalmaznák. Elég adatot tartalmaznának a szócikkek ahhoz, hogy vázlatos színvonalú szócikkek legyenek, mivel: „legalább egy alfejezete kimerítő tárgyalást nyújt”. Ilyen hosszúak lennének a szócikkek, mint például az alábbi szócikk: Bremen, Ohio. Az amerikai településekről szóló szócikkek létrehozásához kapcsolódó munka hasonló lenne, mint a Kisbolygó projekt, nemde?.

Továbbá ezt meg lehetne csinálni más országok településeivel is, ámbár ott nem tudom, hogy a népszámlálási adatok (már ahol vannak, tudtommal) kellő információval rendelkeznek-e, ahhoz, hogy kellő minőségűek legyenek majd a szócikkek, mint az USA településeinél. Egyenlőre azonban inkább az USA településeivel foglalkozzunk. --Triász vita 2013. január 2., 21:18 (CET)

Vélemények

Szerintem nem lenne rossz ötlet, ugyanígy mehetnének bottal a többi ország hiányzó települései is. A meglévő cikkeket talán könnyebb is utólag kiegészíteni információkkal, mint nulláról kezdeni az egészet. 80.99.64.53 (vita) 2013. január 2., 21:24 (CET)

Nagyon speciális, szűk keresztmetszet lenne ez, és nem hiszem, hogy az USA minden települése automatikusan nevezetes lenne. A Bremen, Ohio az enwikin "elfér", de talán csak statisztikusokat érdekelne a lakosság százalékos megoszlása. Ha ezen kívül más adat nem kerülne bele, ez nem szócikk, hanem szubcsonk lenne.

Ha azt mondanád, hogy az "összes, 1 millió lakos feletti település", az nevezetes lenne. misibacsi*üzenet 2013. január 2., 22:11 (CET)

Miért lennének szubcsonkok? Eddig is létrehoztam pár szócikket USA településekről, kevesebb demográfiai adatokkal és nem jelölték még őket szubcsonk sablonokkal. Például ilyen a Winchester szócikk. Akkor ez a szócikk szerinted szubcsonk? --Triász vita 2013. január 2., 22:22 (CET)
Rövidebb, kevesebb adattal rendelkező szócikk például a Baszki is, még az általam létrehozott szócikknél is. Ennyi erővel ez is szubcsonk, mégsem jelölték arra. Érdekelne engem, hogy miért nem? Ha ilyen minőségű szócikkeknek van helyük itt a magyar Wikipédiában, akkor például a Bremen, Ohio szócikkekhez hasonló szócikkeknek miért ne lenne helyük? Pedig sokkal jobb minőségű azoknál a szócikkeknél (Winchester, Baszki és társaik). És a többi amerikai településről szóló szócikk is legalább ilyen terjedelmű, mint például a Luckey, Ohio is! Eléggé paradox dolog, hogy sokkal rosszabb minőségű szócikkeknek van helyük itt a magyar Wikipédiában, de ilyen terjedelműeknek nincs. – Triász vita 2013. január 2., 22:31 (CET)
Az meg egyéni szociális probléma, hogy ilyen adatokat tudunk belerakni. Nem tehetünk róla. Amúgy sok magyarországi településről (főleg falvakról) szóló szócikkben meg sok a történelmi „anyag”, mint például a Kertáról szócikkben, ezek a történészeket érdekelné. Már ha a szócikk tartalmaz egyáltalán valamennyi folyó szöveget (ilyen például Kiscsősz), ez például szubcsonk a Te megállapításod alapján. Például a kisbolygó-projektet is ennyi erővel kritizálhatod úgy, hogy „csak a csillagászokat érdekelné” a sok kisbolygó. Nem szeretnék vitát, de eléggé paradoxak az érveid. Tudom, hogy az én érveim se a legjobbak, de ez van. :D --Triász vita 2013. január 2., 22:47 (CET)

Például a lengyelországi településekről sem ártana, Lengyelországban is számos település van, főleg falu. Véleményem szerint sok ország településeiről beletellene néhány évtizedbe mire létrejönnének a szócikkek, főleg amilyen kevés szerkesztője van a magyar Wikipédiának, akik főleg az érdeklődési körük alapján bővítik ezt az enciklopédiát. Ezért kell botkkal szerkeszteni, hasonlóan a Volapük Wikipédiában. Azért hasonlóan, mert sok szócikk ott szubcsonk, itt meg nem engedhetjük meg, hogy szubcsonkok jöjjenek létre. Ezért kell csak azon országok településeiről szócikkeket létrehozni, amelyeknél kellő mennyiségű adat áll rendelkezésre, amiket automatizáltan be tudunk vésni a szócikkekbe. – Triász vita 2013. január 2., 22:18 (CET)

Ebben a megbeszélésben abban maradtunk, hogy automatikusan nevezetes minden település. Ha úgy gondolod, bátran írj szócikkeket bármilyen ország településeiről, akár automatikusan. Csigabiitt a házam 2013. január 2., 22:40 (CET)

Fentebb valahol írtam már, hogy nem értek a botokhoz. :-| Ezért írtam ide a Kocsmafalra. --Triász vita 2013. január 2., 22:48 (CET)

Mellesleg olvastam már erről valahol, hogy minden település nevezetes, épp ezért hoztam fel ezt a témát. :-) Sokat szeretek olvasgatni a Wikipédiáról. :D --Triász vita 2013. január 2., 22:51 (CET)

Szerintem teljesen rendben van a szándék. Az atitüdöt picit csiszolnám, mert valahogy az az érzésem, minta feladat osztogatásáról volna szó, az viszont egy egészen másik kérdés. Tehát szerintem: hajrá! --Peyerk vita 2013. január 2., 23:58 (CET)

Mit értesz azalatt, hogy „minta feladat osztogatásáról van szó”? Egyszerűen csak egy szakértő szerkesztőre akarom bízni ezt a feladatot! Mi ezzel a baja? Nem akarom,hogy probléma merüljön fel, nem akarom, hogy valamilyen óriási hibát vétsek és utána meg a javítgatásokra mennek el a drága idő. Egyszerűen csak a magyar Wikipédia és a szerkesztőtársak érdekeit akarom szem előtt tartani azzal, hogy egy szakértőre bízom ezt a feladatot. Mi ebben a baj? --Triász vita 2013. január 15., 19:15 (CET)

Szerintem is jó javaslat. A települések szócikkei tipikusan abba a csoportba sorolhatók, amelyeket egy adott rendelkezésre álló adatbázis alapján életképesként fel lehet építeni robottal. Nem csak az USA, hanem bármely más ország települései tekintetében. Egy időben a lengyel Wikipédián is nagyon sok ilyen cikket hoztak létre, többek között pl ezért is van mind a mai napig a szócikkszámot tekintve az élmezőnyben a lengyel wiki. Szóval szerkessz bátran!Joey üzenj nekem 2013. január 6., 14:13 (CET)

 támogatom Egyetértek a kezdeményezéssel. Bár ha már itt tartunk, azt is el kéne dönteni, hogy az állam nevét zárójelben (mint fent), vagy vesszővel (pl.: Bremen, Ohio) csatoljuk a településnévhez. Nemezis vita 2013. január 10., 07:59 (CET)

Ez már rég el van döntve, zárójellel, mint az összes többi egyértelműsítést. --Hkoala 2013. január 10., 08:45 (CET)

 támogatom - Korábban már én is felvetettem egy hasonló ötletet! Gyakran a szócikkírás legunalmasabb, leglassabb része "váz" megírása (infobox, kép, kategória, külső hivatkozások, szakaszcímek, navbox...), ezeket igazán rábízhatnánk a botokra! Az én korábbi javaslatomban az adatok forrása az angol wiki infoboxa lett volna. Kellően egységes ahhoz, hogy bottal le lehessen másolni őket. A települések után jöhetnének a folyók, tavak, kisbolygók is akár... De a korábbi javaslatom két okból bukott meg: hamarosan jön a Wikidata, és ez magától? megoldódik, a másik érv meg az volt, hogy elveszi!!! a munkát másoktól! Hiába, sok a szerkesztő, a projekt 99 %-ban kész, semmi szükség botokra... Különben jövőre új hobbit kell keresnünk! --B.Zsolt vita 2013. január 12., 15:44 (CET)

Meg is jött a Wikidata. Nem értem akkor mi akadálya van ennek a feladatnak. :-| Akkor elvileg megcsinálhatná már valaki, miért nem képes erre senki se? Azt gondolná az ember, hogy egy rutinos, öreg wikipédista sikeresen és gyorsan el tudná végezni ezt a feladatot. Miért nem kérünk meg egy ilyet? --Triász vita 2013. január 15., 19:10 (CET)

Wikipédia-napi Tudtad-e?

Sziasztok!

Arra gondoltam, hogy talán érdemes lenne a keddi Kezdőlapon a Tudtad-e rovatot Wikipédiás tényekkel feltölteni. Vélemény/javaslatok? -- OrsolyaVirágHardCandy 2013. január 11., 16:47 (CET)

Jó ötlet! - RepliCarter Hagyj üzenetet 2013. január 11., 18:00 (CET)

Akkor egyelőre öt:

  • Vizi E. Szilveszter szerint "A Wikipédia semmi más, mint az emberiség közös memóriája.”
  • A projekt 10 milliomodik szócikke 2008-ban a magyar Wikipédia Nicholas Hilliard című cikke lett
  • A Time (magazin) többek között a wikipédistákat választotta az év emberének 2006-ban
  • A második nyelvi változat a német volt, amelynek ma már több mint 1,5 millió szócikke van
  • A wiki név maga a hawaii wiki wiki kifejezésből ered, ami „fürgét” vagy „nagyon gyorsat” jelent

-- OrsolyaVirágHardCandy 2013. január 11., 20:25 (CET)

 támogatom !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Vigyor. Nagyon jó. Aros Távírda 2013. január 11., 20:37 (CET)

Kicsit sok lett a felkiáltójel Aros Távírda 2013. január 11., 20:38 (CET)

Van itt egy kapcsolódó újságcikk: http://www.wired.com/business/2011/01/ten-facts-about-wikipedia/all/

-- OrsolyaVirágHardCandy 2013. január 12., 00:25 (CET)

Érdemesebb lenne talán a harmadik nyelvi változatot beírni egy ilyenbe, azt nem annyira tudják. Én tudtam, amikor wikipédiás kérdés volt egy tesztben :)Joey üzenj nekem 2013. január 12., 01:54 (CET)

Sőt egy darabig a német üres volt de a katalán már nem. Oliv0 vita 2013. január 12., 08:41 (CET)
Úgy bizony! Szokták e miatt azt is mondani, hogy a katalán volt a második (működő) Wikipédia.
Látom, Te is képben vagy ezekkel a dolgokkal :-) Ha ott lettél volna anno amikor, akkor lehet nem én nyertem volna a wikipédiás bögrét... :) – Joey üzenj nekem 2013. január 12., 22:08 (CET)

Még egy ötlet:

? Aros Távírda 2013. január 12., 14:39 (CET)

Szerintem ezt majd júliusban tegyük ki, amikor mi leszünk 10 évesek! ;) – OrsolyaVirágHardCandy 2013. január 12., 16:58 (CET)

Akkor végül valaki meg tudná mondani, hogy a keddi nap sablonját hol találom? Esetleg segítene még valaki valamilyen wiki celebrálós képet keresni? -- OrsolyaVirágHardCandy 2013. január 13., 19:04 (CET)

A Tudtad-e rovat nem naponta egyszer, hanem hetente kétszer cserélődik, hétfőn 0:00 órakor és csütörtökön 12:00 órakor. Egyébként itt vannak a sablonok: Wikipédia:Kezdőlapra jelölt érdekességek listája#2013 első feleJoey üzenj nekem 2013. január 13., 20:10 (CET)
Az első cikket talán a legtöbben amúgy is tudják, a 100 000. mondjuk megnézhető a mérföldkövek oldalán, de valóban érdekes lehet. Az első admin Grin volt, a rendszer beindításához kapta az adminjogot. Az talán érdekesebb, hogy ki volt az első választott admin. – Joey üzenj nekem 2013. január 14., 00:30 (CET)
nyenyec egyébként, ha valaki nem tudná. utána 3 új admint választottunk egyszerre, közülük már csag Tgr van meg. Alensha 2013. január 14., 14:45 (CET)
Holnap a nemzetközi projekt szülinapját ünnepeljük, nem a magyarét. :) Ezeket júliusra tartogassátok! -- OrsolyaVirágHardCandy 2013. január 14., 09:45 (CET)
  • Az angol nyelvű Wikipedia első bejegyzése egyik alapítójához, Jimmy Wales nevéhez fűződik. Ez állt benne: "Hello, World!" Ezt két további bejegyzés követte: előbb az "UuU", majd a Transport szócikke.[1] [2] [3]

Lehet, ezt mindnki tudja és nem tudom, ez mennyire ok, de hátha használható (akár a források ötletgyűjtésre)... Fauvirt vita 2013. január 14., 12:22 (CET) >>>tudjátok, mindig van akinek minden "vicc" új... ;o) Fauvirt vita 2013. január 14., 12:30 (CET)

Akkor inkább ezt:

  • Tudtad-e, hogy a Wikipédia társalapítója, Larry Sanger később a Wikipédia szerinte túlzott szerkesztési szabadsága miatt kiszállt a projektből, és új internetes enciklopédiát alapított, a Citizendiumot?

?Aros Távírda 2013. január 14., 20:14 (CET)

Vélemény- és a létrehozásban segítséget kérő A Magyarországon jelenleg működő vallási közösségek listájához

Az ötlet egy automatikusság kapcsán merült fel (a javaslat kialakulásáról Karmela vitalapján és itt:Fauvirt javaslatai és egy kis előszó, utószó, ill. Fauvirt javaslata tömörítve olvashat, aki szeretne és még nem tette).

  1. A Magyarországon jelenleg működő vallási közösségekről (a jelenleg és a korábban elismertekről egyaránt) készítsünk egy olyan listát, amiben az egyes közösségek egyenként külön szakaszt kapnak, és ebben néhány alapinformációt közlünk róluk.
  2. Ez egyfajta változó lista (az en.wikin: Incomplete lists - azt hiszem nálunk a Dinamikus lista lehet a megfelelője)
  3. Az alapinformációk:
    • alapítással kapcsolatos adatok: ki(k), mikor (+törvényileg mettől-meddig elismert), hol (nemzetközieknél értelemszerűen a magyarországi és anyaországi adatok is)
    • magyarországi gyülekezet/egy nemzetközi vallási közösség része
    • a hitvallás egy-maximum három (!nem többszörös kör-)mondatba tömörítve, és/vagy egy „bővebben” sablon, ha van már, vagy közben elkészült a cikke
    • esetleg a magyarországi/nemzetközi hivatalos számadat a hívek számáról!?
  4. Ha egy vallási közösségről több adat is van, mint ami ebbe belefér és az elegendő egy önálló szócikkhez, akkor kapjon külön cikket is, de maradjon meg a szűkített adatokkal a listában is.
  5. A tagolás (ami valószínűleg szükséges, mivel jelenleg a felsoroló listában 231 felekezet szerepel) alapjául csak tisztán definiált csoportosítás legyen használható. - Ilyen lehet az abc-szerinti is, de ha erre szolgáló fogalmak jobban lesznek (mint akár a történelmi egyház, szabadegyház, stb.)/esetleg már vannak (pl. talán istenfelfogás) is kidolgozva és egyértelműsítve és a portál, és/vagy a wiki-közösség is elfogadja, lehet más csoportosításban is gondolkozni.
  6. Forrásmegjelölés: a többi szócikknél megszokott jegyzetelés-technikával (akkor is, ha nagy lesz a jegyzet szakasz)

A lista lehetséges szerkezetére, kinézetére néhány, a német wikipédiából vett, hasonló tematikájú szócikk:

Liste der Konfessionen
Islamische Organisationen in Deutschland
Liste von Religionen und Weltanschauungen

Fauvirt vita 2013. január 7., 01:02 (CET)

2-300 egyházról lehet szó; én inkább egy rendezhető táblázatot csinálnék belőlük, olyan adatokkal, hogy melyik évben hányan és mennyit adakoztak (hiszen az egyházi státusz alapvetően erről szól). A fenti adatokat szerintem az esetek nagy részében nem fogod megtalálni; amelyik egyháznál megtalálod, az valószínűleg úgyis nevezetes. --Tgrvita 2013. január 7., 09:15 (CET)

Köszönöm a véleményed, Tgr.

Ha lehet, kérdeznék... egy adattáblázat mit árul egy vallási felekezetről? Már úgy értem, hogy egy enciklopédia-lapozgatónak. Én csak azért ragaszkodom a tágabb értelemben vett listához, mert ha már fölmerül, hogy annak valaki egy enciklopédiában kíván utánuk nézni (magamból indulok ki), egy ismeretanyagot is elvár. Én mondjuk nem lennék rest, akár a telefont is fölemelni, vagy fölkeresni egy-egy könyvtárat, hogy - ha már elvállaltam egy önkéntességet, csináljam tisztességgel - a szükséges információk, illetve háttéranyagok (hiszen ide az kell, hogy alá lehessen támasztani) birtokába kerüljek. De egy-két embernek (akik ezt fölvállalják) ez, bármely (dolgozó, de még nyugdíjas, diák) embernek is, emberi mivolta miatt ez rettentő munka, és idő. Ezzel tisztában vagyok. Fauvirt vita 2013. január 7., 10:26 (CET)
Ha a könyvtárban háttéranyagot találsz egy egyházról, akkor minden bizonnyal a nevezetességi kritériumokat is teljesíti, és nyugodtan írhatsz belőle rendes szócikket.
A táblázat azt árulja el, hogy mennyien támogatják adójuk 1%-ával az adot egyházat; mivel az egyház státusz egyetlen célja az 1% és más gazdasági előnyök elérése, szerintem kézenfekvő, hogy egy egyházi státusz alapján összeállított listában ezeket az adatokat érdemes bemutatni (és ezeket meg is lehet találni az APEH honlapján). --Tgrvita 2013. január 9., 00:13 (CET)
Ez most magyarul annyit jelent, hogy ha az itt, a listához felsorolt - néhányunk által meghatározott - adatokat a forrásokkal be tudjuk gyűjteni, beigazolódik, hogy a nevezetességet kérőknek volt igaza? - bocs, lehet, csak fáradt vagyok és most csak így tűnik reálisnak a kérdés.
Adatok: emberek vagyunk és különbözők, ezért tettem ide ezt a listát, hogy szedjük össze, mi érdekelhet egy enciklopédia olvasót (miért "ütné fel") ezekkel a szervezetekkel kapcsolatban. Ha szeretnéd, odaírom, mint megadandó adat, hogy mennyien, és ha megtalálható (márpedig ha jól sejtem minden esély megvan rá), akár azt is, hogy mennyivel támogatták összesen a legutóbbi fellelhető adatok szerint. Ami a sorsát illeti... az is lehet, hogy az egész csupán egy allap marad, vagy hogy még azt a formáját is törlik, vagy hogy csináltok belőle egy táblázatot.
Én mondjuk szívesebben látom együtt, hogy mire (milyen címmel) is ment az x támogató y pénze. Fauvirt vita 2013. január 16., 02:48 (CET)

Mint minden listánál, engem itt is az érdekel a leginkább, hogy mi a kritériuma a listára kerülésnek. Mi a definíciója a vallási közösségnek? Kell, hogy a hatalom valamilyen plecsnit adjon, vagy elég, ha a tagok azt mondják, hogy ők egy vallási közösség? Malatinszky vita 2013. január 7., 12:17 (CET)

Feltételezve, hogy az államvezetés egy-egy korszaknak megfelelően (értem ez alatt, hogy természetesen egy - annak elismert - diktatórikus vezetés, vagy egy um. szabad, vagy más (pl. biz elit általi, mint királyválasztás) választásokon alapuló rendszer, nyilván más-más felfogást tükröz, de az adott országot jellemzi, befolyásolja mégis és így bizonyos szinten meg is határozza az adott korszak) más- és másképp alakul a vallás(ok)hoz fűződő egyezményes vagy kialakított viszony -> ezért is fontos szvsz. megírni, mikortól esetleg meddig volt elismert az adott szervezet <-, mégis egyfajta támpont lehet az elismerésük. E mellett, jelen pillanatban ezek feldolgozása is nagy falat, mégis ad legalább egy korlátot, mind definíciójában, mint mértékében. Ezért is fontos - akár a későbbieket tekintve - a dinamikussága is a listának.
definícióhoz szvsz: "helyben" így fogalmaztatok/valaki fogalmazott: Közösség#Vallási közösség - ez valóban egy sokkal-sokkal szélesebb kört foglal magába. De igaz! Fontos lenne a fogalom részletesebb és nagyobb látószögű, ez által jobban pontosítható megfogalmazása! Ha valakinek van kedve, lehetősége, hálás lennék, ha megtenné!

Köszönöm, hogy fölhívtad a figyelmem! Fauvirt vita 2013. január 7., 12:45 (CET)

Azt javasolom, hogy a jelenleg működő és vagy jelenleg, vagy valaha elismert vallási közösségekkel kezdjük, ez egy körülhatárolható mérték és megfogható kritérium. Már így is nagyon nagy cikkről lesz szó. Lehet, hogy így is cikkcsoport kell majd hozzá. Persze ez nem zárja ki, hogy idővel sikerüljön valahogy tágabbá tenni egy ügyesebb definíció segítségével.

--Karmela posta 2013. január 8., 00:01 (CET)

Rendben... hogy célszerű nekiugrani? Előbb elkészíteni a listát és úgy feltölteni (nekem talán ez lenne szimpatikus, főleg, hogy behatároltuk a leírandó infókat, amire föl is kéne hívni a figyelmet az elején, meg a forrás-hivatkozásokra), vagy ki-ki beleírogatja, amiről, amelyik közösségről már tudja a meghatározott adatokat (vagy amennyit tud)? Van erre bevált gyakorlat?

...apropó, közösség, vagy felekezet?

@Tgr, @Malatinszky: megválaszoltam, amire kíváncsiak voltatok? Fauvirt vita 2013. január 11., 01:12 (CET)

Itt van egy lista, ami sokkal több elemet tartalmaz, mint a jelenlegi Magyarországon működő egyházak, felekezetek listája, aminek nincs forrása. --Hkoala 2013. január 11., 07:56 (CET)

Ó.. alapnak nem is rossz (a végén amúgy van egy forrás-gyűjtemény), bár a +100 felekezettel nem lett könnyebb a helyzet. ;o)p Hétfőn (ha nem ma) föl is hívom, hogy segít-e... ha valaki, ő úgy látom [4] [5], forrásokban - és talán másban is - tudni fog segíteni (-de rondán hangzik ez, de a lényeget értitek). Köszi! :o) Fauvirt vita 2013. január 11., 11:07 (CET)
Elnézést, pontatlanul fogalmaztam: a wikipédia cikk második részének, vagyis a hosszabbik listának nincs forrása; a fent belinkelt írásnak van. – Hkoala 2013. január 12., 17:52 (CET)
Én bocs, hogy félreértettem! (...nem kéne kicserélni addig is?) Közben kiderült, hogy az általad linkelt anyag (ami valószínűleg a jegyzet is) írója oktat is e tárgyban Sárospatakon (egyelőre ennyi, vele még nem beszéltem). Fauvirt vita 2013. január 13., 01:42 (CET)

Újabb infók: Beszéltem Kiss Endre Józseffel és nagyon kedves és készséges volt. Ha problémánk van, nyugodtan fordulhatunk hozzá, ill. hozzájuk (mint teológiai felsőoktatási intézmény), az itt található első e-mail-en). Első körben a Hkoala által linkelt anyag forrásainak (VIII. fejezet, 57-62. oldal) böngészését és a szerinti kidogozást javasolta és ha már kész vagyunk egy résszel, fölajánlotta, hogy lektorálják. Fauvirt vita 2013. január 14., 16:17 (CET)

Ezekkel a forrásokkal kapcsolatban elfelejtettem ideírni, hogy a tanár úr elmondása szerint, bár a jegyzet csak vázlat (egy fél éves anyaghoz, ezért nem lehet részletesebb), a bibliográfia átölelő jellegű és a diákok témabeli írásbeli dolgozatainak elkészítéséhez vannak felsorakoztatva. Fauvirt vita 2013. január 16., 02:48 (CET)

Mintaoldal

Még sok a "gyerekbetegsége", de alapnak: egy tesztoldal. Örülnék, ha megnéznétek, hozzászólnátok, javasolnátok, vagy ha van konstruktív ötlet, akár bele is nyúlnátok. (nem vagyok egy technikai zseni, szóval szívesen veszem a segítséget abban is!) Fauvirt vita 2013. január 14., 15:59 (CET)

Nagyon hallgat mindenki... Karmelával közben dolgozgatunk a lista-oldal kialakításán, és egy problémába ütköztünk. Az adatok kötöttsége miatt két lehetőség jött szóba: vagy infobox, de mivel rémisztőnek hatott több száz infobox egymás alatt (még azok is láthatók az oldalon), Karmela javaslatára a preload alkalmazást választottuk, az viszont a lap aljára helyezi az új szakaszt. Ezt a problémát még fölvetem a műszaki kocsmafalon is, ide azért írtam ide, mert e miatt a forrásokat közvetlenül a felekezetek szakaszaiba, pl. alszakaszként lehetne megjeleníteni, vagyis nem a szokásos felső indexes és lap alján ömlesztett források lennének. Mivel ez (források) volt a nevezetességi vita egyik fő "mumusa", szeretném, ha ideírnátok, hogy ezt a módot elfogadjátok-e?! Ne kelljen feleslegesen kialakítani, ha esetleg nem. Fauvirt vita 2013. január 15., 18:05 (CET)

Kedves Malatinszky!
A kérdésedre alapvetően egyértelmű válasz adható. Vallási közösségnek az tekintendő, amit a tagok tekintenek annak, nem pedig az, amit X vagy Y állam hajlandó elismerni. Ebből egyre nagyobb cirkuszok vannak. Közjogi és egyre nagyobb számban egyes, ezen vallásszabadsági elvvel mindenáron szembehelyezkedő csoportok és személyek ellen kártérítési és büntetőjogi perek indultak, zárultak le, és indulnak a jövőben is, ha kell. Bár a fősodorú média erről mélyen hallgat erről (kérdésre bizonyára le is tagadná), de több csoportot és embert is elítéltek már emiatt. Na persze a való életben ha egy vallási közösség a külvilág felé is nyitni akar, és nemcsak belső gyülekezeti életet akar élni, akkor ahhoz polgári szervezeti formát is szükséges öltenie, amit persze a mindenkori álamhatalom határoz meg, de ez a szabályozás csak a legszükségesebb dolgokra kell, hogy korlátozódjon, és semmiképp se lehet korlátozó jellegű. Tudjuk, hogy bizonyos államok, meg azok képviselői ezt nagyon nehezen viselik, de ezeket az arcokat rákényszeríthetjük erre a fajta jó modorra,és ezt me is kell tennünk--Rakás vita 2013. január 18., 10:34 (CET).

Részecske infobox

Mivel a magyar wikiben ilyet nem találtam, ezért az angol wikiben lévő részecske infoboxot lefordítva (például megnézhető itt), elkészítettem a magyar verziót: {{Részecske infobox}}(?). Szeretném kikérni a véleményeteket, hogy maradhat-e így, vagy egészítsem-e még ki valamivel. Ezenfelül meg kellene állapodni a színvilágban is, egyelőre szürke minden.

P.S.: Mivel ez az első infoboxom, nagyon hálás lennék ha valaki elmondaná, hogyan és hová kellene a kategóriákat írni, mert ez nem jött át a leírásokból. Nemezis vita 2013. január 18., 23:22 (CET)

Suggestbot in Hungarian?

Hi, and apologies for writing this in English, unfortunately I don't speak Hungarian. Feel free to translate this into Hungarian so more users can understand it, though.

I was asked by Misibacsi if it would be possible to get SuggestBot running here on Hungarian Wikipedia. For those who do not known SuggestBot I included a picture showing how it suggests articles to work on to users on English Wikipedia. It suggests articles that are tagged by the community as needing improvement (e.g. "add sources" or "stub") and which should be similar to articles a user has already shown interest in. The goal is to make it easier to find interesting articles to work on.

Because SuggestBot is already running in Norwegian and Swedish as well as English, it should be possible to also add Hungarian. I like to post like this first to see if there are questions or concerns, and also to understand the amount of interest in the community. If it turns out that there is consensus to get the bot running, I think we should be able to have the bot up and running by February 15, but it might delay to March 1, or happen sooner, depending on my work schedule.

Please let me know if you think having SuggestBot here is a good idea, or if you have any questions or concerns, I'll be happy to answer! Regards, Nettrom vita 2013. január 16., 20:21 (CET)

Hevenyészett összefoglalás: Misibacsi kérdése alapján Nettrom aziránt érdeklődik, hogy szeretnénk-e, ha a SuggestBot a magyar wikipédián is futna. Ez a bot javaslatokat tesz a szerkesztőknek, hogy milyen cikkeket lenne jó javítani (forráshiányos, csonk stb.) Az bot már üzemel az angol, a norvég és a svéd wikipédián. --Hkoala 2013. január 16., 21:34 (CET)

What are the differences with / mi a különbség azzal: {{Hiányzó fontos cikkek hirdetőtáblája az FV-listán}}? (meaning: "billboard of important missing articles [appearing] on the Recent changes list [and appearing also on the Watchlist]") Oliv0 vita 2013. január 16., 21:06 (CET)
It gives specific suggesstions to individuals based on their edit history. – Matthew (hűtőszekrényajtó) 2013. január 16., 21:13 (CET)
I see. Interesting. Oliv0 vita 2013. január 16., 21:22 (CET)
The template we use to get just one set of suggestions allows users to specify articles or categories to base the suggestions on, so it's also possible to get suggestions that are very different from the edit history. I see quite a few users on English Wikipedia do that to get more interesting suggestions. Regards, Nettrom vita 2013. január 16., 23:50 (CET)

Are there any numerical results regarding the efficiency of the bot? e.g. Ratio of number of articles improved / number of articles suggested? Personally I would hate a bot giving me suggestions; hopefully the bot can be told not to visit a given user page. --Hkoala 2013. január 16., 21:27 (CET)

It's optional. You can subscribe or not. – Matthew (hűtőszekrényajtó) 2013. január 16., 21:42 (CET)
Ja, és a feliratkozás lehet egyszeri és rendszeres is (havi egyszer vagy kétszer). – Matthew (hűtőszekrényajtó) 2013. január 16., 22:43 (CET)
As Matthew points out, it's opt-in, the bot doesn't post unless a user has asked it to. When it comes to performance the most relevant result is probably the research paper about SuggestBot published in 2007: SuggestBot: using intelligent task routing to help people find work in wikipedia They compared random suggestions to the ones our similarity calculations lead to, and there was a 4x improvement over random. Unfortunately there has only been one more research paper about SuggestBot published, but I'm very busy working on that :) Regards, Nettrom vita 2013. január 16., 23:53 (CET)

Van-e valamilyen számszerű eredmény a bot hatékonyságát illetően? (pl. kijavított cikkek / javasolt cikkek aránya) Én spéci utálnám, ha egy bot javasolgatna nekem; remélhetőleg egyénileg ki lehet tiltani a vitalapomról. --Hkoala 2013. január 16., 21:34 (CET)

Sokan csak a munkát szeretik osztogatni, pedig inkább dolgozni kellene! --B.Zsolt vita 2013. január 16., 22:24 (CET)

Mindenesetre én  támogatom, aki nem kér belőle, az elkerülheti, viszont aki szeretné, hogy egy bot felhívja a figyelmét rá, hogy milyen problémás cikkek vannak, amik érdekelhetik, az meg jól jár. Értesítést természetesen (egyértelműen) csak az kap, aki külön feliratkozik rá. – Matthew (hűtőszekrényajtó) 2013. január 16., 22:36 (CET)


Ne ilyen negatívan álljatok hozzá, ha szabad kérnem. A bot javaslatokat tesz azoknak, akik ezt kérik, hogy az addigi szerkesztéseik alapján milyen cikkeket lehetne javítani, bővíteni. Én ezt hasznosnak gondolom a magam számára.

Hkoala: annyi cikket írsz meg saját elhatározásodból, amennyit akarsz, a bot nem kényszerít semmire. Nem tukmálja rád, hogy mit kellene megírnod. Érthető így? Ha nem kéred külön, nem foglalkozik a szerkesztéseiddel és nem javasol semmit.

B.Zsolt: Ha nem kéred, a bot neked semmit sem javasol, és főleg nem osztogat munkát!

Jézusmária, hova keveredtem? Higgadjatok le.

Azok válaszoljanak itt, akik szeretnék, ha az addigi szerkesztéseik elemzésével a bot javaslatot tenne arra, hogy az érdeklődési körükbe eső cikkek közül mit lehetne feljavítani.

Senki más ne reagáljon. pl. akit nem érdekel, az ne írja ide, hogy nem érdekli. Tele van a hócipőm a negatív hozzáállású emberekkel. misibacsi*üzenet 2013. január 16., 22:52 (CET)

+1 --Szente vita 2013. január 17., 01:39 (CET)
-1. --Pagonyfoxhole 2013. január 17., 02:02 (CET)
+1, ---Texaner vita 2013. január 17., 08:16 (CET)
+1, --- misibacsi*üzenet 2013. január 17., 12:11 (CET)

Ha az első hozzászólásból kiderült volna, hogy csak az kapja a javaslatot, aki kéri, akkor nem szóltam volna egy szót sem. Köszönöm a magyarázatodat, de ezt már megkaptam előtted Matthew-tól is. Tehát felesleges lekicsinylően megkérdezned, hogy "érthető-e így", mert már azelőtt is felfogtam, hogy megszólaltál volna. Egyébként újabban az a szabály a wikipédián, hogy egy felvetéshez csak támogató módon szabad hozzászólni? (Arra a kérdésre, hogy egy adott újdonság érdekli-e a közösséget, "akit nem érdekel, az ne írja ide, hogy nem érdekli") - Nahát, milyen furcsa helyre keveredtem :-) Most pedig konstruktívan jó éjszakát kívánok minden vitatkozónak. --Hkoala 2013. január 16., 23:09 (CET)

Itt írja: I like to understand the amount of interest in the community - ami annyit tesz, hogy "az érdeklődést szeretné felmérni". misibacsi*üzenet 2013. január 17., 12:11 (CET)

Misibácsi, megkérlek, hogy ne javíts bele az aláírt hozzászólásomba! --Hkoala 2013. január 16., 23:13 (CET)

Nem kellett volna "hevenyészve" lefordítanod, hanem szólni nekem, hogy fordítsam le. A fordításodat fontos információkkal egészítettem ki, mivel az hiányos és félrevezető (fentebb leírtam, hogy mit érdemes még erről tudni).
Jó lenne leszokni arról a rendkívül romboló hozzáállásról, hogy bármilyen javaslat esetén az első hozzászólók (félreértésből, információhiányból, zsigerből, vagy más okból) nekiugranak és letámadják; kinyilatkoztatják, hogy mennyire rossz, hogy nem működik és egyáltalán, nekik az nem kell. Jobb lenne gondolkozni előbb. misibacsi*üzenet 2013. január 17., 12:11 (CET)
Ha már letoltad Hkoalát, hogy hevenyészett fordítása állítólagos pontatlanságot tartalmaz, akkor vehetted volna a fáradságot, hogy legalább te pontosan fordítasz: a mondat második fele így hangzik: szeretnék képet kapni arról, mekkora az érdeklődés a közösség körében. Ennél is fontosabb azonban, hogy a mondat szemérmesen elhagyott első fele szerint SuggestBot szeretné felmérni, hogy van-e kérdés vagy fenntartás a javaslattal kapcsolatban, és ha konszenzus mutatkozik, akkor indítja be a botot. Ezért minden olyan próbálkozás, ami a vélemények elhallgattatására irányul a közösséggel való szembemenésnek tűnik számomra. Az pedig, hogy a fordítást fontos információval egészítetted ki, nem jelenti azt, hogy a fordítás pontatlan volt. Sehol nem szerepel SuggesBot Hkoala fordítását megelőző üzenetében, hogy azoknak a szerkesztőknek, akik ezt külön kérik. Ezt te írtad bele valaki más aláírt üzenetébe, ami tilos. Ezen pedig te gondolkodj el! Csigabiitt a házam 2013. január 17., 12:54 (CET)

Aki sokat szerkeszt, az szerintem tisztában van vele, hogy mik a hiányosságok az érdeklődési körén belül. – B.Zsolt vita 2013. január 16., 23:46 (CET)

A zömével igen, de azért mindig kimarad időnként valami, ami elkerülheti a figyelmet. --Szente vita 2013. január 17., 01:39 (CET)
A bot javasolhat az érdeklődési körtől teljesen eltérő cikkeket is, akár kedvcsináló gyanánt. Néha jó kikapcsolódás lehet addig ismeretlen témákban elmerülni. – Laci.d vita 2013. január 17., 02:12 (CET)
És nem mindenki szerkeszt sokat. Lehet, valakit pont a bot javaslatai rántanak be igazán. Az enwikin láttam olyat, hogy valaki elkezdett szerkesztgetni, aztán kért javaslatokat a bottól, és utána azok mentén igen sok cikket feljavított. – Matthew (hűtőszekrényajtó) 2013. január 17., 06:53 (CET)

Még mielőtt (jobban) elfajulna ez a vita: ne fajuljon el. Egy bottal nem lehet beszélgetni, veletek (többnyire) igen. OsvátA Palackposta 2013. január 17., 12:31 (CET)

Ha ez az a bot, amire gondolok, akkor az enwikin nagyon hasznos a ténykedése, én örülnék, ha a magyaron is futna. A kezdőknek részben segítség, részben motiváció, ha őket érdeklő, könnyen javítható cikkeket tesznek eléjük. --Tgrvita 2013. január 20., 01:58 (CET)

Wikipédia:A magyar változat a legjobb!

Nem kéne ennek az oldalnak:

  • egy kis marketing?
  • egy kis minőségbiztosítás?
  • valami csillag/hold/napocska a cím mellé?
  • esetleg integrálás a Wikidata-ba? (Ha valamelyik nyelvi változat sokkal jobb a többinél automatikusan megkapja az XXX wikiben a legjobb minősítést)
  • Egyszerűsítés: Ha valamelyik nyelven egy cikk sokkal hosszabb, mint a többin, automatikusan megkapja az XXX wikiben a leghosszabb minősítést

Robogos vita 2013. január 19., 14:16 (CET)

Az álmodozók mindig sok tapsot váltanak ki azokból, akik a folyamatos, hangyaszorgalommal végzett munka helyett a hirtelen sikerre, elismerésre vágynak.

.A magyar Wikipédia hangadói nagy dicséretet mondanak majd ezért.

Ám: a megítélés "egyszerűsítése" nem erény önmagában! Ahhoz véleménydiktatúra kell, hogy egyértelmű legyen, melyik "nyelvi változat sokkal jobb a többinél", mert akkor az "automatikusan" megkapja az XXX wikiben a legjobb minősítést. Szabad véleménynyilvánításnál ez nem olyan egyszerű!
A szócikkek hosszának ösztönzése pedig locsogásra, bőbeszédűségre, ugyanannak a tartalomnak a végtelen számban való ismétlésére (tetszik látni, mire ösztönöz engem is a minél hosszabba, annál jobb felvetése??? hihihi) ösztönöz.
A minőségbiztosítás jó ötlet, ki fogja bevezetni és menyiért?----Linkoman vita 2013. január 20., 11:14 (CET)
A mennyiért helyett mondjunk inkább hogyant. A többivel mindenestül egyetértek. OsvátA Palackposta 2013. január 20., 11:33 (CET)

Köszönöm az álmodozó minősítést, eléggé a lényegre tapintott. A hangyaszorgalamamat, inkább a valós életben élem ki, azokhoz a cikkekhez, azonban amit fontosnak tartok, rajtam kívül más nem igen nyúlt (igaz az évek során sok nevem gyűlt össze), pedig vannak köztük szörnyűek is, olyanok is, amikre büszke vagyok.

Robogos vita 2013. január 20., 11:53 (CET)

Részletesebb leírást a regisztrációs oldalra!

Mostanában segítettem valakinek beindítani a szerkesztgetést és megdöbbentett, hogy mennyire rosszul informáljuk a regisztrálókat. A regisztrációs lapon egy szó sincs az egységesített bejelentkezésről! Alul pár sorban le van írva, mi lehet a felhasználói névben és van egy „Ha szeretnél többet megtudni” link, de még ebben sincs szó a globális felhasználói fiókról. Szerintem mindenképp jelezni kéne még a regisztrációs oldalon, hogy milyen további lehetőség van és jó lenne reklámozni a toolserver Find me! programját, amivel ellenőrizhető, hogy egy név foglalt-e már a különböző projektekben. – BáthoryPéter vita 2009. február 5., 23:19 (CET)

Abszolúte egyetértek! Engem az döbbent le, hogy a beállítások alatt ott van egy rakás segédeszköz, de mondjuk egy kezdő honnan a bánatból tudja hogy mi az a HotCat vagy WikED vagy hogy hogy kell használni? :O Ezeket is el kéne magyarázni! – OrsolyaVirágHardCandy 2009. február 5., 23:26 (CET)

Szerintem a segédeszközök azért elég jól el vannak magyarázva. HotCatnak nincs külön leírása (ez pótolható), de WikEdről és a többiről van pár oldalnyi. Inkább azt lehetne valahol a frissen regisztrált figyelmébe ajánlani, hogy ezek egyáltalán léteznek. – BáthoryPéter vita 2009. február 6., 17:57 (CET)

Igen, én is úgy gondoltam, de nem hiszem hogy az összes segédeszköz hű, de jól el lenne magyarázva! :) Adj már lécci egy lapot, ahol úgy gondolod, hogy ezeket reklámozni kéne! ;) (Egyébként az egyik mentoráltamat, -aki itt van majd 1 éve- épp tegnap világosítottam fel a segédeszközökről! Azt sem tudta hogy léteznek!) :O – OrsolyaVirágHardCandy 2009. február 8., 23:03 (CET)

Most egy olyan ötlött fel bennem, hogy a Segítség/A kezdetek lapon kéne megemlíteni az egységes bejelentkezést. Hogy külön oldalon, vagy már meglévőbe beleszőni, nem tudom, talán mindkettő. Be lehetne linkelni a metawikis leírást (és persze azt is átnézni, mert elavult). A WP:AZ oldalon is meg kéne említeni, mert az pont erről szól. De azt továbbra is fenntartom, hogy a regisztráció előtt kéne kezdeni a tájékoztatást, és a regisztrációs lap aljára írni egy összefoglalót (ami jó lenne ha átköltözne a tetejére). Valami figyelemfelkeltőbb dolog kéne, hogy "Regisztráció előtt kérlek olvas el a tájékoztatót!" És ott pár pontban összeszedni a fontos dolgokat, mert így lap alján szerintem a kutya nem olvassa (kit érdekel milyen karakterek ne lehetnek a névben, ha nem jó úgy is szól). Nézzétek meg a mostani szöveget.
A Segédeszközökhöz meg olyan ötletem lenne, hogy a Segítség/Szerkesztés haladóknak oldalon be kéne linkelni a Wikipédia:Okos scripteket, így talán hamarabb rájönnének az emberek, mit kell keresni a beállításokban. Alapvetően a Segítség lapot kéne nagyon átnézni, hogy könnyen olvasható, de kellően részletes legyen, hogy a kezdők számára egyfajta tízparancsolat lehessen (és ne egy unalmas kilométeres regény). De erre a feladatra nem az én informatikus fejem kell... – BáthoryPéter vita 2009. február 9., 01:58 (CET)

Miért várjuk (el) az újonnan regisztrálóktól, hogy egyből mindenhez értsenek? Miért kell rögtön elmagyarázni az egységes bejelentkezést és az összes segédeszközt? Ijesztésnek? Szerintem próbáljatok meg visszaemlékezni, hogy mit fogtatok fel a wikipédiából regisztrációkor... Az jut eszembe erről az ötletről, hogy ahhoz hasonlít, amikor az elsős gyermekek hátán (rosszabb esetben kezében) nagyobb az iskolatáska, mint a gyermek. – Hkoala 2009. február 9., 14:34 (CET)

Fájl:ÚjRegisztrációsLapKinézet.jpg
Minta, ahogy én átrendezném
Segédeszközök kicsit később kerültek képbe, de annyi igaz, hogy nincs hozzájuk leírás (illetve van, csak semmi nem hivatkozik rá). Tehát aki már kezd beletanulni a wikibe, annak hasznos lehet. Én viszont arról beszélek, hogy az ember amikor regisztrál és NEVET VÁLASZT magának, akkor legyen birtokában annak az információnak, hogy ezt a nevet – ha jól választja meg – tudja használni az összes Wikipédiában. Ez nem ér rá akkor, amikor már fél éve szerkeszt és „beletanult”, mert akkor már késő. Pláne, hogy már van ellenőrző eszköz, amivel meg lehet győződni róla, hogy foglalt-e már valamelyik projektben a kívánt név.
Nem tudom nézted-e a regisztrációs oldalt, de szerintem az egész lexikon legrondább oldala. Az a Captcha egyből agyonüti az oldl felépítését, annak a mezők alatt, a gomb fölött kéne lennie, de semmiképp nem a nyelvválasztás fölött. És nem kéne neki ekkora szegélytávolság (padding), mert több helyet foglal, mint az egész regisztrációs űrlap. Valamint, ahogy följebb is írtam, a tájékoztató szöveg nem alul kéne legyen. Így az ember előbb kitölti, aztán jobb esetben, ha nem egyből a gombra kattint elolvassa az oldal alján az "apróbetűs" szöveget. Ez így nem jó. Nem várom el a frissen regisztrálóktól, hogy mindenhez értsenek, de most rossz információkat kapnak, nem azt ami fontos. – BáthoryPéter vita 2009. február 9., 19:44 (CET)

Kösz Bennó ez a MediaWikis jó. Viszont sorrenden, megjelenésen nem tudunk módosítani? Közben megnéztem, hogy az angol regoldal nagyjából olyan amilyet én is szeretnék, bár lehet hogy csak trükközés. – BáthoryPéter vita 2009. február 10., 00:00 (CET)

Azt nem tudom, hogy a sorrenden tudunk-e javítani (ha csak nem vmi js-trükközéssel), az oldal elemei azonban egyenként felkutathatóak itt: Speciális:Rendszerüzenetek (rém hosszú oldal; a böngésző keresőjébe be kell írni valami jellemző szókapcsolatot, és megtalálja neked az éppen felelős MW-lapot. Bennófogadó 2009. február 10., 14:34 (CET)

Vagy nem. A forrásból mindenesetre látszik, hogy az elején nincs rendszerüzenet. – TgrvitaIRCWPPR 2009. február 10., 15:25 (CET)

Ugyanezeknek a vitalapján vagy az AÜ-n lehet élni komplett cserejavaslatokkal, csak mondjátok meg, hogy mit másoljunk be a lap helyére. Bennófogadó 2009. február 10., 14:36 (CET)

Jobban megnézve, a "ha már tegisztráltál..." szöveg felülírható a MediaWiki:Gotaccount lapon, és elvileg bármi HTML lehet benne. – TgrvitaIRCWPPR 2009. február 15., 00:50 (CET)

És lehet valamit csinálni a Captcha ronda nagy dobzával? Áthelyezni alulra, esetleg kicsinyíteni. Egyébként mi a véleményetek a szövegbeli módosításokról? Én csak irányvonalat mondtam, de konkrét szövegjavaslatom nincsen. Jó lenne ha valaki, egy jobb tollú író /jobb billentyűzetű szerkesztő/ kézbevenné a dolgokat és megfogalmazna egy új szöveget. A mellékelt ábrán láthatóan pár sort átírtam, az lehet kiindulási alap. – BáthoryPéter vita 2009. február 15., 15:36 (CET)

bugzilla:17576 hiba – TgrvitaIRCWPPR 2009. február 19., 22:42 (CET)
Nagyszerű, legalább a captcha megoldódik. (csak kerüljön sorra még az idén ;-)) – BáthoryPéter vita 2009. február 20., 00:56 (CET)

Részletesebb leírást a beállításokhoz is

T. Brigád!:-)

Örülök, hogy rábukkantam erre, pár napja épp ezeket akartam vhova beírni, de nem tudtam hova. Úgyhogy ideteszem, hogy egy „újonc” szemével is lássátok a helyzetet.:-) Tehátakkorelőszöris: Ezzel az oldallal találkozik mindenki először, amikor benyit. Az összes többi csak később jön. Nekem személy szerint ez az egyetlen oldal, amit a mai napig nem értek. És itt, szokásommal ellentétben, nem szivesen kapcsolgatok ki be találomra, „tapasztalatszerzési céllal” mindenféle globális beállításokat.

„Nem tudom nézted-e a regisztrációs oldalt, de szerintem az egész lexikon legrondább oldala.” -- tökéletesen egyetértek. A párszavas leírások nekem, mint nem programozónak és wikiberkekben még nem jártasnak, nem sokat segítenek. (Még a nevem sem tudtam magamtól megváltoztatni, mert az „Aláírás automatikus hivatkozás nélkül”-t csak pár napja értettem meg, segítséggel. Ugyanis ez így nem jelent semmit. (Egyébként azt hittem, én vagyok a vaksi, hogy nem találom a leírást - ami itt mindenhez van, kivéve ezt -, de ezek szerint nem, pedig 8x is átnéztem.)

Pár példa: a „Képletek”-et helyből nem értem, a „Fájl”-nál nem tudom mért jó nekem az egyik, mért nem a másik, a „Dátum és idő”-nél, hogy mit töltsön ki a böngésző?? (és nem vagyok benne biztos, hogy mindenki tudja, mi az a CET), az „Egyéb”, a „Jelölt lapváltozatok” és a főleg a „Segédeszközök” pedig bantu (kínait nem írok, mert szegényeket mindig csak bántjuk:-)), amihez „haladó” van írva, abból nekem az jön le, hogy noli me tangere:-), ja és örülök, hogy a „globális felhasználói fiók”-ról, vagymiről:)) épp most, innen értesülhetek.:-)

Az világos, hogy nyilván ezzel is folyamatosan kell ismerkedni, meg kitapasztalni, de egy kis plusz segítség nagyon jól jönne, ugyanolyan élvezetes formában meg stílusban, mint más lapokon. Úgyhogy pár javaslat egy „új szem”-től:-) :

  • Praktikus okokból jó lenne, ha a) vagy rögtön az egyes gombok mellett röviden (sztem van rá hely) vagy b) az egészet részletesen egy külön lapon elmagyarázni (de akkor minden legyen egyben, ami a Beállításaim részhez tartozik, hogy ne kelljen ide-oda mászkálni), és ha ez utóbbi lesz, akkor: c) akárhová, de jól látható helyre(!) kiírni, hogy itt nézd meg v ilyesmi.
  • Én a gombok-mellé-írásra szavaznék, és utána link pl. „itt van róla bővebben” címmel. Az ide-oda linkelés sztem itt csak bonyolít mindent. Nem tudom, ki hogy van vele, de programbeállításoknál én szeretem az egészet egyszerre letudni, úgy, hogy közben értsem is, és lehetőség szerint csak keveset kelljen visszamászkálni rá. Nem olvasgatni akarok, hanem elsőre beállítani amit csak lehet és azt is szeretem tudni, hogy mi az ami most kell és mi az, ami még biztosan nem. Akár azt is oda lehetne tenni, hogy ha új vagy, ez még neked nem kell.
  • Lehetne olyan, hogy mondjuk, hogy: Szerkesztés: Előnézet első szerkesztésnél - ekkor ezt és ezt fogod látni. Vagy: ez-és-ez ezért-és-ezért jó/nemjó praktikus/nempraktikus neked. Nekem pl. egyértelműen az ilyen megjegyzések lennének a legfontosabbak. Amiket eddig bejelöltem, mind hasznosak. De olyan is van, amit bejelöltem, ott is van, de gőzöm sincs mire jó. A 3. tipus meg az, amire Karmela (vagy más) figyelmeztet, pl. pár napja a Látszerre, hogy van.
  • Egyetértek, hogy legyen magyarul, ne számtech-nyelven. Azt majd később úgyis elolvassuk, mert muszáj. (Pl. az alsó kisbetűs szöveget a gyorsítótár frissítésére sürgősen átírnám magyarra és rendes méretre (magyar ember nem olvas kisbötüt!Vigyor) és átnézném, mert más billentyűkombinációkkal is működik. Sőt, mikor mentés után megjelenik felül ZöldNégyzet, oda is betennék egy figyelmeztetést („beállításaid akkor lépnek érvénybe, blablabla”).
  • Új szerkesztőnek rengeteg(!) idő megspórolható lenne vele. Ez sztem egy nagyon fontos szempont.

És ha most ez mind marhaság, amit leírtam, akkor az csak azért van, mert leírás híján nem értem!Vigyor

Ps.: „arról beszélek, hogy az ember amikor regisztrál és NEVET VÁLASZT magának, akkor legyen birtokában annak az információnak, hogy ezt a nevet – ha jól választja meg – tudja használni az összes Wikipédiában. Ez nem ér rá akkor, amikor már fél éve szerkeszt és „beletanult”, mert akkor már késő. Pláne, hogy már van ellenőrző eszköz, amivel meg lehet győződni róla, hogy foglalt-e már valamelyik projektben a kívánt név.” -- há' ez az. hogy ez mi ez...%S És bocs, hogy hosszú lett, de bááátran írtam, ahogy elő vagyon írva :-)eLVe hablaty:) 2009. március 19., 16:03 (CET)

A beállítások szövegét csak igen korlátozott mértékben lehet módosítani. A Wikipédia:Beállítások lapra viszont valóban ráférne az átdolgozás. – TgrvitaIRCWPPR 2009. március 20., 13:06 (CET)

Nagyobb figyelmeztetést a regisztráció elé

Még egy lépéssel hátrábbról: Első figyelmeztetésként azt kéne kiírni lóbetűkkel: Eszedbe ne jusson rögtön a legjobb neveidet ellőni! Próbáld ki a rendszer rejtelmeit két-három eldobható névvel, és csak akkor regisztrálj kedvenc neveid valamelyikén, ha már tudod, mit művelsz velük! Persze az is igaz, hogy ez egész emberséges gesztus lenne, ami megalapozatlan további elvárásokat ébreszthetne ... :) – Nullextra NULLEXTRAKADÉMIA 2009. március 19., 16:22 (CET)

Regisztráció és beállítások összegzése

Hozzátenném, hogy eLVe egyáltalán nem tipikus eset az új felhasználók között :-) Szerintem ha ez a sok csudadolog mind ott lett volna a regisztrációs oldalon, amikor regisztráltam, akkor úgy megijedtem volna, hogy még ma sem lennék itt. – Hkoala 2009. március 19., 17:46 (CET)

  • Pedig bizony ma már ott van minden. És igen-igen hasznosak is. Tegnap pl. megleltem a HotCat-et végre, hogy hol van a lapon(!), meg mire jó, meg hogy működik. Pusztán pár óra volt. A nulla leírás segítségévelVigyor. És bárkinek jó lehet egy ilyen, ha tudja, hogy mire való. Úgyhogy én támogatnám fentebb magamatVigyor. – eLVe hablaty:) 2009. március 20., 12:49 (CET)

Kicsit megkésve, de ma végigolvastam és nagyon hasznos kis olvasmány volt. Ahogy Tgr is írta, volt pár ötleted, amit technikai okokból nem tudunk megvalósítani, de a többi gondolat egyszer még hasznos lesz. Az egyszer pedig akkor fog eljönni, amikor eléggé megrágtam magamban a terveket és időm is lesz annyi, hogy nekilássak. Ez utóbbi a nehezebb. – BáthoryPéter vita 2009. március 23., 00:31 (CET)

  • Én köszönöm a reagálást. (Meg hogy nem lettem lecsapva:-).) Csak gondoltam, friss szemmel mégiscsak más ezt látni meg láttatni. Nem hiszem, hogy túl sok új szerkesztő szólna hozzá itt. – eLVe hablaty:) 2009. március 26., 10:06 (CET)

Összegzés

Lesz ebből végül valami? Cassandro Ħelyi vita 2009. október 5., 17:57 (CEST)

Lesz, csak idő kérdése :) – BáthoryPéter vita 2009. október 28., 08:18 (CET)

Azt hiszem, komolyabb változtatás ez ügyben már nem lesz, de úgy tűnik nincs is rá szükség: ma mutatták be az újratervezett regisztrációs oldalt. Biztos eltart még pár hónapig, mire bevezetik, de szerintem ennek fényében ezt a kérdést megoldottnak tekinthetjük. --BáthoryPéter vita 2012. október 5., 22:30 (CEST)

Azt hiszem, egyszerűbb, ha hiszek neked, mint ha megpróbálom ilyen álmos fejjel feleleveníteni az élményt és követni a fejleményeket. :-) Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2012. október 5., 22:35 (CEST)

Javaslat: Torokelharapás-mentes viselkedés

Kedves szerkesztőtársak! Szeretnék megkérni mindenkit, aki épp harapós hozzászólást írna, hogy

  1. hagyjon egy pici időt, mert senkit sem üldöz a tatár és csak utána írjon.
  2. épp azért, mert önkéntes ez az egész "senkinek semmi elvárása nem lehet azzal kapcsolatban, hogy más szerkesztő mit csinál meg vagy mit nem" - írta följebb valaki... ez vonatkozik azokra a szerkesztőkre is, akik tapasztaltabbak és/vagy hosszabb ideje vannak itt és már századszor olvasnak fordulatokat, vagy bármi mást, ettől még nem várhatják el, hogy a bátortalanok attól legyenek bátrabbak, mert rájuk morognak, illetve hogy ha valaki nem tud, vagy nem képes valamire, még lehet jó ötlete, amit valaki más megvalósíthat. A "semmi értelme, de én megmondtam" hozzászólások helyett, inkább tereljen, aki ilyen hozzászólást akar épp írni, vagy ne írjon semmit.

Egyébként... lehetne egy pl. segítségkérő sablon-t elhelyezni ilyen esetekre? Akkor föl tudnának készülni a szerkesztők, hogy egy olyan ötlet merült fel, amihez az adott szerkesztő nem csupán véleményt kér, hanem segítségre szorul a megvalósításban részben (terelgetés, és vagy munkamegosztás), vagy egészen.

Illetve ha ez kritérium, illenék a kocsmafal-leírásba is beleírni a félreértések elkerülése végett, hogy itt: "vitathatod meg az új ötleteidet, módosítási javaslataidat" de lehetőleg ezek olyanok legyenek, amelyeket te magad meg tudsz valósítani. Ami nem ilyen, kérjük a kezdők kocsmafalára írd. Vagy valami ilyesmi. Mit gondoltok? Fauvirt vita 2013. január 23., 20:51 (CET)

Nyelvcsalád vagy nyelvek? (2)

(előzmény: Nyelvcsalád vagy nyelvek?)

Őszintén meglepett az egységes egyetértés, ezért is vártam eddig. De ahogy látom, nincs ellenzés. Akkor marad a b. verzió: nyelveknek mindet. Majd akkor nekiállok átnevezni őket a napokban és meglátjuk, hogy fog kinézni, visszaút mindig van. :) Amúgy nekem is szokatlan lesz, de ahogy asszem mindannyian látjuk, az úgynevezett "hagyományos" terminológia meglehetősen hézagos és egyált nem egyértelmű, úh tényleg ez tűnik a legjobb megoldásnak (wp-szempontból mindenképpen: nagyon sok vitát fog megelőzni). És remélem, utólag sem söpör el a népharag. :) --eLVe abcdefg 2012. november 10., 20:33 (CET)

Én mondjuk, ha valahonnan referenciával szakirodalmat idézek, akkor az illető szakirodalom névhasználatát fogom visszaadni. Egy szakmát itt néhány magyar összehajolva nem írhat felül vagy le. :-) Hidaspal vita 2012. november 11., 19:40 (CET)

Én nem gondolom, hogy pl. ha uráli nyelvcsalád helyett uráli nyelvek szerepel a címben, az a szakirodalom felülírása volna. <kontos/> 2012. november 12., 15:49 (CET)

Én se. Már csak azért is, mert a szakirodalomban is előfordul mindkettő. – LApankuš 2012. november 12., 16:10 (CET)

A probléma éppen abban van, hogy a szakirodalom nem egységes. Így amit egyik forrásból tudunk forrásolni, azt egy másikból tudjuk cáfolni. Épp az ilyen jellegű viták elkerülésére lenne célszerű az egységesítés (aminek a sztem lehetséges variációiról részletesen a fenti linken írtam). Az egységesítés pedig csakis a cikkek wp-s neveire vonatkozna, másra semmire, minden információ, valamennyi létező vagy akár csak lehetséges elnevezés és álláspont a szövegben közölhető (sőt, ez üdvös is lenne, forrásokkal meg pláne). És persze egyik variáció se tökéletes, mindnek vannak hátrányai és előnyei is, de ami most van nálunk, az semmilyen rendszert nem tükröz. --eLVe abcdefg 2012. november 15., 12:26 (CET)

Mozdult ez valamerre? ELVe, tegyél kérlek egy javaslatot, és nézzük meg, hogy megvétózza-e valaki.

--Karmela posta 2012. december 30., 20:46 (CET)

(Úgy néz ki, kicsit elfelejtődött a dolog.) Szerintem abban maradhatunk, amiben eddig is: a szócikkek címében (máshol nem feltétlenül) egységesen az "xxx nyelvek" formula legyen használatos. sanyi4 (kontos) 2013. január 11., 23:56 (CET)

Sablon:Másvita vs. kocsmafal

A műszaki kocsmafalra áttéve. Bináris ideWikidata Kelt: Wikipédia,  2013. január 27., 13:03 (CET)

A kategóriákba kerülő cikkek darabszáma

Állítólag még mindig érvényben van az a szabály, hogy új kategóriát csak akkor hozunk létre, ha legalább X darabszámú cikk van benne. Mivel a magyar wiki idén 10 éves, 230000+ cikkszámmal, ezt a szabályt enyhén túlhaladottnak érzem, javaslom a megszüntetését, különösen egyenrangú kategóriák létrehozása esetén. Mit értek egyenrangú kategórián? Pl. egy adott ország településeit szétpakoljuk a megyéi/tartományai/körzetei/stb. szerint, de lehet, hogy lesz néhány megye/tartomány/körzet/stb, ahová több, és lesz néhány, ahová csak 1 cikk kerül, mert pillanatnyilag ennyi van megírva. Ilyenkor a megye/tartomány/körzet/stb. kategóriák egyenrangúak, egyik sem "erősebb" vagy "létjogosultabb" a másiknál csak azért, mert belőle már 5-6 cikket is megírtak, a másikból meg csak egyet. - Tündi vita 2013. január 24., 20:51 (CET)

 ellenzem Azt hiszem, az a jelenleg használt kritérium, hogy egy kategóriának legalább három eleme legyen. Ez egyrészt nem olyan magas léc, másrészt pedig nem értem, mi a haszna az ennél kisebb kategóriáknak (Magyarország atomerőművei, Emberi végtagok, Üzbegisztán tengeri kikötői). --Malatinszky vita 2013. január 24., 21:15 (CET)

Ez egy bődületesen elavult szabály. Ez nem lécátvitel kérdése, hanem az, hogy ha valami pl. X megye települése, akkor miért ne lehetne benne abban a kategóriában? Ha van egy ország, aminek már 500 településéről van cikk, de van egy olyan megyéje, amibe csak 1 cikk van megírva az 500-ból, akkor az 500-at nem lehet szétbontani megyékre addig, míg az egycikkes megyébe nem íródik meg még két cikk? Ha pedig szétbontom, akkor hogyan néz ki az, hogy Y település benne van a saját megyéjének a kategóriájában, míg Z település továbbra is csak az ország települései között szerepel? Ez számomra kategória-karbantartatlanságot mutat. Olyan evidens kategóriáknál, ahol biztos, hogy a jövőben bővülni fog a cikkek száma, végképp hülyeség ragaszkodni a háromdarabos szabályhoz (miért három? miért nem kettő vagy tizenegy?). Vagy ha az utazók, felfedezőket szétbontom nemzetiség szerint, mert már olyan sokan vannak, hogy megéri szétszedni, akkor nem csinálhatok hottentotta felfedezők kategóriát, mert csak egy cikk lenne benne? Pláne, ha a hottentottáknak soha nem is volt több felfedezőjük, csak egy? Eleve hülyeség volt ez a háromdarabos szabály, ki találta ki? - Tündi vita 2013. január 24., 21:37 (CET)

 megjegyzés Tünde, biztosra veszem, hogy a WP:CIV korlátain belül maradva is ki tudod fejteni az érveidet. --Malatinszky vita 2013. január 24., 21:44 (CET)

Én meg remélem, hogy értelmesebb érvet is fel tudsz hozni a "kis" kategóriák ellen, mint a "mi hasznuk van ezeknek" érv. Pont ugyanannyi a hasznuk, mint a 100 darabos kategóriáknak. A tájékozódás lehetősége. - Tündi vita 2013. január 24., 21:49 (CET)

 támogatom Értelmes javaslat. A "legalább 3 cikk legyen benne" értelmetlen feltétel. Malatinszky, ne fenyegesd Tündit, mert nincs okod rá. misibacsi*üzenet 2013. január 24., 22:36 (CET)

 megjegyzés Érdemben nem szeretnék hozzászólni, mert a téma az előbb Tündivel való megbeszélésünkön merült fel. Ezért csak annyit, hogy régebben ez a limit 5 (öt) cikk volt. --Vadaro vita 2013. január 24., 22:51 (CET)

Egyébként ötdarabos szabályról van szó. SirVivor vita 2013. január 24., 22:52 (CET)

 támogatom Gyakorlatilag már így van. Nyilván azokra vonatkozik, amelyeknek már most több tagja lehetne csak a cikkek még nincsenek meg. Na ettől a kategória még létezhet. - Csurla vita 2013. január 24., 22:54 (CET)

Mégegyébkéntebben meg  támogatom. Nekem ez hasznos lenne, de kibírom azt is, ha meg kell várni, amíg lesz öt szócikk. SirVivor vita 2013. január 24., 23:07 (CET)

A javaslat konkrétan ezért merült fel: Kategória:Az Északnyugati szövetségi körzet települései. Ez jelenleg egy tucat kategóriát tartalmaz, amiből összesen kettőben van több mint három lap, az amúgy is önálló kategória Szentpéterváron kívül összesen 19 lap van besorolva 12 kategóriába. Szerintem ez nem helyes, és semmi köze ahhoz a problémához, amit Tündi felvetett. Egy dolog ugyanis az, hogy az egyébként méretes alkategóriák közül 1-2 kicsi, és egy másik eset ez, amikor tucatnyi alkategóriára "bontódik" egy eleve kis csoport. Tehát a felvetést csalókának tartom: ha az ilyen értelmetlen felaprózást engedné meg, akkor határozottan  ellenzem

Egyébként némi megbeszélés nem ártott volna a nekiesés előtt, mert Oroszország szövetségi körzetei szerint bontani nem feltétlenül szerencsés. De ez legyen azoknak a nyavalygása, akiknek van némi fogalmuk Oroszország közigazgatsi beosztásáról...

--Peyerk vita 2013. január 24., 23:24 (CET)

 támogatom, különösen olyan esetekben, amit Tünde is említett: ha egy főkategóriának van több egyenrangú alkategóriája, akkor ne kelljen mindegyiknél megvárni, amíg összegyűlik a három/öt szócikk, mert egyensúlyozatlanná és hiányossá válik a főkategória. Egyébként a Kategóriák oldal is azt a kritériumot szabja, hogy "lesz-e várhatóan sok olyan cikk, ami ebbe a kategóriába kerül?" --Rlevente üzenet 2013. január 25., 19:57 (CET)

  •  támogatom a szabály megszüntetését, ezen már régen túlhaladt az idő. Különösen indokolt a be nem tartása egy-egy adott témacsoport kategória-rendszerének komplett kialakításánál, mint a fentebbi példákban erre jól rá is van mutatva. – Joey üzenj nekem 2013. január 27., 14:51 (CET)
  •  ellenzem: ha megszűnik, ész nélkül lehet olyan kategóriákat létrehozni, ami mondjuk csak 1 (=azaz egy) szócikket tartalmaz. Az meg minek?
Minden hozzászóló szíves figyelmébe: Wikipédia:Kategóriák. Ez érvényes. OsvátA Palackposta 2013. január 27., 15:17 (CET)
Minden érvényes dolgot meg lehet változtatni. Egyes kategóriákban azért van jelenleg 1, 2, 3 cikk, mert még nem írtak többet. Nem arról van szó, hogy értelmetlen kategóriákat hozzunk létre, pl. Francia balkezes zoológusok, hanem olyanokat, amik egy 230 000+ darabszámú lexikontól már elvárható, hogy legyenek. Egyébként Wikipédia:kategóriák lapot anno Grin hozta létre, 2004(!)-ben, azaz 9 évvel ezelőtt, de nem tudom, mi alapján írta meg az ominózus darabszámos szabályt. Enwiki? Saját kútfő? És most már mindig így marad, míg a világ világ? Mert a szabál' az szabál'? Ha igen, akkor minden 5-nél kevesebb darabszámú kategóriát azonnal meg kell szüntetni. Van jó pár, pl. Magyar űrhajósok. Hárman vannak benne. Ebből 1 igazi űrhajós, 1 soha nem repült (tehát nem űrhajós, csak kapott olyan kiképzést), a harmadik pedig csak űrturista és "csak" magyar származású. Esetleg bevehetjük még Anettkát is, aki állítólag szintén kapott kiképzést, de akkor sem éri el a kategória a kívánt darabszámot, tehát az ellenzők érve szerint törlendő, és még jó pár évtizedig tilos is létrehozni. - Tündi vita 2013. január 27., 15:59 (CET)

Ja. Meg még azt is  ellenzem, hogy kocsmaasztalnál beszéljük meg az ilyesmit. Ez strukturális kérdése a Wikipédiának. Kocsmafalon ne hozzunk döntést. OsvátA Palackposta 2013. január 27., 15:49 (CET)

 ellenzem Bár a kategória definíciója nem zárja ki egyelemű csoportok létrehozatalát, Osváthnak igaza van amikor azt kérdezi „de minek?” --Texaner vita 2013. január 27., 16:24 (CET)

OsvátA és a többiek semmilyen értemes érvet nem tudnak felhozni azon kívül, hogy de minek? - Tündi vita 2013. január 27., 17:23 (CET)

Én is  ellenzem, hisz ha megvan a kellő mennyiségű cikk, bőven ráérünk létrehozni az új kategóriát, addig pedig könnyen megtalálható minden az anyakategóriában. – Matthew (hűtőszekrényajtó) 2013. január 27., 17:05 (CET)

A jó öreg Ej, ráérünk arra még-mentalitás? Mitől kellőbb mennyiség az 5 a kettőnél, háromnál, egynél? Egy normális érvet hozzatok már fel légyszi azon kívül, hogy titeket zavar, ha egy kategóriában csak 1-2-3-4 cikk van az 5 helyett. Az olvasókat zavarja netán? - Tündi vita 2013. január 27., 17:23 (CET)

Tündi:

  1. megismétlem: kocsmafalon ne próbáljunk alapvető szerkezeti kérdésről döntést hozni. Kategóriagyártással össze lehet kuszálni a kategóriafát (ha máris nem lenne kusza);
  2. ne induljon be hebehurgya kategória gyártás;
  3. attól, hogy mikor fordította/írta/testre szabta grin a kategóriák leírását, még lehet értelme ma is;
  4. hogy itt ne érvelt volna senki, az finoman szólva nem állja meg a helyét, csak hát azok az érvek ellenzőek.
OsvátA Palackposta 2013. január 27., 17:46 (CET)
Mitől hebehurgya és mitől kuszálja össze a kategóriafát az "X ország tartományának települése" típusú kategória csak azért, mert abból a tartományból még csak 1 darab cikk van megírva? Mitől hebehurgya és mitől kuszálja össze a kategóriafát az "X országbeli utazó, felfedező" típusú kategória csak azért, mert abból az országból csak 1 ember lett utazó, felfedező? Ha más országból ezren lettek utazók, azoknak lehet saját kategóriájuk, akkor annak az egyetlennek miért nem lehet? Éppen az kuszálja össze a kategóriafát, ha egyes országbelieknek van kategóriájuk, a másiknak meg nincsen. Az ellenzők csak annyit tudnak felhozni érvként, hogy "minek ez?" Magyarán csak nekik bántja a szemüket, valamiért útban vannak nekik az 1-2 cikkes kategóriák. - Tündi vita 2013. január 27., 18:18 (CET)

Kétségtelenül igaz, hogy nem az egyelemű kategóriák az egyedüli felhasználó bosszantó opciói a magyar nyelvű Wikipédiának (lásd a szép piros sehová sem mutató egyértelműsítő lapokat) kicsit bosszantóak, kicsit feleslegesek de a miénk! --Texaner vita 2013. január 27., 18:13 (CET)

Magyarázd meg kérlek, mitől feleslegesek a jelenleg 1-4 cikket tartalmazó kategóriák. Komolyan nem tud senki a jövőben gondolkodni, kicsit is előre látni és tervezni? Nem töküres kategóriák jönnek létre, hanem olyanok, amikben már van beletartozó cikk! - Tündi vita 2013. január 27., 18:22 (CET)
Ha figyelmesen olvasol láthatod hogy azt írtam „bosszantók”, és azok! Az egyszeri olvasó olvasva egy cikket látván a cikk végén: „Kategória:Harris megye lordjai”, gyorsan ráklikkel, hogy a többi lordról is megtudjam a tudnivalókat, és ekkor esik pofára, mert a kategóriában semmit újat nem talál! Kell ez? --Texaner vita 2013. január 27., 18:30 (CET)

Tündi, szeretném, ha világos választ adnál: ilyenek akarsz létrehozni tömegesen, mint ez: Kategória:Az Északnyugati szövetségi körzet települései? Olyan kategóriacsoportokat, amelyek szinte minden tagja 1-2-3 elemből áll? És minek?

Szerintem Tündi valamilyen okból azt szeretné, ha olyan kategóriáknak, amelyekben potenciálisan sok cikk lehet, az alkategória-rendszerét előzetesen, gyakorlatilag még üresen hozzuk létre. Erről az elképzelésről már volt szó korábban, és emlékeim szerint elvetettük, mint feleslegest és célszerűtlent.

A kategóriák arra valók, hogy az olvasót eligazítsák, de az ilyen mesterségesen sok-sokszintűre duzzasztott kategóriarendszerek csak zavarnak, semmiféle haszonnal nem járnak. Én legalábbis nem látom, hogy Tündi bemutatta volna a hasznukat.

--Peyerk vita 2013. január 27., 18:23 (CET)

Szeretném felhívni a figyelmed a válaszodban rejlő logikátlanságra: amiben már legalább 1 dolog van, az nem üres. Az küres az, amiben nincs semmi. Egyébként meg én nem azt számolgatom, hogy mennyi cikk lesz egy kategóriában, ha létrehozom, hanem hogy beleillik-e a kategória-rendszerbe. Tehát ha azt látom, hogy az Oroszország települései kategória már túlcsordul, akkor szétszedem a közigazgatási egységek szerinti kategóriákra. Ha az egyik közig. egységbe 12 cikk jut, a másikba meg 1, akkor pillanatnyilag ez van. Majd az egy darabos is felfejlődik idővel. De nem fogok 9-10 darab cikket benne hagyni az Oroszországi települések kat-ban csak azért, mert mindegyik más közig. egységben van, ezért azokba a kategóriákba csak 1-1 cikk esne. Ez ugyanis logikátlan lenne, és olybá tűnne, hogy valaki elkezdte az Oroszország települései alá felépíteni a kategóriafát, majd valamiért abbahagyta, nem fejezte be. Abban igazad van, hogy az olvasó eligazítására valóak a kategóriák, ennélfogva létre lehet hozni őket akár 1 darab cikkel is. Mert miért ne lehetne kategória az 1 darab vanuatui űrhajóssal (ha lenne ilyen), ha az amerikaiakkal is van? Miért fetisizáljátok ennyire az 5-ös számot? Mitől különb szám ez, mint az 1? Sokadszorra kérdezem! - Tündi vita 2013. január 27., 18:38 (CET)
Felőlem lehet 6 is az 5 helyett :)… Szerinted minden ország szerinti kategóriabontásnál kellene 200+ alkategória? Csak akkor van értelme, ha lehet egy adott országén belül navigálni, azt pedig egy-két elem esetén nehezíti a kategória, nem könnyíti. – Matthew (hűtőszekrényajtó) 2013. január 27., 18:59 (CET)
Nem értem, hogy mit értesz "országon belüli navigáláson". Annyi alkategória kell, ahány közigazgatási egysége van (Magyarországon pl. 19, az oroszoknál több, de példa lehetne az USA államai is). Ezenkívül vannak al-közigazgatási egységek is (pl. nálunk a járások, az oroszoknál is, az amcsiknál az államok megyéi). A többi országról pedig még nem is beszéltünk. Vedd számba, hogy csak nálunk 3000+ település van, és kis ország vagyunk. És azt se felejtsük el, hogy most nem csak a települések kategóriáiról van szó, hanem példaként felhoztam a Kategória:Magyar űrhajósokat is, 1 db egész és 2 db fél űrhajóssal (jó esetben 2 db egész és 1 db fél). De lehetne még millió más kategóriát is, ahol szintén <5 a cikkek száma. Ha komolyan vennénk ezt a szabályt, akkor az ilyen "semmire nem jó" kategóriákat mind törölni kellene! A kérdés az, hogy a cikkek darabszámától függetlenül következetesek vagyunk-e a kategorizálásnál vagy nem vagyunk következetesek, vagy nem is akarunk következetesek lenni, mert nem tetszenek nekünk az ötnél kisebb számok. Ez utóbbi esetben hagyjuk a csodába az egész kategorizálósdit. (Pedig szerintem éppen ez adja a Wikipédia nagyszerűségét). - Tündi vita 2013. január 27., 19:17 (CET)
Országon belüli navigáláson csak azt értettem, hogy egy cikk alján rákattintasz egy cikk alján az országos kategóriára, majd ott egy másik cikkre. Szerintem nem szabad a te általad meghatározott következetességet követni, pláne nem, ha ez a Jász-Nagykun-Szolnok megye hegycsúcsai kategóriában csúcsosodik majd ki. Szerintem fontosabb, hogy csak olyan kategóriák legyenek, amelyeknek már van gyakorlati hasznuk, minthogy mindenre legyen kategória. Jó lenne, ha megértenéd, itt nem arról van szó, hogy mi nem értjük meg, amit írsz, mi meg nem tudunk érvelni, hanem egyszerűen látásmódbeli különbség. Mást tartunk fontosnak, minket pont az zavar és idegesít, amit te a rend megvalósulásának látsz. Nem kell minden ország/stúdió/stb. filmjei kategória, csak ahol van annyi szócikk, hogy érdemes legyen nekik kategóriát nyitni. – Matthew (hűtőszekrényajtó) 2013. január 27., 20:31 (CET)
Epekedve várom, amikor majd egy reggel arra ébredek, hogy járások szerint kategorizáltad Oroszország településeit, és néhányunkra marad majd a tárgyra vonatkozó ismereteid hiánya miatt összehordott szemét összesöprése :( --Peyerk vita 2013. január 27., 19:39 (CET)
Ha már nincs érved, akkor személyeskedsz és a másikat sértegeted? Mire való ez? Kérlek maradj tárgyi érvelésnél. Mindenkinek így lesz jó. Köszönöm - Csurla vita 2013. január 27., 19:51 (CET)
Ha már ne veszed a fáradságot, hogy elolvasd, amit leírtam részleteen, valamint hogy tájékozódj arról, miféle konkrét kategorizálások körüli kérdőjelek miatt született ez a felvetés, akkor nagyon szépen megkérlek, hogy ne próbáld a szigorúan a tárgyra vonatkozó érveimet személyeskedésnek kikiáltva személyeskedés felé terelni a beszélgetést!
Esetleg tehetnél észrevételeket az érdemi felvetéseimre, vagy arra is, hogy Tündi az orosz települések járásonkénti kategorizálását tervezi. Merthogy ezt ő maga írta fentebb.
Köszönöm.
--Peyerk vita 2013. január 27., 20:24 (CET)
Szemmel láthatóan nem értitek annak a logikáját, amit magyarázok, ezért nem is folytatom ezt a vitát, mert nincs értelme. Azért örülök, hogy rajtam kívül még van néhány ember, aki szintén elavultnak tartja ezt a szabályt, annak meg pláne örülök, hogy annak idején nem 47 vagy 122 cikk lett megszabva küszöbnek. :-) - Tündi vita 2013. január 27., 20:00 (CET)

Nekem nem világos az az érvelés, hogy a Wikipédia szócikkeinek száma megnőtt, ezért a kategóriák méretének alsó korlátját csökkenteni kéne. Százezer cikknél még nem felhasználóbarát az ezernyi egycikkes kategória, kétszázezer cikknél igen? Miért? --Tgrvita 2013. január 27., 20:00 (CET)

Ez parttalan vita. Nem látom a végét. Nem lenne jobb helyette megírni a hiányzó két-három szócikket? Akár közös erővel is! – Wikizoli vita 2013. január 27., 21:20 (CET)

KIA-sablon

Van egy sablon, a {{KIA}}(?) ami egy keresztet tesz ki a szó mellé. A kereszt az elhalálozást jelenti általában, egyes szerkesztők előszeretettel teszik ki színészek nevei mellé felsorolásokban, táblázatokban, mások meg nem győzik kiszedni. A KIA-sablonban azonban speciális jelentése van a keresztnek, ugyanis azt jelzi, hogy az illető háborúban, csatában esett el. Ezt én nem tudtam, csak azt láttam, hogy Az Orosz Birodalom első világháborús ászpilótái cikk tele van kereszttel, amit furcsálltam, merthogy az első világháborús katonák már biztosan mind meghaltak, felesleges melléjük kereszteket tenni. Ki akartam szedni a kereszteket, amikor kiderült, hogy nem egyszerű keresztek, mint a színészeknél, hanem KIA-sablon. Szerintem ez így eléggé megtévesztő, pláne, hogy a keresztről ott, abban a szócikkben nem derül ki, hogy mit is jelent. Nem is érzem úgy, hogy lenne jelentősége, de ha van is, másképp kellene jelölni. Lásd még: Háborúban elhunytak cikk, amiben szó van a KIA-sablon jelentéséről és wikipédiás alkalmazásáról. - Tündi vita 2013. január 27., 13:40 (CET)

Be kell írni a cikkbe, hogy ott azt jelenti, hogy a háborúban halt meg. Bármilyen más jelt is meg kellene magyarázni, és akkor miért bonyolítani a dolgot. --Wikizoli vita 2013. január 27., 14:46 (CET)

KIA = killed in action. színésznél elég fura kitenni (mondanám, hogy vicces, ha nem lenne morbid). Alensha 2013. január 27., 18:41 (CET)

Ha a színpadon hal meg, akkor jogos lehet! ;-))) --Wikizoli vita 2013. január 27., 20:13 (CET)

csak ha megölik a színpadon… Alensha 2013. január 27., 22:20 (CET)

Ellenőrzött főjelentésre mutató linkek

Jelenleg a főjelentésekre (nincs toldat a címben) mutató linkek karbantartására még nincsen igazán jó módszer kidolgozva. Ezért javasolnék létrehozni egy olyan sablont, amelybe belehelyeznénk ezeket a linkeket és ez jelezné a karbantartó botoknak, hogy itt egy főjelentésre mutató link van, hagyja békén, nincs vele gond. Pl. így nézhetne ki {{főjelentés|[[Budapest]]}}, a szócikkbeli megjelenése a linknek nem változna. Úgy lenne a legmegfelelőbb, ha a bot is el tudná helyezni, így első körben le lehetne tudni, a későbbekben akár át is ugorhatná ezeket a linkeket, így csak a kevés számú helytelen linkkel kellene foglalkozni. --→ Sasuke88  vita 2013. január 23., 21:38 (CET)

  • Nekem tetszik.
Zárójelben megjegyzem, hogy kétféle főjelentés van:
  1. a szabványos eset, amikor egyértelműsítő toldat van a címében, de mivel ez a főjelentés, az alapforma őrá mutat és nem az egyértelműsítő lapra
  2. a kivételesen megszavazott eset, amikor nincs egyértelműsítő toldat a címében
Itt nyilván a második típusú főjelentésekre mutató toldaléktalan linkekről van szó, hiszen a szabványos esetben nem kell ilyen sablonmankó. A szabványos esetben nem marad meg tartósan egy toldaléktalan link, hiszen az egy zöld átirányítás.
--Karmela posta 2013. január 23., 22:11 (CET)

Ez nekem olyan, mint a kinyithatatlan üdítősüveg kinyitására tervezett speciális eszköz a későkádárkorban. Nagy sláger volt :-)

Szerintem a belső linkek szokásos formája helyett egy ilyen megoldás nagyon zavaró. Már így is bajunk van az új szerkesztők bevezetésével, minden efféle lépéssel csak egyre távolabb kerülünk a kívánatos nyitottságtól.

--Peyerk vita 2013. január 23., 22:22 (CET)

Egyetértek Peyerkkel. Malatinszky vita 2013. január 23., 22:24 (CET)
+1 Ha mindent teljesen összebonyolítunk, nem lesznek új szerkesztőink, és akik jönnek, azokat is elriasztjuk. Aros Távírda 2013. január 23., 22:28 (CET)

(Szerkesztési ütközés után) Csak Karmela érti, hogy miről van szó, de elmagyarázom. Alapesetben a homonimák mindegyike egyértelműsítve van és a főalak az egyértelműsítő lapra mutat, vannak olyan esetek, amikor szintén mindegyik homonima egyértelműsítve van, viszont a főalak egy kiemelt jelentésre mutat pl. a Juhász Gyula a költőre. Kivételes esetben viszont, amikor egy kimagaslóan fontos témájú cikkről van szó, van egy kiemelt, toldat nélküli jelentés, róluk van szó. Vegyük példának a Budapestet. Itt a Budapest link a magyar fővárosra mutat, de mi van, ha valaki pl. az együttesre szeretett volna linkelni, de csak simán [[Budapest]] linket helyezett el. A link nyilván rossz lesz. Ez a sablon arra való, hogy a valóban a magyar fővárosra mutató linkeket úgymond megjelöljük, az egyértelműsítő botok számára egyértelművé tegyük, hogy ez egy jó link, és ellenőrzéskor nem kell újra a (hasraütésre) 2000 Budapest linket végigbogarászni csak mondjuk 20-at, mert az 1900 a magyar fővárosra mutató link már jelölt, a maradék 80 pedig egyértelműsítve van és más jelentésre mutat. – → Sasuke88  vita 2013. január 23., 22:56 (CET)

A zárójel nélküli főjelentés pontosan azért zárójel nélküli, mert elhanyagolható a nem főjelentésre mutató linkek száma, és nem valószínű a helytelen használat. Budapest pontosan azért zárójel nélküli, mert aki a Budapest (album)ot akarja hivatkozni, az nem nagyon fogja a várost tévedésből belinkelni, mert tudatában van a főjelentés meglétének. Tehát az a kevés zárójel nélküli főjelentés, ami vitán felül főjelentés, nem okoz gondot. A javasolt módszer tehát egy ritkán előforduló problémát orvosolna. A hátulütőjét ugyanabban látom, mint Peyerk: feleslegesen bonyolítja az életünket, és nehezíti a kezdő szerkesztők beilleszkedését. --Hkoala 2013. január 23., 22:52 (CET)

Nem hinném, hogy olyan ritkán fordulna elő, de ha a karbantartás ennyire fontos akkor ez a megoldás. A baj, hogy az irányelv sincs rendesen alkalmazva, mert egyértelmű főjelentések egyértelműsítve vannak. Ha ez módszer be lenne vezetve, akkor talán Juhász Gyula is lehetne főjelentés, mert elmúlna a karbantarthatatlanság veszélye. Egy idő után meg mindenki megszokná a rendszert, nem hiszem, hogy nehezebb lenne beírni [[Budapest]] helyett a {{főjelentés|[[Budapest]]}} alakot cikkíráskor. Ha valaki mégis elfelejtené, akkor meg jönne a bot és javítaná. --→ Sasuke88  vita 2013. január 23., 23:02 (CET)

Juhász Gyula esetében most is a költő a főjelentés, azért mutat rá a zárójel nélküli alak. --Hkoala 2013. január 23., 23:07 (CET)

Hagyjuk már ezt, a főjelentés az toldat nélküli, Juhász Gyula csak „fél főjelentés” ugyanúgy egyértelműsítve van, mint a többi, az, hogy rá mutat a főalak még nem változtat semmin, csak a zöld linkek számát növeli. --→ Sasuke88  vita 2013. január 23., 23:40 (CET)

Dehogy hagyjuk! A főjelentés az, ahova a toldat nélküli link vezet. A zöld linkekkel meg nincs semmi baj, azoknak teljesen normális funkciója van a belső linkek rendszerében. Ezzek szemben a sablonba csomagolt belső linknek semmi értelme. --Peyerk vita 2013. január 24., 12:06 (CET)

Ez semmit sem oldana meg! Tegyük fel írok egy cikket, ami magyar együttesekről szól, eljutok a Budapest nevű együttesig is, de mivel ismerem az új szabályt, "becsomagolom" egy ilyen főjelentés nevű sablonba -> {{főjelentés|[[Budapest]]}}! A hibát ugyanúgy elkövettem, hol segít ez nekem vagy bárkinek? --B.Zsolt vita 2013. január 24., 15:22 (CET)

Szerintem, ha valaki elhelyez egy linket, annak ellenőriznie kell, hogy az hova mutat. Azért kötelezzük a főjelentésre mutató nagyságrendekkel több hivatkozás szerzőit egy cifra sablon használatára, hogy az a néhány szerkesztő, aki a mellékjelentésről ír, ellenőrzés nélkül berakhassa a hibás hivatkozást a főjelentésre? – Rlevente üzenet 2013. január 24., 17:16 (CET)

Inkább azért, hogy hamarabb lehessen kiszűrni, ha hibásan teszik. :)
Jelenleg az a helyzet, hogy elég sok olyan cikkcím lappang, aminek címéből hiányzik az egyedítő kiegészítés, pedig lehet, hogy nem is olyan elsöprő többséget képvisel, és egy szavazás próbáját nem állná meg. Van ezekről valahol egy lista?
--Karmela posta 2013. január 24., 18:01 (CET)
Én ebből a 2 lapból dolgozom: Szerkesztő:Deni42/egyértelműsítést segítő lista, Szerkesztő:Tgr/egyértelműsítő lapok hiányzó átirányítással, ahogy csak időm engedi, folyamatosan számolom fel az útmutató ellenében lévő címalkalmazásokat. – Joey üzenj nekem 2013. január 27., 15:10 (CET)

@Karmela: Épp ezeket szüntetjük meg lassan de biztosan, létrehozva új és új hiányzó egyértelműsítő toldatokat és lapokat. Az magától értetődik, hogy a WP soha nincs "kész", de ez épp ezért nem szól se egyik, se másik technika mellett. A könnyebb karbantartás és a könnyebb szerkeszthetőség szempontjainak együttes érvényesítése viszont egyértelműen a javasolt sablon ellen szól.

Szerintem.

--Peyerk vita 2013. január 24., 19:46 (CET)

@Karmela: Igenám, de a javasolt rendszer önmagában is hibaforrás.

Egyébként nem értem, hogy feltehetően nagyon kis arányú eldugott rossz linkelés miért akkora tragédia. Előbb-utóbb ezek is kijavítódnak (persze közben újra is termelődhetnek), addig pedig az értelmes olvasó néhánnyal több kattintással ugyanúgy eljut a keresett lapra. sanyi4 (kontos) 2013. január 24., 22:09 (CET)

Szerintem sem akkora probléma, hogy egyértelmű főjelentéseket emiatt egyértelműsíteni kéne, ami nem mellesleg az irányelv ellen is szól, hiszen ezeknek a fontos témájú cikkek címének toldat nélkül kellene maradnia, mert annyira triviális, hogy a Szahara egy sivatag, az ásvány pedig egy anyag. Ezeknek a szócikkeknek az egyértelműségét senki sem vitatja, a technikai oldalát nézve pedig fontosságukból adódóan a linkek döntő többsége ezekre a jelentésekre mutat. Így egyrészt a szerkesztők javának egyértelmű, hogyha más jelentésre akar linkelni, akkor ki kell tennie a toldatot is, másrészt a további jelentésekre mutató linkek száma relatíve kicsi, így könnyen karbantartható. A sablont csak azért találtam ki, hogyha ennyire fontos a karbantartás, akkor legyen egy biztos megoldás a linkek helyességégére, de úgy létszik mégsem ennyire fontos most már, hogy minden link oda mutasson ahova kell. – → Sasuke88  vita 2013. január 25., 02:26 (CET)
@Kontos, én jónak tartanám, ha az ellenőrző bot tenné ezt a sablont (vagy alternatívaként egy rövid kommentárt: „Xbot látta”) a szövegbe, hogy legközelebb az ellenőrzésből kihagyható linkről van szó. Miért lenne ez hibaforrás?
Ha nem is hibaforrás, de hátulütője viszont, hogy jobban maszatolja a szerkesztésre megnyitott ablakban a szöveget, mint egy zárójeles egyénítő tag.
--Karmela posta 2013. január 25., 17:50 (CET)
Nekem igazából mindegy, hogy sablont vagy mást használunk, a lényege az kellene, hogy legyen, hogy a bot felismerje a már ellenőrzött, főjelentésre mutató linkeket. Az a baj, hogy nem tudom mennyire programozható egy bot, mert akár lehetne laptörténet vagy utolsó módosítás szerint is ellenőrizni. Tehát ha 2013. január 27-én 13:53:30-kor történt egy ellenőrzés, akkor a következő ellenőrzéskor csak az ez utáni módosítás(ok)ban keletkezett új linkekkel foglalkozna a bot. --→ Sasuke88  vita 2013. január 27., 13:55 (CET)

OFF: a késő Kádár-kori speciális eszközt épp a múlt héten kellett utoljára használnom, mivel ma is vannak kinyithatatlan üvegek (általában visszazárás után kerülnek ebbe az állapotba). Bináris ideWikidata Kelt: Wikipédia,  2013. január 27., 13:07 (CET)

 megjegyzés Ismét csak megerősítést nyert ezzel a megbeszéléssel is, hogy miért kell kerülni a homonimák egyénítő névtag nélküli változatának alkalmazását valamelyik jelentésre a több közül. Budapest és Magyarország OK, van egy ilyen általános megállapodás. A karácsonyfa áldozatul esett egy ilyen egyedi szavazásnak, de rendben, lenyeltük, azonban a továbbiakban a zökkenőmentes működés érdekében lehetőleg hanyagoljuk az olyan javaslatokat, amik egyedileg eltérnek a közösség által elfogadott általános és világos egyértelműsítési rendszerünktől. Akkor nem lép fel a fent boncolgatott probléma sem, hanem az egyénítő névtag nélküli alak vagy a főjelentésre vagy az egyértlapra mutat, mindkettő könnyen kezelhető, sőt. – Joey üzenj nekem 2013. január 27., 14:46 (CET)

Joey, felhívom a figyelmedet a WP:EGYÉRT útmutató ezen passzusára: „Ha van külön megszavazott módon elsődleges, kiemelkedően jól ismert jelentés, akkor amögött a címben nincs magyarázat (Budapest)”. A karácsonyfa tökéletesen megfelel az előbbi definíciónak és nagyon remélem, hogy még sok, zavaró toldattal rendelkező főjelentés fog "áldozatul esni" szavazásnak. Azért nem akarom elhinni, hogy szerinted jó ha ilyen cikkcímeket mutogatunk, hogy „karácsonyfa (tárgy)”. – → Sasuke88  vita 2013. január 28., 17:10 (CET)