Wikipédia:Kocsmafal (javaslatok)/Archív11
Ez egy lezárult megbeszéléseket / befejezett projekt anyagát / aktualitását vesztett felvetést / megvalósult tervezet korábbi stádiumát stb. tartalmazó archív közösségi lap. Ne változtass rajta. Ha fel akarsz éleszteni egy itt szereplő megbeszélést, vitát, az aktuális lapon, illetve annak hiányában a Kocsmafalon tedd! |
Új műhely terve
User:Alensha/Városok műhely (terv). Akit érdekel, azt szeretettel várom, jó lenne, ha minél többen érdeklődnének, véleményeznék. Userlap alatt van egyelőre, de szerkeszthetitek. – Alensha üzi 2007. január 25., 18:29 (CET)
(Infobox) sablon cleanup
Három féle országsablon is forgalomban van perpill a magyar Wikipédiában.
- Sablon:Országtáblázat - mely így néz ki élőben: Antigua és Barbuda (ö. 6 országhoz/terület cikkébe van beillesztve)
- Sablon:Ország (feketemágiás) - például: Magyarország ilyen. (ö 12 terület/hely cikkében szerepel)
- Sablon:Országok infobox - ő sehova sincs beillesztve "élesben".
Roppant hasonlatos hozzájuk a Sablon:Indiai állam infobox és az Sablon:USA tagállam adatlap, melyek jelen állapotukban egy szuverén ország cikkébe is berakhatóak lennének.
A Sablon:ASEAN infobox illetve a Sablon:Szarajevó pedig megoldható bármely fentebbi országsablonnal, vagy alábbi településsablonnal.
Melyik maradjon? --Vince blabla :-) 2007. január 26., 03:01 (CET)
- Én a Sablon:Ország-ra szavazok, egyrészt azért, mert sokat dolgoztam vele, másrészt azért, mert visszaállítottam az eredeti kinézetet (amit nem tudom, hogy ki állított el), ami jobban néz ki, mint a másik 2, harmadrészt, több adatot tartalmaz. --Danivita 2007. január 26., 06:59 (CET)
Nagyon-nagyon-nagyon hasonló vagy tökugyanolyan sablonok (melyik maradjon?)
- Van még Sablon:Infobox Company és Sablon:Cég infobox, ami tökugyanaz, ezeknél bővebb (picivel) a Sablon:Vállalat Infobox
- Sablon:F1 Versenypálya vs. Sablon:F1 pályák.
- Sablon:Miniszterelnök infobox vs. Sablon:Japán miniszterelnöke infobox vs. Sablon:President infobox
- Sablon:Együttes vs. Sablon:Könnyűzenei együttes infobox
- Sablon:Programozási nyelvek infobox vs. Sablon:Szoftver infobox vs. Sablon:Operációs rendszer infobox
- Sablon:Focista vs. Sablon:Labdarúgó
- Sablon:Keleti katolikus vs. Sablon:Ókeleti vs. Sablon:Ortodox
A Sablon:Harcjármű és a Sablon:Tank infobox kis feketemágiával akár egybe is olvadhatna, az utóbbi (tankos) elvarázsolásával.
Többségüknél simán el kell dönteni, hogy melyik maradjon, majd egy botot ráállítani a dologra. A miniszterelnökös sablonoknál vsz simán opcionálissá kéne tenni az országot és az adatok többségét a presidentben és egyből összevonható lenne a 3. --Vince blabla :-) 2007. január 26., 03:01 (CET)
Nem, vagy ritkán használt sablonok
Itt meg a nem (egy szócikkbe sem beillesztett), vagy alig használt (max 5 szócikkben) de már több hónapja (min 2) meglévő sablonok (zárójelben a szócikkek, tehát nem user/vita/stb lapok száma): Sablon:Infobox Weapon (0), Sablon:Aerofon infobox (0), Sablon:MJV (0), Sablon:Pornószínésznő adat (0), Sablon:Csillag (1), Sablon:Egyetemes zsinat (1), Sablon:MotoGP pilóta (1), Sablon:Diszkó (3), Sablon:Elektromos gitár infobox (3), Sablon:Könnyűzenei együttes infobox (3), Sablon:LOTR helyszín infobox (3), Sablon:Képregény infobox (5)
+1: Sablon:Oszmán Birodalom infobox, - ez egyetlen helyre készült.
Persze van, amelyik csak azért ilyen kevés, mert nincs több cikk a wikiben, melyben felhasználható lenne (pl gitáros), de vsz többségük nincs mindenhol, ahol kéne/lehetne, mert nem tudjuk, h van. Párat törlésre javasoltam ezek közül, melyek duplikátumok is egyben. --Vince blabla :-) 2007. január 26., 03:01 (CET)
Az Sablon:Elektromos gitár infobox-ot használom, bocs. Most írom hozzá a cikkeket... Az Sablon:Aerofon infobox minden szócikkben cserélésre vár. Az új sablon a Sablon:Hangszer infobox --Øpa itt vitatkozzál 2007. január 28., 22:39 (CET)
Kihasználatlan, amúgy nagy gyakorisággal előforduló témák sablonjai
- Egyéb, igencsak sokhelyen használandó sablonok (melyek a vonatkozó szócikkek kb felében sem szerepelnek - lásd vonatkozó kategória) - átláthatóság kevéért vastag-normál váltakozásban.
Sablon:Polgármester infobox, Sablon:Politika infobox, Sablon:Párt, Sablon:Légitársaság adatlap, Sablon:TV csatorna infobox, Sablon:Infobox Uralkodó, Sablon:Életrajz infobox
Szerintem :-) --Vince blabla :-) 2007. január 26., 03:01 (CET)
Nagyon hasonló település infoboxok
Szintén gyakorlatilag egymással redundáns (település)sablonok.
- Sablon:Skandináv település
- Sablon:Német település infobox
- Sablon:Szlovák község
- Sablon:Szlovák város
Ehhez jön még a Sablon:Város infobox --Vince blabla :-) 2007. január 26., 03:01 (CET)
- Csinálni kellene egy univerzális település-infoboxot, ami tartalmaz minden adatot. --Danivita 2007. január 26., 07:01 (CET)
navigációs sablonok
Szükség van minden olyan navigációs sablonokra, ahol több a piros mint a kék link? Szerintem lehetnek olyan esetek, amikor a téma még nem elég kidolgozott ahhoz h 1 listán túl érdemes legyen mutogatni, főleg a kevésbbé wikijáratos olvasókat(piros linkek) lehetne igy megkimélni némi csalódástól...--Dami reci 2007. január 26., 08:18 (CET)
Ez nagyon klassz dolog, hogy megpróbáltok itt rendet teremteni. Nagyon kéne. Most nem látom, hogy milyen módon tud valaki véleményt nyilvánítani, javaslatokat tenni. Ezt kicsit egyértelműbbre kéne faragni. Az is jó lenne, ha lenne valami oldal, ami összefoglalná a végül megmaradó, sok helyen használható sablonokat, mert akkor ott meg lehetne nézni, hogy mi az általános elfogadott, melegen javasolt verzió. Az az egységességet is javítaná. Péter ✎ 2007. január 26., 13:29 (CET)
Kéne egy "cleanup" sablon
Perpill a {{lektor}}
(?) sablon az, amely ezt a feladatot is viszi, ennélfogva gyakori félreértések áldozata, mivel legtöbben a tartalom szóra koncentrálnak a láttán, a szöveg szó (aka. nyelvhelyesség, nyelvezet, szövegstílus, stb) elsikkad. Ezt kéne kettébontani. Jó ötlet? --Vince blabla :-) 2007. január 26., 15:58 (CET)
{{korr}}
? Esetleg kevésbbé {{forma}}
(?)?--Dami reci 2007. január 26., 16:03 (CET)
No meg talán nem ártana "cleanup" kifejezést magyarítani sem. --Mathae قل لي 2007. január 26., 16:12 (CET)
A korr sablon tartalmazza ám a nyelvhelyességet is, ha megnézed! Szerintem nem szükséges még egy. Bináris ide 2007. január 27., 20:53 (CET)
Interwiki linkek sorrendje
Őszintén, elég nagy marhaságnak tartom, hogy minden cikknél az angol nyelvű interwiki hivatkozás szerepel(jen) legfelül, nem tudom, hogy ezt ki találta ki. Sehol máshol nincs így, csak a magyar verzióban. Amúgy semmi bajom nincs az angollal, csak szerintem semmivel sem felsőbbrendű, mint bármely másik Wikipédia. A logika is azt diktálja, hogy ábécé sorrendben legyen a többi nyelv között, én a cikkeimet így szerkesztem. -TheMexican 2007. január 26., 17:10 (CET)
- Ebben a kérdésben nem kívánok véleményt nyilvánítani, csak emlékeztetnék arra, hogy egykori szorgalmas szerkesztőrásunk, User:Váradi Zsolt e kérdsében kialakult vita miatt távozott - mindeddig véglegesnek látszó módon.--Linkoman 2007. január 26., 17:15 (CET)
- Két dolgot megjegyeznék. Az egyik, hogy az abc-sorrend okos dolog, de honnan lesz abc? Mert ez a latinbetűseknél taléán még megy, de a nem-latin betűseket, hogy is fogod besorolni? A 2-betűs latin rövidítés alapján? A másik az angol nyelv felsőbbrendűsége. Egyetértek, nem felsőbbrendű. De ki mondta, hogy az? Senki. Azért kerül előre, mert megtippelem, hogy az interwiki klikkelések 60%-a egy huwiki lapról az angol wikire megy. Nem tudom, csak sejtem. És mivel egy szolgáltatást nyújtunk, érdemes foglalkozni a user kényelmével. Ez talán egy fontos érv. Hmmm? (Az más kérdés, hogy ha egy közösség eldönt valamit, ami alapvetően nem határozza meg a lényeget, azon meg kell sértődni.) Péter ✎ 2007. január 26., 17:21 (CET)
- Azért egy monitornyi terület és az egér összefüggésében kényelemről beszélni... kicsit mozdítom a csuklóm, vagy még kisebbet? --Mathae قل لي 2007. január 26., 17:42 (CET)
- Kérlek nézd meg mondjuk az India szócikket. Aztán kíváncsi vagyok, hogy tartod-e a véleményed. (Arra már nem is reagálok, hogy egy listában kiválasztani egy ismert elemet, vagy kiválasztani az elsőt közül melyik a könnyebb feladat.) Péter ✎ 2007. január 26., 17:54 (CET)
- Két ujjperc két mozdulata a görgőn.--Mathae قل لي 2007. január 27., 00:54 (CET)
- Kérlek nézd meg mondjuk az India szócikket. Aztán kíváncsi vagyok, hogy tartod-e a véleményed. (Arra már nem is reagálok, hogy egy listában kiválasztani egy ismert elemet, vagy kiválasztani az elsőt közül melyik a könnyebb feladat.) Péter ✎ 2007. január 26., 17:54 (CET)
Az nem elég érv, hogy epillanatban 1,602,804 articles in English. (Mire elmentem, már több lesz.) Hetvenkettedszer merül föl a kérdés, mióta wikizem. Mostmár elmerülhetne. OsvátA. 2007. január 26., 17:31 (CET)
Ez egy vízfejű marhaság (en bloc, nem OsvátA megjegyzése). Azé kell, mee másnak kő lenni. ABC sorrend nem menő. Vagy egyéb. --Vince blabla :-) 2007. január 26., 17:33 (CET)
Egy bolond százat csinál. --Vince blabla :-) 2007. január 26., 17:34 (CET)
Valami értelmes dolog egyébként felmerült a kérdésben a vonatkozó vitalapon, amit kábé minden hozzászóló javasolt, és senki sem vesz figyelembe. --Mathae قل لي 2007. január 26., 17:40 (CET)
→ Wikipédia:Interwiki sorrend – cheryn 2007. január 26., 17:45 (CET)
- Konzervkomment: User vita:Akela#Magyar buzgalmár--Godson Benjámin fóruma 2007. január 26., 17:50 (CET)
Az ABC sorrenddel az a gond, hogy a "Bân-lâm-gú" a sor végére kerül, mert a (több mint) kétbetűs rövidítése Z-vel kezdődik, amihez az egyszerű olvasónak semmi köze... Tehát ha új sorrendet csinálunk, akkor nem elég zászlónkra tűzni az "ABC"-t, hanem össze kell állítani a teljes sorrendet az összes létező nyelvre (nem csak aminek feltétlen van wikije, gondolni kell a jövőre is, más többnyelvű szájt is használja a MediaWikit és az interwikit)--Dami reci 2007. január 26., 18:04 (CET)
- Egyébiránt ha én afrikáner lennék, vagyis afrikáner apa és afrikáner anya – ráadásul egyetlen – gyermeke, amiből kifolyólag afrikaans lenne az anyanyelvem, erősen frusztrálna, hogy az ábécében az аҧсуа бысжѡа (abház) nyelv a nemzetközi pédiában megelőzné a miénket. Amúgyis lenne elég bajunk. OsvátA. 2007. január 26., 18:13 (CET)
- Konstruktívan: esett már szó az egyéni beállítások lehetőségéről. Közös sorrend (valaminő ábácéféle) - egyéni színezés, vastagítás, villogtatás, durrogás. Meg tudja valaki csinálni, vagy ez meghaladja a huwiki-közösség összesített képességeit?--Godson Benjámin fóruma 2007. január 26., 18:11 (CET)
- A sorrendet nem tudom, hogy lehetne egyszerűen egyénileg manipulálni (gondolom javascripttel), de a formázáson segíthet, hogy minden interwiki link egy interwiki-xx nevű (xx a nyelv kódja) osztályú ("class") <li> tagben van, amit mindenki a monobook.css-ében úgy manipulál, ahogy akar... --Dami reci 2007. január 26., 18:20 (CET)
Mi a gond az angol interwikivel? Szerintem az olvasók és a szerkesztők (döntő) többsége az enwikiről szokott fordítani, vagy az a legelső idegen nyelvű wiki, ahol utánanéz annak, amiről az itt lévő dolgokat kevesli. Szerintem azt a fajta sorrendet kéne követni, amely az adott nyelveket a beszélők száma szerint rangsorolja. DJózsef 2007. január 26., 18:16 (CET)
User:Tgr/tabs.js-ben vagy egy függvény, ami a választott interwikiket felpakolja a fülek közé. --Tgrvita 2007. január 26., 18:22 (CET)
Na várjunk csak... én nem azt mondom, hogy ne ismerném el, mennyi szócikk van az angol wikiben, tisztában vagyok vele. De miért akarunk mi kivétel lenni (mindenben), ha egyszer máshol nem így van? Különösebben nem izgat a téma, nem vitatkozni akarok, csak felvetettem, hogy szerintem hülyeség, ennyi (lehet, hogy ez semmit nem mond azoknak, akik csak a magyar és az angol Wikit szokták nézni, de én már benne vagyok 3 különböző nyelvű wikiben is, és elég sok nyelven szoktam nézegetni őket, mivel pl. az adott nyelvről és kultúráról általában csak a saját nyelvű verzióban van a legtöbb adat, és mindenhol a latin betűs ábécé szerint van az angol). --TheMexican 2007. január 26., 18:31 (CET)
- Nem vagyunk kivétel, az angol van elöl pl. a héber wikipádiában is. Akik csak amiatt aggódtak, hogy a huwiki emiatt egyedinek és magányosnak érzi magát, most láthatják, hogy nem az. Hagyjuk már abba ezt a témát (huszonkettedszerre is). Váradi Zsolt meg, úgy emlékszem, Dr. Steller miatt ment el, nem emiatt. – Alensha üzi 2007. január 26., 19:46 (CET)
Egyébként meg hadd legyünk már kivételek, ha egyszer jobb megoldásunk van rá.. – kdano * 2007. január 26., 21:25 (CET)
Szubjektív gyűjtögetés, hátha így valaki foglalkozik is EZZEL a lehetőséggel
Az alábbi idézetek a Chery által linkelt vitalapról származnak; a hozzászólások régről és nemrégről vegyesen származnak, de egymáshoz képest azonos sorrendben. Ha egyes idézett szerkesztők azóta változtattak nézeteiken, nyugodtan szedjék ki a listából hozzászólásaikat. Nem állt szándékomban elferdíteni mondandójukat.--Mathae قل لي 2007. január 27., 01:21 (CET)
"Szerintem felhasználói szempontból az a leghasznosabb, hogyha a gyakran használt nyelvek kerülnek a lista tetejére." Nyenyec
- "Teljesen egyetértek. A kézi beillesztés szempontjából szerintem az a legkönnyebb, ha csak az angol van elöl (mert akkor az angolból vett interwikiket egyszerűen csak berakhatom mögéje), de keresés, tájékozódás szempontjából az lehet a legjobb, ha más fontosabb világnyelvek is elöl vannak, továbbá amelyeken érdemi infóra lehet számítani" Adam78
- "Én alapvetően Nyenyeccel és Adam78-cal értek egyet: kiemelném előre azokat a nyelveket, amik a WP olvasóinak túlnyomó többségének fontos lehet." Dhanak
- "Így, hogy csak az angol kap - sok esetben érdemtelen - kiemelést, és a többi ábécérendben van, szerintem nem valami racionális megoldás. Mert ugye ha figyelembe vesszük az angolul beszélők népes táborát, akkor a többiekét miért nem?" Mathae
- "Lehet, hogy a vitát át lehetne irányítani arra a kérdésre, hogy melyik öt-hat (alaphelyzetben látszódó) iw szerepeljen felül (lényeg a praktikum). Ezt meg szerintem az határozza meg, hogy a magyar felhasználók nagy része mely wiki hozzáadottértékére kíváncsi, ha a magyar cikknél a korlátoltságot érzi megjelenni. Angol, német, francia, orosz, arab, spanyol, kínai stb. ugranak be... Persze, lehet, hogy rosszul gondolom." Burumbátor
- "szerintem a helyes megoldás user interface design szempontból, hogyha elöl vannak a gyakran használt és ezért várhatóan gyakran keresett nyelvek (magyar beszélőkre optimalizálva)." Nyenyec
- "Az ideális az, ha a magyar olvasók között beszélt nyelvek gyakorisága alapján állítjuk fel a sorrendet. Ezt tökéletesen eltalálni nem tudjuk, de közelíteni igen (jobban, mint az angol Wikipédia a saját olvasóiét)." Nyenyec
- "Nyenyec +1. És ott van a „központi elosztó”-hatás is" Dhanak
- "Egyébként miért nem történik az, amibe szinte mindenki beleegyezik? Tudniillik az, hogy az angol wiki mellett mondjuk a leggyakrabban használtak is ott virítsanak. Tudom, régen ez sem tetszett nekem, de most már elfogadható, ha elöl van egy kb. top 10 sorrend (valahogy így: angol, német, olasz, francia, spanyol, orosz). A maradék meg lehetne a határon túliakra gondolva mondjuk román, szlovák, szerb, ukrán. (Már van példa is: User:Mt7, User:Norababa)." Mathae
Konkrét javaslat is van ott, ahonnan ezek származnak, de szerintem ezt a kérdést vitára lehetne bocsátani. És senki ne feledje: a botok majd megcsinálják, tehát pluszmunkára meg meggyökeresedettségre hivatkozni igazából nem érv.--Mathae قل لي 2007. január 27., 01:23 (CET)
- mathae +1. – Alensha üzi 2007. január 27., 01:31 (CET)
Jó ötlet lenne, ha mindenki testreszabhatná magának a beállításainál, hogy mi szerint legyen sorba, felül legyen-e valamelyik, esetleg valahogy (háttérszín vált. pl.) ki legyen-e emelve az en, de vagy es... csak legyen, aki ezt megcsinálja, mert ehhez már érteni kell a dolgát az illető(k)nek... -Matthew (hagyj üzenetet) 2007. január 27., 20:34 (CET)
- Bocsássuk szavazásra (vitára nem érdemes, mert csak amióta én itt vagyok vagyis nem túl régóta, már több ilyen vita is volt). Ehhez viszont el kell készíteni egy tisztességes szavazási anyagot. --Hkoala 2007. január 28., 14:22 (CET)
Interwiki kiemelt cikk csillagja
Az enwikin áttértek a kiemelt cikkek interwikinél lévő jelzésénél a
- (zöld négyzet) + ez a kép + a nyelv neve
formuláról az
ez a kép + nyelv neve
formulára.
A könnyebb érthetőség kedvéért kérlek vessétek össze az en:India és az India szócikkek interwikijeit.
Kérdés, egyedi angolszász szeszélynek, követendő trendnek, a változás szelének (=mi is változtassunk de ne erre) vegyük-e ezt, ha már így ismét előkerültek az interwikik.--Dami reci 2007. január 26., 18:13 (CET)
Ötletes! – Alensha üzi 2007. január 26., 19:37 (CET)
- Ötvözzük: nagyobb csillag négyzet helyére!--Godson Benjámin fóruma 2007. január 26., 19:41 (CET)
- Elegem van! Ez ma este már az ötödik ütközésem ezen a lapon, és mindig megelőznek az ötlettel is! ;-) – Winston 2007. január 26., 19:44 (CET)
- Az ideát szívesen nekedadom, de a hozzászólás sorrendjét inkább nem kéne összekeverni:)--Godson Benjámin fóruma 2007. január 26., 19:50 (CET)
Szerintem a mostani angolnál mérföldekkel jobb a mostani magyar. Gyakorlatilag megkülönböztethetetlen a kiemelt az „átlagos” cikktől (pláne 1280x1024-es felbontáson, ha időnként görget is az ember). Valóban elfogadható kompromisszum, hogy egy –, az angol wikiénél – nagyobb (és egy hajszállal sötétebb) csillagot rakjunk a pötty helyére, de a jelenlegi megoldás is tökéletes szerintem. (Igazság szerint titkon reméltem, hogy senkinek nem fog föltűnni az angol váltás... :P ) – kdano * 2007. január 26., 21:22 (CET)
- Cselesek voltak, mert először a csillagocska még olyan zöld volt, mint a négyzet, és teljesen beolvadt a "környezetébe"... :)--Dami reci 2007. január 26., 21:24 (CET)
- kdano +1 Szerintem erősen jellegtelen az enwiki megoldása. --Lily15 üzenet 2007. január 26., 21:31 (CET)
- Szerintem is jobb, ahogy most van. Az enwikis kevésbé praktikus. – cheryn 2007. január 26., 21:32 (CET)
(szerkütk, #2, még mindig Daminak:)(szerkütk, Daminak:) Akkor jól emlékeztem.. az volt a legborzasztóbb, igazából főleg annak szól az előző véleményem. De a mostani sem vészesen (értsd: eléggé) feltűnő.. pláne nem annyira, hogy megérje váltani. – kdano * 2007. január 26., 21:34 (CET)
Vallás-rubrika ne legyen az infoboxokban
Ezt egyszer már felvetettem, szerintem minden infoboxra érvényes (kellene, hogy legyen). Az indoklást ld.itt. Pendragon 2007. január 26., 21:53 (CET)
én úgy gondoltam, jelenleg sincs... van, amelyikben van? :-O – Alensha üzi 2007. január 26., 22:07 (CET)
- Kádár Jánosnál és Orbán Viktornál pl. van. :-) Pendragon 2007. január 26., 22:16 (CET)
- Kádár János LOL! (Mellesleg nincs jobb Kádár-képünk? Mmint az enyém elég sötét, de a Wikipédiában nincs-e jobb portré róla?) Winston 2007. január 26., 22:45 (CET)
- Kádár: Ezt eddig észre se vettem, különben rögtön kihúztam volna. Hogy a francba fér össze, hogy valaki kommunista létére pápistaként szerepel nálunk? :-O – Alensha üzi 2007. január 26., 23:30 (CET)
Jogos (bár, ahogy Alensha mondja, a min.elnökben most sincs), és abban sem vagyok biztos, hogy a politikai szerepet illetően a házastárs (ki)léte lényeges. Winston 2007. január 26., 22:09 (CET)
- Igen, azt is nyugodtan ki lehetne venni. Ha kell, a cikkbe írható. (De ez inkább csak fölösleges, a másik súlyos hiba.) Pendragon 2007. január 26., 22:16 (CET)
Támogatom, hogy ne legyen vallás rubrika az infoboxokban.--Dami reci 2007. január 26., 22:38 (CET)
- Ki a vallással, és ki a first lady-vel is. -- puncsos (→ Mi'la tu'tu?) 2007. január 26., 22:59 (CET)
- szerintem is vegyük ki mindkettőt. a first ladyt meg lehet említeni a cikkben, ahol fontos, de infoboxba minek. a vallást beleírni meg éppolyan gáz, mintha beleírnánk a szexuális orientációját, szvsz nagyjából egyformán magánügy a kettő. – Alensha üzi 2007. január 26., 23:28 (CET)
Ha nem töltöd ki, nem jelenik meg. Ennyi. A kopipészre szánt sablonból bőven elég kihúzni.-Vince blabla :-) 2007. január 26., 23:33 (CET)
OV-nál viszont erősen bejátszik a képbe, ahogy pl az amcsi vezetőknél is, meg az iszlám követőinél is. Uh teljesen kiirtani a sablonból viszont hiba lenne. Egyszerűen üresen hagyjuk, osz' jónapot. --Vince blabla :-) 2007. január 26., 23:36 (CET)
- hogy OV-nál belejátszik a képbe, az őt minősíti, és szvsz lassan több szavazóba kerül neki, mint ahányat megnyert ezzel. az amerikai elnöknél meg alapvetően kétfajta van: van demokrata, aki normális és nem akarja visszalökni az országot a középkorba, függetlenül attól, ő maga vallásos vagy nem, meg van republikánus, aki tűzzel-vassal irtaná az eretnekeket. az meg benne van az infoboxban. – Alensha üzi 2007. január 27., 01:29 (CET)
- Tökmindegy, ott messze túl mindkét oldal pápuabérenc... --Mathae قل لي 2007. január 27., 01:32 (CET)
Szerintem sincs szükség ennyi információra egy boxban. Lassan afelé haladunk - főleg az uralkodók esetében - hogy egy sablon kitöltésével komplett cikket alkotunk (abszurd kedvemben a "Sablon:Szócikk" is felmerült bekezdésekre, bevezetésre stb. használt paraméterekkel, amely kiváltaná a tagolás, külső linkek elnevezésének áldatlan munkáját...)--Mathae قل لي 2007. január 27., 01:28 (CET)
- +1 Sokszor már képileg hazavágja a cikket az egész estés, pincétől padlásig érő infobox. Bináris ide 2007. január 28., 09:49 (CET)
Van sablon:uralkodó - esetleg vonjuk össze a presidentessel valahogy? :-) Ennyi erővel már, hisz minek cifrázni... Azért az nem semmi, hogy itt egyesek az információk visszatartása, visszavágása mellett érvelnek. Érted, egy lexikonban. --Vince blabla :-) 2007. január 27., 01:36 (CET)
- Félreérted. Csak éppen képes lexikont akarunk készíteni, nem lexikonszerű képeskönyvet. Az információ releváns esetben a cikkben díszlik majdan...--Mathae قل لي 2007. január 27., 01:42 (CET)
Jó reggelt kívánok. A lexikon lényege a nem releváns információk visszatartása. Amire te gondolsz, azt könyvtárnak hívják. --Tgrvita 2007. január 27., 02:50 (CET)
- Ez vajon kinek szólt? Mindenesetre rettenetes katasztrófa lenne, tényleg, ha azon túl, h a cikkben már el van hintve, h teszemaszt OV hitbuzgó református, hanem egy kis rublikában abban a sablonban is, (annak, aki úgysem olvassa végig a cikket, csak odatévedt) Egy olyan sablonban, amire ti gondoltok, felteszem, csak a szül/hal lenne benne meg egy kép (akiről van). Annak meg mi értelme? Úgy meg főleg, h nem is titkos infókat fed fel a sablon, mivel azok már eleve benne vannak a cikkben. Akinél a vallás nem játszik, ott nincs kitöltve, hisz minek. Ha üresen marad, nem jelenik meg. Azért OV-val példálózok, mert...navajon? Klerikális speech actek tömkelegét adja már évek óta. Ha pl. nála irreveláns, akkor nemtom hol nem lenne az. Talán a pápáknál. De azt meg úgyis lehet tudni, uh ott meg minek... Nálunk egy Magyar zsidók kategória minimum sikítófrászt okozna. Vsz ez egyszerű prüdéria. Azok az idők már elmúltak. --Vince blabla :-) 2007. január 28., 02:57 (CET)
- Én összességében nem kedvelem a személy- és uralkodósablonokat.--Mathae قل لي 2007. január 30., 13:45 (CET)
Budapest Főváros Levéltára anyagai
A felhasználás feltételei szerint [1] a képek, szövegek GFDL licenszűek. Vagy legalábbis a wikilexikonban felhasználhatóak, nem? Kéne ennek is egy sablont gyártani, mint a Pallasnak például. --Vince blabla :-) 2007. január 27., 01:33 (CET)
Honnan derül ki, hogy GFDL licenszűek? Én semmi hasonlót nem látok benne. --Tgrvita 2007. január 27., 02:51 (CET)
Akkor az, amely szerint felhasználhatóak bizonyos megkötésekkel. Olvasd végig figyelmesen. " (1) A közlevéltárban őrzött, az 1990. május 1-je után keletkezett, a keletkezés naptári évétől számított harminc éven túli, az 1990. május 2-a előtt keletkezett, a keletkezés naptári évétől számított tizenöt éven túli levéltári anyagban - a 24-25. §-okban foglalt kivételekkel -, továbbá időbeli korlátozás nélkül abban a levéltári anyagban, amelyet már nyilvánosságra hoztak, illetőleg, amelynek tartalmát az Avtv. szerint mindenki megismerheti, kérelemre bármely természetes személy ingyenesen kutathat, és a kutatásra kiadott levéltár anyagról saját költségén másolatot készíttethet."
Magyarán egy engedélykérő levelet kell csak írni vsz. Amúgy ezek elvileg közkicsek. Legalábbis a " A levéltár iratanyagának a használata információs alapjog minden polgár számára. A használat módját a Levéltári Törvény (1995:LXV tc.IV. fej.) szabályozza részletesen." erre enged következtetni. Amúgy sok része eleve közirat. Mondjuk engem a képek is érdelnek. --Vince blabla :-) 2007. január 28., 03:08 (CET)
Ez a szöveg nem jelent sem GFDL-t, sem közkincset! Azt jelenti, hogy helyben kutathatóak az anyagok, és készíthetsz másolatot. A másolat szabad felhasználásáról már például nincs szó benne! Bináris ide 2007. január 28., 09:51 (CET)
Bizony nincs, egy helyi plajbász aláírásával engedélyezik neked a kutatást meg a másolást, de a felhasználást már nem, arra van egy másik plajbász, amit még akkor is ki kell töltened, ha csak a náluk kutatott anyagok alapján te magad írsz/összeállítasz egy tanulmányt. Ahhoz is kell az engedélyük. Pasztilla 2007. január 28., 23:48 (CET)
- Abszolúte offtopic, de sürgető nyelvi kérdésem támadt. A plajbászról én mindeddig úgy tuttam, hogy az valami iróeszköz. P et. itt most papír értelemben használja, azonnali forrásokat kérek, különben törlésre fogom javasolni!! Bennó 2007. január 29., 00:32 (CET)
- Na, hát mondom én, ilyen beszűkültek ezek ott a levéltárban, ceruzákat írattatnak alá az emberrel, hah, ki hallottmár ilyen sületlenséget?! Pasztilla 2007. január 29., 07:01 (CET)
metal vagy metál
El kellene dönteni végre. Van oylan cikk, ami ékezettel írja: Heavy metál, más cikkek ékezet nélkül nu metal, death metal. Konszenzusra kellene jutni és egységesíteni a cikkeket. (átirányítás illetve bottal kicserélés). Ha magyarosítunk, akkor legyen mind metál. Kérem, hogy szavazzatok, támogatom vagy ellenzem --Timiş postaláda 2007. január 28., 12:31 (CET)
- megjegyzés – Ha magyarosítanánk, a heavyt is hevinek kéne írnunk. :) De kicsit utánakerestem a Magyar Nemzeti Szövegtárban:
- metál: sajtóban 24, szépirodalmi alkorpuszban 3 előfordulás
- metal: sajtóban 29, szépirodalmiban 2, tudományosban 1, hivatalos alkorpuszban pedig 12 előfordulás
- Ez alapján szerintem maradjunk a heavy metalnál, vagyis:
- ellenzem – cheryn 2007. január 28., 13:07 (CET)
- ellenzem - pont a heavy metal miatt, ahogy erről Bennó a WP:T lapon már értekezett. Pasztilla 2007. január 28., 13:38 (CET)
- ellenzem, ha magyarosítani akarunk, akkor miért nem rögtön nehézfém a heavy metal? :) – Alensha üzi 2007. január 28., 14:13 (CET)
- ellenzem, ennyi erővel a blues is lehetne kék. DJózsef 2007. január 28., 14:30 (CET)
- De legalábbis blúz, mint a dzsessz. :) – cheryn 2007. január 28., 14:34 (CET)
- Akkor legyen mind METAL de ne összevissza az egyik így a másik úgy... --Timiş postaláda 2007. január 28., 19:28 (CET)
- BOTOSOK hahó! Kellene egy ari kis botika aki megcsinálja az átírásokat :) --Timiş postaláda 2007. január 29., 22:25 (CET)
Sziasztok! Elnézegettem az elnevezései szokásainkat szabályozó oldalt, melynek tetején díszlik: még nem fogadtuk el szavazással. Ez örvendetes, mert hiányosságai vannak, illetve néhány dologgal nem értek egyet. Szeretném, ha minél többen megnéznétek a gyűjtésemet, és esetleg bővítenétek hiányosságokkal, illetőleg megvitatnánk a dolgot. Ja, és nézzétek már meg az interwikiről szóló részt, végre valami normális kompromisszum van kibontakozóban, csak az a probléma, hogy szinte senki sem reagál. --Mathae قل لي 2007. január 28., 13:14 (CET)
- Jól átvertél, nem a Kocsmafal (egyéb)-en van, hanem ezen! --Hkoala 2007. január 28., 14:19 (CET)
- Bocs, tényleg :)--Mathae قل لي 2007. január 28., 15:35 (CET)
Ott is felvetettem, de nem jött válasz. Nem lehetne opcionálisra tenni a sorszám részt? hogy ne csak usa elnökökre lehessen használni. Más elnökök is vannak, akik több funkciót is tölöttek be, pl. én Atatürkre tenném rá szívesen (elnök, min.elnök, házelnök, pártelnök is volt - szóval négy sablont nem rakhatok rá). A funkciók számát is "végteleníteni" kellene benne. Valaki aki ért a sablonokhoz megcsinálná? Persze ha egytértetek a változtatással (szorgalmazom, mert ez így aprócska változtatás de hasznos - nem kell külön sablont gyártani más országok többfunkciós elnökeinek..)--Timiş postaláda 2007. január 28., 17:41 (CET)
"Elhunyt" helyett "meghalt"
Szerintem jobb lenne ezt a szót használni. Semleges, tárgyilagos, nem tiszteletlen, de nincs benne az a tiszteletteljességre való (kicsit erőltetett) törekvés, ami az „elhunyt” szót pl. tömeggyilkosok esetében kifejezetten morbiddá teszi. Pendragon 2007. január 29., 17:30 (CET)
Egyetértek, vagy lehet vegyesen is, hogy például az évfordulók listájában ne legyen annyi szóismétlés. Én beírtam egy-két "meghalt"-at az évfordulókhoz, aztán valaki átjavította elhunytra. Miért? Nekem olyan hivataloskodónak, modorosnak tűnik ez a szó. A meghalt teljesen korrekt, legalábbis legyen elfogadott, és ne javítsuk át erre a pipiskedő szóra. Bináris ide 2007. január 29., 20:10 (CET)
Nekem meg tetszik az "elhunyt". Akkor most mi lesz? :) --Loldi 2007. január 30., 14:12 (CET)
- Írd le egy papírra és nézegesd :D Különben szerintem majdnem egyenértékű szinonímák, és van még több is, stílustól függően. --Burumbátor társalgó 2007. január 30., 14:47 (CET)
- LOL, Burum. (Még mindig röhögök.) Szóval nekem se annyira szimpatikus az elhunyt. De a színességet támogatom. Valaki meghal, valaki távozik az élők sorából, de azt se tartanám szentségtörésnek, ha Geronimo átköltözne az Örök Vadászmezőkre. Péter ✎ 2007. január 30., 14:51 (CET)
Valamint ebből is lehet bőven keresgélni. --Loldi 2007. január 30., 15:06 (CET)
Pallas Szócikkek sablonja pontos forrással.
A {{pallas}}
(?)-t átírtam, hogy {{pallas|url=http://mek.oszk.hu/mklmkldk}} formában meg lehessen adni a szócikk pontos forrását a neten. Ha gondoljátok javítsátok át úgy, hogy ne kelljen a mek.oszk-t mindig begépelni, csak a cikk kódját, vagy ilyesmi. A lényeg, hogy kérlek ha a cikkben máshol nincs pontosan (internetcím) megjelölve a forrás, azt a sablonban tegyétek meg. --Dami reci 2007. január 29., 22:11 (CET)
Lektor sablon
Bele kéne írni picit: "(...)ellenőrizni a szövegét és/vagy a tartalmát.(...)" Mivel legtöbbször a szövegezéssel van baj, míg a tartalommal nincs. Vagy fordítva. A kettő együtt nem mindig áll. --Vince blabla :-) 2007. január 29., 22:21 (CET)
- Vagy kivenni azt, hogy "szövegét"... És akkor lenne egy lektorsablonunk a tartalomnak, meg egy korrektorsablonunk a formának. (És talán visszatalálnánk e téren is a spanyolviaszhoz...:)--Godson Benjámin fóruma 2007. január 30., 14:13 (CET)
- Ellenzem, magyarul simán a "vagy" pontosan ugyan azt jelenti, mint ez a hülye, angolból átvett "és/vagy". Nem összekeverendő ugyanis a "vagy-vagy"-gyal. --DHanak :-V 2007. február 3., 09:44 (CET)
Kötelező Előnézet
Farkasházi szavaival élve "Fhansziáéknál jáhtam a minap a Mimivhel" és észrevettem, hogy van náluk egy tutijó kis dolog: kötelező előnézet. Addig nem tudod elmenteni az anyagodat, amig előnéztre nem kapcsolsz! egy kis piros sablonka figyelmeztet az alján (szó szrint nemtom mit mond, mert annyit tudok franciául hogy "vulevukuséavekmoászöszuá"). aztán előnézetre kapcsolva felül egy zöld sabli (gondolom) elmndja hogy ez mostan itten előnézet. Így talán jobban kedvét lehetne venni a vandálkodóknak (dupla munka..) a rendszeres szerkesztőknek viszont segítség (megkímél a huszadszori "apró" utánszerkesztésektől). Én pl. gyakran elfeljtem az előnézet gombot, aztán kapkodoma fejem hogy bárcsdak benyomtam volna... Nekem tetszik az orrfenhordós fhansziák eme találmánya. :) --Timiş postaláda 2007. január 30., 13:59 (CET)
Ez tuti, hogy megoldható javascripttel is, engem meg halálra idegesítene, ha megnehezítenénk ezzel a szerkesztést. Aki szeretné, hogy őt folyton figylmeztesse a dolog, az állítsa be magának, de ne tegyük általánossá, mert teljesen fölösleges minden szerkesztést egy lépéssel lassítani. ellenzem! --Loldi 2007. január 30., 14:11 (CET)
Javascripttel van megoldva persze, és bárki berakhatja a maga monobook.js-ébe, Timis második kérdése még áll ettől, az anonoknak bekapcsoljunk egy ilyen nehezítést a szerkesztési összefoglaló "kvíz" mellé?--Dami reci 2007. január 30., 14:24 (CET)
- Igen ez jó ötlet. Szerintem ott is csak anonoknak van (nem vagyok ott regelve így nem tudom regeseknek van-e). --Timiş postaláda 2007. január 30., 14:44 (CET)
- Anonoknak legyen, és mondja meg valaki, hogy mit is kell beírnom a monobook-omba. Mert nekem is jól jön egy ilyen. Pláne, ha én kapcsolhatom be. Péter ✎ 2007. január 30., 14:48 (CET)
Elvileg:
// Force IP to preview before saving changes. // Copyright Marc Mongenet, 2006 function forcePreview() { var saveButton = document.getElementById("wpSave"); if (!saveButton) return; if (location.search.search(/&action=edit/) == -1) return; saveButton.disabled = true; saveButton.style.fontWeight = "normal"; document.getElementById("wpPreview").style.fontWeight = "bold"; } addLoadEvent(forcePreview);
--Dami reci 2007. január 30., 14:51 (CET)
Nem vagyok biztos, hogy kell. Aki csak egy kötőjelet javít vagy egy elírt betűt, lehet, hogy soha többé nem fog javítani, ha ilyen macerás. -- Árpi (Harp) ✎ 2007. január 30., 15:02 (CET)
Ha beklikkeli az apró javítást, akkor nem lenne. Az elég jó nem? És akkor az ember saját maga is interaktívan kapcsolgathatná a scriptet. Péter ✎ 2007. január 30., 15:26 (CET)
- Anonok olyat nem tehetnek :)--Dami reci 2007. január 30., 15:37 (CET)
Szerintem is fölösleges, már a kötelező összefoglaló is épp elég szivatás nekik. --Tgrvita 2007. január 30., 16:02 (CET)
- szerintem meg nem elég szívatós :))) lásd azt a sok azonnali törléses cuccot :)) --Timiş postaláda 2007. január 30., 16:14 (CET)
Induljunk ki 2 tényből, amit itt megemlítettetek:
- megnehezítené a szerkesztést a segítő szándékú anonimoknak;
- a vandálokat a kötelező szerk. összefoglaló sem riasztotta el.
Ebből kiindulva a kötelező előnézet feltehetőleg:
- még jobban megnehezítené a szerkesztést a segítő szándékú anonimoknak;
- a vandálokat ez sem riasztaná el.
Röviden: ellenzem. – Alensha üzi 2007. január 30., 21:33 (CET)
Ellenzem, a többiekkel összhangban, hasonló szempontok miatt. Ugye azt az egy "mondatot" nem hangoztatod gyakran? Főleg nőtársaságban? --Mathae قل لي 2007. január 30., 22:36 (CET)
- ellenzem, Alensha véleményével egyetértek. --Hkoala 2007. január 31., 14:03 (CET)
- ellenzem, Alensha véleményével egyetértek.--Linkoman 2007. január 31., 17:25 (CET)
- ellenzem (még elütéseket se fogok javítgatni, és kizárólag az adminisztrációs befektetéssel arányos hosszúságú dörgedelmeket fogok szertedörgeni, ha ez begyűrűzik...)--Godson Benjámin fóruma 2007. január 31., 17:35 (CET)
- ellenzem A más nyelvű wikikben is a falra mászok tőle. Amikor meg nem elítást javítok, akkor úgyis használom. Villy/Üzenet 2007. január 31., 17:38 (CET)
- ellenzem, legyen opcionálisan ki-bekapcsolható esetleg Data Destroyer 2007. január 31., 17:40 (CET)
- ellenzem – nem lennénk kint a vízből, hanem bent lennénk. Viszont jó lenne egy szerkesztési ütközésgátló javascript. OsvátA. 2007. január 31., 17:41 (CET)
- ellenzem-mert ami cikket írok ugyis többször "előnézem" mentés előtt. Kis javításnál pedig nagyon lassítana.Tárpi 2007. január 31., 19:25 (CET)
- Jóvanna leszavaztatok, zárjuk le :) Többet meg se szólalok --Timiş postaláda 2007. január 31., 19:38 (CET)
- de, igenis szólalj meg, ha hasznos ötleted van (csak ne franciául, mert nem túl változatos a szókincsed :D) az is hasznos döntés, ha valamiről megbeszéljük, hogy maradjon a régiben. – Alensha üzi 2007. január 31., 20:22 (CET)
- ezt aztán nem, nem, soha! :-) Amúgy a kötelező összefoglaló sem ér semmit, a kitöltése már nem kötelező, próbáljátok csak ki. Vsz a commonson bevezetett matekos feladat linkelhelyezés témájára jó lenne nálunk is. Vagyis, ha egy anonim egy külső linket próbál beszúrni egy oldalra, akkor megjelenik neki egy kis doboz a szerkablak fölött kb olyan kérdéssel, h 4+2= ? ha sikerül kiszámolnia, elmentheti az oldalt. A linkspammerek ellen nagyon jó lenne, ha bevezetnénk (szerintnem). --Vince blabla :-) 2007. február 1., 14:58 (CET)
50000
Kéne kirakni jublieumi képet (egy bazinagy 50000-es felirat a wikipedia logóján)
<--------------- gy.k. itt
Aki látta nemrégiben a vietnami (10000) vagy a román wikipediát, (50000) az tudja miről beszélek... :) --Horsee (会話) 2007. január 31., 19:58 (CET)
- Csak aztán nehogy úgy is nézzen ki, mint a románoké, mert az nem volt túl szép. :) – cheryn 2007. január 31., 23:11 (CET)
Ez hogy működik? Ki csinálja a képet? Mi? Ha összedobok 1-2 variációt szavazunk róla? - Totya (vitæ) 2007. február 1., 12:36 (CET)
Erről az 50000-ről mindenképpen meg kell vizuális formában is emlékezni? Csak azért kérdezem, mert ha nem tudnám mi a wikipédia, akkor egy ilyen csilivili kép azt sugallná nekem, hogy itt csak a mennyiség számít. (Nem vagyok semmi rossznak elrontója, csak kérdezem. :-) ) Péter ✎ 2007. február 1., 14:52 (CET)
Szerintem is fölösleges. – kgyt (vita) 2007. február 1., 15:04 (CET)
Szerintem legyen, miért ne lehetne büszkének lenni erre? Merjünk a nagy(obb) Wikipédiák közé tartozni! :-) Winston 2007. február 1., 15:11 (CET)
- Lehetnénk büszkék, ha ez önmagában jelentene valamit. De szerintem ez önmagában semmit nem jelent. Csak ezért vetettem fel, mert manapság divatos ilyesmivel előállni, és olyasmit értéknek feltüntetni, ami önmagában nem az. Szerintem nem kéne ebbe a sorba beállni, de nem akarom ezt a nézetet erőltetni. Csak felvetem. Péter ✎ 2007. február 1., 15:27 (CET)
- Ez egy szép kerek szám, ami egy jó alkalom arra, hogy megünnepeljük az eddigi munkát. Az összes többi wiki is megünnepelte és nekem valahogy nem az jutott eszembe, hogy na, ezek csak a mennyiségre mennek. Szerintem igenis büszkék lehetünk az eddig elértekre, miközben nem vitatom, hogy van még mit tenni. Nem értem miért baj ez, nem értem miért ne lehetne egy pillanatra megállni és együtt örülni a közös munka eredményének. - Totya (vitæ) 2007. február 1., 15:35 (CET)
- Méretpártiaknak egy nagyszerű lehetőség: Források műhely.--Godson Benjámin fóruma 2007. február 1., 15:23 (CET)
- (A törlészavazás meg ellenjavallt...--Godson Benjámin fóruma 2007. február 1., 15:24 (CET))
Szerintem: legyen. Nyugodtan dícsérjük meg magunkat a tükör előtt. Csak aztán, ha majd 50 001 lesz, vagy esetleg 50 100, akkor le kell kapni. OsvátA. 2007. február 1., 15:35 (CET)
Hja, csak olyan "szerkesztők" lennének itt, mint Godson, akkor 2100-ban se lenne 50 000 szócikk a magyar wikin. Szerencsére az önjelölt "szellemi vezetőhöz" hasonló dologtalan megmondóember nem nagyon van. Hiába, itt is érvényes a régi mondás: aki tudja, csinálja, aki meg tehetségtelen hozzá, az dirigálni próbál. Bye, kapás! :D Data Destroyer 2007. február 1., 15:38 (CET)
Totya, senki nem mondta, hogy baj. Vagy látsz ilyesmit? (Kerek számot mindig mondok. Ez csak azért kerek, mert tizes számrendszerben nézed :-)) A büszkeség meg nem tudom hogyan függ össze azzal, hogy kirakunk egy képet. Ha ezt megvilágítanád, akkor lehet, hogy jobban értenélek. (De még egyszer mondom, hogy ha mindenki úgy látja, hogy ez kell, akkor legyen.) Péter ✎ 2007. február 1., 15:40 (CET)
- ...mert manapság divatos ilyesmivel előállni, és olyasmit értéknek feltüntetni, ami önmagában nem az. Szerintem nem kéne ebbe a sorba beállni... - Erre gondoltam amikor azt írtam, hogy szerinted baj. A büszkeség pedig úgy függ össze a képpel, hogy felhívjuk ország-világ (de legalábbis az ide tévedtek) figyelmét arra, hogy elértünk valamit, amire büszkék lehetünk. Nyilván nem az 50000 a lényeg, ez egy alkalom, pont mint egy születésnap, pedig az is semmi önmagában. Nem ünnepelgetünk túl gyakran, a 65536. szócikk megünneplése ellen lennék :-) de most szerintem belefér. - Totya (vitæ) 2007. február 1., 15:53 (CET)
- Elfogadom az érvet, az a mondat tényleg azt sugallja, hogy baj. És most, hogy jobban belegondolok tényleg bajnak gondolom. :-). Az a baj szerintem, hogy azzal, hogy itt az oldlaunkon megváltozik a kép semmivel se hívjuk fel jobban a figyelmét senkinek, mint eddig. Mert még mindig azt mondom, hogy pusztán az, hogy 50 000 szócikkünk van, nem jelent semmit. (Nem lebecsülni akarom a munkát, nagyon örülök, hogy itt tartunk, és annak is, hogy egyre több lelkes szerkesztő, és egyre több színvonalas szócikk van. Nehogy félreértés legyen. Nem ezzel van bajom.) Péter ✎ 2007. február 1., 15:59 (CET)
- OK, máshonnan közelítem meg a dolgot. Mi értelme van bármilyen évforduló megünneplésének? Miért fogunk ünnepelni március 15-én? Önmagában az sem érték, hogy pont 159 éve szavalt Petőfi. Még másik megközelítés: mikor ünnepeljünk, ha nem most? - Totya (vitæ) 2007. február 1., 16:13 (CET)
- Elfogadom az érvet, az a mondat tényleg azt sugallja, hogy baj. És most, hogy jobban belegondolok tényleg bajnak gondolom. :-). Az a baj szerintem, hogy azzal, hogy itt az oldlaunkon megváltozik a kép semmivel se hívjuk fel jobban a figyelmét senkinek, mint eddig. Mert még mindig azt mondom, hogy pusztán az, hogy 50 000 szócikkünk van, nem jelent semmit. (Nem lebecsülni akarom a munkát, nagyon örülök, hogy itt tartunk, és annak is, hogy egyre több lelkes szerkesztő, és egyre több színvonalas szócikk van. Nehogy félreértés legyen. Nem ezzel van bajom.) Péter ✎ 2007. február 1., 15:59 (CET)
- Jogos ez a felvetés is. Azt se nagyon szoktam érteni. De kell valami alkalom, hogy az emberek érezzenek valamit. Ott ennyi rációt látok. Itt viszont kérdés, hogy a logótól bárki máshogy fogja-e érezni magát. Mert ha ennek kapcsán leülnénk beszélni fontos dolgokról, és közben valaki mondana egy ünnepi pohárköszöntőt (legfeljebb 2 percben), akkor erre alaklomnak elfogadnám az 50000-et. Péter ✎ 2007. február 1., 16:24 (CET)
- Én jobban fogom érezni magam tőle. :-) A logo pedig egy másfajta „sajtóközlemény”. Ugyanazt az üzenetet közvetíti, csak nem a sajtónak szól, hanem az idetévedt anon usernek. Pohárköszöntő is jó lenne, BTW mikor lesz tali? :-) - Totya (vitæ) 2007. február 1., 16:35 (CET)
- Jogos ez a felvetés is. Azt se nagyon szoktam érteni. De kell valami alkalom, hogy az emberek érezzenek valamit. Ott ennyi rációt látok. Itt viszont kérdés, hogy a logótól bárki máshogy fogja-e érezni magát. Mert ha ennek kapcsán leülnénk beszélni fontos dolgokról, és közben valaki mondana egy ünnepi pohárköszöntőt (legfeljebb 2 percben), akkor erre alaklomnak elfogadnám az 50000-et. Péter ✎ 2007. február 1., 16:24 (CET)
Közben látom DD megjegyzését is. Csak azt nem, hogy mi az álláspontja az 50000-ügyben. Ez a vita ugyanis arról szól. Péter ✎ 2007. február 1., 15:40 (CET)
Technikailag elég egyszerű a megvalósítás, de ha megakarjuk ezt csinálni, akkor az ötvenezredik szócikkig ki kell választanunk a képet. --Dami reci 2007. február 1., 15:45 (CET)
Az álláspontom az, hogy tökmindegy, nem is írtam volna ide semmit, ha nem látom, hogy Godson, az a szerkesztő, aki még semmit se tett le az asztalra a vitalaphuszárkodáson kívül, negatív kontextusban említi az én munkám. Ezt nem hagyhattam szó nélkül, elvégre -hogy egy példát hozzak- ha a szobámban köröz egy légy, nem érdekel, de ha túl közel pofátlankodik, arrébb pöckölöm. Az meg, hogy melyik vitába mikor és mit írok be, az én dolgom. Ahogy a dologtalannak is az, hogy nem csinál semmit. 2007. február 1., 15:48 (CET)
Azt írsz, amit akarsz, persze. Ahogy én is. Péter ✎ 2007. február 1., 15:59 (CET)
- Csatlakozom Péterhez, ám más okból: én még nem láttam vállalható kinézetű ötvenezres logót egyik wikin se. Nem sikerül összelőni színben és betűtípusban a wiki stílusával. Ne erőltessük, ha nem megy. Egy jóféle sajtóközlemény már elég ünneplésre. – cheryn 2007. február 1., 16:12 (CET)
A sajtóközlemény jó ötlet. Támogatom. Péter ✎ 2007. február 1., 16:25 (CET)
támogatom Zoltán 2007. február 1., 16:38 (CET)
Szerintem nagyon is érdemes ünnepelni, a növekedés önmagában önbizalomfejlesztő tényező. Valami ízléses megoldást kéne találni. Korábban valamelyik admin felvetette, hogy az 50 000. szócikk alkalmából az angol wikin a magyarról szóló cikket ki lehetne pofozni. Ez például egy ízléses megoldás. A kezdőlapon meg lehet szerény formában is feltüntetni, egy egyszerű, jól látható közleménnyel. (bár például mit szólnátok ahhoz, hogyha egy darabig a cikkszámmutató villogna, konfettieső lenne körülötte, esetleg szivárványszínű lenne? :o) Bennó 2007. február 1., 16:53 (CET)
Szerintem legyen 50 000 felirat, elvégre van mire büszke lenni. És legalább 3 napig legyen ott!!! (konfetti lelőve :P)--Immanuel 2007. február 1., 16:58 (CET)
Én azért harcolok még azért a logoért egy kicsit. :-) Csináltam pár variációt, itt vannak. Az első sort gondoltam valamennyire komolyan, a többi az inkább csak skicc. :-) Komolyra fordítva a szót: az 1. sorszámú egészen diszkrét és visszafogott. Ahhoz mit szóltok? Nem muszáj szeretni. :-) - Totya (vitæ) 2007. február 1., 17:02 (CET)
Az első ízléses és diszkrét, azt tudom támogatni. A többi is jó, csak nekem nem passzol a dologhoz. (Bár, ha Jimbo képe rá kerülne a 13-asra, akkor a közelgő 50000-es kiadásakor indulnék vele a bankjegypályázaton. :-) ) Péter ✎ 2007. február 1., 17:14 (CET)
- (Jól ráéreztél, Péter, bennem már az ötszázforintos bankó is gyanút keltett a megjelenésekor... Talán az inflációs fóbiáim bújtak elő itt is!:)--Godson Benjámin fóruma 2007. február 1., 17:48 (CET))
- Kérésed parancs. Ld. 13/b. :-) - Totya (vitæ) 2007. február 1., 17:27 (CET)
- Köszönöm, igazán szép lett :-) Péter ✎ 2007. február 1., 17:36 (CET)
- A hülyeség fokozódik. Bocsánat. :-) - Totya (vitæ) 2007. február 1., 18:59 (CET)
- Köszönöm, igazán szép lett :-) Péter ✎ 2007. február 1., 17:36 (CET)
Az első magasan a legjobb szerintem is. Esetleg az árnyékból kicsit vissza lehetne venni... --Tgrvita 2007. február 1., 17:34 (CET)
- Az tényleg nem lenne rossz. Péter ✎ 2007. február 1., 17:36 (CET)
Én a 3. -ra szavazok :)--Immanuel 2007. február 1., 17:43 (CET)
- Az árnyékból visszavettem (1/b.). Valamennyit muszáj hagyni, különben nagyon egybefolyik a világos háttérrel. Felraktam egy már-már szokásos változatot is (1/c.), ilyen volt az olaszoknál, cseheknél, ukránoknál. - Totya (vitæ) 2007. február 1., 17:49 (CET)
- Csináltam egyet árnyék nélkül (1/bb.) - Totya (vitæ) 2007. február 1., 17:56 (CET)
Vsz 7 vagy tíz. A sajtóközleményre meg igencsak kíváncsi leszek, mi lesz a szövege, vagy hogy mégis hogy gondoltátok :-) Ugyanis elvileg a wikiről (hivatalosan) csak a wikimedia alapítvány adhat ki ilyet... lokális vezető(nk) meg ugye nincs, mert akkor az ütné az egész lexikon alapelvét. Amúgy mennyi fogalmatok van egy sajtóközlemény formai, tartalmi, stb. követelményeiről...? --Vince blabla :-) 2007. február 1., 18:01 (CET)
- Meg fogsz lepődni, de néhányan arra gondoltunk, megírhatnád te, ha már úgyis ilyen irányban szakmaizálódsz meg minden. Mit szólsz? – cheryn 2007. február 1., 18:38 (CET)
Voks: 1/b OsvátA. 2007. február 1., 18:22 (CET)
az 1. tökjó. támogatom --Timiş vitaláda 2007. február 1., 18:25 (CET)
1. v 3. – Winston 2007. február 1., 18:29 (CET)
A voksom, ha már mindenképp: 1, 1/b, vagy 1/bb (de 1/bb a legjobb, mert a másik kettőnek nem illik az árnyéka a halálcsillaghoz). A többi nem egészen tartozik a vállalható kategóriába. – cheryn 2007. február 1., 18:41 (CET)
Az első vagy a harmadik. Mindkettő stílusos. --Horsee (会話) 2007. február 2., 16:38 (CET)
Kiemelt cikk ötvenezrediknek
Szerintem a legjobb az lenne, ha valami komoly cikk lenne az ötvenezredik, minimum kiemelt szintű. Én a magam részéről biztos leállok a szinnyeivel/rövid ókorcikkel valahol 49 995-nél, azért az ötvenezredik ne valami pár soros cikk legyen. Data Destroyer 2007. február 1., 18:43 (CET)
Kicsit bővebben: biztos keresztülvihető lenne valahogy, hogy akár többen kidolgozzunk egy vadonatúj cikket egyből kiemelt szintre, és az lenne az ötvenezredik. Ez sokkal jobb lenne, mint csak a logováltás. Data Destroyer 2007. február 1., 19:05 (CET)
- Az ötlet jó, csak nem tudom hogy tudjuk megvalósítani. Félő, hogy valami anon a kritikus pillanatban csinál egy szócikket az iskolájáról. Ettől függetlenül támogatom, legrosszabb esetben lesz egy kiemelt cikkünk 50001 sorszámmal. :-) - Totya (vitæ) 2007. február 1., 19:14 (CET)
- Szerintem megoldható, hogy 49 999-né egy admin leállítsa a dolgot, és betegye az ominózus cikket :) Kérdés persze, hogy miről szóljon a cikk... Valami magyar téma kéne, de mi? Data Destroyer 2007. február 1., 19:16 (CET)
Itt lehet szemezgetni: Wikipédia:Fontos magyar vonatkozású cikkek, Híres magyarok listája. Vagy a Wikipédia:Magyar portál tennivalók része. - Totya (vitæ) 2007. február 1., 19:31 (CET)
- Határozottan ellenzem.
- Eddig elérési statisztika alapján számoltuk az 1000., 10000., 25000. szócikket. Most "szemezgetünk", "szavazgatunk", hogy kinek a szócikke méltó erre?
- Nem tartom jó ötletnek, hogy váltsunk az objektív statisztikáról a szubjektívre.
- Számomra amúgyis az egyik tanulsága ennek a félszázezer szócikknek az, hogy tudatosan kerülni kell azokat a helyzeteket, amikben egy csoport ízlése, véleménye dominál. A kiemelt szócikk tipikusan az aktuális többség értékítéletén alapul. Ez nagyon jó akkor, ha egy cikket ennek érdekében fejlesztünk.
- De azon fogunk vitatkozni, hogy kiemelt státust érdemel-e x vagy Y szócikk?
- Azt örömmel látom, hogy megmozdult a közösség és ünneppé akarja tenni azt, ami valóban ünnep lesz (logó).
- Ajánlom, gondolkodjatok el a véleményemen.--Linkoman 2007. február 1., 19:42 (CET)
- Szerintem valamit félreértsz (vagy én). Nem már meglévő cikk kapna kiemeltséget, hanem egy új szócikket írnánk meg közösen, kiemelt szintre, valakinek az allapján, majd a 49999. után ezt átmozgatnánk „éles” szócikknek. Ha nem lesz addigra kiemelt, szerintem az sem katasztrófa, a lényeg hogy valami szép téma jól kidolgozott cikke legyen az 50ezredik, ne valami szubcsonk. A szemezgetés csak a piros linkek között folyik most. - Totya (vitæ) 2007. február 1., 20:39 (CET)
Határozottan támogatom az 50 000. kiemlet cikket, az úgy lenne igazán tejes. És azt is támogatom, hogy közössen szavazzuk meg, hogy melyik legyen az.--Immanuel 2007. február 1., 20:02 (CET)
- Nem hiszem, hogy félreértem a dolgot. A kiemelt szócikk az kiemelt, az 50.000-ik pedig az 50.000-ik. Ne keverjük a két dolgot. Az elérési statisztikát ajánlom fenntartani, mivel mindeddig ez a módszer.
- Az ötlettel pedig úgy értenék egyet, hogy csináljatok nyugodtan egy ünnepi szócikket, legyen kiemelt és legyen a kezdőlapon feltüntetve, hogy ezt az 50.000-es szócikkszám meghaladásának ünnepére készítettük.
- ezzel szerintem mind a jubileumot, mind az illető szócikket jobban megtiszteljük. Egyúttal a sajtó felé is hatásosabb lenne a kezdőlapon prezentálni. Nos?--Linkoman 2007. február 1., 20:48 (CET)
- Az 50.000-es szám csak a mérföldkövekről érhető el, higyjétek el, azt kevesebben nézik.
Nem. Miért jóbb az, ha valami gagyi jogalkotós vagy szinnyeis cikk az ötvenezredik, mint ha valami szép cikk? Nem egy már meglévőt emelünk ki, hanem elkezdünk egy user-allapon egyet valahol, és a megfelelő pillanatban betesszük a többi közé, amikor sorra kerül. Egyszerű, minta a karikacsapás. Kerek jubileumhoz szép szócikk dukál. Mi legyen a téma? Ötleteket várok, el is kezdhetnénk gyorsan. Data Destroyer 2007. február 1., 20:52 (CET)
- Mondjuk a gagyi jogalkotóst könnyű félreérteni ,de itt másról van szó: ne hamisítsuk meg a saját rendszerünket. Ha a gépi statisztikába egyszer bele lehet nyúlni, akkor ezután bármikor bele lehet majd - tehát a számláló hitelessége szűnik meg. Szerintem az én javaslatom méltóbb ünneplést tenne lehetővé.--Linkoman 2007. február 1., 20:57 (CET)
- Ne értsd félre, odatettem mellé a szinnyeit is. Igazad van, rosszul fogalmaztam, elnézést, szóval rövidke szócikk ne legyen. Szép kerek számhoz szép szócikk is dukálna. Ha valami ókoros cikk lehetne, user-allapon el is kezdeném. Akár a te user-allapodon is, aztán mozgasd át te, ha le akarod vadászni az ötvenezret :) Data Destroyer 2007. február 1., 21:01 (CET)
Linkomannal értek egyet. Tök mindegy, hogy mi az 50 000-dik. (Ha jól gondolom így írják helyesen.) Ha már mindenképpen kell valami, akkor szerintem is legyen egy szép kiemelt cikk. Ami valahogy passzol a témához. (Például kidolgozhatnánk szépen a természetes számok szócikket. Végül is ők csinálják a fesztivált. :-)) Péter ✎ 2007. február 1., 21:01 (CET)
- Higyjétek el, nem azért tettem a javaslatomat, mert a 10.000-ik és a 25.000-ik cikk megírása után az 50.000-iket is én akarom "bezsebelni". Ez ugyanis nem jár túl nagy elismeréssel (én még emlékszem, amikor egy usertől hideget-meleget kaptam a 25.000-ik után...)
- Azért, hogy lássátok, komolyan beszélek, még azt is elmondom, hogyan lehet úgy intézni, hogy a jubileumit megcsípje az ember:
- Legalább 50 olyan szócikket kell írni, amit nem küld fel rögtön az ember. Lehet több is, de strapás.
- Figyelni kell, hátha szubcsonkokat vagy csonkokat más szócikkbe lehet olvasztani, hiszen ezek csökkentik a számláló állását.
- A lényeg az, hogy lehetőleg éjszakai időpontra essen a jubileumi mínusz kb. 50, hiszen éjszaka a normális európai szerkesztő alszik, a tnegerentúlról nincsenek annyian.
- A megfelelő időpontban elindul a kész szócikkek bemásolása.
- A Friss változtatások lapot minden másolás után figyelni kell, hátha más is "tartalékolt" az alkalomra. A friss változtatások lapon látható, ha más is finiselni kezd.
- A vége felé jól jöhet a tartalékolt redirekt - a konkurens user felküldése után megcsináljuk a redirektet, ez azonnal csökkenti a számlálót.
- A kritikus pont a jubileumi - 1 elérése, mivel az összes eddigi sompolygás kárba vész, ha akár egy anon új címen felküld bármit, még ha azonnali törlésre is kerül egy napon belül.
- Ezek után ismételten megkérdezem: hát nem jobb a kezdőlapra tenni egy ünnepi szócikket?--Linkoman 2007. február 1., 21:18 (CET)
Ez mind szép és jó, de az 50ezredik bizonyosan egy anon által kreált "kapjátokbeeeeee", vagy valami hasonló lesz... :D --Vince blabla :-) 2007. február 2., 00:19 (CET)
Én még mindig nem támogatom, hogy az 50000-dik szócikkre startoljunk rá, de azt igen, hogy ebből az alkalomból csináljunk valami szép kiemeltet. Most még az az ötletem támadt, hogy 50000 nappal ezelőtt 1870-et írtunk. Ebből az évből esetleg választhatnánk valami érdekeset, amit alaposan kidolgozunk. Csak egy kósza ötlet, ha hülyeségnek tartjátok, akkor mondjátok. Péter ✎ 2007. február 2., 10:35 (CET)
Támogatom az ötletet, de akkor olyan elnevezés kéne, (mármint a user allapján) hogy "User:XYZ/50000. szócikk" vagy esetleg ideiglenesen a "Wikipédia:50000. szócikk" néven, hogy mindenki tudja miről is van szó. Továbbá támogatnám az ötletet, hogy a kezdőlapon is fent legyen legalább egy hétig. --Horsee (会話) 2007. február 2., 16:38 (CET)
Jézus, nem gondoltam, hogy ilyen halálpontosan kidolgozott stratégiája van egy mérföldkő eltalálásának :D – Alensha üzi 2007. február 3., 22:02 (CET)
- Íme egy ember, aki nem számító! A fentiekből úgy nézem, totózás következik. Vagy lottózás inkább?? Kata 2007. február 6., 13:11 (CET)
Szerintem bármely cikket ki lehet szépen kerekíteni. Én sem ragaszkodom ahhoz, hogy a számláló szerint pontosan az legyen, hisz a laikusok úgysem tudják visszaszámolni melyik volt az. Várom a jubileumi cikkkezdemény(ek) kihirdetését. --Rodrigó ⇔ 2007. február 6., 13:09 (CET)
Én elkezdek egy ilyet: [2],azon egyszerű oknál fogva pont ezt, mert ezt gyorsan és szépen meg tudom írni. Az is jó lenne, ha Kata a kellő pillanatban átemelné valamelyik világörökség-cikkét az allaprjáról. Legyen már az az ötvenezres cikk szép... Data Destroyer 2007. február 6., 13:37 (CET)
Ha valaki segíteni tud, kérem segítsen, ne csak én írjam :) Slendrián szócikkeim ismerve lesz segítenivaló bőven :) Data Destroyer 2007. február 6., 13:41 (CET)
- DD, én nem vadászok az 50000-re, azért vannak nálam cikkek allapon, mert nincsenek kész, és csak profi cikket engedek fel. Ami kész, az át lett már mozgatva. Tudok segíteni, de csak olyan témában, amihez hozzá tudok szólni, (az ókor sajnos nem ilyen) Kata 2007. február 6., 13:44 (CET)
- Azt szeretném, ha az ötvenezredik valami szép cikk lenne. Ha van olyan a tarsolyodban, amit gyorsan nagyon szépre tudsz fejleszteni, legyen az. Engem se érdekel a számvadászat, csak egyszerűen örülnék annak, ha egy szép kiemelt cikk lenne az ötvenezres :) Data Destroyer 2007. február 6., 14:10 (CET)
- DD, én nem vadászok az 50000-re, azért vannak nálam cikkek allapon, mert nincsenek kész, és csak profi cikket engedek fel. Ami kész, az át lett már mozgatva. Tudok segíteni, de csak olyan témában, amihez hozzá tudok szólni, (az ókor sajnos nem ilyen) Kata 2007. február 6., 13:44 (CET)
- Kata! Ha az éremhez nem szólunk is hozzá, mondjuk a nyelvi szépségeken azért őrködhetünk, ki-ki amit tud. Ha költő is van körünkben, írhat verset az 50 000-ről. :o) Numizmatákok majd megbírálják DD-t. --Bennó 2007. február 6., 14:23 (CET)
A fenti számítgatásokból kiderül, hogy legalább 10 ilyen cikket kellene egymás után felengedni ahhoz, hogy nagy valószínűséggel az legyen a kerek. Hát akkor: pajtások, előre! Nem elég 2 allapon kóválygó cikkecske, mert sokesélyes a játék. Mert mi történik, ha kiderül, hogy benyomod a cikket, és csak te gondoltad, hogy ez a kerek. Aztán kiderül, hogy az 50 001-es rajtszámot kapta! Tehát, többet kell írni egyszerre. S egymás után eresztgetni fel őket. Ezt pedig pl. meg lehetne úgy csinálni, ahogy mi írjuk a Világörökségeket - szinte négyen írunk egyet. Mindenki hozzápakol valamit, amihez ért, egyvalaki beírja az allapon és eszméletlen sebességgel megvan az egész. Ezt hívják csapatjátéknak. (És még egy rossz szó, egy vita nem volt). Nahát ezt ilyen 4-5 fős csapatokban szépen el lehetne játszani. Tekintsétek tárgytalannak, ha nincs igazam, de nálunk működött. Kata 2007. február 6., 14:50 (CET)
Ha 50 001. lesz, egye fene :) Sajnos a világörökséghez nem értek, abba nem tudok besegíteni, mindössze próbálkozok valami szép cikkel a jubileumra. Ha meg valaki besegít az érméscikkbe, én csak örülök neki :) Data Destroyer 2007. február 6., 14:54 (CET)
Gyors kérdés, belevegyem a szócikkbe az azonos nevű császárok megkülönböztetésének ismérveit, illetve azt, hogy azok a császárok, akiket ma más néven ismerünk (Caligula, Caracalla, stb.) mi alapján ismerhetőek fel? Data Destroyer 2007. február 6., 15:13 (CET)
- Nanáhogy!! Minél gazdagabb a rakott krumpli, annál jobb, ez meg aztán télleg adekvát info. (és persze egy császárt se úgy hívtak, ahogy hívták :o). Hallottam már valami Augustusról, aztán kiderül, hogy azt is Octaviánusnak hívták. Megbízhatatlan egy népség. :o) --Bennó 2007. február 6., 15:16 (CET)
Ja, írogattak ezek össze-vissza, micsoda népség :) Data Destroyer 2007. február 6., 15:18 (CET)
Nem tudom, mikor esedékes az ötvenezredik, lehet, hogy már későn jelentkezem, de a tízes körbe talán be lehet rakni a gyufa szócikket is. Egyrészt magyar vonatkozása van (Irinyi), másrészt az elmúlt napokban simogattam, és pofásodik. Ugyanakkor még messze nem tökély, szóval segítség jöhet dögivel. A szöveg szintjén a héten fogok könyvtárazni, úgyhogy még pótolhatok hiányosságokat, csak ötleteket várok. Amennyiben egyáltalán belefér ez a gyufaizé egy ilyen fennkölt pillanatba. Pasztilla 2007. február 6., 17:03 (CET)
- Naon szééép!! És olyan sokat nem is kell rajta pofoz. Már most is meg lehetne mutatni bárkinek. Egynek biztos hogy jó. --Bennó 2007. február 6., 17:10 (CET)
Belefér, hajaj de mennyire, egy gondom van csak: ez már egy létező szócikk, van sorszáma, hogy lesz ebből ötvenezredik? Kéne kavarni a számozással, mert tényleg jó lenne... Data Destroyer 2007. február 6., 17:18 (CET)
Hah!!! DD, torkánál ragadtad meg, én meg egy mekkora hülye vagyok!!! De Bennó is, Bennó is! Ez eszembe nem jutott, csak lelkesen gyúrtam a cikket :-) Hát akkor bocsánat, fiókban nincs semmi. Pasztilla 2007. február 6., 17:23 (CET)
- Micsoda szerencse, hogy levetted a terhet a vállamról, és most nem kell lehülyéznem magamat!! Hiába, a régi barátoknak nincs párja. --Bennó 2007. február 6., 17:33 (CET)
Én is hülye vagyok, mert hülyeséget javasoltam, nem lehet kavarni a számozással :) Olyanok vagyunk, mint a focipályán a bírók :) Data Destroyer 2007. február 6., 17:38 (CET)
- Javasolom, most indítsuk el a Velence szócikkről a referálást a kiemelt szócikkek menetrendje szerint, mivel a szócikk terjedelmi okok miatt adaptációt igényel a kiemeltek között.--Linkoman 2007. február 6., 17:46 (CET)
Szavazatok (Logócsere 50.000. szócikkhez)
Összeszámolom az eddigi szavazatokat:
- 1 - Timiş, Winston, kgyt (ha lesz, legyen ez)
- 1/b - OsvátA, Totya, misibacsi 2007. február 3., 09:24 (CET)
- 1/bb - Chery, Péter (Péter ✎ 2007. február 1., 20:00 (CET)) , Dami
- 3 - Winston, Immanuel, Data Destroyer, Dani, Horsee (会話) 2007. február 2., 16:38 (CET), Matthew
- 7 - Vince
- 10 - Vince, Loldi
- 11 – Bennó (messze a legszebb, nemzeti színekben, jóóóó nagy), Dani.
Péter, Tgr, ti nem tudom végül melyikre voksoltok. Ha valaki mást kihagytam, bocsánat, tegye ide a voksát plíz. - Totya (vitæ) 2007. február 1., 18:59 (CET)
- 7 és
- 13/b azzal az elszánt tekintetű sztahanovista esztergályossal. --Lily15 üzenet 2007. február 1., 19:08 (CET)
- A 13/b nagyon nyerő, de szerintem határozottan II. Miklós uccsó orosz cárra emlékeztet a lemondása előtti pillanatokban. :o) Bennó 2007. február 1., 20:04 (CET)
- Szegény Miklós :( Azért egy Wales-hez hasonlítani... --Mathae قل لي 2007. február 2., 00:48 (CET)
- Na de kérem! Miklós nem volt ugyan jó cár, de legalább imádta a feleségét, és született négy gyönyörű lányuk (meg a szegény beteges fiuk). Ha nem jön közbe a trón, boldogan élhettek volna hatosban-hetesben mondjuk svájci emigrációban, mint a cári család szerencsésebb tagjai. Biztos hogy jobban jártak volna. A Jimmy Wales meg legalább boldog wiki-alapító. :o) Bennó 2007. február 2., 00:55 (CET)
- Én érzelmes ember vagyok, szeretem az ilyen dilettáns uralkodókat. Pedig még milyen sokat dolgozott a kis írógépén! A "minden oroszok" életkörülményei más kérdés. (Mondjuk ők megszokták...) --Mathae قل لي 2007. február 2., 01:10 (CET)
- Én is kimondottan kedvelem őt, és nagyon rosszul viselem az utolsó hónapjaik történetét. Persze nyilván sokmindent elrontott, azért azt el kell ismerni, hogy döbbenetesen fafej tudott lenni. A szüleinek tudniuk kellett volna, hogy nem szabad rábízni semminek a kormányzását (talán egy kis vidéki birtok). Az se igaz, hogy buta lett volna, csak egyszerűen nem volt uralkodónak való. Az az okos anyja, az tudhatta volna. És a nagyhercegnők milyen széééépek!! Nagyon. Bennó 2007. február 2., 01:25 (CET)
- Én érzelmes ember vagyok, szeretem az ilyen dilettáns uralkodókat. Pedig még milyen sokat dolgozott a kis írógépén! A "minden oroszok" életkörülményei más kérdés. (Mondjuk ők megszokták...) --Mathae قل لي 2007. február 2., 01:10 (CET)
- Na de kérem! Miklós nem volt ugyan jó cár, de legalább imádta a feleségét, és született négy gyönyörű lányuk (meg a szegény beteges fiuk). Ha nem jön közbe a trón, boldogan élhettek volna hatosban-hetesben mondjuk svájci emigrációban, mint a cári család szerencsésebb tagjai. Biztos hogy jobban jártak volna. A Jimmy Wales meg legalább boldog wiki-alapító. :o) Bennó 2007. február 2., 00:55 (CET)
- Szegény Miklós :( Azért egy Wales-hez hasonlítani... --Mathae قل لي 2007. február 2., 00:48 (CET)
- a 3-as a legkevésbé feltűnő. Vsz olyan, mintha kint sem lenne. Nem tudom, ki látta esetleg az orosz 100k-s logót... --Vince blabla :-) 2007. február 2., 00:16 (CET)
- 3-as --Horsee (会話) 2007. február 2., 19:05 (CET)
- 1b, 1bb, 1 ebben a sorrendben, de egyáltalán nem tartom szükségesnek. Tudtommal a német és az angol Wikipédiákban sem volt logóváltás, még egymilliónál sem, csak az ilyen kis provinciális Wikipédiák kompenzálnak az ocsmányabbnál ocsmányabb logókkal. :) -- nyenyec ☎ 2007. február 3., 03:45 (CET)
- 1b, 1bb, 1, tehát mint Nyenyec. Akik a 3-asra szavaztak, azok valóban a 3-as számút gondolják, vagy a harmadikat? (Ld. Vince: legkevésbé feltűnő – nem hiszem, hogy a nemzeti színű 50000-es szám lenne a legkevésbé feltűnő, de lehet, hogy csak véleménykülönbségről van szó, nem pedig félreértésről.) --DHanak :-V 2007. február 3., 10:01 (CET)
- 3, 1b, 1, 1c, ebben a sorrendben + az orosz cáros se rossz, de mi magyarok vagyunk, Grin apó kéne oda :D ceterum censeo legközelebb ne erre a sz*r freewebre rakd fel, mert miközben ezt írtam meg az előttem hozzászólókat olvastam, 2x váltott át váratlanul arra az ablakra a böngésző, mert meg akart jelenni vmi hülye popup. >:-( Az elkészült változaton a „szabad” és a „lexikon” semmiképp ne nagybetűvel kezdődjön. – Alensha üzi 2007. február 3., 19:21 (CET)
- A nagybetű jogos, nem vettem észre. A commonsban találtam ezt a képet (itt). Tudna segíteni egy Guru, hogy hol van a kisbetűs eredeti kép? (Találtam egy rondát itt, de ez sem az igazi.) ... Itt is nagybetűs :-( - Totya (vitæ) 2007. február 3., 21:29 (CET)
- Ez nem jó?? --Danivita 2007. február 3., 21:47 (CET)
- De, ezt kerestem, csak nem találtam :-) Köszi! Ha meglesz a nyerő design kicserélem a kisbetűsre. - Totya (vitæ) 2007. február 3., 21:55 (CET)
- Remek :) – Alensha üzi 2007. február 3., 21:58 (CET)
- De, ezt kerestem, csak nem találtam :-) Köszi! Ha meglesz a nyerő design kicserélem a kisbetűsre. - Totya (vitæ) 2007. február 3., 21:55 (CET)
- Ez nem jó?? --Danivita 2007. február 3., 21:47 (CET)
- 3-as! De nem lehetne az 1/bb-hez hasonlóan kivilágosítani az 50 000 alatti részt? --Adapa 2007. február 5., 10:34 (CET) -- Egyébként szerintem akár egy hónapig is kint lehetne! --Adapa 2007. február 5., 12:47 (CET)
- 10-es --Loldi 2007. február 6., 16:06 (CET)
- 3-as -- Árpi (Harp) ✎ 2007. február 6., 15:53 (CET)
Eddigi állás (2007. február 7., 13:37 (CET))
- 1 - 3 szavazat: Timiş, Winston, kgyt
- 1/b - 5 szavazat: OsvátA, Totya, misibacsi, DHanak, nyenyec
- 1/bb - 4 szavazat: Chery, Péter, Dami, Árpi (Harp)
- 3 - 9 szavazat: Winston, Immanuel, Data Destroyer, Dani, Horsee, Matthew, Vince, Alensha, Adapa
- 7 - 2 szavazat: Vince, Lily15
- 10 - 2 szavazat: Vince, Loldi
- 11 – 2 szavazat: Bennó, Dani.
- 13/b - 1 szavazat :-) Lily15
Megpróbáltam összesíteni az eddigi szavazatokat, nem volt egyszerű. Valaki más is nézze át plíz, a végén már nem tudtam ki merre. Aki több logóra is szavazott azokat mindegyikhez beírtam, kivéve ha sorrendet is megadott, ilyenkor csak az elsőre leadott szavazatot számoltam. Nem biztos, hogy jó elv, de majdnem mindegy, mert nem igazán befolyásolja az eredményt.
Kérek mindenkit aki ezután szavaz, vagy változtat szavazatán a fenti összesítőben tegye ezt, hogy egyszerűbb legyen a összeszámolás.
Dhanaknak volt egy jó kérdése, újra felteszem: Akik a 3-asra szavaztak, azok valóban a 3-as számút gondolják, vagy a harmadikat? (Ld. Vince: legkevésbé feltűnő – nem hiszem, hogy a nemzeti színű 50000-es szám lenne a legkevésbé feltűnő, de lehet, hogy csak véleménykülönbségről van szó, nem pedig félreértésről.) Bocs a hülye számozásáért, történelmi okai vannak. :-)
A sok szavazatot kapott logókat pedig kicseréltem kisbetűsre. - Totya (vitæ) 2007. február 7., 13:37 (CET)
Mindjárt itt az 50000., a 9 szavazatosat feltöltöttem a commonsba: Image:Wiki-hu-50000.png - Totya (vitæ) 2007. február 7., 15:45 (CET)
Azért tényleg érdekelne, hogy a 9 ember erre szavazott-e. Gyanús nekem, hogy a DHanak által felvetett probléma lehet a dolog mögött. Péter ✎ 2007. február 7., 15:48 (CET)
- Igen, ez bennem is felmerült, de nem nagyon tudok mit csinálni. :-/ Vincének külön írtam, nála feltételezhető leginkább a félreértés. Még nem válaszolt, de az ő szavazata egyedül amúgy sem befolyásolná a dolgot. Viszont muszáj lépni, mindjárt itt az 50000! - Totya (vitæ) 2007. február 7., 15:51 (CET)
- Én pl. a 3-as számú harmadikra szavaztam. :-) Winston 2007. február 7., 15:57 (CET)
Szerintem is van egy probléma: az 1-esre és változataira összesen 12-en szavaztak, és akkor szegény Tgr-t még nem is számoltátok. Persze vitatható, hogy a 12 szavazat összevonható-e, de azt gyanítom, ha mondjuk csak az 1b lett volna, akkor a 12 ember inkább erre szavazott volna, mint a 3-asra. Pendragon 2007. február 7., 17:54 (CET)
Valóban az összeszámolás nem sikerült valami jól. Az egyesre, vagy valamelyik változatára leadott szavazatok:
- Timiş, kgyt (1) OsvátA, Totya, misibacsi (1/b) Chery, Péter (1/bb) Dhanak, nyenyec (1b, 1bb, 1) Winston neve a 3-as és az egyes mellett is ott van(?). Alensháé szintén, de ő a 3-asat preferálta.
Remélem a következő hasonló szavazás idejére levonjátok a tanulságokat, ez így nagyon szerencsétlen volt.
Lásd még: en:Spoiler effect -- nyenyec ☎ 2007. február 7., 21:05 (CET)
Indonéz kép
Nézzétek meg ezt: [3]. Kicsit felűnőbb, mint a miénk :) --Horsee (会話) 2007. február 8., 11:16 (CET)
- Maga az 50000-es kép borzalmasan ronda, de a kezdőlap színvilága egyébként kellemes, és kicsit színesebb, mint a miénk. Ez persze csak az én ízlésem. Péter ✎ 2007. február 8., 11:20 (CET)
- Csak egy megjegyzés: az indonézek 34 047 regisztrált szerkesztővel érték el az 50 000. szócikket. Ezzel érdemes összehasonlítani a mi szerkesztőszámunkat. --Burumbátor társalgó 2007. február 8., 12:25 (CET)
- Továbbá: az érdeklődőknek ajánlok egy kis nyomkodást a baloldali menúben a "Halaman sembarang" (oldal találomra) gombon. Szinte kizárólag egy-két soros cikkek...--Burumbátor társalgó 2007. február 8., 12:27 (CET)
- Nekem kijött tízből egy négysoros, és egy elég hosszú is (Februar). Honnan tetszik tudni, hogy a halaman sembarang nem csonkot jelent? :-o Én az éppen aktuális Artikel pilihanra lestem rá, hát nem akármi (persze végül enwikin néztem meg, hogy mi is volna ez a repülő kenguru). Pasztilla 2007. február 8., 12:33 (CET)
- Szégyenkezve vallom be, hogy a nyelvvizsgapapírom felsősokról szól, 1987-es dátummal, de már csak alig-alig... Hiába, ami elkophat, az el is kopik... :( --Burumbátor társalgó 2007. február 8., 12:44 (CET)
- Az indonéz-magyar rokonság kézzelfogható közelségbe került: nézzetek rá, a "Matematika" (ami egyértelműen ősmagyar szó, csak holmi szekták érvelnek még itt-ott a görög eredet mellett, de hát ez egy átlátszó trükk) náluk is így hangzik, ráadásul a helyesírás is azonos! Kell ennél több?! Ami pedig a színességet illeti, tessék megnézni az olaszokat. Nekem bevallom jobban tetszik az ő némileg infantilis, Benetton-óvodára emlékeztető nyitólapjuk, de talán tényleg lehetne lendíteni a miénken, persze szigorúan egyedi módon, nemzeti jellegzetességeket ötvözve. :o) Télleg lehtne színesebb. --Bennó 2007. február 8., 15:08 (CET)
- Ha nem lenne off, azt mondanám: Borneó és Celebesz / magyar volt és magyar lesz... ;) --Mathae قل لي 2007. február 8., 15:12 (CET)
- Nekem is tetszenek az indonéz színek, de ami különösen jó abban és az olaszban is, az a lap tetején lévő keresés. Az olvasó úgyis keresni fog, segítsünk neki, dugjuk az orra alá. - Totya (vitæ) 2007. február 8., 15:19 (CET)
- Az indonéz-magyar rokonság kézzelfogható közelségbe került: nézzetek rá, a "Matematika" (ami egyértelműen ősmagyar szó, csak holmi szekták érvelnek még itt-ott a görög eredet mellett, de hát ez egy átlátszó trükk) náluk is így hangzik, ráadásul a helyesírás is azonos! Kell ennél több?! Ami pedig a színességet illeti, tessék megnézni az olaszokat. Nekem bevallom jobban tetszik az ő némileg infantilis, Benetton-óvodára emlékeztető nyitólapjuk, de talán tényleg lehetne lendíteni a miénken, persze szigorúan egyedi módon, nemzeti jellegzetességeket ötvözve. :o) Télleg lehtne színesebb. --Bennó 2007. február 8., 15:08 (CET)
Az indonéz kapcsolatból kiindulva esetleg beindíthatnánk a szittya-ősmagyar wikit is. Akár. szittya.wikipedia.org címen. iw:turul --Vince blabla :-) 2007. február 10., 15:07 (CET)
100 000
100 000-nél valami ilyesmi kéne: [4] --Horsee (会話) 2007. február 13., 10:58 (CET)
- Egymilliónál meg olyan, mint az angolon. A mai legfiatalabb szerkesztőink unokái
eldöntehtik, pont milyen legyen--Linkoman 2007. február 13., 15:11 (CET)
A kategóriákról is készüljön áttekinthető lista az összes lap listája mintájára
- Szerintem úgy ünnepelhetnénk méltóképpen az 50.000-ik szócikket, hogy áttekinthetőbbé tesszük a magyar Wikipédia belső arányait.
- a jelenlegi "Kategóriák" lap -szerintem - áttekinthetetlen - az első 50-et adja stb.
- Az összes lap listája lehetővé teszi a keresést.
- Persze, más megoldás is jobb lehet a jelenleginél.
- Mit gondoltok erről?--
TENGERMÉLYSÉGESEN EGYETÉRTEK!!! Mintha csak titkos vágyaim közt olvasnál. Legfőbb ideje. Bennó 2007. február 1., 19:55 (CET)
- → Wikipédia:Gyakran ismétlődő kérdések#Van egy nagyon jó ötletem, amivel javítani lehetne a szoftver működésén. Hol mondhatom el? -- nyenyec ☎ 2007. február 1., 21:37 (CET)
ilyenre gondolsz?--Dami reci 2007. február 1., 21:40 (CET)
- re Dami - Nagyszerű, pont erre gondoltam. Köszönöm szépen.--Linkoman 2007. február 1., 21:42 (CET)
Legyen profi a Magyar Wikipédia
Ha már az 50 000 szócikkel közlemény, újságcikk stb. felhajtás várható, akkor illene nem lesütött szemmel állni a nagy virtuális valóságban a néhány millió WP-olvasó elé. Így - nem korszakalkotó szándékkal - azzal a praktikus javaslattal fordulok a "Tisztelt Szerkesztőgárda" tagjaihoz, miszerint a következő igen fontos takarítási szertartást lenne muszáj elvégezni a WP-n, mielőtt idecsődítjük a Tisztelt Olvasót. Aki vendéget hív, érkezés előtt kitakarítja a házát. Tehát:
- rendet tenni a kezdőlapon a tudományok rendszerében, mert ránéz egy hozzáértő és görcsöt kap a nevetéstől - utána meg jön a szöveg a dilettantizmusról, a játéklexikonról stb.
- eltakarítani a szennyest, azaz felszámolni a csonkokat
- wikisítendő cikkeken minél hamarabb elvégezni a javításokat
- kitakarítani a legeslegeslegsúlyosabb helyesírási hibákat.
Mindezeket pediglen javallom a kívülről érkező kötözködést elkerülendő és megelőzendő.
Nem kell velem egyetérteni, de a következőképpen gondoltam "társadalmi munkában" megoldani a szabad lexikont korrektté (bocs, csak korrektebbé) tételét. Mondjuk - akik eddig is a cikkek feltöltésével foglalkoztak és szeretnek ún. hosszabb alkotásokat létrehozni, tegyenek rendet a saját házuk táján, ellenőrizzék saját műveiket, miközben írják, és egészítsék ki saját csonkként létrehozott cikkjeiket. Lássák el a forrásokkal is! Azok pedig, akik ide-oda kattintgatva mindenbe kicsit belekotyognak - végezzék el a wikisítő feladatokat. A botoké legyen a takarítás nemes feladata.
Ezt persze 3 perc alatt ötlöttem volt ki, így természetesen nem tökéletes. Ám veszem észre a nagy felhajtás szelének apró jeleit! Így jobb, ha magunk teszünk rendet a portán, mielőtt idecsődül a mindentudó újságíróhad, és jön a kollektív támadás.
Ha valakinek pedig ellenvéleménye van, tekintse tárgytalannak az itt megfogalmazott gondolatokat... és válaszoljon majd a nem mindig jóindulatú média, és persze a tudomány elismert képviselőinek a kérdéseire - ha tud.
Választ nem várok, ez csak egy jobbítási szándék vezérelte módosítási felvetés. Lehet, hogy csak elálmodoztam a szervezett munka lehetőségéről. Kata 2007. február 3., 10:27 (CET)
Jó ötlet, de az 50 000. cikkig nem sok ilyen munkára van leheőség :) Amúgy a véletlenül idevetődő dilettánsozóknak sincs megtiltva, hogy pl. helyesírási hibákat javítsanak, vagy értelmes javaslatokat vessenek fel. Ezt nekik is jó lenne tudni. DJózsef 2007. február 3., 10:52 (CET)
Ez teljesen igaz. De jön rá a válasz: "nem fogok én egy ilyen aprósággal/értéktelen dologgal, tudománytalan fércművel/javíthatatlan cikkhalmazzal stb. blablabla foglalkozni" Vagy én ennél fontosabb dolgokon dolgozom/itt nem lehet publikálni/itt a tudás mindenkié és nem jár utána jogdíj/ingyen nem/ha beleírok, megtámadnak a 10-20 éves gyerekek/ a nem szakmabeliek/ az okoskodók/ az informatikusok" stb. Volt már példa rá, hogy elüldöztek innen tudósokat. Tehát: negatív válaszlehetőség e felvetésre, illetve kifogás mindig akad - mindezzel csak ezt akarom érzékeltetni. És jön ezerféle válasz, hogy miért nem: Itt fejbevágják a kezdőket, elüldözik aki "megmondja az őszintét". Nem is olyan könnyű beférkőzni, védd ki az első támadást, ha kibírtad és vannak hozzá idegeid, akkor folytatod, ha nincs, akkor távozol. Jó, ez kitérő volt, nem is tartozik a tárgyhoz. A WP szerkeszthetősége egyre nehezebbé válik, már nem tud mindenki csak úgy beleírni. Aki nem bír képeket felküldeni, sablonokba készíteni, táblázatokat szerkeszteni wiki-stílusban, kihullik, lemarad. Akkor minek strapálják magukat, hogy kijavítsanak egy vesszőhibát?
Most mindezt vedd úgy, mintha nem én írtam volna, képzeld idézőjelbe, min mikor csak egy külső olvasó nézegeti kívülről a WP-t. 2 hétig csak nézi, mit jelent, hogy ez egy lexikon, amit mindenki szerkeszthet, aztán rájön, hogy egyáltalán kinyitható a lap. (Nem mindenki születik informatikusnak ám.)
A nincs idő csak szervezés kérdése: arra van idő, és annyi, amire és amennyit szakítunk. Nem történik semmi, nem dől össze a világ, ha 2 nappal később születik meg az 50 000. De színvonalasabban. Kata 2007. február 3., 11:22 (CET)
Én sem úgy kerültem ide, hogy mindent tudtam, van, amit még ma sem tudok megcsinálni. Erre van a segítség, meg mindenféle hasznos oldal. De akár meg is kérdezhetnének régebb óta szerkesztő egyéneket. Engem leginkább azok zavarnak, akik idejönnek, el sem olvassák a szerkesztési útmutatót (hogy legyen valami fogalmuk a munkamódszerekről), és máris egy csomó selejtet hoznak létre. Vagy pl. beraknak egy (értsd 1) darab linket, és ezzel kész a cikk. Mindezzel az a gondom, hogy vannak olyan fikázó egyének, akik meg sem próbálnak utánajárni, hogy miként szerkeszthetnének normálisan. Pedig minden lehetőségük megvan rá. Ha pedig erre valaki felhívja a figyelmüket, rögtön az a szemét, a bunkó, stb. Ez nem tetszik nekem. DJózsef 2007. február 3., 11:32 (CET)
Aha, ez eddig OKÉ. Akkor most lépj a kezdőlapra. Ne is, idemásolom egy részét:
Természettudományok, földrajz: Csillagászat · Biológia · Kémia · Fizika · Geometria · Matematika · Természettudomány · Földtudomány · Statisztika.
Szerinted ez is oké? Szerintem zavaros. És ha a kezdőlap zavaros, akkor milyen a többi! Alapvető különbség: a szerkesztő belülről látja a lapot, az avatatlan olvasó pedig kívülről. Nem nézi a friss változtatások, hogyan szerkessz és egyéb ilyen oldalakat, csak forrásnak kívánja felhasználni - és egyszercsak rájön, hogy hibás, rossz a helyesírása, az ő adatai mások, nem egyeznek a dolgok az általa ismertekkel. Sőt, maga az egész rendszer sem. Innentől nem tud vele mit kezdeni. Ugyanaz a pohár - te belülről nézed, a sokaság kívülről. Nem akar mindenki írogatni, van ki írja, van, ki olvassa. Ezt a feszültséget csak a profizmus oldhatja fel, ha kiszolgáljuk az olvasót és nem csak magunkra gondolunk, arra, hogy ha nekünk jó így, akkor másoknak is az legyen, mert ez önző dolog. Kata 2007. február 3., 11:49 (CET)
A fent idézett rész zavarosságát nem kérdőjeleztem meg (és nem is fogom). Nekem csak azzal van gondom, hogy egyesek úgy adják tudtunkra mihaszna voltunkat, hogy kisujjukat sem mozdítják annak érdekében, hogy a Wikipédia jobb legyen. Lehet, hogy bennem van a hiba, de ha nem tetszik neki, amit lát (vagy csak nem elegendő neki), akkor nem kell elküldeni minket melegebb éghajlatra; nyugodtan csatlakozzon, tegyen építő jellegű javaslatokat, vagy pedig nézze meg egy külföldi Wikipédiában, amire kíváncsi, bánom is én. Kik ők, hogy lehurrogjanak minket? Tudtommal alig van több 100 aktív szerkesztőnél. Talán megérthetnék, hogy nem jut minden cikk mellé egy ember. Vagy pedig ha tudnak, találjanak ki valami jobbat. DJózsef 2007. február 3., 13:10 (CET)
- Az eredeti felvetésre: helyes, legyen profi. Az ötleteid jók, egyhez fűznék véleményt. Engem a csonkok nem annyira zavarnak. Ha egy személyről csak egy jó kép van, meg születési halálozási adatok, meg röviden, hogy ki volt, az sokszor jobb mint a semmi (piros link más oldalon), főleg, ha elmehet onnan más nyelvű bővebb változatra. Az alapvető helyesírási hibák és a téves megfogalmazások jobban. Szerintem a felvetéseidet igyekszünk csinálni, de ha konkrét szervezési javaslatod van, szívesen látjuk. Javasoltam a helyesírás kocsmafal vagy műhely létrehozását. Szerintem a leggyakoribb helyesírási hibák javításában segíthetne akár helyesírásjavító robotok létrehozásával is. -- Árpi (Harp) ✎ 2007. február 6., 15:50 (CET)
Az én munkám legalább felét az teszi ki, hogy csonkokat fejlesztek szócikké: forrásokat adok, kategorizálom, alapinfókat írok bele, áttekinthetővé teszem, kép bele, ilyesmi. Másik jelentős rész, amikor meglévő cikkeket formázgatok, rendezgetek. Bevellom, néha elfog a hév, és gyorsan megírok egy olyan cikket, ami foglalkoztat... :-D
Korábbi hasonló eszmefuttatásoknak az lett az eredménye, hogy mindenkinek szíve-joga, hol, milyen összefüggésben toldoz hozzá a lexikonhoz. Ha valaki hibázgat, segítünk neki. Így is a szabadidejüket áldozzák(zuk) rá, és hogy közben elértük ezt az adatmennyiséget, nem lebecsülendő. Mindenképpen erény az, hogy ha nem is jó egy cikk, elég könnyen meg lehet találni, és ez fontos (korábban sok volt a magányos cikk).
ÖTLET: az üdvözlő sablonba be lehetne tenni a kíváló szócikkek listáját, hogy az újak el tudják képzelni, mi a nívós termék. --Rodrigó ⇔ 2007. február 6., 20:30 (CET)
- re Kata: nagyon jó gondolatokat fogalmaztál meg ezen a lapon. Az igányességgel teljesen egyetértek.
- A takarítással is egyetértek, csupán a csonkokat nem sorolom a szemét közé. A szubcsonkokat igen -arra működik egy mechanizmus.
- re Rodrigo - aranyos ötlet, kezdőknek megmutatni, amit mi tökéletesnek tartunk - más dolguk sem lesz, csak ezt utánozni. Eről egy anekdota jut eszembe: talán Schäffer Alfréd egykori magyar focistáról mesélték, aki játékospályafutása után edző lett. Kiment a pályára a fiúkkal, a sétabotját ráakasztotta a felső kapufára és 10-ből 8 X eltalálta, talán a 11-es pontról. Ezután a játékosokhoz fordult: No, fiúk, most ezt csináljátok utánam.--Linkoman 2007. február 7., 21:56 (CET)
Wikimedia Commons vagy Wikimedia Közvagyon, esetleg Wikimédia Közvagyon vagy Wikimédia Commons ?
Szerintem ideje lenne eldönteni, hogy hogy akarjuk hívni magyarul. Itt a Wikipédián a Commons használatos, de például a Commonson több szövegben a Közvagyon szerepel. Hasonlóan a Wikimedia és Wikimédia írásmódja sem egységes. Végsősoron lehet, hogy a Kommunikációs Bizottság hatásköre, hogy eldöntse, lehet-e magyarítani a nemzetközi projekt nevét (a Wikiszótár, Wikidézet belügy..). --Dami reci 2007. február 4., 16:48 (CET)
Szvsz a Commons-ra nincs igazán jó és közérthető magyar fordítás. (Közvagyon? Közjavak? Közlegelők? Mindegyik elég furán hangzik...) --Tgrvita 2007. február 4., 23:53 (CET)
- Mit szóltok a Közkincshez? Eléggé bevett, és mindig is valami effélét jelentett. Kábé a jogi res nullius fogalmának a megfelelője. Hm? Wikimédia Közkincs? Bennó 2007. február 5., 00:22 (CET)
- A Commons jelentős része nem közkincs, hanem copyleft, úgyhogy ez megint nem szerencsés. --Tgrvita 2007. február 5., 00:40 (CET)
Ezt ugyan nem tartom teljesen meggyőzőnek de rákérdeztem IRC-n:
<Dami_huwiki> Is there a precedent for Commons not being called "Commons" in translations on Commons?
<bastique> No
<bastique> It's alwyas Commons
Más kérdés még a Wikimedia és a Wikimédia. Üdv User:Dami --77.234.83.46 2007. február 5., 00:39 (CET)
Szerintem "Wikimédia" (ha már a "Vikipédia", "Vikimédia" hiú ábrándok… – igazából nemigen tudok olyanról, hogy egy szót csak részben magyarosítanak). Adam78 ✉ 2007. február 5., 00:48 (CET)
- Aber sweet kolléga!! Ilyet ne is mondjál, és mi van az ezernyi olyan átvétellel a magyarban, amit csak éppen átigazítottunk helyesírás és ejtési kívánalmaknak megfelelően? Mi van a kollégával, a médiával, a konzultációval, a szenzációval és társaival? Ez egy eléggé bevált eszköz, és talán a legjobb neve az volna, hogy "részleges magyarosítás", ahogy te is emlegetted a dolog. Még hogy ne volna ilyen?! :o) Bennó 2007. február 5., 01:00 (CET)
Nem értem, hogy jönnek ide azok a szavak, amiket említesz. A kollégát, médiát, konzultációt stb. magyarosan írjuk és mondjuk. A Wikipédiát nem, mert a magyarban nincs "w" betű. Magyarosított szavak: volfrám, vircsaft, víkend, viksz, vermut, vekker, valcer stb.: eredetileg mind w-vel, és ezeknél a teljes szó magyarosodott. Idegen alakban átvett szavak: walkman, web, watt, whisk(e)y, werkfilm, western, wellness stb.: megmaradt a w, de más helyen sem alkalmaztunk magyaros átírást a szavakban. Az egyetlen kivétel, amiről tudok, hogy egy szót részben magyarosítanak, részben meghagynak idegen alakban, a behaviorizmus, hiszen az eleje nincs magyarosítva (ejtsd: [bihé-]), a vége meg magyarosítva van (amint a "z" betűn meg az "us" végződésen látszik). Én az ilyen esetekről beszélek, és szerintem ilyen a Wikipédia is. Értesz most már? Adam78 ✉ 2007. február 5., 02:03 (CET)
- Világos, engem csak a "részben" vezetett félre, merthogy az iméntiek igazából mind részben magyarosítottak. Gondolok itt olyasmire, hogy megőriztük az eredeti képzőket, sőt némelyik aktív lett aztán a magyarban is (-andó/-endő pl.), vidáman magyar ragokkal láttunk el mindenestül indoeurópai szavakat. Ha csak a helyesírásra gondolsz, ott a magyar időnként úgy segített magán, hogy azt ejtette ki, ami le volt írva (iskola, stóla, státus), tekintet nélkül arra, hogyan ejtették ezeket az átadó nyelvben. A wikimédiát összetételként kéne értékelned talán ebből a szempontból, a második fele ugyanis nyilvánvalóan a "média" hatására kapta a mellékjelet, míg az első felében a w az általad is felsorolt csomó w-t tartalmazó szóhoz hasonlóan maradt w. Tehát igazából nem a jelenség páratlan, hanem a szó páros :o), azaz összetétel, melynek utótagja ráadásul egy igen gyakori szavunk. A behaviorizmus példádon is jól látszik, hogy ott a képző már megszilárdult magyaros formájában egy csomó olyan nemzetközi átvételben, amiben hasonló helyesírási problema nincs, mert nem használ a magyarban idegen betűformát. A média így magyarosodott el (például a szó eleji nyomaték hatására nyúlás), a wiki meg még nem tehette, mert mikor tette volna, és az is lehet, hogy sose fogja. Akkor marad összetételben a kétféle megoldás. Bennó 2007. február 5., 02:20 (CET)
Amellett, hogy a whisk(e)y-t én simán leírom viszkinek (jól teszem? rosszul teszem? szerintem ez jó, olyan, mint a fájl, meg az injekció), én is a wikimédia-változatot támogatnám, és pontosan a Bennó-féle érvelés mentén. A wiki-előtag és az utánakapcsolt -média meg egyéb utótagok szerintem működhetnek ilyen formán: a wiki az wiki, de a többi az magyaros írásmóddal. Tegyük kicsit sajátunkká a dolgot. --Loldi 2007. február 6., 15:17 (CET)
Jaja! Ad vocem viszki: Laczkó K. tannő (az Osiris H. egyik szerzője) oda nyilatkozott valamelyik óráján, hogy hosszú helyesírási pályafutása alatt kialakult benne a meggyőződés, hogy a folyamat a magyarosodás irányába mutat, csak el kell csípni a kellő időt. Nagyanyáink még rechaud-nak írták a rezsót, lasernek a lézert, sex appealnak a szexepilt. Ma ezen mosolygunk. Mikor majd már őszbe vegyül a hajunk, unokáink rajtunk fognak mosolygani, akik még whiskeynek írták nagy körülményesen a viszkit. :o) Ami meg a Közkincs vs. copyleftet illeti, hát szerintem ez a megkülönböztetés még nem vágja a laikusokat földhöz, attól a Commons még talán lehetne Közkincs. Hm? --Bennó 2007. február 6., 15:23 (CET)
A szerzői jogban különböző tartalmakat jelölő fogalmakat azért ne keverjük, még ha a laikusok nem is értik a különbséget. Rend a lelke... --Loldi 2007. február 6., 15:28 (CET)
Róma, a birodalom és az ókor
Egy problemámat szeretném szóvátenni, amiről ugyan nyilvánvaló, hogy sok munkával jár, de már nagyon csípi a szememet. Nem tudom, hogy zajlott-e ezzel kapcsolatos kategóriavita, de most megütötte a szememet, hogy Syp koll. az általam létrehozott "római ünnepek" kategóriát berakta a "Római birodalom" kategóriába. Namost a birodalomnak nem voltak ünnepei, illetve ha igen, azok nem azonosak Róma városállam ünnepeivel. Ahogy szétnéztem, ez a zavar állandó. Világosan meg kéne különböztetni a kettőt, ugyanis a birodalom soha nem volt egységes kultúra. A birodalomhoz tartoznak témák szép számmal, de teljesen külön kéne kezelni az Ókori Rómát, amire már van is egy kissé szerencsétlenül elnevezett Az ókori Róma szócikk, amiben totál felesleges a névelő. Ezt a melót, ami igen nagy, magam is nagyon szívesen elvégzem, és valahol szépen formába öntve is szívesen megfogalmazom, hogy miről van itten szó, de ez már nagyon zavaró. A birodalom soha nem volt azonos a város kultúrájával, ez egy buta modern visszavetítés, soha nem volt a Római Birodalomnak "összállami" kultúrája, erről beszélni se érdemes. Volt egy gigászi városállam, mint pók a háló közepén, és volt egy vegyes mediterrán provinciai kultúra, népenként és nyelvjárásonként változó tartalommal. Ez a rendszer így teljesen dilettáns és félrevezető. Odáig is képes elterjedni, hogy egy kiemelt cikkben az utalásokból úgy tűnik, mintha Ovidius a birodalom költője lett volna, ami közröhej. Ő a latin nyelvű római irodalom aranykorának a költője, ami nem azonos még a birodalom irodalmával se, hogy valami rossz szójátékot csináljunk. :o) A birodalomban eközben számos irodalom élt, messze nem a római volt az egyetlen, és persze a római költők sose voltak a birodalom költői, hanem a hazájuk, egy városállam költői. Minden más utólagos visszavetítés. Bennó 2007. február 4., 18:25 (CET)
Mindig tanulok valamit itt. Köszönöm. SyP 2007. február 4., 19:55 (CET)
Bennónak: a vitalapodon reagáltam a felvetésedre. --Adapa 2007. február 5., 11:43 (CET)
Szubcsonk versus törlésre jelölés
Mostanára kicsit megelégeltem e két fenti kategória heveny összemosását a wiki gyakorlatában. Hogy lehetne megálljt parancsolni annak, hogy lassan immáron semmi különbség nem lesz szubcsonk és törlési szavazásra bocsátás között? Értem ezalatt, hogy a huwiki számára fontos, a magyar Wikipédiába való, releváns, de rosszul, csonkszinten sem vagy épphogy csonkszinten kidolgozott szócikkeket minden utánanézés nélkül, folyamatosan törlésre (WP:T) hajigálnak fel wikisták, ahelyett, hogy a jól bevált szubcsonk sablont tennék rá a szócikkre. Ha megnézitek az elmúlt két hét históriáját a WP:T lapon, a felmerült szócikkek harmada valójában szubcsonk. Vagy ezzel nincs mit tenni, ez mindig is így volt, a két kategória mindig is összemosódott? A figyelemfelkeltés nem lehet elég indok effektív szubcsonkok törlésre jelölésének, a szubcsonkok követése rettentő egyszerű, már amennyiben fontos valakinek.
NB. Amikor a WP:T lapon vetettem fel Linkoman hasonló felfogásban fogant felvetését fövetően ugyanezt, hogy ti. talán szubcsonkokat már csak nem kellene unásig törlésre jelölni, megkaptam, hogy másokat akarok dolgoztatni. :-o
Köszönöm a kommenteket előre is! Pasztilla 2007. február 5., 15:27 (CET)
- Tengermélységes egyetértés. A másik végletbe azok az óvatosak tartoznak, akik a ránézésre azonnalit is berakják szavazásra, ki tudhassa miért, hogy aztán az első vagy a második érkező rátegye helyettük az azonnalit. Éppen most zajlik a törlési szavazás reformja, ha lehet, valahogy erre a két szélsőségre is ki kéne térni benne, kissé pedagógikus módon, azaz onnan közelítve meg a kérdést, ahonan az életben találkozik vele az eccerű szerk, hogy ti. "mi a teendő az olyan cikkekkel, amik valamiért nem maradhatnak úgy, ahogy vannak?", és akkor leírni, hogy (1) mikor szubcsonk, (2) mikor azonnali, (3) mikor érdemes szavazásra bocsátani. Sokan ahelyett dobják fel a szavazásra, hogy egy mozdulattal megoldanák a problémát (pl. átirányítással). Bennó 2007. február 5., 15:36 (CET)
- Szerintem ha valami egyértelműen szubcsonk, vagy azonnali, akkor bármelyik szerkesztő lecserélheti a sablont és a szavazás lapján világossá teheti, hogy mit csinált.
- Szavazatokban, megjegyzésekben lehet figyelmeztetni a szavazásra bocsátókat, hogy eltévedt.
- Egy idő után vélhetően megtanulja, ha nem, akkor lehet kiselőadást tartani a vitalapján.
- -- nyenyec ☎ 2007. február 5., 16:29 (CET)
Ez nekem elég. Felhatalmazásnak veszem arra, hogy hasonló esetekben önszakállra akciózzam a WP:T lapon, azaz a törlés sablont szubcsonkra cseréljem a szócikkben, és ezt jelezzem a törléslapon is. Lesz nagy fenekedés, az tuti, de nem baj. Pasztilla 2007. február 5., 17:44 (CET)
- Ha ésszel csinálod nem lesz, vagy nyugodtan figyelmen kívül lehet hagyni. :) -- nyenyec ☎ 2007. február 5., 17:49 (CET)
Zűrzavar a pártok választási eredményeiben: listás eredmény vs mandátumarány
Sok helyen előfordul, ezért inkább ide írom. A választási eredményeket összefoglaló táblázatokban „eredményként” a listás eredménynek kellene szerepelnie, nem a mandátumaránynak, különösen, ha amúgy is fel van tüntetve a mandátumok száma. (Egy különösen mulatságos példa, ahol a zűrzavart fokozza, hogy nincs feltüntetve a Fidesszel közös lista, ezért a táblázat szerint 2006-ban a KDNP 42,5 százalékos választási eredménnyel 164 mandátumot szerzett [5].) Az egyik oszlopot „listás eredmény”-nek, a másikat „mandátumarány”-nak kellene nevezni, és az elsőben a százalékos listás eredményt (esetleg zárójelben a pártra leadott szavazatok abszolút számával kiegészítve), utóbbiban a mandátumok százalékos arányát (esetleg zárójelben az abszolút mandátumszámmal kiegészítve) feltüntetni. Ez jól láthatóvá tenné a két arányszám közti különbséget, és nem félrevezető lenne, hanem informatív. Ellentétben a mostani helyzettel, ahol az "eredmény" nevű rubrikában még ott is át vannak javítva a mandátumarányra a számok, ahol eredetileg a listás eredmény szerepelt (vagy az eredetileg a mandátumarányra utaló rubrikanév van átjavítva a félrevezető „eredmény”-re). Pendragon 2007. február 6., 10:12 (CET)
Erre gondolsz: [6] Csak a "Szervezet" helyett a választás évével? Mert akkor még előfordulhat az is, hogy - :O - egyre gondoltunk. --Vince blabla :-) 2007. február 6., 14:59 (CET)
Igen, nagyjából. (De az kérdés számomra, hogy ha egyre gondolunk, vajon miért szorgoskodtál eleddig ellentétes értelemben. Sebaj, a lényeg, hogy helyre legyen hozva.) Minthogy a magyar választási rendszerben a mandátumszám nem vezethető le a listás eredményekből (hiszen az egyénileg megválasztott jelöltek és a töredékszavazatokból szerzett mandátumok is kiegészítik), jó lenne ezt a táblázatokban azzal egyértelművé tenni, hogy „Listás eredmény” vagy „Területi listákra leadott szavazatok száma” vagy valami hasonló legyen az oszlop címe (és persze az a szám legyen benne, ne a mandátumarány). Pendragon 2007. február 6., 15:36 (CET)
Zavaros volt számomra is az egész, de csak nemrég kezdtem kicsit behatóbban foglalkozni a dologgal. A korábbi táblázatok vagy a cikkekből lettek összedobva, vagy az enwikin lévő (uezen táblázatok) simán átmásolva. Többnyire az utóbbi. A rendszer bonyolultságával nem tudok mit kezdeni, ahol lehet, ott a listás van jelölve, akik egyéni úton jutottak be (pl Somogyért), ott kis csillaggal jelezve, h az EVK eredmény. az 1990 utániakban ilyesmi jelölést látok a legegyszerűbbnek, ahol nincs, ott meg erre egységesíteni. A táblázat tetején olvasható a "megjegyzés", h csak pártlistákról van szó. Két verziót csináltam, egyiken (1990) csak az EVK, a másikon (2006) a listás (ahol lehet) szavazatok száma van, illetve a korábbiakon is. Ezek szerint szerinted (is) az utóbbi lenne a jobb?--Vince blabla :-) 2007. február 6., 16:23 (CET)
- Nincs már időm alaposan végignézni, de lényegében igen. Pendragon 2007. február 6., 17:57 (CET)
Lásd még: [7] --Vince blabla :-) 2007. február 6., 16:31 (CET)
Wikipédiaforrás
Egy korábbi javaslatomat (Wikipédia:Kocsmafal (javaslatok)/Archív9#Fordítás forrása) vetném fel újra jelentős módosítással.
Szerintem érdemes sok cikk esetén, hogyha – legalábbis főbb vonalakban – követünk egy más nyelvű jó minőségű változatot. Ezt korábban indokoltam. Javaslom, hogy ekkor egy ilyen sablont használjunk a vitalapon (a korábbi javaslat a szócikkbeli feltüntetésről szólt):
{{wikipédiaforrás|nyelv=angol}}
Mely jelen pillanatban így néz ki:
Mégegyszer jelzem, a vitalapra való.
Ha elfogadjátok, akkor javasolnám, hogy nyelv elhagyásakor alapértelmezés az angol legyen (technikailag nem tudom megcsinálni). Formailag nyugodtan szépíthetitek.
-- Árpi (Harp) ✎ 2007. február 6., 16:20 (CET)
- Nagyon is üdvözlendőnek tűnik, mert a további szerkesztés szempontjából releváns infót közöl. De mi lenne, ha nem a cikket terhelnénk vele, hanem a vitalap tetején díszelegne? vagy mondjuk csak rejtve az infó a lapon? Meg kéne gondolni, hogy kapjon-e minden olvasó a pofázmányába egy ekkora tacepaót, ami eltakarja a cikket. :o) Amúgy is annyi izét biggyesztünk már oda, de azok legalább az olvasót is érdeklik, megtudja belőlök, hogy korrigálandó, hogy elfogult, hogy vita folyik, akármi. De az általad javasolt – egyébként baromira hasznos – figyelmeztetés nem tartozik az olvasóra. Hm? --Bennó 2007. február 6., 16:59 (CET)
- Tudsz mondani olyan konkrét esetet, problémát, ami elkerülhető lett volna, ha ott van ez a sablon a vitalapon? -- nyenyec ☎ 2007. február 6., 17:00 (CET)
- Annyi kétségem támadt, hogy a szekesztők többsége úgyis körülnéz máshol, arról nem is beszélve, hogy ránézésre is felismerhető a legtöbb cikkről, hogy fordítás vagy sem. Viszont mondjuk amikor új lapként feltölti valaki, odavésheti a vitalapra indítónak, hogy úgy szóljon hozzá, aki hozzászól, hogy ez voltaképpen fordítás innen és innen. Azért ez tényleg nem mindegy. Hm? --Bennó 2007. február 6., 17:04 (CET)
- Aztán azt is meg kéne gondolni, hogy egy csomó fordításnak induló cikk úgy átalakul aztán, hogy az öreganyja se ismer rá. Akkor meg le kéne venni. --Bennó 2007. február 6., 17:04 (CET)
Támogatom Harp javaslatát, hogy jelezzük a más wikikből származó tartalomkoppintást, mivel vélekedésem szerint mindennemű Wikipédia eleve gyanakvással kezelendő, főleg az angol, ami túl nagy, hogy ellenőrizhető legyen. Nekem ez a doboz megfelel, bár ha a cikkbe kerül, nem biztos, hogy jól veszi ki magát ilyen hatalmas figyelmeztetésként. (Főleg, ha belenyúltak azóta.) A vitalapon meg talán nem hajt annyi hasznot, mert messze nem biztos, hogy valaki azt is megnézi, ha szerkeszteni nem, csak művelődni óhajt/tud.--Mathae قل لي 2007. február 6., 17:54 (CET)
- Igaz, pláne hogy gyakran találkozni olyan állásponttal, ami jóformán megfellebezhetetlen tekintélyként citálja az enwikit "Deháttazvannazangolwikkiniisss", mintha azt történetesen nem hozzánk hasonlóan vegyes önkéntes népség csinálná. :o) Azon én is gondolkodtam, hogy a vitalapot sajna nem nézi meg mindenki, de akkor mondjuk valami kisebbet kéne tenni a cikkbe, és a nagyot a vitalapra. Láttam már például olyat, LouisBB csinálta, hogy egyszerűen odaírta a végére: fordítás innen és innen. Mi lenne, ha egy ugyanilyet csinálnál meg sablonnak, egy teljesen egyszerű, egysoros figyelmeztetést? Mégse foglalja el a cikket. --Bennó 2007. február 6., 18:15 (CET)
Ki mondta, hogy nem a vitalapra szántam? Oda is írtam, hogy a vitalapra való. A fizikán belül a vitalapon vannak a szintezési sablonok is, úgyhogy már érdemes benézni oda. Én ezt kimondottan a szerkesztőknek szánom. Ha meglát egy állítást, és kiváncsi a forrásra, akkor megnézi, hogy azóta feltüntették-e. Ha lehet ellenőrzi, majd beírja a szócikkbe. Ezen a téren sokat fejlődött a(z angol) wiki. Most éppen a en:Cosmic Microwave Background Radiation és a en:Charles Darwin szócikk jut eszembe. -- Árpi (Harp) ✎ 2007. február 7., 11:58 (CET)
Agora (offtopic a szócikkvitalapokon)
Mit szólnátok ahhoz, ha a vitalapokhoz az Adminisztrátorok üzenőfala/Offtopic mintájára szükség esetén gyártanánk egy allapot (legyen mondjuk Vita:Ezmegez/Agora), és oda raknánk át a nem szigorúan a szócikkre vonatkozó megjegyzéseket? Szerintem ez azért lenne jó megoldás, mert a vitalapok nem rendeltetésszerű használatának nem pusztán a fegyelmezetlenség az oka, hanem az is, hogy
- 1. gyakran nehéz eldönteni, hol kezdődik az offtopic (vagy hogyan szűrhető ki mondjuk egy egyébként a tárgyhoz tartozó bekezdésből néhány off megjegyzés)
- 2. nem egyszer a szigorú értelemben off vita nagyon is hasznos háttérmegbeszélést jelenthet (ld. pl.: [8])
- 3. nehéz eldönteni, hogy a résztvevők közül kinek a vitalapjára legyen átrámolva az offnak minősülő szakasz
- 4. a résztvevők maguk különböző okokból nem szívesen folytatnák a vitát egymás vitalapján.
Az Agora alkalmas lenne mindennek áthidalására, ugyanakkor tehermentesítené a vitalapot. Magát az Agorát is lehetne több részre bontani (háttérbeszélgetések/villongások/verekedés a kultúr előtt).
Ami az elnevezést illeti, ha lesz ilyen, kerülném az offtopic kifejezést, mert csúnya is és a fentiek értelmében nem is feltétlenül igaz. Pendragon 2007. február 6., 17:43 (CET)
- Cak annyit mondhatok: zseniális!! --Bennó 2007. február 6., 18:11 (CET)
- Én megpróbáltam összefoglalni, mit gondolok erről ezen a lapon: User:Nyenyec/Offtopic
- Első ránézésre nem tartom szerencsés ötletnek, hogy mindenféle offtopic lapokat nyissunk, ugyanis a Wikipédia nem vitafórum.
- Az ördög persze a részletekben van, a kérdés az, hogy hol húzzuk meg a határt. Van olyan megbeszélés, ami nem kapcsolódik egy szócikkhez ugyan, de mégis hozzájárul a szócikkek jobbá tételéhez, pl. el tudom képzelni, hogy egy hadtörténeti műhely lapjain a szakértők megbeszélik a második világháborús szovjet források megbízhatóságát úgy általában, ami segít nekik később jó szócikkeket írni.
- De hogy a lovak közé dobjuk a gyeplőt és azt mondjuk, hogy tessék nektek vitafórum, az nem jó. Az alapítvány által használt erőforrásokat olyan célokra kell használni, amik hozzájárulnak a Wikipédia projekt vállalt küldetéséhez, egy lexikon fejlesztéséhez.
- Analógia:
- engedjük, sőt bíztatjuk a felhasználókat, hogy írjanak magukról a felhasználói lapjukon, de mégsem vagyunk ingyenes blogszolgáltató. Ha ilyenbe kezdene valaki, udvariasan eltanácsolnánk a freeblog.hu-ra, vagy a többire.
- megengedjük, hogy a felhasználók képeket töltsenek fel magukról, de mégsem vagyunk photo hosting szolgáltatás, ha valaki távoli rokonaival szeretné megosztani a kiskutyájáról készült 2000 fotóját, akkor uvariasan azt tanácsoljuk neki, hogy használja az erre specializálódott szolgáltatókat, mint a flickr, yahoo stb.
- A fentiekhez hasonlóan, ha valaki fórumozni szeretne, olyan formában, ami láthatóan nem kapcsolódik a Wikipédia projekt vállalt céljaihoz, akkor azt udvariasan a http://forum.index.hu és a http://forum.origo.hu irányába tereljük.
- Visszatérve az eredeti kérdésre: kell, hogy legyen egy határ, nem tudom, szerinted mi az?
- -- nyenyec ☎ 2007. február 6., 18:12 (CET)
Igen, ez az alapkérdés, és szerintem nincs általános szabály, csak esetenként lehet eldönteni. Ez az agorás megoldás szerintem nem dobná azért a lovak közé a gyeplőt, csak rugalmasabbá tenne egy pillanatnyilag a tapasztalatok szerint kicsit merevre és szűkre szabott rendszert. Én nem félnék attól, hogy a fórumozás elburjánzását ösztönözné: inkább ellenkezőleg, bízva a közreműködők józan eszében és ízlésében, lehetőséget teremtene a termékenyebb beszélgetésekre, de teret engedne az ehhez kapcsolódó közösségi kultúra szabályozó erejének is. Pendragon 2007. február 6., 18:24 (CET)
Szerkütk után: Részemről teljes mellszélességgel pártolom, amit erről az egészről gondolni tudok, már kifejtettem Bennó vitalapján.
- Nyenyecnek: Hogy hol kezdődik az offtopik, azt nem tudom, de ha volna ilyen agóra, nem is kellene megítélnem. Eleve jóindulatot feltételeznék a szerk.-ek részéről, azaz hogy ha nem is a konkrét szócikkhez fűződően, de a témához kapcsolódva pallérozzák egymást és minket az agórában. Hogy semmiképpen nem felesleges vagy a wikin kívül szívesebben látott agytornák fognak ottan menni (ahogy az izraeli-arab sem az volt, abból lehetett tanulni). Jóindulatra és jóhiszeműségre pedig éppen a fenti két, általad megadott analógia miatt számítanék: nagyon remélem, hogy egyik sem jelent napi kétórás, de talán még tízperces pluszfeladatot sem az adminoknak, azaz nem töltjük fel tömegével magánképeinket és nem írunk magunkról, család- és üzlettársainkról szócikkeket szakmányban, azaz az agóra működésével sem volna rettenetesen sok baj. Értem én, hogy blogot nem akarsz, egyet is értek veled, de azt végképp nem értem, miért tiltakozol az ellen, ha műhelyszaga van a wikinek? Akárki akármit mond, ez egy műhely, és ahhoz ez is hozzátartozik, amennyiben az ún. offtopik tartalma a wiki fejlődését szolgálja.
- Bennónak: Léci-léci, ha már belerángattál :-o, nyilatkozz meg kicsit konstruktívabban is. Pasztilla 2007. február 6., 18:26 (CET)
Lehet, hogy a dolog nevesítése tényleg csak azzal járna, hogy elszabadul a pokol. Ebben az esetben viszont szükség van egy nagyon részletes offtopic-tanulmányra, látom, hogy ez készül nálad, és szükség esetén egy elburjánzott vitalapra ki lehet tenni a figyelmeztetést. Olyat, hogy az érintőleges témák kitárgyalása időnként nagyobb haszonnal van a szerkesztésben, mint bármi, már mind láttunk példát rá. Az viszont változatlanul kérdés, hogy nem lehetne-e ezt a javaslatot Pasztilla tegnapi javallatával kombinálni, és akkor fordítsuk meg a problémát: "Ne legyen külön erre a célra szakasz a vitalapokon, mert az olyan, mintha bátorítás lenne, de ha már bekövetkezett egy határesetnek tűnő féligmeddigofftopic dialogizálás, aminek azért számos ontopic erénye is van, akkor azt hadd lehessen a vitalapon archiválni, és nem száműzni senkinek a uservitájába." Hogy ne teljesen a levegőbe beszéljek, az Arab–izraeli konfliktus vitalapján kibontakozó erősen határeset beszélgetés például tisztázta köztünk a cikk szerkesztésének alapvető szempontjait, és azóta békés fejlesztés folyik. Namost ha valaki betéved a lapra, jó ha látja, hogy ezen a szakaszon már túl vagyunk, tehát nem kell újranyitni. Ha viszont nincs ott semmi, akkor azt hiheti, hogy ezek a szempontok senkinek sem fordultak meg a fejében, és újrakezdi a vitát. Történetesen most a vitalapon van egy figyelmeztetés, hogy nálam keresse mindenki a beszélgetést, tehát most elvileg nincs ilyen problema, de a jövőben én jobb rendezésnek érezném, ha az ilyeneknek a vitalapon nyithatnánk egy archív lapot, akár külön névvel is, minthogy örökké az én uservitámon szerepeljen (időnként most is látogat oda valaki, én meg azt hihetem, hogy nekem üzennek, az én magánéletem se átjáróház!! :o). Tehát nem a konkrét esetről van szó, hanem a jövőről. --Bennó 2007. február 6., 18:33 (CET)
Én mindaddig határozottan ellenzem, amíg nem bírjuk megfogalmazni, hogy mi az ilyen lapok célja és mi nem. -- nyenyec ☎ 2007. február 6., 18:29 (CET)
- Aber drága Nyenyec! Ha nem volnál ilyen fránya maximalista, már a saját hozzászólásodból is kiolvashatnád "az ilyen lapok célját és minemségét". Tehát a célja, idézet tőled: "Van olyan megbeszélés, ami nem kapcsolódik egy szócikkhez ugyan, de mégis hozzájárul a szócikkek jobbá tételéhez, pl. el tudom képzelni, hogy egy hadtörténeti műhely lapjain a szakértők megbeszélik a második világháborús szovjet források megbízhatóságát úgy általában, ami segít nekik később jó szócikkeket írni." Mi nem a célja: "Nem fórum. Az alapítvány által használt erőforrásokat olyan célokra kell használni, amik hozzájárulnak a Wikipédia projekt vállalt küldetéséhez, egy lexikon fejlesztéséhez." Így jó :o) Pasztillától idézet: műhely, [melynek] ún. offtopik tartalma [is] a wiki fejlődését szolgálja. Azaz átmeneti kategória, nem ló, nem szamár, hanem öszvér!! Többet lásd fent P et.nál. --Bennó 2007. február 6., 18:37 (CET)
- Ha továbbra sem a szerkesztők magánvéleményének, saját kutatásának, élményeinek, kedvenc vicceinek stb. megbeszélésére szolgál, hanem szakmai kérdésekről szól, amik, bár nem kapcsolódnak egy konkrét szócikkhez, de hozzájárulnak a WP céljaihoz, azaz egy jobb lexikon létrehozásához, akkor természetesen nem ellenzem. Azt javaslom, hogy az ilyesmik a műhelyek kereteibe legyenek beillesztve, pl. történelem műhely stb.
- Egyelőre nem láttam, hogy a javasolt nevén túl mindenki egyetértene az ilyen lapok tartalmával kapcsolatban.
- -- nyenyec ☎ 2007. február 6., 18:45 (CET)
Szütk: Műhely-ügyben totál igazad látszik lenni, nekem egyik legnagyobb szívfájdalmam, hogy a műhelyek lapjai annyira nem élnek! De hát mit lehet tenni, ha egyszer mindig a konkrét lapokon folyik az ilyesmi. Én lennék a legboldogabb, ha a műhelyekben újra élet lenne. Nem tudom, mi a megoldás, talán jobban kéne kiszignálni a lapokat? Vagy csak össze kéne állni? Az a baj, hogy a műhelyhatárok is néha túl élesek, bár persze részt vehet az ember többen is. Hm? --Bennó 2007. február 6., 18:50 (CET)
- Jó, akkor írjuk le elvszerűen, ebbe az átmeneti kategóriába on- és offtopic között belefér:
- elvi-módszertani vita a szócikk témájának és forrásainak kezeléséről.
- a téma "érzékenyebb" pontjai ügyében csak a cikk szerkesztésére vonatkozó "ad hoc semleges" konszenzus kialakítása (ez történt pl. az arab–izraeli konfliktus vitáján)
Mi nem fér bele: "Semmi olyan, ami a fenti kritériumoknak nem felel meg". És végül: egy-egy ilyen szemléletet tisztázó műhelyagymenés ezer további szerk. háborút képes feloldani, egyszerűen azért, mert bizonyos dolgokban bővebb kibeszélés nélkül nem értjük egymást, és egy csomó felesleges félreértés keletkezik, amit egy ilyen "emberi hangú" társalgás képes feloldani. (kiderül benne, hogy a másik nem hülye, csak mást gondol, sőt alapja is van annak, amit gondol, ami lássuk be, nem egyértelmű sokszor ránézésre). Nyilván nem fog ilyen vita kibontakozni mondjuk a csótányok szaporodása cikkben, tehát azért ez nem lesz minden vitalapon. Lássuk be, hogy a forrásokra való hivatkozás a wikin igazából a párbaj civilizált formája. :o) Mindenre és annak ellenkezőjére is van forrás. (ez utóbbi lázadó gondolataimat azonnal vissza is vontam, meggyóntam, megbántam). Tehát bizony nagyon elkél sokszor valamiféle praktikus konszenzus. --Bennó 2007. február 6., 18:50 (CET)
Akkor tehát a szócikkről szóló vita a vitalapra, személyes vita a userlapra, témakörről szóló vita a műhelylapra való/mozgatandó? --Tgrvita 2007. február 6., 23:41 (CET)
Lehet, hogy páran majd aszongyák, nem kellett volna megszólalnom. Egyetértek nyenyeccel abban, hogy a Wikipédia általa megjelölt irányelve szerint a Wikipédia nem vitafórum. Legalábbis a létrejöttekor ez volt a létrehozók célja. Mint minden projekt az életben azonban, a Wikipédia is fejlődik. Továbbra sem lehet cél a céltalan fórumozás, de pont a Bennó kolléga által fentebb említett Arab-izraeli konfliktus vitalapját majdhogynem ki lehetne adni könyvként, annyi információ volt benne. Tény, hogy nem közvetlenül a konfliktusról szólt, de tisztázni, hogy akkor végülis ebben a kérdésben hol van az origó, azért fontos. Szerintem nehéz úgy írni egy konfliktusról, hogy nem világos, kik állnak szemben egymással, azokba ki tartozik és ki nem bele, és mi a konfliktus valódi alapja (mondjuk ezt nem tisztázza a vitalap).
Tehát az offtopic TÚLZOTT hangsúlyozása szerintem lassan kerékkötőjévé válik a Wikipédia egészséges fejlődésének. Nem az esztelen anyázások kemény leállításáról van szó, hanem a tartalmas, a szócikk témájából kiinduló, ahhoz szervesen kötődő, de esetleg egy ponton a bővebb merítés, a kapcsolódó témakörök felidézésének hibájába eső beszélgetésekről. nemhogy ne offtopikozzunk ebben az esetben, hanem támogassuk ezeket! --Burumbátor társalgó 2007. február 7., 03:30 (CET)
- Abban gondolom egyetértünk, hogy ez nem az Arab–izraeli konfliktus szócikk jobbá tételéről szól. Abban nem tudom egyetértünk-e, hogy nem is a vitalapjára való, én mindenesetre azt gondolom, hogy nem. A tanácsom a konkrét esetben a következő. Legközelebb, ha ilyen van, akkor az egyik vitázó felkiált: "Na jó, ennek már tényleg nincs köze Arab–izraeli konfliktushoz, folytassuk a vitalapomon." Ott a link, akik résztvettek a vitában egy kattintással odajutnak. Senki nem veszít semmit. Ha valóban valami iszonyatos okosság, ami érdemes minden történelem iránt érdeklődő figyelmébe, mert jobbá teszi hosszútávon a szócikkeket, akkor azt pedig át lehet mozgatni vagy be lehet linkelni egy megfelelő műhely vitalapjára.
- Gondolom ez így elfogadható.
- -- nyenyec ☎ 2007. február 7., 04:33 (CET)
- Még egy kiegészítés. Én nem értek egyet azzal, hogy minden ami érdekes vagy tanulságos a Wikipédiába való. Olyan korban élünk, amikor nyitni egy fórumtopikot, vagy indítani egy blogot és azokat belinkelni a Wikipédiába kevesebb, mint 10 perc még olyannak is, aki soha nem csinált ilyet. (Mellesleg potenciálisan sokkal több érdeklődőt is vonzhat, mint egy szócikk vitalapja.) És ajánlom még a WP:IRC-t is. -- nyenyec ☎ 2007. február 7., 04:43 (CET)
- Azzal vitatkoznék, hogy potenciálisan sokkal több érdeklődőt vonzana, két okból: 1. a vitalapban az a kényelmes, hogy az vetődik oda, akit a téma érdekel, az index fórumra pedig az vetődik, akinek beszélhetnékje van. Ez azért nem ugyanaz. Változatlanul fenntartom, hogy az offtopic értelmezéséről van szó, és nem arról, hogy valóban fórumozás zajlana a vitalapokon. 2. a cikkek háttérmunkája a cikkek vitalapjaira tartozik, nem fórumokba valahol másutt. | Azt meg te se gondolhatod komolyan, hogy a héber-újhéber folytonossággal fogjuk teletömni az IRC-t, és ennek még örülne is valaki. Arról nem is beszélve, hogy az IRC és bármiféle chat csak korcsosult szópárbajokra alkalmas és gyors egyeztetésekre, nem pedig hosszabb vélemények többfordulós egyeztetésére, arról nem is beszélve, hogy nem marad nyoma, és hogy nem lehet áttekinteni, és hogy ki van belőle rekesztve az, aki épp nincs ott. Ha egy irányelv merevséget szül, nem segíti a munkát, hanem akadályozza, akkor lazítani kell rajt. --Bennó 2007. február 7., 13:00 (CET)
Nos, eltér az álláspontunk. Sajnos. Az én meglátásom szerint ahhoz, hogy egy "Arab-izraeli konfliktus" szócikket történelmileg pontosan meg lehessen írni, ahhoz szerintem igen is tisztázni kell, hogy mit jelent az a szó, hogy "izraeli". Elképzelhető, hogy Te ezt pontosan tudod, és kimerítően, hézegmentesen meg tudod fogalmazni, de nem mindenki ennyire szerencsés, én például nehezen tudok eligazodni.
A saját blogra, saját fórumtopikra való kilinkelést fura megoldási javaslatnak tartom a részedről. Hiszen a Wikipédia nem lehet önéletrajz gyűjtemény, nem lehet reklám és nem lehet saját kutatási eredmények tárháza, ha jól emlékszem az irányelvre. Én a Te javaslatodat (Itt nem írhatom le, mert az irányelv szerint offtopiknak minősül, de gyertek a blogomra, ott mindent részletesen elolvashattok.) az általad olyan szigorúan hangoztatott irányelvek közvetett megsértésére való felbújtásnak látom. Ha ez szerinted követhető, sőt követendő út, nem lenne jobb az ilyen és ehhez hasonló termékeny beszélgetéseket falakon belül tartani? Esetleg akár az irányelvek átfogalmazásával is? Hisz az irányelvek maguk adnak lehetőséget saját lazításukra, nézd csak meg az általad linkelt WP:ÉLŐ oldal tetején.
Végül még egyszer a felajánlásom: bárkit, bármilyen témában, bármikor szeretettel látok a vitalapomon. Egyszerűbb, mint szövevényes új lapot (allapokkal együtt) létrehozni, amit utána soha nem lehet megtalálni, külön keresni kell, megszavaztatni stb.--Burumbátor társalgó 2007. február 7., 05:44 (CET)
- Még mindig jobb külső saját kutatásra linkelni, mint saját kutatást a vitalapokon fejtegetni. Ugyanez élménybeszámolóval, viccgyűjteménnyel stb. -- nyenyec ☎ 2007. február 7., 05:52 (CET)
- Ez a viccgyűjtemény már sokadszor jön elő. Lehet, hogy Nyenyec koll. nem szereti a vicceket? Valahol azt hallottam, hogy az ilyen ember súlyosan ártalmas a társadalomra nézvést. Résen kell lennünk. :o) --Bennó 2007. február 7., 13:00 (CET)
- Ez hagyatta velem abba az érvelést... Egyébként résen vagyok :)) Mindig :)) --Burumbátor társalgó 2007. február 7., 13:07 (CET)
- Elfogult vélemény következik. :o) Szégyenlem folyton idézni az állatorvosi lovunkat, ezt az AIK-dialógot, de látszik rajta, hogy azért ezek nem mennek a végtelenbe, ennek is vége van gyakorlatilag, ahhoz új szerkesztés kell, hogy esetleg folytatódjék. Ha ilyen nehéz megegyezni arról, mi az on- és offtopic határa, akkor talán nem kell átszervezés, csak legyünk óvatosabbak, mielőtt valamit menthetetlenül offtopicnak ítélünk, és száműzzük valakinek a vitalapjára, ahol elveszíti a kapcsolatát a cikkel (ezen persze egy link segít). Lehet, hogy tényleg nem kell ehhez semmi változtatás, csak szemléletbeli, amit Burumbátor javasolt: haladjunk a korral, és engedjünk az offtopickal kapcsolatos elvi szigorból, mert egy még oly halvány állásfoglalás is segít eligazodni elvi dolgokban. Tehát lehet, hogy nem is kell annál több, mint ami itt most elhangzott, összefoglalva: "műhelyjellegű tevékenység a cikkek vitalapján (sem) üldözendő, minden résztvevő lehetőleg mérsékelje magát [más eszközünk úgysincs], de legyünk óvatosabbak az ontopic határainak megítélésében." Hm? Esetleg lehetne ezzel kapcsolatos irányelvvé fejleszteni a Nyenyec-féle oldalt? --Bennó 2007. február 7., 11:17 (CET)
- Ez a viccgyűjtemény már sokadszor jön elő. Lehet, hogy Nyenyec koll. nem szereti a vicceket? Valahol azt hallottam, hogy az ilyen ember súlyosan ártalmas a társadalomra nézvést. Résen kell lennünk. :o) --Bennó 2007. február 7., 13:00 (CET)
- Azt már csak zárójelben merem megjegyezni, hogy az Agora maga annyira egy szép szó, és már fentebb javallottam, hogy esetleg az ilyesmit külön archiváljuk a vitalapon, mert annyira jó újdonságokat bevezetni, és a saját hagyományok mindig szívmelengető dolgok. Ilyenje másnak nem lenne. De tényleg. :o) --Bennó 2007. február 7., 11:23 (CET)
Esti egyenleg (agora / offtopic)
- Lazítópárti: Bennó, Burumbátor, Pasztilla és Pendragon
- Hardliner tradicionalista: Nyenyec :-)
- Enigmatikus: Tgr (kérdéséből következtethetünk arra is, hogy valamilyen formában megfontolhatónak tartja a javaslatot, de arra is, hogy a lapok elaprózásának értelmetlenségére fogja felhívni a figyelmet :-))
Összegezve: az ontopic túlzottan szűk értelmezése Prokrusztész-ágyat eredményez, amely csak szűk értelemben véve „járul hozzá a WP céljaihoz, azaz egy jobb lexikon létrehozásához”, sok szempontból ugyanakkor inkább akadályozza azt, amennyiben kedvét szegi szerkesztőknek, elfojt termékeny megbeszéléseket, kontraszelektál és mereven kezel számos problémát, amire a WP-nek amúgy sincs igazán jó válasza. A megoldás lehet a fogalom értelmének közmegegyezéses kitágítása és/vagy olyan új lehetőségek bevezetése, amelyek ugyancsak szabályozottan, de megkísérlik e hátrányokat kiküszöbölni, anélkül, hogy rögtön a pokol elszabadulását idéznék elő.
Részemről továbbra is úgy vélem, a javasolt lehetséges megoldások közül ez a vitalapok allapjaként létrehozható műhely/háttér/agora lap lenne a legjobb, a következők miatt:
- - kialakítható és betartatható szabályok vonatkoznának rá
- - megoldaná a megoldatlanságot, amit az okoz, hogy pillanatnyilag a szócikkvitalapok, a uservitalapok és a műhelyek hármasából lehetne választani, de valamiért egyik sem tökéletes (a szócikkvitalapok értelemszerűen az offtopic jelleg miatt; a uservitalapok nem is erre valók, és igen esetlegesen távolítanák el a mégiscsak a szócikkhez kapcsolódó vitákat valahova; a műhelyek nem élnek [talán nem véletlenül])
- - sőt, lényegében a műhelyek funkcióját vehetné át, csak épp a konkrét szócikkek mellett
- - szerkesztési háborúk helyett alkalmas lenne a vitatott részek munkaverzióinak, majd a konszenzusos változatnak a kidolgozására
- - említettem már, bővebb kifejtést is igényelne, de egyelőre csak címszószerűen: esetenként alkalmas lehet azoknak a kulturális és viselkedésbeli anomáliáknak a kezelésére, amelyeket részben a WP bázisdemokratikus jellege (a döntéshozatal nehézkessége és esetlegessége), részben a belátásra épülő mivoltával való visszaélések, részben az ilyesmire egyébként nem alkalmas szabályainak jobb híján való alkalmazásai okoznak.
Pendragon 2007. február 7., 23:02 (CET)
- Mélységes egyetértés a fentiek minden szavával. Az agora szakasz azért is tudna nagyon célszerű lenni, mert ebben az esetben valóban kitessékelhetünk a vitalapokról minden olyasmit, ami nem való oda, míg a jelenlegi szűk értelmezésben nincs is érvünk, hiszen hogy mondom én annak, aki ökörködni jön és vicceket mesélni, hogy bocs, ez offtopic, ha ő válaszul azt mondhatja, hogy de mit akarsz, te is offtopic. Így aztán inkább az megy, ami most megy, tessék körülnézni a vitalapokon. (Nyenyecnek: az arab–izraeli örök példánk úgy indult, hogy Matthae, minden arabok szakértője nehezményezte az első – valóban tűrhetetlenül pongyola és dilettáns – mondatot. Ennek kapcsán kellett tisztáznunk, hogy milyen alapon tekinthetjük folytonosnak arabság és zsidóság konfliktusát az ókortól, ezt tisztáztuk, végül megegyeztünk egy vállalható mondatban, Matthae megírta, ott olvasható a cikkben. És még csak vér sem folyt.) A műhelyvitának, ahogy Pendragon megírta, e pillanatban elvileg sehol sincs helye. A műhelyek se véletlenül tátonganak az ürességtől, mert valahogy a feladatok mindig konkrétan kerülnek elő, baráti hármasok-négyesek meg úgyis vannak, egymás vitalapjára járogatnak a cigiszünetben. Felesleges tiltani valamit, ami úgyis úgy megy, ahogy megy, és azt sem szerencsés feltételezni, hogy a legtöbb szerkesztő ne azért tárgyalna meg dolgokat a vitalapokon, mert szenvedélyesen érdekli a cikkek tartalma. Egy-egy ilyen tisztázás előnyeit mindannyian ismerjük, kinek nincs ehhez kapcsolódó jó élménye? hátrányairól meg nem tudok. Nézze meg akárki az LMBT személyek kategória vitalapját. Kimondottan tanulságos, és hiába nézett ki úgy egy hétig, hogy sose lesz vége, láthatólag mégis a végére értünk. Ha valaki most egyben elolvassa, az elég hű képet kaphat a lehetséges álláspontokról. Hát nem éppen ez a célja a vitalapoknak? --Bennó 2007. február 7., 23:13 (CET)
- Jól beszéltél, fiam. Magam is meg vagyok lepve. /;-o Pasztilla 2007. február 7., 23:27 (CET)
- Hja kérem, volt kitől tanulni :o) --Bennó 2007. február 7., 23:32 (CET)
- Jól beszéltél, fiam. Magam is meg vagyok lepve. /;-o Pasztilla 2007. február 7., 23:27 (CET)
- Pendragon, az a bajom, hogy még mindig csak annyit értek a javaslatból, hogy legyenen allapok szócikkenként, ahol lehet olyasmiről írni, ami nem való a szócikk vitalapjára (mivel nem a szócikk szövegéről szól). De hogy akkor miről szól, az még nem derült ki.
- De nem értem mit akartok oda írni? Senki nem mond semmi példát. Az arab-izreli konfliktust vita már kezdett nagyon elfajulni (monoteizmus, Szent István, jiddis nyelv) a végét azért tettem odébb egy link meghagyásával. De nem értem, hogy ez miért lenne jobb helyen egy Vita:Arab-izraeli konfliktus/Agora lapon, mint egy Wikipédia-vita:Történelem műhely lapon. Senki nem fogja ott keresni, nem értem, miért jó ha ott van. Ha a témánál tudtok maradni, akkor sokkal hatékonyabb a Vita:Izrael vagy Vita:Zsidó lapra tenni akár, mert azokhoz tényleg köze lehet és akit ezek a témák érdekelnek és ezeket a lapokat figyelik, nagyobb valószínűséggel találják meg ott, mint a A-I konfliktusnál.
- A forgalom növekedésével kevesebb olyan ember lesz, aki a friss változtatásokból tájékozódik és ezért mindegy neki, mi hol mert úgyis kiválogatja, ami érdekli. Már én sem tartozom közéjük pl. csak a figyelőlistámat nézem, meg néha a VandalFightert. Ahogy nő a magyar Wikipédia egyre fontosabb lesz, hogy a megfelelő helyen follyanak a beszélgetések, mert különben sokkal nagyobb eséllyel maradnak ki a hozzáértők és az érdeklődők.
- Az FV teljes követése egyre inkább olyan luxus lesz, amit csak a legelszántabbak engedhetnek meg maguknak.
- Ha annyi a probléma, hogy nincs műhely, szóljatok és létrehozom a lapot. :)
- -- nyenyec ☎ 2007. február 7., 23:39 (CET)
- Szerintem Pendragon nem beszélt allapról, én pedig valahol menetközben már azt javasoltam, hogy hadd ítéljük ezt meg utóbb. Tehát hadd tehessem mondjuk fölé a vitalapon szakaszcímént azt, hogy Agóra, amiból mindenki tudhassa, hogy ott egy műhelyvita folyt. Nem köll ehhez allap, se egyéb gigászi módosítás. Egyébként magam részirül ehhez se ragaszkodnék, csak az elvi szigor lazításához (mely elvi szigor egyébként még hellyel-közzel is alig érvényesül a gyakorlatban). --Bennó 2007. február 7., 23:53 (CET)
- Ja, és még valami: a monoteizmus, Szent István és a jiddis csak így, a kontextusból kiemelve tűnik offtopicnak, valójában egyik sem az. Dekódolva: a monoteizmus a vita azon részében került elő, ami a zsidóság vallási alapon való együvétartozásáról szólt, Szent Istvánt Matthae analógiás példának hozta fel egy ókor óta lakott hely népességváltozásaihoz, a jiddis pedig a zsidóság egy nép vagy több szakaszban szerepelt. Enyhén szólva szorosan a tárgyhoz tartozik mindegyik. Arról már nem is beszélve, hogy két-három lépésben minden mindennel összefügg. --Bennó 2007. február 7., 23:56 (CET)
- Szerintem Pendragon nem beszélt allapról, én pedig valahol menetközben már azt javasoltam, hogy hadd ítéljük ezt meg utóbb. Tehát hadd tehessem mondjuk fölé a vitalapon szakaszcímént azt, hogy Agóra, amiból mindenki tudhassa, hogy ott egy műhelyvita folyt. Nem köll ehhez allap, se egyéb gigászi módosítás. Egyébként magam részirül ehhez se ragaszkodnék, csak az elvi szigor lazításához (mely elvi szigor egyébként még hellyel-közzel is alig érvényesül a gyakorlatban). --Bennó 2007. február 7., 23:53 (CET)
- 1) ha elolvasod, mit ír Pendragon, akkor látod majd, hogy explicite allapokról beszél.
- 2) ha B-nek köze van A-hoz, C-nek meg B-hez, attól még nem biztos, hogy C megbeszélésére A vitalapja a legjobb hely.
- -- nyenyec ☎ 2007. február 8., 00:06 (CET)
- Most aztán télleg rajtavesztettél :o), mert nem explicite mondta ki, csak implicite. "Agora lap"-ról beszél, ami implicite télleg allapot jelent, explicite viszont csak azt, hogy Agora lap. Vigyázat, etimológia következik! Na jó, nem következik (explico = kicsomagol, implico = becsomagol). Mint fent mondám, nekem nyóc, hogy teknikailag hogy ógyuk meg, fő az elvi lazítás, melynek érdekében a lázítástól se riadok vissza. Jóéjt. --Bennó 2007. február 8., 00:20 (CET)
- Na, ez (Bennó febr 7. 23:53) egy nagyon is helyénvaló és érvényes felvetés, pont ez akartam én is (ezért is helyénvaló), csak előbb példákat kerestem rá. Tehát. Az AIK kapcsán merült fel ez az egész hajcihő, és nagyon is úgy néz ki, hogy egy döglődő, roskadozó, de ha úriember vagyok, akkor egy nem működőképes szűrési rendszer reformjáról lenne itten szó. Mert AIK ugyan landolt Bennó vitalapján, de mi a helyzet például azokkal a szócikkvitalapokkal, amelyekből megtudhatjuk, hogy a MaNcs-olvasók agyát átmossák-e vagy sem, és Orbán vagy Gyurcsány lopott-e többet, de akár kacagva olvashatjuk kommunista idiómák és frázisok szellemeskedő értelmezését, vagy éppen utolsó részletéig, indexfórum-izgalmasan részesülhetünk a hitgyülis apologetika és dogmatika minden tételéről. Sztem továbbra is öreg, tapasztalt szerk.-re kell bízni a fenti példákban offtopikozók leszerelését, de ha öreg és tapasztalt szerk.-ek is élveznek egy témához kapcsolódó szellemi párbajt, azt miért internáljuk, ha bentmaradhat Fletóról és Oviról minden offtopik hülyeség? A rendszer nem működik, tessék engedni, hogy szeressünk itt lenni, ha már úgy is mindig itt vagyunk. Pasztilla 2007. február 8., 00:12 (CET)
- Ja,és az most nem ér, hogy az utolsó mondatom a hónap érvelési hibája legyen, tessék komolyan venni. :-o Pasztilla 2007. február 8., 00:18 (CET)
- Csak így tovább, míg a csúnya bácsi be nem látja, hogy nincs nneki igaza. --Bennó 2007. február 8., 00:20 (CET)
- Bennó:
- De, tényleg allapról beszéltem továbbra is, épp mert az volt a kiindulópont, hogy a vitalapokat lehessen mentesíteni a nem szigorúan ontopic karaktertömegtől. Ettől persze még lehet más verziókon töprengeni. :-)
- Nyenyec:
- Fordított sorrendben:
- 1. Szerintem eleve nem abból kellene kiindulni, hogy miképpen találják meg azok, akiket általában a téma érdekel, hanem abból, hogy a konkrét vitában konkrétan résztvevőknek legyen módjuk háttérbeszélgetést, álláspontegyeztetést, egymás győzködését, szövegváltozatok kidolgozását, forráselemzést stb. folytatni, mert ez végső soron a szócikknek használ. (BTW én meg azt nem értem, miért lenne jobb helyen egy ilyen vita a Vita:Zsidó lapon, ha egyszer egy másik szócikkhez kapcsolódva indult, amelyet egyébként témájánál fogva éppúgy megtalál a témakör iránt érdeklődő, mint amazt.)
- 2. Szerintem azért lenne jobb a konkrét szócikk vitalapjához kapcsolni, mert ahhoz tartozik, nem egy elvben hatalmas területet lefedő műhelyhez, amit másfelől elég erőltetett is lenne egyes szócikkekhez kapcsolódó viták offtopic-lerakójaként használni, a navigációs problémákról nem is beszélve.
- 3. Ami a megtalálást illeti, szerintem mindenképp kellene egyrészt a vitalap tetejére egy tájékoztató link vagy pl. egy Sablon:Agora a Sablon:todo mintájára, amivel át lehet ruccanni az allapra, másrészt ahol a vita elkanyarodik, és elpakoljuk a nem ontopic részt, ott szintén egy rövid összefoglaló mondattal az Agorára mutató linket kellene tenni.
- 4. Azt, hogy konkrétan miről szólna, nehéz a fenti körülírásoknál pontosabban érzékeltetni, de szerintem Bennó fenti összefoglalója pl. elég jól érzékelteti, hogy az offtopic vargabetű végül a szócikk javításába torkollott, ezért éppen erre jó példa. (Emlékezni vélek még egy-két más, általam látott esetre, de most nem tudom kikeresgélni őket; ha lesz még miért, majd megpróbálom.) Pendragon 2007. február 8., 00:20 (CET)
- Mézként csorog Pendragon effendi ajkairól a bölcsesség (ezúton elnézést kérek tőle, amiért allap-ügyben oly balfék módjára nyilatkoztam volt, pardon, semmi kifogásom az allap ellen, sőt), nem is tennék hozzá semmit, csak annyit, hogy elolvasva a Pasztilla által belinkelt vitalapokat: hát, az biztos, hogy a mi vitánk az AIK oldalán fele ilyen konstruktív, ízléses és előremutató nem volt, tehát most már mélységesen megértem, hogy nem lehet helye a vitalapon, és azt is nagyon el tudom képzelni, hogy a szerkesztésben való aktív részvételre se csábított volna senkit, nemhogy orientálódásra használhatták volna a jövőbeni szerkesztők, mint mondjuk az OV lapján sorjázó gyöngyszemeket. :o) Minden világos. --Bennó 2007. február 8., 00:30 (CET)
- Pendragon, van itt egy nézetkülönbség. Azt állítod, hogy nem az a cél, hogy új résztvevők odataláljanak valahova, hanem az, hogy a résztvevőknek legyen módjuk megvitatni a dolgot. Na de hogyha nem elsődleges az új résztvevők bevonása a vitába, akkor tökéletesen elégséges egy link bárhova (mondjuk egy felhasználói lapra), mert az aktuális résztvevők úgyis odatalálnak és ott folytathatják a vitát, mint ahogy történt ez most is. Senki nem veszít semmit.
- Én azt állítom viszont, hogy a fentebb már vázolt okokból igenis nekem, mint vitázónak érdekemben áll, hogy olyan lapra kerüljön a mondanivalóm, ahol a legnagyobb valószínűséggel találja meg az, aki a téma iránt érdeklődik (és a legkisebb valószínűséggel lesz puszta átugrandó zaj olyanoknak, akiket viszont nem).
- Másik példa, ha a Vita:George W. Bush lapon szóba kerül, hogyan kerülte el a vietnami sorozást és ennek kapcsán 20-oldalas diskurzus kerekedik általánosságban a vietnami háború sorkötelezettségének elkerüléséről, akkor ezt nem a GWB vitalapján, vagy annak allapján, hanem a Vita:Vietnami háború lapon lesz érdemes lefolytatni. Ugyanis ott a nagyobb a valószínűsége, hogy egy, a témában jártas szerkesztő tud valami okosat hozzátenni. Szerintem.
- Nyenyec, félreértések elkerülése végett: abban teljesen egyetértek veled, hogy a „zaj” kiküszöbölése kívánatos cél, a kérdés a hogyan. Ehhez hozzátehetem még, hogy személyes ízlésem szerint sokkal szebbek a redundanciamentes rendszerek, amelyekben nincsenek párhuzamos funkciójú vagy egymással ellentétes eredményeket generáló elemek. Pillanatnyilag úgy látom, létezik egy probléma, amit a jelenlegi rendszer a jelek szerint nem tud tökéletesen kezelni, ezért lenne érdemes eltöprengeni valamilyen, az eddigiekhez képest új megoldáson. Nem biztos, hogy feltétlenül pont az általam javasolt formában (bár ez egyelőre számomra továbbra sem tűnik olyan rossznak).
- Konkrétan az érveidre: azt hiszem, az csak a látszat, hogy ilyen szemléletbeli különbség lenne. Ugyanis én nem állítom szembe az odatalálás és a résztvevők számára nyíló háttérbeszélgetés lehetőségét, mert evidensnek tekintem, hogy az új résztvevők, a téma iránt érdeklődők rábukkannak, hiszen elsődlegesen a szócikket találják meg, majd onnan a háttérvitát. Szerintem éppen így van nagyobb valószínűsége annak, hogy az új érdeklődők a háttérvitába be tudjanak kapcsolódni, és az releváns helyen legyen. Ugyanakkor az teljesen esetleges, hogy a háttérbeszélgetés vargabetűi éppen olyan témákat ölelnek-e fel, amikről egyébként létezik szócikk és annak vitalapja. A GWB-s példádban létezik, de számtalan olyan háttérvita lehet, ahol olyan témákat csócsálnak a résztvevők, amelyekről nincs szócikk, vagy nem pont arról van. További gyakorlati kérdés, hogy miképpen lehetne, és lenne-e értelme egy éppen folyó vitában elkezdeni témakörök szerint szétszabdalni a szöveget, és a te elképzelésed szerint az egyik részét mondjuk áttenni a vietnami háborúkhoz, a másikat az amerikai hadsereg rendszeréről szóló cikkhez, a harmadikat, mivel nincs róla szócikk, valakinek a vitalapjára mondjuk. Szerintem ez teljesen életszerűtlen (fordítva még inkább el tudom képzelni: a relevánsnak gondolt szócikk(ek) vitalapjára tenni a háttérvitára mutató linket a potenciális érdeklődők számára). Végül: szerintem érdemes az egész felvetést pozitíve megközelíteni. Gondolj rá úgy, hogy ha egy nem ontopic vitarész áthelyezésére van egy intézményesített hely (aminek a működését az említett linkekkel, sablonnal [10] pillanatok alatt bevett, ismert dologgá lehet tenni), akkor jó esetben közvetve hozzájárul akár nem is egy szócikk fejlődéséhez, legrosszabb esetben pedig még mindig teljesült az eredeti cél, a szócikk vitalapjának zajmentesítése. Pendragon 2007. február 8., 11:11 (CET)
- Pasztilla, te azt látod, hogy volt valami "régi rendszer", ami mostanra egyre inkább tarthatatlanná válik, mert az offtopic olyan, mint a drogprobléma, nem érdemes ellene küzdeni, mert mindig is lesz. Én úgy látom, hogy ez nem így van, hanem éppen ellenkező irányú a folyamat (nem drogprobléma ez, hanem analfabétizmus ;) ): akár hiszed, akár nem, arányaiban régen sokkal rosszabb volt a helyzet, csak amíg 10 szerkesztő van és napi 200 változtatás, addig nem igazán számít ki, mit, hova ír és még a hülyeségeket is van ideje elolvasni mindenkinek (ó, ha visszakaphatnám életemből azokat a napokat! ;) ). Régen nem volt
{{vitafejléc}}
(?), WP:VITALAP ezek mind viszonylag friss újítások, amiket a forgalom növekedésével váltak szükségessé. (Hasonlítsd össze létrehozásuk dátumát az általad belinkelt offtopic cuccok dátumaival: 2006 vs. 2005 ha jól láttam) - Nem csak én ismertem szerintem fel, hogy mennyi felesleges időpocsékolást lehet megelőzni azzal, hogy a témától elsodródó vitákat a megfelelő helyre tereljük (mert erről van szó, nem "cenzúráról" kedves Godson). Én persze csak azokon a lapokon szólok, amiket látok és ez kevesebb, mint 50000.
- De kérdezd csak meg Glanthort a vitalapján, mi a véleménye az offtopicról.
- -- nyenyec ☎ 2007. február 8., 03:30 (CET)
- Pasztilla, te azt látod, hogy volt valami "régi rendszer", ami mostanra egyre inkább tarthatatlanná válik, mert az offtopic olyan, mint a drogprobléma, nem érdemes ellene küzdeni, mert mindig is lesz. Én úgy látom, hogy ez nem így van, hanem éppen ellenkező irányú a folyamat (nem drogprobléma ez, hanem analfabétizmus ;) ): akár hiszed, akár nem, arányaiban régen sokkal rosszabb volt a helyzet, csak amíg 10 szerkesztő van és napi 200 változtatás, addig nem igazán számít ki, mit, hova ír és még a hülyeségeket is van ideje elolvasni mindenkinek (ó, ha visszakaphatnám életemből azokat a napokat! ;) ). Régen nem volt
- Nyenyec, a régi helyzetet te ismered, te emlékszel rá és ahogy itt fent leírod, el is hiszem, hogy offtopik ügyben küzdelmes korszakok is lehettek a wiki életében. Ma viszont számíthatsz magadon kívül legalább hetven aktív szerkesztőre, akik napi szinten bejárnak a szerkesztőségbe, ismerik a dörgést, és vállt vállnak vetve hajítják ki már a folyosóról az olyan offtopikozókat, mint akik a fent általam belinkelt lapokon megnyilvánulnak (lásd legutóbb Mazarin07 próbálkozásait. Én még olyat itt nem láttam, hogy valami ne lenne kiszúrva egy órán belül, különösen nagy-nagy-offtopik, most hogy már a relációt is lássuk az FV lapon.
- Nyenyec, a régi helyzetet te ismered, te emlékszel rá és ahogy itt fent leírod, el is hiszem, hogy offtopik ügyben küzdelmes korszakok is lehettek a wiki életében. Ma viszont számíthatsz magadon kívül legalább hetven aktív szerkesztőre, akik napi szinten bejárnak a szerkesztőségbe, ismerik a dörgést, és vállt vállnak vetve hajítják ki már a folyosóról az olyan offtopikozókat, mint akik a fent általam belinkelt lapokon megnyilvánulnak (lásd legutóbb Mazarin07 próbálkozásait. Én még olyat itt nem láttam, hogy valami ne lenne kiszúrva egy órán belül, különösen nagy-nagy-offtopik, most hogy már a relációt is lássuk az FV lapon.
Továbbra is bizonytalanul lappang bennem az érzés: mintha újra és újra visszalépnénk egyet a vitában, legalábbis a szóhasználat terén. Szerintem sokat segítene, ha elfogadnád vagy belátnád, hogy az AIK nem volt offtopik (lásd hatását a szócikkre). Pasztilla 2007. február 8., 09:26 (CET)
- Fókuszáljunk már picit, ha lehet. Már több, mint 10 nyomtatott oldal ez a vita és még mindig csak folyik szerteszéjjel. Hogy az általam elmozgatott rész mennyire volt offtopic, vagy nem, azt fel lehet vetni a vitalapomon. (Merthogy az nem javaslat itt meg ugye, mint a lap címe is mutatja, javaslatokat beszélünk meg.)
- Koncentráljunk itt Pendragon javaslatára, miszerint minden szócikknek legyen egy "Agora" allapja és hogy ha lesz ilyen allap, akkor mi lesz rajta és mi nem lesz rajta.
- -- nyenyec ☎ 2007. február 8., 09:38 (CET)
- Hát hiszen éppen ez az: elég nehéz úgy fókuszálnunk, hogy abban sem látszunk egyetérteni, mi offtopik és mi nem az, azaz mindig visszalépünk a vitában (az AIK csak egy példa volt). Másrészt pedig engedelmeddel: válaszoltam a "Pasztilla" címkéjű tizenhat soros bekezdésedre, az abban leírtakra tizenkét sorban, aztán rendre utasítasz, hogy fókuszáljak??? Hogy van ez? Pasztilla 2007. február 8., 09:49 (CET)
Hajnali harsona (Agora offtopik) (Godson gondolatai a Wikipédia céljáról és működéséről)
Próbáljunk meg proritásokat (fontossági sorrendeket) megállapítani:
1.Miért jobb a Wikipédia, mint a papírlexikonok? Mert eleve jobb (pontosabb, hitelesebb, szabatosabb) a tartalma? Ezt azért így nem merném ércbe önteni. (Már csak azért is, mert a Wikipédia eleve - üres...) De jobb LEHET! Éppen azért, mert nincs ércbe öntve: teszés szerinti helyen és mértékben lehet rajta javítani - ha a javításhoz kedv szottyan valakiben. Kedvet szottyantani pedig leginkább versengéssel lehet. Elvileg nem tartom kizártnak, hogy akadhatnak olyan szerkesztők, akiket a Wikipédiában már bennfoglalt szakmai tartalmak vonzanak. De ahogy elnézem a való wikiélet zajlását, a szerkesztőket sokkal inkább serkentik azok a fehér foltok, amelyek még hiányoznak, sőt a legpezsgőbben ott hemzseg az élet, ahol príma és hitvány elemek keverednek vad tarkaságban. Azaz: ahol látható, hogy mozog, fejlődik, él, azaz jó esetben javul a tartalom. Életet pedig nem a tárolt holt bitek, hanem a körülöttük sündörgők visznek a wikizésbe.
- Konktrétan és személyesen: én kifejezetten növénykedés céljából sompolyogtam be a Wikipédiába. Találtam néhányszáz tesséklássék növénycikket, meg irdatlan mennyiségű üres helyet, ami mind-mind arra vár, hogy jó növénycikkeket tegyek bele. Meg találtam egy gárdát, ami - pechemre - nem ért a növényekhez, ám makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy az általános hagyományait és konkrét növényi meglevőségeit tartsam tiszteletben. Ha én egy könnyen feladós szivar volnék, az első otromba Nikita-féle "Zagyvaságki!"-akciónál hátat fordítottam volna a Wikipédiának (különös tekintettel a hölgy "bátor" szerkesztési lépését kísérő cinkos somolygásra). De ha Nikita bátorságán még nem is, akkor KeFe kolléga feltörhetetlen szívósságán, Adapa kolléga kertalji fürgeségén, Syp kolléga omnipotens fölbukkanásain hamarosan elpárolgott volna a kedvem - ha csak és kizárólag szigorúan az adott szócikk, adott téma, adott hely körül topogva rágódhattam volna az útmutatóilag ajánlgatott álszabatos stílusban. Demivelhogy nem vagyok egy könnyen feladós szivar, hát úgy döntöttem, hogy ha már a szűkebb szakmám nem kell a wikinek, akkor a személyiségem más oldalait nyújtom oda pofonra. Leginkább olyan helyeken, amikhez ugyan nem értek olyan mélységben, mint a növényekhez, de láthatóan hasonló cipőben sántikáló kollégák fulladoznak hasonló kisközépszerű nyomorgattatásban. És lőn másnap reggel - és lőn fórumosdi és lőn offtopic!
2. Folytassam...?--Mihaszna Godson fóruma 2007. február 8., 07:01 (CET)
(2.a. Jó, folytatom.:)
3. A Nagy Népi Mellérendelés Forradalma:
- (Mindenki ismeri az érzést, amikor észrevesszük, hogy főnökünknek nincs igaza - és azt a megkönnyebbülést, ha a volt főnök tévedéséről végre nyíltan, őszintén megmondhatjuk az igazat - hát nem?) (Linkoman in Az 50.000 szócikk ünnepére)
A Wikipédia - kimondva - nem ismer hierarchiát, vezetést és bürokráciát. A gyakorlatban azonban nincs olyan tartósabb emberi csoport, ami ne strukturálódna valamiféle alá-fölérendeltséget, illetve szakmai specializációt fölmutató dimenziók mentén: itt a Wikipédián a rendiség alapja az érkezési sorrend, a specializációé a tartalomkezelési jogosultság. Figyelmes szemlélőnek észre illik venni, hogy a bekezdés bevezető mondatában fölvezetett szentháromság közepe a második mondatból hiányzik. Nem feledékenységből: a Wikipédián ugyanis a tagadás ellenére van hierarchia és van bürokrácia, vezetés viszont valóban nincs. A Wikipédia vezetés nélküli tömeg, és úgy is viselkedik. Alkalmi lokális néptribunok szavára időnként itt-ott összeröffen, megszakért és megműt egy-két tudományos kérdést, aztán szétrebben az akciócsoport és tagjai a közben máshol kialakult tumultusokhoz csapódnak; ki-ki aktuális gusztusa szerint. És lőn másnap reggel - és lőn fórumosdi és lőn offtopic!
- Konkrétan és személyesen:
- Jelenleg működő műhelyek
- Csillagászat: (tagság a lapon nincs feltüntetve, cikkeket értékeltek: Peppe83, SzDóri, NCurse, Árpi (Harp))
- Wikipédia: (tagság a lapon nincs feltüntetve, cikkeket helyben látható módon nem értékel)
- Televíziósorozatok: Horsee, Dami, The Hungarian, Nikita, Tyrannum (+cikket értékelt bggergo)
- Könnyűzene: Nikita, Pupika, Hapman (DJózsef formálisan nem iratkozott fel)
- Ismeretlen státuszú műhelyek
- Térképészet Peppe83, Péter, Mapmap, Csörföly D (Tiszteletbeli tagok: Gaja, Burumbátor)
- Inaktív műhelyek
- És itt szünet: konkrét van; személyes gyün. (Pihi, közbe lehet fülelődni, hogy melyik műhelyből szűrödik ki valami zaj, és hogy valljon az a zaj ott ippeg odavaló zaj-e, nem-e offtopic...)
- Segítség: (se tagság, se értékelés...)
- „A hónap szócikkei” (tagság nincs, utolsó cikkértékelés: 2005. május)
- Magyar települések: (tagság nincs)
- Beszélő Wikipédia: (tagság nincs, csak az előretagolt helye)
- Kezdőlap: (tagság nincs, linkgyűjtemény)
- Műhelytervek (vastagon a házigazda)
- Ez csak minta: ( Tartalma: Szabó János/Közép-Európa 2000 éves történelme; utolsó szerkesztés: Teendők: á (Badaics))
- Matematika: Gubb, Mozo, Tgr, Horváth Árpád (Harp), Koncz Imre, Sóti Gergely, Szabolcs Péter (SyP), Engusz
(a személyest leírjam, vagy offtopic, és húzzak csak szépen haza vele?):)--Mihaszna Godson fóruma 2007. február 8., 07:52 (CET)--Mihaszna Godson fóruma 2007. február 8., 13:16 (CET)
- Konkrétból most ennyi, hozzá még személyesen: (csak leírtam...:)
- Érdemes a műhelyekhez köthető ténykedés eredményeit aszerint megvizsgálni, hogy a műhely:
- mekkora, és menyire precízen lehatárolható ismerettömeget fog át
- mennyire tudható, hogy mekkora a tagság "szakemberhányadosa"
- hány olyan aktív wikipédista akad, akinek a "jellemző működési területe" beleférne valamelyik műhelybe, de nem mutat dokumentálható érdeklődést a műhelymunka iránt
- Ha tényleg veszi valaki a fáradságot, hogy véggiggondolja a fenti szempontokat, akkor azt szűrheti le, hogy a jól fókuszált és "járatos emberrel" ellátott műhelyek képeznek leginkább valódi sűrűsödési pontokat a wikimasszában, sőt: ha hullámzó intenzitással is, de ezen műhelyek tagjai produkálnak egyáltalán műhelyhez is köthető eredményt. A széles és "közismert" témákba nagyot belemarkoló műhelyek pedig jobb esetben csöndben vegetálnak, rosszabb esetben pedig csak megtévesztik a frissen betoppanó szerkesztőket az itt zajló élet jellegéről. Talán az se véletlen, hogy a wikitémájú műhelyeket szőtte be legsűrűbben a pók...
- És akkor vissza az offtopichoz: most is két nagyobb és elhúzódó vita zajlik akörül, hogy minek hol a helye a Wikipédián. Maga ez az vitalap/off/Agora diskurzus, és a Kezdőlap tartalom-vitája. (Természetesen a soha nem szűnő kategória- és listaviták állandó háttérzajából csak ideiglenesen kitüremkedve.) Minden ilyen jellegű vita visszavezethető a bal felső sarok alapvető téveszméjére: a világ puzzle-egyszerűségű (köznapi=vulgáris) elképzelésére. Hogy mindennek megvan a maga egyértelmű "eleve elrendelt" zugolyája, és a feladat csak a hely föllelése. Ráadásul mindez egy síkban, vagy maximum egyszerű görbült felületen (ld: ötvenezres golyóbis). A wikin kívüli valóság azonban ennél sokkal utálatosabb: a műhelyeink ugyan még csak itt-ott "fednek le" néhány foltocskát a fölleltározandó ismeretözönből, de máris láthatóak átfedések a "gyűjtőköreik" között. (A természettudomány-műhelybe be lehetne gyömöszölni legalább öt másikat, de nincs fizika, nincs kémia... De a "töri", "föci", "kultúra" típusú műhelyeink rendszertani besorolásán is el tudnánk huzakodni talán pár napot.) Summázva: ha tényleg szigorú és korrekt módon szét akarnánk választani egyrészt "szakterület" (műhely, szócikk), másrészt "relevancia" (tárgyhoz tapadó illő szók, illetve csapongó dili/acsargás), akkor a vitaszövegeink kilenctizedét vagy az űrbe kéne kilőnünk, vagy több/sok helyre is el kéne pöttyögetni kisebb-nagyobb darabkáikat. És hogy teljesen világos legyen az "egy-egy megfeleltetésű" világkép gyakorlati hasznavehetelensége, idézze fel ki-ki magában azt az abszolút wikikonform műveletet, amikor "ebből önálló szócikk lesz!" csatakiáltással egy combosabb cikkből kihasít egy kolléga egy szeletet: át kéne fésülni a vitalapot is, hogy ami a cupákhoz gyárilag dukál, az le ne maradjon ám?? A wikicikkek élnek (ha hagyjuk őket élni...): megszületnek, megnőnek, szaporodnak - és kimúlnak. Ettől wikicikkek, és nem papírmúmiák.
(Na, má nem sok van hátra.)--Mihaszna Godson fóruma 2007. február 8., 22:32 (CET)
- (De az megmarad holnap reggelre zenés Jerikó-ébresztőnek...:)--Mihaszna Godson fóruma 2007. február 8., 22:42 (CET)
- Ebben itt fent egy-két nagyon is megfontolandó szempont bizony bennefoglaltatik. Ám hogy te is a bőbeszédűség fertelmes bűnében vétkezel, és tulajdonképpen vezércikkeket publikálsz a vitalapokon, arra az életem...! :-) Pasztilla 2007. február 8., 23:09 (CET)
- Naccerű felkonferansz: köszönöm, Pasztilla!--G.G. Godson 2007. február 9., 09:42 (CET)
- Egyetlen lényegi kérdésünk maradt: a Wikipédia tartalma miért pont azzal gyarapodik, amivel gyarapodik? A gyakorlatilag végtelen választékból miért éppen az kerül be s ki nap mint nap, ami éppen be s kikerül? És ezek a beskikerülő "dolgok" vajon maguk közlekednek föl s alá, vagy nagyon is mi taszigáljuk őket ide s tova?
- Ha megtaláljuk és elfogadjuk a helyes választ: nyertünk. Ha mellényúlunk, pláne mellébeszélünk: beprogramozott bukta.
4. Kicsi rakás nagyot kíván.
A Wikipédia encilekszi - és közösség. A Wikiszótár szótár - és közösség. A Wikidézet idézetgyűjtemény - és közösség. A Wikiforrás forrásgyűjtemény - és közösség. (stb.)
Mi köti össze leginkább a "testvérprojekteket"? Az egymásra mutogató linkek tömege? A vizionáló, helycsináló, szerverberhelő, kultúrtarháló Wikimedia Alapítvány? Az egyes testvérkék körül külön-külön összeverődött szerkesztőgárdák "véletlen káderátfedései"? (Ha tudtok olyan szerkesztőről, aki buzgón serénykedik valamenyik magyar nyelvű nempédia projektben, de a Wikipédiára be se teszi a lábát: szóljatok!:)
A Wikivilág egyetlen pontból ered: Jimbo buksijából. És bármekkorára is terjed, mindig magán fogja hordozni azokat a jegyeket, amelyek születése óta rajta/benne vannak: az objektivitáshitet, a semlegességhitet, a mellérendeléshitet, a jelentősséghitet, az érdekmentességhitet. Amit ezekkel a hitekkel a világból be lehet fogni, azt a Wikicsalád be is fogja fogni. (Ha útközbe éhen nem hal.) De csak azt. Minden másra süket és vak marad.
Aki ezeket a hiteket naggyábú-öreggyibű maga is osztja, az jóízűen el tud szöszmötölni valamelyik Wikiágazatban. Akinek viszont nagyon más a világképe, az inkább előbb, mint utóbb kényelmetlenül fogja érezni magát. Ergo: akiket ezekkel a hitekkel be lehet fogni wikiszerkeszteni, azokat a wikitársadalom be is fogja fogni wikiszerkeszteni. De csak azokat. Mindenki másra süket és vak marad.
Még egy éve se wikizek. Már majd egy éve wikizek. Sok időt rápazaroltam, de jóformán kezdettől egyetlen dolog érdekelt csak igazán: mitől működik, mi hajtja? Egy év után már választ is merek mondani: a Wikimedia-bulikat egyedül a közlésvágy fűti. Enigmátikusan: az eredendő kommunikációs asszimmetria. Magyarul: több beszélő, mint hallgató. Azaz: a Wikipédia-közösség a keményebb stílusú versenypályákról kiszorult, ám éppen emiatt beszorult mondókafelesleggel bírók globális véd- és dacszövetsége. Nem egyedülálló monumentum persze e téren se, hiszen netes lúzerközösségek százezrei vadásznak újabb és újabb tagokra, de a Wikipédia azért lehetett nagyvaddá, mert van egy hallatlan versenyelőnye: itt igen könnyű értelmes, hasznos, nemes tevékenységnek hinni az üres szócséplést. A világ legnagyobb tudástárát építheted - szívességből! Gyönyörű program: de elborzasztó a megvalósulása. A nagyar nyelvű Wikipédián túli projekteket én csak messziről nézegetem: ebben itt viszont jó mélyen megmártóztam. Elég öreg és viharvert vagyok ahhoz, hogy az időpocsékoláson túl más károm ne nagyon essék benne. De ahhoz még nem eléggé elfásult, hogy szótlanul elnézegessem azt a kollektív szellemi harakirit, ami itt tudásmegosztás címén zajlik. Nap mint nap becsöppennek ide hozzám hasonlatos, meg nálamnál sokkalta különb fazonok, és sokszor hetekig-hónapokig elkínlódnak a reménytelenül piti és nívótlan, abszolút öncélú kötözködések és kifogások buta hálójában, mire ki merik szakítani magukat a "közösségből". És mentül több jóindulattal érkezik az újonc, annál később mer szembenézni azzal, hogy talán mégse egészen ilyen lovat akart. Még magasabbra csigázva a retorikát: itten kérem gátlástanul tombol és rombol a kontraszelekció!
5. Divide et impera
Ha nem éltem volna a mindenben illetékeselvtársak világában felnőtt fejjel, hát magasról tennék arra, hogy mi is van a magyar nyelvű Wikipédiában meg a szatellitjeiben tudás címén összehordva. De éltem, és éppen ezért: nem hallgathatok. A "létező szocializmus" abba bukott bele - miután értelmetlenül felőrölt legalább egy nemzedéknyi munkát - hogy a középszert állította be etalonnak, és mindent gyanakvással kezelt, sőt időnként irtott is, ami meghaladta az önfelkent hivatásos népboldogítók felfogóképességét. A rendszer máig (és még nagyon sokáig...) ható legnagyobb bűne az oktatás lebutítása. Ami-aki nem fért össze a szent iratokkal, meg azok nagyon sokszor karrierfűrészelés céljára használt aktuális provinciális értelmezéseivel, az igen hamar a "zagyvaságki!" sorsára jutott. Magyar viszonyok között nem annyira a központilag vezényelt irtóhadjáratok voltak a jellemzőek: nálunk többnyire elég volt "kiszervezni" a piszkos munkát az önkéntes törtetőkre. Mindig akadt elég jelentkező a koncra. És bátran megbízhatott a hatalom még a rondább "kicsinálások" táján is a Homo kadaricus "alapbölcsességében": ne szólj szám, nem fáj fejem. Lányok-fiúk: déja vu! Huszonkét évig jártam oskolába, de az egy év wikizés alatt visszafiatalodtam ezt a huszonkét évet! Itt fekete-fehéren ugyanaz megy, mint amit már kiskamaszként is csak öklendezve nyeltem le (nem mindig ment még így se): ha egyvalaki elkezd kiemelkedni, hát rögtön elkaszálja másvalaki hátulról. Ha meg má eleve látszik rajta, hogy árnyékot vetne kisközepes dicsőségünkre, már a kapuban leverjük a sapkáját, a lépcsőn lefikázzuk az öltözetét, az osztályban kifigurázzuk a szavajárását.
Eddig a fölvezetés, most jön a javaslat: mérjük meg, hogy a fenti kitételeim mennyire passzolnak a valósághoz ! A magyar nyelvű Wikipédia-közösség azt állítja - a világkórus részeként mindenképp - hogy ingyen adja a tudás ajándékát. Én meg azt állítom, hogy amit ad, az vagy nem tudás, vagy ami tudás belőle, az nem ingyen van. A tudást nem lehet se kicsikarni, se ajándékozni, megszerzése ugyanis roppant idő- és energiaigényes folyamat, és nincs ember, aki megúszhatná a tudás árát. A Wikipédiáról tehát egészen pontosan (és konkrétan...:) azt fogom kideríteni, hogy megbecsüli, vagy megbecstelíti a belékerülő tudást? Egyensúly (sőt annak is inkább csak a látszata) e kérdésben csak múló pillanatokig létezhet: induláskor. Mert ha egy ekkora gépezet meglódul valamerre, akkor ha fene fenét eszik is, akkor se lehet visszatenni a rajthoz, és újrakezdeni vele a játékot. Elvi megoldás még az irányváltásra egy következetesen végrehajtott kanyarodás: de nagy hajó lassan fordul - és kormányos nélkül meg pláne ritkán szokott összejönni az efféle manőver...
A kérdésem a Wikipédia kettős természetéhez illően kétfelé ágazik: mit kezd a lexikon az explicite kifejtett (beleírt) tudással, és mit kezd a közösség a tudás idekeveredett élő hordozóival? Szép esettanulmányokat már eddig is gyűjtöttem és elraktároztam: mostantól módszeresen kísérletezni fogok. Nem fog fájni: cikkeket fogok bejuttatni a Wikipédia szervezetébe mindenféle vegyes IP-címek meg alkalmi felhasználónevek alatt, és nyomon fogom követni az alakulásukat. A kísérlet csak annyi lesz, hogy némelyik cikk sorsába aktívan bele fogok nyúlni, másokat meg teljesen magukra hagyok. A kiértékelés pedig mindössze abból fog állni, hogy mit sem sejtő barátaim kezébe fogom nyomni páronként a cikkeket: egy bedobott állapot - egy kifogott állapot = mit változtál, állapot? Végül: összesítve javultak vagy romlottak-e inkább a cikkek, és kimutatható-e a "kezelés" hatása azokon a csoportokon, amelyet arra vagy emerre terelgettem? A hordozókísérlet még egyszerűbb: ismerőseim egy csoportját rá fogom venni a wikizésre, és kivallatom őket az élményeikről. Itt is lesz olyan, akit magára hagyok a mélyvízben, és lesz olyan, akit pátyolni, vagy éppen froclizni fogok. A végén meg leülünk, és jót mulatunk az egészen. Idén három évfolyamtalálkozóm is lesz: soha jobbkor! Országba-világba szanaszét: ideális társulatok.
No: akkor ezennel föloszlattam magamat!:) Godson persze marad, de a jövőben esze ágában se lesz olyan "ügyekért" kiállni, amikben aztán szép csendben magára marad. A közbölcsesség eddig se nagyon sírt utána - eztán se fogja gyászolni. A Godsonbőr egy lesz a kísérleti nyuszkók közül: mit kezd vajon a Wikipédia közössége egy metaügyek iránt közömbös, ám lokálisan annál nyüzsibb, de mindenféle fölismerhető meggyőződést totálisan nélkülöző szerkesztővel? Egy olyan géppel, ami nem lép ki a rendszer játékszabályai közül, és semmiféle lelkiismerete, felelőssége, érzése nincs: maga a megtestesült adminmennyország...
Oszd meg magad - és uralkodj a darabjaidon!--Mihaszna Godson fóruma 2007. február 9., 19:27 (CET)
Godson én ezt korábbi elhatározásom ellenére mind végigolvastam, de továbbra sem értem, mi a konkrét problémád/sérelmed és hogy mi a konkrét javaslatod. Ha te vagy másvalaki össze tudná foglalni 3 tömör mondatban, akkor megköszönném (ha a továbbiakban a konkrétumokra való törekvéssel és fokozott tömörséggel fogalmazod meg a mondanivalódat, azt is).
-- nyenyec ☎ 2007. február 9., 20:21 (CET)
- A Wikipédia koncepciójának, öndefiníciójának és működés(képteleség)ének számtalan találó megállapítást tartalmazó, szórakoztatóan megírt általános bírálata, különös tekintettel az önfényező, illetve önhitegető mechanizmusokra, amelyek mindennek hamisságára világítanak rá. Ugye, Godson? (Szerintem a legjobb a „Még egy éve se wikizek” kezdetű bekezdés. :-)) Pendragon 2007. február 9., 21:48 (CET)
- Közben IRC-n már utánakérdeztem és az utalások egy részét sikerült kihámozni. Ha jól értem Godson (egyik?) konkrét sérelme ez: Vita:Nemes körte Hogy konkrét javaslat volt-e elrejtve a 6 gépelt oldalnyi szövegben, azt nem tudom megmondani. -- nyenyec ☎ 2007. február 9., 22:12 (CET)
Vsz kár volt 6 oldalnyi szövegben megírni, hogy a wikizés tömören: önáltatás. Ez eleve egyértelmű. A miértekre meg lehet sommás/elmés/cseles/hűdejó elméleteket szőni, fabrikálni, szülni, kiizzadni - de minek. Vannak erre kidolgozott elméletek, olyanoktól, akik nem esnek a "kémikus a színházról" megmondó szerepébe. Olyat írsz le, amit egy ez iránt érdeklődő már rég tud(hat). Egy év kutatás, elméletgyártás, kísérletezgetés, szervezgetés, stb azért, hogy leírhasd tömören azt, ami már le van írva bővebben, különböző, szervezetelmélettel foglalkozó könyv(ek)ben. A kérdéseidet sem kell magadnak megválaszolnod, azok már fel lettek téve, illetve meg is lettek válaszolva. Korábban. --Vince blabla :-) 2007. február 10., 16:18 (CET)
- Megszületett az 50.000 szócikk ünnepére írt elmélkedésem ellencikke, igazi parttalan "Godson-módon". Lényegét Vince mondta ki: "kár volt 6 oldalnyi szövegben megírni, hogy a wikizés tömören: önáltatás".
- sokan valljuk, hogy nem az. Sokan írtak és írnak sokmindent ebbe az adatbázisba - tavaly pl. egy országos napilap úgy hivatkozott a Wikire, hogy igazán büszkék lehetünk rá (T-34).
- Amíg Godson elmélkedik, a karaván halad.--Linkoman 2007. február 11., 20:53 (CET)
- Haladjatok hát hozzám, sssszépen, sssszorban, Év Madarai...--Ká 2007. február 12., 13:04 (CET)
Lám, egy kis madár is milyen komoly dolgokra képes, ha kitartóan dolgozik. Ha ez a kiwi is ott maradt volna a fa alatt dologtalanul, és mérföldhosszan semmitmondó hülyeségeket mondott volna, nem is jutott volna sehova. Komoly tanulság ez néhány embernek :)) Data Destroyer 2007. február 12., 13:23 (CET)
Jól látod: az a kismadár nekem dolgozik. Nem a Wikipédiának, nem magának, és nem a locsogó Godsonnak: nekem, a kígyónak robotol.--Ká 2007. február 12., 13:35 (CET)
http://pcforum.hu/hirek/10541/Eltunhet%20a%20webrol%20a%20Wikipedia.html
És ezzel is össszefügg? S azt az 50 ezret mentsétek le, ne kelljen újraírni. Kata 2007. február 12., 14:46 (CET)
- Itt csak a nonprofitok szokásos sírásáról vagyon szó. Tudom, hogy eretnek gondolat, de én például semmi kivetnivalót nem látnék abban, ha reklámok szerepelhetnének az oldalon. Pénzért helyet. Az ember agya úgyis megtanulta letakarni a bannereket. :o) | Bennó 2007. február 12., 14:50 (CET)
Pontosan. Semmi sincs ingyen, 1-2 banner tőlem mehetne. Logikus, hogy a működtetéshez szükséges pénzt elő kell teremteni valahonnan, ha így, hát így. Data Destroyer 2007. február 12., 14:53 (CET)
Itt szó sincs arról, hogy elfogyott volna a pénz...Én inkább csak lementeném! Ha a verebek elkezdenek csiripelni, jó figyelni a hangjukra. Kata 2007. február 12., 15:22 (CET)
A kísérletezés szvsz remek ötlet, kíváncsian várom az eredményeket. Ami meg a kiállást illeti, minden elismerésem azé, aki egy ilyen tízoldalas kisregényt el tud olvasni úgy, hogy a végére állva marad :-) Amúgy meg nagyon egyetértek a User:Nyenyec/Szakértők végén lévő idézetekkel: amit a Wikipédia szakértő-problémájának (vagy ebben az esetben kontraszelekció-, szocializmus-, középszerűség-, meg még ki tudja, milyen problémájának) szoktak beállítani, az az esetek nagy részében csak kommunikációs probléma. --Tgrvita 2007. február 12., 22:19 (CET)
Vsz tök fölösleges, az eredményt csak az nem tudja szinte teljesen pontosan megsaccolni, aki nem wikifüggő, vagyis nem lóg annyit a (hu)wikin. Igazából csak jó megfigyelőképesség kell hozzá, meg x hónap wikitapasztalat. Azért x, mert aktivitástól függ. A kommunikációt, az interakciókat stb. vizsgálni/elemezgetni már sokkal érdekesebb :-) persze, csak számomra. --Vince blabla :-) 2007. február 13., 00:11 (CET)
Régi források
Elgondolkodtam azon, hogy mind több anyag kerül be szabadon felhasználható (értsd: régi) munkákból a Wikipédiába, melyekre több esetben forrássablonnal hivatkozunk (pecz, szinnyei, pallas, smithbio...). Ezek korukból adódóan nem feltétlenül up-to-date-ek, bár kétségkívül előfordul, hogy bizonyos marginális dolgokról azóta sem tudunk többet. Épp ezért javasolnám egy ilyen forrásokra vonatkozó oldal vagy akár csak egy pársoros sablon létrehozását és integrálását a sablonokba (pl. WP:Régi források /Figyelem, régi szöveg!), mely felhívná a tényre a figyelmet, hogy tisztában vagyunk vele, hogy régi, és lehet, hogy elavult is, tessék csak hozzányúlni bátran vagy ilyesmi. Az meg a tisztességes forrásmegadásnál látszik, ha valaki másból is dolgozott. Nem olyanra gondolok, mint a pallas-sablonban, hanem egy egységesre, amely csak a tartalomra vonatkozna. (Ugyebár abból indulunk ki, hogy formázatlant csak nem töltögetünk fel...) Konkrét javaslatom nincs, de ha tetszik az ötlet, összeüthetünk valamit. Mit gondoltok? --Mathae قل لي 2007. február 6., 17:54 (CET)
Abszolút pártolom a dolgot, a legjobb lenne valahogy beolvasztani a szinnyei-sablonba, meg a pallas-sablonba, igy a forrásmegjelöléskor azonnal felkerülne ez a szöveg is. Data Destroyer 2007. február 6., 18:00 (CET)
- Ez is zseniális ötlet! --Bennó 2007. február 6., 18:12 (CET)
- (Szerkütk: Előljáróban: támogatom Pasztilla et. véleményét, legyen az bármi!! Nem érzem nagy vésznek a külön agora szakasz létrehozását, és azt se gondolom, hogy több lenne az offtopic tőle, mint volt eddig, de van egy áthidaló javaslatom, szerkütk előttről:)
- Vannak már ilyesmi sablonok:
{{Szinnyei-lektor}}
meg{{pallas}}
(?) de lehet, h akad Pecz-es is vagy másmilyen.--Vince blabla :-) 2007. február 6., 18:55 (CET)
- Vannak már ilyesmi sablonok:
- Imho még:
{{Révai}}
,{{Tolnai}}
--Vince blabla :-) 2007. február 6., 18:58 (CET)
A forrásmegjelölés a cikk végén szokott lenni, a figyelmeztető sablon meg az elején, úgyhogy nem nagyon lehet összevonni. De egy botnak nem lenne nagy feladat berakni a figyelmeztető sablont azokba a cikkekbe, ahol a forrás megvan. --Tgrvita 2007. február 6., 20:06 (CET)
A "szokott lenni" és a "nem nagyon lehet" között nem érzek logikai kapcsolatot :). Különben ez a "figyelmeztetés" nem a cikkekre vonatkozna, hanem az egyes forrásmunkákra. Már csak azért is hasznosnak találnám a forrássablonokba való állandó applikálását egy nem feltűnő, nem goromba, pusztán említés céljából létező, neutrális fogalmazású megjegyzésnek, mivel attól még, hogy valaki esetleg modern forrásokból is ellenőrizte és esetleg átdolgozta a cikket, a megjelölt forrás régi és elképzelhető, hogy túlhaladott marad. (Ez már csak ilyen permanens tulajdonság az egyszer lezajlott dolgoknál ;).) Viszont ilyen esetben figyelmeztetést tenni a szócikk elejére butaság lenne, mivel a szócikkel már nincs probléma. A bizonyos, cikkhez felhasznált régi forrással meg lehet. Ennek jelzése pedig nem árt akkor sem, ha éppen nincs gond, mert némileg csökkenti az esélyét annak, hogy valaki nekibuzduljon, és nyakra-főre vegye át a valóban elavult cikkeket. Vagy ami még rosszabb, nekilásson azok alapján "kijavítani" a cikkeket. --Mathae قل لي 2007. február 6., 22:00 (CET)
Konkretizálom.
Most van: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái.
Lenne (a szöveg variálható):
- Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái, Arcanum, Budapest, 2000, ISBN 9638602996 (A forrásmunka régi, elképzelhető, hogy a belőle átvett tartalom frissítendő.)
Valahogy így. Nem úgy, mint az eddigi sablonok, amelyek arról szólnak, hogy "ez a cikk innen és innen készült, javítsd ki!". Ez csak egy lehetőséget említ meg, és nem a cikkel, hanem a forrással kapcsolatban. --Mathae قل لي 2007. február 6., 22:07 (CET)
Ha valaki alaposan átdolgozta a cikket, akkor vegye ki a források közül, ami elavult (és ha esetleg egy-két helyen még hivatkozik rá a cikk, akkor ott hivatkozza be lábjegyzetben). A forrás (nem a számozott rész, hanem az általános) azoknak a műveknek a feltüntetésére való, amikre a cikk nagymértékben támaszkodik. Ha pedig ez a helyzet, akkor jobb helyen van a figyelmeztető sablon a cikk elején (ahol észre is venni). --Tgrvita 2007. február 8., 00:29 (CET)
- Lehet, hogy nem elavult. Akkor miért venné ki? Lehet, hogy az. Nem biztos. Miért venné ki? Pusztán egy lehetőség feltüntetéséről van szó. --Mathae قل لي 2007. február 8., 23:51 (CET)
50.000 környéki, lehetséges jubileumi cikkek
Ki milyen témán dolgozik? Ha összefogunk, kevesebb és jobb cikk születik, nem pörög annyira a számláló. Kb. pénteken-szombaton lesz meg a mostani tempó szerint az 50.000 cikk. innen böngésztem néhány kiemelkedőt: Wikipédia:Kért cikkek betűrendben
--Rodrigó ⇔ 2007. február 6., 20:48 (CET)
Javaslataim, azoknak, akik hirtelen nem tudnak jó témát:
- Wikipédia:Homokozó/fényképezőgép
- Wikipédia:Homokozó/könnyűbúvár
- Wikipédia:Homokozó/bélyeg >> néhányan csinálják itt: User:Pasztilla/Bélyeg
- Wikipédia:Homokozó/háziállat
- Wikipédia:Homokozó/Bajor Gizi színművésznő
- Wikipédia:Homokozó/Váci Mihály költő
- Wikipédia:Homokozó/Clint Eastwood színész
- Wikipédia:Homokozó/Ferge Zsuzsa szociológus
A bélyeget bevállalom.Pasztilla 2007. február 6., 20:50 (CET)
- Most pedig férfiasan ismételten belátom, hogy hülye vagyok. Most szembesültem a 49912-es számmal, holnapig én ekkora cikket nem vagyok képes bevállalni. Kapkodtam, elnézést, hamu fejemre. Pasztilla 2007. február 6., 22:05 (CET)
- Lehet valami igazság ebben a hülyeségben. Holnapra nem lesz még az az 50000. 912-n állunk, ami azt jelenti, hogy csütörtöknél előbb nem lesz 50. Uff! --Bennó 2007. február 6., 22:15 (CET)
- Az utóbbi időben konstansan kéthetente szok lenni ezer cikk, azaz cirka hetven-nyolcvan cikk egy nap. Jó, félretéve most e számmisztikai üzekedést és izgalmi állapotot, statisztikailag legkésőbb csütörtök reggelre várható, akkor sem tudom vállalni, a gyufát napokig simogattam, pedig az kismiska téma a bélyeghez képest. Pasztilla 2007. február 6., 22:29 (CET)
Mit szólnátok ehhez: User:Kata/Velence és lagúnái ? Vagy ehhez: User:Kata/Alhambra --Hkoala 2007. február 6., 22:18 (CET)
- Szerintem mindkettő nagyon szépen meg van írva. Én a másodikat javasolnám. Kevesebben ismerik, sokaknak több újat mondhat. --Ksanyi 2007. február 7., 08:03 (CET)
Én inkább valami hungarikum mellett lennék. Pl. User: Lily15/A magyar szürkemarha nem jó ötlet? Ilyen másnak biztos nincs. Kata 2007. február 7., 08:18 (CET)
Szerintem a szürkemarha-vázlat nagyon jó. A vázlat szót csak azért mondom, mert allapon van, egészen fantasztikus mennyiségű és minőségű anyag. Én nem tétováznék, látva az idő szűkét, hogy ezt válasszuk, és gyorsan nézzük át. (Hogy ez legyen az 50000-dik pontosan, az szerintem még mindig hülyeség, de hogy az alkalomra legyen valamink, arra nagyon jó lenne ez. Több mint jó.) És ha már a magyar wikiről van szó, akkor az is príma, hogy erősen magyar vonatkozású a téma. Péter ✎ 2007. február 7., 11:32 (CET)
Köszönöm, hogy erre gondoltatok:). Végül is már majdnem kész, csak a bevezetőt szeretném még kiegészíteni néhány mondattal a szm reneszánszáról, és az egyik alcímhez való adatot kevertem el valahova, de már jó esélyem van arra, hogy eszembe jut, hova. De ezt átmozgatás után is be tudom tenni, az előszó pedig még ma kész lesz. Nagyobb gond, hogy pénteken és szombaton szinte egész nap foglalt vagyok (szalagavató főpróba és maga a sz avató, a hátam közepére nem kívánom, de hivatalilag érintett vagyok), úgyhogy valszeg nem leszek gépközelben az ünnepi pillanatban:(. --Lily15 üzenet 2007. február 7., 11:38 (CET)
- Gyönyörű!! Már így is nagyon készen van, és a végén is nagyon szép a védett magyar fajtákról a legördülő. Gratul! --Bennó 2007. február 7., 11:45 (CET)
Nagyon szép! Tökéletes lenne ötvenezresnek, ha meg nem 100%, hanem csak 90, egye fene, kijavítjuk holnap-holnapután. Ha itt maradna Lily még egy kicsit, nekiállhatnék csalni (gyorsan elkezdek Szinnyeit feltölteni, az gyorsan megy, a kritikus pillanatban pedig Lily betenné a jubileumi cikket :)) Data Destroyer 2007. február 7., 11:54 (CET)
támogatom --Adapa 2007. február 7., 12:22 (CET)
A mellette az oké, de ha lily nem lesz itt, hogy kerül át a szócikkek közé az allapjáról? Data Destroyer 2007. február 7., 12:23 (CET)
Szerintem bárki átteheti a szürkemarhát rendes cikknek, nem fogjuk megróni (ugye, Lilly?); mondjuk ha Data Destroyer bevállalja akkor szerkesztési ütközés sem lesz. ki az aki mostanában még ráér? kb. -20 cikknél valamelyik este bele lehet lendülni, és néhány előzetes csonk árán el lehet találni az 50k-s cikket. MSN-en lehet online egyeztetni konferenciakapcsolással. A Wiw-en megvan az MSNcímem (Mészáros, Rodrigó László néven vagyok ott). --Rodrigó ⇔ 2007. február 7., 12:37 (CET)
Szerintem akkor kellene olyan szerkesztő, aki itt lenne mellettem, amikor elkezdem a szinnyeiszériát. Ha most elkezdeném, uszkve 2 óra lenne, mire elérnénk az 50k-t, és akkor betenné a cikket. Vállalja valaki? Data Destroyer 2007. február 7., 12:43 (CET)
- Én vállalom, bármit jelentsen is ez, csak magyarázd el csekély értelmű medvebocsoknak, hogy miről van szó! --Bennó 2007. február 7., 12:50 (CET)
50 000 :) Ötvenezredik szócikk. Az kéne, hogy amikor elkezdem a szinnyeit, valaki figyelje a számlálót, és 49 999 után tegye be Lily cikkét az allapjáról. Data Destroyer 2007. február 7., 12:59 (CET)
[11] ezt áttenni gyorsan Magyar szürkemarha cikknek. Az időzítés fontos :)Data Destroyer 2007. február 7., 13:01 (CET)
- Vállalom, vagyok Skype-on, szólj, ha indul. --Bennó 2007. február 7., 13:03 (CET)
11 óra után az éjjelt én is rá tudom áldozni (napközben is ált. besegíthetek), Skype-om is van, MSN-em is. E-mailt küldök a címeimmel Bennónak és DD-nek. AKi még akar csatlakozni, ossza meg velünk chat-es elérhetőségeit.--Rodrigó ⇔ 2007. február 7., 13:32 (CET)
Ahogy nézem a számlálót, nem kell sokáig várni. Azt hol lehet egyébként megnézni, hogy egy adott cikk, milyen sorszámú, illetve fordítva, hogy melyik cikk az n-edik? Péter ✎ 2007. február 7., 15:22 (CET)
Nálam már túlvagyunk rajta és a marathóni csata csonkja volt az... – Alensha üzi 2007. február 7., 15:57 (CET)
Források, hivatkozások profi rendszere
Átvíve ide: WP:FORRÁS.
Sablonok magyarítása
Kapcsolódó kérdés, de nagyrészt független. Szerintem a fordítások elősegítése érdekében nem kellene magyarítani a sablonokat. (Szerintem nem lehet kezelni a sokféle sablon sokféle nyelvű változatát, hacsak nem egy adatbázis tárolja melyik nyelven melyik sablonnak és változónak mi a neve.) -- Árpi (Harp) ✎ 2007. február 7., 15:59 (CET)
Erre lenne szép megoldás (csak energiaigényes), az angol sablont "át lehet irányítani" a magyarra valami ilyesmi kóddal:
{{magyar_sablon|magyar_param1={{{angol_param1}}}|magyar_param2={{{angol_param2}}}|...}}
és opcionálisan be lehet tanítani valamelyik botnak, hogy ha arra jár, subst:-olja be az angol sablont (amivel kicseréli a magyarra). --Tgrvita 2007. február 8., 00:24 (CET)
- Én a sablonok magyarítása mellett vagyok. Szerintem az összes sablonunknak magyar nyelven és magyar paraméterekkel kéne lennie. Ha van minta, amit lehet másolni, akkor nem vagy alig körülményesebb használni, mint az angolt és egy teljes szócikk lefordításának energiaigéne mellett még így is semmiség. -- nyenyec ☎ 2007. február 8., 00:34 (CET)
- Szerintem meg körülményesebb. Megcsinálom például Eötvös Lorándnál a szép hivatkozásokat – pl. 50 darabot, vegyesen könyv, folyóirat, esetleg web – az előbbi fejezetben említett angol Darwinhoz hasonlóan. Szerinted ha meggyőztem egy jó angolost, hogy fordítsa le a szócikket angolra, mennyi ideig tart, míg elmagyarázom neki, hogyan fordítsa át a sablonokat angolra, és fogja-e vállalni, hogy mindet átalakítja (mennyi időbe fog neki telleni)? Vagy nekem mennyi időbe fog kb. telleni szerinted (kikeresni az angol sablont ...)? Én nem akarok egy külön java szkriptet csinálni erre, mert mire újra használnám, biztos változik. A reguláris kifejezések cseréje ugyan ott van a szerkesztőablakom alatt, de azt, ha elrontok valamit, nem tudom visszavonni. A sablonátirányításnál sem látom a fordított utat (angolra fordítás). -- Árpi (Harp) ✎ 2007. február 12., 10:52 (CET)
- Gondolkodtam a dolgon, az angolra fordítás ritkább, tényleg a magyarra fordításra kell koncentrálni elsősorban. -- Árpi (Harp) ✎ 2007. február 12., 11:09 (CET)
Javaslat szavazásra
Ide kérnék támogató vagy ellenző megnyilvánulásokat. --Mathae قل لي 2007. február 10., 12:39 (CET)