Ugrás a tartalomhoz

Wikipédia:Kocsmafal (egyéb)/Archív77

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Elavult cikk versus múzeumi példány

Javaslom, hogy vegyük ki azokat a cikkeket, amelyek egy Wiki Múzeum létrejöttére várva az elavult cikkek kategóriában parkolnak. Zavaró, hogy egyre-másra botlok bele ilyen cikkekbe, mikor az elavultakon szeretnék segíteni. Ezek a cikkek nem is férnek bele az elavult szó tartalmába.– Klug Csaba Ferenc vita 2010. február 19., 19:23 (CET)

Ez a kettő elvileg nem azonos kategóriában van, ha igen, az tévedés. Nem is azonos sablonnal jelöljük őket. A {{kiaforgalomból}}(?) sablon kizárólag WP-névtérben használatos, szócikkekben nem. Bennófogadó 2010. február 19., 19:27 (CET)

Szervezett bűnözés

Adamaster001 (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) az átmozgatás után már nem talált vissza cikkéhez, amit a Szerkesztő:Adamaster001/Szervezett bűnözés lap helyett tévedésből a Adamaster001/Szervezett bűnözés lapon kezdett meg. RepliCarter korrekt módon üzenetet hagyott neki, Adamaster001 mégis felhagyott az addig intenzív munkával.

Már többször találkoztam hasonló helyzettel, amikor egy új szerkesztő egy rosszul megválasztott helyen elkezdi a cikkét, azt egy gyakorlott szerkesztő a megfelelő helyre mozgatja, és emiatt a cikkíró a bekönyvjelzőzött cikkének már csak hűlt helyét találja.

Mivel a kezdők közül sokan csak lassan jönnek rá, hogy mit lehet kezdeni a sárga csíkkal, a jóakarúan hátrahagyott üzenet is hiába. Ráadásul az is gyakran előfordul, hogy egy új szerkesztő elfelejt bejelentkezni, tehát nem is láthatja a regisztrált nevének szóló sárga csíkot. Van aki ilyenkor újra létrehozza az elveszettnek hitt cikket, van aki e-mailben segítséget keres valamelyik szerkesztőnél (már számos ilyen e-mail-t kaptam), de sajnos sokuk, mint Adamaster001 is tette, feladja az egészet.

Néhány ilyen tapasztalat után ezért úgy szoktam csinálni, hogy előbb megpróbálom felvenni a kapcsolatot a szerkesztővel, és csak miután ez létrejött, akkor írom meg neki, hogy átmozgatás jön, és hogy hova. Ritkán annyira égető az átmozgatás, hogy ne tudna várni egy napot vagy akár kettőt is.

Az adott helyzetben már csak az a nagy kérdés, hogy mit kezdjünk a félbehagyott, de tartalmas Szerkesztő:Adamaster001/Szervezett bűnözés cikkel. Azt tartanám a legjobbnak, ha a fő névtérbe, a cikkek közé mozgatnánk, ott talán a kezdeményezője is visszatalál hozzá.

Akad-e vállalkozó arra, hogy egy kicsit helyrepofozza ezt az egyelőre nem wikikonform, de már tartalmas cikket? A cikk az en:Organized crime című angol Wikipédia-szócikken alapul.

Karmelaüzenőlap 2010. február 20., 12:18 (CET)

Már dolgozik... Egy nap pihenő mindenkinek bennevan a pakliban. – Burumbátor Speakers’ Corner 2010. február 20., 12:24 (CET)

Tényleg, ez jó, pont mialatt írtam, felvette újra a munkát. Azért a dőlt betűkkel írottak továbbra is érvényben vannak. Karmelaüzenőlap 2010. február 20., 12:33 (CET)

Vettem az adást. Csak azért vittem át allapra a szócikket, mert szócikknévtérben volt, de a segítséget kérő sablont is kint volt, így jobbnak tűnt. De valóban, lehet, hogy előbb csak üzenni kellett volna neki... - RepliCarter Wormhole 2010. február 20., 12:43 (CET)

Egyetértek, az meg még annál is kevésbé sürgős, hogy az átmozgatás után maradó redirt töröljük... Fel kéne találni a késedelmes törlésre egy sablont, mert sokan attól féltükben intézkednek, hogy ha nem csinálják meg azonnal, el fogják felejteni. Bennófogadó 2010. február 20., 12:45 (CET)

Igaz, ha az átirányításra rá lehetne tenni egy szubcsonkszerű sablont, ami egy hetes késéssel automatikus törléshez vezet, az megoldaná az ilyen helyzeteket. Karmelaüzenőlap 2010. február 20., 16:55 (CET)
Időbélyegzővel paraméterezett sablon „t” idő elteltével átalakulhat magától azonnali törlést kérővé? Vagy ez botfeladat? Stewe Feedback 2010. február 20., 20:14 (CET)
A szubcsonkokat SzabBot és HunyadymBot teszi a Wikipédia:Szubcsonk lap végén levő napi dátum szerint felosztott listára. A {{szubcsonkok}}(?) sablon, ami így néz ki:
mutatja, hogy melyik törölhető bármikor, mert régebbi, mint öt nap. Az ilyeneket aztán egy adminisztrátor (ez többnyire Alensha) többé-kevésbé naponta törli.
Karmelaüzenőlap 2010. február 20., 21:35 (CET)

Wikipédia olvasottsági térkép

Az egy internetezőre jutó havi Wikipédia oldalmegnézések száma 2009 őszén: [1] --TgrvitaIRCWPPR 2010. február 20., 16:48 (CET)

LMBT szerkesztővel szeretnénk kapcsolatba lépni,

...új címszó ajánlása miatt ! Kérnénk egy kontaktot valakitől, lééccíí!

Köszike !!

)


a "Lokkor-os csajok" ( vagy: lokkor@freemail.hu)

Van egy LMBT-műhely, de nem tudom, hogy a tagjai közül valaki aktív-e még. --TgrvitaIRCWPPR 2010. február 20., 20:03 (CET)

Pontosan mi az, hogy új címszó ajánlása? Ha szeretnétek valamiről egy szócikket, ti is elkezdhetitek megírni, a formázásban segítünk. Alensha 2010. február 21., 00:41 (CET)

Életrajzok a Wikipédián

Egy érdekes tanulmány az angol Wikipédián szereplő életrajzokról: Who's On Wikipedia? Part 6: The Subjects Respond

Angolul nem tudóknak röviden: találomra választott életrajzok alanyainak küldtek kérdőívet, az eredmény az, hogy kevés elégedett, kevés nagyon elégedetlen és sok kicsit elégedetlen az életrajzával, általában nehezen igazodnak ki a Wikipédián, és jeleznék a hibákat, de nem tudják hol. A tanulmány szerzője azt javasolja, hogy 1. minden életrajzi cikkben legyen jól látható helyen egy "lépjen kapcsolatba a szerkesztőkkel" emailcím, 2. proaktívan keressék meg a szerkesztők az alanyokat és kérjék ki a véleményüket. --TgrvitaIRCWPPR 2010. február 21., 00:03 (CET)

Ez tényleg érdekes. Pont a 2-es pontot csinálom valamilyen szinten, csak nem proaktívan, hanem a szócikkek feltöltése után. Ezt viszont csak olyan esetben érdemes megcsinálni, amikor valamennyire érezhető, hogy nagy zűr belőle nem lesz. Politikusokat, meg botrányba keveredett embereket kevéssé kellene megkeresni. Amúgy kicsit túl van exponálva az egész, egy jól megírt életrajz kb. akkora hibaszázalékkal dolgozik, mint egy papíralapú lexikoné. Cassandro Ħelyi vita 2010. február 21., 00:57 (CET)

Üzenet a botom vitalapjáról

Kedves szerkesztők!

A Mecsek címszó alatt minden, ami geológiával kapcsolatos, tragikusan téves, félrevezető, stb. (antracit, Középső-Mecsek fennsík,kréta?! urán /helyesen uránérc/, permi vörös homokkőben mállásos üregek, stb.

Üdvözlettel

Konrád Gyula geológus

PTE TTK

Samat üzenetrögzítő 2010. február 21., 01:06 (CET)

Felveszem vele a kapcsolatot. Cassandro Ħelyi vita 2010. február 21., 01:08 (CET)

A forrásként linkelt lap nem műxik. Holnap (bocs, már ma) este utánanézek igazi szakirodalomban és ki is bővítem kicsit. L András 2010. február 21., 01:11 (CET)

Akkor azt még megvárom, mielőtt írok neki. Cassandro Ħelyi vita 2010. február 21., 01:24 (CET)
  • Kissé feltöltöttem. Persze némi lektorálás ráfér, mert bár a forrásaim meglehetősen alaposak, sajnos nem a legfrissebbek. Mindenesetre szarvashiba nem lehet benne. L András 2010. február 21., 18:37 (CET)
Oké, írtam Konrádnak. Cassandro Ħelyi vita 2010. február 21., 21:09 (CET)

Figyelőlistás kiemeltszócikk-jelöltek frissítése

Sziasztok! Mostanában nem vagyok túl aktív. Ma vettem észre, hogy készült egy ilyen sablon {{Kiemelés alatt álló szócikkek hirdetőtáblája a figyelőlistán}}. Kb. 1 éve írtam egy programot, ami tudja frissíteni a kiemeltjelölteket a Közösségi portálon. Ezt a programot át tudnám úgy írni, hogy ezt az újabb sablont is tudja frissíteni. Szerintetek jó lenne botos frissítés ehhez a sablonhoz is? --Xnull vita 2010. február 21., 16:07 (CET)

Hát persze miazhogy mégeztkérdeni kell? Vigyor Bennófogadó 2010. február 21., 16:43 (CET)

A bot frissítése megtörtént. --Xnull vita 2010. február 21., 19:26 (CET)

Visszatekintés 2009-re

Személy szerint engem jobban érdekelne mit hoztunk már össze 2009-ben, mint hogy idénre mit tervezünk! :P

Ki tudná vki gyűjteni, hogy

  • mondjuk hány aktív szerkesztővel van több?
  • mi volt a legtöbbet szerkesztett és a legtöbbet látogatott top 1000 oldal?
  • mennyivel nőtt/nem nőtt az olvasók száma?
  • hányadikak voltunk a magyar online weboldalak látogatottságának listáján?
  • az olvasói értékelések alapján hogy alakultak a véleményének az egyes cikkekről?
  • hány szerkesztés történt 2009-ben?

Hálás köszönettel: – OrsolyaVirágHardCandy 2010. január 4., 00:31 (CET)

Októberben a nyolcadik (nem kifejezetten magyar) weboldal voltunk a magyar látogatók száma szerint, havi másfélmillió egyedi látogatóval. (Nem túl megbízható, becsült érték a Gemius reprezentatív mintán végzett felméréséből, de csak ez van - lapletöltésről van saját statisztika, egyedi látogatókról nincs.) A szerkesztések száma 1,4 millió körül volt, ha jól számolom. – TgrvitaIRCWPPR 2010. január 4., 01:03 (CET)

A Történelemtanárok Egyesületének megkeresése

Tisztelt Wikipédia!

A Történelemtanárok Egyesülete szeretne egy megbeszélést tartani olyan, különféle foglalkozású embereknek, akiknek szerepük van a történelmi tudat alakításában. Ezért gondoltunk arra, hogyha van a szerkesztőségükben olyan, akit ez érdekelne, azzal személyesen is felvennénk e célból a kapcsolatot, és pontosabban kifejtenénk, miről is lenne szó. Kérjük, tegyék lehetővé, hogy vele (velük) kapcsolatba léphessünk, és küldjenek személyes e-mail címet.

Előre is köszönettel

[...]

TTE

Akit érdekel, annak elküldöm a levél írójának nevét és e-mail címét. Vagy megkeresheti őket közvetlenül is: http://www.tte.hu/ Samat üzenetrögzítő 2010. február 21., 01:17 (CET)

Belinkeltem az aktív történelmi témájú műhelyek vitalapjára. --TgrvitaIRCWPPR 2010. február 21., 10:58 (CET)

Engem szerintem érdekelne, bár még sosem gondoltam magamra történetitudat-formálóként :-).– Μ. D. Fórum 2010. február 21., 11:42 (CET)

Ne is, legfeljebb tán a horrorfilmek kategóriájában. Vigyor

Amúgy érdekes volna nagyon is. Bennófogadó 2010. február 21., 12:34 (CET)

Amennyiben a náció alatt a nemesi nemzetet értjük, jogos a dolog :) Bár kétségkívül megtévesztő. – Μ. D. Fórum 2010. február 22., 19:28 (CET)

Nézzetek rá kérlek

Táblázat

Hellósztok

Egy kérdés: Hol vannak leírva a táblázatok kódjai? Példa:

#akármi
#akármi2

{| class="wikitable" style="width: 90%"

– Aláíratlan hozzászólás, szerzője Szemoric (vitalap | szerkesztései) 2010. február 24., 14:43

Wikipédia:Hogyan használhatom a táblázatokat? --TgrvitaIRCWPPR 2010. február 24., 20:46 (CET)

Tapasztalati témák, melyeket forrással nehéz alátámasztani

Külföldi wikikben gyakran találkozom olyan cikkekkel, amelyek a témájukból adódóan forrással eléggé nehezen támaszthatóak alá, viszont mindenki számára érdekesek és kell is róluk írni. Ilyen például a kölcsönös érthetőség nyelvek között, amelyről tudományos alapon nem is lehet beszélni, így nem is létezik rá semmilyen tudományos forrás (de nem tudományos se nagyon). Az ilyen cikkeket a szerkesztők általában – jó szokás szerint, gondolkodás nélkül – megjelölik nincs forrás sablonnal, amely nem biztos, hogy a legjobb megoldás, ugyanis mint mondtam, vannak témák, amelyekre természetükből adódóan nem is lesz soha hiteles forrás. Az az ötletem támadt ennek kapcsán, hogy a nincs forrás sablon mellé be kellene vezetni egy hasonlót, a következő szöveggel:

Ez a szócikk – a téma természetéből adódóan – tudományos forrásokkal nem igazolható, tartalma általános tapasztalatokon alapszik.

Tudom, hogy ez elméletileg ellentmond a Wikipédia azon alapelvének, hogy nem elsődleges forrás és a forrásokat meg kell nevezni, viszont ha a gyakorlati oldaláról nézzük, nem kevés ilyen cikk van. Várom a véleményeteket. --Mex plática 2010. február 24., 18:59 (CET)

Azért csak akad valami.Raziel szóbuborék 2010. február 24., 19:04 (CET)
Sőt. --TgrvitaIRCWPPR 2010. február 24., 20:40 (CET)
Ez a szócikk – a téma természetéből adódóan – tudományos forrásokkal nem igazolható... - Ilyen állat nem létezik, forrást mindenhez lehet és kell találni. Ha nem lehetne, akkor a WP elsődleges forrássá válna, az pedig az alapelvekkel ellenkezik, amiről nincs okunk lemondani. misibacsi*üzenet 2010. február 24., 19:52 (CET)
Tudom, de pontosan ezt magyaráztam, hogy mégis sok ilyen szócikk van. A linkek, amit Raziel és Tgr berakott, általánosságban szólnak a témáról, de sehol nem fogsz semmilyen tudományos forrást találni egy olyan táblázattal, hogy mely nyelvek érthetőek kölcsönösen egymás között, és épp ez a legérdekesebb a része a cikknek. --Mex plática 2010. február 24., 21:33 (CET)
És éppen ezért a cikknek ez a része, vagy a cikk egésze úm. nem Wikikonform, mivel ezzel a cikk elsődleges forrássá válik, a szerkesztői saját tudásuk és tapasztalatuk alapján állítják össze. Nem ez a cél, itt olyanokat kell leírni, amit más már leírt egyszer... ha majd lesz tudományos munka (Te is megcsinálhatod, beküldheted a dolgozatot a megfelelő helyre - gőzöm nincs hova, nem értek hozza), akkor lesz normális Wikipédia-szócikk is belőle.. addig a nincs forrás sablon tökéletesen illik rá. --Lord SólyomKössé' belém "Natura nostra infernus est" 2010. február 24., 21:42 (CET)
De ha egyszer valami nem tudományos alapú, nem bizonyítható tudományos módszerekkel, akkor hogy a büdős fenébe lenne rá tudományos forrás… arra, hogy két nyelv beszélői megértik-e egymást, semmilyen tudományos módszerrel nem lehet választ adni. (Mert az egyik beszélő tökéletesen megérti a másikat, egy másik esetleg semmit nem ért belőle, mert attól függ, hogy mennyire művelt és milyen a szövegkörnyezet, csak mint példa.) A nincs forrás-sablonozgatás meg, mint már anno említettem, többet árt, mint használ a Wikipédiának. Az olvasót csak elriasztja, de ettől még a helyzet nem lesz jobb. A Wikipédia céljai és alapelvei egyszerűen nincsenek köszönőviszonyban egymással, ez a legnagyobb probléma. --Mex plática 2010. február 24., 21:55 (CET)
Maradjunk a példánál: hogyne lehetne tudományos módszerekkel kidolgozni. Kell készíteni egy statisztikát, felmérést különböző iskolázottságú, stb. emberekkel. Felmérjük, ki milyen mértékben érti meg az adott szöveget (kategóriákat gyártunk, ahogyan pszichológiai vagy más felmérések esetén is teszik), aztán írunk egy összegző dolgozatot és levonjuk a következményeket. Hibahatárt számolunk, például a nyelvérzéket bekalkulálva, ebből megintcsak levonunk következtetéseket az eredmények szubjektivitására vonatkozóan. Ebből összeáll egy nyelvészeti elemzés arról, hogy a különböző kategóriájú emberek milyen mértékben értenek más nyelveket. Olyan lesz, mint minden statisztika... bele lehet fulladni az átlag 5 centis vízbe, ám lesz egy tudományos munka.

Ez a szócikk – a téma természetéből adódóan – tudományos forrásokkal nem igazolható... - ahogyan előttem is mondták, én székely észjárással ezt mondom: ilyen állat nincs is. --Lord SólyomKössé' belém "Natura nostra infernus est" 2010. február 24., 22:19 (CET)

Re: Mex - írod, hogy „De ha egyszer valami nem tudományos alapú, nem bizonyítható tudományos módszerekkel, akkor hogy a büdős fenébe lenne rá tudományos forrás… arra, hogy két nyelv beszélői megértik-e egymást, semmilyen tudományos módszerrel nem lehet választ adni.”- Ez a kérdéskör az összehasonlító nyelvészet, vagy a nyelvfilozófia tárgyköréhez tartozik valamelyest, ott meg bőven vannak források. Ajánlanám utóbbihoz Wittgensteint, de általánosságban, ha valami nem tudományos alapú, nem bizonyítható tudományos módszerekkel, sőt még a bizonyíthatatlanságára sincs forrás, az valamiféle gondolatkisérlet, vagy költői mű, esetleg a szócikkíró elmélete. Ezekre nagyon jó sablonok vannak. Ogodej vitalap 2010. február 24., 23:06 (CET)

Mélységesen egyetértek. Amire nem találni forrást, az a szócikkíró saját agyszüleménye, az meg a wp:saját hatásköre. Nyelvészeti témákban elég gazdag források vannak, ha befáradsz bármely egyetemre, egy pakli könyvet fognak a kezedbe nyomni az illetékes tanszékvezetők. Amire meg nem tudnak adni, az tudományos körökben nem elfogadott dolgok - és akkor biza várni kell, amíg valamelyik kutató felveszi a sejhaját és ír róla egy könyvet, értekezesét cikket, akármit. :) – Timish sablongyári üzenőfal 2010. február 24., 23:31 (CET)

Kell-e nekünk nagymorvázni

Véleményem szerint a Nagymorávia kifejezés éppolyan, mint a Nagymagyarország, nem feltétlenül kéne alkalmazni. Függetlenül attól, hogy Konsztantinosz Moravia Magna néven nevezte, mivel Kismorvaországról semmit sem tudunk, a sima Morávia éppolyan egyértelmű. Az irodalom is általában Morávia néven emlegeti, én legalábbis ritkán találkozom a Nagymorávia alakkal magyar forrásokban. A csehek meg a szlovákok felőlem nagymorvázhatnak, de nekünk nincs rá szükségünk. De ha még Nagymorávia is, az uralkodóik akkor is morva fejdelmek és nem nagymorva fejedelmek. L András 2010. február 24., 19:07 (CET)

Az ilyen és ehhez hasonló kérdések tipikusan a WP:KF-HE hatókörébe tartoznak. :) Bennófogadó 2010. február 24., 19:18 (CET)

Akkor átviszem oda. L András 2010. február 24., 19:46 (CET)

Bibliai bibliográfiai kérés

A magyar Bibliák bibliográfiai (=forrás)jelölése trehány (talán a wikin a legtrehányabb..., forrásként általában csak úgy oda van lökve, hogy "Biblia"). Kérésem a "köz"-höz ;)), akinek van bármely használható magyar bibliakiadás a birtokában, az kérem, írja ide a pontos (és szükséges) könyvészeti adatait. Készítünk belőle helyes kis sablonokat, ilyesmit, mint ez: {{Károli}} (jelzem ez is hiányos). :)

  • fontosabbak lennének (vagyis amiket itt eddig láttam, hogy előfordulnak): Károli (ref/prot) 1908, 1938, 1975(?), 1992(?); Káldi (kat) itt évszámokat nem tudok; IMIT!!!; egyebek. Előre is kösz. – eLVe kedvesS(z)avak 2010. február 22., 13:46 (CET)

Van annak gyakorlati jelentősége, hogy pl. a Károli melyik kiadásáról van szó? Eltér a szövegük? --TgrvitaIRCWPPR 2010. február 22., 15:06 (CET)

El. De van egy gyakorlati mélység, ami alatt nem érdemes jelölni. A nagy eltérés a mérföldkőnek számító kiadások közti különbség, pl. mondjuk az 1908-as revízió előtti vagy utáni, az nagyon nem mindegy. A mérföldkövek közé eső kiadások közt is lehetnek eltérések, az abszolút pontos megjelölésből meg nem lehet baj. Bennófogadó 2010. február 22., 15:16 (CET)

(Szerkesztési ütközés után) Igazi Károli Biblia csak egy kiadás volt. Már a második kiadás is a halála után készült, és máris javított kiadás volt. L András 2010. február 22., 15:19 (CET)

Neijeeedjmeeeg!Semminincsveszveee! :-)))
Némileg. A hetvenvalahányas revízió és onnan fölfelé más, mint az ún. "régi/hagyományos". Amit átlagosan mi "Károli" néven emlegetünk/hivatkozunk, az az 1908-as nagyrevízió 1938-as kisrevíziója. (Ezt kapni a boltban, csak ugye az egyetlen magyar könyv, aminek nincs rendes kolofonja és kiadástörténete, az a B.) – eLVe kedvesS(z)avak 2010. február 22., 15:21 (CET)

Alakul, köszönet az eddigiekért! Még várunk, tehát még jöhet. – eLVe kedvesS(z)avak 2010. február 23., 16:38 (CET)

Még igyekszek találni egy-két katolikus változatot, régebbieket. Oh, és eggyel alább, Crimeának van igaza, Tarjányi az, csak elnéztem. A listába nem akartam belenyúlni. --Lord SólyomKössé' belém "Natura nostra infernus est" 2010. február 23., 18:29 (CET)

Bátorkodtam a könnyebb áttekinthetőség kedvéért a katolikus szekción belül a két fő fordítás kiadásait elkülöníteni, helyet hagyva az egyebeknek is. A két teljes "zsinat utáni" fordítás közül egyébként az elsőnek (SzIT) az alapkiadása az 1973-as, a másodiké (Neovulgáta) az 1996-os. Rajtuk kívül modern, tehát ma jellemzően idézett fordítás még a "Békés-Dalos", de az csak Újszövetség (első kiadása 1955, Róma). Ha találok egy példányt, majd beírom. Valamint érdekes lenne fellelni még a Vas István-féle, nem egyházi kiadású fordítást (talán Gondolat kiadó volt?)! Ragold vita 2010. február 24., 02:40 (CET)

Mindenki csak továbbra is nyugodtan "bátorkodjon", rendezze át kedvére és bővítse! Lassan kialakul. – eLVe kedvesS(z)avak 2010. február 25., 13:02 (CET)

Nekem van három is. Berakom a megfelelő helyekre. Bár a huszita bibliának nincs megfelelő helye, ezért azt ide teszem:

Ami az alábbiakba, ilyen-olyan okból, nem illeszkedik

Katolikus

"Szent István" avagy SzIT avagy "hetvenhármas" fordítás kiadásai

  • BIBLIA ószövetségi és újszövetségi Szentírás; Fordítók: Gál Ferenc,Gál József, Gyürki László, Kosztolányi István, Rosta Ferenc, Szénási Sándor, Tarjáni Béla; Szent István Társulat; Budapest; 2009; 3. kiadás. --Lord SólyomKössé' belém "Natura nostra infernus est" 2010. február 22., 14:03 (CET)
  • Biblia. Ószövetségi és újszövetségi Szentírás. Budapest, Szent István Társulat, s.a. [1995?], ISBN 9633608023 (fordítókat ld. fentebb, Lord Sólyomnál) – Μ. D. Fórum 2010. február 22., 23:59 (CET)
  • Biblia. Ószövetségi és újszövetségi Szentírás. Fordítók: Gál Ferenc, Gál József, Gyürki László, Kosztolányi István, Rosta Ferenc, Szénási Sándor, Tarjányi Béla; Szent István Társulat, Budapest; 1979; 3. kiadás. ISBN 963-360-094-4 Hogy a Tarjáni/Tarjányi változatból melyik a helyes, fogalmam sincs. Valószínűleg az n-es.Crimeavita 2010. február 23., 15:21 (CET)
  • Biblia. Ószövetségi és újszövetségi Szentírás. Ford.: Gál Ferenc, Gál József, Gyürki László, Kosztolányi István, Rosta Ferenc, Szénási Sándor, Tarjányi Béla. Budapest, Szent István Társulat, 1987. 5. kiadás. ISBN 963 360 426 5 Tarjányi prof neve ny-nyel helyes! Ragold vita 2010. február 24., 02:40 (CET)
  • Ragold megelőzött, nekem ugyanaz van... L András 2010. február 24., 20:31 (CET)
  • BIBLIA ÓSZÖVETSÉGI ÉS ÚJSZÖVETSÉGI SZENTÍRÁS, Ford.: Gál Ferenc, Gál József, Gyürki László, Kosztolányi István, Rosta Ferenc, Szénási Sándor, Tarjányi Béla, Budapest: SZENT ISTVÁN TÁRSULAT, AZ APOSTOLI SZENTSZÉK KÖNYVKIADÓJA (1976)  Karmelaüzenőlap 2010. február 27., 23:31 (CET)

"Neovulgáta" avagy "Jeromos" fordítás kiadásai

  • Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján. A Káldi-féle szentírásfordítás felhasználásával készítette a Szent Jeromos Bibliatársulat Bibliafordító Munkaközössége: Fodor György, Gyürki László, Kocsis Imre, Kránitz Mihály, Mátéffy Balázs, Szabó Mária, Székely János, Takács Gyula, Nemeshegyi Péter, Tarjányi Béla, Vágvölgyi Éva. Budapest, Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, 2008. 6. kiadás. ISBN 978-963-87626-6-5 Ragold vita 2010. február 24., 02:40 (CET)

Egyéb katolikus fordítások

Protestáns

2005-ös református Biblia:

  • Biblia: Istennek az Ószövetségben és Újszövetségben adott kijelentése, magyar nyelvre fordította a Magyar Bibliatársulat Ószövetségi és Újszövetségi Bibliafordító Szakbizottsága, Budapest: Magyar Református Egyház Kálvin János Kiadója [1990 {az 1975. évi új fordítású Biblia javított kiadása, a vizsolyi Biblia megjelenésének 400. évfordulójára}] (2005). ISBN 963-300-956-1

Valószínűleg a 2003-as újranyomása, mivel egyezik az ISBN-ük. - Matthew (hűtőszekrényajtó) Vigyor 2010. február 22., 18:12 (CET)

  • Szent Biblia azaz: Istennek Ó és Új Testamentomában foglaltatott egész Szentírás. Magyar nyelvre ford. Károli Gáspár. Az eredeti szöveggel egybevetett és átdolgozott kiad. Budapest: Brit és Külföldi Biblia-Társulat, 1942
  • Szent Biblia : azaz Istennek Ó és Új Testamentomában foglaltatott egész Szent Írás. Magyar nyelvre ford. Károli [Károlyi] Gáspár. Budapest: Magyar Biblia-Tanács. 1981. ISBN 963 300 055 6
  • Biblia : Istennek az Ószövetségben és Újszövetségben adott kijelentése. Ford. a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának Bibliafordító Szakbizottsága. Budapest: Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya. 1985. ISBN 963 300 185 4
  • Szent Biblia azaz Istennek Ó és Új Testamentomában foglaltatott egész Szent Írás. Magyar nyelvre ford. Károli [Károlyi] Gáspár. Budapest: Magyar Biblia-Tanács. 1989. ISBN 963 300 336 9
  • Szent Biblia azaz Istennek Ó és Uj Testamentomában foglaltatott egész Szent Irás. Magyar nyelvre ford. Károli [Károlyi] Gáspár. Budapest: Magyar Biblia-Tanács. 1990. ISBN 963 300 402 0

Ezt itt nem láttam, esetleg ha van jelentősége:

  • Szent Biblia azaz Istennek Ó és Új Testamentomában foglaltatott egész Szent Írás. Magyar nyelvre fordította Károli Gáspár. Az eredeti szöveggel egybevetett és átdolgozott kiadás Budapest Kiadja a Brit és külföldi biblia-társulat 1920. Nyomtatott Poeschel és Treptenél Lipcsében Ogodej vitalap 2010. február 23., 19:37 (CET)
  • Szent Biblia, azaz Istennek az Ó és Új Testamentomában foglaltatott egyész Szent Írás, ford. Károli Gáspár, Budapest: Magyar Bibliatársulat. ISBN 963 300 588 4 (1994) HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. február 24., 00:46 (CET)
  • Szent Biblia, azaz Istennek az Ó és Új Testamentomában foglaltatott egész Szent Írás, ford. Károli Gáspár, Budapest: Boldog Élet Alapítvány. ISBN 978 963 87416 8 4 (2002) kereskedelmi forgalomban nem kapható, exkluzív kiadás L András 2010. február 24., 20:31 (CET)
  • SZENT BIBLIA AZAZ ISTENNEK Ó ÉS ÚJTESTAMENTOMÁBAN FOGLALTATOTT EGÉSZ SZENT ÍRÁS, ford. Károlyi Gáspár, Budapest: A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ, AZ EVANGÉLIKUS EGYHÁZ ÉS A SZABADEGYHÁZAK SZÖVETSÉGE KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL (1955)  Karmelaüzenőlap 2010. február 27., 23:31 (CET)
  • BIBLIA ISTENNEK AZ ÓSZÖVETSÉGBEN ÉS ÚJSZÖVETSÉGBEN ADOTT KIJELENTÉSE, Magyar nyelvre fordította a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának Ószövetségi és Újszövetségi Bibliafordító Szakbizottsága, Budapest: a Magyar Bibliatanács megbízásából a Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya (1978). ISBN 963 7030 79 4  Karmelaüzenőlap 2010. február 27., 23:31 (CET)

Kétnyelvű

Ideírogattam a négyféle magyar nyelvűt, de van három németül is, az is kell? Az egyik egy ökumenikus (katolikus-evangélikus) Einheitsübersetzung 1980-ból, a második egy Jehova tanúi 1985-ből, a harmadik egy megjelölés nélküli 1990-ből, de protestáns lesz, mert nincsenek benne a Makkabeusok. Karmelaüzenőlap 2010. február 27., 23:31 (CET)

Kámaszútra

Kámaszútra (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)

Van egy nehezen megfogalmazható, ködös ellenérzésem ezzel a cikkel kapcsolatban. Ugyan kiemelt, de furcsának tartom, hogy egy igen-igen terjedelmes "A Kámaszútra felépítése" fejezetet kapott, amiben konkrétan olyan ok vannak írva, hogy:

  • "A csók a vágy gerjesztésére szolgál. Az első találkozásokkor mérsékelten alkalmazandó, de a későbbiekben minden fajtája mérték nélkül és gyakran javasolt. A csókot Vátszjájana szerint, a test következő részeire alkalmazhatjuk. A homlok, a szem, a két orca, a nyak, a mell, a keblek, az ajak és a száj belsejére. Nemcsak a test részei szerint, hanem a csókadás módjai szerint is megkülönböztetjük. Van tehát egyenes, hajló, elforduló, szorító csók, erősen szorító, összeszorító csók"

vagy

  • "Amikor a szeretkezés hevessé válik, különböző csípések, karmolások keletkezhetnek, ezeket a nyomok formája szerint különböztetjük meg. Hangzó csípés, félhold, kör, vonás, tigriskarom, pávaláb, nyúlrúgás, kék lótuszlevél. A test különböző részein alkalmazhatjuk. Szuvarnanábha szerint a legszenvedélyesebb szeretők alkalmazzák a test bármely részén, ahol örömet okoznak vele. A fejezet kitér a körmök formájára, sajátságaira, a különböző népek esetén."

Ezzel nincs gondom, ha a saját cikkükben szerepelnek, úgymint csók és Nyomás, csípés, karmolás. Ebben a cikkben viszont kissé furcsának találom a jelenlétüket, ugyanis e cikknek tkp. nem azzal kellene foglalkoznia, hogy milyen a jó szex, hanem azzal, hogy mi a Kámaszútra. Remélem sikerült érthetően megfogalmazni. Lehet, hogy tévedek, ki mit gondol erről? Peligro (vita) 2010. február 24., 18:20 (CET)

Átvittem a cikk vitájára. OrsolyaVirágHardCandy 2010. február 27., 16:14 (CET)

Egyes szám első személyben írt szócikk

Az E/1-ben íródott cikkekre milyen sablon való?– Hannababa86 vita 2010. február 26., 09:07 (CET)

{{önjellemzés}}? Ha nem jó, itt nézz körül, fent van az összes sablon. December vita 2010. február 26., 09:11 (CET)
Sablon helyett (vagy utána) inkább szólni kéne a szócikk írójának, hogy az enciklopédiák nem E/1-ben íródnak... már ha elérhető. - RepliCarter Wormhole 2010. február 26., 11:47 (CET)
Írja át. Akkor is öncikk. De nem tilthatjuk. OsvátA Palackposta 2010. február 26., 11:55 (CET)

Lap.hu

Elég gyakran fordul már elő, hogy mindenféle különböző témájú szócikkekbe a Külső hiv-ok közé (általában) anonok beteszik pluszba a hozzáillő lap.hu linket. Ezt vissza szoktátok állítani vagy maradhat? - RepliCarter Wormhole 2010. február 26., 11:49 (CET)

Az eddigi gyakorlat az, hogy ha szorosan kötődik a cikk témájához, akkor maradhat, de nem forrásként. Cassandro Ħelyi vita 2010. február 26., 11:51 (CET)
SZVSZ listáknál - ha van más forrás is - abszolút megengedhető, hogy lap.hu oldal is szerepeljen forrásként. December vita 2010. február 26., 11:57 (CET)
Ezzel az erővel a lista szócikke saját maga is szerepelhetne forrásként, kb. ugyanakkora súlyuk van. --TgrvitaIRCWPPR 2010. február 26., 14:32 (CET)

A "Külső hivatkozások" szakaszban elfér, de forrásnak nem elfogadható. misibacsi*üzenet 2010. február 27., 09:24 (CET)

Help

how do I notify the Bureaucrats that User:Tm93 is not replying to the USURP request that was posted on his page? My main wiki account is on the English WikiPedia. I was wanting a Global Account with the User name Tm93. Need help on this issue. Wannaglobal vita 2010. február 27., 22:09 (CET)

If he didn't respond, he's probably not interested in this account any more. At WP:BÜRÜ you can leave a message to bureaucrats. Alensha 2010. február 27., 22:23 (CET)

Also. I don't speak Hungarian. I can leave a message to them in English, correct? Wannaglobal vita 2010. február 27., 23:32 (CET)

Correct. Karmelaüzenőlap 2010. február 27., 23:40 (CET)

Sok is, gyanús is

Alkalmatos reklámfelületnek kínálkozik, és egyre inkább a Wikipédia. A cégeket és a termékeket reklámozó cikkek mind gyakrabban, és ráadásul olykor csoportosan jelennek meg. Hacsak röviddel a keletkezésük után meg nem tisztítjuk őket a reklámoktól, nem ellenőrizzük a benne foglaltak alátámaszthatóságát, és nem vizsgáljuk meg, hogy megfelelnek-e a Wikipédia nevezetességi kívánalmainak, ezek a Wikipédia-közösség ingyenes munkájával visszaélő cikkek gyorsan megbújnak a cikkek rengetegében.

A járőr vagy szerkesztő, akinek éppen feltűnik egy ilyen esetleg tizes nagyságrendű cikkcsokor, sajátos nehézséggel találkozik, hiszen különösen időigényes az intenzíven reklámozott téma olykor többezres Google találatából a független forrásokból származóakat kiszűrni.

Természetes fórumként a törlési megbeszélés adódna. Odafordulhatna akinek a reklámcikksorozat feltűnt, hogy másokat is be tudjon vonni a nevezetességnek a teljes cikksorozatra kiterjedő vizsgálatába, a független források keresésébe.

Frissen szerzett keserű tapasztalatom azonban, hogy ez némelyeknél értetlenséggel találkozik.

Szeretném elérni, hogy kialakítsunk egy stratégiát a reklámcikksorozatokkal való elbánásra, és hogy reklámcikksorozatok esetén ne lehessen a törlési megbeszélés kezdeményezőjét személyében úgy letámadni, mint azt én azt az elmúlt napokban elszenvedtem.

Milyen megoldást láttok?

Istvánka, elegáns dolog lenne, ha az eszmecserét ezúttal nem lehetetlenítenéd el azzal, hogy ide is bemásolod a már Wikipédia-szerte kiplakátozott véleményedet! Előre is köszönöm.

Karmelaüzenőlap 2010. február 21., 18:47 (CET)
Szemérmetlen reklámokra Eltévedt tartalom indoklással az az azonnalizás a legegyszerűbb, különösen akkor ha valóban sorozatról van szó, és nem kezdő szerkesztő bukdácsolásáról. Ilyenkor felesleges beszélgetni is róla. Vitás, vagy magányos reklámjellegű lapokat pedig én kategóriába tenném, amit nem jelenít meg a kereső, csak pontos név alapján lehetne megnyitni hogy legyen idő piszmogni vele. Nem tudom hol, olvastam, és kinek az ötlete volt, (valószínűleg úgyis megjelenik majd itt is) de egy Kategória:Karantén
  1. Kivonná a reklámlapokat a látogatók elérhetőségéből
  2. Nem keserítené el a megalkotó szerkesztőt a törléssel
  3. Hosszabb idő után automatikus törlésre adna lehetőséget (nem muszáj 40 napnak lenni Vigyor)
  4. Senkire nem róna sürgető teendőt, így nem gerjesztene konfliktusokat. Stewe Feedback 2010. február 21., 19:45 (CET)

Én a magam részéről lassan ott tartok, hogy járőrként csak egyetlen módját tudom elképzelni a reklámcikkekkel való foglalkozásnak: örömmel átengedem őket a többi járőrnek, és a Wikipédia szentjeinek, akik nem sajnálják rá az időt, hogy valami értékelhetőt csináljanak a "cikkből". Ezerszer elmondtam, hogy a reklámozókat nem érdekli a Wikipédia. Miért kellene, hogy minket érdekeljenek a reklámozók? Ki velük, és a cikkeikkel is, még ha nevezetesek is. Annyi energiát ölünk bele, mintha saját akaratunkból (mert érdekel minket a téma) hoznánk létre az új cikket. Mert ilyen esetekben bizony erről van szó: a nulláról új cikket hozunk létre. De miért kötelesség az, hogy ha valaki ír a nemtommilyen márkáról egy reklámcikket, hogy azt mi kipofozzuk lexikoncikké, ha a reklámozó nem hajlandó rá? Már írtam azt is, hogy nem látok különbséget aközött, hogy valaki új cikként létrehozza A névtelen vár c. cikket, de abba csak annyit ír, hogy "buzik vagytok", és aközött, hogy a Brioni c. cikkbe reklámot tesz fel, még ha azt három bekezdésben teszi is. Mindkettő azonnali. De ha a Brionit kötelesség kipofozni (azaz megírni), csak mert a tárgya nevezetes, akkor a regényt miért nem? Kábé ugyanannyi idő lenne forrásokat keresni a regényhez, mint a Brionihoz, amiből ha kiveszem a reklámot, nem marad semmi. Épp így, ha a "buzik vagytok" szöveget kiveszem, akkor se marad semmi, tehát a két cikk azonos eséllyel indul. De jelenleg az regény azonnali törlés, a Brionihoz meg mindenki kezét-lábát töri, hogy cikk legyen belőle. Szerintem ez kettős mérce. – Perfectmisside írj! 2010. február 21., 20:39 (CET)

Ezeknél a reklámra különösen hajlamos kategóriáknál a cikket egy időzítetten ketyegő sablonnal láthatnánk el, benne egy udvarias felszólítással, ami világosan elmondja a megmaradás kritériumait. Amennyiben öt nap alatt nem rukkolna ki a cikk létrehozója azokkal a független forrásokkal, amik egy szubcsonknál több anyagot szolgáltatnak a cikkhez, és bizonyítják a cég vagy termék nevezetességét, akkor a cikk jelölő nélküli törlési megbeszélésre kerülne. Ha a megbeszélés során sem ír bele a cikkbe senki kiadós és független forrásokat, akkor törölnénk a cikket. Ha belekerült a forrás, akkor viszont éppúgy elbabrálgatunk ennél a cikknél is a reklámkiszedéssel, formázással, miegyébbel, mint bármelyik közönséges cikknél.

Három lényeges eleme van a javaslatomnak:

  • a cikk létéhez követelmény a cikkbe beleírt forrás;
  • tisztességes, a kezdőt is világos módon tájékoztató sablon;
  • automatizált jelölés törlési megbeszélésre.

Karmelaüzenőlap 2010. február 21., 21:13 (CET)
 támogatom az erre a célra szolgáló új sablont, azonban amely sablon erre a szócikkre rákerül, az automatizált törlési megbeszélést kihagynám, hanem kapjon szubcsonkhoz hasonló automatizált törlést. Ha a feltöltőt csak a beírás érdekelte, és utána nem is néz vissza a saját irományára, hogy rákerült ez a sablon, akkor hadd menjen a kukába. A sablonnak kéne tartalmaznia a forrás-követelményt és az x napos törlési határidőt is.
Perfect: valahol a járőrséghez hozzájárul ez a kipofozás, ami nem is baj. A gáz az, amikor felömlik egy ilyen adag és a járőr is azt mondja, nehogymár! - RepliCarter Wormhole 2010. február 21., 21:36 (CET)
Az igazi gáz az, hogy egyesek képtelenek különbséget tenni egy reklámfelület és egy enciklopédia között (szövegértés! PISA -teszt!), de azt azért elvárják, hogy az ő (itt reklámozott) cégükhöz vigyem a pénzem. Nálam komolyan tiltólistán vannak azok a cégek, ahol olyan emberek dolgoznak/tulajdonolják őket, akik nem látják az enciklopédia és az ingyenes reklámújság közötti különbséget, vagy ha látják is, nem érdekli őket. Vajon mennyire érdekelheti őket valójában a termékük minősége és/vagy a vevőik elégedettsége? – Perfectmisside írj! 2010. február 21., 22:47 (CET)
  •  támogatom én is a reklámsablont, meg mindent, ami elejét veszi a túlburjánzásnak (egyébként most frissítem a karbantartóműhely statisztikáját, és érdekes módon az elmúlt fél évben nem nőtt jelentősen a reklámsablonok száma, annál inkább a semlegességet megkérdőjelező sablonoké: a konkrét reklámsablonok száma fél év alatt 35-ről 46-ra nőtt, a vitatott semlegességet jelölő sablonoké 171-ről 307-re). – Aláíratlan hozzászólás, szerzője December (vitalap | szerkesztései) 2010. február 21., 23:00
 megjegyzés
  • December, ebben gondolom ebben az is szerepet játszhat, hogy a reklámot könnyebb kiszedni, és ezzel a sablont feleslegessé tenni, mint egy NPOV cikkből kiegyensúlyozottat csinálni, és ezért ezek inkább megmaradnak ebben az állapotukban.
  • Stewe, azt hiszem KeFe nekem írt üzenetéből származik ez a láthatatlanná tevés ötlete. Kombinálni lehetne az időzítetéssel ketyegő információs sablonnal.
  • RepliCarter, a szubcsonkhoz hasonló időzített és törlési megbeszélés nélküli törlés nem biztos hogy jó dolog. Egy szubcsonk nyúlfarknyi szövegének értéktelensége nyilvánvaló. Egy céges cikk azonban bőven tartalmazhat az olvasókat érdeklő adatokat is, ezeket esetleg érdemes megmenteni, és erre a törlési megbeszélés lehetőséget adna, sőt akár mentési megbeszélésnek is lehet nevezni. A céges és termékes cikk nem azonos az értéktelennel és a reklámmal, de viszont a forráskötelezettséget és a nevezetesség bizonyításának kötelezettségét különösen szigorúan kéne venni ezeknél.
Karmelaüzenőlap 2010. február 22., 02:12 (CET)
 megjegyzés
Ebből a vitából is látható, hogy nem azonos az egyes szerkesztők felfogása arról, mi reklám és mi nem.
Vannak, akik téma szerint mindenre értik - ez pedig diszkriminálja a cégekkel, termékekkel foglalkozó cikkek nagy részét - csak az IT témákkal bánnak érdekes módon másként.
A reklámszöveg nem témáját tekintve reklám, hanem megfogalmazását, adott esetben tartalmát tekintve az!
Egyetértek azokkal, akik a független forrásokat igénylik. Valóban nem szerencsés, ha többen bejelentkeznek pl. arra, hogy szerintük ők voltak az elsők, akik ezt vagy azt gyártották, szolgáltatást nyújtották stb.
A szubcsonk jelölés nem tartalmat takar, hanem csupán azt, hogy kevés ahhoz, hogy önálló cikként tartósan fennmaradjon. Nem kellene összekeverni a szubcsonk időgépét és az egyéb tartalmi kifogásokra biztosított időt. Semmi nem indokolja, hogy a reklámgyanús cikkek 5 nap alatt kukába kerüljenek, ezzel szemben egyes cikkekhez évekig nem nyúl hozzá senki. Ha a szöveg 3 szó és értelmetlen, akkor azonnali. Ha másolmány, akkor szerzői jogi aggály-sablont érdemel. Ha reklám és 1 mondat, akkor szubcsonk.
A magam részéről a legnagyobb tévedésnek azt tartom, hogy a reklámot a cikk tárgyaként és nem formájaként fogják fel többen. Ennek köszönhető, hogy viszonylag kevés cikkünk szól a gazdasági életről, az egyes cégekről és termékekről. Éppen ezért inkább ajánlást kellene kidolgozni arra, hogy a reklámstílus hogyan kerülhető el.
Ugyancsak körvonalazni kellene, mit értünk burkolt reklám alatt. Én pl. igen szigorú vagyok az olyan típusú cikkekkel szemben, amely bemutat egy terméket v. szolgáltatást (természetesen felszínesen, történeti rész stb. nélkül), majd példaként odabiggyeszti a saját külső linkjét. (Pl. A téma: Hamvasztás - külső linkben: Örök Nyugalom Bt., www.oroknyugalom...)
Ugyancsak körvonalazni kellene, hogy másokkal való összehasonlítás mikor és mennyiben fogadható el (pl. X, vagyis én, kíváló magyar zenész, honfitársa Erkel Ferencnek, Kodály zoltánnak, Szörényi Levenetének, Bartók Bélának, Varnusz Xavérnak stb....)
Az is megoldás lenne, ha pl. a járőrök kiválasztanának néhány friss esetet és közösen megbeszélnénk, nem törlési vita keretében, hanem pl. a járőrök üzenőfalán, hogyan látjuk a kérdést.
A reklámjelleg esetenkénti egyedi megítélést igényel és nem lebutított sablonozósdit.
Az pedig nemcsak a reklámgyanús cikkekkel probléma, hogy sokan félbehagyják és többé nem térnek rá vissza. Ezen lehetne segíteni, mert legalább akkora problémának látom azt, hogy pl. a Leonard Bernstein cikkben évek óta csak a szexuális irányultsága fért bele, jó zaftosan megírva (forrás alapján, forrásrajongók. Ez a forrás az angol Wikiben a 13. sorszámot kapta.)- ezzel szemben még a műveinek komplett listája is hiányzik.
És végre a reklámról szóló irányelvet el kellene fogadni, minél nagyobb konszenzussal.--Linkoman vita 2010. február 22., 12:28 (CET)
Linkoman, sok kérdésben igazat adok Neked, és értem is, miféle túlzásoktól félted a Wikit. Igazad van abban is, hogy a gazdasági élet szereplőiről kevés a szócikk, és abban is, hogy ez így nem jó. Kérlek viszont, hogy arra is gondolj: azoknál az eseteknél, amelyek most a téma újbóli megbeszélését motiválták, nem volt kérdés, hogy reklámként kerültek a Wikipédiába. Ezek a bosszantó szócikkek pedig sokakban erősebb indulatokat gerjesztenek (bennem is). Azt is érdemes megfigyelni, hogy az utóbbi hetek reklámözönéből megmaradt cikkek ha jól emlékszem mindegyike át lett írva, tehát nem az eredetileg felrakott szöveg maradt meg. Most ezekre oda tudtunk figyelni, volt visszhangja, hatása a kiabálásnak, de ez nem lesz mindig így. Ha nem hat cikk kerül fel öt perc alatt, akkor apránként felköltöznek hozzánk az ellenőrizhetetlen minőségű és forrású anyagok, amiket nem veszünk észre, vagy csak annyit csinálunk, hogy rárakjuk a reklámsablont, vagy kihúzzuk a konkrét reklámlinket, de attól még a szócikk nem válik hitelessé. Ezért támogatok minden - és kérlek Téged is, hogy támogasd - javaslatot a reklámanyagok erőteljesebb szűrésére (nem mintha ellene lettél volna).
Én mindenben benne vagyok, abban is, hogy egyenként beszéljünk róluk, abban is, hogy automatikusan törlődjenek, de úgy kell a szabályainkat megalkotni, hogy előrevetítjük: fél év múlva már nem lesz annyi kedv és energia ezekkel a cikkekkel pöcsörészni, róluk kvaterkázni tehát a szabály jelentsen védelmet is a Wikipédia számára, hogy ne csúszhasson át reklám, vagy ellenőrizhetet minőségű cikk.
(És azt se feledjük, hoyg a reklámcsonk nem azonos a csonkkal, mert ez utóbbi vélhetően hiteles, de kevés információt tartalmaz, míg az előbbi kérdéses hitelességű, kevés információt adó cikk). December vita 2010. február 22., 12:43 (CET)
(Szerkesztési ütközés után)  megjegyzés Igazatok van abban, hogy ezek közül a szócikkek közül némelyiknek érdemes maradni, csak úgy érzem, hogy ha nem áll fönt a törlés veszélye, a feltöltőt ugyanúgy nem fogja érdekelni a továbbiakban, és ugyanúgy a mi feladatunk marad a törlési megbeszélés és/vagy reklámtalanítás-forrásolás-bővítés, mint most, tehát az új sablonnal nem változik semmi. Ha nem is törlés, de valami jobb megoldás kéne. - RepliCarter Wormhole 2010. február 22., 12:46 (CET) (Két szerkesztési ütközés után)
Teljesen egyetértek Linkoman, viszont az általad vázolt esetek eddig is megoldódtak valahogyan. Most arra kellene megoldást találni, hogy a fontos tárgyú, de vállalhatatlan tartalmú cikkek ne rondítsák az összképet, ha a figyelemfelhívás ellenére sem történik semmi. Ha a törlési megbeszélés akkor kezdődne, ha a karanténsablon órája lejárt, akkor csak az időt húznánk, az azonnali törlésre jelölés nem tesz jót a szerkesztői kedvnek/önérzetnek, a törlési megbeszéléseken pedig - mivel az irányelvek nem merevek - szubjektív szempontok miatt szélsőséges véleménykülönbségek lehetnek, amik lehetetlenné teszik a gyors elbírálást. Az 5-10 napos javítási ablak viszont - úgy hogy addig a szócikk nem látható a fő névtérben - nyugodtabb munkát eredményezne, lenne idő a független források és/vagy tárgyilagosabb megfogalmazások felvitelére. Stewe Feedback 2010. február 22., 12:52 (CET)
(Szerkesztési ütközés után)
 megjegyzés December, a reklámoknak sem kétséges a hitelessége (általában), hiszen sok forrás található róla, épp csak nem erre való a wikipédia. - RepliCarter Wormhole 2010. február 22., 12:55 (CET)
{mj}} re RepliCarter: rátapintottál arra, hogy miért kell üldöznünk a reklámszövegeket. Pont azért, mert nincs hiteles forrásuk. A reklámozás nem hiteles forrás. legfeljebb a reklámanyag tekintetében. Pl. a Superbrands elfogadható külső forrás, de nem független a cégtől, terméktől, ezért nem hiteles önmagában. Az olyan mondatok viszont, hogy pl. " az XY szerepel a 2009. évi magyar Superbrandsben stb." lexikoban valók.
Az olyan kifejezések, mint "forradalmi újdonságot hozott" stb., reklámszövegek, viszont az olyanok, hogy "XY találmányára 2009-ben Magyarországon szabadalmat kapott", lexikonba valók.
Stewe félelmét nem osztom a "szubjektív" döntéssel kapcsolatban. Nekem éppen a "gyors elbírálás" szempontja a gyanús.
Nem tudom, milyen a "válllahatatlan tartalmú cikk". Elmondanátok?--Linkoman vita 2010. február 22., 13:06 (CET)
AZT kéne megoldani, hogy a hozzászólók tömören, lényegretörően fogalmazzanak, a szóképeiket hagyják otthon (mindenki kiváló fogalmazó, már tudjuk egymásról), ezeket a vitákat ugyanis gyakorlatilag lehetetlen átolvasni és kihámozni a lényeget belőle. – eLVe kedvesS(z)avak 2010. február 22., 13:11 (CET)
Nem gyorsítani akarok, elnézést ha félreérthető voltam, de a szubjektív indoklás ellen szubjektív érvekkel operálni mindenképpen nehézkes, és ha tárhellyel győzi is a Wiki a nemritkán személyeskedésig fajuló megbeszéléseket, több energiát emésztenek fel mint amennyit megérnek. A vállalhatatlan tartalmat a nem semleges nézőpontból készült, fontos témáról készült, de csak reklámszerű megfogalmazásokat tartalmazó cikkekre értettem. – Stewe Feedback 2010. február 22., 13:26 (CET)
Ahogy eLVe is mondotta... Stewe Feedback 2010. február 22., 13:28 (CET)
Én is épp azon gondolkoztam, hogy klasszul el lehet cseverészni a témában még sokáig, de inkább kéne csinálni egy konkrét sablont a jelenlegi ötletre, és akkor tudnánk konkrétumokról beszélni, hogy mit kéne változtatni rajta. - RepliCarter Wormhole 2010. február 22., 13:39 (CET)
Karmelának felvetettem egy konkrét ötletet, amiről szavazhatnánk. Este visszatérünk rá, akkor már nem az ötleteket szaporítjuk, hanem egy konkrétumról szavazhatunk. December vita 2010. február 22., 13:42 (CET)
Nekem tetszik a javaslatod, annyit fűznék még hozzá, hogy a jelenlegi reklámsablonnak kéne lecserélődnie az újra. És akkor életben lenne a nemsemleges sablon azokra, amik maradhatnak a szócikk névtérben, és az új reklámsablon, ami pedig a karanténozást, átdolgozást jelenti. - RepliCarter Wormhole 2010. február 22., 13:46 (CET)
Szomorúan látom, hogy egyesek máris únják, ha a témáról vitát folytatunk.
Zárjuk hát rövidre.
Van egy javaslat: a {{reklám}}(?) sablon időgéppel legyen ellátva, az ajánlott figyelmeztetés mellett és ugyanúgy 5 nap álljon rendelkezésre, mint a szubcsonknál.
A sablont viszont ezek után csak akkor alkalmazzuk, ha a cikk egészére vonatkozik és egyezzünk meg abban, hogy nem reklámjellegű cikkből a vitalapra kivágással távolítjuk el a kifogásolt, adott esetben reklámjellegű megfogalmazásokat. Tehát nem reklámjellegű cikk nem kap csak azért sablont, mer 1 bekezdése szemenszedett reklám.
Igaza lehet Elvének: nem vitatkozzunk tovább, szavazzuk meg és próbáljuk ki.--Linkoman vita
Nem arról van szó, hogy unjuk a vitát, hanem arról, hogy lehetne húzni sokáig, de inkább cselekedjünk. - RepliCarter Wormhole 2010. február 22., 13:56 (CET)
Hogy értékelnétek azt a módszert, hogy a cikkből kiszedjük a reklámot, majd a maradékot szubcsonkoljuk/azonnalizzuk aszerint, hogy mennyi információ van benne (esetleg ízlés szerint)? Szalakóta vita 2010. február 23., 14:49 (CET)
Használható a szemérmetlen reklámra, viszont vannak fontos témák amit nem likvidálni akarunk (fentebb), hanem lehetőséget adni a rendbehozásra, a szerkesztőre nehezedő érezhető, de elviselhető nyomással. Stewe Feedback 2010. február 23., 14:58 (CET)
Re Szalakóta: Ugye nem gondolod komolyan, hogy majd nekiállok reklámot törölgetni meg szerkesztgetni egy cikket, aztán a végén meg ráteszem az azonnali sablont? Akkor miért dolgoztam vele? Már elolvasás alatt látszik, hogy HA kitörölném a reklámot, nem maradna semmi, tehát rögtön mehet rá az azonnali. – Perfectmisside írj! 2010. február 23., 15:35 (CET)
A reklám természetéből fakad, hogy ordít róla: reklám. Mélyen egyetértek azzal, hogy ne engedjünk be a Wikipédiába reklámcélból felküldött szövegeket. Kevésbé értek egyet azzal, hogy gürcöljünk a reklámtalanítással. Ezzel csak annyit teszünk, hogy lehalkítjuk az ordítást. Viszont van reklám sablonunk. Annak elhelyezésével fel tudjuk hívni egymás figyelmét arra, hogy teendő van. Hogy mi: azt esete válogatja; az azonnalitól a közérdeklődésre érdemes szócikké formálásig széles e skála. OsvátA Palackposta 2010. február 23., 15:46 (CET)
(A csak szavazás szakaszból másoltam fel ide OrsolyaVirág megjegyzését Dec)
Halihó, Emberek! Ha a cikk a végtelenségig a karanténban maradhat, akkor ennek semmi értelme, csak egy újabb kategória jön létre. Ellenben: nem maradhat karanténban a végtelenségig, hiszen akkor a Wikipédia 2 alapvető elvének (a WP nem ingyentárhely, nem reklámfelület) mentek ellen! Szóval ez már kvázi kizárja az ötletet! Lásd WP:NEM. OrsolyaVirágHardCandy 2010. február 23., 16:54 (CET)
Nem baj, ha emiatt bukik el a javaslat, mert fontos szempont, amit figyelmen kívül hagytam. Viszont az alanti a javaslatnak a keretein belül nem tudok rá megoldást, mert fontosnak tartom, hogy minden reklámgyanús cikk csak konszenzussal jusson vissza a fő cikk névtérbe. Te mit javasolsz? (Egyébként nem csak zárójelesen: jelenleg 46 reklámsablonos szócikkünk van a szócikk-névtérben, és 307 olyan, amelynek a semlegessége dülöngél. Ezek most mind a fő szócikknévtérben vannak. A javaslat pont azt célozza, hogy egy, a Google (és a látogatók zöme) által sem könnyen látható helyre kerüljenek az ilyen szócikkek, tehát még a WP:NEM alapvetéseivel szembehelyezkedve is jobb lenne a helyzet. Jelenleg ugyanis éppúgy ingyentárhelye, és reklámfelülete a Wikipédia az ilyen szócikkeknek, mint a javaslat után, csak most még láthatóak is a vitás cikkek. Hm? )December vita 2010. február 23., 17:20 (CET)
(A csak szavazás szakaszból másoltam fel ide Linkoman megjegyzését Dec)
Amíg a reklámról nincs konszenzus, addig korai ez a javaslat. Más szóval: ahogy az azonnalinál, úgy itt is jogorvoslat kellene, tehát tiltakozási lehetőség. A korlátlan karantén pedig nem ösztönöz semmire, sokkal rövidebb határidő kellene. A javaslat nem tér ki továbbá arra, hogy mi legyen, ha a cikknek csak meghatározott része reklámjellegű. --Linkoman vita 2010. február 23., 17:21 (CET)
A jogorvoslat ebben az esetben az, amit a végén írtam: a szócikk szerzője kap egy értesítést a vitalapján, hogy hol találja a cikkét. Ettől kezdve ő is ugyanolyan jogú résztvevője a vitának és a cikk átdolgozásának, mint bárki más. A jogait oly módon érvényesítheti, hogy résztvehet a cikk javításában, a cikkről folyó vitában és szavazhat az átírt cikkről.
A másik észrevételt indokoltabbnak érzem: ha csak a reklámgynús szakaszt különítenénk el a többitől, sérülhet a cikk egysége (pl. mi van, ha a bevezető a reklámgyanús, és azt kivesszük belőle? valószínűleg érthetetlen maradna a többi rész). Ha az egész cikket karanténozzuk, eltűnik a Wikipédiából az érdemi rész is. Ez is valszeg azon kérdések egyike, amikre menet közben tudnánk megadni a választ.
(Ezt viszont már tényleg zárójelesen: az elmúlt napok, hetek tapasztalatai nem a fenti két észrevételt támasztják alá: a cikkek szerzői szinte kivétel nélkül érdektelenek, zömében nem reagálnak, vagy egy szerkesztés után sosem jönnek vissza, tehát jogérvényesítő szándék nem volt érezhető. Az elmúlt időszak cikkeinek egésze nélkül is egész jól ellenne a Wiki, tehát olyan nagy űr nem keletkezett volna, ha ezek eltűnnek egy karantén mélyén.) December vita 2010. február 23., 17:45 (CET)
Orsi kérdésére én csak beillesztenék egy határidőt, mittudomén két-három hónapot, utána törlésre kerül a cikk a karanténból. Ha addig nem érdekelte a feltöltőt, és mi sem találtunk rá időt és módot, hogy rendbe tegyük, akkor kinek hiányozna? Emiatt ne bukjon el az egész kezdeményezés. - RepliCarter Wormhole 2010. február 23., 20:40 (CET)
2-3 hónap? Móni, Te melyik bolygón élsz? Vigyor Maximum 1! Úgy már Ok. – OrsolyaVirágHardCandy 2010. február 24., 14:50 (CET)
Jóvanna, azért írtam 2-3-at, mert eddig úgy tűnt, túl szigorú vagyok. :-) - RepliCarter Wormhole 2010. február 24., 19:31 (CET)

December javaslata

Sziasztok! Mit szólnátok egy ilyen (a korábbi hozzászólásokból összeollózott) konkrét javaslathoz? Azt kérem, hogy most mindenki szavazzon: ha valamelyikőtök nem ért egyet vele, máshogy akarja, jobbat tud, ne ide írja a véleményét, hanem szavazzon nemmel, vagy tartózkodjon. Ha vállalható a javaslat, akkor elég a támogató voks (nem azért, mert nem érdekelnek a vélemények, hanem mert a már leírt javaslatokból ollóztam ezt össze, így operatívabb lesz a megbeszélés). Ha nem szavazódik meg a javaslat, akkor sincs gond, folytatjuk a megbeszélést.

  1. A reklámnak minősülő cikkek a szócikknévtérből törlődnek és átkerülnek a Wikipédia:Reklám/Szócikk_címe oldalra, az úgynevezett "reklmkaranténba".
  2. Ilyen szócikket bármelyik szerkesztő átmozgathat, az eredetit azonnali törlésre jelölheti, de az átmozgatás okát pontos leírással a reklámkaranténban jelölni kell.
  3. A Wikipédia:Reklám oldalon (a Wikipédia:Törlésre javasolt lapok‎ oldalhoz hasonlóan) jelölni kell az újonnan karanténba felvett lapokat.
  4. A szócikkek újraszerkesztése, és a reklámjellegről, illetve a törlésről folyó szavazás egyaránt a reklámkaranténban zajlik.
  5. Nincs törlési vagy visszahelyezési határidő, de az ilyen szócikkek addig maradnak karanténban, amíg nincs konszenzus arról, hogy:
    a; teljesen reménytelen az ügy, törölni kell
    b; a szócikk oylan formát öltött, hogy vissza lehet helyezni a fő névtérbe
  6. Azok a szerkesztők, akik szavaztak, különösen az, aki átmozgatta a szócikket, mintegy morális kötelességüknek kell, hogy tekintsék, hogy vissza-visszanézzenek a szócikkre, és később esetleg módosítsák a korábbi szavazatukat (pl: ha a cikk elfogadhatóvá alakult, akkor a törlési voksukat megmaradásira változtassák, vagy ha még szarabb lett, akkor a megmaradásit törlésire akár).
  7. A reklámkaranténből csak az adminisztrátor vihet át szócikket a főnévtérbe, illetve törölheti onnan a reménytelen példányokat a szavazásnak, illetve a szócikk átdolgozásának eredményétől függően.
  8. Szócikk akár örökre is maradhat a karanténban, ha pl. nincs konszenzus a sorsáról, és senki nem javította fel azt.
  9. Szavazási lehetőségek: a; törlődjön b; mehet vissza a fő szócikk névtérbe c; maradjon karanténban (azaz még dolgozni kell rajta). A reklámkaranténból való főszócikknévtérbe való visszakerüléshez szintén kétharmados szavazattöbbség kell. Ha három ember nemmel (vagyis maradjon karanténbannal) szavaz, akkor hat pozitív szavazat kell, hogy a reklám a fő szócikk névtérbe visszatérhessen (a szavazatok módosíthatók a szavazás lezárásáig). Úgyszintén kétharmados többség kell a törléshez is.
  10. A szavazás időtartama egy hét, és akkor indul, ha
    a; valaki átmozgatta a szócikket a reklámkaranténba,
    b; valaki bejelentette, hogy átdolgozta az anyagot, és végzett vele.


Mindezek technikai kérdéseit, lehetőségeit a fenti javaslattal kapcsolatos pozitív szavazás után érdemes intézni: sablonok, a Wikipédia:Reklám oldal ellenőrzése, hogy a Google ne indexelje, valami szövegsablon az oldal eredeti létrehozójának vitalapjára, hogy hova került a cikke stb. Egyelőre biztos döcögős lesz a munkamenet, de útközben csiszolgathatjuk a szabályokat.

Mit szóltok? (Ezek valamelyikét szóljátok:

 támogatom : {{támogatom}}
 ellenzem : {{ellenzem}}
 tartózkodom : {{tartózkodom}})

Üdv: December vita 2010. február 23., 15:54 (CET)


Hopp, ezt az oldalt nem ismertem. OsvátA, akkor kezedben a marsallbot: vidd át nyugodtan. December vita 2010. február 23., 16:14 (CET)
Bocsika, nem viszem. Írj ki szavazást, ha gondolod. Én majd voksolok. Nekem a legtöbb reklámeset: evidencia. Én nem gondolom, hogy szavazni kell. De ez csak egy saját vélemény. OsvátA Palackposta 2010. február 23., 16:19 (CET)
A legtöbb valóban evidens, de mi van azzal, ami mégsem? Szalakóta vita 2010. február 23., 18:04 (CET)
Az a zárvány. OsvátA Palackposta 2010. február 24., 07:52 (CET)

Kérdések

  • Mi lesz itt azokkal a szavazatokkal, amik nem a szavazás kiírására vonatkoznak, vagy pont az indoklásból látszik, hogy félreértésből adódik? – Stewe Feedback 2010. február 23., 20:27 (CET)
  • Gondolom azok is beleszámítódnak. De nem baj, nem az a cél, hogy a javaslatot mindenáron elfogadtassuk, hanem hogy egy értelmes megoldás szülessen. Eddig ahogy látom egy olyan ellenző szavazat volt, amelyik köszönőviszonyban sincs a kiírással, a többi szerintem is jogos. December vita 2010. február 24., 08:43 (CET)

Újabb javaslat: szubcsonk módra

Megérkezett az új iskolapélda: Powerball. Ez egy rekémszöveg bemásolva. Jelenleg adódik a szerzői jogi jogsértésre való sablon - erre ő azt válaszolja, hogy a fenét, hiszen ezt a szöveget ő írta.
Tehát megismétlem a javaslatomat: a "reklám" sablon - a szubcsonkhoz hasonló türelmi idővel kerüljön fel, függetlenül a terjedelmétől. Ez a kezelésmód megelőzi a felesleges törlési vitákat. Ha ezt támogatjátok, valaki kiírhatná ezt szavazásra. Egyszerű is, hatékony is - ráadásul nem mondom meg, szerénységből, hogy ki találta ki. Nos?--Linkoman vita 2010. február 24., 16:00 (CET)
Én mindenképpen támogatom! Nagyon sok adminisztrációtól és melótól kímélnénk meg egymást! Többiek? – OrsolyaVirágHardCandy 2010. február 24., 18:46 (CET)
Sőt, az ilyen szemérmetlen reklám egy nap türelmi időt sem érdemel, hiszen addig is kihasználja a wikifelületet. Ez a példa evidensen reklám, bárki azonnal eldöntheti. – Pagony vita 2010. február 24., 18:55 (CET)
Kiszedtem a reklámrészt, és betettem egy nincsforrás sablont. A forrásnak függetlennek kell lennie, és a gyártó saját honlapja nyilvánvalóan nem az. Majd rákeresek a nevezetességére is, és ha nincs, törlés lesz (mindez a Powerballra vonatkozik) December vita 2010. február 24., 21:41 (CET)

Na, gyorsan összedobtam egy javaslatot! Nézzétek meg, és kommentáljátok! Amint konszenzusra jutunk, ki lehet írni a szavazást! – OrsolyaVirágHardCandy 2010. február 24., 19:26 (CET)

OrsolyaVirág javaslata

  1. Azok a szócikkek amik el lettek látva a {{reklám}}(?) sablonnal (tehát semlegességük vitatott és/vagy tartalmuk nem a Wikipédiába való) automatikusan felkerülnek a Wikipédia:Reklámnak minősülő szócikkek oldalra. A sablon elhelyezésé azt jelenti, hogy ha az adott szócikk semlegessége 30 nap után sem változik, akkor a szócikk automatikusan törlődik.
  2. A sablon elhelyezésével egy időben pontosan le kell írni a szócikkel kapcsolatos problémákat a cikk vitalapján és értesíteni kell a cikk eredeti feltöltőjét az esetleges törlésről.
  3. Ha valaki vállalkozik a szócikk átírására, akkor el kell helyeznie a {{tataroz}}(?) sablont a cikk tetején. Mikor végzett a munkájával, akkor ezt jeleznie kell a cikk vitalapján. Ekkor egy másik szerkesztőnek ellenőriznie kell, hogy a szócikk már megfelel-e a semlegességnek és a megfelelő forrásolásnak. Miután ezt tanúsította, a reklám sablon lekerül a cikkről és ezzel egy időben a cikk lekerül a Reklámnak minősülő cikkek oldalról is.

Ezt én is így gondoltam, remélem, Orsi is. - RepliCarter Wormhole 2010. február 24., 22:08 (CET)
És akkor rakja át vki szerk allapra? (Nekem mindegy, de nem tök mindegy?) :) 30 nap az semmi, tekintve hogy több évek óta kinn van. – OrsolyaVirágHardCandy 2010. február 24., 22:11 (CET)
A régieknél tényleg mindegy, de az újabbaknál nem: nem bántja a szemünket, nem rontja a Wikipédia hitelességét. Lehet allapja a Wikipédia:Reklámnak minősülő szócikkek oldalnak, így: Wikipédia:Reklámnak minősülő szócikkek/Reklámos Szócikk December vita 2010. február 25., 08:46 (CET)
Ott lehet hagyni egy üres lapot az eredeti szócikk helyén egy olyan sablonnal, hogy reklám volt, itt és itt dolgozunk rajta - mint a szerzői jogsértő lapoknál December vita 2010. február 25., 08:43 (CET)

OrsolyaVirág javaslata: További megjegyzések

 megjegyzés Kiegészítésul a fenti támogatáshoz:

A tanú legyen egy "bevett" szerkesztő, nehogy már magának a reklámfeltöltőnek egy friss alteregója.
A "Reklámkarantén" megnevezést beszédesebbnek érzem, mint azt, hogy "Reklámnak minősülő szócikkek"
A Kategória:Reklámkarantén lapon írjuk a reklámcikkeseket általánosan érintő információkat felülre (az alatt automatikusan következik a kategóriához tartozó lapok felsorolása).
  • Akkor most mi is a menetrend? Ha jól sejtem, akkor a jövőben nem kell reklámsablont használni, hanem helyette
(ez az első változat, az aktualizált kicsit lejjebb van)
Az Éber Szerkesztő:
  1. ráteszi a Kategória:Reklámkarantén kategóriát a cikkre;
  2. részletesen indokol a cikk vitalapján;
  3. egy értesítő sablont hagy az cikk feltöltőjének (a sablonban az általános informativ rizsán túl lesz egy link a Kategória:Reklámkaranténra és a cikk vitalapjára is);
  4. azután átnevezi az XXXXX cikket a Kategória:Reklámkarantén/XXXXX névre; (vagy ezt bot csinálja?)
  5. a keletkező átirányítást lecseréli egy informativ sablonra (ez az általános informativ rizsán túl tartalmaz egy linket a Kategória:Reklámkaranténra és a cikk vitalapjára is); (vagy ezt bot csinálja?)
Az Önkéntes Javító jön és javít.
A Bevett Szerkesztő jön (mi indítja a jövésre?), ellenőriz, átkategorizálja a cikket a Kategória:Vissza a cikkekhez kategóriába.
A Törölgető Admin törli a cikk helyében hátrahagyottakat (ezért kell ehhez admin), leszedi a Kategória:Vissza a cikkekhez kategóriát, és visszanevezi a Kategória:Reklámkarantén/XXXXX lapot XXXXX névre.
Karmelaüzenőlap 2010. február 25., 16:51 (CET)

Pusztán az egyszerűség kedvéért nem lehet csinálni egy olyan, éber szerkesztő által felrakható sablont, amiben van egy botmeghívó? A bot elvégezhetné a tartalom átmozgatását, a kategorizálást, és hátrahagyhatná az erről szóló üzenetet a javítási linkkel. Hogy a reklám elleni védekezés vandálbiztos is legyen, minimum megerősített szerkesztői aláírással kellene működnie. Lehetséges ez fizikailag? Stewe Feedback 2010. február 25., 17:22 (CET)

Egy kis türelmet kérek, mert kezdem elveszíteni technikailag a fonalat... :( – OrsolyaVirágHardCandy 2010. február 25., 17:28 (CET)
Hogy állunk? Nehogy kárba vesszen a javaslat meg a sok támogatás. :-) - RepliCarter Wormhole 2010. február 26., 23:47 (CET)
Azt a világért se akarnám! Folyamatosan azon gondolkodom! (Igazság szerint Karméla kissé túlbonyolította.) – OrsolyaVirágHardCandy 2010. február 26., 23:53 (CET)
Álljon meg a hegyimenet Orsi! Ez annak a gyakorlatra vetítése, amit te írtál. A célt megadtad, de kell egy forgatókönyv is hozzá. Ha másként képzelted a megvalósítást, akkor fejtsd ki kérlek. Karmelaüzenőlap 2010. február 27., 06:55 (CET)
Igen, igen, Karmela jókat írt szerintem is! Továbbra is támogatom. December vita 2010. február 27., 12:54 (CET)

Én asszem elvesztettem a fonalat. Mindegy, felőlem legyen. Ellenben az életbe nem láttam olyat, hogy egy kategóriának legyenek allapjai. Egyébként írtam forgatókönyvet, ami jóval egyszerűbb volt. Mindegy, ha ez tetszik a T. Közösségnek, akkor ki lehet írni a szavazást. Akkor December vagy Karmela, írjátok ki! – OrsolyaVirágHardCandy 2010. február 27., 14:10 (CET)

Dehogynem láttál Orsi, hát a törlésre javasolt lapok micsodák? :) Ez pölö: Wikipédia:Törlésre_javasolt_lapok/BreakThru_zenekar? Ha onnan nézed, akkor egy kategória allapja, de senki nem innen nézi, csak azt nézi, hogy egy törlésre javasolt lap szavazása. Ugyanilyen lenne a reklámos is. December vita 2010. február 27., 17:04 (CET)
Nem az egy WP-névteres oldalnak az allapja! Tök más. :P – OrsolyaVirágHardCandy 2010. február 27., 19:44 (CET)
Orsi, ha írtál forgatókönyvet, és az ráadásul egyszerűbb is, akkor azt kérlek tedd is ide, hiszen amit a javaslatodban írtál, az csak nagy vonalakban adja meg, hogy minek kell történnie, azt technikai lépésekre is le kell bontani.
Ami a kategórialapot illeti: A kategóriának az az előnye, hogy nem kell külön ráírni a lapra az újsütetű átírandó lapokat, hanem a lap alján maguktól megjelennek azok. De ettől eltekintve a kategórialap is csak olyan lap, mint a többi.
- aktualizált változat Stewe, Orsi és Tgr hozzászólása nyomán -
Éber Szerkesztő:
  1. ráteszi a reklámsablont a cikkre, ami bekategorizálja a Kategória:Reklámkaranténbe;
  2. részletesen indokol a cikk vitalapján;
  3. egy értesítő sablont hagy az cikk feltöltőjének (a sablonban az általános informativ rizsán túl lesz egy link a Kategória:Reklámkaranténra és a cikk vitalapjára is);
Önkéntes Javító
  1. kiválaszt magának egy cikket a Kategória:Reklámkaranténből;
  2. elhelyezi a {{tataroz}}(?)(?) sablont a cikk tetején, és javít;
  3. leszedi a {{tataroz}}(?)(?) sablont, üzenetet hagy a cikk vitalapján;
  4. valamilyen módon (hogyan? ezt még ki kell találni!) értesíti a potenciális ellenőröket, hogy egy cikk ellenőrzésre vár;
A Bevett Szerkesztő jön, ellenőriz, és vagy törli a reklámsablont, vagy üzenetet hagy a vitalapon az Önkéntes Javítónak, hogy mi nem tetszik.
Gyüjtögető Bot jön, és 30 nap elteltével a szubcsonkokhoz hasonló módon összegygyüjtögeti az adminisztrátoroknak a törölhető reklámcikkeket.
Ebben a forgatókönyvben a cikk ottmarad a fő névtérben.
Én most nem tudok kiírást vállalni.
Karmelaüzenőlap 2010. február 27., 16:05 (CET)

OrsolyaVirág második javaslata (Karmela+Stewe nyomán)

Azok a szócikkek amik el lettek látva a {{reklám}}(?) sablonnal (tehát semlegességük vitatott és/vagy tartalmuk nem a Wikipédiába való) automatikusan belekerülnek a Kategória:Reklámkaranténba. A sablon elhelyezésé azt jelenti, hogy ha az adott szócikk semlegessége 30 nap után sem változik, akkor a szócikk automatikusan törlődik.

  • Teendők
Éber Szerkesztő:
  1. ráteszi a reklámsablont a cikkre, ami bekategorizálja a Kategória:Reklámkaranténba;
  2. részletesen indokol a cikk vitalapján;
  3. egy értesítő sablont hagy az cikk feltöltőjének (a sablonban az általános informatív rizsán túl lesz egy link a Kategória:Reklámkaranténra és a cikk vitalapjára is);
Önkéntes Javító
  1. kiválaszt magának egy cikket a Kategória:Reklámkaranténből;
  2. elhelyezi a {{tataroz}}(?) sablont a cikk tetején, és javít;
  3. miután készen van, leszedi a {{tataroz}}(?) sablont és üzenetet hagy a cikk vitalapján;
  4. értesíti a potenciális ellenőrt (ha lehetséges, akkor a reklám sablont elhelyezőt, de minimum egy megerősített szerkesztőt), hogy egy cikk ellenőrzésre vár;
  5. A Bevett Szerkesztő jön és ellenőrzi, hogy a szócikk már megfelel a semlegességnek és a megfelelő forrásolásnak. Ha igen, akkor törli a reklámsablont, vagy üzenetet hagy a vitalapon az Önkéntes Javítónak, hogy mi nem tetszik még. A reklámsablon eltávolításával a cikk megmenekül a törléstől.

Amennyiben nem vállalkozik senki sem a karbantartásra:

Gyüjtögető Bot jön, és 30 nap elteltével a szubcsonkokhoz hasonló módon összegygyüjtögeti az adminisztrátoroknak a törölhető reklámcikkeket.

Egyéb megjegyzések:

  • Az új eljárással az FV járőrök vagy más szerkesztők nem kérhetnek azonnali törlést reklám tartalomra hivatkozva és az adminisztrátorok sem törölhetnek ilyen cikkeket azonnal.
  • A {{tataroz}}(?) sablonba be kell építeni egy olyan paramétert, ami jelzi hogy mikor került föl a cikkre.
  • A felesleges munkát elkerülendő, az olyan szócikkeket, amik nem felelnek meg a nevezetességi kritériumnak, nem kell reklámkaranténba tenni, őket továbbra is törlésre kell jelölni.

Ez ucsó változatom, ha vki mást akar írja át. :) – OrsolyaVirágHardCandy 2010. február 27., 21:41 (CET)

Fókusz

Szerintem teljesen félrecsúszott ez a dolog, a valódi probléma megoldása helyett (hogyan lehet könnyen és kevés energiapocsékolással alkalmazható, és széleskörű konszenzusnak örvenbő kritériumokat találni arra, hogy mi reklám és mi nem, vagy legalábbis mi eléggé reklám ahhoz, hogy ne tűrjük szó nélkül) egy teljesen öncélú túlbürokratizált eljárást vezet be, amiről éppúgy nem tudni, mikor indokolt alkalmazni és mikor nem (pl. ha szerintem az X nagy párt szócikke reklám, akkor kezdjem el átmozgatni?), nem fogja tőle jobban érezni magát senki, aki nem ért egyet azzal, hogy a cikk reklám, egy rakás félbehagyott laphulladékot eredményez, és egyáltalán sokkal több vesződséggel jár. Hogy ehhez képest milyen előnyei vannak, az számomra nem derült ki igazán. --TgrvitaIRCWPPR 2010. február 27., 14:47 (CET)

Szvsz amit Linkoman mondott még az elején, az sokkal hasznosabb: írni kell egy irányelvet arról, hogy mi a reklámszerű stílus és mi a reklám a külső linkekben, megcsinálni a nevezetességi irányelveket a reklámok által leginkább sújtott területekre (pl. cégek), és fokozottan betartatni a megbízható források követelményét reklámgyanús témákban. Plusz kialakítani egy conflict of interest irányelvet, hogy mennyire elfogadható, ha valaki magáról/a cégéről/a szolgáltatásáról/a megbízójáról stb. szóló cikket szerkeszti (vagy hozza létre). És mindezt egyben leírni valahol, hogy aki reklámcikket készül írni, az könnyen tájékozódhasson a feltételekről, és vagy hasznos irányban fejtse ki a tevékenységét, vagy eleve bele se kezdjen. --TgrvitaIRCWPPR 2010. február 27., 14:56 (CET)

A nagyobb és fontosabb meló azonban valóban ez, de Orsi javaslatára is szükség van, hiszen megoldja a lappangva megmaradó reklámok kérdését. Karmelaüzenőlap 2010. február 27., 16:02 (CET)
Szerintem is ketté kell választani ezeket: egyrészt írni egy útmutatót, másrészt megcsinálni Orsi javaslatát. Az útmutató fontos, de általános. A reklámnak van jogi meghatározása, és van az a jelenség, amivel itt találkozunk a Wikipédián. Soha nem fogunk tudni olyan listát összeállítani, ami tételesen leírná mi maradhat és minek kell mennie. A szócikkeket egyedileg kell majd vizsgálni, véleményezni, javítani (esetleg törölni), és az eljárás ehhez szükséges. Tehát ez két dolog. A reklámot, reklámízű részeket, megfogalmazást ma is ki tudjuk szűrni iránymutatás nélkül, tehát lehet akár párhuzamosan is csinálni a kettőt. December vita 2010. február 27., 17:19 (CET)

Szerintem is nagyon fontos lenne az útmutató! Kap egy barnstart,a ki ezt lefordítja: [2]. – OrsolyaVirágHardCandy 2010. február 27., 20:13 (CET)

Tavaly augusztus óta létezik: Wikipédia:Nevezetesség (szervezetek és társaságok) (barnstart Timinek!) – Hkoala 2010. február 27., 20:18 (CET)

Tényleg szőke vagyok a lelkem mélyén... (blush) – OrsolyaVirágHardCandy 2010. február 27., 20:28 (CET)
A problémás szócikkek átmozgatása egy WP lapra mindenképp fontos lenne, hogy a rossz szándékú reklámozók lássák, hogy esetleg falba ütköztek a próbálkozással. - RepliCarter Wormhole 2010. február 27., 20:40 (CET)
De miért? Jelezni fogja a sablon, hogy 30 nap múlva kukában lesz a cikke! Egyébként én pont úgy akartam a javaslatot, hogy NE kelljen hozzá admin. (Nem tudom lehetséges-e, de jó lenne ha az adott szócikket nem dobná ki a Google amíg a reklám sablon rajta van.) – OrsolyaVirágHardCandy 2010. február 27., 20:49 (CET)

A mozgatás szerintem épp a láthatatlanság miatt kell, nem tudom hogy oldható meg másképp, hogy a webes keresőmotorok ne lássák a tartalmat, vagy ha egyszer már indexelték maguknak, akkor már ne találják meg. A reklámfelvivő szerkesztő tájékoztatása viszont csak az eredeti helyén lehetséges... Stewe Feedback 2010. február 27., 21:54 (CET)

Igaz, hogy csak 30 napról van szó... végül is ha plusz gond az átmozgatás, akkor maradjanak a helyükön, max 30 napig lehet rátalálni. - RepliCarter Wormhole 2010. február 27., 21:57 (CET)
Átmozgatni bárki tud, ahhoz nem kell admin. Egyedül a törléshez kell December vita 2010. február 27., 22:41 (CET)
Az első átmozgatás tényleg nem lenne gond, de a visszamozgatáshoz előbb ki kellene törölni az első mozgatáskor hátrahagyott információs lapot, és ehhez már nincs mindenkinek gombja.
Karmelaüzenőlap 2010. február 27., 23:48 (CET)
Dec, ne légy ennyire szigorú, jó lesz az a 30 napos határidő, addig meg üdülhet a szócikk névtérben. Gondolj csak (vagy inkább ne is gondolj rájuk) a luxoriumos kedvenceinkre, jó sokáig beszélgettünk róluk, azok is ott üdültek addig. - RepliCarter Wormhole 2010. február 28., 00:04 (CET)

Igazság szerint engem az vezérelt, hogy ez az eljárás a kezdők számára legyen elsősorban pofonegyszerű, hiszen itt a reklám cikkeket nem azok írják, akik naponta itt vannak, hanem a kezdők. Na, most ne kezdjük már azzal, hogy mozgasson át meg vissza, vagy írjon allapon! Ez azért már a haladó szint. Egyébként meg reklámból heti szinten 3-4-nél nincs több. Egyébként meg ha nagyon akarjátok, akkor lehet kommentben is szerkeszteni. Na, szavazunk? ;) – OrsolyaVirágHardCandy 2010. február 28., 00:17 (CET)

Hajrá! - RepliCarter Wormhole 2010. február 28., 20:15 (CET)

Nah, tessék vonulni: Wikipédia:Szavazás/Reformjavaslat reklám sablonnal ellátott cikkek kezelésére, 2010.02.28‎. – OrsolyaVirágHardCandy 2010. február 28., 22:46 (CET)

Fordítás

Megpróbáltam lefordítani az angol Wikiből a Mussius Aemilianus szócikket, de nem várt problémába ütköztem: Mit jelent (ebben a szócikkben) az "usurper"? – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Balázs Gergő (vitalap | szerkesztései)

szia, az ilyesmit a Wikipédia:Fordítási segítség oldalon lehet felvetni, és kérlek írd alá a hozzászólásaidat négy hullámvonallal. Köszi! A bejegyzést átviszem a fordítási segítség oldalra. – Timish sablongyári üzenőfal 2010. február 27., 19:32 (CET)


Fogadd őszinte bocsánatkérésemet, véletlenül elfelejtettem aláírni, a Fordítási segítség lapra még nem bukkantam rá, de azért köszi, hogy átvitted. Balázs Gergő vita 2010. február 28., 09:32 (CET)

Informatikai műhely

Az Informatikai műhely lelekes, aktív tagokat keres cikkértékeléshez, az informatikai témájú szócikkek fejlesztéséhez. Ha úgy érzed tudnál segíteni, akkor [ITT] tudod jelezni, hogy szeretnél bekapcsolódni a munkába. Benyó align=absmiddle(VITA | WP:INFO) 2010. február 28., 12:05 (CET)

Példaértékű együttműködés

Felhívnám a tisztelt szerkesztőség figyelmét annak az irigylésre és követésre méltó összmunkának a dokumentumára (aktuális állapot), ami Hkoala és Pasztilla eszmecseréjéből jött létre miközben a Mikó Imre (politikus) cikk tökéletesítésén dolgoztak közös erővel. Ehhez kidolgoztak egy szisztémát amivel a többé vagy kevésbé nyitott kérdések státuszát és az arról szóló párbeszédüket kinyitható és színkóddal ellátott dobozokban dokumentálták (egy köztes állapot, ahol még sokszínű: [3]).

A bevetett technika sem kutya, de engem különösképpen az együttműködés harmóniája és ennek folytán eredményessége fogott meg.

Létezik a Wikipédia:Mintaszócikkek és a Wikipédia:Szép cikket találtam!, jó lenne a példás szerkesztő összmunkákból is egy hasonló összeállítás. Tudtok-e még hasonló példaértékű szerkesztői párbeszédekről, rejtőzik-e még egy gyűjteményhez elegendő számú hasonló anyag a laptörténetek mélyén?

Karmelaüzenőlap 2010. február 28., 23:30 (CET)

Ország infobox megvalósult reformja

Mivel elég régóta húzódott már a reformja, így elkészítettem én az új ország infoboxot, a melévő {{Ország}} és a korábbi Kocsmafalas megbeszélés alapján. Ha már az átalakítást megelőzően nem sokan szóltak hozzá, talán utólag majd sikerül :-). Azért teszem ki ide, hogy ne legyen az, hogy senki nem tudott róla, és ne utólag tessenek majd panaszkodni, ha már kikerült a szócikkekbe... (bottal le lesz cserélve).

Egyszóval: sablon:Ország infobox - itt lehet megtekinteni, élőben pedig a Törökország szócikkben lehet megcsodálni. A színe olyan, amilyen, akinek van jobb ötlete olyan színre ami semleges, szép, esztétikus és nem szürke, az szóljon :-)Timish sablongyári üzenőfal 2010. február 27., 00:12 (CET)

+1 sor ötlet: a közlekedés: jobb vagy baloldali Pilgab üzenet 2010. február 27., 14:59 (CET)

Beletettem. – CsGábormegbeszélés 2010. február 27., 20:47 (CET)

ez de tök jó lett :D tetszik, hogy ilyen részletes, már csak a miniszterelnök kedvenc filmje nincs benne :) Alensha 2010. február 28., 00:10 (CET)

Ebből ki lehet majd indulni az {{Infobox HistLand}}-nél :P - Matthew (hűtőszekrényajtó) Vigyor 2010. február 28., 10:56 (CET)

Asztamindenit-rézfányfütyülőrézangyalát nekije. Elvileg arról volt szó, hogy az országsablont kéne úgy megbuherálni, hogy a volt országokat is kezelni tudja. Aztán külön másolható mintával előhívni. Majd gondúlkodok rajta. – Timish sablongyári üzenőfal 2010. március 1., 11:57 (CET)

Kitöltöttem az új infoboxot Lengyelország esetében is.  kérdés A nemzeti mottót hogy lehet eltüntetni, ha nincs? – Tomeczek Słucham! 2010. március 1., 14:13 (CET)

Lefelejtettem egy #if:-et... már műxik. – Timish sablongyári üzenőfal 2010. március 1., 15:05 (CET)