Ugrás a tartalomhoz

Wikipédia:Járőrök üzenőfala/Archív 3

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Járőr csoport, ellenőrzött lapok jelölése

Létrejött a járőr felhasználói csoport, bővebben lásd itt. A bürokratáknál lehet jelentkezni. A visszaállítás gombról ajánlom figyelmetekbe az adminkézikönyvben írtakat. Az ellenőrzöttnek jelölésről a Wikipédia:Ellenőrzött szerkesztések lap szólna, de egyelőre még nagyon foghíjas, ki kéne bővíteni, és valami útmutatófélét is célszerű lenne írni bele, hogy mik a lap megjelölésének minimumkövetelményei.

(Aki nincs képben: alapvetően arról szól a dolog, hogy a járőrök munkáját egyenletesebben lehessen elosztani, és ne csússzanak át véletlenül lapok az ellenőrzésen. Meg lehet majd jelölni, ha valaki átnézett egy szerkesztést, és akkor másnak már nem kell mégegyszer átnéznie feleslegesen. És mivel ehhez úgyis egy új csoportot kellett létrehozni, hozzá lett még csapva az eddig csak az adminoknak elérhető egykattintásos visszaállítás link is, mert miért ne.) – TgrvitaIRCWPPR 2008. január 2., 00:45 (CET)

Hol érthetők el a bürokraták, akiknél jelentkezni lehet? Szeretnék jelentkezni ebbe a csoportba. misibacsi vita 2008. január 2., 11:09 (CET)
WP:BÜRÜ Bináris ide 2008. január 2., 12:01 (CET)
Kösz. Még nem jártam azon az oldalon... misibacsi vita 2008. január 2., 13:56 (CET)

Mindenki a fedélzetre, Stikalika már megint portált épít!

Ezt nézzétek és figyeljetek, a legutóbbiból is sokemberes szélesvásznú nagytakarítás lett! Bináris ide 2008. január 2., 21:07 (CET)

SOS kérem minden elérhető járőr segítségét, úgy tűnik, sikerült szót érteni az illetővel (lássátok a vitalapját), és megígértem neki, hogy az olyan portáltervei, amire tényleg szükség lehet (építészet, Bizánc), átkerülnek userallappá. Nem bírok ennyi átmozgatással, aki tud, legyen jó, és segítsen, egyben neki is, ha kérdése támad. Megígértettem vele, hogy egy hétig nem szerkeszt másutt, csak a saját allapjain, és kérdez, mielőtt lő. :) • Bennófogadó 2008. január 3., 16:26 (CET)

Még nem igazán telt le a hét... [1]Hkoala 2008. január 3., 21:31 (CET)
Jeleztem a WP:AÜ-n, hogy már nem győzöm. – Hkoala 2008. január 3., 22:18 (CET)

Anon portált épít

Mit lehet ezzel kezdeni: Kalocsai Érsekség Portál? – Hkoala 2008. január 3., 20:35 (CET)

Azonnalira tettem. Bináris ide 2008. január 3., 20:46 (CET)

Anon azonos Stikalika (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth), lásd előző szakasz. Ő a mi nagy portálépítőnk. :) Kérlek, mozgasd át userallapjává, és kicsit vedd gondozásba kamasz lelkét, eléggé értetlen tud lenni, de nem hinném, hogy kimondottan vandál lélek. Inkább hihetetlenül kelekótya. Sejtéseim szerint vagy nagyon öreg, vagy nagyon fiatal. :) • Bennófogadó 2008. január 3., 20:47 (CET)

Honnan lehet tudni, hogy azonos? – Hkoala 2008. január 3., 20:53 (CET)

Tudni nem lehet, csak sejteni a tevékenység alapján. Nem vandál, csak write-only... Áttettem Stikalika user allapjára, lélekgondozásra ma este nem vállalkozom, mert az előző éjjel túl soká írtam szócikket... Bináris ide 2008. január 3., 21:17 (CET)

Hát ja. Hkoala: tudni nem lehet, de 1) vagy az van, hogy egyszerre tűnt fel nálunk két write only üzemmódban működő szerkesztő (ahogyan Bináris oly találóan megfogalmazta), és mindkettő véletlenül portálépítéssel kezd, 2) vagy a kettő ugyanaz. :) • Bennófogadó 2008. január 3., 21:24 (CET)

Közben látom, hogy ráadásul ugyanazokat a témákat folytatja, mint Stikalika. – Hkoala 2008. január 3., 22:19 (CET)

Valaki nevezze át a Fej cikket

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaMagad uram, ha szolgád nincs. Bináris ide 2008. január 4., 10:41 (CET)

A Fej a műholdvevők fejéről szól, kellene keresni valami jó nevet neki, aztán törölni ezt a megtévesztőt, mert a gyíkoknak nem ilyen fejük van. Én most megyek dolgozni. Bináris ide 2008. január 4., 06:32 (CET)

Gyíkos

Kíváncsiságból kigyűjtögettem a törpegyíkos illető eddigi előfordulásait a publikus logból. Jól látható a szabályosság, mindkét jellemző tartomány ugyanannak a szolgáltatónak a dinamikus címeit takarja.

IP/név példadiff
82.131.240.96 (vitalap | szerkesztései | törölt szerk | crosswiki szerk | blokk log | IP-infó | WHOIS | RBL | Geolocate | blokkolás) [2]
82.131.144.40 (vitalap | szerkesztései | törölt szerk | crosswiki szerk | blokk log | IP-infó | WHOIS | RBL | Geolocate | blokkolás) [3]
82.131.146.109 (vitalap | szerkesztései | törölt szerk | crosswiki szerk | blokk log | IP-infó | WHOIS | RBL | Geolocate | blokkolás) [4] [5]
87.97.47.12 (vitalap | szerkesztései | törölt szerk | crosswiki szerk | blokk log | IP-infó | WHOIS | RBL | Geolocate | blokkolás) [6]
87.97.44.114 (vitalap | szerkesztései | törölt szerk | crosswiki szerk | blokk log | IP-infó | WHOIS | RBL | Geolocate | blokkolás) [7]
82.131.144.149 (vitalap | szerkesztései | törölt szerk | crosswiki szerk | blokk log | IP-infó | WHOIS | RBL | Geolocate | blokkolás) [8]
87.97.43.222 (vitalap | szerkesztései | törölt szerk | crosswiki szerk | blokk log | IP-infó | WHOIS | RBL | Geolocate | blokkolás) [9]
87.97.41.238 (vitalap | szerkesztései | törölt szerk | crosswiki szerk | blokk log | IP-infó | WHOIS | RBL | Geolocate | blokkolás) [10]
87.97.44.60 (vitalap | szerkesztései | törölt szerk | crosswiki szerk | blokk log | IP-infó | WHOIS | RBL | Geolocate | blokkolás) [11]
87.97.40.76 (vitalap | szerkesztései | törölt szerk | crosswiki szerk | blokk log | IP-infó | WHOIS | RBL | Geolocate | blokkolás) [12] [13] [14]
82.131.247.158 (vitalap | szerkesztései | törölt szerk | crosswiki szerk | blokk log | IP-infó | WHOIS | RBL | Geolocate | blokkolás) [15] [16]
82.131.148.202 (vitalap | szerkesztései | törölt szerk | crosswiki szerk | blokk log | IP-infó | WHOIS | RBL | Geolocate | blokkolás) [17], [18]
82.131.149.120 (vitalap | szerkesztései | törölt szerk | crosswiki szerk | blokk log | IP-infó | WHOIS | RBL | Geolocate | blokkolás) [19]
87.97.42.41 (vitalap | szerkesztései | törölt szerk | crosswiki szerk | blokk log | IP-infó | WHOIS | RBL | Geolocate | blokkolás) [20]

Bináris ide at al. 2008. január 8., 11:19 (CET) és folytatólagosan

Bin! Milyen range blokkot tudnál kieszelni az összegyűlt ip-k alapján? Blokkolni kellene hozzá a teljes 82.131.XXX.XX (esetleg 82.131.X4X.XX) és a 87.97.XX.XX (esetleg 87.97.4X.XX) tartományt? Csak a gyakorlás kedvéért kérdezem :) Samat üzenetrögzítő 2008. január 11., 10:41 (CET)
Attól tartok, itt a range blokk nem járható út, mert túl sok ártatlan vér folyna, hiszen ezek a címek nagyon dinamikusnak látszanak és elég tág a tartomány. Bináris ide 2008. január 11., 10:45 (CET)
Ja, a 4x a harmadik tagban nem játszik, mivel az IP-cím binárisan épül fel. :-) Bináris ide 2008. január 11., 10:46 (CET)

Hol?

...és főleg kinél kell jelentkezni FV-járőrnek? Bevállalnám szívesen. Üdv– Istvánka postafiók 2008. január 9., 23:47 (CET)

Az FV-járőrözés teljesen önkéntes vállaláson alapul, nem kell sehol és senkinél jelentkezni hozzá: aki akarja, figyeli az friss változtatásokat. Van, aki csak az FV-t nézi (segíthet a látszer benne), van, aki pl. az AntiVandál scriptet használ, van, aki a vandalfighter programot. Én kipróbáltam mindet, és az utóbbit találtam legjobb megoldásnak. Célszerű kitenni a [[Kategória:User FV-járőr|{{PAGENAME}}]] kategóriát a userlapodra, és ha szeretnél, akkor egy userboxot is. Tanulmányozd át a WP:FVJ és a Wikipédia:Járőrök kézikönyve lapokat. A járőrözés nagy felelősséggel jár, mert a kezdő/próbálkozó szerkesztőkkel leginkább az FV-járőrök találkoznak, és a tesztelgető szerkesztőket is általában ők figyelmeztetik. Nem cél az ügyetlenkedők elkergetése, a tesztelőket is inkább rá kell beszélni, hogy ne ártsanak, hanem használjanak, ezért csak kedvesen és jóindulatot feltételezve szabad csinálni, a fokozatosság elvét betartva (előbb kérjük, aztán figyelmeztetjük és csak utána fenyegetjük). Pár napja létrejött a járőr felhasználói csoport, mely néhány plusz eszközt (lapok ellenőrzötté jelölése, visszaállítás script) ad azoknak a régebb óta járőröző szerkesztőknek, akik erre alkalmasnak bizonyultak. Ebbe a felhasználói csoportba egy bürokrata tud besorolni, és célszerűen a bürokraták üzenőfalán érdemes jelentkezni rá. Szerintem te már most jelentkezhetsz nyugodtan a BÜRÜn :) Sok sikert, hajrá! Samat üzenetrögzítő 2008. január 10., 01:44 (CET)

Létezik egy {{Userbox/Járőr}}(?) userbox is, ami besorol a kategóriába. • Bennófogadó 2008. január 11., 12:21 (CET)

Csillagászati kronológia

A Wikipédia:Csonk cikkben találtam. (Hol vannak az FV-járőrök???) Kérek valakit, hogy helyezze el valami kapcsolódó cikkben az értékesebb részét.

Csillagászati kronológia. A történelem és a kultúrtörténet segítője. Feljegyzésekben található, kiszámítható csillagá- szati jelenségek időpontjai alapján minden egyéb módszerrel maghatározhatónál pontosabb időadatokat képes megadni. Pél- dául a magyar holfoglalás dátumát (895) Lakits Ferenc a 891. auhusztus 8-i napfogyatkozás kiszámolásával adta meg az 1880-as évek elején. Több csillagászati jelenség - pl. sötétség - megemlítése szerepel a Bibliában, amelyek segít- hetnek történelmi időpontok magadásában. Ilyen pl. az ún. betlehemi csillag, Jézus születését jelző égi jelenség, amely a Jupiter, a Szaturnusz i. e.-i 7-ben (-6) történt háromszori együttállása a Halak csillagképében (amelyhez később a Mars is hozzájárult).

Samat üzenetrögzítő 2008. január 14., 20:28 (CET)

Pedig ez inkább szubcsonk, mint csonk, a téma nagyságát tekintve. :-))) Bináris ide 2008. január 14., 20:34 (CET)

Jogsértő kép

Nem tudom, mi szokás csinálni a jogsértő képekkel, sosem foglalkoztam vele, de itt van ez a Reynolds-szám cikk, ami egyetlen képből áll, és a képet valami jegyzetből szkennelték. Valaki intézkedne a dologban? Bináris ide 2008. január 15., 16:58 (CET)

80.98.178.114‎ (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)

Igen közel állt a blokkhoz, de legutóbbi szerkesztéséről nem tudom eldönteni, hogy vandalizmus vagy értékes szerkesztés. Reggel nézzen rá valaki légyszi (meg az esetleges későbbi szerkesztéseire is). Köszi. Samat üzenetrögzítő 2008. január 17., 03:06 (CET)

Dsida

Kérlek, hogy tegyétek figyelőlistára a Dsida Jenő lapot, mivel az elmúlt két napban sorozatos vandalizmusnak volt kitéve. Bináris ide 2008. január 24., 16:32 (CET)

K-a-n-y-ó

Ha bármilyen szócikkbe bekerül a K-a-n-y-ó M-á-r-t-o-n név, amit direkt kódoltam, hogy ne találjon ide a kereső, reverteljétek visszakézből, SEO-vandál. Már jópár ilyent kitöröltem, elég arcátlanul irkálja be magát (pl. az 1956-ban kivégzett K. Bertalan helyett beírta magát a mártírok listájába). Bináris ide 2008. január 31., 21:04 (CET)

Horn Gyula

Anon percekkel ezelőtt beírta halálának dátumaként a mai napot, de nem tűnik vandalizmusnak. A hírekben semmi nyoma a dolognak, ő sem hivatkozik semmire. Se cáfolni, se megerősíteni nem tudjuk. Ha valaki pontosabban utána tudna nézni, jó lenne. • Bennófogadó 2008. február 2., 12:49 (CET)

Ez most komoly? Vagy szívattok? – Tomolyka vita 2008. február 2., 19:49 (CET)

Megtévesztő névválasztás: 62.112.222.26

62.112.222.26 (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) ip-nek kinéző név. Imposztorkodik. eGyelőre megpróbálom unalomba fojtani, de azért figyeljetek rá. Karmelaposta 2008. február 6., 09:54 (CET)

Művtöris-stílusos hurcolkodás következik

Karmela intett, hogy jó lenne ide is szólni, úgyhogy tudatom, jövő hét végén hurcolgatás lesz művtöris kategóriákkal és cikkekkel, főleg stílusosakkal. SLüzzenet 2008. február 23., 20:01 (CET)

Több napig bentmaradó durva vandalizmusok

Egyre többször látok mostanában olyat, hogy egészen durva vandalizmusok átcsúsznak a friss változtatások járőrözésén, és napokig a cikkekben maradnak (pl. [21], [22], [23]). Van valami ötletetek, mitől lehet ez? (Ránézésre minden tulajdonságuk megvan, ami alapján fel kéne tűnniük: IP-ről, nem túl szofisztikált szerkesztési összefoglalóval, forgalmas napszakban.) Hogyan lehetne segíteni rajta? Kevés a járőr? Ha az antivandál szkriptnek nagyobb szótára lenne, az segítene? (Használják annyian, hogy minden szerkesztés átmenjen rajta?) Vagy ha több embernek lenne ellenőrzési joga? (Btw akinek van bugzilla accountja, lécci szavazzon rá erre, nagyon nem akarják észrevenni a fejlesztők.) – TgrvitaIRCWPPR 2008. február 24., 10:47 (CET)

Szerintem kevés a járőr, illetve néhányan a járőrök közül máshova helyezték a hangsúlyokat az utóbbi időben. Én például leszoktam róla, hogy az utolsó ismert pontig menjek vissza a változtatások olvasásában, mert az nem volt tartható. Az ellenőrzést meg a magam részéről biztosan szívesebben és gyakrabban használnám, ha úgy működne, mint a figyelés, tehát nem a "művelet végrehajtva" oldalra dobna, hanem otthagyna azon a lapon, amit nézek, illetve ha a visszaállításhoz hasonlóan lehetne egyben ellenőrizni egy szerkesztő vagy egy laptörténet összes szerkesztését. Ez így roppant kényelmetlen. Bináris ide 2008. február 24., 10:55 (CET)

Ez se rossz. :-) Mármint példának. Bináris ide 2008. február 24., 23:09 (CET)

MégegyTgrvitaIRCWPPR 2008. március 2., 15:54 (CET)

User:Ricskos, User:Ricsardka

Ricskos (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) és Ricsardka (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) (stílus alapján ugyanannak a fiúnak tűnik a kettő) szerkesztéseit kéretik fokozott figyelemmel követni, mivel szemmel láthatóan write-only módban közlekedik (-nek?). Bináris ide 2008. február 24., 11:38 (CET)

Figyelőlistám

A vandalizmus miatt figyelt lapjaim: User:Bináris/figy. Bináris ide 2008. február 24., 12:32 (CET)

Művtöris-stílusos hurcolkodás már most is!

Az elmúlt egyűkétórában létrehoztam kategóriákat meg módosítottam. Szólottam. SLüzzenet 2008. február 25., 21:04 (CET)

Gyanu

213.16.111.174 (vitalap | szerkesztései | törölt szerk | crosswiki szerk | blokk log | IP-infó | WHOIS | RBL | Geolocate | blokkolás)

Esetleg imposztor. Nem tudom értékelni a könnyüzenei változtatásait, mert nem értek hozzá. Van forrás arra, amit változtatgat? Karmelaposta 2008. február 26., 19:27 (CET)

Rihoka aka Superconductor

Rihoka (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth), aki aláírásában Superconductornak hívja magát, rendkívül érdekes dolgokat művel (csak úgy zum Beispiel), minden szerkesztése ellenőrzést igényel, figyeljetek oda rá. Bináris ide 2008. március 6., 23:16 (CET)

Megerősítem. Tényleg érdekes dolgokat művel. Végigpásztáztam szerkesztéseit és visszavontam ahol kellett. – Istvánka posta 2008. március 8., 09:13 (CET)

Most meg felírta magát a mentorlistára. /me a fejét fogja... Bináris ide 2008. március 8., 11:11 (CET)

Miután végigpásztáztam szerklistáját, nem bírom eldönteni, hogy akarattal csinálja-e vagy tudatosan! Másrészt üzikre nem válaszol. Szólni kéne talán Karmelának cenzúrázza meg a mentorlistát??– Istvánka posta 2008. március 8., 11:13 (CET)

Ne feledjétek: 12 éves... :) – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2008. március 8., 11:13 (CET)
Nem hiszem, hogy bántani kellene (ma kaptam tőle barnstart :) ). Csak figyelni a munkáját, és helyrehúzni, ami nem jó. És beszélni vele... Aztán ha az egyhónap után több az ocsú mint a búza, akkor is ráértek dönteni. – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2008. március 8., 11:30 (CET)
Jól van!– Istvánka posta 2008. március 8., 11:35 (CET)
Egyetértek Burummal. Nem bántani kell, hanem segíteni, tanítani, időnként ellenőrizni. Samat üzenetrögzítő 2008. március 8., 11:40 (CET)

Ki lehet mentor?

(Szerkesztési ütközés után)

Itt vannak leírva a mentornak jelentkezés (igaz, nem formális) feltételei, amelyeknek Rihoka nyilvánvalóan nem tesz eleget. Annak idején Karmela beírt egy olyan szövegváltozatot, ahol szó volt a mentorjelöltek elfogadásáról, ezt nagy megütközés fogadta, most nem találom. De nem emlékeszem, mi lett a vita vége, hogy akkor hogyan lehet távoltartani a nem megfelelő jelentkezőket. Bináris ide 2008. március 8., 11:38 (CET)

Én úgy emlékszem, hogy a mentorok közössége "kiszavazhatja" a nem megfelelőt a csoportból, vagy valami ilyesmi is volt a kezdetekkor. Persze, senki nem gondolta, én legkevésbé, hogy erre szükség lenne. Most meg lehet, hogy hamarosan lesz... – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2008. március 8., 11:45 (CET)

Anno a javaslatom utolsó változatában az szerepelt, hogy a „hivatalos” mentorok kigolyózhassák maguk közül azt, akit alkalmatlannak tartanak, tehát hogy meg lehessen tiltani, hogy valaki a mentorlapon hirdesse magát. (Azt, hogy egyik szerkesztő segítse a másikát, természetesen ne lehet, nem is kell megtiltani.) Olyan heves ellenállásba ütközött azonban minden olyan kisérletem, ami korlátozná, hogy ki lehet mentor, annyira csak ez vált témává, hogy úgy gondoltam, jobb elindítani a mentorálást enélkül, különben mentorálás helyett csak a hadakozás megy tovább. Karmelaposta 2008. március 8., 13:48 (CET)

Teljesen beleillik a képbe: ahol nincs korlát és nincs mérce, ott sokkal könnyebb megfelelni, sőt kitűnni ... – Nullextrakadémia NULLEXTRAKADÉMIA 2008. március 8., 13:55 (CET)

Rihokát megkértem, gondolja át, és átgondolta, kivette userlapjáról a sablont. Én meg kivettem őtet a mentorok közül. A jövőre nézvést talán annyi tanulságot érdemes levonni, hogy vagy a minimális életkort, vagy a szerkesztésszámot meghatározni, hiszen tényleg mindenkinek érdeke, hogy olyan mentorálja az újakat, akik olyanokat mondanak neki, amitől kevesebb probléma alakul ki későbbi szerkesztéseik során. – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2008. március 8., 14:13 (CET)

Burum lemondása

Burum, veled nem beszélek. Haragszom rád, de nagyon nagyon. Milyen dolog az lemondani a járőrségről? – Istvánka posta 2008. március 8., 11:15 (CET)
Ne izgulj Istvánka! Olyan ez, mint a drog: lemondani lehet róla, de abbahagyni... :) Samat üzenetrögzítő 2008. március 8., 11:17 (CET)
Volt alkalmam kitapasztalni:)). Nincs olyan rehabilitációs központ ami engem már ki tudna gyógyítani:))– Istvánka posta 2008. március 8., 11:20 (CET)

(Szerkesztési ütközés után)

Minden csak felfogás kérdése. Istvánka fogd fel úgy, hogy végre megnyílt a terep Nikita, nagytibi, Marci1994, stb. szerkesztők előtt, hogy felelőségteljesen végezhessék a munkájukat, én meg már csináltam ezt eleget. És Samatnak nagyon igaza van: azért mert nem jelentem be előre, hogy terrorista vagyok, azért még egy óvatlan pillanatban, úgy hajnali 4.30 és 4.45 között terrorizálhatok... :) Mellesleg, ha már feljött, megvan a véleményem koszorús bürokratáinkról: 6 napja a fülét se mozgatja egyik sem... Ennyit a felelősségtudatról :( – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2008. március 8., 11:22 (CET)
Jól van:)). De akkor térjünk vissza a témára: mi legyen Rihókával??– Istvánka posta 2008. március 8., 11:24 (CET)

Burum lemondott? :-( Észre sem vettem. Azért számítunk a közreműködésedre eztán is. Egy bürokrata deklaráltan eléggé házon kívül van, egy még csak most választódik megfelé, egyet meg mindig meg kell pingelni a vitalapján vagy skype-on, és akkor jönni fog. Bináris ide 2008. március 8., 11:29 (CET)

Mondom, ennyit a felelősségtudatról. De le nem mondana egy sem az istenért sem... – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2008. március 8., 11:30 (CET)

Daminak miért kellene lemondania átmeneti akadályoztatás miatt? Csak akkor kellene, ha tartósan képtelen lenne a feladat ellátására. Ha meg Grin mondana le, akkor a jelen pillanatban nem lenne elérhető bürokrata, az jobb lenne? Bináris ide 2008. március 8., 11:34 (CET)

Bináris, nem lemondani kell, hanem naponta egy percre benézni. Aki ilyen felelősségteljes beosztást lát el, nézzen be napont 1 azaz egy percre, ez azért nem lehetetlen elvárás, ugye? De jó nézzen be kétnaponta egy percre... Te hogy látod, ez teljesíthetetlen elvárás? Egyedül lennék azzal, hogy valahol elvárnám ezektől a tisztségviselőktől, hogy odafigyeljenek arra, amire annak idején megválasztotta őket a közösség? Vagy ezek csak nekem természetes dolgok, másoknál ez a demokrácia hamis kiterjesztési kisérlet a Wikipédiára? Őszintén... :) – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2008. március 8., 11:39 (CET)

Valószínűleg nem lehetetlen. Bináris ide 2008. március 8., 11:40 (CET)

mellesleg, a pingelőssel kapcsolatban is van némi kétségem... :( – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2008. március 8., 11:41 (CET)

Kampánycsend

Ma és holnap a szokásosnál is jobban figyeljünk oda az FV-re! Samat üzenetrögzítő 2008. március 8., 10:48 (CET)

Miért?– Istvánka posta 2008. március 8., 10:50 (CET)

Bemondta ugyan az összes hírharsona, hogy a kampánycsendtilalom nem vonatkozik az internetre. De azért betarthatjuk. Hát ezért. OsvátA Palackposta 2008. március 8., 10:53 (CET)

Nem vonatkozik az internetre??? Ezt még nem hallottam. Pl. az index akkor miért tartja be oly vigyázva? Samat üzenetrögzítő 2008. március 8., 11:04 (CET)

Ja igaz, el is felejtettem, hogy ti szavazni fogtok VigyorIstvánka posta 2008. március 8., 10:55 (CET)

80.99.202.155

80.99.202.155 (vitalap | szerkesztései | törölt szerk | crosswiki szerk | blokk log | IP-infó | WHOIS | RBL | Geolocate | blokkolás) Kérlek, figyeljetek oda , mert szinte minden, a magyarság eredetével fogalkozó cikkbe beleírja, hogy Noétól származunk, és már nem győzöm visszavonogatni a szerkesztéseit. Hiába írtam a vitalapjára, nem reagál... Crimea vita 2008. március 11., 15:12 (CET)

Ideje lenne dűlőre jutni. Mi az igazság?– Istvánka posta 2008. március 11., 15:57 (CET)

84.3.201.139 (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)

Feszegeti a pofonláda tetejét, értelmetlen redirecteket gyárt... Érdemes lesz figyelni rá, mert szerintem nem hagyja annyiban. -- Dunee msg 2008. március 11., 22:41 (CET)

Nagy Tamás focista/focisták?

Lehet, hogy két különböző focista van ilyen néven? Mert ma mintha oda-vissza állítgatnák ezt a cikket, teljesen eltérő adatokkal feltöltve. Annyira nem érdekel a foci, hogy utánajárjak... Bináris ide 2008. február 3., 23:05 (CET)

Csakhogy így utólag belekotyogjak... Én személy szerint 4 labdarúgót ismerek ezen a néven :) - CFC vita 2008. március 13., 11:46 (CET)
Én nem személy szerint, de névről 5-öt ;) . Keress rá Hlsz.hu-n :) Pilgab üzenet 2008. március 13., 12:02 (CET)

A mentorok kérése

Sárga gomb

Egy script, ami segít észrevenni a kategóriák változásait: en:User:Ais523/catwatch.jsTgrvitaIRCWPPR 2008. március 2., 16:12 (CET)

Upsz, csak most vettem észre Tgr üzenetét. A script kipróbálása már a wikiszabim utánra marad.Karmelaposta 2008. március 13., 11:34 (CET)

Újabb portál- és sablongyáros

MahadmaG (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) ma reggel regisztrált, és máris valami óriásai portál- és sablongyártásban van, és fogalmam sincs, mi a koncepció a sablonjainak az elnevezésében. Én most épp csak benéztem, de ha valaki ránézne és kommunikálna vele, hogy mit is csinál és miért akar wikihíreket a Wikipédián vagy mire megy ki ez az egész, azt megköszönném. Bináris ide 2008. március 14., 13:54 (CET)

Nembiztos, hogy képben vagyok, de az általa előállított Portál:Hírek helyett nem a hu.wikinews.org-ot [24] kellene elindítani? – Zimmy szólj be! 2008. március 20., 10:12 (CET)

De igen, és amennyire emlékszem, folyamatban is van a dolog. Bináris ide 2008. március 20., 15:28 (CET)

Bajnokok Ligája 2006–2007

Egy feltehetően Barca-rajongó vandál a BL 2006-07-es szakaszában szinte midenhova beírta a Barcát. Valaki vonja vissza a szerkesztéseit, mert én sajnos nem tudom, mivel még nem kaptam járőri jogot :( Köszi! Crimea vita 2008. március 15., 10:35 (CET)

Már ketten is visszaállították. :-)) Egyébként te is meg tudod csinálni, csak egy kicsit több gombnyomással: ha megnyitod szerkesztésre az utolsó helyes változatot (ilyenkor kapsz egy figyelmeztetést, hogy egy régebbi változatot szerkesztesz), és elmented. Bináris ide 2008. március 15., 11:22 (CET)

Ha a Laptörténetben megnyomom a visszavonás linket, akkor is megcsinálja, nem? Sőt, még akkor is, ha nem a legutolsót vonom vissza. Van egyáltalán járőri jog? – Zimmy szólj be! 2008. március 20., 10:04 (CET)

A visszavonás linkkel egyszerre csak egy szerkesztést tudsz visszavonni, a jelen esetben pedig egy cikken belül több egymás utáni szerkesztés volt. Ezeket lehet egy kattintással egyben visszaállítani, ha azóta más szerkesztés nem történt még, és éppen ez a járőri jog. Tehát csak egyszerűsíti az életet. Viszont ehhez nem lehet szerkesztési összefoglalót megadni, ezért csak egyértelmű vandalizmus esetén szokás használni, nehogy bántó legyen. Bináris ide 2008. március 20., 15:31 (CET)

SEO-támadás várható

A http://seo.forum.hu/seo-verseny/ lapon április 1-jén 0 órakor fog megjelenni egy keresőoptimalizálási verseny kulcsszava. Nyilván újabb rohamra számíthatunk, kesztyűt fel! Bináris ide 2008. március 26., 19:57 (CET)

Éjfélkor nem leszek itt, majd csak délután veszem fel a kesztyűt :P.– Marci vita 2008. március 26., 20:17 (CET)

Megadták a kulcsszót: seonyár2008 – Bináris ide 2008. április 1., 00:16 (CEST)

Dr Milton

Dr Milton (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) szerkesztéseit érdemes lenne átnézni. Szerintem nagy részük visszavonható. Samat üzenetrögzítő 2008. március 31., 22:54 (CEST)

Helyesebben visszavonandó. Bináris ide 2008. március 31., 22:58 (CEST)

Hatalmas kép

UEFA-kupa 2000-01 (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)

Valaki aki ért a sablonokhoz nézze át mi okozza azt a hatalmas zászlót...– Tosandolce VITA 2008. április 14., 11:36 (CEST)

Bullshitgyanús szerkesztések: Leona Miller, Bernard Miller, leona.hu

Enyhén szólva gerillakampány / hoax / alternate reality game szaga van:

Nézzetek rá, ha nincs rá komoly forrás, akkor törlendő a vérbe. (Illetve a krónikákba feljegyezhetjük, mint újabb, kereskedelmi célú manipulációs kísérletet.)

-- nyenyec vita 2008. április 17., 15:47 (CEST)

EnWikiben is nyomta a hoax-ot: ugyanezen az IP-n.

Data Destroyer szúrta ki egyébként.

-- nyenyec vita 2008. április 17., 15:53 (CEST)

Ez szép volt, olyan, mint egy krimi :-). – Zimmy Há mér? Mér? Nem? De! 2008. április 17., 17:04 (CEST)

Kedves Szerkesztők! Mint a Mimóza ügyvezetője ezúton kérek mindenkitől elnézést, amiért kollégánk helytelenül használta az Önök felületeit. Erre több példa nem lesz. – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Kristof42 (vitalap | szerkesztései) 2008. április 18., 09:15

User:Ineversigninsodonotmessageme

Mit gondoltok erről? Elsőre viccnek tűnik, azután nem, de még akkor sincs értelme. :) Határeset? • Bennófogadó 2008. március 28., 00:08 (CET)

Én is fél szememet rajta tartottam, mit akarhat ilyen névvel. De nem tűnik ártalmasnak szerencsére. Szerintem kipoénkodta magát és átment egy másik nyelvre. Pilgab üzenet 2008. március 28., 00:15 (CET)

Egyetértek az előttem szólóval, ártalmatlan az illető, csak unta magát és poénkodni akart egyet vagy talán ismerkedni. Cassandro vita 2008. március 28., 00:25 (CET)
Inkább csak nem ismerte a WP:AZ fogalmát. Ez valami ilyesmit jelenthet: „Én|soha|nem|lépek|be|szóval|ne|írj|üzit|nekem”. д лекарство и спор я конструировать д 2008. április 19., 20:03 (CEST)

Ne bántsátok már. Már az is baj, ha valaki antiszociális? (Meg aztán kinn van a lapján, hogy a proud Wiccan. Megvédem pogány testvéremet...) – Alensha üzi 2008. április 19., 20:26 (CEST)

Bőrszagú bitrengeteg

Szerkesztések LaTeXben <--- ez nem inkább Wikibooksba való? Szerintetek? -- Cassandro Tahdita+Streit... 2008. április 19., 19:58 (CEST)

Inkább egy Wikipédia névtérbe д лекарство и спор я конструировать д 2008. április 19., 20:01 (CEST)

Néz, de nem lát

Szép hosszú a járőrlista, de hogy mit néztek a friss változtatások helyett, az rejtély[25]. Ráadásul anon. 1 napig volt benn. De csak mert a figyelőlistámon van a lap. Amúgy ki tudja... – Vince blabla :-) 2008. április 24., 18:30 (CEST)

Köszönjük a konstruktív észrevételt. Bináris ide 2008. április 24., 18:33 (CEST)

Há' sztem jogos a felvetés... Diabypaláver 2008. április 24., 21:11 (CEST)

Figyelemre méltó szerkesztők ;)

Lacika455

Fiktív számokat írogat be illetve a jót cserélgeti rosszra sok helyütt. Pártoknál például, de látom Marosvásárhely cikkében is megbolygatta a számokat. Pl: [26], pedig 49,97. Random és kicsiben csinálja, nagyon figyeljetek oda rá, bárhol is szerkeszt számokat. – Vince blabla :-) 2008. május 9., 15:21 (CEST)

Ezt az üzenetet Vince hagyta az AÜ-n, ide jobban jön. • Bennófogadó 2008. május 9., 15:38 (CEST)

Kérem kiemelt figyelemmel kezelni az úriembert, mert a sorozatos kérések ellenére sem hajlandó véleményt nyílvánítani! – Istvánka posta 2008. május 9., 15:39 (CEST)

Ehhez csak csatlakozni tudok és amennyiben túlságosan is beleszólsz a szerkesztéseibe, „kedvesen” figyelmeztet, hogy ezt ne tedd... Cassandro Taħdita+Streit... 2008. május 9., 15:42 (CEST)

Most is írogat, pl. az euró Mo-i 2012-es bevezetéséről... Hagytam neki egy teszt3 üzenetet. misibacsi*üzenet 2008. május 10., 11:15 (CEST)

Figyeljétek Grint is (hamis nyárfanevet irkál), meg Gyantuszt (meghamisítja az etimológát), de pláne azokat, akik helyeslésükkel, szavazatukkal, vagy puszta passzivitásukkal leigazolják a hamis adatok becsempészését és bennmaradását.
Lacikát fogni persze könnyebb - ezt belátom. – Nullextra NULLEXTRAKADÉMIA 2008. május 13., 17:10 (CEST)

195.128.232.8 (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)

Ahogy a vitalapjából nézem bűntetett előéletű, és ismét irdatlan mennyiségben szerkeszt focis cikkeket. A szerkesztéseiről nem tudom eldönteni, hogy mennyire tartalmaznak valós adatokat - az elkötelezettsége azonban elképesztő. Regisztrálni úgy tűnik továbbra sem akar, viszont az anon szerkesztési lista miatta nagyon áttekinthetelenné vált, egyszerűen a tömeges szerkesztései miatt. Mi legyen vele? Dunee msg 2008. május 13., 19:44 (CEST)

Jogsértő lapok

Megkérek szépen minden járőröző kollégát, hogy a jogsértőnek vélt lapokat ne felejtsétek listázni a WP:C oldalon. Köszönöm– Istvánka posta 2008. május 18., 21:22 (CEST)

Csatlakozom Istvánka felhívásához! Cassandro Taħdita+Streit... 2008. május 18., 21:42 (CEST)

Újoncok földbe döngölése?

Ha más úton nem láttátok, akkor érdemes megnézni ezt a blogbejegyzést, ami egy újonc próbálkozásairól szól. (Gyűrje le mindenki a késztetést, hogy válaszoljon a konkrét blogra vagy személynek, szerintem.)

A lényeg, hogy az illető a blogját tette be mindenhova, ahova helyesnek tartotta, mi meg kiszedtük. Ez a rész szerintem teljesen jó és helyes (legalábbis lehetőséget ad a mérlegelésre mindkét oldalon). A probléma nem ez, hanem, idézem:

majd elkezdtem kapni a "szerkesztőktől" és "tartalomjárőröktől" meg még tudjaisten kicsodáktól a felháborodott méleket és üzenőfali beszólásokat. Engedjétek meg, hogy idézzek belőlük pár mazsolát (a helyesírásukat változatlanul hagyom, mert így autentikus):
  • 1.) Ez itt nem reklámozóhely, ved tudomásul, itt magánblogoknak nincs helye!
  • 2.) Ellenőrizetlen forrásból származó posztokat nem helyezhetsz ki a Wikire!
  • 3.) Ilyen stilust nem engedhetünk megjeleni komoly történelmi szereplökröl szóló életrajzokban!
  • 4.) Ha nem jelölsz meg forrást, nem jelenhet meg!És milyen dolog igy irni hires emberekről?
  • 5.) REKLÁMRA NINCS SZÜKSÉG A WIKIN!!! FIZESS, HA REKLÁMOLNI AKARSZ!
  • 6.) ez nem a jopofáskodás helye, ezek komoly cikkek,szelemeskedni menj a ludas matyiba!
  • 7.) ne linkeljünk már be olyat ami Napóleont egyszerűen "korzikai származású surmó"-ként jellemzi)
  • 8.) Ki vagy te, hogy ezt a hangnemet megengeded magadnak? Valami Nóbeldíjasnak vagy minek képzeled magadat?
  • 9.) A gondom a linkekkel az, hogy 1. kvázi ismeretlen ezek szerzője, 2. egy blog nem feltétlenül egy jó forrás egy ember életrajzához, 3. a blogbejegyzések szövegezése is egy kicsit pongyolának tűnt nekem.

Engem megütött az 1, 2, 3, 4, 5, 6, 8 számú üzenet, melyek mindegyike „leszól fentről”, és „leköpködi” az újoncot. Véleményem szerint a 7 és 9 hozzászólások voltak teljesen korrektek: nem minősítették a beküldőt, nem szólták le, és a tartalmi kifogásokat értelmesen, nem sértően, tényszerűen írták le.

A járőrök az a „felület”, akikkel az újonc a legelőször és a leggyakrabban találkozik, tehát bizonyos szempontból ők (ti) a Wikipédia arca a külvilág felé. Nagyon kellene arra figyelni, hogy az újoncok felé még fokozottabb udvariassággal, jóindulat feltételezésével, segítő szándékkal forduljunk, úgy a szerkesztési összefoglalókban mint az üzenetekben. Ha valaki felidegesíti magát azon, hogy a wikipédia működését nem értő szerkesztők szerkesztésit ellenőrizze, akkor érdemes nem járőröznie, mert csak a folyamatos stresszt hívja a fejére.

Figyeljetek egymásra és az újoncokra: a járőrözés az egyik legfontosabb, de a legnehezebb feladat, mert sokszor jóindulatú de tájékozatlan emberekkel kell kapcsolatba kerülnötök. Kérem, hogy megtartani igyekezzünk őket, és csak azt „üldözzük el”, aki már bizonyítottan tudatosan, rosszindulatból teszi azt, amit. (Például nagyon rossz megközelítés „vandálnak” nevezni valakit, aki nem 10-20 esetben, ismétlődve követ el bármilyen rombolást. Igen, nehezen kezelhető, igen, néha idegesítő, de az nem segít, hogy a kíváncsi vagy épp tudatlan embert egy erősen sértő címkével látjuk el. A címke azoknak jár, akik valóban vandálok.)

Köszönöm, hogy meghallgattatok. – grin 2008. május 19., 12:11 (CEST)

Kedves Grin, kár, hogy az ügy itteni lecsapódását nem követted, amelyből egyértelműen kiderült, a blogger egy kissé fantáziadús, semmilyen atrocitás nem érte, egyszerűen megsértődött, hogy a lexikonba nem való blogját kivették a hivatkozások közül a cikkekben. Az általad is idézett levél valódiságát nem tudta és nem kívánta alátámasztani, ilyen formán szerintem kár vele még ennyit is foglalkozni.

Az újoncokra figyelünk, legalábbis a járőrök többsége bizonyosan. --Weiner 2008. május 19., 12:17 (CEST)

Hát nem is tudom, egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy FV-járőr ilyeneket képes leírni, de persze az eset nem kizárt. – Istvánka posta 2008. május 19., 12:18 (CEST)
Senki nem állítja, hogy FV-járőrök a feladók: Tiboru wikiszerkesztőket említett. (Kezdőként miért kéne neki pontosan tudnia a funkciókat és titulusokat?)
Nem egy levélben érkeztek.
A címzett nem kívánta bizonygatni a levelek létezését, ám a továbbiakban wikiszerkeszteni sem kívánt. Végül megköszönte, hogy akadtak olyan szerkesztők is, akik igyekeztek normális mederbe terelni a kommunikációt. – Nullextra NULLEXTRAKADÉMIA 2008. május 19., 12:29 (CEST)

Itt található az eset kitárgyalása tanulságokkal együtt. • Bennófogadó 2008. május 19., 13:41 (CEST)

No thanx -- vandál vagy rendes?

Ez most mi? Bináris ide 2008. május 21., 19:45 (CEST)

Visszaállítottam a szerkesztést, azért a csujjogató erősen viccvandálszagú. Cassandro Taħdita+Streit... 2008. május 21., 19:48 (CEST)

Spam vagy mi?

Tnhu (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) terkepnezo.hu linkekkel szórja tele a wikit? Spam-e? – Istvánka posta 2008. május 23., 08:17 (CEST)

Nem hiszem, nézd meg a régebbi szerkesztéseit is. Ha valahova nem illik a link, vedd ki, de nem lehet azt mondani rá, hogy egy darab linket nyomat mindenhova. – Hkoala 2008. május 23., 08:19 (CEST)

Számtech vandál

195.199.171.153 (vitalap | szerkesztései | törölt szerk | crosswiki szerk | blokk log | IP-infó | WHOIS | RBL | Geolocate | blokkolás) vandálkodik számtech témákban. A vitalapján már több korábbi eset is van. – Zimmy Há mér? Mér? Nem? De! 2008. május 26., 09:46 (CEST)

A 195.199 kezdetű vandál IP-knél kattints az IP-info linkre a lap alján, mert szinte biztosan sulinetesek. Ilyenkor hamar elcsattan egy egyórás blokk, amíg kicsöngetnek. Bár én már kezdek elégedetlen lenni az eddigi gyakorlatunkkal... Bináris ide 2008. május 26., 10:28 (CEST)

89.133.46.46

Egy Harry Potter cikk tartalmát törölte, ezért teszt3 figyelmeztetést küldtem neki. misibacsi*üzenet 2008. május 28., 13:26 (CEST)

85.130.98.140

Nézzétek meg ennek az embernek(?) az utolsó szerkesztéseit! Nem kéne esetleg letiltani néhány hétre, vagy valami egyéb eredményes szankciót alkalmazni vele szemben? Szerkesztései - különösen a jobboldal számára fontosabb cikkeken végzett változtatásait javaslom megnézni! Kabóca vita 2008. május 31., 10:54 (CEST)

Elég állandó IP-nek tűnik, valami bolgár szolgáltatótól, nyílt proxyként nem azonosítható. Kapott egy teszt4-et. Ha folytatja, írjál direktben az AÜ-re. Bináris ide 2008. május 31., 21:12 (CEST)

subst

A figyelmeztető sablonokat subst-tal kell kirakni (ahogy fenn a példában szerepel)? Miért? – Zimmy mondj el mindent 2008. június 11., 16:27 (CEST)

Úgy mindig ez marad ami most, mégha később meg is változtatják a sablont + kevésbé terheli a szervert. Pilgab üzenet 2008. június 11., 16:29 (CEST)

Aha, ezt tudtam, de nem tűnt föl, hogy így használnák tényleg a többiek. Akkor annyira nem fontos? – Zimmy mondj el mindent 2008. június 11., 16:48 (CEST)

Én is csak akkor használom substolva ha éppen eszembe jut, ált nem :) Pilgab üzenet 2008. június 11., 16:50 (CEST)

FV-járőr-szkript

Elkészült/készülőben egy új eszköz, (nem csak) FV-járőrök segítésére. Egy sáv kerül fel fő névtérbeli szócikkek és user vita lapok tetejére, a gyakran használt sablonok nevével, melyek segítségével egy kattintással beilleszthető az adott sablon.

A használatához a
document.write('<script type="text/javascript" src="http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=User:Kisbes/jaror.js&action=raw&ctype=text/javascript&dontcountme=s"></script>');

sort kell beilleszteni a User:Felhasználóinevem/monobook.js lapra. – Kisbes vita 2008. május 19., 18:18 (CEST)

Kisbes-script rulez :). Kisbes 4 president :). Nagyon szépen köszönjük! – Istvánka posta 2008. május 19., 20:08 (CEST)

Köszönöm szépen. – Kisbes vita 2008. május 19., 22:47 (CEST)
Beillesztettem, de semmi változást nem látok (a saját felh.lapom vitalapját néztem meg, megnyitottam szerkesztésre is). Hogyan lehet tesztelni? misibacsi*üzenet 2008. május 19., 22:30 (CEST)
A böngésződ gyorsítótárát frissítetted? (Firefox esetén ctrl-f5) – Kisbes vita 2008. május 19., 22:47 (CEST)

Én spec. igen, de semmi nem történt. Diabypaláver 2008. május 19., 22:55 (CEST)

Csak nekem működik gond nélkül? Cassandro Taħdita+Streit... 2008. május 19., 22:58 (CEST)

Már nekem is oké, de veszélyes a cucc...egyből elmenti. Ja és, ha lehet, a szubcsonknál meg lehet oldani, hogy az öt ~-as paraméter szerepeljen? Diabypaláver 2008. május 19., 22:59 (CEST)

5 ~ kész. – Kisbes vita 2008. május 20., 11:29 (CEST)
Nem mindet. Az azonnalit és a jogsértőt nem, a többit, mivel nem kell hozzájuk indoklás vagy link, egyből elmenti (á la HotCat). Cassandro Taħdita+Streit... 2008. május 19., 23:02 (CEST)
Egyébként a HotCat is tud olyat, hogy ne mentse el egyből: nyomni kell a Crtl-t miközben az okéra kattintasz. – Dami reci 2008. május 19., 23:09 (CEST)

Kisbes: Szerkesztési összefoglalókat is próbáld majd légyszi megcsinálni, hogy legyenek. Köszi, – Dami reci 2008. május 20., 01:46 (CEST)

Mit írjon az összefoglalóba? – Kisbes vita 2008. május 20., 11:26 (CEST)
Például, amíg nincs jobb ötlet: XY sablon elhelyezése a Kisbes féle járőrszkriptel; vagy csak simán hogy XY sablon feltétele; vagy lehet fantáziadúsabb is ("A cikk feltétele törlésre/azonnalira", "Kérlek ne az éles szócikkekben teszteld a szerkesztést" (teszt1-4), "Kérlek ne okozz szándékosan kárt/vandalizáld a szócikkeket"). Ilyesmikre gondoltam. Üdv, – Dami reci 2008. május 20., 15:48 (CEST)
Most már ír pár szavas összefoglalót, de ha nem tetszik, majd átjavítod, van benne gyakorlatod. – Kisbes vita 2008. május 20., 16:07 (CEST)

Ja várjatok, és azonnalinál az indokkal mi lesz? Diabypaláver 2008. május 20., 15:07 (CEST)

Mi a baj vele? – Kisbes vita 2008. május 20., 15:20 (CEST)
Indokot is vár a sablon. Tehát ha egyből ment, nem értünk el vele semmit: ismét szerkeszthetjük indok és aláírás pótlásáért. Diabypaláver 2008. május 20., 18:01 (CEST)
Nyitott kapukat döngetsz. – Kisbes vita 2008. május 20., 18:07 (CEST)


A szkript bekerült a Beállításaim/Segédeszközök lapra, a monobookos sort ki kell venni, mert az allap megszűnt. – Kisbes vita 2008. május 20., 18:55 (CEST)

Sajnos nem tudom használni, mivel nem substol. Az összes teszt, vandalizmus, üdvözlet stb. sablont a subst előtaggal használjuk, módosítani kellene a scriptet. Bináris ide 2008. június 14., 11:42 (CEST)

Kész. – Kisbes disputatio 2008. június 15., 17:47 (CEST)

Kösz, erre sehol egy vandál, hogy kipróbálhassam! Bináris ide 2008. június 15., 18:19 (CEST)

Az igaz, hogy a subst spórol a szerver idejével, viszont növeli a méretet. Az nem baj? Vagy ez a koncepció? – Zimmy mondj el mindent 2008. június 15., 19:00 (CEST)

Mellesleg pedig konzerválja az eredeti állapotot. Szemben a szócikksablonokkal, itt egyáltalán nem kívánatos, hogy a sablonok módosításakor a múlt is változzék. Lásd még a lap alján az utolsó szakaszt. :-P Bináris ide 2008. június 15., 19:05 (CEST)

Pont annyira spórol a subst, mint amennyire nem. Sávszélességet jobban fogja és több helyet is foglal tároláskor. A spórolásról pedig: en:Wikipedia:Don't worry about performance. – Kisbes disputatio 2008. június 15., 20:07 (CEST)

Kisbes, nem lehetne még a {{korr}} sablont is feltenni a többi közé? – Hkoala 2008. június 15., 22:13 (CEST)

Hová (melyik kettő közé) kerüljön? – Kisbes disputatio 2008. június 16., 08:17 (CEST)

Eltűntek a linkek a vitalap tetejéről. Talán a névtérváltás miatt? Bináris ide 2008. június 24., 20:36 (CEST)

31-0

McAnt javára [27]Vince blabla :-) 2008. június 25., 18:14 (CEST)

Rászálltak az Orikra

Érdemes mostanában figyelni az Ori (Csillagkapu), ill. az Ori technológia cikkeket, valaki folyamatosan átírja az Orikat orsira, és egyéb képtelenségekkel tűzdeli meg őket (előbbi cikknél pl.: 35 változaton keresztül csak módosítás volt meg visszavonás, a végén a visszavont verzió után is orsik maradtak), ráadásul legalább két ip-t + regisztrált neveket is használ, szóval nem árt vigyázni az or(s)ikkal. – Burrows vita 2008. június 26., 16:00 (CEST)

Orsi rulez :-)Istvánka posta 2008. június 26., 16:02 (CEST)

Garbolc VSC

Ehhez mit szóltok: Garbolc VSC (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) és játékosa Félix Tolnay. Az előző még szócikkben is elmenne, de elképzelt játékosokról is kell szócikk? (google találat: 0) – Zimmy mondj el mindent 2008. június 30., 17:23 (CEST)

Már egy ideje figyelem, úgy tűnik ingyen tárhelynek használja a szerklapját. Mindenesetre számomra kérdéses, hogy kell-e ez egyáltalán ide. A Tolnay meg egyértelműen azonnali. Cassandro Taħdita/Streit 2008. június 30., 17:25 (CEST)

Most látom, a szócikk az meg is van, akkor meg nem tudom, minek duplikálja a szerkesztőlapján is. – Zimmy mondj el mindent 2008. június 30., 17:28 (CEST)

Hú, ez gyors volt :). – Zimmy mondj el mindent 2008. június 30., 17:29 (CEST)

Linkszpemmer: Arobesz (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)

Tessék figyelemmel kísérni. Figyelmeztetést már kapott. VT???!!! 2008. július 3., 23:31 (CEST)

Balazska2

Balazska2 (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) szerkesztéseire oda kell figyelni, mindjárt írok neki valamit. Bináris ide 2008. július 4., 17:45 (CEST)

Sheynhertz-Unbayg

Ezt belinkelem ide, annyira szép alkotás. Beroesznek köszönjük. :-) Bináris ide 2008. július 24., 23:02 (CEST)

Szerkesztő:Sheynhertz-Unbayg/Harrasments <--- ezt meg szívem szerint törölném. Cassandro Vallettai ħelyőrség 2008. július 24., 23:07 (CEST)

Az alkotás akkor született, amikor végigböngésztem az angol Wikipedián Sheynhertz kitiltását. A srác saját bevallás alapján japán, vallásos izraelita és Bécsben lakik. Már ez is egy szép életút, de amit az angol wikin művelt... Többször figyelmeztették, javították és azt kell mondanom, hogy a végtelenségig türelmesek voltak vele, mint jó apa a szerény képességű fiacskájával. Szegény srác úgy viselkedett, mint egy esőember, végül kitiltották. Akkor kezdett el zsidók kivégzéséről szóló képgyűjteménnyel tiltakozni más wikiken a kitiltása ellen. Magyarul többen szóltak hozzá, de nem beszéltek vele egy nyelvet, ezért tettem ki a figyelmeztetést, mint jó stréber. Beroesz 2008. augusztus 13., 09:53 (CEST)

Bús Balázs képe

Valaki pillantson már a Kép:Bus balazs net.jpg licencére, mert én nem értek a képes dolgokhoz. Bináris ide 2008. augusztus 6., 09:34 (CEST)

A képhez én se értek, de a cikk laptörije érdekes: olyat láttam már hogy szócikket neveztünk át userlappá/vitalappá, dehogy ezt fordítva csinálja valaki :-)Burrows vita 2008. augusztus 6., 19:29 (CEST)

Még egy érdekes képlicenc: Kép:Metallicaold.jpg Bináris ide 2008. augusztus 8., 20:57 (CEST)

Geriman4

Kérlek, segítsetek átnézni Geriman4 (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) szócikkeit. Eddig hármat néztem meg, mind a három jogsértő. Kicsit megformázza őket, aztán felírja a userlapjára mint teljesen saját munkát. Végig kellene nézni az összeset. Bináris ide 2008. augusztus 4., 12:58 (CEST)

Egyelőre megoldva, Lily kitakarított utána, köszönet érte! Bináris ide 2008. augusztus 6., 09:34 (CEST)

Újjászületett Gregben (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) néven, ugyanazt csinálja, de ügyesebben. Erős a gyanúm,hogy lexikoncikkeket másol, de nem találom a forrást. – Lily15 üzenet 2008. augusztus 16., 21:23 (CEST)
Már takarítottam utána, esetleg a MEK vagy az EPA oldalain megtalálhatóak a másolásai... Cassandro Vallettai ħelyőrség 2008. augusztus 16., 21:24 (CEST)

Nyomtatott lexikonra gondoltam:-). – Lily15 üzenet 2008. augusztus 16., 21:30 (CEST)

Néhány megtalálható a fenti linkek alatt. Majd valamelyik nap megkuksolom őket, van otthon három lexikon. Cassandro Vallettai ħelyőrség 2008. augusztus 16., 21:32 (CEST)

Pisano, Minnesang = Új magyar lexikon 5. kötete Mf-R:-). A többit holnap megkukkolom, nem akarom felverni a kutatással a családot. – Lily15 üzenet 2008. augusztus 16., 21:45 (CEST)

Az ÚML nekem is megvan, majd rákukkantok én is ezekre. Cassandro Vallettai ħelyőrség 2008. augusztus 16., 21:58 (CEST)

Megcsináltam. Család majd holnap alszik:-). – Lily15 üzenet 2008. augusztus 16., 22:03 (CEST)

Vértünde

A 145.236.114.56 szám sok lépésben sokat törölt a cikkből. Szalakóta vita 2008. augusztus 16., 20:57 (CEST)

Majdnem, először gyanúsan copypaste-elt, majd a saját szövegét kezdte törölgetni. Cassandro Vallettai ħelyőrség 2008. augusztus 16., 21:03 (CEST)
Köszi. Szalakóta vita 2008. augusztus 16., 21:12 (CEST)

ANDeeDrummer (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)

Szólna neki valaki, hogy ne szórja tele marhaságokkal a Simple Plan cikket? Én már sokszor visszaállítottam a lapot. Dojcsár József  üzenet 2008. augusztus 21., 15:42 (CEST)

Userlapom

Időnként betér hozzám Nadekerem (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) hol a saját nevén, hol ip-ként vandálkodni. Felvehetnétek a userlapomat a figyelőlistátokra.
Nadekerem IP: 85.238.71.133 (vitalap | szerkesztései | törölt szerk | crosswiki szerk | blokk log | IP-infó | WHOIS | RBL | Geolocate | blokkolás)
Karmelaposta 2008. augusztus 21., 23:02 (CEST)

Felvettem figyelőlistára.– Marci vita 2008. augusztus 22., 11:14 (CEST)

Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt

[[Pellinger Attila]] szerkesztőtársunk, most augusztus 20.-a alkalmából ezt kapta meg. Gratulálunk! – Sóhivatal 2008. augusztus 22., 15:23 (CEST)

Editeva (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)

Magyarázza el neki valaki szépen, hogy miért nem jó amit csinál. Előre is köszönöm – Tosandolce VITA 2008. augusztus 25., 18:16 (CEST)

Írtam neki, remélem úgy van, ahogy gondolom! :-)

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!
Beroesz 2008. augusztus 30., 08:16 (CEST)

Balasyumbot

User:Balasyumbot fejlesztésben vesz részt, de nem mindig tudom egy hosszasabb teszt alatt megfigyelni, segítséget kérek. – Balasyum disputatio 2008. augusztus 27., 06:33 (CEST)

Márk

Valaki segítsen 82.131.223.58 anon ellen - mondotta Stewe007 Feedback 2008. szeptember 11., 18:59 (CEST)

Petros képei

Néhányat már töröltettem, de maramd még egy-kettő. Ha ráértek ellenőrizzétek, nagy valószínűség szerint mind jogsértő, forrás meg van adva mindnél. Szép ausztráliai képek, az összhatást csak az rontja, hogy mind valamilyen weblapról van leszedve. – Burrows vita 2008. szeptember 17., 16:37 (CEST)

Masszázs

Kérlek, nézzétek meg Taomassz (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) működését. Az egyik cikke jogsértő, a másik kettő nem tudom, hogy az-e, de khmm... izé... Mit kellene ezekkel a cikkekkel csinálni az udvariasság és a józan ész határain belül? – Hkoala 2008. szeptember 18., 11:22 (CEST)

Szótam neki. :) – Zimmy mondj el mindent 2008. szeptember 18., 16:15 (CEST)

Sulinetes unatkozók

A nyár vége által okozott traumát még sokan nem heverték ki, kínjukban itt vandalizálnak. Figyeljünk rájuk, különösen 195.199-es IP tartományra. Üdv, Mamirendelő 2008. szeptember 22., 12:22 (CEST)

Hihetetlen a mai napi rajzás! Ezeknek van külön cseszegessük a Wikipédiát órájuk a tanrendben? – Istvánka posta 2008. szeptember 22., 14:36 (CEST)

Zoltán777

Zoltán777 (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) szerkesztéseit érdemes lesz figyelni. Forrás nélküli vagy erősen megkérdőjelezhető forrásból származő információmorzsákat pötyögtet a szócikkekbe. – Lily15 üzenet 2008. október 19., 19:01 (CEST)

rossz helyesírással. – Hkoala 2008. október 19., 19:14 (CEST)

BlackGangsta

Sziasztok! Csak h tudjatok róla, BlackGangsta nevű "kedves" szerkesztő, mostanában előszeretettel tesz be gorilla képet Barack Obama arcképe helyére...Jó munkát!– Rekush vita 2008. november 4., 14:14 (CET)

Láttuk, visszaállítottuk, figyelmeztettük. Következő vandálkodásnál repül a blokk! Köszi a figyelmet – Istvánka posta 2008. november 4., 14:16 (CET)

Front van?

Már Drnever is törölget a szócikkekből!!!– Rekush vita 2008. november 4., 14:58 (CET)

Alex007

Azt hiszem, ma mindenkinek ismét "cseszegessük a wikipédiát" órája volt/van. Figyeljétek majd Alex007-et, mert szívesen írogatja be magát a születések közé...– Rekush vita 2008. november 4., 19:14 (CET)

Soros György

Kérlek benneteket, hogy vegyétek fel a figyelőlistátokra a Soros György cikket. Szerkesztő:Mazarin07 ismételten visszatesz az élő személyről szóló cikkbe forrásmegadás nélküli, a jóhírnév rontására alkalmas megjegyzéseket: [28] [29] [30] Karmelaüzenőlap 2008. november 18., 01:30 (CET)

Megtekintettnek jelölgetés

Két fontos információ, mert úgy látom, sokaknak most sem világos:

  • a megtekintettnek jelölés nem szakmai ellenőrzés, nem azt tanúsítja, hogy a cikk minősége kiváló, állításai hibátlanok, adatai naprakészek, a forrásokkal egyezőek stb., hanem azt, hogy a cikkben nincs olyan tartalom, ami nem enciklopédiába való (a szerkesztést visszaállítással díjaztuk volna annak idején). Ezekről bővebben: Wikipédia:Friss változtatások járőrözése „Visszaállítandó lapmódosítások” szakaszában találtok;
  • nem elegendő az utolsó szerkesztés ellenőrzése, csak akkor, ha az azelőtti változatot (a lap tartalmát betűről betűre) valaki már egyszer ellenőrizte; hogy a későbbiekben csak a későbbi változtatásokkal lehessen foglalkozni, elsőre bizony végig kell nézni teljes cikket! Sablonoknál a dokumentációt, képeknél a megfelelő licencet (egy űrfelvétel nem valószínű, hogy saját kép, egy képernyőkép nem közkincs…) stb.; ez elsőre komoly munka, de csak így bízhat meg a későbbiekben a járőr abban, hogy elegendő a legutolsó változtatást ellenőriznie, amit változtatott, az pedig vandalizmustól és jogsértő tartalomtól mentes.

Aki nem olvasta volna az Járőrök kézikönyvét, az gyorsan pótolja; aki már olvasta, olvassa át újra!

Felelősségteljes és jó munkát kívánok! Samat üzenetrögzítő 2008. november 22., 12:29 (CET)

Nyelvművelő kéziszótár

Lécci tekintsétek meg ezt a szócikket (User:Andiee kérésére). Köszönjük. – Mex plática 2008. december 1., 16:35 (CET)