Szerkesztővita:Joeyline/Archívum12
Ez egy korábbi vitákat és beszélgetéseket tartalmazó archív vitalap. Ne változtass rajta. Ha fel akarsz éleszteni egy itt szereplő vitát, beszélgetést, az aktuális vitalapon tedd! |
Csak úgy, általában
Kösz a sok segítséget! Crufjsa vita 2013. január 16., 16:33 (CET)
Szomdev Devvarman
Szia! Valójában mindkettő helyes – mondanám, ha nem látnám, hogy az első esetben az 'S' el van ütve, valójában helyesen: 'Sz', tehát Szomadév Dévvarman lenne. Azonban amikor átírtam, valószínűleg olyan írást találtam, amelyik megkülönbözteti az e és é betűket (dravidák), most azonban láttam, hogy asszámi az illető, és az az írás meg nem tesz különbséget. A Szomadév és Szomdev is ebből adódik. Elnézést, javítom mindenhol Szomdev Devvarmanra. Szóljatok mindig, ha valami nem logikus, meg furcsa, megpróbálom a legjobb tudásom szerint átírni ezeket a sportolókat, de ekkora tömegben elég fárasztó és előfordulhatnak elütések, akár figyelmetlenségből is. Még egyszer bocs, üdv.: Ogodej vitalap 2013. január 18., 11:59 (CET)
- Igen, Róhan lesz a jó. Ogodej vitalap 2013. január 18., 12:11 (CET)
re:Wkidata
Szia! Nem értem hogy mit csináljak. Az oké hogy most nem kell feltüntetni ezten:.... de ennyi. Ha rámegyek a Speciális:Beállításaim lapra ott mit vegyek fel a lap tetején(Fejlesztés alatt álló eszközök » A laphoz tartozó Wikidata címke és leírás mutatása) hogyan kell? Már itt elakadok sajna. pl:Hova írjam be:Kolumbia az 1992. évi nyári olimpiai játékokon Előre is köszi a segítséget! --Battila27 vita 2013. január 19., 15:42 (CET)
Szia! Nézd meg légy szíves Kína az 1992. évi nyári olimpiai játékokon mert valamit elrontottam szerintem a q:... szám megjelent de az van ott hogy nincs címke. Köszi! --Battila27 vita 2013. január 22., 23:00 (CET)
Kérdés a Wikitanáccsal kapcsolatban
Szia!
Úgy láttam Te vagy a fenti testület koordinátora. Érdeklődöm, hogy egy tanácstag szerkesztővel kapcsolatos kérésemmel milyen platformhoz fordulhatok! Köszönettel: – Kispados vita 2013. január 22., 07:30 (CET)
HBD
Boldooog Születésnapooooot! Sajnos csak itt :) Szólj rám nex tájm! --sil vita 2013. január 26., 00:12 (CET)
2014-es férfi kézilabda-Európa-bajnokság
Már folynak a selejtezők a 2014-es férfi kézilabda-Európa-bajnokságra való kijutásért. A selejtezők eredményeit csinálhatnánk együtt. Üzenj, hogy tudsz-e segíteni a szerkesztésben. – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Istvan11 (vitalap | szerkesztései) 2013. január 27., 11:40 (CET)
Re: Megjegyzések lapok
Szia, először fel kellene deríteni a létező lapokat, de nem tudom erre van-e valamilyen módszer.--Tomcsy üzenet 2013. január 27., 21:13 (CET)
2014 tél
A 2014-es versenyeket összeszedtem, x-szel az újak, illetve az elnevezés megerősítésre vár (kivéve a műlesiklás hódeszka, annak egyértelmű a neve). Műkorcsolyánál itt csapatot írtam, a cikkben meg csapatversenyt, nem tudom melyik lenne a jó. A slopestyle nem tudom mit takar, majd utánanézek, de az ifi olimpián már volt ilyen, ott szabadstílus van. --Tomcsy üzenet 2013. január 27., 21:13 (CET)
Nagykötő
Hát igen, elsietted és olyasmire hivatkoztál, ami nincs. Ezek után egyértelmű, hogy nincs következetesség. Főleg abban, hogy azt viszont eszedbe sem jutott korrigálni, ami viszont le van írva az WP:EGYÉRT Használata szakaszban. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2013. január 28., 01:18 (CET)
- Miből gondolod, hogy a Formázás szakaszban írtak jogosabbak, mint a Használat szakaszban írtak? Ha a kettő ellentmond egymásnak, akkor a WP:EGYÉRT lap leírása hibás és korrigálni kell! Addig viszont szerencsésebb lenne a logikusabb megoldást használni, miszerint a szerkesztő azért látogat el a lapra, hogy kimásolhassa onnan az egyértelműsítő alakot. Mi értelme annak, hogy megnehezítjük valakinek a dolgát azzal, hogy ehhez még külön meg kell nyitnia szerkesztésre a lapot, ahelyett, hogy kimásolja egyből, ahogy odaért? Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2013. január 28., 01:38 (CET)
Én inkább ezt a kérdést a KF-re viszem, mert nem hiszem, hogy ezt kettőnknek kellene eldöntenie. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2013. január 28., 01:43 (CET)
- A további véleményedet majd a kocsmafalon legyél szíves taglalni. Köszönöm megértésedet! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2013. január 28., 01:50 (CET)
Veronyika
Az ember észreveszi a fő problémát, és csak arra koncentrál. Mármint ha fáradt. Köszönöm! --Pagonyfoxhole 2013. január 28., 22:45 (CET)
re Thomas Müller
Szia! Már néztem, de csak délután vagy estefelé tudom javítani. --Hkoala 2013. január 29., 12:02 (CET)
Most fut a bot, mindjárt készen van, viszont úgy tűnik, hogy kellene az egyértlapra egy keletnémet magasugró is a 1986-os junior atlétikai világbajnokság cikkhez. --Hkoala 2013. január 29., 18:02 (CET)
Megoldás lehet, hogy felvesszük az egyértlapra (magasugró) jelöléssel, születési év nélkül, máshol is láttam ilyent. --Hkoala 2013. január 29., 18:19 (CET)
Az atléta most már rendben van, a bot is végzett, de maradt még egy hivatkozás, amit a bot nem lát, valószínűleg valami sablon okozza. --Hkoala 2013. január 29., 18:31 (CET)
Megtaláltam, a {{sortname}}
(?) volt a ludas. A műhelylapokon kontextustól függően szoktam javítani; ahol például a műhelylapon aláírt hozzászólásban van, azt nem javítom, listákban viszont igen. – Hkoala 2013. január 29., 19:24 (CET)
Data
Nemigen értem amit írsz, mert amikor legnagyobb csalódásomra kiderült számomra, hogy a wikidata a nevével ellentétben nem a nagy tömegű adatok kezelését segítő eszköz, azóta nem foglalkozom vele. Majd biztos beletanulok, addig előfordulhatnak hibák, elnézést. --Peyerk vita 2013. január 29., 14:06 (CET)
re Ciprus
Én úgy hagynám, ahogy van, mert a hivatkozások nagyon vegyesek (főleg a sziget/ország párosra számítottam, de a növényből is akadt rendesen). Viszont nincs kedvem újabb végenincs vitát nyitni. Fontosabb lenne, hogy annál a néhány hivatkozásfajtánál, amit nem tudtam javítani, válaszoljon valaki a kocsmafalon feltett kérdésre. --Hkoala 2013. január 29., 21:27 (CET)
Wikidata
Ok, köszi! Lehet tudni, hogy kb mikorra várható ennek a megoldása? --Vince blabla :-) 2013. január 31., 19:13 (CET)
- Az olasz user vigye fel a datára a saját linkjét, ott is bekapcsolták. Nekem ez a wikidata így egy felesleges adminisztráció eddig. -Tomcsy üzenet 2013. február 1., 19:52 (CET)
Görögök
Vége a vizsgaidőszaknak, hamarosan megoldom. – LApankuš 2013. február 1., 08:03 (CET)
Megcímkézés
És az egyébként mire jó? Crufjsa vita 2013. február 2., 09:27 (CET)
Szia!
Bevallom, azért engem ez az egész ennyire nem foglalkoztat. Bár szeretem én is, ha szép rend és szabályozottság van itt, de egyrészt biztos vagyok benne, hogy mindenki meg fogja így is találni a cikket, másrészt nem tudom, hogy akkor mi is legyen. A vitalapomon ketten többféle szempontot is felhoztatok és nem érzem, hogy én lennék a megfelelő személy ennek eldöntésére. Meghagynám annak, aki többször csinált már ilyesmit, én pedig inkább mást csinálok. Viszont szólj, ha konkrét javaslatod van és tehetek az ügyben valamit! Üdv: Piraeus vita 2013. február 3., 21:05 (CET)
- Ok, értem én. Mondd meg konkrétan mire nevezzem át és megcsinálom illetve, átvezetem ahol kell. Csak hadd ne én menjek utána az Olaszország-műhelynél, Kocsmafalon, akárhol. Piraeus vita 2013. február 3., 21:37 (CET)
Szia, Joey! Piraeusnál válaszoltam. --Hkoala 2013. február 3., 22:12 (CET)
- Akkor én is ott. Piraeus vita 2013. február 3., 22:24 (CET)
Wikidata
Szia, a Grimaldi-ügy kapcsán kérdezném, hol is kell átjavítani átnevezéskor az iw-t. Egyelőre nem volt időm ezzel foglalkozni, szóval tök magas nekem, s elég rosszul hangzik valóban, hogy ezt külön kell megcsinálni. --Regasterios vita 2013. február 3., 23:25 (CET)
Ja, és most nem látszanak az iw-k sem ennél a cikknél. --Regasterios vita 2013. február 3., 23:28 (CET)
Köszönöm, a következő adandó alkalommal figyelni fogok erre, s ha nem megy valami, szólok. Adminként nyilván illene többet tudnom, de nem volt időm belemélyedni a kérdésbe, meg hát eddig nem vitt rá a kényszer. – Regasterios vita 2013. február 3., 23:56 (CET)
Nem, nem vagyok fent azon a levlistán. Van mit tanulnom ebben az ügyben, az biztos. --Regasterios vita 2013. február 4., 00:18 (CET)
Szia, majd ránéznél erre a kettőre: d:Q514348, d:Q451816? Előbbibe új cikként kellet beírni a magyart, meg is tettem alul a sor végén, aztán felül az „Also known as” felett. Ez utóbbi nekem gyanús, hogy nem oda kellett volna, mert ugyan az iw-k megjelentek a magyar cikkben, de a cím alatt az olvasható: „Wikidata: (nincs címke) (Q514348)”. A másiknál átnevezés történt, itt átírtam a magyar cikk címét a Wikidatában, majd fent is, de aztán az utóbbit vissza is vontam, mert a magyar szócikk címe alatt továbbra is az átnevezés előtti olvasható, gőzöm sincs, miért. --Regasterios vita 2013. február 8., 21:34 (CET)
Közben más javította a hibát, én magam pedig rájöttem a hibámra: a nyelvet nem állítottam át angolról magyarra. Vagyis már próbáltam többször, de csak most jöttem rá a hogyanjára. --Regasterios vita 2013. február 9., 16:41 (CET)
Kovács A
A forrásom alapján az érmek kiegészítve. A korábbi változatban szereplő érmek is helytállóak voltak. --fausto vita 2013. február 4., 22:09 (CET)
Plankton
Szia! Csak ennyit akartál leírni? Amennyiben maximálisan fenntartod, hogy én rombolom a Wikipédiát, akkor nincs miről beszélnünk. Se most, se máskor. – Laci.d vita 2013. február 7., 06:58 (CET)
Akkor a jövőben felesleges terhelned a vitalapomat, ha nincs semmi mondandód. – Laci.d vita 2013. február 7., 20:37 (CET)
Ugyanez vonatkozik a mostanihoz hasonló eltévedt tartalmakra is. – Laci.d vita 2013. február 11., 21:17 (CET)
Pirate
Kedves Joeyline, persze a törölt hivatkozás (http://www.pirateboards.com) reklám IS, mint ahogy a többi élő, külső hivatkozás is az oldalon, de emellett, azt hiszem szörf témában elég informatív (deszka kategóriák, gyártástechnológia, felépítés), ill. a hazai 'szörfkultúra' szerves része a linkelt manufaktúra (nem egy gyártó/kereskedő a sok közül, hanem az egyetlen hazai gyártó) ezért azt gondolom (ha más cím alatt is, de) helye lenne az oldalon. üdv. Znon
Kérdés: redir sablonról, és a wkiszótárról
Azt szeretném kérdezni, hogy a {{redir}}
(?) csak egyértelműsítőre való átirányításnál helyezhető-e el, vagy ahogy a WP:EGYÉRT#Átirányítás kezelése részben szerepel, általánosan, „Ha az egyértelműsíteni kívánt szó átirányít más nevű oldalra, használható”, így egyértelműsítő lapra irányítás esetén IS, vagy csak akkor, ahogy a leírásban szerepel? (a példacikk is főjelentésre vezet, de lehet, hogy ez azóta változott...)
- Ettől függetlenül a wikiszótárhoz mennyire értesz? Most, hogy elkeveredtem a Pásztor szócikkhez, észrevettem, hogy sehol nincs leírva, de inkább "szótárinfó", hogy kialakult a lelkipásztor jelentés is erre a szóra. Ilyenkor mi a teendő?
Fauvirt vita 2013. február 9., 19:48 (CET)
Rocas
Mivel ma már későn olvastam el, így azt tudom mondani, hogy holnap megcsinálom. Ha esetleg mégse, töröljétek, de mondom, azon leszek. – Madridista Estadio Santiago Bernabéu 2013. február 11., 22:23 (CET)
Wikidata
Szia! Miért kell manuálisan? - Csurla vita 2013. február 12., 23:41 (CET)
- Még megvárom, hogy beinduljon ez Csurla vita 2013. február 12., 23:54 (CET)az egész. Amit tudok most is beírok a wikidata-ba, de feleslegesem nem dolgoznék. Olyan már volt, hogy más nyelven létezett és és utána írtam meg a magyart. Akkor már a wikidatában kezelem. Arra is figyelek, hogy a nagyobb wikikben van-e róla cikk. -
2000-es nyári cikkek elkészültek
Elkészültek a 2000-es nyári cikkek. A meccssablonokat töltöm majd ki, azonban a játékvezetőknél az ékezetes karakterek lehet, hogy néhol hiányoznak majd, ezeket a hivatalos pdf nem írja. A gólszerzőkét sem, de az SF-en (és a cikkekben) megvannak a pontos nevek, azokat onnan másolom ki. Illetve folytatom a téli olimpiás cikkek egységesítését, műkorcsolya írását, hiányzó fejezetek pótlását és a '96-os nyári cikkeket.--Tomcsy üzenet 2013. február 15., 15:17 (CET)
Wikiszülinap
Szia! Sok-sok boldog wikiszülinapot kívánok erőben, egészségben! Üdvözlettel Tambo vita 2013. február 18., 09:37 (CET)
Boldog wikiszülinapot kívánok én is Neked! … szalax üzenőlap 2013. február 18., 15:23 (CET)
Hazai Pálya újság
Szia!
Megkérdezhetem, hogy miért törölted a Hazai Pálya újság oldalát?
Üdv. --Apa vita 2013. február 20., 10:25 (CET)Apa
Szia!
Szia!
Köszönöm a WT-vel kapcsolatos felvilágosításodat. Remélem nem lett konfliktusod sem Neked, sem a helyetted válaszoló szerkesztőtársunknak. Én mindenesetre, a képek kocsmafalon, próbáltam igazolni, hogy a tájékoztatásotok az én kérésemre történt.
Tájékoztatásul közlöm Veled, hogy nem látom értelmét a WT-hez fordulni, nyugalmam és egészségem érdekében egy újabb tortúrát már nem vállalok. Úgy döntöttem, hogy március 1-én, négy és fél év után befejezem a szerkesztést, a wikipédiában.
További jó szerkesztést és jó egészséget kívánok! --Kispados vita 2013. február 21., 07:46 (CET)
German
Igazad van, még nem találtam meg a teljes nevét, de úgyis egyértelműsítő lesz, mert a fiát is - aki szintén rendező - így hívják.--Petej vita 2013. február 21., 22:21 (CET)
- Kösz, közben már megtaláltam, éppen most nevezem át - nem nagyon ismerem még az új iw-t, most tapasztaltam meg először a wikidatát.--Petej vita 2013. február 21., 22:40 (CET)
- Kösz mindent - az egyértelműsítő javítását is - pedig régebben mennyit csináltam...--Petej vita 2013. február 21., 22:55 (CET)
Mozaikszó-egyértelműsítés
Kedves Joey! Bocs, hogy megint téged zaklatlak, de Karmela wiki-szabin van és szeretném ezt tiszteletben tartani. Tegnap belefutottam, hogy (a mellett, hogy az eredtvédelem/minőségvédelem feldolgozottságán van mit fejleszteni, így elhatároztam, hogy belevetem magam, mivel nagyon is aktuális téma az elmúlt évek tükrében) az OEM mozaikszó egy szoftver-licenchez vezet, amivel nem lenne probléma, csak hogy ez a mozaik szó (egyszerűségéből adódóan is) több jelentésű. Ezért létrehoztam az OEM (egyértelműsítő lap)ot. Itt még most viszonylag hosszan fejtettem ki az egyes szavakat, tekintettel a mozaikszó-ságra és arra, hogy még nem állt össze a fejemben, hogy hogyan is jó eljárni. Elkezdtem kidolgozni a másik, ráadásul magyar szó-összetételből kialakult jelentést... viszont még bizonytalan vagyok az egyért-sablonok, oldalak használatában és hogy nem kéne-e a szoftverhez egy "kifejtős" cím (mint az Oltalom alatt álló eredetmegjelölésnél). Segítenél ezeket rendbe tenni? Esetleg ha van javaslatod, vagy észrevételed... Fauvirt vita 2013. február 22., 11:28 (CET)
Köszönöm! Amúgy használtam már ezt a sablont, csak elfelejtettem hol van és mi a neve... Zafirral pedig fölveszem a kapcsolatot. Mégegyszer köszi! Fauvirt vita 2013. február 22., 12:07 (CET)
Ja... az egyért sablon megfelelő az OEM-nél? Ezt rakjam az Oltalom alatt álló eredetmegjelöléshez is? Fauvirt vita 2013. február 22., 12:31 (CET)
Még egy, ne haragudj! Az Oltalom alatt álló eredetmegjelölés-nél a böngésző fülemen szótagolva jelenik meg a cím... valamit elrontottam? Fauvirt vita 2013. február 22., 13:18 (CET)
Időrend
Szia! Nem egyszer előfordul, hogy egy bizonyos hozzászólásra többen szeretnénk reagálni, válaszolni. A korábban válaszolóval szembeni tisztelet jele, hogy a saját válaszunkat nem nyomjuk az övé elébe. Gondolom ezzel te is egyetértesz. Köszönöm, hogy elgondolkodsz rajta. Csigabiitt a házam 2013. február 24., 00:07 (CET)
Re: 49-es
A hivatalos honlap [www.london2012.com/sailing/schedule-and-results/by-event.html] férfiként írta. Önmagában lehet bottal javítani, de a nyílthez külön táblázat is kellene, az viszont bottal nehezebb.-Tomcsy üzenet 2013. február 24., 17:50 (CET)
- Lehet botozni, legfeljebb ott is kézzel, bár nem sokkal gyorsabb. Az elnevezés meg talán a hivatalos pdf alapján lehetne majd.-Tomcsy üzenet 2013. február 24., 19:37 (CET)
sablon redirek a szócikk névtérben
Magamnál válaszoltam, hogy egy helyen maradjon a beszélgetés. Elbizonytalanítottál a példákkal. Szerintem ez a szócikk névteres átirányítás nem szerencsés megoldás, de nem tudok jobbat. Általában a sablonok könnyebb elérésére kéne kitalálni valamit. Piraeus vita 2013. február 26., 00:32 (CET)
Átnevezés
Szia! Köszi, hogy szóltál. Üdv: Viloris Üzenj! 2013. február 28., 23:57 (CET)
Re: Alpesisí-világbajnokság(ok)
Szia! Teljesen igazad van, eredetileg magam is így akartam (mint az északisínél), de – most utánanéztem – a korábban valaki által elkészített hasonló nevű sablon miatt elrontottam. Hiába, egy öregember figyelme... :(. Mindjárt elkezdem az átnevezéseket. Köszi, hogy szóltál. Üdv … szalax üzenőlap 2013. március 4., 18:34 (CET)
Ebben is igazad van, fésüld, ha úgy gondolod. De: most ránézve az átirányítás tulajdonképpen nem is igaz, mert az Északisí-világbajnokok listájából az érmesek különbontott listái lettek (Északisí-világbajnokságok érmeseinek listája (sífutás, férfiak) és társai), így az Északisí-világbajnokok listája végső soron fölösleges fájl, talán törölhető is. Rád bízom, mit teszel, fésülhetsz is, törölhetsz is. Ahogy csócsálom a témát, inkább a törlés tűnik a jobb megoldásnak. … szalax üzenőlap 2013. március 4., 19:54 (CET)
Éppen most nézegetem. A FIS-t valóban csak az angol miatt tettem bele. Jól megdolgoztál vele, köszi. Üdv … szalax üzenőlap 2013. március 7., 18:27 (CET)
Re:Wikidata
Szia! A Wikidatához én nem nyúlok, mert nem értek hozzá. Legközelebb vagy nem nevezek át lapot, vagy majd megkérek rá valakit. Köszönöm, hogy most megcsináltad. --Vadaro vita 2013. március 5., 20:57 (CET)
Igyekeztem követni a Kocsmá-n a bevezetést, elég kedvetlenül és ezért is kevés sikerrel. A műhelylapotokra írt anyagod eddig nem ismertem, ez jó gyakorlati segítségnek tűnik. Ha sikerül rávenni magam (+ idő- és egyéb tényezők), akkor ezen fogok elindulni. --Vadaro vita 2013. március 5., 21:47 (CET)
Szia! Föltettem egy új cikket: Északi-Szoszva, utána beírtam a Wikidatába, a leírásod alapján. Ott is van, de a szócikknél az iw-k nem jelentek meg. Ránéznél, és utána megírnád, hogy miért? Köszi. --Vadaro vita 2013. március 7., 22:06 (CET)
Közben már megjelent az iw is. Köszönöm a műhelylapon lévő leírásod, szia! --Vadaro vita 2013. március 7., 22:35 (CET)
Támogatás (Bürü)
Köszönöm a támogatást! -- Ulrich von Lichtenstein vita 2013. március 8., 08:22 (CET)
re:Köszönöm
Igen, néha én is látok egy-egy nem enciklopédikus fogalmazást ebben a szócikben, amit általában igyekszem javítani. A korábbi évek halálozási listáit gyakran frissítettem és javítottam, de már ritkábban fordulok elő ezeknél a cikkeknél. ✮ Einstein2 vitalap 2013. március 8., 17:12 (CET)
Biatlon-világbajnokságok érmesei
Szia Joey! Ismét elkövettem egy új szócikket Biatlon-világbajnokságok érmesei címmel, az eddigi Biatlon-világbajnokok listája helyett (ígérem, abbahagyom ezt az egészet, úgy látom, nem nekem való!). Kérlek szépen – ha úgy gondolod –, fésüld össze ezek laptörténetét, és akkor az átirányítást is (vagy töröld az utóbbit). Van egy gondom a Wikidatával is: ez a Biatlon-világbajnokságra mutat, amik zömmel, de azért pár kivétellel, a vb-k és a vb-k érmeseit is tartalmazzák (eltérve ezzel az általános és elterjedt gyakorlattól, miszerint külön van egy cikk a vb-kről és külön az érmesekről). Hova lehet most az érmesek cikkét tenni a WD-ban?
Más: valaki szólt a környezetemből, hogy az általam Vlagyimir Dracsovnak titulált versenyző neve Dracsev (ez nyilvánvalóan nem, ezt magamtól is tudom, ezt csak a magyar sportkommentátorok használták előszeretettel), vagy az orosz neve alapján (Владимир Петрович Драчёв) Dracsjov (szerintem ez is nagyon nem). Ugye igazam van, azaz Dracsov? Előre is köszi. Üdv … szalax üzenőlap 2013. március 11., 12:51 (CET)
Köszi a választ! A WD-t megcsináltam a Biatlon-világbajnokságok érmeseire, a többi rád vár! :) Üdv … szalax üzenőlap 2013. március 11., 14:45 (CET)
Köszönöm! … szalax üzenőlap 2013. március 11., 17:49 (CET)
Re: Karbantartó verseny
Szia! Javítottam. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2013. március 11., 21:20 (CET)
A site notice-t is javítsd, légyszi, mert az most nem jó. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2013. március 11., 21:40 (CET)
Bíborosok
Jelenleg 207 bíboros él, közülük 117 fiatalabb 80 évnél, vagyis van választójoga (részt vehet a konklávén), de ketten nem mentek el, ezért 115-en fognak szavazni. Ld.: en:2013_conclave#Cardinal electors A Kezdőlapot pontosítom. – Rlevente üzenet 2013. március 12., 01:06 (CET)
Park U
Nem, a Park mindig Pak lesz. Pak U. A hasonulás akkor fontos, ha mássalhangzóval kezdődne utána, mondjuk Pek Csongu (Baek Jungwoo) vs. Pe Dzsongu (Bae Jungwoo). Teemeah 편지 2013. március 13., 14:10 (CET)
- Hát nem tudom, most már kezdek belezavarodni. Nekem nagyon fura a Pag U átírva... Teemeah 편지 2013. március 13., 15:19 (CET)
- Az való igaz. Mindenesetre már így is röhögnek rajtunk a Koreát kedvelők az átírás miatt, ez végképp beteszi majd az ajtót, de ha szabály, hát szabály, akkor legyen Pag U. LOL. Teemeah 편지 2013. március 13., 17:16 (CET)
Passzolok, nem tudom. :) Bennó a nagy elnevezőmester,talán neki akad valami értelmes ötlete. Max születési évet tudnék javsolna, azt mégse írhatjuk oda, hogy (Kim Ir Szen unokája/Kim Dzsongil fia). De mér kéne egyértelműsíteni, más wikiben sincs. ez a minden mellé tegyünk egyért taget mánia lassan megőrjít. Magyarország mögé nem biggyesztjük oda, hogy (ország)? Csak hogy ne keverjék össze véletlenül az azonos című dallal. Teemeah 편지 2013. március 13., 23:18 (CET)
rekord - legjobb idő
Szia! Az evezés cikkeinél belefutottam egy olyan dilemmába, miszerint minek is nevezzem/nevezzük a versenyszámok csúcsait. Ezek nem "rekordok", mivel nem biztosított az azonos versenypálya, hasonlóan a maratonnál. A londoni cikkekben viszont rekordként szerepelnek (, csakúgy, mint a maraton). Mit javasolsz? -Rugó üzenőfal 2013. március 13., 15:03 (CET)
Wikitábor szavazás
Szia Joeyline! Te voltál tavaly wikitáborban. Nekem úgy tűnik, hogy ott eldöntöttetek valamit, mert a Kategória:Wikitábor között van egy 2013. évi wikitábor tervezet Matteo55 neve alatt. Most így a választás Monostorapáti és Kecskemét között számomra kissé nehezen érthető, de nyilvánvalóan a terv azért terv, hogy változhasson. Talán közben történt valami, amiről nem tudok. Persze, azért szavaztam. Üdv.: Margit beszélgetés 2013. március 13., 18:01 (CET)
Különleges figurák
Szia! A műkorcsolyás cikkeket 1908-ig megírom, hogy az érmes listás lapon ne maradjanak piros linkek. Emiatt kérdezném, hogy a Férfi műkorcsolya különleges figurák az 1908. évi nyári olimpiai játékokon cím megfelelő-e? Kelet-Ázsia-portál kész, a koreaiak még függőben. --Tomcsy üzenet 2013. március 17., 03:57 (CET)
Joey napja
Névnapod előestéjén szívből kívánom a legjobbakat, teljesüljenek vágyaid!
Üdv --Szilas vitalapom 2013. március 18., 15:50 (CET)
Kakukktojás
Szép következetes a sportolók névadása, csak ebbe az egy igazítani valóba botlottam bele: Csekonics Endre (1901–1983). --Karmela posta 2013. március 19., 22:51 (CET)
Re: Montréal
Ezek is? Montreal Arena, Montreali jegyzőkönyv. --Tomcsy üzenet 2013. március 20., 21:16 (CET)
Kérés
Szia! Ennek a cikknek Czermak Nepomuk János látszólag nincs iw-je a Wikidatában, csakhogy mégis van 5-6 nyelven:
- en:Johann Nepomuk Czermak
A Wikidatán ide be tudnám tenni a mi cikkünket (te segítettél megismernem), de a mi cikkünk Wikidata címkéjét (vagy hogy hívják) meg kellene szüntetni, ehhez viszont nem értek. Megtennéd, ha majd lesz rá időd? Köszönöm.--Vadaro vita 2013. március 21., 20:57 (CET)
Értem, köszönöm. --Vadaro vita 2013. március 21., 21:48 (CET)
100.000
Szia! Nagyon köszönöm. Jól esett! Neked is további jó munkát kívánok! - Csurla vita 2013. március 21., 21:21 (CET)
Tartozás
Tartozom még átírni valókkal? Ogodej vitalap 2013. március 21., 22:40 (CET)
Téli olimpia
Szia, elkészültek a téli olimpia versenyszámcikkei. Egyedül a Síugrás az 1948. évi téli olimpiai játékokon maradt ki, mert az egyes ugrásoknál csak távolságadatok vannak, helyezések nem lesznek és sportágcikként bővítem majd. A következőkben a sportágcikkeket egységesítem, illetve a nemzetcikkekben kitöltöm a műkorcsolya fejezeteket. --Tomcsy üzenet 2013. március 23., 23:55 (CET)
- Az 1924-est pótolni fogom, először azt hittem hogy nincs pdf-je. De kiderült, hogy a nyári olimpia pdf-je tartalmazza a télit is. A téli olimpia cikkeiről egy könyvet lehetne összeállítani, bár lehet hogy túl nagy. Viszont probléma, hogy a letölthető pdf-ben egyes képeknél, pl. a nemzet oszlopban a zászló képi tulajdonságai is ott vannak (pl: 22×20|border). A nemzetcikkeknél az infoboxok sem jók. Nem tudom, rendszer szinten ezzel lehetne-e kezdeni valamit. Próbáld ki ezt, ez az 1924-es olimpia, rövidebb. Jelenleg 2005 cikk van a listán (az Olimpiai játékokat is beleértve). Hiányzók: néhány új műkorcsolyás cikk, érmes listás cikkek. Nincsenek benne az 1908-as és 1920-as műkorcsolya/jégkorong cikkek. --Tomcsy üzenet 2013. március 24., 19:06 (CET)
- Bővítettem a listát, 2078 cikk, remélem nincs kihagyva semmi. 2014-es és a jövőbeli téli cikkek nincsenek benne és a jelzett 1908, 1920 sincs benne.--Tomcsy üzenet 2013. március 24., 19:49 (CET)
- Megcsinálom akkor külön olimpiánként. A magyar listák benne vannak, ömlesztve van az egész ábécé sorrendben, csak nem válogattam ki mindet. Pl. a 98-as lista ott van a 98-as fejezet alatt. 4 újabb cikket találtam, most 2082 szócikk van. --Tomcsy üzenet 2013. március 24., 20:32 (CET)
- Bővítettem a listát, 2078 cikk, remélem nincs kihagyva semmi. 2014-es és a jövőbeli téli cikkek nincsenek benne és a jelzett 1908, 1920 sincs benne.--Tomcsy üzenet 2013. március 24., 19:49 (CET)
Kim Dzsonghi
Igen, mert a ㅓ és ㅗ betűt egyaránt o-ként írjuk át, bár az előző az a-hoz van közelebb kiejtésben. Teemeah 편지 2013. március 25., 18:31 (CET)
Igen, ráadásul a koreaiban nincs olyan, hogy férfi meg női név, tehát névből nem lehet senkiről megállapítani a nemét. (jó vannak tipikusabban lánynevek, aminek jelentése van, a virágnevek mondjuk, de pl a Napsugár, ami nálunk női név, náluk férfinév lásd Taeyang.) Teemeah 편지 2013. március 25., 21:00 (CET)
Tibeti
Szia! Azt tudod, hogy a Tibeti nevek átírása, ez még a régi, ez lesz majd a Tibeti írás szócikk, az új, a valódi átírás még az allapomon van? Ogodej vitalap 2013. március 25., 23:53 (CET)
Kösz, csinálom! Ogodej vitalap 2013. március 26., 23:24 (CET)
Valamiért nem engedi átnevezni ezt, Tibeti nevek átírása névre (a Wikipédia névtérbe). Azt mondja, "Ilyen névvel már létezik lap, vagy az általad választott név érvénytelen. Kérlek, válassz egy másik nevet". Nem tudom mit csinálok rosszul. Ogodej vitalap 2013. március 26., 23:31 (CET)
Ok, akkor megpróbálom még egyszer. Ogodej vitalap 2013. március 26., 23:36 (CET)
Látom, megcsináltad, nekem megint nem sikerült, vártam, hátha most megy, de már kész volt Kösz, akkor átírom a hivatkozásokat! Ogodej vitalap 2013. március 26., 23:51 (CET)
Kösz a segítséget, örülök hogy ez is elkészült, nagyon nagy munka volt, mivel bonyolult a rendszer. Az érdem azoké elsősorban, akik az első változatokat létrehozták, fordították külső weblapokból. A hazai buddhológia egyre inkább áttér erre, és ha nálunk már rendszerbe lesz iktatva, mondhatjuk, hogy úttörők vagyunk a kérdésben :) Ogodej vitalap 2013. március 27., 00:25 (CET)
kulcsár
a héten valamikor átnézem tartalmilag, de a helyesírás a tiéd.--fausto vita 2013. március 27., 18:03 (CET) A jóváhagyásra váró változtatások megfelelnek a valóságnak. Az édesapjáról csak annyit találtam, hogy kosárlabdázó volt, de a válogatottságát sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom. Illetve a vívó elnökségi tagságával kapcsolatosan, az biztos, hogy tag volt, de az időpontra nem találtam konkrét infót. De mivel a többi anon szerkesztés helytáló, így szerintem ezeket is ellenőrzöttnek jelölheted.--fausto vita 2013. március 28., 16:44 (CET)
KIWI
Szia! Félmunkát végeztél! Nem vésted fel a WP:KW listára! Ami jár, az jár! Tambo vita 2013. március 27., 18:44 (CET)
2004-es doppingok
Szia, hirtelen utánanéztem, elég vegyes a kép. Az SF egyszerűen kihúzta az érmeseket, helyezésben nem került előrébb senki. Az IAAF oldalán viszont igen, pl. Pars 4. helyezett. Az enwiki is kihúzta az érmeseket, a helyezések változatlanok, a férfi súlylökés kivételével, ott előrébb lépett mindenki a 7. helyig, 8. helyezett nincs (az aranyérmes bukott le). Hivatalos NOB-forrást nem találtam. --Tomcsy üzenet 2013. március 27., 23:23 (CET)
- A ffi súlylökésről van egy cikk, eszerint az enwiki a helyes, azonban az nincs benne, hogy a 9. előrébb lépett-e vagy maradt a helyén. --Tomcsy üzenet 2013. március 27., 23:38 (CET)
Húsvét
Boldog, szeretetteljes húsvétot kívánok! Szalakóta vita 2013. április 1., 16:16 (CEST)
Nem biztos
Tényleg nem biztos. Semmi se biztos. Én a dátumot nézem a cserénél, a régen meg nem írtat cserélem. Lehet másképpen is csinálni. Vagy nem csinálni. Üdv! OsvátA Palackposta 2013. április 2., 18:57 (CEST)
Re: Yahoo
Szia, kézileg igen, az angolos országnevet kézzel kell beírnom. De a linkek elég általánosak, nincs bennük évszám, mi van ha később (mondjuk 2016-ban) megváltozik/aktualizálódik az oldal tartalma? Más: egy focis cikkben főleg cirill neveket írtak át, megnéznéd?--Tomcsy üzenet 2013. április 2., 23:43 (CEST)
Snooker
Üdv.! Megint közeledik a vb, megint közeledik az elnevezési probléma. Szinte minden évben eljátszom, hogy a snooker magyarul is snooker (nem sznúker), de ezt nem sikerül érvényesítenem (lásd itt). Most neveztem vissza az idei vb szócikkét (tuti, hogy rosszul csináltam, mert most nincsenek iw-k), de nem szeretnék erre külön figyelmet fordítani. Nem lehet valahogy a szócikkeket védeni az átnevezéstől? Köszi! -Rugó üzenőfal 2013. április 3., 12:38 (CEST)
re:Paul Robinsonok
Kiegészítettem a labdarúgókat az adataikkal. A műkorcsolyázóval kapcsolatban: van valami oka annak, hogy az olimpikon megjelölést a sportág megnevezése után tetted? Tapasztalataim szerint az olimpiai bajnok, olimpiai ezüstérmes és olimpiai bronzérmes megjelöléseket a sportág elé szoktuk írni, akkor ezt miért nem? Üdv, ✮ Einstein2 vitalap 2013. április 3., 20:21 (CEST)
Köszönöm a választ, bár szerintem logikusabb lenne az olimpikon brit műkorcsolyázó alak. ✮ Einstein2 vitalap 2013. április 3., 20:38 (CEST)
egyértelműsítés
Szia! Ne haragudj!... nem akarok a kocsmafalon értetlenkedni, de... ha nem tudott (vagy még nem tudott) további zenész, akkor is a hangszerre szűkítés az analógia a sportolóknál bevett szokásra? És akkor mégiscsak érv a lehetőleg ne kelljen valakit jobban szűkíteni (és ezzel együtt átnevezni és ezzel együtt - ha szükséges - link-pontosítani) elv?
- Csak egy kis kikapcsolódásként: ahogy húzódik ez a vita, egyre többször jutnak eszembe a Bibliai "egyértelműsítések" mint pl. „Bésaléel a Húr fiának, Urinak fia a Júda nemzetségéből”... ;o) Fauvirt vita 2013. április 4., 15:44 (CEST)
Jó-jó, lehet valaki körültekintő, de ha akkor még nem nevezetes valaki, öt év múlva meg az lesz, vagy akár még meg sem született (hiszen simán elképzelhető), hiába vagy az. Amúgy meg nekem is logikus volt, hogy a Balázs Jánosoknál, Szabó Andrásoknál, stb. utánanézek a guglival, ha már piszkálom az oldalt, legyen meg az is.
Így viszont: a sorrenddel, hogy nagyobb kategória és →ha→ a lista kiegészül lesz előbb az "kisebb" (szűkebb), majd →ha→ ez sem elég jön az évszám, ezzel szerintem senkinek nem volt se baja, se megjegyzése (max ha olyan kezdő mint én és nem tudja a szokásokat, az első figyelemfelhívásig)... ezt én is elfogadtam, csak mivel ennyire taglaltátok merült fel bennem, hogy esetleg akkor most rosszul tudom-e. + erre mondtam, hogy az ilyen (vagyis az első elemmel szűkítő) megoldásnál való átnevezés amúgy is gyakori, szinte elkerülhetetlen (pillantsunk a telefonkönyvbe, bár sokan választanak - gyermekeiknek, vagy maguknak - hogy elkerüljék a névazonosságot különleges nevet, illetve első sorban művészek, köztük is főként az írók-költők és színészek - akár teljes névváltoztatásos- művésznevet, vagy esetleg becenevet... lásd Szilágyi Lászlók, de lássuk be, ott pl. az idézőjeles "Bigyó" megnevezés mégsem olyan enciklopédikus... - szerencse, hogy ugyan van más zenész Szilágyi László, de, -legalábbis még- még annyira sem nevezetes, mint "Bigyó", exRepublicos, Nemcsak Berry-s.....), vagy legalábbis annak tűnhet, és talán ezért van (nekem legalábbis ezért billeg) - hiszen amúgy is ritka(?) ez a fajta szűkítés -, hogy a teljesebb "szül-hal" ellenében már nem olyan nyomatékos érv a halálozáskori átnevezés, ráadásul a karakterszám sem oszt vagy szoroz... Így tényleg csupán formai kérdés, melyik verzió legyen elfogadott.
Egyébként valahogy meg lehet nézni azt, hogy jelen pillanatban (bár vannak, akik mániákusan és folyamatban neveznek át egyik formáról a másikra) melyikből mennyi van és valahogy elkülöníteni az élők személyeket? Egyrészt mutathatna egy tendenciát, másrészt azt is, hogy ha a 2-es verzió győz, jelen pillanatban hány személy cikke várna átnevezésre elhalálozása után... persze csak ha látja rajtam kívül is még valaki ennek értelmét...
- Ehhez kapcsolódhat, hogy mennyire automatizálható a halálozási dátum hozzáadás a cikk-címekhez és linkekhez (pl. a halálozási listák, vagy az elhunyt személyek kategóriái által) és a Wikidata-módosítás.
De lehet megint csak túlbonyolítok... ha így van, bocs hosszért, a zargatásért és csak simán hagyd figyelmen kívül, amit írtam. :o) Nem haragszom meg. Fauvirt vita 2013. április 4., 17:08 (CEST)
Kicsit megmozgattam a CatSant ebben a témában is (amúgy köszi a műszaki kocsmafalon az ajánlását!):
- Nehéz könnyen statisztikát készíteni, mivel sem a "Kategória:xxxx-b(a/e)n született személyek", sem a "Kategória:xxxx-b(a/e)n elhunyt személyek" nincs benne egy-egy nagyobb, mondjuk "Személyek születés szerint" és "Személyek halálozás szerint" kategóriában... de még csak létező terminus alatt sem:
- Kategória:Személyek (a kategóriában nincs cikkszám, a CatScan pedig 1000db fölött nem listáz. Az első ezerben - amiben sajnos sok az alkategória, így kevesebb a szócikk - a következőket találtam, a problémánknak megfelelően: kat:Trónkövetelők Alfonz asztúriai herceg (1453–1468); kat:Magyarországi szabadkőművesek Andrássy Gyula (politikus, 1823–1890); kat:Pécsiek Angster József (orgonakészítő, 1834–1918); Nápolyiak Anjou Károly calabriai herceg (1271–1295), Politikai foglyok Antal István (politikus, 1896)) => Kategória:Személyek listái
- →>1 - a Cikkértékelés kategóriáiból - Kategória:Élő személyek életrajzai (ami összesen 14 722 lap - a CatScan első 1000 találatában: Alan Smith (labdarúgó, 1980), Albert Flórián (labdarúgó, 1967), Balog Tibor (labdarúgó, 1963), Balog Tibor (labdarúgó, 1966), Balog Zoltán (labdarúgó, 1967), Balog Zoltán (labdarúgó, 1978), Balogh Balázs (labdarúgó, 1990), Balogh István (grafikus, 1924–2016), Balogh Tamás (labdarúgó, 1967), Balogh Zoltán (labdarúgó, 1967), Balázs Zsolt (labdarúgó, 1956), Balázs Zsolt (labdarúgó, 1988))
- →> 2 Kategória:Elhunyt személyek életrajzai helyett max: - a Személyek listái kategóriából - Kategória:Nevezetes halottak listái, de ezekből számadat nem nyerhető ki.
- Sajnos a fenti "statisztika" (ha nevezhető annak) a korlátai miatt nem mondd semmit, amiből bármire lehetne következtetni, de talán mutatja, mi volt a célom: mert egy biztos, a 2. verziónál minden élőt át kell alkalomadtán nevezni az elfogadott formába, ill mindkét verziónál pedig minden nem úgy szereplő holtat. Ezért érdekelt a statisztika és az "automatika".--Fauvirt vita 2013. április 5., 15:16 (CEST)
Sajnos, vagy nem sajnos, de számok és arányok tekintetében nem ennyire egyértelmű az egyért.-helyzet... Tény, hogy főleg a 21. században, elsöprő többségű a az azonos nevű labdarúgók aránya... de uakkor ott vannak azok, akik már régóta a (2) verziót használják (lásd alább). Mindenesetre a statisztika inkább azt mutatja meg, hogy mennyi munka áll hirtelen elő, illetve ha listázni lehetne a felmerülő feladatokat, elkerülhető lenne, hogy valamelyik szócikk(ek) kimarad(nak).
A Kategória:Halálozások évek szerint alapján:
- 2010: 237 lapból érintett 2 - 2 sportoló (labdarúgók)
- 2011: 301 lapból érintett 4 - 2 sportoló (labdarúgók), 1 költő2, 1 karnagy
- 2012: 281 lapból érintett 3 - 2 sportoló (labdarúgók), 1 bűvész
- 2013: 73 lapból érintett 1 - 1 sportoló (labdarúgó)
- Kategória:Az 1860-as években elhunyt személyek (464 szócikk):
- 1867-ig senki sincs évszámmal szűkítve, ott is csak Johann Filtsch (lelkész, 1783–1867),
aki evangélikus lelkész egyérttel rá se szorulna...Jav.mindkettő ev. lelkész Fauvirt vita 2013. április 6., 14:07 (CEST)
- 1867-ig senki sincs évszámmal szűkítve, ott is csak Johann Filtsch (lelkész, 1783–1867),
- Kategória:Az 1910-es években elhunyt személyek (757 szócikk):
- 1911: 55 lapból érintett 1 - politikus2
- 1913: 63 lapból érintett 2 - 1 szobrász2, 1 kémikus2
- 1915: 67 lapból érintett 1 - püspök2
- 1918: 119 lapból érintett 5 - 1 tanár2, 2 orvos2 (Szabó Dénes (orvos, 1856–1918) szülész is lehetne, a "párja" sebész, a másik "páros"nál viszont mindkét Purjesz Zsigmond belgyógyász), ill. a Marija Nyikolajevna Romanova orosz nagyhercegnő-k2 és Anna porosz hercegnő-k2 után csupán évszámok vannak
- 1919: 101 lapból érintett 3 - 2 Hollán Sándor államtitkárok2 és 1 orvos2 (Hints Elekek apa-sebész, szemész, fia-szülész, nőgyógyász)
2 - jelenti, ahol a szakmán belül szül-hal az évszámos egyértelműsítés // ill több olyan eset van, ahol simán lehetne még szövegesen szűkíteni.
Ezek újra felhozták bennem, amiről már beszéltem egyszer valahol, hogy sokkal egyöntetűbb lehetne az egyértelműsítés, ha kategóriák alapján akár automatizálható (automatizmussal ellenőrizhető) lenne... de tudom, hogy a hibalehetőség (pl. kategóriák pontos és jó feltüntetésének hiánya, elmulasztása) ott is fennáll, és kevés a technikai tudásom ahhoz, hogy tudjam, annak mik a hátulütői (pl. egész rendszer belassítása).
Visszatérve az eredeti témához... jó lenne egy táblázatba beleírni pontról pontra az előnyöket, hátrányokat és azt megvitatni. Most veszek egy mély levegőt és aztán lehet, hogy megpróbálom megcsinálni... Fauvirt vita 2013. április 5., 18:19 (CEST)
Csurlával egy rugóra járt... Fauvirt vita 2013. április 5., 18:38 (CEST)
re:Jenei Dezső
Szia! Nem tartom szükségesnek ezeknek a feltüntetését, és a sort is feleslegesen nyújtja, de ha akarod, tedd vissza. ✮ Einstein2 vitalap 2013. április 5., 16:54 (CEST)
Ránézel, hogy jó-e így? Most hoztam létre. Előre is köszi! Fauvirt vita 2013. április 6., 13:35 (CEST)
Köszönöm a válaszod! Pont ez tűnt fel nekem is, ezért belső-linkeltem a mozaikszót. És rátapintottál a mitológia-irodalom egybe vagy külön kérdéskörre is... Szerinted hol tehetném fel a kérdést, hogy értő szemek elé kerüljön? Fauvirt vita 2013. április 6., 13:57 (CEST)
Igen, szívesen, úgyis meg kell tanulnom... ugye nincs benne semmi "turpisság", egyszerűen rákeresek a keresőben a hivatkozásokra, a többi meg már a "szokásos"...? Fauvirt vita 2013. április 6., 14:58 (CEST)
Áááá... hiába... az "újszülöttnek minden vicc új"... Fauvirt vita 2013. április 6., 15:05 (CEST)
Még egy kérdés, és békén hagylak Mábbal... Az Akkreditációs Bizottságot átirányítsam-e az Akkreditáció#Magyarországon-ra? Fauvirt vita 2013. április 6., 15:28 (CEST)
re:egyért szokvány
Szia! Jó, akkor átnevezem Marcello Bertinetti (vívó, 1885) névre, miután befejeztem a cikket. ✮ Einstein2 vitalap 2013. április 8., 14:03 (CEST)
Átneveztem a cikket: Marcello Bertinetti (vívó, 1885). ✮ Einstein2 vitalap 2013. április 8., 16:14 (CEST)
Miért vetted ki a fia és az unokája születési és halálozási éveit a cikkből? ✮ Einstein2 vitalap 2013. április 8., 16:26 (CEST)
Köszönöm, nekem is tetszik a cikk. :) Én eddig minden cikkben azt láttam, hogy fel vannak tüntetve a rokon(ok) szülhalévei. ✮ Einstein2 vitalap 2013. április 8., 16:38 (CEST)
1921–36
Én is észrevettem, hogy csak 1937-től létezik a mai értelemben vett vívó-világbajnokság, viszont az 1921 és 1936 közötti versenyeket inkább világbajnokságnak nevezném, mint Európa-bajnokságnak, hogy ne okozzanak kavarást a jelenlegi, 1981-től megrendezett vívó-Európa-bajnokságokkal. A problémát esetleg ki lehetne kerülni a nemzetközi vívóbajnokság elnevezéssel, de ez nekem nem annyira tetszik. ✮ Einstein2 vitalap 2013. április 8., 17:44 (CEST)
Az 1921–36 közötti versenyeket én mindenképpen a világbajnokság jövőbeli cikkébe tenném, mivel – ha jól gondolom – a vb gyakorlatilag a nemzetközi vívóbajnokság utódjának számít. Részben emiatt is az érem infoboxokban a világbajnokságokkal egy helyre raknám az ezen a bajnokságon elért eredményeket, viszont valahogy mégis jó lenne különszedni. :) ✮ Einstein2 vitalap 2013. április 8., 18:04 (CEST)
Log4j
Már nincs rá hivatkozás, törölhető. Helyette az Apache Log4j-t fogjuk használni. Zafir (Informatikai műhely koordinátora) vita 2013. április 8., 14:59 (CEST)
Ja a Sablon:Legfrissebb_stabil_kiadás/Log4j-t is törölni kéne. Ha megvan, majd kézzel újból létrehozom Sablon:Legfrissebb_stabil_kiadás/Apache Log4j néven. Zafir (Informatikai műhely koordinátora) vita
Átnevezés
Szia. Kérnék tőled egy segítséget, remélem, jó emberhez fordultam. :) Van a Gaston Mazzacane cikk, amit nem tudok valamiért átnevezni. Hosszú ó-val kellene helyesen, de nem tudom, miért nem tudom. Remélem, jó emberhez fordultam. :) Köszi! – Madridista Estadio Santiago Bernabéu 2013. április 9., 13:12 (CEST)
Ja, és szeretnék valami végleges állásfoglalást a snooker vs. sznúker ügyében, kicsit elhalt az a beszélgetés. – Madridista Estadio Santiago Bernabéu 2013. április 9., 13:14 (CEST)
Szia! Ogodej szerint 3 tanúsítás szükséges ahhoz, hogy a felülvizsgálat lezáruljon. Ha gondolod, tanúsítsd. Üdv. Tambo vita 2013. április 12., 08:44 (CEST)
A macska fel van mászva a fára
Szia!
Ennek a szerekesztésednek a kapcsán jegyzem meg, hogya magyarban igenis van szenvedő szerkezet. Teljesen jó szenvedő szerkezetet tartalmazó magyar mondatok például a következők:
- Jó a leves, csak egy kicsit el van sózva.
- Ki van lyukasztva a lányom füle.
- A föld fel van szántva, de a cirok még nincs elvetve.
A szakaszcímben szereplő mondat nem azért rossz, mert magyarul nincs szenvedő szerkezet, hanem azért, mert szenvedő szerkezetet csak tárgyas igével lehet csinálni, és a mászik nem tárgyas ige. Ha a mászik helyett valamilyen tárgyas igét választasz, mindjárt jó lesz a mondat: A macska fel van festve a fára.
A mondat, amit kijavítottál („sorozatgyilkosságra került sor”) ráadásul nem is szenvedő szerkezetű. A javításod ezzel együtt persze helyénvaló volt, mert ez egy rossz stílusú fordulat.
--Malatinszky vita 2013. április 12., 17:39 (CEST)
Így igaz
Kötőmód is van csak a suk-süköléstől félve nem tudják/merik használni.Lji1942vita 2013. április 16., 18:25 (CEST)
Új szakasz
Szerbusz, köszönöm a segítséget. Problémát jelent, hogy nem tudom hogyan kell visszamenni, folytatni a levelezést. Ezért kezdek mindig új részt!?Lajos52 vita 2013. április 12., 19:04 (CEST)
Köszönöm az útmutatást.Lajos52 vita 2013. április 12., 19:20 (CEST)
Statisztikák!
Szia!
Kérésedre a "Mérföldkövek" statisztikák, általam készített részét aktualizáltam. Március 1.-től azonban már napi szinten nem gyűjtök adatokat, ennek megfelelően azt a bekezdést lezártam, ezt a szócikkben jeleztem is. Éves és havi szinten továbbra is gyűjtök adatokat, de ezek publikálását csak a Te kérésedre folytatom. Mindezt addig teszem, amíg ebből nem keletkezik konfliktusom, illetve nem kényszerülök a wikipédiát teljes mélységben elhagyni. Egyébként pesszimista vagyok. Már nem reménykedem abban, hogy lesz olyan fórum, ahol a wikipédia jövőjéről; negatív és pozitív trendek hatásairól polemizálhatnánk.
Üdvözlettel: --Kispados vita 2013. április 13., 08:31 (CEST)
Érmek 1928-ban és 1952-ben
Szia, kaptam egy levelet, amely szerint van egy-két elírás a különböző érmek színe és száma dolgában. Az Olimpiaműhelyre bíznám a szíves szakértést.
„Magyarország az olimpiai játékokon:
A nyári játékok összefoglaló táblázatában az 1928, Amszterdam sorban 4 arany van írva, pedig 5 volt (ahogyan az a '28-as olimpia saját oldalán is van).
1952. évi téli olimpiai játékok:
A párosok versenyében Ria Falk-Paul Falk német testvérpár lett a bajnok, ***ezüstérmes*** a magyar Nagy Marianna-Nagy László testvérpár lett.
Ehhez képest az éremtáblázatban bronz van, és a wiki más oldalai is bronzérmesek lettek (amit 4 évvel később meg is védtek).”
Üdv, Vungadu Lőjetek! Ide lőjetek! 2013. április 16., 09:48 (CEST)
- Igaz, hogy nem nekem szól, de itt válaszolnék: az 1952-es téli olimpia esetében egyértelműen bronzéremről van szó, a szöveget javítottam. Az 1928-as nyári játékok esetében az eltérést az egyik művészeti versenyen szerzett aranyérem okozza. A Magyarország az olimpiai játékokon cikkben az évenkénti táblázat alatt található egy másik, amely a művészeti versenyek érmeit tartalmazza. Ezeket az érmeket a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nem tartja hivatalosnak, a Magyar Olimpiai Bizottság viszont igen. Az 1928-as nemzetcikkben (és a többiben is valószínűleg) a szövegben jegyzetelve van, de igaz, hogy nem elég feltűnően. --Tomcsy üzenet 2013. április 16., 10:10 (CEST)
Köszönöm szépen! Vungadu Lőjetek! Ide lőjetek! 2013. április 18., 01:38 (CEST)
Támogatás
Köszönöm a támogató szavazatot , igyekszem megfelelni a bizalomnak. Ha bármi észrevételed van, jelezd nyugodtan a vitalapomon vagy e-mail-ben. --Rlevente üzenet 2013. április 17., 13:46 (CEST)
Hangsúlyjelek spanyol nevekben
Szia, szerintem nem, a jelen példában már csak azért sem, mert ha S-re végződik egy szó, akkor automatikusan hátulról a második szótagon van a hangsúly, nem is kellene kitenni a jelet, tehát a „Váldes” változat önmagában sem tűnik helyesnek (ha azt akarnák, hogy ott legyen a hangsúly, akkor „Valdes” lenne az írásmód). Zerind 2013. április 17., 18:03 (CEST)
Re: kategóriarendezés
Valamelyik hozzáértőnek (pl. Bennó vagy Adam78) tesztelnie kéne, hogy jól működik-e a rendezés, vannak-e olyan szabályok, amiket érdemes lenne még a szoftverbe építeni. Ha vannak, jelezni kell a fejlesztőknek; ha nincsenek, akkor megoldódott a dolog. --Tgrvita 2013. április 20., 15:41 (CEST)
Wikipédia-vita:Szavazás/Országzászló életrajzi cikkekben, 2013
Kedves Joeline!
Karmela javította az általad beírt eredményt, én pedig javítom a Karmela eredményét. Légyszíves nézz rá a vitalapra. Köszönöm. Vadszederke' 2013. április 20., 17:44 (CEST)
Jégkorong
Szia! A Jégkorong-világbajnokság cikk címén gondolkodom, hogy mennyire helyén való a magyarban, ha többes számban lenne, világbajnokságok néven. Az angolban is így van (Championships), és az egészet tekintve több vb-t rendeznek (főcsoportét, meg a három divíziót, ebből kettőben két külön csoportot). Az évenkénti cikkek a 2013-as jégkorong-világbajnokságok címet kapnák, és ezen belül lenne a főcsoporté a 2013-as IIHF jégkorong-világbajnokság (ez már egyes számban), és így tovább a divízióké, enwiki mintára.--Tomcsy üzenet 2013. április 21., 00:27 (CEST)
- Az évenkénti cikkeket így gondoltam volna:
- 2013-as jégkorong-világbajnokság - ez tartalmazná az összes divíziót, és hogy ki jut fel, ki esik ki.
- 2013-as IIHF jégkorong-világbajnokság - ez a főcsoport vb-jének külön cikke. Az enwikin legalábbis ilyen rendszerben vannak. (az IIHF egyébként azért is lényeges itt, mert régebben az olimpiai években az olimpia volt a vb.) --Tomcsy üzenet 2013. április 21., 15:38 (CEST)
Válogatott sablonok
Szia, az itt lévő megbeszélés majdnem 1 éves, de szeretném a válogatottas sablonokat bevezetni. Viszont az enwikin az ország főnévi alakját használják a cikkekhez, mi pedig a melléknevet. Nagy nehezen sikerült összehozni a sablont (lásd: Sablon:Foci, Sablon:Flaglink/core). A sablonok bevezetéséhez szükséges a Country data sablonokba egy "link-alias-adjective" paraméter hozzáadása, ami a magyar melléknévi alakot tárolja. Tesztként az Ausztál sablonba beírtam, ez pedig a teszt oldal. A változtatással várhatóan több mint ezer focis és jégkorong sablon törölhető lenne. --Tomcsy üzenet 2013. április 21., 14:20 (CEST)
- Igen, tudja kezelni, a country data sablonok dokujában írt paramétereket lehet használni. A tesztoldalamon fel is vezettem néhány magyar változatot. --Tomcsy üzenet 2013. április 21., 15:38 (CEST)
- Felírtam a kocsmafalra. --Tomcsy üzenet 2013. április 21., 16:22 (CEST)
- A Sablon:ZászlóNOBvál/melléknevekben is megvan az új válogatottas sablon miatt, igaz nincs kitöltve az összes. --Tomcsy üzenet 2013. április 21., 21:21 (CEST)
- Felírtam a kocsmafalra. --Tomcsy üzenet 2013. április 21., 16:22 (CEST)
Re: rendezés a kategóriákban
Szia,
én erről már leveleztem (Bennóval együtt) Tgr-rel pár héttel vagy hónappal ezelőtt, akkor elmondtam Tgr-nek a szempontokat, de fogalmam sincs egyelőre, hogy ezek közül mit sikerült megvalósítani, és hogyan lehet elérni, hogy minden úgy működjön, ahogy kéne. Hogy hogyan kéne, azzal – egy-két hozzászólásod fényében – bizonyára Te is tisztában vagy, illetve ha netán kétséged lenne, a szabályzat 14–15–16. pontja részletesen leírja. Az újabb gyakorlatról, eredményekről én is örülnék bővebb tájékoztatásnak. Azt már látom, hogy az ékezetek miatt berakott hullámvonalakat végig törölni kéne, és amint azt valaki leírta, ezt legjobb lenne bottal elvégezni. Ádám ✉ 2013. április 21., 17:50 (CEST)
Némi információval szolgálhat a Bugzilla vonatkozó lapja, valamint a tesztwiki, amit erre a célra dobott össze a fejlesztő. Samat üzenetrögzítő 2013. április 21., 22:14 (CEST)
- Tudok segíteni, de mire kell cserélni? Mert az ö és ő helyett is ugyanazt a karaktert használtuk, automatizálva nem tudok különbséget tenni, kézzel meg nem tudom mennyi idő.--Tomcsy üzenet 2013. április 24., 03:19 (CEST)
- Találtam buktatókat ebben. Pl: "Félnehézsúlyú ökölvívás" nehéz és a súly összetett szó miatt lehet, hogy zs-nek tekinti a kat, bár nem hiszem, hogy az döntene. Nem tudom más helyen előfordul-e ilyesmi. Igazából nem értem azokat a defsortokat, ahol be van írva a cikk címe összehúzva szóközök nélkül, hiszen ha nem lenne, akkor is alapból a cikk cím szerint rendezne. Vagy ha ékezetek miatt volt ez, akkor azok feleslegessé váltak.--Tomcsy üzenet 2013. április 27., 03:38 (CEST)
- A Magyar sportolók kategórián végigmentem, csak a fontosakból vettem ki a defsortot, vagyis ahol volt ~ karakter. --Tomcsy üzenet 2013. május 2., 21:34 (CEST)
Re:Versenyszámok
Legyen akkor külön a téli-nyári, biztos hogy bottal át tudom nevezni a kat-ot, nem hiszem hogy gond lenne. Az alpesisí és az északi összetett névelős alakban van, ez így marad? A wikidatától még mindig távol vagyok, teljesen manuális lett, szerintem a botoknak lett kevesebb a munkájuk, nem nekünk. --Tomcsy üzenet 2013. április 22., 02:20 (CEST)
- Kész, üres. A versenyszám navoszlop sablont kitettem a navigációs sablonok közé. --Tomcsy üzenet 2013. április 24., 02:03 (CEST)
-.-
Tudod mit? Rohadjon meg az összes mocskos szarházi tetű aki a Wikipédia tönkretétele mellett tette le a voksát, ehhez csak gratulálni tudok, éljen Magyarország, a fogyatékosok, primitívek és ultrabunkók földje! Elértük hát a pontot, amikor szégyellnem kell hogy magyar vagyok. Természetesen rám soha többé nem kell számítani a cikkek szerkesztésében, szeméthez nem adom a nevem. Megyek a külföldiekre, ott még talán van remény, hogy a külföldi Wikipédiáknál túlnyomórészt nem a diliházakban a betegeknek kiosztott laptopokról jönnek a szerkesztések. Ehhez csak gratulálni tudok drága barátom. Azért köszönöm hogy értesítettél eme napomat felvillanyozó hírről. Egyébként mi az hogy egyetlen szavazattal vesztettünk? Nem igaz hogy nem él a kétharmados többség elve, aki ezt így kitalálta, hogy egy szavazattal több így számítson, Dunába kéne dobni, de januárban. Hová lett a demokrácia? Így gyakorlatilag döntetlen lett! Felülbírálást vagy új szavazást nem lehet kezdeményezni? Tele van a tököm hogy egyes baromarcúak mindent tönkre akarnak tenni. Ja, nyugodtan töröljetek ki, legalább egy hithű és értelmes, szépérzékkel rendelkező szerkesztővel ismét kevesebb lesz, és megint egy lépéssel közelebb kerültök a Wikipédia 100%-os, teljes, maradéktalan is tökéletes sárba tiprásához. (Ezt nem neked írtam, csak úgy általánosságban a szépérzésűkhez.) Részvétem a demokrácia és az esztétikum hozzátartozóinak, akik 2013. április 22-én hősi halált haltak a baromság oltárán. --XXLVenom999 vita 2013. április 22., 16:47 (CEST)
- Érdekel is engem a blokk, a lényeg hogy végre őszintén elmondhattam a véleményemet. Ezt kulturáltabban sajnos nem lehetett volna megfogalmazni ami bennem volt. Egyébként nem lehet felülbírálni a szavazás eredményét, illetve újat indítani, ezen felül megszavaztatni azt, hogy minimum egy 66%-os többség kelljen? Milyen dolog már az hogy egy ilyen horderejű weblapon, egy ilyen horderejű döntésben egyetlenegy szavazat miatt bukjon meg minden? Akkor a szavazást érvényteleníteni kell, vagy második forduló, esetleg átlagolás ahol lehetséges stb. Ez egyszerűen gyalázat. Nem melleseleg tényleg nem tudom felfogni józan ésszel hogy ez egyáltalán hogy kerülhetett szavazásra és miért győzhetett. Bennetek jóérzésű adminokban nem merült fel hogy ketten hárman összebeszéltek és csendben berekesztitek a szavazást anélkül hogy változásokat hozna? Nem értem. Mindenesetre az újra-szavazást és a kétharmados többség megszavaztatását legyetek olyan szívesek és legalább pár másodpercben gondoljátok át, nagyon megköszönném minden olyan ember nevében, akit szíven ütött ez az igazságtalan, hasztalan és pengeélen eldőlő döntés! És még valami: a szabályok azért vannak hogy átírják őket ha szükséges. he tudom hogy ilyen gyalázat lesz a végeredmény írtam volna valami aktív szerkesztőknek akiket nem érdekel vagy csak nem tudtak róla, hogy szavazzák meg a mi oldalunkat. Mindenesetre lobbizni fogok ezért, hihetetlen hogy egy ennyire esztelen, szánalmas és romboló jellegű döntés győzött, hová süllyedünk emberek?! Tiszetelettel, --XXLVenom999 vita 2013. április 23., 18:12 (CEST)
- A WP:SZI értelmében újraszavazásra hat hónap múlva lesz lehetőség. Akkor te is kezdeményezheted. --Malatinszky vita 2013. április 23., 18:20 (CEST)
Ránéznél?
Szia! Ránéznél: ERRE? Előre is köszönöm! Üdv. Tambo vita 2013. április 24., 10:37 (CEST)
Wikiszülinap
nowiki
Itt nem az volt a hiba, hogy egy nowiki ottmaradt, hanem hogy egy fél szakasz ottmaradt fölötte, ami így soha többé nem archiválódik le, és minél később vesszük észre, annál nehezebbb kinyomozni, mi is történt. Bináris ideWikidata Kelt: Wikipédia, 2013. április 28., 15:39 (CEST)
Jégkorong
Szia! Az 1948-as jégkorong infoboxában példaképp az előző/következő linkeket kicsit erőltettem, mert az olimpia vb is volt, és így végig lehetne navigálni a vb-s cikkeket is. Nem tudom jó-e ez a megoldás. A 2010-es jégkorongot sablonoztam, adatokat bővítettem. Egy orosz játékvezető van amit magyarosítani kellene, Vyacheslav Bulanov, az orosz versenyszámcikkben Вячеслав Буланов. --Tomcsy üzenet 2013. május 1., 00:46 (CEST)
Ha egy sportoló az évi egyéni rekordjainak helyszíneként olyan város van megadva, amihez nem találok nemzetközi sporteseményt a megadott időben, akkor elképzelhető, hogy nem versenyen történt a rúdugrása, csak versenyen kívüli szintugrás keretében? Mivel Athén rúdugrási helyszínként volt feltüntetve 2006. július 8-i dátummal a szócikk olasz változatán, ugyanakkor ahhoz legközelebb csak Pekingben találtam hasonló eseményt (junior atlétikai világbajnokság, 2006 augusztus) ill. Göteborgban (Európa Bajnokság). Apród vita 2013. május 2., 02:31 (CEST)
LUA
A zászlóNOB sablonokat elkezdtem átírni luára:
- Modul:Homokozó/Tomcsy/NOB
- Modulvita:Homokozó/Tomcsy/NOB - tesztoldal
- Lehet, hogy a hozzáértőbbeknek elég bő a kód, vagyis lehetne rövidíteni, még tanulgatom. Arra még nem sikerült rájönni, hogy az ifexist-et mivel kell helyettesíteni. --Tomcsy üzenet 2013. május 2., 21:36 (CEST)
- Szia, a modullal kapcsolatos helyzet: úgy nézem, hogy az ifexist itt is számolódik, de csak a különbözőek. Tehát ha van mondjuk 500 darab olyan ifexist-hívás, ami a magyar 2012-es cikket ellenőrzi és 1 ami mondjuk az amerikai 2012-es cikket, akkor az ifexistek száma: 2 (nem pedig 501). Továbbra is 500 a felső limit, az atlétika cikk normálisan nem működik (a különbőzek száma meghaladja az 500-at). Hogy ezt hozzáértőbb ki tudja-e iktatni a kódból valahogy, azt nem tudom. Jelenleg kivételeket tettem a kódba, de nem feltétlenül országkódosat, hanem egyebeket is lehet. Pl. a 2000-2012 közötti nyári cikkek léteznek, ezért azokat nem hívja be, automatikusan a nemzetcikkre linkel. A magyar cikkek és a téliek szintén. Ennek ellentettje most az 1900-1988 közötti nyári cikkek, amik a nemzet főcikkre linkelnek (de tudom hogy van néhány 76-88 közötti nyári cikk). Csak ennek az a hátránya, hogy a modulban kell bővíteni a kivételeket, ha az ifexist túl sok, nem pedig wikis környezetben. A "régi NOB-kódos" sablon még nincs benne, valamiért folyton hibákat ad vissza, ha beleírom. --Tomcsy üzenet 2013. május 5., 01:55 (CEST)
- Arra jutottam, hogy ennek a luának van valami 10 mp-s időkerete, ha ezt túllépi, akkor "időtúllépés" hibát ad ki. Ha jobb gombbal kattintasz a tesztoldalon, ott pedig a forráskódra, akkor alul van egy zöld szöveges rész, itt néztük az ifexist-hívásokat is:
Expensive parser function count: 529/500 Lua time usage: 6.274s Lua memory usage: 1.1 MB Lua Profile: Scribunto_LuaSandboxCallback::expandTemplate 5040 ms 68.9% Scribunto_LuaSandboxCallback::getExpandedArgument 1400 ms 19.1% Scribunto_LuaSandboxCallback::preprocess 400 ms 5.5% recursiveClone <mw.lua:104> 180 ms 2.5% type 120 ms 1.6% old_getmetatable 40 ms 0.5% (for generator) 40 ms 0.5% [others] 100 ms 1.4%
A sablonbehívás parancsából (frame:expandTemplate) négy darab kellene (zászlós, nemzetneves, névelős, NOBkód eltérések), és ez túl sok (most három van), az oldal egyrészét megcsinálta, a többi meg időtúllépés hiba volt (rövidebb cikknél lehet hogy oké lenne, de hosszabbaknál nem). Ezért valamit le kell kódolni a modulba, hogy ne sablont hívjon be, elvileg az sokkal rövidebb idő. Ha csak a névelőset kódolom, az sem elég. Tehát az eltérő NOBkódokat kellene a modulba írni (lehet egyszerűbben is, nem kell minden évet külön-külön mint a sablonban), és akkor már névelőt is célszerű, azt még ritkábban módosítjuk (maximum új nemzet esetén). Ez a két sablon meg is szűnne. A válogatottast még nem néztem, mert ott is akkor három sablont hívna be, mert annak kell a mellékneves lista is. Az ifexist-tel ugyanott tartok, a különböző hívások száma nem lehet 500-nál több. Egyébként lehet bonyolítani olyanokkal, hogy pl évszámnak elfogadjon-e mondjuk 1995-öt, vagy 1920-télit, amikor nem volt olimpia, illetve téli olimpia. Mert a sablonos elfogadja és kiírja linknek a nemzetes főcikket, de itt ki lehet íratni hibát, esetleg kategorizálni a "hibásan használt sablonok" közé, ha nem jó évszámot/típust írunk be. Persze ezek nem tudom szükségesek-e és nem tudom, hogy az időkeretből mennyit foglal le. --Tomcsy üzenet 2013. május 6., 19:14 (CEST)
- Beírtam a NOB-kódokat és a névelőket, a "Lua time usage" 3,5s alatti lett. A évszám névelőit is megoldottam 1 000 000 évig, pl 5000-nél, 50000-nél is "az" névelő lesz, ha eljut odáig az utókor. --Tomcsy üzenet 2013. május 6., 22:08 (CEST)
- Nagyjából készen van. Az ifexist kivételek kicsit bonyolultak. Négy nemzetet adtam meg 1900 és 1988 között (USA, FIN, GBR, URS) és évszám szerint az 1900 és 1948 közötti és az 1956-os cikkekre a főcikket linkelni, nem hív ifexistet (52-ben sok létezik, azokra hívja). Ennek is vannak kivételei, mert valamelyik cikk létezik a felsorolt évszámokban. A modul vitalapjára bemásoltam az férfi atlétika érmeslistás lapot, 494 az ifexist hívás, nézd majd meg hogy tudod-e szerkeszteni, mennyi idő a betöltése. A kivételek jobban le fognak tisztulni, ha 1992 és 1996 is megíródik, azzal is valamelyest csökken a hívások száma. A mellékneveket megnéztem, ott a lua time 8 fölé megy, de azt is egyszerűen le lehet kódolni, hasonlóan a névelőkhöz. Ezek az "adatok" (névelők, melléknevek, stb) lehetnek külön modulos allapon is persze és a főmodul behívja, úgy áttekinthetőbb talán, nem kell egyben lennie az egésznek. --Tomcsy üzenet 2013. május 7., 00:15 (CEST)
Vandálkodás
Szia! Légy szíves ne használd fölöslegesen a vandálkodás szót, amikor nem értesz egyet valakivel. Több éve itt vagy a wikin, tudhatnád, hogy ez udvariatlannak számít. Beszéld meg az illetővel, miért nevezed vissza a cikkét (mellesleg az összes többi wikin is az általa preferált névalakban van…), de sértegetés nélkül. Alensha 2013. május 4., 20:29 (CEST)
Vita Semerenko
Sorry for English, but I do not know magyar. Why did you revert my renaming? Viktoriya is wrong representation of her name. Correct name is Vita. Here is the interview (in Russian) of Vita's twin sister Valya, where she says that her sister's full name is Vita.--Ahonc vita 2013. május 5., 01:10 (CEST)
Nézz be az AÜ-re. A normatív forrás is tévedhet. Jelen esetben kétszeresen téved. --Pagonyfoxhole 2013. május 5., 01:57 (CEST)
Zahariádi
Hát abban nem tudok állást foglalni, hogy a görög vagy a ciprusi átírás kellene-e ide. Az átírások önmagukban jók, valóban Mariánna vagy Mariána. – LApankuš 2013. május 7., 18:41 (CEST)
1996 eredményei
Szia, az 1996-os jegyzőkönyvben sok eredmény nem szerepel pontosan. Asztaliteniszben a csoportkörről csak a szettarány vannak meg az SF-en (pl 2–0), a kieséses szakaszról van pontos eredmény. Az mennyire megtévesztő, ha a csoportkörhöz ugyanolyan formát írunk, mint a kieséseshez ("2–0" és a "21–16, 21–18" összehasonlítása)? Nehogy az legyen a benyomás, hogy a csoportkörben egy szett volt, amit két pontig játszottak. Esetleg lehetne a szettes változat kettőspontos (2:0). Cselgáncsban annyi szerepel, hogy ippon, wazari, stb, de ez nem konkrét eredmény. Ippon lehet pl. 1010 eredménnyel is. A Fidzsi-szk. és San Marino cikkben 1000-nek írta Rugo ezeket, de nem találtam sehol konkrét eredményt. Itt csak GY és V betűt használnék a kimenetelre.--Tomcsy üzenet 2013. május 8., 16:48 (CEST)
- Köszi, néhányban van csapatsportág, azokat előbb felsablonozom, utána írom át a cikkeket.--Tomcsy üzenet 2013. május 9., 13:33 (CEST)
Ma jár le a kiemelt szócikké emelésének a határideje és május 2. óta semmi változtatási igény nincs a kiemelési lapján, viszont csak ketten láttamozták (május 8-án Alensha és Szalax). Nem néznél rá a szócikkre/a szócikk kiemelési lapjára (Tomcsit is kértem néhány perce)? Apród vita 2013. május 11., 01:59 (CEST)