Szerkesztővita:ELVe/Archív07
Ez egy korábbi vitákat és beszélgetéseket tartalmazó archív vitalap. Ne változtass rajta. Ha fel akarsz éleszteni egy itt szereplő vitát, beszélgetést, az aktuális vitalapon tedd! |
2009. július 11., 23:10 – augusztus 20., 10:54
10%
Csak nem berobbant? Cassandro Ħelyi vita 2009. július 11., 23:10 (CEST)
Re: Kevesled a szavazókat??
Mint írtam, még kívülálló voltam, amikor egy több éve wikipédiás mögött állva figyeltem a munkáját és hallgattam a tanácsait. Két hét alatt körbejártam az engem érdeklő témákat és a már említett üzenőfalakat is átolvastam. Két hete vagyok itt, nincs érdemi szerkesztésem, mindkettő igaz, de a hibákat azért észreveszem. Ha ez valakinek nagyon fáj, akkor sajnálom. – Passerby vita 2009. július 12., 11:01 (CEST)
WatchCat
Szia
Kérlek, nézz el ide, és teszteld az új változatot.
Winston vita 2009. július 13., 12:33 (CEST)
Betettem, nyomj Ctrl-F5-öt, hogy frissüljön. – Winston vita 2009. július 13., 12:57 (CEST)
Mező
Szia! E szerint: [1] a cikket Szerkesztő:Lajos52 nevű kollégánk írta, Mező úr csak pontosította. Ezenkívül, volt valamikor egy megbeszélés, ahol feljött ez a kérdés, mármint, hogy mi a fontosabb irányelv, a nevezetesség enciklopédikus tartalma vagy az öncikk tilalma, és sokan abban maradtunk, hogy a nevezetesség fontosabb, ha egy személy magáról cikket ír, amely azonban magasan megugorja a nevezetesség követelményét, akkor éppenhogy örülnünk kell neki, hiszen ki más tudna pontosabban írni egy pl. akadémikusról, mint saját maga. Lásd pl. Falus András és szerkesztője. Az öncikk tilalma nem irányelv, csak nagyon fontos útmutatás. :) Üdv, – Burumbátor Hyde Park Corner 2009. július 14., 10:32 (CEST)
Bárcsak több ilyen neves labdarúgó-játékvezetőnk lenne. Azért sem szólnék, ha ő maga írta volna, pedig nagyon beugatós vagyok. :-) - CFC vita 2009. július 14., 10:45 (CEST)
- Jóvammá! Lónak is négy lába van!
- reCFC: Látod-látod? Ezért írogattuk ki, hogy szakmabelinek kell ezeket a cikkeket ellenőrízni. :) – eLVe kedvesS(z)avak 2009. július 14., 10:56 (CEST)
- Az élménydú () Lajostól jön, és Karesz is hasonló stílusban szokott írni. Enyém a plezsőr, ha szerény tájékoztatásaimat hasznosnak ítéled. – Burumbátor Hyde Park Corner 2009. július 14., 11:17 (CEST)
a WP működése
Ha jól értettem némileg idulatfűtötte szavaidból, nem vagy elégedett a WP működésével, ill. jelenlegi szerkezetével. Ezzel nem vagy egyedül. Vannak, akik úgy vélik, hogy az adminisztrátoroknak több feladatot kellene magukra vállalni, netán több döntést (az ehhez szükséges hatásköröket ugyanakkor kevesebben ruháznák át), mások (pl. az adminok többsége) szerint a közösségi döntések kiküszöbölése veszélyes. A WT már maga is egyfajta keresztmetszeti szűrés, elektorokból álló bíróság. Te nem tudhatod, de genezisének igen jelentős tényezője volt az adminisztrátorok hatékony felelősségre vonhatósága iránti igény. ;) A WT enyhén szólva nem az adminisztrátorok gyermeke, ugyanakkor sokan egyetértettünk a szükséges voltával. A WP pedig szüntelen evolúcióban van, ha már megszoktad a forgást, nem olyan émelyítő, és nem is annyira szédítő. ;) | Nagy Gömböc hamm! 2009. július 14., 15:14 (CEST)
Tadamm
Egy elnézéskérő e-mail vár téged! *zavartanvakarjaafejét* Cassandro Ħelyi vita 2009. július 14., 23:38 (CEST)
- Nem akarok elbújni, úgyhogy difflinkkelem: Ez volna az. Cassandro Ħelyi vita 2009. július 14., 23:51 (CEST)
- Fehér Zolinak szóltál egyszer be, csak azért nem léptem közbe, mert épp zűrmentést csináltál, ilyenkor elnézőbb vagyok. Cassandro Ħelyi vita 2009. július 15., 00:06 (CEST)
Az egész mostani WT-zűr egy gyönyörű példája annak, hogy miképp lehet a WP-n ügyet csinálni, csak azért, hogy legyen... Vincét blokkolni Bennó vagy az én részemről meg ízléstelenség lett volna. Cassandro Ħelyi vita 2009. július 15., 00:30 (CEST)
Jézus feltámadás utáni megjelenései
Kedves Szerkesztőtárs
Éppen nem tartom "forró témákon a kezem". Szerintem ez a lap törlendő, ha Te is így gondolod ráteszem a sablont. Az Uranita mozgalomról csak a kemencei ministránsok oldalán találtam érintőleges említést.
(most "nincs kedvem" evangéliumot végiglapozni)
Más
Voltam Krakow-ban (egy gyors kirándulás), egy nap (na jó egy délután, meg egy délelött) több, mint 10X "ajánlották fel" a lágerlátogatást. Az a benyomásom a város idegenforgalma eléggé ráépült.
A város gyönyörű, van két magyar étterme is(mosoly).
Az időnkbe csak két kis (kb 4 órás) városnéző séta fért bele, a második napon nosztalgia villamosozással.
– Duhos vita 2009. július 15., 12:12 (CEST)
Héber
Mit írtál annak az anonnak (ill. ő mit írt neked)? Cassandro Ħelyi vita 2009. július 16., 00:40 (CEST)
- Nekem nagyon szépet írt... van benne szamár.... meg kőkemény, álló... meg cselekvést kifejező ige... :))) Kösz, hogy eltakarítottad, – Burumbátor Hyde Park Corner 2009. július 16., 04:44 (CEST)
- Lophatta is... Nagy a jóistenke állatkertje, :) – Burumbátor Hyde Park Corner 2009. július 16., 05:04 (CEST)
- Nincs mit, ezért fizettek... :)) Egyébként most már szövetkezek grinnel, és a három napi tevékenysége alapján panaszt teszünk a vodafonnál. Majd ők bíbelődnek vele :)) – Burumbátor Hyde Park Corner 2009. július 17., 08:19 (CEST)
- Lophatta is... Nagy a jóistenke állatkertje, :) – Burumbátor Hyde Park Corner 2009. július 16., 05:04 (CEST)
Szöveg tagolás
Szia ELVe /eLVe/!
Megnéztem az ajánlott oldalt, és arra következtettem, hogy A szöveg szerkesztésénék osszam fejezetekre, és azoknak adjak külön címet, mint pl. Lásd még; Irodalom ...stb. Ezekre gondoltál? Megpróbálom a következő "csonk" megírásáná. Remélem sikerül.
Szia Ida
Elavult sablon
bocs, csak nem találtam olyan sablont, h „ez a sablon nagyon frankó, csak épp bugos”, és a figyelmet igénylő sablonokat jelölő sablonok közül ezt tartottam a legközelebb állónak. a célt elérte: valaki felfigyelt rá :) kösz! Torzsmokus vita 2009. július 16., 12:36 (CEST)
Macska
– Hunyadym Vita 2009. július 17., 16:19 (CEST)
KBL
Itt található onlány, érdemes belenézni a Septuaginta-cikkébe, találtam benne néhány meredek dolgot, például amit a maszoréta-hagyománnyal való viszonyról mond. Kicsit borongtam a dolog felett, mert látod, ki hinné, hogy egy elvileg témába vágó szaklexikon ennyire módjával legyen megbízható, de aki ezt írja, az nem filológus, az biztos. Márpedig az ilyesmihez az is kell, nem elég, ha teológus egy ilyen szakcikk szerzője. | Nagy Gömböc hamm! 2009. július 17., 20:25 (CEST)
3VSZ
Számoljon kelmed is erősen, ne csússzon bele :)) Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. július 18., 12:29 (CEST)
Mindamellett még pont visszateheted a sablonokat és a könyvészeti adatokat, megszámoltam :) Én már kipontoztam magam :) Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. július 18., 12:37 (CEST)
Csak kettő van ott, egy még belefér. Miért, milyet szánjunk? Nem szép a csatamezőn elesni, és 24 órát pihenni az ispotályban? :D Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. július 18., 12:38 (CEST)
Csapásokat kapunk és csapásokat adunk, elvtársak :) Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. július 18., 12:59 (CEST)
Végül is...
Igazad van, bocs. Csak kikívánkozott belőlem, mert ez még csak a lehető legfinomabb kifejezés lenne arra, amit az a nő művelt (már elég régi ügy, de akkor is. ) – Mex plática 2009. július 18., 15:15 (CEST)
- Most beárulós leszek, szóval Alensha kezdte, nézd csak meg! – Mex plática 2009. július 18., 15:21 (CEST)
Jaj, eLVe, hát egy számomra hatezredik senki nőről beszéltem, aki 1. a világ másik felén él (hál’Istennek), és 2. megérdemelte, hogy így hívjam. Ha Alenshát valamennyire ismered, vele lehet ilyen lezserül beszélni. Nehogymá’ komolyan vedd!!! – Mex plática 2009. július 18., 15:43 (CEST)
- Igen. Asszem ismerem. De engem zavar. Hogy őt zavarja-e nem tudom, nem kérdeztem, s nem is fogom, különben oda írtam volna. Mint ahogy ez sem róla szólt. And no other comment, mivel roppantul utálok másról beszélni a háta mögött. (egyébként ugyan ki érdemli meg, s míly alapon, hogy így vagy úgy nevezzék...) – eLVe kedvesS(z)avak 2009. július 18., 16:03 (CEST)
Sajnos az az igazgás eLVe, és ne haragudj, hogy ezt mondom (amúgy meg saját tapasztalat) de sokszor az életben a nők sokkal rondábban beszélnek, mint ahogy mi írtunk. Szerintem ez a mai világban már nincs úgy, ahogy mondod. Ha megnéznél egy-egy fórumot, hogy a 25-30 év közötti nők (!) hogy beszélnek időnként egymással (!), szerintem kimenekülnél a világból. Én nap mint nap tapasztalom és le vagyok döbbenve, amikor a városban utazom, hogy a nők mennyivel bunkóbbak tudnak lenni a férfiaknál. Szerintem ez pontosan azért van, mert azt hiszik, hogy nekik mindent lehet, mert nők. És nagy megdöbbenésemre nem a fiatalok, hanem a 30 év körüliek és a középkorúak. Amúgy én sem vagyok hozzászokva a durva beszédhez és utálom, ha káromkodnak körülöttem. – Mex plática 2009. július 18., 21:21 (CEST)
- Ez már legyen az ő dolguk. És én se a 30-as években nőttem fel. ;) Amúgy meg van akinek megengedünk valamit, van akinek többet is, van akinek semmit. Ma pl. írt nekem egy szerkesztő, lekedveskémezett, kispofám, hasonlók – ment, ahova való. Biztos azt, hitte, velem ezt lehet. Hát nem lehet. És nőknek sztem mindig többet engedünk meg. Adott esetben akár bármit (hangsúly az adott eseten). • Egyébként pár személyt én is tudnék említeni, aki érdekes dolgokat tett-vett körülöttem, ennek ellenére sem illetem őket jelzőkkel. Nem mert nem lehetne (hajajj, nagyon is), hanem mert nem akarom. Tisztelet, meg ilyen ócska, elavult fogalmak. Meg akiről sokat mondasz valamit, azt előbb-utóbb úgy is fogod látni. – eLVe kedvesS(z)avak 2009. július 18., 21:39 (CEST)
Ez az úgyis fogom látni csakis akkor lenne lehetséges, ha ők jönnének ide, mert hogy én nem megyek oda, az 100% biztos. Az meg, hogy ők nem jönnek ide, 99,9% biztos (de csak azért hagytam meg nekik azt a 0,1% esélyt, mert arra csak következtetni tudok) – Mex plática 2009. július 18., 22:03 (CEST)
- Egyébként támadt egy ötletem: hagyjuk a fenébe ezt a témát, beszéljünk inkább nyelvészetről. Nem akarom, hogy összevesszünk emiatt. Különben sok mindenben igazad van, a mai világ sajnos eléggé szabadszájú. – Mex plática 2009. július 18., 22:08 (CEST)
- Nem „úgyis”. „Úgy is”. Vagyis ahogy beszélsz róla. – eLVe kedvesS(z)avak 2009. július 18., 22:10 (CEST)
Akkor valami nem stimmel. De hiszen azért beszélek róla úgy, mert akkor már úgy látom. Nálam ez éppen fordítva szokott működni: mindenkivel megpróbálok jóban lenni, még akire neheztelek, azzal is úgy vagyok, hogy talán nem kéne rosszat feltételeznem, mert lehet, hogy csak nem ismerem eléggé. Igenám, de van egy határ, amikor már a sokadik nyugodt és kulturált próbálkozás ellenére is teljesen nyilvánvalóvá válik, hogy az illető milyen (és nem veszi a lapot), ekkor szokott nálam betelni a pohár, és onnantól kezdve elvágta magát előttem. Ennél a nőnél ez megtörtént, pedig már adtam neki magamban többször is még egy esélyt. És ha utána bárki engem kérdez a személyével kapcsoltban, az igazat fogom mondani, amilyen az én szememben. Lehet, hogy ez hiba, de én ilyen vagyok. Az igazság(osság) érdekében kitartóan harcolok, ha kell, mert nem szeretem, amikor hülyének nézik az embereket és aljas módon szépítenek és ferdítenek. Lehet, hogy talán túlságosan sokat várok el az emberektől, ezt nem tudom. Vannak olyan helyzetek, amikor engem nemcsak az zavar, ha valami olyat tesznek, hanem az is, ha valamit nem tesznek. Például tiszteletlenségnek tartom, ha egy e-mailre nem válaszolnak, és rögtön le is vonom belőle a következtetést. Mert valahogy az ilyen egyszerű dolgokra, amelyeket semmiből nem áll(na) megtenni és mégsem teszik meg, nem fogadok el mentséget. – Mex plática 2009. július 18., 22:47 (CEST)
- A határ a horizonton van. És mindenki változik. Amit ma nem ért, holnap megértheti. Ahogy mi is. Harc pedig sokféle van. A keletiekben benne van valamennyi: Van ami hárít majd visszaüt, van amiben a hárítás maga már csonttörő ütés, van amelyik megelőzésként üt; van ami úgy védekezik, hogy ellép, a támadó tehet akármit, van ami úgy, hogy elvezeti a támadás energiáját és van ami ezt az energiát úgy vezeti, hogy a támadó elszáll. Szóval van választék. És vannak dolgok, amikkel nem lehet harcolni. Pl. üsd meg a vizet. Ugyanígy emberben is. Van akit el kell fogadni olyannak, amilyen. :) • Mondjuk annyi igaz, hogy régebb én is máshogy láttam mindent. Majdnem mint te. Csak jóval radikálisabban. ;) Aztán pár apróságon felőrlődtek a keménységek. És így jobb. :) És vigyázni kell minden következtetéssel. Néha nagyon más van a látszat mögött. – eLVe kedvesS(z)avak 2009. július 18., 23:18 (CEST)
Ez viszont valóban érdekes. Most, hogy belegondolok. Velem már megesett mindenféle variáció: rossz látszat → jó valóság, jó látszat → rossz valóság és (ez lesz a legérdekesebb): rossz látszat → kellemes csalódás → ismét rossz valóság (itt a három fázis azt jelenti, ahogy egyre jobban megismertem az illetőt). Mindegyikre tudnék a múltamból (főleg munkakapcsolatokból) példát mondani, talán nem is egyet. Időnként érdemes ezekről beszélgetni, mert az ember sok mindenre rájön és magára ismer. Jó éjt! – Mex plática 2009. július 18., 23:42 (CEST)
Átírányítás
Átirányítottam a nulladik év szócikket.Majd megírom az időszámítási kezdőpont szócikket.Majd abban bővebben írok az egészről.Tervezem a vázlatot,de füzetben,mert nálunk vihar van,és addig nem leszek online. ☾ ルナ-ちゃん ☾MSN
Lapvédelem
Ne védjem le a lapodat? Csak regisztrált szerkesztők szólhatnak akkor hozzád, nem kell reggelenként vicces anonok éjszakai termésével foglalkozz :) Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. július 19., 11:15 (CEST)
Nincs mit, lapvédelem gomb kéznél van, ne is szólj, csak ints :) Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. július 19., 12:22 (CEST)
Sejtem, kikről van szó, visszatérő vendégek, és a végtelenségig. Tartományblokk lesz a megoldás, de ehhez nem értek, Tgr meg fogja oldani a gondot, ha nagyon elkanászodnak :) Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. július 19., 12:31 (CEST)
Kedd estére megfelel? Addig előbányászom :) Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. július 19., 13:39 (CEST)
Le vagyon védve :) Innentől csak regisztrált szerkesztők írhatnak neked. Allapok is levédhetők, ha gondolod, de szerintem ezzel várjunk picit, ha a rajongód oda is átmegy randalírozni, levédjük akkor :) 2009. július 19., 16:20 (CEST) Plusz levédtem a vitalapon kívül a felhasználói lapod is. Most mit szólsz, egyet fizet-kettőt kap :)) Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. július 19., 16:22 (CEST)
Horikeri
Itt reflektálnék zseblámpával :) Volt egy próbálkozás régebben, betettek mindenféle horogkeresztet elforgatva, kéken-zölden-lilán, mondva, hogy ez a horogkereszt nem az, amit a törvény tilt + buddhista szimbólum, etcetera (hülyének próbáltak nézni minket :). Nem ment akkor se, szerintem most se fog, nem ma kezdtünk mi sem. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. július 19., 15:15 (CEST)
Ellenőrzés
Szia! Megkérhetlen, hogy ellenőrizd le a következő lapok változásait:
A címükön és a tartalmukon egyenlőre még ne változtass, erre majd később kerül sor a macskafélék műhelyének tagjaival. Csak jól használhatóvá tettem, de még változni fog, jobb lesz hidd el. – Fehér Zoltán vita 2009. július 19., 17:05 (CEST)
Nem mindet én írtam ám, szerintem az érzelgős részt az előző szerkesztő másolta bele a Brehmből. Szerintem elég hülye ötlet volt. Arra emlékszem, hogy a tudományos majdnem a felét vagy egészét át kellett szerkeszteni a cikknek, mert nagyon béna volt. Majd igyekszem az érzelgősöket teljes egészében kiszedni. – Fehér Zoltán vita 2009. július 19., 17:49 (CEST)
Üdv
Válaszoltam a vitalapomon (elfoglalt voltam mostanság, tehát nem voltam online)
Angol egoizmus
Érdekes megfigyelést tettem (bár lehet, ezt már mások is megtették előttem): az angolok egoizmusát már a nyelvük is tükrözi, hiszen egyedül az én személyes névmást írják kötelező érvényűen és mindig nagybetűvel. – Mex plática 2009. július 20., 13:50 (CEST)
- Hát mennyivel logikusabb is! Ők eszerint mindig a harmadik feleket részesítik a legnagyobb tiszteletben ) De ha jól tudom, ez nemcsak a héberben van így, hanem az arabban is (és következésképpen meg merem kockáztatni, hogy az összes sémi nyelvben). Azt viszont tudtad, hogy a spanyolban csak és kizárólag akkor beszélnek nőnemben többes számban, ha csak és kizárólag nőkből áll a társaság? Ha már akár egy férfi van köztük (és nem számít, hány nő), akkor az „ők” (ill. hasonlóan a „mi” és „ti”) már hímneműek. (Erre mondják, hogy machista nyelv.) – Mex plática 2009. július 20., 14:37 (CEST)
Annak idején arra voltam kíváncsi, hogy vajon hogy volt ez a latinban. S érdekes, valahogy erre senki nem tudott meggyőző választ adni: valaki szerint ott is úgy volt, mint a spanyolban, más szerint meg össze-vissza, mikor hogy. :) – Mex plática 2009. július 20., 15:08 (CEST)
Malatok
Szia, a "nagy pörölycápát" visszavettem... Létezik Cápák szócikk, majd Pörölycápafélék, majd azon fel van sorolva az összes pörölycápa-faj. szerintem nem törlendő egy fajról vagy fajtáról szóló cikk, mert van az öregrendről már cikk... De nem értek hozzá, lehet, hogy balgaságot beszélek... – Burumbátor Hyde Park Corner 2009. július 20., 13:58 (CEST)
Hogi vagi?
Mizújs veled? Én most vagyok egy kicsit, de nem nagyon, ugyanis főleg az ebet mentorálom... Karmelaüzenőlap 2009. július 20., 23:22 (CEST)
Nyitva tartás
3 napig állt nyitva egy allapomon, mert nem akartam lementeni, hogy ne lássa senki írtad egy elveszett cikkedről. Pedig a saját gépeden nem lenne nehéz elmenteni az ilyesmit.
Többek között a notepad nevű editor segítségével: katt a szerkesztőablakba >> Ctrl+A >> Ctrl+C >> Katt az editorba >> Ctrl+V >> Lementeni az editor tartalmát. Ha használni szoktad a Zoterot, akkor az is jó erre.
Vagy a https://docs.google.com, esetleg a https://mail.google.com segítségével a neccbe is menthetsz, és akkor mindenhol hozzáférsz az anyaghoz,m nem csak otthon.
Persze valószínűleg tudod mindezt, csak valahogy nem jutottál a kivitelezéséhez.
Karmelaüzenőlap 2009. július 21., 13:24 (CEST)
Szia! Kezdeményeztem egy megbeszélést a cikk vitalapján. Ha lenne időd, mondhatnál véleményt! Üdv.! – Kispados vita 2009. július 21., 19:18 (CEST)
Varázslás
Láttam az összefoglalód :) Próbálkozzanak csak, évekig foglalkoztam a haiti santerra-vallással (vudu), olyan átkot küldök rájuk, hogy csak na :D Gondolom a te tarsolyodban is akad némi héber kabbala-varázsige, vagy ha más nem, rájuk küldöd a Gólemet :) Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. július 22., 20:08 (CEST)
De milyen szép lenne már, megjelenne Lőw rabbi meg egy Houngan, a rabbi nekiállna gólemet összerakni, a vudupap meg elkezdené fehér kakasok vérével összekenni a kaput :)) Azt hinnék, kortárs művészeti performansz. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. július 22., 20:21 (CEST)
NSDAP
Üdv! Mi volt a gond azzal, amit odaírtam az NSDAP cikkbe? Nyílt titokról van szó. Drábik, és Endrey szavai nem elég mérvadóak?
Nagaarum (vita | közrem. | törölt szerk. | ) |Data Nagaarum 2009. július 23.
Áááá... Nem értek ezekhez a szerkesztésekhez. Nem beszélgethetünk erről mailben?
- Bocs, ide válaszolok, mert nem talállak. Persze, nyílt titok. Az összzeesküvéselméletek része. Nem való a cikkbe. És persze, mél is jöhet. (Aláírás: 4 tildével: ~~~~ és akkor ez lesz: – eLVe kedvesS(z)avak 2009. július 23., 11:28 (CEST)
Rendben! Kösz a javítást, ki is próbálom!
Nagaarum vita 2009. július 23., 11:35 (CEST)
Apám mesélte
Az én apám arról mesélt, hogy amikor 18 évesen Ogyesszában 1945-ben az orosz hadifogolytáborban volt, a közös klotyó árkából horgászták ki a beledobott nyers sertéstüdőt, mert enniük kellett. – Dencey vita 2009. július 23., 12:14 (CEST)
Meroitikus/meroita nyelv
Üdv!
Milyen megfontolásból nevezted át a fenti szócikket? Legjobb tudomásom szerint a kevés magyar nyelvű említésekor inkább a meroitikus elnevezést használjuk.
Üdvözlettel: – Lassi vita 2009. július 23., 14:25 (CEST)
- A nyelvészeti, esztétikai szempontból bizonyára igazad van, de abban a kevés magyar nyelven megjelent szakirodalmi szövegben mégis a meroitikus királyság, meroitikus nyelv forma szerepel. Ezeket nagyrészt Török László írta, egy-kettőt meg én követtem el. Mindenesetre most elgondolkoztattál! :) A meroita forma egyáltalán nem tetszik, de a meroéi már jobban hangzik. – Lassi vita 2009. július 23., 20:45 (CEST)
- Rendben, most nincs időm, de igyekszem. Az egyiptomi átírásos szöveg jó, bár szerintem átlagos földi érdeklődőnek csak annyi fog lejönni, hogy "don't try this at home". :)))
Üdv: – Lassi vita 2009. július 27., 16:36 (CEST)
Mexikóiak vs. angol nyelv
Rég röhögtem ekkorát: "Against him self hi create living music buy intuition." [2] – Mex plática 2009. július 23., 15:54 (CEST)
Újabb alkotás: Were we are the fullness of light is. (Mi van???) – Mex plática 2009. július 24., 09:30 (CEST)
Ez az utóbbi értelmes mondat, csak a vessző hiányzik: Were we are, the fullness of light is. Így tessék olvasni, és tüstént fény derül az értelmére. | Nagy Gömböc hamm! 2009. július 24., 11:29 (CEST)
- Én tudom, hogy mit akart írni, de egyébként nem inkább Where we are, the fullness of light there is lenne helyesebb? (were =/= where) – Mex plática 2009. július 24., 11:41 (CEST)
A szórend többféle is lehet, kerülhet a there az elejére is, nem beszélve arról, ha szándékosan archaizál kissé. A h hiánya meg igazán apróság. ;) | Nagy Gömböc hamm! 2009. július 24., 12:17 (CEST)
Sajnálom. A pálmát még mindig a szuahéli angol viszi:
- Hello, what clock?
- Nine time.
- Oh, such much watch? – eLVe kedvesS(z)avak 2009. július 24., 12:01 (CEST)
- Amikor megláttam az FV-n a szerk.összefoglalót, azt hittem, hogy az én arám mondatomat fogod beidézni, ami héber :))) – Mex plática 2009. július 24., 12:24 (CEST)
Ezt már sokszor beidézték, de mindig nagyon jó. | Nagy Gömböc hamm! 2009. július 24., 12:17 (CEST)
- Ez egy halhatatlan. :)) És nálam a forrás első közlésből való: ex-szuahéli tanáromtól hallotam (majd eszembe is fog jutni a neve mindjárt). – eLVe kedvesS(z)avak 2009. július 24., 12:31 (CEST)
Nervenpflege für dich
Kedves eLVe. Tényleg. Úgy gondoltam. This is not vandalism. Az archívumodba, csak odatettem, ami oda illik. Jól mutat ott. Hidd el :DDD
Ebben semmi személyes támadás nincs, hogy felhívom néhány dologra a vitapartnered figyelmét - csak egy kis érdekesség a számára. Miért idegesít annyira? Te írtad magadról. Az viszont, hogy ostoba szerkesztőnek minősítesz valakit, már személyeskedés. Rosszabb esetben blokkot is érhetne, csak szerencséd van, hogy igencsak tolerálom a viselkedésed és nem futok rögtön az AÜ-re.
Ide is van ajánlott olvasmány (bár nem irányelv): rivotril, xanax, macskagyökér.
Üdv– Blöffmester vita 2009. július 24., 14:36 (CEST)
Nem...
...szép dolog belemenni a visszaállítási játékba. Ejnye-bejnye – Istvánka posta 2009. július 24., 15:49 (CEST)
Tudod mi az érzésem? Az hogy itt rajtad kívül mindenki ellenem van és ne is próbálj meggyőzni arról, hogy ez nem így van. Csomó oldalamat le akarják törölni, mit tegyek. És tudod-e ki akarja letörölni az állatvilág oldalt. Az a szerkesztő aki előttem írt neked. Mit tegyek? – Fehér Zoltán vita 2009. július 24., 17:10 (CEST)
Archíválás
Szia! Azért szoktam sűrűn archíválni, mert egyrészt így én is könnyebben észreveszem, ha valaki új üzenetet ír (a túl hosszú vitalapokon gyakran megesik (másoknál is), hogy pl. hozzászól valaki egy témához a sok közül, de közben 5 másik szerkesztő is nyit 5 új témát, így észre sem veszik, hogy máshol is van új hozzászólás), másrészt szeretek kiigazodni a vitalapomon, így ha valaki 2-3 napig nem szól hozzá egy témához, akkor én azt befejezettnek tekintem és archíválom. Egyébként cseppet se zavartasd magad, nyugodtan írj bele az archívumba is, a legutolsó archívum pontosan azért van, hogyha később még valakinek eszébe jut hozzászólni, beleírjon. Én figyelem mindegyiket, és válaszolok is, ha valaki beleír, viszont ennek csak úgy van értelme, ha más is figyeli az archívumot. Én különben is válaszolok minden hozzám intézett üzenetre, mert azt bunkóságnak tartom, ha valakinek én írok és utána vissza sem böfög. Szóval ne zavarjon meg az üres lap, pont azért van, hogy valaki végre ráírjon valamit – Mex plática 2009. július 25., 12:27 (CEST)
Állatvilág
Na ja: konkrétan az volt benne, hogy az állatok sejtjeinek nincs sejtfaluk. Macerás lesz. L András vita 2009. július 25., 12:59 (CEST)
Kuvasz
Szia! Alkalomadtán rá tudnál pillantani erre a változtatásra a kuvasz szócikkében. A szó türk/ótörök vagy sumer eredetéről van szó, és nálam lényegesen jártasabb szerkesztő véleményére vagyok kíváncsi. Többek között a sumer forrás elfogadhatóságára. – Lily15 üzenet 2009. július 26., 19:43 (CEST)
- Engem igen. Sumer:egyetértünk. – Lily15 üzenet 2009. július 26., 21:23 (CEST)
Kis felüdülésként itt egy általad ismert személy szócikke, forrás és komolyabb életrajzi szakasz nélkül. Esetleg rászánod magad egy kis felpiperézésre? Cassandro Ħelyi vita 2009. július 26., 21:22 (CEST)
Ellenőrzés újra
Szia eLVe! Kérlek gyorsan ellenőrizd az alábbi lapok én általam szerkesztett változatait, mert senki mástól nem kérhetem meg ezt:
Kérlek a vandalizálóik ellen tedd meg ezt, melyek mindig visszaállítják az oldalt a legrosszabb változatra. Megkértem még VC-st is, de ő nem 100%, hogy megteszi. Nagyon kérlek tedd meg. – Fehér Zoltán vita 2009. július 27., 12:28 (CEST)
- Zoltán! Ne itt lobbizz, hanem fogadd meg a tanácsomat! Vesd fel a kérdéseidet a megfelelő fórumokon. Csigabiitt a házam 2009. július 27., 12:36 (CEST)
Redemptio (időszaki lap)
- Megdöbbentő, hogy valaki ezt reklámnak tartja.
- Ez a reklám fogalmának teljes félreértésén alapszik.
- Ettől a lexikoncikktől senki nem fogja megvásárolni, ilyen alapon a Magyar Nemzetről is bármit írunk, az reklám?
- A reklám egy megközelítési mód. Előnyök, dícséretek stb.
- A sajtótermékekről elég kevés cikk van a Wikipédián.
- Arról lehet vitatkozni, hogy érdemes-e ennek külön szócikkben maradnia, de egy múzeumi kiadványnak a minimum a múzeumnál érdemes szerepelnie.
- Miért a sajtótermékeket diszkriminálnánk? --Lexi vita 2009. július 27., 11:49 (CEST)
- Ha reklámot akarsz olvasni, ajánlom figyelmedbe ezt.--Lexi vita 2009. július 27., 12:41 (CEST)
- Te jó Isten, ilyeneket miért nem raktok föl T-re??? :O – OrsolyaVirágHardCandy 2009. július 27., 12:50 (CEST)
Szia, rég beszélgettünk már. A címben említett cikkben van némi zsidó érintettség. Megköszönném ha átnéznéd (sőt azon kívül is). Még ugyan nincs kész, de a zsidó kronológiáról egyébként sem tudok túl sokat. L András vita 2009. július 27., 18:07 (CEST)
- Köszi, meg is néztem. Így hirtelenjében máris találtam valamit: az én forrásom a szökőhónapot veádárnak nevezi, a cikk meg ádár séninek. Szted melyik a jó? (Vszeg lesznek még kérdéseim...) L András vita 2009. július 27., 18:47 (CEST)
Bibliográfia
- Bibliográfiát adok neked bármikor
- csak új barázdát simított az alkohol
- Balaton partján talpamat vakartam
- wikis dolgokra gondolni se akartam
- félpucér holland turistákat kergettem
- bibliográfiát elfelejtettem
- de meglesz most már hamar, ígérem
- ha másnaposságom végre kiheverem :)
Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. július 27., 20:47 (CEST)
Alsó- és Felső-Egyiptom
Arra szeretnélek megkérni, hogy a fenti két cikkben az ókori írást nézd már át légyszíves. Köszi: Orosz Ida
gnoszticizmus kontra gnószticizmus
Szeretném a véleményedet kérni itt: Vita:Gnoszticizmus. Ezt a lapot én egyszer már átneveztem hosszú ó-s alakra, most meg visszanevezték rövidre. L András vita 2009. július 28., 16:24 (CEST)
Spanyol nyelvtörő
Na, ezt próbáld meg gyorsan mondani!
- Tres tristes tigres trigo tragaban en un trigal
- („Három szomorú tigris búzát zabált egy búzatáblán.”)
Héberből nincsenek nyelvtörők? – Mex plática 2009. július 28., 20:52 (CEST)
- Köszi! (amúgy azt spanyolt még én sem merném megpróbálni kimondani. Lehetetlen. ) – Mex plática 2009. július 28., 21:29 (CEST)
Hát az meglehet! – Mex plática 2009. július 28., 21:49 (CEST)
Köllene
...szócikk a zsidóságműhelybe pár alapvető dologról, úgymint tefilin, cicesz, ilyenek. Nincs kedved összeütni valamit? Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. július 28., 22:08 (CEST)
Alsó és Felső Egyiptom
Szia, ELVE! Most „tanulmányi szabadságon vagyok” a kórházban, de az üzentetett elküldtem a társammal. Ő ki fogja törölni a saját tudásom és visszateszi a Mahler-t A kérdésedre válaszolva a könyvből csak a nevek és elnevezések vannak kimásolva. Szöveget próbáltam saját szavaimmal leírni. A javítást saját belátásodra bízom. Ígérem, a legközelebbi cikket megpróbálom lényegre törőbben megírni. Üdv. Ida
re: zsépé
Ne panaszkodj!
- „Az út a lényeg! Nem a cél! – szólt a csiga”
8-p A sablonozást megteszem, de egyelőre mást nem tudok vállalni. :( Megcsinálom még az izraeli településinfoboxot is Dani útmutatói szerint a Kozel jövőben.
Viszont lesz majd héber átírásos kérdésem, majd fel is teszem a műhelyvitalapon! Érik már jó ideje, a helyesírási kocsmafalora akartam kirakni, de mivel úgyis te fogsz rá válaszolni – és hírtelem szembe jött velem ez a műhely – így kicsit összeszedem az összeszedni valókat (hétvége). Kösz az invitálást! :) --Gyantusz vita 2009. július 30., 00:28 (CEST)
Kanópuszedények
Válasz nálam! – HoremWeb szavak mondása 2009. július 30., 10:47 (CEST)
E-mailtem. Bináris ide 2009. július 30., 14:36 (CEST)
Skype
Fel tudsz nézni? Cassandro Ħelyi vita 2009. július 30., 23:21 (CEST)
pojén...
itt → [3] – OrsolyaVirágHardCandy 2009. július 31., 23:13 (CEST)
Adminság
Kérlek nyilatkozz, hogy elfogadod-e a jelölést: Wikipédia:Javaslat adminisztrátorok és más tisztségviselők megválasztására/ELVe (adminisztrátor) – Mex plática 2009. augusztus 1., 12:30 (CEST)
Ha nem fogadod el a jelölést, olyat teszek, hogy Lőw rabbi Góleme ahhoz képest ártatlan sárbanpancsikálás volt :) Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. augusztus 1., 12:32 (CEST)
Laci bá' Te aztán nagyon belehúztál!!! ;) – OrsolyaVirágHardCandy 2009. augusztus 2., 09:53 (CEST)
Tudományos átírás, hierók és glifák, no meg a lábjegyzet
Most olvasgattam a Nagy Piramis vitalapján felvetett ötletemre a válaszodat, és reagálnék egy pöttyet.
- A hieroglif alak valóban teljesen felesleges, ellenben kedves a szívünkek. Éppen ezért nem a folyószövegbe írjuk, hanem oldalra, keretbe. Rendszerint. Ha ide a szövegbe írnánk, eléggé
nézne ki, nem? Sőt, amikor arról volt szó, hogy az egyiptomi szövegek átírásának tükröznie kell-e vagy sem a szavak etimológiáját, akkor is az volt a lecsengése a dolognak, hogy Kákosy über alles, mert azt szokták meg, stb. Ezek után mertem egyértelműen zavaró tényezőként említeni a folyószövegbe ágyazott átírást. Valójában azonban egy pillanatig sem a szükségességét vonom kétségbe, csak az elhelyzését tartom kevéssé szerencsésnek. ;) - Egy enciklopédia nem azoknak szól, akik már tudják, ami benne van, hanem azoknak, akik még nem, de szeretnék tudni. Totálisan ki vagyok akadva például a matematikai tárgyú szócikkek egy részén, ahol eLeVe azt feltételezik, hogy megvan az alapismeretem ahhoz, hogy egy bonyolult problémát szakmai szintű leírásból értelmezni tudjak. Hát nem! Annak idején nekünk az integrálás, deriválás még tiltott dolog volt a gimiben (igen, túl régóta vagyok fiatal...), és legfeljebb a kivételes inteligenciámnak köszönhetem, hogy megértettem, sőt, el is fogadtam a 0,999… szócikkben a bizonyítást. :D További adalék, hogy életem egy jelentős részében műszaki szövegek fordításával, használati utasítások magyarításával és szerkesztésével kerestem a kenyérre a vajat, és ott megtanultam, hogy az olvasóról egyetlen dolgot szabad feltételezni: ki tudja bogarászni a leírás betűit. Egy enciklopédiánál nyilván egy jóval magasabb színvonalat kell feltételezni, hiszen aki ilyet olvas, az meg akar tudni valamit – de ez nem jelenti azt, hogy ért is hozzá. Valamelyik útmutatóban olvastam, hogy a szövegminőség jellemzőjeként azt kell belőni, hogy az átlagos érettségizett látogató megértse. Egyet felejtettek ki belőle: hogy mikor érettségizett. Apám diplomás, komoly közgazdasági múlttal, tehát nem tekinthető tanulatlannak, ennek ellenére egy-egy ilyen cikkben zavarják a – mint írtam, kivagyiságnak ható – átírások. Tudom, mert mondta. Nem álltam neki szélesebb körű felmérésnek, és egy példa nem igazán mérvadó, de azért nem mennék el mellette egy kézlegyintéssel.
- Ha Pistike történetesen doktor, aki a vonatkozó tárgyból írja a következő publikációját, valószínűleg nagy ívben tesz az itt leírtakra, és esze ágában sem lesz elfogadni a mi átírásainkat, hanem utánanéz Kákosynál, meg ahol csak lehet. Főleg az utóbbinál, mert már Kákosy sem up-to-date. Vagánykodhatunk neki, hogy mi ilyet is tudunk, de számítanunk kell arra, hogy ha Lassi ír egy WP cikket a Merowe Nagy Gáttal kapcsolatos ásatásokról, annak sem fog hinni. Függetlenül attól, hogy Lassi volt az ásatás vezetője. ;)
- Köztudott, hogy láb- és forrásjegyzeteket nem olvas a kutya se. Ez alól egy kivétel van: amikor tényleg érdekel az olvasót minden részlet. Ha ilyenkor a jegyzetek között megtalálja az átírásos alakokat, akkor pontosan annak juttattuk el azokat, akik számára végülis be kellett volna írjuk. Mert nem tudom ugyan, hogy Te hogy vagy vele, de én inkább bevallom, hogy az ilyeneket leginkább a saját magam „fényezésére” írom be egyébként: mert én ilyet is tudok, ismerem a jelentőségét, stb. Persze ezt szemtől szembe sohasem vallanám be, tudományosságra, hitelességre, sőt, valószínűleg még a klímaváltozásra is hivatkoznék, csak hogy ezt a vallomást elkerüljem. De ettől még tényleg így van - vanitatum vanitas. Még az is csak mentség, hogy ezzel segítem a szócikkek későbbi szerkesztését, módosítását, javítását. Pedig az is nagyon igaz. Csak hát, amikor szócikket írok, ez a sokadlagos motivációm. Aztán persze lehet, hogy nincs ezzel így mindenki... – HoremWeb szavak mondása 2009. augusztus 2., 12:44 (CEST)
Az alapprobléma szerintem abban gyökeredzik, hogy nem világos, kinek írunk. Valóban az lehet a legjobb megoldás, ha kipróbáljuk, milyen, ha lábjegyzetben van az átírás, és várjuk a reakciókat. Kérdés, hogy kapunk-e olyat? :) • Az, hogy önfényezésre használom az átírásokat, természetesen titok, és csak neked vagyok hajlandó bevallani. Hosszas önvizsgálat eredménye nálam ez a beismerés, az eredeti érvem ugyanis az volt az átírások feltüntetésére, hogy tájékoztatni akarom a WP olvasóit arról, hogy ilyen is van mi az eredeti szöveg, amit az adott nyelvhez szegényes, így valamelyest mindenképpen torzító átírásunkkal le szeretnék képezni. Aztán be kellett látnom, hogy a Kákosyban is meglehetősen ritkán érdekelnek az átírások (bár akkor nagyon), és rá kellett döbbennnem, hogy a legerőteljesebb motivációs tényező az „ilyet is tudok!”-érzés. Nem valami tudományos szempont, való igaz, de ha két embernek használ, alighanem elnézhető, nem? :) • Azt tapasztaltam sajnos, hogy dr. Pistike nem fogja megváltoztatni a WP-vel kapcsolatos lenéző hozzáállását, csak azért, mert helytálló dolgokat talál itt. Volt már sajnos vitám olyan szaktekintéllyel, akinek hivatkozhattam bármilyen elismert forrásra, nem volt hajlandó elfogadni, hogy én is tudhatok valamit, sőt, neheztelt azért, mert beleütöttem az orrom a tanult emberek dolgába. Ezért aztán nincs túl nagy reménykedés bennem e témában. ÉSzAH-nak annak idején egy szakmai vitában egy ifjú titán szakember egyetlen érvet volt képes hajtogatni, mint ultima ratio-t: hogy neki hány publikációja volt már. Így aztán nem is áltatom magam. Inkább megyek, és teszek egy próbát (azt hiszem)... – HoremWeb szavak mondása 2009. augusztus 2., 13:49 (CEST)
- "Olvassanak csak továbbra is kettő példányban megjelenő nagyon tudományos szaklapokat. ;)) Amikben, megjegyzem, az átírások sz*rabbak, mint a wp egészében." - Az igaz, hogy sz@rabbak, de sokkal tudományosabbak, mert ott vannak, és nem itt! ;) – HoremWeb 2009. augusztus 2., 14:42 (CEST)
A műhely részei
Ha megnyitod az egész műhelylapot szerkesztésre, akkor a szerkesztőablak ALATT, legalul megtalálod a lapon alkalmazott sablonok felsorolását. Onnan kattintva bármelyik részét tudod szerkeszteni. Üdv, – Burumbátor Hyde Park Corner 2009. augusztus 4., 14:38 (CEST)
- Láttam, hogy nem nézted, azért írtam, mert számomra az ismeretátadás mindennél fontosabb :)) És ne vágj elkeseredett arcot, évek kellenek, amíg az ember a site nagyobb részének működésére rájön. Üdv, – Burumbátor Hyde Park Corner 2009. augusztus 5., 05:34 (CEST)
Kategória
Kicsit még gyönyörködöm benne, aztán alkalmazni fogom :) Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. augusztus 4., 17:53 (CEST)
Kezdőlap
Írtam vissza, de nem komoly... Köszi, hogy aggódtál:) – –Мадура Мате oбсуждениесодействие 2009. augusztus 4., 19:16 (CEST)
...de azérft ne ölj meg! :D
Köszi! Igyexem! – HoremWeb szavak mondása 2009. augusztus 4., 20:18 (CEST)
Héber és arám számok
Kedves eLVe, le tudnád nekem írni a héber és arám számokat 1-től 10-ig? Az arabra nagyjából emlékszem (wáhid, itnájn, thalátha, arbaa, khamsza, szitta, tiszá… valahogy így van ). Köszi! Apropó, az egyik ismerősöm a napokban azt merte mondani az arámra, hogy „hú, de csúnya!” Szerencséje van, hogy te ezt nem hallottad, mert helyben levetted volna a fejét! – Mex plática 2009. augusztus 5., 09:34 (CEST)
- Nagyon köszönöm! Hát az arám sokkal közelebb áll az arabhoz a számok alapján. A héber nagyon más (mintha t > s átalakulást vélnék felfedezni). – Mex plática 2009. augusztus 5., 10:42 (CEST)
Köszi! – Mex plática 2009. augusztus 5., 11:41 (CEST)
Tanács kérése
Szeretnék tanácsot kérni tőled. Megírtam a Harry Strauss-ról szóló cikket. Mire befejeztem újra szembesülnöm kellett egy korábban felvetődött kérdéssel (csak eddig elfelejtettem szólni). A műhelyhez tartozó, sablonnal ellátandó cikkek alapjában a történelem, földrajz (Izrael), kultúra, vallás, szokások, ünnepek, híres művészek, írók, tudósok, történelmi személyek (katonák, politikusok, stb.), egyéb híres és híres-hírhedt emberek kategóriájához köthetőek. Ebbe az utolsóba kétségtelenül beletartozik Strauss is. Kérdés, hogy ennek ellenére tegyek-e rá sablont? Tény, hogy nem volt jó ember, de Bugsy Siegel sem. Közismert a témát ismerők előtt, hogy Siegel is zsidó származású volt. Erről beszéltünk is veled. Nyílván nem a származása miatt volt gazember és ezt az emberek többsége helyén is tudja kezelni. A (Strauss-)cikk sem a származáson lovagol. Hasonló a helyzet Kun Béláékkal. Ezekre is rá lehetne tenni az értékelő sablont. Ami miatt húzódozom, az az, hogy ezek az emberek nem érdemlik meg a sablont. Ha rárakjuk, akkor felhívjuk rá a figyelmet és pont azt tesszük, amit el szeretnénk kerülni. Magyarán kiemeljük a származást, holott ezeknél az embereknél pont nem ez a lényeg. Ilyen alapon viszont a németes műhely is sírhatna, mert pl: Hitler is csak szégyent hozott a németekre, mégis a műhelyhez tartozik. Másrészt ilyen alapon a kellemetlen Izraeles cikkeket sem írhatnánk meg, még semleges módon sem. A Strauss-cikk egyik forrása egy híres és híres-hírhedt zsidó emberekről szóló zsidó honlap, ahol nem síránkoztak megírni a cikket. Alapban eldönteném a kérdést magamban, de a csapat tagjaként ki szeretném kérni a véleményedet.
Magyarán mondj egy igent, vagy egy nemet a sablonok felhelyezésére a híres, de vitatott/negatív személyek esetében.Carlos71 vita 2009. augusztus 5., 12:25 (CEST)
Ok. Köszi. Alapban én sem a gengszter témán akarok lovagolni, de nem tehetek róla, hogy (főleg) az amerikai gengszterek nagyon érdekelnek. Sajnos ez valami a férfiak többségére jellemző perverzió. Apropó. Ha tudsz (tudtok DD-vel) írjátok össze nekem a holokauszttal kapcsolatos fontosabb cikkek listáját. Sablont lehetne belőle készíteni, a cikkeket meg megírnám. Lassan végzek a focis cikkemmel és Michael Jacksonnal együtt elkezdhetném ezeket a dolgokat is megírni.Carlos71 vita 2009. augusztus 5., 13:05 (CEST)
Ez vicces lett. Nem Michael Jacksonnal együtt, hanem a Michael Jackson-cikkel együtt.Carlos71 vita 2009. augusztus 5., 13:14 (CEST)
Kategóriák keresése
Megpróbálom mégegyszer, mert mint tudjuk, ha valaki nem érti az egypercest, akkor az egypercesben van a hiba. Ha normális módon rákeresel a zsidó stb-t tartalmazó kategóriákra, akkor valamivel kevesebb mint 100 találatot fogsz kapni. Nem érzem óriási hátránynak, hogy ezt a száz találatot csak ötszázasával tudod megjeleníteni. – Tgrvita•IRC•WP•PR 2009. augusztus 5., 13:42 (CEST)
Deutero-Ézsaiás
Kedves ELVe!
Megkérdezhetem, hogy miért vetted ki Deutero-Ézsaiást a Bibliai személyek kategóriából? Én eddig úgy értettem a kategóriát, hogy a biliai könyvek szereplői és szerzői kerülnek ide. – Tkarcsi vita 2009. augusztus 6., 12:38 (CEST)
- Hát hogy fiktív lenne, ebben eltér a véleményünk. A kérdésben ugyan nincs teljes konszenzus, de tudtommal a tudomány többségi véleménye szerint valós személy volt Deutero- és Trito-Ézsaiás, és ők az írói Ézs 40-66-nak. Szóval szerintem ne rendezzétek máshová.
- Egyébként Cassandro véleményéhez csatlakozom: szerintem sem lenne jó ötlet duplázni a cikkeket. És jól hangzik, hogy a portálon olyan néven linkeljétek be, ahogy ott nem néz ki furán. Bocs, de a belinkelt helyekről számomra nem egyértelmű, hogyan „dolgoztatik át az egész”... Írnál róla egy kicsit? Előre is köszönöm. – Tkarcsi vita 2009. augusztus 6., 13:31 (CEST)
Ezt a fiktív kifejezést kérlek ne használd már ilyen abszolút értelemben. Elfogadom, hogy szerinted fiktív. De szerintem nem fiktív. Teljesen igazad van, tényleg más jellegűek 1. a Bibliában néven nevezett személyek és 2. a Bibliában külön néven nem nevezett, de a többségi tudományos vélemény szerint konkrét személyek, akik egyes bibliai szakaszok írói. De ezekhez képest szerintem megint más a 3. nem feltétlenül egy személyhez köthető szövegcsoportok, hagyományrétegek. Nekem az a véleményem, hogy tökéletesen értelmetlen lenne az 1. és 2. csoportot külön kategorizálni, mondjuk így: Szinte mindenki szerint konkrét személynek tekintett bibliai személyek és Kevesebbek által konrét személynek tekintett bibliai személyek. Tehát én úgy gondolom, hogy az 1. és 2. csoport remekül elfér a Bibliai személyek kategóriában. De tényleg nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi az átalakítási koncepciód. – Tkarcsi vita 2009. augusztus 6., 14:15 (CEST)
- Én sem szeretnék összeveszni. Úgy látom, nincs még konkrét ötleted, így engedelmeddel visszavonom ezt a szerkesztésedet. Ha van már ötlet, akkor én is azt javaslom, hogy itt írd le, már csak azért is, mert a bibliai témák többeket is érdekelnek. És majd utána mehet a megvalósítás. Ha megengedsz egy javaslatot: szerintem érdemes lenne átnevezni az Izraelita egyházi személyek kategóriát mondjuk Izraelita vallási vezetőkre vagy ilyesmi. Mert szerintem az egyház mást jelent. – Tkarcsi vita 2009. augusztus 6., 14:50 (CEST)
Azt hiszem, értem a problémát. Én úgy gondolom, hogy a kategorizálás nem arról szól, hogy egy szintűnek tekintenénk valamiket-valakiket. Torgyán József, Zuschlag János és Széchenyi István ugyanúgy a magyar politikusok kategóriájába tartozik, pedig egészen más szint. Az a tapasztalatom, hogy minél egyszerűbb kategóriákat preferál a Wikipédia közössége, sőt mostanában a minél kevesebb kategória felé mozdul el. Nemrég például felszámolták az általam létrehozott 17. századi magyar evangélikus lelkészek stb. kategóriákat. Ez a tendencia. De ha van ötleted a Deutero-Ézsaiást és társait összefoglaló frappáns és áttekinthető kategórianévre, vesd fel. És még valami: azért kérném Burumbátorral együtt én is azt tőled, hogy a javaslatokat a Wikipédia:Kategóriajavaslatokra írd, mert 1. Ennek ez a hivatalos fóruma, akit érdekel a kategorizálás, itt tudja követni. 2. Szerintem a bibliai témák sokkal több szerkesztőt érdekelnek, nem csak a Zsidóságműhely látogatóit. – Tkarcsi vita 2009. augusztus 6., 15:29 (CEST)
Köszi
... bár jobban szerettem volna, ha nem ilyen körülmények között születik. Laszlovszky András vita 2009. augusztus 7., 08:12 (CEST)
szt júda
Sztem ha már átnevezted, lehetett volna szimplán Júdás apostol is. Aztán ha senki sem ugrál miatta, jöhetett volna sorban a többi... Laszlovszky András vita 2009. augusztus 7., 09:23 (CEST)
Szt.
Nincs mit, Uram! Érik az a szavazat... :) --Burumbátor Hyde Park Corner 2009. augusztus 7., 09:32 (CEST)
Huszita-kódex
Szia eLVe! Nem olyan rég beírtad a Magyar nyelvű kódexek listájába a Huszita-kódexet. Azt szeretném kérdezni, hogy ez pontosan melyik kódex, mert a Huszita Biblia már benne van a wikiben. Ha erre gondoltál írjuk át. Ha ez valami olyan amiről nem hallottam szólj légyszíves hol lelhető fel. – VadszederkeMágika 2009. augusztus 7., 12:21 (CEST)
Kicsit becsapós is a dolog, mert a Huszita Bibliát is három részre cincálták szét, tehát mindegyik belőle származó kódexnél meg kell jelölni, hogy abból van. Akkor javítom. – VadszederkeMágika 2009. augusztus 7., 12:32 (CEST)
Eklatáns
Beírtam testvérprojektünkbe, a Wikiszótárba. Kattints ide: eklatáns. Karmelaüzenőlap 2009. augusztus 7., 17:52 (CEST)
Műhejj!
Megérkezett műhelyetekbe az első Cassandro-rásózás. Fel vagytok avatva! Cassandro Ħelyi vita 2009. augusztus 7., 21:00 (CEST)
Holokauszt
Köszi! Úgy látom, hogy némi kutatást kell végezzek ez ügyben.Carlos71 vita 2009. augusztus 7., 21:39 (CEST)
Ez a táblázat jó alapnak. A munkaszolgálat is mehet bele a deportáló trióval, stb. együtt. Magyarul a magyar részt is bele lehet/kell nyomni a sablonba. Lesz vele meló.Carlos71 vita 2009. augusztus 7., 23:32 (CEST)
Biblikus helyszín
Bocs, de nem állom meg megkérdezni, hogy Thébában melyik része játszódik a Bibliának? Laszlovszky András vita 2009. augusztus 8., 16:25 (CEST)
Mivel az ókori lapok jó részét erősen figyelem, nem tudod elkerülni, hogy észre ne vegyem. Látom, hogy ezerrel kategorizálsz, csak Théba kissé kilógott a sorból. Rátenném a fél vacsorámat, hogy Thébát a Biblia egyszer sem említi, de lehet, hogy éhes maradok. Laszlovszky András vita 2009. augusztus 8., 16:43 (CEST)
Rorschach-vita
eLVe, éppen válaszoltam, amikor velem ütközve megérkezett az offolás. Nem tudom, mit kívánsz. Kéred a választ ide, kéred arra a vitalapra, az off-blokkba, nyeljem le, vagy nem tudom, mi lehet még. Orion 8 vita 2009. augusztus 8., 19:28 (CEST)
Ha szabad: Mit szólnátok például a magánlevélhez (e-mail)? Kiválóan alkalmas félreértések, koccanásos balesetek és más egyéb hasonló személyesebb jellegű problémák tisztázására. Még az is lehet, hogy szívélyes egyetértés lesz a vége. ÁJ TINK DISZ IZ DA BIGINNING OF A BJÚTIFUL FRENCSIP. | Nagy Gömböc hamm! 2009. augusztus 8., 19:34 (CEST)
Az e-mail természetesen bennem is felmerült, de feltételeztem, hogy eLVe a nyilvánosság által láthatóan kéri a válaszomat, személyes becsületének általa érzett sérelme miatt. eLVe, te kérdeztél, én válaszolni akartam, de most mégsem kéred a választ, így az ügyet én lezárom. -- Orion 8 vita 2009. augusztus 8., 20:07 (CEST)
Én megkérdeztelek, tisztességesen, hogy hol tegyem láthatóvá a válaszomat a kérdésedre, hogy aztán te végre kiönthesd a lelkedet, és megsemmisítő csapást mérhess rám. Ott, ahol kezdtük, már nem lehetett folytatni. Te ennyit írtál: "Döntsd el, mit és hova". Ez nem igazított útba. Nem kérek bocsánatot, mert a kibukkant averziód arra késztetett téged, hogy dühösen ócsárolj valakiket, akiket nem ismersz, és ez a valójában indokolatlan hevesség félrevitt egy számomra fontos vitát, így áttételesen árthatsz embereknek, nekem ez a bajom. Ha hatalmat és elnyomást keresel ellenségnek, menj neki a pszichiátereknek, bár a mai anarchiában már az ő hatalmuk sem a régi. Ha négyszemközt akarsz vitázni, vagy akár csak dühöngeni, megtehetjük e-mailben, nyilvánosság előtt már nehezebben. De ha Gömböc megengedi, az off-blokkban ess nekem nyugodtan, ne tartsd vissza. Én már nem fogok ott válaszolni, azt délután már lekésted. -- Orion 8 vita 2009. augusztus 8., 22:58 (CEST)
kategória
Megcsináltam a kocsmafalon kért kategóriát. Laszlovszky András vita 2009. augusztus 8., 20:02 (CEST)
Asszírok
Látom, hevesen átneveztél sok uralkodót. Az általad javítottak a Roaf-könyv formáinak alkalmazásával készültek, amit assziriológus dékánunk, Dezső Tamás magyarított. Ezzel azonban távolról sem azt akarom mondani, hogy nem tartom jogosak az átnevezéseid, csak megjegyzem mintegy mellékesen. Ugyanis nem tudok akkádul, tudományos igényű transzliterációk sincsenek a birtokomban ;).
(Btw. a merkava héber szó, jól érzem, hogy rokon az arab RKB gyökökkel? A gyök alapvetően kb. mindazt fejezi ki, mint az angol "ride" szó.) – Μαθθαίος Δαμασκηνός Vita 2009. augusztus 8., 23:19 (CEST)
- Szia! Az ilyen cuccokat – eredeti, vagy torzított formában - én be szoktam tenni az Unciklopédiába. Valahol azt olvastam, hogy az Interunciklopédia éppen a wikipédiák ezen rovatából önállósodott. Némi ötletszerű érdeklődést mutattál a blődliprodzsekt iránt, csak erre szeretnék ehelyütt finoman utalni.
- Maradok tisztelettel: OsvátA Palackposta 2009. augusztus 9., 08:32 (CEST)
- Nem hiszek én már tenéked: [4]. Mély tisztelettel: OsvátA Palackposta 2009. augusztus 10., 14:15 (CEST)
- Előző lelkizés nem érvényes. Valami részeg kanadai rendszergazda, vagy/és takarítónő/besurranó tolvaj/elemi csapás/stb., (nem kívánt törlendő) a hu:nciklopédia aug. 10-i minden szerkesztését megsemmisítette. Ez a nap a naptárból töröltetett. Az unciév jelenleg 364 napos. Legmélyebb tisztelettel: Dr. Bánat
- Nem hiszek én már tenéked: [4]. Mély tisztelettel: OsvátA Palackposta 2009. augusztus 10., 14:15 (CEST)
- Maradok tisztelettel: OsvátA Palackposta 2009. augusztus 9., 08:32 (CEST)
Csak én...
Velem is megcsinálták, 5 év eltéréssel kétszer is... Mindkétszer kiakasztottam a nagytudásúakat, mert én kicsi fehér pöttyöket láttam meg a nagy fekete pacákban elszórva, és az értékelési kézikönyvben nem volt ilyen fejezet... De azért felvettek :)) – Burumbátor Hyde Park Corner 2009. augusztus 9., 10:06 (CEST)
re: Tiglatpileszár
Korábban foglalkoztam már az asszír királylistával, nem véletlen, hogy simán átsiklottam az Ésarra rossz alakján (nem tűnt fel), mert sokszor lehet így olvasni. Az apil helyett apal is létezik, bár éppen nála talán nem találkoztam vele. (Sőt apíl, apla.) Sztem redirnek jók az ilyenek, enni nem kér és a hibás alakot keresők is megtalálhatják.
A kategória meg roppant egyszerű dolog: a piros linkedre kattintva feljött a szerkesztőablak, és abba egyszerűen beírtam, hogy kategória:Biblia. Laszlovszky András vita 2009. augusztus 9., 10:33 (CEST)
Adm.
Majd privátban. Üdv, – Burumbátor Hyde Park Corner 2009. augusztus 9., 10:50 (CEST)
Re
A legjobb az, ha szimpla dolgokat látsz bele (mi ez? lepke vazze :). Az olyan történetek, mint: ez rabbi Mojse, épp ül egy székre kötözve, szőke német prostituált ostorral veri, mellette a felesége disznóhúst eszik, rosszak (az ötletet Woody Allentől nyúltam :) Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. augusztus 9., 10:53 (CEST)
Taxil
Szia, eLVe! Ne haragudj, de kitöröltem A szórakoztató Biblia cikkből az általad hozzáadott Bibliakiadások kategóriát. Ez a könyv ugyanis nem biblia. – Hkoala 2009. augusztus 11., 08:10 (CEST)
Mehet
Most már sikerülni fog remélem, próbáld meg. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. augusztus 11., 14:59 (CEST)
szuahéli
Mármint hogy kérded, hogy saját? Annyiban nem saját, hogy nem én fordítottam, egy kedves szauhéli wikipédista, Muddy Blast volt, jó fej, egyzser lerajzoltam. Örnyénnyel is foglalkoztál? Én is. Csak sokat felejtettem... – Eino81/Párvusz keskustelu 2009. augusztus 11., 18:56 (CEST)
tartalom...
Ezt tetszett már látni? Tavaly nyáron a fél wiki ezen röhögött 2 hétig... na meg azóta is! ;) – OrsolyaVirágHardCandy 2009. augusztus 11., 19:04 (CEST)
:)
na igen, nekem meg a fejem fáj a sok jogsértőtől, aki még meg is sértődik, mert szólnak neki, hogy ugyanmár ne próbálja meg más képét a sajátjaként eladni :) – Timish levélboksz 2009. augusztus 11., 21:13 (CEST)
ezt láttad?
Most hallottam róla először, gondoltam hátha érdekel téged is. – Hkoala 2009. augusztus 12., 07:24 (CEST)
derülj!
Arab bemegy a Ferihegyen a büfébe:
- Arab: سعودي شات سعودي-دردشه دردشه-شات صوتي شات صوتي-قلوب قلوب-شات خليجي شات خليجي-دردشة قلوب دردشة قلوب-دردشة سعودية دردشة سعوديةahj-قلوب قلوب-القلوب القلوب-صور صور قلوب-توبيكات توبيك-العاب العاب قلوب-دلي- دليل شات قلوب-البحث-شات قلوب Coca - cola!
- Büfés: Jéghideg micsodát?
– OrsolyaVirágHardCandy 2009. augusztus 12., 10:46 (CEST)
Zarga
Gtalkon és Skype-on is, te szegény... Cassandro Ħelyi vita 2009. augusztus 13., 00:45 (CEST)
Izrael
...talán a Kategória:Izrael-t teljesen külön kéne vennünk, hogy ne alkat legyen. Hát igen. Nehéz kérdés. Egyrészt valóban lehet alkategória a zsidó népnél. Ha valaki kategória szerint keres, akkor ott a helye. Másrészt ez valóban olyan nagy területet ölel fel, hogy lehetne külön „nagyfiú is. Én azt mondom maradjon így, mert Izrael beletartozik a zsidóságba (ez utóbbi nyílvánvalóan jóval szélesebb kategória, amibe beletartozik az előbbi). Egyébként akármi is lesz a végeredmény helyes lesz, mert mint látod mindkét álláspontot meg lehet indokolni.Carlos71 vita 2009. augusztus 13., 13:15 (CEST)
Bevallom hősiesen, nem tudom :) Hogy a kaptafámnál maradjak, épp azon tanakodtam, hogyan sorolom be majd az izraeli írókat, azokat, akik mondjuk Németországban éltek, alijáztak és 1950-ben elhunytak, azok most német írók, izraeli írók, szimplán zsidó írók, vagy egyszerre mind? Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. augusztus 13., 14:53 (CEST)
- Data, szvsz mindkettőbe. – Alensha sms 2009. augusztus 13., 15:39 (CEST)
megjegyzés Valóban mindkettőbe beleillik, ha megszerezte az állampolgárságot. Ha valaki író és kivándorol, akkor az számít, hogy melyik országban írt. Pl: valaki lehet izraeli, de ha csak Magyarországon írt, akkor a zsidó származású magyarok, magyar írók, izraeliek kategória kell.Carlos71 vita 2009. augusztus 13., 20:16 (CEST)
Ha még te se érted, mit mondjak én? Pláne, hogy a kaotikus kategorizálás keményen az én saram, bármilyen szépen allegorizáltam is az előbb :) Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. augusztus 13., 15:14 (CEST)
Fogalmam sincs, kategorizálással ritkán foglalkozom, és inkább csak a saját cikkeimnél. Szerintem jó, ahogy most van, mert több zsidó van, mint ahány izraeli. – Alensha sms 2009. augusztus 13., 15:39 (CEST)
Igen! Tegyél bátran, én mag majd szép okos arcomat feltéve bólogatok a háttérben :) Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. augusztus 13., 15:42 (CEST)
- Örvendek és szeretettel ölelek mindenkit. :) De tényleg. :) Ha jól értem, az egész kategória-dolgok rám lettek bízva. Hát remek. :) Viszont, komolyra fordítva: ha van komoly ötlet, azt tényleg jelezzétek. Pl. sztem sok egy portálnak 3 különálló kategória. – eLVe kedvesS(z)avak 2009. augusztus 13., 15:57 (CEST)
- Ó, Laci bá', ha maga itt lett volna 2-2,5 évvel ezelőtt... Amikor minden kategóriát kézzel kellett berakni... segédeszköz egy darab se volt! Azok voltak ám a szerkesztői évek! :P Persze annak is megvolt a maga szépsége! Na szóval tessék örülni a HotCatnek, de nagyon! ;) – OrsolyaVirágHardCandy 2009. augusztus 13., 21:13 (CEST)
Ha kell segítség a cikkek bekategórizálásánál (lásd fenti megjegyzésem), akkor szóljatok!Carlos71 vita 2009. augusztus 13., 20:18 (CEST)
Ez konkrét példáknál fog előjönni. Megígérném hogy önmagam nekilátok, de legalább 3-4 embernek ígértem segítséget (cikkeket) + a szerklapom egy káosz. Most teszem rendbe és a műhelyekbe is kellene cikket írni. Nem egyszerű. Ha van konkrét kérdés/probléma, akkor írd le nekem. Így talán mégiscsak tudok segíteni, anélkül hogy magam keresném a problémákat, mert arra legalább szeptemberig nincs időm a fentiek mellett. Legalább szeptember lesz mire egyenesbe jövök.Carlos71 vita 2009. augusztus 13., 21:04 (CEST)
Carlos71 vita 2009. augusztus 13., 21:41 (CEST)
- eLVe: Látom, átmenték (vállal-)Kozsóba. xD („szeretettel ölelek mindenkit”). Ha a Kategória:Zsidó nép alól kell kivenni Izraelt, akkor szerintem talán igen. De lehet nem, mert akkor hová akarod tenni az Izraelben levő alkategóriákat? Szóval hogy is gondoltad?
- Carlos71: Haháá. Engem vegyél ki a 3-4 emberből. ;) Így már csak 3 marad (de ki lesz a Hegylakó?). --Gyantusz vita 2009. augusztus 14., 00:09 (CEST)
megjegyzés Téged bele sem számoltalak, mert szeptemberre egyeztünk meg a kezdést illetően. Veled együtt 5 ember van, akivel egyezkedtem. ...ki lesz a Hegylakó? Lehet, hogy megviselte az agyam a külföldi lét, de ezt nem értem. Csak Kozsóhoz ne hasonlíts minket. Inkább mindent beismerünk/megcsinálunk.Carlos71 vita 2009. augusztus 14., 10:33 (CEST)
- Ez csak egy előzetes felmérés volt. De kb. azt az eredményt kaptam, amit vártam. :) (Azt most így nem írnám ide, hogy a nagy semmit, de mondjuk egy jó erős közelit. ;)) De kb. én is így érzem: fogalmam sincs, hogy lenne jó, úgyhogy persze, hogy marad a helyén. :) – eLVe kedvesS(z)avak 2009. augusztus 14., 09:02 (CEST)
CsT
A születésnapomon temetik. Az érzésre: Csöndünk lett, ill. „Ismerem, ismerem, ismerem, ismerem, ismerem és ki merem már mondani, azt hogy rég kiismerem már ezt, ismerem, ismerem ezt”. Cassandro Ħelyi vita 2009. augusztus 13., 21:30 (CEST)
- Mit gondolsz, nem kellene rendbe hozni a szócikkét? Cassandro Ħelyi vita 2009. augusztus 13., 21:59 (CEST)
Jom 76...
Ez a szerkesztő azt gondolja, hogy megfejtette a Ki mit nem tudot, aber csak Skype-on tipplne és kérne vmit... ;) – OrsolyaVirágHardCandy 2009. augusztus 14., 20:41 (CEST)
- na akkor showtime! – OrsolyaVirágHardCandy 2009. augusztus 15., 22:13 (CEST)
Köztünk legyen mondva,
mert szegény kezdőt nem akarom megzavarni:
Ha megnyitsz egy lapot szerkesztésre, pedig csak anélkül szeretnél a hasába pillantani, hogy változtatnál rajta, akkor biggyeszd felül az URL után, hogy &viewsource=1, és akkor a szoftver nem hagyja majd, hogy eltárolj véletelenségből egy változtatást.
Ha ez gyakran kellene, akkor csinálhatsz magadnak egy view source fület is. Ehhez másold át a monobookodba:
// VIEW SOURCE addOnloadHook(function () { if (location.href.indexOf('viewsource=1') != -1) { sl = document.getElementById('wpSummaryLabel'); sl.parentNode.removeChild(sl); ed = document.getElementById('wpSummary').parentNode; ed.parentNode.removeChild(ed); return; } editbutton = document.getElementById('ca-edit'); if (editbutton && location.href.indexOf('action=edit')==-1) { editlink = editbutton.getElementsByTagName('a')[0].href + '&viewsource=1'; tabs = document.getElementById('p-cactions').getElementsByTagName('ul')[0]; na = document.createElement('a'); na.href = editlink; na.appendChild(document.createTextNode('view source')); li = document.createElement('li'); li.id = 'ca-viewsource'; li.appendChild(na); tabs.insertBefore(li,editbutton); } })
Az új füledre kattintva nem pancsolhatsz bele a lapba amit kukkolsz. Karmelaüzenőlap 2009. augusztus 14., 23:41 (CEST)
Sorry, lemaradt nálam a végéről a „})”. Biggyeszd még ezeket is a végére, azután pedig frissítsd a böngésződ gyorsítótárát! Karmelaüzenőlap 2009. augusztus 20., 10:54 (CEST)