Entrádám
Entrádám, (románul: Jidoviţa, 1925-ig Tradam, a zsidó forrásokban Inter Adam) egykor önálló település Naszódtól délre, a Nagy-Szamos bal partján, Naszód vidékén, később Beszterce-Naszód vármegyében. Erdély egyetlen, túlnyomó többségében zsidók által lakott községe volt.
Története
[szerkesztés]Valószínűleg már a 17. században éltek benne zsidók.[1] 1762 és 1764 között vált el Luskától, a későbbi Szamosparttól. 1848 előtt a kevés hely egyike volt Erdélyben, ahol zsidók letelepedhettek. 1838-ban készült el hitközségük későbbi szabályzata. Az 1840-es években lakossága 35-40 zsidó családból állt. 1844-ben ideköltözött egy Golnhofer nevű tímár, és bőrgyárat alapított benne.[2] A gyár 1848-ban Bardócz Elek tulajdonában volt.[3] Az entrádámiak 1848 után kezdtek beköltözni Naszódra. Ugyanekkor kapott kiváltságukkal élve a házalás mellett szeszfőzéssel kezdtek foglalkozni, és nemsokára minden egyes háznál működött szeszkazán.
A 19. század második felében az ortodox hitű és jiddis nyelvű közösség tagjai magyarosodni kezdtek. A folyamatról kissé ironikus képest fest Liviu Rebreanu Ion című regénye, amely részben a Jidoviţaként szereplő községben játszódik. 1885-ben az állam magyar tannyelvű iskolát alapított.
1918 után a magyarosodás megakadt, lakói között népszerűvé vált a cionizmus. A két világháború között a gazdagabbak szeszfőzés helyett kereskedelemmel, a szegények famunkával, földműveléssel és fuvarozással foglalkoztak. A nem zsidó lakosság aránya 1930-ra 40%-ra nőtt. Zsidó lakóit 1944 májusában deportálták. Naszód környékére kb. száz zsidó tért vissza, de ők az 1950-es évek elején kivándoroltak, főként Izraelbe.
1917–1920-ban és 1941–1944-ben Szamosparthoz tartozott.
Lakossága
[szerkesztés]- 1850-ben 197 lakosából 179 volt zsidó és 13 görögkatolikus román.
- 1900-ban 297 lakosából 150 vallotta magát magyar, 116 német és 29 román anyanyelvűnek; 257 volt zsidó és 29 görögkatolikus vallású.
Híres emberek
[szerkesztés]Itt született 1893. május 6-án Bárd Oszkár költő.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Egy a 19. század első felében írt neposzi napló szerint azonban csak 1815 után települt. Ziarul grănicerului Vasile Crăciun din Nepos. Arhiva Someșană 20 (1936), 235. o.
- ↑ Virgil Şotropa: Năsăudul de altă dată. Arhiva Someșană 19 (1936), 9. o.
- ↑ Gróf Bethlen Lajos önéletírása, in Makkai László (szerk.), Erdély öröksége, 10. köt., 44. o.
Források
[szerkesztés]- Randolph L. Braham – Tibori Szabó Zoltán (szerk.): A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája. 1. Budapest, 2007
.svg){kind=small}
