Szerkesztő:Szilas/Szent Korona

A Szent Korona elölnézetben

A Szent Korona hátulnézete

A magyar királyok koronája, a Szent Korona Európa egyik legrégebben használt és mai napig épségben megmaradt beavató koronája. A főáramlati tudományos kutatás eredményei szerint mai alakjában a 12. században, III. Béla magyar király idején készült el.

A gyakori trónviszályok idején birtoklása nagy előnyt biztosított a királyi hatalomért folytatott harcban. A Szent Koronának az állami jelképi funkciójára épült a Szent Korona-tan, a magyar államjog fejlődésének egyik kiindulópontja.

A magyar hagyományban sok évszázadon át Szent István koronájaként tartották számon, külföldön sokfelé ma is így nevezik. Ma is a magyar államiság és a nemzet egyik jelképe, mely végigkísérte a magyar történelmet legalább a 12. századtól napjainkig.

A korona létrejötte és szerkezete

A korona létrejöttéről, formájáról egyidejű írásos források nem maradtak fenn. A tudományos kutatások számára az egyetlen fogódzót ezért magának a királyi fejéknek a vizsgálata jelenti. A Szent Korona anyagának, szerkezetének, valamint keletkezésének vizsgálata ezért szorosan összefügg egymással.

A korona keletkezésére vonatkozó elméletek három fő csoportba oszthatók:

• A korona mint a pápa által Szent Istvánnak küldött hatalmi jelkép

• A 20. század végén terjedésnek indult misztikus elméletek

• A jubileumi 2000. évre készült tudományos összegzések

A Szent Korona tudományos kutatásának két évszázados története és a rendszerváltás után elvégzett ötvösszakmai vizsgálat nyomán a tudományos közösség számára egyértelműen elfogadottá vált, hogy a két korona két, markánsan elkülönülő részből, a „görög koronából” (Corona Graeca) és az úgynevezett latin koronából (Corona Latina) áll. Az összeillesztés minősége messze elmarad az egyes részek ötvösszakmai színvonalától. A két részt III. Béla (1172-1196) korában állították össze Magyarországon. A két összetevő pontos származásáról, eredeti rendeltetéséről azonban még nem alakult ki teljes tudományos konszenzus.

A korona egészének rövid leírása

A korona aranyból készült, rekeszzománc képekkel és igazgyöngyökkel, drágakövekkel van díszítve. Felső része sötétebb, tisztább aranyból készült négy, 51 mm széles aranypánt. Alsó része egy nagyobb ezüsttartalmú, ezért szilárdabb, világosabb aranyból készült abroncs, amelynek rekeszzománc képein görög feliratok vannak.

A korona magassága a tetején ferdén álló latin kereszt nélkül 127 mm. az alsó koronarész legnagyobb átmérője 216 mm, a legkisebb 204 mm, kerülete 720 mm. Két oldalán négy-négy, hátul egy 10-13 cm hosszú aranylánc (pendilia) lóg le róla, amelyek végén lóhere alakú foglalatban féldrágakövek vannak.

A korona felső részét filigrán díszíti, a pántok szélén igazgyöngy és almandin ékkövek sorakoznak váltakozva, foglalatban. Az egyes lemezek teljes felületét zománc borítja, felirataik latin nyelvűek. A görög koronán nincs filigrán, a gyöngysort drótra felhúzva rögzítették, a zománcképek a lemezek belső mélyedésébe illeszkednek és nem a teljes felületüket borítják. A görög koronán az oromdíszeket és az abroncs peremét gyöngyözött aranydrót kíséri, amelynek megmunkálása más, mint a latin korona pántjait szegélyező gyöngyözött aranydróté.

Corona Graeca

A görög korona abroncsán elöl és kétoldalt fültől-fülig háromszög alakú és félköríves oromzatok váltakoznak. Minden oromzat csúcsán egy-egy színes (vörös, kék, fehér) ékkő ül. Az oromzatok zöldes mintázatai áttetszőek, mert a rekeszek falait csillámlemezre, úgynevezett máriaüvegre rakták fel, amit a zománc beolvasztása után lecsiszoltak. Az abroncs hátsó részét az oromzatok helyett nagy gyöngyök díszítik.

A korona központi helyén, az abroncson a homlok felett, 47 mm magas és 55 mm széles keretben a trónuson ülő világbíró Krisztus, görög szóval a Pantokrátor teljes alakos képe látható. Krisztus fejét keresztes dicsfény övezi. Jobbját a görög liturgia szerinti mozdulattal áldásra emeli, baljában az „élet könyvét” tartja. A trónus két oldalán egy-egy ciprusfa áll, felettük Krisztus monogramja olvasható görög betűkkel. A Pantokrator képe a koronán az uralkodói hatalom isteni eredetét emeli ki.

A hátoldal közepén 40 mm magas és 45 mm széles keretben Dukász Mihály portréja látható, a görög felirat szerint "Mihály, a rómaiak (értsd: a bizánciak) Krisztusban hívő császára, a Dukász", a bizánci uralkodó jellegzetes viseletében. Koronás fejét kékeszöld fény veszi körül, jobbjában a labarum, a nyugat-európai jogarnak megfelelő uralkodói jelvény, bal kezében a kard látható. Császári tisztét az is hangsúlyozza, hogy nevének betűi – csakúgy, mint a császári okleveleken az uralkodó aláírása – vörös színűek.

Dukász Mihály portréja, ha hátul is, a Pantokrátorhoz hasonlóan az abroncs fölé került, így megelőzte az ott található szenteket is, hangsúlyozva ezzel is a császár hatalmát.

Az abroncson a zománcképek között nyolc négyszögletű lemezen egy-egy nagyobb kő helyezkedik el. Ezek váltakozva: két almandin, három zafír, kettő zöld üveg, egy akvamarin. Elöl, a Pantokrátor alatt kétoldalt Mihály és Gábriel arkangyalok képei láthatóak, kezükben három ágban végződő hírnöki pálcával. A bizánci egyházi hagyomány szerint az ők közvetítik a koronát Krisztustól az uralkodó számára. A két oldalon Szent György és Szent Demeter, a harcos szentek képei következnek lándzsával; majd Szent Damján és Szent Kozma, az orvosszentek következnek.

Az abroncs hátulján, Dukász Mihály alatt, vele háromszöget alkotva Konstantin társcsászár, Dukász Mihály fia és trónörököse (egyes kutatók szerint a korábbi társcsászár, Dukász Mihály szintén Konstantin nevű fivére), valamint I. Géza magyar király (1074-1077) képei következnek. Géza képének felirata a következő: Гєωβιτzас Пιсτос Κρаλңс Τоυрхιас (átírásban: Geóbitzasz pisztosz kralész Turkhiasz), amit így lehet fordítani: „Geobitzasz, Turkia hívő királya”. A „Geobitzasz” a magyar Géza név bizánci formája, míg „Turkia” megfelel Magyarország hagyományos bizánci elnevezésének. Géza nevét kék betűkkel írták ki, ami azt jelzi, hogy bár uralkodó, de rangban a császárok alatt marad. Erre utal az is, hogy fejét nem övezi dicsfény.

A Dukász-lemez problematikája és a női korona kérdése

Zoé és Theodóra császárnők érme a bizánci női korona ábrázolásával

Révay rajza a koronáról (felül) és az 1790-es hivatalos vizsgálat alapján készített ábrázolás (alul)

A koronán jól látható, hogy a Dukász-kép soha nem lehetett a mögötte lévő foglalatban, mert annál nagyobb, ezért azt szegecseléssel kellett rögzíteni. Emellett a lemezen két felesleges lyuk is van. A szegecselés sem volt tökéletes megoldás, a kép lötyögött a helyén, ezért azt 1867-ben Budán – Ferenc József koronázása előtt – Müller Lajos ékszerész szakszerűtlenül, cinezéssel rögzítette. A lemeznek nem csak a mérete túl nagy, hanem a hátoldalára egy 3 mm vastag aranyszalag is van forrasztva, amitől semmiképp nem tudna a kerethez simulni.

A probléma magyarázatára sokféle magyarázatot kíséreltek meg a kutatók az évszázadok során. Révay Péter koronaőr 17. századi könyve nyomán felvetődött, hogy létezett egy eredeti, Szűz Máriát ábrázoló kép, ezt cserélte ki valaki később Dukász Mihály portréjára. Nem lehet azonban arra indokot találni, hogy Mária képét miért vették volna le, és miért helyettesítették volna egy alig ismert bizánci császár képével. Révay korabeli ábrázolása pedig számos más ponton is gyökeresen eltér a korona valós képétől. A 2000. év előtt megélénkült tudományos vizsgálatok azt tartották a legvalószínűbbnek, hogy I. Géza magyar király trónra lépésekor (miután ő vereséget mért a bizánciakra, majd békét kötött velük) Mihály császár az ő számára, görög feleségén keresztül, ajándékot szándékozott küldeni. Ehhez a kincstárból elővettek egy női koronát és azt kissé átalakították. A felhasznált korona – stílusa miatt – csak néhány évvel, egy-két évtizeddel lehetett korábbi. A rajta ábrázolt világi személyek azonban az új összefüggésben nem voltak megfelelőek, ezért e képeket kicserélték Dukász Mihály egy rendelkezésre álló képével, valamint készítettek egy zománcot I. Géza ábrázolásával.

A „görög korona” nem érkezhetett közvetlenül I. Géza magyar király részére, ugyanis az női korona. Bizáncban csak császárnék fejét díszíthette hasonló, oromdíszes fejék. Korabeli ábrázolások során, érméken, miniatúrákon, zománclemezeken látható hasonló, csúcsos és félkör alakú díszek váltakozásával díszített korona a császárnők és a császárok feleségei, a császárnék fején. A 11. században ilyet visel Zoé és Theodóra bizánci császárnő közös érmüken (1042), Dukasz VII. Mihály felesége a hahuli diptichonon, vagy Eiréne császárné, azaz Szent Piroska, Szent László leánya a konstantinápolyi Szent Bölcsesség-templom mozaikján. A koronát azért sem szánhatták Gézának, mert abban a korban sem volt szokás, hogy az uralkodó saját képmását viselje; a császár képének hordozásával pedig mintegy elismerte volna annak fennhatóságát. Felesége viszont, a bizánci Szünadenosz családbeli leány (keresztneve nem ismeretes, a hagyomány Szünadéné magyar királyné néven tartja számon) egyaránt hordhatta apja és férje képmását. Ő kaphatta tehát a koronát, házasságkötésükkor vagy I. Géza trónra lépésekor.

A korona mérete is problémákat vetett fel, ugyanis az lényegesen nagyobb egy emberi fejnél. Ez a koronázások során már a középkorban szóbeszédekre adott okot, mert a korona bizonytalanul állt az új uralkodó fején, és ebből kedvezőtlen következtetéseket vontak le a szemlélők az uralkodó alkalmasságára, perspektíváira vonatkozóan. A rajzos ábrázolásokon ezt természetesen nem tüntették fel, de a fényképezés megjelenésével ez probléma mindenki számára nyilvánvalóvá vált. A kutatás mai állása szerint az eredeti abroncsot női fejékként a hajkoronát takaró textil fejfedőre szánták, ezért ekkora a mérete.

A Szent Korona ötvösszakmai vizsgálata megállapította, hogy a görög korona alapjául szolgáló aranylemezt és az oromdíszeket rögzítő kereteket egyetlen lemezből vágták ki. Mind a tíz képet egy műhelyből származónak értékelték apró jellegzetességeik alapján. Az ötvösök azonban azt valószínűsítették, hogy csak a képek érkezhettek Bizáncból, mert az abroncs kialakítását szakmai szempontból alacsony színvonalúnak tartották. A művészettörténészek szerint viszont az abroncs stílusa jól illeszkedik a bizánci ötvösség 11. századi korszakába, és lehetséges, hogy eredetileg nem volt egy kiemelt műtárgy.

Görög feliratú zománcképek a Szent Koronán

• 
  A görög Pantokrátor
• 
  Mihály arkangyal
• 
  Gábriel arkangyal
• 
  Szent György
• 
  Szent Demeter
• 
  Szent Damján
• 
  Szent Kozma
• 
  Dukász Mihály
• 
  I. Géza magyar király
• 
  Kónsztantinosz Dukasz

Corona Latina

A korona felső részét négy, drágakövekkel szegélyezett aranypánt alkotja, amelyek az abroncs illetve az afölött lévő oromlemezek mögül indulnak a korona tetején lévő négyszögletes lemez felé. Ezek együtt alkotják az úgynevezett latin koronát, amely egyébként önmagában nem alkot egy teljes fejéket. A négy pánton egyenként két kép van. A bizánci koronának a Pantokrátort és Dukász Mihályt ábrázoló oromlemezei egy-egy képet szinte teljesen eltakarnak. A latin korona tetején lévő a négyszögletes lemez csakúgy, mint a görög korona homloklemeze, a trónusán ülő Krisztust ábrázolja, két oldalán egy-egy ciprussal. Feje körül ugyanúgy keresztes fénykoszorú, jobbját áldásra emeli, baljában „az élet könyve”, mint a görög Pantokrátor-képen. Az egész művészettörténeti irodalom csak két olyan Pantokrátor-ábrázolást ismer, amelyen ciprusok vannak, és éppen ez az a kettő, a Szent Koronán. A latin Pantokrátor-képet lyuk fúrja át, amiben a korona csúcsán lévő kereszt alapja van.

A latin korona képein nyolc apostol szerepel, nevük feltüntetésével. Közülük kettő, Tamás és Bertalan ábrázolása nem, vagy alig látszik, mert a korona alsó, bizánci részének kiemelkedő részei takarják azokat. Ez a tény és a hagyományosan tizenkét apostol hiányos ábrázolása sok kérdést vetett fel a korona kutatása folyamán.

A koronán lévő ékkövek nagyalakú csiszolt és csiszolatlan zafírok, gránátkövek, rubinok és ametisztek. Emellett igazgyöngyök füzérei veszik körül a korona alsó pántját. A színes ékkövek és az áttetsző oromzati díszek révén a korona erős megvilágításban sokféle színben ragyog.

Zománcképek a Szent Korona latin részén

• 
  Szent Fülöp
• 
  Szent János
• 
  Szent Pál
• 
  A latin Pantokrátor a korona tetején, a kereszttel átfúrva
• 
  Szent Péter
• 
  Szent Jakab
• 
  Szent András

A latin kereszt a korona tetején

A II. Mátyás által a koronázási ékszerek számára készíttetett vasláda 1608-ból a Nemzeti Múzeumban

A tetején lévő keresztet a 16. században illeszthették a tetejére, meglehetősen durva módon, a Krisztus-kép átlyukasztásával. Az utólagos fúrást bizonyítja a lyuk körüli fémgyűrű hiánya, a rekeszek roncsolódásai és a közülük kiporló zománc. Ez összefüggésbe hozható lengyel krónikák azon értesülésével, miszerint Jagelló Izabella magyar királyné leszerelt egy keresztet a koronáról fia, János Zsigmond számára, mielőtt azt kénytelen volt átadni I. Ferdinánd magyar királynak. Izabella emellett készíttetett egy hozzávetőleges másolatot az egész koronáról, amit aztán sokáig a lengyel királyok kincsei között őriztek.

A kereszt elferdülését minden bizonnyal egy 17. századi sérülés okozta, amely úgy keletkezhetett, hogy a koronaékszereket tartalmazó vasláda fedele azelőtt csapódott le, hogy benne a koronát megfelelően elhelyezték volna. Ekkor a felső összekötő ívek is kissé meggörbültek, és több panel eltörött, ahogy az a korona mai állapotában is megfigyelhető.

A korona és a koronázások története

A korona és a koronázások a török hódításig

A korona Magyarországon gyorsan kiemelkedett a többi királyi jelkép közül, és az Árpád-kor második felére már a Szent Korona alkalmazása vált egy magyar király érvényes megkoronázásának legfontosabb feltételévé. A gyakori trónviszályok során döntő előnyhöz jutott az a trónkövetelő, aki birtokában volt ennek a királyi jelképnek. A hatalmon lévő királyok pedig trónörökösük gyermekkorában való megkoronázásával igyekeztek biztosítani későbbi tényleges trónra lépésüket, de általában kevés sikerrel. A Szent Korona állami főhatalmi jelképi szerepe miatt Magyarország „zivataros évszázadaiban” a Szent Korona története rendkívül hányatottá vált.

Az Árpád-házi uralkodók – akik nem voltak az államalapító egyenes leszármazottai – a korona Szent Istvánhoz kapcsolásával és misztikumának kiemelésével igyekeztek legitimitásukat növelni. A Szent Korona kifejezés először 1256-ban fordul elő, majd 1292-ben III. András oklevelében nevezik először a koronát Szent István koronájának.

Az Árpádház férfiágon történt kihalása után három lehetséges leányági örökös maradt versenyben: Károly Róbert, Bajor Ottó és Vencel. A hatalmi harcban Károly Róbert győzött, de csak akkor tudta végleg megszilárdítani a helyzetét, amikor harmadszor is, végre már a Szent Koronával meg tudta koronáztatni magát.

Luxemburgi Zsigmond idején újabb lépés történt a korona és a konkrét uralkodó személyének elválasztására: amikor a főurak a királyt hónapokra fogságba vetették, a Szent Korona nevében adtak ki rendelkezéseket. Ez jelzi, hogy a korona a király és a főurak közötti hatalmi küzdelmekben is fontos szerepet töltött be: a főnemesek a koronát az ország tulajdonának tekintették. Jogot formáltak arra ia, hogy az őrzésében részt vegyenek, ennek szabályozásába beleszóljanak.

A korona szakralizálása

A történelmi hagyomány szerint 1038. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján, I. István magyar király a Szent Korona képében fölajánlotta Magyarországot Szűz Máriának. Ezzel elkezdődött az a történelmi folyamat, amelynek során a Magyar Királyság koronázási ékszeréből a magyar államiság jelképe lett.

Hasonló, de máig élő jogi vonatkozásokat is tartalmazó koncepció épült ki a brit korona körül. A korona az angol jog szerint olyan jogi személyiségű örökíthető hivatal (corporation sole), amely a végrehajtó hatalom jogi megtestesülését képviseli. A koronák mint tárgyak (mint az angol vagy a skót koronaékszerek) a „Korona” tulajdonát képezik és nem az uralkodóét. A „Korona” egy absztrakt metonimikus képzet, amely a kormány létezésének jogi alapját biztosítja.

A Szent Korona-tan

A hozzá kapcsolódó hagyományokkal és jogokkal foglalkozó Szent Korona-tan szerint a magyar alkotmányosság alapja volt az Anjou-kor végétől egészen a második világháború végéig. A tan szerint az ország alaptörvényének és jogrendszerének végső forrása a Szent Korona és mint jogi személy a magyar államnak felel meg.

A korona, mint nemzeti jelkép a 21. században

x x x x x x x x

Egy 800 éves legenda szerint a koronát, vagy legalábbis annak felső részét, II. Szilveszter pápa küldte Asztrik érsek révén I. Istvánnak koronázására. E hiedelem alapja Hartvik püspök legendája , amelyet (Könyves) Kálmán kérésére írt. Mivel Hartvik legendája 1200 körül megjelent a magyarországi breviáriumokban és liturgiai művekben, a történet az egész keresztény világban elterjedt. Ennek alapján a korona népszerű neve Magyarországon és sokfelé máshol „Szent István koronája”.

A korabeli források azonban más képet rajzolnak elénk. A korábbi Nagyobb Legenda ugyanis, amelyet I. István kanonizálása idején, 1083. körül állítottak össze, ezzel kapcsolatban azt tartalmazza, hogy „az apja halála utáni ötödik évben… pápai levelet és áldást hoztak neki… és Istvánt, Isten kiválasztottját, királlyá emelték, felkenték olajjal és szerencsésen megkoronázták a királyi diadémmal”. A Nagyobb Legenda bizonyára nem hagyta volna említés nélkül, ha ez a korona a pápától érkezett volna.

A keresztpántok (amelyeket együtt latin korona, vagy Corona Latina néven is emlegetnek) négy 5,2 cm széles aranypántból készült, amelyeket egy négyzetes központi lemezhez (7,2*7,2 cm) erősítettek. A központi panelen 12 igazgyöngy, az ívelt lemezekkel együtt a latin koronán összesen 72 gyöngyszem található, amelyek Krisztus tanítványainak számát jelképezik (Apostolok cselekedetei 10,1).

A központi panel Krisztust ábrázolja. A négy pánton két-két álló apostol képe szerepel, az Apostolok cselekedetei 1,13-ban felsorolt első nyolc apostollal megegyezően.

A latin korona nem egy önálló tárgy, önmagában nem volt funkciója. Arra készült, hogy hogy a szegélyhez erősítsék és kupola-formát adjon a koronának. A szentek és apostolok neveinek írásmódja alapján datálni lehet keletkezését. A Tamás nevében előforduló nagy T betű és a Paulus nevében szereplő második U olyan formában íródott, ahogy a bizánci pénzérméken írták ezeket a betűket a 11. század közepéig. Az apostol-lemezek stílusa alapján megállapítható, hogy azok a Bizánci Birodalom akkori peremterületein, minden bizonnyal Közép-Itáliában készülhettek a 11. század első felében.

Ezek a képek korábban egy ereklyetartót vagy hordozható oltárt díszíthettek, amelyet I. István kaphatott a pápától, az ő ajándékai – amelyeket történeti források igazolnak – viszonzásaképpen. De az sem kizárható, bár bizonyítani jelenleg nem lehet, hogy István mégis egy koronát kapott a pápától. Az apostolok képei azonban, stílusuk alapján, nem datálhatók az 1000 körüli időszakra.

Az egész korona formája megegyezik a kamelaukion típusú, zárt tetejű koronákkal, amelyeket a Bizánci Birodalomban kezdtek használni. A sok kép alkalmazása is jellemző a bizánci udvarra. Amikor az összekötő pántokat a korona tetejéhez illesztették III. Béla idején, nyilván a bizánci szokásokat követték.

A további koronaékszerek kiválasztásánál is minden bizonnyal igény volt arra, hogy azok valamilyen módon köthetőek legyenek az első, szentté avatott magyar királyhoz. A koronázási palást hímzése egyértelművé teszi, hogy az I. István és felesége, Gizella királyné rendelésére készült 1031-ben. István királynak a palástra hímzett képmása nem a jelenlegi Szent Koronával ábrázolja az uralkodót. A jogar, gömbbel a végén, szintén István idejére datálható. II. Henrik német-római császár és III. Rudolf burgundiai király pecsétjein az uralkodók nagyon hasonló jogarokat tartanak kezükben; viszont ilyen rövid nyelű, gömbben végződő jogarok sem korábban, sem későbben nem voltak használatban.

Az új korona, az I. Istvánhoz köthető zománclemezekkel az összekötő pántokon, a 12. század végétől vált a magyar királyok koronájává. Első ízben 1256-ban nevezték Szent Koronának. A 14. századtól a királyi hatalom jelképe már nem egy korona – mint más királyságokban – hanem egy bizonyos tárgy, a Szent Korona lett. 1401-ben az állami pecsét felirata a következő volt: „A Szent Korona pecsétje”.

Szimbólumai

A szimbólumrendszere két részre tagolódik. A felső, a keresztpánt Isten mennyei birodalmát jelképezi, a szellemiséget, az alsó rész, az abroncs Isten földi birodalmának jelképe. A korona tetején-közepén a világegyetem uraként trónol felirat nélkül a Teremtő Atyaisten. Az alsó részen a főhelyen Jézus, Isten földi birodalmának ura, Mihály és Gábriel arkangyalok kíséretében.

A pántokon az Atyától jobbra nem lehet más, mint Krisztus földi helytartója, Péter, háta mögött Péter helyettese, a második fő tanítvány, Jakab áll. A Pantokrátor balján Pált ábrázolja az ikon, mert ő külön meghívást kapott. Leveleinek egy része a kisázsiai egyházakhoz szól, így kultusza az örményeknél is megvolt. Ezután következik a szeretett tanítvány, János, akire az Atya Fia, Krisztus a kereszten függve édesanyját bízta. Péter lábánál testvére, András látható, aki először ismerte föl, hogy Jézus messiás.

Ugyancsak válogatni kellett a szentek közül, hiszen ők sokkalta többen vannak: éppen ezért lehet vizsgálni azt a kérdést, hogy összességében milyen vezérelvet követtek a Korona összeállítói. Úgy tűnik, hogy azon szentek zománcképeit látjuk a Koronán, akik védőszenteknek bizonyul(hat)tak egy keresztény uralkodó számára (Kozma, Damján, András, Fülöp, György és Demeter

További elméletek a Szent Korona keletkezéséről

A Szent Korona bécsi rajzos ábrázolása 1857-ből

Az 1980-as évekig két fő elmélet létezett a Szent Korona létrejöttéről. A hagyományos, a Hartvik-legendán alapuló elképzelés, amely szerint a korona azonos a Szent István által a pápától kapott – eredetileg a lengyel uralkodó számára készült, de angyali sugallatra Magyarországra küldött – királyi ékszerrel, amit aztán István király halála előtt, 1038. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján, Magyarország jelképeként felajánlott Szűz Máriának. Ezt az álláspontot Révay Péter koronaőr munkássága nyomán révaysta felfogásnak is nevezik, és továbbra is népszerű mindazok körében, akik a koronát azonosnak tartják Szent István koronájával. (Ezt a felfogást erősíti az ezredforduló idején Magyarország-szerte felállított számos Szent István-szobron látható korona-ábrázolás is.) A másik fő nézetrendszer pedig a koronán lévő görög feliratok felfedezése után megindult tudományos kutatás mindenkori fő eredményein alapuló elmélet, aminek a mai következtetéseit a fenti fejezetek tartalmazzák.

A Szent Korona 1978-as hazatérése után azonban megjelentek teljesen új, misztikus, a kereszténységgel nehezen, vagy egyáltalán nem összeegyeztethető elképzelések, elméletek is, amelyek a korona eredetét a régmúltba helyezték, illetve annak mágikus hatalmat tulajdonítottak. Ezek az elméletek egymástól is számos tekintetben különböznek, egyben azonban egyetértenek, hogy élesen elvetik az általuk „akadémikusként” megbélyegzett főáramlati nézeteket.

x x x x x x

Felső része latin betűs, míg az alsó görög. Ebben a tényben az „összeillesztett” korona hívei nézetük megerősítését látták, és megszülettek az elméletek a latin korona római, és a görög korona bizánci származásáról, mint legkézenfekvőbb származási helyekről. Ez ellen az érv ellen szólva más kutatók fölhívták a figyelmet, hogy a katolikus egyházon belüli kétnyelvűség a mai napig megőrződött, a fontos eseményeknél, például templom-, vagy papszentelésnél görög és latin nyelven egyaránt el kell mondani minden fontosabb szöveget, különösen így lehetett az egyházszakadás (szkizma), vagyis 1054 előtt. A görög a keleti kereszténység nyelve, a latin a nyugatié, a kettő együttes használata az egység jele. Ilyen szimbolikus jelentéssel különülhet el az alsón és a felső részen használt nyelv is.

Sokan megkérdőjelezik a korona datálását (például Dümmerth Dezső, Bartha Lajos, és természetesen maga Csomor Lajos) VII. (Dukász) Mihály bizánci császár képe alapján, mert a képről e szerint az elmélet szerint kiderült, hogy utólag lett felerősítve, egy eltávolított kép helyére.

A csere időpontjára vonatkozóan a vélemények eltérőek. Egy változat szerint valamikor 1784 és 1790, II. József Habsburg király idejében kerülhetett sor, mert ekkor a Szent Korona nem tartózkodott Magyarországon, hanem Ausztriában, Bécsben. Elképzelhető, hogy ebben az időben cserélték le Dukász Mihály képére.^[forrás?] A bizánci eredetű Dukász-kép nagyobb, mint az eredeti kép, ezért nem fér bele a foglalatába. Egyes vélemények szerint az eltávolított kép Szűz Mária ábrázolása lehetett, hiszen ő Magyarország védőszentje, akinek Szent István felajánlotta az országot. Más lehetőség is adódik, miszerint a Szent Istvánnal eltemetett koronát a Szent László idejében történt exhumálás alkalmával vették ki a sírból, és a hátsó front sírban keletkezett sérülései miatt Kálmán alatt javították azt ki egy máshonnan származó képpel.

A Szent Korona ábrázolása Decsy Sámuel 1792-ben készült könyvében

A koronázási ékszerek ábrázolása Decsy Sámuel 1792-ben készült könyvében

Az Egyesült Államokból 1978. január 6-án történt hazahozatala után egy négytagú mérnökcsoport és később két aranyműves, Ludwig Rezső és Csomor Lajos is vizsgálhatta. Az ő megállapításaik szerint a Szent Korona egységesen kivitelezett ötvösmű. Kialakításának ötvösszakmai sajátosságai alapján nem készülhetett sem Nyugat-Európában, sem Bizáncban. Az ékszerek kimunkálása alapján kaukázusi ötvösműhely remeke lehet, ahol a belső-ázsiai, iráni és mezopotámiai stílusok ötvöződtek. Megjegyzendő, hogy véleményük továbbra sem számít meghatározónak a történészek között.

Az ily módon valószínűsíthetően egységesen készült korona pontos keletkezési helye és ideje azonban még mindig vitatott. Egyes kutatók a keletkezést a 4-10. század közé teszik, szerintük első viselője Attila király is lehetett, míg készítési helyül párthus, hun, grúz ötvösműhelyek kerülnek szóba.

A Szent Korona Magyarországra érkezéséről is rengeteg, kalandosabbnál kalandosabb elképzelés született. A legismertebb, népszerű elmélet szerint II. Szilveszter pápa küldte Szent István 1001-es koronázására. Más vélemények szerint I. István Grúziából rendelte magának, míg a legkevésbé ismert elmélet szerint egy kaukázusi műhelyben készítették, és az avaroké volt. Mértékadó lehet az ötvösmesterség történetét is figyelembe vevő Csomor Lajos, aki a korban használatos ötvösmódszerek és díszítmények alapján kárpát-medencei, 7-8. századi avar ötvösműhelyt valószínűsít. Nagy Tudum avar kagán 796-os aacheni látogatása alkalmával vitte ajándékba Nagy Károlynak, akit 800-ban III. Leó pápa ezzel koronázott meg. 1000 húsvétján III. Ottó császár megtalálta Nagy Károly sírját és benne a koronát, amelyet elvitt II. Szilveszter pápának, aki ezt küldte Szent Istvánnak. Ennek egyszerűbb és hihetőbb verziója szerint az avar kagán koronáját a kincstárban őrizték egészen addig, míg maga Ottó el nem küldte azt Istvánnak, amely gesztussal megerősítette, hogy elfogadja az avarok örökösének.

A Szent Korona, amennyiben azonos lenne I. István koronájával, 55 magyar király fejét érinthette. Csak három király nem volt megkoronázva: I. Ulászló, János Zsigmond ellenkirály, aki csak névleg uralkodott és 1570-ben le is mondott, valamint II. József, a „kalapos király”, aki nem koronáztatta meg magát. A Magyar Királyság ezer éve alatt a Szent Korona is kalandos történelmet élt meg. Az Árpád-házi királyok idején Székesfehérvárott őrizték, később Visegrádon, utána pedig Pozsony lett a koronázó főváros.

Ludvig Rezső aranyműves, mai amatőr kutató, a Szent Korona Rádióban és a a Mária országa honlapon, valamint saját blogjában szenvedélyesen száll síkra a Szent Korona kopt, illetve keleti eredete mellett.

Székely jelek a magyar királyi koronán

Számos kutató székely írásjeleket vél felfedezni a koronán és ezt összefüggésbe hozza a kereszténység előtti ősvallással.

A Szent Korona mervi születésének elmélete

Ibrahim Pecsevi török történetíró "azt állítja, hogy ő hallotta a magyaroktól ezt a nyilatkozatot: a korona 3000 esztendős; Iszkendertől (Nagy Sándor) örökölte Nusirván (Kürosz) s ettől szállott mi reánk. Továbbá Mohammed Emin nagyvezír 1768-ban azt írta Kaunitz herczegnek, hogy az osztrák császár mint a Nusirván idejéből maradt korona örököse egyedül érdemli meg az "imperator" czímet." (Thúry/1893/343, 344)

Erre alapul az az elmélet, amely szerint a Szent Korona a mervi oázisban készülhetett 531 táján.

Története

A 14–18. század

A koronázási jelvények

Ottó megtalálja a Szent Koronát. Miniatúra a Képes krónikában

Képeslap a Szent Korona 1853-as orsovai megtalálási helyén emelt kápolnáról

Az Árpád-ház kihalása után II. Vencel 1304-ben a koronázási ékszereket Prágába vitte. 1305. június 21-én történt halála után az 1305. augusztus 18-án megkötött német-cseh béke egyik feltétele volt, hogy az utód III. Vencel lemond a magyar trónról és a koronázási jelvényeket visszaszolgáltatja. I. Albert német király nem saját magának követelte a Szent Koronát, hanem azt anyai unokaöccsének, Károly Róbertnek kívánta juttatni. Vencel ennek a feltételnek eleget is tett, 1305. október 9-én Brünnben ünnepélyesen lemondott a magyar trónhoz való jogáról, de azt a koronával együtt szövetségesének, Bajor Ottónak adta át.

Ottó Magyarországra jövetele nem volt veszélytelen, mert III. (Habsburg) Rudolf osztrák herceg megkísérelte a Magyarországra vezető utakat elzárni előle. Hogy a feltűnést elkerülje, Ottó (a Képes krónika ábrázolása szerint) egy nagyobb kulacshoz hasonló csobolyót készíttetett és abba rejtette a Szent Koronát. Egy éjszaka folyamán a csobolyó a földre esett és a visszaforduló Ottó csak másnap este találta meg. A Képes krónika írója égi jelként értékelte az esetet:

„Ezt sem kell elmellőznünk, hogy, midőn a szent koronát az említett Ottó herczeg Magyarországba hozta, azt ellenségeitől való féltében esztergályos mesterséggel egy csobo­lyóba rejteté. S amint embereivel csendes éjtszaka lovagolt, az országúton, melyen sok vadász keresztül megy vala, a csobolyó a nyeregkápából a szíjak, melyekkel kulacs módjára föl vala kötve, véletlenül elódzván úgy elveszett, hogy senki észre nem vette. Azután vi­radat felé, amint látták hogy az a drága kincs oda van, nagy ijedten vissza nyargalának, amily sebesen csak nyargalhatának, és sok ember közt áthaladván a koronát, melyet senki meg nem talált, az országút közepén a földön heverve meglelék. Talán késő estve ve­szett volt el s más nap, mint bizonyos, estve felé találták meg. Valóban el nem hallgatan­dó csuda eset. Mert mit értsünk abból, hogy az a korona elveszett, ha nem azt, hogy az a herczeg nem viselhette ezt a koronát haláláig, hanem elvesztette fejéről magát a koronát s egyszersmind becsületét is. S mit jelent az, hogy senki más meg nem találta, hanem csak azok akik viszik vala, ha nem azt, hogy Magyarország angyal adta koronájától meg ne fosztassék.”

– Részlet a Képes krónikából

Az angyal adta korona említése igazolja, hogy a Szent Korona „szent” voltáról alkotott nézet a 14. századra már átment a köztudatba. (A Szent Korona kifejezéssel IV. Béla egy oklevelében találkozhatunk először.) A Szent Korona kutatásában volt olyan időszak, amikor a kereszt ferdeségét a csobolyó leesésének következményeként magyarázták.

1307 elején Ottó Erdélybe indult, a források egy része szerint az őt támogató erdélyi németekkel akarta kapcsolatait erősíteni, más források szerint feleségül kívánta venni Kán László erdélyi vajda leányát. Kán László elfogta a magyar királyt a nála lévő Szent Koronával együtt. Ottó csak néhány hónapos rabság után, váltságdíj ígéretével szabadult és feladva magyarországi uralmi terveit Bajorországba távozott.

1309. június 15-én Budán Tamás esztergomi érsek királlyá koronázta Károly Róbertet, de mivel a Szent Korona még mindig az erdélyi vajda kezében volt, alkalmi koronát használt hozzá. Ezzel több hagyományt is megsértett, mert a magyar szokásjog csak a Székesfehérvárott, az esztergomi érsek által és a Szent Koronával történt koronázást ismerte el érvényesnek. Kán László csak az egyházi átok hatására adta át a koronát, így a királyt 1310. augusztus 20-án ismét megkoronázták, ezúttal minden előírást betartva.

A korona körüli bonyodalmak I. Lajos halála után kezdődtek újra.

Durazzói Károly nápolyi király 1385-ben a magyar trónra tört, s kihasználva a magyar belviszályokat, megszerezte a koronát, s 1385-ben királlyá koronázta magát. Erzsébet anyakirályné azonban Garai Miklós nádor segítségével elfogta, majd megölette Károlyt, akit a pápa is kiátkozott. Ezt követően a korona Mária, Zsigmond, majd Albert királyaink, illetve a királyi kincstár birtokában volt. Albert király halála után 1440. február 21-ére virradó éjjel a korona krimibe illő viszontagságokon esett át. Kottanner Jánosné, a királyné udvarhölgye, Kesselőkői Liptai Bálint és szolgája segítségével Visegrádon ellopta a koronát, és egy vánkosba rejtve Komáromba vitte. Ezzel lehetővé tette V. László megkoronázását, a korona Frigyes császár kezére jutását és meghiúsította I. Ulászló megkoronázását. Emiatt, 1440. július 17-én I. Ulászló királyt egy alkalmi koronával koronázták meg, amelyet I. István székesfehérvári ereklyetartójáról szereltek le. A két király miatt az országban polgárháború tört ki, amelyből I. Ulászló került ki győztesen, de ő az 1444-es Várnai csatában elesett.

A korona 1463-ban Bécsben volt, amikor I. Mátyás király megkötötte III. Frigyessel a bécsújhelyi megállapodást, amelynek értelmében 80 000 aranyforintért visszakapta tőle a Szent Koronát, és azzal 1464. március 29-én Székesfehérvárott megkoronázták.

A mohácsi csata után a koronát II. Lajos özvegye, Habsburg Mária Visegrádon keresztül először Pozsonyba, majd Bécsbe menekítette, végül átadta I. Ferdinándnak, aki a korona birtokában, Szapolyaival szemben, nagyobb jogot formálhatott a magyar trónra.

A koronázást 1527. november 3-án tartották Székesfehérvárott Podmaniczky István nyitrai püspök közreműködésével, mivel ő volt a rangidős főpap, amíg az esztergomi érsek és veszprémi püspök nem volt felszentelve. A felesége, Jagelló Anna királyné koronázására másnap, azaz november 4-én került sor, szintén Székesfehérvárott, és akit szintén a nyitrai püspök koronázott meg a fent említett okok miatt. Ez volt az utolsó székesfehérvári királykoronázás.

[…]

Az 1848-as forradalom idején

1848. december 30-án Kossuth Lajos, a Honvédelmi Bizottmány elnöke, Magyarország kormányzója nyílt rendeletet intézett Bónis Sámuel képviselőhöz, melyben mint országos biztost megbízta, hogy a koronát budai őrzési helyéről szállítassa Debrecenbe, ahová a kormány is költözik.

„Az ellenség közeledvén a főváros felé… a kormány kötelességének tartja a koronát minden esetre biztosítani. Ennélfogva képviselő úr ezennel kirendeltetik, s kötelességévé tétetik Ürményi Ferenc koronaőr őexellenciáját azonnal felszólítani, hogy az országos biztos úrral együtt s egyetértőleg az ország szent koronáját s egyéb koronázási insigniáit (jelvényeit) azonnal a koronaőrségből még itt lévő legénység őrizte mellett egyelőre Debrecenbe… elszállítani.”

– Részlet Kossuth Lajos rendeletéből

A Szent Koronát vonattal szállították Szolnokig, majd onnan szekéren tovább vitték a debreceni városházára. A Szent Korona a háborús veszély elmúltával újra a budai várba került. 1849 nyarán azonban, Pest kiürítésekor újra a Szent Korona menekítését kellett előkészíteni. A fontos feladattal kapcsolatosan Kossuth Lajos kormányzó, Szemere Bertalan belügyminiszter, és Duschek Ferenc pénzügyminiszter egyeztettek és a koronaékszerek elszállítása mellett döntöttek. A Szent Korona, a koronaőrség nélkül, Szegedre majd Nagyváradra, később Aradra került. A Szent koronát menekítők 1849. augusztus 15-én érkeztek Orsovára, ahol „A Fehér Bárányhoz" címzett fogadóban szálltak meg. Mivel az országhatár átlépése a koronával nem volt lehetséges, Szemere Bertalan miniszterelnök és belügyminiszter az ékszerek elrejtése mellett döntött. A magyar határ közelében elásták a koronát rejtő ládát és a rejtekhely közelében lévő fán egy jelet hagytak, majd a helyszínről térképet készítettek. Kossuthot az emigrációban, utólag tájékoztatták az elrejtés tényéről. A szabadságharc leverése után az osztrák rendőrség egy bizottságot hozott létre a Szent Korona kutatására és 1853. szeptember 8-án megtalálták a koronázási ékszereket rejtő ládát. A Szent Korona és a jogar viszonylag sértetlen volt, de a koronázási kard elpusztult, a palást átázott és kifakult. Ezt követően a korona ismét Budára került és a második világháború utolsó időszakáig a várban őrizték.

A 20. században

A Koronaőrség feladatairól szóló törvény

Az utolsó magyar koronázás napján, 1916. december 30-án koronázták meg Budapesten IV. Károlyt, és feleségét, Zita Bourbon–pármai hercegnőt. A koronázók Csernoch János esztergomi érsek és gróf Tisza István voltak. A Tanácsköztársaság uralma alatt 1919-ben, megszüntették a Szent Korona és a koronázási jelvények korábbi őrzésének törvényét, melyet csak 1920-ban állítottak vissza.

A későbbiekben 1928. évi XXV. törvénycikk rendelkezett a koronaőrség feladatairól és jogállásáról.

A korona története a II. világháború idején

A Szent Korona útja a világháború végén: Veszprém, Kőszeg, majd Velem, újra Kőszeg,végül 1945 márciusában az ausztriai Mariazell, majd Mattsee, Zelhoff, Augsburg.

Budapest, Veszprém, Kőszeg

Már 1944. októberében Lakatos Géza miniszterelnök, és Radvánszky Albert báró valamint Perényi Zsigmond báró koronaőrök között a Kormányzó utasítására tárgyalások folytak a korona elhelyezése ügyében. Három felmerülő lehetőség közül - részint a sürgősségre való tekintettel - október 10-én a korona várban történő elásását választották. A miniszterelnök jelenlétében, felesküdtek a titokra, majd a koronát éjszaka ásták el.

1944 október 15-én a kormányzó kiugrási kísérletét követően, a Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom hatalomátvétele után, Szálasi Ferenc kívánságára és intézkedésére a koronát a várba kellett vinni, ezért titokban ki kellett ásni. A nemzetvezető a várban felesküdött a koronára (november 4.). "Az eskütétel után a Szent Korona úgyszólván csak órákra került vissza az óvóhelyre, mert a harctéri helyzet miatt Szálasi Ferenc miniszterelnök hirtelen elhatározására 6-án délután 2 órakor a többi koronázási jelvényekkel együtt – a palást kivételével – szinte váratlanul Veszprémbe szállíttatott, ahol a Nemzeti Bank (...) óvóhelyén helyezték el."

Kőszeg, Kálvária utca, a Szent Korona őrzőhelye: 1945. március 18–27.

Ezt követően tárgyalások indultak – részint a koronázási palást Pannonhalmán történő elhelyezése ügyében, ill. – a koronaőrök (itt a visszaemlékező báró és társa szerepel) javaslatára, hogy a Szent Koronát és az ereklyéket ugyancsak Pannonhalmán, a Nemzetközi Vöröskereszt védelme alá helyezzék el. A távollévő miniszterelnököt helyettese, Szöllősi Jenő képviselte, míg minden intézkedés véghezvitelénél is ő volt jelen. A felmerült ellenérv az volt, hogy a Vöröskereszt "területenkívüliséget" jelent, vagyis diplomáciai lépéseket, e-szerint időbeli elhúzódást jelent. A koronaőrök lépéseket tettek az időbeliség felgyorsítás irányába, majd konkrét ígéretekkel megtámasztva beadvánnyal fordultak a miniszterelnökhöz. Ugyanakkor sürgős meghívásra a miniszterelnök-helyettesnél kellett jelentkezniük (december 4.), ahol a megtudták, hogy a miniszterelnök utasítására – tekintettel az 1928. évi XXV. törvénycikk] 2. §.-ban foglaltakra – a koronát azonnal Kőszegre szállítják. A paragrafus szerint a törvény, "fenyegető veszély esetén az intézkedés jogát a miniszterelnök hatáskörébe utalta". A koronaőrök elhatárolták magukat az intézkedéstől. A báró szavaival "...azt a feltevést ébresztette fel bennünk, hogy a Szent Koronának Kifejezett akaratunkkal szemben, tudtunkon kívül hirtelen Kőszegre szállítása az országhatár felé tett első lépésnek tekinthető..." Mérlegelték a törvény 3. § adta lehetőséget is, ami szerint az Országgyűléshez fordulhatnak amennyiben "súlyos aggály" merül fel, ami szerint az intézkedést "lelkiismeretükkel össze nem férőnek vagy koronaőri esküjükbe ütközőnek tartanák". Megítélésük szerint azonban a soproni országgyűlést nem tekinthették törvényesnek, ill. attól tartottak, inkább felhívják a figyelmet a Szent Koronára, minthogy védelmét szolgálnák.

Kőszegtől Mattsee-ig, Augsburg

A Szent korona útja ezt követően: Kőszegről Velembe szállították, végül 1945 márciusában az ausztriai Mariazellbe, majd onnan Mattsee-be vitték, és ott megint elásták. Kőszegre december 4-én érkezett, ahol egy ottani zárdában őrizték; Velembe december 17-én szállították át, ahol egy hegyoldalba beépített légvédelmi óvóhelyre vitték, ezt követően újra Kőszegre került vissza (március 18.) az ottani óvóhelyre. 1945. március 27-én hagyta el a Szent Korona Magyarország határát. [P]

„Egyszerű Hangya teherautón vittük a Semmeringen át Mürzstegbe. Innen Mariazellbe. Április 5-én Attersee községben, s végül április 7-én voltunk Mattseeben! (...) A front közeledése miatt április 26-ról 27-re virradó éjszaka felnyitottuk a nagy ládát és kivettük a Szent Koronát, a jogart és az országalmát. A kincsek eredeti bőrtokjukban nyugodtak (...) belehelyeztem őket egy kettévágott katonai benzines hordóba. A ládában csak a kardot hagytuk. (...) Egy sziklafal előtt... mély gödröt ástunk, beletettük a hordót és betemettük a helyet is, hogy az ásásnak semmi nyoma nem maradt. A sziklafal könnyen felismerhető volt. Környéke lakatlan! Május 2-án mentünk Zellhofba, a missziósházban a priornál jelentkeztünk. A prior 6-án értesítette az amerikai parancsnokságot jelenlétünkről. Délután jeepen kijött G. Granville amerikai hadnagy... A teherautóval együtt mentünk Augsburgba a 7. amerikai hadsereg kihallgatási központjába.” [P]

Úgy a korona szállításánál, mind annak elásásánál jelen volt Szöllősi Jenő miniszterelnök-helyettes (kísérettel). „... hallottuk... Szálasi azt mondta, itt várja be az amerikai haderőt és nem megy innen sehova. ...” [Cs]

A koronaőrök az amerikai hadsereg fogságába kerültek. Augsburgban a fogságba került valamennyi, környéken elfogott magyar látható volt, köztük Szálasi is, akit azonban később külön szállítottak. [Cs]

A ládát, elismervény ellenében adták át, de annak kinyitása nem tűnt sürgősnek. Amikor sor került volna rá, kiderült, hogy az ehhez szükséges kulcsok nincsenek meg, a láda kinyitása késedelmet szenvedett. Három kulcs volt, 1945. július 24-én lett meg valamennyi. Amikor a ládát kinyitották, kiderült, hogy szinte üres, csak a kardot találták benne. Pajtás Ernő parancsnokot felelősségre vonták, aki elmondta, ismert a korona helye, meg is mutatta, hol ásták el. Az ereklyéket kiásták, „...épen, baj nélkül, csak a bőrtokok mentek tönkre...” [P] „Az ékszerek sajnos iszaposak voltak, beiszaposodtak.” (Borbély alhadnagy és Paizs főtörzsőrmester beszámolója szerint.) [Cs]

Augsburg, Frankfurt, USA

A korona és az ereklyék Augsburgból a frankfurti bank trezorjába kerültek, innen az Amerikai Egyesült Államokba vitték. Itthon az 1946-os I. törvénycikk szerint Magyarország, mint királyság megszűnt, új államformája a köztársaság lett. 1951-től 1978-ig a koronát az USA Kentucky államában, Fort Knox katonai támaszponton tárolták csaknem három évtizeden át. Az Európából Amerikába átszállított Szent Korona ládáján ez a felirat állt: „sugárzásveszélyes repülő tárgy”^[forrás?].

A korona visszaszolgáltatása

A politikai enyhülés idején, 1978. január 5-én, Jimmy Carter elnöksége alatt a magyar Szent Korona a koronázási jelvényekkel együtt ismét hazai földre kerülhetett. Január 6-án a Parlamentben Cyrus Vance amerikai külügyminiszter kis ünnepség keretében átadta ezeket a magyar nép meghívott képviselőinek. Az eseményen jelen volt a hazai kulturális élet számos ismert személyisége, pl. Illyés Gyula író, Varga Imre szobrász és Kocsis Zoltán zongoraművész. Az államvezetés részéről Lázár György miniszterelnök és helyettese, Aczél György volt ott, valamint Apró Antal, az Országgyűlés akkori elnöke, aki a korona átvételéről szóló hivatalos elismervényt aláírta.. A koronát és a jelvényeket restaurálás után a Magyar Nemzeti Múzeumba vitték, két évtizeden át itt állították ki.

A korona napjainkban

A független Magyar Köztársaság állami címere a Szent Koronával

1999. december 21-én az Országgyűlés elfogadta a Szent Koronáról szóló 2000. évi. I. törvényt, melynek értelmében a Szent Koronát 2000. január 1-jén ünnepélyes keretek között (a jogarral és az országalmával együtt) a Parlament kupolacsarnokába szállították át. A koronázási palást a Magyar Nemzeti Múzeumban maradt.

2001. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján a millenniumi ünnepségsorozat keretében hajón Esztergomba vitték, ahonnan – rövid tiszteletadás után – visszakerült az Országházba. Az Országgyűlés 2010. december 20-án megalkotta a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény módosítását. A módosítás értelmében ismét a Magyar Honvédség feladatai közé került a Szent Korona, valamint a hozzá tartozó koronázási jelvények - a palást kivételével - őrzése fegyverhasználati joggal. A Honvéd Koronaőrség 2011. május 30.-án tette le a koronaőr esküt és vette vissza a Szent Korona őrzését.

A millenniumi Szent Korona-emléktörvény

Az államalapítás ezeréves évfordulója alkalmából a Magyar Köztársaság Országgyűlése megalkotta a 2000. évi I. törvényt Szent István államalapításának emlékéről és a Szent Koronáról.

A törvény fontosabb rendelkezései:

• A Szent Korona a magyar állam folytonosságát és függetlenségét megtestesítő ereklyeként él a nemzet tudatában és a magyar közjogi hagyományban.
• Az államalapítás ezeréves évfordulója alkalmából Magyarország méltó helyére emeli a Szent Koronát, és a nemzet múzeumából a nemzetet képviselő Országgyűlés oltalma alá helyezi.
• 4. § (1) A Szent Koronának és a hozzá tartozó jelvényeknek a védelmére és megóvására, valamint a velük kapcsolatos intézkedések megtételére az Országgyűlés Szent Korona Testületet (a továbbiakban: Testület) hoz létre.
• 5. § (1) A Testület tagja a köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. A Testület elnöke a köztársasági elnök.

Ezeken túlmenően a törvény meghatározza a koronázási jelvényeket, szabályozza a Testület feladatait, lehetővé teszi a koronázási jelvények tudományos vizsgálatát, és hiteles másolatok készítését.

Hatása, utóélete

• Bratislava is a sajátjának tekinti a hagyományt. ugorszki és vengerszki vagy magyarszki közötti különbség.

A Szent Korona a kultúrában

Mint az egyik legismertebb magyar történelmi ereklye, számos műben kerül elő a Szent Korona. A 2001-ben megjelent Sacra Corona című film, vagy Az alkimista-kódex című 2008-as kalandregénynek, Fonyódi Tibor: A korona hatalma című regényének egyaránt egyik központi eleme.

Társadalmi vita a korona elhelyezéséről

A földrengés-biztos vitrinben őrzött Szent Korona az Országház kupolacsarnokában, a szakrális tárgyat állaga megóvása érdekében, oxigén helyett nitrogén veszi körül

Források

• ↑ Benda-Fügedi: Benda, Kálmán. A magyar korona regénye, Fügedi Erik, Magvető. ISBN 963 14 0305 x (1979) 
• ↑ Bertényi: Bertényi, Iván. A magyar korona története. Kossuth. ISBN 963 09 2563 X (1986) 
• ↑ Bóna: Bóna, István. A magyarok és Európa a 9-10. században. MTA Történettudományi Intézete. ISBN 9 63 8312 67 X (2000) 
• ↑ Katona: Katona, Tamás. A korona kilenc évszázada (dokumentumgyűjtemény), Györffy György, Helikon. ISBN 963 207 198 0 (1979) 
• ↑ Kottanner: A korona elrablása: Kottanner Jánosné emlékirata 1439–1440. Ford. Mollay Károly. Budapest: Magyar Helikon. 1978.  
• ↑ Ötvösvizsgálat Péri: Péri, József. „Időszaki jelentés a Szent Korona ötvösvizsgálatáról I.”. Magyar Iparművészet 1994 (I. január-február), 2-6. o. 
• ↑ Ötvösvizsgálat Papp: Papp, László. „Időszaki jelentés a Szent Korona ötvösvizsgálatáról II.”. Magyar Iparművészet 1994 (I. január-február), 6-9. o. 
• ↑ Tóth 1999: Tóth, Endre. A magyar Szent Korona. Királyok és koronázások, Szelényi Károly, Kossuth. ISBN 963 09 41546 (1999) 
• ↑ Tóth 2001: Tóth Endre: The Holy Crown and Coronation Insignia. In Zombori István – Cséfalvay Pál – Maria Antonietta De Angelis: A Thousand Years of Christianity in Hungary – Hungariae Christianae Millennium. (hely nélkül): Hungarian Catholic Episcopal Conference. 2001. ISBN 9630072491   (angolul)
• ↑ Tóth Zoltán József: Tóth Zoltán József (ed): A magyar Szent Korona és a Szentkorona-tan az ezredfordulón. (hely nélkül): Szent István Társulat. 1999. ISBN 963 361 081 8  
  • ↑ Pap Gábor: Pap Gábor (művészettörténész): A magyar Szent Koronáról. In Tóth Zoltán József (ed): A magyar Szent Korona és a Szentkorona-tan az ezredfordulón. Budapest: Szent István Társulat. 1999. ISBN 963 361 081 8  
  • ↑ Pecze Ferenc: Pecze Ferenc: Szemelvények a Szentkorona-tan visszhangjáról a külföldi szakirodalmi forrásokban. In Tóth Zoltán József (ed): A magyar Szent Korona és a Szentkorona-tan az ezredfordulón. Budapest: Szent István Társulat. 1999. ISBN 963 361 081 8  
  • ↑ Vass Csaba: Vass Csaba: Szakrális világközösség. In Tóth Zoltán József (ed): A magyar Szent Korona és a Szentkorona-tan az ezredfordulón. Budapest: Szent István Társulat. 1999. ISBN 963 361 081 8  
  • ↑ Zlinszky: Zlinszky János: A Szentkorona-eszme és története. In Tóth Zoltán József (ed): A magyar Szent Korona és a Szentkorona-tan az ezredfordulón. Budapest: Szent István Társulat. 1999. ISBN 963 361 081 8  

További információk

• Magyar nemzeti és történelmi emlékek - Szent Korona és a koronázási ékszerek, nemzetijelkepek.hu
• Kristó Gyula: Szent István király - A koronázás
• 2000. évi I. törvény Szent István államalapításának emlékéről és a Szent Koronáról
• Alternatív Szent Korona-elméletek (mancs.hu, 2005. február 24.)
• ZSOLDOS ATTILA: A Szent Korona árnyékában Királyné és korona
• Zsoldos Attila: A Szent Korona. A korona a történelemben és a nemzeti hagyományban (III. A koronázás törvényességi szabályai) – História-cikk
• Szent Korona.lap.hu - linkgyűjtemény
• Alfoldy, Andreas: Eine spätrömische Helmforrn und ihre Schicksale im germanisch-romanischen MitteIaIter. Acta Archeologica, V. Koppenhagen (1934).99-144. old.
• Ambrózy Gyula: A magyar Szent Korona története. Budapest (1925).
• Bak János M: Königtum und Stände in Ungarn im 14-16. Jahrhundert. Wiesbaden 1973.
• Bakay Komél: A koronaőrség végnapjai. História, IV. 1982. 59-62. old.
• Bakay Kornél (szerk.): Sacra Corona Hungariae (Városi Múzeum, Kőszeg) 1994 ISBN 9630447606
• Bárány Istvánné Oberschall Magda: Konstantinos Monomachos koronája. Archeologica Hungarica, XXII. Budapest 1937.
• von Bárány-Oberschall Magda: Die Sankt Stephans Krone und die Insignien des Königreiches Ungarn. Wien-München 1961., 1974.
• ifj. Bartha Lajos: Királyi jelvény vagy asztrális jelkép? – Téveszmék a magyar koronáról. Új Tükör XVII. 1980. augusztus 3. 9. old.
• Bartoniek Emma: Corona és regnum. Századok, LXVIII. 1934. 314-331.
• Bartoniek Emma: A magyar királykoronázások története. Budapest é. n.
• Benda Kálmán: Habsburg-abszolutizmus és rendi ellenállás a XVI-XVII. században. Tankönyvkiadó 1975.
• Beöthy Mihály: Hol tart ma a korona kutatása? Uj Tükör, XXI. 1984. szeptember 16. 45. old.
• Beőthy Mihály: Válasz Bíró Tamásnak. Magyar Tudomány, XXXVII. 1980. 753-755. old.
• Beőthy Mihály-Fehér András-Ferenczné Árkos Ilona-Ferencz Csaba: Egy régi kor kozmológiájának emléke: a magyar korona. Fizikai Szemle, XXXI. 1981. 473-476. old.
• Beőthy Mihály-Fehér András-Ferenczné Árkos Ilona-Ferencz Csaba-Hennel Sándor: Eppur si ... Fizikai Szemle, XXXIV. 1984.75-81. old.
• Bertényi Iván: A Magyar Szent Korona (Kossuth, 1996) ISBN 9630938340
• Bertényi, Iván: Zur Geschichte der heraldischen Rangkronen. Eintrittsarbeit für die Internationale Akademie der Heraldik. Der Tappert. Mitteilungen des Wappen-Herold Deutsche Heraldische Gesellschaft EV. 1969. 1-21. old.
• Bertényi, Iván: Zur Verbreitung der Rangkronen im Heiligen Römischen Reich Deutscher Nation und in Ungarn. Genealogica et Heraldica. 10 Internationaler Kongress für Genealogische und Heraldische Wissenschaften. Wien 1970.681-686. old.
• Bethlen, Graf, Stephan: Die heilige Stephanskrone. Symbol einer tausendjahrigen Geschichte. Politische Studien, München 1978. 181-191. old.
• Bíró Tamás: A korona anyagvizsgálatárol. Magyar Tudomány, XXXVII. 1980. 847. old.
• Bíró Tamás: Mükincsrongálás vagy -megóvás. Megjegyzések a korona tervezett anyagvizsgálatához. Magyar Tudomány, XXXVII. 1980. 291-294. old.
• Bock, Franz: Die ungarische Königskrone. "Corona Sancti Stephani" im Kronschatz der königlichen SchloBburg zu Ofen. Aachen 1896.
• Bodor Imre: A magyar korona legkorábbi ábrázolasai. Ars Hungarica, VIII. 1980. 1. 17-24. old.
• Boeckler, Alfred: Die "Stephanskrone" - Herrschaftzeichen und Staatssymbolik. Beitrage zu ihrer Geschichte vom dritten bis sechszehnten Jahrhundert von Percy Ernst Schramm rnit Beitragen verschiedener Verfasser. Ill. Stuttgart 1956. 731-742. old.
• Bogyay Tamás:A Szentkorona mint a magyar történelem forrása és szereplője.
• Gesta Hungarorum 1. Történelmünk a Honfoglalástól Mohácsig. Tanulmányok: Szerk.: Saáry Éva. Zürich, 1984. 88-104. old.
• Bogyay, Thomas von: Ungarns Heilige Krone. Ein kritischer Forschungsbericht. Ungarn, Jahrbuch IX. 1978. 107-235. old.
• Bónis György: Decretalis Intelleetc. (III. Honorius a koronajavak elidegeníthetetlenségéről.) Történelmi Szemle, XVII. 1974.24-31. old.
• Bosnyák Sándor: Aranyalma, bot, suba. Koronázási jelvénycink a néphagyományok tükrében. Művészet XVI. 1975. június 5-7. old.
• Búza Péter: Az ötvösök mást mondanak. - Egy műhelyben készült volna Szent István koronája? Magyar Nemzet XLVII. 1984. augusztus 18. 5. old
• Czobor Béla: A magyar szent korona és a koronázási palást. - III. Béla magyar király emlékezete. Szerk.: Forster Gyula Budapest 1900. 98-114. old.
• Csizmadia Andor-Kovács Kálmán-Asztalos László: Magyar állam- és jogtörténet. Budapest 1972., 1975.
• Csomor Lajos: Őfelsége, a Magyar Szent Korona (Székesfehérvár, 1996) ISBN 9630475170
• Csomor Lajos: Magyarország Szent Koronája (Vaja, 1987) ISBN 963018639X
• Csomor Lajos-Lantos Béla-Ludvigh Rezső-Poór Magdolna: Egy vizsgálat eredményei a koronán. Müvészet XXV. 1984. június 30-35. old.
• Csomor Lajos-Lantos Béla-Ludvigh Rezső-Poór Magdolna: Magyar korona. Az aranyműves vizsgálat eredményei. Életünk XXII. 1985.727-740. old.
• Csomor Lajos-Lantos Béla-Ludvigh Rezső-Poór Magdolna: A magyar korona aranyműves vizsgálatárol. Fizikai Szemle, XXXIV. 1984. 36-41. old.
• Debrotoshi, Jan: Die Krone des polnischen Königtums im 14. Jahrhundert.- Corona Regni. Studien über die Krone als Symbol des Staates im spateren Mittelalter. Herausgegeben von Manfred Hellmann. Weimar 1961. 399-548. old.
• Darkó Jenő: A Dukasz Mihály-féle korona célja és jelentősége. Archivum Philologicum, LX. 1936. 113-152. old.
• Deér Josef: Die Heilige Krone Ungarns. Graz-Wien-Köln 1966.
• Degré Alajos: Magyar jogtörténetírás a Horthy-korban. Gazdaság- és Jogtudomány, III. 1969. 77-99. old.
• Donászy Ferenc: Nemzeti jelvényeink története. Budapest 1941.
• Dőry Ferenc: Magyarország czímerének kialakulása. Turul, XXXV. 1917. 17-33. old.
• Dümmerth Dezső: Az Árpádok nyomában. Budapest 1977. 147-173. old.
• Eckhart Ferenc.·Jog- és alkotmány történet. - A magyar történetírás új útjai. Szerk.: Hóman Bálint. Budapest 1931.
• Eckhart Ferenc:Magyar alkotmány- és jogtörténet. Budapest 1946.
• Eckhart Ferenc:A szentkorona-eszme története. Budapest 1941.
• Elekes Lajos: A középkori magyar állam története megalapításától mohácsi bukásáig. Budapest 1964.
• Falke, Otto von: A szent korona. Archeologiai Értesítő, XLIII. 1929. 125-133. old.
• Ferenczné Ákos Ilona-Pap Gábor-dr. Ferenc Csaba-Beöthy Mihály: Téveszmék a magyar koronáról? Új Tükör XVII. 1980. augusztus 21. old.
• Fraknói Vilmos: A magyar királyi kegyúri jog Szent Istvántói Mária Teréziáig. Budapest 1895. 473-476. old.
• Fügedi Erik: A magyar király koronázásának rendje a középkorban. - Eszmetörténeti tanulmányok a magyar középkorról. Szerk.: Székely György. Akadémiai Kiadó 1984. 255-273. old.
• Fügedi Erik: Uram, királyom... Gondolat 1974. 52-72. old.
• Fülep Ferenc:A magyar koronával és a koronázási jelvényekkel foglalkozó nemzetközi tudományos ülésszak. Magyar Tudomány, LXXXIX. 1982. 59-62. old.
• Fülep Ferenc-Kovács Éua-Lovag Zsuzsa (red.): Studien zur Machtsymbolik des Mittelalterlichen Ungarn. Budapest 1983. (Insignia Regni Hungariae.)
• Galántai József Magyarország az első világháborúban, 1914-1918. Budapest 1974. 286-288. old.
• Gerevich Tibor: Magyarország román kori emlékei. Budapest 1938.
• Gerics József: Kálmán kori krónikáink és a Iegendáink koronafogalmához. Társadalom- és müvelődéstörténeri tanulmányok. Mályusz Elemér Emlékkönyv. Szerk.: H. Balázs Éva-Fügedi Erik-Maksay Ferenc. Budapest, 1984. 131-140. old.
• Gerics József: Az úgynevezett Egbert-(Dunstan-)ordó alkalmazásáról a XI. századi Magyarországon. (Salamon koronázásának előadása a krónikákban. Eszmetörténeti tanulmányok a magyar középkorról. Szerk.: Székely György.) Akadémiai Kiadó 1984. 243-254. old.
• Grexa Gyula: A magyar királyi korona problémái. - Überlieferung und Auftrag. Festschrift für Michael de Ferdinandy zum sechzigsten Geburtstag 5. Oktober 1972. Herausgegeben Josef Gerhard Farkas. Wiesbaden 1972.401-427. old.
• Györffy György: István király és műve. Budapest 1977.
• Györffy György: A magyar nemzetségtől a vármegyéig, a törzstől az országig. Századok, XCII. 1958. 12-87.,565-615. old.
• Györffy György: Mikor készülhetett a szent korona? Élet és Tudomány, XXVI. 1971. 1. 8. 58-63. old.
• Haller, Brigitte: Kaiser Friedrich Ill. und die Stephanskrone. Mitteilungen des österreichischen Staatsarchivs. XXVI. 1973.94-147. old.
• Himler Márton: Így néztek ki a magyar nemzet sírásói. New York 1958.
• Hoffmann Edith: A Bécsből hazakerült műkincsek kiállítása a Nemzeti Múzeumban. III. A kéziratok. Magyar Művészet, IX. 1933. 287-297. old.
• Ipolyi Arnold: A magyar szent korona és a koronázási jelvények története és műleírása. Budapest 1886.
• Kállay István: A koronakrónikához. Magyarország, XV. 1978. január 1. 22-23. old.
• Karácsonyi János: Hol bővítették ki a Hartvik-legendát először és másodszor? Századok, XXXI. 1901. 991-1008. old.
• Karácsonyi János: Szent István király oklevelei és a Szilveszter-bulla. Budapest 1891.
• Kardos József: Az Eckhart-vita és a szentkorona-tan, Századok, CIII. 1969. 1104-1117. old.
• Kardos József: A szentkorona-tan története 1919-1944. Akadémiai Kiadó, Budapest 1985.
• Karpat, Jozef: Corona Regni Hungariae im Zeitalter der Arpaden. - Corona Regni. Weimar 1961. 225-348. old.
• Karpat, Jozef: Die Idee der Heiligen Krone Ungarns in neuer Beleuchtung. - Corona Regni. Weimar 1961. 349-393. old.
• Karpat, Jozef: Zur Geschichte des Begriffs Corona Regni in Frankreich und England. - Corona Regni. Weimar 1961. 70-155. old.
• Katona Tamás (szerk.): A korona kilenc évszázada. Történelmi források a magyar koronáról. Európa Könyvkiadó 1979.
• Kelleber. Patick J.: The Holy Crown of Hungary - Papers and Monographs of the American Academy of Rome. XIII. 1951.
• Király János: A királykoronázás eredete, egyházi kifejlődése és ordóbeli kialakulása. Budapest 1918.
• Komjáthy Miklós: Kedves Élet és Tudomány. – Élet és Tudomány, XXXIII. 1978.1. 6. 2. és 24. old., valamint II. 10. 162. és 186. old.
• Kocsis István: Magyarország Szent Koronája (Budapest, 2000)
• Kondakov, N P.: Geschichte und Denkmaler der byzantinischen Emails. Frankfurt am Main 1982.
• Kovács Éva: Egy elveszett magyar korona. Művészettörténeti Értesítő, XVII. 1968.212-213. old.
• Kovács Éva: A középkori magyar királyság jelvényeinek kérdéséhez. - Székesfehérvár Évszázadai. old. 2. Középkor. Székesfehérvár 1972. 103-110.
• Kovács Éva:A székesfehérvári királyi bazilika XI. századi kincsei. – Székesfehérvár Évszázadai. 1. Székesfehérvár 1967. 157-162. old.
• Kovács Éva-Lovag Zsuzsa: A magyar koronázási jelvények. Corvina 1980.
• Kovács József: Lackner Kristóf a koronáról. Életünk XXII. 1985. 719-726.
• Kovács József: A Magyar Szent Korona. Ikonológiai megjegyzések (Főnix Könyvek 49., 2. kiadás, Főnix Könyvműhely, Debrecen, 2003) ISBN 9638636726
• Kovács, László: Die Budapester Wickingerlanze. Acta Archaeologica, XXIII. 1970.323-339. old.
• Kristó Gyula: A feudális széttagolódás Magyarországon. Budapest 1979.
• Kumorovitz L. Bemát: Buda (és Pest) "fővárossá" alakulásának kezdetei. - Tanulmányok Budapest Múltjából. XVIII. 1971. 14-16. old.
• Kumorovitz L. Bernát: A magyar közép- és nagycímer kialakulása. Levéltári Közlemények, XXXVI. 1965.209-234. old.
• Kurcz Ágnes (ford.): Szenr István legendák. - IStván király emlékezete. Magyar Helikon 1973. 39-84. old.
• Dr. László András: Néhány megjegyzés a magyar királyok Szent Koronájával kapcsolatban. In: Zománc 1989-1990 (Kecskemét, 1991)
• László Gyula: Josef Deér: Die Heilige Krone Ungarns. (Recenzió). Századok, CVI. 1972. 459-470. old.
• László Gyula: Miért ferde királyi koronánk keresztje? Népszava CIX. 1981. augusztus 20. 9. old.
• Lovag Zsuzsa: Hol tart ma a korona kutatása? Új Tükör XXI. 1984. augusztus 19. 6-7. old.
• Lovag Zsuzsa: A magyar koronázási jelvények. Magyar Nemzeti Múzeum
• Magyar Pál: Üzenet a régmúltból. A kor világképe és a korona. Új Tükör XVII. 1980. augusztus 20.21-23. old.
• Mollay Károly: A korona elrablása. Egy magyar nő, Kottaner Jánosné emlékirata. 1439-1440-ből. Budapest 1975.
• Moravcsik Gyula: A magyar szent korona a filológiai és történeti kutatások megvilágításában. - Emlékkönyv Szent István király halálának 900. évfordulóján. Szerk.: Serédi Jusztinián. Ill. Budapest 1938. 425-472. old.
• Pauler Gyula: A magyar nemzet története az Árpád-házi királyok korában. 1. Budapest 1893.
• Péli Zoltán Gábor: Corona Stephani - A Koronakutató Konferencián elhangzott előadás szerkesztett változata (Soltvadkert, 2003) ISBN 9632126084
• Pető Gábor Pál: A koronaelméletek tanulságai. Népszabadság XLII. 1984. szeptember 26. 6. p.
• Polner Ödön: A magyar szent korona felső részének kérdése. Kolozsvár 1943.
• Radvánszky, Anton: Das Amt des Kronhüters in Staatrecht und Geschichte Ungarns. - Ungarn Jahrbuch. IV. Mainz 1972. 27-45. old.
• Rátvay Géza: A koronaöri intézmény a magyar alkotmányban. Athenaeum 1897. 178-200.,354-383.,529-560.; 1898. 1-18. old.
• Sarlós Márton: Az organikus és a szent korona-államelmélet a magyar jogtörténetírásban. Magyar Tudomány, 1960. 111-122. old.
• Seewann, Gerhard: Die Sankt-Stephans Krone, die Heilige Krone Ungarns. Siidost-Forschungen XXVIII. 1978. 145-178. old.
• Schramm, Percy Ernst: Das Alte und Neue Testament in der Staatslehre und Staatssymbolik des Mittelalters. - Kaiser, Könige und Papste, IV. Teil. 1. Hälfte. Stuttgart 1970. 123-240. old.
• Schramm, Percy Ernst: Kaiser, Rom und Renovatio. - Studien zur Geschichte der römischen Erneuerungsgedankens vom Ende des Karolingischen Reiches bis zum Investiturstreit. Darmstadt 1962.
• Schramm, Percy Ernst: Die Kronen des frühen Mittelalters. - Herrschaftszeichen und Staatssymbolik Stuttgart. II. 1955.377-417. old.
• Schramm, Percy Ernst: Die Krönung bei den Westfranken und Angelsachsen von 878 um 1000. - Kaiser, Könige und Papste. II. 1968. 225-233. old. Schramm, Percy Ernst: Sacerdocium und Regnum im Austausch ihrer Vorrechre. "Imitatio imperii" und "imitatio sacerdotii" - Kaiser, Könige und Papste. IV. Teil. 1. Hälfte. Stuttgart 1970. 57-106. old.
• Székely György: Koronaküldések és királykreálások a 10-11. századi Európában. Századok CXVIII. 1984. 905-946. old.
• Székely György: A XV. századi magyar rendi állam egyes fogalmainak értelmezéséhez. Századok, XCIII. 1959.910-913. old.
• Székely György: Tudományos vita a szellemtörténet szerepéről a magyar jogtörténetírásban. Felsőoktatási Szemle, IV. 1955. 281-286. old.
• Szigeti István: A Szent Korona titka (Lakitelek, 1995) ISBN 963550148X
• A Szent Korona. Mérnökök, ötvösök a történelemről. Histöria, VI. 1984. 3. 14-15. old.
• Tóth Endre: A koronázási palást és jogar (The Coronational Cloak and Sceptre), Szeged 2000.
• Tóth Endre: A Szent Korona védelmében (Napi Magyarország, 1998. szeptember 12., 16.oldal)
• Tóth Endre: Das ungarische Krönungspectrum, in Folia Archaeologia 47, 2000.
• Tóth Endre: Zur datierung der Apostolplatten der Heiligen Krone, in Communicationes Archeologiaie Hungariae, 1996, pp 181–209.
• Tóth Zoltán: A Hartvik-legenda kritikájához. (A szent korona eredetkérdése.) Budapest 1942.
• Tóth Zoltán: A magyar királylándzsa történetéhez. - Károlyi Árpád Emlékkönyv. Budapest 1933. 536-545. old.
• Tóth Zoltán: "Történetírásunk mai állása" körül. (A szent korona eredetkérdéséhez.) Budapest 1943.
• Uhlirz, Mathilde: Die Krone des heiligen Stephan, des ersten Königs von Ungarns. Graz-Wien-München 1951.
• Váczy Péter: Ellenvélemény a koronáról. História, VI. 1984. 3. 16-18. old.
• Váczy Péter: Heim und Diadem. Acta Antiqua Akademiae Scientiarum Hungaricae XX. (1972) 169-208. old.
• Vajay Szabolcs: A Szent Korona kamelaukion jellege. In: Insognia Regni Hungariae I. (Budapest, 1983)
• Vajay Szabolcs: Az Árpád-kor uralmi szimbolikája. – Középkori Kútfőink Kritikus Kérdései. Memoria Saeculorum Hungariae. Budapest 1974. 339-373. old.
• de Vajay, Sz(abolcs): La relique Stéphanoise dans la sainte couronne de Hongrie. – Acta Historiae Artium Academiae Scientiarum Hungaricae, XXII. 1976. 37-64. old.
• de Vajay, Szabolcs: Corona Regia - Corona Regni - Sacra Corona. Ungarn Jahrbuch. VII. München 1976. 37-64. old.
• Varju Elemér: A Szent Korona. Archeológiai Értesítő, XXXIX . 1920-22. 56-70. old.
• Vass Ferenc: Viták a Magyar Szent Korona származása körül. Előadás. Harmadik Magyar Őstörténeti Találkozó, London, 1988. május. Zürichi Magyar Történelmi Egyesület Kézirattára
• Zétényi Zsolt: Magyarország Szent Koronája (Kairosz, 2001) ISBN 9639406287

Misztikus honlapok

• Kiszely István: A magyar nép őstörténete
• Szent Korona Szövetség
• Szent Korona Társaság
• Szent Korona Országáért Alapítvány
• A titkok koronája (Kiszely István írása)
• Érdekességek a Magyar Koronáról (ismeretlen szerző)
• Dr. Balogh Sándor: A Szent Korona, koronázás és a magyar küldetés
• Pap Gábor: Angyali korona, szent csillag
• A magyar Szent Korona az arpadhaz.lap.hu oldalon
• Pap Gábor: „Angyali korona, szent csillag” – Beszélgetések a magyar Szent Koronáról

Kapcsolódó szócikkek

• Szent Korona-tan
• Magyar Királyi Koronaőrség
• Szent Jobb
• Szent Korona Testület
• Koronázási palást
• Magyar királyi jogar
• Országalma
• Magyar koronázási kard

A Wikimédia Commons tartalmaz Szilas/Szent Korona témájú médiaállományokat.

kivágott részek:

A Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által a 2001-es vatikáni millenniumi kiállításra Orbán Viktor miniszterelnök védnöksége alatt készült kiadvány, valamint a témával foglalkozó történészek többsége szerint a koronát III. Béla (1172–1196) korában állították össze két fő részből: az úgynevezett görög koronából (corona graeca) és a latin koronából (corona latina) (ezt cáfolja az a tény, hogy a keresztpánt önmagában nem áll meg, ezért annak szárvégeit kezdettől össze kellett fognia valamilyen abroncsnak – célszerűen a ma ismert pártának). A tetején lévő keresztet eszerint a 16. században illesztették a tetejére, meglehetősen durva módon, a Krisztus-kép átlyukasztásával. A kereszt elferdülését minden bizonnyal egy 17. századi sérülés okozta, amely úgy keletkezhetett, hogy a koronaékszereket tartalmazó vasláda fedelét azelőtt csukták le, hogy benne a koronát megfelelően elhelyezték volna. Ekkor a felső összekötő ívek is kissé meggörbültek, és több panel eltörött.

Az a kérdés, hogy a Szent Korona felső része valóban István királyé volt-e, nyitva maradt egészen 1978-ig, amikor a koronát Magyarországra visszaérkezte után alaposabb vizsgálatnak lehetett alávetni. E vizsgálat nyomán azt állapították meg, hogy a korona alsó és felső részének stílusa és gyártási technikája erősen eltér, és emiatt feltételezték, hogy két különböző helyen és korszakban készült.

II. Rudolf Prága mellett átadja a koronát II. Mátyás magyar királynak, 1608

Az alsó rész (amelyet görög koronának, Corona Graeca is neveznek) 5,2 cm széles, átmérője 20,5 cm. A két metszett akvamarin kő a diadém hátoldalán II. Mátyás (1608–1619) idején került a koronára. A korona homlokoldalán a Pantokrátor Krisztus képe helyezkedik el, amely alatt a korona peremén jobbra és balra Mihály- és Gábor főangyal, majd György és Demeter, valamint Kozma és Damián mártírok képmásai találhatók.

A diadém hátoldalán VII. (Dukász) Mihály bizánci császár (1071–1078) utólagosan és meglehetősen durván felszerelt képe látható az ívelt keretben. Alatta, kissé balra és jobbra egy-egy olyan zománckép található, amelyek eredetéről és értelmezéséről szintén vita folyik. Csomor Lajos szerint ezek sem eredetiek, utólag kerültek fel mai helyükre, és nem is egy időben, mert mindhármat más-más ötvöstechnika eljárással rögzítették. Ugyancsak jelentős eltérés, hogy míg Dukász Mihály és az alatta balra ábrázolt személy szembe néz, addig a jobb képen lévő uralkodó pupillái jobbra állnak. Ez azért különös, mert a korona abroncsán elhelyezkedő eredeti képek arcai mind az abroncs eleje felé tekintenek (tehát Mihály, György és Kozma balra; Gábriel, Demeter és Damján jobbra), így a Dukász alatt jobbra eső kép – legalábbis mai helyén – nem illik a rendszerbe.

A Dukász alatti balra Kon(stantinos) Porphyrogennetosz vagy Kon(stantios) képe látható (előbbi a császár fia, utóbbi a testvére volt).

A jobbra lévő képet általában I. Géza magyar király (1074–1077) képmásának tartják a felirat alapján: Гєωβιτzас Пιсτос Κρаλңс Τоυрхιас (átírásban: Geóbitzasz pisztosz kralész Turkhiasz), amit így lehet fordítani: „Geobitzasz, Turkia hívő királya”. A „Geobitzasz” aligha lehet más, mint a magyar Géza név bizánci, torzult formája, míg „Turkia” megfelel Magyarország hagyományos bizánci elnevezésének. Látszólag egyszerű tehát az azonosítás: Dukász Mihály kortársa volt I. Géza, tehát akkor őt ábrázolja a kép. Az azonosítás azonban korántsem egyértelmű.

A két kép kivitelezési technológiája, az ábrázolt személyek szemének állása, és a képek felszerelési módja is eltérő; és egyik sem lehetett eredetileg a Korona azon pontján, ahol most van. Emiatt gyenge alapokon áll a két személy összekötése, de lehetséges. Ugyancsak elgondolkodtató a Geobitzasz-felirat, hiszen már Géza nagyfejedelem (~972–997) is részesült a keresztségben, ahol az István nevet kapta. Az István görögül azonban Stephanos, ami koronát jelent, a korona pedig a király (králész) felségjelvénye. A felirat – legalábbis jelenlegi – többértelműsége alapján tehát az is elképzelhető, hogy nem I. Géza zománca látható Dukász képe alatt.

A bizánci udvari szokásoknak megfelelően egyébként különbség van a császárok és a magyar uralkodó ábrázolásában; az előbbiek feje körül dicsfény ragyog, nevük pirossal van írva, míg a magyar király feje körül nincs glória, neve sötétkék vagy fekete betűkkel íródott.

A képek többségét azonos módszerrel illesztettek a helyére, némelyiknél azonban utólagos módosítások nyomai mutatkoznak. Dukász képe például jóval nagyobb a mögötte lévő keretnél. Nagy magassága miatt lejjebb kellett csúsztatni, ehhez az abroncs fölső gyöngysorából tucatnyi gyöngyöt el kellett távolítani. Az abroncsot fölülről szegélyező gyöngydrót miatt a kép alsó része eltávolodott az abroncstól, így a kép hátradől. A lecsúszás ellen alul egy tartót forrasztottak hozzá. De a kép szélesebb is a keretnél, így annak peremét oldalról sem lehetett a képre hajtani. Hogy rögzítsék, a képet két szegeccsel nem is a kerethez, hanem a mögötte lévő pánthoz (a latin koronához) erősítették. Ebből az a következtetés adódik, hogy ezt a zománcképet eredetileg más célokra készítették, és a koronához utólag illesztették (egy másik kép helyére).

A görög korona formája az ívelt és csúcsos lemezekkel megegyezik a bizánci császárnők (és némelyik hun diadém) koronájának formájával, amiből egyesek arra következtetnek, hogy eredetileg egy női korona volt. Géza király felesége számára készült, aki a görög Szünadenosz családból származott. Nem egy új koronát kapott, hanem – a kor szokásainak megfelelően – a kincstár egy régebbi darabját alakították át a számára. Azokat a képeket, amelyek elavultak vagy irrelevánsak voltak, lecserélték a császár és I. Géza képmásaival, majd ebben a formában küldték a koronát Magyarországra.

A keresztpántok (amelyeket együtt latin korona, vagy Corona Latina néven is emlegetnek) négy 5,2 cm széles aranypántból készült, amelyeket egy négyzetes központi lemezhez (7,2*7,2 cm) erősítettek. A központi panelen 12 igazgyöngy, az ívelt lemezekkel együtt a latin koronán összesen 72 gyöngyszem található, amelyek Krisztus tanítványainak számát jelképezik (Apostolok cselekedetei 10,1).

A korona ikonográfiája felülről

A központi panel Krisztust ábrázolja. A négy pánton két-két álló apostol képe szerepel, az Apostolok cselekedetei 1,13-ban felsorolt első nyolc apostollal megegyezően.

A latin korona nem egy önálló tárgy, önmagában nem volt funkciója. Arra készült, hogy a szegélyhez erősítsék és kupola-formát adjon a koronának. A szentek és apostolok neveinek írásmódja alapján datálni lehet keletkezését. A Tamás nevében előforduló nagy T betű és a Paulus nevében szereplő második U olyan formában íródott, ahogy a bizánci pénzérméken írták ezeket a betűket a 11. század közepéig. Az apostol-lemezek stílusa alapján megállapítható, hogy azok a Bizánci Birodalom akkori peremterületein, minden bizonnyal Közép-Itáliában készülhettek a 11. század első felében.

Ezek a képek a modern feltételezések szerint korábban egy ereklyetartót vagy hordozható oltárt díszíthettek, amelyet I. István kaphatott a pápától, az ő ajándékai – amelyeket történeti források igazolnak – viszonzásaképpen. De az sem kizárható, bár bizonyítani jelenleg nem lehet, hogy István mégis egy koronát kapott a pápától. Az apostolok képei azonban, stílusuk alapján, nem datálhatók az 1000 körüli időszakra.

Az egész korona formája megegyezik a kamelaukion típusú, zárt tetejű koronákkal, amelyeket a Bizánci Birodalomban kezdtek használni. A sok kép alkalmazása is jellemző a bizánci udvarra. Amikor az összekötő pántokat a korona tetejéhez illesztették III. Béla idején, nyilván a bizánci szokásokat követték.

A további koronaékszerek kiválasztásánál is minden bizonnyal igény volt arra, hogy azok valamilyen módon köthetőek legyenek az első, szentté avatott magyar királyhoz. A koronázási palást hímzése egyértelművé teszi, hogy az I. István és felesége, Gizella királyné rendelésére készült 1031-ben. István királynak a palástra hímzett képmása nem a jelenlegi Szent Koronával ábrázolja az uralkodót. A jogar, gömbbel a végén, szintén István idejére datálható. II. Henrik német-római császár és III. Rudolf burgundiai király pecsétjein az uralkodók nagyon hasonló jogarokat tartanak kezükben; viszont ilyen rövid nyelű, gömbben végződő jogarok sem korábban, sem későbben nem voltak használatban.

Az új korona, az I. Istvánhoz köthető zománclemezekkel az összekötő pántokon, a 12. század végétől vált a magyar királyok koronájává. Első ízben 1256-ban nevezték Szent Koronának. A 14. századtól a királyi hatalom jelképe már nem egy korona – mint más királyságokban – hanem egy bizonyos tárgy, a Szent Korona lett. 1401-ben az állami pecsét felirata a következő volt: „A Szent Korona pecsétje”.