Ugrás a tartalomhoz

Buss Gyula

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Buss Gyula
Született1927. február 14.[1]
Békásmegyer
Elhunyt2008. október 20. (81 évesen)[2]
Budapest[3]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásaszínész
IskoláiSzínház- és Filmművészeti Főiskola (1948–1952)
SírhelyeÓbudai temető
Színészi pályafutása
Aktív évek19522008
Híres szerepei

A Wikimédia Commons tartalmaz Buss Gyula témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Buss Gyula (Békásmegyer, 1927. február 14.Budapest, 2008. október 20.) magyar színművész.

Életpályája

[szerkesztés]

1948–1952 között végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, és először a Pécsi Nemzeti Színházhoz (1952–1956), majd 1956–1959 között a fővárosi Nemzeti Színházhoz szerződött. 1960-ban a Békés megyei Jókai Színház, 1962-ben a Veszprémi Petőfi Színház, 1963-ban pedig a budapesti Petőfi Színház szerződtette. 1964–1985 között a Thália, 1985-től a Vidám Színpad társulatánál játszott.

Népszerű hősszerelmes, majd karakter- és szinkronszínész. A hatvanas évek elején kétszer is büntetőeljárás folyt ellene. Börtönben is ült (Bárdy György kollégájával, akit csak eltiltottak egy pár évre) liliomtiprás,[4] majd halálos közúti baleset okozása vádjával.[5] Élete végéig kitüntetés nélkül maradt, művészi kvalitásai ellenére.

2008. október 25-én közölték halálhírét, de már 20-án elhunyt.[6]

Színpadi szerepei

[szerkesztés]

Filmjei

[szerkesztés]

Játékfilmek

[szerkesztés]

Animációs és bábfilmek

[szerkesztés]

Tévéfilmek

[szerkesztés]

Szinkronszerepei

[szerkesztés]

Filmek

[szerkesztés]
Év Cím Szereplő Színész Szinkron év
? A férfi, aki lelőtte John Lennont N/A N/A 1989
1930 A gyilkos Másik férfi a tárgyaláson N/A 1999
1931 Címlapsztori Woodenshoes Spencer Charters 1996
1934 A Vörös Pimpernel N/A N/A 1993
Liliom N/A N/A 1999
1935 Anna Karenina Karenin Basil Rathbone 1974
Bűn és bűnhődés Vizsgálóbíró Harry Baur 1995
Eladó kísértet N/A N/A 1979[7]
1936 A könnyűlovasság Sir Charles Macefield Henry Stephenson 1994
Charlie Chan a lóversenyen George Chester Alan Dinehart 1987
Charlie Chan titka Bowen professzor Arthur Edmund Carewe 1986
Rokonok N/A N/A 1981
Rómeó és Júlia Páris, ifjú nemes úrfi, a herceg atyjafia Ralph Forbes 1965
1937 Fiatal és ártatlan Telefonáló rendőr N/A 1992
1938 Pygmalion George Pickering ezredes Scott Sunderland 1978
1939 Jamaica fogadó[8] Vendég a vacsorán Basil Radford 1992
1941 Modern Pimpernel A munkaszolgálatosok őre Richard George 1979
Új ritmus N/A N/A 1976[9]
1942 Lenni vagy nem lenni[10] Schultz kapitány Henry Victor 1979
1943 Szahara Tambul főtörzsőrmester Rex Ingram 1981
1944 Nappalok és éjszakák Vanyin Danyiil Szagal 1974
1946 Az élet csodaszép (1. magyar szinkron) Tom, ügyfél a Building and Loan Kölcsön- és Telekügynökségnél Edward Keane 1985
Halálos ölelés[10] Bonnemain Charles Lemontier 1995
1948 Lámpaláz az arénában Banderillero Cesare Polacco 1992
Férfi a Nápolyi Hírlapnál N/A
1949 A főfelügyelő (2. magyar szinkron) Kovacs Alan Hale 1998
Ádám bordája N/A N/A 1994
1951 Az alvajáró Bonifác (2. magyar szinkron) Az áruház igazgatója Raoul Marco
1952 Bűntanya (2. magyar szinkron) N/A N/A 1995
Hölgy kaméliák nélkül Kliens #2 N/A 1981
1953 Afrika kincse[11] Harry Edward Underdown 1992
Elsőszámú közellenség (2. magyar szinkron) Teherautó-sofőr, aki felveszi Joe-t Jean Clarieux 1981[12]
1954 A bolond-gyógyász Don Raffaello Carlo Ninchi 1992
A rakparton N/A N/A 1979[13]
Vörös és fekete (1. magyar szinkron) N/A N/A 1965
1955 A világ legszebb asszonya N/A N/A 1980
Az aranykezű férfi (1. magyar szinkron) N/A N/A 1992
Velence, nyár, szerelem Mr. McIlhenny MacDonald Parke 1998
1956 Ember született N/A N/A 1958
Nem futhatsz el előle N/A N/A 1968
Valaki odafönt Lou Stillman Matt Crowley 1994
1957 A hetedik pecsét Jonas Skat, a színész Erik Strandmark 1993
A spessarti fogadó Rablóvezér Carlos Thompson 1970
A St. Louis-i lélek E. Lansing Ray, a St. Louis-i Demokrata Lapok szerkesztője Maurice Manson 1992
Át a hídon Paul Scarff Bill Nagy 1981
Casino de paris (2. magyar szinkron) Mario Grégoire Aslan 1994
Csendes Don (1. magyar szinkron) Buncsuk Pjotr Csernov 1958
Egy arc a tömegben J.B. Jeffries Howard Smith 1994
Egy párizsi lány Nagykövet Harry-Max
Fekete arany Emil Manole Teodorescu-Badia 1958
Megmentettem az életemet Színházjegyszedő N/A 1982
Szállnak a darvak Mark Alekszandr Svorin 1958
1958 Hüvelyk Matyi (4. magyar szinkron) Városi kikiáltó Peter Bull 1997
1959 A halálhajó Lawski Mario Adorf 1966
Fehérnemű-hadművelet Watson hadnagy Robert Gist 1979
Van, aki forrón szereti (1. magyar szinkron) Mulligan felügyelő Pat O’Brien 1971
1960 A matador Gustero, ékszerész Mario Scaccia 2000
A tréfacsináló Guillaume Berlon Georges Wilson 1980
Az utolsó tanú (2. magyar szinkron) N/A N/A 1973[14]
Butterfield 8 (2. magyar szinkron) Bingham Smith Jeffrey Lynn 1998
Egy asszony meg a lánya (2. magyar szinkron) Filippo, Michele apja Carlo Ninchi 1981
Finom kis börtön… Dörzsölt Lane Peter Sellers 1965
Menekülésre ítélve A magándetektív iroda főnöke Jean-Pierre Zola 1993
Rutledge őrmester Dwyer kapitány William Henry 1981
1961 A kék emberek titka (1. magyar szinkron) N/A N/A 1990
Csak ketten játszhatják (3. magyar szinkron) Bill John Arnatt 1983
Egy nehéz élet (2. magyar szinkron) Főszerkesztő a lapkiadóban N/A 1992
Egy, kettő, három (1. magyar szinkron) Droste Schattenburg gróf Hubert von Meyerinck 1997
Ítélet Nürnbergben (2. magyar szinkron) Werner Lampe, védőbíró Torben Meyer 2001
Monte Cristo grófja (2. magyar szinkron) N/A N/A 1998
1962 Az Ezüst-tó kincse (1. magyar szinkron) Hilton Ilija Ivezic 1977
Lolita N/A N/A 1994
Mi történt Baby Jane-nel? N/A N/A 1985
Mr. Hobbs szabadságra megy (2. magyar szinkron) Reggie McHugh Reginald Gardiner
1963 A fontos személyek Repülőtér igazgató Michael Hordern 1997
Banánhéj (2. magyar szinkron) Raymond Lachard Gert Fröbe 1990
Bolond, bolond világ (1. magyar szinkron) Rancho Conejo torony rádiós operátora Jesse White 1977
Délutáni látogatás Fritz Scheffler, a sógor Günter Mack 1965
Két pár texasi (1. magyar szinkron) George herceg, fuvaros Edric Connor 1983
Vigyázat, feltaláló! Murdock bíró Charles Ruggles 1992
1964 A Mississippi fekete angyala N/A N/A 1989
A sárga Rolls-Royce Albán nagykövet Grégoire Aslan 1997
Alain és a néger ? ? 1966
Bolondos história (1. magyar szinkron) Hrabe Eduard Kohout 1965
Dr. Strangelove (1. magyar szinkron) N/A N/A 1992
Emil és a detektívek Desk rendőrfőnök Franz Nicklisch 1993
Folytassa, Jack! (2. magyar szinkron) Hook, a kalóz Ed Devereaux 1981
James Bond 03.: Goldfinger (1. magyar szinkron) Smithers ezredes Richard Vernon 1997
Tökmagevő Izrael királya Frank Singuineau 1982
1965 A domb Martin Tony Caunter 1966
A halál ötven órája Burke őrnagy Charles Stalmaker 1976[15]
A napisten piramisa (2. magyar szinkron) Potoca hadnagy Gustavo Rojo 1993
Az aztékok kincse (2. magyar szinkron) Potoca hadnagy Gustavo Rojo
Azok a csodálatos férfiak a repülő masináikban Emilio Ponticelli báró Alberto Sordi 1977
Háború és béke – 1. rész: Andrej Bolkonszkij N/A N/A 1967
Help! Clang Leo McKern 1993
Hogyan öljük meg a feleségünket? (1. magyar szinkron) Trial bíró Howard Wendell 1997
Nehézfiúk Lucien Therraz Nick Stephanini 1991
1966 A Quiller jelentés (2. magyar szinkron) N/A N/A 1999
A tábornokok éjszakája Von Stauffenberg Gérard Buhr 1983
Brancaleone ármádiája N/A N/A
Riporterek gyöngye (2. magyar szinkron) Ernest Corcoran Derek Francis 1995
Sógorom, a zugügyvéd (1. magyar szinkron) Férfi a bárban Robert DoQui 1968
Spanyol pillangó Dr. Fritz Gerlach Gunnar Möller 1970
1967 Casino Royale Ransome William Holden 1998
Nyugodjanak békében N/A N/A 1981
1968 Az Angyal – VI/1. rész: Ember tervez Halottkém Geoffrey Lumsden 1997
Az Angyal – VI/17. rész: A kártyajáték (2. magyar szinkron) Boris Willoughby Goddard
Egy remete Rómában Pietro Breccia Vittorio Gassman 1976
Jöttem, láttam, lőttem (2. magyar szinkron) Miguel, Rosario apja N/A 1997
Kicsoda ön, Mr. Fox? Ügyvéd Ryszard Filipski 1970
Lány a pisztollyal Vincenzo Macaluso Carlo Giuffrè
Madigan (2. magyar szinkron) Earl Griffin Lloyd Gough 1995
San Franciscó-i zsaru (1. magyar szinkron) N/A N/A 1986
1969 A filatelista halála George Vacsnadze nyomozó Ramaz Cshikvadze 1971
A hatalom ára Wallace Michael Harvey 1989
A lovakat lelövik, ugye? Rollo Michael Conrad 1980
A szicíliaiak klánja (1. magyar szinkron) Wilson felügyelő Steve Eckardt 1971
Nemo kapitány és a víz alatti város Hajóskapitány John Moore 1973
Topáz (1. magyar szinkron) Jean Chabrier Roger Til 1997
Vad banda (1. magyar szinkron) Pike Bishop William Holden 1986
Vesztesek és győztesek Branddt őrnagy Demeter Bitenc 1994
1970 Az ügyvéd (2. magyar szinkron) N/A N/A 1980
Az üstökösön (1. magyar szinkron) ? ? 1974
Bűn és bűnhődés Razumihin Alekszandr Pavlov 1970
Egy kezdő hóhér első ügye N/A N/A 1991[16]
Hogyan mondjam meg a gyermekemnek? Tanár N/A 1974
Kis nagy ember (2. magyar szinkron) N/A N/A 1982[17]
Maigret felügyelő nyomoz – IV/3. rész: Maigret Eugène Jean Valmence 1978
Szamárbőr Az orvos Henri Crémieux 1998
Veszélyes riport N/A N/A 1975
Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében Augusta férje Massimo Foschi 1971
Waterloo Sir Thomas Picton tábornok Jack Hawkins 1980
1971 Az Anderson-magnószalagok Tommy Haskins Martin Balsam 1977
Az egymillió dolláros kacsa Bankelnök Vaughn Taylor 1993
Az ördög jobb és bal keze 2. Farmer Enzo Fiermonte 1992
Az utolsó mozielőadás N/A N/A 1978
Egy marék dinamit N/A N/A 1984
Halálos csapda N/A N/A 1988
Kötél és arany Öregember José Jaspe 1999
Minden lében két kanál – 4. rész: Cserelord (3. magyar szinkron) Sir John Hassocks Andrew Keir 1997
Minden lében két kanál – 8. rész: Játszani tudni kell Sir Maxwell Dean Richard Vernon
Minden lében két kanál – 15. rész: Rizikófaktor (2. magyar szinkron) Adler ezredes David Healy 1984
Nászéjszaka a börtönben Kopasz cellatárs N/A 1979
Öld meg Cartert! N/A N/A 1996
Puskaporos hordó N/A N/A 1979
1972 A rendőrség megköszöni (2. magyar szinkron) Armani, ügyvéd Corrado Gaipa 1983
Alice Csodaországban Álteknőc Michael Hordern 1995
Amit tudni akarsz a szexről… (de sosem merted megkérdezni) Dr. Ross Gene Wilder 1984
Az 5. hatalom (2. magyar szinkron) Verzi Elio Zamuto 1991
Balszerencsés Alfréd (1. magyar szinkron) Kid Barrantin Mario David 1974
Chato földje (1. magyar szinkron) Gavin Malechie Roddy McMillan 1979
Folytassa, főnővér! (1. magyar szinkron) Freddy Bill Maynard 1981
Itt a fiú, hol a fiú (2. magyar szinkron) Wilfred A. Sampson Edward Andrews 1996
Mr. Süket trükkjei (1. magyar szinkron) N/A N/A 1982
Nyomozás egy rablógyilkosság ügyében Felügyelő Mico Cundari 1975
Solaris N/A N/A 1976
1973 A Dibbedidapp mulató ? Ernst Seiltgen
A hosszú búcsú Pepe Pepe Callahan 1974[18]
A rejtelmes sziget (3. magyar szinkron) Bonaventure Pencroft Jess Hahn 1989
A rendőrség csak áll és néz Emberrabló N/A 1975
A Sakál napja A kihallgató Vernon Dobtcheff 1981
A zöld rendszámtábla ? Ernst Seiltgen 1976
Anna Christian Karl-Heinz von Hassel
Az ötödik támadás N/A N/A 1984
Egyedül Münchenben ? Ernst Seiltgen 1976
Dolgozók iskolája N/A N/A 1975
Két Balláb az ezredben – avagy hogyan járultam hozzá Hitler bukásához (1. magyar szinkron) N/A N/A 1980
Lucien Leuwen 1-4. De Vaize gróf Michel Ruhl 1979
Papírhold (1. magyar szinkron) Beau, Hardin helyettese Floyd Mahaney 1980
Pat Garrett és Billy, a kölyök (első-két magyar szinkron) Lemuel Chill Wills 1991
1999
Piszkos Harry 2.: A Magnum ereje Nat Weinstein Maurice Argent 1993
Sivatagban, őserdőben Mr. Wladyslaw Tarkowski Stanisław Jasiukiewicz 1975
Tom Sawyer kalandjai Indián Joe Vic Morrow 1976
1974 A vád ? ? 1977
Ahová lépek, ott fű nem terem Lila autó sofőrje Jean-Marie Proslier 1978
Airport ’75 (1. magyar szinkron) Scott barátja Gene Dynarski 1986
Az előkelő alvilág Michele Parrino felügyelő Enrico Maria Salerno 1976
Az Odessa-dosszié (1. magyar szinkron) N/A N/A 1993
Fényes nyergek (2. magyar szinkron) N/A N/A 2003
Gyorsított eljárás Újságíró #1 N/A 1975[19]
Kémek Lippet testőre Larry Taylor 1991
Petrocelli – I/3. rész: Beszámíthatatlanság okán Edgar Richardson Rory Calhoun 1993
Piedone 2.: Piedone Hongkongban (1. magyar szinkron) Jho nagydarab társa Claudio Ruffini 1977
Giovanni, a börtönfoglár N/A
Pokoli torony Tűzoltóparancsnok Ross Elliott 1989
Puha ágyak, kemény csaták (2. magyar szinkron) N/A N/A 1996
Rózsaszín párduc 3.: A rózsaszín párduc visszatér (1. magyar szinkron) Múzeumi idegenvezető Nadim Sawalha 1983
Sugarlandi hajtóvadászat (1. magyar szinkron) Részeg férfi Buster Daniels 1996
Szenzáció! N/A N/A 1980
Szép remények (2. magyar szinkron) Jaggers Anthony Quayle 1993
Váltságdíj Joe Richard Hampton 1982[20]
1975 A bíró és a hóhér Dr. Lutz Gabriele Ferzetti 1981
A három megcsúfolt férj N/A N/A 1983[21]
Burattino kalandjai N/A N/A 1980
Cogburn, a békebíró (1. magyar szinkron) Parker bíró John McIntire 1996
Félelem a város felett N/A N/A 1995
Felkavart víz Orest, a szállodai bárpul N/A 1977[22]
Javíthatatlan (1. magyar szinkron) Férfi a hajón N/A 1978
Kánikulai délután (1. magyar szinkron) Howard John Marriott 1986
Menekülés Arnold Matofski rendőrfőfelügyelő Gert Günther Hoffmann 1987
Nem is olyan rossz ember… N/A N/A 1983
Pantaleón és a hölgyvendégek Ezredes N/A 1979
Petrocelli – II/10. rész: Ördögi arcok John Kelly Fred Beir 1993
Szamár és rózsa Pálinkás Gérard Darrieu 1981
Szöktetés (1. magyar szinkron) Rendőr William B. White 1977
Utcalányok N/A N/A 1980
Veszélyes szelek N/A N/A 1979
1976 Az elveszett meccs N/A N/A 1981[23]
Buffalo Bill és az indiánok Prentiss Ingraham Allan F. Nicholls 1979
Elismerés Nyikolaj Repnyin Nyikita Podgornij 1977
Ellenségem holtteste (első-két magyar szinkron) La Roche-Bernard Jean Turlier 1996
Nagydarab bíró N/A 2000
Flor asszony és két férje (1. magyar szinkron) Dr. Teodoro Madureira Mauro Mendonça 1982[24]
Hálózat (1. magyar szinkron) N/A N/A 1986
Hegyi ember McCollough Cliff Osmond 1990
Logan futása (1. magyar szinkron) Box Roscoe Lee Browne 1997
Mondd, hogy mindent megteszel értem! Felegatti Enzo Robutti 1980
Suttogó halál Dizaki Harry Makela 1992
Szárnyát vagy combját? Jacques Tricatel Julien Guiomar 1991
1977 2:1 a rendőrség javára Arnold Matofski rendőrfőfelügyelő Gert Günther Hoffmann 1988
A dominó-elv Ditcher Ken Swofford 1978
A férfi, aki szerette a nőket (2. magyar szinkron) N/A N/A 1986
A kicsi kocsi Monte Carlóba megy (2. magyar szinkron) Emile, Franciaország főfelügyelője Alan Caillou 1994
A názáreti Jézus 1-4. Habakukk Lee Montague 1990
Annie Hall Brooklyni doktor Chris Gampel 1980
Az állat (1. magyar szinkron) Fechner, producer Julien Guiomar 1994
Corey N/A N/A 1981
Egy maréknyi remény Albert Neuenfeld Dieter Franke 1982
Egy másik férfi, egy másik nő (1. magyar szinkron) Jeanne apja Jean-François Rémi 1980
Goodbye és ámen[25] N/A N/A 1978
Fayard bíró, akit seriffnek hívtak N/A N/A
James Bond 10.: A kém, aki szeretett engem Anatol Gogol tábornok Walter Gotell 1999
Julie, a levakarhatatlan (1. magyar szinkron) Heinzel Reinhard Kolldehoff 1994
Szeresd, vagy hagyd el N/A N/A 1978
Utasok (1. magyar szinkron) Boetani Adolfo Celi 1988
Zűrzafír, avagy hajsza a kék tapírért Markov őrmester Peter Ustinov 1995
1978 39 lépcsőfok (1. magyar szinkron) Miller James Garbutt 1985
A bíróságon ismét találkozunk Védő Walther Reyer 1983
Amikor minden nap július 4-e volt Albert Cavanaugh, a „Hóember” Geoffrey Lewis 1993
Az urán összeesküvés N/A N/A 1992
Kaliforniai lakosztály Dr. Willis Panama Bill Cosby 1980
Macska az űrből (1. magyar szinkron) Becsületes Harry Tom Pedi 1994
Mindenáron vesztes (1. magyar szinkron) Tank Murdock Walter Barnes 1993
Ómen 2. Richard Thorn William Holden 1995
Severino Cowboy #1 N/A 1979
Szegény zsebtolvaj N/A N/A 1983[26]
Zugügyvéd zavarban Férfi az étteremben N/A 1981
1979 A csendőr 5.: A csendőr és a földönkívüliek Topsi csendőr Jean-Pierre Rambal 1991
A világ vége: Isztambul N/A N/A 1983
Ali baba és a negyven rabló Vezér Rolan Bikov
Almagombóc banda 2. Big Mac Jack Elam 1992
Az életrevaló kismalac N/A N/A 1982
Az újságíró N/A N/A 1984
Egy dühös ember N/A N/A 1992
I, mint Ikarusz Keller, Sanio ügyvédje Louis Navarre 1981
Késői szerelem ? ? 1984
Messidor (1. magyar szinkron) N/A N/A 1983
Ostoba, de fegyelmezett Személyzeti főnök Jean Rougerie 1994
Piedone 4.: Piedone Egyiptomban (1. magyar szinkron) Tárlatvezető a múzeumban N/A 1981
1980 26 nap Dosztojevszkij életéből Ifj. Uralov, a hármas kerület helyettes rendőrbiztosa Jurij Medvegyev 1982
A gyilkos héja (2. magyar szinkron) Gort, az óriás Bernard Bresslaw 1989
A képlet Siebold professzor Ferdy Mayne 1992
A kicsi kocsi legújabb kalandjai (2. magyar szinkron) Fő utaskísérő Fritz Feld 1993
A lóvátett város Külföldi Robert Preston 1982
Airplane! Férfi a taxiban Howard Jarvis 1987[27]
Atlantic City, USA Fred John McCurry 1982[28]
Blues Brothers (2. magyar szinkron) Matt „Guitar” Murphy 1995
Éretlenek Tanár, aki elmondja Juliennek, hogy megbukott N/A 1982
Határsáv (1. magyar szinkron) Henry Lydell Michael Lerner 1988
Szökés a halál elől (1. magyar szinkron) N/A N/A 1982
Végső visszaszámlálás[29] Felderítőgép rádiósa N/A 1982
Zálogocska Morris Alvin Hammer 1996
1981 A Bushido-penge (1. magyar szinkron) Matthew Perry sorhajókapitány Richard Boone 1995
A kán dicsősége Aszparuh kán apja N/A 1988
Alberta és Alice Telvi Alexander May 1985
Egy zsaru bőréért (1. magyar szinkron) Madrier felügyelő Jacques Pisias 1982
Életünket és vérünket N/A N/A 1986
Garni-zóna (1. magyar szinkron) Tom Worley Vern Taylor 1991
James Bond 12.: Szigorúan bizalmas Anatol Gogol tábornok Walter Gotell 1996
Jövőre… ha minden jól megy N/A N/A 1992
Minden jót, kedvesem! Vakhtang / Givi / Data / Sió Vahtang Kikabidze 1986
Ne játssz a tűzzel! Biztos úr N/A 1991
Ragtime N/A N/A 1985
1982 A csendőr 6.: A csendőr és a csendőrlányok Miniszter Jean Turlier 1991
A forródrót Charlie Jackson James Booth 1988
A misszionárius Slatterthwaite Michael Hordern 1999
A postakocsi (1. magyar szinkron) N/A N/A 1992
A S.A.S. kommandó Ira Potter tábornok Robert Webber 1991
Airplane 2. – A folytatás A légitársaság megbízottja John Dehner 1995
Átverés Főnök a kaszinóban George Savalas 1985
Az egyiptomi utas Mérnök Jean Dautremay 1984
Az eredeti csapda A férfi Nando Gazzolo 1987
Gandhi Az alkirály John Mills 1984
Querelle Nono Günther Kaufmann 1996
Reggeli az ágyban Winter kapitány Günter Schubert 1985
Tűz a nyaralóban Kurt Diekmann rendőrfőfelügyelő Hubert Suschka 1984
VI. Henrik – 1. rész Burgundia hercege Antony Brown 1987
1983 A sebhelyesarcú Frank Lopez Robert Loggia 1994
Az öltöztető N/A N/A 1992
Az ördög sokat tud Milan Horský Jirí Sovák 1988
Jámbor lelkek külföldön Doktor David Ogden Stiers
James Bond 13.: Polipka (2. magyar szinkron) Clive őrnagy Stuart Saunders 2001
Kasszafúrók Don Fernando Edouard DeSoto 1995
Nyomás utána! (2. magyar szinkron) Börtönigazgató Sid Raymond 1992
Titokban Hongkongban Őr a parkolóházban Joseph Niambi-Moé 1985
1984 A Cartier-ügy J.J. Phonopolous Steve Peck 1992
A medúzák éve N/A N/A 1999
A Sólyom-sziget küldetés (1. magyar szinkron) J.P. Whittier Donald Pleasence 1993
Az arany bűvöletében François Laroche-Fréon, bankigazgató François Perrot
Csobbanás (1. magyar szinkron) Michaelson Patrick Cronin
Helló, Einstein! Weber Ulrich Matschoss 1986[30]
Indiana Jones 2.: Indiana Jones és a végzet temploma (első-két magyar szinkron) Blumburtt százados Philip Stone 1990
2000
Kegyetlen románc Krurov Akakij Vaszadze 1986
Miss Marple történetei 01.: Holttest a könyvtárszobában Reeve őrnagy Stephen Churchett 1987
Nincs kettő négy nélkül Wonderbosch parancsnok Dary Reis 1986
Terminátor – A halálosztó (1. magyar szinkron) Kukásautó sofőrje Chino „Fats” Williams 1991
Tizenhat szál gyertya Howard Baker Edward Andrews 1999
Volt egyszer egy Amerika (1. magyar szinkron) Halloran őrmester Bruce Bahrenburg 1991
1985 A hóember Habib Riad Gholmie
Légy bátor és erős N/A N/A 1988
Miss Marple történetei 03.: Gyilkosság meghirdetve Rydesdale Richard Bebb
Nemzetközi repülőtér Utas a repülőn N/A 1990
Tex és a mélység ura Kövér whiskyárus társa N/A 1987
1986 A főnök felesége (1. magyar szinkron) Harry Taphorn Lou Jacobi 1994
A hatalom megfizet Tony Boyle Wilford Brimley 1993
A rózsa neve (1. magyar szinkron) Az apát Michael Lonsdale 1991
A világ leggazdagabb macskája (1. magyar szinkron) Üzletember #1 N/A 1995
Az embervadász (1. magyar szinkron) Fisk hadnagy Frankie Faison 1988
Kamikaze Iceberg Jacques Japaud 1996
Krokodil Dundee Sam Charlton Michael Lombard 1994
Negro Leo legendája N/A N/A 1988[31]
Törvényen kívül Bíró Roy Chiao 1994
Világautó (1. magyar szinkron) Mr. Mahoney William Conrad 1988
1987 Aki legyőzte Al Caponét (1. magyar szinkron) Mike Richard Bradford 1989
Bosszúvágy 4. – Véres leszámolás (1. magyar szinkron) Frank Bauggs David Wolos-Fonteno
Holdkórosok Cosmo Castorini Vincent Gardenia 1997
Ishtar (1. magyar szinkron) Emir Yousef Aharon Ipalé 1993
Kiálts szabadságot Wendy mostohaapja John Paul 1994
Mi ketten N/A N/A 1999
Nancy Wake 1-2. Jacquard Dalibor Satalic 1989
Nincs kiút Donovan őrnagy Jason Bernard 1990
Tőzsdecápák (1. magyar szinkron) Befektetési bankár Jeff Beck 1989
Velem volt Anais Serge Nicolas Jean-Marie Rivière 1992
1988 A második Al Capone N/A N/A 1993
Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén (1. magyar szinkron) Germán Juan Lombardero 1989
Az én kis barátnőm Benoît Jacques Sereys
Bluegrass John Paul Jones Mickey Rooney 1991
Camille Claudel (1. magyar szinkron) N/A N/A 1996
Egy bűnös N/A N/A 1991
Holdfény Parador felett Carlo Milton Gonçalves 1995
Lángoló Mississippi N/A N/A 1990
Rendőrakadémia 5. – Irány Miami Beach! Dempsey Ed Kovens
Stradivari N/A N/A 1992
Szellemes karácsony Mike, a postás Roy Brocksmith 1990
Tulajdonképpen nem történt semmi Vágó N/A 1991[32]
Végzetes másodpercek Dr. Falz Karl Heinz Vosgerau 1989
Zárt kör Dave Roeling Joe Dorsey 1991
1989 A bosszú börtönében Meissner százados John Amos 1989
A KAL 007-es járat (2. magyar szinkron) N/A N/A 1991
Az őr N/A N/A
Bűvös pillanatok N/A N/A
Drága papa Autós vizsgáztató Art Frankel 1993
Drogháború Las Vegasban N/A N/A 1991
Fekete eső Ohashi Kójama Sigeru 1989
Frau Berta Garlan Rupius úr Hans-Michael Rehberg 1991
Indiana Jones 3.: Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag (1. magyar szinkron) Vogel Michael Byrne 1989
Támadó a mélyből Oli N/A 1992
Vaklárma Turista a szállodában Pirie MacDonald 1989
1990 A Challenger N/A N/A 1990
A halál nem felejt N/A N/A 1991
Az elefántvadász Thompson, brit partner Roddy Maude-Roxby 1990
Bizánci tűz (1. magyar szinkron) Mansourian Vachik Mangassarian 1991
Botcsinálta angyal N/A N/A 1992
Cadillac Man (1. magyar szinkron) N/A N/A 1991
Elferdített igazság Luther Pontelli Don Stroud 1992
Elit kommandó (1. magyar szinkron) Mateen tábornok Ron Faber 1990
Hiúságok máglyája Abraham „Abe” Weiss polgármester F. Murray Abraham 1992
Indiánok – Felkelés az őserdőben N/A N/A 1995
Mániákus zsaru 2. (1. magyar szinkron) Lew Brady Charles Napier 1993
Matilda Matilda papája Gianni Agus
Megint 48 óra Ellenőrző bizottság elnöke John Bluto 1990
Rendőri megbízatás Garcia N/A 1993
Rosszlányok a Marsról N/A N/A 1992
Solar expedíció „Skeet” Kelso admirális Charlton Heston 1994
Új hullám N/A N/A 1993
1991 Agyfürkészők 2. – Új rendszer N/A N/A 1992
Amerikai kickboxer Bob Wiser Len Sparrowhawk
Az utolsó napok Kenneth Baker Trevor Bowen 1994
Éjféli őrjöngés Bill Tudor Ted D’Arms 1993
Esély az életre (1. magyar szinkron) Dr. Edelman William Windom
Fiaim Terao Umezu Szakae 1994
Földönjáró angyal Norman Alan Young 1996
Hölgyek játéka Ed Thorpe Michael Greene 1995
Irány Colorado! (1. magyar szinkron) Dr. Ben Jessup Bill Henderson 1991
Kaliforniai Casanova N/A N/A 1992
Lucinda Smith magánháborúja Mr. Spencer Grant James Condon 1994
Mindenki fogja a magáét! N/A N/A 1992
My Girl – Az első szerelem Dr. Welty Peter Michael Goetz
Rémecskék 3. N/A N/A 1998
Rocketeer Eddie Valentine Paul Sorvino 1991
Tiszta szerencse Segura felügyelő Jorge Russek 1992
1992 Alexandra hercegnő N/A N/A 1993
Az árnyékvadász Kinderman Joss Ackland
Bikinis kocsimosó A. B. Quinn John F. Goff 1995
Invázió N/A N/A 1993
Kedvencek temetője 2. Quentin Yolander Jim Peck
Mordály a tarsolyomban Herrick Andy Romano 1995
Only You – Téged egyedül (1. magyar szinkron) Télapó N/A 1992
Rikkancsok (2. magyar szinkron) N/A N/A 1996
Végzet Edward Lloyd Ian Bannen 1994
1993 A gonosz papjai N/A N/A 1996
A grund Babe Ruth Art LaFleur 1995
Csont nélkül Freddie Bill Cross
Heidi 1-2. Sebastian Basil Hoskins 1996
Jöttünk, láttunk, visszamennénk Edgar Bernay Gérard Séty 1993
Kísértetház (1. magyar szinkron) N/A N/A 1994
Mandroid Dr. Ivan Drago Curt Lowens 1995
Mandroid 2. – A láthatatlan Dr. Ivan Drago Curt Lowens 1994
Robot Jox 2. Wa-Lee Danny Kamekona 1995
Sliver McCracken nyomozó Victor Brandt 1993
1994 A tökéletes testőr Marty Bailin Earl Boen 1995
Két cowboy New Yorkban Nacho Salazar Joaquín Martínez
Lapzárta Tony Herbert Rubens
Nyúlvadászat Haberl polgármester Anton Hörschläger 1996
Pocahontas, a kis hercegnő N/A N/A 1995
Reszkessetek, nem hagyom magam! Fantáz Ura (hang) Christopher Lloyd
Stephen King: Végítélet 3-4. (1. magyar szinkron) Richard Farris bíró Ossie Davis
Végveszélyben Ernesto Escobedo Miguel Sandoval 1994
1995 Casino (1. magyar szinkron) Buki Anthony Russell 1996
Dolores Claiborne Ügyész Roy Cooper
Drakula halott és élvezi Sykes Clive Revill 1997
Hétköznapi hősök N/A N/A 1998
Hologram Man Wes Strickland John Amos 1995
Ments meg, Uram! (1. magyar szinkron) Norwich püspök Gil Robbins 1997
Nixon Bob John Cunningham
Régi jó cimborák N/A N/A 1995
1996 A hó hatalma Licht Alvin Ing 1998
A salemi boszorkányok Samuel Sewall bíró George Gaynes
Az én pasim N/A N/A 1997
Az esküdt DeCicco Frank Adonis 1996
Bogaras Joe (2. magyar szinkron) Alberto Bianco Don Ho 2001
Drágám, add az életed! Steve Bishop ügynök Robert Guillaume 1996
Elvált nők klubja Carmine Morelli nagybácsi Philip Bosco 1997
Madárfészek N/A N/A 1996
Siralomház Roxburgh államügyész Harve Presnell 1997
Tűzparancs Mavros szenátor J. T. Walsh 1996
1997 Éjfél a jó és rossz kertjében N/A N/A 1997
Én vagyok a fegyver Sam Shepard kapitány Tommy Lane 1999
Gengszterápia Don Vito Leoni Robert Loggia 1998
Meglesni és megszeretni Matheson Dominick Dunne
Támadás a torony ellen Ibrahim El-Gabrowny Joe Zaloom
1998 A vizesnyolcas Professzor Robert Kokol 1999
A vörös hegedű N/A N/A 2001
Fordulatszám N/A N/A
Halálos fegyver 4. Dr. Cheng Raymond Ma 1999
Okostojás Bert Fischer Seymour Cassel 2000
Titkos névsor N/A N/A 2001
1999 Egy sorozatgyilkos nyara N/A N/A 2000
Falcone N/A N/A
Isteni játék Apát Lama Chonjor 2001
Muppet-show az űrből (1. magyar szinkron) Dr. Bunsen Honeydew (hang) Dave Goelz 2000
Tűzforró Alabama Nehemiah John Beasley
2000 Bagger Vance legendája N/A N/A 2001
Copperfield Dávid Barkis Freddie Jones 2000
Gagyi mami Ben Rawley Carl Wright
Öld meg Rómeót! (1. magyar szinkron) Harold, Calvin vendége William S. Taylor 2001
2001 A sárkány csókja (1. magyar szinkron) Francia miniszter David Gabison
Mi lenne, ha? Leo Kubelsky Allen Garfield 2002
2002 Ámen. Idős szerzetes Heinz Gerhard Lück 2003
Dögölj meg, Smaci! TV-csatorna elnöke Robert Prosky
Kémkölykök 2. – Az elveszett álmok szigete (1. magyar szinkron) Nagypapa Ricardo Montalbán 2002
2003 A Minden6ó (1. magyar szinkron) Pete Fineman Lou Felder 2003
A számítógépes játékok története Önmaga – Szoftverimportőr Robert Stein 2004
Férfiak, nők, szerelmek és hazugságok N/A N/A 2005

Sorozatok

[szerkesztés]
Év Cím Szereplő Színész Szinkron év
1966 Az Angyal V. Alvarez elnök Peter Illing 1997
Ernst Schwerin Steve Plytas
Ahmed Bayer Andre Van Gyseghem
Star Trek I. N/A N/A
Támadás egy idegen bolygóról I.[33] Tom Wiley Peter Mark Richman 1979
1967-1968 Star Trek II-III. Tepo John Harmon 1998
Melkotian Abraham Sofaer
Az ügyész Kermit Murdock
1968 Krupp és Krause Alfried Krupp Alfred Struwe 1969
1971 A császár kémje I. Malet tábornok Mario Pilar 1975
A juharlevél Lenormant Benoît Girard 1976
Leonardo da Vinci élete 1-5. N/A N/A 1973
Porlepte históriák N/A N/A 1974
1974 Golgota 1-4. Nyikolaj Ivanovics Szmokovnyikov Vjacseszlav Jezepov 1977
1974-1975 Kojak II-III. Arnie Naylor Brad Dexter 1993
Quinlan Max Showalter 1994
1976 Gyökerek Kadi Touray O. J. Simpson 1979
1977 Menekülés az arany földjéről 1-7. Joe František Velecký 1980
Nem kell mindig kaviár Schüttler ezredes Friedrich W. Bauschulte 1981
Tábornok N/A
Nők a pult mögött Josef, Karas régi barátja és kollégája Soběslav Sejk 1985
1978 A bábu 1-9. N/A N/A 1980
Will Shakespeare Sir Robert Cecil Julian Curry
1979 Forró szél Marko Boskovic Milan Puzić 1984
Surda kuncsaftja N/A
1980-1987 Dallas III-XI. Scotty Demarest (+ Szabó Ottó) Stephen Elliott 1991-1995
1985 Dempsey és Makepeace Gordon Spikings Ray Smith 1989
Polip II. Nicola Sorbi Daniel Ceccaldi 1990
1990 Columbo X. Főügyész N/A 1996
Polip V. Annibale Corvo Orazio Orlando 1992
Váratlan utazás II. Mr. Hardy Leon Pownall 1993
1990-1991 Agatha Christie: Poirot III-IV. Jesmond David Howey 1997
Cust (2. magyar szinkron) Donald Sumpter
1991 Extralarge I. (1. magyar szinkron) Martin őrmester Robert Deacon 1992
1992 A Duna hercegnője A zátonyra futott hajó kapitánya N/A 1994
Lucky Luke Reinhard bíró Abe Vigoda
1993 Csengetett, Mylord? IV. Perkins Norman Mitchell 2001
1993-1994 Hegylakó II-III. Morton atya idősen John Tierney 1997
Halottkém N/A
1994 Agatha Christie: Poirot VI. (1. magyar szinkron) Sir Arthur Stanley David Burke
Walker, a texasi kopó II. Billy Selkirk L. Q. Jones 1998
1995 Végtelen határok Terry Walsh Matthew Walker
1996 Nostromo Mitchell kapitány Paul Brooke
Viszonyok Hal Roth Robert Katims 1997
1998 Csillagkapu II. N/A N/A 1999
Év Évad Epizód Epizódcím Szereplő Szinkronhang Szinkron év
1976 1 3 Joel Grey Svéd Séf Jim Henson 1979
1977 2 16 Cleo Laine 1982
1978 3 11 Raquel Welch (1. magyar szinkron)
14 Harry Belafonte (1. magyar szinkron) 1981
16 Danny Kaye (1. magyar szinkron)
1979 4 1 John Denver 1983
6 Linda Lavin 1984
8 Arlo Guthrie 1985
14 Liza Minnelli (1. magyar szinkron) 1981
1980 5 1 Gene Kelly 1983
18 Marty Feldman
Év Epizód Epizódcím Szereplő Színész Szinkron év
1973 33 A hiányzó súly Horst Schäfermann Manfred Heidmann 1980
1977 72 A zsaroló 1979
1979 98 30 liter Szuper 1980
102 Kétféle csomó Pabst professzor Anfried Krämer 1992
1980 110 Mezitláb Knauf felügyelő Udo Thomas 1983
116 A halottak nem utaznak hiába Horst Schäfermann Manfred Heidmann 1984
1984 162 Születésnapi üdvözlet 1986

Rajzfilmek

[szerkesztés]
Év Cím Szereplő Szinkronhang Szinkron év
1940 Pinokkió (1. magyar szinkron) Első kikiáltó a bejáratnál Stuart Buchanan 1962
Harmadik kikiáltó a dohánygyárnál Don Brodie
1957 A hókirálynő (2. magyar szinkron) Rabló #2 N/A 1994
1974 Éljen D’Artagnan! Angol tábornok N/A 1985
1977 Dot és a kenguru (2. magyar szinkron) Bagoly N/A 1994
1982 Karácsonyi ének Ügyvéd #2 N/A
1983 Copperfield Dávid Mr. Wickfield N/A
1985 Dot és a moszkitó (2. magyar szinkron) N/A N/A
Pickwick Klub N/A N/A
Vámpírok Havannában Mr. Turmixer, a Vámpírfürdő Liga képviselője N/A 1986[34]
1986 Az elvarázsolt erdő Nepton király Drago Krča 1995
1989 A Jetson család: Első epizódok Mr. Spencer Cogswell (archív felvétel) Daws Butler 1993
Charlie – Minden kutya a mennybe jut Bendő Vic Tayback
Garfield, a nyomozók gyöngye (1. magyar szinkron) O’Felix professzor C. Lindsay Workman
Turpi úrfi visszatért: Meneküljön, ki merre lát! N/A N/A
1990 Diótörő (1. magyar szinkron) Király Len Carlson 1995
1992 FernGully, az utolsó esőerdő Hexxus Tim Curry
1993 Kalandozások Odüsszeiában – I/4. rész: A gyanú árnyéka (1. magyar szinkron) Phinias Joe Baker
1994 Dzsungel király (1. magyar szinkron) Tigris császár N/A
Pocahontas, a kis hercegnő Towanhaka N/A
1995 A dzsungel könyve Balu N/A
Goofy Vontató sofőr (ének) N/A 1996

Anime- és rajzfilmsorozatok

[szerkesztés]
Év Cím Szereplő Szinkronhang Szinkron év
1962 A Jetson család I. (1. magyar szinkron) N/A N/A 1990
1965 Kimba, a fehér oroszlán 1-52. Óriáskígyó N/A 1995
1971 Kengyelfutó gyalogkakukk (1. magyar szinkron) N/A N/A 1980
1976 Noé és Nelli a repülő bárkában Noé Richard Briers 1995
1979 Don Quijote de la Mancha (1. magyar szinkron) N/A N/A 1984
1980 Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal Ékszerész N/A 1987[35]
Vrungel kapitány kalandjai Főnök Jevgenyij Papernij 1983
1981-1983 Könyvek könyve További szereplők N/A 1992-1993
1982 A repülő ház N/A 1994
Janó és Bíbice (1. magyar szinkron) N/A N/A
1986 Boldi, bolygónk fia Nosferato N/A 1992
Óz, a nagy varázsló N/A N/A 1994
1987 Kacsamesék I. Öreg Ribbit William Callaway 1992
1989 Alfréd, a kacsa II. Ferdinánd király ? (japán) 1993
Paul van Vliet (holland)
III. Richard király N/A
Pif és Herkules (1. magyar szinkron)[36] Gorilla / Kicsi Yves Elliot 1992-1994
1989-1990 Chip és Dale – A Csipet Csapat II-III. (1. magyar szinkron)[37] Heinrich Von Cukkermekker Jim Cummings 1991
Csibor Tibor (Bogárlény) nagyfőnök Hamilton Camp
1990 Balu kapitány kalandjai (első-két magyar szinkron) Jegeskéz[38] Ron Feinberg 1992
Joe „A borbély” Patric Zimmerman 2003
1991 Hol van Wally? További szereplők N/A 1994
1992 Csizmás kandúr N/A N/A 1996
Taz-mánia II. N/A N/A 1993
1993 Animánia I. Püspök Jeff Bennett 1995
1994 Egyszer volt… az ötlet További szereplők N/A 1996
1996 Twist Olivér 1-6. Sir Bartholomew Strange (4. részben) N/A 1999

Hangjáték, rádió

[szerkesztés]
  • Bárány Tamás: A fiam nem a lányom (1964)
  • William Forrester: Őfelsége kapitánya (1966)
  • Gellért Endre: A felső tízezer (1967)
  • Rejtő Jenő: Barbara tejbár (1968)
  • Ollier, Claude: Merénylet egyenes adásban (1970)
  • Hárs László: Buci királyfi, az üveggolyó (1973)
  • Karinthy Frigyes: Mennyei riport (1974)
  • Albert Gábor: Orsi meg a nyuszioroszlán (1975)
  • Csukás István: Már megint elkalandozott az eszem (1977)
  • Mándy Iván: Játék a téren (1977)
  • Tarbay Ede: Eső-lesők (1977)
  • Lev Tolsztoj: Anna Karenina (1977)
  • Tarbay Ede: A mozgólépcső vándorai (1979)
  • Mérimée, Prosper: Az etruszk váza (1980)
  • Tatay Sándor: Kinizsi Pál (1980)
  • Török Gyula: A zöldköves gyűrű (1981)
  • Kolozsvári Grandpierre Emil: A törökfejes kopja (1982)
  • Kellér Andor: A rulettkirály (1983)
  • Babits Mihály: A gólyakalifa (1984)
  • Hegedűs Tibor: Találkozás a Hitchcock-klubban (1984)
  • Rejtő Jenő és Vágó Péter: P. Howard visszatér és Piszkos Fred vele tart (1984)
  • Rudi Strahl: Ádám és Éva ügyében (1984)
  • Csetényi Anikó: A sárkány hét feje (1985)
  • Csukás István: Gyalogcsillag (1985)
  • Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma (1985)
  • Rideg Sándor: Indul a bakterház (1985)
  • Walter Scott: A lammermoori nász (1985)
  • Dahl, Roald: Danny, a szupersrác (1987)
  • Humorimpex - Az ember és a bőrönd (1987)
  • Jókai Mór: Egy hírhedett kalandor a XVII. századból (1987)
  • Kambanélisz, Jákovosz: Sok hűhó Rodoszért (1987)
  • Határ Győző: Az aranypalást (1988)
  • John Collier: A múzeum titka (1988)
  • Krúdy Gyula: A vörös postakocsi (1988)
  • Rejtő Jenő: Az őrszem (1991)
  • Bulgakov, Mihail: Színházi regény (1992)

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. 172034, https://port.hu/jump/person-172034, 2020. június 25.
  2. Buss, http://uli.nli.org.il/F/?func=find-b&local_base=NLX10&find_code=UID&request=987007367156105171
  3. PIM-névtérazonosító. (Hozzáférés: 2020. június 25.)
  4. [1] B. Gy. száz éve született – portré, 2021
  5. [2] Kossuth-díj büntetett előéletű művészek esetén
  6. Nekrológ a Népszavában[halott link]
  7. A magyar szinkron 1979-ben készült, és a televízióban 1980. szeptember 14-én adták le.
  8. 1. magyar szinkron, iszdb?
  9. A magyar szinkron 1976-ban készült, és a televízióban 1979. november 3-án adták le.
  10. a b 2. magyar szinkron
  11. 1. m. sz.
  12. A magyar szinkron 1981-ben készült, és a televízióban 1982. július 16-án adták le.
  13. A magyar szinkron 1979-ben készült, és a televízióban 1980. július 26-án adták le.
  14. A magyar szinkron 1973-ban készült, és a televízióban 1975. szeptember 27-én adták le.
  15. A magyar szinkron 1976-ban készült, és a televízióban 1977. július 17-én adták le.
  16. A magyar szinkron 1991-ben készült, és a televízióban 1993. március 3-án adták le.
  17. A magyar szinkron 1982-ben készült, és a televízióban 1984. október 27-én adták le.
  18. A magyar szinkron 1974-ben készült, és a hazai mozikban 1975. augusztus 28-án mutatták be.
  19. A magyar szinkron 1975-ben készült, és a hazai mozikban 1976. június 10-én mutatták be.
  20. A magyar szinkron 1982-ben készült, és a televízióban 1983. október 9-én adták le.
  21. A magyar szinkron 1983-ban készült, és a televízióban 1985. október 15-én adták le.
  22. A magyar szinkron 1977-ben készült, és a hazai mozikban 1978. augusztus 10-én mutatták be.
  23. A magyar szinkron 1981-ben készült, és a televízióban 1983. április 29-én adták le.
  24. A magyar szinkron 1982-ben készült, és a hazai mozikban 1983. november 17-én mutatták be.
  25. A magyar szinkron 1978-ban készült, és a hazai mozikban 1980. augusztus 5-én mutatták be.
  26. A magyar szinkron 1983-ban készült, és a televízióban 1985. augusztus 29-én adták le.
  27. A magyar szinkron 1987-ben készült, és a televízióban 1988. augusztus 20-án adták le.
  28. A magyar szinkron 1982-ben készült, és a hazai mozikban 1983. június 16-án mutatták be.
  29. A magyar szinkron 1982-ben készült, és a hazai mozikban 1988. május 5-én mutatták be.
  30. A magyar szinkron 1986-ban készült, és a televízióban 1989 júliusában adták le.
  31. A magyar szinkron 1988-ban készült, és a televízióban 1990. március 27-én adták le.
  32. A magyar szinkron 1991-ben készült, és a televízióban 1992. október 26-án adták le.
  33. A Támadás egy idegen bolygóról című filmsorozat 1. évadának 17 epizódjából 4 részt választották ki a MTV1 adására.
  34. A magyar szinkron 1986-ban készült, és a hazai mozikban 1987. július 30-án mutatták be.
  35. A Nils Holgersson című animesorozat egyik feléből a magyar szinkron 1987-ben készült.
  36. A Pif és Herkules című rajzfilmsorozat teljes epizódjából kiválasztott 107 részben.
  37. A Chip és Dale – A Csipet Csapat című rajzfilmsorozat 2. és 3. évad 52 epizódjából kiválasztott 39 részben.
  38. A Balu kapitány kalandjai című rajzfilmsorozat teljes epizódjából választották ki 39 részt első évadként első magyar szinkronban.

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]